Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Témák - Hirase Keisei

Oldalak: [1]
1
Shinigami / Hirase Keisei
« Dátum: 2018. Jún. 14, 02:39:52 »
Engedély az átalakításra: megvan Yorcsitól *>*
Zanpu Yorcsival egyeztetve bár nem tudom, hogy ez mennyire fontos.
Illetve Maximilian leadásából keletkező 2750 lpt (szerzett lpnek a fele) szeretném Keiseinek jóváíratni majd.


.: Adatlap :.

Név. Hirase Keisei
Nem: férfi/fiú
Kaszt: Shinigami
Kor: ~200

.: Jellem :.

Összetett személyiség. Szeret beszélgetni, új embereket megismerni azonban nehezen barátkozik és nem is szereti magához közel engedni az embereket. Megmarad inkább a haveri szintnél. Általában jókedvű viszont hamar elmegy a kedve bizonyos dolgoktól. Szeret minden helyzetet lazán kezelni még akkor is ha belül szétfeszül az idegességtől. Iszonyatosan makacs, ha valamit a fejébe vesz vagy akar akkor az pontosan úgy van ahogyan mondja vagy akár az utolsó levegővételéig is, de megteszi. Szereti kiszínezni a dolgokat, szeret történeteket mesélni és általában mindegyikben Ő a főhős viszont a nagyon komoly hazugságokat nem tűri el. Pont ezért nem szimpatizál lélekölőjével, aki teljes mértékben az ember megtévesztésére képes. Szeret cifra szavakat használni és ha úgy van akkor nem fogja vissza magát káromkodás terén sem. Könnyen megbocsájt viszont nem felejt el semmit sem. Legnagyobb vágya, hogy a legerősebb és legbefolyásosabb halálisten legyen A Tiszta Lelkek Városában.

.: Kinézet :.

Középhosszú, orra hegyeig érő sötét színű haja és vilagoskék kék szeme van. Haját általában kiengedve szereti hordani csak és kizárólag bevetéseken, illetve edzéseken hajlandó összekötni. Magassága nem eget rengető, 178 centiméter magas amihez vékonykának tűnő testalkat párosul. (67 kg) Izomzata szálkás bár szeretne tömörebb izomzatot.  Szereti a shinigami egyenruhát, de ha teheti kényelmesebb, lazább öltözékeket hord a mai divatnak megfelelően .


.: Előtörténet :.
"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."


- Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy erős, legyőzhetetlen harcos.
- Hééé most nem arról volt szó, hogy a múltbéli hőstetteidről fogsz mesélni? - szakítja félbe a pompás előadást egy kényes fiú hang. Keisei barátságos tekintete a múlté, most jelenleg ölni lehetne vele miközben a fiúra pillant..
- Azon lennék ha nem szakítanál félbe.. minden hőstörténet ilyen királyi, fennhéjázó bevezetéssel kezdődik… szóval kuss és hegyezd a hallgatókádat.. >.> - morogta le a fiút majd sóhajtott egy nagyot és végigmérte a kis társaságot akik éppen arra vártak, hogy belekezdjen a mesélésbe.
- Tehát ott tartottam, hogy erős, legyőzhetetlen, meg élt.. bla bla bla.. na akkor el is kezdhetjük *>* - csapta össze izgatottan két tenyerét majd egy torok köszörülés után bele is kezdett a néhol kicsit kiszínezett történetbe..

~~~

Körülbelül kétszáz évvel ezelőtt történhetett, hogy egy ismeretlen, már-már elfeledett faluban megszületett. Születését különleges események sokasága ölelte körbe mint például az, hogy míg szakadt az eső közben a nap is hetedhét országra sütött. A falusiak egyből úgy gondolták, hogy Ő lesz az, Ő lesz a kiválasztott, aki megszabadítja a falut átkától és fényt, illetve boldogságot hoz majd mindenkinek.
A szülők nem voltak tehetősek. Néha maguknak sem tudtak mit adni ebédre mégis olyan boldogak voltak mintha a világ leggazdagabb emberei lettek volna. Az apa kovácsmester volt míg az anyja a földeket művelte kevés sikerrel ugyanis közel tíz esztendeje majdhogynem teljesen terméketlen volt a falu összes termőföldje.
Anyja a szülés megeröltetéseitől fáradtan ámbár szeretettel teli tekintettel néz a férfira akinek életét szentelte..
- Mi legyen a neve? - kérdezte a férfit, aki hosszú percek óta nem tudott megszólalni csak nézte újszülött gyermekét és feleségét.
- Legyen Keisei..- mondta elcsukló hangon majd elsírta magát örömében és most már kis családjára vetette magát, hogy megölelgethesse Őket.

Ahogy teltek, múltak az évek a kicsi Keisei úgy cseperedett. Korát meghazudtoló gyorsasággal tanult meg járni, illetve beszélni. Ezért egyre inkább kezdték tényleg a kiválasztott gyermeknek tartani azonban ahogy idősödött egyre több különleges és ijesztő dolog történt körülötte.
A szülei nem egyszer vették észre, hogy magában beszélget és amikor rákérdeztek, hogy mégis kivel beszél azt válaszolta, hogy a falu régen elhunyt lakóival akik örülnek, hogy végre van kivel társalogniuk és nem egyszer figyelmeztették hatalmas, gonosz lényekre akik majd eljönnek mindenkiért a faluban.
Ennek hamar híre ment a faluban és egyre több negatív vélemény kapott szárnyra. Sokak szerint végül nem is kiválasztott volt hanem egy agyalágyult, de volt, aki azt mondta, hogy a gonosz szülötte és meg kellene ölni.

Nyolcadik életévét töltötte be a fiú amikor elkezdődtek a katasztrófák. Házak dőltek össze a semmitől, emberek tűntek el, hatalmas lábnyomokra emlékeztető kráterek keletkeztek mindenfelé, de senki sem tudta mitől csak azt, hogy mindez Keiseiék közelében történt. Voltak akik megelégelték ezt és többször is felszólították a családot, hogy hagyják el a falut, de mivel szegények voltak mint a templom egere nem tudtak sehova se menni. Így fordult ez az egész dolog katasztrófába..
Az éjszaka közepén egy kisebb társaság akik ellenezték a faluban maradásukat megelégelték, hogy szép szóval nem hathatnak a családra. Meg akarták Őket ijeszteni ezért felgyújtották a házat. A dolgok viszont nem úgy sültek el ahogyan azt Ők gondolták. Keisei csodával határos módon megmenekült szülei azonban álmukban égtek halálra…
Ezt követően a városban megalakult a helyi őrség akik eleinte kaszákkal és sarlókkal járták minden nap az utcákat ilyesféle gaztevők után kutatva… A fiút pedig egyik szomszédjuk fogadta örökbe akinek betegsége miatt nem lehetett gyermeke.

~~~

- Ez unaaalmaaaas! - szakítja félbe a történetet egy éles fiú hang, aki ezt követően színpadias ásítással adta tudtára a mesélőnek, hogy tényleg annak tartja .
- Ha unalmasnak tartod ne itt mereszd a valagadat, pattanjál és nézd meg hogyan záródik az ajtó kívülről! >.> - teremtette le az elégedetlenkedőt majd miután az elhagyta a termet a többiekre szegezte tekintetét.
- Tényleg unalmas lenne? - tette fel a kérdést bár tudta jól a választ… Mindenki vadul bólogatott aminek következtében Keisei megvakarta a tarkóját… - Egye fene.. pofám leszakad, hogy mindig csak az akció meg a csihi-puhi, de legyen engedek most nektek… - morgott az orr a alatt majd jó pár évet kihagyva a történetből belekezdett a folytatásba.

~~~

Körülbelül tizenhat éves lehetett amikor a helyi őrség vezetője megkérte Őt, hogy csatlakozzon hozzájuk ugyanis sokszor segített már nekik elkapni gaztevőket vagy nyomravezetőként szolgál lopásoknál. A falu népessége növekedésbe kezdett, kezdett felvirágozni a termelés is, illetve a kereskedelem is. Nem tudta senki sem, hogy mitől, de végre boldogság lengte körbe a falut. Egészen addig a percig míg sorra el nem kezdtek lebetegedni az emberek egy eddig számukra ismeretlen vírustól, ami szélsebességgel végzett a falu lakosságának a felével. (pestis) Akkor még nem tudták, hogy ő maguk idézték elő a vírust azáltal, hogy nem volt rendes temetése senkinek sem hiszen nem volt rá elég pénze az embernek, illetve temetkezésre alkalmas terület sem volt így egy távolabbi pontra dobták mind az emberi, mind az állati tetemeket. Ezáltal elszaporodtak a patkányok és elindult a vírus terjedése is.
Szerencsétlen Keisei sem úszta meg fertőzés nélkül azonban Őt a vártnál hamarabb döntötte le a lábáról a betegség és szempillantás alatt életét is vette… vagy éppen újat adott számára…

Meglepődötten pislogott amikor halott teste mellett állt és azt körülvevő embereket látta elszomorodva, sírva majd azt is végignézte ahogyan elégetik testét. Hiába próbált meg szólni nekik, hogy ne tegyék vagy más egyéb módon próbált volna velük kapcsolatot létesíteni, de mindegyik próbálkozás kudarcba fulladt így végül beletörődött sorsába...

~~~

- Hát itt meg mi a jó fene történik?! - csapódik ki a terem ajtaja és jelenik meg egyik tanáruk, aki egyből megpillantja az asztalon álló Keiseit. - Nem megmondtam már neked, hogy ne bolondítsd a népet a légből kapott történetekkel??? - kiabált rá szegény Keiseire, aki hirtelen köpni, nyelni nem tudott úgy megvolt ijedve.
- Mindenki haza, MOST! Holnap van életetek nagy napja, a vizsga amin ha átmentek halálistenek lehettek.. arra készüljetek ne ezt a kis mesemondót hallgassátok! -  zavart ki mindenkit a teremből a férfi majd mikor Keisei is ki akart sunnyogni Őt nem engedte..
- Tudom jól, hogy okos és tehetséges vagy és valószínűleg számodra a holnapi vizsgák egyike se fog gondot okozni, de vannak itt olyanok akik negyed annyi tehetségért is vért izzadnak, ne kábítsd őket holmi hőstörténetekkel, hagy Őket gyakorolni… most pedig eredj.. Pihend ki magad.. - engedte végül útjára a fiút, aki nem szólt egy szót sem csak ment és engedelmeskedett a parancsnak.

~ Ejnye kicsi Keisei.. hát hogy teheted ezt szegény párákkal? ~ szólalt meg elméjében lélekölője aminek cseppet sem örült. ~ Tudom, hogy hallasz szóval ne játszd meg magad ahogyan mindig teszed.. kezd idegesítő lenni.. Válaszolj nekem hiszen én te vagyok..~  mondta gúnyosan Hyourin. (csak így hívta lélekölőjét.)
- Örülnék ha ma is békén hagynál, megint nem tudtam végigmondani a történetet, nincs jó kedvem.. - mondta mérgesen a fiú majd mikor megérkezett szobájába minden előkészület nélkül borult az ágyára.
~ Aludj csak, holnap pedig mutass meg engem nekik, mutasd meg mire vagyunk képesek és nem fognak többet félbeszakítani Téged! ~ folytatta a szövegelés lélekölője, de erre már egyáltalán nem figyelt, hamar álomba szenderült.

Álmában egy tükörteremben tért magához. Nem ismerte a helyet, soha nem járt még itt. Egy dolgot viszont felismert. Lélekölőjének gúnyos nevetését hallotta mindenhol, csontig hatolt hangja és hallotta mindenhonnan…
- Üdv magadban..- köszöntötte Őt lélekölője miközben emberi kinézetet öltött. Egy alacsony, sárga szemű, fehér hajú és rókafülű fiú kinézetét vette magára akinek vállán egy kölyökróka csücsült. Arcát nem látta teljesen ugyanis orrától az álláig egy fekete róka arc szerű maszk takarta..
- Végre szemtől szemben is találkozunk, nem csak próbálsz elcsitítani. Álmodba sokkal gyengébb vagy ezért nem tudtál nekem nemet mondani most.. - mondta gúnyosan majd körbe- körbe kezdett el sétálni Keisei körül. - Itt az ideje, hogy elismerj, hogy tudd és használd az erőmet, hogy végre a teljes nevemen szólíts! - szinte parancsba adta a fiúnak a dolgot, aki csak állt komor arccal és nem szólt egy szót sem..
- Miért nem mondasz semmit? Nem tetszem? Vagy esetleg a helyszín nem tetszik? :/ - faggatta a fiút, aki végül úgy határozott, hogy megszólal.
- Tudom, hogy mire vagy képes, már akkor tudtam amikor megláttam azt a rókát a válladon. Sunyi, hazug vagy.. átversz bárkit, nekem nincs szükségem ilyen erőre! - mondta dacosan a fiú aminek következtében a szellem hangos kacagásban tört ki és már szinte a hasát fogta Tőle.
- Én vagyok a hazug? Én verek át bárkit? Mondd csak akkor Te mit csinálsz amikor a légből kapott meséidet adod elő és hősnek állítod be magad? Amikor Te vagy az első, aki elbújik a sarokban?? - förmedt rá a lélekölő a fiúra, aki megrezzent a hirtelen hangos beszédtől..
- Lehet, hogy kicsit kiszínezem a történeteket, de szinte mindenki tudja már, hogy a fele sem igaz.. mégis élvezik.. én élvezetet nyújtok, de Te? - morgott vissza a kardra, aki csak kacagott a válaszon..
- Én is tudok élvezetet nyújtani.. nézd csak.. - mondta Hyourin és egy csettintéssel megjelenítette Keisei elhunyt édesanyját és édesapját.
A fiú lélegzete elállt, szemei kitágultak. Idejét se tudta annak mikor látta utoljára ezt a két arcot… Majd hirtelen eszébe jutott minden… hogy élve égtek el, hogy kisgyermek korában veszítette el Őket… ordítva rogyott a földre, patakokba folyta a könnyei majd hirtelen megszűnt körülötte minden, az ágyában ült és a fejét fogva sírt… ekkor tudta, hogy felébredt.
Az órájára pillantott és látta, hogy van tizenöt perce odaérni a vizsgájára…

Lihegve ért a megbeszélt gyülekezőpontra ahol már elkezdődtek a vizsgára való felkészülések. Tüdejét majd kiköpte, levegő után kapkodott miközben tekintetével tanárát kereste akinél jelentkeznie kell..
- Hát itt van, késett pedig nem szokása! - hallotta meg az ismerős hangot a háta mögül. Egyből odafordult és látta, hogy az eddig keresett személy áll mögötte vastag mappával a kezében.
- Volt egy kis problémám… a lélekölőmmel… - mondta zavartan majd miután látta, hogy felírta a nevét el is vegyült a tömegbe, nem akart beszélni a dologról még most is bevillannak a képek az égő házról és szülei sikoltásairól..

Csak akkor tudta meg, hogy a vizsga fő feladata nem más lesz mint éles gyakorlatozás valódi lidércekkel szemben. Tanárai valami csalogató eszközt alkalmaztak az Emberek Világában egy mindentől és mindenkitől távol eső ponton. Amikor megérkeztek különleges kidou falak közé zárt hatalmas szörnyekkel találták szembe magukat. Mindegyik ilyen ketrecféleséghez járt egy tanuló ahol meg kellett küzdeni az ott elzárt szörnnyel. Így egyszerre derült ki mennyire ragadt meg a kidou, zanjutsu képzés a diákok fejében, illetve képesek e alkalmazni a shikait.
Keisei ellenfele egy tagbaszakadt mégis hatalmas lidérc volt aminek láttán majdhogynem a vér is megfagyott az ereiben. Soha életében nem küzdött még meg ilyen lénnyel annak ellenére, hogy nem egy története szólt arról, hogy egyes kalandjain megküzdött nem is egyel.
Mindenkinek egyszerre nyílt ki a kidou doboz és csak egyszerre léphettek bem kezdetét vette a vizsga. Keisei kezei remegtek ahogyan kardjáért nyúlt és amikor megfogta annak markolatát eszébe jutott az álma amikor a belső világában járt és, hogy mily megátalkodott tettet követett el az-az átkozott lélek.
El is engedte a kardot és úgy határozott, hogy a kidou tudását, illetve hakuda tudását fogja próbára tenni. Mélyen legbelül érezte, hogy ez nem a legjobb ötlet lesz a világon, de tartotta magát ehhez. A lidérc egyből rávetette magát ahogy belépett a ketrecbe így egyből helyváltoztatásra volt kényszerítve a fiú, de nem volt elég gyors mert a szörny másik kezét nem figyelte. Az teljesen frontálisan, oldalról találta telibe szerencsétlen, aki ennek következtében hangos csattanással landolt az egyik falon.
Halk puffanás jelezte amikor a földre ért. Levegő után kapkodott, de nem igazán sikerült beszívnia egy kicsit sem. Látása homályos volt, de még látta ahogyan a lidérc elindul felé és ismét rá akarja vetni magát. Guggolásba küzdötte magát majd az utolsó pillanatban egy határozott villámtánccal átcsúszott az óriás két lába között aminek következtében most az landolt a falon.
~ Használj.. ~ hallotta a fejében a legidegesítőbb hangot amit szíve szerint örökre lenémítana, de most igaza volt a kardnak. Használnia kellett, hogy legyőzhesse a szörnyet és beteljesítse álmát és halálistenné válhasson, hogy védje a gyengébbeket.
~ Csak mondd utánam.. Okiro!~ árulta el parancsát a lélekölő a fiúnak, aki még így is habozott pedig a szörny ismét támadásra készült..
~ Soha többet nem mutathatod a szüleimet. Csak akkor szólalsz meg ha kérdezlek és csak is akkor foglak használni ha nagyon szükséges...értetted?~ kérdezett vissza Hyourintól, aki halk hümmögéssel jelezte, hogy értette a dolgot, bár Keisei nem volt benne biztos, hogy ez tényleg ilyen egyszerűen meg is fog valósulni..

Sóhajtott egy nagyot majd előhúzta kardját. Nem tudta, hogy pontosan mi fog történni ezért fél is egy kicsit, de tudta, hogy nincs más választása.
- Okiro! – kiáltotta el magát aminek következtében testéből előtört világoskék lélekenergiája, illetve kardja is elkezdett világoskéken világítani majd mikor kialudt a fény látta, hogy egyszerű katanaja egy üvegkarddá változott. Ezen kívül viszont semmi különös változást nem érzékelt kivéve, hogy erősebbnek érezte magát.. sokkal erősebbnek..
~ Most mit kéne tennem? Suhintsak? Vagy idézzek villámokat vagy mi a pontos erőd? ~ kérdezte kétségbeesetten lélekölőjét, aki szokásosan csak nevetett.
~ Az én erőm az illúzió keltés. Miután a lidérc végignézte az átalakulást és látta azt a fényt a csapdámba esett most pedig azt láttatsz és hallatsz vele amit csak akarsz, gondolj bármire Ő azt fogja látni..~ mondta a kard meglepően kedvesen.
Ekkor Keisei egy hatalmas téglafalat képzelt el maga elé amire felkenődik a lidérc.. Meglepő módon az óriás lelassított azonban nem állt meg. Ez időnyerésre tökéletes volt. Ezt követően arra gondolt, hogy hármat lát belőle a szörny, ami be is vált ugyanis tőle jobbra a levegőre ugrott rá és csapott le pusztító erővel..
~ Tényleg megátalkodott erőd van és tényleg a másik becsapásán alapszik.. ebben nem tévedtem.. ~ mondta komoran amire a kard nem felelt. Ekkor a fiú megszorította a markolatot és shunpo segítségével ellenfele maszkjához villant amibe határozottan, szinte teljes erejéből beledöfte a kardot markolatig. A lidérc fájdalmasan felordított majd a földre rogyott és szépen lassan apró lélekszemcsékre kezdett bomlani. Keisei visszahelyezte tokjába a kardot aminek következtében megszűnt a shikai állapot. Fáradtság nehezedett vállaira, megterhelő volt számára ez a pár perces harc, hiszen semmi képzettsége nem volt ebből.
Amikor megfordult látta, hogy a kidou ketrec eltűnt tanára pedig mosolyogva tapsol tőle tíz méterre.
- Gratulálok, sikeresen átment a vizsgán. Miután mindent aláírt és elvégeztük a formalitásokat is nyugodtan térjen haza.. Értesítik majd, hogy melyik osztagba vették fel. - mondta a férfi kedvesen majd pár aláírásra várandó papírt tolt a fiú orra alá, aki villámgyorsan alákörmölt mindent és elindult haza. Boldog volt, hogy sikeresen átment, de most nem akart semmi mást csak egy jó forró fürdőt és egy mély alvást… az se izgatta jelenleg, hogy vajon hova fogják felvenni..


.: Zanpakutou :.


Név: Fueiku kagami hyourin (Hamis tükörhold)
Fajta: Illúzió
Parancs: okiro! (kelj fel!)
Támadások:
A parancsszó elhangzása után a kard világos kéken felragyog és egy fekete markolatú üvegpengévé változik. Ha valaki végignézi az átváltozást és látja a kék fényt akkor a lélekölő képességének csapdájába esik, ami nem más mint az illúziókeltés. Képes hamis képeket ( jelenlegi szintjén csak a távolságot, esetleg nagyon közeli ismerős alakok halvány képét, de ezeket is csak úgy, hogy mind mozdulatlanok.) kelteni, illetve hangokat és szagokat is. A shikai kinézete másra nem jó, csak kellék.
Jelenlegi szintjén maximum 2 körig tudja ezt fenntartani és minden a zanpakutoura tett 3. pont után adódik ehhez 1 kör. Ha megpróbálja két körnél tovább fenntartani akkor a lélekölő zabolátlanná válik és a használója is a csapdájába kerül, illetve eszméletét veszíti.

*Egyéb tudnivalók: Keisei nem szereti használni lélekölőjét, túlságosan is emlékezteti a képessége önmagára, illetve fél attól, hogy a saját csapdájába esik bele. Ebből kiindulva próbál mindent kidouval, pusztakezes harccal, illetve szimpla zanjutsuval megoldani.


  • 0-5 pontig: mozgásképtelen tárgyak, esetleg állatok képét láttatja az ellenféllel, illetve hamis hangokat (madárcsiripelés, ajtó csapódás) hall a képességtől az ellenfél. (2 körig élnek a képességek)

  • 5-10 pontig: itt már kisebb mozgásokat végezhetnek az illúziót alkotó tárgyak, személyek, képes emberi alakot is láttatni az ellenféllel, illetve most már szagokat is képes éreztetni.

  • 10 pont felett: teljesen élethű embereket, állatokat képes alkotni az illúziójában, a hangok teljesen élethűek és a szagok is.


    .: Szeret - Nem szeret :.

    + történeteket mesélni
    + társaságba lenni
    + új embereket megismerni
    + edzeni
    + aludni

    - ha félbeszakítják mesélés közben
    - lélekölőjét
    - hazugságokat
    - túl megerőltető feladatokat
    - lidérceket és egyéb hasonló létformákat.

2
Lezárt küldetések / Jelenés (villámküldetés)
« Dátum: 2017. Márc. 23, 13:06:00 »
I.FELVONÁS
A küldetés főtámogatója a „Mesélő kerestetik” program.
Típus: Villámküldetés
Felügyelő: Yorcsi
Résztvevők:
Urufu Heisuke, Ishimaru Akira, Kuroji Rei, Tachibana Yuuna, Akiyama Haruo, Amarilla Bianchi, Adrián Ruiz
Shimizu Saori

Seiretei

Napsütéssel gazdag, meleg tavaszi reggel köszöntött a Seireiteire. A szél nem fújt és az égen egyetlen felhő sem volt látható. Az emberek mosolyogva léptek ki a szabadtérre, mindenkinek feldobta a kedvét a kedvező időjárás, kivéve a Gotei 13 Főkapitányát, aki már napok óta csak zsörtölődött és idegeskedett a három nappal korábban az Emberek Világába küldött kisebb csapata iránt ugyanis minden kommunikációs lehetőség megszakadt velük és nem tud róluk semmit sem.
Ingerülten csap az asztalra majd egyik tisztjét riasztja, akit azzal bíz meg, hogy állítson össze egy képzett csapatot, akik majd az eltűntek után erednek.  A tiszt meghajlással jelezte, hogy tudomásul vette a parancsot és neki is látott a folyamatnak.


Ishimaru Akira&Urufu Heisuke

Dél körül járhat az idő, a nap ilyenkor tűz a legmelegebben és az ember inkább ki sem menne. Egyesek most tartják az ebédszünetüket vagy éppen most térnek vissza kisebb nagyobb feladatokról vagy éppen most mennek valakit felváltani.
Ti bármit is csináltok egy pokollepkére lesztek figyelmesek ahogyan egyre erőszakosabban próbálja meg átadni üzenetét és ezért repked össze-vissza az orrotok előtt. Miután sikeresen átvettétek az üzenetet megtudhattátok, hogy egy igen fontos és sürgős küldetésre lettetek kiválasztva és minél előbb a központi Senkaimon kapuhoz kell sietnetek ahol majd megkapjátok a részletes leírát a dologról.
Érkezésetek post sorrendben történik és egy alacsony, kicsit ráncos Ichibantai tiszttel találjátok szembe magatokat, aki kicsit ingerülten sétálgat fel és alá egy mappával a hóna alatt. Amikor megpillant Titeket erőltetett mosoly terül el az arcán amivel leplezni próbálja aggódását majd kezet nyújt mindkettőtöknek.
- Ibuki vagyok az Ichibantai egyik tisztje és a Főkapitány parancsára hívattalak ide titeket. – mondja komoran majd egy torokköszörülés után kinyitja a mappát, ami eddig a hóna alatt volt és három fényképet nyújt át nektek.
- Ők hárman a Gotei 13-ban szolgálnak hosszú évtizedek óta. Az a közös bennük, hogy négy nappal korábban egy csapatként lettek kiküldve az Emberek Világába azonban megszűnt velük minden lehetséges kapcsolat. Semmit nem tudunk róluk és vissza sem tértek. – mondja miközben lesüti tekintetét látszik rajta, hogy szomorkodik a történtek miatt. – A maguk feladata, hogy megpróbálják előkeríteni Őket és ha fényt derítenek hollétükre értesítenek minket ezzel itt. – vázolja fel a dolgotokat majd átnyújt egy lélekmobilt Heisukenak
- Most pedig ha kérhetem akkor induljanak minél előbb, nem várhat a dolog. – adja ki a parancsot majd a kapu felé tessékel benneteket illedelmesen.

Az átjutásotok minden probléma nélkül zajlott le. Az idő mint a Seireiteiben itt is gyönyörű. A nap hetedhét országra süt, egy felhő sincs az égen és még a szél sem fúj.
Semmi különöset nem láttok egészen két percig majd egy igen gyenge és ismeretlen lélekenergiát éreztek meg a hátatok mögött ami shinigamira emlékeztet Titeket ezért Akira egyből hátra is pillant és észre is veszi a kis potyautasotokat.

Már csak az a kérdés, hogy Ő mégis hogyan került oda és mit is csináljatok vele…

Kuroji Rei

Rád is vonatkozik az időjárással kapcsolatos dolog, élvezed is ugyanis az utolsó órád elmaradt így a szabadba tudtál menekülni az Akadémiából és saját edzéseddel foglalkozhattál egészen addig míg éhséget nem kezdtél érezni. Bosszantott a dolog, hiszen sosem hagyod félbe az edzést, de éhséged felülkerekedett rajtad ezért a batyuddal a hátadon úgy döntesz, elindulsz keresni valami olcsó étkezdét ugyanis az Akadémia által szolgáltatott koszttól már hányingered is lehetett..
Azonban a dolog nem volt olyan egyszerű mint gondoltad elsőre ugyanis a tömegben szinte elvesztél és azt sem tudod, hogy most pontosan hol vagy és merre kéne menned. Emberek sokasága vesz körül, de egyik sem hajlandó foglalkozni veled, mintha ott sem lennél. Ennek hangot is adhatsz, de felesleges még így sem vesznek, észre ezért úgy határozol, hogy megoldod egymagad.
Így sikerül elkeveredned egészen a központi Senkaimon kapuhoz ahol fél füllel sikerült végighallgatnod a két halálisten feladatát taglaló monológot és egyből be is indultál. Talán még arra is gondoltál, hogy mi lenne, ha Te mentenéd meg az elveszetteket. Lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy amikor az Ichibantai tisztje, Ibuki hátat fordított az éppen átkelő halálisteneknek Te egy macska ügyességével (kockadobás alapján) sikerült észrevétlenül utánuk ugranod és Te is átkeltél.
Az átkelés nem volt furcsa, hiszen volt már benne részed azonban nem tudtad, hogy mihez kezdjél hiszen fennállt annak a veszélye, hogy azonnal visszaküldenek és még büntetést is kapsz. Megérkezésed után már nem voltál olyan szerencsés, mint a kapuhoz való eljutásnál ugyanis szinte egyből észrevettek Téged..

Vajon hogyan vágod ki magad eme elfuserált helyzetből?

Emberek Világa

Ide is beköszöntött a tavasz. A vastagabbnál vastagabb öltözékeket kezdte felváltani a lenge tavaszi kabát és egyéb kényelmesebbnél kényelmesebb öltözékek. Az emberek kedve jobb lett, szinte mindig mosolyogtak kivéve amikor ismételten egy gyermek eltűnéséről hallottak vagy különös, megmagyarázhatatlan robbanások szemtanúi voltak.. De mivel nem találtak rá magyarázatot próbálták az egészet a véletlenek számlájára írni.

Vajon tényleg mindez csak véletlen?

Amarilla Bianchi
A napod szokásosan kezdődik. A hírek miszerint sok gyermek tűnt el hozzád is eljutott és Te nem tudtad le annyival, hogy kamaszok, majd visszajönnek illetve a robbanások, megmagyarázhatatlan balesetek sem kerülték el a figyelmedet. Akár még nyomozni is elkezdhettél a történések után, de még egy fűszálat sem találtál ami nyomra vezethetne.
Éppen az utcán tartózkodsz (hogy milyen okból azt rád bízom) amikor egy ismeretlen ámbár erőteljes lélekenergiát vélsz felfedezni a tömegben. Nem tetszik a dolog számodra ezért körbe is pillanthatsz, de az ott tébláboló szimpla embereken kívül senkit sem látsz, de ennek ellenére olyan érzés fog el mintha követnének, figyelnének Téged. Ez talán zavaró is lehet számodra így a lépteidet is megszaporázhatod azonban amikor egy kihaltabb részhez érsz egy fekete csuklyás alakot pillantasz meg a falnak támaszkodva majd egy pislogás után már ott sem volt. Ebből már arra következtethetsz, hogy nem teljesen emberi és evilági dologról van szó azonban több időd nincs is a gondolkozása ugyanis a korábban látott alak karnyújtásnyira Tőled jelenik meg.
- Mrs. Bianchi? – teszi fel a kérdést ami meglephet Téged hiszen semmit nem tudsz az idegenről Ő mégis a neveden szólít Téged. – Attól tartok, hogy velem kell tartania. Ha ellenkezik erőszakot fogok alkalmazni. – mondja kedves stílusban, mintha egész életében ezt mondogatta volna minden embernek, aki szembe jött vele az utcán.
 

1.)Ha beleegyezel, hogy Vele tartasz egy másodperc tört része alatt húzódik hátulról a fejedre egy fekete zsák  a kezeidet pedig hátra köti valaki és már cipelnek is majd vas keménységű tárgyra puffansz, ami szinte egyből el is indult. Elraboltak Téged is.


2.) Ha nem egyezel bele akkor az előző lehetőséghez nagyon hasonló dolog történik annyi kivétellel, hogy itt már le is ütnek aminek következtében elveszted az eszméletedet. Amikor pedig magadhoz térsz szintúgy egy fekete zsákkal a fejeden teszed ezt és úgy érzed mintha egy kisteherautó platóján feküdnél összekötött végtagokkal.
Vajon ki és miért rabolt el Téged és Te mindezt hogyan viseled?


Tachibana Yuuna
A Te napod is komolyabb események nélkül veszi kezdetét. Minden a megszokott kerékvágásban megy. Felkelsz, elkészülsz, elmész a fontosabb helyekre ahol meg kell jelenned majd miután végeztél a mindennapi teendőiddel elindulsz hazafele.
Ahogyan hazafele tartasz a tömegben olyan érzésed lesz mintha figyelnének, de nem foglalkozol vele, trappolsz tovább nyugodtan. Azonban mikor befordulsz az utcátokba két csuklyás alakot pillantasz meg miközben feléd tartanak. Ismerős lehet Neked a helyzet, de a két alak semmilyen gyanús mozdulatot nem tesz.
Amikor elhaladsz mellettük azt veszed észre, hogy csak az egyik ment tovább, de szinte egyből meg is állt mögötted míg a másik előtted cövekelt le és bárhogyan próbálod kikerülni nem sikerül. Kezdett nyugtalanítóvá válni a helyzet, de végül a veled szemben álló alak nyugodt, kedves hangon szólított meg Téged.
- Tachibana Yunna, igaz? – kérdez rá kilétedre mintha csak random állítottak volna meg valakit az utcán és ez neked is feltűnhet. – Lenne Önhöz pár kérdésünk, ami a bátyjára és annak hollétére vonatkozik. Ha nem működik együtt kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni. – mondja végig a kis monológot ugyan abban a kedves hangnemben amivel megszólított majd csöndben maradt és a válaszodra vár.

Vajon miért keresik a testvéredet és miért pont Téged találtak meg?

Shimizu Saori
Átlagos napnak indult a napod. Ugyan úgy indítottad a napodat mint az összes többit. Semmi különösre nem lettél figyelmes. A hírek miszerint gyermekek tűnnek el eljuthatott hozzád is, de egyéni döntésed miként kezeled a dolgokat.
A fontosabb napi teendőiddel végezvén az utcán barangolsz, semm érdekeset nem látsz csak boldog párokat, nevetgélő baráti társaságokat ahogyan elhaladnak melletted. A tavasz mindenkire ilyen hatással volt körülötted és talán még zavarhatott is a dolog. Éppen ezért is próbáltál meg sietni azonban még mielőtt a legvégső úti célod felé vetted volna az irányt egy fiút pillantasz meg, akit egyből fel is ismersz. Egy nővel beszél, akin látszik, hogy valami nagyon nincsen redben ugyanis sírva magyaráz valamit az ismerős fiúnak. (Haruo)
A döntés rajtad áll. Oda sietsz hozzá és megérdeklődöd mi történt vagy folytatod a sétát…

Akiyama Haruo
Valamilyen oknál fogva sétára vetted rá magadat. Tömve volt emberekkel Te pedig köztük araszoltál és próbáltál kitalálni valamit, hogy mit is kéne ma csinálnod. Az emberek nevetgéltek, zajongtak körülötted és volt, aki gondolkodás nélkül lökött arrébb téged, hogy minél előbb tovább tudjon állni. Ez minden ember számára bosszantó lehet ezért megpróbálhatsz egy kevésbé forgalmasabb részén sétálni az után amikor megpillantasz egy kétségbe esett nőt ahogyan kapkodja jobbra és balra a fejét.
- A fiam… Hova lett a fiam?!!? – kezdett el kiabálni hátha így sikerül megtalálni elveszettnek tűnt gyermekét. Ha úgy döntesz, hogy megpróbálsz Neki segíteni hálálkodásba kezd majd levegővétel nélkül kezdi el sorolni az ismertetőjegyeit.
- Tejfel szőke haja van, tengerkék szeme, szereti a kék színt ezért szinte minden ruhanemű kék rajta. - hadarta el majd a szemedbe néz és látod, hogy könnycseppek gyülekeznek lélektükrei alatt. – Kérem segítsen megtalálni, az egyetlen szem gyermekem és az előbb még itt volt.. – könyörög neked és Te ekkor a nő válla felett elpillantva meglátsz egy fekete csuklyás alakot, aki kézen fogva sétál el a helyszínről egy tetőtől talpig kékbe öltöztetett kisfiúval.
A döntés rajtad áll, hogy az ismeretlen után eredsz és megpróbálod, visszahozni a fiút vagy szó nélkül tovább állsz.

Las Noches
Las Nochesbe nem tűnt fel a tavasz. Mint mindig most is csak s ötét égbolt és a hold volt látható illetve a végtelen sivatag amerre csak ellát az ember. Az utóbbi időben viszont kicsit nyugtalan lett a környék. Elterjedt egy hír miszerint arrancarok tűntek el és valami vagy valakik pusztítják az összes olyan lényt amely kapcsolatban áll bármilyen szinten is a lidércekkel.
A pletyka hallatán Seth úgy döntött, hogy kiküld egy valakit, akinek majd sikerült megnyugtatni mindenkit és teljes lesz ismét a nyugalom az amúgy is kihalt sivatagban.


Adrián Ruiz

Napi teendőidben szakít félbe egy vézna kis arrancar, aki csak annyit mond neked, hogy Seth hivat Téged. Meglepő lehet számodra a dolog hiszen nem sokszor fordult elő még életedben, hogy a Vezető csak úgy magához hívat. A kérésnek eleget téve minél hamarabb megpróbálhatsz odaérni ugyanis az a legjobb. A pletykákat Te is hallottad, de nem szenteltél rá túl nagy figyelmet.
- Hát megérkeztél. – szólít meg a nagyfőnök amikor színe elé kerültél a vártnál jóval hamarabb. – Gondolom hallottad Te is a pletykákat. A dolognak van igaz része is ugyanis három nappal korábban egy felderítő csapatomnak nyoma veszett az Emberek Világában. Halálistenek kezét érzem a dologban így az lesz a feladatod, hogy a nyomukba eredsz és információkat gyűjtesz. Majd ezt követően pedig visszatérsz és a többit rábízod az Espadára.. – mondta komoran majd intett is, hogy elmehetsz pedig még egy szót sem szóltál. Ez egy kicsit zavarhat, de a parancs az parancs, egyből az Emberek Világába sietsz ahol már valamennyire jártas is lehetsz.
Megérkezésed zökkenőmentesen zajlott. Semmi különöset nem vettél észre csak azt, hogy milyen jó idő van. Talán már azon gondolkoztál, hogy pontosan merre is kéne elindulnod amikor két halálisten lélekenergiáját vélted felfedezni magadtól Északkeletre. Vezetőd állítása így kezdett beigazolódni.
A kérdés már csak az, hogy pontosan mihez is fogsz most kezdeni?

HATÁRIDŐ: MÁRCIUS 25. 23:59
Post sorrend nincs, bármi kérdésetek van megtaláltok.





3
Karakura / Mi a fene az a fullbringer?!
« Dátum: 2016. Okt. 24, 22:12:05 »
Hétvége. Sosem rajongtam érte hiszen semmi érdemlegeset nem lehet ilyenkor csinálni. Talán annyi az előnye, hogy nem kések el se az iskolából se a munkából vagy éppen nem kapok igazolatlan órát ha éppen az utamba téved egy lidérc és én természetesen elpusztítom. Mondjuk már kezdek kifogyni a hazugságokból mikor megkérdezik, hogy már megint hol voltam vagy, hogy már megint mi a fészkes fenéért késtem, de ezt a hétköznapi emberek soha nem fogják megérteni. Olyanok mint egy nagy birkanyáj. Fogalmuk sincs mi történik körülöttük és nem is akarnak vele foglalkozni. A nagy robbanások.. Az eltűnések.. és mindig valami terrortámadást hazudnak le nekik még akkor is ha a lelhetetlen határát karcolják erőteljesen a történések.  Ráadásul hétvégén semmi hasznosat nem tudnak csinálni.. mint például otthon maradni, hogy feltűnés nélkül tudjam véghezvinni a kiirtó hadműveletemet.. Ilyenkor még nagyobb a tömeg mint általában tehát a veszélye is nagyobb, hogy olyan emberek látnak meg akik semmit sem fognak érteni és elkezdenek pletykákat terjeszteni rólam. Ami nagyon nem jönne most jól nekem hiszen örülök, hogy nagy nehezen el tudtam közöttük vegyülni még ha nagyon is vissza kell magamat fognom.
Sötétedés után hagytam el szerény kis hajlékom. Hűvösebb volt mint amire számítottam, de szerencsére vettem fel pulóvert. A kapucnit a fejemre húztam teljesen, hogy az arcom se látszódjon és elindultam. Nem volt pontos cél kitűzve, hogy hova jussak el vagy, hogy mit kéne megnéznem csak lépdeltem előre néha véletlenül egy-egy embernek ütközve. Sose kértem bocsánatot hiszen alsóbbrendűek mint én. Nekik kéne bocsánatért esedezni, de egyik sem teszi meg csak morognak és mennek tovább. Na majd ha eljön a napja amikor majd az összes ilyen kis semmirekellő térdre borul előttem és az urának fog hívni.. csak várjanak..
Akármerre mentem tele volt minden emberekkel. Idősebbektől kezdve egészen a korosztályomig. Hangoskodtak, nevetgéltek, fényképeket csináltak magukról vagy csak szimplán beszélgettek és mentek valószínűleg valami lepukkant ivóba vagy szórakozóhelyre ahol elkölthetik minden pénzüket amiket a szüleiktől kunyeráltak. Bárcsak tudnák, hogy azért a pénzért mennyit kell dolgozni.. Ők meg egy éjszaka alatt képesek elherdálni..
Hűvös szellő simította végig hófehér arcomat én pedig az égre pillantottam ahol jól láthatóak voltak ma este a csillagok. Megálltam és a gondolataimba temetkeztem. Eszembe jutott a gyerekkorom és az az este is amikor az apám életét vesztette én pedig száműzve lettem a családi házból. Azóta se voltam otthon és azt sem tudom, hogy mi van a családommal.. De én voltam hibáztatva.. mert végre meg akartam mutatni, hogy alkalmas vagyok arra, hogy lidérceket öljek.. S ekkor ismerős lélekenergiára lettem figyelmes nem is olyan messze Tőlem.. talán négy vagy ötutcányira lehetett.. Lidércre emlékeztetett, de mégsem volt teljesen az.. de ez pont elég volt nekem ahhoz, hogy megkeressem és ha tényleg lidérc akkor meg is öljem a kis mocskot.
Lépteimet megnyújtottam, szívem hevesen vert az izgalomtól és a szemeim is csillogtak. Már vártam mikor találok rá a kis dögre és vezethetem le rajta az elmúlt héten felgyülemlett stresszt. Körbenéztem mennyien vannak körülöttem, de kivételesen kevesen voltak így a hirenkyaku segítségével felgyorsítottam a célba érést. Azonban mikor a különleges lélekenergia vélt helyére érkeztem csalódottság lett úrrá rajtam ugyanis sehol egy lidérc.. viszont a jelenlétét annak a valaminek még mindig érzékeltem.
Kétségbeesetten kapkodtam jobbra majd balra a fejemet hátha meglátom a szörnyeteget, de sehol semmiféle csontos maszk, vagy esetleg valami kétajtós szekrény nagyságú szörny.. A csillogás és az izgalom eltűnt helyette idegesség lett úrrá rajtam, hogy mégis mi volt az amit érzékeltem ha nem lidérc.. hiszen itt van minden csak az nem… S ekkor lettem figyelmes egy barna hajú fiúra a tömegben . Nem tudtam eleinte miért állapodott meg rajta a tekintetem majd hirtelen mint derült égből villámcsapás jöttem rá, hogy mi a fene is van.. Felőle érzékeltem a furcsa lélekenergiát ami lidércre emlékeztetett, de hiszen ez egy embervolt.. Lehet, hogy ott van a közelében.. lehet, hogy pont erre a szerencsétlen fráterre pályázik? ~ Jobb lesz ha a közelembe tartom hátha előcsalogatja azt az izét..~ gondoltam majd hosszú léptekkel kezdtem el megközelíteni.. Azonban ekkor az is eszembe jutott, hogy nem lenne előnyös ha úgy találnám be az éjszaka közepén, hogy „helo.. gyere már egy kicsit mert veszélyben vagy mert egy szörny járkál errefelé”.. Ezért végül úgy döntöttem, hogy véletlenül megbotlom és nekiütközöm.. Miután ez megtörtént úgy csinálok mint aki orra bukott majd hirtelen felpattanok és vele szemben próbálok elhelyezkedni.
- Óóó ezer bocsánat, elbambultam és nem vettelek észre.. Nem szándékos volt.. ugye nem lett semmi bajod? – próbálok mézesmázos lenni és kedvességet mutatni ami nem a legjellemzőbb dolog, de most egyenlőre ki kell derítenem mi van a környéken. Azonban ekkor derült ki, hogy az a fura lélekenergia ebből a fiúból származik. Szemeim nagyobbra nyíltak majd odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam a következő szavakat..
- Te meg kicsoda vagy.. vagyis pontosítok a kérdésen.. Mi a fene vagy? – motyogom el a kérdést majd kicsit hátrébb húzódtam.


4
Quincy / Maximilian Stoltz
« Dátum: 2016. Aug. 11, 18:45:57 »
Engedély: akciós a quincy a tescoban így lecsaptam egyre :roll:
~ Adatlap

Név: Maximilian Stoltz
Nem: Férfi
Kaszt: Echt Quincy
Szül. ideje: január.18
Kor: 18


~ Előtörténet
"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Tizennyolc évvel ezelőtt születtem japánban. Édesapám és Édesanyám is német származású volt ezért van német származású nevem nekem is. Ők a születésem és a fogantatásom előtt négy évvel költöztek Japánba. Az ok az volt, hogy édesapám vállalkozása átköltözött és ezért jött Ő is. Nem szeretett volna elszakadni anyámtól és csak x időnként hazajárni ezért nagy nehezen sikerül rávennie anyámat is a költözésre.
Átlagos kisbaba voltam. Ettem, aludtam. Nem hisztiztem soha. S ezt a szüleim nagyon díjazták bennem. Ahogy egyre idősebb lettem egyre több dolog érdekelt és egyre több dolgot kérdeztem a szüleimtől a nap mind a huszonnégy órájában. Ha valamire nem a számomra megfelelő választ kaptam, akkor addig nyaggattam Őket, amíg normális választ nem kaptam. Így teltek és múltak az évek, míg el nem érkeztem az iskolához. A szüleimen kívül nem tudtam más embert elviselni a közelemben és ezért féltem is az iskolától és ezt elmondtam nekik is. Nagy nehezen sikerült rábeszélnem őket, hogy az alsós éveimet magántanulóként végezhessem el, míg hozzá nem szokok a sok emberhez. Ez számomra csak annyit jelentett, hogy többet kellett tanulnom a többi diáktársamhoz képest ugyanis negyedévente vizsgáztattak, hogy alkalmas vagyok erre az egész magántanulós dologra, hiszen itt saját magamtól kellett felkészülnöm minden tananyagból.
Egy nap az édesapám behívott a dolgozó szobájába. Ez a dolog új volt, számomra mert soha nem engedett be és soha nem engedte, hogy zavarjam, miközben dolgozik. Ő az asztalnál ült és komor tekintettel nézett rám a szája mégis mosolygott, ahogyan álltam előtte. Eleinte azt hittem valami rosszat tettem vagy a jegyeim voltak a rosszak vagy elfelejtettem valamit megcsinálni.  Kezével jelezte, hogy foglaljak vele szemben helyet. Nyeltem egy nagyot és leültem.
- Maximilian.. itt az ideje, hogy bevezesselek a családunk évszázadokon át titkolt múltjába amiről más ember nem szerezhet tudomást. – mondta komoly hangon majd kihúzta asztalának egy fiókját és elővett egy kisebb ékszeres dobozkát, amit kinyitott és átadott nekem. A dobozban Egy széles, fém karkötő volt a közepén egy fura kereszttel. Kivettem és egyből a jobb kezemre helyeztem majd apámra tekintettem értelmetlenül.  Valószínűleg kiolvasta a tekintetemből, hogy semmit nem értek ebből az egészből és ezért elmagyarázott mindent. Azt mondta, hogy mi valami Quincyk vagyunk ráadásul tisztavérűek, amit nagy becsben kell tartani és, hogy nekem is majd egy tisztavérű Quincyt kell elvennem feleségül ha, eljön az ideje. Aztán mondott olyat is, hogy a karkötő, amit adott segít nekem megidézni a fegyveremet, mert, hogy mi spirituálisan érzékenyek vagyunk és megérezzük a gonosz jelenlétét. S az a feladatunk, hogy ezt a gonoszt elpusztítsuk. Mesélt arról is, hogy a gonosz Lidérceknek hívják és, hogy nagyon veszélyesek ránk nézve ezért minden áron a megölésükre kell koncentrálni. Majd miután befejezte a beszámolót és csak ültem nagyra nyílt szemekkel és tátott szájjal. Azt hittem, hogy csak egy mese, amit előadott és biztos mindjárt kinevet, hogy bevettem, de helyette feláll és a szoba közepére sétált. Pontosan nem tudom mit csinált, de a szobát vakító kék fény töltötte be. Én a szememhez kaptam, mert bántotta lélektükreimet a fény. Csak az után eresztettem le a szemeimet takaró kezeimet miután megbizonyosodtam róla, hogy hozzászoktak az erős fényhez. Azonban ekkor már csak egy dolog világított kéken és nem is olyan erősen az pedig nem volt más, mint egy íj apám bal kezében.
Be kell vallanom megrémültem és kifutottam a szobából apámat magára hagyva. Nem akartam hinni a saját szememben. A fejemben pedig csak azok a mondatok kavarogtak, amiket Ő mondott, hogy Quincyk vagyunk és el kell pusztítanunk a gonoszt és társaim. A szobámhoz érve becsuktam magam mögött az ajtót majd be is zártam. Nem voltam kíváncsi semmire. Se az apámra se az anyámra. mindent kizártam és az ágyamba bújtam a takarót pedig a fejemre húztam. Órákig csak forgolódtam. Nem tudtam elaludni, mert nem hagyott a kíváncsiság. A rémület pár óra leforgása alatt átment kíváncsiságba és a tudás utáni éhezésbe.  Kimásztam az ágyból és visszasiettem apám dolgozószobájába, aki meglepődve látta, hogy ott állok az ajtóban elszán arccal.
- Taníts meg mindenre, amit tudnom kell! – utasítottam a saját apámat, aki erre hangosan felkacagott majd elküldött aludni azzal a mondattal, hogy majd holnap kezdetét veszi a kiképzésem, de az csak kipihenve fog menni.
Másnap dél körül tértem magamhoz és egyből az apámhoz siettem, hogy elkezdhessük az edzést.  Széles mosollyal az arcán fogadta az elszántságot, amit látott a tekintetemben és egyből a hátsókertbe irányított. Ott elmagyarázta, hogy hogyan is kell az íjat megidézni. Valami reishit kellett a kezembe összpontosítanom. A magyarázatnak a többségét nem értettem csak azt, hogy a kezemre kell koncentrálnom és, hogy íjat kell formálnom.
Beálltam a kert közepére kicsit előrenyújtottam a kezemet és elkezdtem koncentrálni. Bíztam benne, hogy olyan menő vagyok, hogy elsőre sikerül, de sajnálatos módon nem így történt. Rá kellett jönnöm, hogy ez az egész dolog nem is olyan egyszerű, mint ahogyan az elsőre gondoltam, de nem adtam fel. Estére eljutottam odáig, hogy valami elkezdett pislákolni a kezemnél, de két másodperc múlva eltűnt mintha ott se lett volna.  Nagyon elkeseredtem és szó nélkül a szobám felé vettem az irányt nem törődve apám nyugtató szavaival. Bár legbelül tudtam, hogy nem kéne keseregnem ezért de mégis rosszul esett, hogy nem sikerült elsőre.. a szobámba érve bedőltem az ágyamba és másodpercek alatt elnyomott az álom.
Az elkövetkezendő másfél évben szintúgy sikertelen volt minden egyes próbálkozásom az íj megidézését illetően. Apám is kezdte feladni. Már nem úgy nézett rám, mint a kis tehetségére, aki a tanulásban kitűnő volt.. hanem mint egy szégyenfoltra a családfánkon. Igaz ennek soha nem adott hangot, de láttam ahogyan rám néz és ez nekem iszonyatosan rosszul esett. Éppen ezért döntöttem úgy egy este mikor megéreztem egy lidérc jelenlétét, hogy talán éles helyzetben sikerül és majd megmutatom apámnak, hogy mégsem vagyok egy csődtömeg. 
Felöltöztem és hangtalanul kiosontam a házból egyenesen a lidérc felé véve az irányt. Az a mocsok jóval messzebb volt mint ahogy érzékeltem, de végül csak megtaláltam. Éppen egy lelket falt fel a szemem láttára. Ez a látvány nagyon felkavart és úgy döntöttem, hogy végzek vele hiszen bűnt követett el. Futni kezdtem majd mikor elé értem és láttam, hogy észrevesz a kezemre kezdtem összpontosítani, de nem történt semmi. A lidérc azonban csak közeledett és közeledett.  S mikor már közvetlenül előttem volt megrémültem. Köpni nyelni nem tudtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy mekkora hülyeségre vállalkoztam.
- Finom falat – morogta a lidérc mély és rekedtes hangján majd lecsapott jobbjával. Azonban ahelyett, hogy megfogott volna az egyik közeli fának csapott. Háttal érkeztem a keményfának és nyögések közepette csúsztam le a földre.  Nem kaptam levegőt és iszonyatosan fájt a hátam. ~Szóval ez itt a vég..~ gondoltam majd éles kék fényre lettem figyelmes. A fény felé tekintettem és apám állt ott.. Mérgesen nézett rám majd a lidércre aki felé kilőtt egy nyilat. Még szánalmasabbnak éreztem magam. Apámnak kellett a segítségemre sietnie mert bolond módjára azt hittem, hogy most sikerülhet..
- Te idióta.. hogy képzelted? A kiképzéseden se tudtad megidézni az íjjad.. Akkor majd valószínűleg most..- apám mondatát hangos morgás és fogak csikorgása törte meg majd csontok roppanása. A fák közül ugrott elő még egy lidérc aki kettéharapta az éppen engem dorgáló édesapámat. Rémült tekintetekkel meredtem felsőtestére, ahogyan zuhan a föld felé vércsíkot húzva maga után.
- NEEEEEEEEEEE – ordítottam majd egy másodperc tört része alatt apám teteménél teremtem. A kezembe zuhant az élettelen testrész én pedig hangos zokogásba kezdtem. A lidérc pedig miután el nyamnyogta apám leharapott részét célba vett. Én a dühtől és fájdalomtól elvakultan felálltam és szembefordultam a gonosztevővel.
- Megöllek, megöllek, megöllek az egész fajtádat KIÍRTOOOOM! – ordítottam rá a lidércre aki hangos nevetésnek tűnő hangot adott ki és futni kezdett felém. Én pedig felé.  ~ Most vagy soha..!~ gondoltam majd a kezemre összpontosítottam, amiben megjelent a kéken tündöklő íj. Elégedett mosollyal az arcomon kezdtem el cikázni a lidérc felé. Ekkor tudatosult bennem, hogy már nem futok, hanem szinte teleportálok.  A gyorsaságom és az íjam láttán a lidérc megtorpant mintha nem értené mi is történt pontosan.. Én viszont tudtam.. Végre sikerült és bosszút állhattam az apámért. Nyilak sokaságát lőttem ki rá majd mögé kerültem és onnan is vagy húsz nyilat engedtem szabadjára. A lidérc ordítva foszlott szét miután egymás után négy nyílvessző ékelődött csontos maszkjába.
A sikerem után apám holtestét nem cipeltem haza hanem névtelen bejelentést tettem egy gyilkosságról. Én pedig hazasiettem anyámhoz, aki mintha tudta volna mi történt sírva fakadt majd lekevert nekem egy iszonyatosan nagy pofont.
- Tűnj innen! Takarodj ebből a házból! – ordított velem én pedig nem tehettem mást. A szobámba érve a lehető leggyorsabban összepakoltam minden ruhámat majd a zsebpénzemmel a kezemben eltűntem a házból és azóta se mentem haza.
Az utóbbi fél évemet azzal töltöttem, hogy munkát és albérletet kerestem szerencsére sikerrel majd mindezek után beiratkoztam a Karakura High Schoolba és azóta is azért igyekszem, hogy az összes lidércet elpusztítsam, de fent tartsam az átlagos diák látszatát, aki dolgozik és tanul is egyben.



~ Kinézet
Bőre hófehér mintha soha nem érte volna napfény éppen ezért hathat rémisztően a vöröses-barnás szeme. Szeméig érő fekete haja van mely körülöleli arcának egy részét. 180 centiméteres magasságához hatvanöt kilogrammos testsúly párosul. Szereti a drága de kényelmes ruhákat ezért mindig ilyeneket vesz fel.


~ Jellem

Felsőbbrendűnek érzi magát mindenkinél, aki nem quincy. Szereti sértegetni a másikat és túl komolyan vesz mindent. Büszke quincy létére és mikor csak lehet hangot ad ennek. Nem barátkozik, csak szövetségeseket gyűjt. Minden lépését kétszer átgondolja és mindenhez kigondol egy b tervet is. Az apja halála után lett olyan amilyen.

~ Szeret-nem szeret

szeret
+ vadászni
+ olvasni
+ edzeni
+ tanulni
+ csokoládé

Nem szeret
- hollow
- tétlenség
- cigaretta
- gumicukor
- képregények



~ Felszerelés(ek)
pár darab hollow bait és pár darab gintou

Oldalak: [1]