Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Amatsuji Youko Miu

Oldalak: [1] 2 3 ... 7
1
Lezárt küldetések / Re:Negatív benyomások
« Dátum: 2018. Ápr. 24, 20:39:58 »
  Nem repestem különösebben a fejleményekért. Noha nem igazán értettem még a tudomány nyelvét, de a hangsúlyból és a korábban látottakból úgy ítélem, hogy semmi jót nem jelenthetett. Szívesen tudtam volna magunkat otthon, biztonságban, ismerős környezetben. De azzal is kiegyeztem volna, ha felébresztenek ebből a rémálommal vetekedő helyzetből. Keserűen sóhajtottam fel. Tudtam, hogy ez nem lehetséges, hogy igenis ez a groteszk valóság.
  A távoli csörömpöléseket hallva a kidou gömböt azonnal megidéztem jobb tenyerembe, hogy némi fényt biztosítsak magunknak és legalább mi elkerüljük az apró baleseteket. Tagadhatatlan volt, hogy jobban örültem annak, hogy szemmel tarthatom evilági önmagunkat is. Nem hiányzott a hátbatámadásuk.
  A közeli fényforrásnak hála kevéssé voltak összemosódva előttem a dolgok. Tsukuyomi, a helyzet ellenére is kitartóan igyekezett támogatni, amiért nagyon hálás voltam. Hiszen a fejem zúgott itteni másom szavaitól és biztos voltam benne, hogy lelkem világa sínyli meg valamilyen formában a zaklatottságomat.
  – Tehát a tervrajzok – tekintettem a helybéli Yoshida felé. – Merre érdemes keresni? – érdeklődtem utána. Bármit szívesebben csináltam volna most, csak nem akartam helyet engedni gondolataimnak. Ha ezzel pedig segíthetek előre mozdítani hazajutásunkat, örömmel ajánlottam segítségemet.
  Mikor előkerülnek a szükséges papírok, hallgatagon néztem a tartalmát Yoriko mellett. Próbáltam kiigazodni a képre írtakon és mintázatokon. Megfelelő tudás nélkül a birtokomban ez sokkal nehezebb volt.
  – Szóval le kell menni a raktárba? – szólaltam meg kisvártatva a két lány diskurálását hallgatva. Kezdtem elveszni az elméleti gondolatmenetekben. Előnyben részesítettem volna, ha inkább cselekszünk. – Hogyan tudunk eljutni oda? – tettem fel a kérdést azonnal helyeslésük után. Az egyik lehetőség cifrább volt a másiknál. Vagy betörünk egy ajtót vagy kockáztatjuk, hogy kitörjük a nyakunkat.
  – Miért nincsenek titkos féregjáratok az épületben? – sóhajtottam fel. Miután a Mizushima-birtok be volt hálózva titkos földalatti vagy falakban húzódó vékony folyosójáratokkal, nehéz volt elvonatkoztatnom. Az ilyen helyzetekben pont kapóra jöhetnének az efféle vészjáratok. – Nem hagynám itt a fogamat. Az ajtót nem lehetne kirobbantani a helyéről? Yuko tud ebben segíteni? Az ő szakterülete az ilyesmi, ha jól tudom – kérdeztem Yoshidát. Kissé meglepett az itteni Yuko nem igazán boldogul az ilyesmivel.
  – Ez esetben, talán kiégethetnénk az ajtót – vetettem fel másik alternatívát. Nem kezdtem garázdálkodásba beleegyezés nélkül, de ez volt a legapróbb veszteség ebben a szituációban. Viszont úgy értelmeztem, hogy az ajtó felfeszegetése nem igazán sikerülne, az időt meg nem pazaroltam volna el erre. Ha benne voltak, akkor vállaltam, hogy a Hadou 54.: Haiennel eltűntessem előlünk az akadályt. 
  Ügyeltem arra, hogy Yoriko közelében maradjak, míg leértünk a raktárhoz. Nem szívesen járkáltam ezen a helyen. Amúgy is nyomasztó volt, de így, a megvilágítás hiányában még inkább barátságtalanabbá vált környezetünk.
  A lenti lámpák felkapcsolása után azonnal hunyorítanom kellett mire Tsukuyomi segített hozzászoktatni az újdonsült fényviszonyokhoz. A távoli zajokat hallva nem igazán éreztem megkönnyebbülve magamat azzal, hogy legalább látok. 
  – Mi ez a zaj? – tettem fel a kérdést Yorikóéknak. Bíztam abban, hogy legalább az evilági Yoshida ismeretében áll a forrása. A válaszuk nem nyugtatott meg, egyáltalán nem. Homlokomat ráncoltam, miközben a zaj felé vizslattam. Ha tudod valaki titkát, hatalmad van fölötte. A titok az ember gyengéje – emlékeztettem magamat az atyámtól sokat hallott frázisra. Egy bólintással nyeltem le a rejtélyt. Inkább faggatózások nélkül követtem őket a szükséges eszközökért.
  A magasba nyúló tárolót és környezetét alaposan megnéztem, miközben a fiatalok a létra beszerzését fontolgatták.
  – Nem kell ide létra – jegyeztem meg magabiztosan. A szemközti torony kitűnő volt arra, hogy egyikről ide-oda rugaszkodva feljussak a kellő magasságba. Különösebb bemelegítést sem követelt meg tőlem ez a gyakorlat. – Melyik polc tartalma kell? – kérdeztem, mielőtt nekiveselkedtem volna.
  A választ követően megkezdtem az elképzelt folyamatot. Nekiugrottam a szemközti toronynak, majd annak a felületéről rugaszkodtam el arra, amelyik fióktartalmára szükségünk van. Egyszer csúszott csak meg a lábam az egyik tárolók felületén még egészen az elején, de nem volt akkora hiba tőlem, hogy visszazuhanjak a földre. Mikor megvolt a kellő magasság, már kellően kiismertem a toronymagas tárolót. Úgy rugaszkodtam át, hogy a landolásom során beleszúrtam az egyel feljebbi fiókba az egyik tőrömet, míg a Yorikóéknak kellő tárolót kihúztam a helyéről. A Hourin varázslattal kötöttem körbe a fiókot majd leeresztettem nekik azelőtt, hogy leugrottam volna. A landolást egy bukfenccel zártam, hogy az ugrásból szerzett lendülettel ne törjem össze magamat.
  A gép javításánál nem igazán fogadtam szívélyesen, hogy itteni másom felajánlotta segítségét. Mielőtt beleegyeztek volna Yorikóék, kitettem elé a kezemet, hogy ne tudjon a közelükbe menni.
  – Inkább majd én – miután megbizonyosodtam arról, hogy nem tervez a mozzanatom miatt megtámadni a helybéli énem, hozzáfűztem az okot is: – A méreg utóhatásai miatt a finommozgásod nem lenne megfelelő ehhez a feladathoz. – Nem volt igaz, amit mondtam. Egyszerűen csak nem akartam, hogy ő csinálja. Attól még, hogy itt voltam és elfogadtam a segítségüket, nem jelentette azt, hogy megbízom bennük. – Inkább tarts bakot! – jelentettem ki. Elértem volna a segítsége nélkül is a pontot, ahol szerelni kellene, de nem akartam, hogy míg a géppel foglalkozom, esetleg bántsa Yorikót.
  Azzal viszont egyáltalán nem számoltam, hogy valószínűleg nem fogok minden tudományos instrukciót érteni. Többször vissza kellett kérdeznem, hogy egész pontosan mire gondolnak és egyeztetnem azzal, hogy én mit látok. Ami a Yoriko által rendelkezésünkre bocsájtott pillangó fényénél sem volt egyszerű.
  – Miért is te csinálod, ha nem értesz hozzá? – Felszusszantam másom kérdésére. Már csak az hiányzott mindez mellé, hogy az ő kommentárját hallgassam. 
  – Miért, te az én helyzetemben mit tennél? – tettem fel a kérdést egyenes válasz helyett. Biztosra vettem, hogy a bizalmatlanság kölcsönös.
  Mikor visszatért az áram nagy megkönnyebbülést jelentett. Sokkal gyorsabban sikerült dolgoznom, amiért így Tsukuyominak hála sokkal jobban láttam. Mondjuk azért is örvendtem volna, ha a háttérben folyó vitát abba tudnák hagyni. Így is alig értettem Yorikóékat, nem kellett, hogy megnehezítsék.
  – A szóváltást be tudnátok egy kicsit rekeszteni? – fordultam feléjük, hátha értik az utalást.
  Hihetetlen csodának tartottam sikerült végre ezt az ördögi gépezetet megjavítani. Legalábbis úgy értelmeztem a kipróbálásánál jó eredmények születtek.
  – Akkor mehetünk? – tettem fel a kérdést. Szívből reméltem az igenlő választ. Szerettem volna már hátunk mögött hagyni ezt a kifordult helyet.
  A búcsúzást rövidre vettem, hagytam Yorikót kibontakozni. Egyszerűen csak szűkszavúan megköszöntem a segítségüket. Nem láttam értelmét cifrázni, reméltem, hogy soha többet nem kell látnunk egymást. Különben is, már alig vártam, hogy távozhassunk erről a hátborzongató helyről és a megszokott környezetet, az ismerős arcokat láthassam viszont.
  Mielőtt a gépezet fénye elvakított volna, meglepetten fogadtam helybéli másom kézjelekkel felém intézett üzenetét. Gesshoku. A szó keserűséget hagyott maga után.

  A fejem lüktetett, miközben az érzelmek lavinaként hömpölyögtek át rajtam. Szabadulni akartam a sötétségtől. A távoli hangokba kapaszkodtam… mintha Yukót véltem volna hallani, mindez pedig elegendő volt, hogy távol tartson a kétségbeeséstől. Az elmémet elöntötték a keserű emlékek abból a groteszk világból. Azonnal kinyitottam a szemeimet, meg kellett győződnöm arról, hogy sikerült visszatérnünk.
  Ahogy Tsukuyominak köszönhetően tisztult a látásom, azonnal levontam, hogy az egység falai nem voltak olyan barátságtalanok, mint azon a másik helyen. Ezután rögtön Yorikót kerestem tekintetemmel. Ahogy meggyőződtem róla, hogy ő is itt van, megnyugodtam. Ülő helyzetbe tornáztam magamat. Fejemet hasogató fájdalom jelezte, hogy meggondolatlan mozzanat volt részemről. Ignoráltam testem intéseit. 
  – Sikerült? – rekedtes hangon tettem fel a kérdést. Szavaim után vettem észre Akirát. Leplezetlen félelem fogott el az emlékek hatására. Nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy abban a furcsa világban Akira fegyvert fogott ránk. Kardpenge élével vetekedő szavaitól még mindig ott viseltem a sebeket magamban.
  Szívem úgy éreztem majd megszakad, amikor átölelt. Ő volt az, az én kistestvérem, ahogyan valamilyen formában odaát is ő volt. Megütöttem. Kezet emeltem kistestvéremre, holott még az Újhold próbán sem voltam erre képes.
  – Bocsáss meg – halk szavaim kíséretében vállára támasztottam homlokomat. Nem akartam elengedni öcsémet. Rettegtem a gondolatot, hogy netalántán Akirának ugyanúgy egy nem kívánatos személy vagyok, mint ahogyan odaát.
  Nehezen sikerült félrehelyeznem érzelmeimet és elengednem öcsémet, hogy teljesíteni tudja feladatát. Megköszöntem, amikor segített felállni.
  – Ne haragudj Yoriko, de ha nem bánod, a körbevezetést majd máskor folytatnám – jegyeztem meg a lánynak, mielőtt Akirával távoztunk. Abban reménykedtem, hogy a legközelebbi alkalommal nem hiúsítja meg semmi sem. – De szívesen látunk teára – tettem meghívást fiatal rokonunknak. – Majd később beszélünk. – A búcsúzást követően Akirára pillantottam.
  – Menjünk haza – szavaim majdhogynem könyörgésnek hatottak. Rémesen éreztem magamat, amiért még ebben is a segítségére szorulok. Noha fizikai sérülésem nem volt, az érzelmi kavalkádtól lelkemben úgy éreztem gyönge gyermek módjára bármikor elsírhatom magamat. Nem akartam, hogy bárki lássa összetörésemet.
(click to show/hide)
// Köszönöm a játékot!! *_* //

2
Lezárt küldetések / Re:Az ébredés háza
« Dátum: 2018. Ápr. 23, 21:25:35 »
  Tsukuyomi éle nemes könnyedséggel vágta el a lidérc csontmaszkját, ahogyan azt terveztem. Amint sikerült a hollowot megtisztítanom, sebtében pillantottam csapattársam felé. Látva, hogy a velünk együtt kirendelt tiszt még mindig saját ellenfelével küzd és nem áll túl fényesen a helyzete azonnal felé vettem az irányt.
  Megpróbáltam a kidouval félig meddig fogságba ejtett lidércet hátulról megtámadni. Törekvésemmel nem értem el túlzott sikereket. Ki kellett térnem a hollow veszélyes lábai elől, amikor lendületet vett a második osztagos tiszt elhajítására. Annyi időm akadt csupán kitérjek a lidérc lábai alól, mielőtt eltaposhatna. Emiatt oldalról lehettem szemtanúja miként használja fel a lidérc saját javára a varázslatot.
  Lélegzet visszafojtva mértem fel a terepet. Csak most szembesültem vele, mennyire elszabadultak a dolgok környezetemben, míg a lidércekre összpontosítottam. A távolból, fejüket felütő további hollowok kisugárzása semmi jóval nem kecsegtetett. Az ájultan földre zuhanó 2. osztagos és a szokatlanul működő gépezet mellett álló Yoriko között kellett választanom. A lidércet futólag vettem csak számításba. Túl erős volt ahhoz, hogy pecsétfeloldás nélkül képes legyek egyedül a megállítására. A lehetőségeken nem tűnődtem sokáig, valószínűleg mindenképpen Yoriko védelmére keltem volna, ha dupla ennyi dologgal néznénk most szembe. A Gotei 13 egyik kapitánya volt és valószínűleg az egyetlen, aki tud ezzel a műszerrel valamit kezdeni.
  Helyváltoztató képességgel mentem oda Yorikóhoz, hogy hátrarántsam a szokatlanul működő gépezettől, mielőtt valami baja eshetne. Amint hátam mögött tudtam a lányt, az uchigatanát kitartottam magam elé.
  – Maradj mögöttem! – szóltam hátra Yorikónak. – Hanabi Shakuyaku! – mondtam azonnal a technika parancsát. A vörös szikra végigszaladt a pengén, mely nyomán létrejött a láthatatlan pajzs. Tsukuyomi technikáján kívül egy Seki-t is készenlétben tartottam a biztonság kedvéért. Nem voltam biztos abban, hogy Tsukuyomi képessége megállja a helyét és felfogja a felénk közelítő masszaszerű dolgot.
  A fojtogató energiától, mely vállamra nehezedett, elnehezítette a légzésemet és egyre nehezebbnek bizonyult állva maradnom. Távolról véltem hallani csupán a társaink kétségbeesett kiáltásait. Körülnézni viszont képtelen voltam a letaglózó energiától. Egyszerűen tehetetlennek éreztem magamat a nyomás alatt.
  Yoriko kérésére alig észrevehetően biccentettem. A mozgás sem megy olyan gördülékenyen a fojtogató energiától. Szaggatott mozdulatokkal léptem előrébb, hogy unokahúgom közelebbről is megnézhesse a szerkezetet.
  A hirtelen támadt ragyogással Tsukuyomi nem tudott mit kezdeni. Kénytelen voltam becsukni a szemeimet, hogy ne vakítson el teljesen. De amikor ismét kinyitottam őket…
(click to show/hide)
  Otthon. A reggeli napfény beszűrődését a szoba ablakán keresztül meglepetten fogadtam. Általában már napfelkelte előtt végrehajtok egy terepszemlét a birtokon, majd edzésbe ölöm az időmet napkeltiéig. Mulasztásomra nem volt mentségem. Ahogy magamra öltöttem a testőrruhámat és felszerelkeztem, megszokásból tekintettem be öcsém szobájába. Nem láttam ott. Azon kezdtem tűnődni mégis mennyi időt vesztegethettem el az ágyban.
  Lélekenergia érzékeléssel állapítottam meg, hogy már Mitsuyuki sincs a szobájában. Mély lélegzet tört fel belőlem, miközben lementem a társalgóba.
  A reggeli illatát érezve megnyugodtam. Odalent Akira és Shinobu fogadott, kérdezniük sem kellett, mindenképpen csatlakoztam volna hozzájuk. Általában igyekszem erre időt szakítani, viszont sokszor megelőzi ezt a hajnali gyakorlat, amit saját magam szinten tartására szoktam fordítani. Úgy határoztam, hogy a nap folyamán bepótolom az edzést, ahogy sikerül a napirendembe beleszőni. Sűrű nap elé néztem. Délelőtt Shuut kell elkísérnem el a 11. osztagba, amiért a legutóbb megint elhagyta a testőrséget, ezúttal szerettem volna a körmére nézni. Aztán Tenka-ojihannal is terveztem tárgyalni…
  Elhessegettem öcsém aggodalmát, mikor megjegyezte, hogy nem tűnök túl rózsásan. Hiszen csupán túl sok mindenen járt a fejem, amit betudtam kései ébredésemnek. Próbáltam beszélgetéssel feloldani a hangulatot. Eközben biztosítottam Shinobut arról, hogy nem kell többet aggódnia az ikrek miatt, a mai nap folyamán amúgy is terveztem Tenka-ojihannal beszélni. Az egyeztetések követően pedig, ha már a Meiou-birtokon járok, beköszönök az ikrekhez is, hogy elbeszélgessek arról miért is járatják bolondját szegény fiúval.
  Akira kérdését, hogy még mindig szándékozom késődélután ellátogatni a 12. osztagba, kicsit meglepett vele. A sok tervezett program közül majdhogynem kiesett a fejemből. Szerencsére öcsémnek szabad volt az estéje, így át tudta vállalni a testőrség felügyeletét. Nem szívesen testáltam ezt rá, ha tehettem igyekeztem elkerülni. Viszont reménykedtem abban, hogy ezúttal sikerül beszélnem Hanabival a szolgálatának lejárata előtt. Szeretném egy komponensben a segítségét kérni. A laboreszközök használata időnként még fejfájást okoznak nekem.
 
  A délelőtt Shuuichi oldalán szinte elröppent. Pedig így is különös huzavona volt elindítanom, hogy egyáltalán tiszteletét tegye az osztagnál. Bár még kevesebb problémát jelentett, mint egy nemesi összejövetelre felkészíteni a szolgálókkal. Azt a folyamatot már megszokásból két órával előbb elindítom, hogy időre készen is legyen. Míg az oldalán voltam, addig is szemügyre vehettem a 11. osztagot. Vakfoltokat kerestem, kényes épületeket, néhol úgy éreztem, hogy rejtekhelyről figyelő testőrök nem igazán tudhatják teljesíteni a rájuk szabott feladatot. Magamban határoztam el, hogy ezt mielőbb orvosolnom kell.
  Délután a Teikanokra bíztam Shuuichi védelmét, hogy meg tudjam tenni a látogatást Tenka-ojihanhoz. Rutinosan tértem át a birtokra, a kapuban üdítő volt egy régi arccal, Shigerouval találkozni. Kölcsönös meghajlással üdvözöltük egymást.
  – Örülök, hogy látlak. Mesélj, milyen a házas élet? – ejtettem meg enyhe pimasz mosolyt felé.
  – Most kicsit nehézkes. Keiko gyermeket vár, a negyedik hónapban van… Eléggé szeszélyes a hangulata.
  – Erről most hallok először! Gratulálok – meglepetten fogadtam a hírt. – Remek apa lesz belőled.
  – Ezt többször is mondogathatnád. Tenka szerint Senrit már elrontottam, a sajátomat is sikerülni fog – letört sóhajjal támaszkodott rá a lándzsára. 
  – Ne is foglalkozz vele. Mindig elfelejti, hogy van két fia, akik hobbit űznek abból, hogy a Gotei 13 tagjaiból poént csináljanak.
  – Való igaz… – Bíztatásul megveregettem a hátát.
  – Hogyha megint elbizonytalanodnál, szívesen látlak nálunk vagy akár ok nélkül is. Úgyis régen beszélgettünk.
  – Amennyiben bokros teendői mellett ráér, Benkan! – most ő volt a soros a pimaszkodásban. Nem háborogtam, megérdemeltem, hogy visszakapjam. Megjegyzésére csak felszusszantottam, nem tettem volna ajánlatot, ha nem lennék képes időt szakítani rá. Megcsóváltam a fejemet és jeleztem neki, indulok, nem szeretném megvárakoztatni Tenka-ojihant. – Hallottam híreket! Időnként pihenhetnél – kiáltott utánam.
  – Majd a síromban, Shigerou, majd a síromban – feleltem viszont immáron a távozás alatt. Magamban mosolyogtam, hogy mennyire megváltoztatta a friss házasélet.
  Tenka-ojihannal való tárgyalást sikerült hamar lebonyolítanom. Megdöbbentett, hogy nem kellett nagyon belemennem, miért óhajtok tőle néhány remek harcost a testőrségbe. Kicsit meglepett szigorú fogalmazása. „A tohonya bagázsra úgy is ráfér” – mondta. Bár kijelentése után biztosított arról, hogy nem kétbalkezes harcosokat szándékozik a testőrségbe bocsájtani. Betudtam annak, hogy valószínűleg még mindig szigorú szemmel nézi famíliájának harci tudását. 
  Távozás előtt megkérdeztem tőle, hogy hol találom az ikreket. Mindek köszönhetően az udvarra keveredtem. Ha mindössze csevegni jöttem volna megvártam volna, míg befejezik a gyakorlatozást. Viszont most siettem, ezért nem akartam húzni az időt. Míg gyanútlanul közelítettem feléjük kihallgattam, hátha elhintik melyikük, melyik. Ruházatukból nem volt olyan egyszerű leszűrni, mostanság nagyon szerettek egyforma öltözetekbe bújni, hogy környezetüket ezzel is „feldobják”. Ha nem kergettek volna minden létezőt őrületbe ezzel, engem nem zavart volna különösebben.
  – Toshizou!
  – Igen? – kórusban feleltek haragos megszólításomra, amire egy pillanatra megtorpantam.
  – Melyikőtök Toshizou? – mentem bele a játékba. Türelmesen kértem számon őket. Mellkasom előtt összefont kezekkel vizslattam rájuk. Érdekelt, hogy mit fognak erre felelni.
  – Inkább az a kérdés, hogy melyikünk nem Toshizou? Sajnálom Youko-ane, de egyikünk sem az!
  – Mindketten Toshizou ruháját viselitek – hívtam fel figyelmüket az aprócska tényre, amit a játszadozásuk mellett kissé elfelejtettek.
  – Honnan veszed, hogy ez a ruha valójában nem Tokiyáé? Csak eddig abban a hitben ringattunk titeket, hogy Toshizoué.
  Felszusszantam. Megelégeltem játszadozásukat, nincs nekem erre most időm. Kinyúltam előre, hogy megragadjam füleiket, míg nem számítottak rá.
  – Lényegtelen. Mindkettőtökkel dolgom van – kezdtem bele. – Shinoburól lenne szó és arról, hogy szegény fiúnak hatalmas bűntudata van amiért „végzett” veletek. Azt akarom, hogy abbahagyjátok a vele való szórakozást. Az önbizalomhiányán nem segít, ha még ti is folyamatosan piszkáljátok. Remélem érthetően fogalmaztam – felváltva néztem az ikrekre, hogy lássam mindkettőjük helyeslő jelzését, amely nélkül nem fogom elereszteni őket. Elcsíptem tekintetük találkozását.
  Halott lelkünket már te sem hagyod békében nyugodni Youko-ane? – drámaian csengő kórus zöngéjük hallatán átfutott rajtam a késztetés, hogy nevelési célzattal lecsűrjek nekik egy-egy taslit. De bízva abban, hogy képesek megemberelni magukat és érett felnőttként viselkedni. 
  – Ez nem figyelmeztetés, vagy rokoni intés. Ha folytatjátok, akkor nem fogok finomkodni – jelentettem ki határozottan. – Elég nagy a Mizushima-birtok, szívesen látlak viszont titeket a reggeli edzéseken – fűztem hozzá korábbi kijelentésemhez, miközben elengedtem őket.

  Az ikrekkel való társalgásomat követően a Mizushima-birtokra 12. osztag felé vettem az irányt. Bár nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy szavaim súlyát valóban átérezték az ikrek. Viszont a napirendemet követni akartam, ha már a reggel folyamán szokásomtól eltérően némi késedelemmel ébredtem.
  A részlegre érve azonnal Hanabihoz indultam, amikor megtudtam, hogy még szolgálatban van. Alig sikerült váltanom vele néhány szót, amikor Yoriko jelent meg mellettünk, hogy beszélni szeretne velem, négyszemközt. Bólintással jeleztem, hogy tudomásul vettem fiatal rokonom kérését, majd Hanabitól bocsánatot kérve félrevonultam Yorikóval.
  – Mi történt? Komolynak tűnik az ügy – megjegyzésem után vártam, hogy Yoriko beavasson a részletekbe. Döbbenten fogadtam a problémát, amivel felkeresett. – Mennyi használható információnk van a tíz évvel ezelőtt történtekről?
  Nem terveztem visszautasítani a kérését. Biztosítottam arról, hogy vele tartok, csupán egy pokollepkényi időt kértem, melyben Akirát értesítettem, mielőtt az 1. osztag berkeibe indulnánk.
  Az első egységnél már felkészülten fogadtak minket. A senkaimonon átérve örültem általános felkészültségemnek. Még shinigami uniformisom alatt is ott pihent a Midoshi és a dobótűim.
 A helyszínen uralkodó káoszra lett volna néhány megjegyzésem, de megtartom magamnak. Megvártam, míg Yoriko elrendezi a jelenlevő csoportot, csak ezután léptem mellé.
  – A pajzs terén nem tudok segíteni. Engedelmeddel viszont a lidércek ügyébe besegítenék – mondtam fiatal rokonomnak. Jóváhagyásával pedig azonnal a lidércekkel hadakozók felé vettem az irányt.
  Yoriko engedélyével kezembe vettem a hollowok ellen harcolók irányítását, hogy mielőbb, hatékonyan elvégezhessük a támadókat. Csoportokat állítottam össze, melyben két-két főt a lélektemetéssel bíztam meg. A többieket csapatmunkára ösztökéltem, hogy együttes erővel, mielőbb elintézzük a helyszínen lévő lidérceket. Nyugodt környezetben mégis egyszerűbb lenne kezelni a problémát.

3
Soul Society / Re:Hajnali gyakorlat
« Dátum: 2018. Ápr. 17, 23:57:34 »
  Napok óta ugyanazt láttam, mikor lehunytam a szemeimet. A hőn szeretett arcokat, miként vérük eláztatja a földet. Melyek már nem nevethetnek többé, kihűlt testük szoborrá merevedett a küzdelem nyomán. A szenvedő kiáltásoktól megszakadó szív. A reményvesztett érzés a levegőben. Hiroshi arca, mielőtt elsötétült előttem teljesen a világ… A fogyatkozó Hold szimbóluma örök elmulaszthatatlan nyomokat égetett az Amatsuji klánban. Mindehhez pedig ott társult Tsukuyomi halk suttogása. Kegyetlenül szembesített a ténnyel: én tehetek róla. Mindenről. Nem próbáltam meg letagadni.
  Azt hittem magam mögött hagytam a rémképeket, hogy többé nem kell látnom őket. Keserű volt a tévedés íze. Éjről-éjre újra át kellett élnem életem egyik legnagyobb hibáját. Tsukuyomi biztosított arról, hogy ne feledjem el. Cseppet sem voltam bátor szembenézni lelkem társának a mondanivalójával. Felkészületlennek éreztem magamat, nem egészen értettem még miért ostromol a több mint kétszáz évvel ezelőtt történt incidenssel. Csupán az érzés volt meg, hogy mondani akarhat valamit. De képtelen voltam megfejteni a hátterét.
  Ezt a problémát egyelőre háttérbe szorítottam, kevesebb időt szántam rá, mint terveztem. Az álmokat minimalizált alvási idővel kerültem el, az erről forgó gondolataimat pedig munkával. Egyedül a rendszeres hajnali edzésem maradt, mint alkalom, hogy számot vehessek valamelyest. Az elmúlt időszakban ugyanis sokat változtattam reggeli gyakorlataimon.
  Hogy figyelmem lekötéséül szolgált vagy csupán gyermekies kíváncsiság volt? Nem igazán tudtam eldönteni mi vezérelhetett, amikor csatlakoztam a birtok mellett rendszeresen elfutó halálistenhez. Mindig a hajnali órákban bukkant fel, ugyanabban az időben, amikor én is időt fordítottam a gyakorlatozásra. Az első alkalmakkor még véletlennek véltem, hetekkel később már érdeklődve figyeltem mikor haladt el a birtok mellett, aggódtam, mikor nem érkezett, vagy ha csupán késett. Az idő pedig oda vezetett, hogy immáron mellette futok, szótlanul. Nem kértem engedélyt hozzá, hogy csatlakozhassak, úgy éreztem ide nem szükségesek a szavak.
  Kilétéről azon túl, hogy halálisten, nem tudtam többet. Ritka volt tájékozódatlanságom ilyen tekintetben. De nem véltem fenyegetést látni benne, így indokolatlannak találtam. Kétségem se fért hozzá, hogy döntésemmel valószínűleg atyám haragját váltanám ki, ha még élne. Ahogy azt se találná helyesnek, amit hajnalonként teszek. Testőrfőnökként nem játszadozhatnék, nem hiába egyedül öcsémnek beszéltem legújabb hajnali elfoglaltságomról. Ő arra buzdított, hogy ne burkolózzak kötelességeim mögé és élvezzem ezt a „kikapcsolódást”. Önzőn éltem a lehetőséggel.
  Ahogy nem tudtam ki ő, szintúgy csak találgatni tudtam vajon mi járhat a fejében, hogy vajon hol szolgálhat, melyik Őrosztagban, vajon miért eme időpontban edz ő is? Ezek a rejtélyek tették számomra igazán érdekessé az egészet. Mégsem tudtam ezekben a talányokban fürdőzni olyan gondtalansággal, mint ahogyan korábban. Tsukuyomi túlságosan is aggasztott. Az álmok olyan rejtélyek voltak, amikre nem boríthattam fátylat. Kezdett túlságosan kihatni állapotomra. Nem csak fizikálisan, de mentálisan is fáradt voltam. Melyet már nehezemre esett leplezni is. Még az egyszerű futógyakorlatban is hibát hibára halmoztam. Kisebb mértékű volt, mint amit a múltban elkövettem, de hiba volt. A Tsukimisou vezetőjeként pedig nem engedhetek meg magamnak hibákat! – A kritikát szinte atyám hangján véltem hallani magamban.
  Ugyan nem mutattam ki, de megilletődtem, amikor a birtok falához értünk. Rövidnek tűnt az idő, melyet futással töltöttünk, mégis jóval fáradtabbnak éreztem magamat, mintha hétszer akkora távot tettünk volna meg. De mindezeket betudtam keserű gondolataim elhatalmasodásának.
  – Mondhatni. Ami azt illeti, aggaszt Tsukuyomi állapota – mély sóhaj tört fel belőlem. Szavaimat szinte azonnal döbbenet kísérte, meglepett, hogy hangosan is kimondtam, mi a fejemben járt. Holott megfogadtam magamnak, hogy mellőzöm a kommunikációt a férfivel. De hogy megannyi dolog közül pont lelkem társát kellett felfednem?
  A meglepettségem pedig fokozódott a felém tartott kulacs láttán. Vacilláltam. Eltűnhetnék a birtok falán túl, egy röpke pillanat lenne csupán, nem esne különösebb erőfeszítésembe. Többet nem jelennék itt meg, mintha ez az időszak meg se történt volna. Mégis keserű volt belegondolnom ebbe az eshetőségbe. Be kellett látnom, innen már nem volt lehetőségem visszafordulni. Egy meghajlás kíséretében elfogadtam az italt. Nem tartottam tőle, ha megmérgezni szándékozna, akkor az Eikyo-higi megóvna a negatív következményektől.
  – Bizonyára élt már át hasonlót, hiszen szintén a Gotei 13 tagja – jegyeztem meg kisvártatva. Vártam a reakcióját, miután beleittam a kulacsba. Nem tudom melyik tény lepett meg jobban, hogy a kulacsban színtiszta víz volt vagy a férfi higgadtsága.
  – Szükségtelen volt miattam levágnia az utat – mondtam, ahogy lassacskán összeállt bennem a kép a kérdés és a hirtelen terítékre került jóindulat után. Megköszönve nyújtottam vissza a kulacsot. Melyet követően elfordultam a fal felé, némán töprengtem. A józan eszem ordított, hogy most lenne itt az ideje annak, hogy visszavonulót fújjak. – Az elmúlt időszakban zanpakutoum irracionálisan viselkedik. Mondanivalóját igen érdekes köntösbe bújtatta és nehezemre esik megfejteni. – Lassan vezettem a birtok faláról a földre a tekintetemet. Nevetni lett volna kedvem magamon. Miért kotyogom ki mindezt egy idegennek? – Általában tudom kezelni, de ezúttal kifogott rajtam. Túlságosan is. Szent ég, miket beszélek? – bal tenyerembe temettem arcomat. Mély levegőt kellett vennem, hogy rendezzem a gondolataimat. Hogy ki is vagyok, és hogy hol a helyem.
  – Óvatlanság volt a részemről, hogy hagytam ezt a képet lássa rólam.

4
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Nov. 30, 23:03:31 »
Helyszín: szabadtéri edzőterület => Amatsuji-ház melletti tó; edzés Fujiwara Ranshinnak

[[ Zúzmarás faágak ]]

  A hajnali órákban megszokott módon vártam a testőrség tagjait az edzőtéren. A korán beköszöntött fagy ellenére is a dojón kívül terveztem megtartani számukra a mai gyakorlatot. Szerettem volna, ha hozzászoknak a hűvös időjáráshoz és annak viszontagságaihoz is. A fagy miatt a fák törzsei csúszósabbak voltak, a hideg pedig egyszerűen kizökkenthette a társaságot. Szerettem volna elérni, ne foglalkozzanak az időjárással és mindenképpen kötelességeikre fókuszáljanak.
  Amint összegyűltek gyors bemelegítést tartottunk. A kevés időre való tekintettel mindig a végtagok átmozgatására fókuszáltam ezt a részt. Ez most sem volt másképpen.
  A bemelegítést követően a kezembe vettem egy hosszú fabotot, majd felmentem a terep közepére kihelyezett fél méter magas, két és fél méter sugarú kör alakú állványra. A fejemre helyeztem az ott elhelyezkedő vízzel megtöltött vödröt, majd kézjelekkel adtam ki az utasítást az első sorban állóknak. Dobókésekkel vagy dobótőrökkel kellett megtámadniuk.
  A botot kezemben forgatva térítettem el ezekből hármat, esélyt sem adva, hogy megközelítsenek. Kettőt oldalra csaptam le a bottal, kettőnél pedig állásomon óvatosan változtatva ütöttem először őket felfelé, majd ahogy visszazuhantak az első fejem egy vonalába érkezőt a bot egyik, az ezt követőt pedig a bot másik végével ütöttem el oldalra. Zárásul megpörgettem kezemben a botot és letámasztottam magam mellé.
  – Ranshin – szólítottam magamhoz a bemutatót követően. Megvártam, míg feljön az emelvényre. – A ruházat, megfelelő? – kérdeztem, ahogy közelebbről szemrevételeztem a védőöltözetet. Yorikóéktól kértem el az osztagtól, tegnap jutottam el hozzá. Érdekelt, hogy mérete rendben van-e, könnyedén tud benne rendesen mozogni. Mivel nem egészen olyan a fazonja, mint a testőrségben megszokott uniformisnak. De maga a ruházat elvileg úgy van kialakítva, hogy ne gátolja a lelket a mozgásban és állítólag nagyobb ellenállással rendelkezik a hideggel szemben, illetve a legfontosabb: vízlepergető hatása van. Még nem láttam a gyakorlatban, de nem kételkedtem működésében.
  Viszont mindez szükséges óvintézkedés volt. Nem szerettem volna tüdőgyulladás döntené le a lábáról Ranshint az edzést követően. Kellemetlen tény a testőrségen belül, de az amnéziájával még így is hatványozottan a többiek előtt járt képességeivel. Számítok a jelenlétére a testőri munkálatokban.
  – Nem szóltam erről korábban, de ma külön feladatot szánok neked – szavaim során a kezébe adtam az ez idáig kezemben tartogatott fabotot. – A bemelegítés után Mitsuyuki átveszi az edzés vezetését. Te pedig velem jössz majd a tóhoz, ahol külön gyakorlatot fogsz teljesíteni. Egyrészt emiatt kellett ez az öltözet – avattam be.
  – De előre szaladtam… A bemelegítő gyakorlatnál az lesz a feladatod, hogy ezzel a bottal kivédd a többiek által feléd hajított dobókéseket, dobótőröket. Először életlen fegyverek lesznek. De a gyakorlat utolsó öt percében éles pengékre váltunk. Néhányra pedig különösen érdemes lesz odafigyelned – csupán utaltam arra, hogy némelyik majd gyöngébb mérgekkel lesz ellátva. Szervezetének elvileg meg se kell kottyannia a kétszáz éve elvégzett méregpróba után. Viszont nem szeretném, hogy könnyelműen vegye emiatt a feladatot, így megőriztem ezt az aprócska tényt magamnak. – A bot mellett más fegyvert nem alkalmazhatsz. De ezen kívül bármilyen praktikát használhatsz arra, hogy elkerüld a dobófegyvereket. A rád eső feladatnak mindössze két kikötése van: nem hagyhatod el az emelvényt és – a fejemről leszedett vizesvödröt Ranshin felé nyújtottam –, ezt a fejeden kell egyensúlyoznod, nem ömölhet ki belőle a víz. Ha mégis megtörténne, majd én biztosítom neked a víz pótlását. Van kérdésed? – kérdeztem, ha esetleg a bemutató után vagy az elhangzottakból nem lenne minden világos, akkor kitérjünk rá. Kínos lenne, ha közben merülnének fel a problémák. Amíg tisztáztuk az esetleges homályos foltokat kézjellel jeleztem a társaság többi tagjának, hogy vegyenek magukhoz a dojóból életlen dobófegyvereket.
  – Milyen érzés? – kérdeztem Ranshintól, miután lementem az emelvényről. Kíváncsi voltam, hogy a pulpituson állva elragadja esetleg ismerős érzés. Hajdanán gyakran bíztam rá ezt a feladatot, hogy méregellenállását fejlesszük vele. Felelete után fordultam a közben visszatérő többiek felé.
  – Rendben, figyelem! A mai feladatotok Ranshint eltalálni. A fegyvereket látótávolságon belül dobhatjátok csak el. Hátulról nem támadhattok. A cél eléréséhez mozoghattok és kihasználhatjátok a terepet is. Kezdjétek! – a feladat kiosztásával oldalra húzódtam az edzőterepen, hogy lássam, miként állnak hozzá a gyakorlatokhoz.
  Nagyobb hibáknál szóltam csak közbe, mint például, amikor valaki rosszul rejtőzködött, vagy a fegyver dobásának módszerében akadtak problémák. Ranshinnak csupán az esetben tettem javaslatot, ha nagyon nem boldogult a feladattal.
  – Csak úgy, mint a szél, Ranshin – jegyeztem meg sokadik alkalommal, mikor újabb adag vizet adtam fel neki. – Ne görcsölj rá a lépéseidre. A karjaid mozogjanak, ne az egész tested. Ne kapkodj, várj a megfelelő pillanatra.
  A gyakorlatnak húsz percet szántam, melynek vége felé haladva (utolsó öt percben) hangosan adtam ki az utasítást a fegyverek élesebb variánsára való kicserélésére. Ezek között akadt, melyek mérgekkel is be voltak kenve.
  Mitsuyuki megjelenésével intettem szünetet. Néhány szót váltottam csupán vele arról, kiknek lenne szüksége néhány kiegészítő gyakorlatra az edzés végén. Amint ezt egyeztettem vele, odamentem Ranshinhoz.
  – Hozz két bokkent a dojóból és gyere majd a házhoz. A teraszon találkozunk.
  Amint ezzel kapcsolatban tájékoztattam, előre mentem, hogy a gyakorlathoz nem szükséges fegyvereket leszereljem magamról. A felső réteg alatt magam is 12. osztagtól elkért védőöltözetben voltam. Ezt követően a szoba falán csüngő kardtartó állványra helyeztem Tsukuyomit. Társam, mióta visszatértem a szolgálatba kezdett enyhülni. A jinzen kezdte megmutatni a hatását. Az erő, amivel visszaadta szemem világát pedig egyre kiterjedtebbé vált. Így nem aggódtam afelől, hogy problémát jelentene a távolság a gyakorlat további felében.
  – Te is elhelyezheted itt a zanpakutoudat. Hakuenre a gyakorlat első felében nem lesz még szükséged – mondtam, ahogy a nyitott teraszajtó előtt érzékeltem Ranshin jelenlétét.
  Elkértem Ranshinttól az egyik bokkent, majd a tó partjához indultam, ahol a legközelebb esett az egyik vízből kiálló cölöp. Számos ilyen helyezkedett el a tóban, különböző szélességű és magasságú. Noha a tó a hideg miatt meg volt fagyva, a jégfelszínt egyelőre nem szándékoztam azzal terhelni, hogy már rögtön az elején azon közlekedünk. Könnyedén felszökkentem a cölöpre, majd visszafordultam Ranshin felé.
  – Kövess – közlésem után beljebb merészkedtem a cölöpök tetején nagyjából a tó közepéig. Innen jobban látható volt, hogy mennyire behálózzák a tavat. Úgy helyezkedtem, hogy kisebb terpeszben állhassak két cölöp segítségével.
  – Küzdeni fogunk – jegyeztem meg. A bokken élével megkocogtattam bal lábam alatti cölöp szélét. – A terep szándékos. Azt már tudjuk, hogy a hajdan elsajátított tudásod a fegyveres harcról biztos talajon működnek. Érdekel, hogy terhelés alatt hogyan boldogulsz. Tehát nem hagyhatjuk el a cölöpöket. Neked egyszer olyan támadással kell élned, amivel ellehetetleníthetnéd a további küzdelmet számomra. Egyszer el kell érned azt, hogy leessek a cölöpökről.  Egyszer pedig le kell fegyverezned. Azt, hogy milyen sorrendben hajtod mindezeket végbe, az már rajtad múlik. – Bal lábamat az egyik mögöttem húzódó cölöpre helyeztem. Enyhén rogyasztottam, miközben felemeltem a bokkent seiganba magam elé.
  Ranshin elé állított kihívásról tudtam, hogyha régi formájában lenne, akkor könnyedén hajtaná mindezeket végbe. Az amnéziás Ranshintól viszont nem tudtam, hogy mire számítsak. A vívópárbajban törekedtem arra, hogy annakidején általa használt harcstílus elemeit alkalmazzam én is. Tagadhatatlanul kíváncsi voltam, mit idéz fel benne.
  – Kezd el mondani a technikák, mozdulatok neveit, amiket használsz – jelentettem ki, amikor a három feladatból kettőt már teljesített. Érdekelt, hogy mennyire emlékszik az apró részletekre a használatuk mellett.

Seigan: 1 vs. 1 harcnál az „alapbeállás”, amiből elindul a küzdelem. Ilyenkor a kard markolatának a vége a köldökünkkel van egyvonalban, a kard éle pedig az ellenfél mellkasa felé néz.

5
Soul Society / Re:Youko~san és egy Youko találkozása
« Dátum: 2017. Nov. 04, 22:46:35 »
  Egy főhajtással háláltam meg Aikawa taichounak, hogy rábólintott arra, nem emlegeti fel senkinek sem beszélgetésünket.
  – Lelkek, akik nem végezték el a Lélektovábbképző Akadémiát. Remélem megérti Aikawa taichou, hogy nem várhatok hat vagy esetenként több évet arra, hogy kijárják a képzést. Ők egy speciális, általam válogatott, jól képzett csapat, akikben megbízom – feleltem.
  Kérdésére, hogy hány ilyen testőrre gondoltam, a húsz-huszonöt az én szememben még kis csoport volt. A testőrségből még éppen annyi, hogy titokban tartható kilétük. Osztag szempontból megértettem, hogy Aikawa taichounak ez kevéssé váltotta ki nemtetszését. Magam is vezettem hajdanán osztagot, így megértetettem az ódzkodását.
  – Sajnos nem ilyen egyszerű – ingattam meg a fejemet. – Mint korábban említettem, a testőrség jelenlegi tagjai nem rendelkeznek kiemelkedő lélekenergiával ahhoz, hogy halálistenné válhassanak. Akik igen, azok kevesen vannak, ahogy Setsuna is eme kevesek részese. De ő mondhatni picivel más kategória. A Meiou család tagjai hajdan szintén erős törzsét képezték a testőrségnek, mostanra viszont már inkább halálistenek, mintsem a Tsukimisouban szolgálnak – fejtettem ki kicsit részletesebben Setsuna különleges esetét. A szükségesnél jobban nem akartam belemerülni a nemesi körülményekbe. – Emiatt fogalmaztam úgy, hogy a lelkek halálistenek lennének, de mégsem. Természetesen nem azt várom el Öntől, fogadja őket úgy osztagába, hogy nem várhat el tőlük engedelmességet, mikor itt vannak az egység köreiben. Az csak álcájukat kockáztatná. Nekem pedig olyan testőrökre lenne szükségem, akik részt vehetnek az osztag mindennapi életében, de nem tudják róluk, hogy testőrök, Aikawa taichoun kívül. Ahogy Ön is említette, valóban, Mizushima-donónak különleges érzéke van ahhoz, hogy elkerülje az óvó tekinteteket – mély sóhaj tört fel belőlem. Tagadhatatlanul bosszantott a dolog. Mintha jókedvemből és nem az ő érdekében kezeskednék a védelméről. Gyakran tűnődtem azon, hogyha ennyire kellemetlennek érzi a testőrségünk jelenlétét, miért nem oszlatta fel a Tsukimisout?
  – Így mondhatni közvetlen felettesük Ön lesz, mintsem én. A beépülés, amit elvárnék tőlük, kellemetlenné tenné, ha napi szinten meg kellene jelennem, helyzetüket igazgatnom… – szögeztem le kisvártatva. – Célom az lenne ezzel, hogy Mizushima-dono a szolgálat közben ne tudja elhagyni a védelmet. Ha sokat érintkezek velük, Mizushima-dono szemében gyanússá válhatnak. Tudom, ezzel szolgálaton kívüli munkát várok el Öntől, hiszen lenne húsz-huszonöt tisztje, akik speciális igazgatásra szorulnának. Mindenesetre az említett testőrtagokat nem bíznám Aikawa taichoura úgy, hogy nincsenek ismeretükben a tudás, amit egy halálistennek tudnia szükségeltetik. Helyzetük viszont abban különleges lenne, és emiatt igényelnének pusztán odafigyelést, hogy nem képesek a mágia használatra, illetve nincs lélekölőkardjuk. Emiatt kiküldetésekre nem mehetnének, viszont az egységben biztosíthatom, a lehető leghasznosabb szolgálatukat tennék, erről magam kezeskednék. – Meghajoltam Aikawa taichou előtt. – Tudom, ezzel kellemetlenséget okozok Önnek, de hálás lennék, ha újragondolná, és úgy hozna döntést.

6
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Nov. 04, 22:45:53 »
[[ Tiszteletkör ]]

  Ranshin szavai bűntudatot ébresztettek bennem. Talán mégsem volt a legjobb választás atyámtól idézett szavak mögé rejtenem valós érzéseimet. Noha meglepett amnéziája mellett is képes volt meglátni nyomaszt valami, mint egykoron. Magamban tűnődtem azon, netán figyelmetlen vagyok és túlságosan kifejező ábrázatom? Vagy pusztán Ranshin jelenléte váltja ki belőlem ezt az óvatlanságot?
  – Azt hiszem csalódást okoznék azzal, ha elmondanám – mély sóhaj tört fel belőlem. Beszélni szerettem volna, elmondani neki az igazat, amire úgy buzdított. Viszont nem akartam traktálni gyerekes gondjaimmal, egyelőre nem. Nagyobb probléma lebegett előttünk, mint múltban hozott rossz döntéseim boncolgatása. – De köszönöm, hogy ezt mondtad – szavaimból ki lehetett hallani a hálát.
  Szinte önzőnek éreztem magamat, amiért megfordult a fejemben, hogy a közeljövőben, ha elég bátorságot gyűjtök hozzá, megosztom vele a valóságot. Kérése miatt viszont most nem akartam bizonytalanságot mutatni. Nem szándékoztam úgy járni Ranshinnal, mint az ikrekkel, kik szintén titkolóznak és elfordulnak, ha problémáik vannak. Holott annakidején nyugodt lélekkel kérhettek tőlem segítséget. Családomnak, testőrségnek bármikor készen álltam támogatást nyújtani. Ranshin, habár emlékei megkoptak a régi időkről, számomra mit sem változott. Atyámként néztem fel rá most is, talán pontosan ezen érzés volt az, ami visszafogott. Féltem megtudni véleményét lelkem mélyén lappangó gondolataimra. Mindenképpen erőre volt szükségem ahhoz, hogy megosszam vele. Ranshinnak pedig idő, hátha sikerül sikeres kúrát találnunk elveszett emlékei felidézésére. Viszonylag könnyebb lenne beszélnem a kétszáz éve történtekről, ha emlékei meglennének arról az időszakról.
  Bocsánatkérése hirtelen ér. Egy pillanatra kiült az arcomra a meglepetés, ahogy felvilágosított, félreértettem korábbi szavait. Néhány másodperc múlva halovány mosoly váltotta fel döbbenetemet. A helyzeten aligha tehettem mást, valóban nevetésre méltó volt korábbi aggodalmaskodó megjegyzésem.
  – Ne haragudj, elragadtattam magamat – zavartan kértem elnézést, amiért ennyire belelovaltam magamat a gyógyhatású komponensek miatt a témába.
  – Ezek valóban hasznos tanácsok Aikawa Tacihoutól. És örülök elszántságodnak, hogy mindezeknek utána jártál. Viszont a fokozott edzést a szolgálat és a kötelező testőri gyakorlatok mellett egy idő után megviselhet. Javaslom, a testőri edzés felét fordítsd rá. Tekintettel leszek erre, viszont a testőri szolgálataidban teljes figyelmeddel van szükségem rád. Nem szeretném, ha leterhelnéd magadat. – Ajánlottam fel az alternatívát. Persze ha mindezek mellett bele tudja sűríteni szabadidejébe a plusz gyakorlatokat, az esetben nem állok az útjába, amíg nem úgy tapasztalom, hogy képességei romlanak a szolgálatban. – A bakopa teával önmagában valószínűleg nem fogsz tudni túl nagy sikereket elérni. Az akupunktúrát ellenben, ha gondolod, nem lenne rossz ötlet kipróbálnod. – Összegeztem a hallottakról véleményemet.
  – Értem. Akkor ezzel kapcsolatban is konzultálok Akirával – bólintottam rá a személyre szabott gyakorlatot illetően, miután felvilágosított Akira véleményéről. – Nem tudom mennyire beszéltek róla neked. De Shinri-ojihan is hasonlóan emlékezetvesztésben szenved, mint ahogyan te. Már neki is próbáltam segíteni, hogy emlékeit visszaidézze egy edzés keretén belül. Talán a módszer nálad is beválhat. Egy kísérletet mindenképpen szeretnék tenni a közeljövőben, ha nem zárod el magadat tőle. Ezzel kapcsolatban bármelyik edzésen felkereshetsz. – Feleletét a főzettel kapcsolatban mély szusszanással fogadtam. Értettem, hogy minden módot meg szeretne ragadni ahhoz, hogy visszakaphassa emlékeit. Ettől függetlenül nem lelkesedtem, hogy ilyen drasztikus módszereket is be kell vetnünk hozzá.
  – A főzetet ez esetben mielőbb igyekszem eljuttatni hozzád. – Nem láttam értelmét most belemerülni abba, hogyha a szertől nem várt utóhatásokat érzékel, mielőbb értesítsen. Ezekről tájékoztatni ráértem akkor, mikor átadom neki a főzetet. Így bizonyosan nem fogja elkerülni semmi sem a figyelmét.
  – Ranshin. Van nagyobb problémád is, ami miatt erre kevésbé volt lehetőséged időt fektetni. Ami érthető és nem bűn. Nem haragszom ezért – adtam jelét annak teljesen felesleges bocsánatot kérnie mindazért, mert a lélekenergia kezelésről szóló tudását nem bővítette az Akadémia óta. Nem szándékoztam fejét venni emiatt. Megjegyzésemmel nem ezt szándékoztam éreztetni. – Ha gondolod, vannak még ismerőseim, akik tapasztaltak a lélekenergia manipulációban. Így velük is megbeszélhetek találkát, amikor szeretnél ezzel foglalkozni – hoztam fel javaslatomat, ne gondolja úgy csak Akirához fordulhat ez esetben. A Gotei 13-ban rengeteg tehetség volt, távoli rokonaink között is akadtak, kik képesek némi segítséget adni a lélekenergia kezelést érintően Ranshinnak.
  – Némi időbefektetéssel, de ez könnyedén javítható – mondtam, miután kifejtette pontosan milyen problémákba ütközik. Meglepett hasonló gondjai merültek fel nála, mint amivel gyermekkoromban én is küzdöttem. Legalábbis roppant hasonló gonddal kellett szembenéznem a lélekenergia bevetését illetően. Reméltem, hogy atyám által alkalmazott módszereket viszont nem kell bevetnünk és Ranshin azok nélkül is el tud indulni a fejlődés útján.
  – Javaslom, naponta szakíts időt arra, hogy felkeresd Hakuent. A zanpakutou szellemek néha az ellenkezőjét mutatják, de igénylik a rendszeres foglalkozást. Ha nem is jutsz előrébb a kapcsolatotokban, legalább időt tölthetsz vele, megpróbálhatod kiismerni. A csendes megfigyelés is hasznos módszer – mondtam el tanácsomat a lélekölőkardot illetően, miután Ranshin mesélt egy keveset Hakuen viselkedéséről. Kérdésén, hogy én miképpen állnék hozzá a helyében, feleletem előtt egy pillanatra eltűnődtem.
  – Lélekölőkardunk, lelkünk másik fele. Ha nem ismerjük, voltaképpen olyan, mintha önmagunkkal nem lennénk tisztában. Ebből kiindulva valószínűleg megpróbálnám megismerni. Óvatosan közelednék felé, hogy ne az ellenkezőjét érjem el és elzárkózzon. Így, nem kérdeznék rá nyílegyenest, miért várakozik. Arra kérném, ő maga beszéljen, nem feltétlenül a hozzáállásáról, csak úgy, magáról. Vagy ha hallgatag, gyakoroljon velem, állítson próba elé. A feladatok, amik megoldását elvárhatják, rengeteget mesélnek róluk. – Lassan vázoltam fel neki én magam mit tennék. Hatalmas előnyöm volt, hogy Tsukuyomival már hasonlót ki kellett állnom. A mostani kapcsolatunk egy új szint volt. Egy másik megoldandó probléma, amitől nem terveztem elfutni. Tudtam, mire voltunk képesek hajdanán és nem hagytam fel a céllal, újból elérjem azt, ha már miattam került ebbe, az általa a helyzetbe. – Ne haragudj, lehet, túlságosan sokat merítettem abból, én miképpen fordultam annak idején Tsukuyomihoz. De úgy gondolom a lélekölőkard szellemének hanyagolása vagy ráhagyni viselkedését cseppet sem kifizetődő sem a halálistennek, se a léleknek a jövőben – fűztem hozzá az előbb kibontott gondolatmenetemhez.
  – Nem mentség. Kérdezhettem volna erről korábban is – szusszantam fel. Hiába próbálta elhessegetni Ranshin lelkifurdalásomat a családját érintő dolgokkal kapcsolatban. Roppant gondtalanul emlegettem fel előtte a témát, mintha minden rendben lenne. Némán lestem Ranshin arcát, próbáltam kifürkészni érzéseit. Csak remélni tudtam nem zaklattam fel a hírrel túlságosan.
  – Több kérdést is feltehetsz Ranshin, igyekszem megválaszolni őket – adtam tudtára bátran kérdezzen. Bizonyára sok minden érdekelheti családjával kapcsolatban. A helyében nekem is számtalan kérdésem lenne. A pergamenre néztem, ahová rámutatott. – Nem, nem Mitsuyuki határozott így – ingattam meg nemlegesen a fejemet. – A te döntésed volt, jobbnak láttad a Rukongaiban felvett Fujiwara nevet megőrizni, miután egész Soul Societyban így ismertek. Nem akartál ezzel összezavarni senkit sem. A támadással kapcsolatban – Ranshinra emeltem a tekintetemet –, arról senki sem tudott. – Igyekeztem elhessegetni ezt a gondolatát. – Szükségtelen bocsánatot kérned. Érthető, hogy vágysz a válaszokra. Bár… azt hiszem, ezt elmesélhetem – az ügylet bekonferálása után egy pillanatra elhallgattam. Óvatos szerettem volna lenni az információk megosztásával, hogy elkerüljem a hirtelen rázúdított információk okozta sokktól. – A családunknál egykor jellemző volt, hogy régóta testőrséget szolgáló, hű tagoknak felajánlottuk, hogy felvehetik az Amatsuji nevet. Így nem csak a Tsukimisou, de a családunk részévé is válhatott. Te magad visszautasítottad ezt a lehetőséget… az indokra is emlékszem – lágy mosoly jelent meg arcomon. – Úgy tartottad rossz ómen lenne a családunkra nézve. Nem szó szerint, de úgy fogalmaztál, hogy alkalmatlan vagy a név viselésére. Igazából… a végén szerencsésen döntöttél, hogy nem vetted fel a családnevet – emlegettem fel a bő kétszáz évvel ezelőtt történteket megelőző beszélgetésünket. Gyerekesnek éreztem a dühöt, amit akkor éreztem, mikor visszautasította anno az ajánlatot. Hiszen nem csak azért álltam elé ezzel a lehetőséggel, mert a Sei-Daishouk1 győzködtek vagy amiatt, mert túlélte az eikyo-higi valamennyi fázisát, hanem önző mód saját érzelmeim vezéreltek akkor, mikor felvetettem számára. Ő volt az első, kinek lehetőséget adtam erre. Természetesen fájt, hogy visszautasította. De így, kétszáz év távlatában visszatekintve hihetetlennek tartom az érzést, mely akkor átjárt, annak ellenére is, hogy tudtam, miért határozott így.
  – Szeretném megjegyezni, akkor csak te gondoltad így. De nem szándékoztam rád erőltetni. Megértettem az okát, miért mondtál nemet. – Ahogy az indok felöltött bennem egy pillanatra elhallgattam. Vonakodtam feltenni a kérdést, hogy esetleg az Emberek Világába történt kutakodásaira emlékszik e. Hogy mik történtek, vagy netán azok is mind homályba vesztek? Ha igen, akkor mennyire…
  – Mikor atyám halálát követően rám hárult a testőrség vezetése, ugyanabban az évben engedélyt kértél tőlem arra, hogy az Emberek Világában végezhess kutatást családoddal kapcsolatban, amit sikerült megoldanunk a Mizushima-ház akkori főnökével. Éveken át rendszeresen áttértél az Emberek Világába, bizonyos idő után már nem csak kutatási célból. Erre az időszakra esetleg nem emlékszel? Az Abe név mennyire ismerős számodra? – érdeklődtem tőle óvatosan.
  A fiával kapcsolatos kérdésre felidéztem magamban a Gotei 13-ba való visszatérésem alkalmával olvasott összegző jelentéseket, amiket unokahúgomtól kaptam.
  – Masaki több mint száz éve, hogy árulónak lett nyilvánítva, több hajdani rangban álló halálistennel együtt. Néhány éve derült ki, hogy az ok, amivel megvádolták őket, valójában Aizen Moto-taichou műve volt. Valamennyien részt vettek az áruló kapitány megbuktatásában. A Gotei 13 ennek fényében amnesztiát adott az akkor árulónak kiáltott halálisteneknek és szabadon visszatérhettek Seireiteibe. A fiad tudtommal részt vett a háborúban, viszont arra nem tudok felelni, hogy esetleg élt a lehetőséggel és visszatért a Gotei 13 kötelékébe vagy sem. Így jelenlegi hollétével kapcsolatban nem tudok pontos információt adni. De talán az 1. osztagnál megpróbálhatnál utánakérdezni, hátha több adattal tudnak erről szolgálni. Én magam is jelentésekből tudom mindezeket – igyekeztem kevésbé nyersen, jelentést idézően elmondani neki Masakiról a dolgokat. Nem igazán éreztem úgy, hogy sikerült volna…
  – Aki a pergamenen van? – egy kicsit elidőzött a tekintetem a hölgy nevén. – Egy nemesi családban él Soul Societyben – egy pillanatra elhallgattam, haboztam elmondani, hogy miként él, mi van vele. Nem voltam bizonyos abban, okos ötlet lenne elárulni, aggódtam, vajon miképpen reagálhat rá Ranshin. – Újraházasodott. – Hallgatagon figyeltem Ranshint, hagytam, hogy megeméssze a hallottakat. – Miután lelke átkerült Soul Societybe, azóta nincsenek emlékei se rólad, se közös gyermekeitekről. Úgy tudom, miután ezt kiderítetted, nem próbáltad meg személyesen felkeresni – fejtettem ki kicsit részletesebben a dolgot.
  – Ha tartod magad ahhoz, hogy nem keresed szándékosan a társaságát vagy próbálsz meg a közelébe férkőzni, akkor esetleg elárulhatom, hogy melyik nemesi házról van szó – vetettem fel. Mindazonáltal szerettem volna leszögezni, hogy nem mártja bele magát felelőtlenül annak a nemesi famíliának az életébe. Testőrként kellemetlen lenne, ha ilyesfélékbe keveredik. Attól tartok, a Tsukimisou vezetőjeként sem lennék képes kihúzni egy ilyen helyzetből.
  – Természetesen – bólintottam arra a kérésére, hadd másolhassa le a pergamenre írtakat. Ennek fényében felálltam és hoztam számára papírokat, ecsetet és tintát, hogy ki tudjon bontakozni. Mindezeket lehelyeztem elé az asztalra.
  – Viszont szívesen segítenék neked felkeresni Masakiékat – ajánlottam fel segítségemet. – Amennyiben nincs ellenedre… Felelősnek érzem magamat azért, hogy mindeddig nem tudtál erről és most rokonaid tartózkodási helye homályba burkolóznak.

1Sei-Daishou: (Jelentése: kínai csillagállás + generális, admirális szókapcsolata.) A testőrségben olyan személyek megnevezése, akik átestek az Eikyo-higin és valamilyen fontosabb rangot (Benkan, Teikan, Tama) töltöttek be annakidején a testőrségen belül.
Tagjai alkotják a Benkan körüli személyes tanácsnokokat, kik szót emelhetnek egy-egy Onyou (speciális testőrségtanács) alatt, hogy meglátásukkal segítsék a Főtestőr döntését. Tagjai elsősorban újoncok kiképzésére szakosodik, illetve az eikyo-higi kúra levezetésére az arra kijelölt személyeken. Nagyobb eseményekkor azonban a Benkan számíthatnak támogatásukra egy-egy főnemes védelmezésekor, de elsősorban nem ez a feladatuk.

7
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Nov. 04, 22:42:05 »
[[ Zsákutca ]]

  – Tudod… Az egy dolog, hogy a Gotei 13 kötelékében egy újonc vagy, és az pedig egy másik mit tudsz produkálni egy küzdelemben. Legalábbis az én nézőpontom szerint. A korábban mutatott dobótű használatod alapján pedig úgy ítéltem, több minden áll mögötted, mint amennyit elárulsz. Az, hogy hajdan betöltöttem kapitányi pozíciót az már rég a múlté – halkan sóhajtottam fel gondolataimat megtámadó nosztalgikus emlékképek miatt. – Nagyra becsülöm a tiszteletedet, viszont értékelném, ha tegeződnénk, amíg magánszemélyként társalgunk. – Nem kényszerítem rá, innentől kezdve ráhagytam, miként tesz. – De szólj, ha ez számodra kényelmetlen – fűztem hozzá. Nem akartam ezzel kínos helyzetbe taszítani. Ha szóvá teszi, inkább tartózkodna a közvetlen beszédtől, akkor ahhoz alkalmazkodom a továbbiakban.
  – Értem – bólintottam válaszára. Kicsit sajnáltam, hogy a többi testőrség még nem lett erről megkérdezve, de nem mutattam ki ezzel kapcsolatos csalódottságomat. – Esetleg már beszéltél előttem Hino Kagurával? – kérdeztem a testőrség neve hallatán. Noha feltételezhettem volna Mitsuyukit vagy Kaorit is. De Kagura-obahan szolgál a lány által említett szekciónál. Ebből kifolyólag logikus volt elsőként rá asszociálnom.
  – Nem szívesen beszélek a testőrségben zajló ügyekről. De talán számodra is magától értetődő, ha azt mondom, egy nemest, nem csak egy testőr felügyel. Noha valóban, kifejezetten értékelném, ha nem szólítanának el védenc mellől egy testőrt sem. Jelenleg ez előforduló probléma. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy akik a Tsukimisou mellett a Gotei 13-nak is részesei, kötelesek reagálni az osztagtól kapott parancsra. Emiatt is örülnék a nevet takaró szűrőnek és a testőrség vezetőségén keresztül történő kiértesítésre. Mivel így tudni fogjuk, mely testőrtagot, vagy tagokat szólítják el esetleg egy nemes mellől. Ekképpen biztosíthatjuk rögtön az általa védelmezett személy biztonságát. Nem tudom, mennyire sikerült érthetően fogalmaznom… Azonban a Tsukimisou tagjainak stílusát érintő információra egyelőre nem vagyok hajlandó rábólintani, míg nem beszéltem erről a testőrség tagjaival is. – Tenka-hannal is mindenképpen beszélnék erről, hiszen a testőrség egy részét jelenleg az ő családja alkotja. Meg természetesen Shuuichinak is szeretném felvezetni ezt a tervezetet. Bár bízok abban némiképp szabad kezet ad ennek rendezésében, végtére is nagyobb a rálátásom a testőrség ügyeibe.
  – A testőrséget érintő korábbi problémákból kifolyólag viszont nem vagyok hajlandó beleegyezni semmiképpen sem abba, hogy nevüket is feltüntessék. Egyébként nyitott vagyok ezzel kapcsolatban tárgyalni a közeljövőben a feletteseddel. És amennyiben lehetséges, más nemesi famíliák testőrségének a véleményét is örömmel meghallgatnám erről. De ennél jobban nem hiszem, hogy perpillanat lehetne vagy érdemes lenne jobban belemennünk. Rengeteg változó lehet még az én oldalamról is. Még egyeztetnem kell Mizushima-donoval és a testőrséggel a tervezet részleteivel kapcsolatban. – Tekintettem átmenetileg lezártnak ezzel a speciális adatkezeléssel kapcsolatban a témát. Persze örömmel meghallgattam Anjut, amennyiben volt még valami gondolata, mely ehhez fűződött.
  – Megkérdezhetem, hogy melyik Rukongai béli környékről van szó? – kíváncsiskodtam. – És mégis, mifélék ezek a veszélyek, mely sakkban tartja ott a körzetet? Furcsa lidércmozgolódás, banditák? – puhatolóztam a bajjal kapcsolatban, amire valami okból kifolyólag Anju nem igazán tért ki rá. Nem kifejezetten értettem mégis miféle dolog kelthet benne olyan félelmet, melyet levizsgázott halálistenként sem szembenézni. 
  – Családunkban a fehér haj és rózsaszínes szemek gyermekről szülőre szálltak. Legalábbis jellegzetes attribútumok lettek bizonyos okokból kifolyólag. – Elhallgattam, hogy mindez az eikyo-higi kúra miatt vált lehetségessé. Emlékszem, mikor én magam estem át a méregpróbán, említették, hogy előfordulhat mellékhatásként hajam és szemem elszíneződik. Ez viszont nem történt meg. Leginkább nememre gyanakodtak, mely miatt eléggé kicsire is helyezték ennek lehetőségét. Valójában a mai napig nem egészen értem, mi is befolyásolja. Viszont valahogy öröklődött. Talán emiatt is tartották úgy hajdanán őseim, hogy akiknél már születésükkor megjelenik a fehér haj és rózsaszín szemek, azokból remek testőr válhat, amiért könnyebben veszik a méregkúra akadályait. – Legalábbis valamennyiünkre jellemző. Sajnálatos módon sokadik leszármazottaknál ezek a külső jegyek kikopnak. Emiatt reménykedem minden alkalommal, mikor olyasvalakivel találkozom, kik megfelelnek a leírásnak. Szóval, ha futottál már össze olyan személlyel, ki megfelelt ezeknek, akkor elképzelhető, hogy köze van a családunkhoz – feleltem meg végül a kérdését. 
  – Anju, megkérhetlek, hogy leírnád nekem édesanyád nevét? – a kérésnek szánt szavaim ismét inkább sikerültek parancsnak, mintsem kívánságnak. Nem különösebben foglalkoztam végül azzal, hogy ez mennyire számíthat tolakodónak. A korábbi munkálataimból itt hagyott papírokból, melyek az asztal mellett pihentek, elemeltem egyet, ezt követően pedig átnyújtottam egy íróeszközt is.
  Muszáj megbizonyosodnom arról, hogy Anju anyjának a neve nem-e egy szójáték a testőrség által viselt megnevezés és az általunk védett nemesi család vezetéknevéből, és arról, nem-e Miu-obahan neve köszön vissza benne. Szerettem volna némiképp csillapítani ezzel a gyanúmat. Anju képességei, elhintett szavai a nagyszüleiről és az édesanyjáról… rendkívül zavart. Tisztában voltam azzal, hogy naivitásom éppen az egekben szárnyal. De Anju maga kétszázhetvennyolc évével talán nem is emlékszik mi történt akkor… a családja pedig lehetett óvatos, de titkon beszédes, hogyha úgy alakul megtaláljuk őket. Sikerült már találnunk rokont, kik álnévvel működtek tovább a Goteiben vagy Rukongaiban. Szóval megadtam ennek az esélyt…

8
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Okt. 20, 11:43:22 »
[[ Az ezer darumadár ]]

  Némán tűnődve tettem meg az utat a házhoz. Gondolataim a testőrség körül forogtak. Legalábbis igyekeztem azt előtérbe helyezni.
  Mitsuyuki volt olyan kegyes és a maga őszinte nyersségével közölte velem, hogy utasításaim szétszórtak mostanában. Nem tagadhattam, hogy túl sok mindenre akartam fókuszálni egyszerre. Viszont egyik magánügyemet sem szándékoztam úgy kezelni, hogy az a testőrség kárára menjen. Az újabb Tsukimisou tagok legfrissebb edzésprogramja még csak most halad és cseppet sem vagyok megelégedve az eredményeikkel, holott menne ez számukra jobban is. Bár az utóbbi időszakban egyre többször merült fel bennem, hogy a próbabábúkat állítom szolgálatba. Még azoknak is több hasznát venném a mai siralmas produkciójuk után. Ezen mindenképpen változtatni szerettem volna a közeljövőben. A testőrség régebbi tagjait nem akartam tovább terhelni, így is túl sokat várok el tőlük, amiért nincsenek létszámilag elegendően. Már-már többször is fontolgattam emiatt, hogy Tenka-ojihanhoz fordulok további néhány remek harcosért, kiknek erejét kölcsönözni tudná átmenetileg a Mizushima-ház védelmének érdekében.
  Azon morfondíroztam, hogy a mai délelőtti teázás során kikérem Akira véleményét néhány testőrséget érintő ügylettel kapcsolatban. Eredetileg nem akartam ezzel terhelni feleslegesen, hiszen nem komoly témák. De akad közte néhány ügylet, amit nem halogathatok az örökkévalóságig.
  Mély sóhaj tört fel belőlem, ahogy beléptem a társalgóba. Ahogy felpillantottam meglepetten fogadtam Shinobu ittlétét. A hazatérésem jelzéseként és üdvözlésüknek szánt tadaimát ennek ellenére sem felejtettem el. Örültem vendégünknek, különösen annak, hogy többször fordult meg itt mostanság. Sokkal szívesebben venném, ha itt élne velünk és nem folyton-folyvást Shuuichi társaságát keresné. Értékelem, hogy ennyire szereti, viszont az cseppet sem lenne előnyös számára, ha az érzelmei befolyásolják egy vészes szituációban. Az efféle eseteket jobb szeretném, ha elkerülné, és egyelőre csak tanulná a testőrség elvárásait. Viszont ráerőltetni sem szerettem volna, hogy ideköltözzön. Már az is boldogsággal töltött el, hogy tudom él és itt van Seireiteiben. 
  – Igen, köszönöm. Nagyon szívesen csatlakoznék – feleltem, miközben letelepedtem az asztal mellé. – Milyen tea? – érdeklődtem az öcsém által mai napra készített ízvilágról. Ezt követően némán szemléltem végig a papírokon és az asztalra helyezett origami figurán.
  – Hajtogattok? – meglepetten tettem fel költői kérdésemet, hiszen a válasz előttem volt. – Remek. Az origami fejleszti a vizuális és észlelési készséget, illetve a kézügyességet… – egy pillanatra elhallgattam, ahogy eltűnődtem az általam mondott jótékony hatásokon. Ösztönösen arra tudtam csak gondolni, hogy Akira esetleg sérült kezeinek koordinációját éppen nem tartja valami miatt megfelelőnek már a finommozgásnál sem. – Mi vezetett titeket erre az elfoglaltságra? – érdeklődtem tőlük ártatlan hangszínnel. Reméltem, hogy aggodalmam teljesen alaptalan és egyszerű szabadidős elfoglaltság számukra az origami. 
  A fiú kifakadása teljesen hirtelen ért. Zavartan néztem végig a jelenetet, igyekeztem szavalatából kiszűrni a lényeget. Ez nem bizonyult egyszerű feladatnak, viszont bármi is pontosan az oka a zaklatottságának, nem akartam szó nélkül hagyni. Értékeltem az őszinteségét, viszont több magabiztosságra is rászorult.
  – Shinobu, nyugodj meg! – vállára helyeztem a kezemet. Shinobu befejezett mondandóját követően öcsémre tekintettem, hátha akad hozzáfűzni valója a dologhoz. Bármiféle egyéb részlet, ami némileg fényt hozna a fiú által elmondottakkal kapcsolatban. Azt feltenni szándékozott kérdéseim előtt megvártam. Ha nem akadtak gondolatai, késlekedés nélkül érdeklődtem a fiútól.
  – Vegyél mély levegőket – igyekeztem úrrá lenni zaklatottságán. – Arra szeretnélek megkérni, hogy fejtsd ki nekem bővebben. Tenka-ojihannal minap társalogtam és remek egészségnek örvendett. Vagy kire, melyik „Meiou-samára” gondolsz? Hogy érted azt, „miattad szenved”? Mi történt egész pontosan? Nem kell aggódnod, a családod vagyunk, nekünk nyugodtan elmondhatod.
   

9
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Aug. 12, 23:06:45 »
[[ Zsákutca ]]

  Meglepetésként ért, hogy frissen végzett tisztként máris ilyen feladatot bíztak rá. Ezek alapján tehát nem csupán harci tudása lehet kiemelkedő.
  – Feleslegesen sokat fektetnek az elméletekre, ahelyett, hogy a gyakorlatokat preferálnák – sóhajtottam fel az Akadémián oktatottakkal kapcsolatban. – Nem vagyok szolgálatban és nem is vagyok a felettesed. A kort pedig inkább ne is firtassuk. A tapasztalatot nem az évek határozzák meg, mert lehet valaki 600 évvel a háta mögött is tapasztalatlan. – A hideg futkosott a hátamon mikor a magam mögött hagyott több mint ötszáz esztendőre gondoltam. Utasítottam elmémet, hogy helyezze félre ezt a dolgot, nem kívántam most ezen keseregni.
  Meglepetten vontam fel a szemöldökömet Anju korát hallva, sokkal fiatalabbnak ítéltem. Hihetetlen, hogy némely lelken mennyire nem látszik meg az idő múlása. Shinri-ojihan is hálás lehet génjeinek, bár néha már pimaszságnak érzem fiatalos megjelenését. Na tessék, már megint úgy gondolkodom mint egy több ezer éves satrafa.
  – Ezek szerint már több testőrséghez is betértél ezzel a tervezettel? – kérdeztem. – Ha így van, akkor érdekelne az ő véleményük is. – Talán bennük felmerülhetett olyasmi, amire én magam egyelőre még nem gondoltam. Igazán érdekelt volna, hogy miként viszonyultak ehhez a kezdeményezéshez, feltéve, ha nem volt titok az ő álláspontjuk.
  – Nem tiltakozom, hogy általános képességeik ne legyenek feltűntetve, mint fegyveres vagy pusztakezes harcban való jártasságuk. Az foglalkoztat, hogy a stílusukról mennyire esne szó – fejtettem ki ódzkodásomat ezzel kapcsolatban.
  – Egy testőr is több a semminél. Bár ha kialakítotok egy ilyen rendszert komolyabban tekintettel lehetnétek az expedíciós tagok összeválogatásánál. Ennek megkönnyítéshez akár feltűntethető lehetne az adatlapokon, hogy a testőrtagokat mely nemesek mellé lenne tanácsos beosztani egy bevetésen. Jobb szeretem, ha egy akcióban a testőrök kiegészítik, mintsem akadályozzák a védenceiket. Értelmetlen lenne a Mizushima-ház egy tagja mellé olyan testőrt beosztani, aki hasonló képességekkel rendelkezik. Akkor inkább hiányosságaikra építsenek – mondtam el erről a véleményemet. Annakidején Hiroshi osztaga is hasonló elveken működött. Azt hiszem, az ő hatására szőhettem bele ezt komolyabban a testőrségbe. Bár már Chichiue vezetése alatt is voltak hasonló kezdeményezések.
  – Csupán a név helyett szerepelne egy rövid, de egyértelmű kód. Teszem azt, „Sanjuukan23” – a testőrtagokat jelölő rang alapján. Ha az említett „kódnevű” tisztet kiküldetésre akarják küldeni, akkor értesíthetnek engem vagy az öcsémet. Mi tudjuk, kit jelöl a kód és elküldjük. Ez esetben az sem lenne ellenemre, hogy részletesebb legyen a képességismertetőjük. Viszont abba semmiképpen sem fogok belemenni, hogy nevük konkrétan rá legyen írva erre a lapra. Szeretném minimálisra csökkenteni az esélyét, hogy ez alapján beazonosíthatók legyenek – fejtettem ki korábbi gondolatmenetemet.  Számomra nem tűnt felesleges kitérőknek, szinte ugyanannyi időt ölelne fel a testőrtag kiértesítése, mint normál esetben. Egy név az 1. osztag számára amúgy is lényegtelen, a halálistenek képességeik jelentősebbek. Legalábbis bízom abban, hogy nem nevek alapján válogatnak. De nem engedhetem meg, hogy sok információ tudódjon ki a testőrség tagjairól. Azzal csak a Mizushima-ház tagjait veszélyeztetném, és az a dolgom, hogy az életem árán is megvédjem őket. Egy ilyen adatlap a Gotei 13 kezében védtelen folt lenne a testőrségen a megfelelő eljárások nélkül.
  Lenyűgözött a lány elköteleződése a Gotei 13 irányába. Ritka hűség volt, melyet úgy éreztem a mostani halálistenek igen kevés hányadában található meg.
  – Felesleges emiatt aggódnod. Biztos vagyok benne, hogy édesanyád támogatta volna a döntésedet… – hessegettem el felmerülő aggályait. Elég nagy hiba lenne visszatartani a fiatalságot a lehetőségektől. Kár lenne, ha Anju remek képességei a döntései kétségbevonása miatt romlanának. – Mit értettél az alatt, hogy nem voltatok biztonságban? Milyen veszély fenyegetett titeket? – puhatolóztam tovább. Az elmeséltek igen kevés dolgot fedtek fel édesanyjáról, kevesebbet, mint amire számítottam.
  Látva, hogy Anju megitta az italát újratöltöttem csészéjét, majd ezt követően az enyémet is. Haboztam válaszolni a kérdésre, tétovázásomat igyekeztem leplezni a házigazdaként rám eső szereppel.
  – Érezném – feleltem a hosszúra nyúló hallgatás után. Titokzatossággal lepleztem a valóságot, mivel nem tudtam pontosan mennyit oszthatok meg kívülállókkal a 12. osztag fejlett eszközeiről. Viszont Yoriko egysége a komoly technikai előrehaladásának köszönhetően számos módszerrel képes már kimutatni a rokoni kapcsolatokat. Noha nem hazudtam kijelentésemmel. Mikor eddig távoli rokonaimmal társalogtam egy különös érzés lappangott mindig bennem. Ismerős jelenés volt, mely akkor járt át utoljára, mikor minden rokonunk itt élt a birtokon. – És természetesen a famíliánkra jellemző külső jegyek is rengeteget segítene, vagy a családfánk.

10
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Júl. 04, 22:24:58 »
[[ Zsákutca ]]

  Anju édesanyjának nevét hallva némán csodálkozom. Azon kezdtem töprengeni, láttam-e már ezt a nevet korábban a családfáinkon, melyekkel korábban foglalkoztam. Sajnálatos módon nem, vagy csupán nem emlékeztem.
  – Szóval a nagyszüleidtől – eltűnődve figyeltem a lányt. – Elég hihetetlen helyeken botlottam már bele távoli rokonaimba. Hidd el, Rukongai nincs is még olyan messze – jegyeztem meg. Lehetséges lenne, hogy a kétszáz évvel ezelőtt történtek után pont ott kerestek volna fedezéket? Nem lenne meglepő… Tsukishima… Még ez a név is! Talán felvett megnevezés?
  – Mikor végezted el az Akadémiát? – kérdeztem. Bár kevés esélyt láttam arra, hogy szolgált volna az 1. osztagnál, amikor Shuuval ott voltunk.
  Csodálkozásomat váltja ki a tervezet, amelyről Anju beszámol. Az általa elmondottak alapján valóban, lennének az előnyei ennek a rendszernek. Kagura-obahan nem is említette, hogy készülés alatt áll ilyesmi az 1. osztagban.
  – Pihenj – halvány mosolyt csalt az arcomra Anju katonás reakciója. A testőrség néhány ifjú, szeleburdi tagját még úgy kell ösztökélnem a fegyelemre, az utasítások követésére. Bánatos sóhaj kíséretében merült fel bennem a testőrtagok modorbeli hiányossága. – Rendben, számíthatsz a reflexióimra. De nyugodtan tegezhetsz, megengedtem – emlékeztettem a korábbira.
  Készségesen elvezettem a házhoz, majd beinvitáltam. A jó idő tekintetében ki van helyezve a teraszra egy kisebb asztal, párnákkal. Az a hely kitűnőnek tűnt társalgásunk színhelyének.
  – Foglalj csak helyet – húztam el a teraszra vezető ajtót, hogy bátran kimehessen. Magam is kiléptem arra az időre, míg lehelyeztem a papírokat az asztalra. Ezután visszaléptem a szobába, hogy magamhoz vegyem az italozáshoz szükséges eszközöket.
  – Csak alkohollal szolgálhatok. Mennyi idős vagy? Ihatsz alkoholt? Nem jelentene problémát, hogy elfogyasztasz egy-két csészével a szolgálatban? – érdeklődtem tőle, miközben letelepedtem az italos üveggel és további két csészével. Ha minden kötél szakadt, még lemehettem a konyhába elkészíteni egy teát. De kétség kívül, az alkohol elérhetőbb közelségben volt. Amint pozitív visszajelzést kaptam tőle felnyitottam az üveget és töltöttem belőle mind a kettőnknek.
  – Nincs mit. Örülök, hogy eljöttél. Igazság szerint, lenne a tervezeten kívül néhány személyes kérdésem is hozzád – vallottam színt önző érdekeimről. – De először beszéljünk erről a tervezetről – lapoztam fel az egyik adatlapot. – A testőrök tagjainak képességeit mennyire kívánjátok részletesen felvezetni? Szigorúan csak a halálisteni képességeikre korlátozódna a lista? Remélem megérted, ha azt mondom, hogy egy bizonyos határon túl nem szeretném, ha a testőrtagok képzettsége megjelennének ezen a papíron – mutattam rá a lapra szemléltetésként. Osztagban nyújtott teljesítmények, kidou ismeret, a zanpakutou lélek ismerete, mindezek evidens információk voltak. A harci képzettségnél viszont akadtak tulajdonságok, amiknek jobban örültem volna, ha nem kerülne megörökítésre.
  – Viszont rendkívül tetszetős az az elképzelés, hogy a Mizushima-ház tagjai mellé olyan tiszteket osztanátok a bevetések során, kik a testőrségüket is alkotják. – Eltűnődve szemléltem a lapokat, talán paranoia, sőt… biztos vagyok benne, hogy az, amikor ránézek a nevekre és tudom, ezek mind bekerülnek egy nyilvántartásba, ahol bárki elérheti, aki a csapattagok összeállításával foglalkozik. Vagy akár más is, aki arra csatangol.
  Mélyet szusszantam, kétszáz éve nem tudjuk, hogy ért nyomon minket az a támadás. Sajnos jelenlegi erőinket számon vetve pedig kétlem, hogy kibírna a testőrség egy ahhoz hasonló rajtaütést. Meg kellett óvnom a testőröket, kik a Tsukimisouban tesznek szolgálatot. Nem hagyhatom, hogy megismétlődjön a kétszáz évvel ezelőtt történtek.
  – De… lehetne tenni valamit azzal, hogy ne jelenjenek meg a nyilvántartásban valódi kilétük? – tettem fel a kérdést lassacskán, ahogy a papírról Anjura emeltem a tekintetemet. – A 12. osztagban különböző számsorokat, betűkombinációkat alkalmaznak egyes dolgok megnevezésére… talán itt is működhet. – Végül is, nem tudnák ki áll a kód mögött csak a feltétlen szükséges személyek, ha értesítenek, mi el tudjuk küldeni az illetőnek az üzenetet, hogy megjelenjen a bevetésen. – Bizonyos okokból nem engedhetem, hogy a testőrség tagjainak a neve kitudódjon.
  Szavaim után a kezembe vettem egyelőre érintetlen csészémet, hogy igyak belőle egy keveset. Szomorú, de amióta alig akadt egy-két üveg Nobuyuki-ojihan szakéjából, rá kellett jönnöm, hogy a többi alkohol mennyire nem ér semmit felvértezett szervezetünknek. Ez a nedű sem volt más. Keserű volt, talán erős is, de nem éreztem.
  – Anju, megkérdezhetem, hogy mi történt az édesanyáddal? – kérdeztem lassacskán, miközben elemeltem a csészét ajkaimtól. Némán figyeltem a pohárka enyhén fodrozódó tartalmát. Remélem, nem egy álló vizet kavarok fel a kérdésemmel.

11
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Júl. 02, 20:41:52 »
[[ Zsákutca ]]

  – Értem – eltűnődve vettem tudomásul válaszát azzal kapcsolatban, hogy kitől tanulta a tűdobás művészetét. Remekül kiképezték, ez látszott mozdulatain. Noha talán elhamarkodott még azt feltételeznem, hogy édesanyjának köze lehet családunkhoz, de famíliánkra jellemző külső jegyek mind ráírhatók Anjura is. Ezt mindenképpen számításba kellett vennem és szándékoztam mielőbb felgöngyölíteni az ügyet.
  – Mondd csak Anju, édesanyádat hogy hívták? – kérdeztem rá kisebb hallgatás után, melyet csendes szemrevételezésével töltöttem. – Ő hol tanulta ezt, mesélt esetleg róla? Bocsáss meg, ha tolakodó vagyok kérdéseimmel, csupán kicsivel több, mint kétszáz évvel ezelőtt nagy veszteség érte családunkat és megszakadt a kapcsolatunk távoli rokonainkkal. A technikád pedig különösen hasonlít az általunk alkalmazotthoz. Ezért szeretnék megtudni többet édesanyádról. – Előbbi szavaiból úgy szűrtem le, hogy nem beszél erről könnyedén. De talán úgy, hogy felvázoltam előtte kérdezősködésem okát, nem fogja elkerülni a témát.
  – Beosztó szekció? – vontam fel a szemöldökömet. Szóval hivatalos ügyben jár itt? – Ezek szerint az 1. osztagban szolgálsz? – Noha rövid időszakot teljesítettem ott mikor visszatértem és még kevesebbet sikerült tiszteletemet tennem az egység területén a testőrség újjáélesztése miatt. Viszont különös újításairól, mint a szekciók, nem feledkeztem meg. – Egész pontosan mit értesz a feladat megkönnyítése alatt? – érdeklődtem. – Távozó félben voltál vagy most hoztad a dokumentumokat? Megnézhetem azokat közelebbről? – mentem elé, majd kinyújtottam a kezemet, hogy átvegyem a papírosokat tőle, amennyiben ez lehetséges volt. Bizonyára nem kívánja rejtegetni, hiszen említette, hogy a testőrtagokat is érinti. Viszont érdekelt, hogy egész pontosan milyen adatokat kívánnak elkérni a testőrség beosztottjairól. Míg az ő kötelezettségük volt a Mizushima-ház tagjait tűzön és vízen át megóvni, addig nekem további kötelezettségeim közé tartozott a Tsukimisou shinetai kötelékében szolgálók biztonsága. Nem szándékozom és nem is fogok bizonyos határokon túl adatokat kiadni róluk a beleegyezésük nélkül. Vagy éppen olyan információkat, mely a testőrség olajozott működése miatt jelentős lenne, ha nem létezne róla írásos másolat.
  Mikor megkaptam a dokumentumokat, kinyitottam a legfelső jegyzőkönyvet, majd beleolvastam, ezt követően egy adatlapot is átmustráltam. Rezzenéstelen arccal, figyelmesen futottam át a tartalmaikat.
  – Kérlek, gyere velem – váratlanul jelentettem ki kimérten a lánynak, miközben célirányosan a házunkhoz vezető út felé fordultam. Külsőleg úgy hangozhatott, hogy nem kívánok ezzel kapcsolatban ellenvetést hallani, mely valójában remekül leírta a szándékomat. – Szeretném alaposabban átnézni és szerintem lenne néhány kérdésem ezzel kapcsolatban – kopogtattam meg a magamnál tartott paksaméta tetejét. – És ez egy pohár ital mellett mégis csak kényelmesebb.

12
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Júl. 02, 20:37:38 »
[[ Zsákutca ]]

  A 12. osztag barakkjaitól tértem éppen vissza. Eredetileg ott töltöttem volna a délutánomat, de Akirát és Mitsuyukit nem tudtam jelenleg megbízni a testőrség elirányításával. Mindketten a Gotei 13-ban teljesítettek éppen fontos szolgálatot. Így miután megbeszéltem Yorikóval egy másik időpontot mikor tovább tudok majd maradni a Juunibantaiban, az általam ismert rövidebb úton hamar visszatértem a Mizushima-birtokra.
  A testőrség ifjabb tagjai úgy tudják, hogy délutánomat a 12. osztagnál töltöm. Kihasználtam ismeretük hiányát és úgy határoztam, hogy csendben megfigyelem őket. Látni szerettem volna, miként teljesítik a kiosztott feladatukat, amelyekkel megbíztam őket.
  A csalódottságot képtelenség volt körülírni, mely átjárt a megkezdett terepszemle alatt. Pontatlan rejtőzködések, figyelmetlenség. Ha egy behatoló lennék, nevetnék topaságukon, sőt, ha táncolnék örömömben, hogy milyen egyszerű a dolgom, azt sem vennék észre. Hosszú sóhaj kíséretében határoztam el magamban, hogy a legközelebbi edzésen komoly hangsúlyt fektetek majd a rejtőzködési ismeretek felelevenítésére.
  Nesztelenül jártam a birtokon, kihasználva minden apró zugot a rejtőzködésre. Éppen az egyik idősebb juharfa ágán telepedtem le. A magasra nyúló ágain tökéletesen be lehetett látni a kúria udvarának legtöbb szegletét. Innen lehettem szemtanúja az odalent történő érdekes eseményeknek. Nem pusztán a behatolón akadt meg a tekintetem, hanem a fiatal lányon is, aki szintén szimatolt korábban a Mizushima-birtok környékén. Akkor Shuuichi miatt nem tudtam beszélni vele. Már pedig lett volna hozzá néhány kérdésem. Türelmesen megvártam, hogy befejezze, amibe belekezdett, némán figyeltem a technikáját.
  – Így csak pazarolod a muníciódat – közöltem vele észrevételeimet. Noha maga a mozdulat megfelelő volt – eredmény tekintetében. Hiszen sikerült elkapnia vele a behatolót. De a technikai része még némiképpen csiszolásra szorul.
  – Nem a célzással van a probléma – feleltem megjegyzésére –, hanem a tartással.
  Amint észrevett, leereszkedtem a fáról. Üdvözlését egy biccentéssel viszonoztam. Abban bíztam, hogy ezt a felfordulást a közelben megbújó testőrök is látták. Így kézjelekkel adtam le nekik az utasítást a leszedett illető összeszedésére.
  – A Youko elég lesz. Amúgy mit is mondtál, téged hogy hívnak? – kérdeztem a lánytól.
  – Nos Anju, túlságosan megfeszíted a karodat, amikor dobsz. Vedd fel az alapállást – amint szavaim szerint tett, némán vettem szemügyre. Óvatosan igazítok karjának a tartásán. – Mikor három tűt használsz, oda kell figyelned, hogy milyen erővel lendítesz a karodon. Az előbb is csupán az volt a probléma, hogy túlságosan hátulról indítottad a dobásodat. Ilyenkor nehezebb a tűket kordában tartani. És ügyelj arra, hogy a kézfejed mindig a mellkasoddal legyen egy vonalban. Azzal nem javítasz a dobáson, ha fejed fölött lendíted meg a kezed. Most dobj! – mutattam a szemközti fa törzse felé, amire rá volt függesztve egy faléc a dobások gyakorlása miatt. Az előbbi dobásai alapján lerítt róla, hogy nem kezdő. Ezek a pontatlanságok is csupán a figyelmetlenség és a kapkodás szüleményei. Idősebb korára bizonyosan elhagyja ezeket. Ha most viszont odafigyel, akkor kétségem se fér hozzá, hogy érzékelni fogja a különbséget. S bár ha elsőre nem is, bízok abban, hogy másodjára tökéletesen eldobja mindhárom tűt.
  – Sokkal jobb volt. Remek érzéked van hozzá. Mondd csak, kitől tanultad a tűdobás művészetét? – érdeklődtem. – És milyen papírokat emlegettél az előbb?

13
Nemesi és családi birtokok / Re:Amatsuji-birtok
« Dátum: 2017. Jún. 30, 21:44:19 »
[[ Tiszteletkör ]]

  Megilletődve nézek fel Ranshinra, amiért visszautasítja bocsánatkérésemet. Tiltakozni szerettem volna, hiszen hallgatásommal csupán hátráltattam felépülését. Ráadásul nem most vettem vissza a Benkan címet Mitsuyukitól, megannyi hónap eltelt már. Ez idő alatt bármikor felkereshettem volna. Tényleg csupán a gyerekes gátlásaim tartottak vissza. De nem volt merszem Ranshin szavába vágni és előbbi mondandómat megerősíteni, hiszen annál jogosabb volt kérdése… Hogy miért?
  Nagyon is jól tudtam az okát, csupán nehéz volt kimondani az igazságot. A kétszáz éve egymás után halmozott hibák nyomán sokkal óvatosabban lépek már a járt úton is. Felemeltem a kezemet, hogy jelezzem, feleslegesen szabadkozik, mivel egyáltalán nem vettem támadásnak szavait. Sokkal inkább váratlanul ért, hosszas hallgatásom is ebből született.
  – A félelemtől néha kétségbeesett dolgokat követünk el.
  Hagytam elbukni a testőrséget, a családomat. A veszteségek miatt elfutottam, mikor nagyobb szüksége volt rám a Tsukimisounak, mint valaha. Nem, Ranshin, én nagyon régóta nem vagyok se erős, sem kiváló vezető. Soha nem is voltam az. Az csupán atyám álma volt, melyet nem érhettem el. – Szerettem volna elmondani lelkem mélyén ülő kétségeket Ranshinnak, őszintén felelni a kérdésére. E helyet mégis Chichiuétól hallott fordulattal mentettem ki magamat.
  – Erről most hallok először – jegyeztem meg halkan az elkeveredett dokumentumot illetően. Ennél a pontnál a helyzeten hiába háborognék, hiszen a papírok sorsa már megpecsételődött. Így csupán hosszú sóhajjal nyeltem le az elmesélteket.
  – Igen, az eikyo-higi miatt bár immunissá válunk a mérgek legtöbbjére, sajnos a gyógyhatású szerek sem ugyanúgy hatnak ránk. De ezek szerint már kísérleteztél hasonlóval? Milyen módszerekhez folyamodtál még az emlékeid visszaszerzésére? – érdeklődtem, miközben a szakés üveget közelebb helyeztem Ranshinhoz, hogy bátran töltse újra csészéjét, ha szeretné.
  – Szerintem a hajad lenne a legapróbb áldozat – jegyeztem meg halvány mosollyal az arcomon a szórakozott megjegyzést hallván. – Különböző komponensek ellen felvértezett szervezetünk miatt komolyabb hatású anyagokat tudunk fogyasztani a gyógyuláshoz. Egy méregellenállással nem rendelkező személy számára olyan erősek lehetnek a szerek, hogy belehalhatnak. Számunkra bár rövidtávon pozitív hatást nyújt, hosszas fogyasztása a mi szervezetünket is komolyan roncsolja. Ráadásul kellemetlen mellékhatása lehet a függőség. Azt beszélik, hogy Mikazuki-obahan, szépapám Shou ifjabbik testvére efféle függőség miatt vesztette az életét. Legalábbis ezt hallottam, én magam nem ismertem személyesen. De azóta óvatosabbak vagyunk. – Eltűnődve idéztem fel hajdan élt rokonom sorsát, kit szintén csupán elbeszélések alapján ismerhettem. – Mindenesetre, ha az utóhatások nem riasztanak el téged, akkor még az este folyamán beszélek Akirával a hozzávalók beszerzésével kapcsolatban. Nagyjából egy hét múlva el tudom készíteni számodra az első adagot.
  Némán méláztam el feleletén a lélekenergia kezelését illetően. Nem most hallottam először ilyen esetről, hogy valakinek nem ment a reiatsu formázása. Noha úgy véltem, hogy Ranshinnak csupán azért nem megy, mert nem volt megfelelő háttérismerete. Aggasztó volt arról hallani, hogy a Lélektovábbképző Akadémián sem lépett előrébb ezügyben.
  – Annakidején nekem is nehezen ment – osztottam meg vele. Chichiue kezdetben bár kegyetlennek érzett edzésprogramja után viszont sikerült ráéreznem a nyitjára. Noha mai napig hosszas folyamat számomra elsajátítani egy kidout, de amiket ismerek, azokat stabilan használom és a különböző praktikák sem idegenek számomra. Igaz, senkinek sem kívánnám, azt az edzésprogramnak nevezett kínzást. Borús emlékeim vannak arról az időről, bár így visszatekintve valami az súgja, túl fiatal voltam még ahhoz, hogy megértsem lényegét. – Csupán a reiatsu megformálásánál lépnek fel hibáid vagy az elméleti részénél is már akadnak problémáid? Chichiue nem várta el különösebben ezt a képzettséget a testőröktől. Inkább a harci sokszínűségre fókuszált, lélekenergia manipulálás nélkül. Ezen magam sem változtattam, most se várom el a reiatsukezelés ismeretét, viszont igen sajnálatos lenne elhanyagolni ezt a képességedet. Talán tudok benne segíteni… Bár Akira kifejezetten remekel benne. Próbáltál tőle segítséget kérni? Szerintem szívesen tartana neked eligazítást – vetettem fel. Tény és való volt, hogy Akira páratlan tehetség a kidou-ismeretekben.
  – Nem gond, hogy ösztönösen is használod a képességeidet. Legalább azt tudjuk, hogy a tested emlékszik. Mindenképpen sort kerítünk azokra a gyakorlatokra, bízok abban, hogy az segíteni fog feleleveníteni az általad ismert mozdulatsorok hátterét. – Shinri-bácsinál sikerült, talán Ranshinnál is érhetünk el pozitív fejleményeket.
  Habozva vettem át Ranshin lélekölőkardját. Körültekintően bántam a fegyverrel, hiszen más zanpakutouját megsérteni olyan, mintha magát a tulajdonosát kezelném le. Óvatosan húztam ki a pengét a tokjából, hogy szemügyre vehessem minden apró részletét. Csendben hallgattam Ranshin észrevételeit lélekölőkardjával kapcsolatban. Külön figyelmet szenteltem a megemlített részekre.
  – A zanpakutou lelkek rengeteget elárulnak érzelmi világunkról. Sokan hibásan úgy gondolják ilyenkor, hogy a lélekben van a baj, holott először magunkban kell keresnünk a problémát. Mondd csak, milyen sűrűn beszélgetsz Hakuennel? A jinzen rengeteget segít a kapcsolat kiegyensúlyozottságának tételében. Miként reagál, amikor felkeresed? Próbáltad megkérdezni tőle, hogy miben vár tőled változást? A lélekölőkardok szeretik próbatételekben felmérni halálisten társukat. Bár… – egy pillanatra elgondolkodtam, ahogy Hakuen fénytelen pengéjét figyeltem. Tsukuyomit jutatta eszembe, amikor visszatérésemkor először vettem kezembe. Önmarcangolásom kettészakította őt és rengeteg munka áll még előttem, hogy ismét kialakuljon közöttünk az a bizalom, az a régi kötelék, mely hajdanán jellemezte kapcsolatunkat. – A zanpakutou lelkek jobban ismerik forgatójukat bárkinél. Meglehet, Hakuen valójában szeretne megóvni téged és az amnéziádra való tekintettel nem terhel egyelőre valós énjével. De a kölcsönös bizalom kiépítésével talán elérheted, hogy Hakuen eltekintsen állapotodtól. 
  Mitsuyuki legalább nem feledkezett meg Ranshin jelenleg testőrségben betöltött posztjáról részletesebben beszélni. Hogy mi miatt határozott, ahogyan. Nem úgy, mint az elkótyavetyélt dokumentumokról. Bár őszintén remélem, hogy Ranshin emlékei felszínre hozását némiképpen segíthetik a hajdani gyakorlatok felidézése. A Tsukimisou már nem a régi, sok az ismeretlen arc, akikben még nem tudok megbízni. Így öröm számomra hajdani tagokat viszont látni, akikről tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk. 
  Ranshin tanácstalanságát látva családjával kapcsolatban feltett kérdésem után, aggodalom futott át rajtam. Lehetséges lenne, hogy kétszáz év óta semmit sem tud rokonairól? Mélyről jövő sóhajjal reagáltam a kérdésére.
  – Hol is kezdjem… Nos, annak idején segítséget kértél tőlünk családod felkutatásához. – Szavaim során felálltam, majd közelebb mentem a szoba sarkában álló szekrényhez. Polcain ott pihentek kutatásom anyagai, régi családfáink, melyet őseim olyan nagy gondossággal vezettek. Famíliánkat ért veszteség nyomán elmaradt ennek vezetése. De Yorikóval való találkozásom nyomán rádöbbentem, hogy bár nagy veszteség érte családunkat, azonban leszármazottaik itt élnek még Seireitei falain kívül és belül. Kötelességemnek láttam pótolni a hiányosságokat és igyekeztem felkeresni családunk azon részét, kikkel az elmúlt kétszáz évben alig vagy egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot.
  Óvatosan vettem ki a szekrényből a nekünk kellő pergament. Mikor belekezdtem a kutatásba nem gondoltam, hogy erre kell majd használnom a feljegyzéseket. Kimondottan szerencse, hogy kéznél volt.
  – Igazán meglepő felfedezésre jutottunk kicsivel több, mint kétszáz évvel ezelőtt. Amatsuji Nobuyuki lánya, Amatsuji Amane adott életet unokádnak Rukongaiban. Mint kiderült: Sachiaru Hiroto, a kisebbik fiad gyermeke. Ezek alapján nem volt nehéz megtalálnunk akkoriban a 7. osztag kapitányi posztját betöltő bátyját, idősebbik fiadat, Sachiaru Masakit. Eredetileg úgy volt, hogy felkeresed őt személyesen is. – Az asztalhoz vittem a tekercset, melyen ezek a részletek szerepeltek. Kinyitottam, és a családfa azon pontjára mutattam, ahol maga is láthatta nevüket felvezetve. – Amane-itokóról1 az utolsó információink, hogy álnévvel szolgált a Gotei 13-ban. Teruo is a Gotei 13 kötelékében szolgált, nagyjából száz éve, hogy utoljára látták. Magánjelleggel áttért az Emberek Világába és nem tért vissza. Jelenleg nincs kapcsolatunk velük… Ne haragudj, abban a hitben voltam, hogy felkerested Masaki-hant, ahogyan azt kétszáz éve tervezted is. – Bocsánatkérően néztem fel rá. Ha ezt előbb tudom, már korábban tájékoztatom erről…


1itoko = kuzin

14
Soul Society / Re:Youko~san és egy Youko találkozása
« Dátum: 2017. Jún. 30, 21:12:22 »
  – Köszönöm, hogy szakít rám egy kis időt – hajoltam meg ismét. – Részemről nincs akadálya – jeleztem, hogy az iroda számomra tökéletesen megfelel a társalgás színterének, ha Aikawa taichou így látja jónak. Noha nem mutattam, de örültem, hogy nem akadályoztam éppen teendőiben és van lehetőségünk néhány szót váltani.
  – Qi Gong? – kérdeztem, miközben alaposabban megszemléltem a kezében tartott dolgokat, mielőtt elindultunk volna irodája felé. Hallottam már hírét, hogy az új kapitány komoly változtatásokat vezetett be az egységben. Markában látott kötetek és felszerelés alapján kezdtem sejteni az újítások hátterét. Úgy vélem, kifejezetten előnyös a 11. osztagnak, hogy jelenlegi vezetője nem pusztán a fizikai erőt tartja számon.
  Valóban hamar megérkeztünk az emlegetett irodához, melyet első pillantásra teaháznak véltem. Követtem a kapitány példáját és levett cipővel léptem be a helységbe. Kisebb meghajlással hálálom meg a felkínált helyet, ahová letelepedek, Tsukuyomit óvatosan magam mellé helyezve.
  – Örömmel elfogadom a teát, köszönöm – halvány mosoly bontakozott ki arcomon az ital kínálatára. – Természetesen nem jelent problémát – feleltem a szertartást illetően.
  Másodjára okozott számomra meglepetést Aikawa taichou. Először Qi Gong irányába való érdeklődése, most pedig a teaszertartás. Gyakorlott mozdulatai, mellyel előkészítette az italt pedig egyértelműen látszódott, hogy valóban van tapasztalata a teaceremóniához. Valahogy a megrögzültség keveredett felszínre bennem, amikor úgy vettem kezembe az elkészített italt, mintha egy teaszertartáson vennék részt. Meghajlással fejeztem ki köszönetemet, majd a csészét órával megegyező járással fordítottam meg bal tenyeremen, pusztán azután kóstoltam meg a teát. És azt kell, hogy mondjam igazán remek lett, nagyon kellemes a zamata.
  – Bevallom, nem pusztán munka miatt kerestem fel Önt. Valójában, ha nincs ellenére, szeretném Önt jobban megismerni, Aikawa taichou. Többen szolgálnak az egységében, kik ezzel egyidejűleg a Mizushima-ház testőrségében is aktív tagok. Shinobu is rengeteget mesélt Önről. De ha nem bánja, a kényesebb részlettel kezdeném – kezdtem bele, mikor elemeltem a számtól a csészét. – Tisztában vagyok vele, hogy kellemetlen téma a Gotei 13 egységeiben a nemesség pedzegetése. Azonban feladatom megfelelőképpen biztosítani Mizushima-dono védelmét. Ha nincs ellenére, egyenes leszek Aikawa taichou: szeretném megerősíteni Mizushima-dono életét felügyelő közvetlen egységet, amikor az osztagban van – kisebb szünetet hagytam, mielőtt folytattam volna a gondolatmenetemet. – Nem szándékozom kiteregetni a nemesi ügyleteket, remélem, megérti a hallgatásom, de jelen helyzetben roppant fontos lenne ez. Az esetleges veszélyek csökkentésére… Tudom, hogy az osztag életét nehezítheti a különböző rejtekhelyből figyelő testőrök. Ezt kiküszöbölendően az merült fel bennem, hogy az egység beolvadna osztagába, mint tisztek. Részt vennének az osztag életében, bár kiküldetésre az Emberek Világába nem mehetnének el. A Tsukimisou jelenleg nem minden tagja rendelkezik megfelelő lélekenergiájával, hogy shinigami lehessen. Nincs lélekölőkardjuk, ugyanakkor remek harci edzettséggel bírnak. Amennyiben fontolóra venné és esetleg, kooperációra tudnánk jutni ezzel kapcsolatban, igazán hálás lennék. Ha beleegyezik, természetesen részletes leírással tudok szolgálni azokról, akikre személy szerint gondoltam. – Várakozóan néztem Aikawa taichoura, miután kifejtettem elképzelésemet. – Lenne még valami. Amennyiben lehet, számíthatok a diszkréciójára és köztünk maradhatna ez a terv? – Érdeklődve vártam ezek után Aikawa taichou véleményét, reménykedve a pozitív válaszban. Sajnos Shuuichi kellemetlen hobbija volt eltűnni a testőrség szeme elől. Nem titkoltam, hogy ennek lehetőségét is szerettem volna ezzel visszafogni. Bár abban is bízok, hogyha nem pusztán névről ismerjük egymást, akkor talán kölcsönös együttműködés formájában tudnánk ezt intézni.

15
Lezárt küldetések / Re:Az ébredés háza
« Dátum: 2017. Máj. 14, 16:50:54 »
  Elégedetten konstatáltam a tisztek szófogadását. Igazán vehetnének példát a Tsukimisou újabb tagjai, akik még rendkívül könnyelműen kezelik feladataikat.
  Tsukuyomit kezemben tartva vettem fel a küzdelmet a lidércekkel szemben. Stílusomra jellemző légies mozdulatokkal bátorkodtam a lidércek közé merészkedni. Rutinos mozdulatokkal támadtam őket, a régi tanulmányok szerint hátulról mértem csapást a csontmaszkjaikra.
  Míg az uchigatanával támadtam, a wakizashival rendszerint védekeztem. Ha szükséges volt és netalántán úgy jött ki a lépés, a Hourint is bevetettem, hogy a lidérceket a varázskötéllel megbéklyózva megkönnyíthessem a többiek dolgát. 
  Ügyeltem arra, hogy még véletlenül se törjön át egy hollow sem támadóláncunkon. Igyekeztem úgy biztosítani a terepet Yoriko számára, hogy a lehető legkevesebb külső problémával keljen foglalkoznia. A szokatlan jelenség kivizsgálása elsőbbséget élvezett.
  Nem egészen tudom, hol is ütött be a probléma. Miként lankadhatott egészen pontosan a figyelmem, mely miatt a nagyobb energiával rendelkező hollowok felbukkanása egészen meglepett. Magukból árasztott energia, ami vállaimra nehezedett egy pillanatra megnehezítette számomra a légzést. Nem izgattam fel magamat a jelenségen, nyugodtan fordultam a lidércekkel szembe. Belül azonban rendkívül dühítettek a látottak.
  Az elesett halálistenekre pillantva mély szusszanás hagyta el az ajkaimat. Részvétem kimutatására azonban nem volt időm. Ellenben a lelkemben lüktető haragot tökéletesen a hasznomra tudtam fordítani.
  – Moudete no asaborake, Tsukuyomi! – szóltam lélekölőmhöz. Kérésemet meghallgatta, készségesen öltötte magára shikai küllemét. A változást szemeimen keresztül is érzékeltem. Az általam látott dolgokon másképpen láttam a fényt. Noha a hollow kinézetén még ez sem segített. Nem rezdültem meg ádáz pillantása alatt. Magabiztosan néztem farkasszemet a lelketlenséget sugárzó tekintetével. 
  Nem kellett különösebben küzdenem a lidérc érdeklődéséért. Így tervem, hogy elvonom a többiekről figyelmét automatikusan működött. Megtisztelt azzal, hogy csak velem foglalkozott. Furcsa harcmodora azonban meglepett. Hatalmas ökleivel sorjázott ütésekkel, széles vigyorban úszó arcát pedig rendkívüli figyelemmel illette. Intelligensebb volt sokkal a korábban megtisztított társaihoz képest.
  A szokatlan küzdőstílussal nem egyszer gyűltek meg bajaim. Nehezen sikerült kiismernem lépéseit. Ama folyamat során, ahogy technikáit igyekeztem átlátni, figyelmem ellenére is sikerült áttörnie védelmemen. Nem különösen foglalkozott Tsukuyomi élével okozott fájdalommal mikor keze lecsúszott róla, hogy ökölcsapását csak azért is bevigye. Jobb vállamat ért ütés a tompítás ellenére is hihetetlen erővel rendelkezett. Arcom fájdalmas grimaszba úszott a fájdalom nyomán. Replikámat ezúttal a wakizashival tettem. Megpróbáltam csuklójába állítani a rövidpengét, de csupán teste felszínét súrolhattam vele, amiért sebtében visszahúzta karját maga elé.
  Kicsit srégen fordultam előtte, hogy a fájdalomtól lüktető jobb vállam távolabb helyezkedjen el a lidérctől. Mindeközben próbáltam lábmunkájából rájönni, honnan tervezi következő ütéssorozatát leadni. Türelmesen kivártam, míg elrugaszkodott felém. Ekkor gyűjtöttem reishit talpam alá, hogy a hollow fölé keveredjek.
  – Hanabi Hisen! – a levegőben végigszántottam egy csíkban az uchigatana élét a lidérc feje felett, mely nyomán reményem szerint fehérszínű szikraeső hull majd a nyakába. Ha sikerült megfelelő módon kiviteleznem Tsukuyomi technikáját, ezt követte tervem második fázisa. Megkíséreltem a hollow hátába kerülni, hogy dühödt ökölcsapásait elkerüljem és könnyebben hozzáférjek a hatalmas csontmaszkkal borított fejéhez. Habozás nélkül próbáltam meg alulról indított vágással végigszántani az arcát fedő csontozatot.
(click to show/hide)

Oldalak: [1] 2 3 ... 7