Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Shirei Tenro

Oldalak: [1] 2 3 ... 11
1
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Máj. 04, 20:32:11 »
Érezte a zsebében lötyögő, törött karperecet, ahogy próbálták a sérültet kimenekíteni. Darabjai a sietségben össze-összekoccantak, amitől a lány gyomra görcsbe rándult. Elbukta tesztjének nagyon fontos elemét, Kane ráadásul jogosan lehetne rá dühös később, mert fogalma sem volt Tenronak, mióta birtokolta az erejét visszafogó ékszert. Ezek következményeképp – lévén, jobban lefoglalták a gondolatai –, lepattant Wolf korábbi, csípős megjegyzése, és a sötét hajú különben is inkább az aggodalomban osztozott vele. Jó pontnak vélte a fiú szövegelését, még leledzett benne élet, de szüksége volt orvosi segítségre. Neki pedig bivaly erős nyugtatóra, vagy görcsoldóra.
Bármit adjanak neki később a gyengélkedőn, már most gondoskodott róla a sors, hogy ne felejtse el könnyen az itt történteket. Egyenes folyosón futottak, emlékezete szerint max. egy „L” alakú kanyarral. Két oldalt eszméletlen őrök sora hevert, furcsa karmolásnyommal a karjukon, hátukon.
- Oh – szólt ennyit Plasztikbaba közelségét illetően. Nem kellett kétszer mondani! Követte a tempót, bár szerinte nehézséget okozott Kane súlyából eredeztetve gyorsan eliszkolni. De amennyire tőle telt, sietett, és nagyon várta már, hogy a fenekén ülve elbambulhasson. Számára ezt jelentette pihenni! Hagyni, had ragadja el a pillanat vará-… zsa. Ez a nyíl honnan jött?
Hátrapillantott, figyelemmel követve Wolf készülődését. Igen, valahol túl egyszerű lett volna harc nélkül megúszni a menekülést! Persze neki kivételesen más dolga akadt, s bár eleinte tétovázott, teljesen a hátára vette a fiút.
- Túl nehéz vagy! - fakadt ki Tenro – Tudok úgy manőverezni, hogy ne találjanak el minket, viszont sokáig nem maradhatunk nyílt terepen.
Gondolta, elújságolja mi a helyzet, szóval ha A szamár valamennyire öntudatánál lenne még, hallhatta társát magyarázni.
- Ahogy elnézem, fedeznek is minket – tekintett fel az egyik épület tetejére – Lassan vége.
Kellőképp meglepődött, egyrészt Törpe mozdulatain, másrészt az egész napon. Kezdte úgy érezni magát, mintha mélyen aludna és álmodna, vagy nagyon erős anyag hatása alatt állna.
Ezért hálás volt, mikor Wolf nem sokkal később átvette tőle a fiút, a nagyszájú leányzó tanítványának fogadta, majd amire a leginkább vágyott, megtörtént. Végre elhúzták a csíkot, egyenest a bázishoz, ahol nem hezitált a véréből adni, kiegyenlítve régebbi tartozását Kane felé.

***

Bár az ő állapota stabillá vált, Tenronak csakugyan felírtak egy erős nyugtatót, amiből napi kettőt szednie kellett, és amit abszolút nem bánt. Általa sokkal könnyedebben tudott beszámolni a különös esetről, hogy először tört be ismeretlen épületbe, először hackelt számítógépet pendrive-okkal, és harcolt gintou-kapszulák vagy az íja nélkül. Erre nagyon büszke volt!
- … Szóval én mindig is valamilyen fegyveralkalmatosságra támaszkodtam. Bevallom, a fizikumomra annyira nem, pedig a szüleim ezt se mellőzték, amikor beavattak a Quincy létbe. De komolyan! Személy szerint a pusztakezes harc, a rámenősség sosem tartoztak az erősségeim közé.
Beleéléssel idézett fel minden részletet, amit szükségesnek vélt az érthetőség szempontjából. Látta, némely tagot meglepte a történet, ezzel ő se volt másképp. Ám még nagyobb meglepetésként érte a felbukkanó Noah, aki apró nyakláncot nyomott kezeibe, belegravírozva az álnevével. Fogalma sincs, mivel érdemelte ki, mi alapján kapják ezt a futárok, azonban végtelen boldogság futott át rajta. Még Wolfnak is csak bólogatni tudott, pedig a törött karperecről azóta sem számolt be, mert félt. Hát még Kane-nek elmondani, hogy odalett a csecse-becséje!
Valahogy le kell zárni egy kalandot. A sötét hajú rövidke tagavatója után elalváshoz készülődött volna, de szobájához igyekezvén heves vitának lett a fültanúja. Elrejtőzött két ülőalkalmatosság között, majd annál komorabb arccal sétált tovább, mint amilyennel átvette a férfitől – Noahtól – azt a nyakláncot.
Remek. „Az utolsó lovag” - mint egy könyv címe! Remélem, egy ócska könyvre kell vadásznunk, és tényleg nem egy emberre. Nem. Nincs az a szentélyistenség sem, akiért kockára tenném az életem ismeretlen lelkekért! Kezdem unni a mások után történő rohangálást, emberszeretet ide, vagy oda. Ám csakúgy kijelenteni, mit szeretnék nem jelenti azt, hogy mindent megtehetek a terveim szerint, ugye?

2
Lejelentő / Re:Multi bevallás
« Dátum: 2019. Ápr. 27, 20:47:05 »

3
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Ápr. 27, 17:31:56 »
Jobbnak látta, ha Kane iparkodik, mert most nem tudott azzal foglalkozni, hogy őt is felszedje, amennyiben a dolgok rosszul sültek volna el. Több, mint valószínű, figyelmének lankadásakor azonnal támad az ellenfél. Kikaphatja a kezéből a pisztolyt. Ellophatja tőle, amiért megszenvedtek, és tudta jól, hogy ez nem következhet be. Idegessége a tetőpontra hágott, ennek folytán úgy tombolt benne az adrenalin, akárcsak valamilyen vérpezsdítő bulin, táncoláskor. Viszont a tényleges partyhoz sok minden hiányzott: több ismerős arc, jó ital, némi étel… Zene. Ez utóbbi helyett szíve dobbanását hallgatta, miként a fegyver túloldalán ácsorgó, lövésre váró hölgyeménnyel nézett farkasszemet. Keze enyhén megremegett, ám fogása mit sem lazult.
Nem ment el a józan esze, hogy ugyanolyan gyilkossá váljon, mint akikről beszámol a híradó napi szinten. Igaz, televíziót aligha nézett, számára inkább a rádióhallgatás jelentett örömöt egy-egy szünet közben, mikor épp pihent, kiadós mozgás után.
- Arra várhatsz! - préselte ki a szavakat, összeszorított fogai által – A gyilkos szerepét meghagyom neked.
Zsebre vágta a fegyvert, és a szeme sarkából figyelemmel követett társához igyekezett. A lány büszke volt rá, látta gyors kitérését. Azt hitte, partnere nyerni úgy biztosan nyerni fog, ha beveti minden erejét. Számára azonban ismeretlen a fehér köpenyes, még ha maga a szimbólum amit magán viselt, nagyon is rémlett. Meg talán, mintha hallotta volna a „mester” szót. Nem emlékezett rá tisztán, de hallgatózott, a „tanítvány”-ból pedig immáron biztosra leszűrte az információt.
El sem tudta képzelni, mi járhat most Kane fejében! Meg akarta ragadni a grabancát, futni, ahogy tudnak, míg jön az erősítés, ugyanakkor marhára félt. Most már egyértelműen kirajzolódott arcára is aggodalom, hiszen fölé magasodva ott állt az alak, A szamár pedig méterekkel odébb tartózkodott. Ráadásul nem szabadott teljesen figyelmen kívül hagynia sem a nőszemélyt, akinek ott díszelgett hegekké vált sérülések sora az arcbőrén…
Hátranézett, és futott tovább. Nem sokkal később megjelent valaki a színen. Végre, egy ismerős forma! Bár beszédstílusán továbbra is akadt mit csiszolni, Tenro becsukta a szemét, karját pedig védekezőn maga elé emelte.
- Nálam van minden, a többiről beszéljünk később! - mondta hevesen, majd segédkezett Kane cipelésében, hogy minél hamarabb eltávozhassanak. Remélhetőleg nem az élők sorából...

4
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Ápr. 19, 00:15:52 »
Reggelinél pont rántottát evett, de az megülte a gyomrát, még a bázison. Azóta, ha lehet, kerülte volna az étel témát, amibe Kane belement szó szerint, elvégre állítása szerint romlott tojásba esett. Ezt megerősítő, iszonyatos szag áradt belőle, Tenro érzékeny orrát használva pedig hamar rájött, hogy valószínűleg kényes területről érkezett. Nem akart tovább foglalkozni vele. Elégedetten bólintott, és felegyenesedett. Azzal pedig tovább kutattak.
Ösztönösen követte Szamár mozdulatait, az ijesztő mosollyal megáldott családi fotón túlra. Inkább az asztalt nézte.
- Sosem tudni, kinek mi a háttere – vont vállat – Engem nem különösebben izgat, míg a gyermekét kihagyja ebből.
Sokkal fontosabbnak vélte, hogy a fiatal lélek kimaradjék, amennyire csak lehetséges! Még mindig ott vájkált feje leghátsóbb zugában a Miko ruhát viselő kislány, aki előtte esett Elisa fegyverének áldozatául. Fiatal áldozatának rángatózásaitól összeszorult a torka is. Ki akarta zárni magából a gondolatot, mert nehezen bírta volna elviselni, hogyha… újra végig kéne néznie ezt. Belefásulna, vagy legalábbis sokkal komolyabbá válna, azt pedig nem szeretné, sokáig viselkedett így már egyébként is a szülei miatt.
- Elkiabáltad – felelte már akkor remegve, mikor az ellenség épp csak felbukkant a színen. Elkiabáltad az elkapást. Most itt vannak, két nagykutya, akikkel álmaimban sem futottam volna össze!
Vledlana-tól félt, minden ízében remegett, de a hamis pendrive reménye erős fényt gyújtott a lelkében. Hitte, sikerülhet átvernie az asszonyt, futárként gondolkodnia. Elvégre a lényeg képességei használatának teljes kiiktatása jelen helyzetben. Erre koncentrált, erről pedig nehezen tudhatott bármit is egy idegen. Akihez, erőt véve magán, odasétált. Kinyújtotta a kezét, belenyomta a pendrive-ot a nőébe. Mindeközben baljával készenlétben állva megkísérelt biztonságosan rámarkolni a fegyvercsőre, elvenni, majd eltávolodni. Sok rizikófaktort látott. Simán elgördülhetett egy újabb lövés, mely jobbik esetben figyelmeztetőleg hatott, rosszabban meg ismét találat érte. Mindkettővel egyforma eséllyel számolt, azt viszont tudta, hogy meghalni nem fog, mert az élni akarás erősen benne tombolt. No meg a sok adrenalin, amit a mellette gondokkal küszködő társa két lapáttal tetézett.
- Mozdulj! - szólt parancsolóan Kane felé, ha sikerült biztonságosan távolra húzódnia annyira, hogy ezt megtehesse – Emlékszel? Tudod használni az erődet. Érdemes lenne!
Röviden fogalmazott. Nem talált okot, sem értelmet tovább pedzegetni az egyértelműt: neki megengedték a képességhasználatot, Wolf ezzel engedte el mindkettejüket. Tartani akarta őszintén szólva mindkettejüket ahhoz, miben megállapodtak.


(click to show/hide)

5
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Ápr. 08, 23:50:43 »
- Vettem.
Minek kellett volna társaság? Nem is, inkább úgy kérdezem, honnan veszi a nő, hogy nem találnak meg minket előbb-utóbb? Reálisan átgondolva bőven a lehetőségek közt volt, amivel jobbnak talált előre leszámolni, mintha álomvilágba ringatná magát. Elhúztam szép száját, és folytatta a kutatást. Lassan minden fiókot kihúzkodott, minden szekrényt kinyitott, mire az egyikben megtalálta, amit keresett. Rögtön kinyitotta a kopottas fehér dobozkát – hát, ennyire vigyáztak a felszereléseikre ezek…
A golyóba-göngyölt fáslit megragadva visszasétált önkéntes humoristájához.
- Neked biztosan nem ártana! - mosolygott kissé – Halványlila gőzöm sincs, miért bűzölögsz ennyire, viszont… ugh.
A  fejét csóválta. Aztán elkezdte körültekintőn bekötözni a sérülést, megjegyezve, fertőtlenítőt sajnos sehol sem látott. Így muszáj volt Kane-nek beérnie ennyivel. Egyelőre.
A helyiséghez érve nagyon furcsállotta, hogy egyedül ténykedhettek szabadon. Ettől szíve a torkában dobogott! Óvatoskodva lépett be a helyiségbe is, majd alaposan körülszemlélt bármi gyanakvásra okot adó dolog után kutatva.
- Bármit szívesebben, mint itt lenni sokáig – válaszolta halkan a Szamár mondatára.
Ki akarta sokáig húzni ismeretlen helyszínen? Számára nem kenyerezett a veszély, bőven történt vele annyi, erre a felismerésre térjen. A különös filccel firkáló lidérc látványától kezdve Elisaig! Elisa… máig képtelenné vált őt elfelejteni. Kínosan érezte magát. Valaki, aki tőle alacsonyabb, törékenyebb miképp rejthetett akkora erőt? Valóban a félelmet használná eszközéül?
Felsóhajtott. Plasztikbaba utasításai szerint cselekedett, aztán felegyenesedett. Tudta, hogy a baj elérkezett hozzájuk.
- Vigyázz magadra! – mondta halkan, a fekete hajúnak szegezve tekintetét, majd az előtte álló, sebzett arcú nőre meredt. Megtalálták őket. Ismerte a dörgést. Nem volt vén róka, biztosan keveset tapasztalt ahhoz képest, amit az élet még kínálhatott számára. De készültségben tartotta magát a kezdetek óta, és most elérkezett vélte az időt arra, hogy ez kamatozzék.
Igaz, a karkötő, mely eddig képességeit volt hivatott elfojtani, most darabokban a földre hullott. A következő lövés elhangzásával lehajolt érte, utána rohant, ahogy tudott. Igyekezett felborítani egy üresen álló asztalt, hátha azt fedezékéül tudja használni. Hirenkyaku-t nem alkalmazott, tisztességesen akarta végigcsinálta a küldetést, ha már idáig jutott! Fizikai adottságaira támaszkodott helyette. Ámbár…
Eltalálta a vállamat! Eléggé ahhoz, hogy kevésbé tudjon mozogni. Még jó, a jobb kezemet használom, és nem a balt. A karperecet elteszem, mélyen a zsebembe.
Ott megtalálta azt a pendrive-ot, ami gyakorlatilag vírust tartalmazott, amivel talán az első iroda gépét tette tönkre. A fájlok a másikon pihentek, másik zsebben. Elmosolyodott. Majd kissé remegve ugyan, de felállt.
- Ezt keresed? - lengette meg a hamis hordozható eszközt, és remélte, a sebzett arcú Quincy bevette a horgot.

Kockadobás: >>20

6
Fórum élet / Re:Március - havi stat
« Dátum: 2019. Ápr. 03, 12:25:47 »
Helló! ^-^ Jöttem statozni.

Shirei Tenro: >>6 post
Minami Junko: >>4 post

7
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 31, 23:42:47 »
Bennem volt a görcs, hogy az őr esetleg felébred, vagy jön egy másik, aki miatt taktikáznom kell. Szerencsére viszont minden rendben ment, könnyen kifosztottam, és a második számítógép rendszerének tönkretétele sem okozott problémát. Igazából elég kényelmesnek véltem „hátradőlni”, míg egy a pendrive-okra írt program lefutott, s vírust telepített fel. A gondot az az ismerős szimbólummal ellátott férfi jelentette az előző szoba kamerájából megfigyelve. Míg Kane visszajelzésére vártam, elsőként Wolf hangja harsant fel, nem kicsit rám hozva a frászt.
- S-Shinzou? - kérdeztem vissza zsigerből – Az első iroda kamerájában láttam. Barna bőrű, tüskés hajú, nyúlánk egyén. Fehér hosszú kabátot viselt.
Miután megadtam róla a leírást, hamarosan Szamár megjelent a képben.
- Őszintén nem tudom – húztam el a szám. Érezhetően ideges voltam, kicsit remegett a hangom – Minden esetre légy résen, vigyázz magadra!
Kijelentkeztem. Időközben a program is lefutott, kihúzhattam a második pendrive-ot. Magam elé meredve hosszasan végiggondoltam, mit tehetnék, ha Elisa felbukkanna a színen. A futást tartottam a legelegánsabb megoldásnak, Kane felé, hogy elrángassam. Persze, csak ha komoly baj lenne. Viszont ketten voltunk, két különböző irányban, ki tudja ténylegesen milyen erős felettesekkel. Nem tetszett a kép, benne Hiénával, meg a plasztikbabának kinéző társával. Főleg az előbb említett személy stílusával akadtak gondjaim. Nagyot sóhajtottam. A riadót természetesen nem én indítványoztam, de hát nincs mit tenni, ugye? Húzni a nyúlcipőt - maximum ennyit.

***

A karomon fityegő térkép navigációját követve, néhol ügyesen elrejtőzve egy ajtóhoz érkeztem. Határozott mozdulattal elfordítottam a zsebemben lapuló kulcsot, és a zár kattanása után félősen körbetekintettem. A mozdulataim lehet határozottak voltak, viszont ki nem lenne ideges, ismeretlen környezetbe hatolva? Gyakorlatilag kémmé váltam. Betörővé. Fogalmam sincs, mi illene rá jobban.
Megláttam Kane-t. Először mosolyogtam rá szívből jövően, ami nem szomorú volt, inkább megkönnyebbült, hogy túlélte. Aztán tekintetem sérült lábára vándorolt. Ha nincs rajtam semmi szuper vacak, bevállaltam volna a meggyógyítását.
- Mielőtt megyünk, kötszer kéne neked - biccentettem felé, továbbra is sérülését tanulmányozva - Majd szerintem célszerűbb lesz liftet keresnünk!
Azzal, ha sikerült valami kis elsősegély dobozkát találnom, kinyitottam, hogy ellássam őt, és tovább tudjunk menni gond nélkül.
Később, amint eljutottunk az ajtóig, a kulcskártyára pillantottam, s a kezembe vettem. Kérdőn Szamárra pillantottam, s amennyiben nem ellenkezett, használtam az eszközt a bejutáshoz.

8
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 25, 01:56:51 »
A betoppanó idegen tekintete nem tetszett. Fogalmam sincs, azért nézett -e meg úgy, ahogy, mert nem látott még, vagy esetleg… Hamar elhessegettem a sötét gondolatokat, és egy természetes, laza mozdulattal felemeltem a nemrég összerendezett lapokkal teli aktát. Kinyitottam előtte.
- Ellenőriztem ennek a tartalmát. Kevesen vannak tisztában vele, hogy minden papírnak gyűrődés mentesnek kell lennie, különben… - itt elhallgattam – Ez olyan, mintha azt súgná vezetőnk felé, mennyire nem érdekli a jelentésének épsége.
Megcsóváltam fejemet. Az volt a célom, egy pillanatra vegye le rólam a szemeit, miközben szabad kezemmel a bot zsebemben összecsukott bot után nyúltam. Remélhetőleg sikerült leütnöm* feltűnés nélkül, és átkutatnom a zsebeit használható tárgyak után. Akkor már nem ártott meghiúsítani se, hogy ha felébredne, több „kutyát” ugrasszon rám. Mondjuk elvenni egy adóvevőt, majd magammal vinni tűnt a leglogikusabbnak.
A fazon elintézése után, a pendrive-val együtt továbbmentem Plasztikbaba utasításai szerint. Bekapcsoltam másik irodában a képet, és kis híján pipaccsá változtam az elém tárulkozó, nagymellű japán hölgyeménytől. Van a tulajdonosnak ízlése, mit ne mondjak!
A második pendrive-ra tett program animációi, hangeffektjei ehhez képest már kutyafülék voltak számomra. Viszont a mellette lévő monitoron érdekes dolgokra lettem figyelmes. Véletlenül pillantottam rá, miképp próbáltam valami „kellemesebb”-re irányítani a tekintetem, és képtelenné váltam elkapni onnan.
- Van egy kis gond! – szóltam halkan a távkommunikációs eszközön keresztül Plasztikbabához – Méghozzá, hogy Speedyhez két alak közeledik: a sebzett arcú főcélpont, mellette ismeretlen férfi, hatszárnyú kereszt-emblémával!
Amint leadtam a jelzést, próbáltam kapcsolatba lépni Szamárral, mielőtt késő lett volna.
- Hallasz, ugye? - kezdtem – Még mindig haragszom rád, de erre most nincs idő! Vigyázz magadra, a főcélpont tart feléd, egy fickóval! A hátán hatszárnyú kereszttel, ami a Wywern katonáinak is van! Hé, remélem nem süketült meg a vonal…
Fogalmam sincs, mennyire hallgatott. Minden esetre körbenéztem, nehogy valaki megpróbálja életemet venni, mert itt ültem a székében. Később visszafordultam a kamera irányába. Mi lesz ebből?


(click to show/hide)

/Elnézést a késésért! ^^''/

9
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 16, 00:07:36 »
- Elég durva… szerkezet – jegyeztem meg halkan, még mindig „új szerzeményemet” vizslatva. Ha már a reményem szertefoszlott Törpe irányába, hogy nem hallja amit egyetlen embernek szánok… Legalább abban bíztam, csak ezt a próbát kell kiállnom, csuklómon valamivel, mely lekorlátoz. Bár sose gondoltam magam többnek, halandónál. Elvontabb gondolataim voltak inkább, például: a Quincyk hova jutnak haláluk után?
- Köszönöm az információt! - mosolyogtam rá, ma először. Ignorálva az alacsony növésű puffogását. Attól még, hogy tudott komolyan, szebben fogalmazva beszélni, még korántsem nyerte el mély tisztelemet és figyelmem. Sokat kellett dolgoznia azért, miképp nekem se ártott kontrollt tartanom. Míg viszont így cselekedtem, részemről garantáltan nem eshetett baj. Mármint addig bátran elmondhattam, nem fogok balhét csinálni. Ebben biztosra menve megtudakoltam, mire dobhatom le magam indulásig, s le is dőltem. Úgy éreztem, remekül jön az extra energia!
Mikor mennünk kellett, kipihenten, nyugodtabban követtem a leányzót. Az pedig egyenesen feldobott, Plasztikbaba mellett foglalhattam helyet! Nosza hamar bevágódtam mellé a furgonba. Beszélni azonban kevésbé akarództam, pedig sejthetően több út állt előttünk, mintha csak a boltba ugranék le tejért. Ebben a kínban süppedezve, csendben fortyogtam, és azzal próbáltam elterelni a figyelmem mindenről, hogy Kane-ék durmogását hallgattam. Tényleg csak az-az alapzsizsegés hiányzott több ember között, ami kitölthette a bennem meglapult, feszült csendet. Anélkül, hogy bármibe is közbeavatkoznék én, vagy megszólítanának. Ám a téma… túl magas töltetűnek tűnt. Egy idő után lehetetlennek tűnt kizárni magamból. Halk sóhaj hagyta el a számat, majd tekintetemet Plasztikbabára irányítottam. Jót viccelődött azzal, hogy a Szamárral együtt vagyunk -e, azonban el kellett keserítsem. Vagy mondhatnánk: neki kellett engem…?
Mi ez, ha nem a sors játéka! Csak nem úsztam meg, oda-vissza irányuló kommunikáció részese lettem. Beszélgetést* folytattunk. A végére rendesen legörbült a szám, a véleményem javát viszont visszatartottam, különben oda a kontroll! Meg különben is, lassan megérkeztünk. Magamra öltöttem az álruhát, odaadtam a srácnak a pendrive-okat, a picit késve kapott fegyvert pedig elrejtettem a kabát másik zsebében. Minden szóra engedelmes kutyaként bólogattam, tartva a szerepet. Majd búcsúzásképp intettem társaimnak, s a kamerába mosolyogva bejelentettem: „jöttem dolgozni!”. Hú az-az ábrázat! Legalább annyira lehetett lelkes, mint bárki másnak, aki ehhez a fura, biztonsági cuccokat készítő céghez érkezik minden reggel. A legjobb az egészben, ebben a részben színészkedésre se volt szükség, nagyon őszinte arckifejezést vágtam. Ennek eredményeképp elindulhattam balra, s megpillanthattam a gépet, amit a hamarosan újból megszólaló Plasztikbaba szerint keresnem kellett.
Bedugtam a pendrive-ot a gépbe, és kényelembe helyeztem magam. Eh, a program azt a fura nevetést mondjuk mellőzhette volna… Rosszabbnak tartottam egy olcsó horror szinkronhangjánál. De kinek képzelem én magam, hogy bárkit kritizáljak? Programozás? Nem az erősségem! Inkább örültem. Addig a pillanatig, míg valaki fel nem tűnt a színen. Akkor amilyen gyorsan lehetett, kinyomtam a monitort. Elkezdtem papírrendezőset játszani, a szétszórva hagyott papírokat a nekik megfelelő, asztalon található aktába rendezni. Nem mintha takarítónőként néztem volna ki. Nem mintha muszáj lett volna. Ám valami azt súgta, innentől kezdve könnyen az életem múlhatott minden lépésemen. Emiatt kezdett megcsendülni bennem a vészharang, hogy a kontrollt minél több ideig tartsam fenn. Mert egy rossz lépés is a vesztemet okozhatta.


(click to show/hide)

10
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 11, 00:39:29 »
- Oh – vágtam fél pillanatra egy képet, mintha sajnálnám – Hidd el, az érzéseimhez képest még visszafogottan viselkedek!
Kipréseltem a szavakat fogaim között. Halkabban beszéltem, mint Kane, így reméltem, Wolf szófoszlányokat értett, többet nem. Ezután figyelmem a csuklómon leledző, minimalista stílusú karkötőre siklott.
- Mire való ez pontosan? - Egész testemmel Szamár felé fordultam. Ha már az övé, csak tudott értelmes információval szolgálni! Még mindig furcsa volt, hogy nem éreztem a közelemben állók energiáját. Megijesztett. Választ akartam.
A rákövetkező, újdonsült „mesteremnek” szánt jajveszékelése a Shinigamikról, és hozzájuk hasonló ocsmányságokról tovább növelte bennem a feszültséget. Számomra a srác most vált olyan félős kölyökké, aki aligha birtokolta a Quincyk fogalmát… Többet láttam magunkban „csodaíjjal” futkosó bolondoknál, meg fekete ruhásokra fujjogó lényeknél. Ám gondolatmenetem kifejtése várhatott, mert A törpe csendre intése után súlyos csend telepedett a helyiségre. Nekem intézett szavai ironikusnak hatottak, ideértve a „nagyszájú” részt. Homlokráncolás mellett halvány mosollyal díjaztam, hogy legalább nem csak én címkéztem őt lelkiekben. Egálban álltunk. Noah előrelátása viszont meglepett, hiszen honnan tudhatta volna, mi lesz velem? Hamar túllendültem rajta, a mostaniakra való tekintettel, lényegtelennek ítélve. Amire igazán felkaptam a fejem, „Elisa” megemlítése. A pókerarc mögött eléggé megrökönyödve éreztem magam.
Sérülés? Oh ja, az! Belesajdul a vállam, s hasam, hacsak visszaemlékezek rá. A szörnyeteg ölében csücsülő, Miko ruhát viselő leányzó ártatlan arca. A gurgulázó hang fuldoklásakor, s a vörös ruharésszel megegyező, belecsordogáló kis patakok…
Ugyan erre már nem tért ki Tüsihaj, de felelevenültek. Utána a szüleim arcképei követték. Hiányuk is fájt ugyan, viszont az már inkább a gyászra fogandó. Szerintem mindenki, egész életében megemlékszik a személyekre, akik leginkább hatást gyakoroltak rá. Előkerül pár kép, ezeket időről-időre újra el kell ásni. Meg kell velük békélni. Ezen túl vagyok. A nőci, ha erre szintúgy utalást akart volna tenni, nem talált. Nem volt vérző sebem. Viszont felkeltette a figyelmem, mennyi mindent tudott.
Talán túl sokat is…
- A filozófiából kiindulva gondolom nem fogunk senkit eltenni láb alól. Fegyver nélkül viszont mi magunk könnyen sebezhetőkké válhatunk. Mindenképp rá vagyok utalva – mutattam a mellettem ácsorgó gyáva Szamárra –, vagy a birtokomban lehet valamilyen önvédelemre alkalmas fegyver?

//Bocs a késésért!//

11
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Márc. 01, 23:14:53 »
Nem akartalak feleslegesen beparáztatni! [...]”, a szememet forgattam.
Már megtetted – mondtam volna neki, de az épülethez érve ahhoz se akadt kedv, hogy jobban kiosszam. Nagyot nyeltem, és inkább energiát spóroltam egész a találkozóig. Apukám szerint anyám türelmét örököltem, amit igaznak tartottam. Fenntartottam a lelkesedést, a magabiztosságot, ám már az elején nagy kihívást mutatott egy alacsony növésű, aki magasságát hatalmas egójával próbált kompenzálni. Körülbelül „világ-úrnőjét” játszott a keménykedéssel, és úgy tűnt, komolyan menőnek tartotta a káromkodást. Nem ismertem eléggé ahhoz, hogy bármit is visszaszóljak, ezért csendben tűrtem a „fejmosást”. Meg különben se volt az én stílusom az ilyesfajta viselkedés. Helyette finoman felvontam egyik szemöldököm, majd titkon elszórakoztam a gondolattal, milyen jó lesz szappant dugni a szájába! Addig meg csakis a cél érdekelt: ne csak rizsázzon nekem valaki ismeretlenül, álljon a létra bármely fokán. Tanítson meg a szükségesekre, legyen bármily durva. Utána azzal előrébb tarthattam terveim megvalósításában. Mire gondolok pontosan? Bosszú? Tőlem távol állt. Egy ismerős arc védelmezése? Aranyközépút, féligazságként fedte a valóságot. Valójában a lényemet szerettem volna megvédeni, kompenzálni a hiányosságaimat a jelenben építkezve. Egyetlen idáig pozitívnak vehető pont, legalább a „Kacagóhiéna” levágta ezt, ha kifordult stílusával nem is sikerült lenyűgöznie. Nos, miért vártam volna tőle ilyet? Vagy bármit egyáltalán a leckéken kívül? Már nem féltem. Inkább csak kínosnak tartottam, hogy én összecseréltem Mouse kölcsön-edzőruháját valamiféle búvárruhára emlékeztető darabbal, és idáig le sem esett, mit viseltem. A korábbi stresszre fogtam, végül elengedtem, mert kárnak véltem ilyenen rágódni. Szótlanul követtem Hiéna társát, „Plasztikbabát” az öltözőszekrényekhez.
Körbenéztem, majd minden létező kategóriából – póló, nadrág, cipő sorrendjében haladva kiragadtam valamit, ami éppen megtetszett. Nehéz elsőre jót választani, én őszintén nem is hittem volna, hogy összejön. De a bent lévő, teljes alakos tükör előtt állva be kellett vallanom: furcsasága ellenére remekül állt rajtam a szett. Miko-ruha helyett sárga ujjatlan, teknős nyakú felső. Fekete cicanadrág, hozzáillő edzőcipővel, mely talpa a felsőhöz hasonló színben tündökölt. Bólintva egyet körülbelül negyedóra elteltével battyogtam vissza Kane-ékhez.
Hiéna nagyon töprengett, szerény személyem pedig kettőt se pisloghatott, már a bal csuklómra csatolt valamit. Mi a fene?, emeltem is fel. Kis karperec lötyögött rajta, aminek hatására kicsit furcsán éreztem magam. Most először állhattam úgy helyben, semmit se észleltem a körülöttem állók erejéből. Eddig ez másképp történt, a törpe energiája például tisztán nyers volt!
A később elhangzott hegyibeszéd után nagyot sóhajtottam.
- Mutathatnád az irányt – tártam szét karjaimat a csajszira nézve, mert már igencsak kezdeni akartam valamit! Fél szemmel Kane-t sasoltam, a reakcióit figyeltem. Hisz elég furának tűnt, körülbelül amióta megérkeztünk. Feszültnek találtam, de reméltem nem lesz igazam. Bőven elég, ha kettőnk közül én izgulok.

12
Lakások, házak / Re:Shirei Tenro otthona
« Dátum: 2019. Márc. 01, 21:18:19 »
A sors játéka, mely egyben a miénk is

Halvány mosollyal ingattam fejemet, valahogy túl szép is lett volna kimaradni ebből az egészből; úgy tenni, mintha csak egy rossz álom lenne, s megfeledkezni róla.
- Szerintem „ezek” okosak – vágtam komor képet, mikor Adrián a Shinigamikról kérdezett - Rájöttek mi vagyok, más különben miért kapnának el? Egy kapitányrangú, díszes ruhájú valakire emlékszem, aki meg akart ölni.
Aztán lehet túlzásokba estem, ám de valamiért valóságosnak tűnt ama rideg arckifejezése. Pár pillanatra ismét elbambultam, valósággal kirázott a hideg.
- A társai közt akadt egy vöröshajú hölgyemény, neki köszönhetően „csak” kísérleti egérként végeztem volna.
Miközben Adrián reakcióit figyeltem, egy nyugodt hangsúlyt tartottam végig, és a testbeszédemmel is igyekeztem hasonlóan tartani magam. Nem akartam ennél is inkább rátenni aggodalmára, melyet kiolvastam abból a gyönyörű szempárból... Meg különben, közöny volt az még, mi bennem motoszkált, hacsak végigpörgettem az egész napot a fejemben. Esetleg düh, valahol mélyen elásva.
- Arra emlékszem, a megjelenő, szakállas főmanó eléggé lefoglalta őket ahhoz, hogy elterelje rólam a figyelmet. Onnantól kezdve eltávolodtam tőlük, és inkább a háttérben maradtam.
Azzal befejeztem. Félretettem az ételt, közelebb hajoltam hozzá az asztal felett. Eleget beszéltem, hallani akartam, vele mi történt, hol volt, vagy mit csinált. Túlzottan romantikus/aggodalmaskodónak tűnnék, ha azt reméltem, legalább ő megúszta szárazon?
A manók még hagyján, de a mászkáló karácsonyfánál lefagytam. A mézeskalács emberről pedig egy ügyes rajzfilm jutott eszembe, és így persze nem is tudtam felfogni az egészet. Homlok ráncolva megingattam kobakom, majd értetlenül Adrián szemébe néztem.
- Várjál! – kértem – Tehát azt akarod mondani… képesek voltak ilyen kreatúrák mozgósítani egy növényt? Meg valamit, ami eredetileg édesség?
Kérdőn felvontam egyik szemöldököm. Mondjuk az utóbbi viccesen hangzott, annyira, hogy picit el is vigyorodtam. Ráadásul az értetlenkedésem itt nem ért véget.
- Bocs, ha ez így sok, viszont az Es-… dadát se feltétlenül értem – Azt se tudtam, jól mondom -e ki! Mindegy, kijavít maximum, hiszen sokkalta jártasabb a témában. Legalábbis remélem, mert kellemetlen, amiért ennyit nem tudok!
Picit elpirultam, vagy hát úgy éreztem, az orcáim égnek. Később, mindenféle kérdésemen túl tovább hallgattam őt. Képtelenné váltam betelni mély hangjával, annyi idő után. Nagyot sóhajtottam, majd megettem a maradék étket. Rossz döntésnek bizonyult.
Mikor mondandója végéhez ért, egy falat félrecsúszott. Félig a torkomhoz, utána ösztönösen számhoz kaptam kezem, hogy a hirtelen kezdődő köhögéssel ne terjesszek semmit. A másikkal rögtön poharamért nyúltam. Elég sokat kellett innom, mire a nagy darab falat végre utat tört, s biztonsággal lecsúszhatott.
- Szóval… - szólaltam meg nagy nehezen eme „bravúr” után – hosszú idő után is... ennyire érdekesnek találnak minket a Shinigamik?
Hitetlenkedő mosollyal meredtem magam elé. Végül is mi mással tölthetnék a szabadidejüket?
- Nem kell aggódnod, a legnagyobb látványt a hosszú íjam teszi ki – jelentettem ki viccelődve, ismételten rá emelve tekintetem.


13
Küldetések az Emberek Világában / Re:Az első lecke
« Dátum: 2019. Febr. 22, 21:39:54 »
Ásítozva, kócos hajjal felültem ágyamban, és azzal a lendülettel a fürdőbe vonultam. Miközben zuhanyoztam, bennem volt mindenféle elvont gondolat. Agyalt -e már valaki azon, ha egyszer felébred, hozzám hasonlóan vajon másként kezdi el látni a világot? Vajon változott valami, vagy észlelni egyáltalán a változást? Nagyon izgultam, ma érkezett a nap, melyben bizonyíthattam, esetleg elbukhattam mindent. Amikor nem csak mondhattam, futár akarok lenni, hanem tehettem is érte. Hajmosás, szárítás, öltözés. Természetesen a papnő hivatáshoz tartozott, csak fanatizmusból viselt ruha kihagyhatatlan kelléknek számított. Alatta viseltem mást ugyan, a Szamárnál szamarabb módon. Több réteg ruha egy egyébként se átlagos napon… belefért.
Továbbra is kissé álmatag állapotban intettem Kane-nek, mikor felbukkant a színen. A reggelit hangulatomhoz illően feszes arcvonással költöttem el. Haragudtam kicsit a srácra, nem beszélt már Wolfról, pedig pletykák öveztek evés közben!
Hogy lehet így a jelenre koncentrálni?! Állítólag ama illető dobott ki már tanítványt az ablakon. Tört csontokat. Köszönöm szépen, Mouse-ék szűkszavúsága se volt kellemesebb.
Ne csináljátok! Ha ennyire félelmetes alak, a végén totál rágörcsölök! Épp ezt akartam elkerülni, viszont… Nagyot sóhajtottam, és síri csendben battyogtam Mr. Tüskehaj mellett, miképp megtalált minket Noah, hogy átnyújtson egy Pendrive-ot. Oh, nekem eszem ágában nem állt más dolgait nézegetni, kivéve ha komoly érdekeim fűződtek hozzá. Quincykkel kapcsolatban rögtön kiharcoltam volna a jogot, hiszen könnyen célponttá válhat emiatt bárki. Minden esetre kisebb gondom is nagyobb volt ennél. Indulnunk kellett. […]
Naív lennék, ha azt mondanám, Wolfot közelebb képzeltem el élni? Mármint, azt már jócskán sejtettem, máshol van, hiszen a bázison, hol megmentésem óta laktam, sose bukkant fel. Maximum emlegetés szintjén. Azóta elhoztam a személyes tárgyaimat, az összes ruhámat, s úgy járkáltam, akárcsak bánatba a fájdalom. A fejemet csóváltam.
- Még mindig haragszom rád! - morogtam orrom alatt Kane-nek – A szótlanságod Róla még idegesebbé tett…
Lesütöttem tekintetemet.
- Fogalmam sincs, mire számítsak, az is halványan rémlik, korábban mit meséltél arról az alakról - Szamár kezét vizslattam, mellyel nemrég a Pendrive-ot vette át – Csak kapja meg, kezdjük el, essünk túl az első napon. Azt se bánom, ha estére a gyengélkedőn kötök ki.
Engedtem a vonásaimból. Realizálni kezdtem, hogy talán túlságosan rágörcsöltem most erre az egészre.
- Laza szüleim voltak, de aligha tanítottak meg a stresszkezelésre. Sőt, szerintem akaratukon kívül abba az irányba vittek, legyek inkább olyan, aki többször megfontol dolgokat. Több nézőpontból. Azt már sose tették hozzá, hogy ebbe nagyon bele lehet gubancolódni, és amennyiben nem vigyázol, akár csomó is lehet belőle. Ennek a csomónak a közepén érzem magam. Vagy mondjam úgy inkább, görcsöt érzek a gyomromban? Úgy talán értelmesebb – sóhajtottam fel.
Amint baráti csevegésünk véget ért, s ott állhattunk a számomra ismeretlen épület előtt, fejem fölött a felhős égbolttal… eléggé lehangolt. De nem volt visszalépésre lehetőség.
A kihallatszódó rémes muzsika kíséretében a lift használatára szavaztam. Aztán a mellkasomhoz kaptam, annyira dübörgött a mellkasom. Még azon csodálkoztam, hogyan állhat az ajtó a helyén? Hogy bír valaki ekkora hangerőn hallgatni bármit? Nekem dobhártyám beszakadt volna!
- Én kopogok, te beszélj! E-Elvégre te ismered őt jobban! - mutattam rá riadt tekintettel, majd elszántan az ajtóhoz közel lökdöstem, miközben szerény lényem távolabbról sugározta az energiát. Aggodalmasan összevontam szemöldökeimet.
Spanyol? Komolyan?! Nagy kövek estek le ugyanakkor szívemről néhány ismerős japán szó hallatán. Wolf nevére bólogattam. Mikor meg a nevemet kérdezte az ismeretlen sötét hajú leányzó, megmondtam gond nélkül. Az előtte hallatott, harsány hangra már nem tudtam miképp reagáljak, ezért nem is reagáltam sehogy.
Helyette némaságba burkolózva körbevizslattam a terepet. Sok sci-fi-t nézhet az illető!
Apropó „Illető”… Hamarosan felbukkant a színen egy tüsi hajú törpe. Tágra nyílt szemekkel vizslattam ahogy Kane-hez beszélt, majd kiabált. Ez egy nő?!
Még félig se sikerült túllépni döbbenetemen, már engem vizslatott. Összeszűkült pupillával álltam előtte, csípőre tett kezekkel.
- Köszönöm szépen, eszek rendesen, tv-t meg sosem néztem – válaszoltam először, utána határozottan folytattam – Meg akarom védeni magam, és támogatni Speedy-t.
Elgondolkodtam, mennyire igazak róla bizonyos pletykák. Például, hogy farkasok nevelték, innen a neve, vagy amiről valamennyit Kane is mesélt: a szadista természet. Szerény személyem nem szeretett volna ítélkezni, ezért érdeklődve méregettem a hölgyeményt, míg Miko ruhám alatt kezdett kissé melegem lenni. Szóval míg válaszra vártam, bármiféle szégyellősség nélkül csatoltam ki a szerelést tartó szíjakat, így láthatóvá téve az illendően testhez álló, ruganyos darabot. Ezzel csak nem lőhettem mellé! Mivel nem akartam szemét lenni, de annál inkább jelezni a komoly szándékot, fél szemem Wolfon tarva összehajtottam eddig viselt, fanatizmusom „ékszerét”, és jobb ötlet híján leraktam magam mellé a földre. A papnő ruha bőbben mutatott rajtam, emiatt vékonykának tűnve, ámbár igencsak voltak vádlijaim, karizmaim. Annak a sok edzésnek szerintem volt valami haszna, ebbe még egy olyan idegentől se tűrtem belekötést, aki elviekben a mesterem lesz. Gyakorlatilag pedig? Ráhagytam. Ha nem akart elvállalni, azon ugyan ne múljon, az agresszió vagy idegesség legkisebb jele nélkül húzok el innen!

14
Diáknegyed / Re:Yumisawa Játszótér
« Dátum: 2019. Jan. 06, 23:37:47 »
Vödörből csöbörbe

Elhúztam a számat, gondolkodva.
- Áh nem, inkább csak unalmas! – mosolyogtam a leányzóra tekintve – Egykének születtem, tesóról aligha hiszem, hogy tervbe lett volna. Szóval maximum akkor lelek társaságra, ha így kimozdulok sétálni. 
Ezért nem tartottam nagy ügynek már, mit gondolt össze rólam. Felőlem hihetett bármit, akár azt is, minden szembejövő idegenre rávetem magam, bár ha így lenne, biztosan odarobogok máshoz. Ahelyett, hogy itt ülnék kényelmesen.
- Milyen amikor van testvéred? – kérdeztem felvont szemöldökkel – Mármint én tényleg nem tudom elképzelni.
Szokatlan? Nekem mindenképp fura azon agyalni, mennyi minden történt volna másképp, amennyiben mellettem van valaki. Talán nem kapok idegösszeroppanást, kevésbé viselkednék borúsan, kevésbé gondolnék elvont témákra. Nagyot sóhajtottam. Ezt a testvér dolgot láttam idáig a legeredményesebb történetnek, amiről beszélgethettünk, és odébb hessegette a múlt kínos ködét. Érdekes hidat képzett köztem, illetve a lány között. Persze nem akartam csodatévő tündérkért fellépni, aki leveszi a terhet a válláról, vagy az előbbinél kellemetlenebb helyzetbe kényszeríti. Csak gondoltam, ha beszél bárkivel bármiről, az is egy fajta színt vihet az életébe.
-  Áh, értem – bólintottam. Elkiabáltam!
Figyeltem a közeli járókelőket, majd az egyébként is bizarrá sikerült szituációban feladva, hogy bármiféle logikát vigyek… Fehér kimonomból előhúztam egy doboz pockyt, felbontottam, s szó nélkül hátradőlve rágcsálni kezdtem egyet.
- Uhm, asszem’! – vontam vállat – Nem érdekelne, ha emiatt látványosság lennék. Azt a szerepet már elrabolták mások.
Kifejtettem volna, kiket értek pontosan „mások” alatt, nehogy a végén magára vegye a csajszi. De eleve úgy hangsúlyoztam, vigyázva, hogy ama szituációt elkerüljem.
- Meg különben voltam már nagyobb látványosság. Ha most észrevenne valaki a „nézőim” közül, max. visszaadnám a kölcsönt! – Ujjaimmal idézőjeleket formáltam a „nézőim”-nél. Ki tudja, mennyire szerepelt azok közt az ismeretlen ismerős, akik nagyon rá vannak akadva a modern technológiai vívmányokra. Telefon, számítógép, táblamicsidi.
- Huh! – pislogtam meglepve – Szeretsz veszélyesen élni.
A szemeimet forgattam, és halkan felnevettem. Aztán felé fordítottam a Pockys dobozt, szemeimben a néma kérdéssel. Ha akart, vehetett, ha nem, nem. Visszafordítottam magam felé, vettem egy újabb csokiba mártott pockydarabot, miközben kivételesen csak… elrévedtem, semmi rosszra se gondolva.


15
Belváros / Re:Városi Park
« Dátum: 2019. Jan. 04, 18:02:01 »
Véletlen találkozó

Értetlenebbül pislogtam, mint hal a szatyorban, aztán az ajkaim ösztönösen egy vízszintes vonalba szorultak, miközben szemeim annál is inkább tágra nyíltak a sokktól.
- Eeeeeeh?! – Ennyire tellett. Kényelmetlen, vagy sem, kicsit pimaszul, az illendőség arcába köpve közelebb hajoltam Ayaméhez, mintegy sugallva: „Hát ennek kifejtését érdeklődve várom!”. Nem ítéltem el, mert másképp tapasztalt, csak furán jött ki nekem, hogy akkor miért szeppent meg ennyire? Minden előítélet nélkül, teljes testemmel felé fordulva hallgattam, és bólogattam.
- Uhum! Mindenütt ott vannak, lehetetlen százra elkerülni őket.
Többet nem mondtam. Cikinek tarthatta, hogy talán nem látott még soha lidércet közelről, vagy tudom is én! Egy gyereknek sem egyszerűbb beadni, hogy „oh, amúgy Quincy vagy, különleges íjad van, ezzel leelőzöd a modern fegyvergyártókat. Ja meg léteznek olyan lények, amik egész életedben ott lebzselnek körülötted. Törődj bele, kölyök!”. Nagyot sóhajtottam. A tudatra ébredésem röviden. Irigyeltem Ayamét, mert ő csak most kezdett belecsöppenni ebbe az egészbe. Jelenlegi stádiumába a legnagyobb gondja, hogy ne felejtse el azokat a kifejezéseket, amiket hallott, mert találkozhat velük, ha azokon tovább halad, amiket tőlem tud. Én pedig mind a mai napig eltűntetném mind a lidérceket, mind a Shinigamikat, ha meglenne rá a hatalmam. Persze, ez már magánjellegű ábrándozásaim közé tartozott. Semmi lényeges. Ismét sóhajtottam. Jól teletömtem szegény fejét mindenfélével, hogy aztán legyen min agyalnia, lefekvés előtt! El is képzeltem ezt a jelenetet, és kissé elmosolyodtam.
- Oh, nagyon remélem, hogy meg fog komolyodni! – csóváltam a fejem, észbe kapva. A szamár volt rövid életű témánk főszereplője – Mert a gyerekességnek van határa szerintem.
Azzal őt ejtve, érdeklődve figyeltem Ayame  érdeklődésére a rejtélyek iránt.
- Áhá – bólintottam -, szóval szeretsz kutatni. Megfognak az új dolgok, ami új ismeretekkel is járhat. Valóban nem egyszerű, sokat kell törnöd magad a nagyobb tudásért cserébe, azt hiszem ez az egyetemre kiváltképp igaz. Keményen visszakérik azt, amire ott tanítanak téged, szóval megértem, ha esetleg miattuk is elbizonytalanodva éreznéd magad. De szerintem minden rendben lesz.
Megejtettem egy apró mosolyt, mely hamarjában az arcomra fagyott. Zavarttá váltam, fogalmam se volt, mit válaszolhatnék. A nemrég emlegetett sztori után eszembe jutott, hogy egyszer az egyik Shinigami kapitány el akart kapni kísérleti patkánynak. Csak sikerült megszöknöm. Meg aztán… amblokk rüheltem a fajtájukat, mióta apám mesélt róluk. A-a, ezúttal nem hagyom magam lekötni a gyűlöletem által, viszont.
Felálltam, és csendben előresétáltam. Majd pár méterrel odébb hátrafordultam a következőket mondva:
- Ayame. Bármennyire is szeretném, erre nem tudok neked válaszolni, mert nagyon sok minden olyan ugrik be róluk, mik számomra kellemetlen emlékek. Neked viszont mindent akarok, kivéve a rosszat, ezért tudom azt javasolni, ha nagyon kíváncsi vagy, keress fel egyet. Gyakorta jönnek át ide. Könnyen fel lehet őket ismerni. Viszont légy óvatos: Soha nem tudhatod, hogy akivel találkozol, bárány, vagy báránybőrbe bújt farkas -e!
Végezetül barátságos intéssel távoztam, de mikor mentem hazafelé, végig megmaradt az a fagyos ábrázat. Egy Shinigami se olyan, mint amilyennek tűnik... Egyik se jó, vagy rossz. Nálam mindegy, mert egyikőjükben se bízok meg.


//Köszönöm szépen a játékot! ^-^//

Oldalak: [1] 2 3 ... 11