Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Meiou Tokiya

Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7
61
Oni-chan morgását nem veszem komolyan, biztos cukorbeteg lett már a sok édességtől, azért olyan ideges. Pedig most nem is mondtam semmi rosszat, kizárólag Hanabi-chan vádjai fájnak.
- Ne kíméljük imádott ex-taichoumat ^-^ - adom ki az utasítást Otoutonak és Natsuki-channak, miközben zanpakutommal szeletelni kezdem a sikeresen felborított szobrot. Ki az az elmebeteg, aki ennek az alaknak szobrot állítana? -_-” Ennek örömére amint látom, mennyi kell ahhoz, hogy a hátára lyukat üssünk, átsétárol a szobor fejéhez, és katanám pengéjéhez vezetem lélekenergiámat, hogy biztosan sikerüljön lefejeznem a szobrot. Az már más kérdés, szegény nyuszifüles srác is pont arrafelé vadászik a hímes tojásokra, de amúgy is túl közel merészkedett Hanabi-chanhoz, így nem baj, ha betemeti a cukor. :roll:
Otouto felhívására körülnézek a megvadult vérnyulak rengetegében. Valóban, húgunk és Oni-chan nyomtalanul eltűnt, így inkább megpróbálom lélekenergia alapján bemérni őket.
- Oni-channal nyulat aprít. Ha baja esik, majd leverjük rajta – lépek Otouto és Natsuki-chan mellé, majd besegítek nekik tovább szeletelni a lyuk peremét, hogy bele tudjunk ugrani a még így is térdig érő cukorkatengerbe. A kislány akciójára inkább elteszem a fegyvert, nehogy baja essen, aztán körülnézek az édesség hegyekben. - Hát persze, Natsuki-chan, amennyit csak szeretnél ^-^ - a tekintetem viszont megakad egy bolyhos kis lényen, ami egészen emlékeztet Taichou-chan kedvencére. Lehajolok a tapsifülesért és a szőke leányzó felé nyújtom.
- Tapsifüles is a tiéd. ^-^

(click to show/hide)

62
Oni-chan megjegyzésére nem reagálok semmit, elég nagy szégyen, hogy nem tudja, mi van más főnemesi házak birtokain, nem csoda, hogy Ane-sannak ennyi dolga van.
– Jó régen, Otouto – veregetem hátba ikeröcsémet, mielőtt túlzottan belemerülne a számolgatásba. Már indulnék is a következő célpont felé, mikor feltűnik a gyanús egyed. – Otouto – szólok hátra és mutatok előre a Hanabi-chan körül settenkedő tapsifülesre. Ezután tűnik csak fel a szőke pöttömlány ikeröcsém ruhájába kapaszkodva. - Tényleg nagyon csinos, Natsuki-chan, a szakáll miatt pedig ne aggódj, így is nagyon kalózos vagy ^-^ - biztosítom jelmezének eredetiségéről, majd lejjebb hajolok, hogy súgjak neki egy tippet, és saját tincseimmel bemutatom: - Ha nagyon akarsz szakállat, a hajaddal is megoldhatod, csak hajgumi kell hozzá.
A következő elvetemült kijelentésre viszont ismét démonbátyus felé fordulok.
- Ha így lesz, kérlek a jövőben hagyj ki minket a rémálmaidból, Oni-chan ^-^ - ezzel nem is kívánok többet foglalkozni, kijelentésemben egykori osztagom kertjének kinézete is megerősít. – Kérlek – kapok színpadiasan a szívemhez húgom megjegyzésére – Mi mindigis a jó ízlés határain belül mozogtunk – jelentem ki teljes bizonyossággal, mielőtt a vérnyulak támadásba lendülnek.
- Ez is a te hibád, Oni-chan! Megérezték, hogy megfőznéd őket. Remélem, nem csak a szád nagy, és tényleg kiiktatod őket! - ugrok fel a kert falára, hogy onnan szemléljem a kialakuló helyzetet. Ikeröcsém tekintetét keresem, és mikor megvan, bólintok, majd katanám előhúzva ugrok a szobor felé. Feltett célom felborítani és lehetőleg, egy kicsit aprítani is. Ezen a ponton már a nyulakat is, ragacsos lett a haorim. :x

63
Ikeröcsém észrevételeire bólintok, elvégre igaza van, különösen Oni-chan akcióinak tekintetében. Fáj beismerni, de néha hagynunk kell kibontakozni.
- Nem tudjuk, mi okozta a tapsifülesedést, de ahogy gondolod, kislány – hagyom rá a parázós lánykára a dolgot, és inkább magam elé engedem Hime-chan szőke kislányát, mutassa az utat a székházuk felé. Legalább az ő szavai több bizonyosságot hordoznak, mint Oni-chan hadoválása.
- Sokra megyünk veled! Egy kislány többet tud, mint te – vetem démonbátyusunk szemére, hogy azért érezze csak a törődést. Épp jókor nézek hátra, ugyanis ekkor kerül a vérnyúl ikertestvérem vállára, aljas késdobálók által megirigyelt stílben! - Normális vagy?! Vérnyulat, Hanabi-chan közelébe, mikor most harapták meg? Ennyi, nem vagy ma beszámítható – állapítom meg és inkább kezemet nyújtom húgocskánknak, hogy ha szeretne, mellettem közelíthesse meg a kalózhajót, ha már én haladok elöl.
A kislányban szerencsére lehet bízni, egyesekkel ellentétben, így kisvártatva az újabb nyomot figyelhetjük. A kép láttán elhúzom a számat.
– Ez egyre ízléstelenebb. És még fantáziátlan is. Otouto, alaposan el kell majd beszélgetnünk az értelmi szerzővel – állapítom meg, fejemet csóválva, miközben próbálom beazonosítani a kísértetiesen ismerős szobrot. Oh, a régi szép emlékek! Emiatt az alak miatt szívtam akarom mondani töltöttem 50 gyönyörűséges évet a 12. osztagban. :|
- Ideje nosztalgiázni. Kár, hogy Taichou-chan nem jöhet velem régi osztagot látogatni – tárom szét kezeim színpadiasan, majd családtagjaimat bevárva célirányosan megindulok az 5. osztag felé. Most már nagyon szeretném a kezeim közé kaparintani azt az Aizen-imádó elvetemültet, aki kincskeresősdit játszik a nyulakkal. :x

64
Már épp felháborodnék az aljas vádra, mikor tulajdon öcsém is társul a hanghoz. Árulók!
- Miről beszélsz, Otouto? Ebben kivételesen tök ártatlanok vagyunk. A kérdés inkább az, te ilyen állapotban miért nem vagy még a Yonbantainál, Hanabi-chan? ^-^ - Adom kedvenc középső húgunk tudomására a helyzetet, miközben öcsém ellátja a sérülését. - Ha nagyon fáj, szólj, és majd viszlek – biztosítom kishúgunk, majd tovább keresgélek az irodában, ahol többen is csatlakoznak hozzánk, köztük maga a démon. :| - Eszednél vagy, Oni-chan? Kismillió nyúl rohangászik itt, nem nyúzhatod meg mindet – elég a szemét nézni, hogy a shinigami lássa, mit akar az ugrifülesekkel.
Az előkerülő tojások közül felkapok egyet és megrázom, majd a hangját hallva feltöröm, és miután a felesleges irodaszereket lesöpörtem az íróasztalról, kirakom azon. Ezt az elszállt képet!
- Valakinek elmentek hazulról – állapítom meg hangosan, majd az üzenetet elolvasva Oni-chanhoz fordulok. - Hana-chan birtokán van egy kalózhajó, nem?Yuko-chan húgocskája emlegetett ilyet valamelyik nap.
– Gyerekegylet, ugye? ^-^ – kérdezem a szőke hajú kislányt, aki úgy tűnik, szintén arra a kalózhajóra gyanakszik. Gondolom, több nincs Seireiteiben.
– Oi... - tolom el picit magamtól az ideges leányzót, aki sikeresen nekem jött. - Nyugi van, nem parák a nyuszik. Ha nem bírod, maradj itt. Mi menjünk, Otouto, meg kell látogatnunk Hana-chant! – ezzel elindulok az ajtó felé, elvégre a Kuchiki birtok lesz a következő cél. Remélem, Hana-chan nem haragszik meg, ha idegenek jelennek meg a birtokán nyulakat vadászni! Csak arra kell odafigyelni, nehogy a vérnyulak nekünk essenek út közben.

(click to show/hide)

65
A maihoz hasonló időben csak jó igazán használni a bambusz erdőben lévő pihenőt. Nem is tudom, hány üveg sakénak néztünk már a fenekére Otoutoval, de úgy tűnik, kezd megártani. A harmadik felbukkanó tapsifülesnél gyorsan felhajtom az italt és ikeröcsémre pillantok.
– Gondolod, hogy Kalózkislány klónozta Isami-sant, vagy mi a szösz? – hangosan kimondott gondolatom után a többedik errefelé szökdécselő tapsifülesre nézek, és felülök a hintaágyban, hogy a grabancánál elkapjam a szőrös állatot. Na mintha annak csak az kellene, karmolni és harapni próbál. – Na ez már tényleg túlzás... :/ Otouto, leszednéd róla azt a színes vackot? – láttam én, hogy van valami a vörös szemű dög hátán, a többi, színes bogyót kaparós pillanatnyilag nem tud foglalkoztatni. Mikor megvan a papiros, ikeröcsémmel együtt olvasom el a sorokat.
– Azt hiszem, valaki aljas módon a babérjainkra tör, Otouto – csóválom a fejem az üzenet láttán. Ezt nem engedhetjük! El kell kapnunk a tettest! Na szóval... hol is kezdődhetett minden? – Irány a 7. osztag! Katsuo-channak van pár ugrifülese, talán ők tudják, miféle sületlen áll emögött – vázolom fel a stratégiát, és már fel is pattanok, hogy arrafelé vegyem az irányt.
A szembeszomszédok területére érve a tervem csak odáig működik, hogy nagy lendülettel becsörtetek a főépületükbe. Egy sötét hajú kölyök épp próbálja szelidíteni a szőrpamacsokat, úgyhogy neki megpaskolom a vállát és útbaigazítást kérek.
– Héj, Öcsi, ki kezdte nálatok ezt a nyúlmizériát? Hol találjuk? – hebegés-habogását követően ikertestvéremre nézek, majd egy közös bólintás után megindulok a hadnagyi iroda felé.

66
Soul Society / Re:Az Amatsuji-ház urai
« Dátum: 2016. Márc. 31, 23:09:03 »
Bravúros mentés, Otouto, magam sem reagálhattam volna szebben húgocskánk gyanakvó ábrázatára! 8) Bár ami azt illeti, lövésem sincs, van-e ahhoz minden? Ez nem elhanyagolható kérdés, főleg most, hogy nem is saját terepen alkotunk, és nem mi vásároltunk be a kamrába! Na persze, ezt otthon amúgy se szoktuk, de az egy teljesen másik kérdés!
– Most így belegondolva, milyen figyelmetlenek vagyunk! Hiszen már ideértél, így el is mondhatod, mihez lenne leginkább kedved – lépek azonnal húgocskánk másik oldalára, hogy ameddig ikeröcsém pakolászik, ne maradjon egyedül. Ezért vagyunk mi jobbak bárkinél: akkor is vele tudunk lenni, ha egyikünknek dolga van!
– Minket nem kell féltened, húgocskánk, nagy fákba vágja a fejszéjét, aki egyikünknek is ártani akar ;) - próbálok társulni ikeröcsém által mondott nyugtató szavakhoz. Elvégre eddig csak egyetlen személy tudott igen komolyan keresztbe tenni nekünk, és ő is csak azért, mert nem adott rá okot, hogy igazán komoly ellenfélnek tekintsük. De kezd betelni az a bizonyos pohár, legalábbis részemről. Abban az ügyben Otoutonak kell kimondania a végső szót, elvégre ő a fő sértett fél, én pedig a szárnysegéd.
Már kezdtem félni, hogy a szárított gazok nem nyerik el imádott húgunk tetszését, de szerencsére zsenialitásunk most is kihúzott minket a csávából! Elégedetten viszonzom középső húgocskánk ölelését, és kicsit meglapogatom a buksiját.
– Hát azt gondoltad, kihagynánk egy alkalmat, hogy elkényeztessünk? ^-^ – ez még feltételezésnek is abszurd! Természetesen életünk három kicsi virágszálát ápolgatni kell, amennyire csak lehet. Máskülönben sosem bocsátanának meg egy-egy leütött magaslabdát! Az idősebbekkel szerencsére nincs is nehéz dolgunk ilyen téren, ugyanis felettébb kellemetlen lenne évtizedekig könyörögni a kegyeikért. Nem is szoktuk annyira átlépni a határokat, hogy ilyen problémával szembesülnünk kellene.
Otoutoval együtt hördülök fel démonbátyusunk aljas megvesztegetési akciójáról hallva, és bőszen bólogatok ikeröcsém minden egyes mondatára. Maximálisan igaza van, Hanabi-chan ennél sokkal több, nem holmi olcsó nőszemély, akit bármilyen jött-ment alak megvásárolhat. Akkor sem, ha történetesen vérrokon az illető. És nem, nem bátyja, ahhoz nem csak közös felmenő szükségeltetik, hanem jelen is kell lenni! Öcsém példabeszédét hallgatva magam is közelebb hajolok húgocskánkhoz, és gyanakodva méregetem, bármiféle árulkodó jel után kutatva ábrázatán. Hátha már látszanak rajta mérgezés tünetei, amit még észre sem vett!
– Egyetértek, nekem is gyanús – helyeselek testvérem ténymegállapítására, majd aggodalmasan kedvenc középső húgunk felé fordulok. – Mit etetett veled az álnok? Nem volt benne semmi gyanús? Eléggé odafigyeltél, miket kotyvaszt össze? Lehet, hogy ami szemeten ő élt az elmúlt időszakban, neki megfelel, de te sokkal igényesebb vagy nála, szerencsére – érdeklődöm, színtisztán testvéri aggodalomból, majd egy lépéssel hátrább is ugrok a szentségtörő megállapításra, melyet húgocskánk magára aposztrofál.
– Ezt a gondolatot verd ki a fejedből! Te is, és Rena-chan is úgy vagytok tökéletesek, ahogy vagytok, és nem kell összehasonlítanotok magatokat – folytatom azonnal Otouto megkezdett gondolatmenetét. Mindkét lány messzemenőkig jobb, mint Oni-chan, ez tagadhatatlan és cáfolhatatlan tény. – Nem kell kétszer mondanod, Otouto, rajta vagyok! – lépek azonnal a konyhapulthoz, hogy szemrevételezzem a már előhordott holmikat. – Szóval, Hanabi-chan, mit is ennél? ^-^ – fordulok még vissza húgocskánk felé, elvégre ha van valami konkrét kívánsága, annak megfelelően egészítem ki az alapanyagokat az Amatsujik kamrájából. Elvégre akkor már 5 főre kell főzni minimum, és Oni-chanról meg a kígyóról sem lehet tudni soha, mikor óhajtanak behullani váratlanul... a vénasszonyról már nem is beszélve. Szóval igazán nagy főzőcskének nézünk elébe!
– Remélem, nem sodort bajba a zöldfülű... Mint bátyád, megengedem, hogy ha látványosan ostobaságot csinál a felettesed, ne kövesd az utasításait – jelentem ki, már az edényzet előpakolása és az elsődleges alapok tűzre tétele közben. Az ismerős név hallatán nosztalgikus mosoly kúszik az arcomra. Hát igen, sokáig kellett küzdenünk, hogy egészen egyedi titulusunk legyen a tréfa koronázatlan uraiként, köztük azzal a bizonyos öreg ördöggel is!
– Shinri-jii nagy tréfamester volt annak idején. Az új Amatsuji-generáció sokat tanulhatna tőle! Sajnos most nem tudna regélni kalandjairól, mert épp amnéziásat játszik, de remélhetőleg egyszer te is elsőkézből hallhatod majd azokat a legendákat – mesélem húgocskánknak a nagy öreg egykori hírnevét. – De persze, a mi tetteink és módszereink híresebbek, bár ettől még elismerjük a méltó konkurenciát ^-^ – teszem azért hozzá, csak a mihez tartás végett.
Kicsit megrettenek, hogy Otouto ily könnyedén kéri fel húgocskánkat segédkezni. Nem csak azért, mert ő is Amatsuji nő, amiért már önmagában a konyhától távolabb lenne a helye, de még éles kést is a kezébe merne adni? :O.O: Erre jobb lesz odafigyelni, mert ha megvágja magát, máris rohanhatunk az elsősegély-dobozért – azt amúgy hova is pakoltuk el az imént? Mintha valami kötszeres ládikó a kezembe akadt volna néhány perccel ezelőtt, mielőtt Hanabi-chan meglepett volna bennünket... Jobb lesz, ha gyorsan eszembe jut, mert inkább féljünk feleslegesen, mint megijedjünk, ha beüt a baj.
– Ha úgy érzed, nem megy, vagy csak inkább néznéd és beszélgetnél, szólj nyugodtan. Mi feltételek nélkül szeretünk ^-^ – biztosítom húgocskánkat, hogy semmi esetre sem kell feleslegesen megerőltetnie magát, ha nem érzi magában a megfelelő erőt a feladathoz.

67
10. osztag / Re:Társalgó
« Dátum: 2016. Márc. 30, 23:39:40 »
Vesszen a 12. osztag!
Avagy nyári rajtaütést tervezgetünk

Kíváncsian várom, újdonat társaságom mit szól legújabb zseniálisan kigondolt tervemhez. Mármint a rövidített verziójához, mert azért a teljes tervhez sok háttérismeret megléte is szükségeltetik, amit egyelőre nem szándékozom tovább adni. Túl nagy mennyiség lenne egyszerre az infóból. A Hattachan által felvetett opciókon el sem gondolkodtam. Tulajdonképpen... létezik ilyen kidou? Majd mindenképp utána kell járni Otoutonál, mert ha nem is tudja használni őket jelenleg, ebben ő a profi, és különben is: ez csak átmeneti állapot, valahogy megtalálom majd a módját, hogy megoldjuk. :arrogant:
– Ez nem rossz taktika, de inkább tegyük el máskorra, jobb a békesség. Nem, a terv ennél jóval egyszerűbb – vázolom fel ezt követően a tervrajzaim értelmét. Bár a slag remek gondolat, nekem eszembe sem jutott. De simán csak öntözni nem is olyan buli, mint ezekkel a műanyag holmikkal lövöldözni egymásra. Sok jó játék akad az embereknél, és szerintem Nao-channak abszolút nincs ellenére, ha használjuk is őket. Vagy épp ötletet merítünk belőlük nagyobb kivitezhez. :roll:
– Jól hallod. Az utcáról már ezekkel is be lehetne lőni hozzájuk, de nem árt vigyázni a saját épségünkre, jól mondom? – elvégre, ha nem kell kimozdulnunk a saját területünkről, a birtokháborítás vádja még csak fel sem merülhet. Egy esőfelhőt sem perelhetnek, na meg miféle ügyvédhez akarnának fordulni Seireiteiben? – Ahogy mondod – bólogatok Hattachan észrevételeire, pontosan felismerte a zseniális tervemben rejlő lehetőségeinket. – Szerintem még arról sincs, hogy utcán mit lehet csinálni, ami nem tényleges hadakozás, de ez most részletkérdés. Arról amúgy sem tehetünk, merre tévelyedik a vízsugár, ha egyszer mi csak kilőjük :roll: – teszem hozzá saját elgondolásomat a történethez. Na persze pontosan meg fogom mondani az osztag tagjainak, merrefelé lőjenek, hogy biztosan ne nyakazhassanak le bennünket, de ez már részletkérdés. Szerencsére arra még Yuko-chan sem számít, hogy az ilyen elvetemült ötleteimet véghez is viszem, de legalább nála is csak én húzhatom a rövidebbet, nem az egész osztag. De hát mi ezt a játékot nem is ma kezdtük.
– Igen, az. Ha szeretnéd, megmutatom, pontosan melyik eleme, de nem kínozlak vele ebben a kánikulában, ha egyelőre nem érdekel – igazából azt is nagyra értékelném, ha nem veszne el egy darabja sem, mert akkor a végén magamat kérdőjelezném meg, minek rajzoltam olyan alkatrészt, ami nem is létezik? Ugye, hogy kellemetlen lenne! Éppen ezért az ilyeneket jobb elkerülni. Az persze más, ha Kalózkislány egy-egy tervrajzába kell belepiszkálni, de sajnos így nagylány létére már valószínűleg észrevenné, és egyre kevésbé foglalkozik a robotikával, mióta megszállta ez a zanpakuto őrület... Ami azt illeti, kezdem félteni tőle Ao Hououzát.
– Úgy-úgy, kipróbálhatjuk – bólogatok a leányzó lelkes kérdésére, miközben előhalászom az asztalka lába mellől a még egyben lévő darabot. – Akkor cseréljünk. Gyorsan összerakom ezt itt, addig barátkozz a párjával ^-^ – nyújtom át Hattachannak az egy darabban lévő vízipisztolyt – bár én a magam részéről valami komolyabb lőfegyver nevét adtam volna ennek a példánynak – és gyorsan magam elé húzom a rajzaimat, hogy lássam, hogyan is épül fel a szétszerelt példány. Szerencsére nem egy bonyolult szerkezet, és minden darabnak a helyét bejelöltem, csak összeraknom is lenne illendő annyira jól, mint ahogy az ilyenekről vázlatot készíteni tudok. Ezért lesz jobb, ha a biztosan működő példány kicsi osztagtársamnál marad. – Ez egy igen gyümölcsöző barátság kezdetének ígérkezik, kedves Momo-chan. ^-^ Vagy inkább szólítsalak úgy, ahogy a Taichou? – fordulok felé kérdésemmel, és válaszáig még a vízifegyver bütykölésében is megállok. Amint megkapom, amit tudni akarok, bólintok és folytatom ennek a műanyag vacaknak az összeszerelését. Természetesen nem úsztam meg a korábbi attrakcióimat anélkül, hogy le kéne hajolnom az asztal alá egy fontos apróságért, de szerencsére itt nem veszhet el örökre. A végén még igazat kéne adnom Taichou-channak a tekintetben, hogy mumusok laknak az osztagában. :roll:
– Hm... a kivitelezésen gondolkodtam épp, mikor megjelentél. A készíttetés nem rossz ötlet, bár azt Seireiteiben macerás lenne megoldani. Először majd körülnézünk, mi van az osztagban, aztán abból alkotunk, amink van. Az újrafelhasználás fontos! – adom meg a választ a dilemmára, na nem mintha gondot okozna a rendelés leadása akár az Emberek Világában is, de jobban szeretem magam elkészíteni az eszközeimet. Sokkal több benne a szórakozás. Arról nem is beszélve, hogy miután az utolsó darabot is a helyére raktam ebben a fegyverben, már azt is tudom, hogyan kell összeszerelni egy ilyet. – Tudósok, kissé elvontak. A növények között is van olyan, amivel kísérleteznek, azzal pakolják tele a kertet. Díszítésre és pihenésre használni sokkal célszerűbb lenne, de ezt nekik nem fogod tudni megmagyarázni – legyintek is egyet, hogy jelezzem, mennyire értelmetlen. Egy pillanatra ledöbbenek a kérdésen, amit a meglátásaimra kapok. Kevesektől lehet ilyesmire számítani, ebben az osztagban a legtöbben kérdés nélkül elhiszik a sztorijaimat. No lám, akadnak még érdeklődő és éber személyiségek.
– Nos, ez hosszú történet, de rövidített verzióban maradjunk annál, hogy egy félreértés miatt egy korábbi kapitányom büntetésből oda helyeztetett át pár évtizedre. Az alatt az idő alatt pedig pontosan meg lehet tanulni, mit tehetsz meg azért, hogy tépjék a hajukat, de még ne torolhassák meg büntetés nélkül. ;) Azért te inkább tőlem tanuld meg – szegénykét inkább nem tenném ki annak, ami ott megy. Szerencsétlen Sanju-channak is kész terror az az egész, pedig még mesékkel is próbálom szórakoztatni. Hiába, nem mindenki bírja úgy az ilyeneket, mint én. Amikor Kalózkislány mellé osztottak, onnantól volt nekem is szórakoztató a történet. És nem is szabotáltam mindig – szándékosan. :roll:
– Na, ezzel amúgy megvagyok, szóval mehetünk. Feltöltjük őket vízzel, és kipróbáljuk, milyen velük játszani – pattanok fel, kezemben a saját fegyveremmel és kezemet nyújtom a leányzónak, hogy mutathassam neki az utat. Természetesen azt már tudom, merre találok vizet az osztagban, amivel fel lehet tankolni ezeket a kis eszközöket. Amikor odaérünk, megmutatom neki, hogyan is kell ezt az egészet kivitelezni, mert aki még nem látott ilyesmit, annak ez bonyolult lehet. Az emberi találékonyság végtelen, csak errefelé nem mindenki tudja értékelni, vagy észlelni a változásokat és aki nem ismeri a modern logikát, annak nehéz haladnia a korral. Bár ez a kislány nem úgy néz ki, mint aki különösebben el van veszve, arra már beszélgetésünk igen korai szakaszában rájöttem, hogy ilyesmivel még nem akadt dolga.
– Na most, hogy ezzel megvagyunk, nézzük meg, mennyire tudunk célba lőni ezekkel. Aztán ha megy, játszunk is ;) – láttam valahol egy színes anyagdarabot, ha azt fellógatjuk valahova, biztosan észrevesszük azt is, ha sikerült eltalálnunk. Mi másért háborgott volna minden rokon, akit életünk során egyszer-egyszer eláztattunk? :roll: Mondjuk közülük Aniki megjegyzéseit nem igazán értem, hiszen őt nem lelocsoltuk, hanem belehullot egy tóba, nem is volt rajta száraz folt. – Áh, meg is van a céltáblánk. Neked is megfelel, ugye? – emelek fel egy lila színű törölközőt. Annak úgy is az a dolga, hogy jó vizes legyen, nem igaz? :roll: Ha nincs semmilyen ellenkezés, kivezetem Hattachant az osztagépületből, a kisméretű törölközőt pedig fellógatom az egyik iroda ablakára. Ott úgyse zavar senkit. – Gyakorlunk egy kicsit, aztán nyomunk egy meccset egymás ellen, rendben?

68
Soul Society / Re:Aniki emlékére
« Dátum: 2016. Márc. 30, 23:35:06 »
Oldalamat dörzsölve is vigyorgok Ane-san ábrázatán. Sejtem én, hogy bosszantja a megjegyzésem, de legalább eljutottunk odáig, hogy nem csak mélydepresszív reakciókat kapok tőle.
– Ej-ej, méltósággal öregedni egy dolog, de te elittad és szomorkodtad az ifjúságod. Tessék odafigyelni magadra, a nevetés fiatalít! – tudom, hogy nem, de több izmot megmozgat. :roll: Arról nem is beszélve, hogy sokkalta egészségesebb dolog, mint sírdogálni, és Aniki is ezt akarná, de ezzel már inkább nem merem terhelni. A végén még megint magába zuhan, az pedig az egész foglalkozás kárára menne.
– Ez a mi ügyünk, Ane-san. Ha helyesek az értesüléseim, neked is megvan a saját kis ügyed, nem igaz? – rejtem ismét legyezőm mögé a mosolyog, elvégre hallottam pletykát a családban egy bizonyos ötletéről. Nem tudom, merjek-e hinni benne, nekem túl szép, hogy igaz legyen. Ettől még remélem, kettőnk közül neki jobbak a meglátásai. Ciki lenne, ha ebben pofára esne, és ismét gyászolnia kellene.
– Felejtsd el, amit mondtam és ne foglalkozz Rukongai területeivel, Aneue – sóhajtok, mikor elismétli a körzet nevét, amely kiszaladt a számon. Ritka alkalom, hogy ennyire tisztelettudó megszólítással illetem, most is csak a figyelemfelkeltésért teszem. - Nem fog. És ez így van rendjén – felelek egy mosollyal merész feltételezésére. Nem tudom, hogy érezném magam, ha a teljes igazságot nem én tudnám meg először Otoutotól. Még számomra is vannak homályos foltok a történetben, és elvárom, hogy a másik fele legyen az első, akivel közli ezeket. >.>
– Bizonyára rosszul láttad, Youko-ane. Megártott neked a 12. osztag, már lassított felvételben látsz mindent az ottani pörgés miatt – kizárt dolog, hogy a reflexeim tompultak volna, mindössze nem számítottam rá, hogy kedvenc nővéremtől valaha ilyen istenkáromlást lássak. Elvégre sakét nem dobálunk, ezt neki is tudnia kellene. :arrogant:
Az ezt követő búskomorságot nem tudom hova tenni. Illene odafigyelnem magamra, hogy sake hatása alatt se beszéljek zöldségeket. Bőven elég, ha engem lehangol egy elszólásom, nővérünknek nem kell emiatt kellemetlenül éreznie magát... vagy más miatt búskomorságba merülnie, csak mert túlgondolkodja.
– Elárulnád, miért? Mit érzel azon helytelennek, hogy neveltek egy gyereket, akinek nincsenek szülei? – nem egészen értem, mit nem tart ezen helyesnek. Ez még az én értékrendem szerint is jó cselekedet, és ezt a pontot meg kell adnom démonbátyuskámnak. Kivételesen valamit jól csinál, és igaza van benne. Mégsem vágok nővérem szavába, csak szorosabbra fonom körülötte az ölelést. Megérdemli, hogy mellette álljunk, amikor végre képes lehet felemelkedni a hamvaiból. Nem igaz, Ao Hououza?
– De igen, Ane-san. Jobb vagy a valódi anyjánál. Téged elsősorban a boldogsága érdekel, de miközben kételkedsz saját magadban, nem veszed észre a lehetőségeket – suttogom neki, miközben ölelem. Mély levegőt veszek, elvégre olyat készülök mondani, amiért normál esetben leharapnám a nyelvem. – Oni-chanról sok rossz elmondható, szülőként biztosan nem a legfelelősségteljesebb, de nem áltatja magát. Ő tényleg a sajátjának fogadta Juunichit. Csak rá kell nézni, és látod. Ne légy vak, Aneue, annak a fiúnak van apja, ha nem is a vér szerinti. Bármi is történt akkor, kétszáz éve, ne hagyd, hogy egy életre megfosszon a lehetőségeidtől. Sosincs minden végérvényesen veszve, Youko-ane. Annak a gyereknek pedig szüksége van rád, és te magad is megszeretted már, nem igaz? Máskülönben nem félnél ennyire a saját szerepedtől... – a suttogás végén elmosolyodom, és kihasználom nővérem pillanatnyi védtelenségét, mielőtt menekülőre fognám. Sajnálom, Ane-san, de nincs kedvem megtapasztalni a tűidet. Háborgására széles vigyor kúszik az arcomra, és hátrálok egy lépést.
– Ugyan-ugyan, ahhoz el kéne kapnod. De semmi tűdobálás, mert az csalás! – mielőtt lehetősége lenne előkapni egyet, inkább shunpoval elviharzok a terasz egyik kanyarulatáig és onnan nézek vissza felé. Szégyen a futás, de nem egy Amatsuji nő elől! És valahogy el kell terelnem attól a helyiségtől, mert a piát nem hagyom itt! >.> Amint észlelem, hogy követ, rákapcsolok, és visszaszaladok a házba, a bejárati ajtón át. A célpont az asztalon hagyott sake, amit gyorsan kell felmarkolnom és lelépnem. Már csak azért is, nehogy kedvenc nővérem a konyhakéseket találja utánam vágni tű helyett. :/
– Köszönöm a vendéglátást, Ane-san, majd gondolunk rád – emelem meg felé az alkoholtartalmú üveget a teraszról, majd távozóra veszem a figurát. Jobb meglógni a birtokról, ameddig még tehetem. :roll:

/ / Köszönöm a játékot *w*

69
10. osztag / Re:Indián tábor, hivatalos nevén a Hadnagyi Iroda
« Dátum: 2016. Márc. 13, 01:22:36 »
[[Mackó kapitány? Naná! 8) ]]

Most, hogy a szenet és a romokat végre sikerült eltakarítani, és rendbe rakni a korábbi hadnagyi irodát – Buddha áldja a családi kasszát! - végre igénybe is vehetem a tűzbiztossá tett remeket. Az ajtón díszelgő figyelmeztetésemet már alig másfél nap alatt sikerült sokszorosára megtoldani, így a mai nap is azzal kezdem, ellenőrizzem, ki is írt rá utoljára, és amennyiben a Tokki szó szerepel a lista végén, azonnal megtoldom még egy sorral. Sajnálom, Taichou-chan, de nem lennék méltó hadnagyod, ha feladnám ezt a néma párharcot.
Ezt követően elégedetten dobálgatom a színes filcet, miközben elhúzom az iroda ajtaját. Megnyugtató, hogy a tűzrakóban senki nem rakott a kelleténél nagyobb máglyát. Utálnám, ha máris újra kellene építeni a fél irodát, de nem véletlen vettem kölcsön egy porral oltót legutóbbi 12. osztagos látogatásom során. Nekik úgyis annyi van, egyet igazán tudnak nélkülözni. Nálunk meg szükségkérdés az a készülék! Nem is értem, hogy nem jutott ez eszébe a korábbi hadnagynak. :/ Már épp készülnék is lepakolni magam az asztalomhoz, mikor feltűnik az idegen személy a berendezési tárgy alatt. Ugyan eleve az asztalra terveztem pakolni a lábaimat a kényelem érdekében, ez azért így még sincs egészen rendjén. Muszáj felébresztenem a gyereket. Szerencsére viszonylag gyorsan sikerül meggyőzni arról, hogy a szekrény jobb búvóhely, ha ilyen veszélyek fenyegetik. Az persze csak utólag jutott eszembe, miután mindkettőnknek szereztem ebédet, hogy az a szekrény a titkos átjáró a kapitányi iroda felé... De figyelembe véve kis harcunkat a kinti papiroson, nem gondolnám, hogy Nao-chan most azon keresztül szándékozna érkezni. Így aztán teljes lelki nyugalommal pakolhatom fel a lábaimat az asztalra, miközben a jelentéseket olvasom. Meg persze a legújabb tervrajznak beillő fotókat. Mikor Otoutoval legutóbb az embereknél jártunk, volt alkalmam fotózni a lélekmobillal pár érdekességet, amit a 12. osztagosok örömmel kinyomtattak nekem. 8)
A szekrényajtó nyikorgására unatkozva pislogok fel, hátha végre történik valami érdekfeszítő. Előbb a plüssmedve, ami Taichou-chanra utal – hogy nem vette észre a látogatót a szekrényben? O.o – majd Nao-chan hangja is arról árulkodik, hogy érdekes dolgok jönnek. Nem tudom megállni a vigyorgást, ahogy a szekrényt szuggerálom.
– A jegesmedvék sarkvidéki királyságának nevében mondom, hogy Tokiya vagyok, Taichou-chan. De Aniki mivel igazolná magát? – érdeklődöm, tettetett elgondolkodással, majd akaratlanul is az egyik kezemben tartott fotóra pillantok. - A legújabb támadási terv a szomszédok ellen megteszi? – tulajdonképpen támadási tervtől messze van, ez itt épp mumusűzésre lenne alkalmas. De Nao-chan bizonyára így is értékelni fogja.
Sok mindenre számítok, de arra éppenséggel nem, hogy kicsi kapitányom ennek hallatán kibukfencezik a szekrényből. O.o Azonnal lekapom a lábaim az asztalról, hogy ha komolyan megütötte magát, ugorhassak is a segítségére, de a mozgékonyságából ítélve nincs komolyabb baj... remélhetőleg. Azért inkább leteszem a papírokat az asztalra, és odaszaladok hozzá, miközben a takaró alá bújik. Mintha nem egészen lenne ma formában. Motyogása közben a feje tetejére teszem a kezem – legalábbis oda, ahol a kobakját sejtem az anyag alatt.
- Nem hiszem, Kiscsillag, az öregek is be tudják festeni a hajukat. Mutasd csak! – mosolygok rá, majd óvatosan leemelem a fejéről a takarót. Nem akarom én bántani, pláne nem leráncigálni róla az épp aktuális pajzsát. – Nem is rossz, jól áll neked ez a szín – dicsérem a fehér fürtöket. Ezekkel és a lila szemeivel egészen hasonlít Shinri-jiire... Meggondoltam magam, mégsem jó ez így. Túlzottan hasonlít az Amatsujikra, így frusztrálna munka közben a jelenléte. :| Pedig Taichou-chan sokkal kellemetesebb társaság, mint bármelyik Amatsuji nőszemély. Na jó, Ane-san se rossz beszélgető partner, amikor épp nincs mélydepresszióban. - De ha nem szereted, tudok adni baseball-sapit vagy kereshetünk neked színes parókát, ameddig kitaláljuk, miért ilyen ^^"" – ajánlom fel gyorsan, mielőtt még komolyan megfontolná, hogy így hagyná az üstökét.
Taichou-chan következő kirohanását nem tudom hova tenni. Zavaró, hogy nem értem, mi a frászkarikáról beszél a kapitányom, mikor Yuko-chan zsargonját már álmomból felverve is bármikor le tudnám fordítani. Az egyetlen, amit komolyan leszűrök a kifakadásból, hogy Nao-channak a haja igencsak kényes téma.
– Szó sincs erről, Nao-chan – borzolom össze észrevételeimnek megfelelően a frizuráját azonnal. - Nincs semmi baj a hajaddal, csak kifakult a színe. Ha nem szeretnél sapit hordani, lo... izé, kölcsönzünk a 12. osztagból lila színű lámpákat, amiknek a fényében a hajad is lilának fog tűnni. Vagy más színűt szeretnél? – nem tudom, hol tárolják, de ha valahol, ott biztosan akadniuk kell színes lámpáknak. Annyi felé kutakodnak, ez biztosan nem lehet hiánycikk!
Jó hallani, hogy kicsi kapitányom ezeken legalább már elgondolkodik a kesergés helyett, így példáját követve én is felegyenesedek, és leporolgatom kedvenc kék színű haorimat, nehogy kosz vagy gyűrődés maradhasson rajta. Ezzel vissza is térek az íróasztalom mögé, hogy lehuppanhassak a székemre, és átadhassam Nao-channak az épp aktuális tervrajzot, amit az érthetőség kedvéért kidekoráltam hiraganákkal, hogy ő is el tudja olvasni – tudom, hogy a kanjik közül még nem boldogul mindegyikkel. Közben elgondolkodom a kérdésen.
- Megoldom egy éjszaka alatt a lámpákat ha arról van szó. Olyan sapkát meg szerintem az Emberek Világában lehet kapni, Taichou-chan, de az nem megy azonnal – a lámpák a könnyebbik ügy, ha kell, akkor nem alszom egyik éjjel. Nem lenne akadály, ilyesmit gyakran játszunk Otoutoval is, na meg az első napomat is valahogy így kezdtem annak idején az osztagnál. Érdeklődve hallgatom a következő kétségbeesett kérdést, de a befejezése előtt egy kopogásra emlékeztető hang zavarja meg a beszélgetést. Ez különös, nem emlékszem, hogy látogatót várnék mára... Ezt Taichou-channak is jelzem, kérdő pillantását látva, és igyekszem nem túlzottan megrökönyödni, amikor visszavetődik a szekrénybe. Hogy nem tarolja el szerencsétlen Katsuo-chant az számomra kész rejtély. Mindenesetre az asztalon lévő papírok között gyorsan a halom aljára rejtem a tervrajzos fotókat, és a hivatalos papírokat teszem felülre, majd érdeklődve pillantok a belépő kölyökre. A felém nyújtott újabb hivatalos okmányköteget átveszem, és gyorsan átfutom, van-e rajta bármi érdekes, majd rádobom az előttem tornyosuló halomra.
– Néha megesik. Meiou Tokiya vagyok, ilyenkor fordulj hozzám bátran – ajánlom az újoncnak. Azt persze nem ígérhetem, hogy mindig itt fog megtalálni, de általában nem megyek messzire. Előbb-utóbb ő is megtanulja a rendet, és hogy végső esetben a szomszédba vezető átjárónál vagy a szomszédban kell keresnie, ha a tetővel nem járna sikerrel. Ha egyik sem jön be, akkor odahaza épp akasztani készülnek valami nemesi nyavalyával, de az már nem osztagprobléma.
A felboruló jegesmedvére felvonom a szemöldököm. Az a játékmackó Nao-chan kedvence, hívjanak 12. osztagosnak, ha ezt a műveletet szó nélkül hagyja. :twisted:
– Ej-ej, nem a legjobb indítás, Shouta-chan... – jegyzem meg, fejemet csóválva a látványra. Szinte azonnal hallom is Taichou-chan torzított hangját, amint leüti a Shouta-chan által feldobott magas labdát. Vétek is volna nem élni egy ilyen lehetőséggel, büszke vagyok rá, hogy észrevette. – Természetesen, már segítek is, Taichou-chan ^-^ – ültetem fel kisebb meghajlás után a jegesmackót az asztalon. Ez remek mókának ígérkezik, pláne kedvenc kapitányom ötleteit elhallgatva. Sajnálkozó pillantást vetek az újonc fiúra, és színpadiasan sóhajtok egyet, amint kapitányunk befejezi beszédét. – A helyedben jegyzetelnék, citromos sütiben nem ismer tréfát! És ha sokat váratod, többszörösét kell hoznod az eredetileg kért mennyiségnek... – toldom meg az elhangzottakat ezzel a kis ferdítéssel. De nem hiszem, hogy Nao-chan nagyon bánni fogja a dolgot. :roll:
Ez egy pillanatra megkérdőjeleződik bennem, mikor takaróba burkolózott kapitányom ismételten kibukfencezik a szekrényből. De hamar feltalálom magam.
– Ajaj, máris rád küldte az egyik emberét – suttogok Shouta-channak, jól artikulálva a szavakat, és közben bizalmasan mutogatva a takarós alak felé, mintha aggódnék, hogy a jegesmackó megláthatja a műveletet. Az egész cirkuszt pedig tovább bonyolítja Katsuo-chan érkezése. Hát ez egyre szórakoztatóbb! Elő is kapom a legyezőmet, hogy azzal rejtsem el a vigyoromat. Győzök nem nevetni a műsoron! Mikor a pillanatnyi káoszon túlteszem magam, összecsukom a legyezőt és széles mosollyal nézek a gyerekekre.
– Elnézést a kis kavarodásért! Eszközölnék egy bemutatást, ha nincs ellenetekre. Ő itt Shiroichi Anao taichou – mutatok a jegesmackó plüssre, elvégre a megkezdett játékot még egy kicsit illene fenntartanunk :roll: – A takaróba bújt tiszt PonPon, a taichou leghűségesebb követője, személyesen – ezen a ponton Taichou-chanra bökök a legyezővel. Remélem, nem sértődik meg rajta, hiszen ő is valami hasonlót kezdett el az előbb. – A fekete hajú fiatalember a 7. osztag kapitánya, Sierashi Katsuo-chan, ez a vörös hajú fiatalember pedig nem más, mint a 10. osztag legújabb tagja, Aoyama Shouta-chan – minden egyes névnél a megfelelő fiúra mutatok, hogy legalább ők megjegyezhessék egymás nevét. Igazán mókás lenne, ha Katsuo-chan is belemenne a kis játékba, bár úgy is szórakoztató lesz a műsor, ha ő nem veszi a lapot. Már megérte ma bejönni, kár, hogy Otouto ezt nem láthatja!
– Most, hogy mind ismerjük egymást, talán tanácsos lenne visszatérnünk a Taichou-chan citromos süteményére, mielőtt a helyzet tovább fokozódna. Nem igaz, Shouta-chan? ^-^ – fordulok a legtermészetesebb mosolyommal az újonc felé.

A képet köszönjük Himének xD

70
Újévi nyereményjáték - 2016 / Re:Karácsonyi KÉPesítés
« Dátum: 2016. Febr. 09, 15:38:05 »

71
10. osztag / Re:Osztag kertje & veteményes
« Dátum: 2016. Febr. 03, 23:26:19 »
Szolgálatra jelel... jelentkezem!

Valójában nem is hülye ötlet Nao-chan szövegelése a beépített ügynök szerepről, korábban is eszembe juthatott volna! A bökkenő csak az, hogy nem tudnának nekem annyit fizetni, beálljak a hivatalnokok közé, pláne, hogy az öregem is ott szolgál. Csak ő önmagában véve duplázza az összeget! Nem hiányzik, jó nekem itt, vagy bárhol máshol. Még a 12. osztagba is szívesebben megyek vissza, pedig ez aztán nagy szó, mert én is tudom, nem vagyok odavaló!
– Nem-nem, erről már lecsúsztunk. A papír szerint, amiről beszélnünk kéne, mától a te osztagodban teljesítek szolgálatot, Taichou-chan ^-^ – remélem, e kevésbé köntörfalazott verzióból már érteni fogja a célzást, de ha mégsem, akkor legfeljebb szórakozok még egy kicsit. Előbb-utóbb csak észleli, hogy áthelyezésről van szó, és már a tízesekhez tartozom. A felhozatalból ez volt a legszimpatikusabb osztag, közel is van a 11-esekhez, és még a szerepcseréinket is gond nélkül fogjuk tudni hozni Otoutoval. Ez utóbbi fontos, mert problémás lenne, ha azonos osztagban lennénk. Sőt, akkor egyenesen értelmetlen lenne!
– Aha, akkor még nem fegyelmezett titeket – állapítom meg a sziklaszilárd tényeket félhangosan. Aki egyszer is kapott egy igazán erőset a vénlány pipájától, az tudja, miről beszélek. Csakis hihetetlen önfegyelmemnek köszönhető, hogy nem dörzsölöm meg azonnal a fejem búbját, ahol legutóbb kaptam attól az eszköztől. Egyszer el kellene rejteni, de olyan helyre, hogy mi se találjuk meg. >.> Az a baj, szerintem akkor találna valami sokkal rosszabbat és még a pipa eltüntetéséért is komolyan kapnánk.
– Hát, ne nagyon kövesd az én példámat, engem Aizen mototaichou büntetésből küldött oda, cirka ötven évre. Azóta szórakozásból járok vissza, és nem mondanám, hogy Yuko-chan önként enged be, de eddig még nem talált ellenem terhelő bizonyítékot :roll: – csak a trükkjét kell ismerni a dolognak, például ajánlani valami olyat, amire nem tud nemet mondani. Ehhez persze nem árt ismerni az érdeklődési körét és kutatási anyagait. Azt nem volt egyszerű megszerezni, de azóta is eszi a fene, hogy nem tud megszabadulni tőlem, bár szerintem nem is akar, túl jól szórakozik ő is a kölcsönös vérszívással. – Ácsi-ácsi, miért is jársz te a 12. osztagba? Csak nem titkos kémtevékenység, hivatalos papírokkal megerősítve? – legyezőmmel takarom szórakozott vigyorom. Egyértelmű, hogy nem erről van szó, vagy ha mégis, élvezet lesz nézni, ahogy kiül Nao-chan arcára a kétségbeesés amiatt, hogy lebuktattam. Máris túlzottan jól érzem magam errefelé, élvezet lesz itt szolgálatot teljesíteni, ameddig ez a lányka a kapitány. 8)
– Remek, megjegyzem! És mondd csak, mit szeretnél születésnapodra? – ez igencsak fontos kérdés, legalább tudjam, mivel lehet bevágózni a leányzónál. Rém rossz lenne, ha nem jönnék ki a legújabb kapitányommal, nem szeretnék újabb áthelyezési procedúrát. Így is sok helyen megfordultam már, kell végre egy kis nyugalom, hosszútávra. – Nem tudom, Kiscsillag, mire gondolsz pontosan? – érdeklődöm elgondolkodva, mert sajnos nem igazán sikerült rájönnöm, mi is járhat abban a furmányos kis kobakjában. Tőlem a két születésnap idegen, mert én emlékszem a sajátomra, fura is lenne ha nem, de aki emberként is élt, az vajon az ide kerülését, vagy az igazi születésnapját ünnepli? Ez voltaképp érdekes felvetés, csak még kicsikét korán van hozzá.
De legalább haladunk a menekítő tervvel, és végre kiderül, merre találhatok ásót az osztagban. Valahogy kis kell iktatni a papírokat.
– Szerintem hozhatunk párat. Attól nem kéne osztódniuk, hogy hozzájuk érünk – legfeljebb akkor, ha felgyújtjuk őket, de ugyebár éppen ezt szeretnénk kiküszöbölni. Az sem okozhat gondot, hogy föld kerül rájuk, mert nem megsemmisíteni akarjuk őket, csak eltemetni. :roll: – Tudom, amiatt kértem az áthelyezésem – bólogatok a Tankchin nevű shinigami kinevezésére. Gyanítom, hogy Nao-chan szavajárásában ez Tenkai-chan jelölése, mert sok más T-betűsről nem tudok, akit kineveztek kapitánynak. Sajnálatos módon nem tudom a nálamnál jóval fiatalabb rokont komolyan venni, így jobbnak láttam elpucolni abból az osztagból, mielőtt még ebből probléma lehetne. – Ha ennyire bánt, szívesen segítek megtréfálni. Tudod, hogy ebben mester vagyok – cinkosan rákacsintok új kapitányomra. Felettébb élvezetes változás lenne, ha a saját kapitányom a társam és nem az áldozatom lenne a legújabb trükkjeim kivitelezésében.
– Remek! Már várom a találkozást Hayate virággal! – nem igazán tudom, mire számítsak, de Taichou-chan nagy becsben tartja a növénykét, úgyhogy valószínűleg fontos, hogyan viszonyulok hozzá. A következő kérdésen úgy teszek, mintha elgondolkodnék. – Nem is tudom... miért ne? A papír is a 12. osztagtól származik – vagy majd legfeljebb kölcsön veszünk használatra néhány vegyszert tőlük, amit felhasználhatunk a növényeink okosítására. Előttem most leginkább az lebeg, hogy eltűnjenek ezek a nyavalyás papírok.
– Igen, ezek túlzottan árulkodó nevek lennének. :/ Mit szólnál növényiskolához? – végül is azt akarjuk, hogy okosabbak legyenek a növények, vagy nem? Majd csórok kölcsön veszek rá doppingszert a szembeszomszédoktól. És persze ezzel meg is érkeztünk az engem leginkább izgató kérdéshez. Még jó, hogy Taichou-chan tudja, mire vagyok kíváncsi és pontosan azt válaszolja, amit hallani szeretnék. Tökéletes! Ebből az osztagból engem már ki nem penderítenek!
– Efelől nyugodt lehetsz, Nao-chan. Az elmúlt évszázadokban pontosan megtanultam, hol vannak a határok, és éppen ezért mindig csak óvatosan lépem át őket, ha rosszban sántikálok – kacsintok a kapitányra, hogy tudja, rám aztán számíthat az osztagháborúban, és még büntetésbe se sodrom magunkat, merthát ugyebár pontosan tudom, mi az, amiért még hivatalos úton nem lehet ütni, de a másik oldal pont idegbajt kap tőle. Jó lesz ez, én már érzem. – Mennyire kapok szabad kezet az ügyben, kedves Taichou-chan? Csak hogy véletlenül se okozzak neked kellemetlenséget – ettől még meg fogom valósítani minden felmerülő ötletemet, mert miért is ne? De jobb tudni, mi az a pont, ameddig még beavathatom a kapitányt és hol kezdődik az, amiről már nem kell tudnia a leányzónak.
Halk, erőltetett nevetést hallatok viccelődésére. Nem szeretném megbántani a lánykát, bár tény, hogy ez a szóvicc eléggé gyenge volt. Majd megtanítom, hogyan kell viccelni, de nem most, mert egyrészt ma van az első napom, másrészt pedig elég komoly éjszaka áll mögöttem!
– Gyerkőcök előtt nuku illegális akció, mert harap az anyjuk. Vettem – mondom vissza az intelmek lényegi részét, legalábbis amit felfogtam belőle. A pipa is bőven nagyot koppan, nem hiányzik, hogy az ásó fém részének a lenyomatát is megszerezzem a fejemre. A-a, még mit nem! A kívánt eszközt viszont magamhoz veszem, addig sem tud engem támadni, ameddig nálam van.
– Nos, drága Nao-chan, mindenek előtt kiszemelünk a faiskolánknak egy parcellát – fordulok a kert irányába, hogy körbekémleljek, hol volna igazi. Most aztán tényleg komposztnak kell használnom a papírhalmot, de erre azért nem használnám a cseresznyést, az már kétszáz éve is ott volt, nem akarnám, hogy a kísérletezésem miatt véletlen baja essen. Azért a vén csoroszlya meg is ölne, pedig elvileg a testőrség rokona! Na szóval, lényeg a lényeg, cseresznyés tabu, arról Nao-chant is bármikor hajlandó vagyok lebeszélni. – Ha engem kérdezel, valamelyik virágágyással kezdeném, aztán majd ültetünk fölé néhány virágot, mondjuk nárciszokat – hm, ez egész jó ötlet, még illene is az osztagimázshoz és nem lenne gyanús. Zseni vagyok, még enyhén alkohol utóhatásos állapotban is, ez tagadhatatlan. 8) Bár a kicsi lány még nekem is feladja a leckét a kérdéseivel.
– Hát ezt nem tudom, Taichou-chan – dörzsölöm meg tarkómat tanácstalanul, miközben a fal felé vizslatok, a cseresznyésen túl. – Ha ügyesen csináljuk, még gyorsabban és okosabbak is lesznek, mint a 12. osztagosok – ami nem lenne nehéz, mert náluk az elmélet, a szerek összetevője és konkrét hatása, na meg az elvi kérdések is fontosak, amikkel nekünk nem kell foglalkoznunk. De ettől még nem ártana azért minimálisan odafigyelni a következményekre. Majd megoldom és ügyes leszek. – Te mit gondolsz, Nao-chan, hova ássunk virágágyást és növényiskolát? – azért a helyszín eldöntése mégiscsak az ő hatásköre, elvégre ő a kapitány, neki kell ezt kitalálnia. Meg ekkora felelősséget én nem viszek.

72
12. osztag / Re:Megfigyelő részleg tornya
« Dátum: 2016. Febr. 03, 22:30:46 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Le sem tagadhatná, mennyire bántja, hogy az imént letettem a lélekmobilt, magyarázatát hallva pedig jobbnak látom, ha inkább némán, rezzenéstelen arccal elsüllyesztem öltözetem egyik zsebében a szerkezetet. Ennek persze az az első számú oka, hogy ez egy újabb fajta modell, így hitelesebben haladhatunk a korral ikeröcsémmel, ráadásul teljesen díjmentes a beszerzése Yuko-chan kirohanásainak hála.
Elismerően füttyentek, mikor még megismerkedésünk másodpercre pontos dátumát is visszamondja – megjegyzem, én magam nem tudtam volna ennyire pontosan visszaidézni, tekintve hogy már az osztagbeli tagságomat is elég nagy büntetésként éltem meg, a robbanásveszélyes kölyök mellé helyezés pedig külön kínzás volt a kapitány részéről. Bár azóta meg egészen hiányzik az, hogy a vérét szívhattam. Nem tagadom, ő az oka annak, hogy mai napig visszajárok ehhez az osztaghoz, és kizárólag az ő őrületbe kergetése boldogítása a célom azokért a kellemetlen kellemes órákért, amiket egykor képes volt okozni számomra a kísérletezéseivel, ugráltatással, robbanó berendezésekkel, és persze legtöbbször csak véletlenül csúszott meg a kezem egy-egy kábel összekötésénél, vagy a robbanóelegyek adagolásánál. :roll: A romokat persze akkor is ketten kellett volna feltakarítanunk, de az esetek többségében jobbnak láttam egy gyereket nem túl közel engedni a veszélyes anyagokhoz. Nem biztos, hogy így kellett volna látnom, felettébb elkényeztetett felnőtt nőszemély lett, aki inkább basáskodik, mint hogy a helyzetét értékelje.
– Nem azt mondtam, hogy elfelejted, mindössze azt, hogy a felháborodás oka igencsak elévül addigra, Cica :roll: – szemeimet is forgatom ezen abszurd szavak hallatán, elvégre csak a mai nap folyamán igen sok mindent elfelejtett. Meglepő, hogy csak a rövid távú memóriájával akadnak problémái, és bizonyos véleményezéseit hallva el kell fojtanom egy-egy mosolyt. Ettől még nem lankadhat mellette a figyelmem, mert jelen pillanatban ön- és közveszélyes.
– Hát, amilyen szétszórt vagy én már azt is kétlem, hogy eszedbe jutott volna kézzel tompítani – morgom félhangosan hálátlanságára, de persze megvan az esély rá, hogy ezt már nem hallotta. Lehet, jobb is volna, kevesebbet tudna feleselni. Betegen még házsártosabb sárkány, mint egyéb esetekben, ami a maga módján szórakoztató, kivéve ha a szent Lelkek Királyának sem lehet bármiben is jobb belátásra, vagy egyáltalán belátásra bírni, mert minden áron megy a saját logikátlan ötletei után. Mindenesetre kárpótol ezért a kis hibájáért, hogy a tollát sikerül megszereznem. Arckifejezését látva a sikertelen visszaszerzési kísérleténél nem tudok megállni egy mosolyt. Roppant szórakoztató ezzel az ábrázattal, így szinte dobja magát, hogy incselkedjek vele.
– Oh, ugyan, Yuko kedves. Mindketten tudjuk, hogy roppant megnyerő és ellenállhatatlan vagyok, hiába tagadod. De utóbbi esetben bármikor kerítek neked egy csinos hölgyeményt, aki vonzó mivoltomról biztosít :roll: – gyenge lábtaposási kísérletére igyekszem nem elnevetni magam, ezzel a korábbival így is megadta már a kellő szórakozást. Replikájára a haldoklását illetően csak szemeim forgatom. Meggyőződésem, hogy túldramatizálja a dolgot. – Akkor nyugodt lehetsz, túléled. És majd józan ésszel megírod a végtestamentumod – hagyom rá a dolgot, ha annyira végrendelkezni akar. Ez nem bizonyít semmit, ráadásul ha kicsit is magánál lenne, nem azért kereste volna a tollat, hogy írjon vele, hanem hogy elkészítsen egyet azok közül a hologramos felvételek közül végrendelet címszóval... Vagy ha ez még itt is túlzottan sci-fi, akkor diktafonért kellett volna nyúlnia, hogy a hangját rögzíthesse. Teljesen irracionális a viselkedése. – Aha, ellenőrizted. És mondd csak, ezért voltál ellenőrzés közben tanácstalanabb, mint ők? – tusé! Erre mondj valami hihetőt, Yuko-chan! Azzal, hogy nem néz a szemembe, önkéntelenül is nekem ad igazat. Azt a készülő pszichológiai papírját máris dobhatja a kukába, ha az egyszerű testbeszédére is képtelen odafigyelni. Vagy megkönnyíthetné mindkettőnk életét és beismerhetné, hogy betegen ágyban lenne a helye. :roll: – Továbbra sem haldokolsz, de a jelenség ettől még normális. Betegségnek hívják – sóhajtok lemondóan újabb makacs kifogására. Aminek persze megint nincs sok értelme.
Sejtettem én, hogy a kis ijesztés meghozza a hatását, és Yuko-chan ezután kevésbé fog kapálózni a karjaimban. 8) Bárcsak mindig ilyen egyszerű lenne bánni vele! Bár őszintén megvallva, élvezem heveskedéseit, de ettől még nem mondhatom, hogy a mostanihoz hasonlatos helyzetek nem kedvemre valók.
– Sosem dobnálak le szándékosan, Yuko-chan ^^ – veszem elő legártatlanabb mosolyomat. Az igazság persze az, hogy azért egy jól kipárnázott ágy fölött igenis leejteném, méghozzá a puha anyagok tetejére. Erről persze jelen állapotában jobb is, ha nincs tudomása, mert csak még jobban elővenné a hipochondria, ami már így is egy eléggé kellemetlen jelenség. Utólag nem csodálom a lépcsőházban ücsörgő tisztek sorát sem. Szegények, egyik-másik eléggé idegösszeroppanás-közeli állapotban leledzett. Még szerencse, hogy Onodera-san segítségemre van a Sanseki kiiktatásának ügyében. Sajnálatos módon ehhez az említett személy minden sápítozását is figyelmen kívül kell hagynom, már csak saját céljaim elérése végett is. Oh, az a fránya önös érdek! :roll:
– Ugyan, mi kéne nekem a fiókodból a kulcson kívül? Írsz esetleg egy titkos naplót, amiben szerelmet vallasz? – hangsúlyomból is érezhető, hogy ezt a gondolatot roppant mulatságosnak találnám, s nem különben szórakoztat az a tény is, hogy semmit nem vághat hozzám, ha nem akar leesni. Jelenlegi erőnlétében legalábbis kétlem, hogy fél kézzel tartani tudná magát kellő stabilitással a manőver kivitelezéséhez. Bár az is igaz, hogy élelmesebb női személy már rég megharapott volna a szabadulás reményében, így azt hiszem, nyugodtan feltételezhetem belátását az igazamat illetően.
– Kérlek – forgatom szemeim üres fenyegetése hallatán. – Csak a részlegeden kismillió alkalmad lett volna a kiiktatásomra, amit elmulasztottál. Ne is tagadd, hogy te is ragaszkodsz hozzám, Cicám – igyekszem nem túl látványosan nevetni a dolgon, mielőtt szegény leányzót teljesen az őrületbe kergetem. Nem volna tisztességes, tekintve hogy a megfázása már elintézte a munka oroszlánrészét helyettem. :/ Így nem is lenne élvezet. Annyira. Azért így is szórakoztató a bosszantása, csak a megszokott visszavágásai maradnak el, ettől pedig hiányérzetem van.
Kisebb bűvészkedés kinyitnom az ajtót, amit persze nagyban megkönnyít, hogy ezúttal nem kell külön kérvényt benyújtanom az együttműködésért. Legalább ennyiben hajlandó segíteni, amit azért örömmel veszek. Odabenn körülnézve nem is tudom, mire számítottam. Talán nagyobb rendre vagy összeszedettségre, azt hiszem. Bár az egyéb íróasztalai sem a kényszeres rendezettségről híresek. Lábbal lököm be magunk mögött az ajtót, hogy aztán kényelmesen odavihessem a nőt az ágyához, és igényei szerint végre szabaduljon tőlem. Arra nem számítok, hogy még ő ránt vissza, ráadásul úgy, ahogy. O.o
– Biztosíthatlak, hogy tárgy nem fog eltűnni ^-^ – ha még sokáig zrikál, bizonyos dolgokra nem esküszöm meg, bár elég lehangoló lenne a tudat, miszerint alig van magánál. Ez meg azért nálam is átlép egy bizonyos határt. Tüsszentésekor fancsali képet vágva húzódom el. Így még nekem sincs hangulatom a vérét szívni, ha csak ketten vagyunk. Bár a logikus gondolkodást még mindig nélkülözi. Kérését figyelmen kívül hagyva inkább körülnézek – ugyan arrafelé, mint mondja, csak mégsem :roll: - hátha találok valami alkalmasabbat számára. Mondjuk amit nem fúj el egy tüsszentéssel, vagy annak végtermékével nem mossa szét rajta a tintát. – Úgy hozzám nőtt, inkább megtartanám – jelzem tettetett szomorúsággal a tollra vonatkozó kérésére. Eközben persze előveszem az íróeszközt és leteszem az asztalára. Az ott lévő tablet például tökéletes arra, hogy írjon rajta egy végrendeletet, az érintőképernyőre való tollal pedig még alá is írhatja.
Már vinném is vissza neki az eszközt, mikor meghallom a következő okfejtését. Ami azt illeti, viselkedése kezdi a frászt hozni rám is, így mikor felém nyújtja a kezét, azonnal odalépek hozzá, a készüléket az ágy melletti asztalra helyezem és inkább megfogom a kezecskéjét, mielőtt kiesne az ágyból.
– Örülök, hogy ma ennyire tetszenek, Kedves. Majd legközelebb hozok is neked egyet ^-^ – azt nem tudom, hogy kora tavasszal honnan fogok neki hortenziát szerezni, de megoldom. Óvatosan végigsimítok az arcán, hogy ellenőrizzem, mennyivel melegebb a kezénél. Tűzforró, míg ujjai jéghidegek. Hát ez nagyszerű. :| Ha időben bevesz egy lázcsillapítót, nem lennének lázálmai. – Nagyon megharagszol, ha egy kicsit felültetlek? – teszem fel a kérdést, de már húzom is feljebb, hogy minimálisan alá tudjak polcolni nehogy vastagabb párnát és ne legyen teljesen vízszintesben, ha visszafekszik. Csak nem kapna levegőt, rövid távon, jobb a békesség. – Már meg is vagyunk. Jobb egy kicsivel? – valószínűleg a feje is kevésbé fáj ebben a pozitúrában. Voltam én is beteg valamikor, egy picit még emlékszem, milyen is lehet. Viszont valahogy le kéne vinnem a lázát, ha nem akarom, hogy perceken belül elájuljon. Emellett meg ott van az a tény, hogy egyedül hagyni sem merem, csak ülni mellette az ágyon, mert jobban esik, ha szemmel tarthatom.
– Mondd csak, tudósok gyöngye, tartasz az irodádban kamilla teát? – érdeklődöm halkan, hiszen itt már nem szükséges a teljes laboratóriumi részleg tudtára adnunk, mi is a párbeszédünk tárgya. Ha értelmesen felel, talán itt merem majd hagyni annyi ideig a tablettel és egy szövegszerkesztő programmal, hogy kerítsek hideg vizes borogatást a homlokára és főzzek neki egy kamillateát. Aztán esetleg arra is lehetne időm, hogy összeüssem neki azt az Ane-santól tanult hathatós orvosságot, aminek jobb is, ha nem tudja, mik az alapanyagai. :|

73
Archivált küldetések / Re:Univerzális invertáció
« Dátum: 2016. Jan. 18, 23:11:00 »
Meiou Tokiya, avagy a Zanpakuto

Név: Onibi – Lidércfény
Típus: tűz
Parancs: Otoshiirero! – Vezesd félre!
Kinézete szellem alakban: Ami mindenképp furcsa számára, hogy vörös haja még az eredetinél is hosszabb, két helyen arany ékszer fogja össze, hogy ne akadályozza. Alapvetően kék árnyalatú, ízlésétől abszolút elütően sok rétegű, nemesi öltözéket visel – Ao Hououza szerint végre úgy öltözködik, hogy az a származásának megfeleljen. Illetve feltűnő még a 9, halványkék árnyalatú rókafarkinca, ami jelképezi, hogy ha akarná, kardszellemként egy kilencfarkú róka alakját lenne képes felvenni. Ez különös módon még tetszik is neki, a sok réteg ruha miatt azonban kevéssé tudja értékelni ezt a kifordult helyzetet.
Fegyveralak: egy hagyományos tsurugi, lakkozott gálickék hüvellyel.

Shikai alak: a parancs elhangzása után egy su yari alakját veszi fel. Pengéjének hossza egyezik egy naginata pengéjének hosszával, azonban a su yari pengéje egyenes, kétélű. A pengét kékes tűz veszi körbe, azonban ennek hatása a támadástól függ. Ez a fegyvertípus Ao Hououzának is megfelel, ugyanis ő is a szálfegyverek híve.
Fegyverekről infó >>itt<<.
Támadásai:
- Himitsu – Titok: bármikor aktiválható technika, kifutási idő nélkül. Lényege, hogy a penge körüli láng, a zanpakuto szellemének aktuális szeszélyétől függően fejti ki hatását az ellenfélre vagy annak fegyverére. Ez lehet egy egyszerű szikra, kisebb tűzijáték (ami azért a másik keze vagy teste mellett felrobbanva nem kellemes), komolyabb égési sérülés, vagy maró hatású, kiolthatatlan görögtűz.
- Kitsunebi – Rókatűz: a másik technikával akár párhuzamosan is alkalmazható, használatához mindössze a yari helyével egy kört kell rajzolni a levegőben, ezzel egy kék tűzlabdát lehet létrehozni, amit egy suhintással kell a célpontra küldeni. A tűzlabda minden esetben robban, kiolthatatlan görögtüzet hagyva maga után, azonban ebben az esetben a tűznek nincs maró hatása. 

Ao Hououza, a Shinigami

Kinézet: Nyúlánk, 170 cm magas, ugyanakkor rendkívül nőies alakkal megáldott hölgyemény. Hosszú, gálickék haja miatt már megjelenésével magára vonja a környezete figyelmét, ennek nagy részét feltűzve hordja, amit fehér szalag rögzít. Egyfajta felsőbbrendű elegancia sugárzik belőle, amire szigorú tekintete is ráerősít. Vörösen ragyogó szemeivel ha tiszteletet nem is tud parancsolni, afelől kétséget sem hagy, hogy ha pillantással ölni lehetne, bárki halott lenne, aki kihozza a sodrából.
Mivel saját ruhái elég keveset takarnak, ezeket szinte azonnal lecserélte egy fekete kimonora, amit fehér obival köt át a derekán. Valamint forgatójának hortenzia mintás kék haorijával toldotta meg az összeállítást, ha már egyszer ebben a világban kell boldogulnia Tokiya helyett.

Jellem: Szigorú és kritikus szemléletű nő, meggyőződése, hogy mindent meg tud oldani egyedül, a saját módszereivel. Éppen ezért Tokiya tanácsait általában vagy figyelmen kívül hagyja, vagy a tökéletes ellentétét csinálja, nehogy neki kelljen igazat adnia. Nem szeret fejjel menni a falnak, jobban szereti ha előbb fel tudja mérni a helyzetet, ugyanakkor ha valaki felbosszantja, egy pillanatig sem gondolkodik a megtorlás módszerein, hanem cselekszik. Bár nagyon igyekszik megőrizni a hidegvérét, ez nem mindig sikerül neki, a tűrőképessége igencsak véges. Roppant érzékeny a személyes terére, nem sokakat enged magához egy bizonyos távolságnál közelebb. Ennek átlépését először szóban jelzi, utána megpróbálja hátrébb tessékelni az illetőt.

Vissza szeretne-e változni?: Aktuális hangulatától függ. Alapvetően jól érzi magát shinigamiként, legalábbis mindaddig, míg nem találkozik a többiekkel. Társaságban nagyon hamar rájön, miért is jobb neki zanpakutoként: akkor elég egyetlen idiótát elviselnie, úgyhogy inkább az igen felé hajlik.


/ / Mielőtt bárki kérdezné: képek nem sajátok, hanem átszínezett mangaképek ^-^ / /

74
10. osztag / Titkos átjáró a 11. osztagba
« Dátum: 2015. Dec. 29, 22:25:23 »
(Nem annyira)
Titkos átjáró a 11. osztagba
Az osztag sakura fáin is túl, 10. és 11. osztagok területét elválasztó falon található egy szabályos, kör alakú átjáró, melyet erről az oldalról újonnan telepített bambuszerdő határol.
Az átjárót a Meiou-ikrek ütötték, amikor a szomszédos osztagokba kerültek, és nem volt kedvük megkerülni mind a két telket egy találkozóért, miközben a falon át gyorsabb lenne az útvonal. Miután a kapitányok nem mutatták jelét, hogy bánnák ezt a kis ajtót osztagaik között, a lyukat szabályos körré formázták, levakolták, és a 10. osztag oldalán bambuszokat ültettek köré. Ez utóbbi Nao-chan ötlete volt. A fal másik oldalát a 11. osztag kapitánya ékesíti a kedvére való virágokkal – saját érdekedben ezekre vigyázz, ha átruccannál a szomszédba, mert ha kárt teszel bennük, a főkapitány sem menthet meg a Kenpachi haragjától!
A fal innenső oldalára visszatérve, a faltól 1-2 méternyi távolságban, a bambuszok között egy pavilon található, mely a rossz időtől hivatott védeni az alatta lévő hintaágyat és a hozzá tartozó alacsony kis asztalt és kerti székeket. A hely ideális egy-két ital elfogyasztására, relaxálásra, családi piknikre. A szomszédból bárki bátran áthívható pihenni, ám ha viszonzásul zanjutsu edzésre hívnak kedves szomszédaink, ajánlott elfogadni az ajánlatot, nehogy sértődés legyen a vége! A látogatás a 11. osztagba megengedett és támogatott, a garázdálkodás és rongálás odaát viszont mindkét oldalról megtorlást von maga után, mert a jó szomszédság feltétele, hogy tiszteljük egymás tulajdonát. ;)
A bambuszerdőben kész labirintus lett kialakítva. Különböző kidolgozott utak tekeregnek céltalanul, gyakran még a kikövezetlen ösvények is vezetnek valahová. Az egyik ilyen titokzatos úton lehet eljutni a bambuszok közé rejtett épületbe. Az épület teljesen fel van szerelve. Van benne konyha, fürdő, nappali, hálószoba, így akár hetekig kényelmesen el lehet élni itt annélkül, hogy a halálistennek ki kéne tennie a bambuszerdőből a lábát. Kis kertjében még egy tó is található.
Erről a titkos helyről csak az osztag tagjai tudnak, kiknek tilos tovább adnia az információt. Külsősök között is igen kevesen ismerik a helyet. Érdekesség, hogy itt még térerő sincs! Így ez a leginkább pihenésre alkalmas hely az osztagban. Erre a helyre még a kapitányi és hadnagyi irodából induló, földalatti titkos alagút rendszerből is el lehet jutni ide.
További érdekessége még a bambuszrengetegnek a betelepített pandaállomány, amik itt élnek Dansouko Kirihitoha közbenjárásának köszönhetően.

75
Soul Society / Re:Az Amatsuji-ház urai
« Dátum: 2015. Nov. 26, 23:40:31 »
Elégedetten nyugtázom, hogy a telepátiánk működik, és Otouto is pontosan ugyanarra gondolt az imént, mint jómagam. Bár ez csak természetes, hiszen mindig is tökéletes szinkronban voltunk, amikor pedig nem, akkor is kiegészítettük egymást, tehát végső soron az agyunk egy rugóra jár. 8)
Nagy kár, hogy nem tudunk belemenni a részletekbe, és ráadásul még ahhoz is kódfejtő kellene, hogy megértsem ikeröcsém félkezes mutogatását, mikor a jelrendszerünk tökéletes volt mindig is. Nem értem, miért keveri a kétkezes verziót az egykezessel, így nem lehet érteni semmit. Direkt az efféle esetek miatt csináltuk meg annak idején egy kézre is. :/
– Yare-yare, Hanabi-chan, hiszen már meséltük, hogy ez a második otthonunk. Még saját szobánk is van itt, mert Ane-san olyan figyelmes! – folytatom ikeröcsém megkezdett mondandóját, miután a veszélyt sikerült hárítanom a gazzal kapcsolatosan. Nem is tudom, miféle szárított gyógynövény lehet az, de valamire csak jó. Majd ha érdekel is, biztosan megkérdezem! – Igazán nem hibáztathatsz minket, amiért besegítünk a házimunkában, ameddig Youko-ane nincs itthon. És mivel Akira-chan is szolgálatban van, valakinek meg kell főznie a vacsorát – tárom szét kezeimet ártatlanul. Végülis nem hazudok... akkorát. A remete-korszaka alatt nem egyszer főztem én Ane-sanra, és Otoutoról is tudom, hogy házas évei alatt remekelt a konyhában. Azt nem tudom, azóta milyen, elvégre odahaza nem kell magunknak megoldanunk a kosztot, azt kapjuk. De a nemesi életnek ez egy igen szép velejárója, amiről nem is kívánnék lemondani. Kivéve, ha Ane-san megközelítené a konyhát. :| Akkor inkább felcsapok mesterszakácsnak, csak ne kelljen megennem, amit főz!
– Otouto jól mondja. Sosem lehet tudni, ki a titkolt elmebeteg – bólogatok ikeröcsém szavaira, hiszen ebben a témában egy percig sem ismerünk tréfát. - Szóval ha valaki csak picit is gyanús, vagy gyanúsan kedves, azonnal szólj ^-^ – kérem kedves kishúgunkat biztató mosollyal az arcomon, elvégre nekünk bármikor bármit elmondhat! Aztán majd mi eldöntjük, az udvarló alkalmas-e egyáltalán arra, hogy szóba elegyedjenek egymással. Ezen még az a tény sem változtat, hogy áthelyezték a 12. osztagba, hiszen remek kapcsolatokkal rendelkezem és rendszeresen látogatom azt az egységet. 8)
Nincs is mit hozzáfűznöm Otouto mentéséhez, tökéletesen egyetértek minden részletével. Idősebb testvérekként mindig tudjuk, merre találhatjuk a húgainkat, és még arra is csalhatatlan szimatunk van, hogy elkapjuk az illetéktelen suhancokat, mielőtt a lányok egyáltalán megneszelnék, hogy valaki szemet vetett rájuk.
– Ha Oni-chan csúnyán viselkedett, megígérem, hogy megemlegeti ^-^ – mosolygok azonnal kishúgunkra, miközben Otouto megfelelő ajándék után kutat. Hanabi-chant átkarolva szabad kezemmel mutogatom is ikeröcsémnek, merre találja a virágot. De valamiért egyáltalán nem hajlandó tudomást venni a jeleimről, pedig ketten fejlesztettük ki a kódnyelvet! Mivel igencsak gyanús lenne, ha homlokomra csapnék, erről lemondok, és inkább folytatom megkezdett beszélgetésünket.
– Akira-chan kérte, hogy ha erre járnál, adjuk oda neked. Szárított gyógynövények, remélte, hogy örülsz majd neki. Otoutoval segítettünk neki kiválasztani őket, de sajnos a nevükre már nem emlékszem ^^” – nem is ferdítek akkorát, az ilyenekből egész zsákkal tartanak idehaza, és még valami füveskertben termesztenek is, szóval biztosan nem bánják, ha Hanabi-chan megtart egy csokorra valót belőlük. :roll: Őt ismerve talán még jobban is díjazza, mint a friss növényeket, bár sosem lehet tudni.
– De hol is tartottunk? Miféle küldetésen jártál? Merem remélni, hogy rendesen vigyáztak rád, mert ellenkező esetben elbeszélgetek a küldetés vezetőjével – fogadkozom azonnal, hiszen akárhova is ment, a megfelelő védelméről gondoskodni kellett volna, elvégre főnemes. Ha ez elmaradt, kénytelen leszek újabb tételt írni Mitsu-chan számlájára, és felírni a listámra egy újabb nevet a küldetésük vezetője képében.

Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7