Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Kaminari Rosui Taka

Oldalak: [1] 2 3 ... 12
1
Soul Society / Re:Körömvirág
« Dátum: 2017. Jún. 15, 19:19:27 »
Válaszom után csend áll közénk. Elég szokatlan számomra ez a fajta beszélgetés. Feszültségemet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idő múlását sem tudom követni. Minden esetre úgy vélem nem jön el a világ vége azzal, ha hibás az állításom. Ai-san nem olyan, aki emiatt másképp tekintene egy tisztjére.
Nem sokkal később egy kérdéssel kezd, majd szinte azonnal belém folytja azt a kérdést is, ami csak a fejemben kezdett el megfogalmazódni. Kicsit nehéz így figyelni, és meg is dobta a pulzusomat a hirtelen esemény, de ahogy magyaráz úgy szépen lassan megnyugszom, s figyelmem teljes egészében visszatér szavaira.
Amit mond, ahogy mondja... Valahogy egész más súlya van, mint az imént volt. Nehezebb, de kellemesebb. Senki sem mondta, hogy Shinigaminak lenni könnyű, bár azt sem hogy mennyire nehéz. Viszont ez a teher... Egyáltalán nem kelt keserű, savanyú érzést. Egy olyan felelősség, kötelezettség, melyet kapitányomért megtennék. Talán ezért is követem olyan helyekre is, ahová nem kellene. Pontosan tudja, vagy csak érzi(?), hogy neki megtenném. Másnak nem, legszívesebben akadémiai tanárnak mennék el. Szépen nyugodtan a háttérbe, azonban tény, hogy a harcmező is hiányozna. Viszont amit nem lehet pótolni, helyettesíteni az a kötelék, ami köztem és társaim között van. Kezére teszem egy pillanatra sajátomat, s akaratlanul félhangosan gondolataim egy része távozik.
-Ai-sama...
Nagy levegőt veszek, egyet hátrébb lépek, majd ahogy kifújom, úgy lebontom a tudatalattimba vésett akadályokat, amikkel folyamatosan visszafogom lélekerőmet. Ahogy végzek vele kapitányom teljes egészében érezheti lélekerőmet. Szó sincs róla, hogy megereszteném, egyszerűen nem rejtegetem tovább. Bizonyára kerültek hozzá olyan jelentések, amelyekből már megsaccolhatta, azonban ha tudja, ha nem, ezzel legalább magam számára, ha nem számára is jelzem, hogy mellette állok. Ezúttal lehunyom szemeim, s nem csak gondolatban szólítom meg lelkem.
-Raimei...
Többet nem is kell mondanom, hisz biztos vagyok benne, hogy tudja mi a következő lépés. Segítségét kérem a senbankai-om elzárásában. Pár pillanatra villámszerű állapotba kerülök, s formám újra az alacsonyabb Takira alakul, oldalamon megjelenik zanpakutom. Egész bal felem, és már jobb felem kis része is szürke, s tele van vörös érszerű repedéssel. Egyik szemem vörös íriszemet kivéve fekete, és lélekerőm is szinte teljesen zavart. Légzésem érezhetően nehezebbé vált.
-Kapitányasszony... Ai-sama... Ha visszatértem az élők soraiba, örömmel szolgálnám önt, lennék kardja és pajzsa. Jelenleg aligha számítanék egy tompa pengének, törékeny páncélnak. Azonban az ön engedélyeinek köszönhetően már közel járok a megoldáshoz. Az utóbbi időben nagyon sok változást éltem meg, rengeteg rosszat, és számtalan jót, ez utóbbiból sokat önnek köszönhetően.

2
Lezárt harcok / Re:Régi és új halálos ellenségek
« Dátum: 2017. Máj. 01, 04:09:31 »
Egész jól sikerült az indulás, ugyan az elstartolás kicsit elsodorta Minashakut, nem volt vele semmi gond. Inkopetens illetőt nem hoztam volna magammal, meg tudja magát védeni, és ilyen apróságok nem okozhatnak túl nagy fennakadást neki. Ami viszont sajnos nem lepett meg, hogy ellenfelemnek nagyon is helyén van az ítélőképessége. Azonnal erejéhez fordul, ami bár kevésnek tűnik, még is elegendő a hárításra. Nem is várhattam kevesebbet. Az ellentámadása ugyan remek, de jelenleg számomra nem több, mint egy esély nélkül megeresztett látványosság. Amint szétszakadtunk ismét helyváltoztatást hívtam elő, s gyakorlatilag srégen mögötte jelentem meg. Nem sikerült mindent lekövetnem, de elégséges információm volt mozdulás után, hogy tudjam hova kell megereszteni a támadást. Teljes felső testemmel elindított lendülettel száguld nyitott tenyerű csapásom feje irányába. Legjobb esetben csak fejjel lefelé beleépítem a talajba, rosszabb esetben megnézheti a saját testét más szemszögéből saját szemeivel.
Elégedetlen nyelvcsettintés hallatszott, mikor részekre esett szét Eliana képe. Tovább víve lendületem újabb robbanásszerű támadást indítottam meg, mely nem volt sikeresebb, mint az előző.
-Micsoda problémás nőszemély...
Csupán egy pillanatra torpanok meg, míg sebességről átállítom magam erő orientáltra. A következő támadásom, egy levegővétellel később már lendült is. Bazuka-ho. Amit egyenesen a földnek irányítok. Ez a Technika brutális pusztítást tud létrehozni a fénylőlélek erősítése nélkül is. Ezúttal viszont talán még magamat is sikerül meglepni. Maga a technika ugyan elviekben igényelne egy lélekerővel megerősítést, amit ezúttal egy összehasonlíthatatlanul erősebb technika pótol. Így a tökéletesített ütésnek mondható technikámat egy magasabb szintre emelem. Nem csak a környékemen lévők mozgását korlátozom meg a talaj elpusztításával, hanem a felszálló por és törmelék által próbálkozom meg behatárolni trükköket használó ellenfelem helyzetét.
Miközben a várom az eredményeket visszaállok a gyorsaság központúságra. Ez a váltogatás valószínűleg nem tesz jót az állóképességemnek, de sajnos nem válogathatok a módszerekben. A legkevesebb, hogy megpróbálom elrettenteni ellenfelem. Amennyiben sikerült kiszúrni a valódi helyzetét, akkor azonnal támadásba lendülök. Érkezésemmel egy függőleges sarok sújtással próbálkozom, majd egy vízszintes roundhause rúgás, s végezetül egy Oni-Dekopin, aminek már nagyobb és komolyabb találati esélyt saccolok. Mindenesetre nem állok meg, és igyekszem a következő mozdulási lehetőségemmel mögötte teremni, hogy visszakényszerítsem az imént felbolygatott területre.
Abban az esetben, ha nem találnám így se az eredeti testét, vagy arra a következtetésre jutnék, hogy eredeti testét tette valamilyen praktikával fizikai támadásokkal szemben sérthetetlenné, akkor a környezetemen tartva a figyelmem a következő rohamot a fura terület kapja. Minden erőmmel megpróbálom összezúzni azt a technikát, mely nemrég leszakított egy területet. Ha Minashaku technikája lenne, akkor később elnézést kérek tőle, de nem tudok róla, hogy képes lenne ilyesmire, így nagyobb a valószínűsége, hogy kihúzom a slamasztikából. Persze, ha közben támadásra szánná magát Eliana, ő az elsődleges célpont. Minashakunak saját magának is boldogulnia kell. Így ez a húzás kétélű fegyver, elsődleges célja ellenfelem kiugrasztása lenne, de az sem baj, ha a társamnak segítek.
Viszont kíváncsi vagyok, vajon mennyi erőt emészthet fel azzal a problémás technikával, eleget, hogy ne tartson ki tovább, mint én? Vajon hol a buktató benne? Mert abban biztos vagyok, hogy nem létezik mindenható technika, valahol ott a rés, csak meg kell találni.

3
Lezárt harcok / Re:Régi és új halálos ellenségek
« Dátum: 2017. Jan. 16, 00:13:19 »
Úgy tűnik túlbecsültem a tárgyalóképességét. Nagyon is jól emlékezhetne, hogy legutóbb sem volt egyszerű dolga velem. Ennyire megérné neki a bosszú? Legutóbb sajnos nem volt sok választásom, és most sem lesz másképp. Akkor ott a végét jártam én is, és ha tényleg az életére pályáztam volna, az a legbelül megbúvó ösztön feltörhetett volna, s ha újra talpra áll, akkor már mindketten a földben végezzük. Így inkább elejét vettem azzal, hogy meghagytam az életét, s tisztán jöttem ki én is a helyzetből.
Azonban a jelenlegi állás koránt sem fényes. Gyakorlatilag a révésznek már ki van fizetve az utam, s fél lábbal már a csónakban vagyok. Raimeinek köszönhetem, hogy viszonylag stabilan élhetem az életem ebben a kritikus időszakban. Azonban, a senbankai-om nincs azon a szinten, hogy magabiztosan kijelenthessem elbírok Elianával.
A megidézett technikára válaszképp elővigyázatosságból inkább hátrébb shunpóztam. Az utána érkező támadások már csak hűlt helyemet célozták. Ám valamivel nem számoltam, hogy ez csupán elterelés, s először Minát akarja kiiktatni. Úgy tűnik még is csak emlékszik, és inkább erősítést akar magának szerezni... Meg tudtam volna védeni Minashakut, ha számítottam volna erre. Azonban a legutóbbihoz képest nagyban megnövekedett helyváltoztatási képessége meglepett, s így szembe kellett néznem a korlátaimmal még shunpómesterként is. Egy keskeny cikázó villámot küldtem kettejük közé, ami eléggé megzavarhatta, vagy óvatossá tehette, hogy elhibázza a nyakát, s csak egy közepes sérülést ejtsen társamon. Következő lépésben időt nem pazarolva elzártam Senbankai formámat. Szabad kezemmel felcsaptam a telefont, s idő hiányában dióhélyban leadtam a helyzetet a 12. osztagnak. Remélhetőleg a szükséges lépéseket rutinosan és gyorsan tudják tenni.
-Területfagyasztást kérnék, és kimentést két shinigaminak. Vélhetőleg a csapatok megérkezéséig egyikük súlyosan sérült, másikuk kritikus állapotba kerül.
Ezzel lecsaptam a telefont. Izzadságcseppek törtek elő homlokomon. Légzésem kicsit zilálttá vált, a hirtelen rám törő erőtlenségtől. Lélekerőm szétszórttá és elenyészővé vált, mintha az utolsókat rúgná. Bőröm teljesen szürke, s nagy részben vörös repedések borítják. Egyik szemem teljesen fekete, s csak íriszem izzik vörösen benne. Wolloh közbelépésének köszönhetően zavartalanul fordulhattam a technikához. Sosengei: Sasu Seishinfuu. A technika melyet lelkem stabilizálásának kutatása közben leltem. Elsöprő ereje még a használójára is veszélyes. Ilyen állapotban nem merném megkísérelni aktiválni a harmadik szintet... Azonban egy nosztalgikus érzés fogott el. Már nem emlékszem mikor volt utoljára, hogy így éreztem, jelentése is feledésbe múlt. Azonban az enyém volt, sokkalta inkább a részem, mint az irodám, mit becsben tartok, s szolgálatom nagy részét kitölti. Kísérteties, de őszinte vigyor jelent meg arcomon, egyre szélesebb. Ezzel egy időben az arcom másik felére is átterjedt a vörös repedés, s másik szememet is ellepte a feketeség.
-Pusztíts el mindent.Keibatsu!
A második szint feloldásával minden aspektusban robbanásszerűen megnövekedik a teljesítőképességem, de a kiegyensúlyozatlansága miatti választás egyértelmű. Továbbra sem bontom meg gyorsaságra építő harcmodoromat. Lélekerőmet rohamos tempóban égetve tompa fényű azúrkék aura kezd körüllengeni. A technika legveszedelmesebb mivoltát egy a már fizikai határait elért egyénnél mutatja meg. Ugyan az én ütéseimből, mozdulataimból mindig is hiányzott az elsöprő erő, most ez is figyelemre méltó lesz, de a tehetségem, erősségem a gyorsaság, melyet tovább erősít ez a technika. A gondolat, hogy vajon képes leszek-e uralni felpezsdíti a véremet. Vajon milyen pusztítást fog végezni a puszta mozdulatom? Képes lesz engem akárki is követni? Talán még saját magamnak is megterhelő lesz figyelnem a környezetemre? Ugyan dehogy... Kit érdekel a környezet, csak célpont létezik, elpusztításra, megsemmisítésre váró ellenség.
Másodjára dobom el az élet kockáját a halál tábláján. [Másodszor?] Lényegtelen. Ezúttal nem nyelheti el... Ennek tudtában hívtam az erősítést. Nem Minashakut becsültem alá, hogy kritikus állapotban lesz, hanem magamról tudtam, hogy a harc kezdete után csak perceim lesznek hátra.
Elianára fixálva megindítottam a józan észnek ellentmondó rohamom, egyszerűen el akartam törölni a föld színéről. Mindezt természetesen egy roundhouse kick-be végezve.
(click to show/hide)

4
Lezárt harcok / Re:Taki vs Hira
« Dátum: 2017. Jan. 15, 01:16:52 »
Ugyan necces volt, de sikerült egyben földet érnie. Kicsit figyeltem, hogy most mihez kezd. Már úgy tűnt kifogyott a szuflából, átgondolva a dolgot nem úgy tűnt, mintha hatásos lenne az oktatás, s már kezdett körvonalazódni egy újabb ötlet. Gondolataimat kardjának feloldása szakítja meg, valami megcsiklandozta az orromat, de sikerült nem eltüsszentenem magam. Ha rögtön így kezdődött volna az egész, akkor talán elgondolkodtató lenne a hozzáállása, de azt kell mondjam, valószínűleg tapasztalatlan és csökönyös. Annyi viszont ragadt rá, hogy nem ront rögtön a klónnak.
Hm...kard... Hogy is volt az a kombináció?
Idézem fel magamban azt a kidou kombináció-t, amit még Ai-sannak mutattam egyszer be. … Hadou 65: Aka Kou és Millón Escudo Ugyan az eredetileg akár bankai szintű technikát is kivédő technikának nem egyszeri hatása miatt lényegesen megcsappan az ereje, mégis remek kiegészítője lett a kéznek pengeélet varázsoló kidounak. Az Aka Kou aktiválásakor két egymást keresztező vörös kard jelenik meg a kézfejen, így kombinálva viszont egy hatszögletű keretet is kap. Ekkor fordul felém, és mutatja be a kardját, mire én csak felemelem a mutatóujjam a klón felé. Teljesen értelmetlen, és felelőtlenség elfordítani a figyelmed egy nálad világosan erősebb ellenfélről... Bár ennek köszönhetően meg van mit fogok lépni. Ugyan a klón elindult, s épp támadná Hiraokát, mikor én is feltápászkodom. Miután elvakította a klónt, megszüntetem a technikát, s ezzel szertefoszlik. Ám lendített kardja nem a semmit célozza, hisz én shunpózok a helyébe. Kékes fény izzik a szemem szélén, s egy bal lentről jobbra felfelé irányuló suhintással akarom félrecsapni kardját, olyan erővel, hogy biztosra menjek ne maradjon a kezébe.
Egyetlen dolgot számoltam csak el. Megfeledkeztem gondolni ellenfelem határaira. Amennyiben elég ügyes, és/vagy szerencsés, úgy megússza komolyabb sérülés nélkül, s csak a felső ruházatát és vágom ketté. Amennyiben túl nagy lendületet vetett a támadásba úgy azt hiszem elsősegély után rá fog férni egy alapos 4. osztagos pihenés az elkövetkezendő napokban, hogy biztosra menjünk sikerült összefércelnem a mellkasát.
Amennyiben szükséges úgy a Shikuuka magasabb szintű gyógyítótechnikával meggyógyítom. Mindenesetre azonnal megszüntetem a technikát, s ha nincs baja akkor egy fanyar mosoly közepette bocsánatot kérek.
-Ah.. Bohi, nem gonholtam volna, hogy el fog töhni. Minden ehetre ami mehgyógyulhat az meg fog. Jahasolnék egy hosszabb pihenőt, mielőtt bármit is csináhnál, vagy a 4. osztag meglátogatását, nehogy kéhőbb gond lehen.
Ha valamire szüksége lenne akkor segítek neki, azt leszámítva viszont csak elköszönök, s összerakom a dolgaimat. Utószónak még megjegyzem neki:
-A tanulhág az lenne, hogy mindih légy előzékeny. Jó pihenéht!
Intek neki, majd dolgomra indulok. Persze, ha komolyabb gyógyítást igényelt volna, akkor először elkísérem a 4. osztagba.

5
Lezárt harcok / Re:Régi és új halálos ellenségek
« Dátum: 2016. Szept. 15, 00:01:44 »
Bosszantó, hogy pont most kell beléjük futnom. Míg Wolloh-ot szívesen döngöltem volna a földbe nem feledkezhettem meg arról, hogy jelenleg a legnagyobb veszélyforrás az Espada. Nem irigylem Minashaku-t, de ő fog törődni a nemzavaros nőszeméllyel. Míg én megpróbálom elkerülni az elkerülhetetlent, addig is rámfér a pihenéz. Ezt a tervet viszont már az indításnál keresztbe akarta húzni valaki. A látványos, és zavarba ejtően értelmetlen belépő után már támad is. Egy dologgal nem számoltam az újdonsült húzása meglehetősen váratlanul ért. Alig volt időm oldalra dönteni a fejemet, hogy elkerüljem a technikát, ám így is felkarcolta az arcomat.
Ördögien gonosz, és ártó szándékú vigyoromat a vérszomjam keretezte, s előrenyújtva a kezemet feléje csettintettem egyet. A támadás pillanatában érezhető volt egy lélekerő kilengés, de azt követően a cikázó villámban nem volt érezhető, hisz az nem egy lélekerőből álló jelenség, hanem egy a képességem által előidézett természeti jelenség. Volt benne kakao rendesen, azonban tekintettel arra, hogy ha ebből teljes összecsapás lesz, nekem nem ő lesz az ellenfelem, nem mentem az azonnali kiiktatásra, mindössze ropogósra kívántam sütni a hierróját, vagy abban az egyént.
-Mina-han, készülheth. Te fohsz mehküzheni vele.
Ekkor süvít el közöttünk egy lövedék. Pislogok kettőt, majd ránézek a társamra.
-Ne behüld le. Közelharchan meglehetőhen kemény ellenhél.
Majd puszta kíváncsiságból egy újabb csettintéssel megcsapom, bár ez inkább amolyan ráadás az előzőhöz képest, hátha visszaváltozik eredeti alakjába. Bár nehéz megmondani, hogy így transzvesztitaként bosszantóbb, vagy nőként.
Meglapogatom Mina vállát, majd egy részvétet sejtő hangon adom búcsútanácsomat.
-Sok szerenhét.
S a következő pillanatban egy komolyra vett shunpóval termek nem messze Elianától farkasszemet nézve vele, hátha van hozzászólni valója a dologhoz. Ugyan nem szívesen bízom Minára Wolloh-ot, de be kell látni fordított esetben rövid élete lenne. Csak remélni tudom, hogy van elég tapasztalata ahhoz, hogy kitartson ellenfele ellen.
-Yahho~. Úgy tűnih, hogy egész jól kiheverhed a halált. Mit szóhnáh, ha rájuh hagynán' a verehedést?
Üdvözlöm, s fejtem ki a véleményemet a jelenlegi helyzetről, bízva benne, hogy megúszhatom a vérre menő küzdelmet vele. Nem vagyok épp olyan formában, hogy bizton állítsam „megoldom”. Ugyan van egy-két ütőkártyám, de sajnálatos módon nem mondható el a hölgyeményről, hogy gyengébb lenne, mint volt... Sőt, sajnálatos módon még elhitetni sem tudom magammal, hogy nem erősödött meg. Minden esetre ez meglehetősen nagy hazárdírozás, de véleményem szerint nem nyerhetetlen. Sőt, egész jók az esélyek egy közömbös kimenetelre. Egy-két pofon itt-ott, néhány varázslat, és hókuszpók, aztán bumm meglépünk. Mindenki elmondja, hogy a másik megfutamodott, és mese vége, a legközelebbi alkalomba már jobban felkészülve, és egy kicsit jobb egészségnek örvendve szeretnék futni.
Természetesen az éberségemen nem lazítottam, hisz bármikor érkezhet egy kóbor lövedék, vagy dönthet úgy riválisom, hogy meglepetésként kapás lövés megpróbál kihúzni az élők listájáról egy vonással. Természetesen abban az esetben kölcsön kinyír visszajár, és nem szándékozom kellemesebb helyzetben hagyni, mint legutóbb.
…Erről jut eszembe...
-A kinyír dohog ihgyen és béhmentve vot, nem kell vihhaadni a kölhönt, és főhépp nem hándékohom kamahot számo'ni rá, inhább fátyhat rá?
Nyomok el egy fanyar mosolyt, nem épp kellemes belegondolni, hogy a saját gondolatmenetemmel ásom magam alatt a fát.

6
Lezárt harcok / Re:Taki vs Hira
« Dátum: 2016. Aug. 29, 00:00:55 »
Nagyon belelendültem a rajzolásba, szinte már-már kaotikussá kezdenek válni a kézmozdulataim, de egyre több részlet jelenik meg a képen. A mostani műhöz egy tökéletesen passzoló hangulatot választottam. Mintha csak vázlatolnék, de kitérek minden részletre, s a nem összefüggő vonalak először formákat, majd alakokat kezdenek ölteni, s mind mind összefűződik. A háttérben már érzékelhetőek az elemek, majd a karakterekből is már látszanak a végtagok Megjelennek a plusz vonalak, részletesebbé válik a háttér, majd az alakokon is kirajzolódnak az arckifejezések. A végeredmény egész olyanra sikerül, mint elképzeltem. Ha az ember elsőre ránéz nem lát szinte semmit a képből, de egy-egy részre, a háttérre, a karakterekre mozdulatára, vagy épp az arckifejezésükre, esetleg a ruhájukra koncentrál, akkor tökéletesen ki tudja venni belőle. A kép pedig nem ábrázolt mást, mint...
Felkaptam a fejem, a furcsa technikanévre, amit eddig még nem hallottam. Ahogy éppen csapta volna a földnek Hirát a klónom úgy megsüllyedt alattuk a föld egy kisebb területen, bár nem túl mélyre, de elég volt, hogy ne maradjon támaszték a lába alatt. Egész jó húzás... lenne... Azonban az alapok igen fontosak, és addig kell őket gyakorolni, amíg az illető álmában is képes lesz használni őket. Mivel nem hanyagolom el az efféle edzéseket tökéletesen reagálja le a klónom a helyzetet. Lélekerőt gyűjt lábai alá, majd ellöki magát, s átfordul a ellenfele felett. Újra földet érve, s mit sem veszítve a lendületéből Tovább pördíti Hirát, ezzel egyenesen kilőve őt az égbe.
-...És a Rakéta csapat megint felsült...
Kezemet napellenzőnek használva néztem felfelé, ahogy Hira egyre magasabbra szállt pörögve, de igen csak kellemetlen fordulatszámmal. Elsőre nehéz volt eldönteni, hogy pontosan melyik irányba is forog.
-... ... Remélem tudja hogy kell olyan magasságból földet érni, ha lefelé nem jól csinálja akkor a legjobb esetben búcsút mondhat a lábainak, vagy amire érkezik.
Mivel a nagy rajzolásba elfáradtam, ezért amíg földet ér előpakolom a sütit és a teát amit hoztam magammal. A klón még tud vele foglalkozni egy ideig, akár meg is tudja gyógyítani, szóval nem kell túl sokat aggódnom a dolog miatt. Ami nem öl meg megerősít. Amúgy sem árt, ha megtanulja, hogy nem lehet mindig mindenkivel fellengzősen viselkedni, és inkább itt tegye, mint egy kellemetlenebb helyzetben, ahol akár az osztag hírnevét is ronthatná, vagy valaki mást sodor olyan helyzetbe. Bár aztán van aki nem változik, de egy próbát megér... Pu Er tea, érezni a föld ízét rajta picit, azt a kellemes fajtát, jó választás a hangulathoz. A mai nap valamilyen oknál fogva a szokásosnál is csíntalan hangulatban voltam, s most kéken meg is csillant a szemem a látványra, ahogy Hira már a föld felé közelített, s nem távolodott. Egész muris ez a mai nap, pedig nem szoktam gonoszkodni senkivel...aki nem érdemli meg, vagy kéreti magának.

7
Lezárt harcok / Régi és új halálos ellenségek
« Dátum: 2016. Aug. 25, 20:35:37 »
Kutatásaim során több megoldásba futottam. Sajnálatos módon ezek egy része zsákutca volt. Még mindig több lehetőség előtt állva a szobámat kutatólaborrá alakítom. Elhatároztam, hogy épp itt az ideje, hogy egy újabb próbálkozást tegyek. Ugyan jelenleg stabilnak mondható az „állapotom”, de ez nem jelenti azt, hogy jó úton haladok. Míg az eddigi eredményeimmel sikerült lelassítanom a korróziót, megállítani egy pillanatra sem tudtam. A jelenleg fenntartott senbankai alakom is mindössze stabilitást biztosított, így nem kell attól tartanom, hogy véletlenszerűen összeesem, vagy felrobbantom magam. Azonban abban már nem voltam biztos, hogy az alapvető mozdulatokon kívül tudnék-e bármit is tenni ha elzárnám zanpakutoumat.
Mostani célpontot sok névvel illették az idők során. Az élet forrása, a bölcsek köve, a halhatatlanok eredete, stb. A mendemondák és feljegyzések között sok változatosság volt, és ellent is mondtak egymásnak bőven. Azonban amit sikerült leszűrnöm, és besaccolnom, az a helyszín és a keresett dolog. A hely egy kihalt barlangrendszer valahol itt a senki földjén Japánban. A kellemetlenebbik része, hogy kísértetekről is sok történet szólt, melyek a leírások alapján és eddigi tudásomat figyelembe véve, vagy lidércek, vagy valami ismeretlenről lesz szó.
Természetesen elintéztem minden papírmunkát és előkészületekben sem maradtam el. Ezúttal nem szándékoztam egyedül menni, s egy újdonsült tanoncot is viszek magammal. Minashaku egész ígéretesnek tűnik, és kevés vizet zavar majd. Remélhetőleg nem kerül sor összetűzésre senkivel, ha mégis, akkor ő már legalább megüti azt a szintet, hogy nem lesz hátráltató tényező.
Kora hajnalban, még az első napsugarak előtt már várakozóan állok a Senkai kapu előtt. Az induláshoz korábbi időpontot mondtam, mint a tervezett, s én még korábban voltam ott. Nem igazán akaródzott halogatni a dolgot, kicsit rossz előérzetem támadt az üggyel kapcsolatban. Mikor megérzem a lélekerejét már messziről intek felé, majd köszöntöm, amikor odaér.
-Yahho. Készen állh az induláhra?
Nem igazán tervezem túl csevegősre a dolgot, hisz még hosszú út, és egy kellemetlen délelőtt vár ránk egy ősrégi romos eldugott földalatti kihalt városban, ahol bosszantó lények is meghúzhatták magukat. A csodálatos kirándulás alatt persze akadhat időnk szót váltani, bár jómagam a kezdeményezésre fordítható erőmet a figyelésbe és az útvonal jól választásába fektetem, persze, ha kérdez, akkor válaszolok.
Néhány óra leforgása alatt igazából az út nagy részét meg is tesszük, egy-két lidérccel összefutunk, de semmi amit ne tudna még ő is hátrakötött kézzel elintézni. Amikor azonban odaérünk az utolsó teremhez megkérem, hogy inkább őrködjön. Nem mintha tartanék attól ami a hátunkba jöhetne, bár ez is benne van a pakliban, őt is féltem ettől a helytől. Sok riasztó dolgot találtam a kutatás közben.
Három órával később a ruházatom új dizájnt kapva bukkantam elő. Egy másik irányból. Hála a jó égnek, hogy nem ugyanazon az útvonalon kellett végigjönnöm, bár kicsi volt a különbség, még is örültem neki. Egy kísérleti célból elhozott láncing látszódott rajtam, bő volt eléggé ahhoz, hogy ne korlátozzon lényegesen, de tetőtől talpig beborított. Néhány szem mondjuk el volt pattanva köszönhetően annak az egy-két csapdának amit nem tudtam jól hárítani.
-Mihan?! Neh láhhál mé' mehtépehh 'hinit?
Utólag visszagondolva nem is biztos, hogy furán nézett rám, de nekem úgy tűnt, és morcos voltam...
-Mehvan amiért jöttünk, mehetünk vihha.
Egy nagy levegő után már egy fokkal normálisabb módban folytattam. Kiérve a romokból azonban egy újabb és ezúttal meglehetősen bosszantó dolgot érzékeltem. Amihez egyáltalán nem maradt idegzetem, de úgy konkrétan semmi. Az egyetlen dolog amiért nem fogtam azonnal menekülőre a nyúlcipőt, az a másik jelenlét volt, amin viszont örömmel levezettem volna a feszültségem a szó többszörös értelmében... Jól agyonverem, és meggrillezem. Az öklömbe készítettem néhány fém érmét, majd körülnézve ez az enyhén fás erdő ami a tisztást körbevette nem is tűnt annyira rossz találkahelynek.
-Készülj, ehhől ráhós hazamenehel lesz.
Figyelmeztetem a társam, aki komoly életveszélybe került éppen most... Velem egyetemben. A fene se gondolta volna, hogy Egy espadaval és egy túltápolt arrancarral fogok farkasszemet nézni egy ilyen hétvégi kis kiruccanáson.

8
Lezárt harcok / Re:Taki vs Hira
« Dátum: 2016. Aug. 20, 13:35:21 »
Így visszagondolva egész jól sikerült kordában tartani az ütést is, hisz egy olyan kombinált technikáról van szó, ami rivalizálhat a railgun-ommal, ami bőven felér egy hetvenes hadou-val, ha rendesen megeresztem. Mindenesetre olyan jól bírta az első tesztelő kört, hogy felmerült bennem, hogy alábecsültem volna a képességeit. Ennek függvényében nem féltem a klóntól. A rajzot a háttérrel kezdem, mivel még nem tudom milyen jelenetet is fogok pontosan megjeleníteni. Ez egy remek aréna lesz, mely egy kanyon része, a távolban körbe nagyobb sziklák, kisebb utakkal közöttük, az ég sötét felhőkbe borulva, csupán egy kör alakú rés látszik, ami a hely közepére veti a napfényt.
Hira új tiszthez mérten nem veszi rosszul a shunpot, sőt ha az átlaghoz mérném azt mondanám egész jól. Ellenem azonban nem más, mint egy elrugaszkodás. Tökéletesen látva minden mozdulatát nem számít a klón meglepetésre, ami még is jön. Egy kidou idézés. Az egyik gyenge bakudo, melyet nem is túl jól idéz meg. Kidouk terén úgy tűnik van még hová fejlődnie. Klónom ujjai megrándulnak, ahogy ellenállnak a kidounak, s a semmibe foszlatják. A következő mozdulata egy kard technika, s mivel ilyen téren vagyok a legképzetlenebb inkább egy apró hátráló mozdulattal tér ki a másolatom. A mondhatni nem rossz kombináció folytatása egy kombinált technika, mely a shunpót és a kardforgatási tudását veszi igénybe. Ha az eddigi teljesítményét veszem figyelembe, akkor e kettő az ami kiemelkedő, bár a shikai-t még nem oldotta fel, így azt nagyon tippelni sem tudom. Célzott és gyors vágásait egyszerű és minimális erőfeszítést igénybe vevő mozdulatokkal hárította, majd a végén, vagy félbe szakítva (ki tudja mennyi vágás tartozott a technikához) egy alkalmas pillanatban elkapja a csuklóját, s féloldalra fordulva átlendíti a feje felett, majd nemes egyszerűséggel a földhöz vágja. Ám itt nem áll meg, hanem újralendíti, majd a másik oldalt is hasonló erővel csattan a földön Hira, visszalendítve pedig félúton lefelé elengedi, majd egy körbepörgős rúgással küldi meg oldalról. Mintha reccsenést hallottam volna. Remélhetőleg azért életveszélyes sérülést nem szenved.
Ceruzát mércének használva méregetem harc közben a küzdő feleket, s már-már kezd valamilyen kép alakulni, hogy mit is fogok megörökíteni. Először arra gondoltam, csinálok egy lap-pörgetős mozgó jelenetet, de inkább maradok az egyszerű álló képnél. Bár nem trójai falovat rajzolva nekiállok felrajzolni az alakok alapját.
Amennyiben talpon maradna Hira úgy ezúttal a klón lendül akcióba. Ugyan shunpót nem használ, mégis elég gyorsan közelít feléje, jobbját lendíti, mely nem más, mint egy beetető ütés, könnyedén kihátrálhat előle, de ekkor jön a java, levegőbe ugorva az ütés lendületével fordul, s az arcát célozza meg egy kemény rúgással. Amennyiben nem sikerülne a rúgás, úgy a földre érve folytatja pörgő mozdulatát lendületet nem veszítve, s lábról lábra váltva indítja meg rúgásait, míg el nem éri célját, mely egy tiszta és kemény találat.
Amennyiben a földön több időt töltene, és/vagy harcképtelenné válik több, mint öt másodpercre, akkor felteszi neki a kérdést klónom, hogy folytatni akarja-e, vagy tartsunk egy kis szünetet.

9
Egyéb helyszínek / A Piknik
« Dátum: 2016. Aug. 16, 22:46:32 »
A mai nap más, mint a többi. Másképp kel a nap és ez nem egy szülinap.
Sajnálatos módon az edzések kihagyhatatlan fázisa a pihenés, és regenerálódás. A mai nap is ezek a ritka történések közé tartozik. Jóval magasabban járt a nap, mikor felébredtem, s valahogy nem éreztem igazán jól magam. Csinálnom kell valamit, de nincs edzés, és még csak ihletem sincs a festéshez. Ami azt illeti néha törődni kellene a szoko... szociat... oh szociális életemmel is. Ezt szem előtt tartva felvettem egy hétköznapi ruhát, amivel kijelentem, hogy semmi tervem nincs shinigamiként funkcionálni a mai nap folyamán. Találkoztam néhány ismerős arccal, de valahogy nem jött a kedv, hogy leálljak velük beszélni, vagy valami. Valami, már-már azon gondolkodtam, hogy mégis csak elmegyek tenni valamit a lidércek éves halálozási arányáért, amikor megláttam valakit, akit rögtön kedvem támadt leszólítani.
Airi. Felemeltem a kezem, hogy intek, de hang már nem jött ki a számon, s ennek hiányában nem volt túl sok remény sem, hogy észrevegyen. Ezt az apró részletet félretéve megindultam. Nem vagyok én zaklató, csak valami helyzetet kell találnom, hogy megszólítsam. Két sarok, majd egy bolt. A távolból pislogva a boltra, mint borjú az új kapura vártam, s gondolkodtam, hogy most be-e kellene mennem. Egészen addig csűrtem-csavartam a gondolataimat, amíg meg nem láttam kifelé jönni. Ekkor vettem észre, hogy nem épp szolgálati felszerelésben rohangál, s az irány, amerre tart sem épp az osztagokhoz vezet, hanem a senkaiomon-hoz. Felmérve kicsit az összképet is, egyre gyanúsabb lett a dolog.
Ránehezedve jobb lábamra, kicsit előredőlve nagy levegőt vettem. Latba téve minden tudásomat, és rejtett képességeim azon részét is, ami nincs kilőttem magam, mint a rakéta... Az ellenkező irányba. Flippergolyóként végigszáguldozva az utcákon visszaértem a saját szobámhoz. Jobb híján előkerestem az egyik nagyobb hátizsákomat, majd a gyorsabbikból belepakoltam egy mobil festőkészletet, pokrócot. A következő pillanatban már az Okashi édességbolt előtt álltam, hogy bevásároljak néhány süteményt, és édességet, hogy legyen mit szóba hozni, ha a leendő szendvicsekkel csődöt mondanék, hisz lehet házi készítésű étellel készül. Igen, nagyon úgy tűnt, hogy piknikezni megy, bár őszintén szólva elég nagy esélyt látok rá, hogy csak én magyarázom be magamnak. Mindenesetre még épp időben érkeztem a kapuhoz, hogy nem sokkal Airi-chan után menjek át rajta. Lévén lassan megszokásból szinte nullán tartom a lélekerő kisugárzásom nem attól tartok, hogy észrevesz, hanem, hogy nem. Köszönhetően a magabiztosságnak, és a tökéletes szociális képességeimnek... Remek ellentmondásban találom magam.
Kicsit később mentem át a kapun, s nem is pont ugyanoda érkeztem, de gond egy szál se. Néhány shunpó teleportálás, és gyakorlatilag mellette értem földet. Pár nagy levegővétel, majd felnézek készen rá, hogy egy köszönéssel felhívjam magamra a figyelmét... Azonban ahogy felegyenesedem a superman-es földet érésből super-duper szembe találom magam vele. A kétértelmű izzadságcseppről a homlokomon én sem tudom eldönteni, hogy most hirtelen fárasztottam magam, vagy a helyzetet érzem ennyire kínosnak. Egy a jelenlegi helyzethez mérten egész okés mosolyt eresztek meg, aminek kicsit erőltetett beütése lehet egy élesebb szem számára. Kezemet köszönő intésre emelem.
-Heyho! Mihoda véletlen, mizujs?
Dupla vállról átveszem az egyikre lazán a hátizsákomat, hogy kényelmesebb legyen, és egy kicsit talán kevésbé feszülten fessek. Egész kellemes szellő indult meg, s a minket körülvevő zöld környezet meglehetősen remek hátteret biztosított Airi-chan üdítő, hamarosan festménybe kerülő, akarom mondani festménybe illő látványának. Ekkor tűnt csak fel, hogy Karakura zajai nem is hallatszódnak itt. Az sem biztos, hogy a közelében vagyunk.

10
Soul Society / Re:Körömvirág
« Dátum: 2016. Aug. 14, 21:13:53 »
Mint a napok nagy részét, amikor nem az irodában a felgyűlt papírokat rendeztem, edzéssel töltöttem. Mivel a klóntechnika előnye az volt, hogy ugyan kevesebb lélekerővel rendelkeztek mégis képességeik színvonala nem romlott. Az alapok gyakorlására tökéletesen megfelelt. Persze semmivel sem érdemes túlzásokba esni, ezért tökéletes átmenetet képezett ez a kidouk és nagyobb technikák eleresztésének gyakorlása és a senbankaiom irányítása között. Először alaposan lefárasztottam magam, majd amikor lestrapáltam magam fizikálisan is nekiálltam meditálni. Nem kellett odáig mennem, hogy ellátogassak belső világomban, ebben az állapotban is tökéletesen éreztem partnerem. Valószínűleg ha át is mentem volna nem találtam volna ott. Ez így pontosan nem igaz, hisz jelenleg mindenhol ott volt a belső teremben, sőt a külső világban is velem volt, mindig érzem a jelenlétét, néha még a hangulata is beárnyékolja az enyémet. Miután összeszedtem magam eléggé ahhoz, hogy magabiztosan forduljak erőm felé nekiálltam a gyakorlásnak. Egy elektromos kidout idéztem meg, majd alakítottam át nyers elemi erőre, ezt formázva, irányítva töltöttem az időmet, miközben gondolataimmal más irányba tévedtem. Egy harcban sem engedheti meg magának az ember azt a luxust, hogy csak a saját technikájára figyeljen, rendkívül sebezhetővé válna bármilyen meglepetés támadásnak.
Ugyan lélekenergiám ebben a formában jóval lassabban pótlódott, s egy ideig fogalmam sem volt, hogy tudnám feloldani a senbankai-t, jelenleg ha sikerülne sem tenném meg. A lelkem állapota stabilizálódott, és csak nagyon kevésszer mertem belegondolni milyen állapotban lenne mostanra eredeti formám, ha nem tudtam volna megállítani a korróziót. Ugyan sikerült néhány megoldást találni rá, egyelőre a kísérletezés hála meghosszabbodott időmnek el van napolva. Inkább szeretnék időt adni annak, hogy rendes alapokon álljon a dolog, nehogy felsüljek azokkal is, ahogy a többivel. Azonban előtte mindenképp kell néhány dolgot rendeznem. Többek között és legfőképp az osztagért szeretnék többet tenni. Mióta elvégeztem az akadémiát itt vagyok, s rengeteg dolog történt. Jó is rossz is, de mindenért köszönetet kellene mondanom. Úgy érzem valahogy többet is tehetnék, még sem teszek, s ez kellemetlen szájízt hagy számomra.
Ekkor kaptam meg kapitányomtól az idézést, hogy azonnal jelenjek meg a kijelölt helyszínen. Nagy levegőt vettem, majd lassan kieresztettem, s nyom nélkül eloszlattam a fenntartott elektromos mezőt, mellyel épp szórakoztam. … Izé, edzettem! Természetesen nem szórakozás, azt hiszem. Bár kellemest a hasznossal ahogy mondják...
Legutóbb, amikor szemtől szemben komoly ügyben voltam a kapitányommal szó esett pár olyan dologról is, amire akkor nem adhattam választ. Többek között azért is, mert a bizonytalanság árnyékot vetett mindenre körülöttem. Nem tudtam mennyi időm van hátra, ha valaki rákérdezett volna lehet hóbortosan azt válaszoltam volna, hogy „Tíz”, ha megkérdi, hogy tíz mi, akkor „Kilenc”. Nem mintha eredeti lenne a vicc, de elkeserítő volt a helyzet. Bár reméltem másról van szó, és csak egy kiküldetést kapok. Ugyan az árnyékok már nem fenyegetnek, nem mondhatom, hogy nem járt minden második nap azon a beszélgetésen a fejem. Aznap vonult vissza egyik hadnagyom is, kire felnéztem szintúgy, mint a másikra.
Felkaptam a törülközőmet, majd a gyorsabbik lábamat elővéve megindultam. Egy azonnali szólításra nem válaszolhattam bármiféle késedelemmel, de kapitányom előtt nem akartam csapzottan megjelenni sem. Egy saroknyira landoltam a kijelölt helytől, majd arcomat, kezeimet megtörölve indultam el, közben megigazítottam magamon edző ruhámat, és a hajamat is, majd befordulva még egyszer letöröltem az újra kiütő izzadságot. Nyakamba téve a törülközőt készen álltam, de mielőtt még megszólalhattam volna intett, hogy lépjek közelebb. Ahogy az várható volt kapitányomtól. Bármennyire is jó lettem erőm, kisugárzásom irányításában már messziről kiszúrhatott. Nem, mintha rejtőztem volna, csupán a minimumon tartottam mindkettőt a külvilág felé, legalábbis amennyire az adott helyzetben lehetséges volt. Mellé érve igyekeztem előre köszönni, egy lépéssel azelőtt, hogy megálltam volna.
-Kapitányasszony.
Hajlok meg, ahogy mellé értem. Valahogy az előérzetem nem tévedett. Bár egy egyszerű irodai takarításba is beleláttam volna már amennyiszer rám tört ez a beszélgetés. Lehunytam szemeim, majd egy nagy levegővétellel megacéloztam magam. Már réges-rég eldöntetett, hogy mit fogok válaszolni. Kinyitva őket egyenesen a Ai-san irányába néztem, ahol a hideg tekintet egyértelműen nyomatékosította, hogy szó sem lehet halasztásról, vagy mellébeszélésről. Ahogy mondta őszinteség. Ez a válasz, s nem is gondolva a következményekre határozott hangom válaszoltam, mintha nem is válasz lenne, hanem egy bejegyzés a feladatkönyv hátuljában a megoldáshoz, akármennyire is egyedi a megoldás, vagy hibás, megszáradt tintaként határozott körvonala volt feketén-fehéren.
-A hadnagy feladata, hogy képviselje kapitányát, példát mutasson a tiszteknek, és segítőkeze legyen a kapitányának. Jelenléte vagy jelenlétük pedig azért fontos, hogy rámutathassanak dolgokra amik elkerül a kapitány figyelmét, kijavítsák, ha úgy érzik letér a helyes útról, segítségére legyenek az osztag koordinálásában, és megerősítsék a kapitány akaratát, biztosítsák annak teljesülését. Az önös választás pedig elengedhetetlen, hogy a kapitány azt a shinigamit tudja maga mellett akiben megbízik, akiről úgy véli hogy képes lehet jó hatással lenni rá, előrelendítheti azokban a pillanatokban amikor megakad, vagy útelágazáshoz ér. S akiről tudja, ha azt mondja ugorj a kútba, csak akkor teszi meg, ha helyes döntés, de akkor hezitálás nélkül.
Elég egyedire sikerült, s néhol nem is azt akartam mondani, ami kijött, de őszinte szívvel hittem benne. Rezzenéstelenül vártam, hogy lehordjon szemtelenségért, elküldjön gondolkodni, vagy kijavítson.

11
Lezárt harcok / Re:Taki vs Hira
« Dátum: 2016. Aug. 11, 22:47:47 »
Valamilyen oknál fogva teljesen elterelődött a figyelmem. Egyszerűen közel nem azt csináltam ami tervezve volt, a távoli pöccintés helyett, közelről küldtem meg, és az egyes mozdulatok között elég időt hagytam neki a reagálásra. A leginkább sokkolóbb a végére maradt. Még talpon volt, mikor végeztem az ütéssorozattal. Mondjuk úgy szerepelt eredeti terveim között, hogy még a fejjel lefelé fordításkor a levegőben kapom el, de ettől kicsit akkor is megszeppentem. Mikor kijelentette, hogy megvan, akkor hátrálok két könnyen lépéssel.
Vajon mit rontottam el? Tudom hogy épp a rajzoláson járt az eszem, de akkor sem szoktam ennyire elkalandozni... Talán tönkre mentek a kezeim a mostani lazább edzéseknél? Vagy csak többet kellene gyakorolni, hogyan is kell visszafognom magam... Mondjuk azt lehet nem az egyik tiszten kéne, ő pont megfelelne az a tipikus üthetnék hangulatot kelti, de nem lenne túl példamutató meglincselni szerencsétlent. Igen is meg kell tanulnom moderálni magam, ha szeretnék jó példaképet mutatni, és még jobban szolgálni az osztagom és kapitányom.
Gondolatmenetemet szakította félre a „Nem vagy rossz...”-al, mire azonnal fel is tettem az egyik kezem időt kérve.
-Szava' ne fehledd...
Majd egy laza mozdulattal odaléptem az egyik Hakudánál használatos demonstráló táblához. Természetesen ez a „könnyed lépés” is valószínűleg jóval ellenfelem vizuális érzékelési képességeit meghaladja, magyarán könnyen tűnhet teleportnak is. Visszatérve a kezeimre pislogok kettőt a jobb öklömre, kicsit forgatom, alaposan megnézem. Nem találva rajta semmi rendellenességet egyik technikámhoz fordulok. Felveszek egy alapállást majd a Bazūka-hō technikával megcélzom az előttem lévő megerősített falat. A technika az én szájízem szerint tökéletesre fejlesztett jobb egyenes, ami hasznot húz három mester szinten lévő tudásomból is.
A technika hatására nem csak az előttem lévő falat, de a mögötte elhelyezkedő másik hármat is nem egyszerűen ketté ütöttem, hanem gyakorlatilag három ököl nagyságú lyuk tátong rajtuk, míg a fal többi részén pókháló módjára törések futnak végig. A technika visszarúgó erejének köszönhetően egy kisebb kör alakban pedig a föld is megsüllyed és reped alattam.
Kétszer kinyitva majd összecsukva az öklömet meglengetem karom, majd visszalépek Hirához. Elmosolyodom, majd kicsit oldalra döntve a fejemet egy kellemes és vidám hangom teszem meg rövid magyarázatom.
-Bohánat, azt hittem az előhhi után, hogy tönhre ment a kezem. Ühm, valamit kérdezni ahartál nem?
Meghallgatva elmosolyodtam, majd nemlegesen integettem a kérdésére, hogy új vagyok-e az osztagban, persze hogy nem. Ez inkább róla lenne elmondható.
Bár, ha így belegondolok, a senbankai szintet nem olyan rég értem el, s csak azóta vagyok ebben az alakban, így talán újnak is vagyok mondható... Amolyan régi-új, hehe...
A lélekerejének a mozgását figyelve lassan végez a gyógyítással is, persze nem csak úgy hobbiból vetem latba véres verejték által megszerzett tudásom és érzékeimet. Arra próbáltam rájönni, hogyan és milyen módszerrel tudnám hasznosan lekötni, rajzolhatnékom van, de nem mondhatom, hogy oké negyed óra szünet. Viszont ha most két percben pürét csinálok belőle, azt nem fogom tudni eltusolni sem. Lehetőségek fogytán a klón technikát akarom alkalmazni, csak azt kellene eldönteni, hogy mekkora erejű legyen a klón. Meghúzva a vállamat nem törődök sokat a problémával, hisz a klónt alkotó technika úgy is drasztikusan csökkenti a lélekerő tartalékait egy klónnak, ha egyet létrehozok talán a harmadával ha fog rendelkezni az enyémnek. Mondjuk ez a tudásán nem változtat, így nem kell azon aggódnom, hogy esetlegesen akaratom ellenére bevigyen egy találatot. Persze, nem mintha ez feljogosítana arra, hogy leeresszem a védelmem. Gondolatmeneteim nem vesznek igénybe időt, így az események folyását sem törik meg. Ennek köszönhetően ezúttal nem is szakítja meg azokat a kérdésével. Kis vigyor jelenik meg a szám szélén.
-Nem számohom, de olyan jó négy éhe lehetek az ohagnál. Hívj csah Taki-hannak Hiraoka-chan.
Végül is teljesen őszinte voltam, így a hazugság szikrája sem jelenik meg magabiztos arcomon. Viszont ezzel a lendülettel el is döntetett, hogy mi lesz a vége ennek.
-Hadou 50: Rei no kuron. A klónnal fohod folytatni, remélem nyem baj.
Lazán minden rezdülés nélkül idézek meg egy klónt magam mellé. S vidáman adom a magyarázatot. Integetve el is hátrálok az egyik árnyékosabb rész felé, ahol előkaphatom a jegyzetfüzetet és rajzeszközeimet. Különösen élvezet lesz rajzolni most így fél szemmel figyelve a küzdelmet. Remélhetőleg bátrabb lesz, s neki mer menni a klónnak, ami így kicsit jobban megnézve kb-re olyan erős lehet mint én a bankaiom megszerzése környékén.
*
Ha a támadó szerepét venné fel Hira, a klón hárít, eltérít, és blokkolja a támadásait, néha bevet egy-egy gáncsot. Természetesen nem a könnyű módban, hisz abból mit tanulna egy valódi harc menetéről? Egy egy támadása hagyta védtelen pontot mindig kiszúr a klón, s oda egy gyors és könyörtelen támadást mér, legyen az ütés, rúgás, vagy épp földhöz vágás, esetlegesen egy Hulk-Loki méhe csapkodás a vége fele, amikor már kezd kifutni a szuflából.
Amennyiben továbbra is védekező félként venne részt a gyakorlásban úgy a klón nem fogja vissza magát, s dinamikusan veri laposra, míg nem kér szünetet. Főként ütéseket használ, de a lábával is elősegít néhány dobást, vagy gáncsot, hasonlóan ahhoz, ahogy támadóként kezelné.
Mivel nem aggódtam amiatt, hogy komolyabb sérülést okozhatna neki, amiben meg kell vallani eléggé tévedtem. Szerencsésnek mondható talán, hogy nem használt egy technikát sem, az egyenes út lett volna a negyedik osztagba egy gyors elsősegély után. Azonban így is valószínűleg lesz pár törött csontja és jó néhány zúzódása, ha csak nem kér elég hamar szünetet. Természetesen a remek harci bemutatónak köszönhetően a rajz is remekül halad.

*=>16800LP-snek számít a klón (amit persze Hira karakter nem tud érzékelni, tehát nem fogja tudni hogy mekkora lélekerővel rendelkezik a klón), az eredeti tudásával (zanjutsu 10, hakuda 24, kidou 24, shunpo 24, zanpu 24)
Remélem ez már kellően követhetőre sikerült események szempontjából ^-^
(click to show/hide)

12
Lezárt harcok / Re:Taki vs Hira
« Dátum: 2016. Aug. 07, 21:38:37 »
Örültem a magabiztosságának, azonban amikor elmondtam a lehetőségeit és válaszolt kicsit lefagytam. Megpróbáltam feldolgozni amit mondott, kétszer is átrágtam oda-meg-vissza. Nem hallottam félre, legalábbis nem tartom valószínűnek, bár azt se amit mondott.
Ez meg... Azért illik megfontolni mások véleményét ugye tudod? Legalábbis meglehetősen jót tesz az ember egészségének... Bár... Van aki a nehéz úton szeret járni, és a saját fájdalmas tapasztalataiból tanul csak igazán...
Már egész jól kezdem kezelni a kacsintásait, lehet nem tehet róla és csak ráng a szeme, bár ahhoz kicsit túl specifikus időpontokban teszi... Az is megfordul a fejemben, hogy talán szimplán nincs helyén minden a fejében, sőt ez a verzió kezd egyre gyanúsabb lenni. Talán helyre kellene rázni, mielőtt lejáratja az osztagot... Vagy megöleti magát...
Hogy nézne már ki az, hogy halál oka: Inzultált és kacsingatott egy magas rangú nemes kapitányúrra...
-.....
Már már majdnem felszólalok, de végül a hallgatás mellett döntök, s csak keserűen elhúzom a számat. Persze nem vett igénybe ez a gondolatmenet túl sok időt, mindössze néhány másodpercet. Felveszi az állását, amit rögtön átfutok egy gyors elemzéssel réseket kutatva a védelmén, valamint az egyensúlyát is méregetve, vajon hogyan lehetne a leghatásosabban megértetni vele, hogy nem volt a legjobb ötlet, és visszafogottabban kellene viselkednie ismeretlenekkel.
Megfordult a fejemben, pár dolog.
Egy Railgun-t elküldök a füle mellett, de a végén még eltalálok vele valamit a távolban, és annak nem lennének vicces következményei... Arról nem is beszélve, ha kiderül, hogy egy viszonylag új tisztre megeresztettem egy 70es hadou-nak megfelelő kísérleti státuszú technikát. Aztán ott lenne a lehetőség, hogy a tökéletesített jobb egyenesemet mutassam be neki, de ha véletlen eltalálom, akkor 4. osztagosoktól tanult gyógyító technikák ide, vagy oda nem fog addig élni, hogy el tudjam kezdeni a kezelését. Ha csak egy szimpla bakudót rakok rá, abból nem fog tanulni, abban biztos vagyok...
Így a gondolatmenetem közepén érkezett az újabb sületlenség. Ami valamiért kezdett a kelleténél mértékekkel jobban irritálni, valószínűleg a felháborító viselkedése is rátett egy lapáttal, vagy csak azért csinálja ezt, mert ennyire vak lenne? Jó, azért nem hibáztatom, hogy nem tudja felmérni kivel is áll szemben, de azért a másik dolog csak leesett már neki...
-Ch..
Hangot is adva nem tetszésemnek már nem is gondolkodok tovább a bemutatón.
Egyszerűen kap egy zúzást, aztán majd újrakezdjük, vagy folytatjuk... Kezdek kíváncsi lenni vajon meddig fog arrogánsan viselkedni?
Zsebemből elkezdem kihúzni a jobb kezemet, ami ökölben van, ám amikor kiér összeszűkül a szemem, s már repül is a homloka közepére egy Oni Dekopin, ez remélhetőleg alaposan kizökkenti mindenből, talán még a talpáról is leveszi. Természetesen ez csak a nyitóbeszéd, avagy köszönés volt, s egy komolyra vett shunpóval tervezek mellette teremni, hogy egy Taketonbo-val a levegőben fejjel lefelé fordítsam.
Persze ez mind kalkuláció, bár elég kevés esélyt látok rá, hogy bármit is tehetne az elkövetkezendő combo ellen, azért nem tervezek az ő hibájába esni, és védtelenül maradni egy esetleges meglepetésnek. Ezért is szeretem, hogy főképp a gyorsaságomra és rugalmasságomra hagyatkozom, nem brutális fizikai erőre. Bár ez utóbbi is meglehetősen hatásos és Shizuka-san által tökéletesen bizonyított.
Persze nem hagyom lógva a levegőben. Akit elsőre ér ez a fejre fordítós technika az legtöbbször azt se tudja, hogy mi történik, a tapasztaltabbak másodjára már egész jól lereagálják. A profik már elsőre is jól veszik mondjuk. Mindenesetre szünetet nem hagyva folytattam a fordítás után egy Sandobaggu Bito-val, aminek az erejét igyekeztem visszafogni. Hisz a záporozó ütések önmagukban is elég pusztítóak, nem kell különösebb erőt fordítani bele. Így a végére remélhetőleg maximum néhány csontja törik, ha véletlenül rosszul találtam el. Bár nagyon örülnék neki, ha sikerülne eléggé visszafognom magam, hogy akár talpra is tudjon állni rövid időn belül.
Amennyiben sikeresen lefolyt a „ne becsülj le senkit, és mindig légy résen” oktató jellegű bemutató, akkor leporolom a kezeimet, majd nem messze tőle leguggolok, bár még résen vagyok, hisz senki nem jelentette ki, hogy akkor ne harcoljunk tovább. A meglepetéstámadások is a harcok részei ellenben a párbajokkal.
-Megmaradsz?...Vagy megvizsgáljalak, a negyedik osztagosok kapitányától tanultam, szóval a gyógyítási tudásomban is egész magabiztos vagyok, bár orvosnak nem nevezném magam.
Ha igényli a segítséget, akkor felsegítem, esetleg meg is gyógyítom a kisebb sérüléseit, remélhetőleg nagyobbakat nem kell. Természetesen, ha lennének akkor azokat is. A szándékaitól függően pedig majd kiderül a folytatás, remélhetőleg nem kell semmilyen aljas húzást hárítani, de amíg nem ismerem jól az ellenfelemet addig nem fogom leereszteni a védelmemet.

13
Lezárt harcok / Re:Taki vs Hira
« Dátum: 2016. Aug. 07, 16:11:37 »
Kissé meglepődhetett. Legalábbis a reakciója erre utalt. Vígan vettem a dolgot, bár kicsit azt hiszem rossz pont, hogy nem köszönt vissza. Gyűlnek itt a feketék... Talán enyhítő körülmény, hogy legalább itt volt. Viszont a kérdése engem is elgondolkodtatott. Nem azért, mert így nem ismertem fel, mindössze azon filóztam, hogy vajon mit is válaszoljak én erre a fura hatású kérdésre.
Nagyon ajánlom a saját érdekében, hogy ne nézzen lánynak, az elég csúnyán sülhetne el...
Erre a gondolatra kicsit libabőrös lettem. A másik oldalról nézve a dolgot nem igazán szerettem volna kürtölgetni, hogy helló Taka vagyok. Eszembe jutott, hogy bemutatkozom 'Taki'-ként, mivel a közeli barátaimon kívül nem hív így senki, nem hiszem, hogy le tudná venni belőle, s inkább venné úgy, hogy ez a rendes nevem, aztán betudna egy új figurának. Végül egy biztonságos megközelítésnél maradtam.
-Biztos vagyok benne, hogy már találkoztunk párszor, hisz én is a harmadik osztag tagja vagyok.
Valahogy a kacsintásra teljesen kirázott a hideg, de egyelőre ignoráltam. Azonban kicsit figyelve észre kellett vennem, hogy hiába magasabb a rangja, még bőven van hová fejlődnie. Mind a lélekereje, mind a mozgása... Nos, nem mondanám, hogy kezdő, vagy van még mit tanulnia, de... Emlékeztet arra, amikor az osztaghoz kerültem. Most így már rémlik is, hogy honnan volt annyira ismerős. Együtt voltunk egy küldetésen, ahol a zombikkal volt némi probléma.
Mindenesetre annyira nem aggódom a dolog miatt, mivel a lélekerőmet szinte teljesen elfojtottam, és az alap ütőerőm nem a legveszélyesebb fegyverem.
Azért remélem nem töröm el valamijét véletlenül... Régen harcoltam már visszafogottan.
Persze azért nem ártana megbizonyosodni róla, hogy pontosan meddig is terjednek a képességei. Így tisztes távolságban megállva tőle szólaltam meg.
-Mielőtt nekikezdenénk azért jó lenne, ha bemutatnál pár mozdulatot mindenből. Ha képes vagy a kardod feloldására... lehet az sem ártana.
Kis hatásszünetet tartva folytattam.
-Persze, ha szeretnéd elkezdhetjük vakon is az edzést, nem kell félni elég jó gyógyítónak számítok. Ebben az esetben inkább az éles harcot tapasztalnád meg egy ismeretlen ellenfél ellen. Az előbbi inkább kis gyakorlásnak több tanáccsal számítana.
Majd zsebre teszem a kezeimet, nehogy a végén még véletlen reflexből megütöm, annak nem lenne jó vége. Természetesen, ha sikerült felmérnem a képességeit, akkor majd már a határokat ismerve megpróbálok rendes harcot szimulálni ellene, hogy a lehető legtöbbet tanulja. A másodlagos célja a bemutatónak az lenne, hogy képességeihez mérten tudjak tanácsokat adni neki. A józan ésszel ellentétben viszont szívesen fogadnám a második verziót is, hogy vakon nekem ront. Ebben az esetben a merészségét, és a kitartását lehetne a legjobban tesztelni és fejleszteni. Tipikusan azt, amikor nem látsz fényt az alagút végén, de felkelsz és mész tovább.
Erre a gondolatra halvány vigyor jelent meg a szám szélén, megnyaltam az ajkaim, mintha csak a prédáját méregető vadász lennék, s kékesen megcsillantak a szemeim. Egyértelműen éreztem, hogy ez az utóbbi gondolatmenet felettébb szórakoztatónak tűnt Raimei számára.
Ha a bemutatót választaná, akkor utána amíg mérlegelem a helyzetet, és megpróbálok kitalálni valamit megkérem, hogy melegítsen egy kicsit jobban be, shunpó futás, nyújtások, meg amivel úgy érzi kicsit ráhangolódhat a harcra.

14
Lezárt harcok / Taki vs Hira
« Dátum: 2016. Aug. 07, 01:01:39 »
Szinte még sötét volt a kezdésnél. Ritka pillanatok, amik manapság egyre gyakoribbak, hogy kellemes pihenés után ébredek, s nem valamerre, ahol épp összeestem. Egy jó kis bemelegítés-edzés-reggeli-edzés-levezetés kombó után összekapom magam. Kicsit hosszabb időt vesz igénybe az elkészülődés a hajam miatt, de valahogy sose éreztem úgy, hogy fura, kellemetlen, vagy problémás lenne. Természetesnek érződött, mintha mindig is a napi rutinjaim közé tartozott volna a hosszú haj ápolása. Persze egyszerűbb mondani, mint kivitelezni, s az újraszabatott egyenruhák is plusz terhet jelentettek a fizetésemnek, de annyi baj legyen. Jobb, mintha egyik pillanatban ruha nélkül maradnék. A két állapot közötti különbség elég ahhoz, hogy nagyon furán álljon a ruha. A remek indítás után, annak örömére, hogy kissé stabilabb lettem úgy gondoltam ideje ellátogatni egy forgalmasabb időszakban az Amfiteátrumba. Persze ami nekem már kései indulás, az másnak valószínűleg a műszak kezdése lehet, elég üres volt az egész. Csupán egyetlen shinigami lopta a napot, elhanyagolva az edzést, az egyik szegletben iszogatva. Ha már ide jöttem, és célom is volt, akkor épp itt az ideje felébreszteni a tisztet, hogy legközelebb példát mutathasson az ide érkezőknek, és motiválni tudja őket.
Belegondolva a jelenlegi lelkesedéshiányba, és az Amfiteátrum szinte kongó ürességébe, melyet ugyan el tudtam fogadni napkeltekor, de hogy szolgálati időben is ilyen legyen.... Csendben közelítem meg az illetőt, aki ha jól emlékszem a 6. tisztünk. Nem látok rá esélyt, hogy csak úgy felismerjen, így nem tartok tőle, hogy a rólam szóló pletykák, vagy a rangomtól való tartás megmentené az elkövetkező eseményektől. Ha észrevesz mielőtt odaérek, amit kicsit rosszallóan vennék lévén könnyű léptűnek vélem magam, akkor egy laza intéssel üdvözlöm, ha nem, akkor egy baráti vállon lapogatással.
Hogy miért ne ismerhetne fel? Azért, mert az utóbbi időben elég sokat hiányoztam, s mióta kardom feloldott állapotában mászkálok igyekeztem kerülni a feltűnést, és személyeskedést maroknyian tudják csak kit rejt eme kinézet. A 165centi magas, sportos testalkat, és félhosszú ezüstös haj helyett jelenleg jó 190 magas, ugyan szintúgy sportos, de a megszokott arányok itt-ott eltérnek. Keskenyebbek a vállai, vékonyabb a dereka, és a vonásai is finomabbak, nem is említve a szinte bokáig érő azúrkék haját.
-Yo! Edzés köz'hen a pihenés fontos, de a sok a rohására megy ám. Mit hónál, ha segíhenék egy kis harci tapahtalatot szerehni?
Mosolygok rá az illetőre. Persze nem tervezek semmi brutálisat, nem, mintha nem tudnám meggyógyítani, csak elriasztani nem akarom a harcoktól, legalábbis egy életre nem. Mindenesetre nem árt, ha az ember találkozik olyan helyzettel, amikor abszolút hátrányban van, és mindent bevetve kell küzdenie. Saját tapasztalat, hogy motivál, és rendkívül jó fejlődéssegítő elem. Ritkán adódik lehetőség mindezt biztonságos környezetben tapasztalni.
Természetesen biztosra mentem, hogy az erőmet abszolút irányítás alatt tartsam. Nem szivárog kifelé semmi az ég világon. Nem, mintha titkolni kellene, de én megteszem. Még a saját kapitányomnak se mutattam meg mindent amire képes vagyok. Bár az teljesen más tészta, jelenlegi célom mindössze az, hogy reményt hagyjak a leendő ellenfelemnek. Egyelőre nem tudom, hogy megvan-e benne az, ami ahhoz kell, hogy a legelkeserítőbb helyzetben is küzdjön, ami rendkívül nehéz, ha tudtában van az illető, hogy valójában nincs életveszélyben. Ami engem illet, meglehetősen szerencsés vagyok, ha nem így lenne, már legalább háromszor halott lennék.
(click to show/hide)

15
12. osztag / Re:Laboratórium
« Dátum: 2016. Aug. 03, 22:52:14 »
Project: Forearm
Hajnal van. Hogy honnan tudom? Egyre több fény jön be az ablakon, és nem egy energiatakarékos égő van odaszerelve. A dátum? A fene se tudja, hogy milyen nap? Olyan szerda érzése van, de lehet egy korai csütörtök is. Azt kérdezné az ember, hogy miért is fontos az, hogy milyen nap is ez? Hát az utóbbi év kezd összefolyni a folyamatos edzésbe amit néha megszakít a munka. A lényegre térve a hétköznapi megnevezését nem firtatva a mai nap nem más nap volt, mint az „épp itt az ideje kirúgni a hámból, és csinálni valamit” nap. Az utóbbi időben sikerült valamennyire visszafogni a lélekingadozásomat, bár ezzel egy időben a fejlődésem is behúzta a kéziféket... Nos, talán még mindig jobb, mint felemésztődni, azért még nem terveztem a közeljövőben elpatkolni. Nos, a régi hobbikat felvenni pedig tökéletes kikapcsolódás. Ez nem a festészet, vagy edzés, hisz azokat nem hanyagoltam el.
-Irány a 12. osztag! Hátha van valami jó kis kísérlet, nyahaha~
Egy rövid készülés után vidáman meg célirányosan meg is indultam. Viszonylag hamar, bár nem rohanva oda is értem. Üdvözölve akit épp ott találtam gyorsan megkérdeztem, hogy kerítene-e nekem valakit aki elkísér az osztagon belül. Leírva neki a szándékaimat, és elmagyarázva, hogy már bejáratott „vendég” vagyok sikeresen üdvözölhettem magam mellett egy karbantartót akinek épp volt ideje foglalkozni a váratlan kérésemmel. Nem lepődtem volna meg, ha el lettem volna utasítva, és jöjjek vissza, ha előre egyeztettem, bár a csalódás akkor is kellemetlen lett volna. Mindenesetre vígan jártam kíséretemmel. Nem is olyan hosszú séta és néhány papír elintézése után már meg is akadt a szemem valamin. Csak úgy szikrákat szórt a szemem, ahogy csillogott a Cyborg kísérlet gondolatán. A leírásnak tökéletesen megfeleltem, és amúgy sem ártott valami ami kicsit jobban engedné, hogy szabadon vaduljak harc közben. Rögtön oda is kísértettem magamat, persze a szükséges papírok kitöltése, és felvétele után, melyeket majd ki kell töltenem közösen a kísérletvezetővel, meg a szokásos egyebesek. Mindenesetre röviden megköszönve a fáradozásait búcsút intettem a karbantartónak, majd kopogtam az ajtón.
Semmi, nos még egy kopogás a biztonság kedvéért, majd beengedtem magamat, mivel képtelen voltam tovább elviselni a várakozást, nekem az a cucc MOST kellett! Belépve megláttam egy gondolkodó illetőt, valószínűleg ő a helyi kis-főnök. Csuktam volna be az ajtót, amikor megláttam az asztalon fekvő holmit. Az tuti az lesz felkiáltással az elmémben elengedtem az ajtót félúton, s egy gyors, de könnyed shunpóval ott is teremtem, hogy közelebbről is meglessem a szerkezetet. Amikor az asztalra tettem a tenyereim csapódott be az ajtó, ezzel akaratlanul is rosszul kizökkentve a tudóst elmélkedéséből. Sajnálatos módon a ketyere eléggé elvonta a figyelmem, hogy csak a puffanásra kapjam fel a fejem. Látva, hogy hanyatt vágta magát odasétálok, kerülve a hirtelen mozdulatokat, nehogy további gond keletkezzen, hisz lehet rosszul ütötte be a fejét, és akkor csak rosszabb lesz, ha hirtelen mozdulatokat végezne ijedségében. Kicsit fölé hajolva nézem meg magamnak, hogy nem-e látom rajta jelét annak, hogy furán viselkedne. Aggodalmamat félig elkergetve mosolyogva integet. Egy szélet vigyort eleresztve visszaintegettem neki, majd a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem.
-Nem esett bajod? Egész ügyes kezem van gyógyításban, ha beütötted a fejed.
Bár így a monológ után megfordult a fejemben, hogy még nem találkoztunk, és jelenleg egy a semmiből feltűnt 190 magas, kék bokáig érő hajjal, talán a kelleténél finomabb vonalakkal rendelkező alakkal kell farkasszemet néznie. Mindenesetre ha engedi, felsegítem, ha nem, hát nem erőltetem. Végül azért erőt veszek magamon, és a kis zavaromon az imént okozott kavalkád miatt.
-Kaminari Rosui Taka lennék a 3. osztagból. A kísérletre jöttem önkéntesnek, örvendek.
Hajlok meg picit, hogy illően bemutatkozzak. Remélem nem fogja zokon venni az iméntieket, és megszerezhetem a mecha karjaimat … akarom mondani részt vehetek és segíthetek a kísérletben.

Oldalak: [1] 2 3 ... 12