Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Sachiaru Masaki

Oldalak: [1] 2 3 ... 12
1
Karakurán kívüli világ / Re:Atreia
« Dátum: 2018. Máj. 15, 23:46:51 »
Lélekdarabok

Szédületes erővel ütött meg Masaki dühe. Az eddigi fájdalmas, mentálisan leterhelő küszködést pillanatok alatt váltotta fel az esztelen őrjöngés. Wamman ilyen gyors elszabadulása felkészületlenül ért. Egyedül kevésnek bizonyultam a féken tartásához, ugyanis Masaki ellenállása teljes mértékig megszűnt. Nem beszélve a kicsiny farkas gyerekről, aki a kettős nyomástól szinte azonnal kifordult önmagából. Hangos morgásokkal vetődött négykézlábra. Észlelhetően nem pusztán viselkedésre kezdett ragadozóra hasonlítani. A jelenségek az én testem sem kímélték. Fokozatosan elnyomta saját akaratomat a sötét, láthatatlan erő, mely következtében mindennemű öntkontrollom megszűnt. A külvilág elmosódott körülöttem. Többé nem érzékeltem a tetteim súlyát. Arra sem emlékeztem, mit tehettem, vagy mondhattam.
Arra tértem magamhoz szokatlan nyugalom uralkodik rajtam, mindhármonkon. Azt kellett tapasztalnom Masaki határozottan pihen és Wamman sem motoszkál a gondolataink között, mint egy ártó szellem. A testem, elmém egyaránt megszabadult egy hatalmas tehertől, illetve a szerzett sebek sem hasogattak oly mértékben, mint eddig. Bármi is történt, megkönnyebbültem a végkimenetelétől. Végre fellélegezhettem, mert hosszú ideje nem tapasztaltam ehhez hasonló csendet.
Azt követően csillapodott felfedezésem okozta örömöm, hozzáláttam felmérni önkívületi állapotunk nyomait. Az elsőre hamar ráakadtam. Az apró farkas gyermek békésen szuszogott oldalamnak dőlve. Észlelhetően kimerült a megpróbáltatásoktól. Óvatosan megsimogattam a feje tetejét, hiszen erején felül teljesített, megóvhasson minket. Hálás voltam, végre akadt ideje kipihenni a nap fáradalmait. Velem ellentétben. Szörnyen kábának éreztem fejem és nehéznek egész testem. Ezen az állapoton pedig nem segített a mellettem felbukkanó kardlélek szúrós pillantása. Nem kívánom bántani, drága barátomat, de tekintetével legalább négy részletre vágott.
- Oh, kedves Shugotenshi! El is felejtettem, mily csodás tekinteted kereszttüzében porrá égni! – Emeltem meg enyhén a farkas gyermek fejét, felülhessek és ölembe helyezhessem. - Előre is elnézésüket kérem az okozott testi és lelki károkért. – A paprikás hangulatban lévő kardlélek puffogására szándékosan nem reagáltam. Vélhetően megbeszélték a részleteket Ninurta san-nal. Elvégre testvér komplexusban szenvedő barátom, önmagához mérten, egész békésen bosszankodott társaságomban.
- A körülmények tisztázása végett, elmesélnék, pontosan mi történt az elmúlt…időben? – Kissé pontatlanul fogalmaztam, mivel magam sem tudtam, mennyi idő telt el Masaki őrjöngése, valamint az öntudatlan pihenésünk között. Nem említve a tényt, hogy Ninurta san épp valamit fogyasztott, Remulus san-t több karmolás és harapás nyom tarkította, illetve a fehér hajú úrfit valamiféle lángok borították. Nem említve a semmiből felbukkanó idősebb hölgyet, aki ételt és italt hord a helységbe.
A kirakós elemei rövidesen összeállnak számomra, miután beavatnak a részletekbe. A kínos incidens során engem és a farkassá átváltozott gyermeket Remulus san tartotta féken, míg odabent az asztal körül szorgoskodó hölgy, Romolus san és a fehér hajú úrfi állta a megpróbáltatásokat. Hálás köszönetet mondtam a fáradozásaikért cserébe, bár a rám förmedő Shugotenshi nem sokáig engedélyezte a hajbókolást. Rögvest nekem esett, miért nem vettük észre mi történt valójában Shiori-val. Mélységesen ledöbbentem a beszámolóján, mely szerint a lélekfaló paraziták áldozatává váltak.
- Tisztában vagyok vele, hogy nincs jogom kérni, azonban Masaki san állapotára tekintettel, kérem, átmenetileg ne avassák be a részletekbe, mi történt Hanabi kisasszonnyal! Minden bizonnyal megismétlődne az előbbi állapot. – Hajtottam előre fejemet a szobában tartózkodók előtt tisztelegve, majd ostromoltam tekintetemmel a hőbörgő Shugotenshi-t. Tisztában voltam vele, mennyire dühös Masaki-ra, ám az érzései miatt nem kockáztathatta meg egy vérszomjas vadállat szabaduljon el a világok között. Ebből nem kívántam engedni, ám szerencsésnek mondhattam magam, nem szükséges érvekkel és tettleges lépésekkel meggyőznöm az igazamról. Arra is vállalkozott, jelzi Shiori-nak ő se áruljon el részleteket a távolléte valódi okáról.
- Lehetne kérdésem, Önökhöz Ninurta san, Romolus és Remus san? – Köszörültem meg torkomat. - A történtek fényében, látnak arra esélyt, miként lehetne kezelni a problémánkat? – Lepillantottam a nyugodtan alvó gyermekre. - Van elképzelésük mit kéne tennünk? Esetleg kifejezetten én, netán Kemono, mit tehetünk az ügy sikere érdekében? Miként lássunk hozzá? – Enyhén feszengtem, hisz Masaki-hoz hasonlóan bennem is túltengett az ostoba férfi büszkeség. Az említett személlyel ellentétben, kényszerhelyzetben képes voltam engedni belőle.
- Minden bizonnyal elnyerem Masaki san ellenszenvét következő kérésemmel. Tapasztalhatták amúgy sem erőssége a segítségkérés, melyre nem mellékesen égető szüksége van. Ennél fogva, nevében járnék el! Kérem, ha úgy ítélik meg, tudnak javítani állapotán, tegyék meg! - Fektettem mellkasomra tenyeremet és hajtottam előre fejemet. Sajnálatos módon a rajta fekvő Kemono miatt korlátozottak voltak mozgáslehetőségeim.

2
Karakurán kívüli világ / Re:Atreia
« Dátum: 2018. Ápr. 08, 23:14:39 »
Lélekdarabok

Hasznos információt osztott meg velem Ninurta san. Előre látásával egyet értettem. Szükséges rossz, ha képes ilyen szérum birtokába kerülni. Masaki mindig is a szélsőségek között lavírozott. Általában túlfeszítette a húrt. Gyakran a végleges megsemmisülés lebegett fejünk felett. Nem félt a haláltól, tisztában voltam vele, de még csak nem is akart tőle biztos távolságba kerülni. Tárt karokkal fogadta. Úgy tűnt, mint aki rulettezik. Az fog történni, amit a kerék dob. Ha szerencsés, haladékot kapunk. Ellenkező esetben, örök jobblétre szenderülünk. Ezt a vakmerőséget, helyesebb szó a feladást sosem értettem. Mások segítésére példa értékű akaraterőt és kitartást mozgósított, azonban, ha önmagáért kellett küzdenie, gyakran, túlságosan hamar vesztette hitét.
Erre remek példa volt testvére. Természetesen nem a Ninurta san által említett kontextusban. Jelen helyzetben nem is kívántam erre vesztegetni a figyelmem. Alapjaiban véve kellemetlenné tette a légkört, hisz Kemono vezető szerepet töltött be ebben az őrült történetben. Ennél fogva, el sem vettem kezeim füléről, míg a válaszomra sor nem került. Elkerültem volna a gyermek lelkének felzaklatását.
- Engedje meg, tiszta vizet öntsek a pohárba! – Szedtem össze gondolataim, minél lényegre törően adjam át a kellő információt. - Masaki san-nak egyetlen édes testvére van. Az öccse Hiroto mindig különleges, fogalmazzunk úgy, kiemelt szerepet töltött be szívében. Halálukat követően minden követ megmozgatott a testvére felkeresésére, mely sikeresnek bizonyult. Hiroto vele együtt szolgált halálistenként. Példa értékű volt kapcsolatuk, míg a sajnálatos haláleset meg nem történt. – Pillantottam le a farkas gyermekre. Ellenőriztem a kezeimet, biztosan ne hallhassa a soron következő szavaimat. - A kísérletek alkalmával, miként említettem, arra törekedtek Masaki san-t visszaszorítsák egy ösztönlény szintjére, mely eredményeként, nem tesz különbséget barát és ellenség között. A tesztek alkalmával gyerekeket, időseket, képzett harcosokat zártak be hozzá. Végső próbaként, olyan személyt kerítettek, akihez erős érzelmek fűzik. – Megköszörültem torkomat. - Fogalmazzunk úgy, maradéktalan sikerrel jártak. Legalábbis, így hittük. Pár hónapja, azonban előkerült Hiroto san. Fény derült a turpisságra, mely értelmében Hiroto san tetszhalott állapotában feküdt. Ébredését követően, szintén bevonták a kísérletekbe. A mutáció jelei nála is kimutathatóak, ám nincs kézzel fogható forrásunk, milyen génekkel keresztezték. – Tanácstalanságomban felsóhajtottam. Bosszantó, sokkalta inkább elkeserítő volt ez az eset. Mélységesen bántott, miként Masaki-t is. Önmagunkat hibáztattuk nem mentünk vissza a gyermek holttestéért, nem nyomoztunk az elkövetők után. Sokkal hamarabb elhozhattuk volna abból a pokolból Hiroto-t.
Az elhatalmasodó önvádat igyekeztem lerázni vállamról. A körülöttem lévőkre szűkítettem figyelmemet. Érzékelhetően a világ ura, úgy is érdeklődő kedvében volt. Rögtön a felsorolásban szereplő hölgy személyére kérdezett rá.
- Tökéletes leírása Chiyo san-nak. – Döbbenet ült ki arcomra, hisz az elhangzottak fényében, úgy festett, találkozott a halálistennel. - Volt szerencséje a kisasszonyhoz? – Mindössze remélhettem a komisz kapitány nem sértette meg Ninurta san-t. A szavai alapján nem feltételezném ellenfelekként csaptak össze.
- Akira san a Lelkek világában tartózkodik. Legutóbbi látogatásunkkor a negyedik osztagnál szolgált a halálistenek között. – Folytattam sorjában a válaszokat. Kifejezetten az információ, minél magasabb szintű átadására szorítkoztam. Nem kérdeztem vissza. Nem akadékoskodtam. Tárgyilagos, lehetőleg rövid feleletekkel szolgáltam. Ugyan ebben az elhatározásban megrendített Hanabi kisasszony említése. Kínossá vált számomra a beszélgetés. Enyhén megigazítottam ingem nyakát. Nem szívesen tárgyaltam Masaki magánéletéről, még, ha épp szükséges.
- Majd teljesen elvágta kapcsolatát a külvilággal, így párkapcsolatot sem épített ki. Hanabi kisasszonnyal idestova tíz éve vannak együtt, ha nem szorítkozom a külön töltött idő levonására. – Pontos számításokba nem bocsátkoztam, még, ha tökéletesen emlékeztem is minden vele kapcsolatos dátumra.
A kapcsolatuk fizikális, lelki, pontosan nem tudtam, milyen jelzővel illethetném, tehát az alakváltókra jellemző formája roppant érdekes felvetésnek hangzott. Megmagyarázná, miért érzékelte Masaki, ha történt valami Hanabi kisasszonnyal. Megmagyarázhatatlan rejtély volt, honnan észlelte, amikor képtelen volt lélekenergiát nyomon követni. Magam sem ismertem a forrását. Egyszerűen tudta, tudtuk. Tanácstalanságunkban a humorhoz fordultunk, így neveztük el Hanabi kisasszony senbankai-ának.
- Valóban. Nem feltételeztük ezt a lehetőséget. Ugyan, közre játszik az alakváltó lehetőségével sem voltunk tisztában, ám abban igazat kell adnom, hogy Masaki san mindig reagált, amikor Hanabi kisasszony megsérült. Kivétel nélkül, mindig segítségére indult, mely különösképp azért döbbenetes, mert lélekenergiát nem érzékel. – Dörgöltem meg államat. A felvetés felkeltette kíváncsiságomat. Elhatároztam, alkalom adtán utána nézek ennek a kötésnek nevezett valaminek. Eddig ügyesen elkerülte figyelmemet. Talán, a miatt nem került elém, mert nem sejtettem létezését.
Belemerültem a gondolataimba, így későn észleltem, mire készül Ninurta san. Kivert a víz, se szó se beszéd, ide hozná Hanabi kisasszonyt. Ennél a pontnál, már kikaptam felsőm belső zsebéből a kendőmet. Megtöröltem arcomat. Enyhén meg is legyeztem a finom anyaggal. Az ájulás környékezett az ötlettől. Rossz előérzetem támadt. Mit mondok! Katasztrófát sejtettem! Más megoldást, azonban nem láttam. Hanabi kisasszony többször mentett meg minket. Jó hatással volt Masaki-ra.
- Kérem, Ninurta san! Legyen körültekintő! Hanabi kisasszony meglehetősen makacs és önfejű tud lenni! Ne vegye sértésnek, ha arcának lendülő baltával köszönti! – Mosolyodtam el kedvesen. - A bent fekvő úriemberrel ellentétben, kiváló a lélekenergia érzékelte és remekül bánik a mágiával. – Igazán tömörre fogott gyorstalpalót tartottam, míg lehetőségem akadt rá. Fel kívántam készíteni, mivel fog szembe nézni. Elvégre a szóban forgó teremtés Masaki-ra is hezitálás nélkül szegezett fegyvert, ha a helyzet úgy kívánta. Akkor a semmiből megjelenő különleges szerzet biztosan gyanakvást vált majd ki. Képzett harcosként, önmaga védelme lesz az első lépés bármely kérdés feltétele előtt. Meggyőződésem, hogy nem fog egyszerűen ide sétálni. Pusztán remélhettem, Ninurta san eléri végig is hallgassa.
Az események további alakulásába nem avatkozhattam. Lévén, arról sem volt tudomásom, éppen, mivel foglalatoskodik Ninurta san. A tablet használata, némi elfojtott prüszkölést váltott ki belőlem. Öklöm takarásából jeleztem, félre nyeltem egy porszemet. Nem kívántam a segítőm önérzetét tépázni, még akkor sem, ha felettébb nosztalgikus érzéseket váltott ki belőlem. Masaki san sem kötött barátságot a technológiával. Az utóbbi évtizedben, egész megtanulta kezelni, ám a készülékek nem képesek lépést tartani az életvitelével. Míg fel nem találják a törhetetlen telefont, úgy vélem továbbra is gyakran fog új modelleket tesztelni. Azonban, említettem nem kívántam ezen a ponton elidőzni. Figyelmem eleve lekötötte, mit beszélek, magához láncolta a hozzánk csatlakozó fegyver. Örömömre szolgálhatott megismerhetem, mely kissé hevessé tett. Elfelejtkeztem a rám kapaszkodó farkas gyermekről, így majd arccal előre estem, ahogy lendületesen felálltam. Hibám, korrigáltam és önuralmat gyakorolva nyújtottam felé kezemet.
Az igazán fiatalnak látszódó fiú némi illetődöttséggel, ám roppant udvariasan elfogadta az üdvözlésemet. A tartása, miként beszédstílusa is sokat elárult. Valóban nemes lelket takart! Nem tagadhattam, kard léte mellett, személye is hamar megnyert. Élveztem a vele folytatott rövid, ám annál gyümölcsözőbb beszélgetést. Sajnálatos módon, perceken belül, rohamosan romlott állapotom. Wamman erejének nyomásától émelyegtem, szédültem, kivert a víz. Lábaim alig tartottak meg, reszkettek. Aztán, bekövetkezett a lehető legrosszabb. Az ajtó felé pillantottam, szólni még sem bírtam. Helyettem beszélt a szoba. Eget rengető üvöltés érkezett az irányából. Torkom láthatatlan karok szorították. Bőröm elszürkült. Szemeim fokozatosan befeketedtek. Elzárták tőlem a levegőt, mely térdre kényszerített. Észleltem, hogy a farkas gyermek ugyanezekkel a rémes tünetekkel küszködik. Perceim, perceink lehettek hátra.
- Masaki…fel akarja törni a kötéseket. - Préseltem ki fogaim között. Erőtlenül az ajtóra mutattam. Hálát adtam, hogy a Namru-ként bemutatkozott férfi rögtön cselekedett. A farkas gyermeket fogó Remus gondviselésére bízott, míg maga a szobához sietett. Néhány szóban összefoglalta mire készül. Azt állította, megkísérli lelassítani Masaki vérkeringését. Elképzelésem sem akadt, miként kívánja kivitelezni. Arra sem volt erőm hitetlenkedjek, így nem akadékoskodtam. Kezében eleve érdekes fegyver formálódott. Kavargó masszára emlékeztetett. Bizonyosan közelebbről csodáltam volna meg, ha állapotom engedi. Némi szünetet követően felhívta Remus figyelmét, legyen készenlétben. Akadt elképzelésem mire célzott. Érzékeltem az odabent használt mágia sem tartja féken. Újabb és újabb kötések kerültek rá, ám mindegyikből kitört.
Valami történt. Pontosabban tisztában voltam vele, mi történt. A percekkel korábban szóba került kötés lépett működésbe, ha illethetem ezzel a névvel. Masaki eltökélt szándéka volt menni. Egyetlen személyhez tartott. Nem érdekelte a hogyan. Wamman ereje megadhatta neki, gondolkodás nélkül elfogadta.
Idő közben a fegyver az ajtóhoz ért. Hezitálás nélkül belépett a szobába. Számtalan hangfoszlány szűrődött ki a szobából. Dulakodásnak, harcnak zaját nem érzékeltem. Magamon sem éreztem egyebet, mint az ellazulást. Masaki-val ellentétben engem átjárt az altató nyugalom. A pulzusom és szívverésem lelassult, legalábbis érzetre ehhez hasonlítanám. Kivételesen a testemet szétfeszítő fájdalomnak örültem. Elérte ébren maradjak.

3
Az én karakterem... / Re:Kardlelkek enciklopédiája
« Dátum: 2018. Márc. 24, 17:40:03 »


Név: Wameku Bampaia (喚く バンパイア, Üvöltő vámpír)
Nem: Férfi
Születési körülmények: Masaki gyerekként (értelemszerűen emberként) gyakran találkozott szörnyekről, démonokról szóló mesékkel (szamurájok gyakran harcoltak velük a legendákban. Harcosok gyakran tartottak kincsként házukban valamilyen testrészt, fegyvert, bizonyítékot, hogy valóban legyőzték a lényt), így szívesen olvasott és hallgatott rémhistóriákat a Seireitei-ben töltött évei alatt is. Lélekként mesélt neki egy halászként élt öregember a vérszívó denevérré változott harcos vezérről, amit még holland kereskedő ivócimborájától hallott. Azt állította, Masaki szemei éppen olyan rémisztőek, mint annak a démonnak!
Akkoriban még nem volt tisztában a történet egészével. Mindössze annyit tudott, hogy európai vérszívóról van szó, aki az ellenségeit karóba húzta és vérükben fürdött. Kegyetlen szörnyetegnek tartották, később azzal is kiegészítették történetét, hogy emberek vérével táplálkozott.
A Lélektovábbképző Akadémia tanulójaként szintén többen jegyezték meg rémisztőek a vörös szemei, ezért tovább kutakodott európai „hasonmása” után. Nem volt egyszerű dolga, hiszen még a frissen átkerülő lelkek között sem volt elterjedt, ismernék az európai kultúrát, netán hallottak az óceánon túli világ felől bármit.
A nehézségek miatt, megszülető lélekölő kard egy Masaki képzeletének megfelelő vámpír alakját vette fel és jellemvonásait örökölte meg. Az évszázadok alatt finomodott jelleme, valamint gyarapodott tudása (Masaki ismereteinek bővülése, lélekölőnél is megmutatkozott), ám gyökeres változásokon nem ment keresztül. Egyetlen lényeges eltérés, hogy Wameku önmaga az egykezes, európai hosszú kardot kedveli, így kezében ezt a formát veszi fel a lélekölő. A lehetőséget átadta Masaki-nak is, azonban ritkán él vele.

Kinézet: Alapjáraton emberi külsővel rendelkezik. Egyenesen a Havasalföld rettegett vámpírját Vlad Tepes-t testesíti meg. Külsejét a mesékhez igazította, így lett belőle egy hófehér, sápadt bőrű, magas, nyurga férfi. Magassága egyezik Masaki-éval. Tartása mindig egyenes, kimért. Mozgása és gesztusai kifinomultak, elegánsak. Meglehetősen pökhendi arisztokratának fest, amit tetéz hipochondriája. Gyűlöli, ha megfogják, valamihez hozzá kell érnie. Retteg a piszoktól, fertőzésektől és nemes egyszerűséggel mindenkit alantas létformának tart, ami bemocskolja tökéletességét. Általában zsebkendővel fog kezet, letörli a tárgyat, mielőtt megfogná. Attól sem retten vissza, szája elé tartsa, véletlen se kerüljön rá semmi. Mindezek tetejében, felsőbbrendűséget sugároznak ezüstös szemei, melyet sosem rejt véka alá.
Megjelenésére roppant érzékeny. Mindennek tökéletesen kell állnia, ruhája felhajtókájától a csizmája díszgombjáig, beleértve hosszú, platinaszőke, enyhén göndör, hátközépig érő hajkoronáját is. Emiatt bölcsen hallgatnak róla, jelenleg egyre több repedés szeli keresztül bőrét. A pengét és Masaki-t érő lelki sérülések rajta is megmutatkoznak. Ennek következtében bal vállától jobb csípőjéig egy hosszú heg fut végig, törzse mindkét oldalán, ugyanis a Masaki-t ért lelki törés – 12. osztagos kísérletek, valamint Kemono születése -, illetve a penge kettétörése – évekig nem tudott regenerálódni és hosszú ideig nem hallotta Masaki – szó szerint félbe vágta.
Viseletét tekintve egy kalózokra emlékeztető – Masaki erre emlékezett a holland kereskedő történetéből – térdig érő, vászonkabátot jelent, mely alatt hófehér, fodros gallérral és ujjal rendelkező inget, vastag övet, valamint szűk szárú, fekete nadrágot és térdig érő csizmát hord.

A netflix reboot-nak köszönhetően van friss anyag*-* (Wameku-hoz használt karakter: Alucard – Castlevania)
>> Video <<

Jellem: Arisztokrata. Enyhén beképzelt, személyválogató, fontoskodó, hipochonder nemes. Idegenekkel, unszimpatikus, piszkos személyekkel nem áll szóba. Gyakran tűnhet lekezelőnek. Kerüli a fizikai kontaktust, ugyanis tart a mocsoktól és fertőzésektől. Imádja a luxust, eleganciát, gazdagon díszített ruhákat, előkelő kelméket, tárgyakat, bársonyszékeket, arany étkészletet, kristály poharakat. Bármikor le lehet venni a lábáról az előbb felsorolt dolgokkal.
Masaki-val az évszázadok alatt, megtanulták egymás jellemét kezelni. Az elmúlt tíz évben pedig igazán szorossá vált kapcsolatuk. Masaki ténylegesen megnyílt előtte. Nem pusztán tudja, tökéletesen érzi mi zajlott és zajlik benne. Ismeri a gondolatait és tisztában van vele, mire készül. Ehhez mérten igyekszik támasza lenni. Végtelenül makacs, önfejű viselkedése ellenére is terelni próbálja a helyes irányba. Segítsen neki, átvette a villámhárító szerepét lelkében. Kordában tartja Wamman-t (belső lidérc) és Kemono-t (kísérletekkel dns-ébe került farkas gének), valamint a közöttük lévő feszültséget igyekszik csökkenteni, megoldás felé kormányozni. Házi pszichológusként funkciónál, amibe sokszor fárad bele. Olyankor általában sértődött dámaként elvonul kastélya tróntermébe takarítani.
Az évszázadok alatt annyira hozzászokott Masaki káromkodási és mindent ököllel oldunk meg életfilozófiájához, hogy már teljes nyugalommal viseli. Általában faarccal ücsörög, esetleg Kemono füleit fogja be. Azokban az esetekben őt éri kritika, csak sértődötten kap szívéhez, micsoda arcátlanság érte.


Mennyire vámpír: SEMENNYIRE!
- nem szenesedik el a napfényen, bár hófehér bőrét megpiríthatná
- nincs rá hatással a Hold állása
- karótól nem hal meg, de fáj neki (lélekölő kard: akkor hal meg, ha Masaki meghal)
- nem szokott emberekre támadni vérszívás végett
- nincs szüksége vérre, ettől függetlenül ínycsiklandó üdítőnek tartja
- nem tudja állatok formáját felvenni
- nem tud repülni
- nem látszik a tükörben (alapjáraton fizikai megjelenése sincs)
- nincs baja a vérfarkasokkal, farkasokkal, kutyákkal, bár néha eljátszadozik a gondolattal elvileg az alattvalói (lehet, ezért engedelmeskedik neki Kemono)

4
Karakurán kívüli világ / Re:Atreia
« Dátum: 2018. Márc. 06, 22:59:49 »
Lélekdarabok

Az apró bundás gyermek, amennyiben nevezhettem így, beleegyezésére gyengéden megpaskoltam a feje tetejét. Kezemet némileg arrébb fordítottam, bújkáló Kemono-nak tökéletes rálátása legyen a történésekre. Azon munkálkodtam a jelenlévőkkel egyetemben, engedjen a kíváncsiságának és nyisson a fajtájához közel álló idegenek felé. Természetesen a munkálkodás nem tett figyelmetlenné. Halvány hümmentéssel jeleztem Ninurta san-nak, éppen a kérdése megválaszolásán dolgozom.
- Ideális esetben önmagának…miként fogalmazhatnám meg… házon belül lenne ajánlott megoldódnia. Jelenleg nem csak teste, de az elméje és lelke is küzd Wamman-nal. – Ütögettem meg néhányszor államat. Kevés alkalmam nyílt arra másokkal társalogjak, többségében, nem volt szükséges ilyen témákat érintenem. Bármily kényelmetlen számomra, bizony nem találtam meg könnyedén a kellő szavakat, amivel leírhattam volna a Masaki-ban zajló események láncolatát.
- Kívülről mindössze a folyamatot lehet lassítani. Nyugtatók, altatók, esetleg fájdalomcsillapítók. A szérumot nem javasolnám. Évek óta hatástalan, legalábbis csekély az eredeményessége. Az is lehet megoldás, ha olyan személy beszél hozzá, akire hallgat. – Kínosan fektettem államra tenyeremet. A soron következő kérdés egyértelműnek látszódott, ám a rá adható válasz, jelen esetben nem állt rendelkezésünkre. - Igen kevés. – Az érdeklődést megelőzendően tettem hozzá. - Az évszázadok alatt meglehetősen kevés személy érte el, figyeljen rá Masaki san. Az öccse, Hiroto san nagy fegyvertény, de Masaki san érzékeny rá a múltban történt incidens miatt. Előfordulhat Hiroto úrfi hangja az ellenkezőjét váltaná ki. A tanítványa Chiyo san. Húgaként szereti, de Masaki san életéről igen keveset tud. Tartok tőle, nem találna kapcsolódási pontot. A kezelő orvosa Akira san még lehetőség lehet, hiszen az utasításait mindig megfogadta és képes volt megnyílni előtte. Személy szerint, azonban én nem kívánnám újra ezzel a látvánnyal szembesíteni. Akira úrfinak meggyőződése lenne az ő hibája Masaki jelenlegi állapota. A legutolsó ilyen személy…nos! – Köszörültem meg torkomat. Az érintett állapota sem ruházott fel azzal a joggal, szemérmetlenül kifecsegjem a magánéletét.
- Sajánlatos módon a szóban forgó hölggyel megszakadt kapcsolatunk. – Lehető legfinomabban igyekeztem utalni rá, milyen jellegű lehetett a közöttük lévő kötelét. Részletekbe nem kívántam bocsátkozni. - Annyi bizonyos, Hanabi kisasszony nem tartózkodik a kontinensen. Legutolsó információim szerint Európában, pontosabban Franciaországban tartózkodik. –
Lemondóan hümmentettem, hisz több lehetőségre nem leltem. A gyermekként szeretett egykori tisztek és tanítványok, miként maga Masaki édesapja sem lehettek elegendő visszahúzó erők. Nagy esélyét láttam annak, bármelyikük hangja elérné a szégyenkezés és önutálat felerősedne benne. Túl makacs és büszke, hogy ne az fogalmazódjon meg fejében ez vereség, már ők próbálnak lelket önteni belé.
- Wamman sikere fizikálisan is kiütközik Masaki san külsején. Fokozatosan felveszi egy lidérc alakját. – Kanyarodtam vissza szándékosan a kérdéskör másik részletéhez. - Annak ellenére a belső lidérc fizikai formáját eszméletlen állapotba juttatja, attól függetlenül még aktív marad Masaki san lelkében. A kettő, mondhatni független egymástól. – Magam sem rajongtam ezért a kilátástalan helyzetért. Igen komoly kutyaszorítóban voltunk, amit kizárólag a szobában fekvő dönthetett el.
- Pontosan így van. Alakváltó hibridek. Tökéletes fegyvereket terveztek, akikből kiölik az érzelmeket, érzékeket és ösztön szintre szorítják, ahol a túlélésért gyilkolnak. Masaki san lélekenergia érzékelése ekkor veszett el teljesen. Sem irányítani, sem érzékelni nem képes. – Tőlem telhető legfinomabban válaszoltam. Masaki-val ellentétben nem illett személyiségemhez az istenkáromlás.
A döbbent csendre, mely Remus san megerősítését követően érkezett, arra vonatkozóan elfojtotta az alakváltó képességét, mindössze felsóhajtottam.
- Kérem, nézze el neki, Remus san! A kísérletek alatt egy kényszerített állatias formát vett fel, amivel ártatlanokat ölt meg. Azt követően… - Ezen a ponton gondosan befogtam a derekamnál bőszen morgó farkas füleit. -…megölte tulajdon öccsét, hallani sem akart róla, használja ezt a képességet, netán, megtanulja kezelni. Számára az alakváltás nem pusztán fizikálisan, lelkileg is kínszenvedéssel lett egyenlő. –
Átéreztem a szavaim súlyát, hisz tökéletesen ugyanazt éreztem, amit Masaki. A laborban töltött évek ugyanolyan élesen éltek bennem is. Ennek ellenére igyekeztem tartani magam. Azzal nem segítettem Masaki-nak, ha csatlakozom mellé az önvádaskodásban. Bevallom, nagyban hozzájárult a sikerhez Remus san, aki a minden bizonnyal shinigami-kkal történt találkozása ecsetelése közepette, apránként, ám határozottan vette ostrom alá a rajtam lassan lyukakat ütő farkas gyermeket.
A munkálkodását igyekeztem azzal fokozni, előre húztam a gyanakvóan morgó gyermeket, hogy a karjaim közül vehesse szemügyre az ott ücsörgő két alakváltót. Félénken, inkább nevezném zavarodottnak, de mindenképp elutasítással szemlélte a Remus ölében pitét tartó farkas csemetét. Továbbra is izgatta fantáziáját a húsos pite. Tettem egy újabb kísérletet. Magam hajoltam enyhén közelebb. A gyerek felé tartottam a kezem, hátha odaadja a pitét, amit továbbíthatok Kemono-nak.
- Masaki san hamarosan fog 497. életévének örvendeni. Én immáron 474 éve vagyok társa, míg Kemono 300, Wamman pedig 110 éve. – Úgy véltem a kérdést tökéletesen megválaszoltam a száraz tények közlésével. Azonban a soron következő feltételezésre határozottan ráztam meg fejemet.
- A belső lidérc egy olyan energia, ami minden öntudattal rendelkező lényben meg van. Azonban, ha külső hatásra ez az energia alakot ölt, akkor megszületik belőle a lidérc, ami felfalhatja a lelket. Ha a lélek azonban uralma alá hajtja, akkor a lidérc behódol és engedelmeskedik. Megosztja vele az erejét. Ez az állapot, törékeny. A két fél egymásra gyakorolt hatásától függ, lélek, vagy lidérc kerül fölénybe. Őket vaizard-nak nevezik. – Ironikus Masaki személyében szinte az összes faj bemutatásra került. Eddig nem gondoltam végig, mennyi faj sajátosságával rendelkezik. - Sajnálatos módon ez sem Masaki san szabad akaratából történt. Szintén egy shinigami társa kísérletének vált áldozatává. – Kínos mosollyal telepedtem jó magam is Remus san mellé. Némi távolságot hagytunk magunk között, így Kemono még nem menekült a nyakamba, hogy a hajam alatt keressen fedezéket. Lehetőleg elkerültem volna, marok számra tépje tincseimet.

5
Karakura / Re:Klónok vonszolása
« Dátum: 2018. Márc. 06, 21:33:58 »
Kurvára nem ficcentettem ki a tetves vándor lobogóból, mi az agymosott budikefe villódzik a tetves éterben. Egy kibaszott mukkantást se zsákoltam be sárga pihés zagyválásából, ami marhára kaparászta az ingerencia küszöbömet. Nem elég, hogy honolulu eltorlaszolt zugából kiszipkázott nyelven tolta a hörgős metált, még a retkes kanalat se bírta a tenyerébe tapasztani. Rohadtul átrongyolt az elfajzott vidéki paraszt koponyámon, hogy ne szarozzak a betépett purgyével, hanem csűrjem bele a fekete mérget a diabétesz bödönbe. Akkor aztán csettintésre be lenne adagolva az energietikai löket. Azt se kellett elrikácsolnia, mennyire leszedálta a képét, bőven tündökölt a szanaszét poroszkáló vakerja és mozgása a szitu komolyan elbaltázott állásáról. Nem, mintha kurvára másra durrantottam volna extra sajtos zacsis popcorn-t. Rohadtul könyvelhető volt, hogy ez lesz a csesztetésemből, ha rákapatom a torzulás csücskére. Az a szánalom, ez volt a hajcihő kurvára egyes szintű padavan geciskedése, mert a gógyija egyenesbe pofozgatása, ennél húzósabb ténfergés lesz és kurvára fűzöm a fent pöffeszkedő sarlatánokat, hogy dobjanak meg mázli tapaszokkal, vissza is ráncigáljam a tökös rétest.
- Ceh! Zabálsz, lecsapatod magad slaggal, aztán csicsergünk! – Csűrtem hozzá rohadt tapló kapa huszárként egy szottyadt protein szeletet. Valamelyik valagát meresztő makákó inkább ezeket a kísérleti szennyeket cuppogtatta, a helyett kivontatta volna magát spurizni. Rühelltem ezeket a szarokat, de most kapóra jöttek sárga csibének. Izesített vackok voltak, szal annyira be se taccsolhatta a téglát a ratyi bűzétől. A rizsálást, meg kispadra löktem. Kurvára nem pöccent még be a bugris, hogy itt mindenféle rektes bölcs epetermelést toljunk az élet kibaszottul komoly faszságairól.
Még nem kaparta volna fel eddigre a picsáját, akkor felkapartam. Rohadtul nem fogok meteor zivatarig ott lökni az ujj malmot. Utána betámasztottam ne tolja a retkes kelj-fel-csibét, aztán felvontattam a mázsáit. Begórtam a pancsolóba és amíg kotorgált a rohadt gógyi maradványai után, bebúrtam némi flamót, meg löttyöt legyen mire rácsimpaszkodnia. A kurvára extrás pingvin cipekedés után belöktem a picsámat a zajláda elé. Gyűrtem a tetves csatornákat, mert marhára horizonton poroszkáló, ejtőernyős, pollenatka sem kóborolt rajtuk. Helyette kaparhattam elfelé a kleptomán bundást. A csócsáló pokol fajzadék baszottul be akarta burkolni az asztalon pöffeszkedő ellátmányt.
Rohadtul a törpe terroristával toltuk a gyilok szumó meccset, amikor belézengett kemotoxos csirke a placcra. Ezerrel böktem a textil gumó meresztőre dobja le a virgácsait. Addig lekapartam a csülkömre cuppant vákuum szőrcsomót.
- Keh! Vágesz már merre zötyögsz pofával? – Totál katyvasz zagyvájára valamilyen retkes bunkiban kuksolunk és rosálunk, mikor csűrik ránk az atomot, csak felvontottam a szemellenzőmet. Kurvára belesüppedt a posványos illumináti elméletek legyártásába, szal baszott taplóként becsettintettem a pofája elé. - Neh! Lődd le a satu pánikolást! Nyugger van, okés vagy és mindenki tolja a sziesztát! Rongyoljunk nyugger tempóban, vili? – Tovább nem csűrtem a szájtépést, míg erre rá nem tolta a beleegyezését. Ilyenkor baszottul belekergül a parasztja, hogy mi van, mi csörgött le és merre lézengenek a cseszett cimbik, luvnyák, házi koboldok. Rohadtul nem azt biggyesztettem kövi piripettyre, mennyire tempósan csűröm vissza a kattanásába. - Mielőtt felvertelek a fekete löttyel, mi a csumákosan uccsó kép, ami bepöccen? –
A redvás koponya lékeléses rizsájára tuskó fogpiszka csócsálóként cümmentettem, de bezúzta a képletbe, hogy szákra biggyesztették a csülkét, szal, mielőtt sípot nyakalt trógerként körbe károgtam volna a kecót, ráfeszültünk a bekotort képek között poshadó lezavart órákra. Kurvára pöffeszkedő zsúr májerként pitiszkáltam be a dobhártyámat.
- Stimm! Aztat ottan, én gravíroztam a babapopó tenyerecskédre! – Böktem a retkes ténfergő kukucska likra a csülkén. - Pofa alapra és skubizz! Ez a tetves múlt. Nincsenek sem hentelő bádogkasznik, se lázongó bunkik! Téged, máma kapartalak össze a parkban, mert a cseszett unokaöcsémnek halluztalak. Ledaráltad a térítő vakert, merről katyvaszolt ide a leprás sliders. Aztán zavartuk a szaros tereferét és kipottyant a terítékre, milyen nyűglődés koslat a picsádban, amire kurvára érzékelten szemétládaként rámartam! Addig csűrtem a képedet, míg előmászott a hentelő ikred! Fasza gyerek! Lepacsiztunk! – Vontattam be rohadt mellékesen a vállaimat. Azt baszottul nem picsogom el, hányszor gyűrtem oda neki egy-egy maflást, vagy ő milyen leprás kivéreztetési fogásokkal szórakáztatott. Ezeket becsűrjük a sufniba, mert rohadtul nem ezen a cseszett részleten kell búgócsigaként körözni, hanem rákanyarodni a húzósabb szitura.
- Rendesen el vagy baszva! Rakás szarkupac vagy, kibaszott méretes zárlatos zaci bóvlival meghintve! Kurvára nem vágom, eddig, milyen retkes bluetech tapasztott egyetlen részletbe, de szétmállott ropit csűrök rá, rohadt hamar megmakkansz. – Böktem oda kurvára zérón poroszkáló együttérzéssel, de ezt marhára nem kunyerálhatta tőlem. - Rendesen rá kell farolni az össze kaparásodra, mert olyan közel poroszkálsz a taigetosz széléhez a lepke fingjától leszédelegsz… - Dobtam hátra a picsámat, minél keletibben elbaszott kényelemben terpeszkedhessek.  Neki csűrtem a támlának azt az elcseszett koponyámat, mert baszottul úgy festett, épp kurvára lógatom a valagam, mint az odalent szirénázó csőcselék. Közben azon kattogtak a rozsdás kerekek, milyen tetves programot dobjak össze sárga csibének. Baszottul előre curikkolt nála ez a tetves kórság. Marhára az én dögvészosztó szintemnek csápolt a kispadról, amiről kurvára levágtam mennyire a teljes veszettség határánál karistol, amin még a leprás tetanusz se segít. Azért, ha már önkéntes parasztként belegázoltam a ganéba, kotortam a mentőbuksza után.
- Zaba alatt kapard összefelé a napirended egész hétre leboncolva! – Feltápászkodtam a rohadt kényelmes seggmeresztésemből. Előkotortam egy cseszett fecni tömböt meg szaros firkáló hozzá és elé csűrtem. Azok a tetves szájber netes baromságokkal rohadtul lógva hagyhatott. Maradt a baszott tetves kőkorszaki írkálás.

6
Karakurán kívüli világ / Re:Atreia
« Dátum: 2018. Febr. 22, 22:53:22 »
Lélekdarabok

Felettébb érdekesnek találtam az elém táruló növényt. Lenyűgözött az eredmény! Abból a lédús növényből termett a vér! Fantasztikusnak találtam! Nem bírtam türtőztetni magam és engedélyt kértem megtekinthessem közelebbről. Lábamra nehezedő farkas kölyök súllyal egyetemben léptem Ninurta san elé. Óvatosan elvettem a széttört növény egy darabját. Körbe forgattam kezemben, megszagoltam és mutatóujjam segítségével némi kóstolót eszközöltem. Ugyanolyan íze volt, mint a pohárban lévő vérvörös folyadéknak. Természetes, hogy elismerésem jeleként bólintottam.
- Meghökkentő az eredmény! Valóban rendelkezik a vér jellegzetességeivel! – Tettem az asztal tetejére a növény darabkáját. - Attól eltekintve a vér igazi zamatát nem képes visszaadni, még teljes mértékig élvezhető az íze! – Nem kergettem hiú ábrándokat, minden növény valamely ember életét viseli magán. Elvégre a vért az tette igazán egyedivé, hogy minden ember, élőlény esetében különbözött. Az életvitel, életkor, idő közben átélt hatások mind egy szálig formálták a vér ízét. Ezt sajnos nem lehetett mesterségesen generálni, ettől függetlenül megemeltem kalapom. Érdekes és briliáns megoldást tesztelhettem. Bevallom szívesen elfogadtam volna hasonló fát, bokrot, növényt az otthonomban, némi élvezetet csempészhessek a hétköznapjaimba.
Némileg elmerengtem a szépen csengő álomképen, így arra tértem észhez, apró nehezékem erélyesebb köröm kieresztéssel hívja fel magára a figyelmet. Némi fájdalmas grimasszal tekintettem rá. Szembe találkoztam egy igencsak hatalmasra kerekedett, hitetlenkedő szempárral. A fejemben pedig döbbent hadarással tette közzé, hogy az óriási bácsi valami furcsát mondott neki. A dicsérettel nem sokat találkozott, így elnéztem neki, nem érti a szavak tartalmát. Gyengéden megsimogattam a feje tetejét és szintén gondolatban válaszoltam neki, hogy ettől ne rémüljön meg. Igazán nagy elismerésben részesítették! Ninurta san jónak találta segítségét Masaki-nál. Erre még óriásibb szemekkel pislogott az érintett irányába. Biztattam, kérdezzen tőle, ám erőteljesen lemorgott, melyet határozott elutasításnak vettem. Könnyed sóhajjal léptem túl ezen a részleten. Nem kívántam erőltetni a kommunikációt. Annál kevésbé akarná beadni a derekát.
A gyermek kényszerítése helyett Ninurta san-ra összpontosítottam. Szavait hallgattam a fegyvereivel ápolt kapcsolatáról, míg Kemono egyre erősebben nem lapult hozzám, miközben a bejárat felé morgott. Hamarosan magam is érzékeltem a jelzése okát. Az emlegetett farkas és egy hozzá hasonló lélekenergiával rendelkező illető tartott az irányunkba. A sörényét borzoló gyerekkel ellentétben nem mutattam ki, legcsekélyebb mértékben is foglalkoztatna az érkezésük. Folytatta a megkezdett beszélgetést.
- Nem volt szerencsénk élő, emberi alakváltóhoz. A lidércek fejlettebb típusa képes rá. – Időben kapcsoltam nem feltétlen ismerheti behatóan a hollow-k fejlettségi szintjét. - Az egyik áruló shinigami munkásságára felgyorsított folyamat által születtek nagyobb mennyiségben. Előtte is léteztek, de sokkal elenyészőbb mennyiségben. – Nem szándékoztam kitérni az illetőre, hacsak nem kérte. - A felfalt lelkek és társaik összeolvadásából születhettek. Az újabb társaikat arrancar-nak nevezték el. Olyan lidércmasszává gyúródtak az évtizedek, akár évszázadok alatt ezek a lidércek, mely szinte teljesen emberi kinézettel ruházta fel őket. A formát úgy képesek fenntartani, erejüket kardba zárják. Feloldását követően, általában, valamilyen állat alakjával és tulajdonságaival rendelkeznek. –
Nagyon sarkítottan fogalmaztam meg. Beláttam nem épp a legszebben fogtam meg a téma lényegét, ám Masaki lelkének részeként, eléggé viszolyogtam az emlegetésüktől. A harag nem csillapodott Aizen legyőzésével. Az említése sok eltemetett, begyógyultnak hitt sebet volt képes felszaggatni. Ennek elkerülése végett, tárgyilagosságra törekedtem. Amennyire lehetett a következő pontra léptem a beszélgetésben.
- Hallott már a shinigami-król, pontosabban halálistenekről és szerepükről? – Kifejezetten a szigetország hitének sajátossága volt. Eljutottak hozzám apró információ morzsák akadtak hasonló lények a többi kultúrában is, ám többségében elég negatív fenn hanggal kezelték létezésüket.
- Japánban…inkább úgy fogalmaznék a panteonhoz tartozó személyek esetében, több világ létezik egymás mellett párhuzamosan. Van a Föld, ahol az emberek és élők laknak. Van a Lelkek világa, ahova a halottak lelkei kerülnek. Illetve, Hueco Mundo, ahol a lidércek tanyáznak. – Pokol-menny, valamint Lélek király létezésébe nem bonyolódtam bele. Jelenleg ezt a három világot érintettük ténylegesen.
- Az élőket védik a Lelkek világában állomásozó shinigami-k, vagyis halálistenek. Valamint, halálukat követően átkísérik a halottak lelkeit ebbe a világba. – Emeltem fel ujjamat, hogy most következik az idilli állapotot romba döntő csavar. - A lidércek, élők lelkével táplálkoznak. Ezt akadályozzák a shinigami-k. A harchoz és lélektemetéshez, azonban szükség van fegyverre! – Mutattam egyértelműen szerény személyemre. - Mi vagyunk ezek a fegyverek! Hivatalosan zanpakutou-nak, vagyis lélekkardnak neveznek minket! Kizárólag a shinigami-k rendelkeznek vele! –
Néhány extrém esettől eltekintve nem születhetett fegyver az Akadémia hathatós közbenjárása nélkül. Ott edzették meg a lelket és testet egyaránt, hogy képes legyen megfogni és fizikális testbe zárni az erőt, ami a saját testében kavargott. Legalábbis papíron erről kellett volna szólnia. Nem kívántam rossz fényben feltüntetni. Jelenleg nem az volt a célom aláássam az intézmény hírnevét, vagy működésének helyességét vonjam kétségbe.
- A shinigami-k szervezett, katonai rendszerben látják el feladatukat. Összesen tizenhárom osztagba csoportosulnak, illetve van egy speciális mágiával foglalkozó alakulat. Mindegyik élén kapitány és hadnagy áll. Közülük kiemelkedik az első osztag, illetve annak feje a főkapitány, aki az egész szervezetért felel. Gyakran egyedi jellemvonásaik vannak, amiket vagy az aktuális vezető alakít ki, vagy a szervezeti felépítés részét képezi. Például a negyedik osztag a mindenkori gyógyítókat adja. –
Kezemmel mutattam, hogy ez nem a leglényegesebb rész a beszélgetés szempontjából. Amennyiben szeretné, minden további nélkül egészítem ki a történetet. Azonban, ha a legapróbb részleteket is bevonnám, sosem jutnánk el személyem létezéséig.
- Említett halálisten, bármely lélek lehet, aki kiemelkedő lélekenergiával rendelkezik. Észleli, jelentkezhet a Lélektovábbképző Akadémiára, ahol elméleti és gyakorlati oktatásban részesül, amennyiben felvételt nyer! Az iskolát változó, ki, milyen gyorsan végzi el. Nagyjából hat évig tart. Ezalatt, megtanulják a mágia, pusztakezes és fegyveres harc alapjait, valamint megszületik a zanpakuto! A sikeres végzéshez vizsgát kell tenniük, ahol nem pusztán meg kell szólítani a kardlelket, de meg kell idézniük a zanpakuto első teljes formáját is! Ezt shikai-nak nevezik. –
Fájdalmasan sóhajtottam. Az emlékek ólomsúllyal nehezedtek rám. Akkoriban sem volt könnyű szót értenem Masaki-val. Makacs gyermek volt és elnyomni kívánt. Nem értette társként szükséges kezelnie. Gyakran hitte haragból nem beszélek vele, ezért képtelen használni harc közben. Valójában ő vesztette el velem a kapcsolatot. Sokszor nem hallotta meg a szavamat és engem sem érzékelt.
A keserű múltban hánykolódtam, amikor beérkezett a két farkas. Kemono szinte rögvest tövig belém mélyesztette karmait. Halkan felnyögtem a kínzástól, de érzékelve a gyermek feszültségét és tanácstalanságát, enyhén mögém húztam. Szerettem volna vele érzékeltetni, hogy a ragaszkodása ellenére, önkéntesen is jelentkezem a védelmére. Összetartoztunk és bizony feleltem az épségéért.
Illedelmes bemutatásra tőlem telhető legelegánsabb módon hajoltam meg. A lábamra csimpaszkodó morgó farkassal nem volt egyszerű kivitelezni a mozdulatot. Arra is mérget vettem volna, hogy a gyermek elkezdett felfelé mászni a hátamon. Lassan a derekamnál járt, amikor a kicsiny farkas odaért a lábamhoz. Kemono hangos morgással prüszkölt lefelé. Megpaskoltam a feje tetejét, ne tegyen semmi meggondolatlant.
- Megosztaná veled az ételt! Nem bánt! – Magyaráztam a derekamnál kikandikáló farkas fejnek. - Fogadd el nyugodt szívvel! Láthattad! Neki sem ártott! A gyomrod, pedig hallhatóan érdeklődik a pite iránt! – Enyhén lentebb hajoltam. Ezzel legalább szemmagasságba került a kitartóan pislogó kölyökkel. Hangos fújtatásokkal fordult el, majd vissza. Kezdett izgatott lenni. Érdekelte a farkas, miért van ott, étel és az egész helyzet számára különös egyvelege. Mindenesetre nem tágítottam. Engedtem neki időt, hogy eldöntse, mit szeretne. Valamint figyeltem, véletlen se lépjen fel tettlegesen a bizonytalanul poroszkáló gyermekkel szemben.
- Aggasztó a helyzet! – Nem kívántam mellé beszélni. - Wamman ereje növekszik, vagyis Masaki lidérc oldala van fölényben, ami akadályozza a hatékony gyógyulást. Itt elsősorban a lelkére célzok. – Odatartottam kezemet a pitével bűvészkedő farkas kölyöknek, hátha engedi, megsimogathassam a feje tetejét. Talán, ennyivel is bizonyíthatnám Kemono-nak, nincs mitől tartania.
- Úgy vélem, jelenlévők segítségével, talán Kemono származásának a végére járhatunk. Esetleg találhatunk találkozási pontot Remus san emlékei között. – Számtalan kérdés merülhetett fel bennük a lélektársaimmal kapcsolatosan. A történetük, azonban szorosan összefügött Masaki fajtabeli keveredéseivel. Úgy találtam, követhetőbb az események sorozata, ha elmesélem a legfontosabb pillanatokat.
- Kemono, mint említettem, mesterséges úton került hozzánk. Masaki-t akarata ellenére elhurcolták és kísérleteknek vetették alá. Akkoriban a Lelkek világában volt halálisten és a kísérletek szintén ott zajlottak Rukongai eldugott szegletében. A tudósok szintén halálistenek voltak. Esetleg járt valamikor ebben a világban, Remus san? Nincs emléke róla, bármilyen atrocitás érte volna? – Tekintettem a sebhellyel rendelkező férfire. A lélekenergiája alapján könnyebben azonosítottam. A jellegzetes vágást leszámítva, teljesen megegyezett kinézete a mellette álló férfivel. - Élő fajok, valamint lidércek dns-ét keresztezték a sajátjával. Esetében a farkast kapta. – Tettem hozzá ezt a részletet, bár ez az információ már elhangzott korábban.
- A kísérletek hatására rengeteg mérgező vegyület került a testébe. Ennek eredménye a zöldre színeződő vér, amikor Kemono ereje felerősödik. – Pillantottam hátra a farkas gyermeket bűvölő farkasra. - Eleinte, Kemono egy kavargó energia volt, alak és tudat nélkül. A kísérletek miatt, kikényszerítették az átváltozást. Sem a farkas, sem Masaki nem akarta. Irányított, elfajzott, ocsmány korcs volt, aki a vérengzésért élt. Arra idomították, hogy pusztítson, öljön! – Fájdalmasan ábrázattal dörzsöltem meg a halántékomat. - Sok ártatlant mészárolt le Masaki. Beleértve az édes testvérét is. – Biztonság kedvéért befogtam a kicsike farkas füleit. - Kemono egy gyilkossal lett egyenlő a szemében, így nem volt vele hajlandó kommunikálni. Elzárta az idő közben jelenlegi alakját felvevő apróságot. – Mosolyogtam rá a hatalmas szemekkel pislogó gyermekre. - Megtanulta felvenni a kísérleti, torz alakját, de általában akkor következett be, amikor életveszélybe került és Kemono közbe lépet. Menteni akarta. –
A gyermek minden követ megmozgatott, hogy a segítségére lehessen. Elvégre fel kellett törnie a kalitkája ajtaját és a testét lefogó láncokat elszakítani. Minden egyes alkalommal megtette, amikor Masaki bajba került. Küzdött érte kitartóan. Hatalmas szíve van, amit mai napig sem értem, miért nem vesz észre Masaki.

7
Karakurán kívüli világ / Re:Atreia
« Dátum: 2018. Febr. 10, 19:12:29 »
Lélekdarabok

Döbbentem pillantottam Wamman hűlt helyére. Hatásos és felettébb látványos mozdulat volt, amivel meglehetősen távol helyezték tőlünk. Ugyanannak a léleknek részeit képeztük, így tisztán érzékeltem, merre van, miként azt is, tökéletes egészségnek örvend. A megerősítésre, mindössze biztonságba helyezték, meghajoltam Ninurta san irányába. Hatalmas terhet vett le ezzel a vállunkról. Bármily kellemetlen, nem garantálhattam volna a környezete nyugalmát. Erősebb volt nálam ez a megátalkodott lidérc. Arról nincsenek információim a szobában mi zajlott, de percről percre fogyott az erőm. Rosszat sejtettem. Masaki továbbra sem válaszolt. Ezzel szemben a pihenni küldött lidérc vígan lubickolt a hozzá vándorló erőtől. Érzékeltem az egyensúly teljes kibillenését. Velem egyetemben Kemono is gyengült. Folyamatosan használta az erejét, hogy életben tartsa Masaki-t. Igyekeztem neki segíteni, ám önmagamra is ügyelnem kellett. Ha rajtam fogást talál Wamman, onnan nincs visszaút. Valamit ki kellett találnunk, mielőtt az átkozott lidérc befolyása alá kerülünk.
- Lekötelez. – Sóhajtottam fel aggodalmasan. Befogtam a mögöttem bujkáló farkas gyermek füleit. - Nem kívánnék riadalmat okozni, ám a biztonságuk érdekében, kérem, ha bármilyen külső, személyiségbeli, egyéb változást tapasztal rajtam, vagy Kemono-n, rögvest tegyen óvintézkedéseket! Ebben az esetben, Masaki sama engedett Wamman nyomásának, vagyis át fog változni lidérccé. Ellenszer nincs! Kizárólag Masaki sama-n múlik képes e visszaváltozni. Akkor már a mi támogatásunkra sem számíthatnak. – Elgyötörten pillantottam a világ urára. Nem az első, jelenleg, tartottunk tőle az utolsó eset lehet. Hónapok óta pengeélen táncolt. Folyamatosan viaskodott önmagával, érzéseivel és Wamman lelkét tépkedő befolyásával. Az a rémes megérzésem most sem kímélte. Nem lepődnék meg, ha neki lenne köszönhető, megszakadt Masaki-val mindennemű kapcsolatunk. Kedve szerint játszadozott mindannyiunkkal.
Erőt vettem magamon. A bosszankodás, düh, önvád Wamman malmára hajtotta a vizet. Próbáltam minél nyugodtabb maradni. A világ urára fókuszáltam, aki sorjában válaszolta meg összes feltett kérdésem. Elraktároztam az információt merre tartózkodunk, illetve, milyen szabályok vonatkoznak ránk. Az sem ért váratlanul, hogy az istennőről beszélt. Jelen volt a találkozásuk alkalmával. Valóban rég látott ismerősként köszöntötte Ninurta san-t, bár érzékelhetően egyedül volt az érzéssel. Annyit tudtam, hogy az egyik gyermeke nála raboskodott. Mindezek tudatában, inkább csodáltam nem szaggatta szét az istennőt. Ettől még nem éreztem felhatalmazottnak magam, nagy mellel beszéljek a történtekről. Csendesen hümmentettem, majd figyelmem teljesen lekötötte az asztalra kerülő kristálypohár. Gyönyörűen megmunkált üveg volt, ám a benne vöröslő folyadék láttán összefutott nyálam számban. Hatalmasat nyeltem. Megbabonázottan meredtem felé, míg a mögöttem álldogáló gyermek gyomra akkorát nem kordult, csettintésre tértem észhez. Kíváncsian pillantottam hátra, ahol a tányért bűvölő, éhező szempárral találkoztam. Felemeltem a tányért és elé tartottam. Elhúzódott tőle.
- Aj, gyermekem! Az étel nem bánt! Ajándék, amit elfogadhatsz! Emlékszel, mit meséltem az illemről? – Halk nyöszörgésekkel még bentebb bújt a hátam mögé. - Legyen, hát! – Tettem vissza a tányért. Enyhén pipiskedett utána, merre került el az ínycsiklandozó falat. - Bátortalan még! Idővel, talán enged a gyomra hívó szavának! Mindenesetre, köszönjük a harapni valót, Ninurta san! –
Emeltem meg a poharat. Óvatosan beleszippantottam. Érdekes, meglepően édeskés illata volt az italnak. Néhányszor körbe futtattam az üveg falán. Éppen úgy viselkedett akár a frissen csapolt vér, ám az illata, s egy korttyal később állíthattam, íze sem egyezett vele. Nem volt sem visszataszító, sem csalódás. Felettébb érdekesnek találtam.
- Elárulná ez milyen ital? Bevallom, könnyedén megtévesztett! – Elismerésem jeleként emeltem meg a poharat. Az elém táruló látványra enyhén felvontam a szemöldököm. A magas férfi a padlóra ülve próbált kommunikálni a mögöttem cövekelő gyermekkel. Kissé oldalra fordultam, ha már hozzá beszélnek, legalább lássa az illetőt. A megszólításra, még nagyobb erővel csimpaszkodott a nadrágomba. Ebben nem találtam volna kivetni valót, ha nem használta volna az éles karmait. Halk szisszenéssel mozgattam meg enyhén a lábam. Nem kívántam leszidni a gyermeket azért, mert félt egy idegenektől hemzsegő helyen. Tűrtem a lábam skót kocka mintázatának születését, miközben hagytam, hátha enged Ninurta san irányába. Egyelőre nem telt tőle többre, mint hatalmas szemekkel pislogásra.
- Ebben a percben sem tétlenkedik! Nem látszik, de komoly energiákat mozgósít, hogy Masaki sama rendben legyen. – Simogattam meg a kicsike fejét. Boldogan tartotta nekem, mert örült a dicséretnek, amiben részesítettem. A válasz alapján, egyikünknek sem akadt elképzelése, honnan érkezett és miért hasonlított Remus úrra. Főként, hogy az elhangzottak alapján nem pusztán alakváltó, hanem istenek leszármazottja. Enyhén felsóhajtottam, megint mibe keveredtünk látatlanul.
- Hazudnék, ha azt állítanám, ismerem a szóban forgó személyeket, Ninurta san. Tudásom egyezik Masaki san-éval és, mint egy főnemesi szamuráj család kardjának hasonmása, messzebbre nem ér kezem, mint Japán történelme. – Tártam szét bűnbánóan karjaimat. A kinézetem ellenére, meglehetősen korlátozottak voltak a lehetőségeim. Kizárólag ebben a világban mozoghattam szabadon. Általában kardba zárva pihentem, így alkalmam sem nyílt arra, levegyek egy könyvet a polcról.
- A nyers, tiszta energiára céloz, mely mindent áthat? – Tettem egy félkört a pohárral kezemben, arra kínosan ügyelve, ki ne löttyenjen. - Oh, tökéletesen! Masaki san-nal ellentétben, nincs problémám a lélekenergia érzékeléssel. – Némi büszkeséggel hangomban húztam ki magam. Az ő problémája nem az én hiányosságomból fakadt. Világ életében gyenge képessége volt a lélekenergia manipuláció, ám a kísérleteket megelőzően kiválóan érzékelte a környezetét. A rémes évek alatt teljesen kiölték belőle ezt a képességet, de megtanultunk nélküle élni.
- Ah! – Kuncogtam fel halkan a megjelenésünket érintő részen. - Masaki san-nak nem erőssége a fogalmazás! Pontosabban a közérthető fogalmazás!  – Legyintettem szórakozottan. - A különlegességem abból fakad, hogy egyenesen a lelkéből születtem. Az erő, amivel rendelkezem az ő lényének a része, így tőle függ a sorsom is. Általában fegyverben lakom és a belőle felszabaduló erő képében jelenek meg a fizikai valóságban. Az itteni világot, Atreia-t behálózó mágia, valószínűleg lehetővé tette, látható és megfogható formát öltsek. A többiekkel egyetemben! – Tettem rá tenyeremet az ételt kitartóan bűvölő farkas fejére.
- A valóságban is létezem, ha úgy vesszük. Masaki san édesapja által kovácsolt kardjának, Hanshou-nak vagyok a képmása. – Nem fájt a keserű igazság, mindössze egy kovácsmester kezei által készített tökéletes szamuráj kardnak vagyok a leképezése. Az igencsak heves természetű karddal több hasonlóság nincs közöttünk, mint a külsőnk. Nem pusztán jellemünkben, de képességeinkben is merőben eltértünk.
- A japán kardoktól abban különbözöm, hogy bár lelkem van és felruházom erővel a forgatómat, engem kizárólag egyetlen személy birtokolhat! Érzem, hallom, rendelkezem Masaki san tudásával. Önökhöz hasonlóan képesek vagyunk egymással kommunikálni és használja az erőmet is, ám valamelyikünk halálával, fizikálisan szűnik meg létezni a fegyver. A kapcsolat elvesztése a halállal egyenlő. – Dörzsöltem meg enyhén a mellkasomat. Kellemetlenül érintett a szó igen gyakori emlegetése. Odabent Masaki életéért küzdöttek, így lényegében az én, pontosabban mindhármónk létezéséért is.
- Mesélne az Önök kapcsolatáról? A fegyvereivel! – Tettem hozzá némi szünetet követően, hiszen észleltem nem volt elég konkrét kérdésem tárgya. - Bevallom, azóta érdekel, hogy tudomást szereztem róla! Számomra az Önök helyzete hangzik hihetetlennek! Élő személyek, akik fegyverré válnak! Roppant érdekes! – Fűztem össze mellkasom előtt karjaimat, hogy elmélkedésem jeleként megtámaszthassam kézfejemmel államat.

8
Karakurán kívüli világ / Re:Atreia
« Dátum: 2018. Febr. 07, 20:19:36 »
Lélekdarabok

Különös érzés volt. Akadt már ehhez a…nevezzük jelenségnek, tehát ehhez a jelenséghez szerencsém. Néhány alkalommal megadatott napfényre léphessek, levegőt szippanthassak, érezzem az élő világot magam körül. Döbbenetes élmény. Valaminek fizikálisan a részesévé válni, mindig kicsit olyan, akár újra és újra megszületni. Hamar hozzá lehet szokni, talán épp emiatt veszélyes. Főként, ha hozzáveszem, eddigi látogatásaim alkalmával, valami történt Masaki-val. Jelen helyzet sem különbözött ettől. Őrült módon belehajszolta magát a harcokba, melynek következtében kicsúszott kezéből az irányítás. A lelke része vagyok. Érzem, miként ugyanúgy elszenvedem a hibáit. Külsőre kitűnő egészségnek örvedtem, de a fejem szétrobbanni készült az őt érő nyomástól. Belülről ráncigálták két irányba. Drága lakótársaim hatalmas egyetértésben cibáltak.
Minden tőlem telhetőt megteszek, ura legyek saját érzéseimnek, ellent mondjak az elnyomásnak és gonosz kísértésének. Masaki segítsége nélkül, magam sem tudom, meddig tarthatok ki. Átmenetileg, annyit tehetek, felügyelek a velem fizikai valóságba pottyanó két rendbontóra és remélem a legjobbakat. Jelenleg nincs kapcsolatom Masaki-val. Teljesen elzárkózott előlem, így sem a lelki, sem egészségi állapotáról nem nyilatkozhatom. Várakozásra kárhoztatott, melyet kénytelen voltam elfogadni. Addig maradtam a közelében, távol tartottam mindenkitől Wamman-t, illetve reménykedtem a magasságoshoz, ne bolonduljak meg a két bajkeverőtől.
Fennkölt megállapításaim közepette a cselekvésről sem felejtkeztem el. Azok után realizáltam a történteket és szemem elé került az álomszerű világ, melybe fizikálisan léptem, rögtön a velem egyetemben megjelenő két lélekdarab után nyúltam. A kicsiny farkas gyermek, engedelmesen fogta meg kezem, míg a víg szökdécseléssel elfelé settenkedő lidércet ruhája gallérjánál csíptem el. Visszahúztam magam mellé. Eréjesen rántottam egyet a felsőjén, tudja, hol a helye, mielőtt romlásba vinné ezt a helyet.
- Ha megengedi, Ninurta san! – Köszörültem torkomat. Gyorsan kellett intézkednem, így nem maradt időm hosszas felvezetésekre. - Két kéréssel fordulnék Önhöz! Kérném, hogy a kardot vegye magához és semmi esetre se engedje a mellettem haladó, gyanús kinézetű férfi rátegye a kezét! – A szóban forgó személy, ártatlan mosolyára felsóhajtottam. - Valamint azt is kérném, ne engedje sem Masaki, sem Kemono…egyáltalán senki közelébe! Egy velejéig romlott, manipulatív lidércről beszélünk, akinek lételeme a káosz! Nem kívánnám felforgatni az otthona békességét! – Természetesen meghatódottan kapott mellkasához, mily csodálatos jellemleírással illettem. Meglepett ilyen némán viselte a bebörtönzést. Általában nyájas hízelgéssel szokott hangot adni tiltakozásának. Erre nem került sor, ami még gyanúsabbá tette.
Az út hátra lévő felében nem véleményeztem szóban a történéseket. Követtem az elénk siető hölgyet, aki gyógyszert próbált adni Masaki-nak. Kínosan vakartam meg az orrnyergem a jeleneten, lendületből verte ki kezéből az italt. Várható volt. Ismertem már mennyire bizalmatlan az idegenekkel és főként idegen eredetű főzetekkel szemben.
- Nevezzük pavlovi reflexnek. Ne vegye tőle sértésnek! – Súgtam oda halkan, azonban a megvillanó tekintetre némaságba burkolóztam. Isten mentsen, hogy kivívjam egy nő haragját! Az élet megtanította a rá minden férfit, ne bosszantsa fel őket, mert a pokol tüzénél is rémesebb végzet vár rá!
Viszonylag kisebb, fából épített házba érkeztünk. Ninurta san bevitte az egyik szobába Masaki-t, míg én gondoskodtam két társamról. Wamman-t leültettem a hatalmas fa asztalhoz tolt székek egyikére. Vele ellentétben a kicsi apróság nem tágított tőlem. Rémülten csimpaszkodott a karomba és hátam mögé húzódott. Gyengéden megsimogattam a feje tetejét. Velünk ellentétben, még sosem járt a fizikai világban. Ijesztően hathatott rá! Arra se vennék mérget, valaha látta önmagát…
Nem sokáig maradtunk egyedül, hiszen Ninurta san hamarosan kilépett a szobából. Türelmesen vártam a sorunkra. Legfontosabb volt, hogy gondoskodjanak Masaki-ról. A mi szerepünk még bőségesen ráért.
- Nézze el a kapkodásom, be sem mutatkoztam Önnek! – Előztem meg Wamman-t a beszédben. - Masaki sama hiányában rám hárul a felügyeletük. Hozzám már volt szerencséje! Masaki sama kardja, Wameku vagyok. Örvendek a sorsnak, alkalmam nyílhatott Önnel ténylegesen beszélgetni! Igazán sajnáltam, sosem jutott el Önhöz szavam! – Hajoltam meg mellkasomra fektett tenyérrel. A bemutatkozásomat követően a mellettem ücsörgő férfire mutattam.
- Ők a társaim. Wamman és Kemono. Mindhárman Masaki sama lelkének részei vagyunk. Ő belső lidérce, nevezhetjük a pusztító oldalának! – Mutattam határozottan a színpadiasan meghajoló porondmesterre. - A mögöttem bújkáló apróság, pedig a farkas, akit remekül érezett Masaki sama illatán. – Fordultam némileg oldalra, legalább kilátszódjon mögülem a lábamba serényen kapaszkodó gyermek. Érthető módon félt az idegenektől. Hozzánk kerülése, mondhatjuk, születése óta nem találkozott másokkal. Nem sejthette miként kéne viszonyulnia hozzájuk, vagy mit várjon tőlük. A saját gazdája megvetette és elutasította. Ezek fényében nem véletlen, tartott másoktól.
- Arról nincs tudomásom, hogy a gyermeknek lenne kapcsolata Remus sama-hoz. Kényszerből került hozzánk. Nem tudunk a származásáról semmit. Pusztán annyit talált Masaki sama, mint látható, farkastól ered. – Tettem tenyerem a félénken pislogó kölyök feje tetejére. Megszoktam a ragaszkodását. Gyakran fejezte ki boldogságát azzal, hogy bokámat rágta, vagy a trónusom borításán élezte a körmeit. Fájt a csodálatos otthonom szétzilálása, ám, ennél fontosabb kérdéseknek kellett foglalkoztatnia.
- Nem akarok tolakodó lenni, de elárulná, hol vagyunk? – Az utazások alkalmával, némileg összezavarodtam. Annyi átjárón haladtunk át, nem vettem volna rá mérget, jártunk korábban ebben a világban. - A kedves hölgy, tud segíteni Masaki sama-n? Mi, esetleg tudunk valamit tenni? – Igazán megváltam volna a kelletlen berendezési tárgy szerepkörtől. Az évszázadok megtanítottak rá, bármilyen elfoglaltság hasznosabb ilyen helyzetekben, mint a tétlen malmozás.

(click to show/hide)

9
Cölöpölés vol…mittom…tetra!

Az első kör berekesztését követően mindenkinek ad néhány percet kiszusszanja magát, törölközőt, estleg frissítőt vegyen magához, majd leüljön a verandára. Libasorban egymás mellett tudnak a tanoncok lehuppanni. Nem szól bele, mivel töltik az idejüket. Kizárólag azok kapnak a képükbe egy-egy kavicsot, akik fetrengenek, szövegelnek, vagy éppen bagóznak. Gyerekekre való tekintettel nem engedi, ott füstölögjenek. Átzavarja őket az épület másik felére, viszont azt az orruk alá dörgöli, összesen tíz percet kapnak. Késők nem ússzák meg a kegyetlen büntetést. Mennek összeszedni és kijelölt helyre hordani a fahasábokat, míg a többiekkel megtárgyalja az edzés folytatását.
A pihenőidő leteltével, egyesével hív be mindenkit a dojo termébe, ahol néhány színes, állat mintás lufi hever a földön. Lehuppan a terem közepén, majd kivárja, hogy az áldozata vele szembe foglaljon helyet. Véletlen elveszne valaki a lufikkal való játszadozásban, akkor nemes egyszerűséggel dobótűt hajít a játékba. A váratlan pukkanás és fegyver nem érne el elég nagy sokk hatást, közli is, hogy a következőt ő kapja, ha nem fejezi be a szórakozást és teszi le a hátsóját a szőnyegre.
Szokásos, cseppet sem kedves stílusában közli, mennyire felsültek a feladat teljesítésében, majd bemutatja a különbséget az edzettek által alkalmazott technika fényében, milyen, amikor ész nélkül csinálják és, amikor samu segítségével. Ezek után, mindenkinek lehetősége nyílik megbeszélni vele az élményeit és feltenni a kérdéseit, ugyanis Masaki egyetlen dolgot vág mindenki fejéhez: „Mi curikkolt át a güriből?” Kíváncsi mit értettek meg a feladat elvégzése közben. Arra a kérdésre, hogy ez mire jó, vagy miként kéne festenie, adjon segítséget, csak elővesz egy zacskó, színes, cuki, dinó mintás lufit. Hanyag csukló mozdulattal a vele szemben ülőhöz dobja.
Újabb értetlenkedésre oda sem bagózik, csak kezébe veszi az egyik közelében heverő, felfújt lufit. A vele szemben lévőnek dobja, aztán kéri, hogy tartsa elé. Ne nyomja össze! Lazán tartsa a két tenyere között. Maga mellől zöldségeket vesz elő – répán fogja mindenkinek bemutatni -, illetve egy konyhai szeletelő kést. Szükséges mutatja, hogy tökéletesen éles a penge. A zöldséget ráfekteti a lufira, aztán a késsel elkezdi felkarikázni. Ugyanakkora karikákra, ugyanolyan tempóval. A szeletelés közben a lufi egyben marad. A tartó érezheti, hogy egyenletes, apró, tökéletesen egyforma nyomás éri a levegővel teli gumit, de cseppet sem akkora, kidurranjon.
Dolga végeztével a felvágott répát belesöpri a műanyag edénybe. A pengét letisztítja, majd nyéllel a szemben ülő áldozata felé tartja. Ha nem lenne egyértelmű, közli, hogy a következő feladat, úgy felvágni legalább egy zöldséget, ne pukkanjon ki a lufi. Továbbra se erőből, vagy technikából csinálja, ha próbálja érzésből. Valamint távozás előtt, még hozzáteszi, hogy ne pocsékoljon! Minden zöldséget, húst és alapanyagot tegyen a műanyag tálba, amit mellékesen odahajít az illetőnek.
Gyakorlat végén közli, hogy a műanyag tálakkal lóduljanak meg a felállított bográcshoz. Azt fogják megenni, amit összeaprítottak! A közös főzést mindenki felügyelheti, aki szeret konyhatündérkedni, valamint a lelkes kukták is besegíthetnek. Masaki nem fog vezényelni. A csapatra bizza, hogy hozzanak belőle össze valamit.

Jó étvágyat mindenkinek! XD

(click to show/hide)

Maga a gyakorlat lényege, hogy teljesen sík felületre, műanyag vágódeszkára helyezik a lufit. A nagyobb munkaterület érdekében, valamint a feladat könnyebb kivitelezhetősége miatt – nyomás ugyebár – jobb, ha a lufin oldalán próbálkoznak. Felfújásnál nem kifizetődő, ha túl puhára, vagy keményre hagyják a lufit. Előbbi esetében a lufi görög, horpad, össze visssza nyúlik, ami miatt lehetetlen rajta vágni. Utóbbinál, pedig sokkal könnyebben durran szét. Az sem kifizetődő, ha próbálják satuba fogni, vagy kifeszíteni.
A kések egy lehulló tollpihét is kettémetszenek, vagyis a csalapálásokkal óvatosan! Finoman kell vele bánni, mert nagyobb vágással könnyedén pukkan a lufi!
Akinek véletlen túl könnyű lenne a feladat, kérhet nehezítést! ;)

Személyes beszélgetések
Nem feltétlen muszáj ebben a sorrendben történnie, csak nekem így volt könnyebb haladni!

Shiroichi MULAN Anao
Mielőtt rázendített volna tovább tolni a redvás vernyogást, merre kolbászol a cakkozója és lökjem visszafelé begórtam a közösbe. Az előbbi kurvára kriptát felforgató mutatványa is azért csónakázott el a retkes káoszba, mert végig azon pattogott, hol lézeng az a felfuvalkodott selyem pikkelyes. Kibaszott terebélyes piros paca, hogy ennyire rá van izgulva, hiszen belőle csapolták, de kajak az forgolódik a légbuborékos koponyájában cakkozókat búrok be, amikkel kurvára zéróra haszonosítom magam, mivel a gazdájukon kívül max porfogónak döcögnek el.
- Ő fenseggessége visszapattan a második felvonás után. – Séróval coloztam be a többi lomja mellé, állványra csűrt piszkavasát. - Szented mi a ráncosodott pikkelysömör üszkösödésének harmadszorra elnapolt táppénz csekkjére izgulnék rá egy csuklyás rohadtul idegeimet csócsáló, egót okádó hüllő császárra?! Inkább arra kondizz, kevésbé virítson a bakancs listája top pozijában, hogy kifingasson… – Azóta kagylózom a rühes áriáját, amióta kleptomán Samu hozzám csűrte. Szünetmentesen tolta a károgást, mekkora lúzer szekta származék.
- Vedd zacinak! Ha átvergődsz a kövi próbán, akkor pattanhatsz Mushu-val! – Arra nem kanyarodtam elfelé, hogy a picsába kéne zöldebb vidékre kergetnie a nyeszlett spanságát a trónon ráncait colozó pikkelyessel. Most erre a témára kellett ráfetrengeni, ugyanis a többi purgyét kopizva neki se koppant a tantusz, hogy kéne ennek a retkes aprításnak muzsikálnia.
- Neh! Az első köröd… - Rángott be a leprás szemellenzőm. - Koncentráció: szánalom. Penge használat: szánalom. Egyensúlyérzék: szánalom. – Löktem oda a rohadt kiábrándító pontozásom. - Hogy a francia kullancs szőrtelepi mamuszába csapattad le az Akadémiát? – Marhára nem csűrtem fel a karattyolásom. A robbanásig csűrt idegzsábámról a kurvára kánkánt toló ér morzézott a halantékomon.
- Leakadtál minden szarnál. Egyetlen pont legyalulta a szuggerádat, ami után már csak azon nyígtál befuccsoltál és ezt nem lehet megcsinálni. Disney királylánynak se vennének fel ezzel a picsogással… – Löktem keresztbe a csülkeimet. - Tipp: menetelj lépésekben. Ennél a szitunál előbb az egyensúlyod kellett kiingázni. Azok után pipa, már tolhattad volna a csonkolást. Sose totálban zizegj! Bontsd lépésekre a melót! Gyűjtsd minél több infót. Az nem cink, ha sokszor kúrod el! Tanulj belőle! –
(Megjegyzés: Ha szeretnéd, te is csatlakozhatsz a Ryuu-Natsuki duóhoz, akik a vágásokat gyakorolják)

Aikawa MERIDA Chiyoko
Kurvára feles lett volna rétestésztára csűrni a szitut. Skizonda vágta a témázást, benne lófrált és marhára kente a csapolókkal való filézés és polírozás minden bűvész kalapos csicsáját. Valszeg útközben pörgette a tetves buktákat, vagyis nem sokat károghattam hozzá, amire már kútfőből ne pattant volna rá.
- Milyenek a suhancok? – Böktem oda foghegyről. Kurvára lazán pöffeszkedtem. -Szented, mit pofozzak még a feladaton? Azért sültek be, mert rossz irányzékból faroltam bele a témába, vagy kevés hintet csűrtem nekik? – Aktívan nyúzta a friss húsokat odaát és konyított ehhez a meditálós zülléshez, szal levághatta, ha valami rohadtul sántított a gógyi tágító kóklerkedésemben. Persze nem tippmix tapaszokra gyúrtam, úgyhogy becsomóztam a pofámat és visszaevickéltem az előbbi blöki frászos cirkuszi mutatványára. Abban nem lézengett para, ahogy a cakkozóval csépelt. A probléma nála is arrafelé poroszkált, rohadtul nem curikkolt bele a hippi szigetes tespedésbe.
- Neh! Szitura térve… - Vakartam meg kurvára nyűg macaként a sérómat. - Bakker, Skizzi! Bebufláztad már a koncentrával…- Fújtattam retkes gőzmozdonyként. - Elkallódtál a zavaró tényezőkben, aztán a szúette gyújtós anatómia lecsójában és ott paff, vége lett a sztorinak! – Löktem szét a csülkeimet. - Rohadtul nem vágom, mi a kakaóbab ültetvényről elportált somblero hernyó vedlési kampányára zombultatok bele a fizikai taperába. Marhára ne így vedd az érzékelést. –

Fuchida ANNA Ayuta
Szadista mocsadék vigyorral lapítok, míg a frissen benyúlt szekta származéknak beadott pöcsös becaplat a pecóba. Kussban, totál dermedt kocsonyaként gubbasztok, míg ledobja magát a rasnya képemmel szemben.
- Neh, hamvaska! – Lököm oda neki a beugatásomat. Attól, mert porbafingó és még cseszettül nem ismeri a züllött fajzatomat, még nem fogom tutujgatni, mint egy vitrinbe szánt csicsa tárgyat. Tartom magam a retkes beviseled, vagy lepattansz elvhez. Nem csipázza a retkes módszereim, vagy a károgásom nem talpal ide többet.
- Gratesz! Lelkesedésed piros paca! Maradékban besültél. – Nyomatta oda. - Csipogj! Vágod, mi a güri lényege? Mit kapartál ki a csonkolás végére? – Ezerrel kagylóztam miket fog odapörgetni. Leakadt annál, hogy ez értelmetlen baromság, akkor tiplizhetett kispadra, mert rohadtul nem fog muzsikálni, ha nem kotorja félre az ellenszenvét. Abban úgy se pörögsz maxon, amiben nem hiszel, vagy muszájból kell nyűglődnek vele. - Ennek a témának, azaz alfája és omegája, hogy cseszettül nem gondolkozol. Lecsapod, hogy ezt mennyire tartod baromságnak, mit katyvaszolnak körülötted, mennyire gázosan csálék a gyújtósok, vagy azon kattogsz, miért nem megy. Rohadtul, ne pörögj! Lazulj bele a melóba és csak toljad neki. Érzésnél, ne arra feszülj, hogy lásd, halld, taperold a fizikai cuccokat. Benned legyen retkes nyugi és ezt dobd tovább a fára, ahogy csonkolod. –

Rosui SOFIA Natsuki
A becsattogó Tarzanellának odacsússzantottam a Kavicsovicstól kapott édességet. Derengett még, mennyire gyűrte a zaba ipart. Én úgy se toltam volna be. Amíg a rágcsán kérődzött, addig előkapartam, hogy mit sasoltam a güri alatt. Mitugrászka hátrányból lódult neki ennek a retkes témának, hiszen betonrongyoló még, ergo kisebb nitróval tudott neki feszülni a zúzásnak, másrészt meg fingja nem volt, hogy kell hentelni.
- Neh! Skubber! – Cicceltem felfelé, hogy tápászkodjon be a nyamvadt képem mellé. - Így cuppansz rá a baltára. – Mutogattam neki a stájszot. Ált a végénél akaszkodtak rá, de a törpe energetikája miatt középre toltam a csülkét. - Ne a búbod fölül kapálózz vele. Kábéra váll magasságából csapj előre. Ne görcsölj bele! Legyen laza a karod! – Marhára hímzett kotlós származékként güriztem lerázzam az izmaiból a feszkót. - Lendületből górd előre és csuklóból még koppints rá. – Ezerrel toltam, hogy elsőre szólóban, aztán rajta keresztül toljuk a mozdulatot. - A trükk, hogy a balta pengéjét, ne fullosan bikázd bele, hanem ferdén másszon bele a fába, mert hasítani akarod. Fentről lefelé! Köböre a balta felső fele álljon bele! Ehhez kell a csuklód! – Kanalaztam elő egy hasábot, amit elé csűrtem, hogy tesztelje rajta, amiket károgtam. Eresztettem had szórakázzon vele.
- Bármilyen pengés cuccal csalapálsz, mindig erre fókuszálj! A penge éles, vág magától! Nem kell neki csűrnöd az ellennek. Mindig fentről húzód a pengét! – Kapartam elő a főző nyesőt és villantottam vele pár vágást belassított nyomulással, amiből lecsekkolhatta, hogy mindig ferdén tartom a pengét, sose teljes felületével feszülök neki. - Ne izmozz, pöti! – Borzoltam be a séróját. - Meg vannak az alap vágások? Vízszintes, függőleges, kereszt? – Passzoltam le neki a szeletelőt és toltuk be közösben, amiket elvileg lecsorgattak nekik a csuhás képzőben. - Itten virulnak ezek a vekni kenyerek. Told rajtuk ezeket a vágásokat, ahogy az előbb. –

Masachika BELLE Ryuutaro
Kurvára tempósan rángatózott a szemellenzőm a nyápicka berongyolásakor. Attól az ózon lyukat pattintó vakerálástól, ami elszivárgott a pofájából marsi pályára lőtte a retkes vérnyomásomat. A pofája mellé csűrtem a retkes séf szeletelőt, hátha arra tapaszt lök a képére és végre leteszi a valagát. Rohadtul kaparásztam a nyugger sejtjeim után, de a mekkai csempe festésének porkeverékére nem maradt veszteg. Marhára rávetődtem és gúzsba kötöttem a kattant pofáját, ne idegeljen a zsongós csivitelésével. A leprás gigájánál becsűrve torlaszoltam el a picsogását és a bütykeimmel rákoalázva oldottam be, ne ficeregjen.
- TE ISTENVERTE GYÖKÉR! Nem elég ellazsálod a melót, még a picsádon se kushadsz! Ennyire ki akarok csapni a tetves biztosítékot?! – A nyöszörgő vergődése marhára nem hatott be, csak akkor lazítottam a szorongatáson, amikor már nem kapálózott, mint egy áramba zakózott galambdúc.
- NEH! Kurvára kaparjad összefelé a képzett valagadat, vagy baszottul téged foglak felkockázni az üstbe! – Kászálódtam le róla és csűrtem hozzá egyesével az összes tetves csomagoltan készre kelesztett kenyeret. - Az alap nyesések, még ott lézengenek a koponyádban? – Arra magasról toltam a csavart fagylaltot, hogy a tángálás ellen szirénázik. Szimplán a fába pöccintett késre böktem. Az újabb debil műsorára, hogy nem bírta kicibálni, csak tikkelő bagolylesőkkel toltam be a tarkójába egy tockost. Laza mozdulattal pattintottam ki a pengét. - Barom! Ha cibálod, beletörik! Felfelé pöccinted és engedi! – Csűrtem oda még egyet. - Neh! Takaroggyá az alapokat tolni! Natsuki majd segít a gyopár pofádnak! –

Ninurta ARIEL Ra’im-Zerim
Felcümmentettem a góliát besasszézására. Kurva méretes rejtvényt csűrt elém Piton prof. Rohadtul nem kapirgálta a csíkszem felfogást, így neki elkárogni ezt, kábé felért a cölibátusban redtube-ot pörgetni. Marhára nem kavarogtak gebaszok vele, mert kurvára profin gyűrte az aprítás és páholás művészetét. A bibi abban szakadt az elfajzott tapló paraszt képemre, megértessem vele ez a totál halandzsa ázsiai baromságot hogyan kéne neki belepingálnia az értelmező kézi szótárába.
- Neh! Hogy ityeg ázott cirmos? – Húztam el a pofámat szemét kopóként. Vágtam, mennyire rühellte a gürinél bedobott löttyös csuprokat. - Alap, hogy rohadtul virultam a nyűglődő pofádon, de vágod, hogy arra pörögtem rá, minél zavaróbb szituba toljalak titeket. A keménykedő rosszarc Józsik élesben sem tolják magukra a mute gombot, hogy lazábban ráfüggj a belső nyugeszodra. – Kaparásztam be a tetves mellkasomat. Már kurvára plafonig tolattam magam ezzel a témával, mert egyikük se csettintette ki, nem fizikálisan kell rágerjedni a természet szülöttének idomaira.
- Szented mire coloztam ezzel a csalapálással? – Pörgettem meg a nyeszlett tenyeremben a szaros kést, majd dobáltam kurvára ráérősen egyikből a másikba. Nem feszültem rá a kibaszott karót nyelt góré címerre, míg szövegelt. - Ha nudira bontom a melót, akkor most vérben kéne fetrengenem a kibaszott padlón. – Bambultam rá a csülkeimre, amiben még mindig rohadt zavarmentesen szórakoztam a késsel. - Az a szitu! Mindannyian kurvára pappal beáldott szent rizsának vettétek, hogy a fát kell szugerálni essen elemekre. Most, csak a kezemre sasolnék, nem csorogna el hozzám, mit zagyváltál az előbb. Viszont, ha a karattyolásodon csimpaszkodtam volna felnyársalom a picsám ezzel a fogpiszkával. Nem kattogok azon, hogy te vakerálsz, se azon, hogy mit csűrjek a késsel, csak csinálom! – Állítottam meg a csülkömben a pengét és toltam a képéhez. - Csomó faszságon kattogsz! A tested, külvilág, fa, csonkolás…-

Hoshi CSIPKERÓZSIKA Ryohei
A debella szőke csibe betipegésére felcümmentettem, majd kurvára felzsugázott gyárkéményként, füstölgő pofával számolgattam a tetves gyapjas lidérceket, hogy kurvára, csak lendületből basszam sérón a kezembe kapart legyezővel. Azt a retkes bájolgó nyálzó fanatik vergődést, amit letolt, még a NASA műhódjai is kiszúrták! Baszottul gyűrhette volna táposabban az ipart, ha nem az agresszív törpére van rákattanva.
- Csesszed, csibe! Mint a retkes kanos tini! Oszt, te vagy rohadt hatvan plusszos katona?!  Hova toltad a fókuszod?! – Csűrtem oda párszor a leprás manuális ventilátorral. - Kövi körre tarcsad a gatyádban a farkad, vagy jégsapkát generálok a picsádból Szenyával! – Azt nem pattinthattam be, hogy elkutyagoltatom a papucs generáló töpszlitől, mert a rühes gürizés része, minél több zavaró tényező szállingózzon az éterben.
- A stírőlés mellett kavarodtál mindenfele… - Dörgöltem be halántékomat a leprás legyező végével. - Ne agyalj! Ne hormon kancáskodj és ne szard le a fát. Arra kéne méretesebb energetikával ráizgulnod! –
(Megjegyzés: Ryo nem kap kést :S Neki továbbra is kézzel kell próbálkozniaxD)

Demothy POCAHONTAS Neyen
A sárga csipogó után beporoszkáló töpszlire gigantikus sóhaj szállingózott el a légző központomból. Lézengett a koponyámban, hogy sokat tápol, ezért a megmaradt citromos diabéteszt elé tolattam. Totálra baltára mixelő pofával szenvedtem végig, hogy ezek után a mitugrász belapogatott. A suhancban volt energetika. A hátam bekongott a paskolásától, bár kurvára nem kapartam össze a részleteket, minek cuppant a képemre. Főleg, hogy szart se rizsált, csak elkezdte tömni a süteményt.
- Keh! – Vakartam be a sérómat, mert az eddigi bagázs már kurvára leszedálta a túélőként szédelgő agysejtjeimet. Attól meg az összes spájzban tartott szőrszálam űrnek meredezett, hogy a töpszli Szaturnusz méretű bagolylesőkkel tapadt a pofámra majszolás közepette. Kurvára nem vágtam, mi a redves meteor árnyéka szállta meg a koboldkát, hogy reflektorozva bámult.
- Baltával marhára küszködtél. Késsel zörög a szekér? – Böktem oda neki nyéllel, hátha arra csimpaszkodik rá az én pofázatom helyett. Egész pofásan pörgette a csülkeiben, szal ezzel nem fogja elszarni az időt, mint az előző felvonásban. - Kurvára sokat kattogsz a részleteken. Ebben a fordulóban told tapasztalatra. Próbálj ki minden szart és ne gyűrj retkes diagrammokat! Ne fékezz be, ne nyenyeregj az adatokon, mi nem klappol, hanem az érzésre feszülj rá, miket zagyvál a tested! –

Hayakawa HÓFEHÉRKE Yuki Hajime
Betoji kukótojás illedelmesen körített besasszézására karba löktem a csülkeimet. Arról nem akartam lökni a hantát, mennyire rohadtul cinkes az egyenesben kapálása. A búbánatosan frontálisan elcsapott képére volt gravírozva, hogy cseszettül piszkálja ennyire gázosan lézengett a feladat teljesítésében.
- Neh! Felengedett a kobakod? – Gyűrtem oda neki retek szenya vigyorral, ne vágogassa nekem a vágóhídra lökött áldozati baromfi pofát. - Mostan nem csűrlek magaslatokba! Ennyi sokkolás kurvára elég volt mára. Viszont a balanszod baromira elkaszálta a horizontális tente póz. Ennek tempósan neki kell feszülni, mert, ha így mész terepre egy betintázott menos mini is lekongat…– Attól, hogy nem akartam, témába csapva, baltát csűrni a gerincébe, még nem rikácsolhattam baszottul mellé.
- Megspékeljük a kövi köröd. – Toltam oda a leprás főzőcske kést. - Deszkán fogod ezeket a nyamvadt zöldségeket csonkolni, miközben az előbbi rönkökön sétafikálsz! – Löktem elé a kerti fikusz kupacot. - Ugyanaz a muzsika! A nyesésre zombulj, ne a császkára! –

Urufu JÁZMIN Jintarou
A kéglibe ólálkodó bűzrúd szipákolóra kapásból csűrtem neki a tetves karton füst ropikat, persze kurvára egyesre redukált dobozokkal. Feltankoltam a cseszett pofájának, mert ez az éterben felszívódó szellem fajzadék kapatott rá erre a szutyokra és még ténfergett bennem annyi, hogy hálából dobbantok neki.
- Baszod, Taroló! Már a házilag tenyésztett Sebastian-od is elpatkolt annyit bagzol! – Górtam oda az uccsó pakkot. - Am is, hol a pamutról lefejtett alaszkai csótány csápjában lézengtél az utóbbi időben?! – Dobbantottam le a picsámat, mielőtt a pofájára akaszkodva nyúztam volna ki belőle az évtizedek alatt beturbózott lelkesedését. A kibaszott őszülő köröm csócsálást szaggatta rám azzal, hogy baszottul elkallódott SS-ből és a csicska követő csuhások se vágták merre kavarodott el. Felőlem aztán elszelelhetett, de legalább az én ex-felettes képemnek lökhetett volna palackpostát!
- Seggel! – Böktem időszakosan beránduló szemellenzővel a szőnyegre. - Vettem, hogy a rohadt lazaságod nem szállingózott el veled egyetemben… – Tuszkoltam ki a nyűves szavakat a fogaim között. - Kibaszottul kicsinállak, ha a kövi kört ellézenged! – Egyenesen a pofájába vigyorogtam, vagyis vicsorogtam, amiből sejthette kurvára boldogan cakkozom ki a valagát, ha tovább szarakodik az edzésemen. Alátámogassam a retkes csivitelésem, még a rohadt kést is felvillantottam, amit egyenesen a csülkei előtt állítottam bele a tetves szőnyegbe.

Komoki MOANA Daniel Hiroto
Marhára a koponyáját dörgölte a következő páciens beesésekor. A hüllő származék bundás professzor által felkonferált porontya volt. A karót nyelt tartással és illemkedő szarozással versenybe szállhatott volna kukótojással. Sárga kéglibe tudták zavarni ezekkel a totál felesleges szájtépésekkel, de nem károgott bele, mert kurvára értékelendő nekik futotta viselkedés kapszulára az ő elbaszott képével ellenben.
- Dettó kopi a bibi nálad is! Rá vagy totálisan bandzsulva, hogy a fa, meg aprítás, meg pöpec kéztartás és bla-bla-bla… - Löktem oda a retkes vakeromat. Nem ugatott válaszként lópikulát sem, valszeg arra szobrozott mit csűrök még a képéhez. - Ne koponyából, hanem érzésből gyűrd a csépelést! – Dobtam oda a kövi bolondéria tartozékait, hogy valamiféle életjelet csalogassak elő a purgyéból. - Továbbra se magán gyűjteményből pörgesd a gürizésd! – Löktem neki retkes vigyort, hogy véletlen se kalapáljon megest az utángyártott dns hentelőivel.

Hoshi HAMUPIPŐKE Kazumi
Sájnolva caplató segély lelki szolgálatra csak letoltam egy retkes pofám csapást magámnak. A retkes védelmező tollas anyóka retkes szivárvány eregetéssel virult a képem előtt és lökte a tereferét az eddigi tetves élményeiről. Kurvára balta arccal malmoztam ki a rohadt lexikont megtöltő karattyolását. A végére már baszottul fetrengtem a nyűves szőnyegen és a fülemből piszkáltam kifelé a cseszett agysejtjeimet. Baszottul nem akart a károgására pontot biggyeszteni, ezért baszottul belefricskáztam a pofájába a maradék édességből.
- NEH!  – Kászálódtam fel a rühes talajzatról. - Kurvára nem csépeltél még éles cuccokkal, mi? – Egyik csülkébe a cseszett kenyeret, másikba a sushi filézőt passzintottam. - Tess! Ez a pöcök jobban passzol a mutter szívecskédhez! Rongyolsz vagdosást gyakorolni és ezt a retkes fa zombulást félre pattintjuk. Az alapokat kell lecsorgatni, mert kurvára zéró motoszkál a gógyidban mit kell ezekkel a fém szutykokkal csinálni. –

Yoshida RAPUNZEL Yoriko
A bolha méretű, de annál többet nyekergő és kattogó bestia felbukkanására kurvára körbe forgattam a gülüimet, vajon megest mekkora retkes áriát fog letuszkolni a gigámon, hogy képtelen nem ötmilliárd szarságon kattogni egyszerre. Lézengene pause gomb tutira ráfittyenteném a spilás fruskára, hátha úgy az idegeimet cincáló vernyogása elpárologna és csak a telibe bikázott lelkesedése maradna. A kettő kombója rohadtul lepicsázta az idegrendszeremet, ezért marhára nem lőttem többre a vakerálást, csak terebélyes fújással elé toltam a nyeszlett kést.
- Kurvára makoghatok…vágod, mi a difi! Neked kell kipöccintened, hogy tod lekapcsolni a koponya pörgésedet. – Vakarásztam be a mellkasomat. Kurvára nem akartam lógva hagyni, mert kurvára nem csettintek ki pillanatok alatt megoldást. - Két tippem van, amit bedobok! Egy széttoljuk az agyad! Elvonjuk a figyelmed a vágásról. Asszem ez lesz a marhára lájtos részlet. Második nekifeszülés az lenne, hogy mi az, ami kikapcsol, ellazít, ami segíteni szokott pihenni? – Más nem, akkor rágerjedek arra, mással kanalazzuk össze, hogy lemegy punnyadás állapotába. Marhára nem vágom ez mennyire tuszkolható még bele a zen állapotába, de mindig azt karattyolták, eltérőek vagyunk és mindenkinél más módszer, vagy saját trógerség hozta be az eredményt.

Urufu MEGARA Heisuke
A nerd purgyének tolok egy öklözést, mert kurvára legyaktam a kapeszát. A tippért ficcentettem neki a piros pöttyöt, de a feladatnál belökött horpasztása már kevésbé lökte plusszos zónába a véleményemet.
- Feltámadtál, cheater? – Pöccintem be az orrát, hátha nem horkol be megest, míg itten mereszti a valagát. - Vágesz, hogy lelazulás volt a retkes feladat, de nem abban a formációban bekómálsz a rönkön! Te nem, hogy a gyufára csekkoltál, hanem a büdös semmire, de azt rohadt aktívan! Ebben az a kurvára gyászos szitu, még ezzel te kapartál a megoldáshoz legközelebb… – A koponyámban átkaristoló totális kudarc gondolatára betikkelt a szemem, viszont ez nem a gamer pöcsös problematikája, hogy sakálként vonyítva csűrjek hozzá minden szart, miért muzsikáltak ennyire pocsékul.
- Neh! – Képébe gyűröm a leprás lufis zacskót, majd a kezembe kapartl felfújtatott vackot a kés hegyével szétnyisszantom. - Ezek majdan ébren tartanak! Ha mégse… – Nyúlok be egy újabb retkes levegővel Jabba-ra pumpált gumit, amin rázendítek húzgálni a tetves ujjaimat, minél idegeket cincálóbban nyekeregjen. - Beterrorizállak, ha henyélsz, Chikito! – Basztattam még a lufit párszor, hogy szeleljen elfelé, ha nem akar több baromsággal traktálni.

Kim TIANA Sun-young
Rohadtul tempósan dagadt a homlokán éktelenkedő ér, amikor lecsekkolta kicsoda fog a pecóba tolatni. Azzal indított, hogy a becurikkoló akadékoskodó és kibaszott kreatívan szabotáló csitrivel szemben eleresztette a lufi belét, ami rohadt fület kaparászó virnyíkolással köpte ki az összes levegőt. Balta pofával ejtette szőnyegre a lufit, majd bökte oda rohadtul előzékenyen az üdvözlése okát.
- Ennek nem volt kurvára értelme… - Lökte le a picsájára magát, mert cseszettül kaparászta az egomán génjeit, hogy a flegma szuka könnyedén lökte magasba a csülkeit, amikor kritizálni kellett a gyakorlatát. Az marhára más tészta, hogy cseszettül értékelte a többi susnyásban lapító beszarival ellentétben kibökte a véleményét.
- Szal, eredmény? Átbukfenceztem a rostán, vagy továbbra is egy baromsággal traktáló kóklernek lőttél be? – Rohadtul számoltam vele benyögi, hogy kurvára ugyanúgy szarnak veszi az előbbi gürizést. - Tod, ez mire bombáztat rá? Ösztönös rezdülésre. Nem kell marhára tápos Pistának, szemfüles Miskának, vagy tornász Marisnak lenned, hogy kibaszott eredményesen támadj, vagy védekezz! Ha ezekre zombulsz, mindig valamin kattog az agyad. Mivel támadj, hova, mit reagálnak, mi lesz előtte, vagy utána. Ez a sok körítés leszipkázza mozdulatodba lőtt energiád jelentős részét. Amikor nem forgosz ezeken a részleteken, csak a mozdulatra ügyelsz, százas lesz a sebzési rátád. Úgy festek, mint egy rühes kondi Matyi? – Böktem a girhes képemre. - Ettől még bármikor lecsapok egy MMA-s májert, vívó zsokét, mert nem a technikára, vagy szitura feszülök rá. Teszem a dolgom. – Vontattam be a vállamat. Felőlem kurvára vehette üres ego locsogásnak. Ennek a retkes ki-mit tud szórakozásnak az egyik alappillére, hogy rohadtul tudd, be fogod gyűrni, mert, ha teszetosza lúzerként, vagy leszarom tablettával feszülsz neki, tuti az elhasalás.
- Ezek a gyépés feladatok nyúzzák a tested, összehangoltan üzemeljen, ugyanis a pöpec odapörköléshez az kell, hogy minden porcikád reagáljon a másikra, vagy baszhatod, mert a kibicsakló bokád miatt padlóztatnak. –

*Bocsánat ennyi ideig tartott a második kör megszületéseToT

10
Lezárt küldetések / Re:Tiamat nyomában
« Dátum: 2018. Jan. 05, 21:26:57 »
Rohadtul a képembe tolták, hogy cövekeltessem a picsámat, majd akkor keménykedek, ha már összekapcsozták a cafatjaimat. Akkor aztán marhára oda fogok csapni a gyapjas bütykös Guns N'Roses tagnak. Erről basszotul nem lézengett tuti pirulám, de dobbantottam egy flegma cümmentést, legyen csak határidő naplóban, ha feltámadnék, mint Deadpool, akkor aztán odapörkölök az ordasnak. Most nem vettem be ezt a díszmadzagot. Túlságosan ki voltam. Eskü sóvárogtam hőscincér után, bokszoljon át a koporsó szögemen. Hasogatott minden alkatrészem és olyan szinten szédelegtem, már baszottul csak színes, aztán fekete kupacokat láttam. Ezt bármikor rohadt lazán beviselném, de a csomagot megspékelték a leprás ölebem mellett, azzal a leprás pestissel bepácolt kaszás fazonommal is. Baszottul kapirgálta a tömlöc rácsait és kurvára nem vágtam, meddig bírom visszatartani a dupla lépfenét. Alig bírtam a saját légzsákomat rávenni üzemeljen, nem, hogy azzal a két hóhérral egyezkedni. Cseszettül kitikkadtam minden fronton. A gógyim, csülkeim, akaratom is be próbálta csűrni a kulacsot, hogy telelhessen.
~ Megjegyezném, minden tőlem telhetőt megteszek a siker érdekében, de egyedül én sem bírok a két barbárral! ~
Felmorrantam a lüktető gógyi löttyöm közül karattyoló lajhár vernyogásán. Kurvára csekkoltam a szitut, hogy rohadt gázban vagyunk. Piros pont a nyeszlett ellenőrzőjébe, próbálta háttrébb zavarni a csürhét, de attól, baszogat a nyilvánvaló elhasalásommal, még marhára nem kecmergünk előrébb.
~ Kérlek, uram! Tarts ki! Eddig minden krízist átvészeltünk! Nem szeretném, ha a mai napon szakadna meg ez a sikerszéria! ~
- Nem bírom… - Hörögtem a fogaim között kipasszírozva. Kezdett baszottul jégkockásítani a klíma. Egyre kevésbé észleltem, merre kolbászoltat vörös anakonda. Elszeleltek a retkes neszek, pilács és baszottul kezdett besötétedni. Nem csekkoltam semmit, abból mi csörgedezik a leprás univerzumban. Talán, lekoppintották a pofámat, mert baszottul szilárdnak taperoltam a talajt. Az átfurakodott retek tompa morajként hozzám, mintha az első trónoló muksó a zagyválna. Ez kurvára a rivaldafényes meghívóm volt a földelésre. Kibaszottul küzdöttem az elemekkel a legyalulni való pofámra tereljem a követő szondákat. Jöttek a sörényes főgórének egy menettel. Nyomathattuk, mert marhára bevettem, ha már halhatatlan isten származék, akkor a tapsolásával kicsinál.
- E~ehe, te! – Szörcsögtem kibaszott értelmetlen vergődéssel, lökjem az irányzékomba a pofázatát. Valamelyik méretesebb sötét pacának kellett lennie. Azt nem vágtam a szétfolyatott vérem miatt zandzsult be a látóterem, vagy kurvára a szemem váltott kontrasztot. Baszottul benne volt a puttonyban, hogy az a szarkeverő tenyésztett maszkos siheder szabadulóművészkedik már az ábrázatomon.
~ Ehhez bezzeg van erőd…~
- Kussolj! – Kibaszottul négylábú nyomorékként morogtam a retkes semmivel. Teljesen ketyós nyomorékként halandzsáztam szellemeskedő parasztokkal. Ebből kurvára százasra levágtam, baromira kezdett mindenféle irányzék kicsúszni a csülkeim körzetéből. Hol az egyik tetűláda, hol a másik szőrme telep cincálta az idegrendszeremet, ami baszottul kezdett rajtam kiütközni. Kurvára betorzulhatott már így is a rasnya pofám. Nem kellett tükörben csekkolnom.
~ Úgy hiszem, tisztában vagy a problémánk súlyosságával. Nem ártana tájékoztatnod Ninurta san-t a következményekről, vagy legalábbis felkészteni rá, hamarosan védenie kell magát…~
- Tudom! – Morogtam tetves vadászatra bepöccintett vadparéjként és dobtam fel a retkes kattant műsoromat azzal, marhára csaptam egyet a karmaimmal. Kurva tempósan le kellett kongatni az összes motoszkáló ingeremet. Már baszottul nem húztam sokáig és rohadtul nem rittyentenék hentes ámokfutást.
- Piton prof! – Szörcsögtem retkes vergődő nádszáli poszátaként brummogó csapdában. - Kurvára kéne a koktélom! – Lövésem sincs, mikor csűrte oda az enyészet, vakerált, meg mi a lepkehálóból kelesztett pongyolapittypangot tolt be. Szimplán annyi csordogált el kibaszott málhás szamár zakózott rá az egész leprás testemre, majd kurvára elszelelt minden tetves kínlódás a tagjaiból, konkrétan a kisbütykömet se észleltem. Baszottul nem curikkoltam erre a legbarbárabb szeletelős álmaimban se, hogy ilyen gecire lebegtető érzés, ha dugóból rángatják ki az érzeteidet, de ebben az elcseszett pillanatban, marhára erre volt keresletem. A gógyimban még techno partit csapatott a lázongó duó, de az már rohadtul nem hozott zseblázba. Minden retkes napon űzik ezt a szarakodást. A másik gebasz lefagyasztásával még baszottul futotta a kapacitásból, hogy kagylózzak a körzetemben. Néha bemosódtak a zajok és kani nyikkanást se vételeztem, de egész lekövettem a történéseket, ha nem is kapásból. Lézengett némi jeltovábbítós bukdácsolás.
- Ha~ah?! Hókuszpó~k? – Vágtázott fel a nyígásom herélt kappanokat lealázó magaslatokba. Nem teljesen vágtam, minek csődít ennyi tetves kuruzslót, meg kábéra melyik ajtó mögött lappangó univerzumra célozgat. Nem vágtam, de már rohadtul arról lökte a rizsát, hogy kifaragja a picsámat márványból.
- Soha nem csapattam ennél zúzósabb balhét! Én jövök neked! – Eszkábáltam valamiféle vigyorra hajazó grimaszt a pofámra, már, ha változott egy bolhafingnyit is. Az előre kavarodó fekete, vagy még mindig nem vágtam a színpalettát fruskáról meg lecsorgott az infó, hogy a tomboló pikkelyeske.
- Szimpibb, ha trécselsz cincálás helyett. – Legalább a szarakodásnak meg lett az eredménye és piton profnak egy részletben maradt a lánya. Arról lecsúsztam, mi a fánkról lecsepegtett repce tunika gombos flitter bibircsókja lett a bezsákolt kavicsokkal, de király kobra relaxban lézengett, vagyis azokból is összeállhatott az a baszom-faszom Smaug vagy mi retek. Az a cseszett terebélyes bunkósági ráta, hogy rohadtul nem piszkálta az ingerenciámat. Ha már kipipáltuk a tetves bakancslista pontokat, akkor tipliznék kómázni. Nem akartam ebbe a nagy família románcba belepiszkítani, de az volt a gyépés szitu, hogy magamtól nem kanalaztam magam semerre.
Valszeg fényévekre trillázhatott a pattanhatnék vészvillogóm, mert berágott piton már kanyarított válltáskának. Arról katyvaszolt, hogy rendbe csapatnak Harry Potter módszerekkel, de, hogy merre, vagy minek, azt már nem dörgölte a szaglószervem alá. Ezzel a foltozással már kurvára nem kellett pepecselnie. Rohadtul gigára értékeltem, eddig is cihelt, duplán lebénított és egyáltalán, hogy téphettem vele balhézni. Dobozoldában lézengett a többi maszkos kókler, akik vágták, mihez kezdjenek a pofámmal.
- Neh! Ne strapáld magad! Passzolj küszöbre! Felszednek…- Makogtam oda, de rohadtul rám se bagózott, csak rongyolt tovább egy újabb nyeszlett kapun. Kurvára nem gondoltam ennyire rühellni fogom a leprás galaktikus CSK-1 csúszdákat, de már marhára kezdett vele tele lenni a hóbelebancom. Főleg, hogy túlvégen, ugyan nem egy feltuningolt halhatatlan krapek, hanem egy löttyöt tukmáló banya ácsorgott. Felém kondította a szutykát, amire kurvára arrébb akartam nyúzni a pofámat. Baszottul nem fogom mindenféle ismeretlen trutymóba belemászni, mert rám vakkant egy satrafa. Már, pedig úgy kókadozott a retkes szerencse patkóm, hogy ez a szőrme muff csatangol velünk és még a pofámra fog császkálni, ha bedugnak a sufniba összefoltozni.

11
Lezárt küldetések / Re:Tiamat nyomában
« Dátum: 2018. Jan. 03, 21:39:07 »
Tajparaszt szörcsögéssel vettem az alaplapot, hogy mi van mimóza önkéntes mentőszolgálattal. Arra passzt löktem, milyen mátrixból szabadult búgócsigáról rizsál, de jelenlegi elbaszott vaksi állapotomban egy kurva terebélyes hirdető faszom táblát se csekkolnék, csak miután telibe koccantottam. Akkor se vágnám, mi a tetvedék rongyolt nekem. Marhára benne lenne a ketyós kortörténetemben, teljesen begőzölt tulokként nyomatnám a vakert betonkának, ne kötögessen belém sutyerákként, hanem szemből tolja a májerkodást. Rohadtul nem vágtázna kettő hússzal keresztül a gógyimon az igazság elcseszett morzsája, baszottul magamnak csűröm a balhét. Kurvára nagy gebaszban szobroztam! Az egy rohadt kamu lélek cirógatás, majd hozzászokom ehhez, meg idővel jobb lesz! Büdös szarokat! Végigvergődtem nem egy földelési kísérleten. Ez is olyan, mint minden baromság! Minél többször gyűröd, annál nyűgösebb és annál kevésbé pofozod százasra a picsádat. A start csomagra kukkantva, meg az is csoda még kotorászok. Ennél fentebb kétlem baszottul csimpaszkodni fogok. Kár, hogy nem vagyok egy rinyagép. Akkor most elvágnám a pofámat és nyüszítenék minden szarért, hogy szolgálják kifelé a degenerált fajzatomat. Már a gondolatától okádnom kell…
Majd nem baromira kipipálhattam ezt a költői beszólásomat. Rongyosra csuláztam a véres retek képződményemmel a nyeszlett kulacsot, miután kibökött piton professzor egy kibaszott nevet, mármint azt a nyamvadt nevet! Rohadtul arrébb kellett bogarásznom a kagylóimat, tényleg annak a kivénhedt szoknyapecér csuhás gyopárnak csekkoltam a nevét, vagy lézengett másik pongyola pitypang ezzel a személyazonosággal.
- Neh! Mitet makogtál? Kinél dekkolt a fityegő? – Felcümmentettem a redvás szitura. Nem számolgattam azzal a képlettel, hogy az a Hoshi, pontosan ugyanaz lenne. Régebben is szórakáztak vele volt egy verzióból végtelenített kiadás, mert mindegyiket ugyanúgy ejtetted, csak másképpen karistoltad, így a jelentése se passzírozott. Mondjuk, csak a retardált kreténségemnek tapsikolhattam nem kattintott be a tunsgram izzó, talán rá kéne zoomolnom máltai szeretetszolgálat meg a jövő pereputtyos sárgaláz dns-ére, hátha nem poénból lébecolnak ezzel az azonosítóval. Kezdett bevillanni a barom vakaródzás, ugyan mi a francia pirítósért nem kaparászom magam közelebb a saját rokonaimhoz. Valszeg, mert egyetlen túlélő, mikróba mércével kipitiszkálható agysejtem se lézeng, hogy kiszúrhassam az orrom előtt karistolókat. Eddig baszottul felpörkölődtem mindegyik családtagom előtúrásában. Rakás szarkupac voltam ehhez is.
- Vazzeg! Az a szitu Teréz mutker a távrokonom.  - Kapargáltam a flaskával, véletlen se dobbantsam a pult mellé. Rohadt gány lett volna, ha kibaszottul ráloccsantom a csempére, aztán még szemétdombot is csapatok magam után.
- Hoshi Shihaku a redvás bácsikám! A puccos nagyanyóm, Sachiaru Airin Kiyomi mammer ment hozzá a bugris apjához Hoshi Testuya-hoz. Ceh! Legalább az ő porontyai már célkeresztbe vannak lőve. –
Forgattam be a maradék lepénylesőmet, de kurvára sajgott tőle az egész redvás koponyám. Akkora erővel vágtak bele egy dárdát, azt hittem marhára ketté hasadt kolompérként szállingózik le a nyakamról. Cseszettül nem volt ilyen előzékeny seggarc, úgyhogy vergődhettem tovább a pöcegödörben. Onnan bombáztam sziszegő méregzsáknak, még fricskázzon vénán ilyen koktéllal, ha becsavarodok. Persze az egész hadoválásból csak annyi csapongott neki az éterben, totál nem menne betépjen, én meg kurvára nem vagyok földre pottyantott ordas.
- Bingó, Sherlock! – Az orrom alatt dünnyögtem, aztán csűrtem neki krákogni. Valami szutykot gyűrtem felfelé, amit nem lőhettem tajparasztként csak úgy az éterbe. Legyeztem a mázsás szőrme kobrának dobbantson nekem valami retket, amit a képem elé kaparhatok. Lepasszolt cuccért nyúltam, de voltam akkora lúzer felakasztottam a karmaimra. Rohadt sikeresen fokozatban ténferegtem a colozás, elkapás művészetével. Legalább horogra már kurvára fel bírtam aggatni a szarságokat.
- Keh! Kibaszott mészárszék. Rohadtul elszállok és szétcincálok mindent, ami lézeng a környékemen, ha ott meg nincs, akkor keresek. Nem izgat semmi, csak a redvás pusztítás. Nem kapcsolok le, míg bírom vonszolni a valagam. – Kapartam össze a maradék kitartásomat elvánszorogjak a szemetesig. Bele kellett rázódnom a mozgásba, még, ha kurvára azt is éreztem szétszakad az egész retkes testem. Csusszanó tekergőző szerint két nyüves kapu szobrozott még, szal egybe kellett kavirnyásznom magam. Az ki volt csukva lepasszoljanak az intenzívre szörcsögni.
- Vaker feles. Oda se bagózom. Valszeg fel se ismernélek. Totál nem vagyok olyankor képben. Lefogni esélytelen, hacsak nincs bitangos mágia a bunda gatyádban. Eddig ezekkel zártak le, míg hullára vergődtem magam. Vagy a tentebogyó, de már az is kapufa. Ideje bolhafing a redvás vonyító gépnek. Simán legyűri…–
Egyéb tippem nem lézengett. Rajtam élősködik már több, mint száz éve ez a rohadék, de marhára nem bogozta ki egyik agyagedényes díszpinty sem, mivel lehet takarékra tenni. Az átvedlések sose lettek kevésbé gázosak. Sose poroszkáltam tudatomnál, amikor elszelelt a nyomorult hentes. Hátralökte a fotelban és onnan kellett csekkolnom milyen kurvára hatékonyan filézek ki szerencsétlen lelkeket. Felkutyulódott a gyomrom ettől az egész undorító szartól, de terelő sztoriként felvillant a következő ajtó, úgyhogy lőhettem az idegszálaimat a mozgás kibaszottul gyötrelmes folyamatára. Kurvára megszívtam a képemet, ahogy roppanósra összereteszelt protkóval kihúztam a picsámat. Abban az elföldelt másodpercben rándult be a maradék bagolylesőm. Cseszettül beleállt a kínlódtatás az oldalamba, karomba, minden egyes lézengő alkatrészembe. Pillanatra bemosták a pilácsomat és rohadtul csúszkált a csülköm kifelé a súlyom alól. Majd nem leprás cövekként koccantam bele a csempébe, de oldalról betámasztottak. A döccenéstől csettintésre tisztult ki a képernyőm és erőltettem a bütykeimet vánszorogjanak előre. Kurvára nem fogok két tetves kapuval a vége előtt lepadlózni!
Gyökkettővel átvergődtem a redvás reteszen és arról még nem lézengett terv moszatom, mi a répatorta formázó dél-afrikai szabad kőműves harcsa bajszát fogok tolni. A retkes közlekedés elzabálta az összes tartalékaimat. Komolyabb mozdulattól hótziher magam alá csurrantanék, vagyis NASA spuri lövésem se fürdőzött, mihez kezdek, ha felém rongyol az ukrán gyors vonat. Az rohadt nagy tahóság lenne, előre zavarnám fekete mambát cécózni én meg majd csűröm a tetves edző vakert, hova mosson be. Amúgy se volt szimpi az a szürkére mázolt hőscincér, aki a búránk előtt dekkolt. Ráadásnak piton profot elkapta az üdvözlégy ordas szagminta, vagy bűzlesz kuka töltelék vergődés, mert előbb a bundesliga frizkós csókát, aztán engem orrolt körbe. Rohadtul a rühes vonyítók villantak be, ahogy egymás valagába tolják a képüket. Kurvára ajánlottam vörös nádszáli poszátának, meg se próbálkozzon vele, de mákos patkóra nem mászott bele a privát szférámba.
A retkes airwick eregetést követően bedobta az éterbe, valami görög falunak a kókler vezére ez a fószer. Kurvára nem akadtak tartalékaim rizsálni, ezért dobbantottam neki egy biccentést, hogy vágja, vettem a bemutató leckét, nem vagyok ezer százalékosan tahó. Arra viszont betikkelt az egyetlenre fogyatkozott gülüm, éppen a redvás ábrázatom előtt zendítettek rá arról hablatyolni, ennek a Bon Jovi-nak lennék a fattya, vagy a tesójának. Bár ezt a rohadt zákutcás témát rögtön miszlikre cincálta ezüst utazó. Helyette felém kotorászott, amire baromira hátrébb poroszkálva vontattam felfelé a szemellenzőmet, mi a picsát akarhat a tetűládája, főleg ezzel az alakváltó csicsergéssel.
- Passzolok miről hadováltatok, de Sachiaru Ranshin, bár manapság, mint lecsengették Fujiwara Ranshin-ként fut, szal ő az ősöm! Totál csíkszem a famíliám és nincsenek Rozsomák spanjaim. – A következő lövésére felcümmentettem, aztán a legjobb cimbimet, középső ujjamat villantottam felé. Lentebb sasol, akkor csekkolhatja, hogy a karom el van gyapjasodva és kuvára titán karmokkal kaparászhatom a farcsontomat. Majd pont ennek a rébusz, vagy mi retek nevű fazonnak fogok teleregélni a bennem piknikező ölebről. A rohadt pudli, így is kurvára virgonckodott. Attól kezdve ezt a Woodstock krapekot ide ette a kibaszott rizsálási kényszer, meg egyenesen vergődött. Baszott dühöngő várban pattogott, de nem akart elszabadulni, csak kurvára úgy vonaglott, mint, aki a rivaldafényt vontatná magára, hogy végre észleljék a tetves jelenlétét. Marhára köptem rá, mert cseszettül ki voltak számolva a perceim és az a szürke préri fatty tutira nem pattan arrébb, hogy akkor markoljuk a ripacs kristályt, aztán húzás van.
- Neh, hőscincér! – Böktem oda, ha már úgy is az én pofámat mércézte. A tempómat úgy is bekrepált, hogy én ügessek a redvás kavicsért. - Zavarjuk le, mielőtt beadom a boogie lázat! Még egy rohadt kapun át kell hámoznom magamat! – Ezerrel kapartam a csülkeimet valamiféle tántorgó bokszzsák formációt rittyentsek, erre Lancelot rázendített ordassal vigyorogni, meg szemezni. Aszittem beföldelem a leprás humuszt most zendítenek rá körbe udvarolni egymás picsáját. Majd nem tolattam a ne most akard megrakni szövegelésemet, de a következő pillanatban már felém virulva activity-zett a kókler, hogy akkor mindjárt rongyol. Balta pofával eresztettem ki a kínlódó gőzölgésemet. Eddig rohadtul ráért, most meg már pattog, ne piszmogjak. Ha az olyan kurvára csettintésre zakatolt volna. Keresztül kellett ügetnem a kurvára mikróra zsugorodott lehetőségeimen, miket vagyok képes bevetni. Az élből volt kicsukva percekig sasszézzam körbe. A mozgásomnak és tempómnak lőttek. Az odabikázás még valamire lézenghetett, de max abban a formában egy-egy menetre pöccintem a leszarom tablettámat.
Nem is húztam a pofámat, hogy bedurrantotta a rakétákat és frontálisan száguldott nekem. A rohadt cakkozó akadály bajnok, olyan kibaszott villanással váltogatta az oldalakat, marhára alig csekkoltam felezett díjcsomaggal. Ebben az elcseszett szituban kurvára fényévekkel mögötte kullogtam. Rohadt káromlásokkal szívtam be a fogzománcom, mert marha sokszor mászott ki a látómezőmből. Várható volt ennek az eredménye lesz, bebukom a nyitányt, de annyira, már kurvára lentről lökte a csülkét állon vágjon. Alig bírtam arrébb tántorogni a retkes jobbosa röppályájából.
Még kibaszottul kaparásztam a rohadt egyensúlyom után, amikor már a tartalék karmaival trappolt a bordámnak. Kész redvás spuri rohamozással vagdalkozott, amiket baszott mély zakóra, kevesebbszer pattintottam le, mint nyakaltam be. Ezerrel pöcköltem arrébb a karmaimmal, ami pont annyit ért, szart se. Hát, még, hogy ezeket megpakolta cseszett nyargalós ugrásból rúgással. A tüdőmet köptem a légtérbe, mielőtt végiggyalultam a veteményest. Hörögve tápászkodtam térdre, mert baromira elszublimált minden oxigén pacám. A testem meg benyögte az éves sztrájkot. Alig akarta venni az adást fel akarnék állni. Mire nagy nehezen feltápászkodtam és imbolyogtam, mint tetves nádas a tornádóban, már meteorként torpedózott enekem Axel Rose.
Baszottul nem voltam ennek a nitróval felturbózott erőspistának az ellenfele. Ez cseszettül kapirgálta az egom maradványait. Már csak ezért se vonszoltam a tépázott valagamat kispadra. Vettem, hogy a pofámból, orromból és még ezer likból szivárog kifelé a retkes vérem. Hörögtem, mert kurvára felcincáltam a sebeket és még dobtam rá párat. Ha már veszélyesen toltam, miért ne dobtam volna rá mindent ? Engem ugyan nem fosatnak be azzal, megdögölhetek. Túlestem rajta. Nem nagy cécó. Ez a horror sztori sose üzemelt. Arra neveltek, arra képeztek, arra tanítottak, hogy bármikor kifinghatok. Most dobbantottam neki alkalmat! Ez egy kibaszottul szerencsés nap.
El is vontattam a pofámat, hogy eszelős vigyorral zsákoljam be az összes bennem tetvészkedő energia fröccsömet és azzal csűrjem gyomorszájon Deep purple-t, ha már itten hullócsillagosat alakít nekem. Nem kellett parázni, ehhez az eszelős kattanáshoz semmi köze az ölegemnek. Baszottul észnél voltam és kurvára élveztem! Arról már nincs csörgetésem betalált, kivédte, mi a retek lett. Behúzták a rolót. A következő eresztés már az volt, hogy királykobra cihel a másik kapu fele.
- Eh…- Hörögtem baromira lepkefingként. - Hőscincért még nem padlóztattam! – Kaparásztam valamiféle döglődő sügér tempózással, de a csernobilban kelesztett törpe uszkárban több energia lézengett.

12
Nem Játékos Karakterek / Re:Nincs taper a karira!
« Dátum: 2017. Dec. 15, 19:42:11 »

Sachiaru állatkert


Hakuma

A vérmes, kleptomán hermelin. Egy sikátorban bukkant rá. A szemetes zsákok között feküdt mozdulatlanul. Sejtette az utolsókat rúgja. Azért hazavitte és azóta vígan randalírozik a raktárban, illetve környékén.
Imád mindent szétrágni, ellopni, legfurcsább helyekre felhalmozni. Mindig van a lakásban egy pont, ahova gyűjti az ereklyéket. Kedvenc elfoglaltsága fel-alá futkosni a szobában, mindenhova felmászni, bemászni, elbújni. Különösen élvezi Masaki hajának, fülének, még gyakrabban karjának rágcsálását. Bérelt helye van az ágyban: Masaki fejénél a saját párnáján alszik. Minden áldott reggel hűségesen ébreszti. Előbb körbe szimatolja fülét, aztán meg is csócsálja, ha nem tér magához.

Általános képesség: Vérmes ragadozóként szeret felmászni, bemászni, átmászni mindenen. Kiváló tolvaj, mivel a vékony, hajlékony és hengeres testével szinte mindenhova befér. Emellett hobbija a karmolás és rágcsálás. Szeret mindenkit megkapni, aki a pocakja körül matat.

Különleges képesség: Képes kisebb tárgyak, tehát kizárólag élettelen dolgok elnyelésére. Masaki mellett a kleptomániához kapcsolódóan alakult ki képessége. A hasában keletkezett egy légüres tér, ahova el tud zárni tárgyakat. A tárgyaknak nem esik bajuk és némi unszolásra előadja őket. Méretéből kifolyólag a tároló tér sem bír végtelen kapacitással. Wame-t még bele tudja tuszkolni, de az éjjeli szekrényt már nem, ahogy egy lándzsát, autót, ágyat, könyves polcot sem!


Tori

A nyugodt, doberman lány. Hakuma-hoz hasonlóan az utcán fogta be. A raktár negyedben bolyongott, céltalanul, rémülten és ki tudja mióta éhesen. Valószínűleg kirakták a szűrét, miután hanyag munkával megcsonkították füleit és farkát. Kajával magához csalogatta, orvoshoz vitte, aztán nála maradt az akkor félévre saccolt kutya. Azóta rendíthetetlen őre szobájának. Szinte egész nap az alvó párnáján fekszik. Nem mutat sok aktivitást. Mindössze kétszer engedi szabadjára magát. Kötelező naponta kétszer, legalább öt kilométert mozogni vele. Természetét tekintve nyugodt, bár elnézve Masaki parancsaira mennyire nem reagál, inkább érdektelen. Imádja levegőnek nézni gazdáját. Ráadásul az őrületbe tudja kergetni azzal, hogy másoknak könnyedén szót fogad.

Általános képesség: Előre képes jelezni a veszélyt, legyen az akár reiatsu, mágia, fizikai támadás, vagy természeti csapás. Maximálisan egy órával hamarabb képes nagyobb horderejű veszélyt és öt perccel korábban közvetlen veszélyt jelezni.



Date Masamune
Aprócska denevér, aki egy éve halloween alkalmával akadt ruhájába. A picike, rémült jószágot tudtán kívül szállította magával haza. Vissza nem tudta vinni, ezért befogadta. A kicsi szülőnek tekinti, amikor csak lehet, rajta csimpaszkodik. Amiatt, hogy fény és zaj érzékeny, általában a kapucnijában bújik el, vagy békésen lóg a ruháján fejjel lefelé. Ha nem éppen Masaki-n csüng, akkor a kedvenc plüssét ölelgeti, vagy az ágy keresztlécéről pislog le.

Általános képesség: Jelenleg Masaki szeme. Segít neki a tájékozódásban, mivel egy érzékszerve félig kiesett. Valamint a hő látással és infrával igyekszik neki a harcban segédkezni.



Puffy

A megörökölt beköszönő vendég. Kissé túlsúlyos, fekete kandúr. Valamikor René háziállata volt, akire Wakahisa Shun vigyázott. Miután Shun hosszabb időre elment, ő vette át a nyervogó négylábú gondozását. Azóta a követelőző éhenkórász teljesen átszokott hozzá. Gyakran látogatja meg a lehető legváratlanabb helyzetekben. Mindig kétségbe esetten hangol az ablakban, ha Hakuma kizárja, vagy figyelemre vágyik.
Alapjáraton, igazi kalandor, aki keveset van a háznál. Többnyire csak ellenőrzi Masaki-t, szobát, meg a többi állatot. Begyűjti a finom falatokat, meg némi simogatást, alszik egy hatalmasat és továbbáll. Valamiért az unokaöccsére Sachiaru Teruo-ra emlékezteti az életvitele, ezért kötekedésből szokta Teru-nak hívni.

Általános képesség: Két vaizard és egy privaron espada társaságában nem meglepő képessége lett, bár nem hatalmas volumenű.  A dorombolásával képes elaltatni és lenyugtatni Masaki-t. Ha az ölében trónol, vagy rajta alszik, akkor sokkal békésebb. Illetve egy éjszaka alatt kisebb zúzódásokat, felületi sérüléseket el tud mulasztani – mély, hosszú vágás, lőtt seb, másodfokúnál súlyosabb égés, törés, belső vérzés nem gyógyítható, maximum tüneti kezelés, vagy némi javulás érhető el -.


Samu (Sen)

A félénk, de annál ragaszkodóbb tanuki kölyök. A csintalan kölyök, akit eredetileg Sen-nek hívnak a youkai világból szökött át. Aikawa Chiyo-val folytatott italozás alkalmával találkoztak, pontosabban Sen kinevezte az ölét tökéletes pihenő helynek. Nem mozdult mellőle és ügyesen elbújt a ruhájában. Másnap esélyes se volt ellene Masaki-nak. Nem volt hajlandó hazamenni. Eldöntötte vele marad. Azóta lelkesen kíséri mindenhova és gyakorolja kisebb-nagyobb sikerekkel az alakváltást. Nagyjából hat év körüli kisfiúnak kell elképzelni. Masaki-t általában úgy követi, valamilyen közelében lévő tárgynak próbálja magát álcázni.

Általános képesség: Youkai-ként és tanuki-ként elsősorban az alakváltás a fő képessége. Emellett elkezdte gyakorolni a tárgyak, valamint emberek külsejének megváltoztatását – vizuális hatás, nem fiziológián formál -. Sokszor közvetít Chiyo és Masaki között. Még többször hírnöknek van befogva, mivel az átlagos emberek és lelkek nem látják.

Különleges képesség: Kiválóan érzékel és különböztetni meg a lélekenergia fajtákat. Sokszor segít Masaki-nak lélekenergia követésben, ellenség felmérésében, vagy saját lélekenergia szintje szabályozásában.


Kiba (Sebastian)

A gigantikus méretű vérfarkas. A származásáról, eredeti nevéről, képességeiről nem voltak pontos adatai, míg az állat be nem avatta. Romániából származik és előző gazdája Sebastian néven szólította. A jelekből, valamint a farkas beszámolójából arra is fény derült remekül van idomítva, csak éppen a japán nyelvet nem beszéli, így újra kell neki tanítani, egy-egy parancsot milyen mozdulathoz társítson. Addig, míg belerázódik a nyelvbe, igyekszik mutogatással segíteni neki.
Arra magától rájött a hatalmas állat óriási erővel rendelkezik, amiben környezete és Samu egyaránt megerősítette. Tekintettel arra, két métert verdeső magassága és tonnás súlya cseppet sem családbarát, illetve számításba véve, Masaki képtelen az erejét felmérni, ha valakire rámordul, jobbnak látta korlátozni a farkas erejét. Nagyjából a szürke farkas külsejével és méretével egyező lett formája, így sokkal szabadabban mozoghat a többi vadorzó között.
Imádja a fényes, kerek, elsősorban kavics, kristály, drágakő „labdákat”. Mindenért rajong, amit elhajítanak neki, utána szaladhat és rágcsálhatja. Órákra le lehet kötni egy-egy szétszedhető játékkal, vagyis a kincstári értékű plüsseit igyekszik előle dugdosni.
 

Általános képesség: Kiváló érzékszervek, reflexek és gyorsaság. Nagyon jól viseli a szélsőséges körülményeket, sérüléseket. Fogai nem csak élesek, de képesek a gyengébb pengében kárt tenni. Bundája nem csak sűrű, de könnyedén elnyel pusztakezes, fegyveres, akár mágia alapú támadásokat.

Különleges képesség: Hatalmas bundájával képes mágia, lélekenergia, kidou alapú technikákat felfogni, valamint bizonyos szinten visszatükrözni – különleges képesség - és pusztakezes, fegyveres technikákat hárítani. Az ütései, harapásai, rúgásai nagyjából egyezhetnek egy kimaxolt képességgel. Ezek a mutatók kizárólag akkor érvényesek, ha felveszi a vérfarkas alakját! Szürke farkas formában harmadolódnak a mutatói!
Visszatükrözés: Méregzöld energiasugár formájában juttatja vissza szájából. Eldöntheti, hogy az energiát tovább csökkenti, tehát kisebb sugarakban lövi vissza (sorozatban), vagy egyszerre zúdítja ellenségére. Hatótávolsága 100 méter és minden tízedik KK pont után újabb 100 méterrel (max. 40 pont=400 m, 38 pont =380 méter) növekszik.
• 40 000 Lp-s NJK, ami 80 pont.

(click to show/hide)

Megint bolondok háza van. A kis kotnyeles tolvaj újra elszabadult. A langaléta meg teljesen kikelve magából ordítozik. Szegény füleim! Igazán tekintettel lehetnének az érzékeny hallásomra. Az a csetepaté, amivel feldúlják az egész szobát, pedig bosszantó! Remélem az a kis mitugrász nem próbál megint nálam elrejtőzni.
- Anou…eto…Tori san! – Na! Remek! A tesze-tosza átváltozó művész is megérkezett. Vajon most mit akarhat? Velem akar aludni? - Nem kéne segítenünk, Masaki sama-nak? – Valahogy éreztem ide fogunk kilyukadni. Ha nem magát, azt a két méteres méregzsákot mentené.
- Ura a helyzetnek! – Hopp! Egy karnis…volt. A kárörvendően röhögő hermelin ezt még csúnyán meg fogja járni. Egyszer el fogják kapni. Előbb, mint hinné! A nyurga kétlábú nem csak folyton bosszús, de roppant ügyes is, ha a becserkészésünkről van szó. Ugyan, miért nem szöktem még el? Nem vagyok bolond! Hamar elkapna! A büntetésből pedig köszönöm, nem kérek! Tökéletes nekem a puha, meleg fekhelyemen.
- Ch! – Elszóltam magam. A dagadt macska persze, hogy az én hátamon landolt. A nagy seggét lehúzza a gravitáció és kötelező az én hátamra esnie! Átkozott halkonzerv zabáló! Azt hiszi, nem tudom, direkt csinálja? A bundám nem olyan vastag, ne érezném, szándékosan mereszti belém az összes körmét, mintha nem tudná, biztonságos helyre érkezik. Mi vagyok én? Tűpárna?!
- Milyau~h morcosan kémleeelsz, barátom! –
- Úgy észleltem, megint felszedtél pár dekát, barátom! Megfájdult a hátam! – Vágom oda foghegyről, míg a rémült alakváltó fiú mellém kucorodik. Próbál barátkozni a hálátlan dagadékkal, aki csak finnyásan elhúzza a testét. Ilyenkor bezzeg hajlékony és fürge, mint a kölyök macska!
- Nyauh! – Tessék a dráma! Már rögtön pofoz a farkával sértődötten. - Nem szép, hogy így beszélsz! Vak is láthatja tökéletes kondícióban vagyok! – Prüsszentek a piperkőc modell forgásra, amit levág előttem.  A kis mosómedve legalább élvezi. Majd megpukkad a röhögéstől, amire miss tökéletes sértődötten arrébb ül. Sóhajtok egyet. Legalább csendben van. Nem sokáig, mivel én is közel kerülök a vigadalomhoz, amikor a vérmes táska túrkász egyenesen a kétlábú csupaszra ugrik, aki hátrálás közepette rátapos a gyönyörű farkára. Hangos vernyogással ugrik egyet. Az ágyon pöffeszkedik felfújt bundával. Megérdemelte. Elégedetten prüsszentek, még akkor is, ha közvetlen mellettem vágódik el a hegyi troll. A káromkodás nem hat meg. Az sem bosszant a rémült medvebocs a hátamon reszket. Onnan magyaráz az ingerült kétlábúnak, hogy hagyja rá a fehér tolvajra a rosszalkodást. Persze nem hallgat rá. Sosem tette. Felpattan és kergeti tovább a vidáman rötyögő nyestet, aki már azt tervezi hova dugja új szerzeményét. A karóra! Hamarosan észre fogja venni kétlábú barátunk a hiányát.
Némileg arrébb húzom a mellső lábam. A szoba túlsó sarkából napok óta figyel a legújabb tökfilkó. Sötét, mint a bundája! Meg se nyikkant, mióta itt van. Köszönésre se telt neki. A kis alakváltó azt mesélte, hogy nem beszéli a nyelvünket. Messze földről érkezett és szolgaként tartották. Azt mondta, adjak időt neki. Felőlem. Mit bánom én, mit kezd magával! Egyedül ezt a bámulást fejezhetné be! Irritáló, hogy megállás nélkül mereszti a szemeit.
- Samu! Megmondanád annak a neveletlen fráternek, fejezze be a bámészkodást, vagy jöjjön közelebb, ha akar valamit? – Már ugrott volna, de hirtelen megtorpant. Bűnbánóan horgasztotta le a fejét és kucorodott elém a földre. Ezt a kisbabát!
- Ah! Szívesen megtenném, Tori san, de azt hiszem engem se ért! –
- Csodálatos! Még egy értelmetlen tuskó hiányzott ide! – Tette egyik mellső lábam fölé a másikat és helyeztem rá államat. A kétlábú szerencsétlenkedését néztem. Örültem volna, ha legalább a ricsaj csendesedik. A kis alakváltó, persze mondta a magáét. Kérlelt, ne beszéljek így a többiekről. Győzködött, hogy mindannyian értékesek vagyunk! Erre szusszantottam egyet. Arrébb húzódtam üljön fel a párnámra. Végén megfázik a hátsója a földön. Nem tudom, ezt a nemes gesztust, miért vette készpénznek a sértett bájgúnár ez az engedély rá is vonatkozik. Arra kaptam észbe, már az oldalamat dagasztja és békésen mellénk telepedik. Rámorrantam, amire orron nyomott a tappancsával. Legyen! Maradjon, ha ennyire akar!
Összébb húzódtam. Fokozatosan átjárt a jól eső békesség. Kezdtek lecsukódni a szemeim. Ellazultam, mire bombatámadásként ért a fehér szörnyeteg érkezése. Ijedtem egyet rándultam. Dühösen néztem a vihogó tolvajra. Szétrobbantotta a fészkemet. A bosszantó nyávogó gép a csilláron csüngött és esett a kétlábú nyakába, míg az átváltozó művész átesett az ágyon és halálra váltan pislogott a morgó szürke újoncunkra. A reszkető kölyök, meg se mert moccanni. Nekem az a ronda szőrtenyészet pedig nem volt szimpatikus. Ebben a bolondokházában ő volt a legértelmesebb! Tehát, fogtam magam és kényelmesen keresztül sétáltam a csatatéren. Üdvözöltem vicsorgással a sötét kukkolót, aztán felszedtem a gyereket. Mosómedveként könnyen cipeltem. Óvatosan a számba vettem és visszavittem a párnámhoz, amin földöntúli boldogsággal hempergőzött a fehér átok. Rávakkantottam, tudja a helyét, mire felmászott a fejemre.
- Toriririiiiiii! Láttad-láttad?! Hogy felbosszantottam?! Majd elfüstöl a nagy mamlasz feje! Vicces! Ugye-ugye? – Bámult nyughatatlan fészkelődéssel a szemeimbe. Sejtettem ez annak a jele, most az ő narrációjában végig fogom hallgatni az eddigi műsort. Ennyit a nyugodt pihenésről!

13
Lezárt küldetések / Re:Tiamat nyomában
« Dátum: 2017. Dec. 08, 22:41:27 »
Egész nap idegesen sétált fel-alá lakásában. Nyugtalanította az előző este során hallott borzalmak. Különös látogatója akadt, Izanami személyében, ami önmagában ijesztően hatott. Az istennővel szokott beszélgetni, hiszen az ő oltalmát élvezte a szigetországban. Arra azonban egyetlen kezén meg tudná számolni, hányszor volt alkalom, ténylegesen el is látogatott hozzá. Sejtette valami nagyon fontos van készülőben, ám arról elképzelése sem lehetett mibe keveredett bele újfent.
Az istennő végtelen türelemmel vezette rá arra, mit kérne tőle. Eszében sem volt tiltakozni ellene, hiszen jelenlegi életét köszönhette neki. Mindezek tetejében a kérése még szorosan kapcsolódott valakihez, akiről, mint nem rég álmából megtudta, igen csak romantikus szálak fogják fűzni. Ennyi bőven elegendő volt számára, hezitálás nélkül vágja rá, természetesen a segítségére lesz és fejtse ki neki, mit kéne tennie. Figyelmesen hallgatta a részleteket. Elsősorban arról mesélt neki Izanami, miként kapcsolódik ide jelenlegi családja. Azzal tisztában volt a Hoshi-k főágon szerzetes felmenőkkel rendelkeznek és akadnak, akik őrzik a hagyományokat. Ennél többet nem tudott. Nem találta volna helyénvalónak, jobban beleássa magát a család ügyeibe, elvégre vendég a családban. Hálás volt, ezért sosem haragudott rá Izanami és most is készségesen egészítette ki. Elmesélte, hogy a család elsősorban az átok, rontás és kötés ellen emelte magas szintre tudását. A család speciális eszközöket, ékszereket, fegyvereket készítettek. A legtöbbet elajándékozták, vagy az ártó lények ellen küzdő harcosoknak adták. Az egyetlen ékszer, melyet megtartottak a legtehetségesebb szerzetes életműve, melyben az egész család ereje összpontosult. A kicsi holdkővel díszített nyaklánc halványkék fénnyel dereng, mely megnyugtatóan hat arra, aki rápillant. Viselőjének, pedig védelmet nyújt az átkok, rontások, kötések ellen.
Izanami elárulta, hogy maga a kő, furfangos szerzetes meséjével ellentétben nem a Hold aprócska darabja, hanem egy veszélyes sárkányhoz tartozik. Bármennyire várta, arra nem térti ki, miként juthatott hozzá, egyáltalán hogyan találkozhatott a Tiamat nevű lénnyel. Mindössze annyit kért tőle, adja át az érte érkező két férfinek, akiknek szükségük lesz erre a kőre. Arra a kérdésére, mihez, beavatta, hogy a félisten már mesélt neki a gyermekeivel mi történt. Most az egyiküket szeretné vele felszabadítani. Ehhez azonban apró darabonként kell más istenektől elhoznia a szilánkokat. Arra a megjegyzésére, hogy, mint a Hoshi család és a kő tulajdonosa rábízza, miként jár el az ügyben, csak ártatlanul pislogott. Nem tudta miért találta mosolyogtatónak reakcióját, de ezek után békésen távozott. Neki viszont nem akadt nyugta. Izanami bölcsen hallgatott róla, mikor érkeznek hozzá.
Egész nap körbe-körbemászkált, mint egy bolond. Kéznél akart lenni, de nem tudta mikor. Az idő teltével, pedig egyre feszültebb lett. Az agya szünet nélkül zakatolt és tövig rágta az összes körmét. Aggódott, mert ismerte a macska konokságot. Ha valami neki kellett, akkor azt elhozta, akár erőszakkal is. A társának nevezett sensei erejével is hozzávetőleg tisztában volt. Annak ellenére, sosem látta harcolni, még érzékelte, mekkora lélekenergiával rendelkezett. Nagyja el volt nyomva, de így sem nevezte volna gyengének. Arról nem beszélve a vérmérséklete alapján, ő sem látszódott annak, aki elsétál a harc lehetősége mellett. Két meglehetősen öntörvényű páholó bajnok társult erre a küldetésre. Készítette a lelkét, hogy nem lesznek sértetlenek.
A konyhában iszogatta az ásványvizet, amikor szokatlan energiát érzett összpontosulni a nappaliban. Mindent eldobva spurizott a helységbe, ahol egy hatalmas ajtó jelent meg. Hatalmasat dobbant a szíve, mert sejtette kik lehetnek mögötte, legalábbis remélte nem egy másik meglepetésként érkező istenhez lesz szerencséje. Biztonság kedvéért kezébe vette az asztali lámpát, mert jobb ötlete nem akadt. A felbukkanó igencsak piszkos, véres, sérülésekkel, zúzódásokkal, verítékkel, törmelékkel és még ki tudja mivel borított alak láttán, viszont kővé dermedt. Halálra rémült a látványától. Bele sem gondolt, mi a dolga, miért vannak itt, köszönni kéne. Egyenesen oda rongyolt elé és tüzetesen szemügyre vette.
- Uram isten, Ninurta! Jól vagy? – Tapogatta körbe az arcát. - Bolond kérdés! Egyáltalán nem vagy! Sejtettem ez lesz, de reménykedtem az oroszlán bundáját nehezebb felkarcolni, pedig mondogattam magamnak, ne is kergessem magam hiú ábrándokba, éppen te fogod szónoklatokkal átrágni magad az istenek védelmén. – Óvatosan fürkészte és tapogatta, hol van törött csontja, mennyire súlyosak a sérülései, nem fúródott semmi a testébe. Ekkor találkozott szembe sensei mozdulatlan testével. Rémülten kapott a szája elé. Szerencsére érzékelte a lélekenergiáját, bár elég szokatlanul kavargott és akadt, amit nem tudott beazonosítani. Azonnal mutatta, tegyék le gyorsan a kanapéra. Amennyire gyorsan tudta, felmérte az állapotát, majd elviharzott némi forró vízért és törölközőkért. Addig a vörös nyughatatlan macskára is ráparancsolt csüccsenjen le.
Sajnos csak két keze akadt és bármennyire szeretett volna kettészakadni, előbb a rosszabb állapotban lévő sensei-ről kellett gondoskodnia. Próbálta letisztogatni a sebeket és bekötözni, bár egyszerűbb lett volna, ha a feje búbjától a talpáig körbe csomagolja. Hatalmasat sóhajtott ennyire rossz állapotban volt, bár az határozottan megnyugtatta egy idő után rekedtes zsörtölődésekkel kérte ki, minek pitiszkálják. Örült, hogy felismerte és viszonylag beletörődött sanyarú sorsába, addig nem mozdul, míg rendesen el nincs látva. Azt az állapotából sejtette, utána sem fog táncra perdülni a lakásban, ezért a dolga végeztével betakargatta egy meleg pléddel.
- Ne is próbálj tiltakozni! – Fordult a tiszta vizes tálkával az igencsak morcosan prüszkölő vörös macskához. Ekkor szembesült vele ténylegesen egyáltalán nincs rajta semmi. Lángoló arccal fordította el fejét. Gyorsan elrohant a jól bevált függönyért, határozott mozdulattal lerántotta és az ücsörgő vörös tudós elé tartotta. - Kérlek szépen, használd, mint eddig! – Az ablakot kémlelve várta meg, míg maga köré csavarja, utána volt csak hajlandó sokszorosan kicsavart törölközővel körbe takarítani. Arra, hogy kertelés nélkül megzáporozták kérdésekkel, honnan tudta jönnek, azt is ismeri miért és akkor, pontosan mi köze lehet az egészhez.
- Izanami említette, hogy szükséged lenne a segítségemre. – Mosolyodott el kedvesen. - Azt hiszem nem véletlen születtem ide. – Csóválta meg enyhén fejét. Nem kérdés kire gondolt. - A Hoshi-k hajdanán híres szerzetesek voltak. Azzal vívták ki az elismerést, olyan tárgyakat készítettek, amik védelmet biztosítottak átkok, rontások és kötések ellen. Az egyik ősük, Hoshi Shihaku messze földeken elismert szerzetes volt. Széltében-hosszában bejárta a szigeteket. Egyik útja során találkozott egy hóbortos perzsa kereskedővel. Silány portékákat kínált eladásra, kivéve egyetlen dolgot! Shihaku a halványan kéklő holdkőben meglátta a szépséget és pusztító erőt. Megvette és nyakláncot készített belőle. Minden tudásával áldotta meg, hogy a kő ereje soha ne szabadulhasson el. A család, azóta kincsként őrzi, ám eljött az idő, hogy visszatérjen az őt megillető helyre. – Pillantott fel boldogan vörös tudósra. - Az külön öröm, ezzel neked és lányodnak segíthetek! – Simogatta meg vörös óriás kézfejét. - Azonban, nem adhatom ingyen! – Húzta ki magát nagyon tudálékosan. A biztonság kedvéért arrébb tette a tálkát, nehogy magukra borítsa. Nem lenne kedves lépés, ha plafonra űzné a sérült macskát.
- Arra kötelezlek, add Ushu chan-nak a nyakláncot! Viselnie kell élete végéig! Azt akarom, hogy többet, ne fogjon rajta átok és ne vehessék el tőled! –
Határozottan szegte égnek buksiját, mivel részéről lezártnak tekintette a dolgot. Ennél égetőbb problémának találta a két leharcolt kis kakas állapotát. Előre sejtette, hogy komolyan fogja ráncolni homlokát vörös óriás, ha előáll az ötletével, megpróbálja helyre hozni sérüléseiket. A tiltakozásra méreteset sóhajtott. Aranyosnak találta, így aggódik miatta, miközben nekik sokszorosan több bajuk akadt. Finoman megsimogatta vörös tudós arcát és elmagyarázta, hogy rendben lesz. Ha érzi túlerőltette magát, akkor szünetet fog tartani, de a sérülések viszonylag frissek. Nem szükséges messzire bóklásznia a keresgélésben. Arról semmi esetre sem tett le, megpróbálkozzon vele.
Azok után, erről sikerült vörös óriást is meggyőznie, előbb sensei állapotán igyekezett javítani. Pontosan elmondta mit fog tenni és ebből mit fog érzékelni. Nem volt túlságosan elragadtatva az elhangzottaktól, de óriási dünnyögések árán, beleegyezett. Igyekezett nagyon óvatos lenni, véletlen se tévedjen fájdalmas vizekre. Fürgén kereste a kiindulási pontot, amikor találkozott vörös óriással. Azonban akárhogy próbálta azt az állapotot visszaállítani sensei testén, de az oldalán tátongó lyukakkal és szemével nem boldogult. Azok a sebek hiányoztak az emlékeiből. Pontosabban nem fért hozzájuk. Próbált áthatolni a láthatatlan falon, de nem sikerült. Tartott tőle, ha feszegeti, vagy erőszakkal szakítja fel, azzal újabb fájdalmat okozhat, ezért nem bántotta tovább.
Némi kényszerpihenőt követően a tapasztaltakat elmesélte vörös tudósnak, aki határozottan tudta a választ. Egy istennő műve volt. Szándékosan nem mondta a nevét, hogy, ne érzékelje szóba került. Megértette, hogy az eddigiek után nem szeretné idehívni, bár igazán kezdte a kíváncsiságát piszkálni. Szívesen elbeszélgetett volna vele arról, mennyire kiábrándító, nőként, főleg szerelem isteneként, amit művel, de nem tartozott rá. Azzal pedig senkinek sem segítene jelenleg, ha morgolódna.
A helyzet ellenére nem eresztette karmai közül vörös tudóst sem. Tiltakozás ide, vagy oda, ő sem úszta meg, hogy a sérülései nagy részétől megszabadítsa. Még sem mehettek tovább ebben az állapotban! Ha újra harcolniuk kell, rögtön hátrányból indulnak, hiszen sensei láthatóan magát sem lenne képes védeni, nem, hogy visszatámadni! Ezt szóról szóra el is magyarázta vörös óriásnak. Igazán semmi az ő megpróbáltatásukhoz képest, hogy szédelegni fog néhány óráig és annyi ereje sem lesz, hogy az ágyból kikeljen. Hamar túl lesz rajta, nekik viszont még a java hátra volt!
Várhatóan, elegánsan dőlt el, miután végzett. Enyhén kába állapotban, nagyon lelkesen bújt hozzá az őt ölbe kapó vörös tudósba, aki öles léptekkel szállította az emeleti ágyikójába. Mielőtt teljesen elnyomta volna a buzgóság, még erőtlenül mutogatott, hogy a kis asztalon pihenő díszdobozban van, amire szüksége van. Még csendesen dünnyögte az orra alatt, egyenek valamit, mielőtt mennek, aztán elaludt.

Máltai szeretetszolgálat asztro buherálós pacsizásától kezdett némi életszerű baromság csörgedezni az ereimben. Tehát, már kurvára fel bírtam a picsámat ülő gubbasztásba kaparni. Az más rébusz, meghintettem az egész sódert marhára méretes káromlásokkal kísért fekvenyomásokkal. Az egyre csökkent bagolylesőm jojózott a vergődéstől, de kurvára nem lézengett ingerenciám tovább fetrengeni, mint egy tetves bugyolált kompresszoros felhőnek. Valami redvás lötty kellett a pofámba, mert a kalahári sivatag párásabb placcnak számított. Szal, mindenféle szart széttehénkedve, meg kurvára elefánt vergődéssel felgórva cakkoztam be a konyhába. Körbe túrtam a felhozatalt, aztán baszottul kiszolgáltam a tajparaszt képemet. Majd szétloccsant a koponyám, akkora aszfalt lyuggatást toltak benne. Arról nem zagyvált az érzékeim a sztratoszférában pacáztak és minden kurvára irritált. Az is retinán csapott a csülkeim szőrösebbek, mint a jeti valaga. Ebből cseszettül lecsörgettem, hogy a szottyadt pudli tombol a körzetben. Abból elügetve a kínpados középkorba, mennyire baszottul elgurult a jobb szemem és becsurrantok minden hangyafasznyi mozdulattól, úgy sajog az oldalam, arra az elkúrt következtetésre jutottam, rohadt lópatkó bedobta magát. Valszeg a ránctalanító képessége mentette meg a képemet. Szomorodna meg a Jónás girhes lovának tetűkaparó filcére matricázott csótány potroha, hogy pont ez tart még életben! Most tolnék még egy menetet a szajhával, intézze el a melóját rendesen…
A lecsörtető piton profnak, csak kibaszott berosált bádogkaszniként emeltem a talált ingyé piámat. Hideg volt és víz, pont, hogy rohadtul kapóra jött. A pult meg gecire masszívan támogatta a lazán dőlöngélő szerkezetem, ne vágódjak keresztbe a csempén.
- Beszarás, Teréz Maris! Addig foltozta a retkes képünket ő dőlt ki. – Cümmentettem egyet. - Szajré listás volt? – Kóvályogtam gyök kettővel hozzá, persze marhára nem akaródzott eleresztenem a pultot. - Mennyi retek van még? – Ott coloztam a retkes távot, most onnan mi a titánnal kiöntött traktor bilincs vietnámban összekalapált csatjára ténferegnek a berendezési tárgyak, meg úgy lábas kobra oszlop méretezése. Kurvára nem vágtam, mi és mennyire téblábol tőlem. Cseszettül bahamákra lőtte magát segget süttetni a térérzékelésem.
- Téptél már be? – Tapogatóztam a tetves csülkömmel. - Na! Ez pont olyan elbaszott érzés, mint, amikor már visszafelé kanalazod magad a valóságba… - Legyeztem a csülkeimmel, hogy most kurvára meg van az egyensúlyom. - Neh! – Böktem oda, csak úgy mellékesben. Lézengett még valami az éterben, amiről kurvára kaparásznia kellett. A blöki szabadon volt eregetve. Valaki megpitiszkálja a cérnaszálon vonagló rúdtáncos bige idegrendszerem hót ziher meg fogok veszni.
- Ez e! – Lógattam fel a bundás, karmos csülkömet. - Jelenleg szarni, nem, hogy visszatuszkolni se vok képes! Bolha pukkantásnyit se tom láncra lökni, szal, ha felcsűrik a vérnyomásom el fog szabadulni. – Kurvára nem kérkedtem flitterrel kikent pucc buborékokkal, hogy utólag köpje telibe a retkes gebasz. - Nem kell a tomboló ordas, rohadtul üss ki! Azaz előbbi koktél besütött! – Dobtam egy rohadt elismerést, mert abba már belezakóztam, mennyire brutál mérgeket kotyvaszt a bögyében. Lehet, kéne belőle puttonyolnom, hogy legyen későbbre is.

(click to show/hide)

14
Karakura / Re:Ordas-fuvar
« Dátum: 2017. Nov. 24, 19:01:22 »
Azok után Szaffi kivert a nyüves paplan alól és kurvára széles kint kong mellveréssel betoltam, hogy odakint tanyázok majd, míg becsoszognak, na akkor vert retinán a rohadt kínlódásos tangamamusz: még baszottul csak pirkad. Én meg ottan cövekeltem bokszerban a leprás zajláda előtt, mert toltam valamilyen tetves quest-et. Baromira belevesztettem a fekete likas virtuál huszárkodásba, ugyanis kajak az előbb még kurvára setétedett, amiben most se volt hiánycikk, csak épp a dátum nem stimmelt. Kurvára több, mint huszonnégy elkukázott órája poshadtam a masina előtt! Ezen olyan marhára leakadt a szopacs tapaszom rögtön, de baszott azonnal telibe vakartam a picsámat. Az egyetlen szarság, ami ebben a virrasztásban bezavart a retkes komfort zónámba, hogy rohadtul a betonra fog jegesedni a pöcsöm, míg valamikor bezakóznak a szőrzsákkal.
Meglódultam a csutakolóba, hogy leslagoztassam magamat, amivel nem akadoztak problematikák. A textil felvedlése már kurvára méretesebb gebasz faktorként lebegett a képem felett. Löktem egy cirádásan kacsafondorlatosan éterbe cseszerintett káromlást, ahogy felszenvedtem a gúnyámat. Piton prof és Urszula már kábéra összeférceltnek nyilvánított, de még cseszettül belém szorult a fabunkó, amikor a jobb karommal, meg átlagban az egész oldalammal bármit keztem. Rohadt lassan akart ez a szar helyre araszolni. Elregélték annak a bájolgó szajhának a lájk csomagja, ettől még baszottul zavargászott. Nem csicseregve róla még jó darabig szevaszt lőhettem a szememnek. Retkes nyomorékként telibe kaptam dolgokat, ha rossz szögben sasoltam rájuk az egyre fogyatkozott csekkoló központommal. Atomra felcsűrt ez az elbarmolt szitu, de úgy is anyázok valamin, ezzel már nem csűrtek táposabban pofán emo pengével.
Még se kanyarítsam a redvás gyépé állapotomra a vakerálást felcsapattam egy sötétített lencsét. Ezzel aztán kurvára kicsesztem magammal, mert minden faszom szarnak neki nyargaltam, de a seggem meresztése legalább baromira meg lett spékelve. Marhára feldobbantottam a kemping székes horpasztásomat, míg a banda beporoszkált. Szaffi kurvára tömény benyögésére csak megszívtam a képemet. Feltápászkodtam a kurva kényelmetlen vén trottyos hortyogásomból. A pofámba tolt poharat majd nem bebandzsítottam. A tetves kéregből hántolt lötty tartóját közelebbre vételeztem, amitől lúzer baromként kaptam hátrébb a képemet, meg coloztam párat, mire lenyúltam.
- Csöcsi! Nyali nyitány? Hova a szarba tepersz, Szafari? – Villantottam be a fekete mérget, hogy azért vágja köszöntem az élesztőt. Mellé azért toltam neki egy lapocka klopfolást. Régen ette a dobozolda környékére a penészes kifli. Azt vágtam, hogy az ő pofikája szelelt selyembárónak. Kaparászta a dumbó füleimet, csak a blöki miatt dobbantott ide, vagy le akarja csekkolni mennyire döglődöm. Igazából köptem rá, mert bármi legyen, amiért curikkol, örvendek a retkes szerencsétlenségnek, hogy csekkolhatom. Arra meg aztán, csak földre pottyantott tanyasi parasztként bólintottam valamilyen huhogó világból lepattant fruskára bökött rá. Végigcsekkoltam a törpe méretű luvnyát, aki, ha rokon, akkor a sznob népségekhez lehetett körzetszáma.
- Szal, egy ro… - Kukkantottam le a térdemet markolászó szöszke inda zabolázóra. - Kuchiki? Mennyire beképzelt a csinibaba? – Böffentettem el, míg lekotortam a csülkeit felfelé tornáztató törpilláért. Körbe csekkoltam a pöti csibét, még ezerrel mutogattam is, hogy forgolódjon párat. Elégedett vigyorral borzoltam meg a törpi lány séját, aztán felkotortam a nyakamba, bár egy eldöglődő sípolás kificcent a képemből. Kurvára nem csipázta az oldalam itten szaros kolompéros zsákokkal kondimatyizom. Ettől még felpattintottam. Ha én oda akarom ficcenteni, akkor kurvára oda fogom!
- Mizu van, Tarzanella? – Szlörcsöltem bele a koffein tartályba. - Azt csicseregte a Szafaládé, hogy küldiről pattantatok? Merre ténferegtetek? Az a blökker meg honnan szakadt a képetekre? – Nyomattam be a témazást, ne szobrozzunk már lecövekelt kripta szökevényekként. Közben azért odaténferegtem a szőrös négylábúhoz. Becoloztam fél bagolylesővel, meg felé lógattam a jobb karomat (annak már úgy is lőttek).
- Mit kell erről a préri farkasról tudni? – Kaparászta a fantázia mirigyemet mennyire akarja tőből leszaggatni a karomat, ha felé pitiszkálok. Ha meg eresztette, akkor bevágódhatott a retkes dagonyázásért.

15
Lezárt küldetések / Re:Tiamat nyomában
« Dátum: 2017. Nov. 19, 18:57:34 »
Tajparasztként hörrentem egyet a benyögésére, hogy ő aztán csutakolja a csülkeit. Megaszondta eztet fogja tolni, abba meg bele se fűzőcskézte, lepottyintaná az arany tömbből öntött kisujját egy kis tángálásért. Éppen ezért kotortam a redvás pecuba, hogy másokkal nyomatja le a piszkos melót. Az apját se csíptem, de ezt az elkényeztetett, pökhendi pöcsöt még kevésbé. Majd, ha a saját nyüves felsőbbrendű bőrét viszi a vásárra, ilyen szaros humbukolás helyett, zombiként felkeleszti a csicskáit. Kurvára besérülhetne a redvás egóm, annyiba se vesz, lecsusszanjon a piedesztáljáról, de lényegében baszottul jogos. Rohadtul nem voltam semmiféle hangzatosan felmagasztalt fószernek a fattya. Bár ezektől a leprás kasztos faszságoktól is herótom van. Az eddig pofám elé kavarodott mennyei barmokat mindennek lemázolnám, csak olyan rohadtul erkölcsösnek nem, mint a nyamvadt tankönyvekben! Ennek a lefejezett lúzernek is valszeg több hősi vonás szorult a tangájába. Ennyit a retkes vérvonalakról, meg születési marhaságokról…
A képem elé lógatott fityegőkre, csak felkukkoltam a csicskára. Lakatott tettem a pofámra, ne ugassak be neki, de így is kicsusszant egy tetves vicsor. Kikapartam csülkeiből a szajrát, kurvára meg ne forgolódjon a koponyájában, még se passzolja oda, aztán tovább górtam Han Solo-nak, aki még mindig baszottul üvegkupolába volt passzírozva. Végigsandítottam a kurvára csicsás páncél gúnyáján, aztán tartottam a csülkömet passzintsa bele lajhárt, mert marhára nem örökbe dobbantottam le.
- Mennyire cinkes ez a díszpucc? – Böktem burával a szerelésére. - Csonkoljam le? – Felcümmentettem a leprás áriájára oda se bagózzak. Letuszkoltam a tetves bunkófalvi vakeromat, miután elböffentette a lánya miatt csörrent rá a cucc. Innen már leakadtam a szenyázásról. A retkes felsőmben megdörgöltem a picsogó vércsapoló pengéjét, aztán visszalöktem a tokjába. Nem kotorásztam a kristály koporsójához, de azért még rohadtul bökte a fogpiszkámat, vajon az új marsjáró pufajka mennyire kavar bele piton prof mozgásába, sebességébe, úgy átlagban bármibe. Marhára nem kellett EÜ végzettség, hogy látszódjon tömör, masszív burkolat, amiben rohadt szivatás lébecolni, hát még fájtolni. Vágom a határvonalat, akkor úgy számolok, aztán időben ki tudom kaparni a szarból, mielőtt elkatapultálná valamelyik gyopár a koponyáját.
Elraktároztam a lecsorgatott tetves infókat, meg a marhára kriptaköri kushadást, miután elénk landolt a következő állomás kapuja. Elpöccintettem a csikket és kurvára felvontatott szemellenzővel kukkantottam pikkelyes skorpió gádzsóra, mi a havi bajos uszkár bunda göndörítési számlájának elnyomtatott tetűtkaparó filcére feszült be. Majd nem baszott géniusz lúzerként betoltam, csak egy szúrágta nyílászáró, mit keménykedsz?! Mákos laskára, előttem köhintette el annak a macának a kecójába pattanunk, aki ezt az egész pöcegödröt kikaparta. Lövésem nem volt róla, de a felvezetéssel még kevésbé komáltam ezt a szívecskés nyilakkal hadonászó bányrémet.
- Keh! Ateista vagyok. – Vontattam be a vállaimat a gigászi ömlengésre, ne lefetyeljem be a mézes-mázos enyelgését. Erre kurvára nem lézengett sok esély, mert az idegeimet rángató nyomoréknál extrásabban, csak a rám tapadó némbereket rühelltem. Irtottam volna az összes tetves riherongyot, amelyik a körzetembe kaparászik, hogy elrángasson egy menetre. Duplásan bekajáltam, többet a retkes ufó potyogásba se esem bele egyik szépen kikent, kifent, plasztik macába se! - Szíveket max kitépni szokásom… - Böktem oda egy méretes vércsula landoltatása után. Legyen az a belépő csomagom. Valamivel baszottul illett megtisztelni a csicsásan felmanikűrözött placcot. Legalábbis rohadtul kaparta a retinámat az a fertő, ami odabent vonaglott. Baszottul bántam nem rúgtam be ide a cipelt csóri koponyáját, meg legyen a sushi. Illett volna ebbe a gusztustalan bordélyházba, ahol úgy vonaglottak a cicifixes pipik, még redtube se kell elmenjél. Bár, majd nem telibe rókáztam a falat. Annyira befogatta a tömény pacsuli szmog a szaglóközpontomat, hogy az összes meg se zabbantott maradvány felliftezett a torkomba.
- Baszod! Gázmaszkod nincs? Kicsinál ez a fikusz bomba! Nem károgott ezeknek senki, hogy a kölni nem pótolja a csutakolást? – Dörgöltem be kurvára tanyasi tapló ábrázattal az orromat. A rohadt mázos nyalifali engem baszottul nem kötött le, mert a puccparádén feszítő strici ránk robbantotta a szajhákat, amitől tempósan kivert a lepra frász. Kurvára süket-néma gyopárként lecsekkolható morgásokkal kaptam, még csak pofával a túlságosan közel szemtelenkedő csitrik után. Nem nyakaltam meszet, majd rohadtul bebiflázom a gebaszt azzal, csak úgy átkandikál rajtuk az öklöm, mert baszottul hozzám kapartak. Azért, ha próbálkoztak volna, marhára felszántom a puccos textil alól kikandikáló gigájukat! Rohadtul felfelé csesztették a vérpincsit, mert már előkukkantottak a tetves agyaraim és a karmaim sem emberi tartozékként villantak elő. Egyre jobban lekötött a piros lámpás szánalom csücskén pöffeszkedő picsa. Hozzám gagyogott, de olyan balfaszságokat, amitől flegma pofával köptem még egyet. Arról szajkózott, hogy mekkora apácai cserediák, akit a gonosz és kegyetlen sokad rokona hurcolt ide, aztán kényszeríti a CGI-al hd-ra retusált picsáját, kéresse magát mindenféle tesztoszteronnal túllőtt baromnak. Még trillázott, hogy mentsem meg, vagy legalább mossak be vipera főtörzsnek, mert meg merészelte bántani még valamikor az őskövület előtti időkben.
- Neh! A szajhák mióta pofáznak ennyit? – Fékeztem be kurvára ráérős parasztként. - Héh, maccer! Engem fullra lelomboztál, ezzel a bájolgással! Próbáltad már kevesebb rinyával? – Csettintgettem a felrittyentett műpicsának, hátha vételezi az adást, éppen most címeztem neki egy rohadt szemét benyögést.
Passzoltam a kurvára kaparóson zsebelt ego kaparászásom, vagy csak szimplán a rohadtul mocskos és unott pofám tette meg a hatásfaktort, de a sok tekergőző kondom reklám sztár átvedlett pont olyan ocsmány csúszómászóvá, amire azt nyomatják: optikai csalódás. Löktem a sziszegő, vartyogó, keménykedő csürhének egy morranást, aztán nekifeszültem a ránk dobbantó fruskák aprításának. Meg se kellett moccannom, totálban elleptek a sikamlós rohadékok. Az első telire vette a pofámat és a karmos nyeszledék karjaival akart a torkomra markolni, hogy majd megcsócsálja a képemet. A büdös banya gigáját telibe kaptam, mire a földön vonagló shopping pajtija kiseperte a gyík farkával a lábaimat. Marhára méreteset dübbentem, de a toppanástól be is roppantottam a tartott csicska nyakát. Felmorrantam, még ez is rám döglik, aztán rácsűrtem a nyelvét öltögető tüskés némberre. Főleg, hogy a retkes tekergőző pikkelyes rá fanyalodott a csukámra. Körbe csavarta és vontatásból neki bikázott a falnak, amire lebontottam a nyeszlett fátyol függönyöket. Baszottul telibe csavarodtam, így benyakaltam nem egy maflást, rúgást és karmos reptetést, mire kicibáltam belőle a valagam. Ekkor már a plafont verdeste a vérnyomásom, mert tovább szaporodtak a tetves szivárgó kaparásaim száma. Kurvára felpöccintett baromként csűrtem el a színes fittyfenét és lendültem neki az összes retkes berendezési tárgyról elrugaszkodva cserkésszem be azt a tollasodó diszkó kakadut.
Nem spiláztam túl a műsort, csak felcsimpaszkodtam rá és telibe döftem a karmaimmal. A vernyogó rúgkapálására begyőzött, hogy baszottul fájt neki a fuvaroztatásom, aztán addig cibáltam, míg bevesztette az egyensúlyát. Bezakóztunk valamelyik tetves paravánba, ahol kurvára felkapartam az egyik lécet és szimplán telibe csűrtem vele míg a nyomorult papagája csak idegből is beficcent. A véres szarral lekongattam a mellettem elrepesztő négylábú szarcsimbókot. Mire nem hasznosítható a kibaszottul rögzítésre szolgáló rozsdás szeg. A fél placcolt letaroló gyopár nyomán meglódultam a tekergőző banya felé. Rohadtul megint képen nyalt a farkával, amire hátra zakóztam a duplás fogadó bizottságom karmaiba, akik rohadtul gyűrték az ipart kapásból szétfeszítsenek.
A két vicsorgó ocsmány Mona Lisa kopi azzal nem számolt, hogy nálam is lézengenek erős pista magok, még, ha kurvára titkolom. Kapásból befeszültem karra és lábbal fellökve magam pördültem át, hogy a két nyomorék telibe koccolta egymást. Egész biztos megrohadjon mind a kettő és már éterbe nyomattam, szíveket szaggatok, akkor felvillantottam a karmaival, aztán kikaptam mind a két rasnya dög ketyegőjét. A két szottyadt, véres, otromba vackot a terepen tekergőző nyomorékhoz csűrtem. Már tettem rá, mit picsog, sziszeg, meg vergődik. Nekilendültem négykézlábról és addig kavarásztam, míg megtaláltam a pontot, ahonnan rákaphattam a torkára.
A pofámból kiköptem a leprás maradványait, aztán arrébb csűrtem a tetemét. Körbe akartam randarozni merre van még bármilyen mozgó szar, amit szétcincálhatok. Ekkor ciccent a dobhártyámba az ismerős csilingelést, megráztam a kibaszott koponyámat, ne most zakkanjak telibe, erre elrántottak, tényleg lánccal. Kurvára nem vágtam vigadjak, hogy valóban sonkába kötöztek, vagy kattant szefósként röhögjek. Az utóbbira dobtam le a voksomat. Rohadtul beketyózott baromként vergődtem a tüdőmre terpeszkedő tonnadonna alatt. Eldöglő sípolással vert le a tíz liter víz és csilingelés. Égett a kibaszott testem, rohadtul durranásig feszült az összes leprás erem és gyötrőn lüktett benne a forróság. Baszottul méretes karmos pofon zöttyentett vissza a kéjlakba, ahol Mázsa Meli terpeszkedett a nyeszledék testemen. Kotortam a lábaimmal, de meg se moccantam. Karjaimat egy gizda spanja szorította a földre azokkal a tetves láncokkal. A retkes bitangos maca meg csak püfölte a képemet és püfölte, míg telibe nem tiszteltem egy vérpacával a szeme közét. Erre felszívta a tintát, majd megkoppant, de erre beelőztem és még az orrát is lecincáltam a protkómmal. A láncos csicskát berántottam éppen annyira rátekerhessem a rühes hústorony gigájára. Toltam a tohonya valagát, míg kipattanhattam alóla és a hátára csavarodhattam. Addig szorítottam a zsíros tokáját, utolsót szörcsögve össze nem esett. Ezután következhetett a láncot cincáló pondró, aki úgy befosott a hentes ábrázatomtól elfelé próbált iszkolni.
Kibaszott ráérősen kapartam fel a picsámat. Koslattam utána merre porzik, hogy kapkodja a csülkeit, aztán szimplán neki feszültem. Átvergődtem, ugrottam, csúsztam, kúsztam minden tetves útakadályon, amivel légvonalban lecsapattam a rühes menetelési kotrását. Onnan aztán baszottul a hátára perdültem, rácsimpaszkodtam és lecsavartam a földre. Kitörtem egyetlen moccantással a nyakát. Legyűrtem magamról a nyeszlett potrohát. Felkapartam magam a placcra, hol van még mészárolni való. Csekkolni akartam a terepet, de egy batár rasnya tyúkláb fogta telibe a koponyám és zúzta bele a talajba. Úgy bezsongott a képem, néhány pillantásra totál homály lett, mi a frász csörgedezik körülöttem. Arra kapartam fel a képernyőt, valahonnan a döglött gyíkokkal kikövezett téli kert romjaiból tápászkodom talpra a retkes seggemet. A képembe meg, azaz aszott numera víjjog, mint, akinek féléve nem kocogtatott be a piros csomag. Retkes „háh?!”-t se köphettem be, mert többször telibe csűrte a mellkasomat a csülkével, vagy a színes fém lerakatból felputtonyozott csapkodó tollaival, esetleg duplán mind a kettővel. Féltérdre zakóztam a rohadt sorozástól, mire beficcent végre, kurvára védenkeznem kéne. Emeltem az egyik karom, másikkal rámarkoltam a csülkére, erre csavarodott egyet a tetves levegőben és beleszállt a pofámba. Nem a szaros kapirgáló végződésével, de nem ám! A rohadtul titánból kiveretett tollazatával nyársalta fel az egész cseszett koponyámat, még a retkes karomat, amivel a fél képemet árnyékoltam. A tetves műsora után baszottul pilácsolt valami, rohadt méretes gebasz van. Felesben csekkoltam a retkes kotlóst! Totális sötétség volt a másik oldalon, ráadásul úgy fájt azt hittem becsurrantok! Az se hozott boogie lázba a csitri arról pampogott, jobban szétcincál, hogy vernyíkoljak! Engem az most baszottul nem izgatott! A jobbos kukkolómra csekkoltam, ezért azt toltam, mint minden barom. Rázendítettem taperolni, mi a gedva van. Arra a kurvára gyászos felfedezésre tántorogtam, hogy a baszott üres kráter! Marhára nem szoktam tolni az operett áriás parázást, de ez rohadtul legyalult.
- Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – Kaparásztam magam köré, mert tespedtem már elcseszett szituban, ahol bucira puffadtan, csak fél gülüvel matattam, de most rohadtul úgy cövekelt a szitu, hogy lóbálhatom neki a gyász zsepit. Totálisan beszűnt lézengeni és arra az oldalra még a neszelés is tompábban ügetett be. Meg kábé minden retkes tagom gyökkettővel reagált és az is cseszettül hasogatott. Kanalaztam arrafelé a megmaradt sasolóm, mennyire szeletelt fel a bányarém. Kurvára nem akartam picsogni, de ebben a temető polcolásban marhára vigadtam volna egy segélycsomagnak, aki levakarja rólam a banyát, míg összefércelem magam.

Oldalak: [1] 2 3 ... 12