Anida nem jelent a meghívásra, de engem ez egy cseppet sem zavart, bár talán csak annyira, hogy így páratlanul vagyunk, ezért valaki mindig csak figyelni tud. Mondjuk abból is lehet tanulni, megfigyelni, hogy a másik, mit hogy csinál, amiből akár el is leshetünk néhány dolgot, amivel előrébb lendíthetjük a saját fejlődésünket. Mondjuk, ha úgy vesszük a figyelő fél általában Eliana-sama lesz, hiszen neki nem kell gyakorolni, mert ő tanít minket, így csak rövid ideig leszünk pár nélkül, mi tanulók.
Kérdésemre, hogy a korábbi edzéshez hasonlóan, most is a mozdulat kivédése következik-e, meg is kaptam a válaszomat. Bár egy kicsit nyakatekert lett, de leszűrtem belőle a lényeget, hogy itt nehezebb dolgunk van a kivédésnél, mint korábban. Egy bemutatót is tartott Adrián segítségét kérve, hogy megmutassa a kivédési módokat. Figyelmesen néztem és raktároztam el magamban az információkat, de gondolkodóba is estem, hogy én vajon hogyan csinálnám ezt a kivédést.
- És az milyen lenne, ha mondjuk, mielőtt a nyakam köré kulcsolnák a karjukat, a kezeimet a nyakamhoz rakom, így talán lenne lehetőség kitörni a szorításból? - hozakodom elő az ötletemmel, miután végignéztem Eliana-sama kivédési módszereit. Nem tudom mennyire használható az ötletem, hiszen még csak most gondoltam ki, nem próbáltam ki élesben. De logikusan átgondolva, ha kívülről nem is tudnám szétfeszíteni a karját, belülről könnyebb erőt kifejteni kifelé. Vagy, ha nem is menne ez a kiszabadulás olyan gyorsan, akár ki is lehetne közben támasztani a lábamat, hogy ne hagyjam a földre fektetést az ellenállásom alatt.
Miután Eliana-sama bemutatta kivédéseket átadta nekünk a terepet, hogy most rajtunk a sor. Mivel eddig Adrián Eliana-samával próbálkozott a mozdulat végrehajtásán, ezért logikus volt számomra, hogy most valószínű a kivédést szeretné gyakorolni, ezért vállalkoztam a másik szerepre. Kezdetnek nekem meg is felelt ez, hiszen így testközelből tapasztalhatom meg a kivédést. A normál mozdulatban különben sincs nagy nehézség, ha elég gyorsan és precízen hajtom végre, már csak a célponton múlik, hogy sikerül-e. Vagyis tényleg tökéletes volt ez számomra, hiszen amúgy is meg akartam figyelni Adrián mozdulatait, de persze a mozdulat tökéletes végrehajtására is odafigyeltem.
Amikor rajtam volt a sor, hogy a kivédést kipróbáljam, Eliana-sama által mutatottakat kíséreltem meg leutánozni, vagyis először egy hátrafejeléssel próbálkoztam, majd egy lábra lépést és egy hasba könyöklést is megkíséreltem. Majd hogy egy kicsit el is térjek a látottaktól, mielőtt Adrián megszorította volna a nyakamat, Eliana-sama saját mozdulatához hasonlóan, leguggoltam, de nem próbáltam meg kirúgni a lábát, hanem egyszerűen felálltam és felé fordultam, távolságot tettem közénk és végül támadó állást vettem fel.
Ezt a gyakorlatot egyelőre félre tettük, később is tudjuk még gyakorolni és természetesen fogom is, mert ilyen rövid idő nem elég, hogy hibátlanul menjen minden alkalommal. De az alapokat ezzel lefektettük, amire már könnyebb építkezni, így már van mire támaszkodnom, és ha meg is akadnék valahol ott lesz Eliana-sama, akitől bármikor tudok segítséget kérni.
- Hai! - reagáltam, amikor haladtunk tovább a következő mozdulatra és ezúttal az én segítségemet kérte Eliana-sama. Nem is ellenkeztem, egyből közelebb mentem és végighallgattam, hogy mi lesz ezúttal a feladat. Nem tűnt bonyolultnak egy egyszerű oldalba rúgás kivédése, de néha az alapok gyakorlása sem árt meg, valamikor azzal is sokat haladhatunk előre.
Úgy tettem, ahogy kért Eliana-sama, vagyis megcéloztam az oldalát és próbáltam megrúgni. Felesleges lett volna visszafognom magam, hiszen egy espada a célpontom, így nem is tettem, mert tudtam, hogy így is úgyis ki tudja védeni a támadásomat. Nem is csalódtam Eliana-samában, egyszerűen kivédte a rúgásomat, majd hátrébb is lökött, amire majdnem elvesztettem az egyensúlyomat és a földre kerültem, de még éppen sikerült talpon maradnom. Rúgása viszont, ami ezután következett és pont az orrom előtt állt meg, elég szellőt keltett, hogy a nemrégiben megtartott egyensúlyomat most ténylegesen elveszítsem és hátsómmal a földre érkezzek meg.
- Kezded a rúgást? - felkeltem és beálltam Adriánnal szembe, hiszen most vele kell gyakorolnom, így megkérdeztem, hogy ő akarja-e kezdeni a támadást. Ha beleegyezett, akkor felkészültem a fogadásra és egyszerűen megragadtam a lábát és visszalöktem neki, majd egy ütést imitáltam a képébe, de mielőtt eltaláltam volna, megállítottam. Az elején még nem adtam bele sok erőt a gyakorlatba, inkább arra fókuszáltam, hogy ráérezzek az ízére. A hárítás után vártam egy kicsit, majd én indítottam egy rúgást, minimális erőkifejtéssel.
Amikor érkezett Adrián következő rúgása, már kevésbe fogtam vissza magamat, hiszen Eliana-sama azt mondta, hogy csak az elején fogjuk vissza magunkat és mivel ez csak egy egyszerű mozdulat, bőven elég egyszer támadni és védekezni. Ezúttal is megragadtam Adrián felém érkező lábát és vissza löktem neki, majd nem is vártam meg, hogy összeszedje magát, már indítottam is a rúgásomat az oldala felé, hogy ne legyen sok ideje reagálni rá.
Következőleg, amint megint rajtam volt a sor a védekezésnél, egy hierro technikát használtam a rúgás kivédésére az utolsó pillanatban, mielőtt betalált volna a támadás. Az Erizoval kis tüskék jelentek meg az oldalamon, amik nem csak dísznek voltak ott, és ha ezután nem távolodott el időben tőlem Adrián, akkor előrenyújtva az egyik kezemet, egy Tsukiyubival akartam ellökni a közelemből.

Kinézve az ablakon, csak a közeli tavat láttam, ami fontos lehet az esésnél, és aki nem akar keményre érkezni, az tudja használni a vizet, hogy tompítsa az esést. Eliana-sama rá is bólintott a tervemre, aminek különösen örültem, a zombi lány viszont nem annyira, mert kinézve az ablakon ismételten panaszkodásba kezdett.
- Csak utánad. - mivel már elég nyafogást hallottunk, ezért egy könnyed mozdulattal az ablak felé löktem, hogy elsőként tapasztalja meg az esés szépségét és addig sem halljuk a hangját. Ki is néztem utána az ablakon, hogy lássam, hogy ért földet és valószínűleg meg is kell hallgatnom a szitkozódását, bár úgy se fogok rá figyelni.
- Szívesen! - kiabáltam le, majd visszafordultam a bent lévőkhöz. Megragadtam a madárijesztőt, majd ugrásra készültem. Ha Eliana-sama saját erejéből akart lejutni, akkor hagytam neki, de ha szükséges volt, akkor akár a markomba is foghattam, hogy velünk együtt jöjjön.
Biztonságban földet értünk, ha a zombi lány nem volt elég fürge, akár rá is eshettünk, nekem mindegy volt. Kint viszont nem láttunk senkit, így tanácstalanok voltunk, hogy merre is kellene mennünk.
- Letéphetem a fejét és eldobhatom jó messzire? - intéztem kérdésemet Eliana-sama felé a zombi lányra mutatva, mert tényleg elég lesz már a hangzavarból, ami a száján kijön. Ha tényleg élőhalott, akkor talán meg se kottyan neki, hogy nincs feje, majd a madárijesztő barátja mutatja neki az utat, merre is menjen.
- Mehetünk. - mivel Eliana-sama volt a főnök és amúgy se volt jobb ötletem, indulhattunk, amerre ő mondta, ha akarták a többiek, ha nem.

Várakozásommal ellentétben az ajtó nem hogy ellenállt a zombi lány kardjának, hanem épp ellenkezőleg egyáltalán nem fejtett ki semmi féle ellenállást, így egyszerűen átesett rajta a lány. Bár nem erre számítottam, de ez is viccesre sikeredett, így egy jóízűt nevettem, mielőtt közelebb mentem volna az átszakadt ajtóhoz.
- Csak el kellett volna húzni az ajtót. - jegyeztem meg vicceskedve egy mosoly kíséretében, majd demonstráltam is az ajtó rendeltetésszerű használatát és be is léptem rajta. Bent ismételten nem találtunk semmi használhatót, ami a boszorkányhoz vezetne. Bár ezen nem lepődtem meg, én már korábban feladtam, hogy bármit is találunk, ami a segítségünkre lesz.
- Ez egyáltalán a boszorkány háza? Semmi ráutalót nem láttunk itt, nem? - tettem fel a kérdést, mert berendezett szobákon kívül nem nagyon van itt semmi, ráadásul nem is emlékeztetnek egy boszorkányra. Csak nem egy útba eső házba rakott ki minket és állt tovább, hogy folytathassa a boszorkánykodást.
- Nem használjuk a lépcső helyett az ablakot? Sokkal gyorsabb. - vetettem fel ötletet, miután el lett döntve, hogy kimegyünk az udvarra és már éppen útnak indultunk. A zombi lánynak úgy sem ártani egy esés, mert már halott, a madárijesztő meg ráérkezhetne, hogy tompuljon az esése, Eliana-sama tud repülni, nekem meg talán van olyan erős bőröm, hogy nem nagyon fogom megérezni. Odamentem az ablakhoz, hogy kinézzek rajta, mennyire is vagyunk magasan és hátha alapból van valami a közelben, ami tompíthatja az esést. Eliana-sama válaszát vártam, ha ő beleegyezik, akár a másik kettőt is kidobom, ha nekik nem lenne szimpatikus az ötlet.

Ahogy haladtunk végig a folyosón, utánfutóink benéztek minden rozspapír mögé és Eliana-sama is velük tartott, én inkább a folyosón maradtam, nem szerettem volna kutakodni. Amúgy is, ha ilyen közel rejtőzne el a boszorkány, akkor nem lenne semmi kihívás a megkeresésében, biztosan nem itt van a közelben.
Ahogy behív a madárijesztő az egyik szobába és megkér, hogy törjem be az ajtó, meg is teszem és könnyebb volt, mint gondoltam. Az egész ajtó kijött a helyéről, lehet, hogy nem is volt zárva és csak a kilincset kellett volna elfordítani, így feleslegesen pazaroltam az erőmet.
- Megkérhette volna a törpét is, biztos neki is sikerült volna. - szóltam a madárijesztőnek, hogy ilyen egyszerű dolgokra máskor ne engem használjon. Az ajtó mögött nem keltette fel a figyelmemet továbbra se semmi, így ha Eliana-sama nem tartott rá igényt, hogy cipeljem a vállamon, akkor megint a folyosón sétálgattam és nézelődtem.
Elég sokáig tartott, mire rájöttek, hogy nincs itt semmi, ami a boszorkányhoz vezet, bár egyesek találtak maguknak fegyvert és nagyon vidáman hadonásztak vele. Én már az elején is gondoltam, hogy az emeletre kell mennünk és itt csak vesztegetjük az időnket. Talán jobban kellett volna ragaszkodnom, hogy az emeletre menjünk a földszint átnézése helyett, vagy akár előre is mehettem volna, de Eliana-samát nem akartam hátrahagyni.
Mivel sokat voltam a folyosón, így figyeltem, hogy merre mennek a padlásra tartók, így nem okozott gondot, hogy a lépcsőt megtaláljam és az emelet felé vegyük az irányt. Reménykedtem benne, hogy itt már kevesebb szoba lesz, hogy ne kelljen sok helységet átfésülni.

Sajnos nem tudtam kinevetni patás barátunkat, mert sikeresen elhessegette a rászórt port, így a padló szakadt be. Talán még sem olyan szerencsétlen, mint amilyennek elsőre tűnt, vagyis nem csak a szája nagy, van is mögötte ész. Eliana-sama pora is hatásos lehet, ha jól használják, legalább ezt is megtudtuk. Így ha egy zárt ajtóval találjuk szembe magunkat, magunkat, majd jól berobbantjuk.
Nekem viszont nem történt semmi, amikor megpróbáltam egy Cerot ellőni. Jobban átgondolva talán, ha olyan technikával próbálkoznék, ami jobban illik ehhez az alakhoz, akkor az talán sikerülne. Miután biztonságosan a fejemre helyeztem Eliana-samát, kísérletet tettem az Erizo nevezetű hierro technikával, ahol apró tüskék keletkeznek a hierromon, hogy megsértsék a támadó ellenfelet, amíg nem mozdulok meg. Ehhez az alakhoz talán ez a technikám illik a legjobbam, így reménykedek benne, hogy ez sikerülni fog. Amint megvoltam a technika próbálgatással, visszahelyeztem Eliana-samát a vállamra.
Úgy tűnik már nem volt időnk kisurranni, mert mindenki más is indulni készült. Bár legtöbben a hozzávalókat akarták megkeresni, hozzánk hasonlóan azért voltak olyanok is, akik ebben nem voltak érdekeltek. Oda is jött hozzánk egy madárijesztő és egy zombi, az utóbbi pedig elég idegesítő volt, ahogy folyton a másikat nyaggatta. Eliana-samára hagytam a döntést, ahogy mindig is és ő belegyezett, így nem volt más választásom, mint elfogadni döntését.
- Ha az útban leszel, felrúglak, Törpe. - szóltam oda a kisebbnek, majd megpöcköltem a homlokát és elindultam az ajtó felé. Értelemszerűen, ha volt elágazás a folyosón, akkor nem arra mentem, amerre a macska vezette a csapatot, hanem egy másik irányba.

Eliana-samának intézett kérdésemre pont olyan választ kaptam, mint amire számítottam. Bár az talán előrelépés, hogy felmerült benne az általam említett lehetőség, aminek az ellenkezőjéről továbbra sem sikerült meggyőznie. Az nem jelent semmit, hogy nem olyan volt a hang, amit azelőtt hallottunk, mielőtt ide kerültünk, mint az övé, biztosan el tudja változtatni a hangját, vagy lehet, hogy van egy cinkosa és az ő hangja volt az.
- Én legalább nem vagyok kék és patás. - nem tetszett a kékség beszólása és hogy megbökött, ezért próbáltam visszaszólni, de legszívesebben felszúrtam volna a szarvaimmal, ha nem megy arrébb. Ugyan szarvaimat nem tudtam így kipróbálni, helyette megelégedtem a szárnyaimmal. Eliana-sama biztonságban volt a fejemen, így gond nélkül megcsapdostam a szárnyaimat, amivel sikerült is eltávolodnom a földtől. Mikor erről meggyőződtem, vissza is tértem a padlóra.
A macska mondandója csak tovább erősítette a feltételezésemet, hogy a boszorkány a tettes. Miért lenne ez a macska egy teljesen idegennek a társa? Teljesen logikátlan. Csak egyre gyanúsabb és gyanúsabb lesz nekem, elég nehezen győznek meg majd az ellenkezőjéről.
- Eliana-sama nem akarja kipróbálni a zsákjában lévő port a kék patáson? - kérdeztem meg az espadámat, hiszen első próbálkozásával magára szórta a port, de látszólag nem történt semmi, lehet, hogy csak másra szórva fejti ki hatását. Jó lenne tudni, hogy mikre vagyunk képesek, mivel tudjuk megvédeni magunkat. És ki lehetne jobb áldozat, mint kedves "barátunk", biztos örülne neki, hogy segítségünkre lehet, de ha nem az sem baj. A továbbiakról nem én döntök, ha Eliana-sama azt mondja, hogy megyünk, akkor elindulok.

Az éjszaka úgy döntöttem, hogy követem Eliana-samát az Emberek Világába, bár nem jelentettem be neki ezt a szándékomat. Ettől függetlenül fracciónként kötelességem megvédeni a rá leselkedő veszélyektől, ami az erőmből telik. Ahogy követem, egyszer csak letér az eddigi útjáról és másfelé indul el hirtelen, mintha valamire felfigyelt volna. Ezután édeskés illatot szimatolok meg a levegőben, amit nem tudok teljesen beazonosítani, de kedvemre való volt. Emellé egy női hang is megüti a fülemet, de nem Eliana-samáé volt, nem tudom kihez társítani, de nagyon hívogató volt. Csak találgatni tudok, de valószínűleg Eliana-samával is hasonló történhetett, bár már nem tudtam tovább figyelni, mert elvesztem az eszméletemet.
Egy idegen helyen ébredtem és mintha nem lettem volna teljesen önmagam. Ugyan sötét volt, azért feltűnt, hogy olyan volt a bőröm, mintha a hierrom fizikai alakot öltött volna. Más furcsaság is volt rajtam, ahogy megtapogattam a homlokomat, azon két szarv volt fellelhető, hátamon pedig a resurreciónomhoz hasonló szárny, csak éppen olyan volt, mintha kőből lenne. Kardomat nem találtam sehol és Pesquisa technikám sem működött.
Egy ismerős hangra leszek figyelmes, ezért egyből a hang irányába sietek, hogy megtaláljam az összement espadámat egy boszorkány kezében. Nem hagyhattam, hogy valaki foglyul ejtse Eliana-samát, ezért megpróbáltam kikapni a karmaiból.
- Engedd el te banya! - adok hangot cselekedetemnek, ami nem alaptalan, hiszen Eliana-sama is azt mondta, hogy ő lehet az oka, hogy ilyen kicsi lett. Ezt pedig nem hagyhatom annyiban, még ha nincs is meg a korábbi erőm, valamit ebben a formában is tehetek, ha mást nem, puszta kézzel harcolok vele.

Bizonytalanságom utáni határozott kérdésemre csak egy kis nevetést kaptam, semmi további választ. Ebből csak arra tudtam következtetni, hogy tévedtem és ő nem is az itteni espada. Ha az lenne, akkor nem nevetett volna a feltételezésen, hogy ő az itteni espada, hanem egyből helyeselt volna, hogy valóban ő az. De ha nem az, akkor vajon ki? Csak nem ő is olyan lenne, mint én? Csak azért van itt, mert jelenleg senki tulajdonában sincs és így bármit tehet-vehet ebben a toronyban? Inkább hajlok efelé, mint eredeti elképzelésem felé, már sokkal logikusabbnak tűnik.
Ahogy közelebb jött, továbbra sem szólt semmit, csak bólintott, mintha a kérdésemre válaszolna, majd meghajol előttem. Csak értetlenül néztem oldalra döntöttem a fejemet, nem értettem, hogy mi folyik itt. Talán nem tud beszélni és ezért válaszolt bólintással és nem mondott semmit egyből a kérdésemre. De korábban valaki megszólalt, talán még lenne rajtunk kívül valaki itt? Talán az igazi espada? Valamiért biztos rejtőzik, csak azt nem tudom, hogy miért.
- Jól értettem, hogy a kérdésemre bólintott? - jobbnak láttam inkább rákérdezni, minthogy félreértsem a helyzetet, mert akár a köszönésének része is lehet a biccentés. És ezzel a kérdéssel még egy kis időt is nyertem, hogy kitaláljam, hogy meneküljek meg, ebből a szituációból.
- Ha ez a helyzet, akkor nem is zavarom tovább. - mondtam, mert jobb ötlet nem jutott az eszembe, én is meghajoltam, majd megpróbáltam távozni. Le kell mondanom a tervemről, nincs más választásom. Nem örülhet neki, hogy valaki behatolt a területére, ezért éber maradok távozás közben is, ha rám akarna támadni.