Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Gayamora Su

Oldalak: [1]
1
Karakura / Re:Ezer elvarratlan kicsi szál
« Dátum: 2014. Dec. 27, 15:27:19 »
Tanácstalanul zsibongott a hátam, mint megvert végtag kellemetlenül bizsergő érzete. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy most arra akarna-e utalni a leányzó, hogy valójában ő ennyire közkedvelt alak a férfiak körében, vagy pedig tényleg csak ezt a család-barátos témákról beszél. Ki tudja ezt, amig el nem mondja. De azt hiszem bizok abban, hogy nem cimeres cafka, csak nem törne elő belőlem az érdeklődés kellemetlenül forró lávája egy holmi éjjeli pillangó miatt. Jobb izlésem van annál azt hiszem. Nem is válaszoltam rá, csak sejtelmesen merengtem magamban, hagyva Keiko-t hogy kicsit eméssze magát a gondolataimon. Mikor kekeckedett velem, hogy kérés nélkül is megkaphatná kérés nélkül is kicsit előbújt belőlem a kisördög, de visszafogtam magam, és nem viselkedtem gyerekesen. Szerencsére. Borzalmasan makacs tudok lenni, de úgy érzem most nincs okom rá. Vagyis még. Még viselkedek. Egy picikét. Szüleim megemlitése után kicsit lehervadt a mosoly az arcomról. Nem is igazán azért, mert annyira mély és nagy érzelmeim lettek volna a számomra idegen felmenőim iránt, csak szimplán a szánalmat és a lesajnálást nem szeretem amikor megemlitem hogy nem élnek. Úgy gondoltam nem szabad egyből a nyakába boritanom ezt az információt, jobb ha nem tud meg rólam ennyi mindent. Már igy is annyit locsifecsiztem mint valami pletykás tini lány. Borzalmas.
- Egyedül élek. Nem zavarnánk senkit, de majd akkor máskor viszlek oda. –mondtam kuncogva. Azért mégis megengedhetek magamnak egy kis huncutságot. Nem vagyok én robot, hogy ne szabadjon emberekkel játszadoznom tetszésem szerint. Az ő zenéhez kapcsolat filozófiája miatt leesett az állam, és úgy pörgött az agyam, hogy már szinte éreztem a bolygó forgási sebességét, de valamiért annyira passzolt a meglátása ahhoz ahogy történnek a dolgok. Lenyűgözött, mint Batmant a batmobile.
- Bennem vajon milyen dallam rejtőzik- kérdeztem félhangosan miközben elmerengve próbáltam jó mélyre lelesni a lelkem legsötétebb bugyrai, de amikor szinte éreztem a perzselő sötétséget inkább abbahagytam a próbálkozást. Talán nem olyan vidám az a muzsika.
- TE ÉNEKES VAGY? – kérdeztem döbbenten miközben a szememben Keiko háta mögött képzeletbeli tűzijátékok durrantak és vakitottak el, miközben Keiko úgy ragyogott mint egy angyal. Úgy döntöttem, hogy elfogom csábitani a lányt. Nem is tudom, úgy érzem muszáj.
- Ahh sajnos sosem volt tehetségem a zenéléshez ezért inkább a hallgatását fejlesztettem mesteri szintre!- mondtam nevetgélve kicsit elszontyolodva, hogy mekkora tehetségtelen disznónak tarthat. Végre megérkeztünk a műhelybe, ami kicsit túlzsúfolt volt az izlésemnek mégis csodálatosan egyedi volt, és valamiért kiköpöttül illett ehhez a leányzóhoz. Az kifejezetten tetszett, hogy az ablakon nem lehetett belátni, bár igazán kétlem hogy ilyen késői órákban majd pont engem akarnak kukkolni az emberek, bár hát ki tudja roppantul sok a perverz állat. Mikor beléptem és üdvözölt Keiko, úgy éreztem hogy ha most tényleg le kell vetkőznöm rögtön agyvérzésben fogok elhalálozni. Valamiért ahogy közeledett a ruhátlanság időpontja egyre jobban megrémitett. Mikor észrevettem hogy Keiko megszabadult a vastag kinti ruháktól, nem tudtam nem észrevenni, hogy nagyon szemrevaló alakja van, és nagy fájdalmak között voltam csak képes elforditani a tekintetemet a testéről, hogy ne tűnjek egy creeper vadállatnak aki mindjárt megerőszakolja a szemével.
- Szivesen meghallgatnék valamit tőletek. Hallani szeretném hogy énekelsz.- mondtam mosolyogva, reménykedve abban, hogy nem fogja leharapni a fejem amiért egyből a tárgyra térek, de eltereli hadműveletként elkezdtem lehámozni magamról a vastag ruharétegeket. Egy sima sötét farmer, és egy fekete ing volt rajtam, amit csak azért hogy megnézzem a reakcióját egyből elkezdtem kigombolni. Mostmár csak azért is elfogom érni, hogy minimum olyan zavarba jöjjön mint én.

2
Karakura / Re:Ezer elvarratlan kicsi szál
« Dátum: 2014. Dec. 23, 19:38:29 »
Dübörög a szivem mint valami elektronikus tucc tucc max hangerőn. Csapkodni van kedvem, felakarok mászni egy háztetőre, tombolni akarok. Ki akarom engedni az összes felgyülemlett gőzt ami csak felrejlett bennem Keiko miatt. Nem szeretem ha elvesztem az eszem, mert utána mindig az van, hogy ha este átgondolom a dolgokat ráforgok, hogy dehát én nem is ilyen vagyok, mit gondolhat rólam. Mostmár azért is a szuperkúl énem fogom csak mutatni. Nem hagyhatom hogy csak úgy lefegyverezzenek, hiszen olyankor védtelen lennék. Mi van ha megakar erőszakolni? Vagy rabszolgának lennék jó? Egyik se valószinű de mivan ha mégis. Ideje dominálnom azt hiszem. Megmutatom neki hogy miből is vagyko, egy igazi férfiú, aki csupán a környezet és az érdektelenség hibájából jár még suliba. Meg hát be kell vallani tök hülyeségeket tanitanak. Mégis ki a fenét érdekel, az a sok sok maszlag, mintha azon múlna az ember élete amikor lemegy a kisboltba hogy vegyen magának egy kis sört. Piha!
-Azon kivül, hogy összetörhetem a kis szivecskéd nincs sok...- motyogtam magamnak. - Sok fiú vesz körbe? Csak nem sok bátyád van?- Kérdeztem ártatlannak tűnő arccal, miközben jót derültem a gondolaton, hogy a sok fiútestvér megpróbál megverni. Hajj rég volt már hogy élesben kellett elpáholnom valakit, biztos jót tenne egy kis mozgás. Bár nem igazán lett volna okuk bántalmazni, a legkisebb ártó szándék sem volt meg bennem Keiko iránt. Tetszett, hogy ennyire kiszámithatatlan lett minden, nem akarom elüldözni magamtól a fényt, ami bevilágitja a napjaim koromfeketeségét. Döbbenetes, hogy mennyire vonzott a gondolat hogy felkapjam ezt a lányt és jól megpörgessem, hogy aztán miközben még szédül jól megöleljem. Mintha csak hallotta volna a gondolataimat megtorpant. Szerencsére hogy nem vagyok egy otromba fráter, kecsesen megálltam közvetlen mögötte, és hogy biztosan stabilabban álljak átkaroltam a derekánál.
-Óh jajj, még a végén felboritalak. Ha csak az a célod, hogy megöleljelek csak kérned kell...- mondtam selymesen búgó hangon, miközben sejtelmesen kacsintottam egyet. Nem tűnt úgy hogy ellenkezett volna a közelségem ellen, de mégis játékosan elhúzódtam tőle. Nem lehet csak úgy megkapni engem. Előtte legalább igyunk meg egy kávét vagy valami. Nekem is vannak elveim vagy micsodák!
-Szóval ezért álltál meg. Azt hiszem tudom mire gondolsz. Ha esetleg nem lenne meg a kulcs se csüggedj, itt lakok a közelben. Ha nagyon szeretnél oda is mehetünk.- válaszoltam könnyedén, de a szemem sarkából a reakcióját lestem. Kiváncsi vagyok mennyire kellek neki. Persze nem csinálnék vele semmit, de azért egy kicsit rosszalkodni mindig jó. Amikor a listát mutatta nekem, elsősorban ledöbbentem a kis füzetkén, már feltűnt hogy kevés egyszerű és szimpla dolog van a leányzón, de hogy ennyire nagyon szines és érdekes minden. Kicsit megszédültem, de hamar összeszedtem magam, és próbáltam olyan arcot vágni mintha pontosan tudnám, hogy miféle dolgok várnak rám, bár nem igazán tudtam sok mindent kiszúrni a táblázatból. Tetszik tudni, nem kell okosnak lenni csak a látszatot kell fenntartani. Nem kell csinálnod semmit, csak vegyél fel egy szemüveget legyél szép és bólogass. Persze meg a legfontosabb, hogy ne szólalj meg. Soha! Na de viccet félretéve na. Mikor megkérdezte, hogy mi segit ellazulni, meglepetten pislantott egyet.
-Azt hiszem a zene főleg. Néha jó ha zene közben elszivok egy szállal, de zene nélkül nem az igazi. Nincs jobb annál mint amikor egy kellemes dallam elragadja a gondolataid örvénylő forgatagát és teljesen átalakitja. A zenének nagy hatása van az emberekre.- válaszoltam kiváncsian arra, hogy mit fog ehhez szólni. Nem szoktam sokat magyarázni embereknek, de a zene nagyon fontos a számomra. Anélkül nem tudnék megnyugodni a rémálmokkal gyötrött éjszakáimon, nem tudnám feldobni a depressziós hangulatomat, nem tudnék felpörögni, nem tudnék ellazulni amikor túl feszült vagyok. A zene nélkül az élet borzalmas lenne. Azt hiszem semmi sem gátolna meg abban, hogy pszichopata sorozatgyilkos legyek. Ahogy a bölcs énekes mondta "A zene az kell, hogy ne vesszünk el...". Valamiért a zenén való filózástól teljesen pozitiv hangulat áradt szét bennem, és nagyon meg akartam ölelni Keikot, de ellenálltam a késztetésnek, bár ez keményebb volt, mint egy kötéllel elhúzni egy 200 tonnás hajót. Tényleg vajon mekkora súlyt birnék el? Hogy a fenébe tudnám kideriteni. Jajj mikre is gondolok, éppen közel állak ahhoz hogy egy lány előtt levetkőzzek, azt hiszem valami nincs rendben a kobakomban, ha nem azon jár a fejem, hogy ő milyen lehet ruha nélkül. Óh ez a gondolat mindjárt kellemesebb. Kicsit boldogabb lett a mosolyom, és a szemem barátságosan méregetően futott át az alkatán, ahogy próbáltam a fantáziámnak olyan teret engedni, amit csak nagyon unalmas perceimben teszek. Azt hiszem szép és hosszú este lesz még ez a mai. Azt hiszem este lasagnét fogok enni. A gondolat villámcsapásként érte a tudatomat, de az utolsó végszón fellelkesülve egyszerre vártam az esti vacsizásomat, és a Keikos kalandom folytatását. Bár ki tudja, lehet a kettő még fedi is egymást. Vajon mit szólna ha a hasáról akarnék enni? Tiszta embernek tűnik, biztos kalandos lenne. Vagy talán egy kis pizzát kéne? Ahh sose tudok dönteni.
-Lehet a végén gyros lesz...- motyogtam olyan halkan, hogy az esti szellő tovavitte, mielőtt az bármilyen gyanútlan emberi lény fülét érhette volna. Azt hiszem majd ha Keiko kiélvezkedte magát a testemmel, majd megkérdem tőle, hogy éhes-e. Igen azt hiszem ez lesz a helyes lépés.

3
Karakura / Re:Ezer elvarratlan kicsi szál
« Dátum: 2014. Dec. 22, 21:54:27 »
Az aggodalmam a kacsói miatt rögtön tovaszálltak ahogy harsány sikkantást hallatva pattogott Keiko, mint valami bolond nyúl. Igazán tetszett az élénk reakciója, mivel volt valami kedvemre való ebben az élettel teli leányzóban. Nem is tudom hogy a furcsa de megszokható és kifejezetten szépséges öltözködési stilusa miatt, vagy a belőle áradó pozitiv életkedv ragadta meg a figyelmemet, de teljesen elvesztem a pillanatban és ragyogó szemekkel néztem rá, és teljesen megfeledkeztem arról, hogy a kezemet szorongatja aztán meg megölel. Lefagytam mint egy jó kis Windows XP, de valami nagyon régen érzett kellemesen hideglelős melegség áradt szét a pocakomban, aminek következtében ez a hűvös téli este sokkal melegebbnek és fényesebbnek tűnt.
Szint hozott az éjszakámba, pedig egy tiz perce még azt se tudtam, hogy létezik-e. Szeretem az ilyen teljesen random dolgokat az életben. A puha kis keze meleg érintése, az élénk szinű haja ami a macis sapija alól bújt elő. Ez a furcsa beszéd stilus. Szó szerint éreztem ahogy az agyam egy tizedmásodperc töredéke alatt szétrobban, majd újból helyrejön, csak azért hogy megint szétrobbanhasson. Ezt nevezném én igazi mind blownnak.
-Szóval bármit hm? Nem vagyok könnyű eset, nem tudod mire vállalkoztál.- mondtam nevetve miközben vigyorogtam mint egy betépett majom, és fürkészve néztem Keikot.
-Szivesen segitek neked. Leszek a modelled, de cserébe barátkoznod kell velem. Ki tudja, hogy ez mennyire lesz ellenedre~.- Válaszoltam neki nyugodtan, bár a mondat végére már csak egy kicsit elbambultan merengve futtattam le az agyamban a lehetséges kimenetelét az ismerettségünknek. Villódzó képek sokasága jelent meg lelkiszemeim előtt, ahogy nevetgélünk, beszélgetünk, ahogy megpróbálok közelebb hajolni azokhoz az elképesztően puha és vonzó ajkakhoz amik szinte könyörögnek nekem, ahogy előránt egy hatalmas bárdot és lecsapja mindkét kezem, és ahogy elképesztően dühös tekintettel a fejembe vágja a bárdot. A váratlan fordulattól összerezzentem, és kénytelen voltam magamhoz térni.
 Úgy tűnik már annyira nincs önbizalmam a csábitás művészetében, hogy a saját fantáziámban sem vagyok képes valamire jutni a lányokkal. Mondjuk nem csoda, az előző jelöltemet egy szervezet gyilkolta le, azóta nem igazán volt kedvem közeledni senkihez se, de valamiért ez a lány más. Furcsa. Szinte magába szippantott a személyisége. Meg hát be kell vallani, büszke vagyok a testemre, mivel sok sok sok soooook edzés áll mögöttem, aminek következtében szerencsére nem nézek ki úgy mint egy férfiatlan krumpli. Kiváncsi vagyok, hogy mit fog szólni amikor le kell vetkőznöm előtte, hiszen ha a modellje akarok lenni akkor méreteket kell venni tőlem. A gondolat hogy elcsábithatom félpucér testemmel valahogy egy kellemes kis mosolyt csalt az arcomra. Végre kiszakadhatok az unalmas szürke hétköznapokból!
 Amikor rám szólt, hogy siessünk mert sok munka vár ránk, hátrébb ugrott ami nem tudom hogy mi miatt lehetett. Miközben próbáltam szagmintát venni magamról, a karomat tapizta kinyújtott nyelvvel aminek következtében majdnem elnevettem magam, de összeszedtem magam. Nem találtam büdösnek magam, igy hát csak reménykedni tudok belőle, hogy nem leszek taszitó a szemében. Vagyis az orrában. Amikor megfogta a karom és elindult azzal a kijelentéssel hogy "Lemérlek" hirtelen elvörösödött a fejem, mivel akármennyire is akarom tagadni, mégis csak egy tinédzser vagyok, és ha egy lány ennyire félreérthető dolgot mond nekem nem tudok másra gondolni csakis kizárólag csupa cenzúrát nem kimélő mókára.
Hagytam magam vezetni, mivel nem tudtam merre tartunk, de úgy éreztem, hogy furcsa páros lehetünk egy idegen szemszögből. Egy ilyen élénk karakter, és egy magas szépség mint én. Hát igen, hadd nézzenek csak, én is gyönyörködnék magamban, de mivel nem tehetem meg ezért inkább nem feltűnően bámultam Keikot.
-Merre is tartunk, és mit is kell majd pontosan csinálnom? Nem voltam felkészülve ilyen dolgokra amikor eljöttem otthonról.- Kérdeztem kiváncsiságtól duzzadó kebellel, mivel tényleg nem tudtam hogy mégis miféle dolgokra számitsak. Sose voltam még modell. Kezdtem bepánikolni, hogy lefogom égetni magam egy szép lány előtt. Jesszumpepi!

4
Karakura / Re:Ezer elvarratlan kicsi szál
« Dátum: 2014. Dec. 22, 00:34:23 »
A szemüvegem egyre lejjebb csúszott miközben az átlag emberi koncentrációt rég túllépve összpontositottam az agyam épen maradt sejtjeit arra, hogy megemésszem a hirtelen lezajlott cselekményének zavaros kotyvaszát. A dohány kipottyant a papirból, ahogy egy leányzó elvágodott a közelemben. Olyan hirtelen történt az egész, hogy még éppen azon morfondiroztam, hogy nevessek-e rajta vagy aggódjak inkább a testiállapotáért, amikor már beszélt hozzám, igy az elején fel sem tűnt hogy abszolút egy kukkot se értek abból amiket mondott. A tekintetem szépen lassan végigfutott a lányon, akinek a medvés sapkája, szemüvege és az arca olyannyira lenyűgözött, hogy elfelejtettem csukva tartani a számat. A stilusa mindenképp vonzotta a tekintetet, és maga a lány is eléggé szemrevaló volt, de mégis volt valami kellemetlen érzet a kis lelkem bugyraiban ami jelezte, hogy jobb lenne ha futnék. Gyorsan és messze. Természetesen túl csodálatos és bölcs vagyok ahhoz hogy olyasféle balgaságokra hallgassak mint ösztön. Piha, mi az nekem! Minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magam, és gyorsan előhozzam a hihetetlenül szupermega vonzó cukiságom, de ahogy megláttam azokat a boci szemeket ahogy rámmerednek egyből elszállt minden tudásom. Nyeltem egy nagyot, gyorsan zsebre vágtam a szerencsétlenkedésem miatt üresen maradt papirt, mire ismét megszólalt a lány. Végre sikerült megragadnom a szavakat, de rá kellett jönnöm, hogy nem csak a hirtelen történtek miatt nem értettem az imént a gyönyörűségemet, hanem mert angol szavakat kevert a mondataiba.
-Öáúa... -gyorsan megnyaltam a számat, mert annyit volt nyitva hogy képtelen voltam értelmes szavakat formálni.
-Éppen... éppen hazafelé tartottam. Igen, gyakran járok erre...- Hebegtem zavaromban, jobban égett az arcom, mint amikor egy frissen megrákott tábortűz közelébe hajol az ember. Össze kellett szednem magamat, mégis miféle balgatag öszvérnek fog tartani, ha képtelen vagyok egy kedvesebb mondatot se birok kinyögni. Gyerünk már!
-Igazán szép esés volt! Nagyon ... tetszett.- Uram atyám ennél még egy 25 éves szűz kocka aki a szülei alagsorában él is jobb. Hogy lehetek ekkora mamlasz. Legalább ha az intellektusommal nem is tudom lenyűgözni akkor valahogy próbáljak vonzó lenni vagy valami. Ahogy ez a gondolat végigfutott az elmém rétegein, egy apró igazán bűbájos mosolyt villantottam rá, és nem tudom hogy ennek volt-e a következménye, de egy sóhajjal kisérve imádatát fejezte ki, aminek következtében éreztem hogy az arcomba zúdul minden vérem, és hangosan dobogott a szivem. Mi a fene van velem, megfáztam volna? Biztos a hideg teszi. Gyorsan megráztam a fejem és koncentráltam, mert megint megszólalt. Szóval Keiko-nak hivják! Milyen kis aranyos név. Bár még mindig nem értettem, hogy mi oka lehet hogy ilyen bonyolultan beszél. Szerencse hogy valamicskét értek angolul, mert most azt hiszem most még jobban lejáratnám magamat. A kiskacsóját nyújtotta felém, amit finoman megragadva közelebb emeltem az ajkaimhoz, majd egy elbűvölő mosoly mellett egy apró csókot leheltem a kézfejére.
-Gayamora Su vagyok, nagyon örvendek.- Mondtam után miközben végre magabiztosabban és nyugodtabban húztam ki magamat. Na mindjárt jobb ez igy, legalább valami tartás legyen bennem ha már az elejét jobban ily kegyetlen mód benéztem.
-I look after a modell az iskolai exam-hez és te perfect lennél!- lassan fejtegettem meg a mondatának a jelentését, és mikor sikerrel jártam zavartan ráncoltam a homlokomat. Én mint modell? Az természetes hogy szép és csodálatos vagyok, és minden épeszű leányzó rám vágyik, de most komolyan gondolja? Mi van ha valami perverz mókamaki és csak ezzel akar rávenni hogy vetkőzzek neki. Hmmm hát végül is nincs bajom a vetkőzéssel és úgy érzem megtudom védeni magam szóval... Miért is ne mókázzunk egy kicsit?
-Hmmm megfelelő jutalomért szivesen kisegithetlek.- válaszoltam mosolyogva, miközben feltűnt, hogy még mindig nem engedtem el a kezét. Úristen, most vajon perverz állatnak tűnök, vagy most csak úgy engedjem el, vagy mi a fenét kéne most csinálni jézusom. Azt hiszem nem tesz jót a hideg.

5
Karakura / Ezer elvarratlan kicsi szál
« Dátum: 2014. Dec. 20, 20:49:28 »
A sötétséget szétoszlató lámpa fénye ragyogja be az utcákat, a hűvös szellő borzolja meg azoknak az embereknek a buksiját, akik olyan bátornak érezték magukat, hogy ilyen enyhén csipősen hűvös időben ne rejtsék el a kobakjukat.
Én is azok közé a bátrak közé tartoztam, bár én szeretem ezt az érzést. Annak az érzésnek a része amit csak és kizárolag télen érezhet az ember a karácsonyi dekorációk fénye alatt. Mindig és jól esett ilyenkor egy kellemes muzsika hangjai mellett valami forrót szürcsölni és bámulni ahogy az emberek kavarognak a dolgaik felé. Egy kicsit hideg padot használtam menedéknek, hogy elvonulhassak a gondolataim kavalkádjába, miközben csodálom hogy mennyire nem veszik észre az emberek a gyönyörűséget maguk körül. Pöff hihetetlen mennyire kapkodnak. Mintha csak miattuk forogna a Föld, és ha megállnának levegőt venni akkor mindennek vége lenne. Öntelt ostoba tetűfészek mind. Persze én sokkal de sokkal jobb vagyok náluk, hiszen ez mindig is egyértelmű volt. Elégedett nyögést hallatva nyújtóztattam meg a végtagjaimat. Szeretem a telet. Annyi ruharéteget lehet felvenni amennyit csak akarok anélkül, hogy furcsának néznének. Bár nem szeretem amikor a szemüvegem bepárásodik, vagy amikor enyhén lefagynak az ujjaim meg az ilyenek. De persze most jól felkészültem, olyan jó vastag sálat szereztem be nem is olyan régen. Kész extázisban voltam amikor megláttam. Sose fogom elfelejteni az eladó rökönyödött arcát amikor magamhoz szoritva ölelgettem a sálat a boltban. De kit érdekel.
Az élvezkedésem is csak egy ideig tarthat, lassan tovább kéne indulnom hazafelé. Eleget ültem már kint a hidegben, a kávém is kezd elfogyni, az emberek is fogynak a fények erről a padról pedig kezdenek túlságosan kellemetlenül unalmasak lenni. Szépen lassan feltornáztam magam álló helyzetbe, gyorsan megittam a kávém utolsó kihűlt cseppjeit, majd egy könnyed mozdulattal a kukába dobtam. Kapkodó mozdulatokkal kezdtem kutakodni a zsebeimben, majd egy hatalmas kő zuttyant le a szivemről amikor a kezem a telefonomhoz ért. Mindig is féltem attól, hogy elhagyom a dolgaimat, és ha nem ellenőrzöm időnként akkor halálra stresszelném magam. Nyugalmam megünneplésére előkapartam a belső zsebemből a dohányomat, majd kicsit lefagyott kezekkel de szerencsére sikeresen tekertem magamnak egy szállal, de sajnálatosan vettem tudomásul hogy már csak egy szálra van elegendő dohányom. Kicsit puffogva gyújtottam rá, hogy már megint el kell mennem venni, de ahogy egy nagyobb slukkal szivtam belőle a morgásom alább hagyott, és elmerengve bámultam a fényeket. Ideje indulnom. Kényelmes tempóban elkezdtem totyogni a hazafelé vezető úton.
Továbbra is kicsit lekvár voltam, úgy csoszogtam mint valami vén szivar, de egyszerűen nem volt kedvem se erőm jobban megerőltetni magam. Túlságosan élveztem az estét. Ahogy közeledtem a cigim végéhez kicsit elszontyolodtam, mert eszembe juttatta, hogy még van dolgom mielőtt összezuhanhatnék az ágyamban, és nézhetnék valami halálra reklámozott nyálas filmet. Értékelni kell az élet apróságait, és én pedig igazán értékelős kedvemben vagyok ma este. Hihetetlenül vontatottan haladtam, de gondolataim ezerfelé cikáztak. Végre elérkeztem a kedvenc boltomhoz, igy kicsit lelkesebben besomfordáltam az ajtón, hogy feltöltsem megcsapatkozott dohánykészletem. Kedves kis csevegés után ismét duzzadó dohánycsomaggal jöttem ki, és ezen fellelkesedve egy kis fedett szélcsendes helyen elkezdtem tekerni magamnak a cigimet. Végigfutott a hátamon egy kellemetlen hideg érzés, mintha valami nagyon furcsa dolog várna rám nagyon hamarosan. Mintha figyelnének. Úristen, milyen fáradt lehetek ha már itt olyanokat képzelgek, hogy figyel engem bárki is. Bár az hótziher hogy ilyen szépséges ifjú fiatalembert mint engem még szép hogy megnéznek. Remélem valami szép kis leányzó az, mert valahogy nem érzem magam olyan hangulatban hogy férfiakkal és vénemberekkel jópofizzak. Pfeh.

6
Ember / Gayamora Su
« Dátum: 2014. Dec. 13, 21:37:58 »
~ Adatlap

Név: Gayamora Su
Nem: Férfi
Kaszt: Ember
Szül. ideje: 1995.11.01
Kor: 19

~ Előtörténet

Az életem? Egy nagy rakás lócitrom egy kis vagány esernyővel beletűzve. De azért mégse mondanám, hogy mindig rossz volt az. A szüleim csóró drogos semmirekellők voltak, azok az igazi mintapéldák, amire egy gyereknek szüksége van. Nem is tudom igazán, hogy mi volt az első emlékem. Még emlékszem a szüleimre halványan, bár a legtöbbet csak az árvaházban hallottam vissza. Emlékszem az anyámra, nem volt valami nagy szám. Kivéve a haja. Emlékszem arra a gyönyörű sötétkék hajzuhatagra... Arra is ahogy a vérben ázva szétterült. Ja hát igen a fater. Ő nem volt százas, de mégis mit vár az ember egy drog függő vadbaromtól? Minden pénzt a narkójára költötte, és amikor anyám lenyúlt belőle egy keveset eldurrant az agya. Vajon szerencse volt-e az hogy túléltem akkor, nem tudom. Valami szomszéd beszólt a rendőrségre, hogy azok az őrült függők már megint zajolnak.
Nem is tudott senki anyámékon kívül arról, hogy én vagyok. Mondjuk lehet azért, mert szinte sose sírtam. Egyedül amikor az anyám előttem feküdt a saját vérében ázva. Az élet csak onnan kezdődött igazán.
Árvaház. Sok ember olyan negatív érzéseket csatol ehhez a helyhez. Számomra a legszebb napokat rejti magában ez a szó. Az érzés, hogy mindenki retteg tőlem, mert tudják hogy milyen emberek voltak a szüleim. Féltek tőlem, hogy én is őrült leszek mint az apám. Jobban kellett volna tudniuk, én sokkal rosszabb vagyok annál. A fiúkkal folyton verekedtem, bár azt hiszem nem lenne igazságos verekedésnek hívni azt, amikor ők a földön fekszenek és én pedig csak gyepálom őket. Ó és ezen kívül még a suli. Egy barátom se volt, de sosem éreztem úgy hogy ez valami negatív dolog lenne. Az emberek gonoszak, rosszak, és csak bántani akarnak. Hogy máshogy tudnám ezt elkerülni, minthogy olyanná válok mint ők, és hamarabb bántom őket, mint ők engem. Talán tíz évet tölthettem bent összesen, már nem emlékszem pontosan, annyira összemosódtak a napok. Azt tudom, hogy 12 éves voltam, amikor ez mind véget ért. Valaki „örökbefogadott”. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett. A papírokat elintézték, és amikor elvittek a házhoz, senki sem várt ott. Egy teljesen üres ház várt rám, egy borítékkal a kanapén. A borítékban egy levél volt, és mellette még rengeteg pénz. Apró gyerek voltam még, és annyira sok minden történt, annyira rövid idő alatt, nem tehettem arról, hogy össze voltam zavarodva. Éles emlék ez még a mai napig is.Apró, de annál gyorsabb levegővételek, remegő kéz, izzadságcsepp csordul végig a hátamon, hideg van, reszketek. Ingatag állásom még bizonytalanabb lesz, mikor kinyitom a gondosan összehajtott papírt, amiben a következő állt:
„ Gayamora Su!
Életed még messze nem kezdődött el, de kérlek ne hidd azt, hogy nem foglalkozunk veled. Persze, ellenszolgáltatásként szeretnénk látni valami fejlődést is. Ha egyedül nem sikerül, azonnali támogatást nyújtunk. A legszebb jövőt. A Szervezet intézkedett.
Üdvözlettel, Z „

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a világomat nem tudtam. Nem tudtam ki az a Z, azt se tudtam miről beszél vagy miféle fán terem ez a Szervezet. A fenébe még a saját nevemet is alig bírtam megemészteni. De az én nevem állt ott, így hát valószínűleg nem történt félreértés. Legalábbis nagyon reméltem. Ahogy tudatosult bennem, hogy mi is történt egyre jobban lassult a légzésem, a lábaim már nem remegtek, és a szám sarka egyre jobban felfelé görbült. Bárki bármit is akart ezzel, a tökömet se érdekli. Egyedül maradtam. Nincs senki akinek meg kell feleljek, és még pénzem is van?! Az izgatottságtól egy apró remegés futott végig a testemen, majd csillogó szemmel üvöltöttem el magam.
- SZABADSÁÁÁG!!! – majd mikor kifogytam a szuszból, gyorsan körbejártam a házat. Lehet, hogy még elég fiatal voltam, de az árva élet gyorsan rákényszeríti az embert az önállóságra. Egyébként sem voltam én hülye. Ahogy telt az idő egyre jobban pörgött az agyam, hogy mennyi mindent megtehetek, viszont valami felötlött bennem, és nem akart eltűnni. Ahogy telt az idő egyre erősebben ott volt. Magány. Sose hittem volna, hogy hiányozni fognak azok az embereket, akiket megállás nélkül kényem kedvem szerint verhettem. Hosszas töprengés után végül akkor úgy döntöttem, hogy még ráérek tanulni. A pénz pedig csak segít benne. Ha akkor másképp döntök ki tudja, hogy hol lennék ma.
Minden úgy alakult ahogy ők akarták...
Az események ezután szokás szerint felpörögtek. Történt valami, amire nem számítottam. Rengeteg nagy és furcsa ember volt a suliban. Sok idegen, sok ijesztő arc. Nem voltam félős, de valamiért a hasam görcsbe rándult bármikor egy nagyobb tömegbe keveredtem. Egyedül voltam ismeretlenekkel körülvéve, itt nem én voltam a főnök. De ez mind csak ideiglenes, senki sem menekülhet Su hatalmassága elől! Valami ilyesmi járhatott a fejemben minden ilyen görcsölős pillanatomban. Ha tudtam volna, hogy mi vár rám.
A sok idegen közül persze egyre több ismerős arc vált ki, főleg azután hogy kezdtem megismerni az osztályt és a környezetemet. Valamiért ez továbbra sem segített a gyomromon, de nem is tudott érdekelni.
Volt ami elterelje a figyelmem, egy lány. Senkivel nem beszéltem, senkit nem tartottam méltónak arra, hogy időt fordítsak rájuk. De ő valamiért másnak tűnt. Nem volt különösen szép, még a haja is egy nagy kóchalmaz volt. Mégis amikor láttam nevetni egy zavarosan meleg érzés járta át a hasam, ami elterelte a figyelmemet a görcsökről. Az a lány különleges volt. De úgy tűnik, azok az emberek akik nekem különlegesek... Nem húzzák sokáig.
A lány neve Aki volt. Nagyon sokat szenvedett a bátyja miatt, aki elérte a lázadó korszakát, és kicsit komolyabb problémákat zúdított a családja nyakára mint azt gondolta. Rossz társaságba keveredett, és sok pénzzel tartozott nekik. Mivel tényleg rengetegről volt szó, nem volt meglepő hogy a családtagok is a célkeresztbe kerültek. Aki egy nyári délután ment hazafelé az iskolából, amikor egy nagy fekete kocsi megállt mellette, és egy gyanús fekete öltönyös fickó berángatta a kocsiba. Mikor becsapódott az ajtó, már szinte rögtön beletaposott a sofőr a gázba, és egyre távolodott a kocsi tőlem. Tudtam, hogy nem versenyezhetek egy kocsival de valamiért úgy éreztem utánuk kell mennem. Nem hagyhatom az egyetlen figyelemre méltó személyt elveszni az emberek kegyetlen mocskában.
A lábaim maguktól indultak meg, de ahogy megtettem az első lépést valami nagyon különös érzés terjedt szét a testemben. A görcs mintha szétáramlott volna minden apró porcikámra, aztán hirtelen eltűnt, maga után csak kirobbanó erőt hagyva. Ahogy elkezdtem futni tűnt fel, hogy alig-alig lemaradozva, de tudom tartani a lépést a kocsival. Ezt ők is észrevehették, mivel megpróbáltak gyorsítani, de ez csak még inkább arra ösztönzött, hogy gyorsabban kell futnom.
Nem tartott sokáig ez az üldözős jelenet, szerencsétlen sofőr körülbelül annyira érthetett a vezetéshez mint nagyanyó a heavy metalhoz. A kocsit egy villanyoszlop állította meg, aminek láttán egy pillanatra kihagyott a szívem. A kocsit lényegében keresztbe vágta, és a benne ülőkből csak véres massza maradt. Megálltam és döbbentem néztem, hogy mi a fene történt, amikor hirtelen az összes végtagomba belenyilalt a fájdalom, de olyan intenzitással hogy összeestem. Próbáltam közelebb küzdeni magam a kocsihoz, meg kellett mentenem Akit, de erőlködésem nem érte el a célját. A sötétség mindent ellepett.
Mikor magamhoz tértem egy kórházban feküdtem. A kórterem üres volt, se nővérek, se más betegek. Nem tudtam mit keresek ott, amikor egyszer csak mint egy nagy hullám megtámadtak az emlékek. Elfogott a remegés ahogy Aki-ra gondoltam. Vajon ő is itt van valahol? Túlélte? Úgy éreztem meg kell keresnem, és megpróbáltam kimászni az ágyból, aminek az lett a következménye hogy összeestem a földön. Erőtlen volt mindegyik végtagom, és mint valami dísz ott hevertem a hideg csempén. Öt perc sem telhetett el, mikor nyílt az ajtó és valaki belépett. Nem láttam ki lehet az, mert a fejem pont az ellenkező irányba nézett, és arra sem volt erőm hogy megfordítsam. Ahogy az idegen észrevette, hogy mi történt, odasietett mellém és segített visszafeküdnöm az ágyra. Megláttam megmentőm arcát, egy gyönyörű nőét. Nem viselt ápoló ruhát, így valószínűleg nem itt dolgozhatott.
- Ki maga? Mit keresek itt, mi történt, hogy…- nyögtem erőtlenül, de nem tudtam befejezni a mondandóm, mert a nő csendre intett. Most, hogy jobban megnéztem észrevettem
valami furcsát. A nyakán keresztbe egy hosszú vágás nyoma volt.
- Nyugodj meg, idővel minden kérdésre választ kapsz. A nevem R, Z küldött. A Szervezettel vagyok. Tegnap egy autóbaleset közelében találtak rád a mentők, ahogy eszméletlenül fekszel. Valószínűleg az erőd lehet az oka, bár számunkra még ez ugyanolyan ismeretlen, mint neked. Hacsak te nem tudod, hogy mi is történt valójában. – búgta kellemes hangjával, de szemei mint a prédára leső ragadozóé, úgy fürkészte az arcom. Ahogy a kocsit említette felszisszentem, mert még mindig nem tudom mi történt a benne ülőkkel, viszont most hogy mondja ez az R vagy kicsoda, tényleg történt valami furcsa.
- Amikor megláttam, hogy elrabolták Aki-t… A macska rúgja meg! Úgy éreztem utánuk kell mennem. Én se igazán értem, hogy mi történt de lépést tudtam tartani a kocsival. Nem igazán tudom, hogy meddig tarthatott de mikor végre utolértem őket a … villanyoszlopnál, mintha minden erőm elszállt volna és összeestem. Aztán itt keltem fel ebben a rohadt korteremben, a többit pedig maga is tudja. Mi történt Aki-val?!- lassan formáltam a szavakat, mivel az is nagy erőkifejtésbe került, hogy érthetően beszéljek, de úgy tűnik a hallottak megfeleltek R-nek. Csillogott a szeme, és mintha próbált volna elrejteni egy mosolyt. A kérdésemre nem válaszolt, hanem fogta magát és kiviharzott a kórteremből, engem ott hagyva a rengeteg kérdéssel. Egy fél napot fekhettem még ott, amikor éreztem hogy kezd visszatérni az erőm.
Óvatosan felkeltem, és enyhén sajgó lábakkal kicsoszogtam a mosdóig. Mikor visszatértem a mosdóból, az ágyon ott voltak a ruháim, valamint a cuccaim, amiket az iskolában hagytam a nagy rohanás közepette. Nem voltam biztos abban, hogy elmehetek-e már, de mivel senki sem keresett, vagy akart tőlem bármit is, habozás nélkül felkaptam a ruháimat és elindultam az otthonom felé. Már majdnem hazaértem, amikor feltűnt, hogy egy kocsi áll a ház előtt. Az események miatt gyanú lángolt fel zaklatott lelkemben, így egy kerítést kínkeserves erőfeszítések közepette átmásztam, majd a puha pázsiton landolva megközelítettem a kocsit. Nem láttak, én se őket, viszont így még mindig biztosabban megvizsgálhatom őket. Közelebb érve ajtó csapódást halottam, amitől a vér is megfagyott az ereimben, de ezután jött a nyugalom is, mivel csak cigizni szálltak ki. Kettő férfi lehetett a hangjuk alapján, de nem ez foglalkoztatott, hanem hogy kik ezek és mit akarnak.
- Tényleg ilyen nagyszám az a kölyök, hogy négyen kellünk? Mármint nem azért, de ez csak egy 14 éves kis taknyos, egyedül is eltudnám látni a baját.
- Nem hiszem, hogy bölcs dolog lebecsülni az ilyeneket. R elmondása szerint ez a kölyök tartotta a lépést egy száguldó kocsival legalább negyed óráig! – A hallottak után elkerekedett a szemem. Negyed óra lett volna?! Sokkal kevesebbnek érződött. De egyáltalán hogy voltam képes erre? Mi a fene, most még több kérdésem van mint volt!
- Futni én is tudok, ez nem azt jelenti, hogy erős is! – mondta szinte vádlón, de a másik csak felröhögött. Óvatosnak kellett lennem, mert minél több időt töltök a közelükben, annál nagyobb az esélye, hogy észrevesznek, de meg kellett tudnom hogy mi folyik itt.
- Ez egy nem átlagos ember te idióta. R elemzése alapján, a gyerek megtudja erősíteni magát. Egy rossz lépés ellene, és eltöri a nyakad mielőtt azt mondhatnád, hogy állj!
Elfelejtettem levegőt venni egy pár másodpercig, mikor tudatosult bennem, hogy miről beszélnek. Gondoltam, hogy nem normális ahogy futottam, de hogy ez képesség legyen? Ez… nagyon menő. Mindig is tudtam, hogy többre vagyok teremtve, de ez baromi király! Tudtam, hogy mindenkinél jobb és fontosabb vagyok, de hogy ennyire! Viszont még mindig nem tudtam eleget.
- Ehh jó. Legyen igazad. De akkor se értem, hogy miért kell nekünk. Őt is majd felboncolják, mint a többit vagy mi? Z nem igazán kezeli emberséges módon ezeket. Még azt a kislányt, valami Aki, azt is ő raboltatta el. De hogy honnan tudta, hogy ezt kell, még mindig nem tudom. Z valahogy mindig ráérez, hogy hogy kell előcsalni ezekből a rejtett erőiket. – ismét ajtónyitódás hangja.
- Mit csináltok ennyi ideig? Nem beszélgetni jöttünk. A fiú bármikor ideérhet, és váratlanul kell elkapnunk. Ha bármit is megneszel kínszenvedés lesz bevinni.
A hang olyan ismerős volt, mintegy villámcsapásként ért. R is itt volt velük. De nem ez foglalkoztatott igazán. Aki valószinűleg meghalt. Méghozzá ezek miatt a söpredékek miatt. A fáradtság mintegy falevél egy szeles őszi reggel elröppent, és borzalmas düh áradt szét bennem. Megint éreztem a testemben szétáramló erőt, de ez most más volt. Sokkal intenzívebb. A fedezékemből villámgyorsan előugrottam, majd a közelebb álló férfira ugrottam. A kezem könnyedén csúszott a nyakához, majd egy erős rántással olyan erővel fordítottam el a fejét, hogy a csont hátborzongató hangon roppant egyet. R és a másik fickó épp csak feleszméltek, amikor a fickó előrántott egy pisztolyt. Nem volt ideje elsütni azt, mert addigra odaértem hozzá, a kezét kicsavarva elvettem tőle, és az álla alá dugva azt, meghúztam a ravaszt. A golyó könnyedén placcsant át a koponyáján, aminek következtében vér fröccsent mindenhova. Ekkor nyílt az ajtó, és egy negyedik ember lépett volna ki rajta, de villámgyors reflexeimmel a torkába lőttem kettőt, így
erőtlenül esett vissza a kocsiba. A pisztolyt R-re szegeztem, miközben a dühöm kezdett elpárologni, és nagyon fájdalmas fáradtság terjedt szét bennem. Úgy tűnik még ilyen rövid időn belül is megterheli a szervezetem. R döbbenten bámult rám, látva hogy mindenki más meghalt a csapatából. Zavartan tekintett körbe, miközben próbált hátrálni.
- Add át Z-nek, hogy jövök érte. Meg fogom találni és ugyan az lesz a sorsa, mint ezeknek itt. Hangom remegett a dühtől, de R-nek valószínűleg fel sem tűnt. Mikor befejeztem a mondandóm, megpróbált elfutni, de nem hagytam neki. Belelőttem a lábába, aminek következtében összeesett az út közepén. Odasétáltam hozzá, és egy nem túl erős rúgást mértem a fejére, aminek következtében elvesztette az eszméletét. A pisztolyt eldugtam a zsebembe, majd sietősen távoztam a helyszínről. Alig mehettem egy 20 perce, amikor összerogytam, és remegni kezdtem. Nem tudtam, hogy a nemrég felfedezett erőm miatt, vagy az imént történtek miatt érzem ezt. Megöltem három embert. Fogalmam se volt róla, hogy képes vagyok erre. Nem volt időm marcangolni magam, így hát tovább indultam. Próbáltam minél messzebb jutni a városból, el máshova, ahol biztonságban lehetek addig, amíg meg nem erősödök, és ki nem derítek mindent erről a Szervezetről. Komolyan gondoltam a bosszúmat. Senki sem packázhat velem.
5 év telt el azóta. Karakura városába költöztem, és jobb ötlet híján egyszerű diáknak tettetem magam, és próbálok megélni valahogy. Nem telt el nap, hogy ne használtam volna a képességem, és próbálok minél többet megtudni róla. Bármi is ez, úgy néz ki hogy fejleszthető, és igen hasznos. Egyedül élek egy egyszerűbb kis lakásban, próbálom kerülni a kapcsolatot az emberekkel, és próbálok csak eltűnni a tömegben. Még nincs itt az ideje, hogy utánuk induljak, de nem adom fel. Bárkik is ezek, bármit is tettek a múltban, mindenért bosszút fogok állni.


~ Kinézet

Dús sötétkék haja nem igazán kelti fel az emberek figyelmét, ám öltözködési stílusa, és a magassága annál inkább szembeötlő. A csekély 190 centiméterével, és ragyogó kék szemével nem éppen hétköznapinak mondható. Szemüvegén kívül mindig hord magánál egy fejhallgatót. Általában testhezálló farmert hord, ami kiemeli karcsú de szálkás alkatát, valamint egy vékonyabb egyszerű fekete pulcsit.

~ Jellem

Nemtörődöm hozzáállású, enyhén egocentrikus személyiség, és rossz tulajdonságai közé sorolható, hogy nem igazán érzi a szociális társadalom által felállított határokat, így előfordulhat hogy külső szemlélők modortalan taplónak látják őt. Ez persze csak azon keveseknek tűnhet fel akikkel egyáltalán szóba áll, mivel nem igazán foglalkozik senkivel. Egyedül él, nincsenek kapcsolatai, és nem is érzi ennek hiányát. Előszeretettel mered hosszas ideig csinosabb lányokra, de ez is csak a határok nemérzékelésének írható fel. Tömegiszonya van.

~ Szeret-nem szeret

+ Saját magát
+ Az általa több hónapon keresztül gyűjtött, több száz órás össztartamú zenéit.
+ Mindent ami finom
+ Szép lányokat
+ Meg még az annál is szebbeket

- Úgy nagyjából az emberiség 99%-át
- Azokat akik megzavarják a pihenését
- Akik gyengébbek nála
- A túl közkedvelt dolgokat
- Tömeget

~ Képesség(ek)
Neve:Power-UP!
Típusa: Erőnövelő
Eleme: -
Támadások:
-Power Punch:
Hosszas edzés eredményeképp, Su képes koncentrálni a képességét kizárólag a karjába, így csökkenti a képessége negatív hatásait. /Egy átlagos emberi ütés erejének kétszeresét képes reprodukálni, és csak annyira fárad el tőle, mintha egy átlagos ütés lenne. Maximális szorzó 6 (hatszoros erősségű ütés, háromszoros kimerültség)/
-Power Kick:
Hasonlóan működik, mint a Power Punch, de ez a képesség nem csak harcban használható. /Kimerültség nélkül kétszeres rúgást tud végrehajtani. Maximális szorzó 6/
Leírása: A képesség, a használó fizikai képességeit tudja megsokszorozni. Ha egy ember egy fél óráig bír futni, akkor ezen képesség kétszeres fokozatán, fél óra alatt kétszer akkora távot tud megtenni. Minél nagyobb a szorzó, logikusan annál nagyobb fájdalmakban és fáradtságban lesz része. A képesség annál effektívebb, minél erősebb a felhasználó.

Oldalak: [1]