Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Rosui Kagehime

Oldalak: [1] 2
1
Soul Society / Re:Apró botlás
« Dátum: 2016. Okt. 06, 19:47:47 »
Vörösödve bámultam rá, mégis hogy mondhat ilyesmit egy ismeretlennek, ráadásul egy lánynak! Ha itt lenne SimánCsakKeisuke~sama bizonyosan azonnal riasztanám, hogy valami baj van, és intézkednie kell. De sajnos ő most is az Emberek Világában tartózkodik, nem szokott hazajárni. ToT
- Én elhiszem, hogy szeretne minél ügyesebb lenni, tényleg, három csodálatos gyermekem van. Ezt azonban azzal kellene tennie, akivel családot tervez, nem pedig mindenki előtt! >/////< – Mondtam csendesen, nem kellene, hogy mindenki azt hallgassa, miről beszélünk.
A magam részéről nem igazán volt kit megkérdeznem, hogy ez miként is működik, talán ezért voltam annyira Takashi~kunra utalva, de sose szerettem volna mások előtt gyakorolni. Nem hiszem, hogy ehhez bárkinek bármi köze lenne. :S Tisztában vagyok vele, hogy mindenki másképpen kezeli a kapcsolatait, és az ilyesmiket, de vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania! ˘w˘
- Nem hiszem, hogy bárki kíváncsi igazából rá… >////> - Vagyis nagyon reméltem, hogy nincsenek olyanok, akiket ez érdekelne.
A lelkesedését megértettem, és biztosan nagyon elszánt lehet, gondolom nagyon szerelmes, de attól még tekintettel kell lennie minden más shinigamira. Sokan élnek még itt rajta kívül, nem tehet meg bármit, amihez kedve szottyan. Biztos a fiatal kora tehet róla, mert bár a kinézetből nem indulhattam ki Seireiteiben, a viselkedésből már igen… Valószínűleg rájön még időben arra, hogy ez nem így működik. :3
- Tessék? o_O – Döntöttem félre a fejem, mégis mért lenne a lelkem a fájdalomé? TwT - Nagyon csúnya dolog ismeretlenül ilyesmit mondani, senki sem szeret szenvedni! ˘^˘ – Azzal nem szálltam vitába, hogy nincs időm a férfiakra, igazából Takashi~kun óta nem foglalkoztam ilyesmivel. :oops:
Bár akkoriban sem foglalkoztam vele, minden csak úgy megtörtént, bár egyáltalán nem bánom, nagyon jó időszak volt. ^w^ Sajnálom, hogy már nem találkozhatunk, mert kiküldetésen van. Viszont nekem gyerekeim vannak, nem azzal kell foglalkoznom, hogy a szerelemre vadásszak, hanem hogy minél jobb shinigamit neveljek belőlük. ^-^
- Ha láttam volna, kikerültem volna! De a földhöz simult, mint valami furcsa ninja. >w> – Fújtam fel sértődötten az arcom.
Nem az én hibám, hogy igen csak vékonyka, és így nem túl feltűnő a földön. :roll: Én biztosan nem hagynám, hogy rám lépjenek, és feltűnne, ha felém közeledne valaki. ˘_˘ Szóval csak magát hibáztathatja, amiért rossz helyen feküdt, és még csak nem is figyelt. :/
- Ezt most kérdezi? – Néztem rá rosszallóan, vagy mondja, vagy ne mondja, nem olyan nehéz.
A következő kérdésére csak nagy szemekkel pislogtam, míg teljesen el nem vörösödtem. Én… én idegennel nem csinálok ilyet, és a nyílt utcán egyébként sem. És mégis hogy mer ilyet kérdezni?! >////> Mély levegőt vettem, majd lendületből lekevertem neki egyet. :| Ha eddig nem értette, hogy ezzel mi a baj, ez biztosan világos lesz. ˘///˘
- Ilyet kérdezni egy idegentől! Mintha bármit megtehetne, ami csak eszébe jut! >//////> – Rá nézni sem bírtam, szerintem nem voltam ilyen vörös, mióta Takashi~kun elment. >////<

2
Soul Society / Re:Apró botlás
« Dátum: 2016. Okt. 05, 23:22:15 »
Felvontam a szemöldökömet szavaira, amit nem nagyon hittem. Hiszen egy edzéshez megfelelő helyszín kell, általában egy osztagon, esetleg egyleten belül tartják őket! Akkor is, ha a shinigami egyedül edz, szükséges eszközöket mindig az edzőteremben lelhet hozzá, az utcán zavarná a többieket! No meg ez nem erre alkalmas, és való hely! ˘w˘ És mitől speciális? >3>
Mikor legutóbb ilyen kifejezéssel élt valaki, az Takashi~kun volt, és nem is olyan illő dologra célzott vele. >////> Talán az idegen is valami különös tevékenységet űzne itt, mindenki szeme láttára? O////O Így mondjuk máris érthető a fekvő pozitúra, de akkor viszont nagyon illetlen, és bizonyosan nagy bajban lesz, amint rájön egy második osztagos, hogy miben sántikál. :S
- Ebben az esetben igazán szégyenletes, hogy mindenki előtt ilyesmi csinál! – Mondtam vöröslő arccal, a mai fiatalokban semmi szégyenérzet? :/
Félrebillentett fejjel hallgattam további okfejtéseit, miért is titulál engem annak, aminek. Azzal tisztában voltam, hogy könnyedén hatástalanítok mumusokat, és lidérceket is, azonban eddig shinigamin csak akkor használtam képességeimet, ha edzés volt, vagy parancsot kaptam rá. Igazából nem szándékoztam kárt tenni az idegenben csupán rossz helyen feküdt… vagy speciális edzett, tudja már a mumusok ura.
- Nem is akartam bántani, pedig tényleg illetlennek tartom, amiért mások előtt ilyesfélét gyakorol. Otthon kellene csinálnia, mert ez senki másra nem tartozik! – Gyakorolják egyáltalán az ilyesmit? Furcsa egy szerzet, annyi bizonyos, már nem is sajnálom annyira, hogy ráestem. :/ - Ráadásul nem is vagyok asszony, sose voltam férjnél. :o – Gondolkoztam el.
Takashi~kunnal beszéltünk róla, elvégre volt három közös gyermekünk, de végül sosem került rá sor. Így utólag nem bánom, de akkoriban nagyon szerettem volna egy szép szertartást, a gyerekekkel közösen. *w* Shiroichi~taichou biztosan összeadott volna minket, mint kapitány, nyilván erre is kiterjed a hatásköre. :o
- Mit maga? – Nem tudtam mire gondolhat, talán, hogy miért pont benne estem el? - Szerintem erre tudhatná a választ magától is, egyedül ön feküdt keresztül az úton, ahol shinigamik haladnának el. :/ – Vontam meg a vállam.
Kicsit azért megsajnáltam, mert a fejét se igazán emelte fel a földről, de így meg úgy nézett ki, mintha én bántottam volna. Holott ez nem igaz, egyszerűen nem megfelelő helyen folytatott nem megfelelő tevékenységet, minden felelősség őt terheli! ˘w˘ Mélyet óhajtottam, és ezúttal mindenfajta hirtelen mozdulat nélkül mellé kuporodtam, hogy fel tudjon kelni, legalább ülésig. Kicsit leporoltam a haját, és az egyenruhája elejét, úgy tűnt eléggé megviselték a dolgok. Hiába, én mondtam, hogy nem ilyen jelyen kellene gyakorolnia. :roll:
- Várjon, ettől bizonyára jobb lesz! – Jutott eszembe a kis elsősegély csomag, mely vész esetén mindig nálam volt. Elővettem egy sebtapaszt, és a homlokán lévő kissé pirosló horzsolásra nyomtam. - Gyógypuszi nem jár, mert már nagy hozzá, de így legalább nem fertőződik el. ^w^ – Mosolyogtam rá. Igazán jól állt neki az apró katicákkal díszített tapasz.

3
Soul Society / Apró botlás
« Dátum: 2016. Okt. 05, 21:36:16 »
Próbáltam a kesze-kusza betűket kivenni, hogy pontosan mi is szerepelhet a listán, mint beszerzendő. Úgy éreztem, egyetlen egy dolog sem maradhat ki, hiszen minden fontos egy jól sikerült mumusűzéshez, bár a citromos süti kicsit meghökkentő volt még számomra is. De nem szóltam bele, ezt nálam sokkal jobban tudják a feletteseim, bizonyára. ^w^ A koradélutáni időben nem sokan voltak az utcákon, így viszonylag gyorsan haladtam célom felé, a város ezen részében szinte csak boltok voltak a legkülönfélébb árukkal.
Megvakartam a fejem búbját, szinte lehetetlennek éreztem, hogy eldöntsem, mégis hol kellene kezdeni. Nekem is szükségem volt néhány dologra, mert a mumusok megint feltúrták a veteményest, épp ezért ott rendet kellett tennem, és palántázni is jó lenne még. Közben pedig azt sem mondták az osztagban, hogy sietnem kell-e, vagy ráérek azzal, hogy akkor érjek vissza, amikor saját tempómban képes vagyok rá. Már abban sem voltam teljesen bizonyos, valóban nekem szánták-e a feladatot, vagy csupán néhány lustább tiszt inkább engem kért meg. :/
Mindegy… a mai napon egyébként is kimozdultam volna, különösen szép idő volt, sütött a nap, a gyerekek pedig vagy másik osztagban, vagy az Akadémián voltak. :sad: Bizonyosan nem bírtam volna ki egyedül a lakásban. :S Folyton csak az járt a fejemben, hogy a csomagjukból kihagytam-e egy sebtapaszt, vagy gyümölcslevet! Sose bocsátanám meg magamnak, ha a kevés vitaminbevitel miatt nem teljesítenének jól, és ezért bajuk esne. Ezért fontos, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszanak, ami segíti a növekedésüket, és rengeteg energiát biztosít számukra! ^w^
Elkalandozó gondolataimból szinte alig ocsúdok fel, amikor érzékelem, hogy baj van. Hiába emeltem lábamat, hogy tovább haladjak, az megakadt valamiben, valamiben, ami nem volt olyan kemény, mint egy szikla. Meg egyébként is, mit keresne Seireitei utcáinak közepén egy szikla? :/ Ezzel együtt nagyobb akadály volt, mint a levegő, tehát engedelmeskedve a gravitációnak, keresztülestem rajta. TwT
Már készültem, hogy a kemény földön kötök ki ismét, a mai nap immár harmadszor! >3> De valahogy még sem estem akkorát, bár kifejezetten puhának sem mondtam volna az érkezést. Úgy nagyjából a kettő között lehetett érzésben, viszont annyira azért jó nem volt, hogy napjában ismételgessem. :S Hosszú tincseim rakoncátlanul szálldostak a szélrózsa minden irányába, én pedig hiába próbáltam kikukucskálni közülük, egyelőre csak egy nagy fekete foltot vettem észre magam alatt. Előre nyúlva megböködtem, és egészen élőnek tűnt… már, amennyire egy lélek annak mondható.
Ijedten ugrottam volna fel, mert azért még sem illik egy idegenen keresztül hasalni. Egy ismerősön sem, de az kevésbé illetlen, mint valakin, akivel eddig sosem találkozott a shinigami, bár nem tudtam, hogy valóban ismeretlen-e, mert nem láttam ki az, viszont talán ez a legkevésbé fontos dolog jelen esetben. Nagy igyekezetemben azonban nem sikerült semmiben megkapaszkodnom, így újból elzuttyantam, vissza az idegenre… vagy nem idegenre, nem is tudom. :/
- Sa… sajnálom! TwT – Szabadkoztam, ahogy igyekeztem a kósza loboncot kikotorni az arcom elől. - De igazán nem szabadna itt feküdnie az utcán! Felfázhat, és mások is megbotolhatnak magában, ami veszélyes, és nagyon fáj ám! ˘o˘ – Róttam meg csak olyan anyukásan, az ő hibája is, hogy elestem, mert itt kuporodott le, az út közepén.

4
Kaiser Gesang - A szent király himnusza / Re:Fertőzött testamentum
« Dátum: 2016. Aug. 21, 06:20:14 »
Hatalmas szemekkel pislogott ránk a fénylényekből összeállt valami, mert szavakkal nehéz lett volna leírni… talán valami nimfaféle volna? :o Igazság szerint már annyival is megelégedtem volna, ha bemutatkozik, hogy valamiképpen hivatkozhassunk rá. Így nehéz a shinigaminak kifejeznie magát, olyan tiszteletlen „izének” és „lénynek” nevezni szegénykét. :S Nem értettem, miért is tanakodunk azon, hogy kövessük-e, avagy sem, hiszen olyan kis aranyosnak látszott! *^* Az aranyos dolgoknak hiába próbálják magukat álcázni a mumusok, nagyon gyorsan lebuknak, mert nem tudnak elég aranyosak lenni. ˘w˘
Olyan sokáig bámult ránk, pontosan úgy nézett ránk, mint ahogy valószínűleg mi néztünk ő rá. Szegénykének fogalma sem lehetett semmiről, mi pedig szemernyit sem javítottunk a helyzeten. :S Már nyitottam volna a számat, hogy bemutassam neki a többieket, mert már mindenki nevét megtanultam, úgy bizony! 8) És az nem számít, hogy valakiét eleve tudtam, mert ők is tudták az enyémet, szóval így nem csalás! :arrogant: Erre viszont nem tudtam sort keríteni, hiszen a lény szó nélkül elsétált mindenki mellett, egyenesen Moto~nii barátja mellett fekvő sérülthez. Kicsit sajnáltam Nyuszi~kunt, mert bár neveletlen volt, aki az illemet sem tudja, azért nem érdemelt halált, vagy azt, hogy keresztüldöfjék. Maximum a sarokba állítottam volna egy ideig, és ha megtanulta, ki is jöhetne. ^w^
Úgy látszott ezúttal szerencséje van, mert a lény… mondtam én, hogy kellene neki valami név, így olyan kellemetlen hivatkozni rá, miközben segített. ToT Szóval nem igazán értettem, miféle varázslatot alkalmazott, mert nem tűnt kidounak, ő maga meg nem látszott shinigaminak, de mégiscsak varázslat volt, mert nem csak bekötözte a sebet. A lényeg viszont az volt, kevésbé tűnt holtnak Nyuszi~kun. No, tudtam én, hogy kedves valami lesz, hiszen az aranyos dolgok mindig azok! ^3^
- Ejnye, Nara~taichou, nem lehetünk telhetetlenek, hiszen ő egy jó tündér, és tőlük csak egyet szabad kívánni! >w< - Mondtam csendesen a kapitánynak, nehogy feldühítse, mert aki képes életet adni, az akár vissza is veheti, ez a mesékben is mindig így van! :oRosszindulatú szellemet… nem Dreamer miatt vagyunk itt? o_O – Csodálkoztam rá a kapitányra, hazudni nem szép dolog ám, még, ha Rügy~chanról nem is tudunk túl sok mindent.
Mondjon bármit, lehet, hogy csak a szellemeket nem áll hatalmában bántani, vagy Dreamerre nincs hatással, amit csinálna, Nyuszi~kunon ment. Ezek szerint Dreamer valami egészen más, mint mi, bár ezt eddig is sejteni lehet, csak soha senki nem mondta ki hangosan! De hogy ő szellem lenne? Igazából a lelkeket nevezték az emberek szellemeknek, viszont az erdő szelleme kit nevezne így? @_@ Annyi minden kavargott már a gondolataimban, saját magamat is összezavartam vele. :S
Végül mégiscsak követjük Rügy~chant, aki végig vezet minket az egyre ridegebb, és hidegebb erdőn. Nem szerettem az ilyen helyeket, a zöldet szerettem, és a tarka virágokat, az ilyen látvány olyan szomorú. TwT Csak kerüljön a kezem közé ez a Dreamer fiú… várjunk, fiú ő egyáltalán? o_O Remaerd fiú volt, de ha megváltoztatta a külsejét, a nevét, a nemét mért ne változtathatná meg? :o Bár mindegy, ha lány, akkor is jó kikap majd azért, amit ezzel a szép erdővel művelt! :x Meg azért is, mert bántotta a 12. osztag egyik kedves tisztjét! ˘_˘ És persze azért is, mert nagyon neveletlen, és ijesztgetni próbál minket. >3>
Aztán Rügy~chan ott hagyott bennünket egy völgy szélén, mintha ezzel már mindent értenénk, és tudnák… De nem mondta el, ki a szellem, Nara~taichou is csak találgathat, hogy tényleg Dreamer lehet az, és ha nem? :/ Akkor hazudtunk neki, pedig ő segített nekünk. ToT Ráadásul az is lehet, hogy az előttünk magasló hatalmas barlangban csapda vár ránk. Vagy egyáltalán nem is oda kell mennünk. Úgy tűnik, hogy ezek az eshetőségek senki fejében meg sem fordulnak, holott láttunk már ennél kevésbé egyértelmű helyen is furcsaságokat.
- Szerintem nincs itt medve, Hatakeyama~san, más állatokkal sem találkoztunk a rossz szellem miatt. – Emlékeztettem, hiszen az erdőben a törzs tagjain kívül semmi sem volt. – Ráadásul ilyen hidegben valószínűleg téli álmot aludnának… - Gondolkodtam el, bár tényleg nem tartottam valószínűnek, hogy lenne bármi állatféle a barlangban, akár medve, akár jeti, vagy esetleg denevérek.
Csak óvatosan lépdelek a többiek mellett, és igyekszem Hatekayama~sanra, és Katsu Masaru~kunra is figyelni, ők még fiatalok, nem lenne jó, ha elkeverednének tőlünk! >w< Mikor megpillantom a hatalmas lényt, csak az fut át a fejemen, hogy én aztán megmondtam… vagyis meggondoltam! ˘o˘ Lehet meg kellett volna osztanom elméletem Nara~taichouval is, de az előbb olyan büszkén bizonygatta, hogy logikusan gondolkodik, úgy véltem benne is felmerültek efféle eshetőségek. :roll: A különösen visszataszító entitás pedig nem volt rest ledobálni magáról valamiket… vagyis, ahogy mozogni kezdtek, inkább valakiket. :S Fúj, ez ennél undibb már nehezen lehetett volna. :/
- Értettem! – Vontam ki katanámat, és felvettem a támadó állást.
Igazából semmi szokatlan nem volt már a dologban, a felénk igyekvő lényeket kellett egyszerűen hatástalanítani. Az alakjukon nem volt min meglepődni, a lidércek, és a mumusok is mindig ritka rusnya képet öltöttek magukra, egyszerűen a gonoszok nem értenek a szép dolgokhoz, azt hiszem. >w< Igyekeztem a legjobb tudásom szerint megállítani a felénk igyekvőket, miközben a zárt tér miatt arra is figyeltem, hogy nehogy megsebesítsem egy társamat.
A harc hevében csak véletlen vettem észre, hogy a negyedik osztagos, Moto~nii barátja egyszerűen csak megkötözi, vagy elaltatja az ellenfeleket. Hatalmas szemekkel pislogtam felé, bár valószínűleg vagy nem értette miért, vagy nem is vette észre, hogy ez neki szól. Tisztában vagyok vele, hogy a negyedik osztag inkább gyógyítással, és az életek mentésével foglalkozik, azonban a csatatéren meg kell tennünk, ami shinigamiként a kötelességünk. Minden szó nélkül fordultam oldalra, hogy az egyik lekötözött lényre szegezhessem ujjaimat.
- Juugeki Byakurai! – Idéztem meg hangosan a kidout a tehetetlen lényre. – Kuchiki~san… ha nem szeretné, hogy bármikor hátba támadhassanak minket, ne csak cirógassa őket! – Fordultam közben vissza, hogyha újabb támadó érkezne, ne érjen váratlanul, ennyiből is értenie kell, mire gondolok. – Egyikünk sem élvezetből csinálja, de én személy szerint haza kívánok menni a gyermekeimhez. – Jelentettem ki.
Az az ellenfél, amelyik kiszabadulhat, vagy bármikor magához térhet, veszélyt jelent, ezt pedig kerülnünk kell. Amikor a shinigami szolgálatot teljesít, nem kérdőjelezheti meg, hogy amit tesz, az jó vagy rossz. Kötelesség. Vagy mi maradunk életben, vagy pedig ők, ez nem egy bonyolult felállás, és nem vagyok benne bizonytalan, hogy arra voksoljak, mi legyünk azok, akik életben maradnak. ^w^

(click to show/hide)

5
Lezárt küldetések / Re:Elfeledett múlt
« Dátum: 2015. Nov. 17, 17:05:37 »
Nagyon összezavarodtam, ahogy a lány arcát figyeltem, lévén tényleg a megszólalásig hasonlított rám. Felvont szemöldökkel néztem utána, és fejemben gyors ütemben száguldottak a gondolatok. Biztos voltam benne, hogy összekever valakivel, lévén még a nevemet se találta el, valami nagyon különös, idegenül csengő volt, amit mondott. De ha összekevert valakivel, akkor miként lehetséges, hogy ennyire hasonlítson rám? Nem hittem a véletlenekben, az ilyesmihez vagy a mumusoknak, vagy a Juuniibantainak bizonyosan köze kell, hogy legyen! ˘o˘
Közelebb húzódtam Abukara~sanhoz, úgy tűnt, hogy elrablónk nem azt kapta, amire számított, de ez nem meglepő, a vonzás törvénye! Kaede~san mindig is azt mondta, azt kapod, amit másoknak adsz, így egyértelmű, ha valaki gonosz, csak rosszat kaphat vissza! :o Persze, sajnáltam, mert azért mégiscsak meghalt, ettől függetlenül azonban nem tehettünk már ellene semmit. >w< A Juuniibantai tisztjének kijelentésére haragosan vonom össze a szemöldökömet, hiszen ez szinte biztos, hogy lehetetlen!
- Nem klónozhattak le, hiszen csupán egyszer voltam huzamosabb ideig a tizenkettedik osztagban, de akkor egy betörőt kergettünk, nem lett volna idejük, vagy lehetőségük leklónozni! ˘w˘ - Húztam fel az orromat, engem nem lehet csak úgy lemásolni! :x
Ezen azonban nem most kellett vitatkoznunk, ugyanis legyen bárki az a nő, nem vagyunk biztonságban. Mivel az én feladatom volt Abukara~san testi épségének megóvása, így ki kellett találnom, miképpen is juthatnánk ki. Aztán persze meg kellett találnunk zanpakutouinkat is, mert anélkül haza se tudtunk volna jutni. :S Mert arra már nyilvánvalóan rájöttünk, ki miatt voltak ezek a furcsa eltűnések, a mi feladatunk véget ért, már csak a férfinak kell majd dokumentálnia a vizsgálatok eredményeit, ehhez pedig én nem kellek! ^w^
- Valahogy ki kellene jutnunk innen, Abukara~san, mielőtt visszatér az a nő. – Nem voltam hajlandó ismét vitába szállni, hogy bármi közöm lehetne hozzá, mert természetesen nem volt! ˘_˘ Arról azért legalább nekem tudnom illett volna, nemdebár? :/
Közelebb léptem a rácsokhoz, rátéve a kezem, éreztem a fém hűvösét, sima vasnak tűnt. Karasuval könnyedén kiolvasztottam volna magunkat innen, de jelenleg fegyvertelen voltam, már, ha önmagamat nem számítjuk. ^-^ Még jó, hogy mindig figyeltem az órákon, és Shiroichi~taichoutól is tanultam sok dolgot! *o* Félszemmel a tizenkettedik osztagos férfira néztem, nem voltam benne biztos, hogy kérjem-e a segítségét, hiszen mégiscsak Juuniibantais! SimánCsakKeisuke~sama azt mondta, hogy háborúban állunk, épp ezért jól meg kell fontolnom, miként viszonyuljak hozzá. :o De mivel a fizikuma nem kiemelkedő, kidoukból jónak kell lennie, különben megették volna a hollowok vacsorára. :roll:
- Abukara~san, nyílván ön előtt is világos, hogy nem maradhatunk itt, muszáj lenne valahogy eltávolítanunk a rácsokat, hogy kijuthassunk innen. – Mutattam a fém rudakra. – Esetleg a zárat kellene szétlőnünk. >w<
Az ócska ajtóra néztem, nem úgy tűnt, mint ami sokat bírna, de puszta kézzel nem akartam neki esni, az sokáig tartott volna, és túl nagy zajjal is járna. Egyetlen kidoual viszont gyorsan kijuthatunk, és még, ha meg is hallanak, lenne időnk kishunpozni az ajtón. Onnantól kezdve kereshetünk rejtekhelyet, valamint a fegyvereinket, és máris indulhatunk haza, a többi nem az én dolgom! >o<
Megvártam, amíg erőt vesz magán, hogy valóban egy kidouval szabadítson ki minket, hátrébb álltam, hogy véletlen se legyek útban, majd amint hallani lehetett, hogy a fém enged a nagyobb erőnek, shunpoval nekirugaszkodtam, és kicsaptam az ajtót. Nagy robajjal nyílt ki, de legalább már szabadok voltunk. Bármennyire is felkészült volt fogva tartónk, nem tette kidoubiztossá a helyet, ami nekünk csak jó, de az ő részéről elég nagy felelőtlenség! :/ Persze nem fogom kioktatni, hiszen lényegében ennek köszönhetjük, hogy most el tudunk menekülni.
- Meg kell találnunk a zanpakutouinkat, hogy visszajuthassunk Seireiteibe! – Mondtam fojtott hangon Abukara~sannak, de már el is indultam, óvatosan kilestem az ajtón, amin a nő bejött, majd távozott, és amíg tiszta volt a levegő, kifutottam, remélve, hogy a férfi is követ.
Kilépve furcsa látvány fogad, hatalmas folyosó, faajtók, és fáklyák égnek mindenfelé, mint a régi mesekönyvek kastélyaiban. Mintha már nem is Japánban lettünk volna, hanem valahol egészen máshol! Nem engedhettem, hogy elvarázsoljon a látvány, mennünk kellett, minél gyorsabban, annál jobb. Megragadtam Abukara~san karját, persze nem túl erőszakosan, csak épp annyira határozottan, hogy ne álljon meg nézelődni, és tartsa velem a lépést.
Benyitogattam az ajtókon, hátha valahol megpillantjuk zanpakutouinkat, de valahogy a legtöbb helyiség üres volt, mintha senki sem lenne a hatalmas épületben. Nem siettek utánunk, mégis olyan érzés volt, mintha figyelnének bennünket, nem lassítottam egy percre sem, nem lehettem figyelmetlen. Szerencsére azonban a soron következő, legalább a tizedik, ajtónál végre ott voltak fegyvereink. Elengedtem Abukara~sant, és lassan besétáltam, de senki sem volt a közelben, raitasut sem érzékeltem, csapdának látszott, azonban akkor sem történt semmi, amikor magamhoz vettem Karasut. Intettem a férfinak, hogy bejöhet, nincs veszély, azonban abban a pillanatban felfedeztem a szemközti falnál valamit, amire egyáltalán nem számítottam.
Hatalmas szemekkel bámultam, döbbenetemben szólni sem bírtam, így oldalamra tűzve katanám, közelebb húzódtam hozzá. Egy hatalmas vitrin volt, vagy inkább üvegkoporsó, amit felállítottak, egy lány feküdt benne, mintha csak aludt volna, de a mellkasa nem emelkedett. Megérintettem az üveget, amin tükröződött az arcom. A tizenkét éves arcot túl jól ismertem, gyermekkoromban számtalanszor találkoztam vele, a sajátom volt, visszavonhatatlanul az enyém, most mégis velem szemben feküdt. Törékeny arcét hosszú szőke tincsek keretezték, nyugati ruhát viselt, mintha hercegnőnek öltöztették volna fel, lehunyt szemei is úgy tűntek, mintha bármikor felnyithatná őket. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, nem értettem, miként lehetséges ez, hiszen én már… én már hosszú évek óta halott voltam, nem lehetnék itt… nem így!
- Ugye milyen érdekes az élet, hogy mi minden kerülhet elő a múltból? – Hallottam a lekezelő hanghordozást, de nem fordultam meg, képtelen voltam levenni a szemem saját magamról. – Ez nem egy szobor, te vagy benne, vagy inkább, aki valaha voltál, mielőtt az anyánk végzett volna veled.
- Miről beszélsz? – Fordultam dühösen hátra, nagyon ritkán haragudtam meg valakire, de a hazugságokat nem tűrtem. – Mi az, hogy az anyánk? – Vontam ki zanpakutoumat, és felé tartottam, nem fenyegetőztem, képes lettem volna használni ellene, ha úgy adódik, ez a valaki nem a rokonom! ˘o˘
- Tehát tényleg igaz, hogy egyesek mindent elfelejtenek, miután meghaltak… szánni való vagy! Fel sem tűnt neked, hogy egyáltalán nem hasonlítasz egyetlen keletire sem, igaz? – Húzta el a száját, de nem nagyon értettem, hogy mire gondolhat, hiszen csak rá hasonlítottam, sajnos összezavaróan nagyon! >w> - Mondd csak, aki melletted áll, ő is olyan kevés felfogó képességgel rendelkezik, vagy esetleg benne pislákol némi értelem? – Nézett ezúttal Abukara~sanra. – A nővérem nem tudja értelmezni az itt látottakat, de ez nem meglep, valószínűleg még mindig egy tizenkét éves szintjén van. :roll: Szerintem egyértelműnek kellene lennie, hogy külföldi, még csak köze sincs ehhez az egész shinigamis dologhoz, csak véletlenül került magukhoz, mert egy gazdag japán puszta szórakozásból megvásárolta a szépen preparált testét. – Nevetett, de nem vidám nevetés volt, hanem valami furcsa, mellékzörejes, gonosznak tetsző. – Mégis minek kellett neki egy holttest? – Csattant fel hirtelen dühösen. – Még életemben sem kellettem senkinek, ezt meg még holtában is csodálta valaki, milyen beteges dolog már ez?! – Szinte csak motyogott, de jól kivehetőek voltak szavai.
Megfagytam, képtelen voltam felfogni bármit is a dologból, bármennyire kellett volna koncentrálnom. Szívem szerint a fülemre tapasztottam volna a kezemet, hogy ne is halljam, amiket mond. Nem tehettem meg, most nem, muszáj volt összeszednem magam, ez a nő biztosan őrült volt, biztosan… Nekem azonban vigyáznom kellett Abukara~sanra, épp ezért oldalra fordulva némán jeleztem neki, hogy terelje el a figyelmét, amíg megnyitok egy senkaimont. Muszáj lesz minél előbb lelépnünk, különben mi is vitrinbe kerülünk…

6
Csevegő / Re:[Játék] Angyalok és ördögök
« Dátum: 2015. Okt. 04, 18:33:47 »
Ördög Mumus :x

Sajnos a barátaink között is vannak alakváltó mumusok! :sad: Taichou, rá kell jönnie, hogy ki lehet az, és gyorsan kiűznie! :x

7
Kaiser Gesang - A szent király himnusza / Re:Fertőzött testamentum
« Dátum: 2015. Okt. 03, 09:27:55 »
Nem értettem tollas barátunk kérdését, nem tehet arról senki, hogy hosszú neve van, azt úgy kapják! :o Neki sem volt éppen rövid neve, ha úgy nézzük, és Koooooody neve sem volt túl hosszú, csupán nyújtani kellett benne egy betűt, mert úgy mutatkozott be, ezért így illik. Én sem örülnék neki, ha valahogy máshogyan hívnának, mint ami a nevem, mert nem is tudnám, hogy nekem szólnak! ˘o˘
- Vele egy küldetésen találkoztunk, és azért hosszú a neve, mert így nevezték el. – Magyaráztam el, ne maradjon szegényke ilyen tudatlan. :/
Kicsit furcsa volt, hogy ilyen lelkesen invitált meg magához, bár, ha valóban Moto~nii barátja… nem, még így is furcsa, hiszen a legtöbb barátja veszélyesnek tűnt, Kuchiki~san meg nem különösebben. Mármint, semmi tetoválás, testékszer, sebhely. Néha kérdez olyasmit, ami szerintem egyértelmű lenne, de ezt annak a számlájára írom, hogy tollak vannak a fejében.
- Négy gyerekem van, biztos élveznék a dolgot, majd rákérdezek Moto~niinél. – Nem mentem bele egyértelműen, még azt sem tudtam, igazán ki ez a shinigami, lehet nem is akar vele teázni a bátyám. – Nem szabad a medencébe csak úgy ugrálni, veszélyes lehet! ˘o˘ - Dorgáltam meg, ezt igazán tudhatná, hiszen felnőtt, nem? Milyen apuka lesz, ha ilyen példát mutat a gyerekének? >3>
Még mindig nem értettem, Moto~nii miért is vitte haza, tudhatná, hogy Kaede~san milyen… Persze, hogy meginvitálta a családját, szereti körül venni magát emberekkel, olyanokkal, akiknél érzi, hogy a családjának a részei lehetnének. De nekem nincs szükségem újabb tesóra, Moto~nii, és a többiek bőven elegendőek. >w>
Úgy tűnt, hogy a fiúk közül senki nincs a helyzet magaslatán, csupán Katsuo Masaru~kun. :S Nara~taichou valamiért különösen morcos volt, de ennek egyetlen oka az lehetett, hogy bizony nem evett a finom sütiből, amitől felment volna a vércukra, és máris kevesebbet morcogna! ˘o˘ Azért, mert bal lábbal mászott le a futonról, még nem kell mindenkivel úgy beszélnie, mintha senki sem tudná, mit kell csinálni egy gonosztevővel! :o Én csak azzal nem értettem egyet, hogy bizonyosan Dreamer Remaerd! Ha megváltozott a neve, és a kinézete, ahogy most mondta, akkor pedig ő sem lehetne ennyire az, szóval ne Shiroichi~taichoun vezesse le a feszültségét, mert tart ettől a Dreamer figurától! :x
Hangosan nem mondtam meg neki a magamét, de megjegyeztem, hogy ezért kevesebb süti jár ám neki! ˘w˘ Meg persze egy csúnya, megrovó pillantás, amolyan anyukás jelzés, hogy ezt nem kellett volna, nem Shiroichi~taichou hibája. Remélem értette, mert ezután, ha kéri, akkor sem magyarázom ám el! >3>
Valószínűleg túl sokat gondolkodtunk, hogy ilyen könnyedén meglephettek minket, és még így sem jutottunk előrébb! A támadás pedig újabb gondokat vetett fel, így kinézett még jó néhány perc veszteglés, de talán nem baj, ha kigondoljuk, hogyan tovább.
- Nekik valószínűleg természetes, mint nekünk az, hogy át tudunk menni a dolgokon. :o – Válaszoltam a kérdésre. – Az, hogy nem olyan modernek, mint a mostani emberek, vagy a shinigamik, nem jelenti, hogy ne lehetnének az eszközeink veszélyesek ránk. Nem a fejlettség, inkább a milyenség számít, ha reiatsuval segítik a támadásokat, az hatással lesz ránk. – Vagyis, valami ilyesmit tanultunk még annak idején.
Kezdett gyanússá válni mindenkinek a helyzet, de nem is csoda, sajnos sose hihet a szemének az ember, ezt a mumusok miatt hamar meg kellett tanulnia a Juubantainak! :/ Hol a jelentéseknek kélt lábuk, hol a süteményeknek, hol egész épületeknek, már-már nem is furcsállok egyes el-, és feltűnéseket! @.@ Ennek ellenére a dárdák viselkedése felettébb aggasztó, még akkor sem csinálnának ilyet, ha a mumusok szaladnának el velük! Egyszerűen úgy tűntek el, mintha addig ott sem lettek volna, pedig láttam, hogy ott voltak! >w>
- Név? :o Nem, csak dátum, május elseje, péntek, és leírja, hogy a megfigyeléseit mind a naplójába fogja lejegyezni. – Vetettem újabb pillantásokat a lapra, míg szusszanásnyi szünetünk volt. – Van benne sau-dau-mau-hau-na törzs, és egy bizonyos Z’ron, de ő nem a napló tulajdonos, neki rokona a törzsfőnök, azt hiszem. – Bogarásztam a mondatok között, ami az írónak egyértelmű volt, nekünk rejtély. :/ - „Kifejezetten meleg van, ami a levegő páratartalmának köszönhetően majdhogynem elviselhetetlen. Körülöttünk minden sötétzöld színben pompázik, kellemes félhomály uralkodik, hiszen a fák sűrű lombkoronája miatt meglehetősen kevés fény jut le ide. Az egész erdő olyan, mint egy élő, lélegző organizmus! Egy másodpercig sincs csend, a madarak énekelnek, majombőgést hallani a távolból, a rovarok zizegése pedig konstans háttérzajként van jelen. Az érintetlen természet csodálásától még a szúnyogok hada sem képes eltántorítani!” – Olvastam fel szó szerint a szöveget. – Engem inkább ez a rész zavar, egyáltalán nem ilyen most a környezetünk…
Aztán újabb támadás kezdődik, amit lehetetlennek véltem, épp ezért különösen meglepett, ahogy az otromba negyedik osztagos összeesett. Nagyra tágult szemekkel csak bámultam, ahogy ernyedten elborult a földön élettelen teste, nem kívántam közelebb menni, jól tudtam, mit jelent ez. Azt hinné az ember, fel van arra készülve, bármikor akár ő, akár valamely társa meghalhat, de ez igazából csak önmagunk nyugtatása, azt hiszem, mert erre lehetetlenség felkészülni. O_O
A felcsendülő kacaj sem volt éppen kedves, bizalmatlan kifejezéssel húztam össze szemöldököm, rosszat sejtettem. Az, hogy ismét eltűntek a dárdák, valahogy csak még inkább tetézte a furcsaságokat, mintha játszadozna velünk valaki. De én ezt nem szerettem, szóval jobb lesz, ha jól elbújik, különben megismerkedik a Juubantai haragjával. :x
Mérgemben csak pillanatokkal később vettem észre, hogy valami rendkívüli módon ragyog mellettünk. Az apró rovarok felüdítő látványt nyújtottak, de félő volt, hogy csupán figyelemelterelés volna a céljuk, így gyorsan körbesandítottam azért. Nem gondoltam, hogy az elsiető, amúgy szerintem is több mint gyanús alak, válaszolni fog a kérdésre. Ha titkolózni akarnék, én sem szólalnék inkább meg, annál jobban aztán kevesen tartanak titkot! :o
- Egyet kell értenem Nara~taichouval, és Hatakeyama~sannal, kapitány. Nem maradhatunk itt, túl veszélyes ez is, az is, viszont inkább nézném meg, miért jött ez a valami, és egyáltalán mi a csuda ez… - Csatlakoztam Hatakeyama~sanhoz. Addig kellene elindulnunk, amíg még látjuk, merre tart, mert utána csak találgathatunk.

8
Kaiser Gesang - A szent király himnusza / Re:Fertőzött testamentum
« Dátum: 2015. Szept. 12, 09:14:02 »
Figyeltem, hogy vajon a negyedik osztagos feje legurul-e a heves bólogatásban, úgy nézett ki, mintha rázná belülről valami. owO De még csak a tollak sem hullottak ki a hajából, biztosan jó mélyre vannak tűzve, vagy beleragasztotta őket! :o Az lehet az egyetlen jó megoldás, különben a szél kifújná belőle őket, és kergethetné napestig. :/ Mondjuk legalább lenne valami történés is azontúl, hogy csak megyünk, azt hittem, hogy egyből oda érkezünk, ahol ez a Dreamer, vagy ki van. >w<
- Természetes, hogy logikus, hiszen Koooooody~chan megmondta, hogy zseni vagyok. 8) - Húzom ki magam, ebben sose volt kétségem, hiszen egy beszélő madár mondta! - Chiyo~chan tudja, ha velem van, teázni szoktunk. ^-^ - Bólintottam, bár nekem egyértelmű volt, hogy tudom, hogy éppen kivel vagyok, és másokról is ezt feltételeztem.
Olyankor más volt a helyzet, mint Katsuo Masaru~kunnál, őt klónozta a Juuniibantai, így tökéletes másolat volt, nem lehetett hibáztatni, ha valaki elrontotta, hogy ki is az eredeti. Minden más esetben viszont szemüveget kellene vennie annak, aki nem képes kibogozni, kivel beszél. Illene felismerni a hangokat és az arcokat, különben az ember olyasvalakivel áll szóba, akivel nem kellene! >w< Mondjuk egy álcázott mumussal, abból csak a baj van. :S
- Igen, Kaede~san nevelt fel minket. - Bólintottam, a többi információt meg csak próbáltam kihámozni a sok szó közül. - Ki az az Akira? owO - Pislogtam rá, nem értettem, hogy egy idegen mért visz egy másik idegent a mi "anyukánkhoz".
A következő szavakra még inkább felszaladt szemöldököm, valahogy egész hihetetlennek hangzott. Mármint nem az, hogy Moto~nii keresztapa lesz, nem bánt rosszul a gyerekekkel, de a barátjáról már nehezebb volt elképzelni az apaságot. És ha már itt tartunk, vajon a tollait is örökli, és pelyhes lesz? :o Bár, talán szerencsések, és az anyukára hasonlít inkább a gyerek, mondjuk nem lehet tudni, hogy ő tollas-e, még az is előfordulhat...
Azon meg sem lepődtem, hogy a másik emlegetettről sincs fogalmam, de csak mosolyogtam, mert ha további magyarázatba kezd, fele ennyit se fogok majd fel belőle. Jobb a békesség, és néha a tudatlanság is, nem kell belefolynom Moto~nii barátságaiba, nem tűnik rossz embernek. Ebbe jobban belegondolva, inkább ő lehet az, akit amolyan "rossz arcú" barátnak neveznek. :/
- Valóban? :o - Kérdeztem rá Nara~taichoutól, de nekem nem tűnt logikusnak. - És mért a nevét álcázta, mért nem a kinézetét? Ha azt szeretném, hogy ne ismerjenek fel, akkor a kinézetem másítom meg, nem a nevemet, nem igaz, Shiroichi~taichou? - Vontam be kapitányomat az értekezésbe, mert nem voltam arról meggyőzve, hogy valóban egy és ugyanaz lenne a két személy.
Furcsa? Nem tudtam, mire gondolhat Nara~taichou, most valahogy sokkal nyugtalanabbnak tűnt, mint előző alkalommal, mikor találkoztunk. Bele szimatoltam a levegőbe, de semmi különöset nem éreztem, mondjuk a növények is eleve furcsák voltak, betegnek tűntek. TwT Ha nem küldetésen lettünk volna, közelebbről is megvizsgáltam volna, mi  lehet a gond, mert csúnyán festett, mint valami allergiás reakció. Lehet, hogyha az ember képes allergiás lenni a növényekre, ez fordítva is fennáll, csak a fák nem tudnak tüsszenteni? :o
- Így követeli meg az illem is, ahogy Katsuo Masaru~san mondja! ˘o˘ - Bólintottam a kapitány felé, nem a hölgyeknek kell cipekedniük, milyen viselkedés ez?! :x
Annak azért örültem, hogy Shiroichi~taichou elfogadta a véleményemet, ez sokat számított ám! *3* Azért mégiscsak a kapitányom volt, fordítva szokott lenni, ő mondja meg, mit csináljunk, és mi meg is csináljuk, mert ő biztos jobban tudja. :3 Vagyis, a haorit biztosan nem kártyán nyerte, mert amikor a gyerekekkel Fekete Péterezik, abban nem olyan jó játékos, mint mondjuk Tokya~kun. ^-^
Félrebillentett fejjel vártam a fejleményeket, merre menjünk, nem hittem, hogy nekünk is lenne szavazati jogunk. Mondjuk én a nem eltévedés mellé tenném a voksom, mivel nem működnek a lélektelefonok, iránytűnk pedig nincs, jobb, ha úgy megyünk, amerre más is járt, az valahová biztosan vezet! >w<
Katsuo Masaru~kun kérdésére közelebb mentem hozzá, olvasásban nagyon jó voltam, a gyerekek is szerették, ha mesét olvastam nekik! *o* Felé nyújtottam a kezem, és ha odaadta, akkor belenéztem a papírba. Nahát, hiszen ezek a kanjik nem is bonyolultak, az ember szeme egyből rááll az olvasásukra, csak más irányba kell haladni! :o Érdekes, biztosan valami különleges jegyzetelési forma, a gyorsaság miatt lehet, hogy nem bajlódtak vele annyit.
Mielőtt befejezhettem volna a szöveget, máris hallhatóvá vált, nem vagyunk egyedül, és a körülöttünk lévők szándéka nem kedves üdvözlés! TwT A papírral a kezemben kerülgettem ki a dárdákat, mert ez egy új egyenruha volt, nem akartam elsőre elszakítani, az előző kicsit kiégett. :S Szerencsére elég gyors voltam ahhoz, hogy elugráljak az éles fegyverek elől, plusz Nara~taichou is felvont egy pajzsot, nagyon jól nézett ki! *w* Ezt neki is megmondtam volna, de ő egy kapitány, biztos tudja, hogy miben ügyes, és miben nem annyira. ^-^
- Igazából nem lehetetlen, csak különleges eszköz szükséges hozzá. - Hajoltam le az egyik dárdáért, és Nara~taichouhoz vittem, ő biztos ért a reiatsu érzékeléshez, ha pajzsot is ilyen könnyedén idézett. - Meg lehet erről mondani, hogy Dreamernek köze van-e hozzá? :o - Adtam oda neki, mert nem nagyon tudtam, hogy működik ez az egész. - Mivel azt az információt kaptuk, hogy látnak minket, így feltételezhető, hogy reiatsu érzékenyek, az ilyen emberek között vannak olyanok, akiket espernek neveznek, és ők képesek olyan eszközöket létrehozni, amivel egy hollowot, vagy minket is megsebesíthetnek! - Emlékeztem vissza a tanultakra, ráadásul Shiroichi~taichouval is segítettünk már egy ilyen espernek. - De azt is számításba vehetjük, hogy csapdát állított nekünk Dreamer, és akkor felkészült arra, hogy póttest nélkül jövünk, nem? - Pillantottam a két kapitányra, nekik jobban kell tudniuk, én nem ismertem ezt a Dreamer figurát, hiába állította Nara~taichou.
Végül eszembe jutott a papírka is, amit a kezemben tartottam, és gyorsan átfutottam még egyszer elölről, mert elfelejtettem, mivel is kezdődött. Háhh, jól gondoltam, melegnek kéne lennie! 8) Magabiztos mosolyom egészen addig tartott, míg a szöveg végére nem értem, mert semmivel sem lettem okosabb, ez csak valaki naplójának a része lehet. Biztos elveszítette, mi pedig illetlenül beleolvastunk! TwT Majd ha megtaláljuk, bocsánatot kérek, nem tudtam, hogy valami ilyesmi lehet. :S
- Ez egy napló darabja, nem lett volna szabad beleolvasnunk, mert a gazdája biztos nem nekünk szánta... - Mondtam a többieknek is. - De csak az időjárásról, meg egy törzsről ír, amiben van rokona valakinek. :o - Bár ez nem újdonság, rokonok mindenhol vannak, egy ember sem lehet rokonok nélkül! >w< - Merre megyünk tovább, ha bekerítettek minket, és nem tudjuk, hová menjünk? - Kérdeztem rá, mert a sérültnek segíteni nem tudtam, nálam csak kiscicás sebtapasz volt, de az kisebb sérülésekre való. :/

Bocsánat a késésért ToT

9
Kaiser Gesang - A szent király himnusza / Re:Fertőzött testamentum
« Dátum: 2015. Aug. 13, 00:31:23 »
Nagy szemekkel pislogtam az újonnan érkezőkre, egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik felkészültek a küldetésre, főleg nem a nagydarab férfi! :o Mi az, hogy nem csomagolt elegendő ennivalót? :/ Talán nem tanította meg az anyukája, hogy lássa el magát? ˘o˘ Majd szólok Chiyo~sannak, hogy az osztagában még most is vannak olyanok, akik nem képesek rendesen viselkedni, és felkészülni arra, hogy bármi bekövetkezhet! Mint például, amikor a Juuniibantaiban kezdett el esni! Az nagyon meglepő volt, de azért megoldottuk a dolgokat.
Ráadásul a negyedik osztag tisztje is érdekes dolgokat feltételezett rólam, hiszen én sose voltam férfi! TwT Ráadásul nem is hasonlítok Moto~niire, hiszen nem vérszerinti rokonok vagyunk, csak közös a nevelőnk. Bár nem csoda, hogy összezavarodott, biztosan a sok minden teszi, ami kilóg a fejéből, az ilyesmitől én is nehezen tudnék gondolkozni! :o Még jó, hogy nekem nem kell ilyesmit hordanom, Karasu biztosan megsértődne a sok toll miatt. :S
- Moto~niire gondolsz? ^w^ - Billentettem oldalra a fejemet elgondolkodva. – Nem lehetnék ő, mert én én vagyok, ezt Shiroichi~taichou, Nara~taichou, Hatakeyama~san, és Katsuo Masaru~kun is igazolhatja! De igen, ő a bátyám, együtt nevelkedtünk Rukongaiban.
Úgy gondoltam, hogy eléggé megindokoltam, mért nem lehetek férfi, ráadásul Moto~nii most nem is volt itt, valószínűleg szorgosan készül arra, hogy nősüljön. Bár tartottam tőle, milyen lesz majd, ha bekötik a fejét, ártani már nem fog neki. :roll: Mindig is benne volt minden csibészségben, de majd Chiyo~san megneveli az osztagban, annyi bizonyos. ^o^
- Te Moto~nii barátja vagy egyébként? – Kérdeztem tőle, miközben felé is nyújtottam a sütis zacskót, had vegyen belőle.
Nara~taichou ellenérzéseit nem nagyon értettem, hiszen neki is volt lehetősége, hogy vegyen belőle, nem csak a többiek felé kínáltam. Inkább közelebb mentem hozzá, hogy mosolyogva nyújtsak neki sütit, attól biztosan jobb kedve lesz, meg úgyis épp az én kérdésemre válaszolt, így legalább jól hallhattam. Szóval csak vártam, hogy vegyen, mert üres gyomorral nem lehet gondolkodni, harcolni pedig még úgy se! Ráadásul a nap legfontosabb étkezése a reggeli, így sajnáltam is, hogy csupán egy kevéske süti volt nálam, amit persze a Juuichibantais haspóktól jól őriztem! >w>
- De Nara~taichou… annak az alaknak Remaerd volt a neve! :o – Mondtam hitetlenkedve, nem lehet, hogy elfelejtette… ugye? :/
Aztán csak hallgattam a sok okosságot a taichoutól, szóval biztosan nem elfelejtette, csak másképpen emlékezett, ami nem is csoda, hasonló a nevük, csak teljesen más. :roll: De ez a Dreamer nagyon erősnek, és veszélyesnek tűnt az elmondottak alapján, így nem is csoda, hogy ennyi embert küldenek utána, már-már a két kezemnél is többre lett volna szükségem, hogy utána számoljak, hányan is vagyunk. Bár az utoljára érkezett negyedik osztagoson kissé megdöbbenek.
Úgy látszik nem csupán Chiyo~sant kell meglátogatnom, de Airisu~chint is, mert nála is elég rendetlen tisztek vannak. Mi az, hogy lányoknak adja le a csomagjait, főleg csak így, a nehéz darabokat, és nem csak addig, amíg összeszedi magát! Felháborító, hogy ennyire nem ismeri az illemet, hiszen vannak itt fiúk, nem? ˘w˘ Lehet, hogy shinigamiként simán elboldogulunk velük, de ettől függetlenül nem nekünk kell foglalkozni ezzel, hiszen a feladatunk Dreamer kézre kerítése, nem pedig az, hogy hordárosat játszunk! >w>
- Ugyan, Shiroichi~taichou, van itt elég fiú, majd ők segítenek, plusz Yowamushi~san is képes legalább a felét elvinni, ha már idáig elhozta! ^.^ - Mosolyogtam amolyan anyukás-fenyegetően, majd megfogtam a nekem odaadott táskát, és nemes egyszerűséggel a férfi hátára dobtam. :x
Legalább már utána menni nem kell, csak megköszönheti nekem, hogy ennyivel is közelebb hoztam. Még Katsuo Masaru~kunnak is eszébe jutott, hogy nem nekünk kell cipelni a szükséges dolgokat, így mosolyogva neki is nyújtottam egy kis sütit, elvégre ő jól nevelt Juubantais volt! 8)
Végülis nem nagyon értettem, hogy mire jutott a két kapitány, venni kell-e gigait, vagy sem, de úgy döntöttem, hogy a saját kapitányomnak fogadok szót, és nem húzok. Nem, mintha kevésbé lenne kapitányos Nara~taichou, de nekem Shiroichi~taichounak kell a parancsait követnem, még, ha kérésként is hangzanak el. Legalábbis eddig mindig így csináltam, és nem lett belőle baj, szóval most se kellene, hogy problémát jelentsen. ^w^
Nagy szemekkel pislogtam a goromba öregemberre, mert lehet, hogy idős volt, de bölcs nem, agyis eddig nem derült ki, hogy az lenne, pedig az őszek azok szoktak lenni! :o Takashi~kun is sok mindent tudott, bár ő nem az öregségtől őszült meg. Ráadásul a bácsi még csak nem is válaszolt Katsuo Masaru~kunnak, ami igencsak gonosz dolog! >w> Bár lehet, hogy csak egyszerűen rálóg a haja a fülére, az velem is előfordul, és olyankor nem hallok olyan jól, mint egyébként, vagy már olyan idős, hogy rossz a hallása. De akkor erre kérhetne valamit a Yonbantaitól, mondjuk egy fülcseppet, vagy egy segédet, aki hall helyette, mint ahogy a vakvezető kutyák is segítenek! *3* Bár nem hiszem, hogy ki lenne segítve egy nagyothalló vezető kutyával. :o Elvégre nem olyannak látszik, mint aki tud kutyául. :/
Lassan átértünk a senkaimonon is, de bent a dangaiban mindenki csendes volt, és már érezni lehetett a feszültséget, pedig tudtuk, hogy hová megyünk. Én úgy képzeltem el, hogy hasonló lesz, mint a sokat emlegetett Juuniibantais esetnél, mert ott is erdő volt, meg mindenféle növény, viszont azt remélem, hogy KaMa gáncsikusz ezúttal nem lesz, az egy nagyon gonosz növény volt! TwT Bár, ahogy elnéztem díszes csapatunkat, lehet egyeseknek nem ártana, ha esés közben összerázódnának. :roll:
Átérve azonban teljesen más kép fogad, ráadásul kellemetlenül hűvös is volt, kellett volna hozni kabátot. TwT Persze, ezúttal nem az északi sarkon találtuk magunkat, mint mikor olyat álmodtunk sok-sok mindenkivel korábban, ahol még beszélő jegesmedvék is voltak, csak hazahozni nem lehetett őket. Bár ott legalább kabátot találtunk! Lehet később itt is lesz pár darab. ^w^
Engedelmesen követem a többieket, elvégre azt mondták a kapitányok, hogy maradjuk együtt, mert veszélyes lehet, ők pedig csak tudják. :o A maradék sütit az egyenruhám alá tettem, ne zavarja Nara~taichou szemét, mert most különösen haragos volt. Persze, én megértettem, ő már korábban is találkozott Dreamerrel, biztosan megbántotta a fickó, vagy van tőle egy sebhelye, mint a könyvekben is szokott lenni! De akkor lehet, hogy amikor közel megyünk majd hozzá, akkor nagyon fájni fog neki, és így nem tud küzdeni vele, ami nem lenne jó, ha fáj, az nagyon rossz. TwT
- Valóban nem, Hatakeyama~san! :o – Válaszoltam osztagtársam kérdésére, ha már más nem tette meg. :/ - De így biztosan nem jönnek a közvetlen közelünkbe a törzs tagjai, mert amilyen kevés ruhát általában hordanak, most összebújva vacoghatnak szegénykék. :S – Tényleg sajnáltam kicsit őket, szegénykék nem voltak felkészülve arra, hogy ez a gonosz Dreamer hideget varázsol nekik.
Hatakeyama~san mellett maradtam, hogy ne csak az idős shinigami legyen közvetlenül mellette, hiszen ha kiabálna, az meg sem hallaná. :/ Erről persze nem tehet, a korral jár, de a biztonság a legfontosabb, és a Juubantai összetartó! 8) Én pedig nagyon jól hallok, még, ha a hajam a fülemre is lóg néha. Ráadásul legutóbb Shiroichi~taichou is megdicsért az edzésen, mert ügyesen forgattam a bokkent, szóval akármilyen ügyes ez a Dreamer, a Juubantai ellen nincs esélye! :x Meg persze kíséretnek itt vannak a többiek is. :roll:

10
Kaiser Gesang - A szent király himnusza / Re:Fertőzött testamentum
« Dátum: 2015. Júl. 26, 03:06:40 »
Azt hiszem egyre rosszabbul viseltem a száraz, nyári éjszakákat, mióta elcsendesült a ház. Egykedvűen ücsörögtem a teraszon, a kertre bámulva, pedig még pirkadni sem kezdett, az éjjeli harmat ringatózott a fűszálakon, amíg el nem párologtak az apró cseppek. Túlontúl nagy volt a nyugalom, mindenki fáradtan szuszogott odabent, csupán engem nyugtalanított valami, egy kis aggodalom, ahogy Motto~nii megjósolta.
Bíztam abban, hogy jól neveltem a gyerekeimet, de ettől függetlenül szüntelenül csak a biztonságuk járt a fejemben, hogy vajon rendesen esznek-e akkor is, ha nem figyelek rájuk. @w@ Nagy felelősség nehezedett rájuk, elvégre Natcchan és Nacchan hadnagy lett. *o* Velük örültem, és most helyettük is izgulok, mert úgy vélték, elég nagyok ahhoz, hogy a saját osztaguk szállásán lakjanak ezentúl. TwT Nem szerettem volna, ha ilyen gyorsan kirepülnek, de, ha a Főkapitány hitt bennük annyira, hogy kinevezte őket, mint az anyukájuk, ezt nekem is meg kellett értenem. ^w^
Megmozgattam elgémberedett tagjaimat, és egy álnok mumus éppen ezt a pillanatot használta ki, hogy kibillentsen az egyensúlyomból, így békát megszégyenítően nyúltam el a kert puha füvében. ._. Mélyen beszívtam a levegőt, mielőtt feltápászkodtam, majd kinyújtottam izmaimat, hogy nagy lendülettel ugorjak vissza a teraszra. Persze addigra a gyáva már tovatűnt! >w> Jó néhány percig keresgéltem, még a falécek réseibe is belestem, hátha ott lapult meg, de semmi mozgás nem volt… gyanús. ˘3˘ Egész bizonyosan megrettent tőlem, hiszen csak hátba támadni volt mersze, szemtől-szemben már alul maradna! :x Aztán a szemem sarkából felfedeztem valami sötét árnyat… Áháhá! Most elkaplak, te galád bestia, nem ólálkodhatsz az én otthonom körül! >w<
Macska ügyességgel vetültem előre guggolásból, hogy két tenyerem közé kaparintsam a komiszt, de valahogy sikerült elkerülnie csapásom, és még el is gáncsolt! TwT Tompa puffanással nyúltam el, mint egy meztelen csiga, pedig azok csak a mozgás miatt nyúlnak ki, nem azért, mert valaki ellöki őket, hiszen nincs is lábuk, ami összegabalyodna! :o Mondjuk az enyémek is békésen meglennének egymás mellett, ha kevesebb segítséget kapnának a mumusoktól. >w>
Megint jött az apró árnyék, de tudtam ám, hogy ez csak megtévesztés, mert Shiroichi~taichou elmesélte, hogy néha a mumusok kicsinek álcázzák magukat, hogy megtévesszenek minket! :o Olyankor a gyanútlanok védtelenek velük szemben, mert alábecsülik őket, és nagy bajba kerülhetnek. :/ Sajnáltam szegény párákat, mert egy mumusnak áldozatul esni nagyon rossz volt, én már csak tudom, folyton a nyakamon vannak, akárhányszor is űztem el őket. TwT Pont ezért nem tehettem most se másképpen, minthogy mindent beleadva elkapjam az apró szörnyeteget. Újonnan erőt gyűjtöttem, majd elrugaszkodva kinyújtottam a kezem, hogy most aztán tényleg, de nagyon nyakon csípjem a rosszaságot, viszont úgy tűnt, hogy elszámoltam a távolságot, mert túl repültem rajta. ._.
Nem tehettem már mást, a kapitánytól tanult trükkel tompítottam az esést, és behúzva nyakam, előre bukfenceztem. Közben azonban elfogyott a terasz, én pedig egyenesen a kertbe érkeztem, megint. >w> Elnyúltam, mint a rétestészta, csak ahhoz képest sokkal keresztesebben, mert a bukfenc közben valahogy összegabalyodott a kezem és a lábam, a fenekem meg az égnek meredt, valószínűleg túl sokat fordultam, mert nem emlékeztem, hogy a gyakorlás alatt ilyennek kellett volna kinéznie. :/ Közben éreztem azt is, hogy a mumus galád módon a sejhajomra telepedett le, csiklandozott is! ToT Gyorsan felpattantam, és már készültem arra, hogy egy kidouval vessek véget a hercehurcának, amikor megpillantottam a pokollepkét.
Nem is tudom, hogy mikor jöhetett, de úgy tűnt pont elkerülte a mumust, aki persze már sehol nem volt, mire képes lettem volna szembe szállni vele! :x Mélyet sóhajtottam, majd mellkasomon összefont kézzel meghallgattam, hogy mit is szeretne tőlem a lepke. :o Sose jönnek ám ok nélkül! Most is parancsot továbbított, én pedig bólintva vettem tudomásul feladatomat, bár azt hiszem, hogy ilyenkor ezt nem továbbítják már senkinek. Mondjuk az biztosan vicces lenne, ha bólogatna a Főkapitánynak annyiszor, ahányszor a tisztek ezt teszik. :3
Még összekészítettem Suzucchan tízóraiját, aztán nyomtam a homlokára egy puszit, olyan kis édesen aludt, remélem sose nő fel. TwT Aztán elindultam, némi sütemény kíséretében, elvégre nem is reggeliztem, és ha mások is jöttek, valószínűleg ők sem, és együtt még jobban esik ilyesmit enni! ^-^ Amúgyis elég szűkszavú volt az üzenet, nem is lehetett tudni, hogy miért hívatnak minket.
Bizonytalanul torpantam meg a hang hallatán, hogy valóban hozzám szóltak-e, de visszafordulva felfedeztem osztagunk egyik legújabb tagját, aki úgy tűnt, hogy utána siet. :o Talán tettem valamit, vagy fogócskázunk? owO Nem, arról biztosan tudnék, talán csak nem tudott aludni, és megörült a társaságnak. ^w^ Így viszont kár, hogy dolgom van, kedves lánynak tűnt, biztosan beszélgetni is jó lehet vele. :S
- Szia! ^-^ Engem is? :o Mért, még kit? o_O – Billentettem oldalra fejemet kicsit elgondolkozva, vajon kiről tudhat, akiről én nem? >w< - Mennünk? Te is jössz? *o* - Kérdeztem lelkesen, majd tovább indultam, azért elkésni még se szerettem volna, azt nem illik. – Gondolom küldetésre megyünk az Emberek Világába, mást nem nagyon tudok elképzelni. – Válaszoltam a kérdésére, majd lenéztem a kezében tartott, elképzeléseim szerint valami különös italra. – Nem, köszönöm. ^w^ - Mosolyogtam rá, mert nem szerettem volna megbántani, de a teát jobban szerettem, mint a különféle újszerű innivalókat. – És te egy kis sütit? – Tartottam felé a süteményes szütyőmet, ami elég jól meg volt pakolva.
Nem is kellett olyan sokat sétálnunk, bár én már be voltam melegedve a reggeli harc miatt, észre se vettem, milyen gyorsan keresztülvágtunk a városon. Lehet jobban kellett volna sietni, mert már többen is álltak ott, de én nem ismertem még őket, csak a később felbukkanó Katsuo Masaru~kunt, akinek lelkesen integettem is. *w* Hiába, mióta kinevezték kapitánynak, nem is láttam, de úgy látszik, most nem is viseli a kapitányi haoriját. :o Biztos szeretne elvegyülni. :3
- Dreamer? owO Az ki, Nara~taichou? – Pislogtam rá kérdőn, mert halovány mumusleheletnyi fogalmam se volt róla, ha tudnom kellett volna, akkor sem.
A kapitánnyal voltam már egyszer közös küldetésen, akkor itt maradtunk, csak a Juuniibantaihoz látogattunk be Kazuma~sannal, és egy bohóccal, akit Remaerdnek hívtak, és később kiderült, hogy nem is bohóc, pedig én teljesen elhittem neki! Nagyon bohócos volt a nevetése is, meg próbált viccelődni, és verset mondani, csak akkor lett gyanús, amikor nem dudált az orra. :/ Később nagyon csúnyán beszélt, és még szegény Kazuma~sant is bántotta. TwT De szerencsére Nara~taichou megmentette, úgyhogy miatta nem is kell aggódni. ^w^
- Shiroichi~taichou! ^-^ - Viszonoztam kapitányom köszönését. – Én már ébren voltam, éppen egy mumussal próbáltam zöld ágra vergődni, amikor befutott a pokollepke, így a mumus képes volt elmenekülni. >w> - Fújtam fel sértetten az arcom, mert emiatt eggyel több garázdálkodik a tizedik osztagban.
Csak nagyokat pislogtam a lelkes férfira, nagyon is ismerősnek tűnt, bár a neve nem, mintha Motto~niivel láttam már volna, de tuti nem említette ezt a nevet. Mondjuk a fejdíszével pont úgy nézett ki, mint egy indián, ő reiatsu elrejtés nélkül se lógna ki a sorból az őslakosoknál. ^-^ Bár az nem nyugtatott meg, hogy talán még emlékszik pár dologra, miként kell embereket gyógyítania, de szerencsére itt volt Nara~taichou is, ha nagyobb baj lenne. ^^”
- Rosui Kagehime, Juubantai sanseki. :o – Folytattam a bemutatkozást a többiek után, de azt nem akartam megmondani nekik, hogyan szólítsanak, majd eldöntik ők maguk.
Úgy tűnt közben, hogy nem tűr halasztást a dolog, mert Nara~taichu mindenképpen indulni akart, mi pedig követtük, mert hát mi mást csináltunk volna? Még se mehetett egyedül, ha már ilyen sokan felkeltek, és ide jöttek. ^-^ Legutóbb is jó csapat voltunk, azt hiszem most is így lesz. Főleg, hogy többen is itt vagyunk a Juubantaiból. 8)
- Remaerd? – Gondolkoztam el a kapitány kérdése után. – Mindenre emlékszem, ami a Juuniibantaiban történt, Nara~taichou is ott volt. :o – Válaszoltam aztán. – Egy rongálás miatt mentük oda, de aztán megtaláltuk azt a bohócot, vagyis olyan volt, mint egy bohóc, még viccelődött is, bár nem nagyon értettük még, hogy mért. Aztán sok növény között sétáltunk, volt ott KaMa Gáncsikusz is, amiben Katsuo Masaru~kun elesett, és meg is támadott minket, nagyon komisz növény volt. :/ És az eső is eleredt, aztán láttam a ködben egy öreg hölgyet, aki meg akart fojtani, de nem nagyon értettem, hogy miért, és Remaerd gonoszul nevetett, és már semmi vicceset nem csinált, csak hozott egy nagy kutyát! – Mutogattam a kezemmel is, hogy mekkora nagy volt, mert hatalmas volt ám! ˘o˘ - Az meg a falhoz vágott minket. TwT A bohóc közben teljesen bekattant, és az álmokról beszélt, aztán megtámadta Kazuma~sant, aki egy kedves ember volt! >w> Viszont szerencsére Nara~taichou megmentette, szóval nagy bajunk nem esett. :o – Értem a történet végére. – Bár nekem utána hetekig lila volt a térdem, de azt hiszem ez a legkevesebb…
Akkor persze nem így gondoltam, nagyon mérges voltam Kazuma~san miatt, meg szomorú is, mert miattunk baja esett, sokkal jobban kellett volna figyelnünk. TwT De most biztosan másképpen lesz, mert felkészültem vagyunk, plusz a bohócnak a közelébe sem megyünk, mert nem a Juuniibantai felé tartunk, és egy másik emberről beszélt Nara~taichou, és Shiroichi~taichou is. :3
- Egyébként hoztam sütit! *o* - Emeltem meg a többiek felé is a kis batyum, nem baj, ha elfogy, otthon úgyis ez kötött le a legjobban, ráadásul a dangaion való keresztülfutáshoz kell az erő! Nem akartam Hatakeyama~sant félbe szakítani, okosakat kérdezett, úgyhogy csak utána ajánlottam mindenki figyelmébe a harapni valót. ^-^

11
Archívum / Re:KatasztróFaLak
« Dátum: 2015. Máj. 26, 11:23:23 »
Égett papír szaga terjeng

Jó szorosan öleltem Motto~niit, mintha csak féltem volna, hogy ismét eltűnik. No, persze tudtam, hogy már nem tenne ilyet, mert a család mindig összetart, és a mumusok is ludasok voltak a legutóbbiban, amiért elkergették az emlékeimet, vagy legalábbis kicsit elmosták, így nem csupán ő tehetett róla! :o Ettől függetlenül azért igenis vigyáznom kellett arra, nehogy kámforosodjon végre meglelt testvérem, mert akkor bizonyosan nem lesz meg megint, mert a butácskább mumusok is tanulnak a hibáikból! :/
Félrebillentett fejjel bámultam fel rá, nem is tudtam, hogy neki is lenne mondandója! Bár tény és való, az utóbbi időben végre többet volt nálunk, és a gyerekek jól fogadták a megkerült rokont, sokat nem tudtunk mesélni. Arcomra meleg mosoly terült el, ahogy arra gondoltam, mennyi kérdésük volt a kicsiknek, viszont az kevésbé volt ilyen megmosolyogtató, amikor a gyermekkori baklövéseimről mesélt nekik! >///> De legalább jól szórakoztak ők is, és mi sem panaszkodhattunk. Már-már majdnem olyan volt, mint amilyenek a régi vacsorák otthon, amikor mind együtt ettünk Kanae~sannal.
- Apróságot? – Valahogy azt éreztem, a dolgokat ezúttal csak ő titulálja ennek, amire nagyonis hajlamos volt, miközben sokkalta jelentőségteljesebb történésekről beszélt. Néha azt kellett gondolnia az embernek, hogy fogalma sincs arról, mit is jelent ez a szó! :/ - Sokkal többel azért nem, SimánCsakKeisuke~sama se szakadt bele sosem, így próbálok nem aggódni ilyesmi miatt… - Igazítottam fülem mögé egy megszökött tincset, mély sóhajjal kísérve a mozdulatot.
Igyekeztem benne, hogy az örömömet ne befolyásolja a folytonos aggódás, hiszen a gyerekek lassan kiröpülnek, és a dolgukat végzik, ami közben shinigamiként sokszor veszélybe kerülnek. A tizedik osztagban eddig legalább a fél szemem rajtuk tarthattam, de ennek ezennel vége, ráadásul hadnagyként még felelősségteljes munkát is kaptak, amitől boldog voltam, de tényleg! Csak az aggódás… nos, az nem olyasmi volt, amit megszüntet a boldogság. Különben is! Szülői kötelességem a féltés! ˘o˘ Ráadásul duplán, mert már Takashi~kun helyett is nekem kell csinálnom! :o
- Az anyukák hamar tanulnak fortélyokat a csibész gyerekek ellen. ;) – Kacsintottam rá, miközben oldalba böködtem, mert talán felnőttnek látszott, jól tudtam, nem sokat változott.
A régi időkben mindig kapható volt valami huncutságra, és sose volt olyan büntetés, ami véglegesen kedvét szegte volna. Voltak rosszabb pillanatok, amikor láttam Kanae~san arcán, hogy komolyan aggódik, bár akkoriban nem értettem, hogy miért, nekem Motto~nii csak egy nagy, ijesztő alak volt, aki velünk élt. Most már értem, hogy azt szerette volna pótanyánk, ne pazarolja el a tehetségét holmi bajkeverésben. És lám, azért csak az ő akarata érvényesült! :3
- Ez igazán kedves tőled! ^-^ - Mosolyogtam rá kedvesen, hiszen tényleg így volt, gondolt arra, hogy hasznos dolog legyen, de szép is.
Azonban mosolyom lelohadt, ahogy folytatta mondanivalóját, és kezem ösztönösen lendült előre, hogy elkapjam a fülét, amit meg is húzogattam. Szerencséje volt, hogy a gyerekek másfelé jártak, mert ellenkező esetben bizonyosan nem úszta volna meg ennyivel. Talán nem Takashi~kun volt az apák legjobbika, de szerette a gyermekeinket, és ennél fontosabb nem volt, akkor sem, ha most nem lehetett mellettünk.
- Sose mondj ilyesmit Takashi~kunra! >w> - Szórtak villámokat szemeim, egyszerűen nem hagyhattam, hogy ezt esetleg a gyerekek előtt is megtegye. – Ha a gyerekek előtt hasonlót mondasz, visszaadom a kezedbe a füledet! >o> - Mondtam olyan hangsúllyal, ahogy régen Kanae~santól is hallottam, miközben elengedtem az emlegetett testrészt.
Számomra már nem volt olyan érzékeny téma, a mi viszonyunk teljesen megváltozott az évek alatt Takashi~kunnal, de a gyermekeimnek fontos volt, elvégre az apjuk volna! Még, ha most nincs is jelen az életükben, bármikor visszatérhet, és akkor minden joga megvan részt venni benne. Addig pedig a gyerekeknek is tudniuk kell, ki volt az apjuk.
- Mintaférfi… :roll:  - Forgattam meg kicsit szemeimet, miközben kitölt mellkasába böktem, hátha ettől bennragad a levegője. – Az én fiam nem jár kocsmába! – Toppantottam jelentőségteljesen, elvégre hova gondol, még csak most voltak kicsi babák az én egyetlen drágaságaim! TwT – Kezdek elgondolkodni ezen a példamutatás dolgon… >w>
Közben arrébb álltam az ajtóból, hogy beljebb jöhessen, mert bent tényleg kényelmesebb lenne, ha már egyszer sütöttem is. ^w^ Bár az nem biztos, hogy kap is belőle, ahogy most viselkedik! ˘w˘ Becsuktam mögötte az ajtót, majd mellette elsimulva megmutattam neki az étkezőt, és miután leült, kimentem némi süteményért, és lassan kiismerve uzsonnázási szokásait, tea helyett némi saket hoztam számára, majd leültem vele szemben.
- Milyen apróságokról szerettél volna beszélni? ^-^ - Mosolyogtam rá, mintha az előbbi jelenetek meg se történtek volna, mert bizonyosan tanult belőlük, és ezért nincs okom haragot tartani, vagy ilyesmi. :o

12
10. osztag / Re:Hálótermek
« Dátum: 2015. Ápr. 29, 10:44:05 »
Égett papír szaga terjeng

Dudorászva készültem a nagy napra, elvégre az én kicsikéimet előléptették, nem is akárhogy! *o* Teljes mértékben büszke voltam rájuk, igazán ügyesek voltak, amit én mindig is tudtam, de legalább már más is rájött! :3 Persze aggódtam, hogy ezentúl messzebb lesznek, és kevesebbet látom majd őket, azonban ez nem ronthatja el az ő örömüket, megfogadtam ám! ˘o˘ Legalább azt megtanulták Shiroichi~taichoutól, hogyan kell jól megcsinálni a papírmunkát, így semmi kihívás nem lehet egy másik osztagnál sem számukra! 8)
Szóval pontosan azért, hogy érezzék a család támogatását, kezdtem bele egy kis családias ünnepség szervezésébe, mert Takashi~kun is biztosan hasonlóképpen tenne, ha itt volna. Néhány pillanatig még reméltem, hogy arra a hírre, hogy a gyermekeit előléptették, talán hazajön, de erről gyorsan lemondtam. Tudnom kellett, hogy a kiküldetése ilyen, bár nem mondott semmit, a második osztag egyszerűen mindig is ekképpen cselekedett, ezen már nem nagyon lehet változtatni. Így egy mélyebb sóhajjal elengedtem az egész dolgot, és kezeimmel könnyedén megütögetve arcomat, neki kezdtem a további munkáknak.
Ez valószínűleg meggondolatlan volt, mert a sütéstől még mindig lisztes volt a kezem, ami könnyű porként szállt fel a levegőbe, arról nem is beszélve, milyen nyomokat hagyhatott arcomon. De ez igazán csekélység volt ahhoz képest, hogy csiklandozta orromat, majd legalább három tüsszentésre kényszerített! TwT Nem szerettem tüsszenteni, végig furcsa érzés volt, mintha belülről vakarásznák az orromat, de azt ne vakargassa más, nem illik! >w>
A konyha, és én is úgy festettünk, mintha túléltük volna az ősrobbanást, viszont erről kizárólag egy rakoncátlan kedvű mumus tehet, nem mi a konyhával! ˘w˘ Éppen a tepsit vajaztam, amikor azt kiverték a kezemből, ami aztán lelökte a maradék lisztet, amit lehetetlennek bizonyult nagy porolás nélkül felsöpörni, így inkább egy rongy segítségével igyekeztem takarítani. Mivel ez azonban nem tetszett a mumusfajzatnak, mert már-már sikeresen megoldottam a problémát, miközben a pulton tapogattam újabb konyharuháért, nemes egyszerűséggel rám dobott két tojást! ToT Persze, jót tesz a hajnak, és hasznos, de azért nem így gondolná az ember a hajpakolást. :S Szóval gyorsan elvonultam hajat mosni, mert ismét megnövesztett hajamból időben el kellett távolítani a tojáshéj darabkákat. Így most nedves hajjal folytattam a takarítást, itt-ott újabb lisztfoltokkal tarkított arccal, és yukataval, aminek sötétzöld anyagán még jobban meglátszottak a nyomok.
A sütés végeztét jelző kuktaóra szinte egyszerre szólalt meg a hangos kopogással, ami Moto~nii érkezését jelezte, így először a régi kemencére emlékeztető tűzhelyhez léptem, hogy megmentsem a tortát. Nem volt nehéz dolgom, mert csak néhány vastagabb ronggyal kivettem a gőzölgő süteményt, aminek finom illata elnyomta a gyümölcsös tisztítószerét.
- Máris megyek! – Kiabáltam kifelé, nehogy türelmetlenségében betörje az ajtót…
Letettem az illatozó édességet a pultra, majd ledobva a rongyokat, az ajtóhoz léptem, hogy szinte felszakítva bátyám nyakába vethessem magam. Nem volt mindig ilyen a viszonyuk, de már megnőttünk, és ilyenkor a családi támasz mindennél többet jelent, szóval megtehettem! ˘o˘
- Motto~nii! *o* - Kiáltottam lelkesen, nyakában csüngve, jó szorosan ölelve. – Örülök, hogy eljöttél, mert rengeteg megbeszélnivalónk van! A gyerekek sincsenek még itthon, szóval időnk is van… de várj csak! :o Mit rejtegetsz előlem?! >w> - Húztam amolyan anyukásan össze a szemeimet, ahogy az évek során megtanultam, ha kicsit jobban rá kellett szólni a gyerkőcökre. – Rosui Motochika! Remélem, hogy semmi rosszban nem sántikálsz! >w< - Nála sosem lehet tudni, régen nagyon eleven kölyök volt, ha lehet így mondani… :roll:

13
Archívum / KatasztróFaLak
« Dátum: 2015. Ápr. 10, 03:25:51 »
Az ominózus szobafelcserélős eset óta, az ajtón egy kis táblácska jelzi, hogy ez bizony Hime~chan szobája. Természetesen virággal és kaviccsal díszítve, valamint utólag Taki~kun neve is felkerült rá.
A belépő az előtérbe jut, ahonnan két ajtó nyílik, az egyik az étkező felé, a másik pedig az első hálóhoz, amiben Taki lett elszállásolva, onnan nyílik egy kisebb háló, ami Hime-é. Az étkezőből pedig a konyha, valamint a fürdő. Az étkező falain cseresznyefaág minták futnak körbe, s napközben fényárban úszik, amitől olyan érzése van az embernek, hogy világítanak az apró cseresznyevirágok. A hálóban a futon általában feltekerve egy sarokban áll, kivéve, ha éppen rajta alszik Hime, ruhái egy ládában a másik sarokban sorakoznak pedáns rendben, színsorrendbe állítva, kivéve egyenruháját, ami egy fogason lóg szépen, gyűrődés mentesen. A lakás általában mindig rendben van, hiszen koszt nem igen tűr meg Hime, egyetlen furcsaság talán az lehet, hogy a legtöbb helyen, ahol küszöb van, az gondosan le van takarva valamivel, nehogy "valaki" átessen rajta. ^^" A konyha jól felszerelt, és friss gyümölcs is mindig található benne, meg persze számtalan különböző tea, ha valaki megkockáztatja a Himével való teázás veszélyeit. :|
A gyerekek érkezésével két újabb szoba lett az előzőekhez nyitva, hogy kényelmesen elférjenek. Ezek rendezését most már rájuk bízza. Az egyikben az ikrek kaptak helyet, míg a másikban Suzume alszik.

14
Soul Society / Re:Vanília Fan egylet gyűlés
« Dátum: 2015. Márc. 20, 00:23:41 »
Izgatottan készülődtem a délutánra, mert ma nagyon jeles nap volt ám! *w* Dudorászva díszítettem az apró, virágalakú süteményeket, némi színes cukormázzal, hogy szépek, és finomak is legyenek, természetesen jó néhány szemet a gyerekeknek is meghagyva. Mivel a mai nap nem csupán gyűlés lesz az egyletben, hanem tagtoborzás is, így különös figyelmet fordítottam az édességekre. Persze Risu~chin mindig vett valami süteményt, és nyalánkságot a boltból, hogy legyen valami harapnivaló, de úgy vélem, hogy a házi készítésű azért mégiscsak más. ^-^ Nem mondom, hogy sokkal jobb, vagy finomabb, viszont érzékelik a shinigamik is, hogy mennyi munka van belefektetve! :3
Ráadásul ezek különlegesek, mert arra gondoltam, hogyha már lesznek új tagok, akkor akár játszhatnánk is velük, hogy lássák, milyen vidám egylet ez! Kettő süteménybe ugyanis egy egész vanília rudat sütöttem, amit megtalálva nyerhet is az, aki pont azt választotta ki. Természetesen, ha Risu~chin is hozzájárul, ehhez a kis szórakozáshoz, bár nem gondoltam volna, hogy ellenezné, lévén semmi veszélyes nem volt benne. :o Legalábbis addig nem, amíg valaki nagy habzsolás közben le nem nyeli a rudacskákat! O_O De majd szólunk mindenkinek, hogy figyeljen, hátha nyer! ^w^
Közben azért mindenki kivette a részét a munkából, mert Suzucchan a másik szobában vagdosott kis kártyácskákat, hogy kitűzőket is készíthessünk mindenki számára. Most már nem voltunk olyan sokan, mint a kezdetek kezdetén, de nem tudhatja így sem egy betévedő a tagok nevét! :o Még szerencse, hogy Suzucchan itthon volt velem, mert mióta SimánCsakKeisuke~san elment, senki más nem tudott nekem segíteni a kanjik rajzolásában. :/ De legkisebb lányom nagyon ügyes volt már ezekben a dolgokban, így rá bízhattam, ami némi könnyebbséget jelentett, főként, mert időközben sok más dolgom is volt.
A sütemények kidíszítése után elégedetten néztem végig a nagy kupacokon, a sok színes virág pont olyan finomnak nézett ki, amilyen édes illatot árasztott. Sütés közben akadt némi gondunk egy mumussal, aki nem tudta hol a helye, és próbálta felgyújtani az egész konyhát. :x De időben megakadályoztuk benne, mert a füstre Suzucchan a porral oltót is behozta az osztagból, én pedig elzártam gyorsan a sütőt, majd némi szellőztetés után pontosan úgy festett minden, mint ez a merénylet meg sem történt volna! ˘w˘ A kész édességeket egy nagy tálba pakoltam, hogy könnyen elvihessük majd őket, ezután átmentem a másik szobába, hogy a továbbiakban a lányomnak segíthessek.
- Nagyon ügyes vagy Suzucchan! *w* - Csaptam össze boldogan a tenyereimet, az egyformára vágott sárga lapocskákat látva, amikre szépen felkerült a névsor is, tudtam, hogy ez nem okozhat gondot. Kedvesen megsimogattam hajacskáját, majd adtam egy puszit a homlokára. – Igazán sokat segítettél anyunak, büszke vagyok rád. ^w^ - Rendeztem össze a kitűzőket is, amikre a nevek mellett apró vanília virágok is kerültek, ezeket még korábban vagdostuk ki, hogy jobban mutassanak. – Most pedig titkos ügynököset fogunk játszani, és olyan jól elmaszkírozunk téged, ahogy aput is szokták, amikor bevetésre megy! :3 – Nyújtottam felé a kezem, majd a hálóba érve Naocchan ruhái között kerestem egy kinőtt, egyszínű yukatat.
Mivel a gyermekegylet tagjai nem lehettek az egylet hivatalos tagjai, Suzucchant úgy kellett bejuttatnom, hogy olyan idősnek álcázzuk, amilyen a gyerekegyletben biztosan nem lehet benne. Ráadásul fiúnak, így biztosan nem fog senki sem gyanakodni, vagy legalábbis nem túlságosan. 8) Segítettem neki öltözni, hosszú haját egy nagy sapka alá igazgattam, majd az udvarról egy botot is hoztam neki, hogy még élet hűbb legyen a jelmez. A legjobban azonban mégis a vattából készített szakáll sikerült, amitől pont úgy nézett ki, mint Yamakida~san, csak sokkal több haja volt. :roll:
- Tökéletes álca! Senki sem gondolná, hogy Suzucchan vagy! *o* - Szemléltem meg büszkén a művemet. Aztán az órára nézve világossá vált, hogy nincs több vesztegetni való időm, indulnunk kell, ha időben szeretnénk oda érni. – Tessék, mivel te csináltad őket, ezért te adhatod oda majd a többieknek. ^-^ - Adtam a kezébe a kitűzőket, majd felnyalábolva a sütit, és a plüssöket, útnak indultam, természetesen Suzucchannal karöltve. :3 Én már korábban magamra öltöttem egy vanília sárga kimonot, így azzal dolgom már nem volt.
Az utat egész gyorsan tettük meg, majd megérkezve illően meghajoltam mindenki felé, eképpen köszönve a boltos néninek, Risu~chinnek, és legújabb tagunknak. Mosolyogva integettem neki, mert személyesen még nem találkoztunk, majd a kérdésre megemeltem a sütis tálat, amin szokásomhoz híven valóban pihent némi vaníliás tea.
- Igen, van nálam vaníliás tea! :o – Válaszoltam félrebillentett fejjel. – Gondoltam, hogy aki édességet eszik, az utána szomjas lesz! ^-^ - Azzal le is tettem az asztalra a tálkát, hogy lássák a színes virágokat. – Én magam sütöttem, és kettőben van egy egész vanília rúd is rejtve, amit ha valaki megtalál, az egy ilyen plüssfigurát nyer. – Emeltem fel a két darab, kézzel készített figurát. – Úgy gondoltam, hogy ezzel is népszerűsíthetnénk az egyletet. Ő pedig… a nagypapám! – Kacsintottam Risucchinra, hogy vegye a lapot, majd kicsit előrébb toltam Suzucchant. – Készített mindenkinek egy neves kitűzőt, amit szívesen feltesz netek! – Úgy gondoltam semmi baj nem lehet abból, ha ma mellettem marad, a tagtoborzáson túl mást nem nagyon terveztünk, az ebéden pedig túl van, szóval egy kis édesség igazán belefér!  :3

15
Lezárt küldetések / Re:Elfeledett múlt
« Dátum: 2015. Febr. 28, 21:28:02 »
Szerencsére a továbbiakban nem volt erőltetve a beépülés dolog, így nem kellett attól tartanom, hogy igazából csupán ledér öltözetbe akar látni! O_O Lehet, hogy a Juuniibantai így akar valahogy megviccelni minket, és lehet, hogy képet is csinálna, csak hogy lejárasson! >w> Laposan pillantottam rá, mostantól nem kezelhetem rendes shinigami ként, hiszen kibújt a szög a zsákból! ˘o˘ Hiába udvarias, ha hátsószándéka van, és bizonyosan emiatt keveredtünk valahogy mindig a beöltözéshez! >w<
De a feladatra kellett koncentrálni, bármennyire is megmondtam volna neki a magamét. A gyerekekkel is mindig megbeszéltük, hogy mit illik, mit szabad, és mik azok, amiket nem, és ha valaki vétett a szabályok ellen, vagy olyat tett, ami nem tetszett a másiknak, akkor szóltunk neki. Engem is úgy neveltek, hogy mindig jelezzem, ha valamiről másképpen vélekedem, így egyértelmű, hogy átadtam számukra eme fontos tudást! ^w^ Viszont jelen pillanatban inkább azzal igyekeztem foglalatoskodni, hogy szem elől ne tévesszem a kocsival haladó nőt.
Nem volt nehéz dolgunk, bár a mumusok tettek róla, hogy ne érezzem magam különösebben jól, és kigáncsoltak. TwT Persze ez sem tántoríthatott el célomtól, hiszen shinigami volnék, aki mindig teljesíti a rászabott feladatokat még, ha komisz lények próbálják is akadályozni! Nekem példát kell mutatnom ilyen tekintetben! ˘o˘ Mondjuk, azt bizonyosan nem mesélem majd el, hogy az ablakon másztam be a lakásba, lévén a gyerekeknek nem szabad ilyen veszélyes dolgot csinálniuk, az üvegszilánk nagyon könnyen megvághatja őket. Én figyeltem, és szerencsére most nem voltak résen a mumusok, így könnyedén jutottam át a kis konyhán, anélkül, hogy újabb balesetet szenvedtem volna.
Egyáltalán nem értettem a nő szavait, és ahogy ki tudtam venni, Abukara~san sem. Nehéz lett volna azt mondanom, hogy így akkor szót fogunk érteni vele, lévén ki kellene kérdeznünk, ami így nagyon úgy tűnt, hogy csak külső segítséggel lehetséges. Valószínűleg van a Juuniibantaiban tolmács, aki a segítségünkre lehetne, azonban, mielőtt erre rákérdezhettem volna, a férfi valami gépet vett elő.
Nagy szemekkel pislogtam a szerkezetre, és szívem szerint egyből rá is kérdeztem volna, hogy egy ekkora masinát ugyan hol tudott eddig rejtegetni?! owO Viszont fogalmunk se volt róla, hogy a nő valóban nem érti a nyelvünket, vagy csupán így próbálja megakadályozni a kihallgatást, mert bűnös. Részemről a másodikat is el tudtam képzelni, lévén nem lehet véletlen, hogy ott lett beteg Makita~san, és ő ott dolgozik, ráadásul valami különleges reiatsu kisugárzás is érződik felőle.
Percekig csak álltunk, és a gépből kiszűrődő zajokat hallgattuk, amit néha a nő értelmetlen hablatya tompított csak el. Felvont szemöldökkel álltam, hogy lesz is valami itt a dologból, vagy csupán bemutatni vette elő Abukara~san, mert nem voltam arról meggyőződve, hogy pontosan mi is lett volna vele a célja. Aztán szerencsére valami csoda mégis történt, és sikerült némi fordítás félét kicsikarnia belőle a férfinak.
- Mire? owO – Kérdeztem vissza, hiszen mi még nem mondtunk semmit, és nem is kérdeztünk, fogalmunk se volt róla, mit tett, vagy mit nem. – Vissza tud kérdezni a gépe, hogy pontosan mit tett, mire kényszerítették? :o – Kérdeztem tagoltan, hátha a nő is érti, amit mondok.
Ha így is volt, válasz nem érkezett felőle, csak a tizenkettedik osztagos felhívására vizsgáltam meg jobban a hátra rejtett kezét, amiben valóban lehetett valami, bár ahogy elnéztem, igen apró, ha elfért a markában. Arra felé nyúltam, de még inkább összeszorította, így kénytelen voltam kifeszíteni a markából. Ahogy néztem, egy kőnek látszott csupán, viszont meleg volt, bár valószínűleg azért, mert a kezében volt. Magam elé emeltem, és néztem, ahogy a korábban koromfekete színe hirtelen vörösre vált, majd, mintha pulzálni kezdett volna. O_O
- Shàngshǒu! – Hallottam a nő fojtott hangját, ami már nem tetszett remegőnek, félősnek. Tudtam, hogy csak álca! >w>
Azonban mielőtt reagálhattam volna a fejleményekre, a kő megvillant a kezemben, majd csupa sötétség vett körül. Úgy éreztem, hogy zuhanok, de nem, mint amikor elesek, hanem csak szépen lassan, mint egy álomban, viszont hiába néztem körül, csak a nagy semmit láttam. Se a nő, se Abukara~san nem volt ott, csak az üres feketeség. Behunytam és kinyitottam a szeme, de semmi sem változott, bármit is tettem, még a saját testrészeimet sem láttam, nem voltam képes megérinteni az arcom a kezemmel, mintha nem is léteztem volna. Aztán tompa nyomást éreztem a hátamon, és sikerült kinyitnom a szemem.
Szürke falak vettek körül, és félhomály volt, de legalább már láttam a tizenkettedik osztagos férfit, aki néhány méterre feküdt tőlem. Óvatosan közelebb másztam hozzá, hiszen nem tudtam, hogy mire is számíthatunk, vagy ezután mi fog történni, viszont azt tudtam, jobb, ha minél előbb magához térítem. Gyengéden megráztam a vállát, majd néhányszor végig simítottam a karján, ahogy otthon is ébreszteni szoktam a gyerekeket, nehogy hirtelen riadjanak fel, mert az nem tesz jót! Amint láttam, hogy némileg magánál van, igyekeztem körbenézni, hogy hol is lehetünk.
Úgy nézett ki, mint egy cella, mert rácsok voltak az egyik falon, és ablaka sem volt, szemben pedig egy hasonló kis rész terült el. A kínai nő ott ült, láthatólag is várt valakit, türelmetlenül járkált fel alá, mintha nem arra számított volna, hogy ide kerül. Aztán ajtó nyikorgás zaja szűrődött be, és némi fény is beszűrődött a jobb oldalról, amitől egy hosszú árnyék vetült a padlóra. Női alaknak látszott, de nem lehetett igazán kivenni, csupán annyit, hogy közeledett. Felpattant a másik, és a rácsokhoz lépett, szinte kinyomta rajta a fejét, ahogy igyekezett kinézni.
- Megtettem, amit kértél, szóval most már egálban vagyunk! Nyisd ki az ajtót, és itt sem vagyok… - Tudtam, hogy érti a nyelvünket! >w> Hallottam, hogy türelmetlen a hangja, majd az előtte megálló szőke lányt figyeltem, akit csak hátulról láttam, de úgy is eléggé ismerősnek rémlett.
- Valóban… meg is hálálom. – Felelte az imént érkező, majd csak annyit láttam, hogy megemeli a kezét, mire a korábban más nyelvet beszélő egy halk sikollyal össze is esett.
Hátrébb húzódtam a rácsoktól, és a zanpakutoumért nyúltam, ám az nem volt az oldalamon. Ijedten pislogtam körbe, nem láttam máshol sem, így arra készültem fel, ha gyanús mozdulatot tesz, akkor egy kidouval szereljem le. Ám amikor megfordult, inkább csak kérdéseim maradtak, mint támadó kedvem. Ugyanis velem szemben én álltam! Vagyis, én nem lehettem, mert itt ültem, de ugyanúgy nézett ki, bár a haja most hosszabb volt, mint az enyém, de szinte a megszólalásig hasonlított rám. Megdörgöltem a szemem, de ugyanott állt, és a külleme sem változott meg, így azt kellett gondolnom, talán álmodom.
- Te… mi ez az egész?! – Csattantam fel, visszhangzott is néhány másodpercig az utolsó szó, de a szemben álló nő csak mosolygott.
- Olyan sok éve várok már erre, és nem akartam, hogy közben megzavarjon a rikácsolása, kibírhatatlan nőszemély volt. – Húzta fintorra a száját. – Ne aggódj, a lovagodra is sor kerül majd, lévén családi ügy, nincs igazán beleszólása, amíg a család hozzá nem járul, hogy a tagja legyen…
Egyáltalán nem értettem, hogy miről is beszél, hiszen sose találkoztam magammal… vagyis vele ez előtt! Ez csak valami mumus trükk lehet, vagy olyan tréfa, amit Katsu Masaru~kunnal is űztek! >w< Semmi más. Nincs ésszerű magyarázat arra, miért is van belőlem kettő, és a másik énem mért néz olyan gonoszan ránk. TwT
- Nem hiszem, hogy a családom tagja volnál! ˘o˘ - Kötöttem az ebet a karóhoz, lévén arról csak tudnék, ha volna belőlem még.
- Fogalmad sincs, hogy mibe fog kerülni még ez a mondatod, Liliana Brightmore! – Szinte csak sziszegte a szavakat, aztán egy hirtelen mozdulattal elfordult, és maga mögött becsapva az ajtót kiviharzott, ismét sötétségbe borítva a termet.

Oldalak: [1] 2