Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Aleda Felisberta

Oldalak: [1]
1
Karakura / Re:Tiszteletbeli vendég
« Dátum: 2019. Júl. 17, 20:47:45 »
Elkomorulva bólintok.
- „S te rabja vagyon annak, hogy vagy: az exiztencia abszolút igazsága által, hogy sose szűnsz meg létezni, mindig tapasztalni fogsz sok mindent; szomorúságot és haragot, boldogságot és könnyedséget. Efelől semmi, senki nem oldozhat fel. Az sem, ha valamibe menekülsz, futó gazellaként kiutat keresvén a magas fűrengetegben. Az oroszlán beléd fogja mélyíteni fogait. Nyomot hagyni, megváltoztatni, s talán úgy érzed, lelkileg megölt. Több síkon létező, lineárisan a valóságunkba torkolló csoda ez. Te pedig egy birka, ha azt hiszed, minden „vadállat” csak ölésre képes. S hátrahagyni téged üresen”, írja kedvenc filozófusom abban a könyvében, mely a filozófiát hivatott kibontakoztatni, s könnyed formába önteni a hétköznapi elmék számára – mondom a lánynak, mielőtt félreértés rabjául esne, hogy én miképp tudok ennyire bonyolult fogalmazásmóddal élni. Az elismerés mást illet.
- Azt hinném, mi parancsolunk eszközeinknek, nem fordítva. Vagy talán a szokások azok, melyeknek igazán rabjai vagyunk? - kérdezem, miközben mentateára vadászok.
Csak most látom! Milyen rég ittam!
- Nem is értem, valaki miért akar olyan foltot elfedni, ami odakerült arra a gyönyörű szép vászonra… Én nem hiszek a véletlenekben.
A fejemet csóválom. Túl sok m inden történik ahhoz az univerzumban, hogy csakúgy erre ráhúzzuk ezt az üres sablont. Különben is osztom a kisasszony véleményét ebben, mindenki a hibáival együtt teljes. A hibáinkkal együtt vagyunk emberek, még ha a megkülönböztetés érdekében rengeteg különálló „faj” jött létre.
- „Sznob”, „flúgos”. Vajmi alacsony szavak ennek a tudatállapotnak és életfelfogásnak a kifejezésére! - húzom el a szám – Sokkal inkább kifinomultság. Egy fajta mélyebb bölcsesség.
Mindössze ennyi a véleményem a közös személyiségjegyről. Természetesen örülök annak, hogy van ilyen: ezért vettem fel a fonalat, követtem, majd raktam hozzá a magam szálából. Had sodorjuk ketten az életet még színesebbé ezen a találkozó-csomóponton keresztül!
- Ő egy valódi harcos. Mondhatni szó szerinti fehér lovag! - ujjaimat összekulcsolom magam előtt, ahogy csodálni kezdem személyét. Újra – Bámulatos manővereket ismer, sose rettenne meg az ismeretlentől! Rendkívül illedelmes. De… Pár éve elbúcsúzott tőlem. Semmi jel sem érkezett felőle. Csak remélni tudom, hogy nem esett baja!
Talán már nem is él. Ám ez a legutolsó, amire gondolni akarok.
Hiányzik! Annyira hiányzik! Viszont fene tudja, hol lehet, mit csinálhat.
Talán örökre meglépett.
Talán mással van együtt? Gyereket is vállalhatott!
Talán csak keres, és nem tudja, hogy találjon vissza hozzám…
Talán elfelejtette, hogy létezem.
Vagy tudomására jutott, kihez álltam dolgozni?

Elkomorodom, elrévedek, majd egy perc után ábrándulok ki ismételten… mélyre rejtett érzéseimből.
- Szívpanasz? Oh igen, az apámnak veleszületett problémája. Valószínűleg tőle örököltem. De nem szeretnék ebben magamról beszélni, hanem inkább megköszönni, mit a családja érte, értünk tett!
Illedelmes meghajlással hálálom meg felmenőinek értünk véghez vitt cselekedeit, a rengeteg, gyors kiérkezéssel, gyógyszerrel, melyek nekem is segítenek a mindennapokban talpon maradni. Sok energiát használ el a testem, imádok pörögni, viszont a kapszulák nélkül nehezen bírnám. Még úgy is, tudom a határaimat. Tudom, hol kell megállnom.
- Hmmm… Titkárnő, és kisegítő asszisztens. Ha a főnököm szomjas, én csinálok neki kávét vagy teát, ha jól értettem, én készítem elő az ülőhelyét az irodában. Szóval ebben a kisegítésben úgy gondolom a takarítás is benne van – magyaráztam el saját elgondolásomat. Végül is, padkát hurcolni Nemkövetsz Kinyiffanszki után… önmagában kisegítő munka. Takarítás alatt pedig sok mindent érthetünk. Elisát ismerve vért, többek között. Ezzel azonban nyilván nem fogom újdonsült beszélgetőpartnerem traktálni! Jobb, ha van, ami a Titkok kamrájában marad.

2
Karakura / Re:Tiszteletbeli vendég
« Dátum: 2019. Jún. 21, 19:45:48 »
A szerénység nem csak egy jellemvonás: követelmény. Több, mint a vak remény, a gyermeteg naivitás, vagy az ösztön. Számomra alap megadónak lenni, éretten tiszteletet adni, hogy tiszteletet kaphassak. Nulla elvárással. Sose várom vissza azt, amit adok. Szeretek adakozni. Szeretek mulatni, és mosolyogni. Eképp teszek most is, szerénységemet illető megjegyzésére. Majd feltűnésmentesen igyekszek kicsit belemerülni a mellettem álló energiáiba. Különösnek érződik, leveszem a lapot, hogy több hétköznapi embertől. Tudomásul veszem a köztünk felbukkanó különbséget, s nyugodt szívvel engedem tovább.
Tetszik a kisugárzása.
- Oh igen, a ma emberei! Eltélyedettek! - a fejemet csóválom. A kisasszony nagyon filozofikus alkatnak tűnik, így hagyom magam sodródni ezen a hullámon:
- Annyira… odáig vannak a csodaműszereikért. Ne értsen félre, nem vetem meg a modern technológiát; de több telefont fog az ember, mint ecsetet, hangszert, netán egy jó könyvet – sóhajtok fel. Aztán zavarba jövök, és elpirulok.
Meg kellett volna várnom a válaszát. De udvariatlanul viselkedem!
Bocsánatkérőn meghajolok felé, amit nem biztos, hogy ért.
- Elnézését kérem Uruwashi kisasszony! Kissé nekem is elterelődött a figyelmem. Szóval ön komolyzenében jártas, ugyanakkor a művészet más ágában is benne van, jól vélem? A filozófiát mennyire részesíti előnyben? - kérdezem érdeklődve – Hmm. Ha az élet a vászon, az a többségnél sajnos sok esetben szürke marad.
Felveszem a fonalat, miközben megfogok egy kókuszgolyót, és eltüntetem.
- A maguk életében nekik kell lennie a festőknek. Mi pedig lehetünk a csillagok azzal a tehetséggel, mely megadatott számunkra! Önnél tehát a zongorával kialakított kapcsolat. Nekem talán – gondolkodom el egy pillanatra –, hogy nagyon sok könyvet olvastam, ennél fogva sok legendát ismerek. Érdekes történetekkel, teorizálással igyekszem színesíteni a maiak gondolkodásmódját.
Észreveszem ám, hogy a hangszerével mély lelki kontaktusa van. Minden billentyű beszélt, minden hang súlyt kapott, legalább annyira, mint a kimondatlan szavak.
Kimondatlan szavak...
Nem túlzás, újra eszembe jut Kane. Már bánom, hogy nem mondtam el neki hamarabb mindazt, amit gondoltam. Még jó, a kisasszony is beszédes alkat, így kérdéseimért, gondolataimért cserébe felteszi a sajátjait. Elmosolyodom.
- A szabad akarat a lélek legerősebb dolga. Elhallgattathatnak valakit, de sohase vehetik el az akaraterejét, vagy a tudását – fejtem ki ezzel kapcsolatos gondolataimat, majd töltök magamnak kis bögre teát  - Az ok, amiért elmegyek, igazából nem titok. Őszintén örülnék annak, ha a fehér lovag jött volna el fehér lovon!
Felkuncogok, pajkosan kacsintva a hölgyeményre.
- Sajnos a helyzet más. Szereztem munkát, ami miatt vélhetőleg sokat fogok utazniÉs remélhetőleg ezzel megtalálom Kane-t.
- Egyébként ismerős a vezetékneve. Megkérdezhetem esetleg, hogy nem -e az ön szülei azok a híres orvosok, akik erre a rezidenciára jöttek ki néhány héttel ezelőtt?
Most jut eszembe, hogy az egyik felmenőmnek előjött a szívbetegsége korábban, de jöttek hozzá a kisasszonyhoz hasonlóan lila hajú, illetve szemű egyének segíteni. Aztán könnyen keverhetem őket, vagy lehet rossz a feltételezésem. De mindenképp megéri megkérdezni számomra ezt.

3
Karakura / Re:Tiszteletbeli vendég
« Dátum: 2019. Máj. 31, 14:24:38 »
Kényelmesen végigcsúsztatom ujjaimat a gyönyörű, lakkozott korláton, ahogy egyre lejjebb lépdelek. Aztán kényelmesen hátradőlök fotelemben, és figyelek, mintha a valódi előadás csak most venné kezdetét.
Rögtön felismerem az első számot, Chopintól való. Egy kellemes szerelem hajnalát idézi fel bennem. Eszembe jut Kane. Lehunyom szemeimet, hogy jobban láthassam az arcát. Oh igen, sokszor képzeltem már el A jelenetet! Álmomban – ábrándomban – benn marad pont abban a bálteremben, ahol perpillanat is ülök. Felkér táncolni, én pedig zavaromban csak hebegni tudok. De elfogadom a felém nyújtott kezet. Bevonulunk a tánctérre, ő a derekamra csúsztatja egyik karját, azzal tart. A másikkal vezet, forgat. Úgy siklunk, mintha csak jégen volnánk. Mindenki tapsol, és elégedett mosoly ül ki az arcomra. Ettől a képtől a valóságban úgyszint.
A kisasszony második választása Bach. A fejemet csóválom. Elmémben egy borult eges tisztásra kerülünk, a ruháink leharcoltabbak. Komoly tekintettel néz reám, hasonlóan akkor, mikor… elbúcsúzott. Hullámzó kedélyem támad ettől a zenétől. Nem szeretem annyira, a szemeim is kipattannak. De kontrollt tartok. A harmadig dalig.
Utána legördül szolidan egy könnycsepp. Kettő. Ha tehetném, írnék Kane-nek egy dalt, ám sajnos abban jártas nem vagyok! Hegedűzéshez értek inkább, amennyiben magánjátékról van szó. Gyorsan megtörlöm az arcom, mielőtt befejezné, és amikor a zongoraművész végez, tapsolok én is. Később a tömegbe vegyülve süteményt eszek, pezsgőt iszogatok, azon elmélkedve, miképp közelíthetném meg az ismeretlent. Azon kapom magam, hogy kezdek sokat hezitálni, így kitörve eme ördögi körből, egyszerűen odasétálok hozzá.
- Mindenképpen! - válaszolok mosolyogva, viszonozva illő meghajlását – Igen, Aleda Felisberta vagyok, és noha engem mondanak ünnepeltnek, úgy gondolom, vannak itt jelen nálam nagyobb csillagok is.
A hölgyhöz hasonlóan elrabolok egy csokis-málnás tortaszeletet az asztalról, mivel az édesség kínálat igencsak jóra sikeredett. A legjobb pékeket és cukrászokat kértük fel arra, hogy készítsék el a mai nap ínyencségeit. Természetesen ha valaki arra vágyott, a bálterem másik végében lévő ajtó a konyhába vezetett, ahol jelentős helyet foglal el mindmáig az összetett pultrendszer, az ötcsillagos szállodákat megirigylő svédasztalos fogásaink.
- Nos, először az lenne a kérdésem, kit tisztelhetek az ön személyében? - érdeklődöm.
Mi a bálterem egy szépen berendezett sarkában tartózkodunk épp. Rozoga műanyagasztalok helyett is szépen lakkozott, fából készült példányok ácsingóznak egymás mellett, szépen megterítve. Érdekes mintát alkotnak rajtuk az óriási tányérok, a rájuk halmozott, különféle sós-, és édes péksüteményekkel. Az üdítők sem műanyagüvegekben, vagy dobozokban vannak, hanem előre kihelyezett, automatizált tartályokban, aminek neki kell nyomni az üvegpoharat, és kiadagolják a nyomás hatására az italt. Maximum a szeszesitalok díszelegnek eredeti palackjaikban, katonás sorba rendezve, meg kis dobozban gyermekeknek szánt gyümölcslék, tejek, kakaóválasztékok. Mintha csak szupermarketben járna az ember.

4
Karakura / Tiszteletbeli vendég
« Dátum: 2019. Máj. 21, 22:41:48 »
Elújságoltam a szüleimnek, hogy „A Wywern” névre hallgató szőkeség, kitől oly sokan tartottak, felvett maga mellé. Természetesen édesanyámnak nem volt nagy hír, hisz kevés összebeszéléssel bebiztosította számomra a helyet. Apám azonban meglepetéssel fogadta. Az arca ezt mutatta, majd a homlokát ráncolta, mintha ideges lenne… Mindezek ellenére elmosolyodott. Így ülök most fésülködő asztalom előtt, a szobámban, míg odalenn hangos muzsika szól. Duruzsolások, magas sarkúak ütemes kopogása. Hatalmas zajmasszát alkot ez, rengeteg ember jelenlétében, mivel ma bál tartatott. Eképpen ünnepeljük sikeremet, emellett utolsó napomat a kúriában.
Hamarosan ugyanis a Shinzou-birtokra költözöm. Onnan könnyebben elérhetem az egyetemet, ahova még bőven az interjú előtt jelentkeztem. Ha minden jól alakul, történész lesz belőlem. Már pedig mi rossz érhetne? Hiszen technikailag létezik ez a kettő, én viszont csak hivatkozásoknak tartom őket beszéd közben. Egyébként meg szerintem nem létezik egyik sem: nincs olyan, hogy „jó”, vagy „rossz”.
Édesanyám a kettőnket elválasztó ajtó mögül már kérdezi, végeztem -e. Megigazítom aranyszőke, lágyan göndörített fürtjeimet, és kilépek fehér, testhez álló estélyimmel. Minden szem rám szegeződik, miképp lassan, kecses mozdulatokkal lesétálok a lépcsőn. Fehér szandálom koppanását erősen tompítja a fokokon végigfuttatott vörös szőnyeg. Magabiztosan mosolygok, közben integetek. Figyelmem félig a zongora előtt ülő teremtésre terelődik, elvégre ha minden igaz, nemrég kezdődött el az ő produkciója. Aztán ki tudja! Lehet több zongoristát bérelt ma fel a családom játékra? Nemrég még egy konkrét klasszikus zenekar adott kiskoncertet. Most lágy zongoradarab szól. Nagyon elegáns. Akárcsak az, aki viszi az egészet. Szép csuklómozdulatokat tesz közben, így biztosra veszem, profi abban, amit csinál!
Előresétálva a tömeg ketté válik, én pedig méltó helyet foglalok az emelvényen álló vörös fotelben, melyben a legszebb aranycérnával elkészített minták díszelegnek. Innen jól láthatom az embereket. Újfent sok az ismerős arc, néhány barátnőm megtisztelt a jelenlétével.
- Köszönöm – felelem a nekem szentelt figyelem után –, folytathatják a táncot!
Azzal a résztvevők meghajolnak. Közben a zongoraszó megy tovább. Mint észrevettem, akkor se állt meg, mikor lejöttem. Ezt szerettem. Szórakoztat a klasszikus zene, és örömmel tölt el, mikor nincs csend – legalábbis van, mikor így vagyok. Van mikor úgy, de ha csöndre vágyom, akkor is hasznosan igyekszek tölteni időmet, s olvasok. Kutatok. „Mert vágyom a tudásra, hatalmamban ebben rejlik”.
Talán olyan vagyok ezzel az egész felhajtással, mintha kiskirálynő lennék. Szórakoztató azon tanakodnom, mennyire annak vélhet egy külső szemlélő. Pedig szimplán nemesként élek, bőkezűen költöm vagyonunk jelentős részét könyvekre, ruhákra. Sűrűn adományozunk is otthontalanoknak, beteg gyermekeknek, időseknek egyaránt. Nem panaszkodhatnék. De mégis panaszkodom.
Pontosan azóta, hogy Kane eltűnt, aképp belőlem a kedv a táncra. Figyelmemmel jutalmazom azokat, akik ennek ellenére eljönnek, rám mosolyognak, gratulálnak apró sikereinkhez, sikereimhez. Apró csevejekkel. Többel nem tudom. Hova tűnhettél?, elmélkedem újra. Majd elkapom tekintetem, a földet bámultam. Most a kellemes, lassú tempóra ingázó embereket figyelem. A zongoraszó elhalkul. Én pedig egy órával később, pezsgős pohárral a kezemben odasétálok a zongoristához, hogy szót váltsak vele.


5
Karakura / Re:Az interjú
« Dátum: 2019. Máj. 02, 19:17:47 »
- Oh, értem – válaszolom. Szívesen megkérdezném arról, mióta dolgozik Mr Shinzounak, és enyhe érdeklődést mutatok a múltja felé is, de a más életében való vájkálódást mindenhogy illetlennek tartom. Ezért bármennyire hajtson a kíváncsiság, eme kérdést csírájában elfojtom, tudatosan a jelenre fókuszálva. Egyébként se árt gyakorolni, manapság sok olyan emberrel találkozni, kik hagyták magukat lehúzni az életükben őket ért traumák által. Ami miatt általában a mélyponton kötnek ki. Én nem akarom köztük végezni.
A sakktémát egyelőre félreteszem, mert már biztosan tudom, hogy űzni szokta. Észben tartom, hogy valamikor felkérhetném egy partira, hiszen egyébként is régen játszottam valódi kihívást jelentő egyénnel. Továbbhaladok a nemesek vonalán, előhozakodva a múltamban különösen udvariatlannak, felháborítónak tartott esettel. Nem várok beszélgetőpartneremtől együttérző reakciót, de ugyancsak meglep, álcájának fenntartásáért mire képes! Elég sokat beszél a nézetéről, mely a tőle várható módon gyilkolásra hajaz. Kezdek hozzászokni, legalábbis eme érdekes irányokba torkolló csevejünket tekintve.
- Nos igen, ha árulóról lenne szó, természetesen meg tudnám érteni az effajta viselkedést – értek vele egyet –, de a gyermek helyében akármiről is legyen szó, követendőnek tartom a jó példa fenntartását. Nem lepődnék már meg azon se, ha a hozzá hasonlók miatt alábecsülik a Quincy létet.
Valahol ezt is osztom, ám erősen mások – ellentétesek a nézeteink Elisával. Van aki elég vakmerő ösztönlény szintjén tud működni, ha rábírja valami humán társainak likvidálására. Személy szerint… képtelen lennék bemocskolni magamat, vagy akár másokat! E szerep a szőkeségre marad.
Ironikusnak vélem a harctudomány bebizonyítására tett feltételes kijelentést, miután később, a kiválasztott lap után ördögi mosollyal szembesülök. Kibújik az eddig rejtegetett szög a zsákból következő mondata folytán, és csakugyan a szívemet célzó hideg fémcsövet szemlélem. Meglehetősen higgadtan. Mi okom lenne rá? Hiszen épp meg akarnak ölni. Ugyan már!
Hamarosan kopogtatnak az ajtón. B-tervem működésbe lép, korábban ismert, kedves arc jelenik meg, feljebb emelve a szobára borítani próbált szúrós hangulatot. Természetesen, ha tiszteletadásról van szó, mindenképp felegyenesedem a leányzóhoz hasonlatosan. Pukedlizek, mint azt tenni szoktam. Szívem boldogan dobog a kisasszony, illetve interjúztatóm közt lefolyó párbeszéd lendületétől. Nem is vártam volna jobbat!
- Ms Shinzou! - hajolok meg újból, kissé megemelve ruhám végét a talajtól – Reméltem, hogy eljutnak önhöz édesanyám szavai. Őszintén köszönöm! Már csak hálám jeléül is örömmel teáznék gyönyörű udvarukon! Régi cseresznyefájuk megvan -e még? Ha lehet, odaülhetnénk. Szép időnk van ma.
A sötét hajú hölgyemény kilép, gondolom szólni, intézkedni a kellemesen eltöltött délután érdekében. Én a még egyszer hozzám szóló Elisára vigyorgok. Ezúttal hasonló ravaszsággal, mint ahogy ő halált sugalló mosolyt villantott rám korábban.
Az ajtó nem csukódik be teljesen. Hamarosan megjelenik sofőröm, előre megbeszélt procedúra szerint, elvégre az üres kézzel érkezés után távozni semmiképpen sem akarok így.
- Hálám jeléül kérem fogadja el szerény ajándékomat: egy egész hűtőtáskányi tejet! Ha szeret kávézni, esetleg teakülönlegességet kipróbálni a hozzáadásával. Garantáltan nem kell jó darabig boltba mennie érte!
Végezetül mindketten meghajolunk, és elhagyjuk az irodát. Megbeszélem emberemmel, körülbelül mikorra térjen vissza a teázás miatt, aztán útjára engedvén Ms Shinzou után eredek, ki az udvarra.
Muszáj pihennem. Felkészülni az eddigieknél keményebb bánásmódra. Megmutatom, hogy nem félek tőle, hogy tudom tartani magam az elveimhez. Ha Kane-ről is van szó! Elvégre oly rég láttam már, mintha… álmomban találkoztunk volna csak.



//Köszönöm a játékot! ^-^//

6
Lejelentő / Re:Avataralany-választó
« Dátum: 2019. Ápr. 27, 15:13:25 »
Helló! ^-^

Lefoglalnám Leila Malcal-t a Code Geass: Boukoku no Akito-ból. :D

(Próbáltam berakni a MAL-profilját, de 504-es gateway errorokat ír ki. ^^'')

7
Karakura / Re:Az interjú
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 22:54:22 »
Ugyan duplán kivívom Elisa figyelmét, igazából ki mondta, hogy nem erre játszom az elejétől kezdve? Egy komolyan kiépült, kapcsolatalapú világrendszer részesei vagyunk mindannyian. Kellenek a barátok, a társaság, melynek kibeszélhetem a lelkem, netán órákig ecsetelhetek valamilyen témát. Szükség van emellett nagyszerű ismerősökre, partnerekre, üzletre. Így terjed a név, így, ha jól taktikázunk, felléphetünk a ranglétrán mások földbetiprása nélkül is. Mindig ez volt a célunk, és máig boldogsággal tölt el, hogy páran már ismerik a nevünket. Persze a fejlődés soha nem áll meg.
- Pontosan erre az előrelátásra szerettem volna kitérni. Lenyűgöző! - mosolygok bájosan – Szeretek, mióta apám megtanított rá kiskoromban. Ön is régóta játszik esetleg?
Ha a kérdésemre igennel válaszol, onnantól nem vitás, lesz partnerem. Talán majd kevesebbszer kell a sofőrt nyaggatnom, hogy elvigyen hosszabb távolságokra néhány kör sakk-parti miatt.
Faarccal figyelem a szőkeség arcára kiült mosolyt. Számomra világossá vált, az ölésvágy benne tombol. Mondhatni azzal van tele. Nagyot sóhajtok.
- Hmm, tehát úgy vélekedik, eltűnőben van a fegyelem a nemesi családok körében? Mond valamit – bólintok, majd megnyalom szám szélét, és folytatom –, mert szerencsém volt találkozni épp a napokban egy feltörekvő famíliával. Annak is legifjoncabb tagjával, s meg kell említsem, nagy keserűséget okozott lelkemben modortalansága. A köszönést teljesen mellőzve rögtön tegeződésbe kezdett. Negatív nézetet terjesztett egyébként szerény személyű, jó tekintélyű anyukájáról.
Megcsóválom a fejem. Szerintem nincs is annál elkeserítőbb, mint ennyire alábecsülni azt, aki felnevel téged. Hogy bír rá valakit a lélek, miképp kibeszél másokat? Főleg a saját felmenőit!
Eközben választásom ismét helyesnek bizonyul. Elkapom a második fegyvertöltényt is, leteszem az asztalra, „hegyével” felfelé állni.
- Alapönvédelmet tanultam, többet sajnos nem. Természetesen az íjamat tudom alkalmazni.
Jobb kiemelni, alapszinten képes vagyok megvédeni magam, mielőtt abba a tévhitbe esne interjúztatóm, mennyire esetlen ember ül előtte…
Maximum ez abban igaz lehet, hogy…
Nem-nem! Nem is akarok belegondolni inkább! Félresöprök szememből egy kósza, szőke tincset.
- Had gondolkozzak kicsit – dőlök előre. A mostani lap-páros agyafúrtabb. Több időt igényel részemről. Szóval alma és kígyó. Meg Biblia? Rendben! Lucifer kígyó alakjában rábeszéli Évát arra, hogy fogyasszon a Mindentudás gyümölcséből. A nőszemély hisz neki, ezzel hűséget törve Isten felé, így elfogyasztva az almát. Ebben az esetben…
- Ez – mutatok az almára, komoly tekintettel Elisára pillantva. Izgatottan várom a következő kört - Ha nem bánja kérdésemet: van esetleg teája, amit fogyaszthatnék?

8
Karakura / Re:Az interjú
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 21:52:51 »
Szolidan mosolygok, nem a büszkeségtől, hanem mert igazság szerint jókedvem van. Számomra a könnyű túl könnyűnek bizonyult, és őszintén remélem, fog nehezedni annyira a kártyaválasztás, hogy megdolgoztassa az agytekervényeimet. Ennek függvényében a siker sem kérdéses. Tovább mulattat a tárból kipattanó golyó, mit hagyok lassan kinyújtott tenyerembe esni. Egy percig csendben méregetem, függve hagyni a hölgyemény költőire sikerült kérdését. Aztán finoman ujjaim közé zárom, és a hosszas beszédbe merülök. Árulók felkutatásáról, megöléséről szól. Teával vajmi kellemesebb lehet, de hát én aztán nem fogok panaszt emelni. Még a véleményem is kikéri, milyen rendes! Aztán ha már szereti a logikát, talán találok valami közös témát, amihez bőven felvetülhetne burkoltan a nedű.
- Pontosan olyan végletekben beszél, mintha sakkozna – mondom el megállapításomat, melyet egyúttal összekötő pontnak gondolok kettőnk esetében – Egyetértek, és ezek után azon sem lepődnék meg, amennyiben élő csaliként használna.
Jelentkezésem írása közben is sokat beszélgettem erről a családommal. Gyakorlatias emberek, mind a mai napig komoly feladatot ellátva a Shinzouk életében. A fegyvergyártás, illetve hadipar-vezetés a resortjuk. Sok szörnyűségen mentek keresztül, köztük Elisa létezésének tényén. Így a könyveken kívül más forrás alatt rájuk támaszkodhatok, általuk tudhatom amit ma tudok, ezért abszolút higgadtsággal dőlök előrébb a fotelban. Hüvelyk-, és mutatóujjam közé fogom a golyót, méregetni kezdem.
- Hiszen elsősorban a Shinzou név fenntartása, becsületének megvédése érdekében bármire képes lenne, úgy vélem.
Nagyon szomorú lett volna azt halni hagyni, aki picivel tinédzser kora előtt javasolta szüleinek az erősebb energia-vezető golyót. Rengeteg hasonló létezik ma, kifejezetten Quincy fegyverekhez, viszont a minőségük silány, a testbe érve többségük darabokra megy szét, csökkentve a sebző felületet, és a sebzés lendületét.
De visszatérve rám, átlátok ennyire a szitán. Kane-re fáj a foga, kihallgatott róla, nyommal azonban nem szolgálhatok. Szerintem ő eltűnt. Nem végleg, viszont… híréről-hamváról csak értesülök, jól kiépített kapcsolataim által, melyekből senki semmit se talált róla hosszú ideje. Bármilyen dolga akadt régen, ügyesen elrejtőzött.
- Humm – emelkedek a lapok fölé – Zwei.
Újabb kör telik el úgy, hogy nagyon rövid idő alatt megmondom, szerintem melyik lap a helyes. Aztán persze tévedhetek, és az-az idő is hosszabbnak tűnhet, viszont az pusztán a beszélgetés miatt. Egy növény nem fog hirtelen pozíciót váltogatni. Nem hagyja ott a talajt, amiben biztos gyökereket eresztett.


9
Karakura / Re:Az interjú
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 21:28:26 »
- Fogalmam sincs, mennyire tartott a barátjának. Ámbár valóban igaz, csodáltam.
Az angolok általában nem szeretnek az eldöntendő kérdésekre röviden válaszolni. Eme szokásukat nagyon igényesnek tartva én is szívesen alkalmazom, figyelmen kívül hagyva az esetleges tetszik-nem tetszik című játékot. Szerintem már túlestünk rajta, szerény személyem mindenképp. Azóta, hogy betettem ide a lábam. Noha Kane-nel kapcsolatban a kérdései egyaránt voltak nagyon pimaszak és nagyszerűek számomra. Balga lennék bevallani, most is így érzek iránta. Csodálom a mai napig, ám ha valaki egyszer csak köddé vált, eljön az a stádium, mikor jobban esik múlt időben beszélni róla. A jelen fontosabbnak hat, melyre korábban „szimpla” interjúként készültem. Tudatában vagyok annak, kihez jöttem pontosan, nem őrültem meg, noha első ránézésre a kisugárzása aranyos lányt takar. Nem fogok elhamarkodni semmit. De beszélni se szeretnék többet Róla. Amennyi szükséges, annyit kap válaszul, s azok mind igazak lesznek.
Miután az etikett szerinti, rövidke szünet után rögtön válaszolok, s közben szemeimmel interjúztatóm egyik kékjét nézem, gyanút vélhetőleg nem keltek. Miért is tenném? Kane-t tényleg szerettem, ám hogy ő viszonozta -e ezt… vagy akárcsak ismerősnek nevezhetem, távoli kérdések jelenleg. Hiszen miként maga a nemesi vagyon, úgy semmi sem biztos. Eme tudásszomjamat ébresztgető gondolatokra adható válaszaimat szintén ilyennek vélem. Nincs mire alapozni, amire van, kevés. Kommunikációra sem tudok megoldást találni.
- Lenyűgöző, micsoda tényeket közöl! - felelem őszinte csodálattal – Megértettem, nincs kérdésem.
Hátradőlök. Drasztikusság… Szépen is lehet valakivel beszélni, nem szükséges fegyvert tartani a fejéhez! Mármint nekem holmi egyenruhás idegenről ez jut eszembe. Mint aki tényleg megtenné, képes lenne végezni bárkivel, ha az útjában áll. Reméltem, eddigi csevegésünk „főrésze” könnyebb lesz, kevésbé személyes kérdésekkel a központban, nos mondhatom: első rész teljesítve. Amennyiben mellettem lennének cselédjeim, sorban, sőt! Kórusban tapsolnának. Mert a második „epizód” önbeteljesítő jóslatnak hat. Nemrég felvetült fegyveres gondolatommal nem a jelenre akartam célozni. A szőkeség azonban szemrebbenés nélkül fordítja az eszközt beteg szívem felé. Fogalmam sincs, kegyesebb lenne -e a gyors halál olyas valaki markából, aki sokakat megölt már, vagy… Oh. Nekem a természetes verziója kicsivel fontosabb. Rezzenéstelen higgadtsággal dőlök hátrébb az ülőalkalmatosságban.
Elkezdem a kártyalapokat vizslatni. Képzeletben mókásan ecc-pecc-szel ingatom kézfejem mindkettő felett, a valóságban viszont ezt mellőzöm. Egyrészt nagyon bizarrul festene, másrészt rombolná a rólam kényesen kialakítani akart képet, mely engem kell tükrözzék, nem azokat az ideákat, amik felvillannak rövid pillanatokra elmém hátsó részében.
- Eins – bökök rá rövidesen, és rávillantom lila szempáromat. Szerintem, ha ez egy fokozatosan nehezedő sémára épül, az alapfokon vagyok túl, melyben a szem elég egyértelmű árulkodójele a hűségnek. A felületén megcsillanó fény, a belső fény tükröződését ideértve elég sokat beszél, s ritkán mutat ferde képet.

10
Karakura / Re:Az interjú
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 21:06:32 »
Érdekes, érdekes, érdekes! Felbukkant a fronton egy Quincy, akiről csupa jót olvasni mindenütt. Túl tökéletesnek tűnt ez, hogy igaz legyen, és most is hitetlenkedő tekintettel révedek ki limuzinunk sötétített ablakán.
- Ah, úgy érzem magam, mint Icarus… - húzom el számat – Nem akart hinni egyetlen atyjának, s a habok közt végezte.
Fejemet ingatom eme legenda főszereplőjének makacssságán. Hogy lehet valaki annyira makacs, miként figyelembe se veszi mások körülményeit? Persze a legenda csak legenda, semmi bizonyíték sincs az igazára. De azért sajnáltam az apját. Biztos sokat gyászolhatta a fiát…
Ahogy gondolataim elvándorolnak a vaskos könyv lapjai felett, tele színesebbnél-színesebb történetekkel, a jármű begördül, majd megáll. A sofőrülésből felpattanó személy látványa jelzi sietségünk szükségességét, úgyhogy ezt a több, mint 600 oldalas példányt beleejtem a mellettem található, szettemhez remekül illő arany-fehér táskába. A színválasztás fogalmam sincs, mennyire brit, de a kalap, a hozzáillő hosszú ruhával már az. Igazi import termék biztos forrásból!
- Hmm – szemlélek fel, miután ajtót nyitnak nekem a kiszálláshoz – Igazán érdekes helyre érkeztünk!
Kicsit összehúzom tekintetemet. Impozáns az épület kidolgozottsága, de vajon milyen belülről? Milyenre festenek egy élettelen valamit a benne nyüzsgő emberek? Nagy sóhaj közepette megindulok, és az üdvözlés kényes lerendezése után beállok az előttem várakozók sorába. Interjú. Sose voltam még interjún. Biztosan más, meg érdekesebb, mint a családomat érintő üzleti megbeszélések! Mármint… persze, fontosságot élvez eme feladat! Elvégre én képviselem a szüleimet, ha elfoglaltak. Csak-…
- Elég! Vezessék ki ezt az inkompetens félkegyelműt és keressenek egy jobb embert mellé! Úgy látom Mr.Schultznak új munkahelyet kell biztosítani!
Összerezdülök. Fogalmam sincs, mi mehetett az előbb, ezt a mondatot viszont nyomban sikerült elcsípnem, lévén, elég hangosan és határozottan mondta valaki. Pillanatokkal később mellettem vezetik el azt, akiről valószínűleg szó esett. A fejemet csóválom, majd, mivel nem óhajtok sokáig a kellemetlenséggel foglalkozni, inkább a ruhámat igazgatom. Ekkor találkozik tekintetünk egy alacsonyabb leányzóval, katona ruhában. Szelíden rámosolygok, néma csendben. Egyelőre fogalmam sincs ki ő, viszont tekintve, számomra ismeretlen terepen ácsorgok, jobb nem megjegyzéseket tenni a külsejére. Meg egyébként se illik, szóval a bölcsebb utat részesítem előnyben.
Ahogy felbukkant, úgy elsuhan, egyenest egy irodahelyiségbe.
- Oh – Leesik a tantusz. A katonalány minden felsorakozót behív magához, nevezetesen abba a „szobába”, ami előtt én magam is állok. Nem tudom az interjúztató a gyors, vagy az idő mindig ilyen gyorsan telik errefelé? Ah, könyvvel a kezemben olyan nehéz eldönteni! Ráadásul alig haladtam húsz oldalt a moirák történetében!
Igen, szomorú! Annyira folytattam volna még, ám de fontosságot élvezett a mai beiktatott beszélgetés. Mikor a nevemet hallom, már rendre elrakott könyvvel, kissé megemelt ruhával vonulok be, köszönetet mondva annak, aki beengedett. Együl térdig érő, magas sarkú csizmám kopogását hallani. Szörnyű.
- Üdvözlöm! - pukedlizek, nyájas mosollyal arcomon, majd rögvest helyet foglalok. Nagy öltözetben, nagy táskával állni nagyon nem kényelmes. Nem is szép…
Felvetül a genetikai mutációm, ám hozzászólni szinte lehetetlenség, a hölgyemény azonnal kanyarint abba az irányba, hogy mindent tud. Ekkor realizálódik bennem, tényleg azzal van dolgom, akiről annyi könyv szólt, akiről…! Kicsit mintha ferdítettek volna magasságilag. Nem állt szándékomban kritizálni.
- Tessék? - annyira belemerültem a szőke fürtös mozzanatainak követésébe, hogy azt hittem, képzelődök – Ááh, Kane?
Lila tekintetem felragyog, mosolyom kiszélesedik – fél pillanatra. Aztán, miként tovább soroz a kérdésekkel, úgy lelombozódom. Bal kezemmel felkönyöklök, arcom megtámasztom. Félre nézek.
- Annyira voltunk jóban, hogy egy bálon ismertem meg. Megvédett egy másik nemesi család meg nem nevelt gyermekétől. Aztán együtt folytattunk konstruktív vitát a legendákról. Akkor ő jött a mi birtokunkra, majd fordított helyzetben én mentem a Shinzou-birtokra. Ez kicsivel később történt már, üzleti ügy miatt képviseltem a családomat. Együtt edzett a testvérével, Kate-tel. Csodálatos volt! Viszont… mikor 17 voltam, Kane elbúcsúzott tőlem. Nem mondta, miért megy el, csak hogy sokáig távol lesz, én pedig a neveltetésem miatt sem feszegettem a témát. Szóval fogalmam sincs, épp merre van – mesélem el mindazt, amire emlékszek. Végigpörgetve ezeket a halvány képeket olyan, mintha ébren élnék újra egy régi álmot. Felsóhajtok ismét, majd ezúttal egyenes testtartást veszek fel, egymáshoz simuló lábakkal, melyek kissé oldalra mutatnak. Kezemet öleimben tartom.
- Úgy vélekedek magamról, mint nőről, aki gyors döntéseket tud hozni egy stresszes helyzetben és nagyon kommunikatív. Szeretek tanulni, ennél fogva könnyen veszem az akadályokat. Hátrányaim közé tartozhat a túlzott lelkesedés, illetve a fáradékonyság. Szívgyógyszert szedek. Ez a kettő a nemrég szóba hozott genetikai mutáció eredménye, ami folytán lilák a szemeim – mosolygok mindvégig – Hmmm!
Aztán elgondolkodott testtartást veszek fel. Egyik kezemmel ösztönösen megtámasztom az államat.
- Mondjuk… Át tudnék venni öntől rengeteg papírmunkát, az kevesebb terhet róna önre.A szüleim képviseléséből adódóan megtanultam kezelni a hivatalos iratokat, táblázatokat kezelni akár elektronikusan is. Ezen felül, miután érdekel mindenféle kultúra, remekül tudok tea-, illetve kávékülönlegességeket készíteni, amik színesíthetik a munkavégzését. Mit gondol?

11
Lejelentő / Re:Színfoglaló
« Dátum: 2019. Ápr. 25, 20:50:40 »
Sziasztok!

Jöttem színeket foglalni.
Posztszín: #6A5ACD, párbeszéd és egyben chatszín: #B8860B.

Továbbá ha lehet, Tenronál módosítanám a zöld chatszínt posztszínre: #FFE4E1

Köszönöm! ^-^

12
Előtörténetek / Aleda Felisberta
« Dátum: 2019. Ápr. 10, 23:31:46 »
~ Adatlap
Név: Aleda Felisberta
Nem: Nő
Kaszt: Quincy
Szül. ideje: 1999. 03. 19.
Kor: 19 év

~ Kinézet
Német származása ellenére úgy öltözködik, mint a britek. Legalábbis szabadidejében, mert elegánsnak tartja az ők divat világát. Bármi jöhet, ami kiemeli nőies vonásait, ami elegáns, de nem kirívó. Például a blúz-szoknya-magasszárú csizma kombója! Ezen kívül az alkalomhoz illő kisestélyiket, uniformisokat részesíti előnyben.
Adottságait tekintve 165 centi magas leányzó. Szőke sörénye egyenes, hajvégei hullámosak. Szereti a szabadon hagyott frizurastílust, melyet a mindennapjaiban egy-egy konttyal dob fel feje két oldalán. A szemei egy genetikai mutáció hatására lilák. (A látást ezt nem befolyásolja, csak is az írisz színét.)

~ Jellem
Szereti az embereket, és szívesen segíti is őket. Viszont erősen megválogatja, kit fogad a baráti körébe, így bár szinte bármiről el lehet vele beszélgetni, közelebb kerülni hozzá már koránt sem egyszerű. Családja révén tisztelettudó, jó lelkületű emberré cseperedett, aki fontosnak tartja a morális kérdések helyes megítélését, betartását. Analitikus, kissé fiolozofikus gondolkodásmód jellemzi, illetve gyors észjárás, mely folytán gyorsan is tanul.
Ha mindezeket valaki diszkriminálja, vagy a szemébe hazudnak, személytől- és helyzettől függően bármi megtörténhet. Leggyakrabban Aleda egyszerűen az illető tudtára adja arc mimikával, hogy amit csinált, az neki nem esett jól. Rosszabb esetben megszakítja a beszélgetést, vagy odébb áll. De mindenképp kiemelendő, hogy ezeket tanító szándékkal teszi, mert úgy véli, sok ember keveset tud a helyes erkölcsről. Továbbá családtagjainak nevelése is erősen benne él, így a kötelességtudat, a hűség, na meg a hatalmas tudásvágy. Sokszor el lehet csípni úgy a lányt, hogy épp egy könyvet olvas.

~ Szeret-nem szeret
Legendák
Más kultúra
Brit divat/elegáns ruhák
Ha segíthet.
Madarak

Megkérdőjelezik a döntését.
Sérteni próbálják az erkölcsét, vagy olyan kérdések elé állítják, ami számára bántó.
Ha a szeretteit bántják.
Ha azt hiszik naiv, csak mert szeret filozofálni, vagy új legendák után kutatni.
Non-konstruktív jellegű viták.

~ Felszerelés
Quincy kereszt, éppen olvasott könyv


~ Előtörténet


"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Mesélnek a falak. Mindnek van valami mondanivalója, de egyiken sem látszik, hiszen fehérek, élettelenek, csakis a karnisra aggatott vörös-arany függönyök képesek némi színt lehelni beléjük. Valamelyik előtt egy íróasztal áll, felette A parafatáblával. Rajszögekkel képeket tűzdeltek fel rá gondosan, cikk-cakkba rendezve. Mintha tulajdonosa gondolatai egymással vetekednének, mikor az ember rájuk néz. Vajon pontosan ez járt a fejében, amikor elrendezgette őket? Mire gondolhat most, ahogy visszapillant rájuk? Végigcsúsznak selyemkesztyűvel körbeölelt ujjai a régies polaroid-darabokon. Lehetnének modernek. Lehettek volna. Miért nem azok? Természetesen azok, viszont másképpen látod te, és másképpen Aleda. Szemei vadul ingáznak közöttük. Oda-visszajár, mintha csak táncolna…
 
Első kép: A bál
Édesapja jóvoltából bál rendeztetett, sok lélek meghívatatott. Ő elsiklott a pompa felett, családtagjainak boldogságát tartotta szem előtt. Kihasználva lehetőségeit a résztvevőkkel intézett beszélgetéseket. Többségük rémesen felszínes, az időjárást karcolgató semmiség volt számára. Hogy élvezte –e? Természetesen nem, mégis örült, hisz addig sem unatkozott. Akadt azért pár, mely épp megmelengette szívét, vagy elérte nála halványrózsaszín ajkának elkerekedését. Többek közt egy férfiú, aki a kellő illem hiányában vett részt a bálon, és molesztálta a leányzót. Sárral bevont szavai még leperegtek róla, ugyanakkor semmit sem tudott tenni, csuklójára erősen rámarkoltak. Próbálták elrángatni, vagy legalábbis megalázni anélkül, hogy a szülei bármit látnának ebből. A tömegből kilépő, magas úriember vetett véget az egésznek, néhány leszerelő mozdulattal:
- Ha továbbra is így bánik a hölggyel, garantálom, hogy innen élve nem fogja elhagyni a Shinzou birtokot - utána felé fordult - Legközelebb kérjen segítséget.
Miképp e képet nézte, megingatta fejét, mint akkor tette. Kért volna ugyan, kért volna, de elsősorban a saját lábán akart megállni! Elvégre erre tanították őt.
- Ezt a kellemetlenségekért – Nagyokat pislogott a pohár tea láttán, ám még meglepőbbnek ígérkezett megmentőjének hirtelen jött távozása. Mielőtt akárki furcsálló pillantásokkal illethette volna, ruháját megemelve a férfi után sietett, az udvarra. A levegő kissé hűvös volt a bálterem hőmérsékletéhez képest, ezért libabőrös lett. Pár perc után azonban ez egész kellemessé vált, és persze megnyugodott. Az illető, az ok, miért kitette a lábát a küszöbön, ott állt, tekinteték a csillagok ködébe fúrva.
- Köszönöm szépen! – szólott hozzá tisztes távolságból. Ő megfordult, kérdőn figyelve a szőkeséget.
- Miért köszöni meg? Nem tettem semmi különösebbet.
-  Így lenne illendő – vágta rá - Azon felül tényleg hálás vagyok! Az a fickó már régóta figyelt engem.
Fickó! Elfintorodott akkori önmagától. Iszonyatosan fogalmazott, ám beszélgetőpartnere még átvette fél percre a maga szavajárását. Abban a fél percben kibeszélték Schönfeld gróf fiát, az illetlent, aki csakúgy megragadta őt, és rángatta, mint a Marionette-bábut szokás.
- Bántásnak venné, ha kérdeznék öntől valamit? – tért el a témától. Most Aleda fürkészte az eget, míg ama ismeretlen, mellette álló személy titkon végigmérte. Ebből mit sem sejtett. Össz-vissz álmodozni tudott róla a jelen homályos kapuján túl, a múlt vízében úszkálva: talán… talán megtette, s ezért remegett a szíve.
- Csak tessék.
- Hogy-hogy csak szemlélődik ezen a bálon? Talán nem élvezi?
Komolyan azt hitte, megbánthatja vele a felet. Megijedt, elbizonytalanodott. Bocsánatot is kért volna, de válasz érkezett.
- A bálok mind egyformák számomra. Sok az ember és kevés a tér. Meglehet fulladni szinte bent. Nem hiszem hogy élvezni lehet az ilyet.
- Értem. Hasonlóan vélekedek én is, viszont a családomnak fontos. Így amit tenni tudok, a leghelyesebben állok hozzá, és... szembenézek azzal, amivel ez jár. Ha sokat nem tudok kiemelni, de például mondhatom, a tea finom szokott lenni. A mosoly pedig kárpótol a szüleim arcán. Miként vélekedik erről?
- Igen a család. Nálam is a család az oka annak amiért itt vagyok. A hölgy melyik családot képviseli személyében?
- A Felisberta család képviseletében vagyok jelen, a teljes nevem pedig Aleda Felisberta – mutatkozott be. Azzal érdekes, konstruktív vita bonbakozott ki kettejük között. Német nemes hölgyről beszélünk ugyan, de élt-halt a brit divatért. Egyenruha, kosztüm, kis estélyi, bármi! Bármi kedvezett neki az ők kultúrájából. Színesnek vélte nyelvezetüket is, ennek folytán lelkesen tanulta, értette. Akárcsak a férfi ellentétes nézőpontjait. Ő könnyű prédának tartotta az angolokat, kik hagytak megannyi gyarmatot, hatalmat elúszni az élet tengerében. Emellett egoistaként tekintett rájuk.
- Mi áll önhöz közelebb, ha nem ők? – Döbbenetére Japán nevét olvasta le a szájáról. Annyi ideje maradt, röviden elismerje „partnere nézőpontját”. A fehér alapon Vörös-napos zászló alatt élőket mélyen tisztelte hagyományhűségük lévén. Ugyanakkor beszélgetett volna erről többet is ha egy őr nem szakítja félbe:
-  Mr.Shinzou! Az apja hívatja!
- Értettem! Már is indulok! Elnézést Miss Felisberta de dolgom van.
- S-Shinzou?! Khm, t-természetesen, m-menjen, de még visszajön, ugye…?
Égett mindkét orcája, mint akkor. Látta magát vöröslő fejjel a magas ifjúra nézni, akire már akkor férfiként tekintett.
- Kane. Kane Shinzounak hívnak. Valószínűleg még igen hölgyem.
Látta őt meghajolni. Viszonozta, aztán az ismeretlen limuzinba szállt.

Második kép: Üzlet és ürügyek
Nem ez volt az első, hogy látogatást tett a Shinzou birtokra. Mindig akadtak üzleti ügyek, amik miatt vagy az apja, vagy ő jött el, személyesen megbeszélni, lejegyezni a részleteket. Családja férfitagjának közbejött valami, ezért nem kérdés, limuzinba pattant, lerendezte a tárgyalást, aztán megpillantotta Kane-t, testvérével együtt. Éppen edzés tartatott nekik a nagy udvaron, kicsivel arrébb a főépülettől. Magassarkú csizmájával kihívásnak tűnt végigkutyagolni a kavicsos terepen, de megérte, hogy a simább felületű pályán közelebbről is láthassa őket. Az egyik szálfegyverrel, a másik karddal esett a nekiiramodó, gyakorlásként szolgáló ellenfeleknek. Aleda álla leesett a látottaktól, és amikor a programnak vége szakadt, nem győzött elnézést kérni udvariatlanságáért. Hiszen tovább bámulta kettejüket, mint azt illendő lenne. Mesterük rögvest kijelentette, a testvérpár edzése egyébként is véget ért, ezért természetesen nem zavart senkit a leányzó jelenléte. Ennek ellenére zavarban érezte magát, az ifjú úr szavait hallván:
- Nagyon figyelmes öntől Miss Felisberta. Kegyed élvezte a bemutatót?
- Igen. Igazán figyelemreméltónak tartom a harci tudását, és úgy gondolom, sokat fejlődött! - bókolt. De többnek szánta ezeket a szavakat. Őszinte elismerés fénye csillogott a lila homályban.
Jó darabig felszínes csevej folyt kettejük között. Kane Quincy-kötelességéhez hűen szorgosan gyakorolt, ha tehette pedig, sétált a birtokon. Aleda teázgatni szokott a barátnőivel, meghitten beszélgetni, legendák után kutatni köreiben.
- Legendák? És legutóbb milyen legendáról olvasott ha nem vagyok indiszkrét?
- Ezért is szerettem volna felkeresni önt! Úgy szerepelt a könyvemben, hogy "A Fehér Sárkány legendája". Egy Quincyről szólt, aki képessé vált úgy bánni a kardjával, mintha az csak a karjának a meghosszabbítása lenne, és a történet szerint hatalmas erővel rendelkezdett. Olyan képességgel, amit még ő maga sem érthetett, mégis együtt kellett vele élnie. Próbáltam annak utánanézni, hogy mi lehetett ez az erő, de...  Nemhogy a legenda, más szerző sem ír róla a könyvében, amiben ezt a legendát véleményezte.
- Ez csupán legenda. Bizonyára az írónak nagy volt a fantáziája és megírt egy könyvet. Nem kell minden legendát komolyan vennie, hiszen csupán azok mesék nem a valóság írják le.
Egy pillanatra elhúzta száját, és komolyabban tekintett a fiúra. Nem akart udvariatlan lenni, így hamar finomított vonásain.
- Tisztában vagyok vele, hogy az nem tükrözi a teljes valóságot. Ebből a szempontból minden legenda ilyen, mégis szeretem őket, mert érdekesnek találom. A fantázia mély kútjának tartom. Amellett úgy gondolom, fontos dolgokat tudnak tanítani az embernek, ha nyitott szemmel járnak.
- Elnézést, de... kegyed hisz abban, hogy a fehér sárkány létezett?
- Ön hisz benne? - kérdezett vissza válasz helyett, elmélyedve a fiú tekintetében - Hisz abban, hogy létezett?
- Ha létezett is volna, abban biztosak lehetünk, hogy már nem él. És biztos, hogy akik rá aggatták a Fehér Sárkány cimkét, túl sokat képzeltek bele. Még is mi teszi őt annyira különlegessé? Ő is csak egy quincy volt mint mi. Anyámmal biztos sokat tudnának beszélni erről. Ő is eléggé rajong ezért a legendáért. Kicsi koromban ezzel a mesével altatott. Innen is tudom hogy ez csupán egy mese.
- Információk hiányában magam sem tudom, mitől lehetne különb a Quincy névtől. De abban biztos vagyok, hogy a Fehér Sárkány nevet nem okvetlenül kapta. Ha megfigyel bármilyen hivatalos dokumentumot, múltunk hősei, és legrafináltabb bűnelkövetői is egyaránt kaptak valamilyen jelzőt a saját nevük után. A legenda nem említi meg a személy valódi nevét, illetve arról sem tudni, ő hősnek számít -e, vagy bűnöző. Más könyvszerzők, újságírók véleménye is erősen megoszlik a témában. Én például egy hősnek tartom, mert ha tegyük fel, egyszerű Quincyként is élte az életét, az semmiképp sem lehetett akadályoktól mentes.
- Szóval elhiszi, hogy a nagy Fehér Sárkány egy Samurai kardal egyedül képes volt egy egész hadsereg ellen szembeszállni? Hősiességre val valóban, ha valaki megakarja védeni a szeretteit ahogyan ő is "tette" viszont nem hiteles. Egy quincy sem olyan erős hogy akár shinigami, hollow hordával szembeszálljon egymagában. Ilyen nem létezik. Még ha a kardja meg is van, csupán egy quincy volt a sok közül. Elismerem amit tett, de nincs rá bizonyíték, hogy ő védte meg a falut, így hát ez csupán egy legenda. A Chisato a falu amit őrzőt sem létezik.
- Elhiszem. Ha nem is egy egész hadsereggel, de néhány erősebb ellenféllel szemben biztosan erősnek bizonyult. Az ok pedig, hogy a szeretteiért tette azt, amit, még erősebbé teszi őt a szememben. Sokan vallják, hogy megtalálták a kardját, ebben viszont nem lennék olyan biztos, mivel egy ősi tárgyról beszélünk. Chisatoról azonban az a véleményem, létezhetett, csak eltűnhetett, mint sok kisebb falu is a múlt folyamán. Ha valaki jól tudta, hogyan tüntessen el, vagy hamisítson bizonyítékokat, akkor ezen "incidens" résztvevői sem lehettek amatőrök - fejtette ki véleményét, továbbra is a fiún legeltetve tekintetét. Jól érezte magát ettől a konstruktív vitától, ám erről össz-vissz egy halvány mosoly árulkodott.
- Mindenesetre, a jelenre kell koncentrálnunk most. Örülök, hogy így elmosolyodik pedig nem is osztom kegyed véleményét. Talán van valami vicces van rajtam?
Pirongva elfordította arcát, majd kissé szégyellősen visszapillantott reá.
- Ha eltér két vélemény, szerintem ott addig nincs probléma, míg nem születik ebből komolyabb nézeteltérés. Jelen helyzetben pedig úgy látom, ez kicsit sem áll fenn. Inkább csak lenyűgözőnek tartom, mennyire kitart az álláspontja mellett.
- Nos ebben egyetérthetünk.
A beszélgetés véget ért. Kane időközben egy katona elhívta, a lányért limuzin érkezett hazulról. Legközelebb már csak akkor találkoztak, mikor a gáláns legény búcsúzni ment Aledahoz.

Harmadik kép: Búcsú
Aranysugarak kopogtattak Aleda ablakán. Ásítozva felébredt, vett egy kellemes fürdőt, s közben teát ivott. Egyetlen gondolat sem vetett árnyékot derűs hangulatára, még akkor sem, amikor kopogtatást hallott, és az ajtóhoz állított őrt, emelt hangon beszélni. Menten odasétált, immáron szépen vasalt, magára jellemző, sötét szettjében.
A lány lágyan köhintett egyet, mire a középkorú, tőle két fejjel magasabb férfi megfordulva elnézést kért, majd odébb sétált.
- Kérem, jöjjön beljebb! Mit szeretne? Kér esetleg teát? - invitálta otthonába a férfiút, üdvözlésképpen.
- Teára sajnos nincs időm. Csupán elbúcsúzni jöttem. Sokáig távol leszek. Emiatt sok érdekes vitánkat el kell napolnunk.
Nagyot nyelt.
- Ooowh... értem - leplezni igyekezett csalódottságát,  egy erőltetett mosoly kíséretében -   Megértem. Elvégre, ha sok időre el kell mennie, minden bizonnyal sokkal fontosabb.  R-R-Remélem minden rendben zajlik majd!
Elpirult. Hogyan fejezhette volna ki magát? Lelépni készült valaki, ki azóta, hogy azon a kellemes estén felbukkant, lassanként lehorgonyzott finom szívében. Fogalma sincs, vajon őt szeretve miként gondoljon rá? Egyáltalán a férfi gondolni fog ő rá?
- Nem kell féltenie. Észre sem fogja venni és már visszajövök. Apropó hoztam magának valamit.
Kane egy gyönyörű, fehérszín, bőrkötéses könyvecskét nyújtott felé. Teljesen ép állapotban, a „frissen” vásárolt papír illatával. Legalábbis a lányt belelapozva erre emlékeztette.
- Anyám könyves polcán hevert. Gondoltam odaadom neked, mert annyira szereted a legendákat.
- Köszönöm – mosolyodott el, s  kellemetlen érzései ellenére tartotta magát, meg sem lepődve a hirtelen tegeződésen. A bizalom jelének tekintette. Bizalom! Szíve összeszorult, de nem sírt, inkább mosolygott. Muszáj volt.
Ezután udvariasan meghajolt, amit beszélgetőpartnere viszonzott.
- Minden jót, Miss Felisberta.

Mesélnek a falak. Mindnek van valami mondanivalója, de egyiken sem látszik, hiszen fehérek, élettelenek, csakis a karnisra aggatott vörös-arany függönyök képesek némi színt lehelni beléjük. S most a függönyök is fakók. Búcsút intett egymásnak két ember. Vajon Aleda tényleg őt szerette? Vagy az érzés maga ragadta volna el?

Oldalak: [1]