Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Témák - Kuroji Rei

Oldalak: [1]
1
Küzdőterek / Tengerparti Viadal
« Dátum: 2019. Márc. 29, 07:43:43 »
Végre egy kis szabadidő! Ez az! Viszont sajnos nincs más programom sajnos. Pedig annyira szeretnék leckéket venni már! Tovább fejleszteni a technikákat! Jó kis zanjutsu, meg shunpo! Esetleg Hakuda vagy Wing Chun! Mindegy! Kihasználom az alkalmat és lemegyek a tengerparthoz edzeni! A víz kiváló arra, hogy átmozgassam a testemet! Magamhoz veszem az új kardomat meg a régit is biztonság esetre. Az újat az oldalamra helyezem el míg a régi kardomat a hátamra akasztom. Irány a tengerpart! Edzésre fel! Már meg is van mit fogok csinálni! Futni fogok a tengerpart körül jó sok kört bemelegítésnek. Mondjuk ötven kört! Vagy annál többet! El is indulok a cél felé. Amint megérkezem a tengerparthoz, tetszőleges irányt választok magamnak majd kicsit nyújtózom. Fejtől lefelé kinyújtom az összes testrészemet, amit lehet majd előkészülök és futni is kezdek. Legalább valami hasznossal töltöm a napomat, sem, mint bent csücsülök az Akadémián és lustálkodom, mint egyesek. Bezzeg mindig engem találnak be! A tanárok folyton engem szidnak miközben én vagyok valószínűleg az egyetlen, aki szénné edzi magát! Miközben futok előre észreveszek valakit, aki éppen pecázik. Megállok egy percre majd tekintetemmel alaposan megfigyelem. Közelebb is megyek majd amint meglátom az ismerős pofát nyomban vérszemet kapok. Ez a pupák! A pernahajder! Mit keress ez itt?!
- Te… Te pernahajder! Mit keresel itt?! Verést akarsz újra?! Nem tanultad meg a leckét a legutóbb? Ugye nem kukkolni jöttél ide már megint?! Mi a fenének pecázol egyáltalán? Nem tudsz halat fogni vagy mi?
Karba teszem a kezeimet miközben válaszra várok. Amikor én pecáztam akkor beugrottam a vízbe és úgy kapkodtam össze a halakat! Semmi pecabot vagy valami! Még Chiyo-csajszi is edzetett így engem! Bekellet ugorni a vízbe és elkapni a halakat. Ez meg itt pecázik nekem, mint valami amatőr! Rossz nézni! Amúgy is. Utálom a fickót! Gyűlölöm! Miatta kerültem bajba! Emlékszem, hogy sikálnom kellet a WCt vele mert ez az idióta nem volt képes bevallani a bűntettét! Körbe tekintek vannak-e többen is a tengerparton. Szerencsére egyedül vagyunk! Azt hiszem találtam magamnak egy edző partnert! Amúgy is szét akarom verni!
- Na mindegy pupák! Akarsz még verekedni? Rajta! Nincsenek szemtanuk te ganajturó! Amúgy is van egy elrendezetlen számlánk! Lefoglak püfölni! Hol a kardod?! Húzd csak elő szépen és kezdjük el!
Kezemet az oldalamon lévő kardom markolatához helyezem és a Chiyo csajszitól eltanult alap beállásba váltok. Megvárom míg ő támad először és úgy fogom kirántani a kardot ahogyan azt tanította. Hirtelen kirántom és rögtön vágok majd visszarakom a helyére. Kezdésnek nem lenne rossz. Ráadásul ösztönzöm az ellenfelemet, hogy komolyra vegye a harcot. Azt hiszem izgalomba jöttem! Amúgy is átakarom rendezni ennek a tetűnek az arcát!

2
Küzdőterek / Egy mester és egy tanítvány
« Dátum: 2019. Márc. 23, 13:54:45 »
Elöntöttek az érzelmek. Lábaim meg sem állnak. Csak futok előre a célom felé. Először a Ramenesnél állok meg, hogy kikérdezzem valamelyik pincér hapekot, hogy nem tudják-e véletlenül hol találom Suke-bát. Biztos vagyok benne, hogy valaki tudni fogja hol lakik. Elvégre gondolom ez lenne a törzshelye vagy tévednék? Egyszer találkoztam az ürgével… na jó. Kétszer, de az enyhén komikus volt. Szerencsére az egyik pincér tudja, hogy hol találom meg pontosan és el is mondja nekem. Nem értettem miért és hogy nem kérdez rá mit keresek itt, de annál jobb nekem. Lehet, hogy felismert és azért segít nekem. Megeshet! Még ha nagyon hihetetlenül hangozhat is a tény. Szerencsére a pincér mutatja, hogy melyik épület is az övé majd útnak is indulok. Nem fogok addig megállni, míg meg nem találom! Honom alatt a hosszú dobozzal, másik kezemben a karddal rohanok át Seireitei utcáin. Nem törődők semmivel. Egy cél vezérel csak engem, hogy megtaláljam Suke-bát! Zavar, hogy csak úgy faképnél hagyott! Nem csak ez! Ahogyan nézett rám, ahogyan beszélt hozzám, zavaróvá vált ahogyan csak vissza kezdtem emlékezni az akkori találkozóra! Elsőnek nem tűnt fel semmi annyira, de most úgy érzem, amit tenni fogok az részben magamért van. Még nem döntöttem el pontosan mi a lényege annak amire készülök éppen, de nem fogok leállni. Muszáj most bátornak és legfőképpen elszántnak lennem. Ebben nem szenvedek hiányt. A papíron lévő név, aki készítette nekem a kardot, motivál arra, hogy valami őrültséget tegyek. Könnyekkel küszködöm miközben lábaimmal taposom az utat. Nem állok meg, nem érzem, hogy fáradnék. Teljes mértékben eluralkodott bennem valami olyan érzés ami nem akar elmúlni. Mintha a tűz sose akarnak kialudni! Futok és csak futok! Egészen addig míg meg nem lelem azt az épületet, ahol Suke-bá van jelenleg. A 10 osztag területénél. Átugrom a kerítést. Amint földet érek, pár lépést előre megyek majd felnézek a teraszra. Kifújom a levegőt magamból majd leteszem a dobozt a földre. A kezemben lévő kardot meg kivonom majd a tokját elhelyezem a dobozba. Amint megvolnék ezzel, határozottan ordítani kezdek a terasz felé.
- Watanabe Yuusuke! Jöjjön le! Most azonnal!
Nem tudom türtőztetni magam tovább. Egyszerre vagyok dühös és egyben valahogyan motivált. Nem is igazából Yuusuke-bára lennék dühös, de egyszerűen még is úgy érzem muszáj itt lenne és megküzdenem vele. Itt és most! Bebizonyítom ennek a fickónak méltó vagyok arra, hogy összemérjem vele az erőmet! Nem vagyok holmi akadémista! Elegem van abból, hogy mindig félre állítanak! Most nem! Nem fogok meghátrálni, se pedig elhúzni innen! Megvárom szépen amint elém kerül majd utána hozzá intézem a szavaimat. Kivont kardom élével felé mutatok, miközben eső cseppek jelennek meg az égboltról. Pengémről a cseppek elnyúlnak majd az éléhez érve lefolynak a földre. Arcomat végig simítja és a könnyeimet is megtisztítja. Viszont még mindig hullatom őket. Ez talán a hangomról is meghallatszik, de nem érdekel. Én ma megküzdők vele!
- Igaza volt! Tényleg nem adtam bele mindent! Többet kellet volna nyújtanom! Jobban igyekeznem! Talán még Chiyo Taichou is itt lenne, ha tepertem volna! Ha hamarabb válok shinigamivá! Ennek most már vége. Nem vagyok kolonc! Miért hiszi mindenki rólam, hogy csak egy csavargó vagyok há? Meg söpredék?! Annak a rohadt nemesnek, fogalma sincs min mentem keresztül! Elvesztettem Nee-chant! Elvesztettem Chiyo Taichout! Nem ismertem soha a szüleimet! Még a családnevemet se tudom! Fogalmam sincs honnan származom! Ennek tetejében! Hiába látják mire vagyok képes csak hátráltatnak és én idióta csak hagyom nekik, hogy még jobban leteperjenek! Elegem volt! Azt akarja, hogy adjak bele mindent?! Kíváncsi arra, hogy mire vagyok képes?! Azt akarja, hogy méltó legyek?! Az elszántságomat akarja látni?! Akkor küzdjön meg velem a szentségit!
Ezután Chiyo Taichoutól tanult alapállásba vágom magam, miközben dühös arckifejezéssel nézek farkasszemet Yuusuke-bával. Tele a hó cipőm mindennel! Az se bánom, ha a shinigamik idejönnek és leakarnak fogni! Nem érdekelnek többé a szabályok! Ma küzdeni fogok! Megmutatom nem vagyok holmi söpredék! Én Rei vagyok! Inuzuriból jöttem! Ha itt kell meghalnom csak legyen! Én már rég nem félek a haláltól!
- Gyerünk!
Ha Yuusuke nem fog nekem jönni akkor én megyek neki teli erőből. Minden egyes kard csapásomba bele viszem a szívemet és a lelkemet! Minden támadásomat úgy fogom kivitelezni ahogyan Chiyo Taichou alkalmazná! Már tudom is mit fogok tenni! Shunpoval fogok neki menni szemtől szembe és egy lefelé ívelő kardcsapást alkalmazok, hogy amikor kivédené legalább érezze a támadásom nem gyenge vagy idétlen próbálkozás. Hanem egy komoly és teli erőből jövő kardnak a csapása, ami szívből jön! Ezután megpróbálok újfent shunpot alkalmazni és a háta mögé menni, hogy onnan intézzek egy bal oldalra ívelt támadást a bordái felé.

3
Pályázatok / Kuroji Rei pályázatai
« Dátum: 2019. Márc. 19, 21:39:53 »



Fegyver/Doboz pályázat

(click to show/hide)

Nem tudom elhinni. Elfogadni a tényt, hogy Chiyo csajszi nincs többé? Egész nap forgolódok az ágyamban és egy szemhunyásnyit nem vagyok képes elaludni. Miért? Előbb Nee-chan és az anyám, most meg Chiyo is? Még is mikor akarta valaha is bárki közölni felém ezt a tényt? Mindenkitől kérdeztem, hogy vajon mi a fene van vele, senki nem adott egyértelmű válasz. Egyetlen egy személy mondta el nekem. Nem igazán őrültem neki. Megfagyott bennem a vér a hír hallatán. Egyszerűen nem vagyok képes elhinni, amit hallottam. Eltűnt, nem jön vissza többé. Rég itt kéne lennie, de nincs itt! A fene essen ebben az egészbe! Hol van itt az igazság? Elegem van! Amúgy sincs kedvem aludni! Inkább kimegyek a szabadba. Lehet nem kéne, mert szabály ellenes, de fújok is rá! Vannak ennél nagyobb gondjaim is, mint ezen aggódnom! Szabályok ide vagy oda. Nekem nincs kedvem aludni és kész! Még szerencse, hogy kitudok slisszolni az Akadémia területéről anélkül, hogy bárki észrevenne. Nem ez az első eset. Magamra öltöm szépen a ruhámat. Minden mozdulatom nagyon halk, hogy véletlenül se ébresszem fel a szobatársaimat. Amint megvolnék, szépen lassan és óvatos léptekkel kimegyek a szobából. A felügyelő tanárokat messzi ívből kerülöm, nehogy aztán rajtakapjanak. Amint leérek a földszintre, az egyik ablakot kinyitom majd kimászok és szépen lassan becsukom magam mögött, nehogy sejtsék a turpisságot. Kiérve az Akadémia területéről mély levegőt veszek. Most nagyon szükségem van egy kis egyedüllétre. Sajnos viszont Zanpakutoum megtöri a csendet. Ahogyan azt szokása.

Lám lám! Ki hitte volna, hogy megint megszöksz! Csak nem zavar, hogy Chiyo Taichou nincs többé? Jól gondolom erről fúj a szél. És mond csak drágám… ezzel mit akarsz elérni? Sebeidet akarod nyalogatni? Úgy tudom a Nee-chanod nem erre tanított!

- Fogd be egy percre jó? Nincs túl jó kedvem!

Halkan ugyan, de hangomon nagyon érezhető, hogy nem éppen vagyok rózsás kedvemben. Vannak helyzetek amikor szeretném, ha csönd lenne és egy magam lehetnék. Nem igaz, hogy ezt a Zanpakutoum hogy a fenébe nem képes megérteni! Úgy tudom, hogy pont ők értik meg legjobban a gazdájukat, de az enyém rám sem hederít! Tipikus! Vajon merre is menjek? Annyira csak Chiyo csajszin forog az agyam, hogy azt se tudom eldönteni merre mehetnék! A fenébe is! Na jó. A megérzéseimre hagyatkozom. Behunyom a szemem majd rá mutatok arra az irányra amerre menni szeretnék. Amint sikerül kiválasztanom a tetszőleges irányt és a szemeimet is kinyitom, határozottan elindulok. Közben olykor hátra nézek, hogy biztos legyek abban nem követ senki. Tudom ilyenkor szabálysértést követek el és némelyik shinigami nem szereti, ha kint ólálkodom, de nem érdekel. Egyedül akarok lenni és kész. Vannak ennél nagyobb gondjaim is. Nem értenék amúgy sem. Mindig csak a szokásos dogma meg a hülyeségük. Mintha ők annyira ismernének engem! Pedig nem! Miközben haladok előre, összekulcsolom a kezeimet és gondolkodok. Még is mit tehetnék? Kitől tanulhatnék tovább? Egyáltalán van értelme shinigamivá válnom? Lehet annak a pupák nemesnek van igaza? Egy söpredék vagyok? Hisz én voltam az oka annak amiért Nee-chan nincs többé velem. Az én hibám. Nem lett volna szabad idejönnöm. Lehet csupán másoknak ártanék, ha tovább maradnék az Akadémián. Az is lehet nem lenne helyes, ha shinigami lennék, mert kitudja mikor fog megismétlődni az, amit Nee-channal tettem? És ha elveszítem a fejemet? A fenébe is! Most mit csináljak? Kezeimet az arcomhoz teszem. Nem tudom egyszerűen eldönteni mit kezdjek magammal. Bolyongok itt a sötét utcán és teljesen tehetetlennek érzem magam. Nem tudtam részt venni azon a küzdelmen, ahol azok a fura nyilasok voltak és utána még ez is! Kezeimet leemelem az arcomról majd oldalra tekintek hátha már egy elágazáshoz értem-e. Meglepetésemre egy feliratot veszek észre a falnál. Tizenegyedik osztag. Az emlékek már is támadnak engem. Remek! Mi a fenének jöttem én ide? Sarkon is fordulok és teszek pár lépést csak aztán végül megállok. Nem tudom megmagyarázni miért, de úgy érzem most meg kell állnom. Visszanézek majd a felirathoz sétálok és egy darabig figyelem. Vajon most mit tegyek?

Jól tudod mit akarsz most tenni Rei. Én lebeszélnélek róla, de tekintve, hogy úgy sem hallgatsz rám, úgy döntök most az egyszer segítek neked. Nagy szerencséd van, hogy veled vagyok. A fal túloldalán nincs senki. Ebben az időtájban alig vannak őrök. Szabad a pálya magyarán.

Végül is… Egyszer élek csupán. Maximum kirúgnak az Akadémiából. Körbe tekintek hátha találok egy árva lelket itt valahol. Shunpot felhasználva elrugaszkodok a földről majd a fal tetejére huppanva, rögtön lekászálódok a földre. Igyekszek tompán esni és rögtön a bokorba elbújni majd onnan kikukucskálni. Egy árva lélek nincsen itt. Ráadásul ez nem is a tizenegyedik osztag területének a bejárati része, sokkal inkább a hátsó. Mondjuk azt hiszem Chiyo taichou említette nekem külön, hogy hátul nincsen annyi őr. Várok pár percig a bokorban hátha erre jönne valaki majd amint tisztának érzem a levegőt, kikászálódom a bokorból. Leporolom magamról a koszt majd körbe tekintek. Ismerős az egész terep. Régen itt voltam Chiyo csajszival. Emlékszem erre! Itt tanított sokszor! Még arra is emlékszem, hogy milyen nehéz feladatokat adott nekem. Nem is lehet elfelejteni. Sokat foglalkozott velem. Az emlékeim élénkekké kezdenek válni. Látom magam előtt, mikor a vizes feladatot oldom meg éppen. Hallom ahogyan Chiyo csajszi adja ki az utasításokat, merre öntsem ki a vizet és merről merítsem. A hangja parancsoló volt, de egyben nem is tudom, szeretett teljes? A másik emlékkép, ami megjelenik előttem, hogy hány gyakorló meccset is játszottunk le. A küzdelmek alatt megtanította hogyan védekezzek, használjam ki a lehetőséget, miképpen védjem ki a támadásokat és hogyan használjam ki a javamra. A gyomrom egyre jobban görcsbe szorul. Ez sok… túl sok! Egy újabb kép jelenik meg előttem, ezúttal még élénkebb! Még együtt is sziesztáztunk mikor volt időnk! Látom ahogyan megtanítja nekem a Wing Chunt, az alap mozdulatokat és… miképpen uraljam a dühöm. Nem ez… ez sok! Elég! Nem bírom! Összekuporodom majd a fejemet fogom egy pillanatra. A fenébe!

Rei!

Zanpakutoum erőteljes hangjának köszönhetően az emlékeim nem kezdenek bántani. Helyette kellemesebbnek érzem. Viszont… nagyon fáj. Nem tudom elhinni! Nincs többé! Eltűnt örökre! Ezt… nem tudom elviselni! Könnyezni kezdek. Maradjon abba! Próbálom letörölni az arcomról a könnyeimet, de újak jönnek a helyükre. Egyre csak jönnek! Elég! Nem akarok sírni! Nem akarok! Nagy nehezen visszafolytom a sírást. Kicsi hiányzott, hogy elkezdjek bőgni, mint egy poronty baba! Viszont hova menjek? Hátra nézek és látom azt a helyet, amit Chiyo nagyon fontosnak tartott.

- A szentély…

Olyan nosztalgikusnak hat a kinézete. Letörlöm még magamról az utolsó könnycseppeket majd a szentély felé közeledem. Érzem és egyre erősebben tapasztalom a mesterem légkörét. Sokat járt itt. Még egyszer nekem is megmutatta. Fontos neki ez a hely. A róka szobrok is még a helyükön vannak. De ki tudja meddig? Jön egy új kapitány és ezt lefogja rombolni? Azt nem szabadna hagynom. A szobor közelébe lépek majd megfordulok és lekuporgok mögé. Ez kész rémálom. Még is mit fogok tenni ezek után?

Itt akarsz várni addig míg egy őr ide nem ér?
- Amúgy is megérdemelném, hogy kicsapjanak nem? Egy söpredék vagyok csak. Az a nemes jól mondta. Ezért is zavar. Megöltem Nee-chant. Feltudod ezt fogni? Meg se gyászoltam normálisan. Előbb kezdek sírni Chiyo Taichou miatt, mint miatta. Egy szörnyeteg vagyok. Hálátlan. Lehet, hogy van tehetségem, de szívem az nincs. Meg sem érdemlem, hogy valaha shinigami legyek. Az időmet pazarlom és mások idejét. Egy csavargóból amúgy sem lehet shinigami nem igaz? Egy olyan, mint én, csak… selejt.

Jobban összekuporgok és a térdeimet magamhoz szorítom. Így van. Ez az igazság. Csak nehezítem mások dolgát, ha tovább maradok. Nem tudom betartani a szabályokat, mert eleve hülyeségnek tartom, a nemeseket sem bírom és amúgy is. Megöltem Nee-chant! Cserben hagytam Chiyo Taichout! Nekem is ott kellet volna meghalnom vagy vele eltünnöm! Ez nem igazság. Miért én? Nem érdemlem meg!

Ez nem igaz Rei…

Felemelem a fejemet mikor Zanpakutoum olyat mondott amire nem számítottam. Nem értem. Most nem ért velem egyet? Pedig mindig hülyének tart. Rajta! Szólj csak be! Bánts vagy mit tudómén!

Nem fogom…

Miért nem? Eddig mindig is beszóltál nekem! Most akkor miért nem kapom tőled azt, amit eddig is? Miért nem kezdesz kioktatni?!

Értsd meg végre kölyök! Nem vagy szörnyeteg! Ami Nee-channal történt valóban a te hibád ezt nem tagadom, de Chiyo elvesztése, nem a te sarad. Nem hagytad cserben épp ellenkezőleg. Mivel te élsz, Chiyonak tettél jót ezzel. Szörnyeteg lennél? Akkor miért sírsz? Egy szörny nem tud sírni. Akkor te miért tudsz? Igen… nem dolgoztad fel Nee-chan elvesztését és nem eregettél könnyeket, de tudod, hogy miért? Én elmondom. Tudatt alatt menekültél. A dühödet a tanárjaid és az osztálytársaid felé irányítottad, pedig akire igazán mérges vagy…  az önmagad. Magadra vagy dühös. Dühös vagy amiért nem voltál képes leállni mielőtt Nee-channak baja eshetett volna. Dühös vagy magad miatt, mert úgy érzed nem tettél eleget, hogy Chiyo taichou most is veled legyen. Magadat ostorozod. Azért akarsz erősebb lenni, hogy ne történhessen meg ugyan az, ami Nee-channal is igazam van? Shinigami akarsz lenni, hogy féken tartsanak. Félsz önmagától. Egy szörny valóban menekülne, aki még gyáva is, de te… most bizonyítottad be az ellenkezőjét. Se nem vagy szörnyeteg, se nem pedig gyáva. Ép most nézel szembe a tetteiddel. Ehhez bátorság kell és erő. Benned ez megvan Rei... megvan. Amúgy meg ahelyett, hogy itatnád az egeret. Jobban is körülnézhetnél, hogy pontosítsak néz a feneked alá. Valami nem stimmel már régóta nekem ott. Azt is mondhatnám egy jel. Kérdés mi?

Mi van? Felállok gyorsan és a fenekem alá nézek. Valóban van itt valami! Közelebbről is megnézem mert a fény viszonyok eléggé megnehezítik, hogy távolról is lássam mi van a kőbe vésve. Ez valami családi szimbólum akar lenni? Még is, miért van itt ez a címer? Végig simítom a címer körül az ujjaimat, ami után egy kis rést kezdek kitapintani. Van itt valami! Az éleket követve úgy gondolom, hogy ezt lelehet venni? Körülbelül tégla nagyságú és abból is egy hosszabbik. A két kezemet használva, picit megemelem a követ és látom, hogy ellehet távolítani könnyedén. Direkt van itt ez kivágva vagy mi? Magam mellé rakom, majd belesek. Egy doboz vár rám. Egy hosszú, doboz. Kiemelem a dobozt, amin papírok csücsülnek összefogva, ráadásul ami összeköti ezeket a papírokat egy címer látható a kapcsán. Mi ez? Ez nekem szólna? Nem látom a nevemet rajta. Megkéne lesnem, hátha valakié. Legalább valami jót is tehetek. Leveszem a zsinórt a papírokról majd elkezdem olvasni mi áll rajtuk. Az első papíron egy kard tulajdonságai vannak felsorolva. Körülbelül milyen hosszú penge meg hasonlók. Nem annyira érdekes. A második papíron úgy tűnik arról van szó ki a tulajdonosa. Biztos valamelyik shinigamié csak viccből eldugták előle. Hirtelen a szemeim kitágulnak mikor elolvasom a tulajdonos nevét.

- De hisz… ez az… én nevem!

Valami tévedés lehet. Még is, ez az én nevem! Ilyen kanjival írják! Nincs családnév feltüntetve csak keresztnév! Várjunk csak… akkor ez a kard az enyém? Még is… ki az, aki ezt nekem adja? Nem értem! A harmadik papírt veszem elő és azt kezdem el olvasgatni. Szinte szíven szúr az a rész, amin megvan jelenítve a készítőjének a neve. Aikawa Chiyo… kovácsolta. A mesterem. Nekem? Felnyitom a dobozt kapkodva, hogy magam is láthassam. A fedelét levéve, megpillantom az említett kardot egy fekete doboz társaságában. Magamhoz veszem a tokjával együtt a fegyvert. Teljesen rám van szabva. Az én méretemre. A tok vörös és fekete színű. A markolatnál meg arany bevonat is van. Még is? Mennyibe került az elkészítése?

Úgy tűnik a mestered gondolt rád. Nagyon szerethetett téged. Vajon még is, hogy lehetséges az, hogy egy kardot tudjon kovácsolni valaki? Talán a szimbólum rá a válasz? Hmh… Hakusaya klán. Legalább is az egyik papíron ezt a nevet említik, mint a címer tulajdonosát.

Érzem a kezemben a mesterem gondos kezeit, amit a kardba öltött. Nekem készítette el. Éjjel nappal. Akár több napot is eltölthetett vele mire kialakította, megkovácsolta és a díszítést is rá rakta. Miért kaptam?

Mert bízik benned. Ez annak a jele, hogy tudja jól, hogy sikerülni fog. Egy nap shinigami leszel és senki nem fog ebben téged megállítani bármennyire is próbálkozzon akárki!

Igaza van. Chiyo bízik bennem. Ebben a kardban van minden bízadalma amit felém irányít! Magamhoz szórítom egy percig. Könnyek szöknek ki újra a szemeimből. Nekem csinálta. Meg se tudom köszönni. Bízik bennem! Még ha nem is látja előre a jövőmet, de úgy hiszi megtudom csinálni! Nem adhatom fel. Nem vagyok söpredék! Befogom bizonyítani, hogy érek valamit! Már tudom mit kell tennem. Eleget voltam itt! A bánatomból végül mély harag és motiváltság veszi át a helyét. Jól tudom hova kell most mennem! A papírokat elhelyezem a dobozba majd a fedelét is rá rakom és a honom alá csapom. Másik kezemben a kardot szorongatom. A fal közelébe sietek majd felugrok újfent shunpo technikát használva. A tetejére huppanok és gyorsan, lehetőleg tompán a földre érkezem. Jobbra és balra pillantok. Egy árva lélek nincs. Szerencsém van. Viszont nem az Akadémia felé fogom venni most az irányt. Van egy elrendezetlen számlám. Mondhatni bizonyítanom kell. Nem tudom pontosan hol lakik Suke-bá, de talán a Ramen kifőzdében adnak választ! Ilyenkor úgy is nyitva vannak. Megtalálom Suke-bát és kifogom hívni! Nem érdekel, hogy este van már! Tudom jól mit kell tennem! Erőteljesen elindulok a cél felé. Köszönöm Taichou! Ígérem nem fogsz csalódni bennem! Nee-chan. Remélem egy nap megbocsátasz nekem ott fent. Esküszöm igyekezni fogok!





           Rei kardja



A kardot Aikawa Chiyo kovácsoltatta Reinek. A Hakusaya klán áldását adta erre. Markolata a vörös és fekete színeket jeleníti meg amik szimbolizálják Rei és Chiyo szoros kapcsolatát. Az arany bevonat egyfajta magasztosságot takar. A tok vörös és fekete színek összemosódását amazt szimbolizálja, hogy Rei mennyit tanult Aikawa Chiyotól és hogy Chiyo mennyit tanult Reitől is. Konkrétan egymástól tanultak meg sok dolgot. A kard Reihez van igazítva és harci stílusához. Akár a hátán is tudja hordani minden nehézséget mellőzve. A fegyver nem tulajdonít semmilyen előnyt a használónak, szimplán egy kard, mint a többi csak díszesebb és személyre szabottabb. A Hivatalos papírok igazolják, hogy a kard tulajdonát Rei képezi és hogy nem más adta meg emezt az engedélyt, mint maga a tizenegyedik osztag volt kapitánya: Aikawa Chiyo.




      A fekete doboz



A furcsa fekete doboz úgy tűnik, mint egy kirakós. Van benne valami, de ahhoz, hogy tartalmát megszerezze valaki, a rejtvényt meg kell fejtse. Sajnálatos módon Reinek egyelőre nem sikerül megoldania a rejtély, hiszen képességei és képzettségei még nincsenek azon a szinten, hogy egy ilyen bonyolult feladványt megfejtsen. Vajon mit rejthet a doboz? Lehet, hogy csupán egy kellék ahhoz, hogy Rei tudja edzeni szellemi képességét?


Aikawa Chiyo júzerével egyeztetve vannak az információk.

A Hakusaya család oldala, mint forrás: http://bleachszerpjatek.hungarianforum.com/t2377-hakusaya-birtok

4
Soul Society / Múlt és jövő. Új nemzedék a láthatáron?
« Dátum: 2018. Szept. 14, 16:04:11 »
Megesz az unalom! Uncsi volt ez a mai napi! Csak azt a nyomorult Kidou elméletet vettük egész áldott nap! Egyesek egyáltalán, hogy tudnak aludni? Nem érzik, hogy kel nekik egy kis mozgás? Bezzeg, ha Chiyo-csajszi lenne itt az igazgató, tuti, hogy izgalmasabban telnének a napjaim! Legalább ez az olvasnivaló van olyan érdekes, hogy lekössem magamat. Ki is fogom próbálni ezeket a technikákat, elvégre Chiyo-csajszi lelkemre kötötte, hogy legyek nagyon szorgalmas! Márpedig én az vagyok! Csak ne kelljen azt az ostoba kidout tanulnom! Hagyjanak békén vele végre! Összecsapom az öklömet miközben az ágyamban fetrengek és nézek ki magamból. Eldöntöttem! Elegem van ebből a semmittevésből! Én fogom magam és megyek edzeni! Nincs kedvem tovább itt rostokolni! Lassan és óvatosan magamhoz veszem a cuccaimat. Magamra öltöm az egyenruhámat, batyumba elhelyezem a könyvemet meg egy *fényképet* is amit még az árustól kaptam valamikor. Jó lesz könyvjelzőnek! Utoljára még magamhoz veszem a kardomat is. Elvégre kard nélkül, hogy a fenébe tudjak edzeni? A szoba őröket kifigyelem nagyjából merre őrködnek, majd kihasználok egy szabadabb útvonalat és kiérek az Akadémia területéről. Ha netán megnéznék ott vagyok-e majd az elhelyezett párnám tanúskodni fog, hogy még a szobámban vagyok. Már, ha ellenőrizni szokták.
- Nos akkor merre? hmmm…. ecc pecc kimehecc…
Te isten csapása… ez komoly?
A mondóka végére rá mutatok egy irányra majd veszem a sátorfámat és elindulok abba az irányba. Nem nagyon érdekel mit akart közölni a zanpakutoum. Biztos megint leakart hurrogni valamiért, de már annyira megszoktam ezt tőle, hogy olykor fel se veszem már. Ígérget fűt és fát, de még mindig életben vagyok! Szóval valószínűleg füllent azzal kapcsolatban, hogy kicsinálna vagy annyira türelmes hozzám. Nem tudok kiigazodni rajta. Kár, hogy most Chiyo-csajszihoz nem tudok menni, pedig annyira kedvem lenne vele edzeni megint! Be kell érnem most magammal. Ha már a könyvet kikölcsönöztem, akkor már fel is használom. Amúgy is nem árt, ha előre tanulok pár fogást nem? Miközben haladok előrefelé, azért körbe pillantok nem-e követ valaki vagy esetleg egy tanár fogja magát és utánam szaladna. Szerencsére viszont nem akasztom össze a nem létező bajszomat senkivel. Király! Végre egy kis szabadság! Komolyan mások, hogy bírják ezt, hogy a négy fal között kuksolva élik le az életük nagyrészét? Meg lehet gebedni szinte! Bár eléggé sötét van, de szerencsére van némi fényforrás hála a kikészített fáklyáknak. Talán nem lesz baj, ha útközben mazsolázgatom a könyvem lapjait. Elő is veszem a batyumból a kikölcsönzött könyvemet és fellapozom az oldalakat.
- Kell lennie valami érdekesnek, ami talán még működhetné is…
Mondom magamnak miközben kíváncsi szemekkel lesem a képeket vajon melyik technikát lenne érdemes megtanulnom. Az akadémiától kapott könyvek nagyon bénák már nekem. Csupa alap mozdulat, de semmi extra. Még egy majom is képes lenne azokat megtanulni, ha van egy csöppnyi esze is. Nekem igazi szipi szuper technika kell, ami jól is néz ki meg hatásos! Mint amilyen Chiyo-csajszi stílusa! Na az övé menő és kemény! Én is olyan menő akarok lenni! Hirtelen a könyvem lapjai olyan közel kerülnek az arcomhoz, hogy végül találkozik is a fejem vele, aminek következtébe fenékre is esem. Már megint?! Ennyire nem lehet engem észrevenni vagy mi a fene?! Leveszem az arcomról a könyvemet majd felnézek, hogy lássam ma melyik idióta volt olyan kedves és nem vett észre. Halványan látom a körvonalait, de nem igazán látom kivel állok most szembe. Kicsit megdörzsölőm a szemeimet és amint meglátom az ismerős arcot, rögtön felpattanok és mondom is neki a magamét. Arcátlanság!
- Hé, Tata! Legközelebb figyelhetnél már jobban is! Mindegyik shinigaminak ez a szokása, hogy folyton belém ütköztök vagy mi?!
Ki nem állhatom ezeket az shinigamikat komolyan! Legtöbbjük annyira beképzelt, hogy felforr az agyvizem amint meghallom, hogy elkezdenek papolni nekem arról mit hogyan csináljak, meg megkérdőjelezik a viselkedésemet. Nekik kéne egy tanár nem nekem! Pupák majmok! Jobban megfigyelem a Tatát. Ismerős nekem a fazon, de honnan? Nem jut az eszembe. Pedig tuti láttam valahol! De hol?
- Tata! Nem találkoztunk mi már valahol? Olyan ismerős az a sebhelyes arca!
Tuti, hogy találkoztam már vele az biztos! A sebhelye is ismerős! Márpedig emlékszem, hogy találkoztam vele! Rémlik nagyon! Miközben várok a Tata válaszára, előveszem a batyumból a fényképet és berakom a könyvemhez nehogy elfelejtsem hol tartottam. Kénytelen vagyok abbahagyni az utamat hála ennek a Tatának, aki nem képes az orra elé nézni! Biztos már annyira vén, hogy azt se tudja, hogy kell néznie! Tata pupák!


(click to show/hide)

5
Soul Society / Ki a hibás? Te vagy én?!
« Dátum: 2018. Júl. 12, 22:46:24 »
Ki a hibás? Te vagy én?!

Helyszín: Akadémia folyosója

Hulla fáradt vagyok! Ez a sok kidou marhaság teljesen leszívta az agyamat! Meddig kell nekem még itt rostokolnom ezen a pöcegödrön már? Adják ide gyorsan azt a nyamvadt shinigami titulust vagy mit tudómén vizsga jegyet és hagyjanak már engem békén a hülyeségeikkel! Minek ennyire bonyolult dolgot egyáltalán megtanulni? Csak az időmet vesztegetem vele! Jó persze, megígértem Chiyo-csajszinak, hogy megtanulok rendesen is kidouzni legalább egy alap szinten, de annyira unalmasak az órák, hogy nehezen bírok fennmaradni! Körülbelül az óra felénél már húzom a lóbőrt! De legalább vége van ennek a rémes napnak végre! Szerintem jobb lesz egy kis szunyát bedobnom mielőtt belekezdenék az edzésembe! Ki kell gyakorolnom ezeket az új technikákat, amiket még a Chiyo-csajszi mutatott! Eléggé bonyolult és összetettek, de azért nagyjából vágom hogyan is kéne csinálnom! Csak ki kell gyakorolnom alaposan. Ennek legalább van értelme, nem úgy, mint annak az ostoba kidounak amit éppen tanulunk. Mekkora hülyeség már? Mire elmormolok egy igét, rég szanaszét vágnak vagy kinyiffantana egy lidérc! Én azt mondom, nem kéne ezzel a hülyeséggel tovább foglalkoznom. Elég, ha jól megtanulok kardot forgatni, jól mozogni terepen és megvan oldva az egész! Mit kell ezen tovább bonyolítani feleslegesen?! Ráadásul az agyamat felhúzzák a baromságaikkal. Ha annyira azt akarják, hogy fennmaradjak, akkor legyen érdekesebb az óra, nem pedig halálosan unalmas! A tanárral van a baj, nem velem! Én igyekszem ahogy tudom! De ha elnyom az álom, mit csináljak?
Mondjuk megerőltethetnéd magadat és próbálhatnál ébren maradni. Tökkelütött idióta!
- Ezzel aztán sokat segítettél!
A zanpakutoum is lassan felhúz! Sajnos viszont hiába szólnék be neki, mert akkor pórul járnék. Az a nagy szerencséje, hogy erősebb nálam és megvannak a módszerei, hogy sakkban tartson! Fogadok, hogy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, zanpakutou téren, hogy az enyém állandóan szívat. Fogadok más zanpakutouja segíti meg védi, ellátja tanácsokkal, az enyém pedig szekál és kioktat. Mintha nem lennének hibái! Ő lenne Miss tökéletesség! Mindegy! Teszek rá! Mondja csak a magáét! Ma valahogyan nincs kedvem vitát folytatni vele. Amúgy is szunyálni akarok ma! Még az a szerencse, hogy senki nem szólt be nekem a tanárokon kívül. Amint befordulok a folyosó egyik sarkába, rögtön a fejem találkozik valami kemény dologgal, aminek hatására rögtön fenékre esem. Kicsit megrázom a fejecskémet és amint felnézek nyomban felmegy bennem a pumpa. Mi ez már?! Vak ez a nő vagy mi?! Na ebből elég! Kikérem magamnak ezt a hozzáállást most már! Engem nem lehet semmibe venni! Bunkó!
- Hé, nyanya! Attól még, hogy shinigami vagy, körbe nézhetnél! Talán ennyire átlátszónak tűnők?! Az apám nem volt üveges!
Te gyökér! Egy shinigaminak beszólsz? Nem volt neked elég a legutóbb is, mikor beszöktél egy küldetésre, ahol semmi keresni valód nem volt? Persze magyarázhatok én itt neked. Egyik füleden be a másikon ki!
- Pont most kell neked engem kioktatnod há?! Ő jött nekem!
Mondom nagy hangon a zanpakutoumnak az igazamat. Igen is nekem van igazam! Ez a nő nem figyelt! Különben nem ütköztem volna neki! Ajánlom, hogy bocsánatot kérjen, mert esküszöm bepancsolok, de akkorát, hogy fal adja a másikat! Nem érdekel, hogy shinigami! Reit senkise alázhatja meg! Senki fia!
- Kérjen bocsánatot! Rajta!
Követelem nagyon is ami kijár nekem. Ide a jussomat! Ha én hibáztam volna, biztos bocsánatot kérnék tőle. Csak hogy ő hibázott nem én! Én aztán ártatlan vagyok! Még Chiyo-csajszi is nekem adna igazat! Közben felállok és csípőre teszem a kezeimet. A tekintetemből szerintem letudja vágni, nem éppen vagyok jó kedvemben!

6
Soul Society / A nyers hal mellé egy csipetnyi lecke!
« Dátum: 2018. Jún. 08, 18:30:52 »
A nyers hal mellé egy csipetnyi lecke!

Olyan fárasztó napom van! Miért kell ennyi hülyeséggel töltenem az időmet?! Chiyo-csajszival akarnék edzeni, nem pedig itt tölteni a drága időmet a padon, miközben a hülyeséget magyarázzák itt nekem a kidou mittudoménről! Megígértem ugyan, hogy igyekszek figyelni és némi alap démonmágia tudást felhalmoznom, de annyira dög unalmas, hogy azt szavakba nem lehet önteni! Jobban szeretnék inkább kint a szabadban edzeni, forgatni a kardomat, esetleg pár pupák arcát oldalra billenteni, akiknek beígértem a jó nagy adag maflást! Még azt a Kuse hapekot is el kéne kapnom! Kiadós veréssel szeretném megköszönni amiért volt olyan drága, hogy engem gyanúsított, hogy én vagyok a hibás az öltözőben keletkezett kárókért! Nem is én kezdtem! Felhúzott, belelépet a lány becsületembe! Elégtételt követeltem! Annyira baj, hogy megvédem a büszkeségemet?! Idióták! Vannak jogaim! Szerencsére végre kicsengetnek. Ennek örömére jól ki is nyújtóztatom magamat, aztán már röppenek is kifelé a teremből. Most, hogy végre megszabadultam az Akadémia fogságából, el kéne valamivel ütnöm az időmet! Mondjuk egy jó kis edzés Chiyo-csajszival?! Mennyire örülne neki, ha betoppannék a tizenegyedik osztag barakkjába váratlanul? Lehet nem lenne rossz ötlet! Ezzel el is döntöttem hova is fogok menni! Gyorsan a szobámhoz igyekszek, magamhoz veszem a kardomat és a batyumat, természetesen a könyvet is magammal viszem. Na meg azt a boken-t amit még Chiyo-csajszitól kaptam az előző edzésen! A felszereléseim felvétele után rögtön battyogok is kifelé az Akadémia területéről. Nem csinálok semmi szabálytalant! Elvégre kivételesen nappal megyek valahova, aztán azért nem szólhatnak! Ha pedig még is megszólnának érte, hát kit érdekel! Jogom van oda menni, ahova akarok! Nem vagyok csecsemő! Amint kiérek, rögtön egy tetszőleges irányt veszek és zúzok Chiyo-csajszi felé! Már, ha odatalálok… tényleg! Merre is van a tizenegyedik osztag barakkja? Lehet valakitől meg kéne kérdeznem…
Te idióta! Elindultál úgy, hogy azt se tudtad merre keresd a célodat? Te istenverte kétbalkezes fajankó!
- Jó van már! Néha hibázhatok! Amúgy is! Biztos mások is ismerik a tizenegyedik osztag pontos helyét! Majd valaki útba igazit!
Vagy fogja magát és visszarúg az Akadémia területére… idióta.
- Te csak ne idiótáz engem te!
Rögtön abba is hagyom az ordítozást mikor látom, hogy páran megbámulnak. Na igen. Nem tudom, hogy más shinigamik, hogy képesek némán beszélni a zanpakutoujukkal, minden esetre én csak így tudok. Mindegy! Nem érdekel! Bámuljanak csak! Nem láttak még akadémistát biztos ahogyan a zanpakutoujával beszél! Kezdő vagyok még ebben na! A vita után rögtön indulok tovább abba az irányba, ahova éppen tartottam. Amint viszont elérkezek egy olyan területre, ahol sok finomságot árulnak, rögtön a gyomrom jó erősen elkezd korogni. Banyek! Most jut eszembe nem is ettem semmit! Ezt orvosolnom kell! Biztos van nálam valamennyi pénzecske nálam! Gyorsan a batyumba kezdek turkálni, hátha találok valamennyi pénzt, de pechemre egy kanyim sincsen. Ez olyan idegesítő!
- Remek! Ez óriási…
Mondom lehangolóan miközben magam alá nézek szomorúan. Ez nem igazság! Kibírtam a kidou óráimat! Nem csináltam ma semmi balhét, erre csak akkor is büntet az élet! Korgó gyomorral álljak elé Chiyo-csajszinak?! Még szerencse, hogy nem beszéltem meg vele időpontot. De akkor most hol egyek? Hirtelen megcsapja az orromat egy kellemes illat. Rögtön a fejemet a forráshoz irányítom és mit ad nekem a jó ég? Kaját a láthatáron! És senki sem ül az asztalnál! Oho!! Szerencse napom van!
Ne! Rei! Ne csináld! Gondolkozz te idi… na mindegy!
Mielőtt rám szólt volna a zanpakutoum már nyomban a kaja felé indulok. Kényelmesen helyet foglalok. Előtte azért körbenézek alaposan és reménykedek abban, hogy nem vett észre senki se. Amint megbizonyosodok róla, hogy tiszta a terep, máris betámadom az ínycsiklandozó sushikákat!
- Itadakimasu!
Azzal már is nekiállok enni! Jaj, de jó! Végre tele ehetem magamat! Mégis csak szerencse napom van! Meg is érdemlem! Mivel ma nagyon is jó kislány voltam! Chiyo-csajszi biztos büszke lenne rám! Miközben eszem a kaját amit találtam, hirtelen úgy kezdem érezni mintha valaki a hátam mögött lenne…

7
Soul Society / A hivatlan vendég
« Dátum: 2016. Nov. 19, 20:53:38 »
A hivatlan vendég

Szokásosan, ahogyan beköszöntött az éjszaka és mindenki nyugovóra tért, én addig kint szoktam gyakorolni, az akadémia területén belül egy olyan zugnál ahol nem vennének észre. Amolyan titkos hely, ha szabad így fogalmaznom. Amint úgy ítéltem, hogy a szobatársaim elaludtak, halkan felkeltem az ágyamból, felöltöttem magamra az akadémista egyenruhámat és a hátamra akasztottam a katanámat. Ezután, mint egy ninja körülbelül kisunnyogtam az akadémia épületéből. Amint kiértem, rögtön megakadt a szemem a teliholdon. Furcsa módon akárhányszor telihold van, sokáig vagyok képes bámulni. Olyan jó érzéssel tölt el… nem tudom megfogalmazni ennek az okát egyszerűen úgy, érzem, hogy nem vagyok egyedül…egy ideig bámultam a holdat, majd mentem is a titkos zugom felé, ami a gyakorlóterepnél található. Az őröket, akik az iskolára felügyeltek óvatosan, lehetőleg nesz nélkül, végig elmentem mellettük felhasználva a sötét árnyékban lelhető lehetőséget hogy elrejtsem magamat előlük. Szerencsére ezek az őrök nem olyan jól érzékelik a lélekenergiákat, legalábbis eddig nem találtak még meg. Amint elhagytam őket, kiérkeztem a gyakorlóterephez, majd a titkos zugomhoz indultam, ami a gyakorlóterem volt. Ugyan az ajtó mindig be van zárva, de én trükkösen mindig tudom, hogy kell kinyitni! A hajamról leveszem a tűzőmet, majd babrálok egy kicsikét a zárral. Eleinte nagyon bénáztam vele és eléggé sokáig tartott bejutnom, de most már mondhatom, hogy mesterszinten állok!
- Ez az!
Mondtam halkan örömömben amint kattant a zár, és kinyílt az ajtó. Gyorsan visszatűztem a hajamat és befurakodtam, majd magam mögé csuktam a kijáratot. Csípőre tettem a kezemet, miközben körülnéztem. Egy lélek sincs itt szokásosan. Szerencse hogy ilyenkor késő éjszaka nem szokták használni ezt a kis gyakorló termet! Nagyon ritka az az eset, amikor itt késő éjszaka tartanak órát, ilyenkor általában meghúzom magam valahol, vagy ha látom, hogy égnek a villanyok, akkor visszafordulok a szobám felé. Szerencsére hogy ritka az ilyen esetek száma! Nagyot szippantok a terem illatából, majd összeütöm a két kezemet.
- Akkor lássunk is hozzá!
Mondtam magamnak örömömben, majd elővettem a kardomat, és a kendo alap technikákat kezdtem gyakorolni, ahogyan azt az oktatóm tanította. Az alapoktól kezdve, a bonyolultabbnál bonyolultabb technikákat szoktam újra és újra átvenni. Ahogyan a híres mondás is tartja a: „A gyakorlás teszi valakit igazán mesterré”. Miközben a levegőben vágtam, a kardommal és az alapmozdulatokat ismételgettem, élveztem a csendet, és az egyedüllétet. Ilyenkor, végre egymagam lehetek, a gondolataimat kitisztíthatom, és még ráadásul edzhetek is egy kiadósat! Hirtelen aztán rossz érzésem támad, ami miatt abba hagyom a gyakorlatot, és gyorsan visszateszem a katanámat a tokjába. Mintha nem lennék egyedül…. valaki talán figyelne? A kezemet a kardmarkolatához helyeztem és körülnéztem. Hirtelen mocorgás zajára leszek figyelmes. Időm nincsen, már elbújnom, és valószínűleg nem gyújtott fényt senki, így valószínűleg nem tanár van bent. Mert akkor már egyből kaptam volna a lecseszést. A hang forrására, shunpoztam, hogy meglepjem az illetőt, közben kardot is rántok. Amint oda érek, és meglátom az emberi alakot, rögtön felé tartom a katanámat.
- Mióta kukkolsz te itt mond?
Tettem fel a kérdésemet, ingerülten. Ki ez az alak egyáltalán? És mit akar?

8
Soul Society / Régi/Új ismerős egyenesen a múltból...
« Dátum: 2016. Okt. 15, 11:49:13 »
Régi/Új ismerős egyenesen a multból....

A Zanjutsu edzések mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Jobban szeretem eleve a kardomat használni mit sem valami hülye kidoura támaszkodnom. Bemagolni valami idióta szöveget, hogy aztán történjen valami csoda, vagy mi a fene, nekem ehhez nincs türelmem. Egyáltalán ki volt az az idióta, aki kitalálta ezt? Minden esetre most végre az a része következik az akadémiás napjaimban, amit úgy szeretek! A kardot forgatni! Igaz csupán gyakorló kardot használhatunk, de legalább ez is több a semminél. Szokásosan a gyakorlat előtt vigyázban megálltunk a gyakorló tanár előtt, persze én mindig kivételesen karba tett kézzel voltam, ami után persze a tanár meg is szolt én meg nagy nehezen, megerőltetően eleget tettem a kérésének. Eleve megszoktam, hogy sokszor megszólnak, amiért nem követem a többiek példáját, de most kivételesen az oktatónk enyhén idegesebben kért meg. Mondjuk, mintha annyira érdekelne… az oktatónk belekezdet a szokásos mondatába, amire én fittyet hánytam, mivel észrevettem, hogy kivételesen nem egyedül volt. Egy hosszú vörös hajú nő volt, fehér haori felszerelésben… na, várjunk ez egy kapitány? Mi a fenét keres itt egy kapitány?
- Rei! Megértetted, amit mondtam?!
Az oktatom felé néztem hirtelen. Most azonnal válaszolnom kéne, de nem tudnék, mivel azt se tudom mit is mondott. Nem figyeltem oda. Az oktatónk kifujt magából egy hatalmas levegőt majd rá nézett a kapitányra, utána visszafordult felénk és megkezdhettük a gyakorlatot. Ma kivételesen egy az egy elleni párbajt kell lejátszanunk a kapitány előtt. Egyszerre csak két ember mehetett ki megmutatnia mit is tud. Nem voltak ezek olyan hosszúra nyúló meccse. Volt, akit két ütésből legyűrtek. Hosszas várakozás után végre én kerültem sorba. Felálltam, felkapva a gyakorló kardomat, és beálltam a körbe várva az ellenfelemre, aki természetesen egy fiú lett, és balszerencse vagy inkább szerencse azt a fiút kaptam ki ellenfélnek, akit mindig is gyűlöltem, mivel egy akkora szemétláda! Sokszor láttam, ahogyan a társait tudja bántani, vagy ahogyan viselkedik mással! És közben megjátssza magát a tanárok előtt! Na, majd adok én neki…. felvettem a kendo alapállást. Amint elhangzott a kezdés, azonnal neki támadtam a fiúnak. Sorozatosan támadtam rá, esélyt nem adva arra, hogy vissza tudjon támadni. A fiú csak védekezni bírt, azt is nehezen. Nem nagyon érdekelt mennyire fog megsérülni, de most visszaadom a kölcsönt, amit ez a nyavalyás megérdemel. Minden iránta érzett haragomat, a fiúra irányítottam, minden egyes kardcsapásommal. Minden esély megvolt arra, hogy nyerjek, de aztán hirtelen, a fiú úgy védte ki az egyik támadásomat, hogy egy kis helyet adott arra, hogy visszatámadjon. Sajnos el is talált, bele a gyomromba. Majd a másodikat is be akarta vinni, de erre én shunpoval hátra szökkentem. Fogtam a hasamat ahol az ütést bekaptam. Az ellenfelem vigyorral az arcán csak nézet engem. Rá néztem a kapitányra, majd felbátorodva nem figyelve a fájdalomra, határozottan beálltam Kendoba majd, vártam a támadásra. Az ellenfelem magabiztosan meg is indult és sorozatosan támadott. Igyekeztem védekezni, de sajnos sarokba szorított. Végül az lett az eredménye hogy összeakadt a kardunk. A kis szemétláda ezt a helyzetet kihasználva halkan, hogy csak én halljam beszólt nekem.
- Szerintem meny vissza oda ahonnan jöttél te kis suttyó! Nem tartozol te ide!
- Rohadék!
Most akadt el nálam a cérna! Olyan mérhetetlen nagy düh lett úrrá rajtam, hogy sikerült a helyzetből kijönnöm és újra rá támadtam, de ezúttal még hevesebben. Az ellenfelem már alig volt képes védekezni. Nem volt annyira magabiztos. Végül az lett az eredménye hogy akkorát rá csaptam a kardjára hogy az ki esett a kezéből, én ezt kihasználva alaposan gyomron rúgtam, amitől ő a földre került, majd a torkához szegeztem a kardomat. Igaz fakard volt nálam, és ezzel maximum megverhetem, nem ölhetem meg, de most legszívesebben darabokra szedném. Az oktató természetesen ezt nem nézte már jó szemmel.
- REI! ELÉG! VÉGE NYERTÉL!
Rá néztem az oktatómra, akinek már a feje is vörös volt. A kardot a földre dobtam a fiú közelébe, hogy éreztessem vele, hogy ne kekeckedjen többet. Most megkapta a leckéjét! Szerencséje hogy az oktató az ő pártját fogja. Kis rohadék… karba tettem a kezemet, és éles szemekkel néztem, várva a következő utasításra. Az oktató felállt, majd odasétált hozzám. Félszemmel rá nézett az ellenfelemre, majd utána egyenest csak rám. Jól megmért, majd ingerülten elkezdett beszélni hozzám.
- Egy kapitány előtt így viselkedni! Szégyenletes! Finomabb is lehettél volna! Meny ki szépen lenyugodni, ez parancs! És örülj neki, hogy nem kerültél még nagyobb bajba!

- Felfogtam!
Mondtam ezt ingerülten, ezután mentem is kifele a kijárat felé….

9
Soul Society / A vadtermészetű tanonc és....
« Dátum: 2016. Okt. 15, 00:03:19 »
A vadtermészetű tanonc és...

Kidou gyakorlat…. hogy gyűlölöm a kidout! Egyáltalán mi a fenének kell ezt megtanulni?! Jobban szeretem inkább a kardot forgatni, vagy esetleg pusztakézzel küzdeni, na de kidou?! Már az elméleteknél is, folyton elaludtam, mert annyira, de annyira unalmasak! Nincs mit tenni, muszáj… szokásosan, karba tett kézzel, durcás kedvel mentem egyenesen a gyakorló térre a többi tanulóhoz ahol is majd megkezdhetjük a gyakorlatot. A többiek, vigyázva álltak, egyenes háttal várták a tanárt, aki majd tartja az órát. Én viszont a helyett hogy a többiek példáját követném, a falhoz támaszkodtam. Természetesen a társak csak néztek rám. Mintha annyira érdekelne… essünk túl rajta és kész! Egyáltalán hol van a tanárunk? Miközben várakoztunk a múltamon kezdtem merengeni egy kicsit. Amióta Nee-chant elvesztettem úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Lehetetlen szinte őt pótolni, és hogy én voltam az aki „megölte”… egyszerűen felfogni sem tudom. Annyira felidegesített az a levél… nem tudtam az indulataimon uralkodni… Remélem nem haragszik rám, bárhol is legyen a lelke… Felnéztem az égre és merengtem, majd behunytam a szememet és vettem egy hatalmas lélegzetet. A tiszta levegő, átjárta az egész testemet, és olyan hatást éreztem, hogy hirtelen minden gondom elszállt. Talán lehet itt is alszom el a végén, ha így folytatom. De sajnos a meghitt nyugalmamat, végül megzavarta, a gyakorlat kezdete. Lépéseket kezdtem hallani a közelembe, ami hirtelen elhalkult. Kinyitottam a szememet és a diáktársamat láttam magam előtt.
- Rei! Mit álldogálsz itt?! Állj be a helyedre!
Méregettem a fiút miközben hozzám intézte a szavait. Majd hirtelen aztán oldalra billentem a fejemet, és látom, hogy az osztály előtt ott állt egy nő. Talán ő lenne a gyakorlati vezetőnk? Visszabillentettem a fejemet, majd élesen a srác szemébe néztem. A fiúnál már látszódott, hogy egy kicsit megrendült. Sokan már tudják már itt a csoportban, ha élesen nézek valakire, azt sose jelent semmi jót. Volt, hogy már Zanjutsu edzésen is, hogy amikor felhúzta az agyamat a gyakorló társam, enyhén elláttam a baját. Szerencséjére, amint észrevették rögtön leállították a kis „párbajunkat” és nem történt belőle komoly baj. Végül is magának köszönhette, minek húzott fel?! A fiú szemébe néztem, majd végül válaszoltam neki.

- Kopj le… tudom magamtól is hogy be kell állnom…
Mondtam ezt ridegen, ahogyan az tőlem tellett. Oda sétáltam a többiek mellé. Nagy fegyelemmel és kihúzott háttal várták a tanárt hogy megszólaljon. Ellentétben a többiekkel én inkább karba tett kézzel, néztem a gyakorlati vezetőnket és vártam. Kezdődik hát életem órája… kidou gyakorlat…


10
Akadémiai tanulók / Kuroji Rei
« Dátum: 2016. Okt. 12, 22:25:02 »
Adatlap

Név: Kuroji Rei
Nem: Nő
Kaszt: Akadémiai tanuló
Születési ideje: 1998.12.12
Kor: 17
Emberként: 0
Lélekként: 17


Előtörténet

"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."
Rukongaiban vannak szabályok, amiket ha nem tartunk be, könnyen ott hagyhatjuk a fogunkat. Viszont vannak helyzetek, amikor ezekre a szabályokra fittyet kell hányni, és igen is cselekedni kell, bármi is legyen a következménye. A mai napon már vagy sokadszorra szegtem meg ezt a bizonyos szabályt. Egy jól irányzott bal egyenestől a földre estem, és mire észbe kaphattam volna, már a támadóm fojtogatni kezdett.
- Na, mi van, kiscsaj?! Ennyit tudsz?! Az előbb mintha nagyobb lett volna a szád!
Erőteljesebben próbáltam levegőhöz kapni, és valahogy kiszabadulni a fogságból, de sajnos a nagy súlya miatt, ez egyenlő volt a lehetetlennel. Viszont a lábamat meg tudom mozdítani, és ha egy jó ponton megrúgom, akkor talán még van esélyem nyerni ebben a küzdelemben. Így hát erőteljesen meglendítem a bal lábamat, egyenesen a gyengeponthoz, ami a fiúknak eléggé kellemetlen érzést adhat. De nem érdekelt, hogy egyáltalán a rúgásom után egybe maradnak-e a fontos kellékei, mivel az életemmel játszadozik. Igaz, elkerülhettem volna ezt a csetepatét, de annyira-annyira utálom azt látni, mikor négyen betámadnak egy szerencsétlent, csak azért mert éppen olyan a kedvük, hogy el akarnak csenni valamit a másiktól. Szemétládák! Tele van Rukongai az ilyen mocsadékokkal! A rúgásom, amint célba ért, a támadóm fogása rögtön gyengült, így ezt kihasználva azonnal meg is fejeltem, majd egy nagy távolságot tettem hátra felé, hogy majd jobban lássam, mit fog csinálni legközelebb. Azonnal feltettem újra a két kezemet, majd erélyesen, és nagy büszkeséggel, oda szóltam az éppen szenvedő banditának.
- Na, mi van?! Ennyit tudsz, mocsadék?! Az előbb mintha nagy lett volna a szád!
Miközben az előttem lévő férfi a saját szenvedésével volt elfoglalva, hirtelen a hátam mögött valaki teljesen lefogott, és térdre rogyasztott. Amint hátra néztem rájöttem, hogy a bandita társa volt az, aki ilyen sunyi módon a hátam mögé merészkedett. Én hülye, miért nem, figyeltem! Természetesen, ahogyan az várható volt, addigra a társa is összeszedte magát, és éppen indult felém, hogy jó agyonverjen. Mondjuk, így is szereztem pár monoklit az arcomon, de úgy látszik, ennyivel nem értek be. Próbálkoztam valahogyan kiszabadulni a fogságból. Húztam a karjaimat jobbra, ballra, majd az egész testemet, de sehogy sem tudtam kijutni. A társa, amint a közelembe ért, már a jobb öklét készítette is elő, amire én csak annyit tudtam reagálni, hogy behunytam a szememet, és felkészültem arra, hogy az elkövetkezendő percek számomra igen fájdalmasak lesznek. De inkább engem üssenek, verjenek agyon, mint azt a szerencsétlent, akit alapjáraton ki akartak rabolni. Hirtelen aztán egy csattanást hallottam, ami ütésnek hallatszott, de furcsálltam, hogy nem éreztem semmit. Kinyitottam hát a szememet, és azonnal rájöttem, mi is történt. Hirtelen a semmiből ott termett előttem Nee-chan. Hosszú, lila haja miatt, és a virág, amit díszként hordott, a fejénél oldalt, rögtön felismertem, hogy ő sietett a segítségemre. A banditáknak annyi lesz, az biztos, viszont úgy érzem, megint kivívtam a haragját. A támadóm meglepettségét kihasználva Nee-chan erőteljes ütést vitt be, egyenesen bele a gyomorszájba, majd ezután egy erőteljes rúgással megküldte a fejét. A bandita abban a minutumba már kiterült, és már szunyókált is a helyén, ahova Nee-chan rendre tette. Ez után éreztem, hogy a hátam mögötti lévő támadó elengedett, és a másik három társával, azonnal futásnak eredtek. Feltápászkodtam, és gyorsan leporoltam a ruhámról a homokot, majd amint Nee-chan arcára néztem, rögtön levágtam, hogy nem éppen repdes az örömtől. Elég volt csak ránézni. Egy külsősnek ugyan nem tűnne fel, de én pontosan tudom, hogy Nee-chan mikor boldog, és örül valaminek, vagy mikor szomorú, esetleg nagyon dühös másra. Az incidens után hazamentünk, leültetett a székre, és már is hozzá látott a sebeim begyógyítására, miután gyorsan előkotorta az orvosságot hozzá. Sok minden sérülésre volt eszköze, ami kell is, hiszen sokszor a napjaink fele azzal telik el, hogy a sebeimet gyógyítja, miközben megkapom tőle a napi lecseszést.
- Fogadok, megint te mentél bele a verekedésbe! Folytonosan keresed a bajt! Ez már a héten az ötödik alkalom! Mi lesz, ha majd nem leszek ott, mikor meg kéne védenem téged?! Egyáltalán van fogalmad, hogy meg is halhattál volna?!
- De, hisz ők kezdték! Láttam, hogy egy szerencsétlent próbálnak éppen kirabolni, ráadásul négyen!
- És akkor azt hiszed, ez feljogosít téged arra, hogy kockáztasd az életedet?!
- De, hisz…..
- Rei… Rukongainak az a része ahol élünk, nagyon veszélyes. Ha egyszer nem figyelsz, könnyen kirabolnak, vagy esetleg rosszabb, megölnek! Felfogtad, mekkora bajban voltál?!
Nee-chan rendesen lecseszett. Hiába is volt igaza, én akkor sem értettem vele egyet, de hiába is mondanám a saját álláspontomat, úgy se értené meg. Eközben már javarészt a sérülésem nagy részének a gyógyítását már elvégezte, már csak a monoklimmal kellet foglalkozni, ami sokszor fájt, amint hozzáért   Néha mondjuk úgy éreztem, hogy Nee-chan legszívesebben direkt okozna nekem fizikálisan fájdalmat, hogy ezzel is éreztesse, mekkora bajban vagyok most. Miközben gyógyította a sérüléseimet, karba tett kézzel, csendesen duzzogtam, mivel Nee-chan nem hajlandó nekem igazat adni. Nem is értem, miért ilyen velem. Egyáltalán miért érdekli, mi lesz velem?! Nem is az anyám, csak egy külsős, aki elvállalta, hogy felneveljen, amire az alkoholista apám nem volt képes. Maximum, csak a szakét tudta inni naphosszat. Amióta anyu eltűnt, azóta vannak apámnak alkohol problémái. Szinte egy szempillantás alatt tönkre ment, és annyira magába zuhant, hogy abból a sötét lyukból senkise tudja kihúzni. Nee-chan sokszor próbált segíteni neki, de sajnos eredménytelenül. Végül odáig fajult a dolog, hogy elhozott engem tőle. Akkor még csak nyolc éves voltam. Eleinte nem értettem, mért kellet apámtól elmennem, de amint megértem ahhoz, hogy ezekről a dolgokról tudjak, megértettem. Bár sokszor a lelkem mélyén szeretném látni apámat, hogy vajon most mi lehet vele, de tudom jól, hogy távol kell maradnom tőle. Csak az a baj, szinte a családomból, csak az apám maradt. Anyám állítólag meghalt, legalább is apu és Nee-chan szerint már sohase láthatom viszont. Mivel nem ismertem őt, így egy percig sem gyászoltam a halálát, viszont a tudat, hogy én anya nélkül, és most már apa nélkül kell felnőnöm, nagyon is fáj. De együtt kell élnem ezzel a tudattal, bármennyire is utálom ezt a helyzetet, muszáj.  Eközben a sebeim elletek látva, majd kaptam a fejemre a szokásos fej birizgálást, amit annyira, de annyira utálok! Majd be lettem zavarva a szobámba, hogy majd ott folytassam tovább a duzzogásomat. Ilyenkor mindig az szokott lenni, hogy szobafogságban kell lennem. Nee-channak csak rám kellet néznie, és már tudtam hova kell menjek. Köztünk ez a fajta metakommunikáció mára már reflexszerűvé, és mindennapivá, vált. Bármennyire is nem szeretem, ahogyan Nee-chan véd mindentől, és sokszor megszabja, mit tehetek, és mit nem, még is vele van a legközelebbi kapcsolatom. Félre értés ne essék, szeretem Nee-chant, nagyon is, hiszen sok mindent köszönhetek neki, de egyszerűen utálom, amikor mindig felveszi azt a szerepet, amit eredetileg apámnak, vagy anyámnak kellene felvennie. De nem, helyette egy külsős idegen akarja eljátszani az anyámat! Egyáltalán nem is értem, mit képzel magáról?! Jó, persze biztos jó oka van, de egyszerűen idegesít a dolog, hogy semmi köze hozzám, még is a semmiből már azt hiszi, hogy anyáskodhat felettem.

*
Reggel korán kellet kelnem, hogy időben el tudjunk indulni, vásárolni a helyi piachoz. Délfelé sajnos hatalmas sorok szoktak lenni, így Nee-chan időrend szerint felkeltett, és már mentünk is a piac felé. Látszódott a tekintetén, hogy nem éppen akar semmit se bízni a véletlenre, így a mai nap folyamán szorosan mellette kellet lennem, ami számomra eléggé kellemetlen, hisz a méretbeli különbségek, ilyenkor mutatkoznak meg a leginkább. Nee-chan jóval magasabb nálam, hozzá képest törpe vagyok szinte. Persze, ez Nee-chant nem zavarta, sőt ki is használta azzal, hogy sokszor a kobakomat simogatta, ami valahol jó érzés, viszont erősíti bennem azt a tudatot, hogy konkrétan sokkal kisebb vagyok nála. Nem elég hogy, felkell néznem rá, de még rá tesz egy lapáttal. Eléggé bosszantó! A piachoz felé vezető út nagyon sokáig tart, így van időnk beszélgetni egymással. Nee-chan természetesen felemlegette a tegnapi baklövésemet, és nyomatékosította, hogy többé ne legyek ennyire óvatlan. Persze egyből bólogattam felé, hogy többé nem leszek ilyen, de eddig akárhányszor tettem meg ezt az ígéretet, folyton folyvást megszegtem. Egyszerűen nem tudom tétlenül nézni, ha valakit igazságtalan módon bántanak a semmiért. Nagyon pipa tudok akkor lenni. Hosszú utunk során, végül megérkezünk a kívánt célunkhoz. Szerencsére nincs akkora sor, de azért voltak rendesen emberek a piacon. Ilyenkor mindig muszáj végig szenvednünk a hülye sort. Nee-chant nem is értem, hogy a fenébe tud olyannyira türelmes lenni, mert én majd meghalok az unalomtól. De kénytelen vagyok csendben tűrni, mert nem mehetek el mellőle. Míg a soroknál vártunk, hirtelen ordítások sorozata ütötte meg a fülemet. Elfordítottam a fejemet a hang irányába, és láttam, ahogyan az emberek körül állják, a hang forrását. A kíváncsiságom rögtön az egekbe szökött, és azonnal a helyszínhez siettem.
- Rei, azonnal gyere vissza!
Nee-channal mit sem törődve befurakodtam a tömeg közé, és a látvány, ami elém tárult, szinte lesokkolt. A földön fekvő férfi, vérrel áztatva, az apám. Amint felfogtam, mi történt, azonnal oda siettem apuhoz. Lehajoltam hozzá, majd próbáltam szóra bírni valahogy, de nem sikerült. Apa meghalt… a férfi, aki előtte volt, véres tőrrel a kezében, rögtön elárulta magát nekem, hogy ő volt az, aki megölte az apámat. Amint észrevettem a férfit, a dühöm olyan magasra szökött, hogy rögtön neki futottam, és teljes erőbedobással, úgy neki mentem, hogy sikerült a földre vinnem. Azután a kést kirúgtam a kezéből, és az arcát kezdtem el ütni.
- ROHADÉK SZEMÉTLÁDA! ELVETTED AZ APÁMAT! ELVETTED TŐLEM AZT, AKIT SZERETEK! TE UTOLSÓ NYOMORULT!
Mikor folytathattam volna, Nee-chan hirtelen a hátam mögé került, és jó messze vitt a férfitól, majd elém állt. Természetesen, amint az előttünk lévő férfi, akit jól szétpüföltem felkelt, és már nyúlt is a késért, de ekkor hirtelen egy kardnak a pengéje jelent meg a támadó nyakánál, amit egy fekete ruhás, hosszú, fehér hajjal rendelkező hölgy tartott a kezében. Sokan már a látványtól megrendültek, kivéve Nee-chan. Egyáltalán, még is mi a fene folyik itt? Kitől tartanak ennyire? Végül egy idő után a nő megszólalt.
- Most már elég legyen. Megkérem uram, hogy tegye el a fegyvert, és azonnal adja meg magát!
- I-igen is…
Ezután a férfi ránk nézett hosszasan, majd a kését oda adta a Shinigaminak, majd ezután felemelte a kezét. Ezután a tömeg feloszlott és már csak négyen tartózkodtunk az utcán. A nő észre is vette, hogy ott maradtunk a helyünkön, ezért közelebb is jött hozzánk a rabjával együtt. Miközben Nee-chan felé közeledett, elrakta a kardját vissza a tokjába, majd jól megnézett minket. Utána felvett egy barátságos arcot, és megszólalt. A hangja igen csak megnyugtató volt számomra, meg azt hiszem Nee-chan számára is.
- Jól vagytok?
- Igen. Köszönöm, hogy… közbelépett.
- Említésre sem méltó. Az a feladatom, hogy segítsek.
- Megtudhatom a nevét?
- Fuchida Ayumi a 9. osztagból.
- Szóval maga egy Shinigami lenne. Az én nevem Yumiko, a kislányt a hátam mögött pedig Reinek hívják.
Az ujjával rám mutatott, hogy biztosítsa ezt az Ayumi Shinigamit, hogy kiről is van, szó. Természetesen karba tettem a kezemet, és csak fapofával néztem rá. Ellentétben vele, aki mosolygott rám, én inkább kicsit morcosra vettem a figurát. A Shinigami kezet nyújtott felém, amire én nem reagáltam semmit. Nem volt kedvem kezet fogni vele. Oké, persze, megmentett minket, de az hogy életbe hagyta azt a szemétládát, aki megölte az apámat, annak nem igazán örültem. El is fordítottam a fejemet, majd behunytam a szememet, hogy rá se nézzek. Nee-chan ezt látván megsimogatta a fejemet, amit nem értettem, miért csinált. De amint hozzám ért, egy kis könnycseppecske, mind két szememből, azért kijött. Meghalt az apám… nincs többé… elvesztettem azt az egyetlen személyt, aki vér szerint hozzám tartozik. Nincs többé saját családom…

*
Rukongaiban beköszöntött, az éjszaka. Amint biztonságban tudatott minket az a Shinigami, elbúcsúzott tőlünk. A piac után kevesebbet beszéltem Nee-channal, sokkal inkább egyedül akartam lenni. Mikor mindnyájan pihenőre raktuk magunkat, hirtelen egy hang szólított meg engem.
- Egy olyan emberért sírsz, aki még a kisujját se mozdította érted? Szánalmas… Az a bolond saját magának köszönheti a vesztét. Ha így folytatod, neked is ugyan ez lesz a sorsod!
Hirtelen felébredtem, mert úgy éreztem mintha valaki itt lett volna a szobában. Körülnéztem a tekintetemmel, hogy merre lehet az a nő, aki hozzám szólt azzal az ijesztő hangsúlyával és akcentusával. Hátborzongató, ahogyan már megfogalmazta a mondandóját, és az a hang, amit kiadott magából, szinte beleremeg az egész testem. De bárhova is emeltem a tekintetem, sehol nem találtam, egyedül csak Nee-chan aludt a saját helyén. Végül nem tudtam vissza aludni, és jobbnak láttam felmenni a tetőre. Általában ha nem alszok, esténként ott töltöm az éjszakát, mivel akkor csak egy magamba lehetek. Amint felértem a tetőre, hanyatt döntöttem magamat, és csak a csillagokra figyeltem. Ilyenkor a bennem lakozó feszültségem egyből alábbhagy. Néha, mikor csak nézem az eget, olyan érzésem van, mintha valahol az anyukám is nézné. Nem tudom, hogy vajon miért érzem ezt, de a szívem valamiért úgy hiszi, hogy talán még életben lehet valahol. De lehet csupán, ez csak egy belső vágyam. Ha másképp lenne, biztos visszajött volna értem. Olyan furcsa, hogy szinte csak hallomásból tudok ezt-azt anyámról, de konkrétan a nevét sem tudom, alig ismerem, de még is hiányzik. Pedig nem is ismerem. Ráadásul hirtelen a szemem is elkezdet könnyezni. Egyszer csak Nee-chan hangja üti meg a csendet, miközben a szememből törlöm le a könnyeimet.
- Nem bírsz aludni?
- Most nem igazán…
- Megértelek…
Erősítve megértését, kezét a vállamhoz tette, majd leült mellém, és szorosan magához ölelt. Ámbár nem az anyukám, és szinte semmi közöm hozzá, még is jól esik tőle az ölelés. A szememből folynak a könnyeim, viszont egyáltalán nem sírok. Azt se tudom, egyáltalán mi az a sírás igazából, vagy azt hogyan kell csinálni. Viszont az ölelés hatására a szemeimből folytak a könnyek. Talán most is sírok? Ezt nevezik annak, amikor valaki itatná az egereket? Nee-chan ölelése viszont olyan nyugtató, minden bánatom, fájdalmam egyből elszállt, amint a közelébe engedett.
- Olykor Rei, eljön az idő, mikor elveszítünk valakit, de mindig ott lesz a szívünkben, bárhol is legyünk. Mindig velünk lesznek azok, akiket nagyon szeretünk. Ugyan így van ez anyukáddal is, meg apukáddal. Nem élnek ugyan ezen a világon többé, de mindig veled lesznek, és erőt adnak az előtted álló akadályok leküzdéséhez. Ezért erősnek kell lenned, és soha nem szabad feladnod, bármibe is kezdesz, állnod kell a sarat. Ahogyan anyukád is sokszor megmutatta, mire képes az a valaki, aki a végsőkig kitart.
Ezután nem tudom pontosan mi történt, de hirtelen állomba szenderültem. Nee-chan valószínűleg visszavitt az ágyamhoz. Az ilyen pillanatoknál érzem csupán igazán, hogy Nee-chan mennyire szeret engem. Talán én is kezdem jobban megszeretni őt. Egy nap talán tényleg a saját anyámként fogok tudni rá tekinteni…

*
Másnap reggel kellemes volt a hangulat Nee-chan és közöttem. Azóta az este óta jobb is lett egy picivel a kedvem. Meg jobban meg is kedveltem. Szerintem meg is lepődött, mikor álmosan az asztalhoz ült, már oda is adtam neki a reggelijét. Rám nézett álmos szemeivel, majd a fejemet megcirógatta, amit kivételes esetben még élveztem is. Amint hozzá látott a reggelijéhez, gondoltam addig elrendezem az ágyát, hogy majd ne kelljen vele foglalkoznia később. Amint az ágyához érkeztem, már hozzá is láttam. Tarthatott körülbelül olyan öt percig, míg mindent elrendeztem. Amikor mindennel végeztem egyszer csak a lábammal éreztem, hogy valami van az ágy alatt. Leguggoltam, hogy megnézzem és egy kicsi ládika volt ott. Kíváncsiságom megint az egekbe szökött, és azonnal fel is vettem, hogy megnézzem, mi van benne. Szerencsére nyitva volt, és nem kellet hozzá kulcs, így kihasználva az alkalmat megnéztem, vajon mi lehet a ládában. Egy levél van benne! Nee-channak van egy titkos hódolója, vagy mi fene? Sokáig gondolkodva, végül újra a kíváncsi énem nyert, és kinyitottam a levelet. Amit láttam viszont, nem tudtam felfogni ép ésszel… A tartalma alapján… ezt a levelet… az anyám írta… de hisz… ez lehetetlen… Nee-chan… hazudott nekem! Olyan dühös lettem, hogy mérgembe összetéptem a levelet, és futásnak eredtem kifelé. Nee-chan természetesen észrevette és ő is futásnak eredt, hogy elkapjon. A nevemet ordítozta, hogy jöjjek vissza. Sokáig csak rohantam. Olyan messzire elrohantam, hogy végül kiértem a városból, és egyenest az erdő felé vettem az irányt, majd amint a sűrű erdőből kiértem egy szakadék fogadott. Megálltam és megnéztem, hogy mi lehet a szakadék alatt. Egy keskeny folyó, amiből éles sziklák kitülemkedtek. Hirtelen éreztem Nee-chan kezét a vállamon, amire reagálva hirtelen elvettem és dühös tekintettel néztem rá.
- Rei, mi ütött beléd?!
- HAZUDTÁL!!
- Miről hazudtam neked?!
- ANYÁMRÓL!
- Rei…
- Egész végig hazudtál nekem. Nem is említetted, hogy volt egy leveled tőle! Nem véletlen, hogy felkaroltál, mert anyám erre utasított téged! Ráadásul azt se mondtad, hogy anyu konkrétan már rég óta tervezte, hogy eltűnik!
- A biztonságod érdekében, Rei, jobbnak láttam, ha nem tudsz anyukádról semmit!
- MONDD MEG, HOL VAN!!!
- Nem tudom, Rei! Csak annyit tudok, hogy valahol életben lehet!
- NE HAZUDJ NEKEM!!! TUDOD JÓL, HOGY HOL VAN!
- Esküszöm, Rei, nem tudom, hol van! Kérlek, nyugodj meg! Próbálj higgadt maradni!
Csak fogtam a fejemet, és torkom szakadtamból ordítottam. Annyira dühös lettem, hogy végül neki mentem Nee-channak. Az arcán lehetett látni, hogy meglepődött, és hirtelen nem is értette, mi történik. A földön feküdt már, amikor meg akartam ütni, de Nee-chan rákontrázott és le fogott, majd próbált nyugtatni.
- Állj le, Rei! Nyugodj meg, kérlek! Az ég szerelmére, ha tovább folytatod, még a végén valaki megsérül!
- ERESSZ EL!
Hirtelen a tehetetlenségem miatt, olyannyira elvesztettem a fejemet, hogy végül ki tudtam szabadulni valahogy Nee-chan fogásából, és a két tenyeremet egyenesen az arcához tettem, amitől hirtelen sötét aura vette körbe, és evvel fájdalmat okoztam neki. Amikor hallottam Nee-chan ordítását, akkor eszméltem fel csupán, mit csináltam. Azonnal el is engedtem, majd hátrébb iszkoltam. Nem mertem megmozdulni, annyira lesokkolt a helyzet. A kezemet bámultam, halványan még látszódott a korábbi sötét aura, ami körbevette. Nee-chan a szemét tenyerével tüntette el, és ordított a fájdalomtól. A szívem kapálózott, egyszerűen nem értem mégis mi vitt rá arra, hogy ezt tegyem vele. Én nem akartam ekkora fájdalmat okozni neki! Nee-chan…ne haragudj! Egyszer csak éreztem, hogy lefognak hátulról, és a földre kényszerítenek. Egy ismerős arcot pillantok meg. A férfi, aki megölte apámat, most újra itt van. Ezek szerint valahogy kijutott a börtönből? De még is hogyan?! A Shinigami bevitte őt, nem?! Még is, mit keres itt?!
- Na, jól van te kis szuka. Most visszaadom a kölcsönt, amiért úgy megaláztál engem a többiek előtt!
- Hagyd békén Reit, te patkány!
Láttam, ahogy Nee-chan összeszedi magát, és próbál navigálni a kezeivel. Ezek szerint… nem lát? Megvakítottam volna? Sajnos a férfi is észrevette Nee-chan baját, és ezt kihasználva oda sétált, és azonnal megküldte őt egy térdrúgással, amitől Nee-chan azonnal a földre roggyant. Majd ezután elkezdte rugdosni a földön. Egyre dühösebb voltam, amiért tehetetlenül a földhöz lettem kötve, hála a három másik társának, akiket ide hozatott.
- HAGYJA ABBA!!! ELÉG!!!
Hiába ordítottam oda, a férfit egyáltalán nem hatotta meg a kétségbeesett hangom, és egyre durvábban kezdte rúgni Nee-chant. Végül, mikor megunta, húzni kezdte magával, egészen a szakadékig, majd le is rúgta onnan. Amint ez megtörtént, újra éreztem a dühítő lángot a szívemben. Most már nem csak a kezemen volt látható a sötét aura, hanem az egész testemen. Szó szerint egy lángoló harag. Kieresztettem magmából a tüzet, ami úgy parázslott a szívem legmélyebb bugyraiban. És aztán hirtelen, minden elsötétült…

*
Miután visszanyertem az eszméletemet, egy ismerős arc fogadott. A shinigami, aki megmentette anno Nee-chan életét és az enyémét, ott ült előttem. A szemében látni lehetett, hogy eléggé furcsán nézett rám, de egyben mintha sajnálna is. Biztos rá jött, hogy mi történt, esetleg láthatta az egészet. Minden esetre elmesélte nekem mi történt, miután elvesztettem az eszméletemet. Elmagyarázta, hogy ami velem történt, az annak a jelensége, hogy magas lélekenergiával rendelkezem és lehetőségem van arra, hogy Shinigami lehessek. Nem tudom, mennyire érné meg ez nekem, de Ayumi viszont ultimátum elé állított. Vagy elfogadom a tényt és jelentkezek az akadémiába, ahol értelmet nyer az életem és ez által vezekelhetek Nee-chanért, vagy elutasítóm ezt a lehetőséget és folytatom egyedül az életemet. Nem kellett hozzá sok idő, hogy eldöntsem, mit akarok. Most már sem Nee-chan, sem apám nincs már velem. Talán jól járnék, ha beállnék a Shinigamikhoz, hogy a lelkem békére leljen, és vezekelhessen Nee-chan haláláért. ... Megöltem azt, aki egész életét rám áldozta… nem érdemlek ekkora kegyelmet, de még is úgy éreztem, ha nem megyek el az Akadémiába, akkor avval Nee-chan eddigi áldozatát tenném semmisé. Hiába hazudott nekem, hiába éreztem úgy, hogy csak piszkál és már púp a hátamon, még is ő volt az egyetlen, aki igazán…szeretett…

Kinézet


Sötét hajjal rendelkezik, ami állandóan fel van tűzve. Nem annyira barátságos a kinézete. Testalkata vékony, körülbelül 160 centiméter. Világos, sárgás árnyalatú bőre van.

Jellem

Türelmetlen és hirtelen haragú. Érzelmeit hevesen mutatja ki. Nem barátkozik nagyon senkivel, viszont akit megkedvel, azért az életét is képes lenne feláldozni, bármibe kerül is. Fegyelmezetlen viselkedése leginkább annak tudható be, hogy nem rendes családban nőtt föl, ahol a rendes anya és apa mintát nem láthatta. A tiszteletet saját bevallása szerint csak annak adja meg, aki kivívta, csak úgy másnak nem fog meghajolni. Más szóval igen makacs természettel is rendelkezik, ami még tovább erősíti a vadságát, ami abban nyilvánul meg, mikor feszült helyzetbe kerül, vagy esetleg harcra kerülne a sor. A szíve viszont nagyon a helyén van, és leginkább helyesen akar cselekedni, csak hát, amilyen módon ezt teszi, az másnak nem éppen nyerheti el a tetszését. Emiatt akár sokan elítélhetik, vagy szörnyként könyvelnék el.

Szeret-nem szeret

+ Nee-chan
+ Az esti csillagokat
+ Édesanyját
+ Aludni
+ Szétverni azokat, akik az idegeire mennek

- Felidegesítik, vagy provokálják
- Elitélik
- Igazságtalan helyzeteket
- Hazugságokat
- Zanpakutouját

Oldalak: [1]