Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Takahashi Ryuunosuke

Oldalak: [1] 2
1
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Nov. 15, 18:20:29 »
Miért...? Miért nem értem ide időben? Ha megkapta volna korábban a medált, akkor most is meglenne a karja. Nem halt volna meg. Vagy tévedek? Ez a harc a kezdetektől fogva lehetetlen volt? Első pillanattól kezdve halálra vagyunk ítélve? Mi értelme... – megdörzsölöm pulcsim ujjával a szemeimet, aztán üveges tekintettel nézek hátra Lucrezia-ra, aki ugyancsak nem akarja abbahagyni azt amit elkezdett. Még koránt sincs vége – Miért is ne lehetne... Csak essünk túl rajta minél hamarabb... – azzal lábaim el is indulnak pontosan abba az irányba, de hirtelen beleütközök egy kiküszöbölhetetlen, láthatatlan falba.
- Nem ez volt a terv – és az a fal még beszélni is tud.
-   Nincs többé értelme...
- Megegyeztünk. Ha te meghalsz, én is eltűnök, márpedig én semmiképpen nem óhajtok elállni az utadból – emlék szerűen jelenik meg előttem egy tükör, benne egy alakkal.
-   Hiába, ebből nem kerülünk ki élve. Ráadásul... Ha túl is éljük, hogy fogok a szemükbe nézni?
- Miért, annyira nagyra tartod magad hogy az emberektől a megvetésen kívül másra számítasz? A helyzet ugyanúgy nem változik. Sosem leszel se több, se jobb senkinek sem – ekkor kinyúl a jobb karjával a tükörből és az ujjait a nyakamra fogja, majd egyre erősebben és erősebben kezdi el szorítani velük azt – De ha nem teszed azt amit én mondok, majd én teszek arról, hogy az új barátocskáid megutáljanak.
Kezeim remegni kezdenek. Az a sötét szempár a lelkem mélyére hatol, ennek semmi sem szent. Nem enged, nem tudok mozdulni. Csak egy válasz préselődik ki a torkomon.
-   Hai... – és ezzel el is tűnik.
Mire a teljes leblokkolásból felkapom a fejemet, Renzou a halott Speedy-hez siet, majd szól hogy menjünk amíg lehet. Tompán nézve az eseményeket, kénytelen vagyok én is utánuk indulni. Látom, hogy Cat segít Tenro-nak, de nekem nincs képem odamenni, a medál még mindig a zsebemben van. Mire odaérnénk a kijárathoz, egy nyíl hatására az beomlik. Esélytelen... Ebből nincs menekvés, és természetesen ahogy az lenni is szokott, ha zuhanni kezdünk lefelé, bizony a gödör aljára kell érni. Lucrezia bebizonyította hogy még mindig van rosszabb és rosszabb. Ezesetben az ereje hirtelenjében akkorára nőtt, amelyet egyszerűen már nem bírok elviselni két lábon - Legyen már vége! – A hatalmas lélekenergia összeszorít, akárcsak egy lepkét amelyet egy gyerek a markában tart. Feladom, a térdeimre esek és észre sem veszem, hogy amit eddig őrizgettem az kiesik a zsebemből. Felpillantok a közelgő halál képére, de nem ijedek meg. Behunyom a szemeim és várom hogy elérkezzen, és hamar megszűnjön minden körülöttem, velem együtt. Nem hiányoznék senkinek sem ezen a földön. Egy léleknek sem.
Ám nem történik semmi sem. Újra kinyitom a szemeimet, de amit akkor látok egyszerűen hihetetlen. - Megint hallucinálnék...? Speedy... Él? Hogyan?! – a fejemhez kapok és kínomban hallhatóan elnevetem magam – A sárkánylánc... – Ekkor nyúlok csak a zsebembe, és veszem észre hogy az már nincs is ott, hanem pontosan ott van ahol annak lennie kell. Ráadásul a kar problémája is megoldódott vele. Csak bambulom lélektelenül amit csinál. Harcol mindazért ami számára fontos, amiben és akikben hisz. A családjáért. Talán van még remény?  Azonban az élete, életünk még így is késélen táncol. Van értelme feleslegesen hitegetnem magam? Én miben higgyek?
A kijáratot Renzou megnyitotta, de az a két lábon járó élőhalott monstrum még mindig nem adta meg magát. Viszont... Megsérült. Az elhangzó szavak végre eljutnak a füleimig, és értelmet nyernek - A fenébe is... – megelégelem saját magam ostoba, undorító, és gyenge természetét és a lélekenergia hatalmas nyomására is, de megpróbálok talpra állni.  Miért is? Mert gyűlölöm magam. Gyűlölöm, amiért gyenge vagyok, olyan apró vagyok akár egy hangya a földbe ásva. Gyenge vagyok, annyira gyenge hogy sokszor magamat sem szívesen mentem meg, mert egyszerűen csak nyűg vagyok már saját magamnak is. Előveszem azt a keresztet, amelyet réges rég kaptam. Hát persze, hisz ez sem hiába kerülhetett hozzám.
Gyűlölöm magam... De ha magamért nem is, másokért talán tudok ennyit tenni! – megpróbálom megidézni minden erőmmel az íjamat, és ha ez sikerült kihúzom az ínt, ezzel egy nyilat előidézve.

-   Himmlische Pfeil! – üvöltöm a levegőbe, abban bízva hogy nem hagyom ismételten cserben a barátaimat.

2
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Nov. 08, 21:10:47 »
A humora még megvan, akkora probléma nem lehet – gondoltam magamban egy félmosollyal az arcomon. Ezek szerint megmarad.
-   Majd kitalálunk egyet, de egyelőre ne strapáld túl magad – bólintok egyet Tenronak, aztán visszafordulok a csatatér felé.
Kétségtelen hogy ez durva meccs lesz. Naraku és Speedy támadását olyan könnyedén kivédte, mintha meg se kottyant volna neki az eddigi harc. Miből van ez a nő?! Úgy látom Renzou-t jól tettük, hogy magunkkal hoztuk legalább van valami haszna, nem úgy mint nekem jelenleg – köhintek egyet bal könyékhajlatomba. Remélem nem feleslegesen állok itt, és az a kulcsfontosságú tárgy valóban Tenro-nál van. Hogy is szólt az a mese? Meg miért is sárkánnyal kapcsolatos? Áhh, fogalmam sincs már! Tenro majd megerősít erről ha eszébe jut valami. Ebben a pillanatban fura érzésem támad a jobb bokámnál, oda is nézek mi okozhatja. Nos, úgy néz ki a fejben emlegetett szamárnak mondandója akadt. Időzítésben jeles.

-   Rendben, az már egy jó jel ha az a valami egyáltalán reagál valakire – lopva a harcteret vizsgálva közben leguggolok Tenro-hoz – De én sem vagyok teljesen biztos abban kinek kellene ez a vacak, ha rosszul döntök megölheti az illetőt – érvelek neki, abban bízva hátha még eszébe jut valami.
 A gondolataim kifejtését azonban megszakítja a Lucrezia-tól érkező támadások zaja amire rögtön fel is figyelek, és néhány lépéssel elvonulok Tenro-tól. Nem sokkal utána kap el az a léghullám amely rögtön arrébb parancsol engem, kénytelen is vagyok hátra lépkedni, ekkor viszont kapcsol a fejemben a nem létező vészjelző – Tenro mögöttem van! Így próbálok megállni a lábaimon, megtalálni az egyensúlyomat, de a felsőtestem nem akar együtt működni velem. Amikor kezdenék hátrafelé borulni - egyenesen rá Tenro-ra - kinyújtom a két kezemet és tenyereimmel megtámasztva a falat ezt megakadályozom. Ebben a helyzetben ha hátra hajtom a fejemet, a szemeim összetalálkoznak Tenro-éval. Viszont az a baj, hogy nem csak a szemeink találkoztak össze. Azon nyomban zavarba jövök, szemhéjaim tágra nyílnak és egyre csak azon görcsölök hogy kezeimmel megtartsam magam, nehogy ráboruljak a lányra.

-   Ugh. Bocsi, nem szándékos volt! – bököm ki neki kisvártatva de még mindig túl közel van így egymáshoz az arcunk most, hogy az enyém így fejjel lefelé van.
Kínos ide vagy oda, de Tenro még marasztalni is akar ebben a pózban. Még jó hogy az átlagnál hajlékonyabb vagyok, de arra nem számítottam hogy úgy fogok véletlenül megcsókolni valakit mint ahogy azt annó a Pókember filmben csinálták – fejjel lefelé – igaz, az én lábaim a talajon vannak. Remélem nem most akar szerelmet vallani nekem. Ő, úgy értem...! Én még nem állok készen egy komoly kapcsolatra! Össze kell, hogy törjem a szíved! Vagy... Nem ezen gondolkodik? Lehet most akar egy pengét előkapni és ledugni a torkomon? Úristen, én túl fiatal vagyok a halálhoz! Bármi legyen, csak ne nyírj ki, esküszöm véletlen volt!

-   Óh, szóval rájöttél? – hegyomlásnyi kő esett le a szívemről, fellélegezhetek – P-persze, menni fog! – válaszolok gyorsan hogy minél előbb kikerülhessek ebből az elcseszett szituációból.
Kitekert egy helyzet ez, erőt is veszek magamon és két kezemmel megnyomva a falat terelem vissza a testemet álló helyzetbe. Ha már ilyen lyukas kezű, megpróbálom nem feltűnően elvenni a láncot és a pulcsim zsebébe rakom. Ezután azt az útvonalat kezdem el keresni amelyen a leghamarabb oda tudnék jutni Speedy-hez, de ekkor valakinek meghallom a pánikolását. Össze is rezzentem tőle, Cat is már a frászt hozza rám. Ki is szúrom a füleit, hát nem túl szép látvány, gondolom így zavarhatja is a zaj. Talán ezért a fejhallgató? Szemeimmel megkeresem hova eshetett, de úgy látom Tenro már intézi, hozzá van közelebb. Ráhagyom Cat fejhallgatóját, nekem most az a dolgom hogy ezt a láncot eljuttassam Speedy-hez, ahogy azt Tenro mondta. Amint alkalom nyílik rá megpróbálnék rohanva olyan közel jutni hozzá, ahonnan eldobva simán el tudná kapni.

-   Spee- ... – kezdtem volna a nevét üvölteni, de a látásom egy pillanatra elhomályosul, majd amikor újra kiélesedik...
A lábaim megállnak. Nem mozdulnak, ahogy a testem egésze sem. Nem pislogok, nem lélegzek, a hangok tompán érik a füleimet, csak a szűk pupilláim keresik a választ a még fel sem tett kérdésre. Körülöttem minden elhomályosul, nem számít, csak vöröslő folyadék az ami a meredt tekintetemet vonzza anélkül hogy felfognám mi is történik. Csak az a hang, ahogy ordít, egyedül az ébreszti fel az elmémet és mutat is rá arra, ami történt - Nem lehet! Nem! Úgy volt, hogy ezt neki oda kell adnom...! Nem, nem, nem! Nekem ezt el kell juttatnom hozzá! Nekem ezt... Oda kell... – mire teljesen felfogom a jelenlegi helyzetet, egyértelművé válik hogy elkéstem. Ezt az egyetlen feladatot kellett volna teljesítenem, és én nem voltam ott idejében. A szemeim könnybe lábadnak, mert egy dolog világossá válik: Tenro ezért engem ki fog nyírni.


3
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Okt. 26, 18:21:50 »
Soha többet. A-a, ilyet mégegyszer nem. Ha ketten szét akarják szedni egymást inkább kényelembe helyezem magam biztonságos távolságban és onnan nézem végig a meccset, mert ez... Ez aztán izzasztó egy helyzet volt, és már a párbaj részleteit beszélik meg? Itt se vagyok, Ryuunosuke out! Inkább odaadom a pendrive-ot a jogos tulajdonosainak, legalábbis a csapat azon tagjainak akik itt maradnak fent. Ma nagyon ölelgetős hangulatában vannak ezek a lányok, pedig csak a pendrive-ot adtam oda, nem ékszert vagy egy gyűrűt. Bár ezutóbbit majd inkább ez az Icarus nevezetű srác oldja meg szépen Mouse-nak.
- Nem ígérek semmit sem, de megteszem a tőlem telhetőt – válaszolom egy halvány mosollyal és talán túlságosan is őszintén arra vonatkozóan, hogy fogalmam sincs hogyan fogunk visszatérni, azonban az utolsó dolog amit részemről még mindig megtehetek az pontosan a próbálkozás.
Naraku megszólalására elfogott a nevetés, igaza is van eléggé érik az a kis itókázás mindezek után. Ezután ahogy a többiek is felkészültek, elindulunk együtt lefelé a lépcsőn. Nem titok, rendesen görcsbe rándult a gyomrom ettől a nőtől amikor a távolból érkezően újra megérzem a lélekenergiáját. Milyen állapotban lehet Tenro és Speedy? A csarnokba érve csak néhány pislogásnyi időm volt arra hogy felmérjem a helyzetet, ennek az időnek törtmásodperce alatt reagált is Wolf, akinek csak a fuvallatát éreztem ahogy elhaladt mellettem, azonnali támadást indítva. Úgy látszik az utolsó pillanatokban érkeztünk, és Wolf volt annyira gyors hogy támadása célba találjon, még el is hajítja Lucrezia-t úgy, mint azt a bizonyos mit sem sejtő macskát. Ebből aztán biztosan nem kel fel! Szerencsére Speedy egészben van, Tenro pedig úgy-ahogy de legalább életben vannak mindketten.

- Na, jó volt a kamra buli? – szólok Tenrohoz közelebb lépkedve hozzá, aztán leguggolva szemügyre veszem én is a sebeit – Szépek a kezeid. A szögeket és a keresztet meg hol hagytad mellőlük? – húzom a számat a látványtól és megcsóválom a fejemet, szerencsétlen lánnyal ilyet művelni.
Eközben zajt hallok mögülem, rögtön fel is állok és a hang forrásának irányába nézek. A nő, akinek most halottnak kellene lennie egy ilyen támadás után, úgy néz ki meggondolta magát ahogy a végzetes sebei is ugyanis azok egymás után tűnnek el a testéről. Ez nem lehet igaz! Hogyan lehet ilyesmire képes? És én miért nem tudok ilyet?! Bah, ugye csak képzelődök... Ekkor hallom Renzou mondandóját, és minden valószínűséggel mégsem hallucinálok. Ez egy zombi?! Ahhoz képest jól tartja magát, le a kalappal. Még csak a haja sem hullott ki... Ez viszont már probléma, hogy a frászba lesz ez kinyírva? Eddig is a hideg kirázott ettől a nőtől, na de most aztán egy igazi horror filmbe illő valami. Főleg hogy... Azaz, még a lélekenergiádat is engedd ki, add meg a módját ha már több néző is van, miért is ne? Szóval akkor a fejet kéne támadni, ahogy Naraku mondta. Ez talán bejöhet, mondjuk van egy olyan érzésem hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Nem tudom hány éves lehet ez a nő, de bizonyára már próbálkoztak ellene ilyesmivel, és lám még mindig talpon van. Mindenesetre megvárom amíg én is támadni tudok, de úgy látom Speedy célirányosan egy karddal próbálja meg levágni Lucrezia fejét. Mikor került az hozzá, itt találták volna?

- Még ne támadj. Ha emlékszel azokra a kivetített hologram bizbazokra, a történet szerint az a sárkány mütyür az örököst illeti meg. Ergo azt a srácot aki a karddal hadonászik. Azt a mütyürt meg is találták, és ha a gyerek azt most nem használja, akkor valószínűleg nem nála van, hanem a lyukas kezűnél. Rá figyelj egyelőre.
Mint mindig, most is hallgatok a belső hangra és hátrébb is lépek Tenro felé, afféle védelmező pozíciót felvéve. Ha minden igaz, valóban nála lesz de nem volna jó ha ezt Lucrezia kiszúrná, már ha még a lefejezés után is folytatja az élőhalott szerepet.

4
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Okt. 16, 22:41:12 »
A jó édes... Khm, csak azt tudnám, hogy miért nincs nálam omamori. Ha ezt megúszom, megkeresem Hachiman egyik szentélyét és lerovom a tiszteletem.
-   Úgy lesz ahogy te akarod, de előbb jussunk ki innen a többi már nem rám tartozik.  De ha ez velünk van – utalok Renzou-ra – akkor több esélyünk van Lucrezia ellen – válaszolom Narakunak, illetve a többieknek is még mindig ugyanott állva, el sem mozdulok onnan.
Renzou saját katonái felé tett utasításait hallva jó mélyen fellélegzek, nem hiányzott volna az az átverés főleg most, hogy két (vagy több?) tűz között állok. Már így is borsódzik a hátam a helyzettől, még a kezeim is újfent ökölbe szorulnak, de ha ezt a lépést már megtettem, legyen gerincem megállni a helyem. Idegességemben már izzadságcseppek jelennek meg homlokomon és Renzou gratulációja a feszült hangulatomra csak rátett mégegy fokkal. Az ilyen formalitásokat igazán hanyagolhatnánk, egy pillanatra sem járt az az eszemben hogy békítő hadjáratot indítsak. Felejtsük el, nekem ehhez más esetben nem lenne közöm. Azonban a cél talán szentesíti az eszközt, márpedig én igazán felhúznám már a nyúlcipőt.
Elveszem a fickótól a pendrive-ot amit az imént a zsebéből vett ki. A kezemben tartva megnézem, majd elrakom a zsebembe. Mekkora balhé egy ilyen apróságért, jobb lesz ha vigyázok rá. Ezután újabb magyarázásba kezd, én addigra már arrébb állok és zsebre dugott kezekkel leguggolok. A kamra bejárata felé pillantgatok, azon gondolkodva hogy vajon mi lehet azzal a kettővel. Remélhetőleg nem futottunk még ki az időből. Renzou végül el is indul a helyes irányba, menjen is, de egyelőre megvárom a többiek reakcióit, mire jutnak. Tulajdonképpen én magam sem bízok meg benne, ha azt tenném, rosszul tenném. Két élű penge ez is, ki az egyik oldalát kapja, ki a másikat, esetenként mindkettőből kijut és kevés azon élők száma akik ebből bármiféle veszteség nélkül kijutnak.
Apropó pendrive, ha ez a Lucrezia ezt keresi nem hinném hogy jó ötlet volna oda vinni hozzá mint egy ajándékot, inkább odaadom annak aki itt marad fent. Fel is állok, és odasétálnék Mouse-hoz, hogy odaadjam neki.

-   Ez a tiétek. Gondolom fontos lehet, vigyázzatok rá. Lucreziahoz nem vinném le inkább – és ezzel a kezébe is adnám, aztán fogom magam és el is indulnék a kamra irányába.
Kicsit deja vu-m van, mintha egyszer már elindultam volna oda.


5
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Okt. 10, 22:25:43 »
Csak csendben állok, és várok arra a pillanatra amikor élő csaliként vagy figyelemelterelésképp beugorhatnék, de ez az indíttatás teljesen feleslegessé válik amikor Renzou előkapja a számszeríjat. Ekkor megrezzenek és már keresném is valamit ami mögé el tudnék bújni, azonban a nyilak csak egy irányba suhannak a levegőben, és az pontosan Naraku-ék felé haladnak. Még jó hogy ők időben reagálnak és fedezékbe vonulnak, így viszont ellentámadásra esélyük sincs, hacsak nem tervelnek ki valamit. Ami azt illeti én még mindig készenlétben állok, arra az esetre ha én lennék a következő célpont. Azonban Renzou engem egyáltalán nem támad - Miért? Jó, oké nem vagyok egy potenciális veszélyt jelentő egyén, értem én a célzást... Hmpf, konkrétan felkészülök mindenre, erre ez a krapek meg körülbelül egy nagy viccnek néz? Kész sértés. Egyszer akarok kezdeni magammal valamit a harctéren, erre majdhogynem kiröhög az ellenfél? Azt nem akarja véletlenül a fejemhez vágni hogy ez a pöttöm kis mitugrász mit keres ilyen helyen? Nem mintha én akartam volna ide kerülni, nagyon vicces! – jobb kezemet ökölbe szorítom mérgelődésem közepette, aztán kiengedem és mindkettőt a derekamra helyezem – Csak azt tudnám mit akart azzal a hülyeséggel. „Beszéd helyett a tetteink válaszoljanak” a seggem – felkapom a földről a pulcsim és felveszem - Mire gondolhatott? Ha annyira segíteni akart, miért kell kiállnunk ellene, miért harcolunk?
- Úgy néz ki ha te nem támadod meg, akkor Ő sem fog téged, meg aztán pont most mondtad ki a lényeget.
- Ó, hogy az a... – jobb kezem tenyere akkorát csattant a homlokomon, hogy a hang akár visszhangozhat is a falakról visszaverődve – „Tetteink válaszoljanak beszéd helyett”!
Rögvest elindulnék a csatatérre gyors tempóban de nem fenyegetően, ujjaimat is ehhez igazodóan kinyújtva tartanám, nem ökölben. Amint olyan közel érnék hogy tisztán és érthetően halljanak engem, erélyesebb hangnemben próbálnám meg megállítani a balhét.
- Jólvan, jólvan, ha kiéltétek magatokat, akkor akár abba is hagyhatjátok a harcot – ekkor ha sikerült mindenki figyelmét felkeltenem, a két harcoló fél közé állnék be, ezzel jelezném hogy nincs értelme folytatni a harcot – Ha igaz az, amit mond – Renzou-ra nézek – Akkor ha nem támadjátok tovább, Ő sem fog titeket – ezután Naraku-ra és Cat-re nézek – Velünk van – jelentem ki feléjük, kissé tartva a reakcióiktól, ennek hatására tenyereimet fel is tartom a levegőben.
Teljesen minden részletét én sem ismerhetem a történetnek, azt tudom hogy Naraku miért akarhatja kinyírni Renzou-t ha ez megfordult a fejében, ami persze teljesen érthető nem védeni akarom ezt a férfit, nem vagyok ügyvéd. Cat, illetve a többiek részéről ez gondolom, hogy több okból kifolyólag alakult így a dolog. Mindenesetre ha továbbra sem tágítanának attól hogy péppé verjék, hát hajrá, mindent bele, de én nem fogok egyikőjük útjából sem kiállni, ha arra kerülne a sor.


6
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Okt. 03, 21:54:10 »
Naná hogy mégegy puzzle, ezúttal szerencsére csak szavakkal, de ugyanúgy rá kéne jönni hogy ezzel mire is akart rámutatni. Persze akár a katonák is lefülelhetik, hogy mit mond de pont Ő volt az aki azt mondta hogy a tettek beszéljenek a katonák pedig nyilván nem vakok, vagy csak annyira szerencsétlenek hogy mindent kizárólag felső utasításra képesek csinálni? Ezt nevezik hűségnek? Vajon wc-zés után a hátsójukat is parancsra... Na mindegy, most nem ez a fontos.
- Elsiklottál felette te tökfilkó. Elmondtad neki mit csinált, Ő azt válaszolta neked hogy a tetteink beszéljenek. Tehát azt, hogy odaadta azt a gyógyszert minden valószínűséggel direkt csinálta, és azért mert segíteni akart ki tudja milyen okból. De ahogy látod, mögötte ott vannak a katonák, akik ezek szerint annak a szadista bögyös dögletes hölgyeményhez hűek. Nem csodálom, tyű egy nő. Oh, és ha elcsípted, azt mondta ennek a faszinak hogy „Ne kelljen csalódnom”. Arra gyanakszok hogy Lucy-nak már feltűnt ez a kis játszmája, és ha tényleg az van hogy a katonák zászlaja a hölgyeménynek tiszteleg, akkor bizony megfigyelteti Renzou-t velük.
- Milyen összeesküvés elmélet ez? Ha komolyan így van, hát nem könnyíti meg egyikük sem a dolgunkat.
- Mi bajod vele? Én legalább gondolkodok, de neked nagyon ajánlom, hogy húzd ki a fejed a seggedből és tedd magad hasznossá.
Fél füllel Naraku véleményét is végig hallgatom, mire eszembe is jut hogy az Ő embereit pedig megölték. Mégha ez színjáték is amit Renzou művel, így vagy úgy de a tettlegességen túlmutat. Azért tette volna, hogy magára haragítsa? Legyen „oka” amiért rátámadhat? Ha belegondolok, Wolf pedig egy erős vezető még személyiségre is, központi szerepe van Speedy-ék csapatában... Nem véletlen, hogy Őt célozta meg ezzel a húzásával, hogy a csapat többi tagját is bevonja ebbe? Áhh... Teljesen mindegy milyen teóriákat állítok össze, már rég elintézhetett volna minket. Szóval azt akarod, hogy harcoljunk? Válaszként csendben bólogatok a férfi rövid, ám tömör, rejtett jelentéssel teli szavaira. Hátrébb lépek kettőt és amíg Naraku támad illetve Wolf pihen, én leveszem a pulcsimat, aztán a felsőm, és utóbbinak eltépem széltében az alját hogy az így kapott ruhadarabokat egy bizonyos technikát követve a kezeimre csavarjam akárcsak a fáslit, ami persze eredetileg ennél jóval hosszabb, dehát ez is jobb mint a semmi. Ezután előveszem a bokszer gyűrűimet és az ujjaimra húzom, ujjbegyeimet pedig a tenyeremhez hajtom, így stabilan tartva az öntött vasból készült fegyvert.
Felkészültem a legrosszabbra. Kard ellen ezzel nem sokat fogok érni, főleg ilyen állapotban de nem is az a célom hogy komolyabb sérülést okozzak neki, azt elintézik a többiek. Jelenleg azt tudom csinálni, hogy elterelem a figyelmét vagy az útjába állok ha szorult helyzetbe kerülnének. Inkább vigyem el én a balhét, és sérüljek meg én, aki amúgy is használhatatlan most, mint azok akik tudnának harcolni, na és akkor még Lucrezia is ott van.
Naraku és Cat támadásai után Renzou elkerül az eddigi helyéről, és szabad út nyílik a kamra felé. El is indulok oda, de megállok ott ahol eddig az illető állt.

- Na melyik? Kisebb rossz, vagy a nagyobb rossz? Nem mintha lenne bármelyiknek értelme. Lucy fele annyi idő alatt fog minket kinyírni mint ez a fickó ha nem kellene neki több idő ahhoz hogy rendesen kard élre tudjon hányni minket mert nem merevedik neki eléggé.
- Kímélj meg a hasonlataidtól. De gondolod, hogy meglesznek ketten? Labilisnek tűntek legutóbb.
- Ott vannak náluk azok a tárgyak, csak tudják őket használni. Ott sem tudnál többet tenni mint itt.
Talán igaza van, talán nem, de valami azt súgja hogy jobb ha itt maradok. Megállok a kamra bejárata előtt és szemmel tartom a fickót.



7
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Szept. 26, 13:43:15 »
Nem tetszően grimaszolok egyet Cat kérdésére, és bal kezemmel megpróbálom kigubancolni az összeborzolt hajamat. A kulcsok persze jól jöttek egy probléma megoldására, de ebből az egyből később jóval több lett. Míg várjuk a két drágalátos sznobjelöltet, egy kis viccelődés is belefér. Persze a férfi jelöltekre húzom a számat, és megrázom a fejemet ezen a poénon.
-   Ha ennyire jó vagy ebben, háremet nem tudsz keríteni? Akkor legalább eljátszhatnának egymással, nem lennének magányosak, én meg húzom a csíkot és megyek a dolgomra – a nők úgysem pont értem döglenek, hogy úgy mondjam. Vagyis, inkább megdöglenek mint hogy velem legyenek.
A viszonylagos jókedv azonban hamar elmúlik, Lucrezia és Renzou megtalálták a módját hogy bejussanak, és egyikük sem lett megszívatva azzal az ajtóval, pedig igazán bíztam ebben az egy dologban. Jól jött volna, de nincs ekkora szerencsénk. Wolf-ot kapásból leszúrja az a nyomorult, melynek hatására kezeim ökölbe szorulnak, de kár is a gőzért. Arról nem is beszélve, hogy ez a nő meg csak fogja magát és lesurran abba a kamrába. Addig kellett volna lezárni a bejáratot amíg idő lett volna rá, annak módja viszont már egy jó kérdés. Most pedig Renzou még őrködik is a bejáratnál, és nem úgy tűnik mint aki pont ott akar délutáni teázást tartani. Mi a francot művelhetnénk, ha nem cselekszünk időben egy tagot el is veszítünk. Mindennek ellenére épp attól kerül elő egy fiolányi segítség, akitől a legkevésbé számítanék rá. Még használati utasítást is ad hozzá, egyszerűen lehetetlen kihagyni egy ilyen lehetőséget. Hát persze, hogy felhasználjuk Wolf meggyógyítására. Na de miért segít? Bosszantó egy helyzet, mikor a macska az egérrel így játszik. Mire megy ki ez a dolog? Mire számít Renzou? Mi ez a színjáték Lucrezia előtt?
Kezeimet kilazítom az ökölben tartásból, és kinyújtott ujjakkal a kezeimet úgy tartom a levegőben, hogy a testbeszédem azt jelezze, nem akarok támadni. Éppenséggel inkább beszélni akarok. Kivételesen. Mást úgysem tudok.

-   Halálos sebet ejtett rajta Lucrezia előtt. Most Ő nincs itt, és odaad egy gyógyszert – biccentek a sérült Wolf felé, hogy értse kire célzok – Mégis mire megy ki a játék? Ha rosszul sülnek el a dolgok, és Lucrezia visszajön, látni fogja hogy gyógyult az a szúrás. Mit gondol, kire fog gyanakodni? Ugyan nem tudja, hogy melyikünknél milyen eszközök és szerek vannak, de számolni kell ezzel a lehetőséggel is. Ha pedig nem is jön vissza, miért a harc ha közben segít?
Nem biztos, hogy kérdéseimre választ fogok kapni, illetve lehet hogy most így célponttá válok számára, akárhogy is de több mint a semmi. Nem fogom ölbe tett kézzel várni az ítéletemet, jön az majd magától is ha itt az ideje. Igen, legalább ezzel húzom az időt! Addig is maximum szavakkal szúrkálódhatunk, vagy mással is ha Renzout nem érdekli a mondani valóm, bár beszédesnek tűnt az iméntiek alapján.

8
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Szept. 12, 18:25:08 »
Mindenki keresgél, mindenki megy és nézelődik, csak én ülök itt mint egy kupac lócitrom. Valamit csinálnom kell, nem akarok itt megdögleni az isten háta mögött végelgyengülésben, vagy valami annál sokkal rosszabb dologban. Egy pillanatra a bejárat felé tekintek, aztán mégegyszer felmérem a terepet. Remek, Speedy depizik. Még volt mersze nekem igéretet tenni arra hogy egyben visz haza. Ennyit erről, az ígéretednek befellegzett. Ami könnyen jön, az könnyen megy. Ez a Lucrezia meg Renzou viszont nem adják fel ilyen könnyen úgyhogy... Az a nő az emlékben nem vihette magával a kulcsokat hát mit csinált volna velük? Az örököst még nem találták meg, így nem is lett volna értelme magával vinnie, mert most akkor nem tudnánk kinyitni azt a falat... Habár lehet mégiscsak ez volt a célja? Dehát ez ellent mondana a viselkedésének. Áh, biztos hogy elrejtette valahova. De hová? Ha a helyében lennék, én valószínűleg egy olyan helyre tenném ami nem lenne feltűnő. Vizsgáljuk át az összes könyvet? Nem, nem, nem, mindenkinek  az jutna eszébe először... Francba már! Valami csak van ami nem egészen illik a képbe. Idegesen pásztázom át szemeimmel a terem összes szegletét amelyet az asztalnál ülve láthatok, sikertelenül. Vagy csak elkerülte valami a figyelmemet? Tenrot látom meg ekkor felém sétálni.
-     Hát, nem vagyok valami nagy ivós fajta, de... Tudod mit? Azt hiszem rám fog férni - látom be az egyértelműt, és nevetek is mellé.
-   Az ott mi?! – kapom fel azonnal a fejemet amikor egyszer csak megpillantok valamit – Az ott mi... – jegyzem meg magamnak mégegyszer, majd kettőt bólogatva az indíttatásra, hogy nekem meg azt kell néznem, neki is látok annak hogy feltápászkodjak.
Mondani persze mindig könnyebb, mint csinálni és ezt is bizonyította az a csodálatos, mesterien összehangolt mozdulategyüttes melynek következtében alig hogy felálltam, már el is taknyoltam két lépésre rá. Már ez is haladás ahhoz képest amilyen a megszívatós jelenet után voltam. Összeszedve minden energiámat amit eddig összegyűjtöttem talpra állok, majd igaz hogy kissé lomhán, de elindulok. Remélem nem valakinek a falba vésett éveinek számát látom ott, csalódott lennék. Közelebb érve valóban nem. Tenyeremet végig húzom azon a falrészen, hogy letakarítsam róla az esetleges rátapadt pókhálót. Ez egy X jel. Miféle kalóz kincs van itt elrejtve? Ha ezek nem a kulcsok lesznek, hanem valami elfeledett arany, legalább gazdagon halunk meg. Ujjaimat befúrom a vésett repedések közé, hogy kikérleljem onnan ezt a tégla darabot. Ahogy elveszem onnan, és meglátom mi van mögötte a kezemből ki is hullik a tégla ami hangosan a földre esik. Jobb kezemet a homlokomra csapom, és hitetlenkedve nevetek a dolgon.

-   Hát persze... – megcsóválom a fejem – Hogy ez miért nem jutott eddig eszembe? – mégegy költői kérdés után megfordulok, és integetni kezdek a többieknek a jobb kezemben tartva a kulcsokat – Héé, megvannak a kulcsok...
Ezzel felhívtam magamra egy csapat már türelmetlenné vált, célját megvalósítani akaró, vagy épp menekülni vágyó egyén figyelmét, közülük az egyik elég megszaporázott léptekkel jön felém. Jobb lábamat hátra helyezem, a kulcsokat pedig jobb kezemből átrakom a bal markomba és odanyújtom neki. Ki is kapja a kezeimből, és tekintetei pontosan úgy fürkészik a kapott tárgyakat akárcsak egy macskáé. Egy pillanatra le is sokkolódok, amikor a semmiből jövően – legalábbis nekem ez igencsak váratlan volt – hirtelen ölelgetni kezd.
-   Whoa – hangot is adok a meglepődésemnek, tenyereimet pedig enyhén a magasba emelem.
Fejhallgatójának egyik füle meg is piszkálta az orromat, de szerencsére meg tudtam állni tüsszentés nélkül. A homlokpuszit viszont már igazán nem tudtam hova tenni.

-   Elég már... – próbáltam leállítani zavart mosollyal az arcomon, aztán ahogy visszakaptam a kulcsokat oda is siettem az északra eső falhoz hogy berakjam őket.
Na, kelj fel Lázár – akár ezt is mondhattam volna ahogy remegni kezd a lábam alatt a talaj, és az egész fal emelkedni kezd. Meg is teszek hátra néhány lépést, valahogy kiver a víz attól amikor ekkora tömegek mozognak körülöttem. A szobában meg is pillantom a két sárkányt amik egy kődobozt védenek. Na, na, na, ezt nem játsszuk el mégegyszer, elég volt egyszer megtanulnom azt a szobros leckét. Inkább zsebre dugom a kezeimet, és arrébb állok hogy hozzá jussanak a többiek a dobozhoz. Sajnálom Cat, de engem ezek a szobrok kipécéztek maguknak, nem kockáztatok. Kisétálok a szobából amíg elkotorászgatnak ott, így csak fél füllel hallom hogy amit kerestek azt nem találták meg, azonban találtak egy újabb korongot. Egy üzenet. Kinek címezve? Ki az a Kane? És ki az az Őfelsége? Ahogy odafordulok választ várva, csak akkor esik le a tantusz amikor Speedy a földre rogy és istenesen zokogni kezd. Szóval az a nő az anyja volt... Jónéhány percig komoly arccal elgondolkodva, szuggerálom az eseményeket, amiből csak az a bizonyos robbanás ébreszt fel. Ez a Lucrezia tényleg nem adja fel!

-   Ez nem éri! Mi az hogy nekik nem kellett megszívatni magukat?! – akadok ki.
Ezután Narakura hallgatva hátrálni kezdek, és ott helyezkedek el ahol nem leszek útban senkinek sem. Persze az ajánlatán elfogott a röhögés, amit próbáltam visszafogni úgy, hogy a karomat is a szám elé tettem, aztán összeszedve magam válaszolok is rá viccelődve.

-   Kössz, nem. Azt hiszem ebből a leszívás dologból most egy életre elég volt.

9
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Szept. 04, 22:43:47 »
Hát igen, ez történik amikor olyasmivel próbálkozok ami nem megy, de én hülye még meg is csináltam. Tenro egy hibát viszont elvétett amit ki is használok.
-   Ez esetben ezt bóknak veszem – félmosollyal  elismerően bólintok is egyet, aztán azonnal a hozzánk közelítő ellenségekre figyelek, és próbálom „hatástalanítani” őket.
Nem tudom mire gondolhatott az alapján amiket mondtam neki, de az utóbbit inkább csak elengedem a fülem mellett. Nem állt szándékomban megsérteni, isten ments! De ha ennyire nem komálja a helyzetet jobb lesz békén hagynom, én a felvidításnak inkább egy másik, non-verbális formáját ismerem. Nem a szavak embere vagyok, vagy quincyje vagy micsodája.
Persze a sötétben tapogatós dolog puhított a helyzeten- akarom mondani a dörömbölések zaja megszaporázta a lépteinket, melynek folytán el is jutottunk egy könyvtár szerű helyre. A csontvázak nem túl szívderítő látványok, de az a kerek asztal ott... Szóval akkor ők lehettek a kerek asztal lovagjai? Mindenesetre legalább a csapat egy része már tudja hol van az amit keres... De minek az, és miért is van itt, és a legfontosabb... Mit is keresnek? Áhh, a szituációból kiindulva jobb ha nem tudom, még a végén tényleg a fejemet szegik érte.

-   Ott az asztalnál leülnék – mondom Speedy-nek ha már így felajánlotta, magam sem akarok mások terhére lenni meg különben sem vagyok krumplis zsák, hogy ide-oda cipeljenek.
Kényelembe helyezve magamat végighúzom a mutatóujjam az asztalon, összeszedve azt a réteges pormennyiséget ami ezalatt a hosszú idő alatt összegyűlt. Már nem mintha a csontvázakból ne lett volna nyilvánvaló, ők aztán kifogytak az időből. Körbenézve a teremben nem veszek észre semmi olyat ami említésre méltó lenne, bár a könyv az jó ötlet információ gyanánt, vagy ha másra nem is mérgükben fejbe kólinthatják velük egymást ha már volt ez a „kis összezörrenés”. Egy könyv ugyanazokkal a szimbólumokkal amiket már korábban is láthattunk... Ahogy az asztalra kerül, fel is keveri annak a porhalmaznak egy részét ami azt befedi. A felolvasás végére a por már eléggé elkezdi irritálni az orromat, aztán ahogy a többiek törölgetni kezdik az asztalt, el is indul a tüsszögés lánc aminek hatására az előttem lévő porréteget is felkavarom. Ami megmaradt, azt kézzel le is törlöm így szabaddá válik a kirakós azon része is. Újra a lovagok szimbóluma, kicsit össze-vissza. Legalább nem egy túlbonyolított 1000 darabos kirakós, amin egy pókháló lenne maga a kép, bár ez így váratlan volt. Arra számítana az ember hogy itt lesz a legnehezebb. A kirakós rám eső részét úgy forgatom ahogy az a képbe illik. Végül meglett az ötödik korong helye is. Igazán izgalmas a történet de nem tudom nem figyelmen kívül hagyni hogy azt sem tudom kik lehetnek az emlékekben szereplő személyek... És ki lehet az örökös? Áhh, mindenesetre ha Lucreziáék bejutnak talán lehetne használni ezeket az ereklyéket, ki tudja. Csak hiányoznak a kulcsok... Hmm, az emlék alapján az a nő a zsebéből vette elő azt a két rudat. A fal most zárva van, akkor valaki ki is szedhette őket onnan. Hova rejthette őket? Könyvek lapjai közé? Vagy valami titkos alagútba? Ha tehetném akár a könyvespolcok tetejére is felmásznék hogy körülnézzek, dehát... Ekkor az is eszembe jutott, hogy ha Lucrezia es Renzou ha bejutnak, vajon melyikük fogja feláldozni az energiáját hogy átjussanak azon az ajtón? Van egy sejtésem hogy nem Lucrezia lesz az.


10
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Aug. 28, 23:43:47 »
Szúrkálódásnak Piroska a vége? Ezt nevezem mesébe illő véletlennek. Legalább kemény pacsit nem kaptam oda ahova nem szeretném egy ilyen szar poénért. De hogy a kertjébe ássa el az ellenségeit? És nekem akarja megmutatni? Ááá, nem, nem, nem, jól vagyok én ott is ahol vagyok, nyugodtan áskálódjon csak egyedül. Maximum besegítek... Ha nem én vagyok az akinek a gödröt szánja.
- Végülis ebből még jól is kijöhetsz, csak vesd be azt a nem létező férfias bájodat és mond azt neki hogy... Aztán kacsints egyet - adta a tanácsát és én mit sem gondolkodva rajta az idő szorítása miatt, meg is fogadtam azt.
-   Kacsintsak? Azt meg minek...?
- Bizz bennem, tetszeni fog neki.
Kicsit furcsálltam amit mondott, hát erre meg vajon hogyan fog reagálni. De ha ő mondja... Biztos igaza van. Csak tudnám miért is forgatom rá a szemeimet. Ja persze, mert megcsinálom az összes hülyeséget is amit mond. Na mindegy, egy próbát megér legalább nem fogok kussban császkálni jobbra balra mint egy kuka. Az első szabad alkalmat megragadom hogy válaszoljak Tenronak.
-   Hát őőm... – megköszörülöm gyorsan a torkomat – Csak jussunk ki innen, és a tiéd vagyok – amint felkeltettem Tenro figyelmét, kacsintok is egyet a jobb szememmel.
Nos, mit ne mondjak. Így kimondva, ez baromi rossz ötlet volt. Miért is hittem ennek?  Legszívesebben most végigcsapkodnám a fejemet az összes található falon, lehet még a kijáratot is megoldanám vele. Azonban ez jelen esetben nem működik, úgyhogy inkább csak elsüllyedek mint a Titanic. Áh persze hogy nem, inkább csak a dolgomat végeztem és szerencsére meg is menekültünk Lucrezia és Renzou elől. Fogalmam sincs hogy az ipse miért segíthetett, vagy hogy egyáltalán miért akarnak minket ennyire holtan látni. Viszont jó volna ha eldöntené végre mit akar, mert ha ez így megy nála, még azt hinném róla hogy kettős ügynök. Végül is most egy kapuval állunk szemben amit jó volna kinyitnom, ha már vállalkoztam rá. Cat beszólására felhúzom a szemöldököm.

-   Nandayo – mormogom rá karba tett kezekkel, akárcsak egy puffogó diáksrác amit csak arra a bizonyos töknövesztéssel kapcsolatos dologra reagálok  – Hai, hai, már megyek is – válaszolom Catnek és Narakunak is, az ezüst dobozt lerakom a földre, és ezzel az ajtó felé is fordulok.
Ökleimet szimmetrikusan az ajtóra helyezem, és pontosan egy helyre irányítva kezdem el minden energiámat átadni. Ehhez az erőlködéshez még hangkoncertet is adok, mint azokban a jó kis shounen jump-os újságokban a menő főszereplők – csak mindig kimegy a fejemből hogy én nem vagyok se főszereplő egy történetben, sem pedig menő. Még ha fáj is ezt belátnom... Azt hiszem most érzem is igazán hogy elhagy az erőm. De nem adhatom fel! Lehetek még menő totál balfékként is! Kitartóan küldöm továbbra is az energiát az ajtó felé, meg nem állok amíg az ki nem nyílik. Lábaim zsibbadnak, testem erőtlenné válik, és még az a nő is megtalálta a korongot. Fenébe! Nyílj ki, nyílj ki! Kántálhatnám napestig, és ekkor a kapu meghallotta belső imáimat és emelkedni kezd. Király! Aztán pedig egyből a földre rogyok mint egy kupac szerencsétlenség. Hát ez... Nem olyan király.
A hideg végigfut a hátamon ahogy meglátom Lucreziat a másik ajtónál, ámbár hiába próbálnék kalimpálni a végtagjaimmal mint egy teknős amit a hátára borítottak, ez mind haszontalan. Legalább érzem mind, csak éppen semmi erő nincs bennük. Cat úgy tűnik be is tartja a szavát, és nem hagy itt quincy eledelnek. Ahogy felkap, próbálkozok a tőlem telhető módon átkecmeregni a következő terembe.

-   Köszönöm – mondom Cat-nek egy kicsit bizonytalanabb hangnemben.
Nem egészen számítottam arra hogy majd így kell engem cipelni... De így legalább Tenro meg tudta gyógyítani Narakut valamilyen szinten, és végülis a csapat erősebb tagjainak megmaradt az energiájuk, mert akárhogy is nézem itt én vagyok a leggyengébb láncszem. Oké, ez a helyzet most csak ront ezen, mert mellé még egy kolonc is lettem másnak a nyakában, dehát valamit valamiért gondolom. Úgy látom mindenki átért és kishíján Lucrezia is, de az ajtó jól tud időzíteni, remek. Mi ez a sötét? Körbenézek, de egy kukkot nem látok. A dörömbölés kicsit még a frászt is rám hozta de nem juthatnak be. Azt azért nem mondanám hogy biztonságban vagyunk. Valami fényforrás csak van valahol...

-   Nálam nincs semmi fényes. Szó szerint a sötétben tapogatódzunk – felelek az elhangzó kérdésre.
Hát ez meg micsoda? Valami puhát érzek a kézfejemnél. Megfordítom a kezemet, hogy a tenyeremmel és ujjaimmal erőtlenül rámarkolva jobban megvizsgálhassam. Onee-san? Bah, miket hordok itt össze, nincs is nővérem. Akkor viszont...
Hirtelen fény gyúlik a sötétségben és nyilvánvalóvá válik egy olyan dolog amit csak halványan sejtettem. Éppenséggel Mouse mellét masszírozgatom. Öreg hiba... Abban a pillanatban lehullik onnan a kezem és tetőtől talpig elvörösödök.

-   Sumimasen... – kínos arcomra fagyott tekintettel és félvigyorral préselem ki a számon ezt a szót.
Mi a fenéért nem jutott az eszembe ez hamarabb hogy mit is tapizhatok épp?

- Tuti csipkés volt rajta.
Na erre inkább nem is reagálok, nem érdekel milyen melltartó lehetett rajta. Egy ideig homlokomra tett kézzel haladok tovább amennyire tudok, de aztán a karom már ettől is elfárad. Semmire kellő kezek, mibe rángattatok. Egy idő múltán meglátok egy újabb ajtót. Hallelujah, megint trükk a nyitja? Áh, de jó hogy nem. Kinyílik magától is. Mögötte egy szép nagy könyvtár fogad, itt aztán elleszünk egy darabig. Az az egy előtt nyíl pedig jót mulatott míg meg nem állapodott egy helyen, elvétve egy pár testrészt. Nem értettem hogy egy nyíl miért oldaná meg a helyzetet dehát Ő megpróbálta. A korong szó hallatán elkezdek matatni a zsebemben, dehát korong sehol ugyanis a dobozt fent hagytam a lezárult ajtó mögött.


 

11
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Aug. 15, 18:04:02 »
Irónia? Van itt abból bőven, talán még két lábon is jár ha belegondolok. Eszem ágába se jutott volna ilyesmiben részt venni, vagy hogy egyáltalán épp egy háborús helyzetbe csöppenjek bele. Valaki nagyon unatkozhatott, hogy ilyen esztelenül hűséges katonákat faragjon azokból akik simán minden szó nélkül csak úgy belesétáltak ezekbe a csapdákba, na meg persze a nyilainkba. Végezhették volna akárhol máshol, de nem itt... Valóban ez lenne a saját döntésük? Kezeim egy pillanatra megremegtek. Vettem egy nagy levegőt, majd a számmal fújtam ki azt. Akárhogy is, ez most nem vonhatja el a figyelmem, mégegyszer nem.
-   ...Neked van kerted? – egy halványabb mosollyal próbáltam humort csempészni a helyzetbe, vagy ha ez nem is sikerül, akkor kicsit terelni a témát bár ebben sem jeleskedem túlzottan. 
Láthatóan rossz fát tettem a tűzre Tenronál azzal hogy rákérdeztem erre a dologra, hát kellett nekem jártatnom a számat. Hová lett a modorom!

-   Áh, ne haragudj nincs ehhez közöm  – zavaromban megvakarom a tarkómat, és inkább csendben maradok egy időre, a világért se kockáztatnám meg hogy igazán felhúzzam.
Azt inkább Speedy kapta meg Tenro diótörő mutatványával. Hát mit ne mondjak, rendesen beleborzongtam, még arrébb is húzódtam kicsit Tenrotol. Nem lennék a helyében, annyi szent. Meg is gondoltam magam, inkább nyírjanak ki ezek a katonák, mint hogy Tenrotol kapjak egy ilyet. Nem éri meg, nem-nem.
Ahogy sikerült egy tervet kieszelni, annak megfelelően is cselekedek. Fogom a zsinórt hogy amikor majd Speedy Lucrezia közelébe jut, kioldjam a gránátot vele és megvakítsa azt a nőt egy időre. Bár véleményem szerint rizikósnak tűnt a terv, és természetesen B terv nincs. Nem pazarolhatjuk tovább az időt, Naraku sem bírhatja örökké már így is meg van sebesülve. Ugyan zavar ez a tehetetlenség, viszont ha önfejűen azt csinálnék ami épp az eszembe jut, az szinte biztos hogy a másik kárára történne, főleg hogy közel sem vagyok annyira képzett mint a többiek. Így talán van némi esély arra, hogy kijussunk ebből a kelepcéből. Azonban sejtettem hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.

-   Francba! – szólaltam meg összeszorított fogakkal, amikor megláttam hogy a gránátot meg is találta Lucrezia és bizony össze is törte.
Kezeimet ökölbe szorítva nézem mi történik, ám ez a krapek az utolsó pillanatban közbevág. Mintha védené Speedy-t, vagy az időt húzná... De miért? Hát ez érdekes. Lucrezia viszont úgy néz ki nem fogja abbahagyni amit elkezdett, valamit gyorsan tenni kéne. Ekkor látom meg Narakunál az utolsó fénygránátot, reflexből a szemeim elé rántom a karomat és be is csukom a szemeimet. Amikor újra kinyitom, hirenkyakuval odasuhanok az oszlophoz és behelyezem a korongot. Valamivel arrébb észreveszem az emlékkorongokat rejtő ezüst ládát, fel is szedem azt és a kapu felé rohanok vele aztán be is lépek a mögötte elhelyezkedő terembe. Végre mindannyian kijutottunk a kutyaszorítóból. A terv mégiscsak bejött, csak egy kicsit másképp. Megfordulok, és megnézem azt a kaput – hát ez se fog magától nyílni. Kinyitom az ezüst ládát, akkor látom hogy a negyedik korong vibrál.

-   Akkor jöjjön a negyedik  – kiveszem a többi közül, és ha Tenro megtalálta a helyét, oda is megyek és berakom.
Ahogy lejátszódik az emlék, világossá válik hogy kell kinyitni a kaput. Nem gondolkodok sokat rajta, szerintem annak van a legtöbb értelme ha én nyitnám ki a kaput.

-   Vállalom  – lazán megrántom a vállaimat, aztán a többiek felé fordulok és összekulcsolom a karjaimat – A sérülteknek most nagyobb szükségük van az energiájukra, másrészt közülünk én vagyok a leggyengébb, nem hinném hogy túl sokat érnék Lucreziaval vagy Renzouval szemben ha megint módot találnának a bejutásra.



12
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Aug. 07, 23:27:00 »
Amikor azt a látványt szemléletem hogy azt az illetőt - aki engem szemelt ki azzal a célzattal hogy „kényszerpihenőre” küldjön – Tenro szemrebbenés nélkül hányta szemre egy nyíllal, s eme szemtelenségnek hála hátra is hőköltem. Szemen szedett hazugság volna ha azt mondanám hogy nem örültem annak hogy valaki a hátamat is szemmel tartotta - és ennek következményeképpen a támadó katona szembesült a sorsával s úgy tűnik vérszemet is kapott tőle annyira, hogy azon nyomban eldőlt – de nem ártana végre kitörölnöm a csipát a szemeimből, hogy ne csak nézzek de lássak is. Ezek után szemmel vertem a két különösen erős lélekenergia tulajdonosát, amit Tenro észre is vett.
-   Igen, időközben sikerült bejutniuk – válaszolom neki csipkelődésével mit sem törődve, nem az első aki ezt mondja nekem és valószínűleg nem is az utolsó – Amikor kiértem a próbáról már itt voltak csak a hídon nem bírtak átjutni egy ideig, mert az le volt engedve. Ahogy láthattad is, felállítottak a többiek néhány csapdát az alatt az idő alatt, aminek ezek később örömmel neki is futottak ahogy megoldották az átjutást – viszonylag komoly hangvétellel vázolom fel a történteket, kisebb-nagyobb megszakításokkal mivel közben a hozzánk közelítő katonákat próbálom leteríteni, azonban a bökdösését nem tudom mire vélni így csak kérdőn rálesek egy pillanatra, aztán gyorsan vissza is tekintek.
Valami történhetett vele odabent, mert amennyire láttam a szemhéjai mintha vöröskések lettek volna.

-   A korong nálam van, és nem, Speedy még nem érkezett meg. Aggódsz érte? Csak nem miatta sírtál? – ezutóbbit halkabban tettem hozzá, teljesen megfeledkezve magamról.
Ha nem lett volna az íjam a kezemben már a számra csaptam volna, dehát amit kimondtam már nem fordíthatok vissza. Maximum kapok érte egy taslit – vagy rosszabbat, de pillanatnyilag jobban lefoglalt maga a csata kényszerhelyzete amiben még csak arra sem jut időm hogy férfiasan pánikolhassak a ténytől hogy konkrétan embereket ölök, ahogy mindenki más körülöttem. Későn vettem észre hogy Tenro-t megközelítette egy másik katona, de szerencsére könnyedén elintézte. Persze a felszólítására már ügyet se vetettem már teljesen mindegy, ahová nézek vért látok és szerte széjjel fetrengő holtakat szebbnél szebb kivitelezésben.

-   Ha a nő megindul... Értettem – két ujjamat a homlokomhoz érintve jeleztem hogy vettem a feladatot.
Nem sokkal később Speedy-t veszem észre, végre megérkezett Ő is. A tervét hallgatva ez tényleg vagy működni fog, vagy csúnyán benézzük a dolgot. Akárhogy is, jobb mint a semmi. Amikor Wolf kiegészíti a haditervet és aztán odanyújtja nekem a zsinórt rögtön meg is fogom, és kíváncsian várom illetve nézem is hogy mit talált ki.

-   És ha balul sül el a dolog? – nem vészmadárkodni akarok, de egy B terv sosem rossz ötlet.

13
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Aug. 02, 12:28:11 »
-   Tessék, legyen nálad is egy hátha jó lesz még valamire - Cat kérdésére reagálva odaadom neki az egyik láncot, az enyémet pedig visszarakom a pulcsi zsebembe mostmár a kereszt nélkül amelyet a kezemben tartok.
Ami azt illeti, bele se gondoltam mire készülök. Az eddigi nyugodtság minden jelenléte most szertefoszlani tűnik, de én a pozíciómat elfoglalva leguggolok és próbálok nyugodt maradni. A nadrág zsebembe nyúlok hogy leellenőrizzem ott van-e még a korong, persze ott is van. Nem tudom a csapatnak mennyire lesz „kedve” vagy inkább ereje megküzdeni azzal a két fejessel vagy kikkel, de ha szorul a hurok akkor kelleni fog az egérúthoz a két másik korong. Így vagy úgy, de harcolnom mindenképpen kell.

– Apropó harc, azt kifelejtettem hogy akár te is megölhetnéd őket. Ölsz, vagy téged ölnek meg így szokott ez működni, de azt hiszem ez már isme-
-   Segíteni akarok nekik, nem pedig ész nélkül gyilkolni. Ez merőben más – szakítom félbe egy határozottabb válasszal.
- Áh, okot adsz rá. Micsoda szent – tovább élcelődik amire már nem is reagálok.
A figyelmem eltereli az a hang ami azt jelzi, hogy az út újra szabadon áll az ellenfelek számára hogy bejuthassanak. Ekkor felállok és szemeimet le sem véve a betolakodókról próbálok mindenre felkészülten cselekedni. Ám ez a nő felettébb idegesítő módon jelenik meg a bolond tapsikolásával. A visszaszólástól legalább befogja egy időre a száját. Azonban arra nem számítottam hogy élő csapda tesztnek fogja használni a saját katonáit ez a mellette álló hapsi. Gerinctelen egy lépés, mit ne mondjak. Ahogy a katonák belesétálnak a csapdákba, és robbannak a fénygránátok én úgy csukom be a szemeimet egy-egy pillanatra, de utána rögvest vizslatom a terepet, hátha valaki közelebb szökött. A megidézett íjamat az áldozat irányába tartom, és kihúzom. Amikor elengedem, és a nyíl a gazdájába is talál, fintorgok egyet. Hollowokat, de nem embereket vagy annak kinéző létformákat... Azonban ők is dönthettek volna másképpen. Ezen filozofálni most viszont nincs időm, egymás után érkeznek ezek a bolondok és próbálom tartani a tempót, de van aki így is eljut a következő felállított csapdáig. Úgy fennakadt a dróton akár egy cafat rongy, az illetőnek el is metszette a torkát a huzal. Nyakához is kap de késő, a vér már bugyog is kifele többek közt a nyaki ütőereiből. Kivérzik mint a vágásra szánt disznó ami csak nem akarja még abbahagyni a visítást, inkább addig-addig küzd az életéért amíg valaki meg nem adja neki a végítéletet. Kezeim remegni kezdenek, és ereim egyre jobban lüktetnek a halántékomon ahogy egyre idegesebbé válok a látványtól.

-   A mocskos – szavaimat morogva szitkozódok halkan, míg szemeimet kimeresztve nézem végig a haláltusáját – ... Dögölj már meg...!
Egy gyors villanással járó célra pontos suhanás - ami leginkább egy nyíl mozgásával egyezne meg -  vonja el a tekintetem a másik irányba ahol egy újabb katonát látok meg aki épp engem akart volna megölni. Kissé megriadok, hátrébb lépkedek, aztán fejemet abba az irányba mozdítom ahonnan a nyíl érkezhetett. Tenro a legjobbkor érkezett meg, ha továbbra sem figyelek oda nekem már annyi lenne. Izzadt homlokomat megtörlöm, és fél pillanatra odafordulok hozzá.
-   Köszönöm! – meghajlok, ezután újra előre nézek, és a terepre összpontosítok.
Az a rengeteg vér... Továbbra is megy a kaszabolás, aztán Lucrezia jelzésére hirtelen abbamarad. Bal kezemmel kicsit megdörzsölöm a szememet, és meglepve látom hogy ezúttal a hapsi lép be a ringbe. Ez az elegáns megjelenése inkább már sznobhoz hasonlít, de a harcstílusa arról árulkodik hogy van is mire fennhordani az orrát. Wolfot könnyen elintézte, szerencsére nem véglegesen. Most Narakut hívja ki. Nem tudom mit tehetnék, de talán pofátlanság lenne beleavatkoznom a párbajba.

-   Sikerült megszerezned? – kérdezem Tenrotol amíg azok ketten harcolnak.

14
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Júl. 25, 22:28:37 »
Kissé tartottam attól mi lehet a szobában ahova beléptem, ám amikor megláttam az ezüst ládát, nyomban oda is pattantam hogy kinyissam s lám, a doboz még csak nem is üres.
-   Yatta! – kinyújtott karokkal és égnek tartva azokat ugrottam egyet örömömben.
Ezt legalább nem hibáztam el. Ki is veszem belőle a korongot hogy megnézzem mi állhat rajta. A római I-essel nincs is semmi gondom, de a pártatlanság latin nevét kiolvasni már-már komikusra sikeredik.
-   Au... Auq... Qe... Áh, tök mindegy! – hüvelykujjammal felpattintom, akárcsak egy érmét, elkapom a levegőben és a nadrág zsebembe teszem.
Nyílván a pártatlanság állhat rajta, mi más. Mostmár fordulhatok is vissza, remélhetőleg a többiek is  megszerezték már a korongokat, hacsak nem nehezebb az a másik két próba. Vagy én vagyok az utolsó? Ki tudja. Mindenesetre a ládát itt hagyom, minek cipeljem magammal. Utoljára még megfordulok egyszer a szobában, hátha észreveszek valami újat. Ami azt illeti a többi szobor melletti folyosó becsukódott. Ha itt ilyen automatikusan működnek a dolgok nem-igen lesz esély arra hogy bemeneküljünk ide ha esetleg mégis bejutna a barlangba az a Lucrezia meg a társasága. Meg aztán kiszámíthatatlan ez a hely... De úgy tűnik hogy a kiutam innen megoldódott, ahogy hallom. Fel is gyorsítok a tempón, azonban hirtelen megtorpanok és felkapom a fejemet. Lélekenergiákat érzékelek, nem keveset. Ezek az emlegetett szamarak már be is jutottak?

-   Ha kimész, akár meg is ölhetnek. Láthattad hogy az a nőszemély mit művelt a lánnyal – állított meg, immáron nem tükörkép formájában.
-   De ők bajban vannak.
-   Na és? Mi közöd hozzájuk? Maguknak csinálták a gondot...
-   ...Ez hazugság. Senki nem érdemli meg hogy szenvedjenek egy ostoba rögeszme miatt! Milyen ember lennék, ha nem segítek nekik!
-   Vagy úgy – válaszolja gúnyos hangnemben – Nincs értelme elkerülni azt, ami egyértelmű. Nem mintha sok értelme lenne bújdokolni, ha ezek kivégzik őket téged is megtalálnak előbb utóbb.
-   Akkor ez nem kérdés!
Kivettem a nyakamból a keresztemet, hogy kéznél legyen ha meg kell idéztem az íjamat és rohanásba kezdtem. Lehet félek felvenni ezekkel a harcot, és kiráz a hideg attól hogy emberekre vagy annak kinéző személyeket támadjak meg, de nincs időm most ezen agyalni vagy hatalmat adni ennek az érzésnek. Együtt többre megyünk, nem hátrálhatok meg. Különben is, Tenro és Speedy energiáit nem érzékelem valószínűleg még bent vannak.
-   Itt vagyok, itt vagyok! Mit csináljak? – jelzem hangosan érkezésemet miközben odafutok a csapathoz.
Amint ki van osztva mindenkinek a feladata, próbálok olyan helyet találni, ahol pontosan belátom a terepet, azt hogy honnan jönnek az ellenfelek, és azt is hogy merre tartanak.

-   Nem kell kétszer mondanod – parányit idegesen, de határozottan válaszolom Catnek, és ezzel meg is idézem az íjamat.
Csak ekkor jut eszembe a számszeríj. Biztos jól jönne, ha tudnám hogyan lehet aktiválni. A három mélyedés rajta egyik korongra se reagált amit eddig magukkal hozott a csapat, viszont lehet pont azok kellenének oda amiket a próbákon szedhetünk össze. Hát ez szorult helyzet.


15
Küldetések az Emberek Világában / Re:A Harmadik Lecke
« Dátum: 2020. Júl. 18, 22:00:37 »
-   Bevered a fejed, aztán megoldod a problémát... Ekkora pofonért akkor minimum a következő akadályt is megoldod – viccelődtem egy kicsit ha már a sózsákhoz szamár kellett.
Sétálva a folyosón ugyan észrevettem hogy Tenro mintha kerülné, hogy Speedy-re nézzen de inkább nem kérdeztem az okát, nem akarok két tűz közé kerülni.

-   Áh, az egy félreértés! Én nem élek ilyesmivel. Én csak... Akármennyire is hangzik gyanúsan, de csak ki akartam szellőztetni a fejemet, így elindultam egy könnyebb túrára ebbe az erdőbe. Aztán meg elbújni próbáltam előlük amikor jöttek ehhez a barlanghoz, de leestem egy fáról... – elmosolyodva próbálom kimagyarázni a dolgot, itt-ott elnevetve magam – Persze megtaláltak engem, és hát... Így kerültem ide.
Végül aztán meg is érkeztünk a következő próbához. Ahogy eldöntöttem hogy melyik útvonalat vállalom, habozás nélkül indultam is az ajtó felé. Egyedül Speedy miatt torpantam csak meg. Kérésére bólintottam egyet, majd egy laza intést magam mögött hagyva beléptem az ajtón túlra. Jobban mondva, gyorsan elhúztam a csíkot, hallva amit Tenro üzent Speedynek. Tényleg dühös rá. Megcsóválom a fejem, és elindulok. Szóval épségben, eh? Mondja csak magának, én nem vertem be a fejemet. Még ilyen kérést... Ráadásul ha nem szerzem meg azt a korongot, cserben hagyom őket és akkor ki tudja mi lesz. Remek. Ezért nem szeretek csapatban dolgozni. Még ettől a Redbone számtól is elment a kedvem, de hiába próbálok meg koncentrálni a feladatra csak nem hagyja abba a zenét.
-   Najó, ebből elég! – mondom ki hangosan, aztan felpozom magam a két kezemmel – Megyek, megszerzem ami kell, kiállom a próbát, és minden király lesz!
Búcsúlevelet úgysem tudok írni. Nincs kinek. Meg aztán... Se papírom, se ceruzám. Világítás legalább van. Hát akkor „kövesd a fényt”. Nem kellett csalódnom, nem zsákutcába vezetett hanem egy szobába, ahol hét ajtót látok ugyanennyi szoborral mellette. Heten, mint az ördögök... Jobban szemügyre venném a szobrokat, de ekkor a hátam mögül megszólal valaki és kishíján megáll bennem az ütő miatta. Azt hittem teljesen egyedül vagyok. Arra a valakire simán azt is mondhattam volna hogy egy szellem, de túlságosan is ismerős volt ez a dolog az előző korongok felvételeiből, azonban ezt az alakot egyiken sem láttam. Ha jobban megnézem, már meg is találom a korongot ami a csuklyás férfi megjelenését okozza. Ahogy beszélni kezd, egyre több kérdés vetül fel bennem. Lovaggá válás? Próbák és leckék?
-   Dehát én csak egy korongért jöttem... – emelem fel a kezemet, mutatóujjammal jelezve a mondani valómat, de kár is a szóért.
Sóhajtok, aztán együtt működően letérdelek és a sarkaimra ülök, így hallgatom őt végig. A szavaira koncentrálok és mélyen elgondolkodok azon, amit mond. Amikor eltűnik felállok, elindulok körbe a szobában és megnézem a szobrokat.

-   Ki az aki nem jó, de nem is rossz. Szerethet is és utálhat is. Egyik oldalon sem áll. Egy helyes megoldás... – ismételgetem nagykörökben az elhangzottakat – Ez a pártatlanság útja, és most mégis választanom kell? – tettem fel a kérdést, nem várva rá választ.
Egymás után járom a köröket a szobában, majd kis idő múltán megunom és megint leülök a földre. Ekkor magam mellé képzelek egy nagy tükröt, hátha segít gondolkodni.

-   Emberek – szólal meg belőle a tükörkép – Vannak köztük jók is, rosszak is. Érzelmeik vannak, viszont nem igazán ismerhetik a másik hat fajt, így nem is foglalhatnak állást a lehetséges háborúikban.
-   Ők inkább egymással háborúznak.
-   Espereknek van a legkisebb befolyásuk meg közük a többiek ellentéteihez, ők az emberekkel együtt élnek. Fajon belüli ellentét pedig ugyanúgy jelen lehet, mint ahogy az egyszerű embereknél is.
-   Fajok... Mi van, ha egyik sem a helyes válasz?
-   A kérdés nem az hogy melyikük pártatlan, hanem hogy melyikük áll a legközelebb hozzá. Vissza úgysem mehetsz, az út kifelé zárva van.
-   Hmm. Hát ha ez így van – felállok a földről – Akkor a pártatlanság útja az Esperek ajtaján át vezet.
Egy ideig farkasszemet nézek az Esper szoborral. Még mindig bizonytalan vagyok abban, hogy jól döntök-e. Aztán nagy levegőt véve majd kifújva azt, az ajtó elé állnék, és kinyitnám azt.



Oldalak: [1] 2