Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Demon

Oldalak: [1]
1
Ember / Zack Valdorf
« Dátum: 2014. Nov. 30, 00:56:09 »
Jelszó:
Ősz

Adatlap:
Név: Zack Valdorf(Demon)
Nem: Férfi
Kaszt: Ember
Születési ideje: 1993.11. 25.
Kor: 21

Kinézet:
Elég lányosan öltözködik, emiatt sokszor nézik melegnek. Szereti a világos színeket és ennek megfelelően öltözködik a mindennapokban. 178cm, ősz haja van és kék szeme.

Jellem:
Az a tipikus lázadó típus, aki nem hallgat senkire, csak a saját feje után megy. Általában elég közvetlen, és sokszor próbálja béna, vagy éppen jobb vicceivel oldani a hangulatot. Rengeteget képes aludni és az se zavarja, ha épp vendégek vannak nála, bármikor és bárhol képes elaludni, ha épp azt akarja. Viszont, amikor harcra kerül a sor akkor nagyon összeszedett és általában inkább próbálja okosan megoldani a dolgokat, mint erőszakkal.

Előtörténet:
Üdvözlök minden kedves olvasót, és a rohadékokat is. A nevem Zack, vagy más néven Demon, ahogy tetszik. Egy gazdag családba születtem Tokióban, apám amerikai, anyámat pedig nem ismertem. Apámnak volt, vagyis van, egy nagy cége, amit halála után én örököltem meg tőle, bár tény azt se tudom, hogy ott mivel foglalkoznak. Hol is kezdjem?
Amióta az eszemet tudom látok szellemeket és ezt nem titkoltam apám előtt se, de ő erre mindig csak annyit mondok, hogy majd kinövöm, mint ahogy ez a legtöbb kisgyereknél lenni szokott. De nálam nem így volt. Tíz éves korom után már nem mertem apámnak ecsetelni, hogy milyen szellemeket látok, mert féltem, hogy pszichológushoz küld. Egyébként lehet, hogy ez most furán fog hangzani, de apámat sose szerettem igazán. Nem volt felém egyszer sem olyan közvetlen, inkább olyan volt, mintha egy vendég lettem volna a házában, de nem tudtam máshoz fordulni, így elfogadtam, hogy vele kell élnem. Nyolc éves koromtól kezdve tanított személyesen harcolni, egészen halála napjáig. Sose tudtam, hogy miért is csinálja igazából, hiszen puszta önvédelemnél jóval többet tanított nekem, és én ezt teljesen szükségtelennek éreztem. Viszont van itt még valami a szellemlátás mellett, amit majdnem elfelejtettem mondani. Az pedig valami hihetetlen. Még pedig beleolvadás a tárgyakba. Először 8 évesen tapasztaltam amikor ideges voltam és elkezdtem ököllel ütni a falat, aminek következtében a kezem beleszorult. A pillanat hevében megijedtem, hogy átütöttem a falat, de aztán eszembe ötlött, hogy az egy tömör betonfal, nem lehet olyan erős, hogy átüssem. Megpróbáltam kihúzni a kezem a falból, de nem ment. Csupán annyit tudtam elérni vele, hogy meghúztam a vállam. Már fel voltam készülve arra, hogy egy fallal a kezemen kell elélnem az életem. De az élet nagy fordulatot tartogatott számomra, ugyanis hirtelen minden gond nélkül kicsusszant a kezem a falból. Viszont nem ez volt a legmegdöbbentőbb dolog akkor, hiszen amikor ránéztem a falra, egy darab lyuk se volt rajta. Hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Akkor elkezdtem kísérletezni és kiderült, hogy ha koncentrálok, bele tudok olvadni nyugalmi állapotokban lévő tárgyakba, akár az egész testemmel ha elég nagy az a bizonyos tárgy. Elég hamar felnőttem-mármint fejben- és ehhez nagyban apám is hozzá járult.
Az iskolai dolgokban soha nem segített, úszni, biciklizni mind magamtól kellett megtanulnom. Ő ezekre mindig csak azt mondta, hogy így tanít meg engem arra, hogyan álljak a saját lábamra. Igazából, ha belegondolok ez sikerült is neki. Kiskoromban nekem ez még nem igazán tűnt fel, vagyis inkább csak átlagosnak tartottam, de ahhoz képest, hogy a saját fia voltam, sose mondott el nekem semmit. Egyszer csak arra döbbentem, hogy nem is ismerem az apámat, pedig születésem óta vele élek. Egy ideig nem igazán foglalkoztatott ez engem, de aztán apám egy nap valami ismeretlen embert fogadott az irodájában. Annak az embernek hosszú vállig érő fekete haja volt, fekete színű koponyás dzsekiben és egy szintén fekete farmer nadrágban volt, aminek az oldalán egy lánc lógott, körülbelül a combja aljáig. Olyan volt, mintha valami motoros bandához tartozott volna. Nem értettem mit akar apától, így hát hallgatóztam egy keveset.
- Szóval ez a helyzet.
- Sajnálom, de Johnny nem enged ebből.
- Nem értem, hogy teheti ezt velem, hiszen már évek óta együtt dolgozunk.
- Ezt én is tudom, és te is azt, hogy mennyire bírlak.
- Egyáltalán milyen álnév az, hogy „Johnny”?
- Mert szerinte az kaliberesebb, mint a Suzuki Toyota.
- Kaliberesebb a lópikulát. - Nem igazán értettem, hogy milyen Johnny-ról, vagy Toyota-ról, vagy akárkiről beszélnek, de aztán jött egy váratlan fordulat. – De ugye te is tudod, hogy mivel tudnék neki a legjobban üzenni?
- Komolyan megtennéd?
- Sajnálom. – Mondta apám, majd elővett egy hangtompítós fegyvert, és minden habozás nélkül fejbe lőtte szegényt. Abban a pillanatban nagyon megijedtem. Gyorsan fel is rohantam a szobámba. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Elkezdtem félni a saját apámtól. Akkor döbbentem rá ténylegesen, hogy egyáltalán nem ismerem őt. Lehet, hogy egy sorozatgyilkos, sőt az után amit láttam, szinte biztos. Hirtelen rettegni kezdtem, nem tudtam, hogy velem nem-e tenné meg ugyan azt, amit azzal az emberrel. De később rájöttem, hogy ha akarta volna, már rég megtette volna. Hiszen én csak gyengeséget jelentek neki, mert ha az a Johnny az ellensége, akkor megzsarolhatná akár az elrablásommal. De akkor apa miért nem ölt meg engem eddig. Ez azt jelentette, hogy igenis szeret, csak nem mutatja ki. Legalább is ebben reménykedtem.
Másnap reggel a komornyikunk sietve nyitott be a szobámba és azt mondta, hogy gyorsan pakoljam össze a fontosabb dolgaimat, mert azonnal el kell mennünk. Rögtön tudtam, hogy valami köze lesz ennek ahhoz az előző napi dologhoz. Gyorsan össze is pakoltam hát a dolgaimat. Egy limuzinnal mentünk fel a hegyekbe, valami jó nagy kunyhóba. Otthonos kis hely volt, ahol 2 hónapot töltöttem. Ez idő alatt nem láttam apát és nem is hallottam róla semmit. A házból nem léphettem ki, még az udvarra sem. Bárkit kérdeztem az apámról, csak annyit felelt, hogy majd jön, várjak nyugodtan. Aztán egy hűvös délutáni nap megjelent otthon. Látszólag sértetlen volt. Nagyon megkönnyebbültem, ugyan akkor tartottam is egy kicsit tőle. Még mindig nem tudtam, hogy kicsoda is valójában. Akkor este, apám megkért, hogy menjek vele valahová. Gyalog mentünk, az erdőbe, még csak nem is a kijelölt úton, hanem a fák között. Akkor hittem azt, hogy végem van. Valamiért az az előérzésem volt, hogy akkor ott fogok meghalni. Mikor jobbra fordítottam a fejemet, láttam egy embert, aki menekült. Az arcán látszott, hogy olyat látott, amit nem kellett volna. Aztán ráeszméltem, hogy az nem ember volt, hanem egy szellem. De egy szellem mégis mi elől tud menekülni? Akkor ez járt a fejemben. De nem sokáig. Ugyanis megjelent előttünk egy férfi, gépfegyverrel a kezében.
- Apa. – Mondtam, félelemmel teli tekintettel.
- Ne aggódj fiam, nem lesz semmi baj. Most pedig maradj itt szépen. – Mondta, majd oda sétált a férfihoz. – Tudod, hogy nem kell ezt tenned.
- Vagy te halsz meg, vagy én. És én még élni akarok. – Mondta a férfi, majd felé emelte a fegyvert. Én nagyon megijedtem. De az még semmi nem volt ahhoz képest, ami azután jött. A semmiből megjelent egy szörny. Egy hatalmas szörny, aminek láttán teljesen legyökerezett a lábam. Furcsa, de visszagondolva hasonlított arra a férfira, akivel apa végzett. De időm se volt gondolkodni, mert szinte egy másodperc töredéke alatt végzett azzal az ismeretlen fegyvere férfival és apámmal, majd rám nézett és elindult felém. Akkor elkezdett lepörögni előttem addigi nem túl tartalmas életem, de szerencsére az még nem a vége volt, hanem inkább az eleje. Mert a magasban megjelent egy fekete ruhás férfi és furcsa kardjával kettévágta a szörnyeteg fejét, majd eltűnt. A szörnyeteg meg egyszerűen csak elpárolgott.
Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Ott álltam egyedül az erdőben, két hullával előttem. Aztán rájöttem, hogy ahhoz, hogy kiderítsem mi is történt ott valójában, közel kell kerülnöm ahhoz a Johnny-hoz. Úgyhogy elhíreszteltem, hogy én végeztem apámmal és azzal a férfival, bár ezt nem tudták a bíróságon bebizonyítani, így szabadlábon maradtam és apám cége is a nyakamon maradt, de ennek hála, legalább volt pénzem. Az emberek elkezdtek nekem becenevet adni, mégpedig nem mást, mint azt, hogy Demon. Furcsa, de eléggé megtetszett nekem ez a név, úgy hogy elkezdtem használni. Sikerült bekerülnöm Johnny bandájába és egyre közelebb is kerülök hozzá. Akkor megfogadtam, hogy kiderítem, hogy miért kellett apámat megölni és mi végzett vele.

Képesség:
Neve: Ni yōyū (beleolvadás)
Típusa: Környezet manipulálás
Leírása:
Szintezés: I.0-7 pont, II.7-14. pont, III.14-24. pont
Képes beleolvadni különböző tárgyakba és a nála kisebb, vagy vele egy szintű lények nem érzik az lp-jét.
(Szintezés:
I. Képes beleolvadni nyugalmi állapotban lévő tárgyakba, ha elég magasak, az egész testével.
II. Képes beleolvadni mozgó tárgyakba is, attól függően, hogy milyen gyorsan mozog és mekkora az adott tárgy.
III. Képes mozogni is azokban a tárgyakban, amikbe beleolvadt, már ha van elég hely.)

Szeret - nem szeret:
+Aludni
+Enni
+Viccelődni
+Érdekes emberekkel ismerkedni

-Ha valamit nem mondanak el neki
-Ha valaki a mondata közepébe vág
-Ha koncentrálás közben megzavarják
-Ha fáradt

Felszerelés:
Egy kétcsövű kis pisztoly, amit az övén hord, ha esetleg kellene.
Egy tőr, amit a pólója alatt hord önvédelemre.

Oldalak: [1]