Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Shiba Mitsuru

Oldalak: [1] 2
1
Soul Society / Re:Menedék
« Dátum: 2019. Márc. 17, 02:08:55 »
Nem láttam a vonásait, de a mozgásából pontosan érzékeltem, hogy megrázza a fejét. Talán kicsit felületes volt előzetes meglátásaimra, vagy megérzésekre hagyatkozni, azonban ebben az esetben a tévedés sem hordoz magában semmi veszélyt. A lelkek közötti kapocs egyébként sem magyarázható teljes mértékben tudományosan, azt hiszem a pszichológia berkein belül mindig lesz egy kevéske misztikum. Vagy csupán csak számomra nem egyértelműek a dolgok, ez is benne van a pakliban a sok tényező között.
- Szerintem ettől függetlenül nagyszerű shinigami lehet belőled. - Feleltem nyugtató hangon, teljes meggyőződéssel. - Nem minden shinigami harcol lidércekkel, és sokan magát a harcot sem kedvelik, számtalan olyan feladat van, amit elláthatsz, anélkül, hogy tényleg harcolnod kellene. Engem például szinte soha nem küldenek terepre, mégis shinigami vagyok, nemde? - Lapogattam meg a haját.
Valóban azt gondoltam, hogy Moemoeval egy különleges tagot nyerhet magának a Gotei Juusantai, mert számtalan jó tulajdonsága volt. Semmi okuk nincs hát rá, hogy visszautasítsák őt, a félelmei így egészen alaptalanok, bár ezt külső szemlélőként nekem könnyebb belátnom. Persze, némi magyarázat után biztos voltam benne, hogy ő is megnyugszik, és nem fog ilyesmitől tartani.
- Én? Hm… - Elgondolkodtam a válaszon, nem szerettem volna úgy felelni, hogy az nem őszinte, vagy némiképpen felületes, mert ez komoly, és fontos dolog volt. - Igazából kevés tapasztalatom van igazi lidércekkel folytatott harcból, de mindig tudom, hogy nem futhatok el. Azonban, ha olyan lenne a helyzet, akkor megtenném, és visszavonulnék, lévén nem nyerhet meg a shinigami sem minden csatát. - Néha az a megfelelő döntés, hogy elmenekülünk. - Mi az, ami igazán megrémít egy lidércben?
Úgy tartják, hogy az ember félelmeit le lehet győzni, vannak rá mindenféle módszerek, bár a magam részéről nem ez volt a szakterületem, így nem is szándékoztam belekontárkodni. Egyszerűen érdekelt, hogy miért tart ennyire tőlük Moemoe. Talán valamiképpen tudnék segíteni, ha pontosabb képet kapnék a dologról, ahhoz pedig nem árt, ha több adatot gyűjtök.
- Sajnálom, nem szerettelek volna megijeszteni. - Tényleg nem volt szándékos, általában könnyedén uralkodtam magamon, legfőképpen az érzelmeimen, abban a pillanatban azonban mintha robotpilótába kapcsolt volna az elmém. - Igyekszem majd bátrabb lenni, mindazonáltal felelőtlenség volna részemről, ha ilyen ígéretet tennék, mert nem szeretném megszegni.
A felvetésére némiképpen kirázott a hideg is, nem kellett volna belegondolnom. Nem vetettem el a tűz intézményét, tisztában voltam számtalan pozitív hatásával, azonban valami mélyen belül mégis teljes mértékben tiltakozott bennem.
- Erre nem tudom a választ, Moemoe, sajnos a jövő olyan dolog, ami teljes bizonyossággal nem meghatározható. - Sóhajtottam. - Fontos, hogy egyforma dolgokat szeressünk? Szerintem nincs azzal baj, ha ezt Moemoe szereti, én pedig valami mást.
Végtére is a lelkek egészen különbözőek, akárcsak az emberek, nincs is ezzel baj. Ugyanúgy elkísérem, ha ilyesmivel akar foglalatoskodni, legalábbis ott leszek, ha gond volna.
- Ha felnősz, és saját családod lesz, talán másként látod majd. - Mondtam csendesen, bár nem voltam emiatt szomorú, egyszer mindenki felnő. - Emiatt viszont nem kell aggódnod, ugyanúgy segítek neked bármikor, amikor csak szükséged van rá, vagy kérdezhetsz… bármit, tudod.
Most még gyerek volt, azonban, legyen perpillanat bármilyen messze is, egyszer felnőtt lesz, és akkor más igényei lesznek. Tudtam, hogy akkor is felkereshet bármikor, elvégre a báty szerep számomra nem csupán időszakos, egy életre szól. Mégis, a viszonyunk addigra minden bizonnyal változni fog, bár az beláthatatlan, hogy miképpen is, lévén ez nem egzakt.
- Látod, bárkivel előfordulhat, hogy egy helyzetet nem képes egyedül megoldani, még a felnőttekkel is. - Igyekeztem megmagyarázni a példámat, mielőtt túlságosan belelovallja magát. - Ugyan, ez csak egy példa volt, nem sérülök olyan könnyen meg! - Nevettem, elvégre azon kívül, amikor rám talált, alig néhány alkalmat tudtam csak felidézni, hogy beteg, vagy sérült lettem volna.
A testalkatom miatt mindig azt feltételezték, hogy beteges vagyok, akit az első szél elfúj, azonban az immunrendszerem kifejezetten erősnek bizonyult eddig. Ráadásul a sérüléseket is igen könnyen képes voltam elkerülni, köszönhetően annak, hogy kerültem a veszélyes helyzeteket, és mindig megfelelően kalkuláltam harc közben. Nem szerettem a felesleges hősködést, mindig pont annyit tettem, amennyit kellett a siker érdekében.
Viszonoztam az ölelését, majd igyekeztem úgy helyezkedni, hogy kényelmesen elfekhessen, mert nagyon is érzékeltem, hogy kezdett megint álmosodni. Nem csoda, elég késő volt, bőven ideje annak, hogy aludjon.
- Megpróbálsz visszaaludni? Én itt leszek, és ha bármi történne, megvédelek. - Simogattam meg a hátát, jelezve, hogy nem kell félnie. Igazából nem is hittem, hogy bármi képes volna bejutni a házba, azonban ha így lenne, mellettem semmi oka félni, mindig meg fogom védeni… mindig.

2
Soul Society / Re:Menedék
« Dátum: 2018. Jún. 30, 20:36:35 »
Vártam a következő kérdését, ha nem lett volna sötét, talán a szemem csillogása is látszott volna, így azonban inkább csak érezhető volt, szinte tapintható a kíváncsiságom. Szerettem Moemoeval ilyesmikről beszélni, mert a gyerekek nagyon őszinték, és a kérdéseik mindig tiszták, egyértelműek. A felnőttek is sokat tanulhatnak abból, hogy mi az, amit a gyerekek nem értenek, és mi nem egyértelmű számukra. Persze ezt nehéz lenne mindenkinek elmagyaráznom, és sokan nem gondolnák megfelelő eljárásnak, azonban attól, hogy valaki fiatalabb, nem feltétlen butább, csupán az ismeretanyaga még korlátozott, ellenben az észjárása már koránt sem.
- Hm… igazából ez ennél kicsit összetettebb, tudod? – Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, hogy megfelelő, és jól érthető választ adjak. – A félelem abban segít a shinigamiknak, hogy jól felkészültek legyenek minden helyzetre egy harcban. Tudod, az állatoknál ez úgy működik, hogyha zajt hallanak, elrejtőznek, ezzel maradnak életben, és régen, nagyon régen, az emberek is ilyesfélék voltak. A shinigamiknak viszont nem csak önmagukat kell megvédeniük, éppen ezért harcolnak. – Persze evolúció szempontjából nem éppen ez a legjobb megoldás talán, azonban a közösségek kialakulása óta már egészen máshogy kezeli az emberiség az egyént és a társadalmat. Mi ráadásul egy még magasabb rendű dolgot védelmezünk, ami miatt képesek mások életben maradni, de ezt az Akadémián is tanítják majd bizonyosan. – Tudod, nem minden félelemnél szeretnél elfutni az elől, amitől tartasz. Néha, amikor félsz, akkor inkább elébe kerülsz, és megoldod a dolgot, hogy ne kelljen többé félned. Például a növényevő állatok félnek a ragadozóktól, ezért hosszú idő alatt egyre nagyobbra, és nagyobbra nőttek, hogy ne legyen okuk félni, vagy agancsot növesztettek, hogy védekezhessenek. – Magyaráztam tovább, hogy jobban értse. – A shinigamik is így harcolnak a lidércek ellen. Lehet, hogy félnek tőlük, de az Akadémia tökéletesen felkészíti őket arra, hogy meg tudják védeni magukat, és mindenki mást is! ^w^ – Mosolyogtam rá.
Sóhajtottam, majd visszabújtam hozzá a takaró alá, és megpusziltam a homlokát, majd nyugtatólag megsimogattam az arcát. Nem engedtem el egy pillanatra sem, szerettem volna, ha érzi, hogy nincs semmi baj, tényleg nem haragszom rá, nem csak úgy mondom. Sose hazudtam volna neki, sőt, igazából senkinek sem állt szándékomban, a félrevezetés csak hamis adatokat, és tapasztalatokat eredményez, és arra senkinek sincs szüksége, mert csak rossz irányba terelné.
- Tényleg nem vagyok mérges, hiszen neked elmondanám, ha így lenne, tudod. – Válaszoltam mosolyogva, továbbra se hagyva, hogy elbújjon. – Igen, szép dolgokat…
Tudtam, hogy Moemoe szereti a tüzet, és annak minden formáját, legyen szó egy kis gyertyáról, vagy hatalmas tüzijátékról. Valóban szépnek lehetett nevezni, én azonban inkább messzebbről figyeltem csak ezt, ha valami olyan ünnepség volt, amiért Kukaku~neesama meggyújtott párat. Tisztában voltam vele, hogy irreális félni valamitől, ami képtelen nagy kárt okozni, mint mondjuk egy csillagszóró, de a zsigerből jövő dolgokon nagyon nehéz változtatni. Talán a negyedik osztaghoz kellene fordulnom vele, de egyelőre semmiben nem akadályozott, így halogattam a dolgot.
- Igen? – Pillantottam le rá, és kénytelen voltam elmosolyodni, ahogy egyértelműen nyújtotta a fejét, néha olyan volt, mint egy kölyökmacska. – Nem, sose foglak magadra hagyni! – Jelentettem ki egyértelműen, tovább cirógatva a haját. – Csak akkor, ha egyértelműen ezt kéred tőlem, de akkor is mindig itt leszek neked. ^-^
Elvégre meglehet, hogyha felnő már nem lesz szüksége rám, és nem akaszkodhatok rá, nem volna szép dolog. Főleg, hogy ha férjhez megy, vagy udvarlója lesz. Bizonyosan Chichiuet és Hahauet is megviselnék, de őket se úgy ismerem, mint akik beleszólnának a dologba, éppen ezért nekem sem szabad majd. Bár ahogy elnéztem, szerencsére ez még egészen messze volt.
- Szóval, ha én nem bírnék megmozdulni, mert meggyullad a hakamám, akkor te csalódnál bennem? – Igyekeztem egy kérdéssel rávilágítani, hogy mindenki másban jeleskedik, nem kell emiatt magát hibáztatnia. Ami számára kis dolog, az lehet másnak hatalmas, és fordítva.
- Csak velem? Nem baj, ha én sok mindent nem tudok? :o – A tudásom igazán elhanyagolható volt Hana~senpaijéhoz képest, lehet, hogy így unalmas lenne Moemoenak, azt pedig nem szerettem volna. – Engem természetesen nem zavar, ha Hahaueval megbeszéljük, akár foghatunk is be néhány lepkét. ^w^ – Bizonyosan lett volna helyük a hatalmas házban.
Megvakartam a fejemet, igazából így nehéz volt elmagyarázni, hogy nem láthatta maga előtt, de rossz tanítója, és vigyázója volnék, ha ennyitől feladnám. Igazából ezek olyan dolgok voltak, amiket igazán oktathattak volna a hollowismeret mellett, mert talán elsőre nem tűnik kifejezetten fontosnak egy harc során, de sose lehet tudni, hogy mikor válik azzá. Persze, nem az éjszakai beszélgetéseket veszik alapnak az Akadémia oktatási tervénél, de akkor is, ez komoly hiányosság!
- Tudod, az Emberek Világa a Föld nevű bolygón helyezkedik el, ami gömbölyű. Azért, hogy meg lehessen pontosan határozni, hogy mi hol helyezkedik el rajta, szélességi és hosszúsági köröket rajzoltak a térképekre, így megkönnyítve maguknak, hogy mindenki értse, miről beszélnek. – Igyekeztem körülírni, hogyan is képzelje el. – Olyan, mint a görögdinnye csíkozása! Csak hosszában, és keresztben is vannak, és mindegyik metszéspontja egy koordináta, ezzel határozzák meg a helyeket az emberek.
Nem voltam benne teljesen bizonyos, hogy anélkül is jól mondtam el, hogy látná maga előtt a dolgokat, de igyekeztem a legjobb tudásom megosztani vele. Én magam is rengeteget tanulok még, így nem mindig voltam a legjobb a magyarázatokban, azonban úgy éreztem, minél többet gyakorlom, annál inkább menni fog.
- Igen, Moemoe megmentette az életemet. – Csendesen tettem hozzá, mindig is hálás voltam ezért, de nem emiatt voltam mellette. Legalábbis nem csupán emiatt. – Akadályozni? :o – Gondolkoztam el, igazából nem tudtam volna megmondani, mire gondolhat ez alatt, ha a munkámra, akkor egyértelműen nem volt vele gond, lévén ő az Akadémián volt, mikor dolgoztam. – Nem, semmiben sem akadályoz! Szeretem a veled töltött időt, Moemoe, és persze téged! ^-^ – Mosolyogtam kedvesen, mert ez volt az igazság. Ugyan, miben akadályozna?

3
Soul Society / Re:Menedék
« Dátum: 2018. Jún. 13, 18:42:57 »
Úgy tűnt, hogy kielégítő volt számára válaszom arra vonatkozólag, mi is történhetett. Igazából nem igényelt különösebben nagy energia befektetést, hogy kitaláljam a háttérben meghúzódó szálakat. Sőt, kifejezetten unalmas talánynak volt mondható, hiszen sok felnőtt élt a házban, akik gyakran éjszaka is jöttek és mentek. Engem különösebben nem zavart, bár éberen aludtam, csak olyasmire keltem fel, ami a közvetlen közelemben történt, a folyosón elhaladó alakok nem zavartak meg az alvásban.
A kérdése meglepett, hiszen számomra egyértelmű volt, hogy mindenkinek van olyan dolog, amitől tart, ez alól a shinigamik se igen képezhetnek kivételt. Ez persze nem jelentette azt, hogy ennek mások számára is egyértelműnek kell lenni, hiszen mindannyian mások vagyunk, tehát a gondolataink és következtetéseink sem egyformák. Engem ez nem is zavart, annyit jelentett, hogy az én meglátásaimat meg kellett osztanom másokkal, ahelyett, hogy elvárom, ugyanúgy reagáljanak, mint én.
- Igen, a shinigamik is. – Jelentettem ki egyszerűen, belekezdve a magyarázatba. – Sok shinigami ember volt, mielőtt lélek lett, és ha egy lélek meghal, akkor ember lesz belőle. A túlélési ösztön a félelemmel kezdődik, amennyiben nem félne valaki semmitől, hamar eltávozna az élők sorából. – Meglehet, hogy nem ez volt a legjobb szóhasználat, ha a shinigamikat nézzük, de bizonyos szempontból élők voltunk mi is.
Kérdésén elgondolkodtam, mert egyből nem tudtam volna válaszolni. Valóban volt valami zsigeri félelem bennem, ha közvetlen tűz mellett kellett tartózkodnom, bár a Bunsen-égő nemigen zavart. Ezt azzal tudtam csak magyarázni, ahogy Moemoe rám talált, abból lehetett következtetni, hogy valamiféle tűzből menekültem meg. Tisztában voltam saját gyengeségemmel, nem véletlen az sem, hogy a tizenkettedik osztag berkeiben találtam meg végül a tökéletes helyem, itt kevesebb esély van arra, hogy olyan harcba keveredjek, amit képtelen lennék megoldani.
- Semmi baj nincs, Moemoe! Valóban tartok a tűztől, de ez megalapozott, hiszen pusztító tud lenni, és veszélyes, azonban nem baj, ha kérdezel. – Igyekeztem megnyugtatni, nem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy haragszom rá, ilyesmi miatt nem volnék dühös.
Bár ha jobban belegondoltam, már idejét se tudtam, mikor is haragudtam valakire, igazából. Leginkább magamra szoktam, ha nem megfelelően csinálok valamit. És hogy mitől féltem? Hm… kénytelen voltam végigvenni a legalapvetőbb dolgokat, mint a magasság, de azzal nem volt problémám, az ízeltlábúaktól sem tartottam, sőt, tulajdonképpen egyetlen állattól sem. A kosszal is könnyedén megbirkóztam, és az sem taglózott le, ha baktériumokkal érintkezem, bár ez sose szerencsés.
- Nem tudom, mitől félek még nagyon, legalábbis így fejből nem jutott eszembe egy konkrét dolog sem. – Vakartam meg a fejem búbját. – Amiatt szoktam aggódni, hogy ne essen bajod, vagy Hahauenak, Chichiuenak, meg Kamiko~neenek, ezt is nevezhetjük félelemnek. Szóval attól félek, hogy a szeretteimnek valami baja eshet, és azt nagyon nem szeretném, mert bár ez egy veszélyes világ, azért jó lenne, ha sose történne semmi rossz! – Simogattam meg a haját, hogy kibújjon a takaró alól.
Aggodalma érthető volt, bár nem feltételeztem a szüleiről, hogy valaha is csalódottak lennének, ilyesmi miatt. Tisztában vannak vele, hogy Moemoe kislány, annak ellenére, hogy saját elhatározásából lett shinigami, aminek nemigazán örültek. Ettől függetlenül ott támogatták, ahol tudták, ahogy mindenki, mert Moemoe ezt szerette volna.
- Szerintem Hahaue és Chichiue is nagyon büszke rád, nem lennének csalódottak! – Másztam be mellé a takaró alá, hogy lássa, ha kicsit is, hogy teljesen komolyan gondolom.
Sose volt kérdéses számomra, hogy mindennél jobban szeretik Moemoet, és ebbe még én magam is belefértem. Nem gondoltam, hogy ez baj, és nem éreztem úgy, hogy többet szeretnék ennél, tisztában voltam vele, hogy nem a vérszerinti szüleim, de sose éreztették velem. Egyszerűen boldogok voltunk így, még ha másoknak ez furcsának tűnt is, nem számított.
- Nem tartunk mindenből a tizenkettedik osztagban, ami különleges, és valószínűleg nem is éreznék magukat túl jól ezek a lepkék. – Válaszoltam őszintén. – Megnézhetjük, csak engedélyt kell kérnünk, és beszélnem kell Hana~senpaijal is, hogy szüksége van-e onnan valamilyen mintára, ha már odamegyünk. Lehet, hogy eleve vele kellene mennünk, nálam is többet tud sok dologról, biztosan érdekes, és vidám kirándulás lenne! – Mondtam lelkesen. – Nem, semmi ilyesmi. – Maradtam fekve mellette, igazából nem éreztem szükségét, hogy ülve beszéljük meg, csak felkönyököltem. – Az Egyenlítő egy szélességi kör a Föld körül, pontosan a mértani közepén helyezkedik el. Majd holnap megmutatom a földgömbön. – Ajánlottam fel, több dolgot kellene tanítani az Akadémián, hiszen nem rossz, ha ismerik az Emberek Világát.
Nehéz volt elképzelnem dühösen, általában nagyon vidám volt, néha szomorú, ha olyasmi történt, de hogy mérges. Nem, azt szinte lehetetlennek tartottam. Vagyis nem lehetetlen, csak nehezen elképzelhető, legalábbis számomra az volt.
- Természetesen nem szólok, hiszen megígértem! – Feleltem, majd felültem én is, hogy könnyebb legyen beszélnie velem. – Semmi baj, mindig szívesen segítek, ha bajban vagy, akkor is, ha fáradt vagyok! – Öleltem át, megsimogatva a hátát. – Ennek örülök, igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból, hogy ez így is maradjon! Én is szeretek Moemoeval lenni, mert azok mindig szórakoztatóak, még most is, csak nem indult olyan vidáman. – Gondolkoztam el, majd felegyenesedtem ültömben, és rámosolyogtam. – Elvégre MitsuMitsu Moemoehoz tartozik! – Ez így volt, mióta az eszemet tudtam, még ha az nem is volt olyan hosszú idő, éppen elég ahhoz, hogy ez egy megalapozott kijelentés legyen!

4
Soul Society / Re:Menedék
« Dátum: 2018. Jún. 06, 00:40:46 »
Lassult a légzése, örültem neki, mert azt jelentette, hogy sikerült némiképp megnyugodnia. Biztos voltam benne, hogy nincs miért félnie, itt biztonságban van, a Shiba birtokra senki sem merne betörni. Egyrészt nagynéném híre messze megelőzi őt, másrészt több képzett shinigami is lakik itt, harmadrészt nincs is igazán oka senkinek ilyesmire.
Hagytam, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, nekem nagyjából bárhogy megfelelt, különleges módon szinte bármilyen pózban tudtam aludni. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy sokat olvasok, néha a végső kimerültségig, és aki eléggé fáradt, az nagyjából bárhogy képes aludni. Előfordult már olyan is, hogy ülve aludtam el, de az igazán egészségtelen az izmok, és ízületek számára, éppen ezért igyekeztem, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő.
- Semmi baj, biztosan valaki kiment a mellékhelyiségbe, vagy inni egy kis vizet. – Igyekeztem továbbra is megnyugtatni, hogy tudja, nem érheti semmi baj. – Ugyan, mindannyian szoktunk félni, ez egy természetes reakció, ha valaki ismeretlen dologgal találja magát szemben. – Kezdtem suttogva magyarázni neki. – Amikor még sok-sok évvel ezelőtt éltek emberek az Emberek Világában, nem volt olyan fejlett a társadalom, mint most, és az idegenek elkergették, mert féltek tőlük, mert ismeretlenek voltak. Még annál is régebben, amikor majmokra emlékeztettek inkább az emberek, mint emberekre, ha ijesztő zajt hallottak, felmásztak egy magas fára a veszély elől. – A félelem a legalapvetőbb ösztön, ami megtalálható minden értelemmel rendelkező élőlényben. – Még én is szoktam félni, meg Hahaue, és Chichiue is, szóval nincs semmi baj ezzel. – Simogattam meg a haját, majd a feje búbjára támasztottam az állam, úgy öleltem át.
Szerettem volna, ha érzi, hogy semmi bántódása nem eshet, és azt is, hogy ne érezze magát rosszul amiatt, hogy fél. Mindannyian szoktunk félni, aki mást állít, az hazudik. A félelmet képtelenség kiiktatni, van, akinél ritkább, másnál gyakoribb, de ez egy ösztön, ráadásul igazán hasznos, mert óvatossá tesz, és aki óvatos, az tovább él. Nem véletlen alakult ez ki az emberiségnél, ez bizonyos!
- Rendben. – Egyeztem bele könnyedén, hiszen valószínűleg így is tudni fogják, hogy valami miatt idejött aludni, bár nem, mintha valaha is szóltak volna érte. – De tudnod kell, hogy Hahaue és Chichiue akkor is nagyon szeret, ha éjszaka megijedsz valamitől, és sose haragudnának ilyesmi miatt! – Tettem azért még hozzá.
Hittem benne, hogy tudja azt, hogy a szülei feltétel nélkül szeretik, ettől függetlenül sose ártott, ha valamit elmondunk még egyszer. Sosem zavart, ha meg kellett ismételnem valamit, ebből is csak tanulni lehet, és aki okítani türelmetlen, inkább ne beszélgessen senkivel. Az ilyesféle dolgokat néha furcsállták, de szerintem sokkal egyszerűbb úgy hozzáállni, hogy segítőkész vagy, mintsem egyből elvárni, hogy mindennel tisztában legyen a másik.
- Igen, egészen hatalmasak! Atlaszlepkének hívják őket, majd megmutatom a képet is! – Mondtam lelkesen, a természet valóban lenyűgöző tud lenni! – Mert ez itt Soul Society, más fajok élnek itt, mint az Emberek Világában, és kevesebb az állat. Nem az esőn múlik, igazából az éghajlata más az élőhelyének! – Felkönyököltem, úgy könnyebben ment a mesélés. – Az esőerdők leginkább az Egyenlítő mentén alakulnak ki, olyan erdők, ahol nagyon sok az eső, meleg van, és viszonylag állandó az időjárás, tehát például nincs olyan, mint nálunk, hogy télen hideg van, nyáron meg meleg. És nagyon párás a levegő, Moemoe haja biztosan begöndörödne, ha ott kellene sétálgatnia! – Kuncogtam, de valószínűleg én se jártam volna másképpen.
Közben előhalásztam az édességet, és kicsit elgondolkoztam azon, vajon valóban helyes-e? Végülis bizonyos szinten tényleg a szabályok ellen való, azonban, ha úgy nézzük, ez igazából nem a csokoládé mivolta miatt szükséges. Moemoe sokkos állapotba került korábban, a testének szüksége van a szerotoninra, hogy visszaálljon szervezetében a homeosztázis!
- Szerintem a történtekre való tekintettel nem szólna ránk Hahaue sem. – Mondtam, majd odaadtam neki az egyik csokoládét, amiről tudtam, hogy szereti, és én is kibontottam egyet, hogy megegyem. – Néha hirtelen van szükségem édességre, és olyankor szeretem közel tudni magamhoz! Nem olvad el, azon a részen van, ahol nem alszom, ott nem melegszik fel, és amúgy sincs annyi ideje. – Kifejezetten szerettem az édességeket, talán annyit is meg tudtam volna enni, amekkora én magam vagyok. Lehet fel kellene ezt vetnem Hana~senpainak, mint kísérleti lehetőséget, még élvezném is… - Ne aggódj, ma úgyis ilyen titkokkal teli esténk van, a csoki is belefér! – Ez legyen a legnagyobb szabályszegés, amit valaha elkövetünk életünkben!

5
Soul Society / Re:Menedék
« Dátum: 2018. Jún. 05, 00:48:35 »
Régen éreztem magam olyan fáradtnak, mint a mai este, bár nem a testem, az elmém merült ki igazából. Hana~senpaijal igazán csodálatos volt a közös munka, mindig sikerült valamivel meglepnie, bár néha kissé veszélyesnek éreztem a kísérleteit. Mondjuk kezdő tisztként egyáltalán nem volt jogom, hogy beleszóljak, miként kellene vezetnie a kutatásait, épp ezért igyekeztem mindenben segíteni inkább, és a lehető legtöbb dolgot megtanulni.
Talán éppen ez volt az oka annak, hogy ezúttal már a vacsoránál se voltam olyan éber, bár azt azért észrevettem, hogy hihetetlen módon megszaporodott a fehérrépa a tányéromon. De szerettem a fehérrépát, jobban, mint a retket, mondjuk a borsónál viszont nem jobban, viszont azt ma nem ettünk. Mire a gondolat végére értem, már a vacsorán is túl voltunk, Moemoe sokat mesélt az Akadémiáról, úgy tűnt, igazán jól érzi magát, aminek örültem.
Minden valószínűség szerint abban a pillanatban álomba merültem, amint a fejem a párnához ért, bár ebben teljesen nem lehettem biztos, csak azt éreztem, végre elcsitul minden. Vagyis ennek kellett történnie, mert képtelen lettem volna felébredni, ha előtte nem alszom el, a két tevékenység egészen szorosan kapcsolódott egymáshoz. Érzékeltem az ajtó nyílását, még akkor is igen éberen aludtam, ha nagyon fáradtan feküdtem le, ez most jól jött. Egyáltalán nem féltem attól, hogy ki jöhetett be éjnek évadján, érzékeltem csukott szemeimen át is, hogy Moemoe az, mintha egy hatodik érzék lett volna, mindig tudtam, ha a közelembe ért, akkor is, ha a lélekenergiáját nem éreztem.
Az apró test megrezegtette az ágyat, én pedig csukott szemmel lebbentettem fel a takarót, hogy aláfészkelhesse magát. Magamhoz öleltem, és nyugtatóan simogattam hátát, éreztem a belőle áradó félelmet, ami miatt szomorúság járt át, nem szabadna félnie az otthonában. Felnyitottam szemem, de a sötétben így se láttam semmit, csak hallgattam Moemoet.
- Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. – Válaszoltam, némileg még rekedtes hangon, de ez ébredés után természetes volt. – Mi ijesztett meg? – Gondoltam megnyugtatja, ha elmondja, mi a baj, és úgy sokkal célzatosabban tudjuk majd elüldözni a gonosz szörnyeket. – A takaró alatt nincs mitől félned, itt vagyok én is, ráadásul egyetlen gonosz dolog sem képes áthatolni rajta!
Nos, tudományosan talán ez nem teljesen volt alátámasztható állítás, azonban az a tény, hogy itt voltam mellette, némileg mégis igazzá tette. Nem sűrűn szokott rosszat álmodni, és mióta shinigami szeretett volna lenni, sokkal kevesebbszer jött hozzám, hogy mellettem aludhasson. Gondolom ez azért volt, mert igyekezett felnőni a feladathoz, és felelősséghez, és bár szívesen mondtam volna neki, hogy ez szükségtelen, szem előtt tartottam, hogy most ezt szeretné. Nekem pedig az számított, hogy számára fontos ez a dolog. Szóval nagy szó, hogy most mégis hozzám jött, meg kell becsülnöm az ilyesféle pillanatokat, félő, hogy egyre kevesebb lesz belőlük.
- Mit szólnál hozzá, ha kicsit beszélgetnénk, mielőtt visszafekszünk? Az biztosan elterelné a gondolataidat a rossz álomról, és inkább valami szépet idézne fel! – Kérdeztem csendesen, megsimogatva a feje búbját. – Beszélgessünk mondjuk a pillangókról? Láttam egy könyvben, hogy egyes esőerdőkben nagyobb példányok repkedhetnek, mint a tenyered! – A természet igazán gyönyörű dolog volt, és mindig kellemesebb gondolat, mint a nagy szörnyek. – Ha nem árulod el senkinek, megosztom veled a kincsestáram gyöngyszemeit is… – Nyúltam be a párnám alá, majd elővettem egy kissé zörgő csomagolású csokoládét, mindig volt pár darab a közelemben, sose lehetett tudni, mikor veszem jó hasznát. Jelen eset is igazolja előrelátásomat, és létjogosultságát a dugi édességeknek. – Mit szeretnél, csokit, vagy inkább nyalókát? – Némi boldogsághormon, és máris sokkal jobban alszik a lélek, ezzel nehéz volna vitába szállni!

6
Shinigami / Shiba Mitsuru
« Dátum: 2018. Jún. 03, 19:18:41 »
(click to show/hide)


Név: Shiba Mitsuru
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Születési ideje: Május 28.
Kor: ???

Első ránézésre a legszembetűnőbb Mitsuruban, az a magassága. Több mint két méteresre nőtt, és sokszor még nagyobbnak tűnik, mert általában messze, a semmibe bámul mindenki feje felett. Haja halvány rózsaszín, és hihetetlen gyorsasággal nő, köszönhetően egy félresikerült gyógyításnak, így sokszor előfordul, hogy néhány óra elteltével már teljesen más frizurával jön szembe az utcán. Szemeinek színe eltérő árnyalatú, a jobb oldali ametiszt-, míg a bal levendula lila. Munka közben néha szemüveget visel, ha sokat kell olvasnia, ugyanis közelre nem lát már olyan tisztán, azonban pár percig még képes kibogarászni az írásjeleket.
Öltözködés terén nem válogatós, ugyanúgy szereti a tradicionális, és a modernebb ruhadarabokat. Egyenruhája némiképpen átalakított, nem a hagyományos hosszú ujjú kosode, hanem annak ujjatlan verziója, ami válltól szabadon hagyja viselője kezét.

Csendes, gondoskodó nagytestvér, az a fajta, aki meleg hangon mond esti mesét a takarókból és párnákból épített bunkiban, ugyanakkor igen határozottan üldözi el az ágy alatt lakó szörnyeket. Szívesen segít bárkinek, ha megkérik, sőt, néha olyankor is, ha kifejezetten tiltakoznak ellene. Ha úgy érzi, hogy a másik támogatásra szorul, képtelen nyugton maradni, és semmit se csinálni.
Kifejezetten okos, de csupán elméleti, ismeretjellegű tudással rendelkezik, ami többek között annak is köszönhető, hogy gyorsolvasó, és eidetikus memóriája van. Minden téma érdekli, legyen az tudományos, vallásos, vagy szórakoztató, élvezettel veti bele magát abba, hogy minél jobban megismerjen egy témát, és minél szélesebb ismeretanyagot tudhasson magáénak.
Jó beszélgető partner, minden témához hozzá tud szólni, és kifejezetten figyel a másikra. Kiválóan alkalmazza tudását, logikai meglátásai, és a mérhetetlen mennyiségű ismeretanyag miatt képes szinte kivétel nélkül minden kérdést megválaszolni, ha azok a tanultakra vonatkoznak. Ezzel szemben a szociális interakciói során igen lassú felfogású, és egyszerű személy, bár óriási beleérző képességgel, és rendkívül nagy érzelmi töltettel rendelkezik, sokszor nem jól választja ki a probléma megoldásának módszerét. Könnyen meghatódik, vagy megrendül, nyitott és érzékeny, környezete hangulatát teljes mértékben átveszi, és nagyon sok idő, míg feldolgozza, főleg, ha a másik reakciói számára indokolatlanok, vagy érthetetlenek.
Biztonságos és szeretetteljes családi hangulatra van szüksége, ha a környezetében tartózkodó emberek idegesek, feszültek, megérzi, és magát okolja a feszültségért. Meg kell ismernie a problémák valódi okát, és a megoldást, képtelen arra, hogy elengedjen egy kérdést, és ne találja meg a választ rá. Előrelátó, a problémákat és feladatokat módszeresen közelíti meg, mielőtt megoldaná. Kedves, gyengéd és odaadó, érzelmeiről egészen nyíltan, mindenfajta köntörfalazás nélkül képes beszélni.

"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Sokszor kérdezték már tőlem, hogy szeretném-e tudni, hogy honnan jöttem, hogy ki vagyok… minden alkalommal elgondolkoztatott a felvetett probléma, már ha lehet annak nevezni, de igazából nagyon is jól tudtam, ki vagyok. Az ezt meghatározó paraméterek nem az emlékezettől függtek, legalábbis nálam biztosan nem.
Amikor hat évvel ezelőtt elkezdődött az életem, már felnőtt voltam. Ugyanolyan magas voltam, mint most, és a hajamat, szemöldökömet, és szempillámat leszámítva ugyanígy néztem ki. Rukongai egy kietlenebb csücskén feküdtem, de hogy miként kerültem oda, az rejtély, a számtalan talány egyike. Már csak arra emlékszem, hogy nyikorgó hangot hallok, majd emberi hangokat, ahogy hitetlenkedve beszélnek körülöttem.
Hahaue azt mesélte, hogy hosszú ideig aludtam, azonban azt se tudnám felidézni, hogy álmodtam-e valamit. De arra tisztán emlékszem, hogy amikor kinyitottam a szememet, Moemoe bámult rám vissza, majd mosolyogva azt mondta: „Jó reggelt!” És úgy lett, ahogy mondta, az valóban egy jó reggel volt. Mindenki kedvesen üdvözölt, nagycsalád voltak, viszont számtalan kérdésük közül csak egy valamire tudtam válaszolni, hogy mi a nevem. Ez valamiért sosem volt kérdéses számomra, a keresztnevem annyira tisztán csengett az elmémben, mint azóta se semmi más.
Chichiue próbálta kitalálni, mi is történhetett velem, mert bár az orvosoknak köszönhetően nagyon hamar felépültem, mégiscsak egy nagy rejtély voltam. Szó szerint is, a házban mindenkinél magasabbra nyúltam, mikor először álltam lábra, és azután is, minden alkalommal. Csupán annyi volt bizonyos, hogy égési sérüléseim voltak, de hogy azokat hol, és hogyan szereztem, senki se tudta megválaszolni, a környéken semmi olyan nem történt, ami indokolta volna a sérüléseimet. Végül néhány hét elteltével már nem számított, hogy miként és honnan kerültem oda, Shiba lettem, mintha mindig is ott éltem volna. Számomra ez az érzés egészen indokolt volt, lévén valóban azóta voltam ott, mióta csak az eszemet tudtam, még ha ez csak egy rövidke időt is jelentett.
Moemoe azt mondta, hogy ő talált, tehát innentől kezdve hozzá tartozom, így miután meggyógyultam, nem is volt kérdés, hogy mellette legyek. Hahauet azt hiszem megnyugtatta a tudat, hogy valaki mindig vigyáz rá, főleg, ha éppen a birtokon kívül szeretett volna játszani, én pedig szívesen mentem. Sok dolgot tanultam Moemoetól, például, hogy az ő zöldségének legalább a felét nekem kell megennem, mert én sokkal nagyobb vagyok, és több zöldséget kell ennem. De azt is tőle tudom, hogy ha valakinek hosszú a haja, akkor abba mindig csattot kell tenni, mert attól lesz szép, márpedig az utcára csak úgy szabad kimenni!
Nem tudom most se, hogy pontosan milyen életem volt, mielőtt megszülettem Rukongaiban, és Moemoehoz, Hahauehez, Chichiuehez, Kamiko~neehez, és mindenkihez kerültem volna. Azt viszont biztosra veszem, hogy most nagyon jó sorom van mellettük. Éppen ezért már nem szoktam azon töprengeni, milyen lehetett ezelőtt az életem, hogy honnan jöttem, mert a megfelelő helyen vagyok. Az orvosok szerint elképzelhető, hogy sose fog újra eszembe jutni semmi, de ez sem bánt, új emlékeket gyűjtöttem, pontosan hat évnyit, aminek minden pillanatát percre pontosan vissza tudom idézni.
Néha, ha behunyom a szemem, azt hiszem, hogy felrémlik egy emlékkép, de csak magamat látom minden alkalommal. Olvastam, hogy ez valami mély önelemzés, amit a tudatalattim igyekszik véghezvinni, azonban semmi eredménnyel nem járt, így nem is osztottam meg senkivel. Nem szerettem volna, ha aggódnának miattam, és így, hogy nincs jelentősége, semmit se számított.
Szóval, amikor valaki megkérdezi, hogy szeretném-e tudni, ki voltam ez előtt, a válaszom az, hogy elég, ha tudom, ki vagyok most. Hahaue és Chichiue idősebb fia, bár Moemoenél kevesebb ideje élek velük, de szerinte a magasságom miatt én vagyok az öregebb, a Shiba család tagja, egy shinigami, mert az Akadémiát is elvégeztem! Két év alatt… érthetetlen is volt, hogy másoknak mért tart hat, vagy akár hét évig. Moemoe azt mondta, hogy neki se kell majd több, csak lássam meg! Nem aggódom miatta, mindig betartja az ígéreteit, én pedig segítek neki, ha szükséges, mert nagytestvérként ez a dolgom.
Chichiue biztos nagy tűzijátékot csinál majd, amikor befejezi, mert Moemoe azt szereti a legjobban, meg a csillagszórókat. Nem szerettem a tüzet, bár már annyira nem rémített meg, mint kezdetben, de azért jobb szerettem ilyenkor a háttérben maradni. A fények, színek, hangos zaj… egyik sem volt vonzó számomra, és mindig a fülemben csengett a tűzben roppanó fa reccsenése, akkor is, ha csak egy apró láng égett, egészen csendesen.
Remélem, hogy egy nap ez is a feledés homályába vész, végérvényesen.

Neve: Shugonin (Védelmező)
Fajtája: Kidou
Shikai parancsa: Dakishimete, kudasai! (Ölelj át, kérlek!)
Shikai kinézete: A parancs kimondása után a katana körül lilás aura jelenik meg, majd néhány másodperc múlva el is tűnik, mintha a kard pengéjét itatta volna át.

Támadások:


Heiwa (Béke)
A zanpakutou különleges illatot áraszt magából, mindenki olyannak érzi, ami számára a legkellemesebb, legszimpatikusabb. Az illat nem mérgező, inkább hipnotikus, nyugtató hatása van, a legszívesebben teljesen belefeledkezne az ellenfél. Minél többször ér hozzá a zanpakutou az ellenfélhez, vagy annak fegyveréhez, annál többet juttat át ebből a kipárolgásból, és annál erősebb az illat, aminek a limbikus rendszerre van befolyása. Hatására az ellenfél egyre kevesebb motivációt érez a harcra, kedvtelenné válik, nagy koncentráció esetén pedig egyszerűen felhagy az egésszel, sőt akár teljes pálfordulás is bekövetkezhet, és inkább megvédeni igyekszik a zanpakutou forgatóját.

 ◘ 3 érintés - Az illat fokozatosan fejti ki hatását, az ellenfél kedvtelennek érzi magát, kifejezetten unottnak.

 ◘ 6 érintés - Minden motivációját elveszíti, összezavarodik, és úgy érzi, szükségtelen harcolnia.

 ◘ 9, vagy több érintés - Kellemes, meleg érzés járja át a forgató iránt, és úgy gondolja, meg kell védenie.

Anzemmou (Védőháló)
A zanpakutouból láthatatlan kidou fonalak futnak a szélrózsa minden irányába, amik a levegő rezgését érzékelik, ezek nem áthatolhatatlanok, sőt, ha valaki nem tudja, hogy ott vannak, nem is érzékeli őket, azonban a fonalak a legkisebb mozgásra is érzékenyek. Mitsuru képes ezeknek a végeit tárgyakhoz, vagy akár a földhöz is rögzíteni azáltal, hogy megérint vele dolgokat. Amennyiben egy olyan szálat rezegtet meg egy támadás, amihez valami rögzítve van, a kidou fonál berántja a rögzített dolgot, ezzel hárítva a támadást.
Használható személyeken is, azokhoz is képes tapadni, azonban úgy már érzékelhető, hogy valamit "rátettek", és könnyedén megszabadulhat tőle. Zanpakutoura tett pontnyi fonala van összes, azonban egyszerre maximum hatot tud elhelyezni, és a következőt csak akkor, ha az előzőt "elhasználta", vagy elszakította.

✔ Családja
✔ Segíteni
✔ Olvasni
✔ Új dolgot tanulni
✔ Édesség *o*

✘ Fájdalmat okozni
✘ Veszekedni
✘ Padlizsán (A furcsa színe zavarja)
✘ Válasz nélkül lezárni egy témát
✘ Félbehagyni valamit

7
Akadémiai tanulók / Yoshida Yukio
« Dátum: 2016. Jún. 11, 04:51:03 »



Engedélyek: Természetesesen vannak ^w^
Jelszó: oia uio

~ Adatlap

Név: Yoshida Yukio
Nem: Férfi, mint apu 8)
Kaszt: Akadémista
Szül. ideje: 2006. 05. 22.
Kor: 6 (és fél! :arrogant: )
  • Emberként: 0
  • Lélekként: 6 (és fél :arrogant: )
~ Kinézet

Sajnos közel sem vagyok olyan magas, mint apu vagy Jikko~neechan, de ők előnnyel indultak, mert több idejük volt nőni! Azért igyekszem utolérni őket, és én leszek majd a legmagasabb az egész családban! A hajam szép fehér, mint anyué, de biztos bezöldül majd, mint apué, ha shininigami leszek. A szemem halványlila, de nem látom, hiába bandzsítok, csak a tükörbe, de anyu azt mondta, hogy ne is bandzsítsak, mert úgy marad a szemem, azt pedig nem szeretném, mert nem látnám a lidérceket, és akkor nem lehetnék shininigami, de már felvettek az Akadémiára, szóval nem lenne jó, ha mégsem lehetnék. Az Akadémiai egyenruhámat hordom, de ha nem kell iskolába menni, akkor felvehetem a kis köpenyem, amit Jikko~neechan hozott nekem, és amiben pont úgy nézek ki, mint apu, csak az enyém nincs megégve, mert robbantani nem tudok még, és anyu szerint tartsam is meg ezt a jó szokásom, de apu is szokott robbantani, így ha végre olyan nagy shininigami leszek, akkor én is fogok, persze akkor nagyobb köpenyben.

~ Jellem

Én egy zseni családból származom, így egyértelműen zseniális vagyok, és nem bututus, mint ahogy An~chan mondta! ˇ^ˇ Örököltem a kísérletező tehetséget is, jelenleg alternatívélelelem után kutatok, ami annyit tesz, hogy az általunk ismert ehető dolgokon túl újabbakat fedezek fel, amik a környezetünkben fellelhető, mint például a közönséges zöldfű! Majd ha beköszönt az ételválság, felfefedezésem nélkülözhetetlen lesz, és apu és anyu, meg persze Jikko~neechan és Yukko~neesama is nagyon büszkék lesznek rám, mert ugye én már előre tudtam, hogy erre egyszer szükség lehet, és mindenkit megmentettem hatalmas tudásommal.
A gyerekegyleletben már sok mindenkit megismertem, és játszani is szoktam velük, a gyerekekekkel könnyű barátkozni, de az idegenenekkel is kedves vagyok, amíg nem kócolják össze a hajam, ami természetesen pont úgy áll, ahogy apunak is szokott. 8) (Magyarán kócos :| xD) Anyu azt mondta, hogy szokjam le a szótagok ismétléséséről, pedig én nem is ismétlem őket, pont annyit mondok, amennyit kell, és amennyi ott van, nem én találtam ki a szavakat, pont ilyen sok szótagot tettek oda, ahova mondom, mert ha én találtam volna fel, akkor sokkal-mokkal kevevesebb lenne, ahogy Jikko~neechan mondaná. :o Legnagyobb tehetségem természetesesen abban van, hogy bajba kerülés nélkül tudok nagymamamától sütit csenni, mert a találosmányaim arra használhatóak, hogy tőkéleletes legyek az édesség eltüneteltetésében. (Továbbá cukiságfaktorát növeli, hogy selypít, valamint a „z”-t „zs”-nek, a „c”-t pedig „cs”-nek ejti.)

~ Előtörténet

Felfefedezéseim

Írta: Yoshida Yukio

Bevezető

Már hat és fél éves vagyok, amit fontos kihangsúlyozni most, hogy ilyen nagyszabású dologba kezdtem, mint a felfefedézeimnek lejegyzése, hiszen egy zseni sosem kezdheti elég korán a pályakörülfutásását. Témám nem más, mint az alternatívélelemszerek felfefedezése a hétközösnapokban! Ez nagyon fontos ám, mert ha bekövetkekezne egy hatalmamas ennivaló katasztróbokor, amire már gondolni is szörnyességes, akkor nem tehehetnénk semmit, mert nem lenne mit ennünk, én pedig éppen ezt előzőm meg, mert zseniálilis vagyok, és látom előre a lyukakakat a védelmi rendszerünkön! Tehát ha ezt olvasod, akkor az étel körül nagyon-nagy bajcsi~majcsi van, ahogy Jikko~neechan mondaná. :o Éppen ezért gondoskodásosan olvasd el a leírtakakat, mert valamelyik bizonyára megment majd! Remélem te is olvasod apu, és most nagyon büszke vagy rám, meg ugye te is anyu, meg mutogassátok meg Jikko~neechannak is ám, nem eltitkolni előle, hogy milyen ügyes vagyok!

Első és egyetlelen fejezezet, a teszteltetek

Kavics

A nagymamama azt mondta, hogy a sok cukortól és süteménytől kilyukad és kiesik a fogunk, de nekem magától is kiesett kettő, mert már nagyfiú vagyok, majdnem shininigami! Ettől függetlenül a tesztről is írnom illik, ami nem teljes mértékben bukás, de nagyon erős fogak szükségesesek a kövek elfogyatkoztatásához! Én magam egy egész napig szopopogattam egy kisebb méretűt, azonban az nem mutatott hajlangóságot arra, hogy elfogyjon, és meg sem puhult, hogy el tudja rágicsálni, így az alternatív ételelek közé nem sororolható. Ráadásul nagyon furcsa íze is van, ami egyáltalán nem fincsi, pedig a cukor is kemény, de az legalább ízletettes.

Levél

Kísérleleteim alatt rá kellett, hogy döbbenjek, az állatok rengeteteg olyan dolgot megeszegetnenek, aminek borzasztó íze van, mint például a faleveleleket! Felmásztam a kertben álló fára, persze egyből sikerült, hiszen kiszámoltatam, hogy mely szögből érdememes megközelíteni kétáltalán, hogy ne essek le, mert akkor még a nagymamamától is kikaptatam volna, mert megsérülök, meg koszos leszek, pedig a kutatómunka lényege, hogy piszkosak legyünk, miközben felfefedezzük a lényegességeket! Szóval felültem az ágra, és rágicsálni kezdtem a leveleleket, ahogy az állatok is szokásolták, de kétáltalán nem éreztem azt, hogy ez jó lenne, keserű volt, és ráadásul a nagymamama is rám szólt, hogy azonnal köpködjem kifelé, mert nem tesz jót, és ha nem csinálom, akkor elvisz a negyedik osztagba, hol kimossák a pocakomból, de én nem akartam, hogy valaki mosogasoson a hasamban, mert mosogatni senki sem szeret, és akkor elrontják, és ha elrontják, akkor oda az eddigi munkám, mert nincs tesztelős területem. Ezért szófogkapóan kiköpdöstem a leveleleket, és miso levest ettem helyette, ami nagyon finom volt, és nem is kellett kimosogatni a pocakomból!


A fűszál egy nagy pipa az ehető dolgok között, mert ha jó helyről rágicsálod, még finomságos is, meg sok benne rost, ami jó, de még fel kell fedeznenem, hogy mire is. Sajnos teljes áttördelést ezzel sem sikerül elérnem, mert lebuktam a fogyasztásásával a fogmosás alkalmával. Igen, a hátránya, hogy teljesesen zölddé változtatgatjaja a fogacskákat, amiknek szép fehérnek kell lenni, vagyis anya azt mondta, hogy mindig meg kell gondosan mosogatni, hogy fehérek maradjananak, vagyis olyannak kell akkor lennie, mert anyu is okos, mint apu, persze nem annyira, de ő a második, utánuk pedig Jikko~neechan, amíg meg nem előzgélem, ami hamamarosan megtörténik, amint shininigami leszek! De fűszálakrara visszakanyargálva, nagyon is fogyaszthatóak katasztróbokor esetén, ha nem szigorú az anyukád, és engedi, hogy zöld legyen a fogacskád. :o

Fa

A fák nagyon vastagok, így nem lehet őket a száj nyitogatásásával rágicsálni, mert nem lehet elég nagyra nyitogatni a szájad hozzá, kivétel, ha nagyszájú vagy, de én nem vagyok, így más eszközözökhöz kellett tavolyadnom. A fa kisebbecskeke része az ág, és az is számít, így ezt próbálkoztam ki. Nincs jó íze, meg kemény is, így sokáig kell rágicsálni, és ettől sem lesz ízletsesebb, ráadásul szálka is ment az ínyembe, amit nagymamama húzott ki, és nagyon mérgesesen nézett, pedig mondtam, hogy a kísérletim a világot fogják megmenteni, de azt mondta, hogy ezentúl nem lehet, éppen ezért leírtam eddigi tapasztalalataimat.
De ne féljetetek, nem maradtok jó tanács nélkül, ezentúl is tesztetelni fogok, csak titokban, nehogy nagymamama megtudja, és akkor ne kapjak vacsorát, mert a fű nem annyira finomságos, mint a süti, amit ő süt.

~ Felszerelés(ek)

A Jikko~neechantól kapott köpeny, amiben úgy néz ki, mint az apukája, és ettől nagyjából szuperhősnek képzeli magát, ha ebben játszik, akkor okosabbnak és erősebbnek érzi magát. :| xD

~ Zanpakuto

(click to show/hide)

~ Szeret-nem szeret

+ Apa, anya, Jikko~neechan, Csuki~neechant meg persze Yukko~neesamat is, amikor nem félelemmetes >w<
+ Amikor azt mondják, hogy hasonlít apura 8)
+ Mindent megkóstolni
+ Játszani a gyerekegyletben
+ Okosat mondani 8)

- Ha babusgatják (Anyunak meg van engedve, de csak ha nem látja senki ˇ^ˇ)
- Ha valaki a hajához nyúl, és az már nem olyan, mint apué
- Ha bututus~mututusnak nézik
- Ha Jikko~neechanra valaki csúnyát mond, vagy bántani akarja >w>
- Tofufelfújt :|




8
Ha felnövőcske mondigáltam, akkor annak ugyanacska kell lennigélnie, eztet már megtanulgatódtam. Suzu~channak igazságossága van. De akkorka a fiúcskáknak mind hercegecskéknek kell lennődniük? :o Mert nekik is lennikélniük kell valamicskének, nem? Félrebillegősen tartott buksival gondokozódtam.
- Akkoj a fiúcskák kijályfiak? – Kérdeződtem végül rá, mert sajátos magamban nem jutódtam megdőlőre.
De így nem értedőzhető, miért keresgélecske hercegecskét Suzu~chan, mert minden fiúcska hercegecske. Az Akadémiácskára pedig sok fiú járingózik, bármelyikecske tudhatódik lovagolódni. Én nem tudigálok, de ha megkéretőzném Jikko~neechant, biztosan meg tanítgatna, vagy apa! *o* Apa bizonyocskán tudódik, mert anyu a feleslegessége, és ehhez kellőzött neki fehér lovacska, vagy legakéz duokornis. :o
Az már nagyobbacska kérdezősködés volt, hogyan válaszfalaljunk koronácskának valót. Legutóbbocska volt egy rettegő nagy rétecskénk, de az útocskán nem voltigáltak csak kavicskák, amik nem is kristályocskásak, amik csilli-villigoltak. Aztán eszecskémbe jutigált, hogy a köpenykémnek van övecskéje, amit csak tekergélősen lehet fonigálni, de úgy lehet belőlecske koronácska. Kihúzigáltam a helyecskéjéről, Suzu~channak szívecskésen kölcsön adigáltam, ő mindig visszaadogatta a dolgocskákat, amiket kapigált.
- Tessék, kojonácska. :o – Tettigéltem Suzu~chan fejecskéjének legeslegtetejére. – Fehéjecske, mint egy kjistály kojonácska. ^w^
Mindenki zsongolódott, olyan sokacskán voltunk, hogy el se hiszengéltem, vanódnak ennyien gyerekecskék. Sokan nem is voltak olyan kicsikék, mint mi, és már nem kelletőzözz Akadémiácskára járongatniuk. Sőt, voltak felnövögetődöttek is, de ők se voltigáltak mind okosocskák, mint Jikko~neechan. :o
- De nekekem pontosocskán olyanocskája csinálgatódta nagymamama, mint apunak. >////> - Tűrigettem el a kócolgatást, ha nem a nővérecském lennigált volna, akkor megcsinálgatom a vállacskán átfordítgatást, amit Suzu~chan mutigált legutóbb.
Remélgetődtem, hogy ez olyanocska fényképezgetős gép, ami átküldözget a tizenkettedik osztagocskába. Hallogatóztam, hogy fejlesztgettek olyanocskát is, beszélgetőztek róla otthon is, de azt nem adogatnák olyasvalalakinek, aki nem is shininigami. Vagyis úgy tudigálom, nem lehetőzik bárkinek ilyen eszközöcskéje.
A filmecskék jól hangzódtak, biztonocska olyanocskán nézelődjük, mint nálunk is vannigál. Azon nagyon szépecskék voltigáltak a mesécskék és filmecskék. A legeslegeslegeslegjobban az ismerethíresztelő műsorkákat szeretgettem. Apuval nézegettünk mindenféléseket, és néha mondtak okoskákat is! *o*
- Állok. :o – Mendegéltem közeledőbb Suzu~chanhoz, és beállingóztam mosolykálva.
Igyekeződtem nem pislangózni, mert a képecskéknél nyitogatózva kellette lennigélnie a szemecskénknek, de ez nem is villamgózott. Izti~bizti fényképezgetett? Nem kelligélődött volna kattogolódnia, vagy villózódni, bármicske? Félrebillentőzött buksival gondolkozódtam, de nem pislantóztam, azt bizonykásan nem lehetgélt.
- Ha iztos~biztos vagyogatódsz, csinálgassunk nekicske is kojonácskát? – Nekem már nem voltigált több övecském, de bármicske megoldódható, ha akaródza a shininigami. ˘o˘

9
Nem különlegesebben értegettem, miért kellődünk mi is a gyüli-mülire, de Suzu~chan el szeretgélt volna mendegélni, egyetlenül pedig még se hagyogathattam! :o Rikko~neechan is ott voltigált, így már kettőset ismergettem azok közül, akik iztos-biztos mendengőznek, ezért nagyon nem izgultam. Nagymamamától úgyis kaptam egy kék bemonót, hogy majdan menődünk fesztiválocskára, ahol lehetgél sok érdeklődéses dolgi-molgit látogatni.
Találkozgattam már Suzu~chan mamácskájával, aki félesen másmilyen volt, mint az enyimé, nem hordigált menő köpenyecskét! 8) Vadonszetesen rajtam voltigált egy a bemonócska felelett, mert különösebben nem lehetnék olyan menőséges, mint apa. 8) Azt pedig nem szeretgéltem volna, mert azért mégiscsak én voltigáltam a legélettesebb fia!
- Szia Suzsu~chan! - Integettem vissza neki. - Nagymamama, elmentem Suzsu~channal, és a mamamájával! >w< - Beabáltam, hogy azért hallgatózza, nem vesződtem el, mert ahogy mondogatódni szokásta, elromolódott apró nem tűnődik el.
Suzu~chan mamamája nagyon magasocskának tűnögetett, de lehetséges, hogy csakis azmiatt, mertecske én még növendölésben voltigáltam. Kertiesen meghajolgáltam, és néhány másodpercig pislangózgattam a felém nyújtott kezecskéjére, de aztán megfogóztam, mert ő megnőttecske, és nekik engedményeskedni kell.
- Nagyonocska szépecske, de a hejcegnőcskézséshezs nem kelletőzne kojonácska? - Nézelődtem át az anyukácskája előtt, hogy látingózzam is, mert úgy lovagságos. - Fonozódhatnánk most másból. :o - Dobbantottam fel.
Amikor megérkezgettünk, Suzu~chan mamamája elköszöngélt, és azt kérendőzte, hogy vigyázgassunk egymásocskára, de ez környezetes, elvégére fiúcska vagyódok. ˘o˘ Meg is fogóztam Suzu~chan kezét, hogy meg keresgéljük, hogy a többiek hol vagyódnak, de sok érkezendőnek köszönthetően hamarosant meglelelentük.
- Jikko~neechan! :o - Ölelgetőztem vissza testvérkémet, nem értengettem, miért mindeneski látomására csinálgatja. >////> - Vigyázsgatódj apa hajamja. ˘o˘ - Kéretőztem meg, mert sokadalmas fáradalom voltigált, míg megcsinálóztam.
A kapitányos~kun érkeződése furcsálós voltigált, de sokacskán nem tudigálják használgatni az ajtócskát. Az állítandósága viszonyosan nem volt igazocska, mert csak a madárkák röppentyűznek, a nyulacskák pedig nem azocskák! Még a rovarocskák, és a sárkánykák repülgethetnek, de a nyuszi-muszik iztos-biztos nem. :/
- Ha lennőzsnének szájnyas nyuszi-muszik, akkoj Jikko~neechannak lennődne előszöj, de neki se nem nincs! ˘w˘ - Válaszolgattam Suzu~channak, ezt igazándiból tudigálhatná ő is. - Engemecske is felíjódhatol. - Mondigáltam, mert úgyis nála voltigált a papírososos.
Elgondolóztam, mit lehetgélne még játszódni, de a laborosocskásnál jobbacska úgyse nem nincs! Otthon nagymamama úgy sem szeretődi, ha robbantgatódni akaródzom, mint apa, de másholka izti-bizti lehetgél. ^w^ Perszécske, csak játékocskásból, mert senki se nem szeretgálne bibis lennődni! :o
- Játszi-mácsizhatnánk kutatóskásat is! *o* Lehetgélnének benne szöjnyecskék, meg kutatócskák, akik el akajják kapkodolni őket. - Adogattam elő Suzu~channak is az ötlet-mötletemet. - Én is Suzsu~channal szejetgetődnék lennigélni! - Jelentkeződtem, majd a másik lányocskára pislogtam. - Izstos-bizstos, hogy hejcegnőcske? Nincs kojonácskája! - Kérdeződtem azért csendesecskén Suzu~chantól, mert ez komoly hiányolósság ám!

10
Lezárt küldetések / Re:Az új kor hősei
« Dátum: 2015. Márc. 21, 11:08:31 »
Tudtam, hogy igaza van, és szerettem volna, ha valóban tiszta lenne a fejem, mert ezekben a pillanatokban, mikor több a sérült, mint az ép ember, fontos, hogy milyen döntéseket hozunk. Mély sóhajjal fújtam ki a levegőt, és megfogtam Rikko~neechan kezét, megszorítottam kicsit, hogy érezze, megértettem, amit kér tőlem. Nem kellenek ehhez szavak, biztos voltam benne, hogy ő is tudja, nem kockáztatnék, még ha most másképpen látszanak is a dolgok. Éreztem, hogy milyen forró a bőre, de visszanyeltem a kikívánkozó megjegyzést, egyből tudtam, hogy lázas, és ezen az sem változtat, hogy tudatom vele. Egyetlen dolog, ami segíthet, hogy minél előbb begyűjtjük az utolsó példányokat, és annál hamarabb orvosi ellátást kap. Ehhez pedig az kellett, hogy ne is késlekedjünk tovább.
Mellkasomon összefont karokkal várakoztam, elkísérve Nara~fukutaichout, hátha elkél a segítség, bár maximum fizikai erőmet tudtam felajánlani, hogy megtartsa egy-egy sérültet, mert a gyógyító kidoukhoz nem értettem. Egyet kellett értenem azzal, hogy nővérem sokkalta makacsabb annál, mintsem, hogy visszainduljon, elvégezetlenül hagyva feladatát. De én is Yoshida voltam, legalább annyi makacssággal, így valószínűleg nem az volt a legjobb döntés, hogy együtt indultunk neki ennek a küldetésnek. Nagyon sok mindent képes vagyok kizárni, és az utunk elején még az aggodalmam is megtartotta, azonban egyre súlyosbodik a helyzet, és meglátszik, mennyire megvisel mindenkit a mérgezés, amit minél előbb el kellene látni.
- Minden Yoshida magáénak mondhatja eme tulajdonságot, bár hívjuk inkább elszántságnak. Mindig végig visszük elhatározásunkat, éppen ezért én is csak akkor fogok teljes mértékben megnyugodni, ha nővérem végre ellátást kap. – Válaszoltam a hadnagynak, bár úgy véltem, ő is hasonló véleményen lehet. – Szerintem túltárgyaljuk ezt a kérdést, lévén úgy sem maradna senki a sérültek közül. Igyekezzünk, hogy gyorsan végezzünk, és aztán nem lehet több kifogásuk az orvosi ellátás ellen.
Mélyet sóhajtottam a sárkányok figyelése, és a felvetések hallgatása közben. Amennyiben elaltatjuk a sárkányokat, így is, úgy is jó néhány percet távol lesznek a tojásoktól, tehát ez már csak kivitelezés kérdése. Gondolataimba merülve hallgattam, hogy ki mit tart kivitelezhetőnek, bár valószínűleg így majd egy időben kell elaltatnunk őket, már ha szétszóródva igyekszünk nekiveselkedni, ami veszélyes, ha valaki elvéti, vagy lemarad.
- Rosui~sannal, és Setsuna~sannal megyek. – Jelentettem ki. – Én vagyok jelen pillanatban a legjobb állapotban, ha valami balul sülne el, tudok nekik segíteni, a klónok így Kaminari~sannal, és Nara~fukutaichouval tarthatnak, elterelés céljából, így nagyjából egyszerre az összes sárkányt el tudnánk altatni. – Vázoltam fel az elképzelésemet, de egyébként sem lehetne itt tartani, szerettem volna segíteni, ha már az ellátásban nem tudtam.
Óvatosan követtem a két lányt, bár nem értettem, mért a parancsnok mellett haladtunk el, de igyekeznünk kellett, mert ahogy láttam, valóban készült valamire. Úgy gondoltam, hogy a legegyszerűbb az lesz, ha némi zajjal keltem majd fel a sárkányok figyelmét, szaglásuk mellett a hallásuk kiváló volt, a csapások, és esetleges tűz elől pedig shunpoval elszökkenek. Nem ez volt a legkidolgozottabb tervem valaha, viszont nem bírtam volna további semmittevéssel tölteni a sebesültek mellett az időt.
Amikor felcsendültek az ismerős dallamok, egy pillanatra megijedtem, hogy rajtunk is erőt vesz majd, a korábbi táncolhatnék, de szerencsére úgy tűnt, hogy elég messze voltunk a hatás elől. A sárkányok tánca viszont bizonyította, hogy valóban sokkal jobb a hallásuk, mint az embereké. Azonban testük hiába volt kényszerítve arra, hogy az ütemre mozogjon, mi magunk is tudtuk forgatni fejünket közben, sőt, tánchoz hasonló mozdulatokat is tettünk, éppen ezért nem érezhettük biztosnak a terepet. Az csak akkor lesz, amikor a hozzánk legközelebb lévő sárkány rám, és nem a két lányra figyel, mert abban a pillanatban lesz esély arra, hogy elaltassák.
Mély levegőt vettem, majd felemeltem két nagyobbacska követ, amiket összeverve igyekeztem magamra vonni a figyelmét. Azonban egyetlen másodpercig sem maradtam egy helyben, mert az a biztos véget jelentette volna, a szájukból jövő tűz olyan magas hőmérsékletű, hogy azonnali halált okozhatna egyetlen jól irányzott lövés is. Reméltem, hogy Rosui~san, és Setsuna~san gyorsan kapcsol, mert abban sem lehettem biztos, hogy csak egy fog felfigyelni, több sárkány elől elmozdulni pedig nagyon nehéz, főleg hosszabb ideig. Ha képesek kommunikálni, könnyedén állíthatnak fel hozzánk hasonlóan egy taktikát, mert elég intelligens állatok. De történjen bármi is, azt tartottam szem előtt, hogy Rikko~neechannak szüksége van rájuk, és kárt nem tehetünk bennük, éppen ezért maradt a menekülés. Még jó, hogy a kiképzés során számtalan kitérő mozdulatot tanultunk, és hajlékonyságom sem volt jelen pillanatban hátrány. Már csak abban bíztam, hogy gyorsan végzünk, és végre tényleg orvoshoz vihetem a nővéremet.

11
Lezárt küldetések / Re:Az új kor hősei
« Dátum: 2015. Márc. 10, 21:52:28 »
Nővérem válasza egyáltalán nem azt váltotta ki belőlem, amit valószínűleg el akart vele érni, kivéve, ha szeretett volna még több aggodalmat okozni, mert abban az esetben pontosan azt érte el, amit akart. Összefontam karjaimat mellkasomon, és orron át beszívtam a levegőt, majd hangosan kilélegeztem, hogy ne első felháborodásomban válaszoljak. Mert én bizony megmondtam, hogy ilyen állapotban nem kellene mászkálnia, hiszen a méreg csak még jobban szétterjed, de persze ő a kapitány, majd ő jobban tudja… :|
A hadnagy nyugtatószavai egyáltalán nem azt érték el, mint amit kellett volna, már ha a tényleg a megnyugtatásom volt a célja. Nem is igazán tudom, hogy van-e olyan személy, akinél tényleg hatásos eme megszólalás, hiszen csak tovább ingerli az embert, belőlem már-már kihozza, hogy fizikai erőszakot alkalmazzak, holott annak eddig sem volt semmi haszna, vagy értelme. Bár talán az annak számítana, hogy az én feszültségem némiképpen oldódna, viszont gyógyításban eddig ő tűnt a leghasznosabbnak, így ténylegesen lemondtam erről a változatról. Mélyet sóhajtottam, majd megvakartam a tarkómat, ez a helyzet egyáltalán nem volt rám jó hatással.
- Mért nem volt végig melletted, hogy ez elő se fordulhasson? >w> - Pillantottam szúrósan a hadnagyra, mert ő volt az egészséges, mégis mi más dolga akadt?
A kistsune dolgába nem szóltam bele, én magam csak említés szintjén hallottam már róla, azonban úgy véltem, van fontosabb dolgunk is, mint az, hogy visszamegy-e az osztagba magától. Érdekelt volna, hogy miért minket akart kijuttatni Rikko~neechan helyett, mikor egyértelműen rosszabb állapotban volt már a találkozásuk pillanatában is, mint mi. Valahogy az egész szituáció olyan szinten kavargatta bensőmet, hogy azt már művészet lett volna szép szavakkal kifejeznem. Most hiányzott Suzu~chan edzése, az bizonyosan kitisztította volna elmémet, hogy az ilyen zavaros gondolatok ne is üthessenek benne tovább tanyát.
Enyhültebben fogadtam már Nara~fukutaichou kérdését, és elgondolkozva pillantottam a két lány felé, akikről tudtam, hogy korábban Rikko~neechannal szenvedtek el mérgezést. Felidéztem korábbi kinézetüket, tartásukat, és azt, ami az idő alatt történt, míg nem találkoztak a hadnaggyal. Bár egyikük sem tett olyan megjegyzést, ami nagyobb fájdalomra utalt volna, de bizonytalanul álltak, ráadásul Shiranui~san segítségre is szorult.
- Szinte teljes bizonyossággal mondhatom, hogy mindkettőjük állapota romlott, Fuwa~sannak talán láza is van, ha a futás miatt tovább terjedt a méreg, mert korábban megszédült. - Feleltem, fojtott hangon, hogy ők ne hallhassák, hiszen jól tudtam, akkor máris kihúznák magukat, talán a segítséget is visszautasítva, arra pedig semmi szükség nem volt, hogy tovább hősködjön mindenki.
Nővérem kijelentéseire újra gondolkodóba estem, számomra továbbra is az volt a nagyobb kérdés, mért nem őt próbálta kivinni. Persze, én magam elfogult voltam, egyértelműen őt küldtem volna ki elsőnek, bár Fuwa~san, és Shiranui~san is elkísérhetnék most már, sőt, az egész csapatunk úgy festett, mintha legalábbis egy komolyabb ütközeten lennénk túl. Fejcsóválva nézek végig sorainkon, miközben kénytelen vagyok rájönni, hogy az egyetlen teljes mértékben sértetlen személy, jelen pillanatban én magam vagyok.
- Kivezethetett volna inkább téged… - Motyogtam alig hallhatóan, majd mélyet sóhajtottam, sajnos egyet kellett értenem azzal, hogy a hadnagy némileg felülbírálja nővéremet. Tekintetem a fiúéba fúrtam, miután Rikko~neechan Suzu~chan felé indult. - Felül bírálhatnád a maradni akarását is, ágyban lenne a helye. :| - Mondtam neki, bár szinte biztos voltam benne, hogy egyetért velem, hiszen a barátja lévén neki is látnia kellett, ezek a sérülések nem karcolások, ahogy a mérgezés terjedése is aggasztó volt.
Azzal sem értettem egyet, hogy az egyetlen lényt, aki nyomkövető szerkezet nélkül is kiigazodott a labirintusban, elküldjük. Ránk nem volt veszélyes, így csak hasznát vehettük, főként, hogy tudtuk is már, kiről van szó. Ráadásul sárkányokról volt szó, valószínűleg nem adják meg magukat, ha szépen kérjük, így még a befogásukban is segédkezhet majd.
- Nee~chan, szerintem Setsunat már nincs értelme hazaküldeni, jobban kiismeri magát itt, mint mi, épp ezért sokat tehet a küldetés zökkenésmentes tovább haladásáért. - Adtam hangot véleményemnek. - Sok a sérültünk, így nem jöhet rosszul egy segítő kéz.
Úgy véltem, hogy az észérvek még mindig hatásosabbak, azt meg sem említettem, hogy szerintem neki lenne otthon, vagy legalábbis az osztagban a helye. Ez a nap nem az volt, amikor hallgatott volna rám ilyen kérdésekben, vagy bármilyenben. Hiszen korábban is mondtam, hogy nem szabadna mozognia azokkal a sérülésekkel! De már igyekeztem nem ezen pörögni, csak közel maradni hozzá, hogy segíthessek neki.
Tökéletesen egyetértettem Nara~fukutaichouval, elvégre azért tartottunk most ott, ahol, mert rengeteg terv nélküli akciót indítottak a többiek. Sokkal jobban át kell gondolni a helyzetünket, mintsem egyszerűen nekiindulni, aztán lesz, ami lesz alapon megjátszani a lapjainkat. Kérdésére a kitsunere pillantotta, (ha valóban velünk maradt) és máris támadt egy ötletem.
- Setsuna~san talán használhatná az alakváltó képességét, hogy idecsaljon egy sárkányt, mert úgy veszem észre, hogy egymásra nem veszélyesek. - Ez sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint az, hogy egyikünk hozza ide valamelyiket, hiszen a felhozatalból csupán én lehettem volna az, lévén én voltam csak sértetlen. :|

12
Lezárt küldetések / Re:Az új kor hősei
« Dátum: 2015. Márc. 03, 03:21:24 »
Gyanakvásom miatt némi bűntudatot éreztem, hiszen nővérem pont úgy reagált a felvetésre, mint mindig. Kaminari~san válaszára csak felvont szemmel pillantottam rá, majd azonnal leesett, ő is a korábbi mondatomra felelt. Meg se fordult a fejemben, hogy félreértheti a dolgot, de szerencsére senki sem gyanakodott arra, miért is jegyeztem meg azt, amit.
Gondolataimmal, kétségeimmel, és vegyesnek mondható érzésekkel foglaltam el a számomra kijelölt helyet, lévén semmi más dolgom nem volt. Az érzékelő nem jelzett, Rikko~neechan pedig olyan részletes beszámolóba kezdett, ami szinte feleslegessé tette az amúgyis hiányos adatok lehívását. Az újabb jelre tovább pörögtek gondolataim, hiszen nem véletlen, hogy ő maga is egy érzékelővel jött velünk, ami nem csupán a lények helyét, de általában csak a legszükségesebbeket tartalmazó infókat is megjelenítette. Ha valóban ennyit tudna az elszabadult lényekről, nem azt a gépet választotta volna, ami sokkal többet mutat meg, lévén neki nem szükséges. Az ésszerűség volt az egyik ismérve, éppen ezért nem tudtam teljes mértékben legyőzni kétségeimet vele kapcsolatban.
Örültem volna, ha valami egyértelműsítéssel segíthetek a helyzeten, a tudatlanság volt az, ami szinte teljes mértékben képes volt nyugalmamat felborítani. A rossz sejtés, és a megérzés pedig nem lehet alap, bizonyosságot kell szerezni egy felállított teóriára, különben teória marad. Ám, mire komolyabb elhatározásra jutottam volna, már meg is jelent Fuwa~san.
Szívem szerint mindenkire rászóltam volna, hogy mégis miért ez a nagy felvetés áradat, és az agresszió. Mindenkinek meg volt az oka arra, hogy hazudjon, és az, hogy valakit végig láttunk-e vagy sem, még nem zárja ki a szerepcsere tényét, csupán csak megnehezíti azt. Kaminari~san füleinek megjelenésére már szinte biztosra vettem, hogy a káoszon kívül nem sok más fúziós erő van jelen a csapatban. :| Aztán meghallom nővérem korholó szavait osztagunkra, amitől elhűlve pillantok felé.
- Nee~chan… - Jól tudtam, hogy sose mondana hasonlót sem, főként nem a jelenlétemben.
Szerettem volna hozzá és szüleinkhez kerülni, de amikor végül a Niibantainál kötöttem ki, ő ugyanúgy büszke volt rám, mintha alá lettem volna osztva. Emellett sose használna még csak hasonló megfogalmazást sem egy másik osztagra, ennyi ember előtt pedig végképp nem bírálna mást. Persze, őt is kihozhatják a sodrából az ésszerűtlen, és veszélyt jelentő tettek, azonban azt nem arra fogná, hogy ki honnan érkezett.
- Azt hiszem, hogy a legjobb az lenne, ha mindenki letenné a fegyverét, a fülét, és az ellenséges hangulatát. – Szólítottam fel őket, hogy kicsit szálljanak magukba, és nézzenek szét, hol is vagyunk. – Rövidre zárom a témát pillanatokon belül. – Vettem le övemről a hatalmas piros gombnak látszó holokommunikátort, majd tárcsáztam is.
A legnagyobb kérdés nem is az volt, hogy a kapitány áll-e előttünk, hanem, hogyha nem, akkor mégis ki? És vajon mit akarhat kis csapatunktól… Mivel nem jelent meg azonnal Sinus a hologramommal, így egyértelművé vált, hogy egy imposztorral van dolgunk, s mivel korábban is volt szó egy darab kitsuneról, így valószínűsíthető volt kiléte. Mellkasomon összefontam karjaimat, hiszen immár semmiféle színjátékra nem volt szükség.
- Nos, a kérdés már csak az, hogy hol van a nővérem… - Motyogtam magamban, és aggodalmam nőttön nőtt, hiszen a kommunikátor kicsengett.
Most sem maradt megválaszolatlan kérdésem, amit talán a szerencsének is titulálhatnék, de a százalékos esélyekben jobban hittem, mint holmi talizmánokban, és megfelelő időpontban eszközölt kívánságokban. Először Sinus tűnt fel, majd arra shunpoztam, ahonnan érkezett, mert szinte biztos voltam benne, hogy Rikko~neechan utána érkezik majd. Számításaimba nem is csúszott hiba, megérkezett Nara~fukutaichouval. Nem fékeztem, csak amikor közvetlenül elé értem, és alaposan megnéztem, mitől is véres a haorija.
- Mégis mi történt?! – Csattantam fel, hol rá, hol a hadnagyra nézve, bár kételkedtem benne, hogy ő lenne a hibás, azért jobban is ügyelhetett volna. – Nem hiszem, lévén még kapitány alakjában lett volna lehetősége bárkinek ártani, ha valóban akart volna… - Válaszoltam a feltett kérdésre, mert azt akartam, hogy Rikko~neechan nekem feleljen.
Csak ezután néztem a róka alakot öltő lányra, és némileg felsejlett emlékeim között egy-két történet, amik találmányaim tesztelése közben felmerültek nővérem és köztem. Nem sokat mesélhetett a belső munkálatokról, pedig igazán érdekelt volna, azonban voltak mindig is olyanok, amiket némi „balladai homállyal” megosztott velem is.
- Engem leginkább az érdekelne, hogy miért akar kijutni innen bármi áron. – Vetettem közbe, ha már a kérdéseknél, és a kitsunenél tartottunk. Már a felvetéskor sem nagyon értettem, ugyan mért akarna Rikko~neechan a kijáratnál „letáborozni”, de most, hogy tudom, tényleg nem ő volt, aki kitalálta, még inkább érdekelt. – Lehetséges, hogy a lények nem önszántukból vannak itt, és ők maguk is kifelé vágynak? De akkor mégis hogy kerültek ők, és ez a labirintus ide? – Valamiért úgy éreztem, hogy egy kérdés még számtalant hoz magával, mi pedig keveset tudunk ahhoz, hogy bármelyikre is válaszolhassunk teljes bizonyossággal.

13
Lezárt küldetések / Re:Az új kor hősei
« Dátum: 2015. Febr. 16, 08:07:28 »
Elégedett voltam közös munkánkkal, nem is volt kérdés, hogy figyelve egymásra, sokkal könnyebb legyőzni egy ellenfelet, mint mindenképpen azon lenni, hogy mi üssük ki. Igyekeztem minél gyorsabban helyet csinálni magunknak a járatban, hogy csatlakozhassunk a többiekhez. Figyeltem, hogy nővérem miként mozog, úgy tűnt korábban, hogy egyre jobban terjed a méreg, éppen ezért aggodalmasan követtem mozdulatait, hogy segítsek, amikor kell, mert kérni, valószínűleg sose kérné.
„ - A korábbi hatások erősödésén kívül nincs más. – ” Válaszoltam a kérdésre, amit nem fordítottam, felesleges lett volna, hogy más is ugyanezt válaszolja. „– Természetesen, nem vállaltam felesleges kockázatot! - ”
Kicsit csodálkoztam aggodalmán, de igyekeztem túllépni rajta, a mostani küldetés egészen különlegesnek rémlett, már, ami az érintettségeket illeti. Valószínűleg a testvérei mellett már annyira hozzászokott ehhez a kérdéshez, hogy velem szemben is szeretett volna megbizonyosodni. Halványan elmosolyodtam, hogy érezze, nem csak mondom, valóban jól vagyok.
- A Parancsnok azt javasolja, hogy talán inkább más maradjon, ne Nara~fukutaichou, mert vannak még olyanok, akik fáradtak, de képesek még megvédeni Fuwa~sant. :o – Fordítottam felvetését.
Csodálkozva néztem Rikko~neechanra szavait hallva. Legnagyobb döbbenetet az okozta, hogy elmondása szerint a nála lévő szerkezet meghibásodott, amit szinte lehetetlennek tartottam. Kissé felvontam szemöldökömet, lévén testvérem az elsők között távolodott el a lénytől, és jól tudtam, hogy mindig vigyáz az eszközeire, kiváltképpen, ha az fontos. Már pedig a térkép nem kissé volt az.
Nem tettem megjegyzést erre a hibára, egyszerűen átnyújtottam neki a sajátomat, és követtem, hogy segíthessek a kalibrálásban. Persze nem azért, mert nem bíztam a képességeiben, hanem mert szerettem volna látni, mit is csinál, lévén a kettős látással nehéz lett volna neki egyedül. A gyanúmat igyekeztem elhessegetni, elvégre mégiscsak a nővéremről volt szó, valószínűleg csak a méreg hatására hibázott.
„– Egy másik pók. –” Válaszoltam visszafordulva.
Aztán megrendültek vonásaim arcomon, bár ez csak néhány másodpercig tartott. Egyre inkább úgy tűnt, a vészcsengők jeleznek, mert azt szinte teljes mértékben elképzelhetetlennek tartottam, hogy Rikko~neechan anélkül kérjen segítséget, komolyabb észérvekkel hatnának rá. Korábban nekem sem sikerült, pedig arra nem lehet panasz, hogy kérésre számtalan olyan érvet hozzak fel, melyek alátámasztják a szükségességét a támogatásának.
Nyúltam volna, hogy segítsek, mert ettől függetlenül ez csak további romlást jelezne, talán a méreg hatása gyorsabb, és rosszabb, mint először feltételezték azt. Végül azonban hallottam Kaminari~san felvetését is, és nyújtottam kezem a szerkezetért, majd figyeltem, ahogy testvéremre fonódik keze. Nem éreztem felháborodást vagy dühöt, felesleges lett volna, csupán a kerekek lódultak meg fejemben. Egyetlen pillanatig tartott, míg megvillant tekintetem, és kicsit szégyelltem is magam, hogy saját nővéremnél érzem szükségét egy ilyen dolognak, még sem hagyhattam figyelmen kívül azt, hogy nem csupán engem lepett meg kérése.
- Csak el ne tévedjenek a kezei, Kaminari~san! ^.^ - Utánoztam Yukko~neesama mosolyát, és hanglejtését.
Megjegyzésem nem igazi aggodalmamnak adott hangot, csupán teszt volt. Rikko~neesan bizonyosan nem pirulna el, nem jönne zavarba, és csak vicces válasszal ütné vissza a felvetést, elvégre Kaminari~sant gyermekkora óta ismerte, barátságuk jónak mondható, de kapcsolatuk semmivel sem több. Bármilyen más reakció további aggodalomra adhat okot, éppen ezért nagyon figyeltem, mit is felelnek.

14
Lezárt küldetések / Re:Az új kor hősei
« Dátum: 2015. Febr. 08, 02:24:31 »
Csendesen elkönyveltem magamban, hogy szavaimra nem érkezett ellenvetés nővéremtől. Hogy miként is kellett volna ezt elkönyvelnem magamban, arra nem tudtam a választ, de jól láttam rajta, odabent tovább forognak a kerekek. Mélyet sóhajtottam, és a dolgomra indultam, elvégre Nara~fukutaichouval kiegészülve már kevésbé volt okom aggódni. Ha rá inkább hallgat, és könnyebben dolgozik vele együtt, azt egyszerűen csak elfogadom, és remélem, hogy kamatozó lesz. Rosszallást érezhettem volna szavaimra Suzu~chan felől, de most ránézve is csupán azt láttam, még inkább takarásba vonul.
Az egész helyzet kezdett egyre kényelmetlenebb lenni, talán nem volt a legmegfelelőbb belekeverni a családi kötelékeket, és itt nem csak magunkra gondoltam. Nem lehetett nem észrevenni, hogy az összhang sem Shiranu~sanék, sem pedig Rosui~sanék között nem volt meg, ráadásul a folytonos félelem, és aggódás könnyen hibákhoz vezethet. Márpedig nem engedhettünk volna meg magunknak többet, főként, ha végig nézünk a sérülteken. Ráadásul még közel sem járunk a küldetés végén, éppen ezért azt kell feltételeznem, hogy a java még csak ezután jön, és nem a jobb értelemben.
A mi csapatunknak korábban szerencséje volt, nem kellett harcba bocsátkoznunk, de az ottani helytállásunkat nézve, valószínűleg azzal a helyzettel is megbirkóztunk volna, amennyiben szükséges. Gondolataimba merülve továbbra is a térképet néztem, amikor a jelzés után közvetlenül meg is pillantottam a hatalmas méretű pókot. A legtöbben persze nem emlékeztek már arra, hogy némi mérlegeléssel, és stratégiai megbeszéléssel, akár bekiabálásos alapon is, de többet érnének el.
- Igaza lehet, oldalt is látszódnak… - Kellett egyetértenem Nara~fukutaichouval, mert azt észre se vettük, mennyire besétáltunk a pók fészkébe.
Már felkészültem arra, hogy felettesemhez csatlakozva segítsek a többieknek hatástalanítani ellenfelünket, azonban erre nem adódott lehetőségem, mert a szerkezet újabb ellenséget jelzett oldalról. Nővérem elé léptem, de abban a pillanatban meg is jelent oldalról egy másik állat, a magával hozott sövény darabbal elzárva tőlünk a másik csoportot. Nem sok lehetőséget adott számunkra, miután érzékeltem, hogy Rikko~neechan kap segítséget, magam is eltávolodtam shunpo segítségével.
Még a pók felismerése előtt kiszámítható volt, hogy valószínűleg a sebesültek lesznek az elsődleges célpontjai. Nem volt hát más út, mint előre, és megvárva Shiranui~san kidoujának hatását, egy jól irányzott Tesshouval igyekeztem magam is messzebb lökni a pókot. A technika képes volt a gyengébb lidérceket akár meg is semmisíteni, így azt gondoltam, hogy elégnek kell lennie ahhoz, hogy megtántorítsa a nyolclábút. Szerettem volna, ha a sérülteknek minél kevesebbet kell mozogniuk, valamint lélekenergiájukat is tudják tartalékolni, elvégre legfontosabb most a túlélésük, amit biztosíthatunk. Főként, mert többen is voltunk erőnk teljében, hogy felvehessük a harcot a lénnyel.
A felmentés sem késlekedett, úgy tűnt, hogy ezúttal is különösebben nagy harc nélkül képesek leszünk továbbjutásunkat megoldani. A bakudouk minden valószínűség szerint meggátolják a további mozgásban a pókot, azonban úgy tűnt, hogy még nővérem, és a hadnagy sem elégedett meg ennyivel, lévén újabb támadást indítottak meg ellene. Figyeltem, miként indulnak meg mindkettőjük felől a jégcsapok, de egy valamiben biztos voltam, a lassan százévnyi szolgálat után. Csak a halott ellenfél az ártalmatlan ellenfél. Persze eszem ágában nem volt elpusztítani a tehetetlen állatot, amíg nem jelentett további veszélyt, viszont további biztosítás érdekében lélekenergiát gyűjtve kezdtem bele egy bénító bakudou idézésébe.
- Hullj szét, Rondanini fekete kutyája! Nézz végig magadon és égj; tépd fel saját torkodat! – Mondtam végig a nagyobb hatás kedvéért a teljes idézést. - Bakudou 09: Geki!
Úgy voltam vele, ha ebből a kombinációból kiszabadul, igazából megérdemli a szabad életet. :| Amennyiben valóban sikerült teljes mértékben leszedálni az állatot, és a többiek felé vettük az irányt, megvártam, míg mindenki átkel a megszűkített folyosón. Korábban is jobban tudtam segíteni, míg a háttérben maradtam, most is úgy tettem, ahogy előzetesen Suzu~channal már megbeszéltük.
Végigmértem a másik csapatot, és azt, ami megmaradt ellenfelükből. Felettesem tekintetét kerestem, hogy megbizonyosodjak arról, minden rendben van, bár ismertem elég ideje ahhoz, hogy tudjam, előbb kellett volna a pók miatt aggódnom, mint a lányért. A hadnagy kérdésére a térképre szegeztem tekintetem, hogy ezúttal ne érjen meglepetésként minket egy támadás.
- A korábbiakból kiindulva az érzékelőket is úgy kellene elhelyeznünk az alakzatban, hogy nagyjából lefedett legyen a terület, nehogy ismét így meglephessenek minket. A következőnél nem biztos, hogy így helyt tudunk állni. – Vetettem fel komolyan, mert tekintetem végig hordozva a csapaton, el kellett könyvelnem, bizony leharcoltnak minősülünk.

(click to show/hide)

15
Lezárt küldetések / Re:Az új kor hősei
« Dátum: 2015. Jan. 30, 12:24:04 »
Nem vettem észre akadékoskodást, úgy tűnt, hogy Kaminari~san egyből megértette, miről is van szó, ami nem csoda, lévén az ő testvérei is mind itt vannak, még ha egyikük rejtve is. Bólintottam intésére, bár nem sok szükség volt rá, lévén azért jeleztem, mert kettesben szerettem volna maradni vele… talán még sem értette egyből az üzenetet. Ez azonban már nem számított, mert a tudtomra hozott információk jobban lekötöttek.
Legalább olyan makacs volt Rikko~neechan, mintha csak édesanyánkat, vagy a nagymamát láttam volna, Yukko~neesamáról nem is beszélve. Figyeltem lélegzését, és hogy saját lábán is nehezen áll meg támaszték nélkül, mégis inkább a vitát választja. Szenvtelen arccal néztem vissza rá, valahogy tudtam, hogy a szavai nagy része nekem szólnak, ebben a pillanatban azonban ezt egyáltalán nem tartottam fontosnak. Szerettem a Gotei Juusantaiban szolgálni, még a Niibantait is szerettem, lojálisnak tartom magam, sose fordult meg a fejemben, hogy valami rosszat teszünk a parancsoknak engedelmeskedve. Ezektől függetlenül sose voltam olyan vak, hogy ne gondoljam át azokat a dolgokat, amiket teljesítek. Nem akadékoskodtam feletteseimmel szemben, mert erre képeztek ki, ám egy fontosabb értékre még előbb megtanítottak, amit a kiképzés, és több évtizednyi szolgálat sem fog soha felülírni.
- Jelen pillanatban az sem érdekelne, ha te magad lennél a Főkapitány, és akként utasítanál. Ha csak nem köt vérség a Goteihez inkább, mint a családodhoz, ne mondj ilyesmit… nyugodtan jelentheted, hogy nem követem a parancsaidat, de én előbb vagyok itt magánemberként, mint a második osztag tagjaként, lévén személyesen engem hívattál. – Fontam össze kezemet a mellkasomon. – A család az első, az is olyasféle kötelesség, amit senki sem hagyhat figyelmen kívül, még ha szolgálatot is teljesít. Hasonló helyzetben te sem azzal törődnél, hogy a kérésemnek tegyél eleget, hanem, hogy biztonságban tudj, nem igaz? – Eszemben sem volt hosszan vitatkozni vele, tudtam, hogy igazam van.
Igazából az sem különösebben zavart volna, ha tévedek, maximum ezentúl nem kell szolgálatot teljesítenem, mert parancsmegtagadásért eldugnak egy olyan helyre, ahová a nem se süt. :roll: Bár nem hittem, hogy valóban ilyen messzire elmenne, csak azért, hogy bizonyítsa, rangban felettem áll. Közöttünk eddig ebből sosem volt vita, igazából otthon nem is nagyon számított, máshol pedig nem voltak ilyen kérdéses helyzetek, szerencsére.
Végig futott rajtam a gondolat, hogy minden valószínűség szerint hangosabb volt a kelleténél, így szememmel megkerestem Suzu~chant is, hogy jelezzem neki, nincs miért aggódnia. Mindent egyetlen lapra, egy érvre tettem fel, azonban ez számomra nem jelentett többet annál, minthogy azokat az elveket követtem, amit a családomtól tanultam. Bármennyi ellentét is volt az egyes tagok között, fel sem merült senkiben, hogy utálatot, vagy hasonlót érezzen a másik iránt, a külvilág felé mi egyetlen nagy egység voltunk. A mindennapokkal szemben kellett édesapámnak összetartania ezt, és még őt is sokszor megkérdőjelezték, így azt is megtanultam, hogy a hatalom nem csupán a látott felsőbbrendűségből adódik.
A hirtelen mozdulatra, amivel az érkező elé siet, utána kapnék, ám aztán inkább visszahúztam a kezem, mert tudtam, hogy Nara~san jó hatással lesz rá. Ha valaki, ő bizonyosan meggyőzheti arról, hogy elláttassa magát, ráadásul a Kidoushuu hadnagyaként elég nagy hozzáértéssel rendelkezik, hogy ezt meg is tegye.
Kicsit furcsának hat rám, ahogy látom, nővérem miként köszönti a fiút, bár valószínűleg még az iménti szóváltás miatt. Nem szerettem vitatkozni, olyannal pedig végképp nem, aki fontos volt számomra, ez már majdnem olyan rossz érzés volt, mintha Suzu~chant, vagy a kapitányomat kellett volna kijavítanom. Persze nem a rangból adódóan éreztem ezt, hanem mert ismertem, és tiszteltem mindkettőjüket, éppen ezért sem szerettem volna olyan helyzetbe kerülni, ahol inkompetensnek láthattam volna őket. Továbbra is összefont karokkal álltam, miközben nővéremet, és a hadnagyot figyeltem, majd megkönnyebbült sóhajjal vettem tudomásul, hogy valóban sikerült neki jobb belátásra bírnia. Nem számított, hogy nem én magam volt, itt a cél volt a lényeg, amit így, vagy úgy, de elértünk, a személye teljesen mellékes volt.
Meg vakartam tarkómat, és kiléptem a feszült állásból, hogy közelebb lépkedjek Suzu~chanhoz, mellette volt a helyem, lévén a nővérem kapott segítséget. Arra már nem is válaszoltam, hogy ismét egy veszélyes helyet választunk, a legtöbben még rendbe sem jöttek teljesen, máris elébe megyünk a dolgoknak. Persze, a feladatot el kell végezni, bár azzal tudtam volna vitatkozni, hogy milyen áron. Ettől függetlenül továbbítottam felettesem ötletét az elhelyezkedésről, vagyis csak szerettem volna, mert mire szóra nyitottam volna számat, Anju~chan máris nekikezdett.
Azt terveztem, hogy megvárom, míg mindenki elindul, és követem őket, azonban a mellém lépő Rikko~neechan reakciója kissé megzavart. Furcsán pislogtam le rá, nem nagyon értve a hirtelen váltásokat a viselkedésében, bár nem mintha haragudtam volna, főként aggodalommal gondoltam rá. Esetlenül öleltem vissza, nem akartam fájdalmat okozni neki, nem tudtam, még mindig, hogy miként lenne jó, így igyekeztem a lehető legkevésbé szorítani.
- Képes vagyok rá, de nem akarok, és nem is fogok így tenni. Van számomra fontosabb dolog, mint az, hogy a Gotei Juusantai kötelékében szolgálok, és a családom ez. – Válaszoltam magam is csöndesebben, bár ezt már korábban is kifejtettem. – Az a dolgom, hogy megvédjem a nekem sokat jelentő, fontos személyeket, eszméket, dolgokat, nem csak parancsokat teljesítek. A nővérem vagy, mindig előrébb leszel, mint az egyen ruhám, vagy az életem. – Érintettem meg én is feje tetejét, nem is figyeltem, mikor nőttem túl rajta magasságban, egyszer csak megtörtént. – Én is megígérem, hogy rendben leszek. Vigyázok a hátatokra. – Bólintottam, és hagytam, hogy a többiek után induljon.
Suzu~chan rám fonódó kezére pillantottam, majd rá néztem. Egyből megéreztem aggodalmát, és hogy együtt érez velem, kicsit hasonló cipőben jártunk, hogy rangunkkal ellentétesen szerettünk volna cselekedni, miközben tudjuk, hogy nem tehetjük. Vele ellentétben én azonban nem aggódtam, teszem, amit helyesnek vélek, még ha nem is feltétlenül az a legjobb, amit tehetnék.
- Persze, miattam nem kell aggódnod… - Érintettem meg neki is feje tetejét, de csak a pillanat tört részéig, mert rájöttem, hogy hol vagyunk, és ki is ő mások előtt. Sose tettem még ilyet, éppen ezért tekintetem makacsul a térképnek szegezve indultam a többiek után a járatba. >w<
Valóban nem a legveszélytelenebb járatot választottuk, néhány perc után a baljós kisugárzás vészjelzéssé alakul, majd a megjelenő információktól sem leszek nyugodtabb. Nagy szemekkel csodálkozom rá a támadókra, hiszen korábban elhangzott a kérés, gondoljuk át, mielőtt cselekszünk, de nyilván valóan ez nem maradt meg bennük… Rikko~neechan mellé felzárkóztam, és figyeltem a mitikus lényt, ami olyannyira nem varázsolt el, hogy fel is ötlött bennem, mi szüksége volt egy ilyenre a laborban bárkinek is. Nővérem válaszára, miszerint nem éghető anyagból van a háló, más valami eszembe jut.
- Viszont szerves anyag, ami vezeti az elektromosságot! – Mondtam a többieknek. – Ha sikerülne a hálóhoz rögzítenünk, és úgy egy kisebb áramütéssel kiütnünk, mehetnénk is tovább! :o – Vetettem fel, lévén felesleges lett volna másképpen megküzdeni vele, ha könnyedén elkábíthattuk helyette…

Oldalak: [1] 2