Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Yoshida Yoriko

Oldalak: [1] 2 3 ... 9
1
Lezárt küldetések / Re:Negatív benyomások
« Dátum: 2018. Máj. 26, 23:55:21 »
Nigyi-nagyon nem tetszigél, hogy a gépecske ennyire levágta az áramocskát, mármint már eltelt majdnem egy teljes percike, de még mindig nem kapcsolgált vissza a világításocska, szóval-móval valami rettenetecskésen komolykás gikszert kelligélt okozgatnia a rendszerben, ami nem teszi majd egyszerűbbé a helyzetecskénket, és mélységesen egyet kell értigélnem azzal a döntésecskével, hogy evilági megfelelőcském elküldi Yuko-nee-chant felkapcsolgálni a világításocskát, vagy valami olyasmi, mert a tartalék áramforrásocskára lennigélne szükségecskénk. Én nem is aggódgálnék érte, ha nem okozgálni mindjárt az elindulás bonyodalmacskákat, így nem vagyok benne bizti-miztos, nem lennigélne-e egyszerűbb, ha mi magunk mendegélnénk el odáig és gondoskodnánk az áramocskáról, de az itteni énecském inkább a tervrajzocskákat szeretné megkeresgélni, szóval-móval követem a példáját és én is megidézek a kezecskémbe egy kidou gömbikét, az mégiscsak nagyobb világításocska, mint a robopille szárnyacskája.
– A közelben kell lenniük, tehát a legközelebbi asztalok, fiókok, szekrények között. Blueprintnek kellene lennie, szóval kék alapon fehér ábrákat keresünk – bólintgatok a magyarázatocskára, és mivel nem hiszigélem, nagy segítségecske lenne, ha mindenki egy helyen keresgélne, Sinusszal a vállam fölött indulok el az egyik távolabbi szekrényecske felé, hogy átnézigéljem a tartalmát.
Sziri-szerencsére a nekünk kellő ábrácska viszonylag hamar meglesz, bár azért-mazért akadgált a kezünkbe a helyes darab előtt pár másik géphez tartozó tervrajzocska, meg olyan is, amiről biztosra mondigálom, hogy odahaza még csak tervezési fázisocskában van és tutkócska nem a végleges változattal találkoztam odahaz, de itt meg igen, és ezzel most nigyi-nagyon nem kellene foglalkozgálnom.
– Ajaj... – adigálok hangocskát a véleményemnek, amikor szembesülgélek azzal, hogy ahol a problémácska volt, ott igen komolykás a szerkezet, amihez nem bizti-biztos, hogy itt van tartalék, legalábbis ha a saját osztagocskámban lennék, sem lennigélnék benne biztoskás, de itt meg aztán különösképpen nem.
– Igen, ez probléma – egyáltalán nem nyugtatgál meg, hogy az itteni megfelelőcském ezek után még közölgeti, itt biztoskásan nincs azokból az elemekből, amik nekünk kelligélnek, csak az alattunk lévő raktárkában, ahova a saját iszti-osztagocskában sem szeretgélek lemenni, de ezen a helyen aztán végképecskésen nem kívánkozgatok oda, mert félek belegondolni, mi mindennel találkozhatnék odalenn, már csak a látványkával sem szívesen kerülgetnék közelebbi ismeretségecskébe.
Youko-nee-sama kérdésére bólogatok, és itteni énem is megerősítgeti a helyzetecskében, és el is mondigálja, milyen útvonalacskákon lehetgélne lejutigálni oda. Legszívesebben elsírnám magam a helyzetecskére, sosem voltam jó a közelharcocskában, és egy ilyen ugrásocskában tuti biztoskásan kitörigélném a nyakacskámat, szóval-móval inkább az ajtó, de az meg áram nélkül nem igazán fog könnyedén kitárulgatni.
– A lépcsőház a féregjárat az osztagban. De most, hogy így felhívtad a figyelmem, látom a problémát – a megjegyzésecskére nekem is bólogatnom kell, teljesen egyértelmű, hol csuszigált be a hibácska a tervezősdis fáziskába.
– Kell bele vésznyitó áramszünetecskére – mondom ki hangoskásan is, ha máshonnan nem, majd Sinus felvételecskéiről eszembe jutigáljon később is, min kellene még dolgozgálnom, amikor hazaértem és kihevergéltem ezt a tortúrácskát, mert most már kezdigélek mentáliskásan is belefáradgatni ebbe az egészkébe. Yuko-nee-chant értintő kérdésre kapott nevetéstől a hideg is kiráz, de legalább megtudigáljuk, hogy ebben a világban kedvenc nővérkém nem szeret semmifélét robbantani. Youko-nee-sama következő felvetésecskéjét viszont kis gondolkodás után jóváhagyigálja. Még sziri-szerencse, sikerült megálldogálnom, hogy belekotyogjak a beszélgetésbe, mert én biztos-miztos nem töprengtem volna rajta ennyi időcskéig, de sajna-majna megint emlékeztetgetnem kell magam, hogy ez nem az én osztagocskám és ennek a döntésnek nem nekem kell majd számolgatnom a következményecskéivel.
Kezecskémben a blueprinttel indulgatok el lefele, végig Onee-sama mellett maradgálva, nehogy valami kolosszális balesetecske történgessen, bár még mindig nem nagyon hiszigélem, hogy ettől komolykásan tartigálni kelligélne, mert az nem csak nekünk lenne kellemetlenkéske, de sose lehet tudigálni. Odalenn egy pici-micit könnyecskés lesz a szemem a hirtelen erősebb fényecskétől, de szerencsére az itteni én könnyedén elvezetgél minket a labirintuskában, mondjuk én is sejtigélem, merre kelligélne mennünk, de mégiscsak a helyi vezetés a biztoskás.
– Biztosan tudni akarod?
 - Nem akarod tudni
– válaszolgatok másik énemmel egy időben Youko-nee-sama kérdésecskére, mert én egészen biztoskásan nem akargálnám tudigálni a helyében, igazából nem is akargálom, mert csak elképzelésecskéim vannak róla, és azok sem tetszigélnek, az itteni mosolyából ítélve pedig lehetségeske, hogy a végeredmény még a legrosszabb gondolatocskáimon is túlmutatgál. – Keressük meg, ami kell és menjünk – vetem fel nagyon hamarkásan, és a helyi másom mellé megyegetek, hogy minél hamarkásabban meglegyen a nekünk kellő holmi és eltűnhessünk innen, mármint nem csak a raktárkából, hanem a világocskából is. Csak túl szeretgélnék lenni ezen az egészen végre.
Amikor meglátom a nekünk kellő szekrénykét, és annak a pontos helyecskéjét, legszívecskésebben itt adnám fel a dolgot, és csüccsennék le helyecskében.
– Nekem ehhez létra kell – nyöszörgöm elhalóan, mire a másik persze-mersze a fejét rázza, mintha neki annyival jobban mendegélne az ugrándozás, meg ilyesmicskék. Szerencse, hogy Youko-nee-san sokkal magabiztocskásabb ebben az egész kérdésecskében, mint én, és kivételeskésen még örülgélek is, a másik felecském adja meg az iránymutatást számára, mert ő egy pici-micit pontocskásabban kell, hogy tudigálja, mi és merre lehet ezen a helyen, mégiscsak ő irányítgatta egyszer a pakolászást, amikor az osztagot újra kelligélt építgetni.
Figyelgélem nővérkém mutatványát, közben kezecskéimet a szám elé téve tartom vissza a levegőt, mert biztoskás vagyok benne, ez nem sokaknak menne. Megkönnyebbülten segítgélek a többieknek megfogni a leeresztgetett fiókot, és örömmel indulgatok el vele visszafelé, amint lehetőségecskénk van rá. Szeretgélnék már eltünedezni innen-minnen és végre otthon lenni, ahova tartozgálok és ahol minden úgy működget, ahogyan azt én megszokigáltam – azt mégsem mondigálhatom, hogy ahogyan annak lennie kellene, mert csak egyetlen valóságocskában kelligél úgy lennie a dolgoknak, és ostobaságocska lenne azt feltételezgetni, hogy az általam ismergélt normális a ténylegeskésen normális.
Odafenn már egészen bizti-miztos vagyok abban, hogy mi ezt nem fogjuk tudigálni megoldogatni egyedül, ahhoz túlzottkásan is magasra kelligélne mászni hozzá, az meg nem működgélne úgy, hogy közben szerelünk is és a tervrajzokat is ellenőrizgetjük hozzá. Pici-micit furcsa, hogy mindkét Youko-nee-san felajánlja a segítségét a szereléshez, de az első csodálkozásocska után tulajdonképpen örülgélek neki, mert így legalább könnyebben megoldigálható a dolog. Azt már rájuk bízom, melyikük szeretne szerelgélni, de mivel még mindig nem sikerülgélt visszakapcsolni a lámpácskát, megkérem Sinust, hogy egyszerű fehér fénnyel világítsa meg a munkaterületecskét nővérkéméknek, persze-mersze csak a szárnya színét lehet így átállítgatni, de az azért-mazért elég fényecskét kell, hogy adigáljon a feladatocskához.
A munka során igyekszem itteni énem tömör útmutatóját egy pici-micit bővebben kifejtegetni, hogy laikusabb személynek is érthető lehetgéljen, és úgy tűnik, szükségeskés is, mert Youko-nee-sama néha-méha visszakérdezgél pontoskásabb egyeztetésekért, amit a másik felecském morgása ellenére én azért-mazért igyekszem megadigálni neki, nehogy ezen múljon a hazajutásunk, és igazából biztoskásra veszem, hogy ő is magyarázna, ha nem lennék itt, mert bizti-miztos nem akargál velem túl sokáig közös levegőt szívogatni. Mikor végre visszatérigél az áram, sikerülgél gyorsabban is haladgatni, ami kifejezettkésen jó, mert számításocskáim szerint az időnk vészecskésen fogyogat, és bár a visszatérigélő párossal alapvetően azon kívül, hogy az itteni énjüktől frászt kapigálok nem lennigélne bajom, a hangerejük nem könnyítgéli meg a dolgocskánkat, és engem kifejezetten zavargál, de a másik felecském meglepigélősen könnyedén kizárogatja ezeket a zajocskákat, szóval-móval nem tudom, napi szintecskén hányszor kell foglalkozgálnia ezzel.
Mikor nővérkémék végre megvannak a tényleges munkálatokkal, azonnalkásan odapattanok, hogy lefuttathassunk egy tesztüzemecskét a gépen. Személy szerint nigyi-nagyon reménykedek benne, hogy a statisztika mellénk álldogál, és nem lesz már hibácska a rendszerkében, mert elveszegetni sem szeretnék valahol a tér-idő kontinuumban, de valahogy itt maradgálni sem különöskésebben szeretnék, szóval-móval jobbnak látigálom bízni az ellenőrzésben, amikor nem találgat hibácskát.
– Úgy tűnik – bólogatok lelkesen Youko-nee-sama kérdésére, mert azért az ittenieknek még lehetgél ellenvetése, de én most már menni szeretnék haza, nagyon-magyon. Ez a hely feszélyez, és menekülgetni szeretgélnék innen, jó messzire, és szerintem ezzel nem vagyigálok egyedül, Youko-nee-san is pontosan úgy néz ki, mint akinek már nagyon-magyon szüksége lennigélne az otthoniakra és a megszokigált környezetre.
Szeretgélném rövidre zárogálni az elköszönésecskéket, vannak személyek, vagyis a legtöbben ilyenek, akikhez nem különösebben szeretgélnék még pluszocskában odamendegélni, és igazságocska szerint az itteni énecskémet is letudigálnám egy integetéssel, de ő még elkapigálja a kezem, mielőtt mennék. A figyelmeztetése, hogy ha még egyszer találkozgatunk, az katasztrófát fog jelentgélni mindkettőnk világának, nem tölt el épp jó érzésecskékkel így a visszaindulásocska előtt. Amint engedi, elhátrálgatok tőle, hogy minél előbb otthon tudigálhassam végre magunkat.

Az éles fény után furcsa a sötétség, és a fülzúgás különösen ijesztő, nem hallok semmit, még csak nem is olyan, mint a gépecskék megnyugtató zümmögésecskéje, és legszívesebben azonnal felpattangatnék és menekülgetnék innen, de még a mozgás is fájdogál. Azért-mazért lassacskán kezdigélek látogatni színes foltocskákat, de teljeskésen homályosan, és csak reménykedgélek abban, hogy nem romlott le a szemecském több dioptriácskát, de ezt el is vetigélem nagyon hamarkásan, mert azért kezd kitisztulgatni a látásocskám szépen lassan, mármint egyre élesebben látigálok.
– Kérlek ismételd meg, mert nem értettem, Onee-chan – válaszolgatok Yuko-nee-channak, de nem vagyok abban biztoskás, hogy ez ténylegesen válaszocskát jelentget, mert azt se tudigálom, kérdezgetett vagy magyarázgatott valamicskét. Amint Youko-nee-sant is észreveszigélem magam mellett, egy kicsikét csak hagyogatom, hogy egymásnak adogassanak, és próbálgatok válaszolgatni az orvosi kérdésecskékre, és megcsinálgatni, amit kérigélnek. Nem tudom, milyen lehetgél, ha valakit felkenődget az ütközésecskéket tesztelgető falacskára, de leginkább ahhoz tudigálnám hasonlítgatni, ahogyan most érezgetem magam.
Örülök, hogy unokanővérkém felsegítget, és Youko-nee-sama meghívásocskájára is csak bólintgatok, nekem is pihengetésre van szükségem, tuti-bizti nem tudigálnám folytatni a körbevezetésecskét, jelenleg erre totáliskásan alkalmatlankás vagyogatok. Azt is csak késigélve érzékelem, döntigélnem kellene, de egyelőre megkérek mindenkit, ne nyúlogassanak a gépecskéhez, ne csinálgassanak vele semmit, és lehetőleg be se kapcsolgassák, aztán majd döntigélek, amikor picit jobban magamnál vagyigálok. Jelenleg egy bögre forrócsokira van szükségecském, hogy egy pici-micit át tudigáljam gondolgatni az odaát történtecskéket.

2
12. osztag / Re:Kapitányi iroda
« Dátum: 2018. Ápr. 25, 15:29:28 »
Veszélyes tudomány

Bólintok a magyarázat hallatán. A gyakorlati tapasztalatból eredő reakciót valahol megértem, ám nem hiszem, hogy a mi esetünkben indokolt lett volna.
- Ha bármi kifogásom lenne a jelenléted ellen, biztosíthatlak, hogy már jeleztem volna ^w^ - jegyzem meg egy mosollyal, csak úgy mellékesen. Nem szeretem az ilyen irányú játszmázást, a tisztjeimtől is elvárom, hogy ha valamivel nem értenek egyet, valamilyen formában hozzák a tudomásomra, így én is tudom, mi miatt van az esetleges morcizás, bár nem kifejezetten tartom professzionális hozzáállásnak a duzzogást.
Nagyon kíváncsian hallgatom, mit is válaszol a kérdésemre. Rimi-remélem, megmaradunk az eddigi őszinteségnél, ezért próbáltam úgy fogalmazni, hogy elméleti síkon tarthassa a kérdést ő is, ha nem szeretne konkrétumokat kiadni magáról. Igyekszem türelmes lenni, és megvárni, míg minden kérdésemre választ kapok. A közbenső megjegyzéseimet pedig megjegyezni magamnak. Amint úgy hiszem, mindenre válaszolgatott, bólintok egyet, hogy jelezzem, odafigyeltem rá,
- A tudás birtoklása nem bűncselekmény, és nem feltételezi azonnal a használatot is. A shinigamik kötelessége néha megkívánja az extrém lépéseket. Erről nyilván a vezetőknek kell dönteni, de ha megtiltjuk az ilyen eszközök megismerését, az szerintem óriási stratégiai hiba lenne. Én úgy hiszem, sem a legerősebb, sem a leggyengébb kidou nem ér semmit, ha a használója nincs tisztában azzal, hol, mikor és hogyan szükséges használnia - teszem hozzá saját észrevételeimet a témához. Abban bizti-miztos vagyok, hogy igen hasznos, ha van a berkeinkben olyan tiszt, aki ismer olyan eszközt is, ami másnak nem áll rendelkezésére. Talán pici-micit így is csalódott vagyok, hogy a vádban szereplő technikát pont nem tudná alkalmazni, de így is értékelem az őszinteséget. Elvégre a kapitány és a tisztek kapcsolatában a kölcsönös bizalom a legfontosabb.
- Nem várok el olyan ígéreted tőled, ami korlátozná a fejlődésed vagy az eszközeid, Hyou-san. Az egyetlen, amit elvárok, az a feltétlen hűség a Gotei 13 és a 12. osztag irányába - amennyiben nem vagyok jelen, és egy ilyen technika élet és halál kérdésében dönthet, elvárom a mérlegelést és a megfelelő lépések meghozását. Ha a tisztjeim meg tudják indokolni a döntéseiket, kapitányukként az én kötelességem kiállni értük. Legalábbis én így gondolom, és ha tudom, hogy bízhatok a beosztottjaimban, nem kérdéses, hogy én is megteszem a kötelességeimet.
Nagyon-magyon kíváncsian hallgatom, mi is az a kutatási területecske, ami miatt úgy gondolták az első osztagnál, hogy visszahelyezésével itt lesz a legjobb helyen Hyou-san. Az elméleti bevezető hallatán bólogatok, bár néha-méha emlékeztetnem kell magamat, hogy ő egy jópár évtizedecskét kihagyott, és nem feltétlen ismergeti azokat az eredményecskéket, amik közben megszülettek. A jegyzeteit nagyon nagy örömmel veszem át, és belelapozgatok, miközben hallgatom. Tudok figyelni egyszerre több helyecskére is, ráadásul a kettő nagyon is kiegészítgeti egymást.
- Az akkori technológiával ez is lenyűgöző eredmény, Hyou-san - nyújtom vissza a jegyzeteket, aztán előhúzom a billentyűzetemet, hogy az iroda falán lévő monitorra vetíthessem a legújabb összehasonlításokat, az általunk ismert fajok lélekenergia mintáiról. Bizti-miztos vagyok benne, hogy Hyou-san érteni fogja az oda írtakat.
- Amit látsz, az egyik részlegvezetőm kutatásainak alapja. Egy kicsit más felszerelésünk van már, mint régen, sokkal több mindent tudunk mérni műszerekkel. A monitoron lévő adatokat a Gén- és reiatsu technológia részlegünk gyűjtötte össze és elemezte. A részleg jelenlegi vezetője, Yamakida Tsuki, aki nemrég jelezte, hogy ha van megfelelő jelölt a helyére, lemondana a rangjáról, mert szeretne csak a saját kutatásaival foglalkozni - kis szünetet tartok, mert kíváncsi vagyok a reakciókra, mind a jelenleg hozzáférhető adatok, mind az elhangzottak tekintetében. Nem mindenkinek adok ajánlatot azonnal. - A korábbi kutatásaid alapján, ha nincs ellenedre, szeretném, hogy a következő néhány hónapban Tsuki asszisztense legyél a részlegen. Ő meg tudja mutatni az új eszközök működését, segít majd hozzáférni az új anyagokhoz, megismerni a részleget. Amennyiben a régi kutatási területeden szeretnél maradni, persze. Kapitányként talán furcsa lehet ilyet hallani tőlem, de ezen a szakterületen ő sokkal többet tud segíteni a felzárkózásban, mint én. Ugyan az egység vezetőjeként mindenhez értek valamennyire, de nekem is megvannak a saját szakterületeim. Elismerem, ha egy tudományágban valaki sokkal jártasabb, mint én. A részlegvezetők azért is fontosak, mert ilyen esetekben számítok a véleményükre. Tsukitól rengeteget tanultam a lélekenergia jobb megértéséről, te pedig kezdetleges eszközökkel is képes voltál olyan kutatási anyagot letenni, amit abban az időszakban szerintem senki más. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű csapatot tudnátok alkotni. Ha ez így működik, a részlegvezetői pozíció számodra is nyitott lenne, és nem lenne kizáró ok, hogy az osztagban újoncnak számítasz. Szeretném a legjobb kezekben hagyni a részleget - vázolom fel a lehető legrövidkébben a további terveket és lehetőségeket. Persze-mersze vissza lehet utasítani, nem erőszak, ha inkább másik irányba tekintene tovább. De én örülnék neki, ha tetszene neki az ajánlat, és a beilleszkedése is sikerülne a részlegbe. Akkor nem kellene azon aggódnom, hogy kit kérek majd fel.
- Úgy illik, hogy megjegyezzem, ez tiszti rangot is jelentene. Az osztagban az első tíz tisztség a részlegvezetőké, nálunk nem az erőt jelölik a rangok. De ha másik részleg munkássága érdekelne, nyugodtan mondhatod, nem szeretnélek belekényszeríteni olyan alkuba, ami nem tetszik. A többi részlegről még nem is beszéltem, szóval nyugodtan kérdezhetsz azokról is mielőtt döntenél. Szóval, ha van kérdés, vagy többet szeretnél tudni, örömmel hallgatlak, és igyekszem megfelelő részletességgel válaszolni ^w^ - teszem még hozzá gyorsan, hogy tényleg ne érezze kényszernek az egészet. Nekem ez tűnt a logikus választásnak, de lehetséges, hogy ő előbb szeretné látni az összes opciót, mielőtt döntést hozna. Mondjuk szerintem ez a részleg illik hozzá legjobban, de senki nem mondta, hogy nem tévedhetek.

3
Karakura / Re:Nettelenül
« Dátum: 2018. Márc. 17, 00:53:57 »
– Maradnék kapitány, de köszönöm ^w^ – mosolygok Ryuu-chanra a kijelentését követően. Nem hiszem, egy országot el tudnék vezetni, túl sok dolgot kellene figyelembe venni, és a politikai csatározásocskák sem hiányoznak, de kapitánykodni szeretek, és van egy saját egységem, ahol úgy kutatok, ahogy csak szeretnék, és az osztagtársaimtól is sokat tudok tanulni. Van, aki máshoz ért mint én, és a saját szakterületéhez sokkal jobban, mint én valaha is fogok, de szerintem pont ez a szép az egész osztagunkban. *w* – Oh... És azóta csak iskolába jársz, támogatás nélkül? Nem nehéz így megélni az embereknél? – mondjuk akkor már értem, miért nincs nete. Vagyis nem, nem értem, szerintem annak a mai világban alanyi jogon kellene járnia. Minden a neten elérhető! Még egy csomó publikáció is ott van fenn! A szaklapokra azért van szükségem, hogy tudjam, mi a felkapott téma, és úgyis ott harangozzák be a legnagyobb áttöréseket.
– Hogy? Jaj, nem kísérlethez – nevetem el magam a vérminta emlegetésére. Nem egészen értem, pontosan mire is gondol Ryuu-chan, de Superman és klónok emlegetésére azért akad már egy-két tippem. – A felsoroltak az osztagos azonosításhoz kellenek. Elég komoly biztonsági rendszerünk van, de majd megmutatok mindent, ami érdekel vagy érdekes lehet neked ^w^ – próbálom elmagyarázni a lényeget, de nem tudom, mennyire érti meg. Talán egy pici-micit jobban, mint Nao-chan, vagy Katsu-chan tenné, rájuk már inkább ráhagyom a különös ötleteiket. Legtöbbször mondjuk azért, mert nem tudom dekódolni az értelmét. – Nem tudom, erről szerintem a 7. osztagot kellene megkérdezni... Ott nagy képregény guruk vannak – a képregényekre nem terjed ki kifejezetten az érdeklődési köröm. A filmeket megnézem a többiekkel, de a szabadidőmet inkább a tudományos kutatásaimra fordítanám, nem kitalált történetek olvasására. A tanulmányok sokkal izgalmasabbak, és azok biztosan valóságosak.
A két innivaló nagyon tuti, teljesen megértem Ryuu-chan lelkesedését, nekem nagyon nehéz megállni, hogy beleigyak, csak az tart vissza, hogy tudom, szeretne fotózni. Vagy legalábbis sejtem, de jól sejtem. Azért az átkarolást viszonzom, ha már egyszer ő is csinálja, akkor gondolom, szabad, de legalábbis nem fog megjegyzést tenni miatta.
– Szerintem Coffeeart a neve – jegyzem meg halkan, amikor varázslatot emleget. Tényleg csodás találmány, de nem hiszem, köze lenne a mágiához. Bármilyen mágiához. Inkább ételfestékhez, meg tehetséges baristához. Bár gondolom, ez utóbbi szakma tanulható, nem tudom, mennyi tehetség szükségeltetik hozzá.
Azt nem gondoltam, az italfotózás ennyi időt fog igénybe venni. Ha sejtem előre, szerintem hoztam volna magamnak valamit, amit elfogyaszthatok addig, ameddig a képek elkészülnek. Mondjuk Ryuu-chan kihasználja az ajánlatomat, úgyhogy az irányításának megfelelően igyekszem neki segíteni a kompozícióban. Bár a nagyon művészinek ható kifejezéscsoportokat nem egészen értem, de azért vannak elég egyértelmű iránymutatói is néhol, úgyhogy próbálok azok szerint dolgozni és tologatni a poharakat ide-oda. Remélem, azért ennyi elég hozzá, hogy jó képek szülessenek, Ryuu-chan eléggé ráfókuszált a témára.
Ezek után már csak az lep meg, közös képeket is szeretne. De ha már ennyi érdekes funkciójuk van az embereknek, akkor szerintem ki lehet próbálni mindegyiket. Próbálok azért változatos lenni, tök uncsi lenne, ha mindegyik filtert ugyanúgy tesztelnénk. Meg aztán, igazán megér a mai nap egy olyan közös képet, amin beölelgetem Ryuu-chant. Úgyis a tisztem lesz, legalábbis ezt mondta, az meg azt jelenti, hogy családtag. Mármint, számomra családtag, és némelyekkel ellentétben őt nem zavarja az sem, ha túlzottan elragadtatom magam, ami nagyon pozitív lesz majd a munkakapcsolatban is. Ráadásul a képek is nagyon jók lettek, vannak viccesek, és kifejezetten aranyosak is.
– Párat majd kitehetek a saját oldalaimra? Megjelöllek rajta, ígérem, nem lopom el az alkotásokat – ígérem azonnal. Ha már ennyi kép készült, biztos van olyan, amit nem szeretne használni, és akkor semmi nem kerülne fel sehova sem duplán.
– Nem tudom, emberi készülékkel is működik-e, mert ezt még nem teszteltem korábban, de egy próbát megér – kapcsolom be a megfelelő alkalmazást és teszem oda a telefonomat Ryuu-chané mellé. Úgy tűnik az, hogy a saját operációs rendszerünket ember-alkalmazásokhoz is kompatibilissé tettük, engedi ezt a funkciót is működni. Ez egy megnyugtató fejlemény, én sem voltam biztos az eredményben.
– Szerintem tudnál róla, ha alternatív univerzumban lennél – jegyzem meg tapasztalatból, mert sajnos volt szerencsétlenségem a helyzethez, és ha egy mód van rá, nem szeretném újra átélni. Egyszer is bőven több volt a kelleténél. A kérést nem egészen értem, hogy miért is kellene megcsípnem, de az első döbbenetem után azért megteszem neki, ha már kérte. Még mindig nem értem, erre miért volt szükség, de bólintok azért egy mosollyal, ha már megköszönte. Gondolom, ez valami itteni szokás lehet.
Mielőtt még nagyon tiltakozni tudnék, miért nem tudok egyelőre linkeket adni neki, már teljesen bele is vág a nagy témába. Azt nem tudom, mennyit tudnának segíteni a barátai a kódolásban, kicsit más platformon mozgunk, mint az itteniek, de a külső vélemény azért sosem jön rosszul.
– MyShini már létezik – bólintok egyet lassan, hogy azért közben a reakcióit is figyelni tudjam. – Sajnos a shinigami social mediához nem tudok linkeket adni, a rendszerekhez az emberi platformról nem fogsz tudni hozzáférni, a kombatibilitás nem oda-vissza működik. Az okostelefonok a régi lélekmobilokat váltják, úgyhogy amint megvannak a papírjaid, te is kapsz majd egyet. Azokról meg lehet nyitni az itteni programokat is, úgyhogy ha nem akarsz több telefont fenntartani, az is elég lesz. Mint már mondtam, eleve azért csináltuk meg a saját programjainkat az itteniekkel párhuzamosan, hogy a saját világunk dolgait ne az emberek alkalmazásain osszuk meg. De például ha itt készítek képet, azt feltehetem Instagramra és Shibarakura is, mert az otthoniakat nem bántja, itt meg nyugodtan használhatom. Ez így érthető, ugye? – nem tudom, mennyire ragadtattam el magam szakszavakkal, remélem, azért közérthetőre sikeredett. Némelyik osztagnak, és különösen az idősebb korosztályoknak odahaza elég komoly gondokat tud okozni, szerintem hosszabbítani kéne a szemináriumainkon, vagy bevezetni szintfelmérőket és teljesen kőkorszaktól kezdőknek is indítani egyet. Jobb ötletem már lassan nincs. – De örülnék, ha lennél a tesztelőnk. Szeretnék majd szórakozást segítő appokat is fejleszteni, de jobb lenne, ha előbb a kötelező kellékek működnének. Várj, megmutatom az én készülékemen a saját social mediánkat – előbb is felvethettem volna ezt az ötletet, de most már mindegy, így is jó, hogy azonnal demonstrálni tudom a saját lélekmobilomon, milyen appok vannak már teszt-fázisban, és mik azok, amik teljesen elkészültek minden telefonra. Sőt, ha már itt vagyunk, és úgyis az én beosztottam lesz, megmutathatom neki az osztagspecifikus progikat is. *w* Már ha érdekli.

4
Soul Society / Re:Teadélután
« Dátum: 2018. Febr. 10, 20:08:09 »
Őszintén szólva eléggé butácska hibának tűnik, hogy a kommentárom ilyen értelmezésébe nem gondoltam bele. Mindez persze így utólag nem segít azon a tényen, hogy teljesen ledöbbenek a visszakérdezésen, hiszen a féltékenységem okával én sem vagyok tisztában, és voltaképpen ez egy felettébb bosszantó érzelem, amit egyszerűen nem tudok konkrét okra visszavezetni, mert minden logikus adat szerint nem szabadna így éreznem és mégis...
– Oh egek, dehogy! Ezen sosem gondolkodtam eddig, és eléggé ijesztő elképzelés lenne. Csapnivaló lennék abban a pozícióban – főleg azért, mert engem a tudomány érdekel. A tizenhárom őrosztagból gigantikus labort csinálni... Bevallom, elég csábító elképzelés, de én is tudom, hogy nem ezért jött létre a szervezet, hiszen még az én osztagomnak is részt kell vennie éles bevetéseken... Nos, a saját kisebb kudarcaim alapján meg kell jegyeznem, ezen a téren vannak elmaradásaink, amiket nekem kellene kezelnem, és fele annyit sem foglalkozok ezzel a problémával, mint kellene, mert túlzottan is lekötnek a saját kutatásaim, illetve az osztag fejlesztéseinek nyomon követése, de még az emberek technológiai újításai is.
– Nevetséges érzés, nem? Csak azért, mert veled dolgozhat együtt... Félre ne érts, Ichi-fuku nagyszerű hadnagy, és remek segítség, de amilyen lelkesedéssel te beszélsz az osztagodról, és amennyire azon forog minden gondolatod, hogy javíts a működésén, az olyasmi, amit mindig csodáltam benned, és ami miatt irigylem azokat, akik együtt dolgozhatnak veled... Tudom, hogy semmi logika nincs benne ^^” – babrálok a hajammal, megint, miközben azon gondolkodom, ezt most mind miért is mondtam ki? Utálok olyasmiről hablatyolni, amit nem értek, ez pedig most tökéletes esete volt annak, amikor sejtésem sincs az egészről... Talán el kellene kérnem Tsuki-neetől egy önismereti tesztet. És ez a gondolatfoszlány tökéletesen példázza, mennyire vagyok mélyen a témában. Jobb lenne, ha nem foglalkoznék ezzel inkább.
– Nos, az első osztag hadnagyaként technikailag megteheted. Sőt, kapitány jelenléte nélkül más osztagok tagjait is utasíthatod, ideértve a hadnagyokat is – mutatok rá a tényre, ami úgy tűnik, Yuki számára még mindig egy kicsit idegen. Így kimondva tényleg rettenet nagy felelősségnek tűnik. – De nagyjából értem, mire gondolsz. A te pozíciódban viszont célravezetőbb a kisebb egységek vezetőit kiismerni először. Ők ismerik a beosztottaikat, így ha bármi baj van, tudnak neked segíteni. Én a helyedben nem aggódnék ennyire emiatt. Idővel meg fogod ismerni az osztagod tagjait. Az edzések és egyéb osztagprogramok például kiválóak erre – nem tehetek róla, de az edzések felemlegetése nekem még így is fájó pont. Annyira régóta a napirendi pontjaim között van, hogy kezdjek valamit a helyzettel, mégsem sikerült még foglalkoznom vele. Youko-nee iránymutatását már ideje lenne kikérnem az ügyben.
– Mindenképpen, ő sokkal jobban belelát az osztag életébe, mint én – végtére is a saját osztaga, nem? Akkor valamennyire csak tisztában van a felépítésével, és látja, mikor és milyen intézményi reform működhet. Ahogy én is bármikor nyitott vagyok új tudományterületek részleg szintre emelésére, ha úgy hozná a fejlődés a kutatásainkban. A merev rendszer egy óriási akadálya lehetne az előrehaladásnak. Lennének megoldandó logisztikai kérdések, persze, de biztos vagyok benne, hogy a vezetőséggel kitalálnánk valamit.
Azt nem egészen értem, miért érzem úgy magam a nagyon rövid programismertetőm és magyarázatom után, mintha lefutottam volna egy maratont, de ettől még olyan érzés. A várakozás pedig a legrosszabb az egészben, de tudom, hogy nem siettethetem, nekem is időbe telik néha végigolvasnom ezeket a lapokat.
– Majdnem mindenről vannak kiállítások odaát – sóhajtok megkönnyebbülten, miközben elmosolyodom a dolgon. – Ráadásul minden országban, legyen az történelem, művészet, de tudományos konferenciákat is tartanak – még időben elkapom magam, mielőtt túlzottan belelovalnám magam a témába. Most nem az én érdeklődési körömről van szó, és nem is egy csillagászati konferenciáról hoztam neki információt. Ez az ő érdeklődési köre, az ő napja, illik megadnom neki az örömet, hogy most arról beszélünk, amiről ő szeretne. Még akkor is, ha hajlamos vagyok elkalandozni. – Bármikor mehetünk, amikor szeretnél ^w^ – mosolygok rá, mielőtt belekortyolnék a teámba. Lassan rá kellene szoknom arra, hogy hozok magammal egy mobil jégkockatartót vagy jéggépet, hogy jegesteát is ihassunk. A nyári melegben szükség lesz rá. De nem ez a lényeg. – Amelyikre szeretnél – bólintok a kérdésre. Nem ajánlottam volna a programot, vagy hogy elkísérem, ha nem gondoltam volna komolyan.
Éppen ezért nem is értem a következő kérdést. Fejemet oldalra billentve hallgatom a kérdés magyarázatát, bár még így sem teljesen tiszta, miért gondolná, hogy gondot jelentene. Mármint, felajánlottam a kíséretemet, nem?
– Ez a küldetéseimnél sem volt soha szempont. De megvan az osztagon belüli rendszerünk, a részlegvezetők a távollétemben is tudják felügyelni az alattuk futó kísérleteket, és az ilyen esetekben Yuko-nee is besegít Ichi fukunak. Egy-egy nap nem szokott fennakadást jelenteni, akkor sem, ha az utolsó pillanatban derül ki – szerencsére tényleg vannak állandó helyetteseim, és a Fuji-incidens óta nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy egy állandó asszisztenst is alkalmazzak, noha korábban ilyesmi sosem merült fel bennem... De egy laborpartner ötlete nem tűnik rossznak, Yuko-neen is látom, hogy néha visszasírja Meiou-fukut, bármennyire is tagadja.
Nem tehetek róla, amikor Yuki kimondja, hogy nem szokott az Emberek Világába járni, halkan kuncogni kezdek. Nem mintha ne lettem volna tisztában ezzel korábban is.
– Beépülést igénylő küldetésen én sem jártam még, de szeretek átjárni, megnézni a legújabb fejlesztéseket és publikációkat. Meg a programok között is akad pár, amit érdemes kipróbálni, például a korcsolyázás – inkább visszatérek a teámhoz, mielőtt még többet elkotyogok arról a projektről. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha elmesélném, hogy egy emberi téli sportból szeretnék majd egyszer edzéstémát csinálni. Mármint, én természetesnek tartom, hogy tanuljunk az emberektől, van egy csomó szórakoztató módszer a képességeink fejlesztésére, de nem tudom, mások mit szólnának ahhoz, hogy ezeket megpróbálom beépíteni az itteni rendszerbe... legalábbis az előtt, hogy ténylegesen kipróbáltuk volna. Az idősebbek néha előítéletesek tudnak lenni, ahogy tapasztaltam, a saját nagyszüleim se mindig értik, mit, hogyan és miért szeretnék, azzal együtt, hogy szeretem őket és ők is engem, meg többnyire bíznak bennem.
– Szeretnék veled menni, Yuki. Ezért ajánlottam fel. Az csak egy mellékes plusz, hogy láthatlak modern viseletben... Felejtsd el, hogy ezt kimondtam ^^” – néha szeretném leharapni a nyelvem. Mármint, természetesen szeretném látni milyen, amikor nem az egyenruháját viseli, de ezt nem feltétlenül lett volna szükséges közölnöm vele. Mondjuk ettől még tény. De akkor is... Miért érzem magam zavarban egy ténytől?! – Viszont a történelem nem az erősségem. Mármint, természetesen tisztában vagyok a történelemmel, de nem annyira részletesen, mint az egyéb tudományokkal... Ezzel csak arra célzok, hogy ha nem baj, néha segítséget kérnék magyarázatokkal, és hogy kivételesen te taníthatnál majd engem, ha nem nagy probléma – teszem még gyorsan hozzá, hogy eltereljem a figyelmet az iménti baklövésemről, mert sajnos ez is egy tény. Valószínűleg sokkal tájékozottabb a témában, mint én. Én csak történelmi fontosság szempontjából releváns adatokat tudok, de egy ilyen kiállításnál szerintem ez édeskevés lenne.

5
Karácsonyi nyereményjáték - 2017 / Re:Kisült-e már a kalácsom?
« Dátum: 2018. Jan. 31, 18:29:35 »
Karácsonyfa ToT:
fenyő*
égő*
dísz**
szaloncukor ToT
gyertya
fényfűzér ToT
*összetett szó része
**ragozva szerepel


Hóember*: 

gomb
répa
fazék*
bot
kavics
*ragozva szerepel

Mézeskalács ToT: 
méz
fűszer
cukor
ember
sütő
forma*
*ragozott alakban szerepel

Mikulásszán ToT:
Mikulás
rénszarvas
puttony ToT
ég
szánkó
piros

[color=white]Karácsonyfa ToT: [/color]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1242.msg13026.html#msg13026][color=#7BE3C4]fenyő* [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2866-tibeti-tura#38230][color=#C379DB]égő* [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1242.msg12974.html#msg12974][color=#7BE3C4]dísz** [/color][/url]
[color=white]szaloncukor ToT[/color]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2150-a-lelek-probaja#24617][color=#66CDAA]gyertya [/color][/url]
[color=white]fényfűzér ToT[/color]
*összetett szó része
**ragozva szerepel

[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1242.msg12931.html#msg12931][color=#7BE3C4]Hóember*:  [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2586-alpok#32428][color=#66CDAA]hó [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,42.msg15097.html#msg15097][color=#4D8FAC]gomb [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1233.msg13972.html#msg13972][color=#7BE3C4]répa [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,922.msg15645.html#msg15645][color=#F08080]fazék* [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1408.msg15868.html#msg15868][color=#0F52BA]bot [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2680-langolo-nyilak#35737][color=#FF1493]kavics[/color][/url]
*ragozva szerepel

[color=white]Mézeskalács ToT:  [/color]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,679.msg9221.html#msg9221][color=#66CDAA]méz [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t479p125-a-kumo-etterem#25423][color=#66CDAA]fűszer [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t1318p25-candy-shop#26498][color=#7BE3C4]cukor [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2680-langolo-nyilak#33431][color=#FF1493]ember [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2150-a-lelek-probaja#24744][color=#66CDAA]sütő [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1233.msg13972.html#msg13972][color=#7BE3C4]forma* [/color][/url]
*ragozott alakban szerepel

[color=white]Mikulásszán ToT: [/color]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1242.msg13360.html#msg13360][color=#7BE3C4]Mikulás [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1242.msg13155.html#msg13155][color=#7BE3C4]rénszarvas [/color][/url]
[color=white]puttony ToT[/color]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2131-hajnali-seta#23855][color=#66CDAA]ég [/color][/url]
[url=http://bleachszerpjatek.forumotion.net/t2671-himeko-es-rin-haza#35835][color=#FF1493]szánkó [/color][/url]
[url=https://bleach.frpg.hu/index.php/topic,1242.msg13098.html#msg13098][color=#7BE3C4]piros [/color][/url]

6
Soul Society / Re:Teadélután
« Dátum: 2018. Jan. 28, 01:02:08 »
Elgondolkodom a válaszon, és az aggályokon, amik így egészen logikusnak tűnnek, de szerintem azért nincs egészen így, legalábbis nem gondolnám, hogy ez jönne le.
– Szerintem nem. Minden hadnagy másként szervezi a feladatokat, az előtted lévők nem is voltak túl sokáig az osztag élén, pontosabban a mi időfelfogásunkban nem volt hosszú idő. Jogod van átszervezni a rendszert, ha azt látod, nem működik hatékonyan, csak egyeztess a kapitányoddal – mármint, én zokon venném, nem is pici-micit, ha Ichi-chan fuku a hátam mögött szervezkedne, de igyekeztem is úgy kialakítani a rendszert, hogy ne az összes meló a mi nyakunkba szakadjon, hanem azért a részlegvezetőkkel együtt viszonylag arányos legyen a dolog, bár még így is sok munkánk van, de nem vészes, én legalábbis nagyon hamar végezni szoktam vele, és még a saját projektjeimre is jutigál időm.
– Ez dicsérendő, nem elítélendő, Yuki. Azért szeretnél magad mellé segítséget, hogy még többet tudj az osztagoddal foglalkozni, én kezdek irigykedni a Soutaichou-donora ^w^ – jegyzem meg nevetve, de azért-mazért az igazságnak megfelel, nem hazudok ezzel kapcsolatban, mondjuk az egész osztaggal kapcsolatban kezdem ezt érezgetni, de ez teljesen abszurd és logikátlan érzelem. Nem értem. – Ha nem is az összes tisztedet, de a vezetőidet mindenképpen érdemes ismerned. Akkor hatékony az osztag, ha tudod, tőlük mire számíthatsz, és mik az erősségeik – és ha nem ragaszkodnak túlzottan a rangokhoz, bár ezzel nekem nem volt még problémám, többnyire akinek sok volt az a feladatkör, az vissza is lépett tőle egy idő után, így azt tudtam felkérni, akit még alkalmasnak gondoltam a munkája alapján, de pont emiatt tudom is, hogy tőlük mit várhatok el, és mi az, amit már nem. De nekem sem csak Ichi-chan fuku van ott, Yuko-nee is rengeteget segít, és ha bármi miatt el kell hagynom az osztag területét huzamosabb időre, rá tudom bízni a helyettesítésemet.
– Ettől még eshetek túlzásba ^^” – a véleményhez a kéretlen rész is hozzátartozna... Ha ebbe a hibába esnék, azt közölné velem, ugye? Nem vagyok ebben biztoskás, néha úgy érzem, Yuki túl udvarias, én pedig nagyon-nagyon igyekszem nem visszaélni ezzel.
Feszülten várom Yuki reakcióját. Pici-micit aggódom, hogy nem sikerült eltalálnom, de igyekszem elhessegetni a kételyeimet, mert alapvetően nem vagyok ennyire bizonytalan, nem is értem, miért viselkedek most ennyire butácskán. Szerencse, hogy Yuko-nee ezt nem látja, mert biztos tartana egy kiselőadást a témában, bár most azt se tudom, mi lenne a konkrét téma.
Nagyon megkönnyebbülök, amikor mosolyogni látom. Ettől én is mindjárt sokkal kevésbé érzem magam feszélyezve.
– Örülök, hogy tetszik ^w^ – viszonzom a mosolyt, mert ez lett volna a célom a kezdetektől fogva. Azt hiszem, ezt az egylet előtt lehetetlenség lett volna kivitelezni, már csak Nao-chan és Katsu-chan átlagos huzavonás játékai miatt sem, mármint szerintem oda nem lehet vinni semmilyen törékeny dolgot. De tényleg nagyon feldobott, hogy Yukinak is tetszik, ettől mindjárt megérte a hosszadalmas gondolkodás is korábban.
– Oh, igen, a másik dolog – kapok észbe a kérdés hallatán és azonnal keresni is kezdem a papírt, amit még az irodámban nyomtattam ki. – Tudom, hogy nem nagyon szoktad nyomon követni az Emberek Világának eseményeit, ami nem baj, mert a legtöbben nem foglalkoznak vele errefelé, és emlékeztem, hogy szereted a szamurájokhoz és a Shinsengumihoz kapcsolódó dolgokat, és a napokban ezt találtam – adom át a kinyomtatott papírt, ami tulajdonképpen a szórólap, csak azt innen csak ebben a formában tudtam beszerezni. – Van egy kiállítás a Shinsengumiról az Emberek Világában. Tudom, hogy sok a munkád, és hogy nem sokat jársz az Emberek Világában, de gondoltam, hátha ez érdekelne, és hát... szóval, ha szeretnél menni, de nem akarnál egyedül, én szívesen elkísérnélek – ennyi, sikerült egy szuszra kimondanom, és kivételesen hadarás nélkül, szóval azt hiszem, most még érteni is lehetett, mit szeretnék, de még mindig nem tudom, ezzel most mennyire tettem jót vagy sem, nem véletlen, hogy nem programot akartam ajándékozni, hanem csak mellékesen felvetni mint lehetőséget, meg az is lehet, ezt egyedül szeretné, szóval ezzel igazából csak a lehetőséget szerettem volna megmutatni, hogy ilyen is van, bár ha értené a technológiát, szerintem ő is nyomon tudná követni... Tulajdonképpen örülök, hogy nem érti, így legalább meg tudom lepni ilyenekkel is, és nem a social mediából értesülgetek arról, hogy elment valahova. … Azt hiszem, ez elég önző tőlem.

7
Soul Society / Re:Minek ellenség, ha vannak barátaid? *>*"
« Dátum: 2018. Jan. 27, 11:53:26 »
– Mih? Nem! – húzom azonnal magamhoz Katsu-chan zanpakutouját, hogy vigyázzak rá. Nem tudom, Nao-chan mit szeretne Raion-sannal, de eleve nálam sem kellene lennie, nem fogjuk adogatni egymás között, mintha valami tovább dobálós játék lenne. Mintha láttam volna egy ilyet Tsuki-nee valamelyik filmjében, és igazándiból most se értigélem a játék lényegét, mármint viccesnek tűnt, de sejtelmem sincs, miért játszottak ilyen furcsákat, mert szerintem tökre értelmetlen.
Meg én azt hiszem, teljeskésen elvesztigéltem a fonalat, valamikor Natsuki-chan érkezése, és Katsu-chan visszatámadása között, mert a kialakuló kavarodást én már kezdem nagyon nem érteni, bár ezt lassan megszokhatnám Nao-chan és Katsu-chan mellett, de jobban szeretem, ha értem, mi történik körülöttem...
– Szerintem elfelejtetted a lényeget, Nao-chan... – sóhajtok a háborús felkiáltáskára, miközben magamhoz szorítom az idegen zanpakutout, legalább Raion-sannak ne eshessen baja ebben a kavarodásban, és ennek megfelelően igyekszem kikeveredgetni a tűzvonalból. – Katsu-chan, ennek semmi értelme ^^” – mármint most ki hisz és mit nem, vagy mi van? Fordítóprogram! Kell írnom egy szinkronfordító programot a két barátomra, mert egyszer teljesen túl fog terhelődni a kobakom, amikor a kijelentéseiket próbálom megfejteni, azt pedig nem szeretném, mármint gondolom az nálam azért nem nézne ki úgy, mint egy áramszünet, mert nem gép vagyok, bár néha egyszerűbb lenne, az bizti-miztos, de azért az idős kori kiégéstől is messze vagyok még! Szóval, fordítóprogram létfontosságú, és azt kell bevennem következő projektnek.
Még nem gondoltam bele, a négyre nőtt csapatban ki kivel kellene, hogy legyen, de azért Natsuki-chan ölelését viszonzom, igaz, csak fél kézzel, mert a másikkal a lopott lélekölőre próbálok vigyázni, és távol tartani a vésztől. Ez így nehéz! Nem is akartam megtartani...
– De... Katsu-chan az én elsőtisztem, nem? Mondjuk az egyletből most csak egy kalóz van és három flottás, és az így nem adja ki a csapatokat... de a három egy ellen elosztás igazságtalan lenne, nem? – pislogok teljes tanácstalanságban Nao-chanra, de abban sem vagyok teljességgel bizonyoskás, hogy mindez eljut hozzájuk, mert megint nem értem, mire is gondol pontosan, bár talán jobb lenne, ha ezt elengedném mára, vagy felhívnám Ryuu-chant valami aláfestő zenéért, ha már teljesen értelmetlen a műsor, akkor legyen valami zenénk is.
– Nem hiszem, hogy a zanpakutouk így működnének, Nao-chan... – suttogok partnerkémnek, a szavalata után, amikor én szeretném végre visszaadni a túszt a tulajdonosának. Lehet, nem érek hozzá közvetlenül, de így se jó érzés, hogy más lelkének egy része van a kezemben.
– Te sem vagy következetes, Katsu-chan, és szerintem amúgy is a túszra gondolsz. Túszért kérnek váltságdíjat, azt nem adják vissza – emelem fel jobbom megadóan, de ha ő is azt mondja, hogy nem kellene ingyenesen visszaadnom Raion-sant, akkor gondolom, ők ketten már kitaláltak valamilyen játékot, amit én nem tudtam követni, de biztosan egyike azoknak a néma megegyezéseknek, amik a filmekben vannak. Remélem, Natsuki-chan egy picit jobban tudja követni az eseményeket, mint én. – Rendben, akkor még nem adjuk vissza. Natsuki-chan, akkor segítesz Katsu-channak? Az lesz a játék, hogy le kell győznötök paintballban, és ha ez sikerül, visszaadjuk Raion-sant. Katsu-chan, adnál Natsuki-channak is egy pisztolyt? Adunk rá 5 perc szünetet ^w^ – lépek hátrébb az ajánlattétel után, még mindig a kezemben fogva a túszunkat. Remélem, Nao-chan is egyetért azzal, hogy Natsuki-chant nem hagyhatjuk teljesen fegyvertelenül, bár a dobozokat elég jól megtalálta fedezéknek, de a mi játékainkban ez nem sokat szokott jelentgetni. ^^”
– Tehát 5 perc felkészülés, és utána akit háromszor eltalálnak, az kiesik. Fair alku? – érdeklődöm, folyamatosan a rám szegezett fegyvert méregetve. Még mindig gyorsabb vagyok, mint Katsu-chan, szóval-móval szerintem le tudnám reagálni időben, ha lőni szeretne. Meg itt van velem Nao-chan. Tehát, ha elfogadja az alkut, akkor nekünk már csak keresnünk kell fedezéket a kertben, ahol összebeszélhetünk, ha pedig nem, akkor nem ártana egy irányba eltűnni, hogy tudjunk stratégiát tervezni.

8
12. osztag / Re:Hirdetőtábla
« Dátum: 2017. Dec. 24, 13:00:23 »



Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánunk!  :santa:



9
12. osztag / Re:Edzőterem
« Dátum: 2017. Dec. 14, 00:17:13 »
[[ Társascipő II. ]]

Meleg van. Rettenetesen meleg. Ezen nem segítgél a kezemben tartott limonádé sem, mert Yuko-nee valamiért nem engedett belerakni anyuéknak extra hűsítőt. Nem fair. Így kibírhatatlan ez a kánikula. Mikor meghallom, mi lesz a következő feladat, magamban felzokogok. Mihihiért nem lehetett ezt a feladatot árnyékba rakni? Akkor is odakozmálnék, de legalább nem annyira, mint így, mert így annyira nem kívánkozom ki innen, vagy el az árnyékból, a hűsítő itókák közeléből, hiszen akkor egészen biztosan elolvadok a talajon! Feljegyzés magamnak, sürgősen meg kell tervezni valami leárnyékoló rendszert a szabadtéri edzőpályák mellé, mert ez így nem állapot. Hiába próbálnak a lánykáim biztatni és nyugtatni, nem hiszem, hogy ez most segítene...
A jég csilingelésére figyelek fel, ami miatt hálával csillogó szemekkel pillantok fel Yuko-nee zanpakutou-szellemére, aki volt olyan kedves még ki is dekorálta nekem a jégkockáimat. *w*
– Megmentőnk *w* – szavaljuk kórusban a lánykáimmal, akiket szintén megkínálok a már jeges limonádéval. Így egy kicsit kellemesebb kivárni a sorunkat, bár ettől még nem repkedek az örömtől, amikor vissza kell adnom az üres – na jó, majdnem, az utolsó jégkockákat hármasban szemezgettük ki belőle elropogtatni – poharat anyuéknak, és elindulni az egyik lépcsősor felé.
Őszintén, Yuko-nee ezt gyanúsan egyszerűre csinálta. Mármint, csak vezetni kell a lélekenergiát a lépcsőbe. Ez szerintem még álmomból éppen csak felrázva, az első reggeli teám előtt is menne, annyira természetesen megy a lélekenergiám vezetése. Csak ne lenne ilyen átkozott meleg! Nem mintha az energiáim irányítását ez annyira befolyásolná, inkább csak a haladási sebességet. A lányok annyira nem zavartatják magukat, nagyon kedvesen bátorítóan csivitelnek mellettem, miközben lépkedünk felfelé. Mihihiért kellett ilyen hosszú lépcsősorokat csinálni? Ráadásul a mellettem lévő rontásának hála láthatom az első sorozatnál a büntetést. Na, ez határozottan nem tetszik, nem lenne jó muri visszahullogatni a legelejére. Szerencsére az osztagocskában eleve sok lépcső van, vagyis hát én már használtam a biztonsági lépcsőházat párszor közlekedésre, úgyhogy maga a lépcsőzés nem új dolog, meg télen mondjuk nem is lenne hosszú tulajdonképpen, csak ebben a hőgutában katasztrofális, hogy ennyit kell caplatni. Ki is kell használnom az első pihenőt, mielőtt megyegetnék tovább a lányokkal.
A második harmincas blokknál az egyik lánykám rángatja meg a karom és mutat oldalra. Magamban felzokogok a zselé láttán, és hogy mennyire tapad. Nem igazán szeretném kipróbálni, mit rejteget a második fele ennek a blokkocskának, úgyhogy inkább megpróbálok tovább haladni a megszokott egyenletes tempócskámban, vezetve a lélekenergiámat, mint eddig. A szünetnél kifújom magam, de sírni lenne kedvem, hogy még mennyi van hátra. Én itt maradok, kérek egy hordágyat és visszavitetem magam az irodámba, mert ez egész egyszerűen embertelen – vagy lelketlen? Igazából cukormindegy szerintem, a lényeg, hogy most már sok nekem ebből.
– Nem bírohoooom – nyafogok a tündérkéimnek, amire csak kedvesen megsimizik a karomat és mutatják, hogy már csak ezen kell végigmenni, és hogy a körülöttem lévők már elindultak, sőt, amott távolabb pont a vége felé hibázott valaki és emiatt totál bejegesedett a placc... Várjunk! Jég? Kínos kis mosollyal pillantok a tündérkéimre, vajon mit szólnának ebben a dögvész melegben egy kis szánkózáshoz? Az ábrázatukat elnézve és hallgatva a nevetésüket, talán nem fognak megsértődni a kis önszabotázsomon.
A lépcsősor második felében, a 25. foknál szánt szándékkal kihagyom a lélekenergia vezetését. Már várom is a negatív hatás bekövetkeztét, ami szerencsére nem is várat sokat magára. *w* Amint a jég kellőképpen összeáll, elhasalok rajta és úgy csúszok vissza a feléig, onnan a hűvös vízen csúszunk vissza. Az mondjuk a tündérkéimnek annyira nem jó, figyelniük kell, hogy a szárnyuk ne legyen vizes, de amúgy élvezik a dolgot. Én egy kicsit ki is használom a lépcsőt, és bevizezem a hajam, hogy legalább addig hűtsön, ameddig szárad. Kedvem lenne másodszorra is elrontani, de azt hiszem, Yuko-nee nem díjazná, hogy torzítom a kísérleti eredményeit, ráadásul szándékosan, úgyhogy inkább kihagyom ezt a fajta megoldást.
Már az ismertetőnél se egészen értettem, mire kellenek az evezők, és miért pont evezők, de határozottan rosszat sejtek ezzel kapcsolatban, bár a csúszdázás részét még élvezem is, csak kár, hogy nem vízicsúszdákat használunk. Ezt fel kell jegyeznem magamnak, hogy a jövő nyáron ilyesmivel nyugodtan próbálkozhatunk. Idén még egyszer nem jövök ki ebbe a dögvészbe, az biztos!
Felnyögök a feladat ismertetőjét meghallva. A tündérkék még tapsikolnak is, hogy ez mókásnak tűnik, de ismerem annyira Yuko-neet, hogy tudjam, ez a feladatrész is halálosan kegyetlen lesz, és én meg fogok halni, vagy legalábbis elázni, ami mondjuk nem feltétlenül rossz, csak a bokaláncok miatt a tündéreimet is rántanám magammal. És még mindig nincs árnyék a pályán! Azért sikerül megegyezni a tündérkékkel, részben az én kezdődő kigyulladásom, részben az ő szárnyacskáik miatt, hogy csak egyszer futunk neki ennek a feladatnak, és ha elsüllyedünk, azonnal feladjuk. Így fair, egyikünket sem kell feleslegesen veszélyeztetni.
Ettől még úgy huppanok be a csónak középső részébe, mintha bizony a halálos ítéletemet írták volna alá és a végzetem felé kellene mennem önként és dalolva, de lássuk be, ebben van is valami, csak az a bibi, hogy elvileg önkéntesen libbentem ide segédkezni és részt venni, pedig saját bőrikémen tapasztalgattam mindig, milyen is az, amikor nővérkém edzést tart. És még Youko-neetől tartanak többen! Pedig szerintem Yuko-nee kegyetlenebb követelményeket tud állítani, szóval vagy titkon konzultálnak, vagy nagyon egy húron pendülnek, ami legalább annyira ijesztő, mint az első opció. Gyorsan megrázom a fejem, hogy ténylegesen a feladatra tudjak figyelni, és megcsináljam az előkészületeket. A lélekenergiámmal szerencsére továbbra sincs probléma, de ez a hőség kikészít, pláne így víz fölött, ahol azért pára is van. Remélem, a tündérkék szárnyainak ez még nem árt semmit...
Amint a csónak felveszi a megfelelő színt, megkérem a mögöttem ülő lánykámat, számoljon nekünk, hogy az evezésnek legyen egy ritmusa. Lassan indulunk, nem szeretnék kapkodni, és a tündéreim is nagyon figyelmesek, legalábbis bizti-miztos vagyok abban, azért indulunk ennyire csiguszként, hogy adjanak nekem időt hozzászokni a feladathoz, mert érzik, fáradok a melegben. Azért a karjaimat már a századik méternél érzem, ez nekem még teljesen új gyakorlat, sosem csináltam ijesmit, ráadásul néha váltani kell az oldalt, mert hárman evezünk, és muszáj kiegyenlíteni az irányzékot, ne másokba menjünk bele, és eközben még azért arra is figyelni, véletlen se inogjon meg a lélekenergia kontrollom... hát ez így elég nehéz. Az elején, amikor még nagyon figyelnem kellett, mit hogyan és merre csinálok, egyszer pittyent is a csónak, de szerencsére csak akkor egyszer és azonnal javítottam. Igazából szerintem maximum az a nehezítés, hogy egyenletesnek kell lennie a dolognak. Már ha nem számoljuk az eleve túlnehezített időjárási körülményeket. Azok nagyon-nagyon sokat rontanak a képességeimen! Már ami a koncentrálást és erőnlétet illeti... Ha már a századik méternél kezdenek fájni a karjaim, nem akarom tudni, milyen lesz eljutni a végére. Ha egyáltalán eljutunk odáig. Ahogy előre nézek, lassan kezdenek feltűnni az előttünk lévő akadályok. Tudtam, hogy Yuko-nee valami nagyon kegyetlent pakolt ide! TwT
Nyelek egyet, ahogy jobban szemrevételezem az örvényeket. Ha tényleg őszinte akarok lenni magamhoz, én nem akarom tudni, mi lesz a következő szakaszon. Már ha ezen sikerül átjutni. Amikor a tündérkék arról érdeklődnek, biztosan neki akarok-e vágni, bólintok. Együtt vágtunk bele, és láttam, nekik mennyire tetszik a feladat. A kedvükért, őértük megpróbálom. Csak nem merem megígérni, hogy menni is fog... Gyors fejszámolásokkal próbálom kiszámítani az örvények sebességét és irányát, és hogy vajon az áramlat merre vihet el köztük, mert azt kihasználhatnánk, csak az a bökkenő, hogy a természettudománynak ez a része nem a szakterületem, sőt, elég keveset foglalkoztam vele, így még csak megalapozott tippen sincsen. Mintha vaktában tapogatoznék, és próbálnék irányítani, rettenetesen rossz érzés. Vajon Nao-chan és Katsu-chan is ezt szokták érezni? Ők nem tudnak úgy kalkulálni a látottakkal, mint én, biztosan nehezebb nekik, mint nekem... Nem foglalkozhatok most ezzel, át kell juttatnom magunkat az örvényeken!
Nem kicsit vagyok csalódott és letört, mikor érzem, hogy a csónak felett egy örvény áramlása veszi át az irányítást – tutkó elszámoltam valamit! És most miattam be fog szippantani a víz, elsüllyedünk, hűvös lesz (ami jó), a tündérek eláznak (ami szörnyű), és mindez az én hibám! Erre a gondolatra ismét pittyen egyet a csónak, hiába próbálnak a tündérkéim nyugtatni, hogy nincs semmi baj, Bocsánatkérőn nézek rájuk, nem terveztem már a pálya első felén feladni a küzdelmet, de úgy néz ki, nincs más választásunk. Inkább a víznek egy távolabbi, csendesebb pontja, mint a medence alja, örvényen keresztül. A lányok is értik a tervet, úgyhogy felállunk, és megcélozzuk az örvényeken túli, nyugisabb placcot. Ott talán nem kap be egy ilyen áramlás. A bokaláncok miatt nem tudnék úszni anélkül, hogy rántanám a tündéreket, ők viszont azzal, hogy fogják a karom, tudnak annyit segíteni az urgándozásban, hogy tényleg távol kerüljünk az örvényektől. Itt viszont hátamra fordulva lebegek a hűs víz tetején, ameddig jönnek értem, nehogy a tündérkék szárnya elázzon.
Mikor már az árnyékban ülök, és többször is sikerült visszautasítanom a törölközőket, végre el tudom csípni Maeda-kunt, hogy ha tud, kerítsen nekem egy legyezőt az épületből, bár még jobb lenne, ha egy mini ventillátort hozna, ameddig én összekapom magam annyira, hogy kunyeráljak még egy adag limonádét. Valamiért Maeda-kun túlzottan is lelkesen illant el az épületek felé, de biztosan csak én vagyok az, aki rosszul viseli ezt a hőfokot... Mindenesetre az árnyékból én már ki nem mozdulok, ameddig Yuko-nee el nem mondja a záróbeszédet.

10
12. osztag / Re:Laboratórium
« Dátum: 2017. Nov. 30, 23:53:46 »
Mi fog most történni...?

A válaszocskára én is azonnal elmosolyodom, persze-mersze egy magyarázattal már én is értem a helyzetet, de ettől még szerintem tényleg eltúlozgatja a dolgot.
- Nem kell izgulni, Sora-chan, senki nem fog megenni reggelire, meg amúgy is egy csapat vagyunk, úgyhogy baj inkább abból lehetgél, ha nem tudunk megbízni egymásban. Legalább mi ne ijesztgessük a másikat, rendben? Szóval-móval tényleg nyugodj meg, vegyél pár mély levegőt, ha ez segít - azt azért nem szeretgélném kimondani, hogy én úgy gondolok rájuk, mármint a tisztecskéimre, mint a családom tagjaira, mert nem szeretném a jelenleginél is jobban zavarba hozni, noha tényleg így érzek velük kapcsolatban, és pontosan ezért nem szeretném, ha tartana tőlem. Ameddig csak megijed amikor megjelenek, addig nincs baj, de ha a jelenlétem ennyire feszélyezi, akkor valamicskét nem csinálok jól, és mint kapitány, ez számomra elég bántó tényező lenne, és jobb volna tudni róla, lehetőleg úgy kábé most, vagy fél órával ezelőtt is akár, de persze-mersze tudom, hogy ez nem lehetséges, de akkor is. Nem szeretnék félelmet kelteni, a tisztelet fontosabb, de szerintem az sem a megszólításból eredget, szóval nem véletlen, hogy azt nem várom el tőlük.
Az edzésekkel kapcsoatos reakción halkan kuncogok egy kicsit. Tudom, nem szép tőlem, és nem is kellene mulatnom azon, hogy a másik fél látványosan zavarban van, de kívülről nézve akkor is vicces, mármint aranyosan vicces, de azért vicces, és nehéz így ténylegesen komolyan venni a problémácskákat. Mondjuk az most itt nincs, de… mindegyke, inkább nem zavarom bele magam valami butaságoskába.
- Örülnék neki. Ha írás mellett szóban is megkapom, sokkal személyesebb - bólintok mosolyogva az ajánlaton, kedves tőle, hogy ezt így feldobta, már-már azt hittem, kifejezetten kerülni szeretne. Pedig én nagyon szeretek ám hallani az újdonságokról az osztagban! - Érdekes elmélet, bár előfordulhat, hogy nem működik olyan effektíven. Azért a mi szervezetünknek is van egy határa, amit nem feltétlenül kellene a végletekig feszíteni, de egy próbát mindenképp megér - egészítgetem ki egy picikét a felvetést, mert azért az nem lenne jó, ha a túlhajtással okoznánk károsodást, vagy rosszabb esetben maradandó károsodást, elvégre ezek a találmányok inkább mankónak, segítségnek lettek szánva, ciki lenne pont az ellenkező hatást kiváltani velük hosszú távon. - Egy alanyból sajnos nem lehet általános következtetéseket levonni, mert nem tudod kizárni vele, hogy valaki más szervezete másképp reagál, vagy hogy az ampu minden esetben ugyanúgy viselkedik, szóval ha ilyen irányú kísérletet szeretnél végezni, ahhoz reprezentatív minta szükséges… De mondjuk minimum 5-10 halálisten, aki vállalkozik rá, abból már el lehet indulni. Ha a részlegeden belül találsz érdeklődőket, az is teljesen megfelel, a lényeg, hogy lássuk, vannak-e egyező mellékhatások, vagy olyan eset, amikor a felszerelés másként viselkedik - magyarázom el gyorsan a problémámat, és kivételesen nem teszigélem hozzá, hogy azért a húsfoltozó használatának annyira nem örülnék, főleg ha magán kellene használnia, mert szerintem ezt már elmondigáltam elég szépen, és nem szeretem ennyiszer ismételgetni magamat.
Érdeklődve hallgatom a fejtegetést, és türelmesen megvárogatom a végét, bár azért egy elnéző mosoly megjelenik az arcomon közben. Még mindig mulatságos, mennyire ráfeszül erre a témára és a karrierje kapcsolatára.
- Ilyeneket nem tanítanak ebben a mélységben az Akadémián, Sora-chan. De nem is az elmélet a lényeg, a gyakorlatról kérdeztem, hogy te hogy érzed, hogyan működik? A méretcsökkenés változtatott valamit a teljesítményen? Néha előfordul, hogy csökken a hatásfoka egy találmánynak, ha a méretén változtatni kell. Az elmélet és a koncentráltság viszont itt más kategória, reiatsu terén az elméletek időnként megbukhatnak. Szerintem ennél a kísérletnél nem is az elméleti háttér a lényeg, sokkal inkább a gyakorlati megvalósulás. Szóval, az milyen? - teszem fel a nagy kérdést még egyszer, hátha most sikerülget majd túlbonyolításocska nélkül válaszolni rá. Pedig Sora-chan nem is tűnik annyi idősnek, hogy ebbe a felnőttes hibába essen, de persze-mersze mifelénk a kinézet megtévesztő lehet, mert én is, Katsu-chan és Hajime is idősebbnek látszunk, mint a valódi korunk, Nao-chan pedig sokkal-mokkal fiatalabbnak! Szóval igazából ki tudja?
- Ha úgy jobban érzed magad, hagyhatlak kísérletezni egyedül, de majd mindenképp számolj be a tapasztalataidról, rendben?

11
Soul Society / Re:Teadélután
« Dátum: 2017. Nov. 30, 23:52:54 »
Azért én nem vagyok biztos abban, hogy az ő hibája lenne, hiába fogja erre. De nincs időm tiltakozni, sokkal jobban leköt, amit mesél, mármint nekem érdekesebbnek tűnik, és az én figyelmem is eltereli a saját butaságaimról.
- Panaszkodni? Én inkább problémafelvetésnek nevezném. Néha azért egyszerűbb kimondani ezeket a dolgokat, mert ha nem is tudom megoldani helyetted, lehet, hogy te rájössz a megoldásra - mosolygok Yukira, amiért szerintem megint indokolatlanul kér bocsánatot. Pedig már megtanulhatta volna, hogy velem nem kell túlzottan udvariaskodnia, de végülis örülhetek annak, hogy a keresztnevemen szólít. Nem szabadna telhetetlennek lennem.
Kíváncsian hallgatom a felvetését, igazából szerintem mindig érdekes, amikor a terveiről beszél. Nekem legalábbis nagyon tetszik, hogy látom, mennyire komolyan veszi a feladatait és mennyire szeretné hatékonyabbá tenni az ügyintézést, és ezt tényleg nagyon-nagyon tisztelem. Kicsit irigylem az első osztagot, amiért jelenleg itt teljesít szolgálatot.
- Nem szeretnék beleszólni, mert az első osztag ügyei nem az én hatásköröm, de… - sóhajtok. Már belekezdtem a tagadásba, így a mondat első fele máris értelmetlen. Nem kellene ennyire kotnyeleskednem, de ez legalább eltereli a figyelmem arról, hogy amúgy mennyire zavarban voltam, úgyhogy még hálás is vagyok ennek a beszélgetésnek. - Nekem az a véleményem, hogy a jó vezető képes belátni, mi az a pont, ahol már egyedül nem boldogul. Nem hiszem, hogy a Soutaichou ellenezné, ha kineveznél segítőket magad mellé. És mint a barátod, szerintem kifejezetten jót tenne neked, ha ilyenkor nem szakadna a nyakadba dupla annyi feladat, mint egyébként - fejtem ki a véleményem, ha már megkért rá, mondjuk ebben a kapitányi véleményem is benne van, mi több, az dominált, holott arról volt szó, hogy nem kapitányi minőségemben vagyok itt… Ez azt hiszem, ilyen szempontból nem az én napom. De miért vagyok ennyire feszélyezve?! - Ne haragudj, ha túl sokat okoskodtam - kérem egy zavart kis mosollyal, de azért remélem, nem bántja, hogy az őszinte véleményem mondtam el, több szempontból is megközelítve. Én önző módon nagyon örülnék neki, ha ilyenkor nem lenne túlzottan leterhelve, és adott esetben akár tudna rám időt szakítni, mint például most is. Csak mondjuk ilyen komoly kihívás nélkül.
- Nincs semmi baj, Yuki. Szeretlek hallgatni, és tudom, mennyire fontosak neked a feladataid, szóval én őszintén örülök, hogy velem beszéled meg. Tényleg - emelem fel a kezeim azonnal, hogy elhessegessem a szabadkozását. Nem hazudok, nagyon-nagyon megtisztelve érzem magam, hogy velem beszélget ilyenekről. Bár gondolom, nem én vagyok az egyetlen, és elég hiú gondolat lenne ezt hinni, de néha azért jó ábrándozni ilyenekről… Hol jár már megint az eszem?!
Mosolyogva bólogatok a süteményt illető magyarázatot hallva. Tényleg nagyon finom, bár kissé talán gyerekes, hogy még mindig ennyire meg tudok akadni a nassolnivalókon, de mentségemre szóljon, hogy nagyon sokáig ezek nekem tiltott dolgok voltak, úgyhogy talán egy picikét érthetőbb.
Az ajándék átadása után lesütöm a szemem és megamhoz veszek egy újabb sütit, hogy azt majszolgatva nézelődjek magam elé. Pedig lassan már egyenleteket tudnék írni az asztallap erezetének számával, túlzottan is könnyű megszámolni rajta a mintázatokat alkotó vonalakat, de egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire ég az arcom, és hogy talán nem itt kellene lennem, hanem Yuko-neenél kérni egy megfázás elleni gyógyteát vagy valamit, mert szerintem ez nagyon nem normális.
Majdnem félrenyelek, mikor Yuki szavai hallatán észreveszem az elém kerülő dobozt, de szerencsére nem égetem le magam ennyire, és figyelmesen tudom hallgatni a magyarázatot a teákat illetően.
- Mindegyik jól hangzik, köszönöm a vendéglátást - mosolygok rá lelkesen, és amint bekapom az utolsó falatot is, felmérem a kínálatot. Az a fahéjas-szilvás tea kifejezetten érdekesen hangzik, így abból próbálok ki egyet. Valamiért az előbb nem vettem észre az elém kerülő csészét, pedig most tök egyértelmű, hogy előttem van. Szerintem túl nagy balhét csinálok ebből a mai napból, de még életemben nem voltam ennyire zavarban egy szülinapi köszöntéstől, és nem értem, miért nem tudom Yukit olyan könnyedén venni, mint Nao-chant, vagy Katsu-chant. Pedig úgy kellene, hiszen barátok vagyunk!
- Oh - kapom fel a fejem a kérdés hallatán. Valamiért nagyon lekötött a teától elszíneződő víz, pedig a molekulák mozgását a folyadékban nem most kellene tanulmányoznom… Néha szeretném fejbe vágni magam valamivel, annyira nagyon kínosan viselkedek… - Nem, persze, hogy nem. A tiéd. Akkor bontod ki, amikor szeretnéd, csak… Remélem, tetszeni fog - mosolygok kedvesen, és most már igyekszem nem elkalandozni másik irányba. Ha már így alakult, szeretném látni az arcát, amikor kibontja, akkor lehet leginkább megmondani, mit gondol, bár néha nem tudom tökéletesen értelmezni az emóciókat arckifejezésekből. Ezt meg kellene tanulnom Yuko-nee könyveiből, neki már biztosan nagyon jól megy ez a rész. Csak eddig annyira nem tűnt hasznos és nélkülözhetetlen készségnek, most meg késő bánatnak látszik.
- Meg majd lenne még valami, bár az nem kifejezetten ajándék, vagyis… Előbb bontsd csak ki nyugodtan - kezdem megint a hajamat birizgálni, mert nem szeretném azonnal kibökni mire is gondoltam, meg lehet, hogy butaság, és az amúgy is csak programajánló, az meg teljesen más, mint amit hoztam. Én tényleg nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki!

12
Fórum találkozók / Re:Őszi fórumtali - 2017
« Dátum: 2017. Nov. 27, 23:17:40 »
Üdvölet! :hippy:

Nagyon jó volt találkozni mindenkivel, az újakkal különösen. Remélem, visszatérő vendégek lesztek! *-*

A küldit nagyon élveztem játékosként, szegény karakterem nem annyira. xD De legalább látta mindenki, hogy tényleg ellenem dolgoznak a kocka szellemei... Életemben nem dobtam 10 oldalú kockával ennyi 10-est, de esküszöm, ez csak azért volt, mert célszám ALÁ kellett volna dobni. De azt hiszem, mindent elmond, hogy lyányom (aki még shikait sem hajlandó oldani, ha nem érzi méltónak az ellenfelet) annyira beelegelt, a végén ráküldött egy BAN-KAI-t a bossra. .____. #noregrets #gyengébbkariktólbocsi
Shuu és a poti-mánia viszont jelentve lesz Youkonak, mert nem iszunk meg minden vackot - csak ha már volt előtte valaki kísérleti alany. *>*"

All in all, nagyon élveztem, bár néha asztalt akartam fejelni a dobásaimtól, meg a fárasztó poénoktól. xD Hanabinak és Narának köszi, hogy összefércelték kislányomat, Kaminak ejnye-bejnye, amiért felszeletelt, Sora pedig hozhatja a fagylaltkelyhemet meg egy nagy bögre nutellás forrócsokit, amiért ő is megtette. :arrogant:

Még egyszer köszönöm mindenkinek a játékot!~ <3


13
12. osztag / Re:Edzőterem
« Dátum: 2017. Okt. 07, 00:18:49 »
[[ Társascipő II. ]]

Note: mivel Yoriko zanpuszellemei hadarnak, ezen felül vagy kórusban beszélnek, vagy 3 szavanként váltogatják a beszélő kilétét, olvasásnál ezt tessék beleszámolni – a könnyebb olvashatóság végett ezt én nem fogom külön jelezni, amikor a tényleges beszédüket leírom és nem csak összefoglalom. :3

Uh, miért? Miért van ekkora kánikula? Pláne délután? Yuko-nee edzésének időpontjában perzselő hőség lesz, győzöm magam a perfektül légkondícionált irodámban is fagyival és jeges teával hűteni. Miért nem lehetne ezt 25 fokban művelni? Az is kellőképpen meleg... Én meg megígértem, hogy ezen most részt veszek én is. Miközben a rendes munkatempómat is igencsak komolykásan befolyásolja negatív irányba ez hőfok odakinn. Miért nem csináltunk egy hatalmas jégkamrát a kinti gyakorlótér alá? T-T
A kiírt időpont előtt fél órával merészkedek ki a szaharai körülmények közé, hogy figyelmeztessem Yuko-neet, lassan figyeljen oda az órára. Ezután azonnali visszavonulót fújuk az árnyékoskásabb részekre, ahol harmadszorra is bekenem a bőrfelületem kilógó részeit, és azonnal előkapom a kompakt ventillátorom, hogy legalább magamat be tudjam csapigálni azzal, hogy mindez nem is olyan vészes. Onodera-san volt olyan kedves és hozott nekem egy zacskó jeget, amit a fejemre tehetek, ameddig elkezdjük az egészet. *-* Azt nem mondom, hogy minden tökéletesbe vált ettől, de legalább egy induri-pindurit elviselhetőbb lesz tőle a gyakorlatozást megelőző várakozás.
Fuchida-kunt látva inkább beljebb húzódok az árnyékban, majd emlékeztetem magam, hogy most nincs rajtam haori, sőt, egy kifejezetten vékony, ámbár hosszú ujjú edzőruhát választottam mára, és még a hajamat is szorosan összefontam, hogy ne süljek meg teljesen, meg egy edzésen csak nem veszélyeztethet senkit a hirtelenkedéssel, úgyhogy talán nincs mitől tartanom... de azt hiszem, nagyobb biztonságban érzem majd magam, ha nem feltétlen vele egy csoportban csinálom végig a pályát, mert jelenleg az én reakcióidőm sem a legjobb.
Türelmesen hallgatom végig Yuko-nee bevezetőjét. Ahogy elnézem, a társaság nagyobbik felének szüksége is van rá, hiszen rajtam kívül csak Meiou-fuku látta a működését, de az előző edzésprogramon egyikünk sem vett részt, bár az ő hiányát ott nem értem, hiszen személyesen segített Yuko-neenek az eszköz kifejlesztésében, tesztalanyként. Én teljesen érthető okokból hagytam ki azt a tesztet, egy másik kísérletet felügyeltem ugyanis, méghozzá a helyszín működését, és sajnos nem mondhatom el, hogy problémamentes volt. De mindegy is, arra majd ráérek visszatérni, ha ezzel megvagyunk, hogy a legközelebbi kánikula-időszakra időzített edzés már nyugodt lélekkel mehessen ott. A megjelenő Undertakernek közben erőtlen mosollyal az arcomon integetek, és megigazítom a kobakomon a jeges zacskót. Én ezt nem fogom kibírnihiii. T-T
A bemutatót követően veszek kettőt az eszközből, ha már ikertőrjeim vannak, és az instrukcióknak megfelelően felhelyezem őket a fegyverekre. A megjelenő vidám, derakamig érő tündérkék első szavalatait még én sem tudom követgélni, de ennek egészen biztosan a kánikula az oka! @_@ Tényleg lassabban jár az agyam a melegben, eltart pár pillanatig, ameddig értelmezem a sebtében elhangzottakat, és én is megfelelően tudom üdvözölni őket. Majd közös megegyezéssel követjük a többieket a falhoz. Még gyorsan elkapom Undertakert, hogy oda tudjam adni neki a jeges zacskómat, sajnos nem hiszem, Yuko-nee díjazná, ha azzal akarnék falat mászni... Bár őszintén, nem akarok falat mászni, meleg van, és a jég nélkül tényleg úgy érzem, menten ideolvadok. T-T
Az első két tízes próbálkozását az árnyékból nézzük végig. A tündérkéim nagyon lelkesek abban, hogy megbeszéljük egymással a látottakat és ez alapján a várható nehézségeket. Bár szerintem ha Yuko-nee útmutatásait követem, biztosan nem lesz gond, de a többieket elnézve ez nem mindenkinek sikerül. A lányok is egyetértenek abban, hogy ezúttal jobb lenne nem kíváncsiskodni, egészen megható, mennyire aggódnak értem, mert látják, hogy rosszul viselem ezt az időjárást. *-* Még a karomat is együttérzőn lapogatják meg és vigasztalni próbálnak, amikor a mi csoportunk jön. Fáradt sóhajjal lépek oda a falhoz, kivételesen nagyon hálás vagyok, hogy van, aki segít nekem a biztosító kötelekkel, mert a tűző napon ez azt hiszem, meghaladná az én intellektuális és mozgáskoordinációs képességeimet. Most nagyon irigykedek a tündérkék szárnyaira.
– Menni fog, túl leszel rajta hamar, nem is olyan magas ez, mint amilyennek tűnik, csak indulj el és figyelj az instrukciók betartására, ne foglalkozz semmi mással, hipp-hopp fenn leszünk, aztán már csak egy feladat és kereshetünk valami hűvöset – hálásan mosolygok a lánykák kórusára, ők úgy döntigéltek, mellettem fognak repkedni, bár nem hiszem, hogy meg tudnának tartani, annál sajna-majna nehezebb vagyok... Pedig szerintem, amikor fiatalabbkának néztem ki, akkor ment volna nekik. De persze ott kezdődik, hogy nem fogok leesni, ez csak biztosítéknak van, szóval-móval minden rendben lesz anélkül is, hogy ki kellene segíteniük.
Ahogy elindulok, azonnal odafigyelek, hogy megfelelően vezetgessem a lélekenergiámat a kapaszkodókba, nem akarok kapkodni, szeretném kihasználni az időt, hogy felmérjem, hova kellene lépnem legközelebb. Uhh, most nagyon bánom, hogy nem hoztam ki napszemüveget, nagyon elvakítgat a napfény. @_@ Pici-micit megtörölgetem a szemeimet és mászok tovább. Szeretnék hamar meglenni ezekkel a feladatocskákkal. Túl sokat kell a napon lenni hozzájuk. A tündérkék folyamatosan mondogatják a különböző biztatásokat, nagyon rendeskés tőlük, hogy duruzsolgatnak és nem hagyogatnak egyedül, meg még legyezgetni is megpróbálgatnak, de ettől sajna-majna még meg kell torpangatnom a feladatocska közben, és a fogódzókba kapaszkodva simulok oda a falacskához, hogy kifújjam magam.
– Nagyon messze van még a vége? – érdeklődöm lánykáimtól, miközben élvezem a legyezgetésük és szárnyacskáik által keltett légmozgást, ami még így is meleg, de legalább nem csak áll a meleg levegő és égeti a bőrömet. Szeretnék felsírni, mikor tájékoztatnak, hogy még csak félúton járok, azt hiszem, szívem szerint most idekapaszkodnék és nem mozdulnék semerre, csak ha berakosgatnak alám egy hatalmas medencét hűvös vízzel, mert abba hajlandó lennék beleereszkedni. Pillanatnyi figyelmetlenségemnek hála kapitányhoz nem méltó módon sikkantok fel az égető érzésre a tenyerem alatt, de anélkül egyenlítem ki a hibácskámat, hogy elkapigálnám a kezemet, szóval-móval egy dicséretecskét igazán megérdemlek ezért. A tündérkék egy pillanatig sem szidnak, amiért nekik is fájdalmat okoztam, inkább csak próbálgatnak segíteni és felvázolni az érveket, miért is érné meg mihamarabb tovább másznom a falacskán. Be kell látnom, igazuk van, így összeszedegetem magam, és feljebb nyújtózok a következő kapaszkodóért. Szerencsére a lélekenergiám vezetése még álmomban is menne, nem csak álmomból felébresztve – pedig hozzáteszem, a reggeli teám előtt elég kevés dolog megy azonnal, de a reiatsu kontrollom pontosan ilyen – szóval-móval a következő kilométereket már sikerül mndenféle malőr nélkül megoldigálni. Szerencsére, mert szegény tündérkéim egyszer így is meg lettek égetve, a fal tetején pedig vannak olyan rendesek és aranyosak, hogy az én kezem miatt aggódjanak. T-T Teljesen meghatódom tőlük, meg sem érdemlek ilyen rendes kardszellemeket!
A következő feladat hallatán leereszkedek ülésbe és végignézek a tűző napon kifüggesztett kötélen. Hát, az egyszer bizti-miztos, hogy én ehhez kézzel nem érek hozzá, tutira tűzforró a cucc. :S Az egyensúlyérzékemmel normál esetben nincs baj, Onee-sama meg is szokott dicsérni miatta, de jelen pillanatban szaharai körülmények között vagyok normális hűtés nélkül. Komolyan nem lehetett volna legalább egy fagyis pultot idetenni? Nagyon nem? Tündérkéim támogató szavalatocskáira felemelkedek. Ahogy biztosítanak róla, ők most is repkedni fognak, és nekem csak a saját egyensúlyomra kell odafigyelnem, máris kevésbé tűnik életveszélyesnek a feladatocska, de azért-mazért így is elég problémácskás a dolog.
Kezeimet oldalra téve indulok el a kifüggesztett kötélen, mint azok a kötéltáncosok, akiket valamilyen műsorocskában láttam, meg már én is próbálkozgattam hasonlóval a szimulációs termecske teszteléseinél, igaz, az nem volt ilyen magaskásan, meg a lélekenergiámra se kellett odafigyelni, de ott már sikerült szóval-móval nem értem, itt miért ne mehetne. A lélekenergia koordináció tényleg abszolút természetesen megy, a kötél szép kék színecskéjét azonnal észreveszem. Ezért meg kell majd dicsérnem Yuko-neet, nagyon szép színválasztás, tényleg tetszik. Meg egyensúlyozni sem vészes rajta, a merevítés pont jó ahhoz, hogy ne lengjen ki vészesen, ha a shinigami nem akar szaladni, és a tündérkéim repkedése kifejezetten megkönnyíti nekem a helyzetecskét. Oldalra nézve azért látom, hogy nem mindenkinek ilyen sima a helyzet, a kötél színű kötél, és a végén feltűnő tűz nagyon nem tetszik. Neehee? Ebben a melegben ki az az eszement, aki tüzet rakna a kötél végére? Yuko-nee, ez kegyetlen, őszintén sajnálom a lányt, aki mellettem haladgat. Ettől még megpróbálkozom kizárogatni a szavait a fejecskémből és nem gondolni arra, nekem milyen lenne, ha az egyik tündérkém ragadna oda a lángok és közém. Uhh... Azt hiszem, én is jobban pánikolnék, mint ha hozzám közelítene az a tüzecske, bár én szerintem leugranék, mert a talaj mégiscsak kellemesebb. Megrázom a fejem és lépek tovább előre. Próbálkozom csak előre nézni és csak a saját kötelemre koncentrálni. Azt hiszem, ez nem volt a legokoskásabb ötlet, mert a mellettem felhangzó sikolykára olyan lendülettel fordulok oldalra, hogy kilengek a másik irányba, és hiába kap utánam az egyik tündérkém – azzal, hogy ő elkerül az oldalamról, végérvényesen lebillenünk a kötélről.
Meglepődve huppanok valami puhán, de szinte azonnal könnyek szöknek a szemembe, hiába a kedves tündérkék nevetgélése, hogy ez nem is volt vészes és csináljuk újra. Neheem, ezt nem csináljuk újra!
– Yuko-nee, miért nem vezettünk ebbe hűtőszálat?! Ez így forró! – nyafogom a pódium felé, miközben a korábban mellettem lévő lányt keresem, de kisebb pattogásomból rájövök, hogy neki is sikerült leesnie. Ezt követően sietősen araszolok le a kellemetlenül meleg anyagról, és a tőlem telhető leggyorsabban mászok vissza a lépcsőkön a pódiumra. Legalább a tündérkék élvezték az esést is, meg igazából ha este csináljuk, élhetőbb hőmérsékleten, akkor teljesen benne lennék, hogy ugorjunk még egyet, de így annyira nem kívánkozom annak a gumiasztalnak a közelébe még egyszer, elsőre is bőven elég volt. Sajnos le kell lomboznom a lánykáimat, pedig nagyon-nagyon igyekeztek, hogy tartsák bennem a lelket és vegyük játékra a figurát, mint ahogy szoktuk. T-T Sajna ebben a melegben nekem ez nem megy...
A kötelem elején ismét mély levegőt veszek, elhatároztam, hogy ezúttal menni fog elsőre – és továbbra sem vagyok hajlandó kézzel rásegíteni, mert biztos, hogy ez is van olyan meleg, mint az esést felfogó trambulin! Tündérkéim természetesnek veszik, hogy mellettem repüljenek és minimális súlyt se jelentsenek semmilyen irányba, ráadásul továbbra is mindenféle kedves és biztató szavakat duruzsolnak, ahogy a lábaim rakosgatom egymás után, egyik lépés a másik után. Ilyen támogató társakkal már elsőre sem lett volna szabad leesnem, nem is értem, miért okoztam nekik csalódást, annak ellenére sem, hogy élvezték az esést is és nem tűntek csalódottnak, sőt, de ettől még megijedtem, hogy miattam bajuk eshet és rántom magammal őket is! Na szóval, ilyesmi még egyszer nem lehet, nagyon koncentrálok, hogy biztos ütemben és a kötélen maradva, kilengések nélkül közlekedjek – a megfelelő reiatsu belevezetése pedig teljesen alap.
Sokkal hamarabb végigérek, mint számítottam rá, a lánykáimmal csopiölelést is tartunk a feladat végén, mert nagyon ügyesek voltak, hogy nem hagytak megállni vagy elveszni, szóval-móval ők is kivették a részük a csopimunkából és amúgy is. *w* Eztán már csak a leszállingózás van hátra, ahol is a lépcsőn lefelé menet megegyezünk abban, hogy amint földön vagyunk, spuri az árnyékba, hűsítő innivalót csak utána!

14
Karakura / Re:Nettelenül
« Dátum: 2017. Szept. 23, 23:59:03 »
Meglepetten torpanok meg a mesélésben Ryuu-chan közbeszólását hallva. Ahogy sorolja a még lehetséges – legalábbis gondolom, hogy rám vonatkozó – fejleményeket, szépen végiggondolom az összeset.
– Áh, a fehér cica, akit az egyletgyűlésen kaptam tőled! – tapsolok egyet a felismerésre, mikor a kisállathoz jutunk. – Szívesen mutatok róla képeket, nagyon jól érzi magát nálunk, néha az irodámban alszik velem, mármint akkor, amikor én is ott alszom el – mesélem azonnal, hogy képben legyen, és már keresem is a képeket a cicusról a telefonomban, hogy Ryuu-chan is láthassa, milyen most, hiszen csak kölyök volt, mikor utoljára látta.
– Ryuu-chan? – pislogok fel rá, mikor elkapja a vállaimat. A beszédét nem egészen értem, főleg a végét sem. – Szerintem egy spangli sem okés, hol hallottad, hogy igen? Mióta jársz ilyen bulikba? Nem tesznek jót az egészségnek, szerintem nem kellene erőltetned :S – sajna-majna nem mindig tudom követni, pontosan mit és hogyan szeretne elmagyarázni, igazság szerint általában a gondolatmenetében akadok meg, mint például most is. Egyszerűen nem értem, honnan jutott odáig, hogy ilyen partikról meséljen, mikor az előbb egy küldetésemet ecseteltem. Lehet, hogy ő is küldetésen volt? O.o
Szerencsére hamar sikerül témát váltani a leégésére, ami szerintem egyáltalán nem látszik. Kíváncsian tartom oda a karomat az övé mellé. Már megszoktam, hogy mindenkinek sötétebb a bőrszíne az enyémnél, így nekem ez nem meglepő, anyu bőrét örököltem.
– Nem vészes, magas faktorszámot használok és árnyékban szoktam lenni, vagy az irodámban, mert ott van légkondi, nyáron néha túlontúl meleg van ahhoz, hogy rendesen tudjak gondolkodni anélkül. Te nem szoktad úgy érezni, hogy felforr a fejed és képtelen vagy a feladataidra figyelni? – na igen, a nyári negyven fokos kánikulákat szerintem nem lehet légkondi nélkül elviselni. Télen nincs baj, olyankor jó idő van, jönnek az ünnepek, meg előttük a szülinapom, ilyenkor sokkal kellemesebb idő van, mint amikor a lélek úgy érzi, maga is elolvad, akkor is ha ez persze lehetetlenség.
– Oh, így már értem – csapok a tenyerembe a megvilágosulásra, ami a szó másik jelentését illeti. A következő kérdésen el kell gondolkodnom. – Ezt nem mondanám, de általános szabály, hogy ha nem napozol a téli időszakban is az összes napos órában, akkor feltételezhető a D-vitamin hiány. Amúgy elég hasznos vitamin, szóval bárkinek ajánlott – magyarázom meg korábbi javaslatomat. Erre vannak kutatások, meg Yuko-nee orvostanhallgatói tankönyveiben is találtam rá referenciát, szóval teljesen alátámasztott és valós adat. – De igen, a rutinvizsgálat szerintem előnyödre válna – bólogatok a kérdésre, mert azért a mi fajtánkat mégiscsak a mieink tudják a legjobban ellátni. Ezzel persze nem szeretném lehúzni az emberi orvosokat, de tény, hogy nincsenek annyira képben más fajok kezelésében, mint odaát nálunk.
Megsemmisülten hallgatom a válaszait a kérdéseimet illetően. Akkor most... az új külsőm eltereli a munkáról a figyelmet és laborbalesethez vezethet?
– Továbbra is hordanom kell az egyenruhám fölött a laborköpenyt – bólogatok elszántan, még véletlenül se okozhassak laborbalesetet csak azzal, hogy ott vagyok a tisztecskéim mellett, mert szeretem nézni, ahogy dolgoznak, és jó ott lenni, ha véletlen segítségre szorulnának. Vajon, ha húzok egy zsákszerű maszkot, az még többet segít a dolgon?
A jelenlegi projektjeim a vártnál jobban felvillanyozzák. Őszintén szólva nem hittem, hogy ennyire odafigyel, mármint... a többiek a felénél el szokták veszteni a fonalat és nem értik, miről is van szó, de Ryuu-chan úgy tűnik, érti a témát, ami engem is feldob.
– Hát, rendszeresen szoktunk ott gyakorló edzéseket tartani, az egyletnek is szeretnék majd egyet ott, amikor a legtöbb apró hibát kiküszöböltem... de ha szívesen segítesz a fejlesztésben, én örömmel látlak *w* – így belegondolva, tényleg tök jó lenne, ha lenne egy fejlesztési szempontból nem involvált tesztelőm, mert ő ki tudna emelni olyasmit is, amit én nem látok. Új nézőpont! *w* Az kutatásokban mindig nagy áttörést jelenthet, szóval-móval én is nagyon reménykedek, Ryuu-chan nem fogja meggondolni magát teljesen, ha egyszer tényleg élesben találkozik a szimulációs teremmel.
Teljesen elképedek a magyarázatra és az okfejtésre. Az emberek tényleg ennyire elmaradottak lennének?
– Hogyhogy a net még nem mindenkinek járó alapjog? És hogyhogy nem fizet neked senki? Azt hittem, azért vagy itt, mert találtál valami jobb állást... – azt hiszem, beleestem az oktalan feltételezés hibájába. Szegény Ryuu-chan! Teljesen egyedül és magára utalva tengődik ideát? De akkor miért nem jött még haza? Sokkal egyszerűbb lenne neki otthon, a shinigamiságért jár a fizetés, és ha jól tudom, neki a családja is ott él a városban... Én ezt nem értem.
Túlzottan is gyorsan reagál az ajánlatomra. Végiggondolta egyáltalán? Mármint, nekem ennyi idő elég lenne, hogy számot vessek a lehetőségeimmel, de általában azért mások nem szoktak ennyire gyorsak lenni. Megszeppenve viszonzom az ölelgetését – mikor került mellém? Az előbb még az asztal túloldalán ült. O.o
– Hát, le kellene adnod egy kérvényt az első osztaghoz, de ennek a kitöltésében segítek. Eskütétel nem kell, vér- és reiatsu minta pedig az osztag szempontjából még lényeges lehet, de ha a papírjaid megvannak, ezeket ráérünk akkor intézni, hogy meglegyenek a belépő adataid az osztaghoz – osztom meg a leglényegesebb infókat. Mondjuk ehhez még ráérünk időpontot egyeztetni, bár amennyire életbevágónak találja a netproblémát, lehet, hogy az ital után hazakísér az osztaghoz. Ami nem lenne probléma, legalább gond nélkül be tudna lépni Seireiteibe, az irodámban pedig egész biztosan találunk formanyomtatványt ilyesmihez is.
– Úúúú! De jól néz ki! *w* – kapom kezembe az itallapot, hogy megcsodálhassam azt a műremeket, amit Ryuu-chan kinézett. Eredetileg sima forrócsokit akartam, de ez nagyon tuti. – De... Ryuu-chan, szerintem én egy ilyet egyedül is meg tudok inni. Szívesen hozok kettőt, ez igazán nem probléma – türelmesen megvárom a választ, majd a tárcámmal együtt ellejtek a pulthoz két ilyen szupi forrócsokiért. Mindkettőt úgy kérem, ahogy Ryuu-chan elsorolta az igényeit, szerintem teljesen rendben van a dolog, minél édesebb és töményebb, annál jobb. *w*
Egy tálcán kapom meg a rendelést, amivel sokkal egyszerűbb visszamenni az asztalhoz, mint nélküle lenne – eddig bele se gondoltam, ez mennyire praktikus tud lenni. Meglátszik, hogy ritkán eszem az osztag étkezőjében. Amint leteszem az asztalra a tálcát, és elrakom a pénztárcámat, máris visszatelepszem Ryuu-chan mellé.
– Így még sokkal jobb, mint képen. *w* Segítsek elrendezni valahogy, hogy jó fotó legyen? – mintha említette volna, hogy lőne egy fotót, szóval visszafogom magam, és addig nem iszok bele én se az enyémbe. Pedig nagyon csábító, hihetetlenül jó illata van! – Meg majd elküldöd a képet? Feltölteném Shibarakura... ez a shinigami platformra fejlesztett Instagram lesz, még csak teszt-fázisban működik, de az osztagtagok már használják. Ezt is meg a Habatakit is. Még rengeteg hasonló programot szeretnénk lefejleszteni, hogy legyen saját platformunk, ahol a Soul Society-hez kapcsolódó dolgokat megoszthatjuk. Az emberi programokkal is kompatibilis a rendszer, de oda mégsem lehet ész nélkül felrakni olyasmit, ami a mi világunkhoz tartozna – mesélek részleteket arról, hogyan is dobjuk fel a legújabb lélekmobilokat. Elvégre, ha valóban komolyan gondolja az előbbieket, Ryuu-chan napokon belül az osztagom tagja lesz, így előtte ilyesmit nem kell titkolni. *w* Meg biztos lesznek még hozzá használható ötletei.

15
Születésnapi Nyereményjáték 2017 / Re:SoulcialMedia
« Dátum: 2017. Szept. 23, 12:56:39 »
Halihó! ^-^

Íme néhány instapost, ahogy a legújabb lélekmobilon kinéz - avagy #BFFgoals with @ANao:


   

Oldalak: [1] 2 3 ... 9