Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Kikuchi Ayame

Oldalak: [1] 2 3 ... 5
1
Archívum / Re:Népszámlálás - 2018/2019
« Dátum: 2019. Jan. 16, 00:47:52 »
Hali :3.

Megkesve bár de törve nem itt maradnék. Layla Alise Wagnert kivéve egyelőre mindenkivel :3. A többiektől meg nem sikerült teljesen döntenem ><.

2
Óváros / Re:Geloof kastély
« Dátum: 2018. Okt. 18, 13:22:44 »


Arra, hogy a férfi - bár nem igazán tudta miért - megismételte, amit mondott, csak bólintott. Mást nem igazán tudott tenni. Nem gondolta, hogy részleteznie kéne, mit is értett azon, hogy "csak nézte". Ayame úgy látta, ez egy olyan egyszerű és lényegre törő megfogalmazás volt, amit nem igazán lehetett sem félreérteni, sem másképpen értelmezni, mint ami valójában volt. Szerencsére a miértekről - meg úgy tulajdonképpen semmiről - nem érkezett kérdés. Ezt a lány némileg megkönnyebbülve vette tudomásul, még akkor is, ha a keze a továbbiakban is remegett picit. Ha nem egy idegen férfi társaságában van, akkor egészen biztosan kineveti saját magát. A szörny nem ijesztette meg annyira, mint azok a történtek, melyeket nem egyszer és nem is kétszer élt már át korábban. Igen, határozottan nevetségesnek érezte a dolgot, mégis… nem tudott vele mit tenni. Vagy egyszerűen már csak nem akart. Ebben néha ő sem volt teljesen biztos. Mindenesetre a kezei most nem akartak ráhallgatni és továbbra is úgy remegtek, mintha fázna.
A shinigami szavaira csak elmosolyodott, nem tudott másképpen tenni, még akkor sem, ha azok nem éppen voltak kedvesek. Mi több, attól egészen távol álltak, sokkal inkább gúnyosnak és élcelődőnek titulálta volna, még akkor is, ha a hangszíne teljesen átlagos volt.
- Szerintem érthető, hogy valaki kíváncsi a világra, ami körülveszi - vonta meg végül a vállát. - Maga mit tenne, ha kiderülne, hogy a világ, amit ismert sokkal nagyobb és tele van olyan dolgokkal, amiket nem ismer? Ölbe tett kézzel várná, hogy mi lesz, miközben éli tovább az életét, vagy megpróbálna inkább utána járni a veszélyeinek, hátrányainak és úgy effektíve a működésének? - kérdezte, ám nem feltétlenül várt választ, mindössze csak elgondolkodtatni szerette volna a férfit ezekkel a kérdésekkel. - De ha kifejezetten rám gondolt, el kell mondjam: véletlen tévedtem ide, nem akartam végignézni azt, amit láttam. Nem vagyok katasztrófaturista :S. De ha már így alakult, úgy voltam vele, hogy kihasználom az alkalmat és kérdezek magától, hátha válaszol - tette hozzá, hogy azért egészen bizonyosan tisztázásra kerüljenek a dolgok. Sok hibája és kattanása volt, ezt tudta magáról, például kíváncsi volt, de szuicid hajlammal nem rendelkezett és nem is tervezte felvenni a listára. Azt pedig nem akarta megemlíteni, hogy ez részéről elsősorban figyelem elterelés volt, csak aztán következett az információ halászat.
Arra, hogy a férfi nem beszélhet mindenről csak bólintott. Neki így is jó volt, nem államtitkokat, vagy gyengepontokat szeretett volna tudni, őt csak általánosságban érdekelték a dolgok. Ő egyszerűen csak kíváncsi volt az őt körülvevő világra, ahogy azt korábban a férfinek is mondta.
- Persze, szívesen mesélek - bólintott rá az egyezségre, ő ebből csak nyerhetett, vesztenivalója nem volt. Bár quincy volt, vajmi keveset tudott a fajtájáról, azt is inkább csak mástól nem saját tapasztalatból.
Felvonja a szemöldökét, mikor a férfi int neki, hogy kövesse, majd elindul egy éjszakai, tóparti sétára. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy nem követi, de aztán mégis elindult. Ha a másik bántani akarta volna, már korábban is megtette volna, de attól még nem zárkózott fel közvetlen a férfi mellé, inkább mögötte marad, pont annyira hogy hallják egymást és ne legyen zavaró a távolság. No meg ezzel saját magát is védte, meg az arcának azt az oldalát, melyet gondosan takargatott. Így, picit mögötte maradva kevesebb esélye volt annak, hogy a férfi rájön arra, hogy tulajdonképpen miért és mit is keresett ott.
Csendben hallgatta Watanabe-san úgymond meséjét a fajáról és a feladatukról, melynek egy gyűszűnyi része ismeretes volt előtte, mégis más volt valaki olyantól hallani, aki ebben az egészben benne élt. Sokkal életszagúbb lett. Amikor azonban a férfi a quincyket hozta szóba nem tudta nem észrevenni az arckifejezését, ami nem éppen barátságról árulkodott. Ezt pedig nem értette. Mármint… persze, tudta, hogy a két faj egymás, mondhatni természetes ellensége, mégis. Tenro információi alapján a shinigamik egyszer majdnem kiirtották őket. Tényleg ennyire mély lett volna a gyűlölet, hogy azokat sem viselték el, akiknek a leszármazottaik valamilyen oknál fogva megmaradtak?
- Mi a baj velük? Egyáltalán kik ők? És kik a másikok, akiket említett? Mit tudnak? - tette fel a kérdést teljesen nyugodtan, mintha csak társalognának, mert ez így is volt, nem leselkedett rá semmi veszély, hiszen a férfi - most már azt mondta szerencsére -  a karkötőnek köszönhetően embernek hitte. Ámbátor valahol, mélyen rosszul esett neki, hogy ha teljes valójában állna itt, akkor minden bizonnyal nem egy ilyen baráti beszélgetést folytatnának. De tudta, hogy ezt most el kell engednie. Ő információkat szeretett volna és úgy nézett ki, hogy meg is kapja őket.
- Mármint azon kívül, hogy látom magát? Azt hiszem, hogy nincs - sóhajtott picit lemondóan, mivel nem hazudott. Lélekenergiája alapján quincy volt, de valahogy nem igazán mentek neki ezek a faj specifikus dolgok, már mint egy dolog. Az íj és a nyíl megidézése. A többivel inkább nem is próbálkozott, egyedül nem merte és nagyon nem is tudja, hogy kit kérhetett volna meg. Tenrot nem akarta ezzel zavarni, Shinohara-senseit pedig nem is látta mostanában az egyetemen. Ámbátor az sem volt kizárt, hogy egyszerűen csak elkerülték egymást.
- Szóval ön már meghalt egyszer? - kérdezett egy újabbat, amikor úgy érezte, hogy ismét rajta van a kérdezés sora. Nem zavartatta magát a kérdés jellege miatt, oknyomozó újságírónak tanult, meg amúgy is nem egyszer és nem kétszer hallotta, hogy néha pofátlannak kell lennie, ha meg akarja szerezni a megfelelő információt. - Tehát a sinigamik tulajdonképpen nem mások, mint halott emberek lelkei? - következtetett a hallottak és a saját kérdése alapján. Bizonyos csak akkor lehetett benne, ha a férfi megerősítette neki, de minden jel erre mutatott. Többek között az is, hogy a férfi erről nem ejtett szót, ámbátor azt nem tudhatta, hogy direkt vagy véletlen járt-e el így. Szíve szerint hozzátette volna, hogy ha a másik számára kellemetlen, akkor nem kell válaszolnia, de nem tette. A munkája során se mondhatta minden kellemetlen kérdés után, hogy nem kell rá válaszolni. Most se tette, úgy volt vele, hogy ha visszanyal a fagyi, akkor elviseli és ő is válaszolni fog, ha a férfit is érdekli valami hasonlóan kellemetlennek mondható dolog.

3
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Szept. 09, 22:38:35 »
- Rendben - bólintott arra, hogy hosszú lenne elmesélni, hogy Tenroék hogyan is kerültek ide. De a szavai alapján az jött el, hogy nem Bunny volt az, aminek azért örült. - Kikuchi Ayame ^^ - próbált meg egy apró mosolyt erőltetni az ajkaira miközben bemutatkozott Mizukinak. Legalább egy picit tűnjön bizalomgerjesztőnek. Hidairval is kezet fogott, majd egy bólintással megerősítette, hogy igen jól értette, a neve Ayame. Rá is próbált mosolyogni, remélte, hogy sikerült >w>. Nem igazán volt már a dolgok magaslatán :s.
Halovány lila gőze sem volt arról, hogy mi és hogyan történik. Robotok, robbanások és mérgek. Igen… mindent igyekezet ez utóbbinak a számlájára írni, ugyanis kezdte magát egészen rosszul érezni, melynek köszönhetően Tenrora támaszkodott. Ezért természetesen elrebegett egy enyhe sajnálomot, többre sajnos nem futotta.
Ahogy felértek a harmadik szintre meg sem lepődött a férfi ismételten indokolatlanul hosszú monológot adott elő. Nem mindent értett belőle, mint például, hogy mi az az anyagtalanodás és társai, de a lényeget még így, kissé kábán, megmérgezve is sikerült leszűrnie. Valamikor, Isten se tudja hogyan beleraktak, mit raktak, műtöttek egy kulcsot! Ezzel kapcsolatban elég sok dolgot tudott volna mondani. Például, hogy ez mekkora nonsense és ha ez tényleg így lett volna, akkor nem csak egy apró hege lenne, ami olyan, mintha gyerekként szerzett volna egy sebet, ami ezer éve elmúlt. És ha ne adj Isten az elrablójuknak valamilyen okból fogva gyógyító képessége lett volna, akkor is éreznie kellene, hogy van benne valami, ami nem egészen oda való. A szervezte csak nem lehet ennyire hülye, hogy nem jelez :|. Valami itt nem stimmelt neki. Vagy a biológiával vagy a történtekkel, ő inkább az utóbbira szavazott, a biológia nem volt különösebben változó dolog.
- Te… tessék o.O? - kérdezte dadogva, miközben a kissé ingatag lábán hátrébb lépett. Nem, nem, nem! Egészen biztos volt benne, hogy nem. Nem fognak kivágni belőle semmit, ahogy még sok mindenben biztos volt, és el is mondta volna őket, de ekkor elolvasta a cetlire felírt szöveget. Nem tudta, mire készülnek és nem is bízott bennük, de egy valamit egészen biztosan tudott, ennél jobb esélye nem volt. Hát akkor, show must go on! - Nem, nem fogtok belőlem kivágni semmit! - mondta azt, amit eredetileg akart, talán egy kicsit jobban kiabálva és ellenkezve, mint ahogy eredetileg tette volna. Az biztos, hogy még ha kamu is a pánik, megnehezíti a dolgukat, tuti, hogy oda kell cibálniuk őt és legalább egy fegyvert kiütni a kezéből. Nem adta magát olcsón, még kamuból sem :/. Ha pedig ez megtörtént és elkapták, még a játék részeként felveti, hogy üssék legalább le, akkor nem kell ébren lennie :S.
- Öm… most mi lesz? - fonta maga köré a karjait, amint úgy érezte, hogy a műsor látványos részének vége. Nem igazán tudta, hogy most mi történik és abban sem volt biztos, hogy tetszik neki. - Amúgy biztos, hogy bennem van ez az izé és nem csak kamu. Valahogy ez a seb meg minden furcsán szembe megy mindennel, amit tudunk a biológiáról - vetette fel, mert továbbra sem hitte el, hogy benne lehet ez a kulcs. Nem volt sehogy se logikus… mindenesetre csinálta, amit mondtak, ha már jobb ötlete nem volt.

4
Óváros / Re:Geloof kastély
« Dátum: 2018. Szept. 09, 21:25:16 »


Hátralépett, mikor a férfi megfordult és a karját fogta, kicsit meg is ijedt, hogy előrántja azt. Nem akart ő meghalni, főleg nem így, egy egyszerű kérdés miatt. Kissé félve kezdte fürkészni a másik arcát, hátha le tud róla olvasni valamit. Látta, vagy legalábbis úgy gondolta, hogy látni véli, amint a férfi meglepődik a kérdésén. Ezt azzal támasztotta alá magának, hogy az felvonta a szemöldökét. Nem volt sem kifejezetten jó, sem pedig kifejezetten rossz abban, hogy felmérje az emberek reakcióit és érzelemvilágát, vagy olvassa a gesztusaikat. Mégis, leendő újságíróként tudta, hogy bőven van hová fejlődnie, ezen pedig dolgozott is. Ahogy azon is, hogy normálisan tudjon kezdeni egy beszélgetést, nem pedig egy olyan kérdéssel, amire a válasz egyértelmű volt. Mégse tudta, hogy hogyan másként kezdjen ennek neki. Abban sem volt biztos, hogy tényleg ezt szeretné-e, beszélgetni valakivel, aki - feltehetően -, ha nem lenne rajta a karkötő az életét akarná, bár így is majdnem kardot rántott rá. Mégis… úgy érezte, hogy olyan információkat szerezhet tőle, melyeket mástól nem kaphat meg, no meg figyelemelterelésnek sem volt rossz, hogy valakivel beszélgessen. A Csodaország vs. Nyomorult élet összecsapásból a Csodaország nyert.
- Nekem? - kérdezte némileg meglepve. Erre a kérdésre nem számított. Mi baja lehetne? Nem harcolt, távol állt, csak megfigyelt. Bár tény, ha azt mondja, hogy nem, nem esett baja az se lett volna teljesen igaz. És még ő is belátta, hogy talán nem pont úgy nézett ki, mint aki teljesen jól van. - Én csak néztem a... történeteket - nyögte ki végül anélkül, hogy hazudott volna, mert tényleg csak nézte a harcot és azt is, ami utána a lánnyal történt. Bármi is volt az. Nem szeretett volna hazudni, még akkor sem, ha egy teljesen ismeretlennel állt szemben. Nem az a lány volt.
Ezt követően hirtelen túl sok kérdés és információ zúdult a nyakába. Azt se tudta, hogy melyikre is válaszoljon előbb. Hirtelen megszólalni sem tudott. Csak kifújta a levegőt és még jobban magához szorította a kezében lévő pulóvert. Ez valami furcsa és megmagyarázhatatlan módon biztonságot adott számára, még akkor is, ha a teste továbbra is remegett, akármennyire is próbálta rávenni az agyával, hogy hagyja abba. Úgy tűnhetett a másik számára, hogy fázik, vagy fél. Ám egyikről sem volt szó, vagy... mindegy, nem akart erre gondolni.
- Elnézést ^^" - rázta meg a fejét kissé szégyenkezve, amint úgy érezte, hogy képes megszólalni a kérdésáradat után. - Ez így hirtelen sok volt - vallotta be, nem gondolva arra, hogy mit fog róla hinni a férfi. Normális esetben nem lett volna probléma a gyors válasszal, de most, ezen az estén valahogy nem forgott gyorsan az agya. Mondjuk úgy, hogy nem volt minden "normális". Meg kellett masszíroznia az orrnyergét, elkezdett kicsit fájni a feje, ami a történteket nézve nem volt csoda. Ettől függetlenül a lehető legrosszabbkor jött ez. Hirtelen túl hosszúnak ígérkezett ez az este, talán még sem kellett volna megszólítania ezt a férfit. - De nézzük szépen, sorban, nyugodtan szóljon, ha kihagyok valamit. Nem, nem láttam semmi furcsát, ha az előbbit leszámítjuk. Hogy miért vagyok itt, azt nem mondanám el, ha nem gond, magánügy, szóra sem érdemes - hárította ezt a kérdést, mert az igazságot nem akarta elmondani. Sem ennek a halálistennek, sem pedig másnak. Ez az ő dolga volt, senkinek sem volt hozzá köze, vagy inkább nem akarta, hogy bárkinek is köze legyen hozzá. - Egy ismerősöm mesélt róluk és nem, nem tudok többet - sóhajtott, remélte, hogy mindent sikerült megválaszolnia, amit a férfi tudni szeretett volna.
Neki is lett volt kérdése, nem is kevés. De egyelőre még tartogatta őket magának és a gondolatainak, igyekezett a lehető legjobban és legválasztékosabban megfogalmazni őket. Nem akarta még véletlenül sem lebuktatni magát, mind ezt úgy, hogy tulajdonképpen nem is tudta, hogy mivel teszi ezt meg. Körültekintőnek kellett lennie. Kicsit úgy érezte magát, mint a mindennapjaiban. Egy aknamezőn, ahol nem tudta, hogy hol és mikor lép rá az aknára, avagy mikor ér véget a játék. Arra pedig igyekezett nem gondolni, hogy az életben mostanában túl sokszor vesztett.
- Kikuchi Ayame vagyok, igazán örvendek - hajolt meg óvatosan ügyelve arra, hogy a haja ne mozduljon el annyira, hogy olyan terület váljon láthatóvá, ami sok magyarázatot igényelne. Bár nem gondolta, hogy a halálistent különösebben érdekelné az ő gondja, baja, de jobb volt ez így, legalábbis az ő számára. A felé nyújtott cigarettára csak megrázta a fejét. Nem dohányzott és abban se kifejezetten volt biztos, hogy ő ezt a fajtát el tudná e szívni.
- Én...egy picit zavart vagyok, azt hiszem ^^” - hárított, mert a férfi jól látta, feszült volt, de még véletlenül sem azért, amire a másik gondolt volna. Köze nem volt hozzá. A furcsaságokkal, amiket egy ideje látott már meg tudott birkózni, a helyén tudta kezelni őket, legalábbis annyira, hogy ne zavarja a mindennapjait és aludni is tudjon tőlük. - Én is feltennék pár kérdést, ha nem zavarja, Yuusuke-san - nézett a férfire, ám a kérdéseit tényleg csak az után intézte hozzá, ha az beleegyezett. Még sose találkozott halálistennel, nem tudta, hogy hogyan és miként kellene hozzájuk beszélni, vagy hasonlók, így úgy viselkedett, mint bárki mással, akivel interjút készített volna. Tisztelettel. Remélte, hogy ez lesz a megfelelő magatartás.
- Első körben, mi is az a halálisten? Mármint természetesen látom magát, a kardját és a furcsa egyenruháját és azt is tudom, hogy nem kéne látnom, de… ennyi, amit tulajdonképpen tudok - ferdítette el egészen picit a valóságot, mert valamennyit tudott, de nem sokat. Ám attól félt, hogy ha ezt elárulja, akkor gyanús lesz, az pedig mint már párszor mondtam: életveszélyes is lehetett volna számára.
Még tudott volna kérdezni, de nem tette. Tanulmányai során annyit egészen biztosan megtanult, hogy ilyen helyzetekben a lassan jársz, tovább érsz taktika működik jobban. Egyszerre csak egy kérdés, amire a delikvens maximálisan tud figyelni és válaszolni. Ennek köszönhetően pedig több volt az esélye, hogy megkapja az az információt, amire szüksége van, nem csak annak egy részét.

5
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Szept. 02, 15:17:58 »
Nem igazán szól semmit a történtekre, sem arra, hogy Josh és Swartz magánakciózna, sem pedig arra, hogy elvileg meg vannak mérgezve valami furcsa gázzal, sem pedig a két szörnygyanús alak eltűnésére. Az ég szerelmére, furcsa szörnyek vadásznak rájuk! Majd, ha azoktól sikerült megszabadulni, akkor elkezd aggódni e miatt is. Mindent szépen sorban.
A következő képes próba meglepte, nem igazán értette, hogy miét is kell rébuszokban beszélni. Nem reagált arra, mikor Shadow áttörte a képet, igazából ő maga kérdezni se kérdezett volna semmit, nem volt köze a lány múltjához és viselt dolgaihoz, egészen addig a pillanatig, míg Swarztnál végleg el nem kattant valami.
- Ez most komoly :/? - sóhajtott félredobva minden eddig meglévő életösztönét. Tudta, hogy ha túléli ezt a kalandot és visszagondol rá remegni fog a félelemtől, de ez most nem izgatta. Úgy érezte, hogy meg kell mondania a magáét. - Azzal akar hatni rá, hogy a fejemhez szorítja a pisztolyt? Korábban nem is ismertük egymást, maga szerint meghatná, ha lelő? Ugyan már, még én is tudom, hogy nem - mondta halálosan nyugodtan, mindenféle neheztelés nélkül. Fordított helyzetben ő megpróbált volna megoldást keresni, hogy megmentse a másikat, de nem tudta meddig menne el egy ismeretlenért. - Öljön meg ha akar, de akkor maga sem lesz jobb annál, mint aminek őt mondja - fejezte be a gondolat menetét, komolyan gondolva az utolsó mondatot. Ha itt kell meghalni a golyóáltali halál gyorsabbnak és kellemesebbnek tűnt, mint az, hogy ezek ketten egymásnak esnek őt meg közben széttépi egy szörny, mivel úgy sejtette benne járhattak az időben. Igaza volt, a fények kialudtak, egy szörny pedig megmentette az életét. Ez meglepte, de örült neki. Sok ideje azonban nem volt, ugyanis a szörny ez után őt és a másik lányt vette célba. Gyorsan cselekedett és dobta el a véres zacskót. Remélte ezzel elég időt szerez maguknak, hogy el tudjanak menekülni. Shadow is így gondolta, ugyanis egyszerre indultak neki a kijáratnak, ahol emberekbe botlottak. Ez… nos egy határozottan váratlan fordulat volt. Egy pillanatig azt hitte, hogy Bunny küldte őket is, de ez az elmélete többszörösen is megdőlt. Az egyikük a szörnyre támadt, láthatóan ismerték Shadowt és…
- Tenro! - kiáltott fel meglepve, mikor a szobából kituszkolva a másik quncyvel találta magát szemben. Több se kellett neki pár lépéssel egyből mellette termett. - Mit csinálsz… csináltok itt? Titeket is elraboltak? - kérdezte, bár a kérdése tulajdonképpen a másik lánynak is szólt, aki cipelt valakit. Arra, hogy a harcba beszálljon nem sok késztetést érzett úgy látta, hogy azoknak, akik azt intézik nagyobb a tapasztalatuk, mint neki. Láb alatt pedig nem akart lenni.
- Öm… nem annyira ^^” - felelte az egyik szőke férfi kérdésére, mi szerint jól vannak-e. - Elnézést - emelte fel a kezeit -, tudom, hogy nem tőlem kérdezte, hiszen nem is ismerjük egymást, de úgy érzem meg kell említenem, hogy Shadow és én meg vagyunk nos… mérgezve, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Korábban belélegeztünk valami gázt, aminek köszönhetően szét fognak pattanni az ereink és meghalunk, ha nem kapunk ellenszert, ami elvileg a harmadik emeleten van - fogta a lehető legrövidebbre és a legtárgyilagosabbra a dolgot, nem hitte, hogy a férfit érdekli a mese habbal és neki sem olt kedve húznia a dolgot. Megvannak mérgezve, kell az ellenszer, pont.

6
Óváros / Re:Geloof kastély
« Dátum: 2018. Aug. 31, 21:14:40 »


Hangos csattanással csapta be maga mögött az ajtót, majd gyors léptekkel szalad a második emeltről levezető lépcsőn. Egész testében remegett. Úgy vágódott ki a társasház ajtaján, mintha üldöznék. Néhány járókelő még felé is fordult, ám ő csak kedvesen megrázta a fejét, majd meghajolt feléjük, hogy semmi gond, gondosan ügyelve arra, hogy a haja mindenképpen takarja az arca egy részét. Remélte, hogy elhiszik neki. Magában még imádkozott is ezért, pedig nem hitt semmilyen vallásban vagy Istenben. Sem régen, sem pedig most, ha hitt is volna, akkor mára egészen biztosan megkopott vagy elfakult volna a hite.
Hosszú pillanatokig csak állt a társasház ajtaja előtt és nézte az utcát, az embereket, akik elhaladtak előtte. Tulajdonképpen be, majd kisétáltak az életéből, mindezt egy pillanat alatt. Nézte a nőket meg a férfiakat és próbált megnyugodni, de nehezen ment. Még mindig remegett, mintha fázna, pedig kellemes, nyárvégi éjszaka volt. Egy pulóvert is szorongatott, de nem mozdult, nem csinált semmit.
Tulajdonképpen nem volt példanélküli, hogy ilyen történik vele, hetente legalább egyszer így járt. Hozzászokott, már-már tényleg elhitte, hogy mind ez az ő hibája megérdemli. Hiszen ő tett mindig mindent rossz helyre, nem csinálta meg, amit kell és sok-sok hasonló apróság. Mégis, valahol mélyen érezte, hogy nem így van, hogy le kéne lépnie, de… nem ment. Egyszerűen nem tudta megtenni. Jó érzés volt tartozni valakihez, valahová, még akkor is, ha ez sokszor fájdalmas és kínkeserves volt. Erre a gondolatra megmozdult. Jobb karjával megmasszírozta a bal vállát, amit beütött az asztalba, mikor elesett. Sajgott és tudta - sajnos túlságosan is jól tudta -, hogy hamarosan, mint kimegy a testéből minden adrenalin és még jobban fog fájni. Ámbátor jól bírta a fájdalmat. Vajon ez mindig is ilyen volt? Néha, egy-egy rosszabb napján, vagy estéjén, mint amilyen a mostani is volt, feltette magának ezt a kérdést, de választ igazából sose tudott rá adni, mert nem tudta. Azonban, mint kiderült: rengeteg mindent mást sem tudott sem a múltjáról, sem pedig saját magáról. Persze, ez az ő helyzetében nem volt olyan meglepő, de… mindegy, tulajdonképpen nem számított, sem most, sem máskor.
Még mindig a vállát masszírozta, mikor a pulóvert szorítva elindult előre. Meglepte, mikor meghallotta a kulcscsörgését, ami szintén a keze felől jött. Észre sem vette, hogy ezt is magával hozta, pedig egészen idáig görcsösen szorongatta a kulcscsomót. Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, ahogy egyik lábát a másik után tette. Mintha nem huszonkettő, hanem sokkal, sokkal idősebb lenne. Testileg mindenképpen.
Tulajdonképpen nem volt sok vágya, csak egy nyugodt hely, ahol eltöltheti a következő éjszakát, mielőtt hazamenne reggel a jegyzeteiért aztán…. aztán mindent úgy folytatna, mintha mi sem történt volna. Ahogy mindig is tette.
Nem különösebben figyelte, hogy merre megy, vagy hogy mibe is sétál bele, csak vitték előre a lábai hol a kivilágított, hol pedig a sötét utcákon. Valahogy a Geloof kastély előtt kötött ki. Tényleg ennyit jött volna? Jó… még Ayame is tudta, hogy a válasz igen, máskülönben nem lenne itt, de… inkább csak sóhajtott, majd a kert felé vette az irányt. Bár a múzeum zárva volt, de a kert közterületnek számított, ott ellehetett pár óráig. Ez volt a terve. Aludni úgy se szeretett volna. Csak ülni és lenni. Ez egészen ideálisnak hatott számára. Arra nem számított, ami történt vele. Ahogy kilépett a kastély fala mögül érdekes, sokkal inkább földöntúli látvány tárult elé.
Egy furcsa szörny… nem, egy lidérc, így hívták ezeket, így kellett szólítania. Tehát egy lidércet, egy nőt és egy férfit látott maga előtt. Eddig tompa érzékei kiélesedtek és olyan gyorsan bújt vissza a kastély biztonságos takarásába, ahogy csak tudott. Gyorsan zakatolt a szíve. Egyszerűen nem hitte el, hogy ma ilyen szerencsétlen. El kéne futnia, ez lenne a legészszerűbb, mégis, nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy kinézzen a takarásból. Tulajdonképpen úgy volt vele, hogy ha már ezt dobta elé a sors, akkor nem fut el. Így elvonhatta a figyelmét a Valóságról, még akkor is, ha Csodaország se tűnt egy kedves helynek. Főleg nem akkor, mikor valaki épp az ember orra előtt ölt meg egy ször… lidércet.
Tág pupillákkal figyelte, ahogy a szörny, vagyis lidérc eltűnik, ám a csodálkozás helyét hamar átvette a félelem, amint a férfi véres karddal a kezében megindult a földön kuporgó lány felé. Nem tudta, hogy bántani akarta-e vagy sem, ahogy abban sem volt biztos, hogy segítene-e, ha igen. Szerencsére ez az azonban nem derült ki. Ugyanis a férfi nem bántotta a lelket, valami teljesen mást csinált, ám Ayame nem tudta volna megmondani, hogy mit. Annyira nem volt közel, hogy hallja is a beszélgetésüket, csak értelmetlen hangfoszlányok jutottak el hozzá. Az azonban biztos volt, hogy a kard markolata a lány fejéhez ért és ennek a végeredményeképp a lány is eltűnt. Ketten maradtak. Ő és a férfi.
Vége, el kéne mennie. Tudta ezt, mégse volt képes. Nem tudta, hogy ki lehet a másik, sose látta és nem is kívánt megismerkedni vele. A ruhája mégis felkeltette a figyelmét. Hagyományos, mégis különös. Shinigami. Ez jutott eszébe, bár maga sem tudta volna megmondani honnan és miért, hiszen még sohasem találkozott velük, mégis tudta. Talán valami sokadik quincy érzék volt ez, hasonló, mint mikor az állatok is megérzik a természetes ellenségük. Mennie kellett volna, mégis elindult előre. Lassan, de határozottan. Minden porcikája azt súgta, hogy meneküljön, mégse tette. Ahogy a férfi mögé ért még visszafordulhatott, láthatóan túlságosan el volt foglalva a cigijével és a nézelődéssel, ő azonban megköszörülte a torkát, ezzel elvéve magától a menekülés lehetőségét.
- Öm… láttam, hogy az előbb harcolt azzal a szö… lidérccel - javította ki magát egyből. Még szoktatnia kellett magát a „hivatalos” kifejezésekhez, de azért igyekezett. - Szóval… én…. csak azt szerettem volna kérdezni, hogy jól van-e? -  lökött ki végül pár szőke tincset az arcából, gondosan ügyelve arra, hogy a jobb halántéka ne legyen látható.
Tudta ő, hogy az egy egészen gyér kapcsolatfelvételi próbálkozás, de jobb hirtelen nem jutott eszébe. Azt azért mégse mondhatta, hogy ő egy kezdő quincy, aki semmit sem tud és éppen információt gyűjt, mert semmit sem értett abból, amit látott. Az alapján a rettentő kevés tudása alapján, ami volt, nos… nem tűnt életbiztosításnak. De még így is, ahogy erre gondolt, meg kellett érintenie a jobb csuklóját - melyet takart a kezében tartott pulóver -, hogy ellenőrizze a karkötője ott van-e, de ott volt. Nem kellett félnie, a férfi emberként tekintett rá, elvileg. Ami azonban aggasztotta, hogy még ennyi idő után is remegett, ha nem is az egész teste, de a karjai mindenképpen.
 

7
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Aug. 15, 19:53:33 »
Egyszerűen tényleg nem volt képes elhinni, hogy ennyire értelmi zokni hímekkel került össze. Ha nem az egyik, akkor a másik problémázott. A másodperc egy tört részéig az is megfordult a fejében, hogy ők az elrablójuk emberei és azért vannak itt, hogy agybajt kapjanak. Ám ezt elvetette, pont annyira volt valószínű, hogy semennyire.
- Istenem - sóhajtott, nem akart több erőt ölni ebbe, mint amennyit muszájnak gondolt. - Josh, mi lenne, ha te is lenyugodnál? A viselkedésed alapján fordított helyzetben, ha nem te lennél megvádolva te lennél az első, aki arra szavazna, hogy a biztonságunk érdekében lőjük le az illetőt. És mi lenne, ha nem képzelnél bele dolgokat, senki sem mondta, hogy megölünk, csak azt, hogy add oda a fegyvered, ennyi. Ha nem te vagy a szörny úgy is visszakapod - mondta, nem megemlítve, hogy mi lesz akkor, ha mégis bebizonyosodik, hogy a másik kettő veszélyes. Az igazság az volt, hogy ő maga se tudta mi lesz akkor, ha ez így lesz, de remélte, hogy erre nem kerül sor.
Nem értette, hogy miért ő vezeti a sort, de megtette. A hely továbbra sem volt különösebben biztató. Szeretett volna minél hamarabb pontot tenni az ügy végére, mégis bólintott, mikor Shadow azt kérdezte, benéznek-e a szobába. Káruk nem származhatott belőle. Sőt, mint kiderült még találtak is valamit, bár nem biztosítékot. Egy injekciós tűt. Zsákbamacska, pontosan ezt gondolta róla, mégis a korábban elhangzottak alapján volt egy elmélete. Ezt pedig akkor akarta tesztelni, mikor megtörténik a baj, mert bár órája nem volt, de időérzéke igen, így tehát eltette ezt is a fegyverek és a vér mellé. Komolyan kellett volna már valami táskát is találniuk.
A képes terembe érve vissza kellett fognia magát, hogy ne sóhajtson fel és forgassa a szemét. Ez pedig nehéz volt, főleg az újabb monológ után.
Csak félig hallotta Shadow okfejtését, inkább a férfi szavait próbálta összehangba hozni a képekkel. Vagyis azt az egy kérdést, ami a tortúra kezdete óta szinte mindig elhangzott. Kiben bíznak, bízik a legjobban? A képeket - és a tükröt - elnézve a válasz elég egyértelmű volt. Legalábbis számára, nem is akarta túlgondolni a dolgot.
- Én magamban bízom a legjobban azok közül, akiket itt látok, szerintem a tükör lesz az - mutatott gyorsan és határozottan arra a „képre”, amit ő a helyesnek gondolt. Nem volt már sok idejük, így, ha nem tapasztalt nagyon heves ellenkezést a vele lévő másik két személytől, akkor odalépett és kihúzta az a fiókot. Érdekes módon nem félt, valahogy pontosan olyan érzés volt, mintha egy regényt olvasna és csak külsőleg szemlélné saját magát. Talán a sokk, ami majd akkor jön ki, ha túlélte. Úgy néz ki, drága lesz a pszichológusa :/.

8
Belváros / Re:Városi Park
« Dátum: 2018. Aug. 06, 19:35:13 »

Nem lepődött meg Tenro válaszán. Azon azonban igen, amit utána magyarázott neki. Persze, azt sejtette, hogy kétféle ember létezik, aki látja őket és aki nem. De a magyarázat, vagy tulajdonképpen ő sem tudta, hogy minek nevezze, meghökkentette, bár maga sem értette miért.
- Én nem éreztem semmi ilyesmit - dünnyögte, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét, bár maga sem értette, hogy miért. Picit olyan érzése volt, mintha valami hétpecsétes titkot árult volna el, pedig erről szó sem volt, nem titkolt ő semmit. Vagy talán mégis, de arról egészen biztosan nem tudott. - Megmagyarázom - sóhajtott, egyet, majd ismét Tenrora emelte a tekintetét. - Tudod, én nem láttam mindig ezeket, csak az utóbbi pár hónapban jelentek meg. Előtte pedig soha nem éreztem olyanokat, mint amilyeneket meséltél. Vagyis… persze éreztem, mindenki érzett már ilyet, de nem hiszen, hogy ezek miatt a szörnyek, bocsánat lidércek - javította ki magát, hogy szokja a Csodaországi kifejezéseket - miatt lett volna. Hiszen ők mindenhol ott vannak, nem?  - kérdezte arra utalva, hogy ő, abban a pár hónapban, mióta látta a lidérceket a lehető legfurcsább és legszokatlanabb helyeken is beléjük futott. Persze, ilyenkor próbálta nem bámulni őket, és úgy tenni, mintha mi sem lenne ott. Nem akarta, hogy őrültnek nézzék és azt sem akarta, hogy ha ezek a szörnyek esetleg valósak - akkor nem igazán hitt ebben az opcióban -, akkor konfrontálódnia kelljen velük :s. - Ugyan, ne kérj bocsánatot. Én csak örülök neki, ha kifejted ezeket ^^. Kicsit kevésbé érzem már magam elveszettnek ebben az új világban - mondta, majd felnézett az égre. Valóban egy új világban lenne? Tulajdonképpen nem, minden ugyanolyan volt, csak ő látott többet. Ezt tudta, vagy legalábbis kapizsgálta, mégis… teljesen úgy érezte, mintha egy új világba került volna - Csodaországba, ahogy ő nevezte -, ahol ki kell tapasztalnia a szabályokat.
- Én mit gondolok? - tette a szája elé a kezét, hogy valóban átgondolja. Eddig nem igazán foglalkozott bővebben a fiúval és a történtekkel, csak pontosan annyira, amennyire kifejtette. - Szerintem igazad van, néha valóban jobb lenne, ha megállna gondolkodni, nem csak a harcban, de az előtt is, hogy kinyitja a száját. De még csak középiskolás, vagy legalábbis számomra annak tűnt, még komolyodhat - alkotott óvatosan véleményt. Tényleg nem ismerte a fiút, egyszer találkozott vele, nem úgy, mint Tenro. Így nem érezte úgy, hogy egy teljesen helytálló véleményt tudna formálni, feleslegesen szidni valakit pedig nem szeretett volna.
Tenro kérdése arról, hogy miért tanul azt, amit, meglepte, ez az arcára is tisztán kiült. Nem számított rá, nem is gondolta, hogy a másikat érdekelné ilyesmi. Nem is válaszolt egyből.
- Szeretem, a rejtélyeket és szeretem tudni, hogy mi van a dolgok mögött és ezt, ha olyan, szeretném megosztani az emberekkel, mert hiszem, hogy mindenkinek joga van az igazsághoz. Régen is mindig kreáltam valami összeesküvés elméletet, aminek megpróbáltam utána járni - mosolyodott el, mikor felidézte, hogy pár társával annak idején betört az árvaház igazgatójának irodájába, hogy bebizonyítsanak valamit. Hogy mit, arra már nem emlékezett, de csúfos lebukás és hatalmas büntetés lett a vége. De a nyomozós része izgalmas volt. - Bár… az utóbbi időben kezdek elbizonytalanodni azt illetően, hogy jól választottam-e ^^”. Most valahogy nem akarnak menni a dolgot - vallotta be, mert tényleg így érezte. Mostanában igen kevés sikerélménye volt, bármit is próbált csinálni az nem úgy sikerült és nem olyan minőségben, ahogy azt tervezte. Úgy érezte, hogy kevés ő ehhez, az pedig, hogy feltehetően már diplomát sem kap csak ezt bizonyította számára. Mégis… egészen eddig nem volt képes arra, hogy otthagyja az egyetemet, valami még ott tartotta. Talán még volt egy halovány vágy benne, hogy bebizonyítsa, hogy ő ennél többre képes, de ebben még maga sem volt biztos. Egyelőre csak sodródott az árral és gyakorlatilag mindenféle tét nélkül csinálta a dolgait.
Sejtette, hogy a történelem ismertetésével temérdek új információ zúdul ismét a nyakába, de álmában sem hitte, hogy ennyi. A történet befejezte után nem szólalt meg egyből, kellett neki pár perc, hogy feldolgozza a hallottakat. Lelkek átküldése, shinigamik, fajirtás, lélekpusztítás és hasonlók @.@. Mind, mind olyasmi, aminek még helyet kellett szorítania a világában.
- Ö… - rázta meg a fejét és ütögette meg az arcát, hogy visszatérjen a valóságba -, nem mondom, hogy mindent megértettem, de azt hiszem, hogy a lényeg megvan. Azonban, lenne még egy kérdésem, ha nem unsz. Mi az a shinigami? - már-már kellemetlenül érezte magát, hogy ennyit kérdezett, de megfogadta, hogy ez volt mára az utolsó. Ez után elköszön, esetleg kér egy elérhetőséget, de most egészen biztosan nem zaklatja tovább a lányt.

9
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Aug. 05, 20:15:57 »
Nem hányt, ezt határozottan sikernek élte meg. A tárat, ahogy a másik kérte oada adta neki, nem érezte úgy, hogy szüksége lenne rá a jövőben. Arra, hogy Swartz ismerte a halott nőt, csak felvonta a szemöldökét. Egy német férfinek, hogy hogy koreai ügyvédje van? Pontosan ez a kérdés fordult meg a fejében, ám hangosan nem tette fel. 
- Tök mindegy, hogy ismerte-e vagy sem, nem változtat semmit a dolgokon - sóhajtott, majd elindult a következő pályára vezető ajtó felé. Nem kívánt többet foglalkozni ezzel a kérdéssel, remélte, hogy Shadow is elengedni. A nő meghalt. Korábban Her Swartz osztotta fel a csapatokat. Komolyan számít, hogy ismerte? Úgy vélte, hogy nem. Ahogy az sem számított, hogy miért. Most nem voltak olyan helyzetben, hogy egymás múltja alapján ítélkezzenek. Össze kellett fogniuk, hogy túléljenek, ennyi és pont.
Nyugodtan lépett be az ajtón, a második emeletre, vagy pályára, ahogy már magában nevezete a dolgokat. Nem lepte meg az újabb TV és az sem, hogy az őrült, megalomániás fogva tartójuk megint egy novellányi beszédet mondott arról, hogy mit kell csinálni. Komolyan, olyan nehéz lenne két mondatban összefoglalni a lényeget?
Már éppen reagált volna Shadow mondandójára, mikor megjelent a két hiányzó társuk. Na, ez tényleg egy váratlan fordulat. Vagy talán nem is annyira. Az továbbra se különösebben érdekelte, hogy kinek mi a múltja, mennyire bűnöző, vagy éppen kegyetlen gyilkos. Mint korábban mondtam: neki ez nem igazán számított jelen helyzetben.
- Elég legyen már :|! - kiabált rá a három veszekedőre, reményei szerint ezzel beléjük fojtva a szót. Nem tudta, hogy ő maga mit higgyen. Korábban pontosan ő maga állt elő azzal az eshetőséggel, hogy talán a társaik azok. Még most is fenntartotta ezt a lehetőséget, sőt, a delikvensek ruháját megnézve sem bizonytalanodott el. A szavaik mégis őszintének hatottak. Ha ők is voltak, akkor nem emlékeztek rá, nem azért tették, mert annyira akarták. - Her Swartz megkérném, hogy nyugodjon meg és ne húzza fel magát mindenen, ami történik velük, inkább számoljon el tízig és gondolkozzon közben. Rémlik, hogy ez egy csapamunka lenne? Tudja lehet, hogy ők voltak a szörnyek, nem zárhatjuk ki, de az is lehet, hogy csak így akarnak minket átverni és rávenni arra, hogy végezzünk egymással, rontva az esélyeinket. Erre gondolt egyáltalán? - kérdezi, ám el is fordult a férfitól, tulajdonképpen nem is várt semmilyen választ, nem érdekelte és úgy sejtette, hogy az időt sem kellene húzni, hiszen megint csak félórájuk volt. Vagy már annyi se. - Amúgy… muszáj bírósdit játszani, nem lenne egyszerűbb megkeresni a biztosítékokat? Talán nem menne felesleges veszekedéssel az idő - vetette fel, mert nem rémlett neki, hogy azt mondták volna, hogy kötelező egymást gyilkolni. Ha viszont muszáj volt, akkor vállalkozott ő, úgy se tűnt úgy, hogy tolonganának ezért a feladatért. A gépezetet viszont nekik kellett kivenni.

10
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Júl. 15, 00:19:19 »
Szerencsére Ahmad időben reagált a szólására, így csak a szörny lábát lőtte el, ami jó volt, ha igaz volt a teóriája. Azt ötletre, hogy kövesse a másikat csak bólintott, majd ment utána, miközben néha-néha azért a háta mögé pillantott, hogy látta: biztos nem jön-e utánuk senki. Meglepve vonja fel a szemöldökét a Swartz és Shadow között történtekre. Ő maga nem tudta volna így lerendezni a dolgot, de véleménye szerint erre semmi szükség nem volt, már a fölösleges erőszakra.
- Igen jól látja és elhiszem, hogy kikészítette, amit látott, de kérem: nyugodjon meg. Attól nem lesz jobb, ha mindenkiben ellenséget lát és gondolkodás nélkül ránk fogja a fegyvert - sóhajtott. Nem tetszett neki, hogy a férfi az után, hogy többször majdnem cserben hagyta a józan esze, de egyelőre nem szólt bele. Még arra is rábólintott, hogy menjenek a biztosíték után, jobb ötlete amúgy sem volt és valahogy ki kellett jutniuk ebből a tagadhatatlanul szar szituációból.
- Egyébként… mi lett a lánnyal? - kérdezte, mielőtt elindultak. Tudnia kellett, hogy igaza van-e a szörnnyel kapcsolatban. Fontos volt a továbbiak szempontjából. Ahogy az is, hogy most mit talál ki. Nem értette, hogy mikor és milyen módon lett ő a csapat agya, de kicsit frusztráló volt, mintha ő felelt volna mind a hármójuk életéért :s. Mindenesetre azért tette, amit vártak körülnézett és megpróbált kitalálni valamit élhetőt, ahol senkit se hagynak hátra.
- Shadow, mi lenne, ha távol belelőnél bármibe, hogy a szörny figyelmét felkeltse és arra menjen, majd amint elment, még lőnél párat, hogy ott is maradjon? Én addig bemegyek és elrendezem a biztosítékokat, hogy legyen fény. Her Swatrz maga itt maradna Shadowal hátha szüksége lenne önre - mondta, bár nem hitte, hogy a lány a férfi segítségére szorul, egyszerűen csak nem akart vele kettesben maradni. Ennyire nem bízott benne. Amint mind a ketten belementek az ötletébe és odaadták neki a biztosítékokat várakozó állásba helyezkedett. A lövések elhangzása után megvárta, míg a szörny elszalad mellettük, vett egy mély levegőt, aztán beszaladt. A szag egyből megcsapta az orrát, pár pillanatra meg is torpant, de aztán ment is tovább. Felkapta a hiányzó darabot, majd a lehető leggyorsabban megpróbálta helyre tenni őket.
Amint kigyúltak a fények egy megkönnyebbült sóhajt hagyta el az ajkait. Egyelőre még életek.
Nem akart körülnézni, de bármerre nézett maradványokat látott. Minden kifejezetten undorító volt és a látvány bevétel is voltak gondjai, de szaggal… félő volt, hogy ide hányni fog. Bár… több mint egy napja nem evett, maximum gyomorsav jött volna fel :S.
- Szerintem nézzük meg a térképen, hogy merre van az ajtó és menjünk, nincs sok időnk - mondta a többieknek, miközben felkapta Cho fegyvereit és már el is indult kifelé, hogy megelőzőn minden katasztrófát.

11
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Jún. 27, 22:29:27 »
Továbbra sem volt benne biztos, hogy jó irányba mennek, no meg, hogy jól döntött, de ilyen volt az élet. Azt, hogy Shadow nem tud tüzet csinálni csak egy bólintással vette tudomásul. Nem különösebben volt feldobva ettől a ténytől, de nem tudott mit tenni. Még a megjegyzését is visszanyelte, mi szerint mindegy, hogy dohányzik-e a lány, feltehetően az öngyújtót is elvették volna tőle. Legalábbis Ayame úgy hitte, nem ő az egyetlen, akitől elkobozták a dolgait. Ahogy kialudtak a fények, meglepve vette tudomásul, hogy nem maradtak teljesen sötétben, de ez semmi sem volt. Pont arra volt, elég, hogy az orruk végénél picit tovább lássanak, a teóriája alapján a szörnyeket nem tartotta távol.
A fények kihunyása utáni hangok és történések koránt sem voltam biztatóak, hirtelen azt se tudta, hogy merre kapja a fejét, mire figyeljen, annyi hatás érte egyszerre. Így kissé meglepődött, mikor Herr Swartz a földre lökte őket. Ahogy a férfi zavart tekintetét nézte meg kellett állapítania, hogy túlbecsülte picit :s. Valamint azt sem értette, hogy mire fel ez a nagy menekvés egy biztosítékkal. Három kellett a kijutáshoz, a férfinek egy volt. Semmire sem ment vele.
- Idióta :S - dünnyögte, miközben talpra állt a nem túl kellemes találkozó után. Értette ő, hogy valami borzalmas jár köztük, akármennyire is igyekezett ignorálni a hangokat, ő is hallotta, hogy a lányt majszolják. Fel is fordult rendesen a gyomra. De pont ezért kellett volna egymással és nem egymás ellen dolgozniuk.
- Azt a kurva, de undorító - reagálta le a szörnyet, mikor az megjelent. Alapvetően nem olyan nő volt, aki káromkodott, de ezt most egyszerűen nem tudta visszatartani. A látvány, meg úgy az egész szituáció megkövetelte tőle. És nagyon jól esett neki. Hagyta, hogy a másik hátrébb lökdösse, de közben azért gondolkodott és valami egészen furcsa és rettentően ijesztő dolog jutott az eszébe.
- Shadow, ne öld meg egyből, ha lehet, csak próbáld mozgásképtelenné tenni. Szerintem ez Chaterine, a másik pedig Josh. Bár ha így is van, nem tudom, hogy tudnánk e bármit is tenni értük :S - osztotta meg a lánnyal a felvetését a szörnyeket illetően. Nem lehetett ebben egészen biztos, de két szörny volt, két társukról nem tudtak semmit és ott voltak azok a bizonyos szúrásnyomok is. De ez akkor nem magyarázta, hogy ki és miért lopta el a vért. Vagy… ha a társaik azok korábban átalakultak volna, miután elváltak? Bonyolult volt ez így >w>. Hirtelen elkezdte nagyon remélni, hogy korábban volt igaza és tényleg csak vért vettek tőle. Vér! Volt nála még egy véres tasak. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy a szörny felé dobja, mint egy figyelem elterelés gyanánt, de ezt el is vetette. Később még jól jöhetett egy szorultabb helyzetben, mert Ayame szerette volna hinni, hogy lesz később és nem itt és nem most és nem ez által a borzalom által fognak fűbe harapni.
- Illetve… hogy szerezzük meg a harmadik biztosítékot? - kérdezte, mert náluk volt egy, ha jól emlékezett a férfinél is egy. Az az kettő, az utolsó még hiányzott.

12
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Jún. 14, 22:33:28 »
- Kézenfekvő lenne, hiszen friss - vonta meg a vállát, bár ő csak találgatott és mivel más élőlényt nem látott a közelben, ez tűnt a leglogikusabb magyarázatnak. Azt továbbra se tudta - és nem is akarta -, hogy milyen okból lehetett szívószál a tasakokhoz.
Amikor kinyílt a láda, sóhajtott egy mélyet. Tudta, hogy még koránt sincs minden rendben, mégis most, ha nem is sokkal, de egy fokkal nyugodtabb lett. Ám ez nem tartott sokáig, mivel furcsa hangot hallott. Mintha valaki inna valamit! Ahogy hátra fordult, szerette volna hinni, hogy hallucinál, de… nem. Az ott hagyott véres zacskó üres volt, valaki itt járt, megitta annyi idő alatt, amíg nem figyeltek, majd el is tűnt. Ez két dolgot jelentett. Szerette a vért és nagyon, nagyon, nagyon gyors volt vagy láthatatlanná tudott válni. Nos… tulajdonképpen egyik lehetőséget se tartotta túlságosan jónak, vagy olyannak, amit szívesen választott volna.
- Igen úgy fest :/ és menjünk, lassan idő lehet - állt fel. Egyelőre nem különösebben zavartatta magát a szörny miatt. Igen ott volt, ezt tudta, de amíg nem látta és nem őket támadta jobbnak látta nem zargatni. Szeretett volna hinni abban, hogy a szörny is így fog tenni, legalább még egy kis ideig. Ahogy visszaértek a kiindulási ponthoz egy apró nyögés hagyta el az ajkait, amint meglátta a digitális órát. Hát nem állt jól a szénájuk, egyáltalán nem. Sehol senki és már csak öt percük volt addig, míg rájuk nem eresztették a többi szörnyet. Már ha eddig is nem voltak közöttük. Mit is mondott az őrült tudós? Ha kialszanak a fények, megjelennek a szörnyek… fények. Igen, ez lehetett a nyitja a dolgoknak. Talán nem is szabadjára engedik a szörnyeket, talán már most is azok, csak korlátozott a mozgásterük. Nem szerette volna kipróbálni, hogy igaza van-e, de az óra állásából nagyon úgy festett, hogy erre sor fog kerülni. Shanow szavaira kapta fel a fejét, de nem mondott semmit, csak bólintott. Két út - mert a harmadikat, amin senki sem ment, számításba sem vette - ezek voltak a lehetőségek. Vennie kellett pár mélyebb levegőt, ugyanis bárhogyan gondolkodott nem tudott eltekinteni a ténytől, hogy emberéletekkel játszott. Szíve szerint Josh és a koreai hölgy után ment volna, azonban ez most nem a szív döntése volt.
- Menjünk Herr Swartz és a lány után - sóhajtott végül, miközben ki söpört pár szőke tincset az arcából. - Nem szimpatikus a férfi, nem bízom benne, a nyakamat teszem rá, hogy titkol valamit, de vele nagyobb eséllyel élhetünk túl - indokolta meg a döntését, amit maximálisan racionális alapokra helyezett. Valahol mélyen utálta magát ezért, de nem volt választása. Élni szeretett volna és úgy gondolta ezzel a megoldással élhetik túl a legtöbben, a legnagyobb eséllyel!
Ahogy elindult Shanow-al a nyomában, véreszacskóval a kezében üres tasakokat vélt felfedezni, tehát mindenhol volt élelem kirakva a lénynek, feltehetően minden felé járt. Amint a négyes elágazáshoz értek, majdnem megint sóhajtott egyet.
- Szerinted merre mehettek? - kérdezte, miközben próbált alaposan körülnézni, hátha meglátja a biztosíték, vagy a társaik nyomát. - Egyébként… ha itt és most tüzet kéne gyújtanod, abból amink van, menne? - kérdezte magát is meglepve, teljesen nyugodtan, annak biztos tudatában, hogy rövid perceken belül kihunynak a fények. Jó lett volna, ha valami minimális fényforrásuk marad azért.

13
Belváros / Re:Városi Park
« Dátum: 2018. Jún. 11, 23:45:39 »

A kérdésére nem kapott túl bíztató választ, bár valahol mélyen sejtette, hogy ez így lesz. Még mindig olyan furcsa és idegen volt számára az egész, mintha a világ szórakozott volna vele. Jobb reakció híján csak bólintott Tenro szavaira, majd arra figyelt, hogy a lány mit mond a kinézetükről.
- Semmi baj, köszönöm, hogy megpróbáltad a kedvemért ^^ - mosolygott hálásan a lányra, hogy még véletlenül se érezze rosszul magát. Így is nagyon sokat segített neki a válaszaival. - És… mindenki látja őket? - kérdezte félve, bár sejtette a választ. Nem. Ő se látta mindig ezeket a lényeket, igazából csak az utóbbi időben jelentek meg az életében, hirtelen, minden előjel nélkül. Eleinte arra gyanakodott, hogy valami súlyos gond van az agyával. Több orvosi rendelőben is járt, államiban és magánban egyaránt. De mindenhol ugyan az volt az eredmény: makk egészséges, az agyával minden rendben. Ő pedig elfogadta ezt a szakvéleményt, egyebet nem tudott tenni. Ha másra nem, legalább erre jók voltak a történtek. Kiderült, hogy nem őrült meg, inkább belecsöppent Csodaországba. Nem igazán tudta volna megmondani, hogy melyik a „jobb”.
Arra, amit az általa ismert három személyről mondott csak bólintott, miközben igyekezett a lehető legtöbb mindent lejegyzetelni, amit tudott és ami fontosnak számított. Legnagyobb szerencséjére Tenro remekül tapintott rá arra, hogy milyen információra lehet szüksége és azokat osztotta meg vele. Egyedül csak akkor vonta össze a szemöldökét, mikor a nagyhangú, sötéthajú srác került szóba.
- Nekem a vacsora alapján nem tűnt ennyire butának. Kicsit hirtelen és forrófejű ez ragadhatatlan és a reakciói inkább illenek egy shounen mangába, de ennyi. Mi történt korábban, hogy ennyire negatív véleménnyel vagy róla? - kérdezte, de most is, mint a beszélgetés során mindig, fel volt készülve arra, hogy Tenro esetleg nem válaszol neki. Ezt minden alkalommal elfogadta - volna -, de most reménykedett, hogy a lány nem hátrál ki és elmondja az információt. Úgy érezte, ez a későbbiekben még egy hasznos információ lehet.
- Igen, onnan. A tanárom és oknyomozó újságíró, én is annak tanulok - bólintott. - Bár, ahogy korábban mondtam: az ismerem kicsit túlzás Inkább úgy mondom, hogy tudok róla pár dolgot, de az ismeretségünk első körben az órákra és a beadandókra korlátozódik. Legalábbis eddig így volt, különös módon mostanában valahogy egyre többet futunk össze az iskola falain kívül is - sóhajtott, nem hozzá réve, hogy ez is legalább olyan furcsa játéka volt a sorsnak, mint az állítólagos quincy léte. - Félre ne értsd, ezek nem olyan jellegű találkozók, ezek mind véletlen történnek - mondta és még csak nem is hazudott. Tenronak maximálisan felesleges is lett volna. Nem volt az egyetem tanulója, még ha olyan jellegű találkozóik is lettek volna, azzal se nagyon tudott volna mit kezdeni. - Ha érdekel valami, megpróbálhatok válaszolni, de nem hiszem, hogy tudnék. A kapcsolatunk tényleg csak a szokásos tanár-diák viszony keretei között zajlik.
Kicsit megnyugodott, hogy annak idején Tenronak is furcsa volt a szituáció, még akkor is, ha ő sokkal könnyebben alkalmazkodott, mint Ő. Bár alapvetően a gyerekek sokkal könnyebben fogadták be az új információkat, mint egy huszonegy éves már-már felnőtt nő. Azonban az is hozzátartozott az igazsághoz, hogy ilyen téren Ayame se volt a legrugalmasabb ember. Nem volt baja a kis változásokkal, de a nagyoktól nagyon ódzkodott. Azonban ódzkodás ide, ódzkodás oda valami felkeltette a figyelmét a lány mondandójában.
- Történelmét? - kérdezte meglepve. - Milyen történelme van a fajtádnak? - persze, ez nem volt példa nélküli és annyira meg sem kellett volna lepődnie, mégis meglepte. Valahogy eddig nem is gondolt arra, hogy a quincyknek külön történelme lehet az emberek mellett, holott egyértelmű volt, hogy így van. Valahonnan jönniük kellett. - Esetleg tudnál mesélni erről is picit? - kérdezte óvatosan. Már így is nagyon pofátlannak érezte magát, hogy eddig és ennyi butasággal feltartotta a lányt, remélte, hogy ennyi még belefér az idejébe >w>.

14
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Jún. 05, 20:58:09 »
Herr Swartz magyarázata nem elégítette ki a kíváncsiságát, mi több, sokkal inkább festett úgy, hogy ki akart térni a válasz alól, semmi mint, hogy válaszolni szeretne. Arról nem beszélve, hogy a pókerarc feltehetően nem a férfi legjobb skiljei közé tartozott, ugyanis a válasza előtt válaszolt már-már úgy nézet, mint akinek a fogát húzzák. Annak ellenére, hogy semmi konkrétat nem mondott, csak mesterien terelte a témát és picit a szerencse is vele volt. Bekapcsolt a tévé és elindult a végtelen mennyiségű beszédáradat. Ayame nem tudta volna megmondani, hogy élő adást látnak-e vagy felvételt, de ez talán nem is volt annyira lényeges. Ahogy elsötétült a kép, igyekezett feldolgozni a hallott információkat, nagyon sok minden hangzott el, ennek pedig több, mint a fele haszontalan volt. A lényeget pár szóban összelehetett foglalni. Az alapján, hogy mennyire szeret a saját kis dolgairól beszélni - és hallgatni a saját hangját - egy egoista, nem kicsit őrült professzor valami különös, ki nem mondott oknál fogva elrabolta őket és ahhoz, hogy kijussanak szabaduló szobásat kellett játszani életre-halálra. Csodásan hangzott, csak azt nem értette miért kellett ehhez egy monológot rittyenteni :/. Hosszú volt, felesleges és nagyon idegesítő. Az óra szerint tizenkét percig tartott. Egyes tanárai egy félév alatt nem beszéltek ennyit :S.
- Igazából nem tudjuk mik a szabályai - jegyezte meg, mint egy mellékesen, még indulás előtt. - Csak azt mondta, tartsuk be őket, ismertetni nem ismertette. Mindenki gondol valamire, de hogy mi lehet az igazság? - vonta meg a vállát. Ezzel talán sikerült ráijesztenie másokra, de nem ez volt a célja, inkább gondolkodásra akarta bírni őket. Ugyanis ez számára egy valamit jelentett. Az a szabály, hogy nincs szabály. Van egy feladat, azt pedig úgy oldják meg csapatostul, ahogy lehet.
Nem bízott túlságosan a német férfiben, mégis csinálta, amit mondott, egyelőre nem látott rá különösebb indokot, hogy ne tegye, így hát elindult az arab lánnyal, hogy felfedezze a számukra kijelölt szobát.
- Köszönöm - bólintott a lány szavaira, bár nem részletezte, hogy ez nem csak ösztön, hanem azoknak a hasznosítása is, amit az egyetemen tanult. Belépve egyből végigfutott a tekintete a szobán nagy volt és romos, mégis azonnal kiszúrta a ládát a biztosítékkal és egy véres zacskót, amit társa is. Ebben nem lett volna semmi furcsa, ha ez régi, de új volt, még friss vérrel. Mi a francot kereshet egy romos kórházszerűségben egy új véres zacskó pont itt, a romok között. Ez már több, mint furcsa volt, de nem feltétlen tartotta haszontalannak, ahogy levette furcsa dologra lett figyelmes, egy cső lógott ki belőle, mintha most vették volna le valakitől. Amint ez a gondolat megjelent az elméjében egyből ellenőrizte is a sajátjait, akaratlanul is kicsúszott egy káromkodás.
- Ez valamelyikünk vére lehet :| - jegyezte meg, miután látta a bal karját és volt egy olyan sejtése, hogy nem csak ő járt így, arra pedig inkább nem gondolt, hogy esetleg valamit beadtak neki, amíg aludt. Mindenesetre, a vért magához vette, majd a kábeles ládához lépett. Egy számkódos zár. Látott már ilyet telefonos, szabadulószobát imitáló játékokban, csak keresnie kellett valamit, amin számok szerepelnek, vagy tovább vezethet. Bár… ez volt az első szint, így nem számított nehezebb feladványra és egy így is lett, hogy felnézett három szobrot látott maga előtt, melyek egy-egy a kezükkel számokat mutattak. 4. 5. 2. Már éppen tett volna egy próbát a számokkal, mikor Shadow szólt neki, ő pedig felé pillantott, majd oda ment hozzá, hogy lássa pontosan mit is szeretne.
A kérdésre nem válaszolt egyből. Nem bízhatott senkiben, így az lett volna a leglogikusabb, ha nála van fegyver, de az nagy volt, ő maga pedig semmit sem tudott volna kezdeni vele, mi több, ha menekülni kellene, akkor csak akadályozná.
- A tied lehet - mondta végül egy sóhaj kíséretében, majd felállt a megfelelő helyre, hogy a lány kivehesse. - Szerintem tudom, hogy nyílik a zár - mondta, majd mikor a másiknak már nem volt bent a keze lelépett az ajtó nyitóról, visszatért a dobozhoz, majd beütötte a vélt kódot.

15
Lezárt küldetések / Re:Hadművelet neve: X
« Dátum: 2018. Máj. 28, 20:47:11 »
Egy nagy sóhaj kíséretében vette tudomásul, hogy nagy részben sikerült lenyugtatnia a kedélyeket. A zokogó lánnyal is szeretett volna kezdeni valamit, ám ötlete sem volt, hogy mivel és hogyan csitíthatta volna kicsit :S. Mégis úgy érezte, hogy a véleménye szerint arab leányzó nem a legjobb ebben, így ő is a zokogó mellé térdelt.
- Elhiszem, hogy furcsa ez a helyzet és koránt sem mondható normálisnak, de élünk, van fegyverünk, hidd el, minden rendben lesz. Vegyél egy mély levegőt és számolj vissza tízig - ajánlotta végül. Talán ezzel az egyszerű trükkel sikerül majd picit elvonni a lány figyelmét és megnyugtatni.
Végül az idősebb férfi próbálta átvenni a vezető, kezdeményező szerepet. Ayame csak figyelte a történéseket, igyekezett sodródni velük, ebben volt a legjobb. Végig hallgatta a többiek bemutatkozását, igyekezett a legtöbb információt feljegyezni, ahogy azt annak idején valamelyik első gyakorlati szemináriumán tanították neki.
-  Ayame vagyok  ^^ - biccentett egyhén mosolyogva a jobb benyomás érdekében, miután tényleg mindenki elmondta, amit szeretett volna. Az, hogy a lány honnan tudott olyanokat, mint bombák és fegyverhasználat a vele folytatott pár szavas beszélgetésből sejtette. Egy valami azonban szemet szúrt neki. Vagyis kettő, az első, hogy mind más-más országból voltak. Vagyis a legtöbben biztos. Német, arab, japán, koreai és angol vagy amerikai, legalábbis erre tippelt. Bár a fiú skandináv gyökerekkel is rendelkezhetett. Ez egyértelmű volt, azonban volt még valami.
- Herr Swartz - fordult a férfi felé - honnan tudta, hogy milyen típusú ez a fegyver? - kérdezte nemesen és egyszerűen, ugyanis ezt a tudást véleménye szerint egy egyszerű ember nem birtokolhatta volna, ha csak nincs valami katonai múltja, vagy nem fegyver bolond. Bár igen kicsi lett volna az esélye, hogy pont egy ilyen embert fogjanak ki.
Josh újabb kirohanására már nem reagált, csak sóhajtott egyet. Nem kívánta kommentálni az eseményeket, inkább a tévé felé pillantott, amint az valami életjelet mutatott. Éjfél volt. Bárcsak a lottón lett volna ilyen szerencséje :S.

Oldalak: [1] 2 3 ... 5