Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Meiou Tokiya

Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 7
16
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Máj. 23, 21:05:00 »
Én tényleg kezdem sajnálni ezt a srácot. Ennyi magaslabdát dobál, és észre sem veszi? Milyen kiképzést kaphatott tőlünk? Vagy néhány évszázad múlva már vigyázni fogunk a gyerekek lelkére? Ejje, Otouto, úgy nézem, öregedni fogunk. Csak aztán nehogy olyanok legyünk, mint Oyaji! Ha az a horror bekövetkezik, inkább a kardomba dőlök!
- Ez maradjon a mi titkunk, rendben? - kacsintok a fiúra sejtelmes mosollyal. Végülis nem hazudok, Otoutoval tényleg működik! Az meg részlet kérdés, hogy ő a másik felem, így ez amolyan elvárás, hogy működjön. Másokon még nem teszteltük, de ha túl jól ismerjük, néha bizony már túl kiszámítható az a bizonyos harmadik fél is.
- Lassíts, Kölyök - intem nyugalomra kissé, ahogy belelovalja magát az időutazás témakörbe. Szerintem picit túlértékeli a saját szerepét és fontosságát, de végülis ez olyasmi, amivel eddig csak tudományos fantasztikumokban találkoztam… Ide a rozsdás bökőt, hogy nem a hetedik osztagban lenne a helye! - Azért adjunk már meg nekem annyit, hogy a négyszáz év alatt felépített kis értékrendemet nem fogom a következő… mennyi is? Kétszáz? Legyen kétszáz. Szóval, hogy mindezeket nem fogom kétszáz év alatt fenekestől felforgatni és a feje tetejére állítani. Olyan régóta nem vagy a jelenben - nem tartom valószínűnek, hogy lehetséges lenne olyasmiket kitörölni valakiből, amik már évszázadok óta ott vannak. Ha ezer év múlváról jött volna vissza és emlegetne ilyen sületlenségeket, nem tiltakoznék ilyen hevesen, fene tudja, mi történik annyi évszázad alatt.
Kérdésére határozottan bólintok. A neve hallatán egészen biztos vagyok benne, hogy Meiounak született - nincs az az isten, hogy az apját száz év alatt se sikerüljön a nevemre venni. A végén még Oyaji okot adna, hogy lassan átvegyem tőle a stafétát. A kis összezavarodást látva kénytelen vagyok egy kissé meglegyezni magam a sakuramintás segédeszközzel. Már meg se próbálok nem látványosan nevetni a reakcióin.
- Ha te nem is sejted, én már tudom, melyik Meiou-fiúra kell odafigyelnem egy kicsit jobban ^-^ - válaszolok egy sejtelmes mosollyal. Nem kell neki mindent tudnia abból, amire én rálátok, addig legalább csak az egyik szülője elől menekül, a másikat pedig megismerheti. Tulajdonképpen az is fenemód érdekelne, ki a kölyök nevelőanyja, ha már én volnék a nevelőapa. De ezt a kérdést meghagyom a jövő rejtélyének, túlzottan is megkötve érezném a kezem, ha tudnám, kivel is vagyok az ő jövőjében.
Hümmögve bólogatok az étkezési szokásait hallgatva. Vitaminbevitel pipa, étkezések pipa, hetedik osztagban káros nasik egészen biztosan pipa.
- És a rostokban gazdag ételek? A fejlődő szervezetnek arra is szüksége van - sóhajtok lemondóan. A zöldségekkel való viszonya is csak megerősíti a gyanúmat az apját illetően. Vagy nagyon ügyesen rászedtek, akkor viszont dicséretet érdemelnek a lurkók, de minimum testvéreknek kell lenniük ennyi azonossággal! Avagy borzasztóan sokat egyeztettek, ami Katsuo-chan vendégeskedései mellett igencsak nehéz lenne.
Érdeklődve figyelem, ahogy beáll a bambusszal, kíváncsian várnám a bemutatót, amikor olyat hallok, hogy hirtelen nem tudom, mit kezdjek vele. Én? Rászedni? Mi az, hogy majdnem? Egész eddig úgy ugrált bele mindenbe, mint annak a rendje, fura, hogy pont ezen akadt meg.
- Micsoda feltételezés ez? Összetöröd a szívem, Kirihitoha-chan - kapok mellkasomhoz az aljas vádat hallva. Ha én rá akarok szedni valakit, az általában nem ennyire egyértelmű, ezúttal csak a megkezdett játékot kívántam folytatni. Fáj, hogy ennyire amatőrnek lettem titulálva.
- Are? Miért félsz keresztanyádtól, Kirihitoha-chan? - érdeklődöm megdöbbenve a heves tiltakozáson. Az ember azt hinné, tőlük nem tart annyira, habár ha tulajdon édesanyját úgy kerüli, mint európai a pestist, akkor azért valamelyest érthető. Nagy kár, hogy nekem fennakadt a radaromon, és sajnos biztosra veszem, hogy a Yoshida lányok is elkapnák, ha úgy alakulna a helyzet. Ezt a szuperlátás dolgot elengedem, mert nem vagyok otthon a hősökben, legalábbis gondolom, hogy Hawkeye valakinek a neve, nem pedig egy sólyom. - Hai-hai, az eredeti - sóhajtok beletörődve, majd visszavezetem a tekintetem a fiúra. - Ahhoz viszont bizonyíték kell, máskülönben árulást követek el a kapitányom ellen ^-^ - emlékeztetem a helyzetre, és szerencsére végre sikerül eljutnunk a bemutatóhoz.
Hümmögve figyelem a mozdulatokat. Bár kissé esetlen, és vannak pontatlanságok, azt azért az arckifejezéséből is leszűröm, amikor ő is tudja, hogy hibázik - mert biztos nem rosszul mutattam neki, ez azért megnyugtató. Már ennyiből is ráismerek a családunk jellegzetességeire, főleg arra, ahogyan én is forgatni szeretem a yarit, és legjobb tudomásom szerint ezt a stílust azért nem oktatják szélesebb körökben. Kétségem sem férhet hozzá, hogy igazat mond, és köze van a Meioukhoz, nem csak hobbiból mondta be éppen ezt a vezetéknevet. A várakozó tekintetet látva csak magam elé emelem a legyezőmet, gondolkodást mímelve. Igazából csak nem akarom, hogy lássa a vigyorgásom, miközben válaszolok neki.
- Látszik, hogy annak idején a juunibantaiban nem sok szükséged volt a használatára, és az utóbbi időben sem gyakoroltál - sajnálom a kritikát, de kíváncsi vagyok a reakcióra az osztag említésére. Túl sok olyan húzást produkált ami mellett lehetetlenség nem feltételezni, hogy köze volt hozzájuk. - De bizonyítéknak megteszi - csukom össze a legyezőt és mosolygok a srácra. - Gratulálok, átmentél a teszten! ^-^ - teszem még hozzá, ha mindebből nem lenne egyértelmű. Fel is állok, majd magamat leporolva lépek megint a gyerek mellé, hogy vállon veregethessem.
- Szóval, van valami terved, hogyan szeretnéd megszerezni azt a pajzsot? ^-^

17
Soul Society / Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Dátum: 2017. Máj. 02, 19:01:24 »
- Mondd csak, neked hányezer emléked fagyott el? =_=” - szerintem tökéletesen kiül az ábrázatomra, mit gondolok erről a megállapításról. Hotaru-chant csak akkor nem piszkáltuk, amikor még nagyon pici volt, egyébként nem lett volna fair kihagyni a mókából, értelemszerű, hogy őt is megtréfáltuk. Csak mindig jobban odafigyeltünk arra, hogy kiengeszteljük. Hogy szalad az idő, hisz már ő is 300 éves, Otoutoval rettentően szemfülesnek kell lennünk, hogy időben elkapjuk az esetleges kéretlen széptevőket. :roll:
- Kegyetlen, mint mindig. ^^" Akira-chant pedig alábecsülöd, hihetetlen ellenőrzéseket tud tartani velem és Otoutoval - felelek a megjegyzésre, bár tény, hogy jelenleg nem is tudja ripityomra törni a ketyegőmet. Az, hogy megint itt van valahogy többet ér, mint a szavai. Mármint valamilyen igencsak ördögi módon még hiányzott is, hogy mondja a magáét.
Azért sikerül meglepnie - meg kínos módon nekem is magamat azzal, hogy tényleg el is kapom. Nem gondoltam volna, hogy csak így felelőtlenül ugrándozni kezd, mikor még ágyban lenne a helye. Mármint ezt csak abból gondolom, hogy épp Harmatcsepp Kisasszonyt játszik. A bocsánatkérés elismétlését elégedetten nyugtázom, bár talán kis csalódást is okoz, hogy csak így kimondja - nem sűrűn sikerült rávennem sem őt, sem Kaori-chant, hogy elismételjenek egy ilyet a kedvemért. Hm… furcsa ez a visszatérés, azt hinné a shinigami, hogy aki hibernálva tölt kétszáz évet, az nem változik semmit. Vannak még csodák.
- Ezt még gyakorold, nem vagy formában ^^" - reagálok oldalamat dörzsölgetve a kis támadásra. Ennél azért erősebbet tudott ütni, ennyikétől még csak nyekkennem is legfeljebb reflexből sikerülne. Ennél még Kalózkislány is keményebben vágja hozzám a csillámporos kis robbanó vackait. :S
- Nem számít, Shiki. Nem azért mentem érted, hogy hálálkodj utána - válaszolok a sértődős hisztijére. Talán, valamikor régen kifejezetten legyezgette volna a büszkeségemet, hogy megköszöni, amiért kihúztam a bajból, most viszont egész egyszerűen ez tűnt természetes reakciónak. - Jelenleg nem vagy testőr. Rehabilitáción vagy - emlékeztetem a tényekre. Azért elhúzom a számat a reakciójára. Direkt kértem, hogy ne válaszoljon. Nem akartam tudni, hogy ő inkább lógva hagyna. Kivételesen meghagyhatott volna a saját kis illúziómban!
Nem igazán vártam választ a kérdésemre, lévén költői volt. Ettől még zavar, hogy azt hiszi, parancsolgathat nekem. Nos, éppenséggel megtehetném, hogy itt hagyom és majd megoldja, de túlzottan is sajnálnám szegénykét. … Habár nem, a mai üdvözlése után azt hiszem, együtt tudnék élni a gondolattal, hogy itt hagyom. De legalább olyan sérülése nincs, ami miatt fejemet vehetné a család. Ha már tilosban járok, ennyi előnyöm legyen, max ráfogom, hogy kényszerített a kis pukkancs. Remélem, érti a célzást, hogy ha engem akar taxinak használni, akkor nincs több csipkedés. Sem harapás, karmolás, ütés, rugdalózás. Azokért habozás nélkül dobnám le akármelyik épület tetejéről.
- Mondd csak, neked feltett szándékod engem megöletni?! - hördülök a kívánságon. Arról nem volt szó, hogy azonnal odavisz a kivégző bizottság elé, mert hogy én ezért meghalok, ha Ane-san keze ügyébe kerülök, az nem kérdéses. Az a környék pedig hemzseg azoktól, akik a kezére adhatnak, mi több, egyenesen az oroszlánbarlang elé kellene sétafikálnom a tilosban szerzett kis csomaggal. - Ugye tudod, hogy ha ez kiderülne, még nagyobbat kapnék, mint amit eleve fogok? =_=” - az az érzésem, kedves Hótündér félig sincs tisztában a rokonai természetével. Ennyi évnyi agyfagyás után nem csoda, de azért valamennyire ismernie kellene őket.
- Jó, nem bánom! - sóhajtok megadóan. - De ezért az adósom vagy, Shiki-chan! ^-^ - figyelmeztetem még utoljára, mielőtt shunpoval célba veszem az Amatsuji birtokot. Ott is a kis kápolnát, ahol a táblákat őrzik, a családtagok neveivel. Igyekszem úgy landolni, hogy a ház teraszáról takarásban legyünk, mert nem szeretnék azonnal elpatkolni. Hazárd játékot űzök, mert ha a testőrség épp gyakorlatozik és engem ott kapnak el a bűntény kellős közepén, akkor ígyis-úgyis végem. Remélem, Youko-ane azért kegyelmes hangulatában lesz, ha túlvagyok ezen az egészen.
- Nem akarlak siettetni, de ha lehet, ne tartson fél napig - kérem azért a leányzót, miután bekísértem a kis szentélybe. Utána én kihátrálok, már párszor leróttam tiszteletemet az elesettek előtt. És ezért a mai húzásomért Oanikitől is kapnék a fejemre, úgyhogy addigis inkább őrködök. Vagy figyelek, mikor kell elhúznom a csíkot, mert hétszentség, hogy engem itt nem kapnak el élve, inkább eltűzök, amilyen gyorsan csak lehet.

18
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Máj. 02, 18:59:23 »
Nagyon nehezemre esik nem vigyorogni a kérdésen, pedig csak egy teljesen egyértelmű következtetés volt.
- Most lebuktam? - érdeklődöm sejtelmes mosollyal a gondolatolvasási képességeimet illetően. Nem kell a gyereknek mindenről tudnia, ha ez az apró részlet - mármint hogy a gondolatolvasás csakis Otoutoval működik - kimarad neki, az nekem még lehet kifejezetten szórakoztató.
Nos, a történetet hallva egészen logikus, hogy örökbe fogadtam/fogadom majd őket. Ha az apját még csak nem is ismerte - merem remélni, nem azért, mert lelépett az ebadta, mert akkor ténylegesen érik az illetőnek a jelenben egy seggbe rúgás - Nao-chan pedig fiatalon meghalt, akkor teljesen érthető lépés. Azt hiszem, jobban tenném, ha összekapnám magam és olyan hadnagya lennék, aki vigyázni is tud rá egy kicsit, mert tényleg nem érzem fairnek, hogy szegény kislány fele annyit élhessen, mint én. Na ezt már nem.
Nem igazán szeretném kommentálni a kifakadását. Ismerem magam, vagy született Meiou, vagy ha annyira kicsi volt, akkor a bátyja kérte, hogy ezt a nevet viselhessék, mert magamtól nem hoztam volna meg helyettük egy ilyen döntést. Már csak azt kell kifundálnom, melyik srác edzéseit kell egy kicsit jobban gatyába ráznom, hogy a gyereknek legyen esélye ismerni a szüleit. Nem lesz egyszerű program, de meg fogom oldani.
- Na ennyit nem változik az értékrendem - sóhajtok a tarkómat dörzsölgetve, majd visszavezetem a szemeim a gyerekre. - Persze, hogy másként viselkedek, durván számítva is minimum háromszáz évvel fiatalabb vagyok nála - mutatok makulátlanul ránctalan képemre, bár azért ha az eddigi és a családi tendenciákat nézzük, akkor csak nem fogok olyan vészesen sokat öregedni… Remélem. Vagy legalább akkor is folytatjuk jó szokásunkat Otoutoval és tökéletesen egyformák maradunk.
Ezek után különösen kíváncsian várom a keresztnevét illető válaszát. A gyors tagadással pedig még jobban felkelti az érdeklődésemet, de akkor is megpróbálom türelmesen kivárni, hogy kibökje. És hát… mit ne mondjak, nem éppen erre számítottam, bár látom az alapjait a dolognak. Legyezőmet arcom elé emelem, hogy valamennyire leplezzem a nevetésem, miközben mentegetőzik az itteni nevét illetően. Nem hiszem el, hogy még nem jött rá! Mondjuk nem csoda, én is épp a díszköreimet futom Oyajinál, hogy az a fiú is a családunk része lehessen, de Kirihitoha-chan épp nála teljesít szolgálatot.
- Ne aggódj, született Meiou vagy, biztosíthatlak! ^-^ - veregetem meg a gyerek vállát biztatásképpen. Remélem, hogy egy keveset még mesél, bár egyre kevésbé hiszem, hogy füllentésen lehetne kapni. A felsorolásra összecsukom a legyezőm és finoman fejbe kólintom vele.
- És hol marad a vitaminbevitel mondd? Merem remélni, hogy azért egészségesen étkezel, mert különben elkapom a kapitányod grabancát is - még szerencse, hogy Katsuo-chan igen gyakran az én irodámban ebédel, abból amit hozok neki, de nem biztos, hogy tudni akarom, miféle szemeteket fogyasztott, mielőtt a szekrényembe keveredett. Kirihitoha-chant illetően remélem, a többi zöldséggel azért jobb viszonyban áll.
A választ hallva elgondolkodom a dolgon. Ennyire kivételeznék vele, vagy csak egyszerűen azt mondtam mindkettejüknek, hogy a másik nem tudja? Netalán a technikatáram felét egyiküknek, a felét másiküknak adtam volna át? Nos, igen, mindkettő eshetőség rám vallana, vagy megkértem Otoutot, hogy tanítsa a másik fiút, nehogy unatkozzanak, ha egymással gyakorolnának.
- A bambusszal kiválóan prezentálhatnád az alapokat, szóval igen, kérlek, mutasd meg ^-^ - felelem hamar a felajánlásra, mert azért a yarit forgatom már olyan régóta, hogy ha újítani is fogok valamit a stílusomon 300 év alatt, azért az alapozásomat felismerjem. Biztos vannak olyan jellegzetes mozdulataim, amiket nem fogok elhagyni!
Mit tagadjam, kissé csalódásként ér, amikor a srác motyogása megtöri a lendületet. Nos igen, ha Kirihitoha-chan tényleg jövőszökevény és titkolnia kellene a kilétét, akkor ez teljesen logikus. Mindazonáltal van egy remek érvem amellett, miért is jó neki, ha én tudom, hogy ő honnan származik.
- Nos, ha biztosan tudom, hogy a jövőből jöttél és nem csak egy hetedik osztagos kém vagy, akkor segíthetek neked meglógni Nao-chan elől, amikor csak kéred, és még a haori dolgát is megfontolom ^-^ - nos, megfontolnám. Akár így is. De tényleg csak rokonnak adnám oda, és ha nem az, akkor sajnos Osen-chan ajándékának még a szekrényemben kell porosodnia hosszú-hosszú évekig. Abban persze nem vagyok biztos, hogy a gyerek figyel is, mert ismét visszatérünk a kezdeti problémához és az alkudozáshoz.
- Rendben! Mutasd, mit tudsz, aztán meglátjuk, mit tehetünk! Végső esetben felhívhatjuk drága Yuko-chant, kapcsolja azt a tünemény unokahúgát, hátha kisegít téged egy ugyanolyan pajzzsal - teszem meg saját tétemet a dologra, bár nem tudom, mennyire lehet működőképes. Ezt a Krillin dolgot se igazán értem, nem tudom, milyen extra játékszabályaik vannak a fiúknak. De majdcsak kitalálják, okos kölykök. A pajzsból meg miért ne lehetne kettő?

19
Archivált küldetések / Re:Vadászat hadnagy módra
« Dátum: 2017. Ápr. 03, 19:01:31 »
Hát hogy a csudában hagynám én ezt ott? Háni drágám, ugye nem hagysz itt a pikniken a lánykákkal?

Khm... *júzer félretolja a karit a hülyeségeivel és a sakés üveggel* Szóval ez egy IGEN akart lenni ^-^

20
12. osztag / Re:Megfigyelő részleg tornya
« Dátum: 2017. Ápr. 02, 19:46:40 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Nehezemre esett megállni a nevetést Kalózkislány látványos bosszankodásán. Nem tehetek róla, hogy egyszerűen képtelen fájdalmat okozni a jelenlegi fizikumával.
– Hm, ez esetben te lennél a pozitív pólusom? … Vagy a negatív? – gondolkodom el hangosan a felvetésen. Tulajdonképpen nem is rossz ötlet, bár ennyire magas labdákat még Yuko-chan sem szokott dobálni. Látszik, hogy nincs formában. A következő visszavágásnak szánt gyenge dumáját inkább elengedem a fülem mellett. Ha egyszer kihagyta azt az „ellen” szócskát, akkor igazán nem tudok mit tenni.
– Cica, néztél te már tükörbe? Az akkori arckifejezésedből ítélve, ha nem tudnád, hogy a nyakadon van, azt a csinos kis buksidat is nekiálltál volna keresni – még hogy vakon való vádaskodás... Szerintem ideje lenne elmennie egy szemészhez, mert tutira nem jó az a szemüveg. Vagy ha igen, akkor csak makacsságban vetekszik egy Amatsujival... Ez valahol ijesztő, valahol kimondottan szórakoztató elgondolás lenne.
– Egy influenzába manapság nem szokás belehalni. A 21. században vagyunk, neked kéne a legjobban tudnod. Komolyan, édes, lassan fontolgatom, hogy magamhoz veszem az orvosi diplomádat – a hipochondriának is van egy határa, bár a jelen állapotok szerint Kalózkislány oda is rendelkezik átlépési engedéllyel. Hihetetlen, mennyire bele tudja magát lovalni ebbe a haldoklásba, de az osztaga nem nélkülözheti a feltétlen szükségesnél tovább a harmadik tisztet, szóval ideje lenne valamelyest helyre rakni szegénykét. A végén még azon is felhúzza magát, hogy nem tudja teljesíteni a feladatait, holott csak ki kéne pihennie magát.
– Oh, ne aggódj, a tudomány iránt napló nélkül is tudom, hogyan érzel. Amiről én beszéltem, az rólam szólna, de hát megértem, ha titokban akarnád tartani. Biztos kínos lenne, ha megtudnám, hogy mégsem gyűlölsz vakon – ejnye, cica, hallgatnod kellett volna. Ha szépen csendben maradsz, nem piszkálod fel a kíváncsiságomat az iránt, valóban létezik-e egy ilyen napló. Most viszont már fenemód érdekelne! És szívesen beleolvasnék, de perpill van fontosabb dolgom is. Sajnos. Vagyis nem sajnos, mert ez is mulatságos, de akkor is nehezemre esik a fiókkutatást a kulcsra korlátozni.
– És ezzel máris eljutottunk odáig, hogy egyelőre téged is szórakoztat a társaságom. Ez igazán megható – bólogatok a bökdösős fenyegetés hallatán. Nem nagyon hinném, hogy komolyan meg tudna lepni. Végtére is vele dolgoztam évtizedekig! Oké, hogy akkor az életveszélyek egy részét én idéztem elő, és ócska hazugság lenne azt mondani, hogy még véletlen sem szándékosan, de akkor is megedződtem mellette a váratlan helyzetekre!
Az irodában való kutakodást igyekszem rövidre zárni. Még akkor is, ha a koncentrációt nem könnyíti meg, hogy Yuko-chanra is oda kell figyelnem. A végén még kárt tesz magában, amennyire most esetlen.
– Oh, ez azt jelenti, hogy kaphatok holokommunikátoros tollat én is? – érdeklődöm egy leplezetlenül sunyi mosollyal, miközben a kezembe veszem az asztalon talált tabletet. Bizony, láttam már párszor, hogy Kalózkislány azt a tollat használja kommunikátornak. Egész menő felszerelése lett a 12. osztagnak, mióta elmentem. Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nem vagyok ide való, de hát a 10. osztag sokkal jobban fekszik nekem, és Nao-chan oldalát semmi pénzért nem hagynám el.
Döbbenten pislogok Yuko-chanra a hortenziák emlegetésére. Ez a lázálom egyre ijesztőbb, ha a haorimon lévő virágokat valóságosnak képzeli. :O.O: Osen-chan rendkívül ügyes kezű hölgyemény volt, és valóban gyönyörű virágokat alkotott a haorimra annak idején, de azért valóságosnak nem nézném őket, mert... A fene egye meg, mégis csak egy anyagon vannak! Ej-ej, cica, komolyan kezded a frászt hozni rám.
– Valóban. Átfogalmazom: szeretnéd, hogy hozzak neked máskor is? ^-^ – teszem fel a kérdést kedvesen. Így is eléggé pánikol a „haldoklása” miatt, nem szeretném még jobban belezavarni a hipochonderkedésbe azzal, hogy én is adom alá a lovat a saját megrettenésemmel. Az aztán pláne nem hiányzik.
Elégedett bólintással nyugtázom, hogy Yuko-chan egyelőre jut némi levegőhöz. Átmenetileg ez is eredmény, de szükségem lenne egy lázcsillapítóra, de nagyon sürgősen.
– Mertem feltételezni, hogy mindenre felkészült vagy, igen – bólogatok a kamilla teát illető visszakérdésére. Láss csodát, azért csak előkerül a fellelhetősége a gyógyteának. Már készülnék is indulni, és Yuko-chan kezébe nyomni a tabletet, hogy írjon rajta végrendeletet, ha annyira akar. Arra viszont nem számítok, hogy elkapja a haorimat, ráadásul ennyire közvetlenül szólítson meg. Ez egyszerre ijesztő, ha valóban megtörténik, és valamilyen furcsa módon kellemes érzés... De inkább rettenetesen ijesztő, hogy csak így a keresztnevemen hívott.
– Nem megyek sehová, kedves – térdelek le az ágya mellé, hátha ettől megnyugszik egy picit. Ettől még magamban kezdek kétségbe esni, hogy épp az én társaságomra vágyik és marasztal. Nem mintha nem esne jól, de jobban örülnék neki, ha ezt egészségesen csinálná, nem negyven fokos lázzal. – Nem fogom hagyni, hogy meghalj. Ennyire egyszerűen nem szabadulsz meg tőlem, Yuko-chan ^-^ – simogatom meg a kobakját, hátha ezzel kicsikarok belőle egy igazán Yukos reakciót. De hogy a hortenziákat szeretné nézegetni? Hát én menten kivetem magam az ablakon... Hol az a fránya lázcsillapító?! Azért a kifakadása megnyugtató, de ez egyszerűen annyira aranyosra sikeredett, hogy még én is elnevetem magam.
– Tudom, és igyekszem segíteni rajta. Nem megyek sehova, ameddig jobban nem leszel, rendben? Szóval pihenj nyugodtan. Itt leszek, amikor felébredsz – ígérem halkan. Úgy sejtem, a hangoskodás most nem tenne jót neki. De talán ha lepihen, az én hidegrázásom is elmúlik, mert ezekkel a kedves és aranyos reakciókkal a frászt hozza rám. És akkor elkezdhetnék azon dolgozni, milyen orvosságot adjak neki. Yuko-chan, kérlek, gyógyulj meg hamar!

/ / Köszönöm a játékot! *w* / /

21
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Márc. 31, 23:19:04 »
Hm, így jobban belegondolva, lehet, felesleges volt a kérdés. Yuko-channak ugyan akad három fiatalabb rokona, de közülük Nao-chan csak egyetlen eggyel van szoros kapcsolatban. Legalábbis ha igaznak veszem, amiket Kirihitiha-chan eddig elmondott a családi hátteréről, a kis kapitányon kívül kapásból ki is zárhatok minden más alternatívát.
– Tehát Yoshida taichou lesz a keresztanyád a jövőben – foglalom össze hangosan, amire jutottam a válasza alapján. Teljesen logikus, amennyire össze vannak nőve az utóbbi időben. Mintha már Yoriko-chant is láttam volna egy lila hajtinccsel rohangálni... És Kalózkislány még nem jelentkezett patáliázni miatta... Kezdek rosszat sejteni, mégpedig olyfélét, hogy rajtam lesz leverve, amiért az unokahúga egy húron pendül Taichou-channal. Pedig ehhez kivételesen közöm sem volt.
Meglepődök a heves reakcióra. Nem volt tervben, hogy kitekerjem bármelyik rokonom nyakát, szeretem őket. Ez a túlzó reakció kifejezetten bántó. De felelősségteljes hadnagyként kötelességem lenne szólni az illetőnek, hogy vigyázzon egyetlen kedves kapitányom lelkére. Nem egészen értem, mit lehetne ezen a helyzeten félreérteni, de kíváncsian várom a folytatást, hátha kiböki, mi is az a félreértett dolog a történetben.
Ha ez nem is következik be, legalább a gyerek visszatelepszik a helyére. Azért ez megnyugtató, nem szerettem volna ugrálni utána megint. Még pont abban a távolságban van, hogy könnyen meg tudnám fogni, de reméljük, ennél több esze van és nem próbálkozik meg ismét a műsorral. Elsőre se működött neki.
– Jól értetted – bólogatok kíváncsian a visszakérdés hallatán. Nem gondolnám, hogy Nao-channal mi valaha összevesznénk, az első perctől fogva egy hullámhosszon voltunk. Már akkor is, mikor kis kezdő shinigami volt az ötödik osztagban. Oh, ártatlan ifjúság, oly gyorsan felnőnek...
– Ugyan, annyira nem lehet bonyolult – biztatom a srácot, bökje ki nyugodtan, milyen kapcsolatban is vagyunk ott abban a jövőben, amiről beszél. Eddig bizony nem volt logikai bukfenc a történetben, meglepne, ha pont most lenne. Nos, a szám is tátva marad egy pillanatra. Nem értem, miért tettem volna ilyet, ez több ponton is szembe megy azzal, amit magamról gondolok.
– Nem-nem, ez lehetetlen. Csakis akkor tennék ilyet, ha valami történt volna Nao-channal és apátok sem tudna... gondoskodni... rólatok – oké, ez így kimondva elég egyértelmű kifejezése annak, mikor fogadnám örökbe Taichou-chan fiait egy ilyen elméleti helyzetben. Nem nagyon szeretném végiggondolni, mi következik ebből, de muszáj lesz, ha tiszta vizet akarok önteni a pohárba. – Mennyi idős voltál és mi történt Nao-channal? – ha tényleg ilyen lépésre fogom elszánni magam, akkor két opció van, és egyik sem tetszik. És mondanom sem kell, egész biztosan nem fogom hagyni, hogy bármelyik megtörténhessen. Könyörgöm, a Taichou-chan fele annyit sem élt, mint én. :S Azt hiszem, erre a beszélgetésre innom kell majd valamit. Lelkek Királya, ha jó harminc évvel idősebb lenne, a fiút is megkínálnám, de még viselkedésre is annyira kiskorú, hogy eszembe se jutna adni neki.
– Tudod, hiába van olyan szitu, hogy valóban megtenném, amit állítasz, azért a születési nevetek nem venném el, csak ha kéritek. Mert az olyasmi, ami emlék a szüleitektől – temetem a képemet a tenyerembe, hogy egy kicsit megmasszírozzam az orrnyergemet. Komoly fejtörést okoz ez a helyzet. Mélyet sóhajtok, majd ismét felnézek a gyerekre. – Mondd csak, a Kirihitoha a valódi keresztneved? ^-^ – nem olyasminek hangzik, mint amit Taichou-chan választana, de bármit elképzelhetőnek tartok. És ennyire belemélyedve a beszélgetésbe, nem ártana ezt a részt is tisztázni.
– És mesélj, Narnián kívül tudsz még olyat mondani, ami a mi titkunk kellene, hogy legyen? ^-^ – bocsássa meg a világ ezt a kis vizsgáztatást, de egyszerűen muszáj a végére járnom, tényleg fiamként neveltem-e... vagy fogom nevelni majd valamikor a srácot. És ha igen, akkor tudnia kell mondani ilyesmit. Elég súlyos dolgok hangzottak el, kell a biztosíték, hogy ez nem a kandi kamera Yuko-chan -féle edisönje. – Oh, még valami: ha szeretnél beszélni a múltadról, kíváncsian hallgatom. ^-^

22
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Márc. 19, 17:17:08 »
– Hát öcsi, ha nem tudod hihetően beadni, hogy Nao-chan vagy én vagyok a besúgó, akkor aligha – bólintok rá a nagyszerű felismerésre. Úgy beszél róla, mintha még többet tudna Narniáról, mint Katsuo-chan – tehát élek a feltételezéssel, hogy nem tőle tud a kis titkocskáról. Így hát maradtunk ketten, és egyikünk sem árulta el önként senkinek.
– Ha magadtól is tudod, nem kell. Örülök, hogy egy nyelvet beszélünk ^-^ – veregetem hátba a fiút, bár a lesápadást nem értem. Komolyan azt hiszi, egy játék miatt megkínoznám? Nao-chan és Katsuo-chan nagyon bele tudják vinni a tisztjeiket a teljesen átélt játékba. Hirtelen nem tudom, örüljek-e annak, hogy ennyire könnyű elszórakoztatnom magam a pánikoló és magukat hadkészültségbe vágó tisztekkel vagy sem. Ha a gyerek elájul nekem, akkor aztán magyarázkodhatok Akira-channak.
– Hm, lássuk csak... Nem :| – vágom rá némi tettetett gondolkodás után határozottan. Na most már aztán elég volt abból, hogy a bolondját járatja velem és menteni próbálja a helyzetet. Innentől az igazat akarom hallani, ez pedig osztagérdek. – Oh nem, Prücsök, ezt mára már elpackáztad, előbb szépen megbeszéljük a dolgainkat. ^-^
Azért a bambuszra tekeredést némileg túlzásnak érzem. Kissé sajnálom is a növényt, ahogy hallom az eltörését, de néha a céljainkért áldozatokat kell hozni. És a Meiou név említése miatt ez már személyes ügy. A károkozás pedig nem az én felelősségem, hanem háborús veszteség. Még szerencse, hogy ragaszkodik ahhoz a szerencsétlen bambuszszárhoz és nem kell újabbakat kigyomlálnom a kölyökkel. Még csak az kéne a mai naphoz, hogy a fél erdőt újraültethessük a napokban. Nem lenne a kedvenc hobbim.
A kritikáim elsorolásához megállok a kölyök előtt. Még jó, hogy őt leültettem, ahogy szorongatja azt a növényt, éppen olyan, mint a múltkoriban Nao-chan a takaró alatt, PonPonnal a kezében. Ha nem lenne lehetetlen, kezdenék élni a gyanúperrel, hogy ikrek. Végülis az ikertelepátia működik, ezt saját példámon is tudom. Még egészen hihető is lenne a magyarázat, ha ilyesmivel rukkolna elő. A bökkenő csak az, hogy ad1: menekül előle, és ad2: miért emlegetne egy általam nem ismert Meiout a testvéreként? Nos, pontosan ezekre várok választ.
– Are? – kommentálom az elborulást, de azért egyelőre csak kíváncsian várom a magyarázatot. Addig egy tapodtat sem vagyok hajlandó mozdulni, ameddig legalább egy kérdésemre nem kapok kielégítő választ. Meglep, hogy nem kell többet kínoznom, és máris dalolni kezd. Ha negyven évesen találta meg az átjárót, amit most építettünk – márpedig úgy tűnik, igazat mond – akkor bizony tényleg a jövőben fog megszületni. A kis szünet után hallom, hogy még motyog valamit, de le kell guggolnom hozzá, hogy értsem is, mit beszél. Nem igazán akarom elhinni a dolgot, bár tény, hogy az előbbi műsora mellett egészen hihető is. Sóhajtva simogatom meg a hátát.
– Jól van öcsi. És a keresztanyádnak vérrokona Yuko-chan, vagy a keresztapád vérrokona? Gyere, ülj fel, mesélj. Nem foglak Nao-chan kezére adni. De ehhez tudnom kell, hogy kik a rokonaid a jövőben. És melyik Meiou-srácot kell hátsón billentenem, hogy vigyázzon Taichou-chanra – szegénykém, azt hiszem, teljesen összeomlott, hogy ezt most ki kellett nyögnie. Ettől még akadnak még kérdéseim, de csak szép sorjában. Előbb szeretném megvárni, hogy legalább egy icipicit megnyugodjon, mielőtt ismételten pánikot váltok ki belőle. Ha már úgyis itt vagyok, törökülésbe helyezkedem mellette és megvárom, hogy felüljön.
– Na, most hogy jobb színed van, elmesélhetnéd, mi miféle kapcsolatban vagyunk a jövőben. Ha Nao-chan az édesanyád, kizárt, hogy ne ismertél volna – kivéve persze, ha idő közben feldobom a zorimat, de azt nem mostanság tervezem, szóval zárjuk is szépen ki ezt az opciót.

23
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Márc. 15, 22:30:55 »
– Huh? – értetlenül nézek a kölyökre. Miféle szabad átjárásról habog ez? – Te miről beszélsz, öcskös? Csak a 11. osztaggal van szabad átjárásunk, és velük is a hátsóajtón keresztül. Közös edzéseink is vannak – ha nem lenne olyan összefüggő a jövőből visszapottyanós sztoriból elejtett minden kis utalása, komolyan gyanakodnék egy agyrázkódásra. De azok igenis helyben vannak egymással, épp mint egy kirakós, ráadásul minden reflex-választ úgy próbál menteni, mintha elszólta volna magát. Ez azért önmagában is elég gyanússá teszi a gyereket.
– BINGÓ! ^-^ – veregetem hátba a srácot a helyes válaszra. Na és pontosan ez az a válasz, ami után nem áll szándékomban elengedni sehova. – Már csak az érdekelne, honnan is tudsz olyasmiről, ami elvileg Taichou-chan és az én titkom kellene, hogy legyen? – mosolygok ártatlanul, átkarolva a gyereket. Majd pont hagyni fogok neki lehetőséget a menekülésre. Sürgősen ki kell derítenem, honnan tudja, és ezek után tényleg szeretném, ha az időutazós elgondolás nem egy kitalált tréfa lenne, hanem a valós indoklás. Ellenkező esetben kénytelen leszek eltüntetni a nyomokat valahogyan...
Felvonom a szemöldököm a válasz hallatán, ami Yuko-chant illeti. Hirtelen nem is tudom, melyik elméletemről szeretném, hogy igaz legyen.
– Aha, szóval bonyolult – emésztgetem a szavakat, de már késő bánat. Túlzottan is felpiszkálta az érdeklődésemet és addig nem hagyja el az osztag területét, ameddig válaszokat nem kapok a kérdőjelekre, amiket előidézett. Az viszont biztos, hogy egyelőre Kalózkislányt szeretném kihagyni ebből az egészből. Egyrészt, ha ő idézte elő, akkor nem szeretném megadni neki az elismerést, hogy most megfogott. Másrészt, ha semmi köze az ügyhöz, akkor jobb, ha addig távol is marad, ameddig lehetséges, mert félek, mit csinálna a kölyökkel. Oké, hogy gyanús a gyerek, de én sem szeretnék egy bepörgött Yuko-channal szembe kerülni, mert az igencsak para tud lenni az alany oldaláról. Hála a Lelkek Királyának, nekem még nem kellett ezt megtapasztalnom, de láttam már egy-két dolgot szétszedni, vagy megvizsgálni ahhoz, hogy inkább megkíméljem az ilyesmitől a srácot.
– Remek kérdés, de úgy a 16. századtól napjainkig megteszi, ha tudod – a kérdéséből ítélve azért nagyjából tisztában van azzal, milyen véget értek a kémek, akiket elkaptak. Egy kis ideig még nézem Kirihitoha-chan reakcióját, túlzottan is könnyű szórakozni rajta – már csak ezért sem gondolnám, hogy Yuko-chan direkt az én ugratásomra küldte. Meg azért sem, mert Kalózkislánynak nincs ilyen kifinomult humorérzéke. Plusz, ő honnan is tudhatna az irodámban lévő titkos átjáróról? Végül persze nem bírom tovább és elnevetem magam. Nem tehetek róla, ahogy ez a gyerek pánikol, az egyszerűen művészet! – Nem, nem foglak bántani, amennyiben őszinte leszel velem ^-^ – nem árt lefektetni a szabályokat. Mert bizony gyűlnek azok a strigulák a kérdéseimet számláló fejben lévő papiroson.
– Ohó, számos okom van rá, Prücsök. Ebből az egyik, hogy túlzott természetességgel vágtad rá a korod, születési dátumod, és bátyád nevét ahhoz, hogy begyakorolt hazugság lehessen – a többi hibáját nem a nyílt színen szeretném felsorolni neki, itt túlzottan is szem előtt vagyunk, ha üldözéses jelenetet kell rendezni. És akkor bizony simán magunkra vonjuk a figyelmet és lesheti többek között azt is, mikor sikerül majd mindezt kimagyaráznia a saját kapitánya előtt, aki kémkedni küldte ide át. A tiltakozást elengedem a fülem mellett. Az ő érdeke is, hogy mielőbb eltűnjünk az épületek közeléből.
– Huh? – nézem végig, ahogy rátekeredik a bambuszra, miközben a grabancánál fogom. Ezt, vagy ehhez hasonló mutatványt eddig két shinigamitól láttam csak kivitelezni, de Otouto és kedves Ayane-chan után ezt már igazán betudhatnám a puszta véletlennek is... Haha, mintha! Nem, éppen Otouto tréfái keltették fel bennem a paranoiát az ilyenek miatt, és esetében még nem derítettem ki semmit – ami azt illeti, félek is kutakodni – ebből a gyerekből már kiszedem, amit tudni akarok!
– Öhm, Kirihitoha-chan, okos gyereknek tűnsz. Ha nagyjelenetet rendezel, nem csak Katsuo-chan fogja tudni, hogy lebuktál és nyúznak, de még Nao-chan is felfigyel arra, hogy ismeretlen zajt hall. Márpedig előle nagyon szeretnél elbújni, igaz? ^-^ – tudom, hogy nem szép még egy kicsit megijeszteni azt, aki már eleve ájulás szélén áll, és nekem sem feltétlen hasznos, de jobb lenne nem magunkra vonni még Kalózkislány figyelmét is, aki egy bizonyos decibel felett egész biztos ránk irányítja a megfigyelő rendszerét. – Mi lenne, ha együttműködnél, és lemásznánk a térképről? – utolsó ajánlatom az együttműködésre. Ha még mindig ragaszkodik a bambuszához, akkor nem igazán fog gondot okozni elhúzni. Nem csinál nekem különösebb kihívást, maximum egy magyarázatot kellene kitalálnom Taichou-channak, miért is rongálódott a bambusz – amire igencsak kézenfekvő magyarázat, hogy a 7. osztag tehet róla!
– No akkor vegyük végig a hibáidat – ültetem le a gyereket az osztagokat elválasztó pihenőnél a bambuszerdő kellős közepén. – Először is, ha azt akarod, hogy az időugrós sztorit viccnek vegyék, ne kezdd azonnal letagadni, ha elszólod magad, mert ezzel teszed gyanússá. Másodszor: ha lehetőséget adnak, hogy mentsd a helyzetet, próbálj meg élni vele. Narniára gondolok épp, Prücsök. Honnan tudsz róla? És milyen kapcsolatban állsz Yuko-channal? Miért rettegsz annyira Nao-chantól, hogy a szeme elé sem mersz keveredni? - tudomásom szerint Taichou-chan nem veszélyes senkire, legalábbis Katsuo-chanon kívül még senkit nem dobott meg semmivel. Szóval valami komoly indoka kell, hogy legyen.

24
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Márc. 15, 18:51:11 »
Bólintással nyugtázom az új adatot. Eddig rendben van, és nem is venném igazán komolyan az összefüggő sztorit, ha nem kezdene azonnal mentegetőzésbe. Legyezőmmel igyekszem takarni a sunyi mosolyt az arcomon, mert ez alapján azért egyértelmű, hogy vaj van a gyerek füle mögött. Volna még mit tanulnia tréfálásból, ha ennyire zavarba jön ilyen apróságoktól.
– Ha így nézzük, akkor a Fuji-san közelebb lenne, nem? – érdeklődök elgondolkodva, bár nem hiszem, hogy annak a hegynek mostanában a közelébe mennének, legalábbis Nao-chan eléggé elbújik a takarója alá már csak az említésétől is. Azt hiszem, fel is vettük a tiltott szavak listájára, nehogy előjöjjön a Marie Antoinette szindrómája – asszem, Yuko-chan egyik hozzám vagdosott lexikonjában valami ilyesmi jelölte a félelemtől fehérré változó hajat, bár kétlem, Nao-channál ez lett volna a helyzet. Meghagyom az év rejtélyének.
– Valóban... És más osztagok területén engedély nélkül, illetéktelenül tartózkodni mit is jelent? – emelem az államhoz az összecsukott legyezőt, mintha gondolkodnom kellene rajta. Nos, szegény gyereknek nem áll jól a szénája, már-már meg is sajnálom. Túlzottan őszinte, így akaratlanul is perfekt céltáblát csinál magából. Szívem szerint szólítanám ikremet is, mert úgy lenne csak az igazi a szórakozás – de mint mondtam, kezdem sajnálni a srácot, úgyhogy ezt a bulit kénytelen vagyok megtartani magamnak. Rám nézve igencsak pech. Azt hiszem, kezdek ellágyulni. :S
– Melyik szekrény? Ha eltalálod, elengedem az illetéktelen jelenlét miatti fegyelmi eljárást ;) – és természetesen kifaggatom arról, pontosan honnét is tudja, hogy az irodámban lévő szekrényről van szó, nem pedig a filmben lévőről, elvégre három film is készült róla. És abból csak az elsőben mentek át a szekrényen!
– Meglehet, de akadnak dolgok, amiknek érzelmi értéke van, Kirihitoha-chan. Biztosan neked is vannak holmijaid, amikhez megmagyarázhatatlan okokból ragaszkodsz ^-^ – bár való igaz, a gyöngyvirágos haorihoz fűződő viszonyom nem megmagyarázhatatlan, mindössze az a kategória, amiről nem beszélünk szívesen. Vagy egyáltalán nem. A fizetős megjegyzésre viszont nem tudok mit tenni, meglapogatom a kölyök kobakját. Nincs szükségem ilyesmire, csak egy nagyon nyomós indokra. Még én sem tudom, milyen érzéssel töltene el, ha a szekrényen kívül látnám azt a ruhadarabot. Pusztán az emlékek miatt, amiket hozzá tudok kötni. Amikor még két kishúgom volt, és Hanabi-chan és Rena-chan pajzán gondolatként sem létezett... Azért a fájdalommal együtt én is úgy érzem, hogy Osen-chan ajándéka többet érdemel, mint hogy egy szekrényben porosodjon az idők végezetéig. Ez igazán fogós dilemma! Azt hiszem, ha valakinek valaha odaadnám, az a saját vérem lenne.
– Are? Mondd csak, Kirihitoha-chan, nem vagy te véletlenül kedves Yoshida Sanseki-san rokona? ^^” – dörzsölöm zavartan a tarkómat az ijesztően hasonló reakció miatt. Ez már csak azért is kísérteties, mert tudtommal Heisuke-chan rohangált állandóan Kalózkislány nyomában, mint bűntárs, ennek a srácnak pedig nyomát se láttam akkoriban. Ha az időutazós sztori kamu, akkor okvetlenül DNS-vizsgálatot fogok követelni hármuktól, nem valami klónozásos kísérlet eredménye-e a gyerek! Már csak a korábbi topasága is 12. osztagos múltra utalna... Így jobban belegondolva, ez az összeesküvés-elmélet egészen elgondolkodtató, mert még hihető is lehetne. De inkább nem szeretnék belegondolni, mert az feldobná azt a csírájában elvetélt lehetőséget is, hogy Yuko-channak gyereke lenne, én pedig nem tudnék róla.
– Pontosan. Még jelmezt is kapott hozzá, bár a pajzs hiányában inkább széfbe tette – bár a valamelyik mese alapján csináltatott üvegbúrát nem nevezném széfnek, de ha őt az nyugtatja meg, hogy a „szuperruha” – ahogy ő nevezi – biztos védelemben van a tolvajoktól, ki vagyok én, hogy kritizáljam Taichou-chan döntéseit? Elvégre ennek az osztagnak ő az alfája és omegája, én meg jobbat nem is kívánhatnék.
– Idejöttél kémkedni, Prücsök, ez eléggé háborús cselekmény. Bár tény, hogy lebuktál vele, ami csak súlyosbítja, mert a jó kém ismérve, hogy nem bukik le. Hallottál már arról, mik történtek a háborúkban az elfogott kémekkel? – tény, hogy a hírszerzés bizony a modern világnak is a része, nem véletlen az a sok kémfilm, meg az emberek kíváncsiságát ismerve egészen biztosan nem ülnek meg a hátsó felükön és bíznak meg teljesen a másik államban, de pontosan az a lényege a kémkedésnek, hogy ne bukjanak le vele. Igen-igen csúnya vége tud lenni egy ilyennek ugyanis. Nem megijeszteni akarom a gyereket, eszemben sincs bántani, csak a sztoriját kellene összeszednie egy kicsit, és még a segítségem is megkapná.
Azt hiszem, ezzel az információval így nagy hirtelen nem tudok mit kezdeni. Döbbenten, tátott szájjal pislogok a gyerekre, szerintem még a legyezőmet is elfelejtettem a képes felem elé emelni. Még szerencse, hogy időben kapcsolok ahhoz, elkaphassam a grabancát és visszahúzhassam magamhoz. Veszek egy mély levegőt, mert még én is össze tudom rakni, mennyi kettő meg kettő. Nem egy túl bonyolult mutatvány, ennél messzemenően kivitelezhetetlenebbekkel találkoztam a 12. osztagban töltött 50 évem alatt.
– Hm, hol is van ebben a sztoriban a hiba? Az imént azt mondtad, 2230-ban születtél és 2390-ből pottyantál ide, a korodat 181-re tetted. Hova lett az a bizonyos 21 év? Illetve, mintha Dansouko néven mutatkoztál volna be nekem kicsivel korábban. Tegyük fel, hogy a bátyád nevét elhiszem. Szóval, mit szólnál, ha elölről kezdenénk ezt a beszélgetést, Kirihitoha-chan? ^-^ – túlzottan is természetesen mondta a testvére nevét és a koraikat ahhoz, hogy begyakorolt elterelésnek tűnjön. Ettől még vagy most csíptem el a hazugságot a sztoriban, vagy igazat mond, és tényleg bonyolultabb a mese, mint azt én látni szeretném. Akárhogy is, jobb lesz eltűnni a nyílt színről. – Gyere velem és mesélj szépen – suttogom a fiúnak, miközben a grabancánál fogva a bambusz erdő felé húzom. Még ott vagyunk a legkevésbé szem előtt, és ha jól emlékszem, azt a pihenőt még Katsuo-chan sem találta meg, így Taichou-chan aligha keresné arrafelé a közeljövőben. Én viszont válaszokat akarok, különösen az általam nem ismert, Meiou nevű gyerek személyazonosságát illetően.

25
Soul Society / Re:Lehetetlen küldetés
« Dátum: 2017. Febr. 28, 16:10:52 »
Nos, a kölyöknek sikerül meglepnie. Én legalábbis álmomban nem gondoltam volna, ilyen lazán és egyszerűen fogja rávágni a választ az évszámmal. A történet eddig ijesztően összefüggő, de erről ismerszik meg a jó tréfamester. Otouto, jobb lesz figyelni, a végén még kihívónk akad a fiatalabb nemzedékből.
- Hm, mennyire retró? Mármint, te mikor születtél, hogy már a 2027 is retró? - érdeklődöm tovább vigyorogva. Ezt a sztorit el tudnám játszani… hm, ha nem is az idők végezetéig, de bizony elég sokáig. Előbb-utóbb tuti találok valamilyen hibát, addig pedig szórakoztató lesz adni a naivát. Úgy szeretem, mikor nem magamnak kell gondoskodnom a műsoromról, hanem megteszik helyettem a fiatalok. Vagyis, a fiatalabbak, még én is bőven fénykoromban vagyok!
Igyekszem a sakuramintás legyezővel eltakarni a képes felemet, amikor elhessegeti a kezem. Azt hiszem, nem venné jó néven, ha tudná, mennyire jót kuncogok rajta. De értékelem a próbálkozást, tényleg, csak ez egyszerűen túl vicces. Szegényem, mennyire véresen komolyan veszi! Mint a legtöbben a tizedik és hetedik osztagokban. Életem legjobb döntése volt az az áthelyezési kérvény annak idején!
- Ugyan-ugyan, azért biztosan nem fog letaszítani a Tajgetoszról! - lapogatom meg a gyerek vállát Katsuo-chan haragja kapcsán, bár nem tudom, miért is lehet baja a jelmezzel. Mintha egész évben Halloween és Farsang lenne náluk, mulatságos nézni, ahogy mindenki jelmezben rohangál. - De tudod, ha ennyire félsz, nem feltétlenül kell ám jelentened a bakit. Én nem fogom neki kikotyogni - karolom át egy cinkos kacsintással, hisz sose jönnek rosszul az ismerős arcok a szomszédoknál. Mindig jó egy-egy informátor az ellenfeleknél, hisz ez csak egy játék, mindenki tudja. :roll:
- Oh igen, kedvenc szórakozása kempingezni az irodámban, bár az okát még nem fejtettem meg. Mondjuk érdekes módon a poroltóim mindig eltűnnek, amikor arra jár, ez mostanában elég gyakori egyébként… - mesélem elgondolkodva Katsuo-chan kapcsán, aztán egy pillanatra a szám is tátva marad a gyerek reakciójára - mázli, hogy idejében magam elé emeltem a legyezőmet! - Mondd csak, Kirihitoha-chan, ugyanarról a Narniáról beszélünk? ^-^ - mert ha igen, akkor lenne néhány igen komoly kérdésem ezzel az időutazós műsorral kapcsolatosan. Ugyanis annak az átjárónak a létezéséről is csak hárman kellene tudnunk, és ebből Katsuo-chan sajnálatos módon potyázó, aki a működésre még nem jött rá, de persze, igyekszik.
Kis beszélgetésünket kedves Taichou-chanom érkezése zavarja meg, de ettől még nem felejtem el, miféle vallatás közepén is voltam éppen. Nem-nem, ilyen gyanús elszólások után nem. Meg aztán jó volna tudni, hányan ismerik még a 10. osztag vezetőségi irodáinak titkait. Ciki lenne, ha az osztagtagokon kívül közkeletű információ lenne, mert akkor bizony baj van. Főleg illetéktelen behatolás - mint például első osztagos látogatás - esetén!
- Hm? - pillantok hátra elgondolkodva a vállam fölött a haorim hátára. Ez így most egy kissé olyan, mintha valami rajzfilmből szöktem volna, nem egy nemesi házból jöttem volna szolgálatba. - Éppenséggel akad egy, de mintha lenne a képletben egy kis bibi. Mi okom lenne elajándékozni? ^-^ - Osen-chan egyik első ajándéka jutott eszembe azonnal, amit akkoriban kaptam, mikor nagyjából tíz évvel fiatalabbaknak néztünk ki ikremmel. Ha jól emlékszem, az övé most is remekül passzolna hozzá, csak most már teljesen más szimbolika állna mögötte. Nagyon régen nem gondoltam azokra a haorikra.
- El bizony, pajzsostul. Valószínűleg épp az irodáját és PonPon testi épségét ellenőrzi, utána pedig a citromfája környékét... - azért persze körülnézek, ne illetődjön meg szegény gyerek, ha a figyelmetlenségem miatt véletlen megjelenik mellette Nao-chan. Határozottan vicces látvány lenne, de ragaszkodom a rajtam lévő anyag épségéhez.
- Hát, ha ilyen súlyos a helyzet, én a helyedben elkezdenék végrendelkezni - ez viccnek remek, de akaratlanul is Yuko-chan testamentumos hisztije jut eszembe róla… Lehet azt másképp is csinálni, és nem én vagyok komplett hülye, ugye? - Vagy legalábbis tárgyalni a 12. osztaggal, hogy készítsenek egy újat. Ha jól emlékszem, azt a példányt Yoriko-chan készítette Nao-channak, tehát nem valószínű, hogy Taichou-chan megválna tőle. Pláne, hogy Ultron után Hydra-kapitány a kedvence - attól tartok, az a kellék lesz a következő szék, legalábbis valami ilyesmi bútordarabot említettek a gyerekek, amin a vita és ádáz csatározás menne. Egyszer fel kellene göngyölítenem, min is robbant ki a nagy osztagháború, de egyelőre túlzottan is jól szórakozok a dolgon, hogy megpróbáljam kibogozni.
- Én? - képedek el a nagy kijelentésen, mikor végre megszabadulok a púpomtól. Nem rosszból, nincs bajom a fiúval, de valahogy nem illik a megjelenésembe a púpos hát, rontja az összképet. - Hm, ez valóban így van… De egész véletlenül nem ellenünk elkövetett háborús cselekmény során keveredtél bajba? ^-^ Oh, minő fájdalom, így árulást követnék el Taichou-chan ellen - folytatom a kisebb dramolettet, mert hát meg kell adni a módját a jó felvezetéseknek, így hát szívemhez is kapok, jelezve őrlődésemet. - Szóval Anikid hogy is hívják és mikor hunyt el? Mennyi idősek vagytok, Kirihitoha-chan? Ismerhetem a szüleidet? ^-^ - rendezem hamar vonásaimat és rejtem legyezőm takarásába sunyi mosolyom. Igazán kíváncsi vagyok a válaszra, mert ha egy volt juubantai tag rokona, akkor minden további nélkül segítek neki. De persze, ez most arra is remek alkalom lehet, hogy elkapjam az időutazós mesében a bakit. Ha még ezek után is teljesen összefüggő és logikus, lesz egy új téma, amiről kifaggathatom. És egész biztosan elrejtem Yuko-chan elől, mielőtt ízekre szedi szegény gyereket. :|

26
Lezárt küldetések / Re:Felmentő csapat
« Dátum: 2017. Febr. 12, 23:30:49 »
Amint Taichou-chan igényelte, örömmel adtam át neki a megoldást rejtegető papirost. Nagy kár, nem volt rá szükség, a feles záron teszteléssel máris bebizonyosodott, melyik kód nyitogatja tudós barátaink celláját. Így oda az izgalom. Kissé csalódottan soroltam vissza másik felem mellé, és bólogattam hevesen felvetésére.
- Hozzá értő felügyelet nélkül láttuk, mily könnyedén csapdába estek – fűzöm hozzá ikrem aggodalmát magyarázandó, hiába tudom, ezért még nagyot fogok kapni drágalátos Yuko-chantól, ha megint a szeme elé keverednék. Pedig amennyiszer bajba kerülnek, nem mondhatja, lebecsülöm a tudósokat, mindössze a harctéri tapasztalatukban kételkedem, szerintem teljesen jogosan, hisz ide is az utánuk való kajtatásban kavarodtunk. - Bízhatsz bennünk, Taichou-chan, vigyázni fogunk egymásra~ <3 – dalolom a csapatelosztás hallatán és magam is besorolok ifjú rokonom és az Amatsuji fiúcska mellé.
- Are? Csak nem egy ősz hajszál az ott, Setsuna-chan? A halál csúfolkodó lehelete téged is legyezget? Jobb lesz sietni azokkal a haikukkal, mielőtt elfogyna családunk – toldom ikrem szavaihoz, miközben magam is hunyorogva tekintek a meglepően jó fényben sütkérező teremre. Mivel a zseblámpa funkció immár tényleg teljesen felesleges, kihasználom az időt arra, hogy dokumentáljam a jelenséget Nao-channak. Amúgy is szereti Sauront, ez az alak még hasonlít is rá valamennyire. Biztos szomorú lesz szegénykém, hogy nem hoztam magammal ide.
- Ne is mondd, szegény kyodai vérével ilyeneket tenni vért kíván – válaszolok fejcsóválva ikremnek, miután legyezővel leplezett vigyorral hallgattam végig Eiji-chan kifakadását. - Elvégre a mi unokaöcsénk Otouto, bár elnáspángolni nem nekünk kell – veregetem hátba ikremet, majd jobban szemügyre veszem a felénk közelítő csontos sereget. Elhúzom a számat a látványra. - Azért biztos nem lesz drága kyodai ellenére, ha fiacskája haverjait kissé kiporoljuk – kissé kiropogtatom ujjaimat, mintha készülnék kardot rántani. De láttam én már elég filmet ahhoz, hogy ne csak szétkapni akarjam a harcosokat, mert a végén még össze is raknál magukat. Így aztán amelyik kiszemelt magának, azt minden különösebb szívbaj nélkül közelebb engedem magamhoz, hogy villámlépéssel táncoljak előle odébb. Nem űzöm sokáig ezt a fogócskát, a mozgása alapján nem tűnik túl komolyan vehető ellenfélnek, így mikor ráunok a dologra, egyszerűen megküldöm egy Shakkahouval a lényecskét, és miközben vígan elég, én nézem a műsort, amit a többiek csinálnak. Egy-egy szép mozdulatot meg is tapsolok, mert miféle közönség lennék, ha nem tenném?
- Csak tüzet raktam, Otouto, olyan hűvös az idő így télen – rejtem mosolyom ismét a legyező mögé, miközben a repülő combcsontra küldök egy újabb Shakkahout, véletlen se tevődjön össze ikrem csontváza. Invitálására letelepszem mellé, és már nyúlok is a haorim alatt rejtegetett csészékért, mikor felveti a jól végzett munkáért járó koccintás ötletét. - Előtted járok egy gondolattal – adom kezébe vigyorogva a csészét, majd szólok új fivérünknek is, nagy bánatára megkínálnám egy korty itallal. Sajnos csészéből nincs nálam tartalék, de így is testvériesen tudunk osztozkodni, nagy kár, már libben is tovább.
- Otto – kénytelen vagyok a szaké helyett Ao Hououzát kézbe venni, és előhívni erőteljesebb alakját*, hogy visszaverjem a lávaköpetet, amivel szemtelen unokaöcsénk üdvözölne bennünket. - A szemtelenje féltérdre kényszerített – nyögök fájdalmasan, amiért fel kellett pattannom, hogy a szálfegyverrel védeni tudjak. - Hol is tartottunk? - fordulok ikrem felé és kezébe nyomom saját csészémet, hogy végre kitölthessem a jól megérdemelt italokat. - Setsuna-chan, nem ünnepled meg bátyáiddal első ősz hajszálaid? ^-^ - emelem meg felé is a szakés üveget, mert neki is jut a jó minőségű itókából, ha leülne közénk.

*magyarul shikait oldott

(click to show/hide)

27
Lezárt küldetések / Re:Felmentő csapat
« Dátum: 2017. Febr. 11, 22:47:05 »
Könnyed vállvonással figyelem a fejleményeket. Elégedett mosollyal summázom, hogy minden megoldódik, és immár mehetünk is tovább a következő terembe, főleg, hogy Taichou-chan is úgy dönt, ideje tovalibbenni. Persze csak a lidércek megtisztítása után, de ezekhez nem kellenek sokan, így lelkesen suhanok a kapitány után az új ajtón keresztül. Nagyon ügyesen megtalálta, le se tagadhatná, hogy ikrem kapitánya.
Azok a ketrecek határozottan nem néznek ki jól, de ha már így felélénkült a társaság, mi is vidáman intünk nekik.
- Ejje, így lopni a napot, miközben mi utánatok kajtatunk – csóválom a fejem miközben közelebb lépek a fura kerítéshez. A hirtelen szövegelés hallatán kinyitom a legyezőm és a szám elé emelem. - Kinek jutna eszébe hozzáérni egy ismeretlen rácshoz? Pláne a tudós társaság után – súgom a másik felemnek. Nekem eszembe nem jutott volna odanyúlni, túlzottan is jól ismerem az őrült tudósok észjárását. Az aranyszabály: ne nyúlj semmihez! Csodálom, hogy ezt eszméletlen barátunk nem tudta, pedig ő maga is ott él. De legalább annyit tudnak, hogy van egy kulcs, csak azt nem, a kulcs kulcsai merre. Roppant hasznosak, és ezzel el is vesztették az érdeklődésemet.
- Nézd, Otouto, csalódnék, ha ennyire nyilvánvaló helyen lenne valami – mutatok a legyezővel a nagy íróasztal felé, és már tovább is megyek arrafelé. Az üres ketrec és ajtó problémáját meghagyom másoknak. Tényleg nagyot csalódnék, ha ennyire szem előtt lenne valami, de ettől még módszeresen átkutatom, ami az asztalon található. Semmi érdekes, az elhelyezkedésén kívül, és őszintén lehangoló a látvány, még úgy is, hogy Setsuna-chan már Shinobu-chan szavaitól is sápadozik, mintha máris felkerült volna Ane-san legújabb torpedó-játékába céltáblának.
- Ejnye, itt valaki nem akarja, hogy kutassunk. Otouto, van kedved próbálkozni? - engedem oda ikrem előzékenyen az asztalhoz, hátha megúszhatjuk a zártörést tűhasználat nélkül, bár olyasmit is láttam errefelé. Végül másik felem is ezzel a módszerrel töri fel a fiókok zárját, ami határozottan jobb megoldás, mint ripityomra zúzni a bútordarabot, bár megjegyzem, én már ezen is elgondolkodtam.
- Hogy-hogy most mi? Kipakolunk, természetesen – nézek az új játékszerekre, bár egyelőre csak papírokat látni. De hát, tudós ember általában a papírjai közé dugja a fontos fecniket, nem a lomokba, amit új fivérünk oly lelkesen szemrevételez. Magam sem tudom, melyikünk leli a kódos kis fecnit a számokkal és az üres négyzetekkel, de ránézve legszívesebben elnevetném magam. Ez Yuko-chan feladványai után semmi. Épp nekilátnék a megoldásnak a talált tollal, mikor ikrem felhívja a figyelmem még mindig sápadozó öcsénkre.
- A semmittevés helyett lassan igazán hasznossá tehetnéd magad, Setsuna-chan ^-^ - szólunk másik felemmel mélázó rokonunknak, természetesen három szavanként váltva a beszélő kilétét. Ezek után már hagyjuk, hogy lelkesen felbuzdulva kutakodjon. Mivel nem egy bonyolult feladványt kaptam kézbe, az íróasztal székén hátradőlve, kezemben a kitöltött papirossal nézem ténykedését, lábam felpakolva az asztalra. Amint érdekesnek tűnő papirost emel ki a szőnyeg alól – komolyan, micsoda fantáziátlan búvóhelyezés ez? - lekapom csülkeim az asztallapról és megoldásaimat zsebre vágva odalépek megszemlélni a szerzeményt.
- Szép munka, Setsuna-chan, mutasd csak – emelem ki a bámészkodó kezéből a következő papirost. Nincs mit tenni, ezen már hangosan felnevetve adom tovább beérkező ikremnek a rejtvényt. Nevetségesen egyszerű! Ennél nehezebb kombináció nem ment volna?

(click to show/hide)

28
Lezárt küldetések / Re:Felmentő csapat
« Dátum: 2017. Febr. 05, 20:41:24 »
- Miért lenne kizáró tényező, hogy van utódod, mikor nekem nincs? - morranok fel a feltételezésre. Más kérdés, hogy Oyaji nem hisz a nőági öröklésben, de legalább egyikünknek már van, még ha ezt általában csak viccként is vesszük. Sose tudom, mennyire vicc valójában, amikor ikrem felhozza ezt a témát, szerintem ő tényleg a lányának kezeli Ane-san kedves kis jobbkezét.
Felvonom a szemöldököm a megjegyzésre, de inkább nem fordulok hátra, csak elterelné a figyelmem a feladványokról. Komolyan mondom, egyszerűbbek, mint Yuko-chan jelszavai – pedig azokat sem nehéz feltörni, hiába ötmondatnyi hosszúak!
- Ejje, nem is figyelsz, és úgy is gondolatot olvasol? Egyre jobbak vagyunk, Otouto – jegyzem meg sunyi vigyorral, ahogy beütöm a szerintem megfelelő megoldást a ketyerébe. Nem mintha kételkednék a válaszaimban, de kissé elcsodálkozom, amikor tökéletesen elfogadja a gép a dolgokat és nem kér további próbák teljesítésére. - Túl könnyű, ez már-már nevetséges – csóválom a fejem másik felem szavait hallva, miközben figyelem a kinyíló ajtót. Oda sem nézve veszek fel ikremmel tükörképes tartást az ajtó másik oldalán, és gáláns mozdulattal nyújtom balomat az új útirány felé.
- Az ajtó kitárva – dalolom fivéremmel kórusban a társaságnak. Eiji-chant meglátva kérdés nélkül követem ikremet, hogy új testvérünk másik karját átvessem vállamon, és támogassam a küldetés folytatásában. - Oh, kárhozat, a mentő sorok hiánya máris kínra ítélnek minket és vérünket – toldom hozzá ikeröcsém szavaihoz az ifjú Amatsuji felé. Ahogy elnézem, Setsuna-chan sincs olyan állapotban, hogy túlzottan segítségére legyen. Elhúzom a szám sérülését látva.
- Ugye többet már nem tervezed tépázni magad családunk egyetlen hús-vér élő tagjaként? - kérdezem kedves mosollyal, mielőtt még túlzottan belelovalná magát egy újabb kiselőadásba, melyre úgysem figyelünk. A különös labor kissé jobban leköt bennünket. Leplezetlenül grimaszolok a látványon.
- Kurotsuchi moto-taichou mikor dezertált ilyen otromba helyekre? - szisszenek fel a kísérleti alanyokat látva, bár talán még rá nézve is sértő a feltételezés, ilyesmihez köze lenne.
Ikrem jelzésére az egyik ketrec felé orientálódunk, ahol is kisállat mentésébe kezdünk. Érdeklődve figyelem a kétéltű jószágot, nem tudhatjuk, miféle kísérletnek eshetett áldozatul. Nem vagyok biztos abban, kézben lenne a helye, de minden bizonnyal csak túl komolyan él bennem a paranoia, amiért annyi időt vendégeskedem drágalátos Yuko-channál.
- Minden bizonnyal, bár elég silány az ízlésük... - sóhajtva tárom ki szabad karomat, hogy körbe mutassak a labor berendezésén. Az átváltozást látva és érzékelve kissé elcsodálkozom. - Are? Egy perce még meg mertem volna esküdni rá, hogy emberek, most meg valami beazonosíthatatlan katyvasz... - dörzsölöm meg tarkómat, nagyon nem szimpatizálok érzékeléseimmel.
Ikrem alkudozása közben sóhajtva pillantok végig a társaságon, végül megállapodok kiszemeltjén, és mielőtt bármit tehetne, felemelem a kezem. Most lett elegem a sok felesleges ugratásból.
- Hadou no 54: Haien – irányítom rá az eltörlő lángot. Azt azért nem gondoltam volna, ilyen elsöprő hatása lesz a kis gyújtogatásnak, úgyhogy kissé csodálkozva füttyentek egyet a látványra. - Csak a mihez tartás végett, hátha elveszi a többiek kedvét az ugrálástól – vonok vállat végül a jelenetre, mégse mondhatom, kissé túlbecsültem a flancos átalakulás értékét és kissé erősebb ellenfelet vártam volna.

(click to show/hide)

29
Lezárt küldetések / Re:Felmentő csapat
« Dátum: 2017. Febr. 02, 00:27:01 »
Szegény fiúcska nem veszi jó néven, hogy duplán segítjük ki és csak úgy összecsuklik. De még hogy, mint holmi harmonika!
- Ejnye, a shinigami holtából visszatérve segíti és ez a hála – sóhajtok színpadiasan, és jótékonyan eleresztem a füleim mellett a kommentárt az őrző-védő gardedám részéről, aki ismét van oly kedves, hogy felkanalazza a gyereket.
- Szép munka volt, Setsuna-chan – paskolom meg fiatal rokonom vállát, ameddig ikrem a tisztségéhez méltón közli a többiekkel a menetirányt. Ennél többet nem is kell mondanom, szerintem ő is tudja, mire gondolok. Nem szoktam csukott szemmel járni, látom én azt is, ha ügyeskén teljesít.
- Csak így tovább, Rin-chan, ne lankadjon a figyelmed! ^-^ - bátorítom a lánykát, aki az imént is oly lelkesen nekiugrott a lidércnek. Persze mindezt már lefelé menet másik felem oldalán, mert miféle harmadik tisztek lennénk, ha nem követnénk drága Taichou-chant, amint arra lehetőségünk adódik?
- Számból vetted ki a szót! Félelmetes, még úgy is kísért bennünket, jelen sincs! - toldom ikrem szavaihoz, miközben már az osztagfelszerelés mobilom halászom elő, hogy némi világosságot csiholjak belőle a zseblámpa funkcióval. Minek pazarolni a reiatsut, ha az aksi energiáját is lehet, ugyebár? - Nem vitték túlzásba a berendezést – jegyzem meg körbekémlelve, majd megakad a szemem valami ismerős tereptárgyon.
- Ötletem sincs, Otouto – fordulok ártatlan mosollyal ikrem felé, kinek pontosan ugyanaz a dolog szúrt szemet. Magam részéről már mennék is tovább, mikor is ránk zárul az ajtó. - Ejnye, ennyire nem kell minket marasztalni – jegyzem meg szórakozottan, és nem zavartatva magam a nyíló átjáróktól, odalejtek a panelhez. Szakasztott olyan, mint a labor bejárata a 12. osztagban. Remélem, itt nem kérnek DNS-mintát a belépéshez!
- Nahát, Yuko-chan ajándéka, igazán nem kellett volna fáradnia – kuncogok magamban a látottakon. Kicsit közelebb hajolok, hogy jobban ki tudjam bogozni a dolgot, mert ez érdekesnek látszik.
- Hekkelést? Nem, azt nem, de ha minden kötél szakad, percek alatt szétkapom neked – bökök a kütyüre a telefonfénynél, elvégre azt látom, hogyan lehetne szétszerelni. De a kőkorszaki módszereket egyelőre hanyagolnám. - De ez nem tűnik bonyolultnak, még unikornisszarvat sem kér! Csak meg kell oldani a rejtvényt – és ha nem sikerül, még mindig szét tudom szerelni. Mire nem jó, ha a shinigaminak az életéért küzdve kell hatástalanítania egy éles bombát! Yuko-chan, lehet, hogy most életet mentettél!
Gyorsan végignézve a rejtvényeket, nem tűnnek megoldhatatlannak, ámbár lehetnek beugratósak. DE! A tapasztalatom az, mindig az egyszerű megoldás a jó megoldás, tehát nem kell túl sokat agyalni azon, hogy az elsőnél rá is akarjak bökni a jónak vélt megoldásra.
- Are? Utolér a vég, és Amatsujivá avanzsálok? Az nem jó, Otouto, akkor Oyaji kénytelen lesz téged kitanítani minden leleményére, mert én nem vehetem át a helyét! - kapok szívemhez a rút látomásra, majd terveimnek megfelelően kiválasztom elsőre a D jelű lehetőséget.
- Ki játszik meg mit? De jól mondod, én is arra gondolok – választom ki a második megoldásunkat is, majd a harmadik rejtvényt látva vigyorogva pillantok ikremre. - Arra gondolsz, amire én? - a helyeslés után ismét választok, és várom a fejleményeket. Ha a módszer nem válik be, bármikor kéznél van a Főnix vagy egy jól időzített kidou, hogy eltüntessem a terhelő bizonyítékot. :roll:

(click to show/hide)

30
Lezárt küldetések / Re:Felmentő csapat
« Dátum: 2017. Jan. 30, 23:19:52 »
– Jelentem adjuchas körülinek tűnt, bár fura mód mintha maga sem tudta volna miféle. Kissé összeszedetlen lény volt, egyértelműen állati, a ruhájától eltekintve, sajnos nem tarthattuk meg megmutatni ^-^ – adom Taichou-chan tudtára az aljas galád ellenfél sorsát, aki ily rútul megtréfált. De szerintem más sem adott volna neki plusz lehetőséget, úgyhogy egál.
A gyerekek összeszedése és felvilágosítása után visszatérünk az újabb problémára. Kissé elhúzom a számat a választ hallva.
– Benned nem kételkedem, Taichou-chan, csak a csapda hiányában. Nem lenne poén úgy járni, mint kedvenc tudósaink – vagy harcképtelenül végezni egy boncasztalon, mert tálcán kínáltak fel minket kísérleti nyúlnak. Ám megadóan széttárom karjaim, elvégre jómagam csak a harmadik tiszt tükörképe volnék. Még indulás előtt érzelmes búcsút veszünk ikremmel Oni-chantól, majd Taichou-chan kérésére a korábbi alakzatban lépünk az átjáróba. Még mindig nem a szívem csücske ez az ötlet.
Hátrafordulva várom, átér-e különös vezetőnk, és csalódottan látom, összeesik odaát. Ez két dolgot jelenthet, jelenleg feltételezzük a rosszabbat.
– Az idegenvezetőnk inkább lopja a napot, Taichou-chan – jegyzem meg a legyezőm takarásában, miközben körülnézek ezen a különös helyen. A színek-szagok alapján még hátborzongatóbb, mint a 12. osztag Kurotsuchi taichou idején, bár azért az Amatsuji boszorkánykonyha szintjén még nem veri lúdbőröztetés tekintetében. Az viszont tuti, hogy itt valami nem stimmel, nem csak azért, mert látszólag üres a héder, de vagy négyféle különböző lélekenergia lengi be.
– Ó balsors, hát a lelkünk már örökre fogoly lesz? Hogy állsz a haikukkal, Shinobu-chan, szabadulhatunk a kárhozatból valaha? – fordulok Eiji-chan előadása után az Amatsuji-fiúhoz, kit ikrem hasonló szellemességgel szórakoztat éppen. Setsuna-chan korholására csak hessegető mozdulatot teszek, nem ér elrontani az idősebbek játékát! Látom én a másik felemen, hasonlóan ifjú rokonunk megtréfálásán töri a fejét, mint én. Van is pár remek leleményem, csak jelenleg a körülmények nem alkalmasak.
A folyosó végén lévő lépcsősorhoz érve Taichou-chanhoz osonok, hogy leadjam neki a drótot, amit nem tudom, mennyire vesznek a többiek, szerintem kéne, nagyon egyértelmű.
– Taichou-chan, a shinigami, hollow, ember és idegen reiatsu is odalennről érződik, érdemes lenne arra indulni. Ennek a négynek a reiatsuja tök egyforma. Lehet, hogy egyetlen lényről van szó? – jelentem készséges tisztként, majd visszahúzódok másik felem mellé. Elismerően füttyentek Eiji-chan repülő rajtja láttán, picit meg is tapsolom a mutatványért. – Mi lenne, ha egyelőre csak élveznénk a műsort, Otouto? Kicsi a hely, a gyerekeknek meg kell a sport ^-^ – fordulok ikremhez, és figyelem a fejleményeket. Sóhajtva konstatálom az eredményt, és kezemet Ao Hououzára téve vigyorgok rá másik felemre.
– Setsuna-chan, ne lustálkodj, segítsd ki Rin-chant! – szólok rá ifjú rokonomra, mielőtt a Shinobu-chan által ledermesztett lidérc maszkjának ugranék neki a kivont karddal. Miután a támadóját ikrem sikeresen odébb tessékelte, ketten nyújtjuk kezünket az Amatsuji fiúcskának.
– Minden rendben, Shonibu-chan? Hát ki szabadítja meg tébolygó lelkünk, ha neked bajod esik? – érdeklődjük le kórusban, csak úgy a hatás kedvéért.

Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 7