Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Témák - Miwa Kyoko

Oldalak: [1]
1
Pályázatok / Miwa Kyoko pályázatai
« Dátum: 2015. Dec. 29, 01:15:03 »
Zanpakutou módosítás
& Shinigami pályázat


Nijimeka
Víz típus
Alap formája:
       Wakizashi, melynek markolata sötét fából készült, rajta a borítás élénk kék színű. A penge színe majdhogy' fehér. A fegyver tsubája yin-yang jelhez nagyon hasonló, két darab 9-esből áll. Tokja ugyanolyan fa, mint a markolat, a kötözőzsinór pedig azonos színű, mint a markolatborítás. Továbbá rendelkezik egy ugyanilyen színű selyem tokkal.

Shikai
"Someyo, Nijimeka!"
"Színezz, Szivárvány szarvas!"

Shikai alak:
       A wakizashi mérete nem változik meg. A penge átalakul, fekete áttetsző erezetű fává, amely erezete a Renbo no.. támadás során az adott színnel töltődik meg. A keresztvas úgyszintén más formát ölt, két egymásra merőleges körívvé válik, melyeknek azonos a középpontja, egymásra merőlegesek. Ebben a középpontban egy kisebb gömbnyi víz forog a saját középpontja körül erőteljesen. Ez szolgáltatja a vizet a támadásokhoz.
A markolat legvégén egy szalagon hét, a szivárvány spektrumának megfelelően színes üveggolyók jelennek meg.

Képességek
I.
Renbo no...
       ...Shigai° (Szivárvány ultraviolája)
       ...Ao* (Szivárvány kékje)
       ...Midori° (Szivárvány zöldje)
       ...Ki* (Szivárvány sárgája)
       ...Orenji* (Szivárvány narancssárgája)
       ...Aka* (Szivárvány pirosa)
       ...Sekigai* (Szivárvány infravöröse)

EGY JÁTÉKON BELÜL KÉT FÉLÉT HASZNÁLHAT MAX. EGYSZER VÁLTHAT!!!
Típus: passzív-aktív (A *-gal jelölt parancsok passzív képességet jelölnek, melyek csak másik képességgel egy időben alkalmazhatóak. A °-el jelölt parancsok pedig nem használhatóak támadásra, hanem a társak támogatására, környezet változtatására, erőviszonyok eltolására) Passzív, mert önmagában, az ultraviolát kivéve, nem használható, másik képesség szükséges a használathoz. Aktív, mert tudatosan megválasztható, melyikről legyen szó. 

Az alábbi sorrendben tanulja meg használni őket Kyoko:
     1. ponttól - Renbo no Ao: Jéghideg víz, szinte kristályosodik, fagyási sérüléseket okozhat. 
     4. ponttól - Renbo no Ki: Erőteljesen csillogó víz. Használható fényforrásként, vagy pillanatnyira elvakítani az ellenfelet. Használható tükörként is, így tudatosan reflektálva a fényt, égési sérüléseket okozva a gyújtópontban.
    7. ponttól - Renbo no Sekigai: Forró víz és vízgőz. Égési sérüléseket okoz a felületen, amellyel érintkezik. (Az ellenfél adott jég-képességével mérendő össze Kyoko zanpakutou pontja. Amennyiben az ellenfélnek nagyobb a pontja, úgy enyhén sérül csak a jege, vagy annyira sem. Ha egyenlő akkor sérül, és gyengül jelentősen, azonban Kyoko nem tudja elolvasztani, áttörni. Amennyiben Kyoko zanpakutou pontja magasabb, úgy a különbségtől függ az, hogy milyen hamar olvad el a jég.)

     10. ponttól - Renbo no Shigai: Szabad szemmel nem látható színspektrumról van szó. Ha ezt használja Kyoko, akkor sűrű, enyhén lilás árnyalatú köd-pára képződik, amelyben mint lámpások, világítanak az emberek a saját reiatsujuk színének megfelelően. Ez az ellenfél látási viszonyait kellőképpen legyengíti, míg akire nem gondol Kyoko ellenségként, az ugyanúgy láthatja a reiatsu színeket. (Ez Kyokonál nem irányítható tudatosan) A köd sugara, Kyokoval a középpontban, 3 méter*zanpakutou pont
     14. ponttól - Renbo no Midori: Ez a Renbo no... változat a shikai alak kézvédőjénél lévő vízgömböt emeli ki használatra, mérete zanpakutou pont*10 centiméter. Efölött a folyadék fölött, teljes kontrollja van Kyokonak. Egy gyengébb regeneráló, stabilizáló, gyógyító technikáról van szó, amely víz formájában közrefogja a sérült felületet, elfáradt személyt. Legerősebb hatása az égési sérüléseken van. (példák az erősségére: Eszméletét vesztett élőlényt felébreszt [amennyiben nem áll fenn más probléma], Bármilyen vérzést csillapít. Égési sérüléseket enyhít, a fájdalmát teljesen megszünteti, stabilizálja a sérült állapotát, azáltal, hogy nem engedi romlani a helyzetet) Támadásként nem használható.
    17. ponttól - Renbo no Orenji: Ragacsos folyadék, nehezen mondható víznek. Nagyon nehezen lehet lekaparni bármely felületről, szövetet rendszerint átáztatja. Éghető, könnyen belobbantható.
    20. ponttól - Renbo no Aka: Piros színű víz, amellyel való érintkezés után az adott testrész ideiglenesen mozdíthatatlanná válik. Mint amiből elpárolog a belső lélekenergia. A felületen a Renbo no Aka nem hagy nyomot, csak a támadás amivel kombinálva van.

II.
Kyuutai - Gömb

Típusa: aktív, támadó

Vízgömb, ami a kard hegye előtt gyűlik össze.  Minden esetben kard suhintással indítható meg a mozgása.

Pontozása, annak magyarázata:
(click to show/hide)

Nijimeka, a zanpakutou szellem

Kinézete:
    Nijimeka egy alacsony, sovány, szarvaslány. Halántékából agancsok ágaznak el, melyeknek kisebb "ágain" egy egy üveggömb díszeleg, egyelőre csak annyi, ahány színt ismer Kyoko. Arca szeplős, szeme ezüstös kék. Haja van olyan hosszú, mint gazdájának. Feje búbján furcsán válik ketté, színeivel a yin-yang örvényére emlékeztet. Egy fehér, és egy fekete fonatban hordja, melyek a végeik felé összefonódnak, habár sok kósza tincse van. Szőrmeszerű poncsót visel a felsőtestén, amely alatt feltehetőleg egy félig fekete, félig fehér bikinifelső van. Lábait egy fekete cicanadrág fedi, lábfeje mezítelen.

Személyisége:
    Nijimeka egy büszke zanpakutou. Büszke a típusára, a számára csodálatos belsővilágra, a képességeire, a gazdájára. Több tsun van benne, mint dere. Szereti a társaságot, és amióta megtudta gazdája a nevét, sőt becenevet adott neki, azóta egyre többet motyog. Ha beszél, akkor sűrűn nemtetszését, vagy aggodalmát hangoztatja. A személy kiszámíthatatlan, bármikor képes berántani gazdáját a belső világába. Kissé gyerekes. Nem igazán tudja, ha amit éppen tesz, az jó vagy rossz. Sűrűn duzzog.
Szereti a színeket, imád színekben beszélni. A piros nem tetszést jelent nála, a zöld a tetszést. A sárga örömet, a kék szomorúságot. A lila gyakorlatiasságot, biztosságot, míg a narancssárga veszélyt jelent számára. A narancssárgát arra is használja, hogy kifejezze, ha egy személy unszimpatikus számára.


Belső világa:
    Egy erdő, amelynek a fák lábát víz takarja, azoknak gyökerei játékosan emelkednek ki-süllyednek vissza a vízbe. A fák lombján át kevés, de éppen elég fény szűrődik be, hogy hangulatos csillogást varázsoljon a vízfelszínre. A vízben halak úszkálnak, többnyire arany-fehér-fekete- és foltos koihalakról van szó. Közöttük a vízben lebeg sok sok üveggolyó, minden elképzelhető színben.

Shinigami pályázat
(click to show/hide)

-Huh?
 

2015.12.01.
"Örömmel értesítjük lehetséges záróvizsgájának időpontjáról. A tanári kar ajánlásával, kérjük, jelenjen meg az alábbi alkalmakkor, a megadott helyszínen.
01.15. 8:00 - Írásbeli vizsga Főépületi Nagyteremben.
01.22. 8:00 - Gyakorlati vizsga, az Edzőteremben..........."

 
-Huh? - Vajon mit takar a tanári kar ajánlása? Ki tudhatott a zanpakutoumról? Jót akar vajon azzal, hogy a záróvizsgára ajánl? Nem érzem magam felkészültnek egyáltalán...
 
2015.08.26.

~ Készen állsz. ~ Álmodom talán? Zanpakutou szellememet látom visszatükröződni a vízben, ahogy éppen belelépnék a diákszálló egyik közös fürdőjének medencéjébe.  ~ Szállj be! ~ Utasít komoly tekintettel, én pedig követem. Kell a bizalom, ha rá akarom valaha bízni az életemet, amúgy sem beszélt túl sokat eddig. 
Alig léptem bele a vízbe, a többire már nem is emlékszem, egy fa gyökerén ülve ébredek a belső világom látványára. Csillog a vízfelszín. Lábam éppen belelóg, halak csiklandozzák a talpamat. Felhúzom a lábam, majd óvatosan felállok. Tudom, hogy képes vagyok akár járni is a vízen, voltam már itt korábban, volt rá alkalmam. 
- Elárulod a nevedet? - kérdezem a levegőbe, mert nem látom sehol sem a szellemem, de neki itt kell lennie. Ő nem mehet innen sehová. Még ha mehetne is, sosem panaszkodott a világra, amit a tankönyvek szerint a lelkem formált sajátjává. 
- Üdvözöllek. - Lép elő az egyik fa takarásából. - A nevem Nijimeka. Mától kezdve forgass bizalommal. - Átugrik az én gyökeremre, mellém. Most tűnik fel, hogy egy másfél fejjel alacsonyabb már nálam. - Mi az? Van valami az arcomon? - Néz rám, felfelé, miközben felém nyújtja a kardját. 
- Ah ie! Egyáltalán nem, Nijimeka. - Veszem el tőle, mialatt próbálgatom a nevét. A wakizashi nehezebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt. Saját kezemben forgatva rájövök, milyen gyönyörű lélekölőm van. - Azt hittem, újra kell járnom az Akadémiát, mert nem mutatkozol be. Meglepődtem.
- Nem, az nekem sem volt érdekem. Unalmas ám, ha a gazda nem forgatja a zanpakutouját. - Nem árulta el, de szerintem mindkettőnkre értette ezt. 
- És akkor eddig miért nem mondtad el a neved? - Kérdezem meg az egyértelműt.
- Nem emlékszel? Próbáltam, nem is egyszer. Nem hallottad... - Mondja szomorúan, és tényleg próbálta. Miért felejtkeztem meg róla? 
- Mesélj..! - Kértem, és ő mesélt mindent, ami éppen engem érdekelt. Sok mindenre kaptam akkor választ, mindaddig, amíg valaki fel nem rázott a fürdőben. Kába voltam a forróvizes fürdőnek hála, így akkor egy hétig aludtam a gyengélkedőn. 
Amint jobban lettem elkezdtem edzeni zanpakutoummal, annak a támadásait gyakoroltam szűntelen. De messze minden kíváncsi szemtől. 
 


- Huh? - Talán a kardomat láthatta meg egy tanár, aki nem szeret, éppen ezért úgy gondolta, beutal a vizsgára, hogy elbukjak, megszégyenüljek, amiért ötödévesen neki mertem menni. Pedig neki mentem. A zanpakutoum is bíztatott, és néhány évfolyamtársam is. Azt mondták, menni fog. Hogy mások sokkal rosszabbak nálam, és még úgy is átjutnak. 
Most meg itt ülök a teremben, csak ismeretlen emberek között, akik mind-mind rágörcsöltek az írásbelire. Legtöbben csak a tollaikat szorongatják, van aki történelmi eseményeket kántál halkan, ezzel teljesen összezavarva magát. Én pedig értetlenül ülök, olyan abszurd a helyzet. Tanultam és edzettem az elmúlt öt év során szakadhatatlanul. A célom itt van előttem, majd karnyújtásnyira. Amikor megkaptam az értesítőt, már aznap este tanultam is, mint a kisangyal. A belső világomban aztán Meka - így hívom -, kikérdezett mindent, és úgy ítélte meg, hogy nincs miért aggódnom. 
Mindeközben az előttem lévő felém nyújt egy köteg papírt, amiről egyet le kell vennem. Megszeppenve veszem le a sajátomat, majd adom tovább. 
~ A nevedet, gyorsan! ~ Hallom Mekát, engedelmeskedek is neki. Felfirkantom, mint ahogy az évfolyamot is. 
A kérdések nem voltak veszélyesek, de még mielőtt bepánikolhattam volna a nehezebbeken, azokra érkezett válasz mindentudó Zanpakutoumtól. Nem zavarta, hogy ezáltal csalunk... vagy mégsem egyébként. Ő az én részem, amit ő tud, azzal én rendelkezem. A hosszas rágörcsölés után a vizsga szempillantás alatt véget ért. Én pedig a tutibiztos győztesek nyugalmával álltam volna fel, egyszerre sok másik diákkal. Ekkor a tanár csendre intett minket, és visszautasított a helyünkre. Közölte, hogy az eredményeket a gyakorlati vizsga előtti napon teszik ki, aki nem ért el bizonyos pontszámot, az másnap ne is jöjjön.
~ Ne aggódj, Kyoko, Lila lesz! ~ Hallottam Mekát, és tudtam, hogy igaza lesz. Jók vagyunk mi így ketten, a gyakorlatin sem mondhattunk csődöt. Tudtam, hogy a lehető legengedelmesebb és elnézőbb lesz aznap. 
Ami amúgy így is lett, tudnám miért idegeskedtem miatta, vagy az írásbeli miatt. Egész jó mezőnyben végeztem. ~PIROS!~ Végeztünk.
A gyakorlati vizsgán bírák előtt elő kellett húznom a zanpakutoumat, megmutatnom a pengét mennyire is éles - elmondásuk alapján az is függhet a mi kettőnk összhangjától-, elmondanom, hogy milyen típusnak mutatkozott be. Aztán az egyik szélen ülő tanár-bíra megemlítette, hogy pletykák szerint tudom használni a shikaiomat, örülnének, ha bemutatnám. Nem tudtam mást tenni tehát, és a zanpakutoum is beleegyezett, előhívtam a Kyuutai nevű technikámat és gyors bemutatót tartottam az irányításáról. A gömb mindvégig stabil volt, és úgy mozgott, ahogy én a kardommal és a reiatsummal irányítottam. Aztán egy céltáblát felállítottak számomra tíz lépés távolságra, amit el kellett találnom, lévén távolsági a technikám. Bekapcsoltam a Renbo no ao-t, így kéken fénylett a gömb, amit aztán a kardommal a célpont felé suhintottam. Az pedig, igaz nem a közepébe, de eltalálta a táblát, nyomában pedig jégvirág díszelgett. Büszke voltam, és Meka is. Nagyon jó eredménnyel zártam a vizsgámat, de a stressz majd csak ezután kezdődött el igazán.
Ha sikerült a vizsgám, az azt jelenti, hogy beosztanak valahová? Na, de vajon hová?

2
Soul Society / Véletlenek már pedig vannak!
« Dátum: 2015. Okt. 31, 23:13:17 »
Kellemes, langyos, őszi szél járja át az erdőt, amiben éppen elvesztem. Valószínűleg ez a fás rész az, ami az Akadémiához legközelebb található... De a teóriám csak abban az esetben helyes, ha Seireiteien belül nincsen több. 
A mai napomat arra akartam szánni, hogy körbejárjam az összes osztagot. Persze nem úgy, hogy be is mutassa őket nekem valaki, hanem csak úgy hóbortból, megnézni mit merre találok. Mi mihez van közel, tudok-e rövidíteni valahol az útvonalakon. Viszonyítási pontokat keresni, mert amikor már aktuálissá válik közöttük a mindennapos bóklászás, akkor igencsak hátráltatna, ha eltévedek. Nem hiszem, hogy bármely osztag is rendelkezik olyan kapitánnyal, vagy hadnaggyal, aki tájékozódási analfabéta volna úgymond, hogy bármilyen toleranciája legyen magának az osztagnak az ilyen, és ehhez nagyon hasonlatos viselkedésre. És még ha volna is, egy mezei tisztecskének úgy sem néznék el, még ha a feljebbvalóknak igen is.
Így aztán megindultam az Akadémiától balra, órajárással megegyezően, nem emlékszem mire ment el a korábbi néhány óra -igazából az sem biztos, hogy mennyi idő telt el-, merre voltam, mit csináltam, de ide lyukadtam ki kora délután. Egy erdőbe. 
~ Ügyes vagy Kyoko, csak így tovább. ~ Vágom magamhoz ironikusan. ~ Ha így folytatod, nem lesz alkalmad végezni az Akadémián, mert elnyel a dzsungel... De most komolyan, hogy lehetek ilyen két ballábas balfék? ~ Költői kérdés volt, Mr. Agancs sem válaszolt rá. 
Egyik irányba sem látok át a fák sűrűjén, így pedig nem tudom eldönteni merre menjek tovább. Patthelyzetben találtam magamat, így aztán leültem egy nagyobbacska kőre, de gyorsan feltűnt, ahogy nyüzsögnek körülöttem a bogarak és egyéb undorító lények, így beszüntettem a tétlen ücsörgést. 
Szemlélődtem magam körül, szinte egy helyben toporogva. Egy érdekes virágon akadt meg a szemem, melynek tenyér nagyságúra tárulkoztak ki a szirmai, még a fák közötti félhomályban is. A színe is egészen páratlan volt, belülről kifelé váltakozott rózsaszínből fehérbe aztán kékbe. 
~Vajon milyen illata lehet?- kérdezem magamban, mire kivételesen semmi okosságot nem mond a zanpakutoum - aki felől ma még egy hangot sem hallottam egyébként-, így pedig letépek egyet a néhány virágból, hogy megillatozzam.

3
Karakura / Hölgyeim és Uraim, kezdődjék a műsor!
« Dátum: 2015. Okt. 09, 11:27:33 »
Hölgyeim és Uraim, kezdődjék a műsor!
Játszótársam Berry nyuszi
Helyszín: EV Karakura város, folyóparti rét, Artcirq cirkusz
(megjegyzés: Kyokoval próbálom behozni az 5 évet, ami alatt kijárja az Akadémiát, ezért ő a játék idején 4. évfolyamon van)

 
- Miwa Kyoko, igaz? - Kapok észbe, ahogy az egyik tanár megszólít a folyosón. Rápillantok és úgy tűnik valamin nagyon töri a fejét. Most félnem kéne, vagy futnom? 
- I-igen? - Hebegem a választ rémülten, hogy már megint mit csináltam rosszul. 
- Lenne egy feladat. Annyira nem lehet megerőltető neked. - Nagyot sóhajtok, akkora kő esett le a szívemről, és még egy kisebb mosolyt is megengedek magamnak, mialatt tovább beszél a tanár. - Van egy cirkusz, ahova jó lenne, ha be tudnánk építeni valakit. Nem egy lélek számolt már be furcsaságokról, ott, ahonnan a cirkusz elmegy. De hagyjuk egyelőre a részleteket, érdekel?
- Ühm... persze. - Válaszolok kisebb gondolkodást követően. 
- Remek! - Csapja össze a kezét és úgy tűnik igen vidám lett a válaszomtól. Talán nagyon sokáig kereste rá a megfelelő embert, vagy engem kérdezett meg elsőként és nem várta, hogy belemegyek. De akkor meg honnan tudta a nevemet? - Kövess! - Szorosan a nyomában kezdtem lépdelni, habár a tempó egész gyorssá vált egy idő után. Hosszú lábain úgy szökelt a tanár, mintha legalább bakkecske lenne a felmenői között, nekem meg nehezemre esett a csökött lábacskáimon utolérnem. 
Mikor megérkeztünk az irodájába, nagy lendülettel kivágta az ajtót, és vidáman ugrándozott be rajta. ~ Micsoda fura alak, még jó hogy semmilyen tárgyat sem tanít nekem. ~
- Itt a mappa! - Kiált fel, és tartja az említett tárgyat a magasba, aztán nyújtja át nekem. - Ebben van minden. Kapsz egy kommunikációs készüléket, meg egy gigait. Feltudod venni ugye? Hát persze hogy fel tudod! Hanyadikos is vagy? 
- ...Negyedikes. - Valamiért azt érzem, hogy korán van még ekkora lendülethez, így követni is alig bírom a hölgyet.
- Akkor tuti, hogy tudod! - Egy ruhászsákot nyújtott át, ami elől cipzáros. Ezt gyorsan le is húzza, így látom meg azt a viszonylag semleges külsejű gigait, ami valami friss verzió lehet. - Belebújsz, és olyan külsőt vesz fel, mint a tied! - Visszacipzározza. Átnyújt egy pici karperecet, amin egy csillag van. - Ez a kommunikátor! Telefont nem adhatok, azt elvennék. - Jogos a feltevése. - A mappában van a térkép, azt vidd magaddal! - És úgy tettem, ahogy ezután mondta. 
 
Most átlépek egy hosszú részt, ami röviden tömören arról szól, hogy több órás bolyongással hogyan jutottam el a Senkai kapuhoz, és végül az emberek világának Karakura nevezetű városában, hogyan is leltem rá a térképen jelölt helyre. Ahol amúgy semmit se lehetett látni. Átverés lenne? Térképet sem tudnék olvasni rendesen? Nem tudom :/ 
Már rajtam volt a gigai, és az a pár ruha, amit vettem, lévén akármikor gigaiba kell majd bújnom, szükségem lesz rá. Piros, hosszanti csíkos felsőt vettem, ami nyakig gombolható, de ujja nincsen. Meg egy fekete, szűk nadrágot. Meg cipőcskét, ami már halálom előtt is divatos volt: tornacipő *w*. 

Állok ott, várok, de semmi. A cirkusznak se híre se hamva. Ellenben egy nyuszika alakjára leszek figyelmes nem annyira messze. 
- Az ott... egy... milyen nyúl? Plüss? Létezik...? - Motyogom magam elé, s csak azután leszek figyelmes arra, hogy a lábaim megindultak maguktól, már alig pár lépésre lehettem tőle, amikor valahogyan észrevett. A lélekenergiám, vagy ahogy ropogott a fű a lábam alatt? Azt csak ő tudhatja ><', mindenesetre cseppet sem próbáltam meg lopakodni, vagy valami.

4
Soul Society / Aki kapja... :o
« Dátum: 2015. Jún. 22, 21:49:07 »
Játék Yochike Hiraoka-val

Aki kapja... 
avagy, fogócska a csoki titkáért :o

Halottnak lenni. Pontosan így érzem magamat lassan két hónapja. Nem sokan tudják rólam, de az én üzemanyagom mindig is az édesség volt. Vagyis amíg éltem, és amíg olyan piacverseny vett körül, amiben finomabbnál finomabb, jobbnál pedig csak jobb édességek kerültek ki a boltok polcaira. Nagyon hiányzik már az érzés, hogy a számban érezzem miként szétolvad a csoki. Az éltető csoki! Szerencsésnek mondhatom magam, mert megszállottságom ellenére sosem sikerült elhíznom, és ezért hálát adok. Ugyanis, ha valaki diétára akart volna fogni, azzal egy életre megutáltuk volna egymást, sőt talán meg is téptem volna az illetőt... oké csak akkor nem, ha az anya vagy apa. Bántottak engem már eleget, nem hogy még dagadt is legyek :|

Ezekkel az érzésekkel néztem szét a diákszálló konyháján. Nem igaz, hogy nincs csokoládé készítéséhez semmilyen alapanyag... Még a kakaópor is a keserűbb fajtába való.   

Sírni támadt kedvem ettől az egésztől. 

NEM. Márpedig én, Miwa Kyoko, nem adom fel ilyen könnyen. Tuti van itt valami frankó csempészet az emberek világába, márpedig ki kell derítenem, hogy hol bukkanok rájuk. 

Mire észhez tértem a gondolataimból, már valahol Seireitei ismeretlen részein sétáltam. Egyetlen egy dolgot tudtam, azon kívül, hogy nem tudom, hogy hol vagyok, az pedig az volt, hogy nem az Akadémia területén, bőven elég okot adott volna arra, hogy bepánikoljak, mégis egy nagyon fontos információ ütötte meg a fülemet. Oké na, csak a csoki szó, de ez már egy NYOM. 
- CSOKIII~ Mesélj, merre találtál? MONDJ EL MINDENT AMIT TUDSZ, KÉRLEK! LÉGYSZI, LÉGYSZI! - Majdhogy hempergek előtte a földön, annyira hisztiroham tört rám, vagy csak elvonási tünetek :o

5
Akadémiai tanulók / Miwa Kyoko
« Dátum: 2015. Jún. 15, 20:27:05 »
Miwa Kyoko
Név: Miwa Kyoko 美鏡
Nem:
Kaszt: Akadémiai tanuló | Shinigami tanonc *w*
Születési ideje: 2000.12.08. 
Kor: 
~ 14 emberként
~ nagyjából egy hónap lélekként

Kinézet: 
Kyoko 155 centiméterével nem mondható magasnak a kortársai között. Alkata karcsú, sokan viszont egyenesen deszkának tartanák, ha a feneke és combjai nem lennének majdhogy oda nem illően formásak. Bőre hamvas, szinte már fehér, íriszei vöröses árnyalatúak. Ritkán szüksége van arra, hogy szemüveget vegyen fel, ugyanis gyengébb fényviszony mellett íráshoz, olvasáshoz, tanuláshoz elengedhetetlen, ez persze semmikor máskor nem hátráltatja. Kyoko nagyon büszke a hosszú, körülbelül köldökig érő hajára, ami méz- és eperszőke árnyalatok között mozog napszaktól függően. Nagyon sűrűn hordja kiengedve, de amikor nem kell sietni sehova, akár órákat is babrál vele, ilyenkor általában fonatokba rendezi, vagy copfokba (max. 2!), vagy pedig valamelyik oldalt kontyba köti és a maradék haját az ellenkező irányba feltűzögeti. 
Az egyenruhái mellett mindig van rajta egy hosszú sál, vagy kendő, ezek pedig mikor milyen színűek.


Személyiség:
Kyoko tipikusan az az ember, aki nem ismeri a saját természetét, le is tagadja. Ez abban nyilvánul meg, hogy ha kérdezik, ő váltig állítja, hogy csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott, komoly, türelmes, tisztelettudó és tiszteletben tart másokat, rendszerető, illetve hogy nem képes rendesen barátkozni. És persze, hogy nem fog eltévedni... Ezek közül egyik sem igaz teljes mértékben annyira, hogy mint tulajdonság kiemelhető legyen. 
 
Kyoko szeleburdi, képes bármit elveszíteni és rendszerint magát is el tudja hagyni. Kupis, és sosem talál semmit, amire éppen szüksége van, de mindig megleli, amikor felesleges. Éppen ezért pontatlan is. A határidők és az időpontok észben tartása is nehezére esik, pusztán azért, mert nem érdekli eléggé ahhoz, hogy emlékezzen rájuk, ennek ellenére nem buta! Sűrűn ki is jelenti, hogy nem az, és ez a ritka alkalmak egyike, ha igazat mond. 
Az esetek nagyobb részében inkább nevezhető hangosnak, a többi alkalom pedig az, amikor nem szólal meg, vagy mert gondolkozik, vagy mert nem figyel|más köti le a figyelmét. Nagyon könnyen terelhető a figyelme! A koncentrációhoz nagy erőfeszítéseket kell tennie. Azt leszámítva, amikor valamilyen célt tűz ki maga elé, ilyen aspektusban céltudatos, törekvő.
Az egyetlen, amit reálisan lát magával kapcsolatban az az, hogy nem a legerősebb, viszont tanulni gyorsan, precízen tud, amennyiben érdeke fűződik hozzá. Tudásszomja van, ezt viszont előszeretettel titkolja. Abból az elgondolásból kifolyólag, hogy az okos emberekkel szemben több az elvárás. 
Jótékonyságból nem szorgalmas, és nem válaszol olyan kérdésekre, amik a másik szellemi fejlődését szolgálják, viszont könnyen motiválható, lekenyerezhető. (gyümölcsök nagyja, nutella, átvállalt házimunka)
Egyik mottója: "Semmi sincs ingyen!", ezt persze sajátosan értelmezi: "Ha tőlem szeretnél valamit, akkor azért tenned/adnod kell valamit!" a fordítottja nem mindig igaz.
Türelmetlen, izgága, cseppet hiperaktív és gyerekes(esetek 95%). Komolyan ritkán vesz bármit, és a viselkedése ekkor se árulja el. Nem skizofrén, azonban szeret megbeszélni magával dolgokat, avagy tárgyakkal megbeszélni ezt azt. 



Szeret:
+Ajándékokat, ingyen dolgokat, amikért senki nem vár cserébe semmit
+Nutellát, csoki fondüt
+Görögdinnyét, cseresznyét, sárgabarackot, nektarint.
+Színeket, színorgiát, őrizetlenül hagyott festékeket
+Alvást, fürdést(folyó-, álló-, hideg-, meleg-, szappanos-, onsen vízben, kádban, zuhany és vízesés alatt egyaránt) 
+Tejet, kávét sok tejjel és cukorral
Nem szeret:
-Keserű, savanyú ételeket, italokat, bármilyen húst
-hazug embereket(úgyis rájön, minek hazudni?), vagy azokat, akik visszatartják tőle az információkat
-ha ki akarják használni
-fél a kutyáktól
-kíváncsi halakat
-perverz férfiakat

 
Unmei no shika- Sors szarvasa
Kyoko egyelőre nem ismeri a Zanpakutou nevét, shikaiát, parancsait és képességeit
A zanpakutou lelke:  Bakku
(jelentése: szarvasbika)
183 cm magas, karcsú férfi, halántéka fölül két, hatalmas szarvasbika agancs indul ki. Hosszú, mellkasig érő, vörös haja van, ami enyhén hullámos. A szeme élénk kék.
Hosszú, vékony anyagú, fekete szövetkabátot visel általában, szűkszabású szürke vászonnadrággal és fekete öltönycipővel.
Nyugodt természetű, szemlélő típus. Nem túl bőbeszédű. Szereti fürkészni az emberek arcán az érzelmeket. Kedves, figyelmes. 
Ha a szituáció megkívánja, akkor határozott. Folyamatosan mérlegeli egy döntés milyenségét. A pro és contrák túlsúlya alapján meghatározza az optimális döntést, ezeket nagyon ritkán mondja ki hangosan. Nem lát a jövőbe, de egész pontos elképzelése van arról, hogy egy cselekedet, milyen következményekkel járhat. 

Gondolkodásmódja: 
-Ha egyszer letértél egy útról, már nem mehetsz vissza rá, éppen ezért feleslegesen aggódsz rajta.
-Mi írjuk a sorsunkat a döntéseinkkel.

Típus: Víz
Shikai parancs: "Dete koi!" - Emelkedj fel! 
A katana pengéje megrövidül (wakizashi lesz), majd alkar hosszúságban megállapodik, a penge mélybarna színű lesz és inkább hasonlít fa-szerű anyaghoz, mint pengéhez (még mindig penge tulajdonságaival rendelkezik!)A méretváltozással egyidőben a katana végén megjelenik egy hosszú kék szalagon egy sötétbarna alapon fehér pöttyös dobókocka, ami a sorsot szimbolizálja. Kyokonak az a véleménye, hogy szarvas agancsból készülhetett.
Kimero!" ~ Dönts! - Felvilágít a dobókockán a 1-es szám oldala.
1 ponttól: Legalább 1 négyzetméter felület kell ahhoz, hogy a használatkor jelentős ereje legyen, egyéb esetben vizipisztolyként funkcionál csak. A technika annyiból áll, hogy ahol a  a kissaki utoljára érintkezett, ott egy 1 méter átmérőjű, 5 méter hosszú vízoszlop indul ki a felületből. Ez a vízoszlop egyetlen egyszer képes irányt változtatni, amit a wakizashival és reiatsu koncentrációval lehet meghatározni. Az irányváltoztatást követően egyre kisebb lendülettel mozog, mígnem irányítás nélkül vízcseppekre hullik. 
Amikor a következő 1méter átmérőjű oszlop elindul, a másikon megszűnik mindenféle kontroll, csak egy van irányítva. Kisebb méretben: fele akkora átmérőnél kettő, negyed akkoránál négy felett van irányítás és így tovább. Ezek nem erősek egyáltalán. 
A támadás előnye: Nem lehet előre látni, hogy hol érintette a kissaki utoljára a felületet. A felületről nem törvényszerű, hogy csak derékszögben indulhat ki 
Hátránya: Mindenféleképp kell egy felület a használathoz. Maximum négy oszlopot indíthat sűrűn egymás után, ezután a következőt csak két perc elteltével, majd úgyszintén. Nagy oszlopból csupán 10 idézhető le egy nap.

6pont : Megnő a sebessége az oszlopoknak nagyjából másfélszeresre. Másfél percre csökken a töltési idő. 
12pont: Gyors egymásutánban 5 oszlop indítható maximum. További 20%-al nő a sebesség. 1 perc a töltési idő.
18pont: Innentől kezdve nem egyszer, hanem kétszer tudja megváltoztatni az oszlop haladási irányát.
22pont: Egyszerre képessé válik két azonos méretű (akár egy méteres) oszlop irányítására is. Ezt követően minden páros indítása előtt el kell telnie 30 másodpercnek.
"Mawaro!" ~ Forgasd! - a dobókocka 2-es száma
3 ponttól elérhető: A wakizashi pengéjéből csorogni kezd a víz, ami a kissaki előtt ökölnagyságú gömbbe gyűlik, amely a saját középpontja körül kavarog meglehetősen nagy sebességgel. Ez a gömb úgyszintén irányíthatóvá válik, amint megtelt. Nem több mint öt percig tudja egyben tartani Kyoko a gömböt, aminek eleinte a formája még nem stabil, egyenletes. 
A későbbiek során, ahogy fejlődik Kyoko, úgy fog a gömb irányíthatóbbá válni, és kiegyensúlyozottabbá. Kyoko fogja tudni irányítani, hogy a gömb táguljon vagy sűrűsödjön. Illetve azon kívül hogy jó támadó és hárító technikaként funkciónál majd, Kyoko képes lesz a gömböt úgy kitágítani, hogy az a teljes testét pajzsként védelmezze pár másodperc erejéig. Hatalmas koncentrációt fog igényelni a technika ezen formája, éppen ezért Kyokonak nehezére fog esni megtanulni. Egy nap háromszor idézhető.

6 ponttól: A forma stabil, méretváltoztatásra képtelen még, és az irányítás is döcögős, lassú.
10ponttól: Maximális átmérő: 30 centiméter, a minimális átmérő pedig 5 centi. Minél kisebb annál gyorsabb a középpont körüli forgás. Kyoko elsajátítja a mozgatás feletti teljes irányítást. Egy bizonyos sebességnél nem tud gyorsabban mozdulni a gömb! még mindig 5 percig tudja egyben tartani a gömböt.
17ponttól: A sebesség megduplázódik, míg az idő, amíg egyben tudja tartani az megtriplázódik, tehát 15 perc.
24 ponttól: 30 percre kitolódik az idő. Napi szinten maximum ötször idézhető le. Kyoko képes lesz a saját méretére felnagyítani a gömböt, mindezt 10 másodperc erejéig, ezzel pedig el is használ egy idézési alkalmat.

~ Előtörténet ~

14 évvel korábban, tél 
-Gratulálunk a kislányához! - Hallotta a csecsemő az első szavakat miután felzokogott. Családok számára a lehető legörömtelibb pillanat ez, amikor az énből és a teből, lesz egy ő, és ezzel mi összekötődünk végérvényesen. Néhány percig tartott csak a találkozó az anyuval és az apuval is, miután a nővérek sietve elvitték a csecsemőt azoknak a gondozójába. Tüzetesen átvizsgáltak mindent, tetőtől talpig átnézték a csöppséget, és az első rossz hír körvonalazódott. A kicsi vörös írisszel született, ami annak ellenére, hogy ritka, még annál is ritkábban, de önmagában hordozza annak a lehetőségét, hogy a színeket máshogy fogja érzékelni. 
-Ez legyen a legkisebb baj! - Hangzott rá a család válasza, hisz akkor is szeretni fogják a gyerkőcöt, ha az ilyen minimális fogyatékossággal bír. Ez nagyon minimálisan befolyásolná majd az ő életét, feltételezték. Sajnos hamarosan beigazolódott a félelmük, elvégre Kyoko képtelen a színek érzékelésére.

11 évvel korábban, egészen a két éves történésekig
Kyoko, a vörös szemű kicsi lány nap, mint nap járt az óvoda nevű emberi intézménybe, ahol több gyermekkel együtt két anyukája korú hölgy vigyázott rá. A gyermekek ártatlansága egyben a kegyetlenségük is volt. A vörös szem nem volt megszokott egyáltalán, ezért kiközösítették és féltek tőle. Emellett Kyoko megtapasztalta már az első napokon a fogyatékosságának hátrányait is, ugyanis lévén képtelen volt a színeket megkülönböztetni egymástól, így az ovónők is kérdőre vonták a szülőket a túlontúl absztraktra, és sötétre sikeredett festményecskék után. Ezután közel négy évesen, Kyoko a könyvek felé fordult, hiszen a papírlapon sorakozó fekete betűk nem csapták őt be. Feketék voltak és nem színesek. A legsötétebb tónus, amit látni  volt képes. A gyermekben elindult egy olyan folyamat, ami egész életén végigkíséri majd.

Majd öt évesen annyival érettebb volt a korosztálybelijeinél, hogy a helyi oktatásért felelős ügyintéző ellátogatott Kyokoék családjába, felajánlani neki a korai beiskolázás lehetőségét, persze a szülők akármennyire is örültek annak, hogy intelligens a gyermekük, azt vallották, hogy a gyerek addig legyen gyerek, amíg megteheti. Így Kyokonak továbbra is el kellett viselnie a régi közeget, mindeközben pedig könyvet könyvre halmozott. Van, hogy reggelire, ebédre, délutáni alvásra, és vacsorára jött csak elő az óvoda privátkönyvtárából, ami az ovisoknak, az óvónéniknek és neki is tökéletesen megfelelő volt. Már tudott írni és olvasni, és a számolás se esett nehezére, ezért otthon próbálgatott még és még több információhoz jutni az internet segítségével. Több témában is kielégítő mennyiségű dokumentumot olvasott el, és így amikor végre beíratták az általános iskolába, azonnal éltanulói körökben mozoghatott volna. Feltéve, ha maguk a tanárai se féltek volna tőle, vagy kezelték volna úgy, mint egy fogyatékos diákot. A hat év alatt három általános iskolában próbált meg helyt állni, és a többségük úgy végződött, hogy nem volt hajlandó fel se venni az egyenruhát, vagy hogy hikikomoriként kezdett el viselkedni. A legutolsó egy évét úgy töltötte mégis az iskolapadban, hogy beiratkozáskor már színes kontaktlencsével az íriszein indult a tanáriba, és még aznap ugyanúgy érkezett az osztályába bemutatkozni. Ennek ellenére saját maga korlátozta le az osztálytársakkal való interakciót, éppen azért, mert nem szerette volna, ha véletlen kiderül, hogy nem látja a színeket, vagy pedig, hogy vörös színű a szeme. Félt a kiközösítéstől, mert már sokszor volt benne része. Meg egyébként is, az elmúlt hat év során olyan szintre fejlesztette a tudásszomját, hogy amikor csak egy csepp szabadideje is maradt, társalgás, és barátkozás helyett elővett egy könyvet, hogy éppen az adott témáról mindig, még és még többet tudjon meg. A szokás megmaradt, és a téma lassan ugyan, de mindig változott.
Újonnan nagyon beleásta magát a 19. századi, európai építészeti csodák témakörébe. A hatalmas, tömör, stabil épületek csodálattal töltötték el Kyokot, ezért minél többet akart tudni azokról, akik építették, és ahogyan.
Egy hasonló délutánon, amikor a szülei a nappaliban éppen arról társalogtak a családi barátokkal, hogy hova kéne menni nyaralni, az akkor már 12 éves Kyoko a nappali televíziójára kapcsolta a számítógépet, és azon behozott nekik néhány képet a madridi kristálypalotáról, majd ő maga is kisétált a nappaliba.
-Mit szólnátok, ha ide egyszer elmennénk? - Eddig sosem próbált beleszólni abba, hogy mit nézzenek meg külföldön, vagy belföldön akármelyik nyaralásuk során. A szülei már-már eldöntötték, hogy Kyoko nem érdeklődik a külvilág iránt, amit ezzel meg is cáfolt.
- Nézd anya! Itt azt írják, hogy szivárványszínben pompázik az üveg a naplemente fényében. Kíváncsi vagyok milyen egy szivárvány! - Ugyan Kyoko nem értette, hogy az édesanyja miért sír és mosolyog egyszerre, a lényeg megtörtént: beleegyeztek, hogy az egyik nyár folyamán Madridba utaznak majd.

Nyár, Madridi nyaralás (2 évvel később, Kyoko 14 éves)
Madrid gyönyörűséges volt, azt leszámítva, hogy Kyokonak ez a város is ugyanolyan szürke volt, mint a többi. Nem érzékelte a világból azt a megannyi színt és életet, és ezért nem úgy tudta értékelni azt. Őt az illatok, hangok, új felületek tapintása, és az új formák megcsodálása kötötte le olyan szinten, hogy a szüleitől nagyon hamar elkeveredett. Madrid utcái ismeretlenek voltak, és még ha a telefonján talált is volna térképet, akkor is esélytelen lett volna, hogy azon behatárolhassa szüleinek a helyzetét. Ennyi erővel akár ki is élvezhette, és meg is látogathatja az úticélját, a Kristály palotát. Megannyi egybemosódó utcán haladt végig, míg végre késő délután az első turista táblát megpillanthatta, amire kiírták hogy a Palacio de Cristal még további 700 méterre van, ha balra elfordul. Úgy is tett Kyoko, mire nagyjából két méret magas kovácsolt vas kerítésekkel körülvéve egy parkosított részt vett észre, a Retiro Parkot.
- Azigen! - pislákolt nagyokat, de ekkor feltűnt hogy a befelé vezető úton a kapu láncokkal le volt zárva. - Ha már eljöttem eddig... - Meghozta a döntést, miszerint be fog jutni, akármilyen úton módon is. Nem is kellett sokáig töprengenie rajta, mert a parkot övező zöld, zsenge füves területen ültetett fasor állt közvetlenül a kerítés mentén. Kyoko elvigyorodott. Ritkán érezte magát ennyire határozottnak és céltudatosnak életének utolsó éve alatt. Mintha valami vezetné, hogy márpedig ez a célod és kész. Talán itt változik majd valami... 
Gyorsan körülnézett. Amióta Madridba ért, nem volt ekkora csend körülötte. Meg is lepte kicsit, de inkább hálát adott, hogy a közterületsértését senki sem látja. Felkapaszkodott az egyik fa legalsó ágára, majd felhúzta magát, és így tovább míg a harmadik ágra nem ért, ami éppen annyira volt vastag, hogy még elbírja. Már a kerítés felé lógott az ág, de végig sétálni nem tudott volna rajta anélkül, hogy az le ne szakadjon, így gyors léptekkel előre szökkent, hogy a kerítésen belül egy bokorban érjen földet.
- EHH~!! - sóhajtott nagyot, miközben kikászálódott a kisebb gallyak közül, amik közül egynéhány szépen felkarcolta a bőrét. Nem is foglalkozva velük tovább sétált, míg a park közepére vezető macskaköves utak egyikére nem lelt. Ahogy haladt egyre beljebb, hamarosan megtekintette a fémszerkezetű monstrumot, magát a Palotát, és lélegzet visszafolytva vette sietősre a lépteit. Meg sem fordult a fejében, hogy a parkon belül járőrözhetnek biztonsági őrök, és ez nagyon nagy hibának bizonyult.
-Hé! Te ott! - Üvöltött rá az egyik őr a háta mögül, mire Kyoko anélkül, hogy akár csak egy pillantást vetett volna rá, megiramodott az épület felé, nyomában a fickóval. Hirtelen egy érces üvöltés zengte be a parkot és környékét, és befodrozta a Palota előtti tó vizének tükrét. Kyoko nem tudta merről jött a hang, leginkább úgy érezte, mindenhol ott van a tulajdonosa, és mégsem volt sehol sem. Közben fel sem tűnt neki, hogy abbahagyta a futást és utolérte az őr. Ő nem hallotta volna? Pislogott a férfi arcába Kyoko értetlenül, majd megütötte a fülét egy hangos levegővétel, majd kifújás... Közel volt az üvöltés gazdája...- belégzés - Zsigeri rettegés fogta el Kyokot. - kilégzés... - Majdnem karnyújtásnyira lehetett a lény, mert a lélegzete felborzolta az összes szőrszálat Kyoko testén, az őr pedig még mindig csak mondta a magáét, hogy Kyokonak milyen jogai vannak, hogy mekkora hibát követett el azzal, hogy bemerészkedett záróra után. 
-Maga nem fél? - nem volt a leghatékonyabb a kérdés abban a szituációban. Az őr azt hitte, hogy Kyoko meg akarja fenyegetni, természetesen mivel a kérdés okát nem tudta értelmezni, így magát a kérdést sem. - Bácsi, maga nem hallja a szörny légzését? - Az őr megállt a beszédben és mintha akkor kezdte volna hallani a halk szuszogást, kővé dermedt. Fejét lassan fordította a másik irányba, de éppen csak elfogta a rémület, vállát és jobb karját leszakította a lény egyetlen harapással. 
Kyoko pupillái összeszőkültek, szeme pedig tágra nyílt, ahogy a szörny alakot öltött a férfi mellett. Hatalmas csontmaszk ült az arcán, de nem egyszerű koponya formája volt, hanem az emberi koponya akár tízszerese is. Szemgödreinél éles rések ültek, benne egy-egy sárga fényforrás -a lény szeme-, rögzült az áldozatán, közvetlen abban a pillanatban, hogy belemart az őr vállába, és minden nagyobb erőfeszítés nélkül tépte ki azt a helyéről. Az őr felüvöltött kínjában, és a földre roskadt a válla helyét szorongatva, de a vérzés nagyon erős volt és pillanatokon belül, egyre kevésbé volt eszméleténél. Amikor teljesen a földre rogyott a teste megjelent mellette egy halványan kirajzolódó alak. Ugyanaz az őr aki a földön feküdt. Az alak mellkasából egy lánc vezetett a test felé, ami egyre gyengébbnek tűnt, majd a test felőli szemcsék szétporladtak. Kyoko nem tudta honnan érzi, de azt érezte hogy a férfi éppen abban a pillanatban veszítette el az életét. Még mielőtt a lélek magához térhetett volna az értetlenségből a szörny a karmai közé ragadta és egészen a derekáig egy falatban bekapta. 
-MI A F...?! - lépett pár lépést hátra Kyoko, de remegő lábai összecsuklottak alatta. Érezte hogy a félelem egyre inkább eluralkodik rajta és lassan eszméletét veszíti a sokktól.
Egyre homályosabban látta az eseményeket amikor egy fekete ruhás alak jelent meg mellette, hogy arrébb lökje valamivel, amikor a szörny már feléje suhintott volna pengeéles, hosszúra nyúlt ujjaival.   
-~ ...Elsőszámú Hadou: Shou! - A földön térdelő nő ezzel a pár szóval nagyjából húsz méterrel arrébb taszította a szörnyet, majd Kyoko felé fordult. - Minden rendben?! - kérdezte aggodalmasan, miközben Kyokonak feltűnt, hogy alatta fekszik valaki. A saját testét vélte felismerni, majd feltűnt neki, hogy mindent olyan élesen és furcsán színesen lát.
-MI? Hát ez meg? Mégis hogyan? - Kapkodta a fejét minden felé, a színkavalkád utat tört pupillája felé a késő délutáni fényben, ő maga pedig elégedett vigyorral nézett körbe.
-Bocsáss meg! Csak elvesztetted az eszméletedet. Ne aggódj, elintézem a lidércet hamar! 
-NEM! Ne kérj bocsánatot! Végre látom a színeket!!! - Mosolygott rá Kyoko. - Csodálatos! Te is gyönyörű vagy! - A nő elpirult, elvégre Kyoko volt az első lélek, aki nem félt tőle, sőt bókkal indított. 
Hirtelen a lidérc felvonyított és még két hozzá hasonló jött elő a közelből, mindkettő morrgott és lassan vonszolták közelebb magukat. 
-Ez nem lesz így jó.. - Motyogott a nő maga elé, Kyoko pedig értette, hogy mit ért ezalatt. Biztos nehéz lenne úgy megküzdenie mindhárommal egyszerre, hogy közben neki ne essen semmi baja. 
-Menjél csak, én elbújok! - Szólt oda neki, miközben elindult egy fa mögé. 
-Nem, nem tehetem. A testedre is vigyázni kell! - Rázta meg a fejét, mire felkapta a testet és a Kyoko által kinézett fához vitte azt. - Szólj, ha baj van! - Eltűnt, mintha odateleportált volna a lidérc mellé, valamit mormolt majd a tenyerét előre nyújtotta, hogy a lény maszkját megérinthesse. - SHAKKAHOU! - Üvöltötte és vörös robbanás darabjaira szakította a lidérc maszkját. 
Kyoko kíváncsian kukucskált a fa mögül, fel sem tűnt neki a háta mögé leselkedő ember nagyságú makialakú lidérc. Farkát Kyoko eszméletlen testére tekerte, majd gyorsan visítozva a nagyméretű lidércekhez cipelte. Ugyan az egyiket megölte a nő, de még kettő így is maradt. Kyoko megijedt, ahogy a lánca gyorsan fogyni kezdett majd őt is elkezdte rángatni közelebb a maki. Belekapaszkodott a fába, de a mellkasa, ahonnan a lánc elindult, nagyon kezdett fájni. 
-NE! - rémült meg a nő, mikor Kyoko már nem bírta tovább szorongatni a fát. Elesett és közelebb gurult, egészen a nagy lidérc alá, akinek akkora már a kezében volt Kyoko teste, a másikra pedig feltekerte a láncát. Nem kellett sokáig gondolkoznia Kyokonak sem, hogy rájöjjön lassan kénytelen lesz meghalni, mert nem sok menekvési útvonal létezett. Ekkor a nő megjelent mellette, és katanájával elvágta a láncot. - Sajnálom! - Ezt követően olyan gyorsan mozdult a nő teste, hogy egyik pillanatban még a lidérc alatt voltak, a másikban pedig a Kristály palota legtetején. - Nem lett volna szabad, hogy ennyire belekeverdj. Bocsáss meg nekem! - Könnyek csordultak végig a nő arcán, és Kyoko nem értette mi oka lehet erre. 
-Semmi baj! - nyúlt az arcához Kyoko, hogy letörölje róla a könnyeket. - Nem te tehetsz erről. És egyébként is ez életem legszebb napja! Amúgy... most mi lesz velem? 
-A tested halott, azért már nem tehetünk semmit. De azzal, hogy elvágtam a láncodat, esélyt adtam neked arra, hogy lélekként még tovább létezz. Ha megengeded nekem nem szeretném, hogy egészen a csata végig várjunk ezzel. A nevem Meika és shinigami vagyok. Muszáj lesz elvégeznem a lélektemetést most. Ígérem, nem lesz semmi baj ezután! Becsület szavamra!
-Hiszek neked, Meika. - A nőt meglepte Kyoko határozottsága. A szemében erős akaratot pillantott meg. Katanája markolatának a végét a lány homloka felé emelte. - A nevem Kyoko. - Mondta a kislány és lehunyva a szemét sürgette a lélektemetést. Teljesen nyugodtan viselte. 
-Remélem viszont látlak még. - Suttogta a halállepkének Meika, majd a lidércek felé fordult. Látta Kyoko testét szürreális szögben kifordulva a földön heverni, a bűntudat pedig akkora haragra gerjesztette, hogy majdhogy fejvesztve vetette magát közéjük. Időközben a maki és a két nagy helyett, már lassan egy tucat vette körbe. Öngyilkos tett volt ez tőle, nem tudott egyszerre ennyit legyőzni...
 
Közben, egy másik helyszínen megérkezett a halállepke egy szobába, ahol csak egy futon volt, és a takarók alatt megjelent Kyoko lelke halvány derengéssel kísérve. Békésen szendergett tovább, fel sem riadt arra, hogy a szobába egy vele hasonló korú kislány lépkedett be. 
-Isten hozott! - mosolyodott el, majd kifordult a szobából, amelyiknek egyik oldala a kert felé nyitott volt. 
 
Három nap múlva, reggel
-MICSODA?! - csörtetett ki nagy lendülettel a szobából Kyoko, látszott, lévén, hogy friss lélek volt, és az ő generációja már nem veszi annyira komolyan a tradíciókat, ugyanis a yukatája rosszul volt megkötve, meg ferde is volt, tehát egyszóval káosz. Berontott az első szobába, amit talált, de fordult is vissza rögtön.
-ELNÉZÉST, TÉVES! - a gyerekek körében teázó idős hölgy csak pislogott utána, újból szürcsölt a teájából majd szépen, kényelmesen, kelletlenül felállt, és elindult Kyoko után. Akkor érte utól, amikor a tizenötödik szobába lesett be.
-Gyermekem nem lehetne kicsit halkabban? Felvered a holtakat.
-Bocsánat, csak tudja keresem azt, aki átküldött még tegnap. Meikát! Nem látta?
-Annak már három napja, hogy megérkeztél, és azóta csak aludtál. Meikáról pedig semmi hír, ne aggódj, biztos nincs baja.
-Basszus kulcs! - kezdett kétségbeesni Kyoko és az ajtófélfának dőlt.
-A macska rúgja meg! Az én házamban nem beszélhet csúnyán a kishölgy. Türtőztesse magát, és akkor maradhat talán. Nem elég, hogy Meika még egy gyermeket a nyakamra küldött, a maga természete még ráadásul elviselhetetlen is. - A hölgy rendesen kiakadt Kyoko illetlen megnyilvánulására. - Nem vagyunk mi árvaház, hogy minden jött mentet befogadjunk! De főleg nem iskola, hogy magukba neveljünk egy kis modort!
-Engem nem fontos befogadni! Csak igazítson útba és elboldogulok.
-Mégis merre mennél, te, aki éppen csak megérkezett?
-Hát, oda ahol Meikát tanították! Mert ugye tanították? Ugye nem shinigaminak született? Ejnye ebbe még bele se gondoltam, annyira egyértelműnek tűnt - Kyoko szépen eltársalgott magával miközben a néni elindult a teraszon, és csak akkor tűnt fel neki, amikor már az egyik szobába készült belépkedni. 
-Ez Meika egyenruhája volt még a Shin'o Akadémián - mutatott a falon felakasztott többrétegű ruhára. - Talán akkora lehetett még, mint te vagy. - Merengett el egy kicsit a néni- Idefigyelj! Nem bánom, legyél shinigami, ha nem hiányzik a nyugodt élet. Tudom én, fiatalon haltál meg, még ki se élted magad, de majd ha annyi idős leszel, mint én akkor eszedbe jut, amit most mondok neked. Shinigaminak lenni nem fenékig tejfel! Látod szegény Meikát is papírmunkára szántam volna, erre kirendelték az isten háta mögé, lelkeket temetni. Nem biztos, hogy épségben hazajöhet. Így is vállalod? 
-Hogyne! - Vigyorodott el Kyoko. - Kétség sincs felőle, hogy érdekesnek találtam, amit Meika csinált. Azonban cseppet sem tudok még a mikéntekről, és hogyanokról. 
-Semmi gond. Fogok neked magyarázni hamarosan. 
Így is tett Koizumi asszony. Mesélt kicsit a shinigamik szervezetének, a 13 osztagnak a történelméről, és kifejtette hogy miből és kikből is állnak ezek. Aztán elmagyarázta a lélekrészecskéket és azok fontosságát, és azt, hogy az ahol képzik a shinigamikat, ott legalább lélekenergiával rendelkezni kell. Mérni fogják majd, illetve az fő szempont, hogy minimálisan, tudatosan kontroll alá helyezd a sajátod. Aznap eddig jutottak el a felkészülésben, másnap viszont Kyoko már korán reggel ébren volt, csak azért, hogy amit a mai napra tervezett a néni, megcsinálja helyette, még mielőtt felkel. Hogy ennyivel is hamarabb kezdhessék a tanulást, mert Kyoko szinte izzott a vágytól, hogy minél többet tudjon meg.
-Amit én most megtanítok neked, azt ugyanúgy tanítani fogják az Akadémián. Majdnem feleslegesen magyarázom el, de mivel látom, hogy alig bírsz megülni a sejhajodon, így előnyt adok a kezedbe. Jól figyelj, mert egyszer magyarázom csak el! - Magyarázkodást követően Koizumi asszony maga elé emelte a kezét, egy rövid ideig koncentrált, majd  a tenyere felett halvány fénygömb kezdett megjelenni. Eleinte alig volt nagyobb, mint egy üveggolyó, aztán nagyon lassan ökölnagyságúra duzzadt.
-Ez szuper! - tapsolt nagyokat Kyoko. - Tehát. Vizualizálom és elhiszem, hogy megteszem. Mert képes vagyok rá. - Ismételte el halkan, lassan, miközben tenyerét az ölébe emelte. Kitárta az ujjait, lehunyta a szemét és elképzelte. Ugyanazt az apró gömböt, ami elsőnek megjelent Koizumi asszony kezében. 
-Hmm... - hallotta maga mellől Kyoko. - Egész gyorsan tanulsz. - Kinyitotta a szemét és rájött, hogy a tenyerében egy nagyon apró energia gömb lebeg. 
-Félsz tőle? - kérdezte a néni. 
-Kicsit. Nem ismerem a korlátaimat. Elszabadulhat?
-Nem. Ha elszakad tőled, eltűnik. - Megnyugtatóan hatott Kyokora a tudat, hogy galibát ezzel nem lehet okozni, de ettől még ugyanolyan görcsösen idézte meg a későbbiek során is az energiagömböt. 
A harmadik naptól fogva Koizumi számára is írt egy apró napirendet, ami igazából abból állt, hogy reggel és este egy-egy órát futnia kellett. Délutánra a lélekenergia gömb gyakorlása volt kitűzve, és két másik új pont is megjelent benne immáron: méghozzá a fabábún való gyakorlás pusztakézzel, és a fakarddal való edzés. Ezekben a korábbi gyors fejlődéssel ellentétben Kyoko egyáltalán nem jeleskedett. Olyannyira, hogy a teste tele volt kék és zöld foltokkal, és úgy tűnt, mintha az izomláza sose akart volna elmúlni. 
A napirend egy füzetbe volt felvezetve, ami harminc napot tartalmazott. Koizumi asszony azt ígérte neki, hogy ha a végére ér és mindent követ, ami le van írva benne, akkor kétségek nélkül be fog jutni első próbálkozásra az Akadémiára, akármit is kérjenek tőle. 
 
Eljött a jelentkezés előtti éjszaka, és Kyoko úgy érezte egyáltalán nem készült még fel erre, de azt is be kellett, hogy lássa, hogyha Koizumi asszony tudása igenis korlátozott ahhoz képest, amit az Akadémia nyújthat neki. 
Nyugtalan volt az éjjel, megannyi gondolat cikázott Kyoko agyában mire végre, nagyon későn ugyan, de el tudott aludni. Idejét nem tudta, mikor álmodott utoljára, de most ismételten sor került rá. Nagy kovácsolt vas ajtók előtt állt, mezítláb, egyetlen egy hosszú pólóban, amikhez hasonlót akkor viselt, mikor még gyermek volt. Vízcseppek visszhangzó hangjai ütötték meg a fülét, és a hang belülről jött. Kétség se fért hozzá, hogy neki be kell mennie. Leszorította a szemmagasságban pihenő kilincset, majd belépett. Arra lett figyelmes, hogy vízbe lép, s amikor lenézett a víztükrön apró foltokban színeket vélt felismerni. Két lépcsőfok vezette mélyebbre csupán, de csak ahhoz volt elég, hogy térdig gázoljon a vízben. Megindult előre, kíváncsian tapogatózva. Sötét volt, mégis tudta, hogy közeledik a fényforráshoz. Derengeni kezdett előtte az út, majd hirtelen színkavalkád ütötte fel a tekintetét. El kellett takarnia a szemeit, amíg hozzászokott a késő délutáni, erőteljes, de meleg fényviszonyokhoz, ami a helyiséget bevilágította. A több méter magas üveglapokon megannyi ponton tört meg a fény, így keltve prizma hatását és szórva szét milliónyi árnyalatot a térben. Szemkápráztató élmény volt. "Egy majdnem emlékkép" Gondolta Kyoko, elvégre ennek a szürkés, színtelen mását látta tizenkét évesen a képeken. Ide tartott még mielőtt meghalt. Beteljesedés érzése fogja el Kyokot, amit csak hosszú pillanatokkal később tört meg, mikor rájött, hogy nincs egyedül. Egy sötét, nyúlánk alak körvonalazódott az egyik fal mellett. Mondhatni emberi, de a hatalmas szarvas agancsok miatt ebben azonnal kételkedni kezdett Kyoko. Megrezzent az alak a tekintet érintésére, óvatosan oldalra fordította a fejét, hogy félszeg pillantást vethessen a jövevényre.
-Olyan régóta vártalak... - hallatszott a szarvas irányából egy meleg, mély és férfias hang. - Kyoko. - Fejezte be. 
-Ki... kicsoda maga? - Ugyan bizonytalannak érezte magát Kyoko, de ahelyett hogy hátrébb lépegetett volna, ő inkább előre tett két, majd még egy lépést. Az alak eltűnt, majd a Kyokotól jobbra lévő oszlop mögül lépett ki. 
-Idővel rájössz majd. - Nem elégítette ki Kyokot a válasz.
-Mondd el!!! Most! Kérlek! - Határozottan megindult a férfi felé, de az ismét eltűnt. 
- - Érthetetlen mormogás volt csupán, amit Kyoko hallott. - Látod? Korai volt még a döntés. Még nem érted, amit mondok. Viszont érteni fogod hamarosan. - Ígéretként hangzott és ez elég volt Kyokonak. Érezte, hogy ez alkalommal a találkozójuk itt véget ért, de nem ez volt az utolsó.

Pillanatokkal később fehér yukatát adtak rá az asszony által gondozott gyerekek, akiket a hónap folyamán sikerült megismernie. Tsuki kötötte meg az obit éppen, amikor a néni belépett a szobába. 
-Gyerünk! Hess ki innen! - szólt rá mindenki másra, Kyoko pedig tudta, ő az egyetlen kivétel. 
-Büszke vagyok rád, rengeteget fejlődtél, és mindent pontosan úgy csináltál, ahogy én arra utasítottalak. Tudom, hogy ezt csak az erős motivációddal lehetett elérni! Engem ne is áltass te lusta dög! - húzta szélesre még mindig tökéletes vigyorát a néni. - Aztán az Akadémián se lustuljál el! És hallgass a lelkedre, az mindig segít, hogy jó döntést hozz! - Elővett egy bíborszínű, vastag, kötött sálat és a nyakába tekerte. - Na, eriggy innét! Meg ne lássalak, amíg nem fejezed be az Akadémiát!
 
A felvételi tényleg könnyen ment Kyoko számára, éppen úgy, ahogy Koizumi asszony megmondta. A lélekenergiáját és annak kontrollját kérték rajta számon, és bár tudott volna jobban teljesíteni is, nem akart szükségtelenül kitűnni a tömegből. Középmezőnyből indítani sokkal szerencsésebb volt számára, mintha reflektorfénybe kerül. Főleg, mert úgy érezte, az hogy a néni tanította őt, nem teljesen felelt meg a szabályoknak. A zanjutsuban még mindig nem jeleskedett kellőképpen, a pusztakezes harcban még úgy sem, ami persze a testalkatából, és méretéből adódik, de végre ott van, ahol lenni akar.
Egy lépéssel közelebb.
 

Oldalak: [1]