Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Fon Seiran

Oldalak: [1]
1
Soul Society / Találós kérdés
« Dátum: 2017. Ápr. 27, 20:13:46 »
Hosszú és fáradtságos időszakon tekintek keresztül, mialatt személyes gondolataimat egy hosszas pergamenen örökítem meg. Az írás tudományának segítségével a jövő nemzedékének üzenek, mindazoknak, akik majd egy nap olvassák ezt. Jó ideje már, hogy elzárkóztam mindentől és mindenkitől, amelynek nem a munkához és a nemesi politikához volt köze. Most mégis, ha feltekintek a pergamenről, folyvást komoran pillantok magam elé. Tán meg is küzdetek mindennel, és léphetek előre kettőt-hármat; úgy hiszem egy valakit nem téphetek ki a szívemből. Egy időben sokat próbálkoztam ezzel, de az idő és a „sors” nem hagyta, hogy így tegyek. Egy idő után el kellett hinnem, hogy Nadeshiko jelenléte sosem volt véletlen. Nélküle most nem ülnék itt, és nem is nehezedne a vállamra ekkora teher. Odaadtam érte a szabadságomat, s bár ehhez keményen meg kellett küzdenem, mégsem érzem a munka utáni kellemes felüdülést. Hogyan is tehetném, midőn a választottnak valószínűleg egy cseppnyi fogalma sem volt arról, hogy mi történt körülötte.. Magára hagytam, hosszú és kemény hónapokra. S mindez idő alatt rengeteg változáson mentem keresztül. A hajdani fekete bárány már a múlté, s őt felváltotta a nemes, amelynek születtem. A viselkedéskultúrán keresztül a politikai magaslatokig, számtalan olyan dolgokon dolgoztam az elmúlt hónapokban, amelyekről tudtam, hogy egy életen át megváltoztatnak majd. Némelyest külsőleg is változtam, hiszen visszavágattam hosszúra nőtt hajviseletem, a test még kiedzettebb lett..és természetesen a viselet is nagyban változott. Teszek egy megkínzott sóhajtást, majd írok egy rövid üzenetet Shihouin Nadeshikonak. A kicsiny pergament egy vékony zsinórral jól összekötöm és oldalra nyújtom az egyik éjféli bőrruhás alaknak; akik mostantól szinte mindig körbe fognak venni.
- Rövid időre távol leszek, néhány óra mindössze. A sas repüléséről folyamatos jelentést kérek. – Adom ki a parancsot, majd felállok és kifelé intem a bentieket. Az öltözéshez már csak nem kell díszkíséret. -.- Az egyszerű kimonot leváltom egy sokkal díszesebb, kifinomultabbra. Sötét szürke viseletet öltök, melyen ezüstfestésű minták jelennek meg itt ott.
(„Mit ér az író, ha elveszti a múzsáját? A hegy lábánál rejtőznek a szép virágok, ott várják csendben az esőt!”)
Egy pillanatra elmosolyodom, hogy vajon leesik-e Nadeshikonak, a rejtett üzenet tartalma? Az írásomat egész biztosan felismeri majd, a többi a véletlen műve lesz. Ha egy kicsit leleményesebb, akkor talán emlékezhet, hogy néhány hónapja említettem neki egy közös sétát annál a hatalmas hegy lábánál. Mint veterán Nibantaios, tudnia kell, hogy mely virágok és hol találhatóak ott és melyikek esnek a legközelebb hozzánk. Mindenesetre, ha várnom is kell rá, legalább viszonylag egyedül lehetünk. Direkt utasításba is adom, hogy ezúttal nem követhetnek sehová. Elővigyázatosság gyanánt a saját családom tagjaiban sem bízhatok meg feltétlen, így egy ilyen hibát semmi esetre sem engedhetek meg. Természetesen az árulást kivégzéssel díjaznám, ám jelenleg még kötélen táncolok. Shihouin-dono csak éppen néhány hete ajándékozott meg kegyeivel; nem túl előnyös volna az első adandó alkalommal elveszteni ezt a „bizalmat”.
Tehát a hegy lábánál jelenek meg úgy fél órán belül, ott, ahol egy kisebb sziklavízesés is található, megannyi apró virággal. Noha rengeteg fa található errefelé, ezért elhatározom, hogy elrejtőzöm egy kicsit pusztán gonoszkodásból. Nyilván való tény, hogy ő főnemesi nagysága megvárakoztat, ezért az egyik fa rejtekében meditálni kényszerülök. Különleges szaglásomnak köszönhetően tudni vélem mikor közelít, és mely irányból. Pont rejtve maradok előle, s mikor megcsodálhatja ezt a pompás kis harmonikus környezetet, elő sétálok. Először illedelmesen meghajolok előtte, kis bosszúságot okozva ezzel a formális megnyilvánulással. Végül kiegyenesedem, és tekintetemet egyenesen az övéibe szúrom. A tekintetemmel kívánom belé folytani mindazokat a feszültségeket, amelyek most nyilván valóan feltörőben vannak benne. Minderre meg lesz a megfelelő alkalom, de most közelebb lépek hozzá és egyik kezemmel elkapom a derekánál. Picit közelebb húzom magamhoz, majd a másik kezemmel az arcát simítom meg. Néhány pillanatig arcának legkisebb vonásait is csak újra és újra feltérképezem.
- Sajnálom, amiért így megvárakoztattalak..s talán az utolsó beszélgetésünk se volt valami kellemes. De az eltávolodásomnak oka és egyben eredménye is volt. – Elengedem őt, hogy elővegyem a Fon-ház fejének járó szénfekete tőrt.
- Nem születtem főnemesnek Nadeshiko, gyakorlatilag rád sem pillanthatnék; de ha legalább megvédhetlek téged és a családod, már megérte az egész küzdelem. – Kicsit messzebb lépek, majd sóhajtok egy jó nagyot.
- De nem tudom, hogy ennyi elég-e egyáltalán? Bárhányszor is gondolok kettőnkre, mindig eszembe jut, hogy bármikor kivégezhetnek, amiért van ehhez elég merszem. Mit javasolsz?

2
Lezárt küldetések / Re:Társak egy cipőben
« Dátum: 2015. Szept. 30, 17:32:00 »

Még mielőtt elszabadulna a pokol ezen a helyen, felmérem a terep kihasználtságának lehetőségeit. Bizonyára nem véletlen vagyunk egy olyan teremben, amely esetlegesen önmagát is képes átalakítani. Legalábbis a múltban a Nibantai már találkozhatott a Juunibantai furcsaságaival. Odébb küldöm egy kisebb sepregető mozdulattal Fenrirt, majd elkezdem felmérni a jelenlévőket. Tanulmányozgattam a listát, s bizony vannak rajta néhányan. Idő szűkének értelmében csupán az egyik potenciális fekete listásat osztottam meg Nadeshikoval. Habár elnézve a helyzetet, ő leginkább valami egészen mással lehet elfoglalva. Oldalba bököm a nőt.
- Jól, ahogyan szeretnéd, de ha megközelítene, akkor szívódj fel. Komolyan rossz fényt vetne rád, ha lebuknál. – Jegyzem meg Nadeshikonak finoman. Lehet én se szeretnék ilyen esetben a bátyámmal találkozni, de ettől függetlenül sokkal rosszabb lenne, ha rájönne a Shihouin-ház vezetője, hogy az egyik rokona csak úgy elkerülte. Nekem se kellett volna, csak éppen ez most rendkívülien fontos. Úgy vélem, régen volt már, hogy magam intéztem a felméréseket; időm nagy részét leginkább a Féregboly körüli munkáknak szentelem. Nadeshiko piszkálódásai óta sokat javultam ebben, de még így is úgy gondolom, hogy a feladat teljes oda figyelést követel. Nem lazíthatok, amikor bármikor kitörhet egy börtönlázadás vagy megölhetnek egy figyelmetlen újoncot a csapatban. Akárhogyan is, ezeket a gondokat nem engedhetem meg magunknak, főleg, minek után alig néhány éve volt egy hasonló eset. Közveszélyesnek titulálható rabunk megszökött, minek következtében a Shihouin-ház vezetőjének a tanácsadásával kellett vizsgálatot folytatnunk az elkövetőt érintően. Azóta sem tudjuk, hogy hogyan volt lehetséges ez az ügy, de én bukásnak könyveltem el. Azóta se törődtem bele, hogy szakmai rálátásomat felülvizsgálták az ügy kapcsán, pedig tudom, hogy nem hibáztam. Itt valami másról lehetett szó, s azóta is szigorítottam a szabályokon. Talán egy nap majd felfedik előttem a titkot, hogy ki mert ekkora árulást elkövetni a Gotei ellen, meg ellenem is. Csaknem felmondtak nekem. :| Nadeshikora pillantok, akit szintén érintett az ügy.
- Nem hibázhatunk, légy résen. – Suttogom, s majd Fenrirre pillantok, aki meglehetősen közömbösen ácsorog mögöttem. Nem túlzottan érdekli, hogy miről zagyválok, de ezt már megszoktam. Helyette inkább Nadeshiko zanpakutoja felé fordulok, aki ráadásul még be is mutatkozik. Hümmögök egyet ezen a rendkívülien érdekes zanpakuto lelken. Csípős, csattanós megszólalására felhúzom szemöldökömet. Ez a zanpakuto tud valami olyasmit, amit én nem és ez most elkezdett picit zavarni. Keresztbe font karokkal lépek oda Nadeshikohoz, aztán homlokon pöccintem.
- Baka, nem ér kibeszélni a zanpakutoddal! >.> - A lélekölőjéről van szó, tehát gyakorlatilag azt csinálhatna, amit csak szeretne. Viszont én minden alkalmat megragadok arra, hogy nem csupán zavarba hozzam, de még jól fel is piszkáljam. Még nem mondtam neki sosem, hogy valójában milyen csodálatosnakfurcsának találom, amikor duzzog. :| Megcsóválom a fejemet, aztán visszamászok a helyemre és körbe nézek. Tekintetem megakad valami egészen különleges társaságon. Feltűnően sok a nemes itt, ami mégis csak ritkaságba menő eset. Nem csupán egy, hanem három főnemesi ház vezetője is tiszteletét tette. Ráadásul a Mizushima testőrcsaládból is érkezett egy nő. Alig láthatóan elmosolyodom a nő láttán és komikus helyzeten, amibe került társasága lévén. Jobb nem kommentálnom, főleg, hogy össze is kell szednem magam, mert nincs azaz isten, hogy Nadeshiko ne jöjjön rá mit csináltam az előbb. :| Ha tudná, hogy éppen milyen gonoszság jutott az eszembe, nem tenné szóvá, de most egész biztosan szóvá fogja tenni, hogy mit mosolygok én más nőkre. Felsóhajtok, s majd inkább lekötöm magam a feladattal. Nem lenne jó ötlet, hogy nem jutunk el odáig, hogy felfogjuk egyáltalán jelenlétünk valótlan okát. A feladat nem tűnik túl nehéznek első látszatra, de mindenképpen a szinkron mozgást veszi igénybe. Csapatmunkát a saját zanpakutonkkal, amiben azért olyannyira nem vagyunk jók Fenrírben. Az tény, hogy amint az egyikünk leveri a másikat, elévülnek köztünk az ellentétek, de egy ilyen feladatban még nem igazán ismerhetjük egymást. Hátra pillantok a farkasra, aztán megindulok a kristályok irányába. A lélekölő szellem egy tapodtat sem akar mozdulni, így a lánc megfeszülésének pillanatában megállok.
- Jobb, ha nem pedzegetjük egymás türelmét Fenrír. Csak csináljuk meg a feladatot és kész. – Jelzem, hogy ezenkívül nem akarok én vele semmit sem kezdeni. Voltaképpen az sem érdekelne, ha a zanpakutommal nem kellene együttműködnöm, de hát mégiscsak egy ilyen kutatáson vagyunk. Érdekes volt hallgatni azért a sérülésekről szóló paragrafust. :| Még, hogy felgyógyítsam majd Fenrírt, amikor elcsesz nekem egy feladatot? :xRendben van kölyök, de ezzel még nem végeztünk. – Megrántom vállamat, s már is mehetünk szerezni magunknak egy kristályt. Hosszasan nézegetem azért a kristályokat, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb. Ha túl nagy és túl kicsi, akkor csak zavarni fog a mozgásban; sokkal könnyebb egy közepest választani a mutatványhoz. Látható, hogy hová kell elvinnünk, és mit nem lehet művelni vele, habár a kidouk sosem voltak az erősségeim. Itt a közelharcban és mozgékonyságban szerzett tapasztalataimat fogom felhasználni. De hogy ne csupán szórakozásként fogjam fel az esetet, a feladat első fázisában kezdetnek megállítom Nadeshikot.
- Botor dolog lenne belevetned magad ebbe olyan könnyen. Figyelj, várd ki és indulj. – Intem óvatosságra, valamint oda figyelésre a nőt. Tisztában vagyok vele, hogy ennek nem fog örülni, de kétségtelen, hogy kettőnk közül tapasztaltabb vagyok nála. Különben is, látni akarom, ahogyan a többiek elindulnak, s belevetik magukat a feladatba. Amint megjelennek az első nyílvesszők, összehúzom a szemeimet. – Légy óvatos Nadeshiko. – Végül megindulok a többiek után. Fenrír ellenkezés nélkül velem tart, habár nem lesz egyszerű dolgunk nekünk sem. Éppenséggel nem a bilinccsel felszerelt kezemben tartom meg a kristályt, de még így is kiszökik a talpunk alatt a talaj. Meglepett arcommal csupán az eget kémlelem, míg testem zuhanni kezd és hihetetlen gyorsasággal közeledek néhány krokodil felé. Kellemetlen végzet lenne ez, s olybá’ tűnik a kristály szorongatásán kívül aligha tennék bármit is. Aztán elakad a lánc, és egyszerűen csak lógni kezdek. Felpillantok, mert ezt most nem értem. Fenrir nem csupán megkapaszkodott a falban, de jelenleg is ő tart meg kettőnket.
- Hé, kölyök! Mi lenne, ha elvégeznénk végre a feladatot? Vagy azt szeretnéd, hogy a nővéred szétrúgja a hátsódat? – Nyelek egyet Soifon emlegetése gyanánt. Való igaz, úgy tűnik Nadeshiko jelenléte most tényleg kicsit elvitte a feladatiránti érdeklődésemet. Végzetes hibát sikerült elkövetnem, ám mégis menthető még az eset. – Rendben, akkor kapaszkodj erősen! – Szólok Fenrírnek, s végül himbálózásba kezdek. Fizikai képességeimet kihasználva, az izomzatom segítségével fellendítem magam a „fal” szélére, de akkor Fenrirt éri a szerencsétlenség. Majdnem sikeresen hátra is ránt, viszont jól megfeszítem karizmaimat, illetve a tartásommal is rásegítek a megtartására.
- Mégis mi a fészkes fenéért nőttél te ilyen nagyra? Fogyjál már le Fenrír! :| - Kiakasztó, hogy nem csupán egy törékeny kristályt, de még egy száz kilós farkast is meg kell tartanom. Elindulok előre, közben pedig imádkozom, hogy legalább a lánc ne szakadjon már el, mert tényleg ott hagyom Fenrírt a fenébe. Szóval felhúzom egy darabig a farkast jól neki feszülve ennek, végül pedig mikor felér, akkor elrugaszkodik s ugrik egyet. Kikerülöm, még mielőtt rám merészelne ugrani.
- Gratulálok, teljesítetted alapvető kötelezettségeidet, és kihúztad a forgatódat a pácból; na menjünk! :| - Fordulok célirányba, s mielőtt még nagyon sokan elárasztanák azt a falat, oda sétálok. Fenrír lánca csupán az utolsó lépés előtt feszül meg. – Kérjél szépen, és beteheted. – Kis híján a levegő is megfagy bennem, hogy képes lenne ezt megcsinálni az utolsó lépés pillanatakor. Elmosolyodom, tekintetemmel pedig Nadeshikot keresem, nem-e akadt el valahol. Akár még időben oda is érhetek, hogy segítsek neki, de bízom benne, hogy megoldja ezt maga is. Pláne, hogy az átkozott farkas miatt még én se végeztem a feladattal! :x  Szépen kérés helyett inkább megfigyelem ezt a Mizushima – Amatsuji párost és elmerengek azon a lehetőségen, hogyha a Mizushima-ház feje a krokodilok közé esne, akkor vajon a nő mit csinálna. Belegondolva a helyzetbe, normális esetben most nekem is figyelnem kellene Yuukent, de hát kapitány létére csak megoldja a helyzetet. Ha nem, abban az esetben muszáj leszek áldozni és Nadeshikot magára hagyni, majd visszarángatni Fenrirt. Elég nagy volna rá a lehetőség, hogy otthon csúnyán néznének rám, ha a Shihouin-ház fejét magára hagynám a bajban.
:|

3
Nemesi és családi birtokok / A Fon-birtok
« Dátum: 2015. Szept. 29, 22:39:35 »

Hajdanán a Fon család egyszerű klánt alkotott, melynek akkori vezetője Fon Chion volt. A klán feje nagyjából hétszáz évvel ezelőtt kereste meg a Shihouin család fejét, hogy esküt tegyen, bármi áron megvédik a házat. Ekképpen a klán bizonyos próbatételeket követően a Főnemesi család testőrségévé alakult, így köznemesi rangra emelkedtek a Shihouin család nagylelkűségének köszönhetően. De hogy visszafizessék e kegyet, Fon Chion általános érvényességűvé tette egy akkor már létező szervezetbe (Onmitsukidou) való lépést. Tehát a család alapvető mentalitása, hogy aki nem nyer felvételt a Titkos Mozgó Alakulatba, azt azon nyomban száműzik. A Fon-ház specialitása a bérgyilkolás, kivégzés, testőrség. Emiatt tagjai már kisgyermek koruktól kezdve tudatos és szigorú nevelést kapnak. Csak is a kiválóság jöhet szóba, hiszen örök érvényű küldetésük feljebbvalójuk megvédése, illetve parancsának követése. Yoruichi kapitánysága óta szerves tagjai a Nibantainak, ám ez mégsem hátráltatja őket a Shihouin család védelmében.
A család feje hagyományosan egy fekete pengéjű tőrt örököl, amely egy fajta elismerés is egyben, hogy jogosulttá válik a ház ninjáinak irányítására. Bárki, aki ezt megkérdőjelezi a családon belül, azt azonnal kivégzik, hiszen nincs helye belpolitikai vitának és rendetlenségnek. További tagok megkülönböztető jele a ruházatra varrt családi szimbólum.
Pillanatnyilag a leendőbeli családfő (Fon Seiran) kiképzések sorozatán megy keresztül.


  • Soifon – Nibantai és az Onmitsukidou ex-kapitánya
  • Fon Kaito – Eltűnt személy
  • Fon Seiran –  Erős belpolitikai támogatottságának, elhivatottságának, számtalan jó eredményének köszönhetően a Fon-ház VIII. fejét tisztelhetjük benne. Határozott, ámbár megfontolt megjelenése osztatlan tiszteletet nyert el ház tagjai között.



Rengeteg kérdés terjed arról, hogy vajon kinek az építészeti elképzelése volt egy ilyen birtok felállítása; ám mindez nem véletlen. A Fon-ház ugyanis majdhogynem egy erődöt épített fel magának, amely a család titkait és individuumát hivatott védelmezni. Kapuk és falak helyett a birtokot sűrű erdő veszi körül, amelynek egyetlen egy vakfoltja sincsen. A ház Juuniji hikaku benjoba öltözött tagjai ugyanis mindenütt ott van. A rejtőzködő alakok szinte azonnal lekapcsolnak bárkit, ha hívatlanul méltatott belépni. Amennyiben viszont átérnénk a sűrű erdőn sem lesz egyszerűbb a dolgunk. Mondhatni többszintes épületek, szűk utcák jellemzik a birtokot magát. Olyannyira változatos és jól kialakított környezet, hogy aki nem ismeri a járást, az könnyedén eltévedhet. Ez nem csupán a megfelelő épület megtalálására, de az épületek belső elrendezkedésére is jellemző. Tele van a birtok titkos átjárókkal, rövidítőkkel és esetlegesen zsákutcákkal is. A ház őrsége a nap huszonnégy órájában jelen van, habár fokozott rejtőzködés közepette. Az épületek tetején, bizonyos fordulókból árgus szemekkel figyelik a belépőket. A Fon birtokot inkább a rend és letisztult fegyelem jellemzi, mintsem a bonyolult fényűzés. Noha feljebbvalójuk által tehetős vagyonnak örvendnek, mégis nem az aranyat tekintik elsődleges díszítőelemnek. Az erdőn kívül zöld terület szinte nincs is a birtokon belül, elvétve néhány fát vagy kevés pázsitot itt- ott; inkább az épületekre fektették a hangsúlyt.
Természetesen a nemesi tradícióknak megfelelően nekik is van teázójuk vagy saját könyvtáruk, dojojuk; de a legjellegzetesebb helyiségük még mindig a fegyvertár. A Fon-ház ugyanis tehetős gyűjteménynek a birtoklója.
(click to show/hide)


4
Lezárt küldetések / Re:Társak egy cipőben
« Dátum: 2015. Szept. 21, 16:35:04 »

Oda fent már nappal lehet jócskán, én pedig még mindig a Ujimushi no Su kellemesnek éppen nem mondható, földalatti rendszerében tevékenykedek, mint Godancho. Mióta Kaito felszívódott, a munka utáni elhivatottságom csak még inkább rosszabbodott. Amíg nem volt az osztagnak se kapitánya, sem pedig hadnagya, osztagedzéseket tartottam, papírmunkákat intéztem. Nem volt semmi pihenős, és ez sokat segített a feszültségemen. Most pedig, nos az egyetlen tevékenységem csupán a megfigyelés és internálás lehet. Jelenleg néhány korlát mellett egy függő folyosón ülök cigarettám társaságában. Tekintetemmel bolondok, józanok, romlottak és ártatlanok haszontalan időtöltéseit figyelem. Noha, időnként a kártyajáték nálunk az egyetlen elfoglaltság, de az idejük nagy részében szinte semmi nem történik. Ilyenkor mindig egy közös térre engedik a rabokat, hogy némi szocializáció alatt állhassanak. De ebben sem részesülhet mindenki, hiszen, akik beleőrülnek a fogságba, azokat még mélyebben egy külön rendszerben tartjuk elzárva. Időnként őket is meglátogatom, mert bár esélytelennek tűnik, mégis lehetséges lehet a rehabilitációjuk. Kijutni innen senki nem fog, annak ellenére, hogy volt már precedens; nem is egy. Jó magam néhány személy szabadulását egész biztosan nem hagytam volna jóvá, de akkoriban csupán csak tagja voltam a Kanritainak. Manapság minden sokkal csendesebb, sötétebb, mint egykor. Utolsókat járom cigarettámban, amikor az egység egy tagja oda lép hozzám, és átad egy rendkívülien fontos listát. Napokkal ezelőtt ugyanis, tanulva az elmúlt időszakokban, megbíztam néhány tehetséges kanritaiost, hogy járjon utána esetleges személyeknek. Az ezzel kapcsolatos listát éppen most nyújtják át nekem, amit rögvest meg is bontok. A fehér papiroson titkosírással, bonyolult kriptográfiai elemekkel vannak feltüntetve azok a neveket, akik irányába feltétlen szükség lenne komolyabb megfigyelést kezdeményezni. Ezzel egyetemben eszembe is jut a Juunibantainak a mai kora délutánon tartott zanpakuto edzése. Ha nem is Fenrir miatt, de egyes shinigamik feltérképezése nyomán feltétlen látogatást kellene tennem. A shinigamik legjava egyébként sem sejtheti, hogy mely szakaszból származom, hiszen pusztán szakmai előzékenységből kevés kapcsolatot létesítek az osztagon kívül. Egyedül viszont egy ilyen eseményre meglehetősen botor dolog lenne elmenni, tekintve, hogy ismerek valakit, akire szintúgy ráférne már egy edzés a lélekölőjére való tekintettel. Ekképpen megemelem kezemet, és jelzek a hozzám legközelebbre álló shinigaminak, hogy Nadeshikot kerítsék elő. Mint mindig, most is gyors és hatékony az üzenet továbbítás; többek között ezért is kedvelek ide lent tartózkodni napjaim nagyobb százalékában. Nem kell semmit sem kétszer elmondanom, hogy megértsék. Szűkös határidőn belül, mikor megérkezik a nő, rögvest egy akrobatikusabb mozdulattal talpra kényszerítem a testemet, majd a cigaretta csikket a kihelyezett hamutálba dobom. Jól látható lehet számára, hogy egy papirost a ruhám alá helyezek, amit be is cipzárazok a belső zsebembe.
- Készülj, menyünk a Juunibantaiba. Van néhány név nálam, akiket meg kellene figyelnünk és kategorizálnunk a protokoll szerint. A te neved Minamoto Shinri, sanbantai nanaseki; jelentések szerint furcsán viselkedik. Meg ha már ott vagyunk, lepacsizunk a zanpakutonkkal is. ;) – Kacsintok a nőre finoman, azt hiszem érteni fogja a célzást, mivel amennyire tudom, neki sem szokása a kardját túl sokszor használni. Ezt nem csupán a pozíciója miatt mondom, hanem egyszerűen eddig ezek a tapasztalataim a terepen is. Nem időzök tovább, hiszen idő szűkében is állunk. – Rövidített úton kell mennünk. – Jelzem neki, hogy értse, most az általánosan bevetett Nibantaios közlekedést kell alkalmaznunk, illetve átöltözésre sincs időnk. Abba kell mennünk, amiben éppen vagyunk, tehát tudva levő lesz, hogy mely osztagból érkezünk a helyszínre. Mikor elérjük a fenti részleget, átveszem a zanpakutomat aztán kiadok néhány parancsot arra az időre, míg távol leszünk mind a ketten. Az osztag elhagyásához szükséges szakaszon még elszívok egy cigit, de utána, amint kiérünk, megragadom a nőt a kezénél fogva.
- Nadeshiko, a bevetésünk után beszélnünk kellene valamiről. Lesz néhány perced, amit rám szánnál? – Érdeklődve pillantok felé, habár ez arcomon kevésbé látszik meg. Seireiteien belül ugyanis nem tudom és nem is akarom magamat olyannyira elengedni, főleg nem az utcákon, hogy egyszerű gesztusok megmutassák másoknak a gondolataimat. Ő már megszokhatta, hogy csupán egymás között vagyok hajlandó valamennyit enyhíteni feszítettségemből, de erre ritkán van lehetőségünk. A mai nap eléggé kemény volt, tekintve, hogy két shinigamit is behoztak, akiket el is kellett helyezni.
- Hogy ment az A4398-al? – Én már nem is nevezem nevükön, holott szinte az összes olyan arcra emlékszem, akik a Féregbolyban vannak. Több, mint nyolc évtizede már, hogy e szakasz tagja vagyok, ennyi idő alatt sok-sok dolog ragadhat meg bárkin is. A továbbiakban csendben maradok, de kezét el nem engedve vezetem el a Juunibantaihoz. Az utolsók között érkezünk meg, így még hallótávolságban, de a háttérben állok meg. Tekintetemmel felmérem a jelenlévőket, s mikor meglátom Shihouin Yuukent, akkor elengedem a nő kezét majd rápillantok.
- Ha hátráltatna, akkor elmehetsz. Amennyiben maradnál, kerüld a feltűnést, ez nem családi esemény. – Majd elmosolyodom. – De ha gondolod szólhatok neki, hogy itt vagy ám! :twisted: - Úgy hiszem, kimondottan értékelné a főnemes, hogy az egyik rokona is jelen van, jelét mutatja annak, hogy pallérozza a tudását. Mindenesetre sok már illetőt is megpillantok, olyanokat is, akik a listán vannak. be kell vallanom, azért nem arra számítottam, hogy egy kutatás keretében majd egy vérfarkast fogok áthozni ebbe a világba, amikor éppen megfigyelésen vagyok. :| Még szerencse, hogy ma nem telihold van, különben halasztanom kellett volna, ami ebben a szakmában egyáltalán nem helyén való; főleg, hogy gyűlölök halasztani. Na tehát, amint elmondják, hogy mi ez az eszköz, meg hogyan működik és még láthatjuk is a zanpakuto szellemét, azért beállok Nadeshiko elé és a hátam mögött mutatok neki néhány kézmozdulatot. Jobb, ha ezt nem mondom ki hangosan. 
- Kíváncsi leszek, hogy ez az eszköz hány shinigaminak fog addikciót okozni. Megint egy indok az őrületre. – Megindulok ezután, hogy átvehessem én is a bilincseket. Megjegyezendő, hogy az általános Juuniji hikaku benjo arcot eltakaró részét most nem vettem fel, így egész nyugodtan felismerhet az, akivel találkoztam már vagy van összeköttetésem. E mellett azért koncentrált figyelmemen is észrevehető, amikor a Fon-ház tagjaként minden további nélkül elhaladok Yuuken mellett anélkül, hogy köszönnék vagy akármi. Nem tud olyannyira lekötni a főnemes jelenléte, hogy külön figyelmet szenteljek rá; ő nem szerepel a listán. Egyszer, ha felkerül a listára, akkor egész biztosan nagy körítést fog kapni, de addig szolgálatban nekem csupán egy kapitány.  Magamhoz veszek egy bilincset tehát, majd elsétálok egy irányba, ahol viszonylag kevesebben vannak. Mindenféle ismeretlen, „névtelen” személyek társaságába kerülök, de távolról tekintetem időnként Shiroichi Anaora, Kagami Aira vagy éppen Urufu Yashuhirora téved. Kezdek aggódni testvérem iránt, ám akkor sem fogok elmenni ilyen dolgok mellett. Egyszerűen azt kell észre vennem, hogy a Nibantai megfigyeléseiben egyre többször kerül toplistára a Sanbantaiban található tisztek egyiket. Noha, ha már itt volnánk, a Juunibantaiban is vannak olyan jelenlevők, akikre kíváncsi vagyok. Mielőtt elragadtatnám magam, és elfelejteném tartani magamat az edzéshez, előhúzom a sarló alakú fekete, hosszabbított tőrömet és a markolata alá illesztem a bilincset. A bilincs másik felét a gyengébbiknek mondható csuklómra illesztem, aztán aktiválom a technikát. Mindössze némi morgolódást hallok a hátam mögött ezután, ami miatt Fenrir felé fordulok. tekintetem egy pillanatra el is változik, de viszonylag hamar visszafolytom ezt. Fenrir magassága pontosan kétszer akkora, mint az enyém. Izmos, testes vérfarkas alakja; kiélezett karmai a lábán félő, hogy károkat okozhat a teremben, ha itt komolyabb munkát kellene végre hajtani. Megforgatom a szemeimet, aztán karjaimat magam előtt összefonva pillantok Nadeshikora.
- Ő itt Fenrir, a kardom. – Éppen csak kimondom ezt, a zanpakutom szelleme fogja magát és a méretes jobb karjával felülről szeretne rám csapni, minden előzetes jel nélkül. A csapást bevitele előtt megragadom a karját, majd kicsapom oldalra. Fenrir ettől csak megbolondul és újra rám támad, ami miatt fejlett pusztakezes technikám és erőmnek segítségével a földre küldöm. Talpammal egyenesen a nyakára gyakorlok akkora nyomást, hogy meg kell fognia a lábfejemet, ha nem akar fájdalmat érezni. Hideg, lesújtó tekintettel nézek le a farkasra.
- Nem a farok csóválja a kutyát, érthető? Nyughass, Fenrir! – Ezután leveszem róla a lábamat, míg a lélekölő feltápászkodik és becsukja a szemét. – Ideje, hogy kitörj végre onnan. Ha kijössz végre, akkor majd békén hagylak, shinigami. – Hátra fordítom arcom egyik felét és elmosolyodom. – Még mindig beszélsz? Nem vagyok kíváncsi az ostoba anekdotáidra; maradj csendben és maradj veszteg! :| - Utasítom újfent, majd a nőre pillantok, aztán a zanpakutora. – Szóval te vagy Nadeshiko zanpakutoja, örvendek. Hogyan szólíthatlak?

5
Soul Society / Re:Találka
« Dátum: 2015. Aug. 12, 23:25:41 »
Megnyugvásként szolgáljon, hogy beszélgetésünk nehezén már percekkel ezelőtt túlestem. Valahogy sokkalta könnyebbnek találom ezt a létezést, hogy nem kell többé titokban tartanom Shiko előtt az érzéseimet, esetlegesen gondolataimat. Évtizedek óta nem éreztem már ilyesmit, éppen ezért is aggódom a továbbiakkal kapcsolatban. Talán ő még csak azokat a dolgokat látja, amik politikailag, származásügyileg akadályozhatnak bennünket; de én látok itt valami mást is. Ez a más pedig egyszerűen a zanpakutom. Noha nincs mitől tartanom, mert úgy sem hagynám, hogy kiessen a kezemből az irányítás, attól még bármi megtörténhet. Ő volna az utolsó, akinek ártani szeretnék ezzel; viszont elmondani jelenleg még nem mondhatom el. Tartok attól, hogy Fenrir esete sok mindenen válaszolna, most még bölcs dolog lenne hallgatnom róla. Különösen azért is, mert Nadeshiko úgyszint a Féregboly szolgálatában áll.
- Majd csak várd ki az osztagedzést, ott majd megbánod szavaid!  :arrogant: - Élcelődést jobb hasonlóképpen hárítani, s ez estben úgy vélem már megtanulhatta, hogy én sosem hazudok, ha azt mondom meg fogja bánni ezt a kényeztetést. Már a fejemben vannak azok a kemény edzések, amelyekkel gatyába rázhatom a kondícióból kijövő omnitsukidousainkat. Mióta se kapitány, se hadnagy nincsen; azóta jobbjára rám hárul minden olyasmi, amit nekik kellene ellátniuk. Nem mondhatnám, hogy kimondottan kedvelném az ilyesmit, viszont ez szükségszerű állapot. Három helyen kell egyszerre lennem, gyakran ezért is fáradok ki annyira, de csak ezzel biztosíthatjuk, hogy majd ha egyszer kikerül valaki a vezetőségbe, akkor igen csak meg lesz könnyítve a dolga. Visszatérve a kettőnk dolgára, most igencsak csúnyán nézek két szép szemeibe, sőt, inkább magamhoz is ragadom azt az ékszert és egy hirtelen pillanatban a nő mögé keveredem. Elkapom Nadeshiko haját, néhány pillanat alatt pedig már a hajában is van eme becses ékszerecske.
- Te meg azt nem hitted volna el, hogy ilyen könnyedén bánok ezekkel a kellékekkel is. – Magamhoz ölelem hátulról, s egy puszit hintek az arcára.
- Eisuke nem tartozik az egyszerűbb nemesek közé, biztosan említettem már, hogy a története titok. Hivatalosan az én apám meghalt, gyakorlatilag viszont Kagamiként él. Ez a találkozás nem lehet semmiképpen sem hivatalos, ezért azt ajánlanám, hogy majd keressük fel a 10. osztag berkeiben. – Ráteszem finoman az államat feje búbjára, majdan elgondolkodok azon, hogy mennyi lehet az idő pontosan. A csillagok és a hold állásából ítélve éppen annyi, amennyinek lennie kell az induláshoz.
- Mennünk kell Nadeshiko, ne feledd, téged várnak otthon, ahogyan engem is. Holnap majd én megírom a jelentést erről a kamu küldetésről, te pedig csak annyit mondj, hogy titkos megbizatás, ha rákérdeznének. – Lassan felállok, aztán kezemet nyújtom neki, hogy maga is így tegyen. Amint lekászálódik a selymes anyagról, összehajtogatom ezt és beteszem a kosárba.
- Úton hazafelé ezt adjuk oda egy léleknek, biztosan jó lesz neki valamire. ;) – Kacsintok rá egy komisz mosoly keretében, aztán még mielőtt útra kelnénk, oda lépek hozzá és egy kimondottan érzelmes csókot lehelek homlokára. – Hova siessünk, nem de bár? – Bizonyára csalódottsággal fogja eltölteni ez a gesztus, viszont ahogy kérte, én a szabályok szerint fogok eljárni.

6
Shinigami / Fon Seiran
« Dátum: 2015. Aug. 12, 20:14:54 »
Jelszó: Fn Sia

~ Adatlap

Név: Fon Seiran
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1875. február 17.
Kor: 136 éves
  • Emberként: -
  • Lélekként: 136 év
~ Kezdetek ~


Hosszú idő lenne egy ilyen történetet elmesélni, hogy ha az ember teljes részletében kíváncsi volna rá.  Ám a szavak, még is tudnak jelentős részleteket felidézni az olvasó számára. Olyan jelentős részletek, amelyek a születendőre meghatározó jellegben kihatottak. Így hát, mikor 136 évvel ez előtt, a hideg téli éjjelen felsírt az édesanya által világra hozott baba, Seiran hivatalosan is megkezdte életét a shinigamik némileg korruptív világában.
Abban az időben a Seireitei körül különböző felfordulások zajlottak. A nemzet megannyi háborúban vett részt, amely belső káoszt szült. Kapitányok jöttek, s mentek, és gyakorta azt sem lehetett tudni, hogy másnap éppen kit fognak szolgálni a köznemesi házak. Talán csak a véletlennek volt köszönhető, hogy ilyen szempontból a Fon- ház kivételes szerencsének örvendett. Hiszen akkor még ritka volt, hogy egy köznemesi- ház kimondott szolgálatban állt volna egy arisztokrata család alatt. Azonban a Fon- ház voltaképpen a Shihouin család állandósult testőrségét, képezte, amelynek jelzése a maguk különleges viseltetése volt. Csak úgy hívták őket "a fekete ruhások". Voltaképpen igaz is volt, hiszen a Fon- ház játszott közre a ma is létező különleges erők egyenöltözetéhez. (Még akkor is, hogy ha magát a Titkos Alakulatot a Shihouin-ház találta ki.) Tehát ennek a különleges helyzetnek köszönhetően tért el a család belső törvényei a többihez képest. Számukra a politikai lét voltaképpen nem jelentett semmit. A házasságok is inkább a beházasodni kívánó személyiségén függött. Egyetlen olyan shinigamit sem viseltek el, akik nem viseltek a Seireitei iránt hűséget. Tehát gyakori módszerük volt, hogy ha a család egyik tagja beleszeretett egy férfiba, akkor azt előbb leellenőrizték. A házasság csak akkor jöhetett létre, ha az illető átment az általánossági vizsgán. Ám, még ha alkalmas is volt, igazából rá kényszeríttették a család funkcióját. Éppen ezért, mikor Aihara Ebiso és Fon Hinata (Feng) házassága érvénybe lépett, Ebiso is különleges kiképzésben vett részt. Ahogy teltek, múltak az évek, viszont a pár, néhány gyermekkel hálta meg a családot. Az utolsó születés azonban egy tragédiába fulladt, aminek következménye az édesanya halála volt. Ebiso ekkor ugyan elhagyta a házat, de a gyermeket nem vihette magával bizonyos okokból kifolyólag.

~ 1. szakasz (Keigun) ~


Seiran edzése társaihoz képest nagyon korán vette kezdetét. Mindössze hat éves volt, amikor részt vett az első edzésén. Négy éves kora óta pedig tudatosan építették fel neveléssel erre az alkalomra. Sajnos már a kezdeti szakasz nagyon meghatározó volt, így ritka alkalmak egyike volt, ha éppen úgy játszhatott, mint a legtöbb gyermek. Tehát hatéves kora kezdetén kezdte meg az első edzését. A tehetségesebbek tanították, akik a családjából kikerültek. Valamiért Seiran, az akkori vezetője a háznak (az önmagáról elnevezett fiút) tehetségesnek vélte. Halott leánya is igen tehetős harcos volt, így próbált a kicsinél is erre építeni. Gyanúja rövidesen be is bizonyosodott, amikor a gyermeket alig 12 évesen a képzéseknek köszönhetően felvették az Akadémiára. Ezek az évek kiváltképpen különlegesek voltak a kis Seiran számára. Az elzárt közegből kiszakadva meg tanult normálisan viszonyulni társaihoz, és a korai egoizmusán is túl tett. Egyáltalán nem mondhatni, hogy gondok nélküli évek voltak ezek. Ugyan a legtöbb képzettségből viszonylag jól teljesített, a zanpakutoval hatalmas gondjai akadtak. Még társai hozzáképest nagyon hamar rá jöttek a lélekölőjük nevére, addig ő nagyon kemény edzések árán fért ehhez hozzá. Már akkor jellemezte őt az a bizonyos felfogás, hogy a verekedést tartja hatásosabb módszernek. A vizsgáját végül is sikerült letennie, de csak egy titok, avagy megállapodás miatt. Seiran az utolsó beszélgetése folyamán voltaképpen kiveszekedte a zanpakutojának nevét. Az pedig elárulta neki, de a vizsgát követően a penge egyszerűen szilánkokra tört. Azóta a tőr regenerálódott, de a két fél ellentétei okán nem képes a zanpakutoja első szintének megidézésére.
Shinigamivá vállásának következtével további két évet töltött el a Fon- ház felügyeletében. Ebben az időszakban ingázott a kamaszkori problémásabb, és problémától mentesebb területén. Számos dologban kellett részt vennie, de szerencsére aránylag volt ideje a barátok szerzésére, illetve ápolására. Rengeteget edzett, és tanult. Betekintést nyert a komolyabb harcművészetekbe, és politikai valamint gazdasági tanokba. Cseppet sem volt könnyű, hiszen ez az időszak voltaképpen 18-19 éves korát tette ki. De magas kíváncsisága miatt, meg mert legjobb barátja saját unokatestvére volt, így neki tulajdonképpen játéknak minősült az egész. Habár a fegyelmezettségével sokáig gond volt, de amint a Shihouin- ház engedélyezte a testőrség szolgálata alól való kilépést, a Nibantai azaz a Gotei szolgálatába állt. Valóságos buzgósággal tekintett az első kapitányára Shihouin Yoruichire, aki az akkori legkeményebb Onmitsukidou kapitánya volt. Megvoltak az újoncok felé a követelményei, de Seiran mindig igyekezett jól teljesíteni a szakaszedzéseken. Az első szolgálata a Keigun, vagy is a kapitány alá tehető. Ez pedig jelezte a hivatása felé mutatott elkötelezettségét. Addig-, addig edzett még nem csak az osztag, de az onmitsukidou tagjává is válhatott. A keigun volt számára a legértékesebb évek egyike. Noha a legnehezebb is volt, amikor néha olyan ügyekben kellett eljárniuk, amit nem tartott helyén valónak, sikerült meg tanulnia a törvényeket maga elé helyezni. Így a keigun volt az, amely hűségre, fegyelmezettségre és szabályok szerinti maximalista eljárást tanította meg neki. Néha kissé elvetemült egységnek vélte, de akinek sikerült oda bekerülnie, az egy idő után rá jött, hogy még is miért az onmitsukidou legrangosabb egysége.
Azonban a sors kegyetlen iróniát játszott vele az éves ellenőrző vizsgán. Bekerült egy olyan modul a vizsgába, amely addig nem volt kötelező jellegű az újoncok számára. A türelmi időt önkényesen törölték el, így Seiran tulajdonképpen megbukott a titkos onmitsukidou kézjelek tesztjén. Még nem tudta tisztán alkalmazni ezeket a keigun számára legfontosabb közlési rendszereket. Így hát alig két év szolgálata után lefokozták a riteitai szakaszba.

~ 5. szakasz (Riteitai) ~


Eléggé hosszadalmas időt, nagyjából két évtizedet szolgált ebben a szakaszban. Ám cseppet sem sikertelen időszaknak könyvelhető el. Habár a családdal akadtak fenntartások, mi szerint kissé csalódottak voltak Seirannal kapcsolatban, ő még is ki állta a kapitánya által elrendelt próbát. Nem igazán esett jól neki ez a lefokozás, de legalább sikerült megértenie, hogy a keigun miért is az onmitsukidou legrangosabb egysége. A riteitai első időszakban bizonyos szinten könnyű volt. Amikor viszont a shinigamik ismételten háborúkba keveredtek, az üzenetek hordozása cseppet sem volt könnyű. Rendkívülien oda kellett figyelnie a pontosságra, és siettségre. Valamint meg kellett tanulnia a Seireitei összes eldugott zugának is a helyét, térlátásban szerzett ismereteket. Különböző üzenetszállítási modulokat, és stratégiákat kellett megtanulnia. Ekkor kezdte el a pszichikai terrorviselést. Hiszen tanulni azt, hogy ne tudjanak kifaggatni, és beépíteni ezt a tudást nem volt oly' könnyű. Majd két évtizedébe került pontosan megtanulni a szakmai követelményeket, minek végeztével áthelyezték. Ennek legfőbb oka az volt, hogy még ő a rireitai szakaszában szolgált, addig a Fon- ház egy tehetséges sarját kinevezték kapitánynak. Nem volt kérdéses, hogy Soifon házának hírnevét némileg ápolgatva az onmitsukidou, és a Shihouin-ház köteléke alatt, felfokozta Seirant az Internálási egységhez.

~ 3. szakasz ~


Életének leghosszabb szakasza az Internálási egységben zajlódott, az itt töltött 86 év volt szakmájának legösszetettebb része. Tulajdonképpen nem, hogy csak szakmai téren kezdődött el a komolyabb fejlődése, de a társasági élete is ebben az intervallumban indult meg. Az internálási egység nagyon új volt a számára. Eleinte nehezen is illeszkedett bele ebbe a titkos társaságba. Nem szokott hozzá, hogy az ottani közegben minden egyes mozzanat voltaképpen titkos. Hozzá kellett szoknia, hogy a munkát elkülönítse a magánéletétől. Ez különösen nehézséget jelentett neki, mert éppen egy komolyabb kapcsolatban volt a Yonbantai egy tisztjével. Ám idővel még is sikerült megküzdenie az esettel, hogy munkájáról nem beszélhet. Ugyan számos magánéleti vita keletkezett ebből, de a nő csak megértette, hogy Seiran nem beszélhet munkájáról. Mindig pontosan oda figyelt, hogy csekély információt se adhasson ki a Féregboly létezéséről, és arról, hogy hol kellett őrködnie a szakaszparancsnok alatt. Noha az Internálási egység nem egy kimondott harci alakulat, vagy olyan specialitással rendelkezik, mint pl. a riteitai, ennek ellenére a napi több edzés is adott volt. Az egység számára előírt volt a hakuda specializáció, hiszen egy- egy lázadás leverésekor tilos volt a zanpakuto, avagy bárminemű fegyver használata. Hosszú évtizedek szokványos, még is boldog időszakot jelentették életében. A nő személyében találta meg számára az oltalmazó társat, aki egy- egy kétségbe esettségében gondosan viselte gondját. Rengeteg erőfeszítés, és mentális terror kellett ahhoz, hogy a Féregbolyhoz hozzá tudott szokni. Ennek fejlődésével párhuzamosan fonta szorosabbra kötelékét szerelmével. Idővel megházasodtak, de egészségügyi okok folytán gyermek nem született ebből a házasságból.

~ 10 évvel ezelőtt ~


Rengeteg vezető váltás közepette, egy nap szolgálata közpén kereste fel a keiratai parancsnoka egy bizonyos ügyben. Tekintettel, hogy Seirannak remek kapcsolatai voltak az onmitsukidoun belül, így a parancsnok nem volt rest néhány órára kölcsön adni beosztottját a másik egység vezetőjének. Ő akkor még nem tudhatta, hogy még is miért keresték fel, csupán annyit mondtak neki, hogy mennie kell. Rukongai egy viszonylag közeli körzetében történt az eset. Az egység, egy szökésben lévő shinigamit üldöztek, akinek nyomára évtizedekig nem bukkantak rá. Holmi egyszerű lélekként kezdte a pályafutását, míg be nem házasodott a Fon- házba. Felesége halála után pedig megkísérelte elhagyni a szolgálatát, ami bizony szabályba ütközőek voltak. Tán csak a sors iróniája lehetett, hogy három személy egy légtérbe keveredhetett. Seiran felesége bukkant rá napokkal ezelőtt a betegre, akit ápolni kezdett. De senki sem számított arra, hogy ez a beteg nem más, mint Seiran apja, és a Fon- ház által üldözött személy egy és ugyanaz. Amint a keiratai parancsnoka kiadta a parancsot, rátörték az illetőkre az ajtót. Seiran lába padlóba gyökeredzett. Nagyon régi képekből tudta, hogy ki az apja, de ő mindvégig halottnak hitte, hiszen a család vezetője sohasem beszélt neki ezekről, a dolgokról áthatóbban. Ott állt vele szemben az apja, és felesége, aki még csak nem is tudott semmiről. Balsors fonta körbe az épületet, és a vidéket. A drámai esemény kellős közepén csapott le egy hollow banda, amelyre menteni sem lehetett, se a rabnak minősülőket, se a társakat. Súlyos sérülésekkel találták meg Seiran testét az égett romok alatt.
Az ébredés meg, súlyos volt. Nem csak lelkileg, de fizikai sérülései sem voltak könnyűek. Egy évébe telt, mire a feleségének, és apjának elvesztésének tragédiáját fel tudta dolgozni. Fokozatosan épült le, majd az akkori kapitányának segítségével ismételten vissza dolgozta magát. Viszont lelki instabilitása gyanánt eltanácsolták az Internálási Egységből, és ingázni kezdett a szakaszokban. Hol az egyikbe helyezték ki, hol a másikba. Egészen addig ingázott, míg Verashu Suwun nem foglalta el a sōshireikan pozíciót az onmitsukidoun belül. Fokozatosan kialakult barátságuk okán, kinevezését követő pár hónapon belül ismét a keigun tagjává vált. Rengeteg lépcsőfokot, és rengeteg tapasztalatot kellett szereznie ahhoz, hogy ismételten a keigun tagjává érhette ki magát. Sikerült az évek alatt oly' tapasztalatokra szert tennie, amelynek segítségével sikerült kilábalnia a lelki válságából végérvényesen. De az élet megajándékozta őt egy titkos szállal, amelyre csupán a véletlen folytán jött rá. Egy találkozáskor, amikor sérülését a yonbantainál pont az-az az illető látta el. Valamiért különös érzést táplált iránta, így az utána nézését követően végül is kiderítette Seiran a maga titkát. Attól a naptól kezdve pedig egy olyan titkot hordoz a szívében, amit soha senkinek sem adná. Egyelőre még nem jutott el odáig, hogy elmondaná az illetőnek, csupán csak figyeli őt, és titkon vigyáz rá. De elképzelhető, hogy a jövőben ez is változni fog. Addig is remélhetőleg már nem sok szakmai kiugrásokon kell részt vennie.

[size=16]~ Kinézet[/size]

185 cm rendkívülien edzett, sportos testalkattal rendelkező egyén, amely gyakorta emeli ki társai közül. Bőre színe fehér, melyen különböző helyeken meglátszanak a harcok közben szerzett sérülések. Tépett vágású haja és kék szemei vannak. Jellegzetes ismertetőjegye az állának bal felén található anyajegy. Öltözete leginkább az onmitsukidou egyen öltözete, vagy éppen egy egyszerű shinigami egyen öltözet. Magánéleti kiruccanásakor viszont emberi világra jellemző öltözetet ölt magára. Ez esetenként eltérő, de a kimonot egyáltalán nem szereti. Szerinte zavarja a mozgásában, de néha családja bizony ráerőszakolja, aminek nem mondhat ellent. Van egy szerencsét hozó nyaklánca, amelyet még halott kedvesétől kapott, ezt mindig hordja. Tulajdonképpen minimális mennyiségű ékszert hord, de csak mértékkel.

[size=16]~ Jellem[/size]

Seiran kis korától kezdve tudatos, és szigorú neveltetést kapott. Mint a Fon- ház egy tagja, kötelezettsége volt a családnak kitűnő Shihouin testőrt, és egyben onmitsukidou hű shinigamit nevelni belőle. Munka időben rendkívülien fegyelmezett, és tiszteletteljes a felettesei irányában. Munkáját összeszedetten, és precízen intézi. Munka mániás, feltehetőleg ennek köszönheti azt, hogy ott van a veteránok közt, akik mindent megjártak már. Szeret rengeteget olvasni, és edzeni szabadidejében. Elkötelezett és felelősségtudatos, egy parancsot sem utasítana vissza, amennyiben azt az onmitsukidou szabályaival megengedik. Legtöbb tagtól eltérően nem jár vakon a kapitánya, és hadnagya valamint a tagok irányában. Talán ő tudja a "legjobban", hogy gyakran a társak között tűnnek ki árulók. Ez a bizalmas, még is bizalmatlan álláspont sajnos az élete minden területére kiterjed. Valószínűleg ezért is alakít ki nehezen kapcsolatokat, de aki eléri nála a bizalmat, arra mindig derűvel gondol. Nem kedveli hirtelenséget, sőt keményen ki is nevelték ezt személyiségéből. Annyi pszichikai terroredzésen, és titkos munkán van túl, hogy idegzete szinte áttörhetetlen. Képes órákat eltölteni egy olyan személy mellett, aki normál esetben idegrohamba vinné a másikat. Neki ez nem jelent gondot, meg tanulta kezelni az ilyeneket. Hihetetlenül ragaszkodó tud lenni, van benne egy különös mentalitás, amit sokan nem szoktak megérteni. Ha valaki nem is barátja, akkor sem lenne képes hátra hagyni, csak ugyan az ilyen esetekben érzéketlen reagálása miatt ijesztő lehet. Megvannak a saját módszerei, amiket ő maga fejlesztett ki, vagy tanult a régiektől. Kedveli a jó időt, a cigarettát, és a pókert. A sok stressz, és kemény munka mellett azért tud lazítani is, csak több idő kell neki, hogy elengedje magát. Van egy notesze, amibe titkos jelekkel szokott feljegyezni magának mindenfélét egy- egy illetőről. Igazából rengeteg ilyen szokás ragadt rá. Egy mondatba foglalva pedig, ha nem vált volna az onmitsukidou tagjává, akkor egyértelműen a legtöbb belső tulajdonsága megegyező lenne a 3. osztag kapitányáéval, akihez titkon rokoni szálak fűzik.

[size=16]~ Zanpakuto[/size]

Neve: Hahen (szilánk)
Fajtája: Erő
Shikai parancsa: Kaware, Hahen! (Változz, szilánk!)
Shikai kinézete: Hívó szó elhangzása után, a normál kunai késre hasonlító fegyver átvált, egy hatalmas kaszává. Ennek fémnyele majdnem két és fél méter hosszú, valamint pengéje másfél méteres görbített hosszal rendelkezik. Maga a shikai különlegessége a fegyver átváltozása, ám ennek a fegyvernek a súlya akkora, hogy a viselője egyszerűen nem képes felemelni. Noha, nem igazán a súlyra helyeződik a hangsúlyt, hanem a lélekölő és a shinigami közti kapcsolatra. Seiran nagyon ritkán használja a zanpakutoját, feltehetőleg pontosan ezen okokból kifolyólag.

[size=16]~ Szeret-nem szeret[/size]

[size=14]Szeret:[/size]
  • Seireitei News
  • Onmitsukidou
  • Edzés
  • Bájos hölgyek társasága
  • Póker
  • Konyakos bonbon
  • Rejtvényfejtés

[size=14]Nem szeret:[/size]
  • Kotomi és Vera kínzásait a sütikkel
  • Ricsajozást
  • Előítéleteket
  • Tabu témákat
  • Történelem könyvet játszani
  • Megalomániásokat
  • Értelmi fogyatékosokat (Van belőlük elég a Féregbolyban xD)
  • Az agytrösztöket

[size=16]~ Felszerelés(ek)[/size]

Ugyebár szakmai előírásnak megfelelően munka idejében a bőrruhában van, ám ez alatt számos kisebb eszköz megtalálható:
  • Néhány éles kunai kés.
  • Egy öv, amin számos kisebb és nagyobb shuriken van.
  • Két bokapánt, amibe akupunktúrás (félig bénító méreggel átitatott) tűk vannak bele mélyesztve.
  • Három szál ginjotan, amellyel két karja és hasi része van betekerve. Enyhe, de még is fontos védelmi kötése.
  • Egy igen vékony, de erősen edzett fémből készült, ezüstös fényű másfél méter hosszú lánc, amely általában mellkasán átlósan van feltekerve.
[size=9]Természetesen minden eszközét (kivéve a ginjotanokat) le szokta adni, ha ne tán a Féregbolyba kellene lemennie.[/size]

7
Soul Society / Re:Találka
« Dátum: 2015. Aug. 09, 16:23:32 »
Gondolataim folyvást azon járnak, hogy miképpen lehetne ésszerű keretek között megoldani ezt a dolgot. Úgy tartom, az igazság elfedése nem tenne jót egyikünknek sem, mindössze még nem találtam ki, hogy miképpen oldhatnám meg az ügyet. Közelebb húzódom hozzá most már annyira, hogy fejét a vállamra borítsam és egyik kezemmel simogassam arcát, míg elmesélem neki az igazságot.
- Hinatát már évek óta feladtam, az új szerelmet talán csak pár hete engedtem be. Valójában itt voltál már rég, csak nem vettem észre. – Emelem finom kis kezét a mellkasomra, hogy érezhesse forró dobogását. Ő neki a jelenléte több dobbanást iktat be létfontosságú szervembe, de még mindig nem elegendőt. Habár, ha belegondolok, hogy mennyi minden kimaradt dolgot szeretnék bepótolni vele, már is gyorsabb iramra vált ez az immáron érzésekkel telített szerv. Szavait szinte iszom, jó darabig nem is kívánok válaszolni rá; mivel most, hogy elmondtam neki az igazat..nem is tudom hogyan lennék képes elszakadni tőle. Ő volna a legszebb ajándék nekem évtizedek óta, amit kívánhatnék. Szeretném a tenyeremen hordozni, vigyázni rá, hogy ne törjön össze. Megsimogatom haját, amelynek illata most is olyan édes, mint máskor. Omnitsukidous létére ugyanolyan nőies és finom, mint bármelyik nemes. Egyszer majd, ha lesz rá alkalmam, megérdeklődöm, hogy hogyan csinálja. Vagy maradjon inkább titok? Legyen ez Nadeshiko rejtélye? Talán, talán az lenne a legjobb.
- Az a nyaklánc túlságosan csekély ígéret lenne. Mindössze azért adtam neked, hogy tudd már nem Hinata számít nekem, hanem te. A hajtűt pedig nem hordhatod munka közben, és eléggé nívód darab. Mit szólnál inkább.. – Ruhám alól kiveszek egy tiszta, fehér kendőt; amelyben saját nevem monogramja van belehímezve. Ölébe illesztem ezt, hogy barátkozzon vele.
- Ruha alatt könnyen tartható, amit ha előveszel, én juthatok majd az eszedbe róla. Persze.. – Felmutatom egyik ujjamat, aztán megpöccintem vele finoman az orrát. – A hajtűt is tessék hordani ám, különben megharagszom rád! >.> - Elmosolyodom, még mielőtt komolyan venné mondatomat. Ő más, mint a többiek; előtte nem hazudok többé a gondolataimat és érzéseimet illetően. Ez a kapcsolat csak is akkor tarható fenn, ha mindenekelőtt az őszinteségen alapszik.
- Ami a szabályokat illeti, tudom mit kell tennem. Yuuken-dono elé kell járulnom, de előtte még akad néhány dolog, amit meg kell tennem a Fon-házért. Tudnál addig várni? – Érdeklődöm, mivel nyilván nem egy napról lenne szó; tudnom kell, hogy számíthatok-e rá ebben. Végül arcom kikomolyodik.
- Viszont, ha a szabályok szerint járunk el, akkor a hét pecsétes titkos apámat meg kellene látogatnunk. Úgy értem, be kellene, hogy mutassalak Kagami Eisukenak. – Felé is fordulok részben, hogy lássam hogyan reagál Eisuke nevére. Nyilván tudhat már ezt azt róla; többek között azt is, hogy nehéz elnyerni a támogatását bármiben is. Meglehetősen tradicionális fajta még a régi időkből.

8
Soul Society / Re:Találka
« Dátum: 2015. Aug. 06, 15:47:24 »
A világ sokat változott mióta volt feleségem elment, ahogyan én is. Eleinte nehéz volt, de minél több idő telt el, annál könnyebb volt. Észre sem vettem, hogy az évtizedek alatt egy másik nő jelenléte férkőzött a szívembe. Tény, hogy Nadeshikot sokszor szokott voltam ugratni az osztagon belül, de nem gondoltam volna, hogy végül komolyan át is gondolom az egészet. Fogalma sem lehet arról, hogy mégis mennyit jelent ő nekem. Úgy tartom, talán az egyetlen olyan személy, aki képes kezelni a bennem elterült sötétséget. Nem nevezném magam gonosznak, mindössze évtizedek kitartó munkája alatt a Féregboly és a kezdeti gyász meglátszódik rajtam. Már nem vagyok fiatal, de idősnek sem nevezném magam. Jelen pillanatban pont annyi idősnek érzem magam, mint ez a helyzet. A doboz végül nem kerül felnyitásra, ami miatt csalódottságomat képességemmel palástolom. Jó lett volna látnom az arcát, amikor meglátja. Komor pillantásom nem sokáig tart, meglepődve pillantok rá, midőn elfogadja az érzéseimet. Amikor pedig elkapja a kezemet és családom véleménye miatt aggódik inkább, akkor olyan vihar fut át mellkasomon, amiben elvesztem az irányítást. Hevesen dobogó szívem testem hőmérsékletét emeli meg, tekintetemmel vágyakozva pásztázom arcát. Kissé összeszorítom ajkaimat, nem, ez még nem az a pillanat, amikor engedhetek a férfiúi vágyaknak. Fordítok egyet a tartáson, kezét erélyesen a markomba veszem, hogy ajkaimhoz húzhassam. Finom, ám forró csókot lehelek kézfejére, miközben mélyen szemeibe nézek és másik kezemmel felnyitom az ékszerest. Elengedem a kezét.
- A családom büszke lesz rám, mert méltó hölgyet választottam végül. De hogy tudd, nem a származásod miatt szeretlek Shiko, ha egy szegény Nadeshiko lennél is éppen így bánnék veled. Egyszerűen nem mehettem el a szépséged és lelked mellett. – Rákacsintok, de a jó kedv hamar lefagy az arcomról, miként rájövök valami másra is. Sóhajtok egy nagyot, majd két percnyi csendet megtöröm.
- Szeretném a hajadba tűzni, hogy mindenki más láthassa már elnyerte valaki a szívedet; de tartok valamitől Shiko-chan. Yuuken-dono könnyen lehet, hogy ellenem szegülne. Egyszer már volt egy feleségem és a Féregboly szolgálata miatt az eskümet sem tettem le a Shihouin-háznak. Bár nem vagy olyan, mint általában a nemes asszonyok a neved mégis kötelez. Akkor most mi tévők legyünk? – Felnézek rá meglehetősen elszálltan, valamint kezemmel megsimítom arcélét, míg suttogni kezdek.
- Ha ezer virág állna a rendelkezésemre, akkor is azt választanám, amelyik te vagy. Feladom érted a Féregbolyt is, keresztül megyek bármin Shiko csak, hogy a becsületed és a tiszteleted megőrizhesd. Mit kérsz tőlem?

9
Soul Society / Re:Találka
« Dátum: 2015. Aug. 05, 21:17:08 »
*Ügyelek rá, hogy ne láthassa a fél arcomat, amikor felvonom szemöldökömet kijelentésére. Rám mindig van ideje? Vajon ez akkor is úgy lesz, amikor megtudja, hogy miért hívtam ide? Mindegy, most már nincs megállás. Megfogadtam magamnak, hogy meglépem ezt a lépést és most az egyszer önmagamat helyezem mások és a munkám elé. Ritka szokásom volt mindig is, gyakorta Kaito volt az, aki kapitányi parancsra távolított el csak is azért, hogy ne hajszoljam túl magam. De mi koron már sem Kaito, sem pedig a vezetőség nincs a helyén, manapság semmi visszatartó erőm nem volt erre. Pár héttel azelőttig egész pontosan; mert akkor összefutottam azzal a bizonyos alakkal, aki elgondolkodtatott. Hosszú évtizedek eseményeit kellett átgondolnom amiatt, hogy amit tenni fogok ne lehessen meggondolatlan döntés. Nem kívánom megbántani ezt a nőt, biztosra kellett mennem. Igazán körültekintően és figyelmesen jártam el minden részlet átvéve; de egy sem szólt a dolog ellen, sőt. Úgy találom Nadeshiko lehet csak is az egyetlen, akinek ilyet mondanék a közeljövőben vagy a jelenben. Nincs tehát visszakozás, ideje kitálalnom. Török ülésbe ülök tehát, de egy kicsit közelebb húzódom; csak éppen olyannyira, hogy átnyúlhassak mind a két kezéért. Bár ő volna az én jobb kezem, mégis a munkája nem akadályozza meg abban, hogy bőre finom és ápolt legyen. Egy igazi, törékeny kezek ezek; a világért sem szándékozni megbántani ezért. Elkapom kezét, amit egymásra teszek s egyik tenyeremmel megtartom, míg másikkal simogatni kezdem kézfejét.
- Mi már nagyon régóta ismerjük egymást Nadeshiko, mondhatni együtt nőttünk fel. Részesei voltunk olyan eseményeknek, amelyek meghatározóak voltak családunk életének és nekünk egyaránt. Emlékszel még Hinatára? – Bizonyára emlékszik még az első feleségemre, a nőre, akit elvesztettem. Ki ne emlékezne egy olyan szépségre, olyan melegszívű asszonyra, aki ő volt?* - Mi tagadás, fontos szereplője volt az életemnek, de hangsúlyoznám, hogy csak volt. – Elengedem a nő mindkét kezét és viseletem alá nyúlok. Leveszem a nyakamból azt a nyakláncot, amely szinte az egyetlen tárgyi megemlékezésem a volt feleségemtől. Mindenkori visszatartó erőm az újrakezdést illetőleg. – Ez a nyaklánc évtizedeken keresztül jelentős értéket tükrözött. Egy bőrből készült szalagon egy tigris foga. Hinata ezzel azt szerette volna mondani, hogy mindig legyek bátor és erős egy igazi tigris. – Átnyúlok ismételten Nadeshikoért, közben pedig bocsánatkérően nézek rá, hogy megint elorrolom a kezét csak úgy. Beleteszem eme értéket és jelképesen az ujjai közé zárom.
- Aki adta nekem ezt az apróságot, az fontos volt számomra; most olyannak adom, aki a jelenben fontosabb nekem bárki másnál. – Hangomat lejjebb viszem, miközben komolyan a szemeibe tekintek. Elengedem kezét és megvárom reakcióit, de mielőtt megszólalhatna benyúlok a kosárkába egy dobozért. Elé csúsztatom ezt az ékszeres dobozt mely önmagában is jelzésértékű a díszítése végett. Felpillantok Nadeshikora, ez egy döntő pillanat lesz. Ha úgy pillant maga elé vagy rám, akkor kinyitom a dobozt. Vörös bélésű ékszeresben még van hely másnak, de csak egyetlen egy komoly dolog nyugszik benne. Fehéraranyból készített nívós kanzashi, ezen most végig simítok. Látszik a dobozon és magán a „fejdíszen”, hogy nem sajnáltam rá kiadni egy komolyabb összeget. Hátrább dőlök.
- Az a szokás járja, legalább is az én szemléletemben, hogyha egy férfi bizonyos szándékait szeretné jelezni, akkor ehhez hasonlatos dologgal ajándékozza meg a hölgyet. Rohanó világunkban sokan megfeledkeznek arról, hogy mi a tisztelet és a tartás. Shi-san.. – Most szándékosan előrébb dőlök. – Meglehetősen fafejű voltam, hogy nem láttam előrébb az orromnál és nem pillantottam meg, hogy mégis milyen csodálatos nő vált belőled. Társam vagy már nagyon sok ideje a munkában, most jelezni szeretném, hogy bennem több ambíció is rejlik. Reménykedem, hogy egy nap; mert nem kívánok tolakodó lenni majd elnyerheted a szívedet is, nem csak a munka iránti hűségedet. – Félig meddig elmosolyodom, picit megenyhítve eme feszültséget. Van bennem elég bátorság ahhoz, hogy ilyeneket szóljak, hiszen nincs miért szégyenkeznem.
- Ezek a feltűnően szép szemek egy rossz napomon is felvidítanak. Csak akkor fogadd el az ajándékot, ha elfogadod az érzéseimet. Volt feleségemmel kapcsolatban pedig ne legyen benned kételkedés, Hinata mára már nem több puszta emléknél..bennem már más arca dereng élénken. A te arcod Nadeshiko.. – Végül tova tekintek másfelé, de ha megszólalna, akkor természetesen ráfigyelek. Tudnom kell a válaszát, belül tagadhatatlanul idegeskedem, de azt is tudom, hogy türelmesnek kell lennem. Nem ronthatom el, egy ilyen hiba nem csúszhat be, mivel az az életünk kárára is mehet.
- Bár lövésem sincs arról, hogy az öcséddel mit kezdek majd, viszont igyekszem. Egyszer csak majd felnő vagy valami.. Yuuken-santól meg csak nincs félni valóm.


10
Soul Society / Találka
« Dátum: 2015. Aug. 04, 20:55:15 »
Vezetőség hiányában több munka adódik az osztagban. Évtizedes hátterem és elért helyezkedésem következtében jelenleg az omnitsukido tőlem várja el az utasításokat, emiatt kevés időm akad lényeges dolgokra is. Néhány héttel ezelőtt egy váratlan találkozás alkalmával elgondolkodtattak. Belső vívódásaim alkalmával meggondolatlan, sőt, racionalitástól teljesen távol eső dolgokat műveltem néha. Úgy vélem, ha nem tisztázom le s nem leszek őszinte se magammal, sem pedig az érintett személlyel; az a munkám kárára lehet. Már pedig őt nem kerülhetem el, valamint nem is akarom. Valahogy észrevétlenül vált fontossá számomra, holott úgy gondoltam feleségem halála után nem jöhet szóba más. Sok a gond a fejem felett, olyan gondok, amiket nem akartam megélni. A nyomás egyre nagyobb, pedig eskümet soha nem tettem le a Shihouinok előtt. De ma, csak is ezen az estén mindent úgy intézek, hogy minden ilyesmit a hátam mögött tudhassak és legyen időm járni egyet rukongaiban. Vásárokat járok végig, s most az egyszer még származásom előnyeivel is élek. Noha, híve sosem leszek a kíséreteknek és díszes kimonok kompániájának, ha nem kényszer, de azért megadom a módját ennek a mai találkának. Szolidaritásképpen az omnitsukidou egyen öltözetében mutatkozom, mivel Nadeshiko is úgy tudja hivatalos ügyben fogunk itt járni. Csak a szokásos, nem akarom, hogy felkészüljön bármire is. Csak a szokványos viselet, és semmi több. Ezt az oldalát láttam megannyiszor, tudom, hogy ebben érzi legjobban magát. Általános felszereléseimen túl kisebb zsáknyi pénzt költöttem el azokra a kellékekre, amik majd kelleni fognak. Csak egy jól lezárt kosár, amelyben az én meglepetésem rejlik. Észak- Rukongai mezejére hívatom ki a nőt pontban este kilenc órára. Fontos, hogy ekkorra érkezzen meg, ezért én is időben érek oda.
- Tartozom egy vallomással. – Szánt szándékkal szakítom meg mondatomat, hiszen kíváncsi vagyok mik a reakciói. Hagyok neki időt arra, hogy rájöjjön a kezemben lévő kosár nem tűnik küldetéshez szükséges tárgynak. - Hivatalos ürüggyel vagyunk itt, de a találkozásunk most személyes indíttatású. A nem kívánatos társaság miatt hoztalak ennyire távol a lelkek városától. Vedd le a maszkod, itt biztonságban vagy. – Utalok itt a viseletre, amellyel félig szokás eltakarni az arcunkat. Most ő is láthatja, hogy hosszúra nőtt hajamat csak úgy kiengedve hagyom vállaimra omlani.
- Gyere – Mindenféle előzetes bejelentés nélkül megfogom kezét és elviszem még egy kicsit odébb. Ott nagy hirtelen elengedem, leteszem a kosarat és előszedek belőle egy szép nagy kék színű, ezüst szegélyezésű selymet. – Segíts nekem, kérlek. – Utalok itt arra, hogy terítsük le szépen a földre, mivel azért mégis csak kényelmesebb, ha annyira nem kell puritánabb környezetben ücsörögnünk. Leülök az egyik oldalra és intek neki, hogy ő is hasonlóképpen cselekedjen. Nem volnék túlságosan udvarias, viszont figyelmetlennek nem lehet nevezni.
- Nadeshiko, ha szánnál rám némi időt, azt megköszönném. Most dobd félre a szolgálatot, a származásod és minden olyan dolgot, ami elterelné a figyelmedet; rendben?

Oldalak: [1]