Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Meiou Toshizou

Oldalak: 1 2 [3] 4 5
31
  Szívemhez kapok Hanabi-chan bántó szavait halva, majd bőszen bólogatok Aniki megjegyzésére.
  – Igen, különösen azokat, amiért halálbüntetés jár! – toldom meg a leglényegesebb érvvel. Sose szegnénk szabályokat, hiszen a legtöbbjét meg lehet kerülni.
  Rettentő gyanús, hogy nem állják utunkat a hegyhez menet, pedig örömmel lepacsiztam volna egykori osztagtársakkal.
  Fejemet vakarom a nyúlfickó kilétét boncolgató társalgás alatt.
  – Sose lehet tudni Hanabi-chan, jobb biztosra menni – vonom meg a vállaimat. Aniki szavaira megejtek egy sanda mosolyt, miközben elővarázsolom ruhám rejtekéből azt az üveg szakét, melyet iszogattunk a tréfa-kontár vadászása előtt.* Bűn lett volna ott hagyni a kiülőben, a végén elorrozták volna a ritka itókát!
  – Akkor ejtsük meg most – vetem fel. Kapitányi utasításra senkiben nem ejtünk kárt!
  Natsuki-chan attrakcióját késve csípem el, de még idejében sikerül lehunynom szemeimet, mielőtt csillagokat látnék a nagy eseménysorozatban. Megtapsolom ügyességét, bár nem tudom mit csinált, de biztos volt haszna, bármi is történt! A fiatalságot pedig mindig biztatni kell.
  Megvártam, míg Aniki elhívja a leányzót, hogy a nagy nyúlsereg célkeresztjén kívül letelepedhessünk és elfogyaszthassuk a szaké maradékát, hogy mindeközben komoly feladatként lista alá vethessük a csokoládészerzeményeinket.
  – Két tejcsokoládésba, hogy Oni-chan lejáratja magát – adom meg tétemet. – Are? Nézd csak Natsuki-chan én is találtam egy kókuszos csokit! Kéred? – emelem fel az említett édességet, majd adom a leányzó kacsójába, ha igényt tart rá. Mindeközben a szakét pusztítva vetem fel Natsuki-channak és Anikinak a kérdést, hogy vajon, hogy a Lelkek Királyába kell kimondani ezt a furcsa nyúlnevet!
  Azért én is a kinyitom kezemben Amatsukazét, biztos, ami biztos módon, ha a nyílvesszők esetleg idáig elhordanának.

*Azt a szakét hozta el, amit a játék elején fogyasztottak. Hogy hol tartotta? So magical... xD


(click to show/hide)

32
  Miután húgocskánk apró darabokra törte szívemet, látványos csalódottsággal kullogtam arrébb tőlük. Tiszteletben tartom Hanabi-chan döntését, de testvéri jogom kimutatni szomorúságomat!
  Az ujjal mutogató kissrác kirohanását a tinikor rögös útjaival hozom összefüggésbe. Rendkívül nonszensz, hogy ő dörgöli orrunk alá viselkedésünket mikor Natsuki-channal csak jól érezzük magunkat! ˇˇ És ha már itt tartunk, ő nem ismeri a jó, minőségi humort! Az ilyen földhöz ragadt személyek pedig nem tudják értékelni az olyan talentumokat, mint amilyenek mi vagyunk. Húgocskája csak megértő társaságra talált!
  – Are? No de fiatalúr! Natsuki-chan egy ujját nem húztam meg. Nagyon komoly kalóz feladatokat látunk el! – hívom fel figyelmét a tényekre. Mit ne mondjak, óriási meglepetésként ért, amikor a hirtelen jött nyomás, mely a föld felé taszított, szemeim előtt egy pillanatra még a világot is elsötétítette. A tompa hangfoszlányok érthetetlen módon érnek el hozzám.
  A számban kikötő savanyú cukorka megtette hatását. Leányzó buksiját meglapogatom szabad kezemmel, mielőtt legyezőmet halásznám elő, hogy leplezzem vele rosszullétemet. Elrebegek Anikinek egy hálás köszönömöt, amiért kisegít a rizikós pillanatban. Saját lábamon szinte biztos, hogy nem tudnék jelen pillanatban megállni… Hát ez igen kellemetlen!
  – Pardon! Nem ünneprontásból, és javítsatok ki, ha tévednék… de az Elmúlás hegye nem tiltott terület? – kérdezem le a társaságtól, nem-e furcsállják az új megállónk színterét.
  Az elénk táruló jelenet alapján két gondolatot vet fel bennem, melyet meg is osztok másik felemmel. Hisz mindkét eshetőség aggasztónak tűnik.
  – Meghaltam tán, vagy a szaké láttat velem ilyen abszurd dolgokat? – Bár jobban belegondolva, az utóbbi még tetszik is. Ezt az itókát meg kell jegyezni!

33
  A tojásdobálás mindaddig nagyon mulatságos, míg az egyik a levegőben darabokra nem törik. Lelkesedésem leapad egy pillanatra, legyezőmmel arcomat takarom, miközben kommentáromat titokzatosan Anikinek továbbítom.
  – Tessék megveszett... lehet, hogy erőszakkal tartja magánál Hanabi-chant! – rántom meg a vészharangokat, hagy csörömpöljenek közöttünk. Anikire tekintek, szemeiben látom, hogy mire gondol. Egyetértően bólintok, majd követem Oni-chanékhoz. Kézjelei alapján be tudom lőni Hanabi-chan merre leledzik éppen. Hóna alá nyúlok az egyik oldalról, és Anikivel leemelem a démonról.
  – Most már felfedheted magadat Hanabi-chan!
Majd megszakad a szívem, amikor Natsuki-chan szomorúan kullog mellénk. Ki tudná nézni a búskomor arcát? Nyomban kókuszos csoki után nézek, legalább egy ilyen lehetne ebben a rettentő szoborban. Ha találok azonnal Natsuki-channak adom, hogy ne lógassa az orrát tovább.
  – Csak a mumusok mondják azt másra, hogy mumus! – mutatok rá a tényre a kölyöknél, ki vádolni merészelt minket. Ehhez nagyobbra kell nőnie. Mondjuk nem tudom mennyi igazság van ebben, de Aniki Taichou-chanja szokott hasonló se füle, se farka dolgokat összemakogni. Az emlegetett leányzó éppen megtisztelt minket egy sms-el, aminek köszönhetően testvéri óvintézkedésünket végre legálisan művelhetjük.
  – Távozz tíz méterre távolabb, kapitányi utasítás ˇ^ˇ – közlöm az ukázt Anikivel kórusban. – Gyere Natsuki-chan, keressük meg a sorok többi felét, tarts velünk te is Hanabi-chan! – csak minél távolabb a sötét teremtményektől!


(click to show/hide)

34
  A kislabda játék csokival nagyon elnyerte Natsuki-chan tetszését. Megmosolyogtam lelkesedését, és jövőbeli generációra gondolván osztottam meg vele a legnagyobb bölcsességet, amit még Hiroshi-aniki oktatott nekünk hajdanán.
  – Csak a fejét meg ne sántuljon Natsuki-chan – figyelmeztetem a dobálózás aranyszabályára. A lábára nagyobb szüksége lehet, mint a fejére! Meg aztán, nem rosszból... csak hát a testvér-kódex megköveteli ezt a fajta viselkedést. A helyzetet pedig miért nem alakíthatnám úgy, hogy mindenkinek jó legyen? :roll:
  A papírost megnézve alig, hogy átfutom a szöveget veszem észre a rajta virító arcképet. Pfújogva továbbítom Anikinek, hogy gyönyörködhessen kedvenc Taichouja arcképében. Nekem nincs rá szükségem! A dobálózás után megköszönöm Natsuki-chantól a csokoládét. Nem szívelelem az édeset, de otthoniak örömmel fogják elfogyasztani ebben biztos vagyok. Legalább viszek haza valamit! <3
  – Most már kezdek aggódni Hanabi-chanért
– fordulok egy pillanatra Anikihez. – Jobb lenne ha elhoznánk Oni-chan közeléből – teszem hozzá. Láthatta, hogy viselkedett nem is olyan rég, még a szobor esete előtt. A végén húgunk megsérül, és mivel ő tudta merre leledzenek...
  – Játszunk nyomkeresőset Natsuki-chan. A csoki között bújik meg a megoldás, olyat keress, aminek nincsen párja! – valójában elképzelésem sincs, hogy nézhet ki az, amit keresünk. De logikusnak tűnt olyat kutatni, amiből nincs még egy. – A kalózok tudnak valami frappáns módszert nyomkeresésre? – tudakolom meg tőle.
  – Hahó, jó hír! – integetek oda a többiekhez, mármint a kapitányhoz és a másik leányzóhoz, hogy ők is csatlakozzanak a keresésben. – A csokoládék közt kell kutatni! – Az édesszájúaknak bizonyosan jó! Meg aztán legalább nem kell a húsevő nyulak között kell evickélni, az is valami.

35
  – Az igazi testvérek mindig megbocsájtanak – kacsintok a leányzóra. Mindenesetre nem erőltetem. Micsoda testvéri szeretet, szinte megkönnyezem! Mikor voltak a mi húgaink ilyen kicsikék?
  Megorrolva néztem el Oni-chan felé, vigyázhatna jobban is merre lövöldözik! Majdnem elkapott minket, legalább a gyerekre ügyelhetne!
  – Aniki – állok meg egy pillanatra, amikor egyik vágás után tartok egy terepszemlét. Nem tetszett, hogy látóteremen kívül keveredett Hanabi-chan ebben a fergetegben. – Kedvenc középső húgunk merre van? – sújtok le újból a szoborra. Talán kicsit elnagyolom a vágást, amiért húgom tartózkodási helyének hiányában nem túl rózsás a hangulatom.
  A szobor aprítása alatt nem kimondottan arra számítottam, hogy tömve lesz édességekkel. Elkapott a rosszullét. Én nem fanyalodnék arra, hogy bármit is elfogyasszak azokból a harapnivalókból, mely egy ilyen szoborból került elő… De ezt nehéz lett volna megmagyarázni a leányzónak.
  – Egy tál édesség rendel! – az egyik szeletelő célzatú vágás után a szobor belsejében található nasikhoz keveredek vele, és éppen annyira eresztem lejjebb Natsuki-chant, hogy kényelmesen markolhasson az édességarzenálból olyat, amilyet szeretne. 
  – Megnézhetem egy picit a nyuszit, amit kaptál? – kérdezem a szőkeségtől, majd ha felém tartotta, akkor leoperálom a szőrmókról a papírfecnit, majd visszaszolgáltatom a játékot Natsuki-channak. Eddig is azon voltak a rendkívül „leleményes” utasítások, talán most is megleltük a jackpotot! Különben is jó lenne innét távozni, nem tudom, hogy Hanabi-chanék pontosan mit akcióznak, de nem hagynám túl sokáig Oni-chan közelében! :/
   

36
  Micsoda fantáziája van a mai gyerekeknek! Bősz helyesléssel igyekszem elhinteni óriási tévedésemet annak kapcsán, hogy játszik. Hiszen igaza van, teljesen ijesztő kalóz, ha ő mondja.
  – Úgy van! És ha rőtszakáll szeretnél lenni Oni-chan bizonyosan szívesen kölcsönöz a hajából egy két tincset – Vagy úgy a maradék fél hajzuhatagát –, ha megkéred! – Én is bátran állok rendelkezésére, ha szeretne vörös szakállat.
  – Az óriási gond lenne, lehet, hogy akkor ő éppen most kémkedik a nyulaknak! Ezt csak egy módon tudhatjuk meg Natsuki-chan – lejjebb hajolok, hogy a kettőnk titkaként osszam meg vele a legjobb stratégiát erre az eshetőségre. Legyezőmmel biztosítom, hogy egy hangfoszlány se jusson el a többiekhez. – Bokán kell rúgni! Ha összeesik, akkor nem áruló, ha nem, akkor viszont… – A fiú és húgom felé lesek, ki gondtalanul szóba ált vele, melyre Aniki is felhívta figyelmemet. Jobbnak láttam vigyázni, lehet, hogy tényleg fertőző a kölyök! Meg aztán, legalább jót szórakozik Natsuki-chan is, egy kis móka bőven belefér ebbe a tréfa-kontár által előteremtett helyzetbe.
  – Teszteld csak le! Én megvárlak itt! – buzdítom fel, hiszen bátran megtehette. Ha a srác a vártak szerint nem esett össze, akkor Hanabi-chant és Natsuki-chant is elterelgettem a srác mellől arra hivatkozva nehogy eltévedjenek! Küldtem egy kósza kacsintást ez esetben a szőke leányzónak, hogy tartsa meg közös titkunkat, ha lelepleztük az árulót.
  – A modern művészet mélypontja! –Egyetértően bólintok Aniki felé. Natsuki-chant hónom alá kapva Anikinek segédkezem a szobor ledöntésében.
  A nyulak támadásánál Natsuki-chant a nyakamba helyeztem, legalább őt ne tartóztassa fel a ragacsos szösz. A haorim olyan lett… Nyúlpörkölt lesz a vacsora!

37
  Felvont szemöldökkel hallgatom az újabb alaptalan vádat. Még, hogy mi nem figyelünk rá, 160 éve mást sem csinálunk! Nem mintha lesném a pillanatot, hogy Oni-chan kedvében járjak, így nem különösebben hatot, meg csalódása.
  – Nem emlékszem, hogy Oyaji visszavonult volna és te lennél családunk „vezetője” :/ – jegyzem meg, hogy érzékeltessem vele, kissé félrebeszél. – Amúgy nem szép dolog, hogy nem vállalod a hibáidat. Milyen báty az ilyen – csalódottan rázom meg fejemet, majd fejbe kólintom legyezőmmel. – Hanabi-chan már döntött, tessék figyelembe venni! –szólok rá Oni-chanra. Megsüketült?
  Elfintorodva kotrom le a haoriról a mozdulatlan szőrcsomót. Már az egész helyzet abszurdum, hogy ilyesmikkel dobálózik. Még ha a tapsifüles már nincs is az élők sorában. Végképp! Miket hozz a gyerekek közelébe? Felelőtlen viselkedése miatt egyenest eltiltanám mellőlük! 
  Lesújtó pillantással zárom Aniki leszúrását, amivel teljességgel egyetértettem.
  A Gyerekegylet székházánál egy kissé megesett a szívem, hogy a mi időnkben bezzeg nem volt efféle. Nem mintha vissza kívántam volna a fiatal éveket, hiszen sokkal szabadabban mozogtunk most Anikivel, mint háromszáz évvel ezelőtt.
  – Nézzük derűsen a dolgot? Talán pár különóra segítene neki – kommentálom Anikinek az újabb nyom vizsgálata közben.
 – Javíts ki, ha tévedek Aniki, de ez nem a „kedvenc” kapitányunk, aki a 12. osztagba száműzött úgy – balommal kezdem számolgatni az éveket, de végül elvetettem, amikor jobb karom ruha ujjára rácsimpaszkodott a szőke leányzó.
  – Kalózt játszol Natsuki-chan? – kérdezem halovány mosollyal. – Aranyos a szemkötőd, jól áll – simogatom meg feje búbját, majd elindulok vele az ötödik osztag irányába. Kár lenne lemaradni, utána akarok járni ki is ez a tréfa-kontár, aki itt játszik Seireiteiben.

38
  Igazán megilletődök azon, hogy a fél család tiszteletét teszi itt. Oni-chant meglátva különösen felélénkülök.
  – Hagyd rá, Aniki – legyintek. – Oni-chan sosem járatja le magát, ha nem hagyjuk kibontakozni – takarom el pimasz mosolyomat Amatsukazével.
  Hanabi-chan, ha nem él a háton cipeléssel arrébb terelgetem Oni-chantól. Nem túl feltűnően, éppen csak annyira, hogy démon bátyánkkal érzékeltessem, ne menjen imádott második legidősebb húgocskánk közelébe.
  A fehérhajú fiatalurat meglátva aggodalom ráncai futnak át homlokomon.
 – Reméljük, a nyúlállapot nem terjed harapás útján… – hangos gondolkodás keretein belül csengetem meg a vészharangot. Vádlón tekintek Oni-chanra. Hah! És még bátyjának meri nevezni magát. Hogy vigyázz szeretett Hanabi-chanunkra? Egyértelműen az ő hibája, hiszen mindig annyira nagyra van magával!
  – Ez a humoristák magasfokú megalázása – szusszanok fel a tojásokban rejlő kirakós eredményét látva.
– Magunkkal vihetnénk a fiatalságot Aniki! Ők mégis jobban ismerik a terepet, illetve… Hana-channál se leszünk túlságosan illetlenek a látogatással! – vetem fel, persze nem kényszer semmi sem. Azonban Hime-chan kislányával már volt alkalmam találkozni 10. osztagban való lődörgésem alatt, persze a leányzó Tokiyaként ismer. Szóval jobb fenntartani az álcát és nem lebukni.
  Hanabi-chan ha velünk tart (sérülése miatt megérteném visszavonulóját), készségesen engedem magam elé, elvágva Oni-chan lehetőségét attól, hogy két méteres közelébe merészkedjen. Bízok abban, hogy másik oldalról Aniki közrefogja kishúgunkat, hogy a démon meg se tudja környékezni. Arra nem számítok, hogy az óvatlan lépést végül Húgom teszi meg. Döbbenten lépek be közéjük, finoman átkulcsolva Hanabi-chan csinos kezecskéjét, mielőtt a démonhoz érhetne.
  – Nem fogunk lemaradni, nem hajt minket semmi se! ^-^ – utoljára legyezőm takarásából kiöltöm Oni-chan felé nyelvemet.

39
  Némiképpen aggódva szemezek a sokadik nyúllal, melyek hatására eltöprengek azon, hogy valóban szükséges az utolsó pohár szakét eltüntetnem a föld színéről. Úgy döntök igen. Így nem kérhetik számon rajtunk az ital hiányát.
  – Ha így van, több kapitány haragját vívja most ki – szemlélem miképpen rágja szét az egyik tapsifülest a közelben lévő virágágyás növényeit.
  Nem merek belegondolni, hogy mi újság lehet Taichou-chan féltve őrzött kertjében. Annyi bizonyos, hogy nem akarok haragjának útjába kerülni.
  Aniki kérésére mielőbb leszuperálom a fecnit a szőrmókról. Amilyen fenevad módon reagált rá a kapafogú jobbnak ítéltem minél gyorsabban cselekedni. Ez után úgy állok, hogy mindketten kényelmesen átfuthassuk a papíroson lévő sorokat.
  – Micsoda kezdő ez a fickó – vakarom meg a tarkómat. Bólintással fejezem ki egyetértésemet, hogy a címünket bitorlót el kell kapnunk! Aniki megérzésében nem kételkedem, a 7. osztag nyulairól már jómagam is hallottam, ésszerű volt arra kezdeni a nyomozást.
  Hát, a fiúnak még gyakorolnia kell az activityt, de szerencsére szakértelműnknek egyből felvillan bennünk merre is kell mennünk. Anikivel az oldalamon indulok meg az irodába, ahol már hátunkban hallom a gaz rágalmazást egy nem is oly idegen személytől. A vádlónk felé fordulok szívem szorongatva.
  – Na de Hanabi-chan! – szólok rá szíve töröttet alakítva, majd bátyámra tekintek. – Mi az, hogy nem avattál be? Mármint, ő a tettes – bökök rá egyszerűen Anikire. Jobb mielőbb elhagyni a süllyedő hajót! A gyors mentést hallva gyorsan alkalmazkodom. Megpillantva a vérző lábat egyetértően helyeslek. De nem várhatjuk el tőle, hogy egymaga, sérülten menjen el. Leszakítom a közelemben álló ruhaujját, hogy rögtönzött kötéssel elláthassam húgom sebét.
 

40
Soul Society / Re:Az Amatsuji-ház urai
« Dátum: 2016. Jan. 18, 22:20:07 »
  Helyeslően bólogatok Aniki szavaira, jelképesen még oda is megyek a konyhaszekrényhez, hogy némi ételszerűt kerítsek elő. Az előbb találtam zöldségeket, ott hagytam a helyén, hiszen éppenséggel csoda valami ehető ételt találni itt az Amatsujiknál, már ami eláll és tényleg ehető. Hiszen dunsztosüvegek éppenséggel akadtak, nem is egy. De azok tartalmában eléggé kétséges, hogy valóban ehető anyagot tartalmaznak-e. Szóval óvatosan kellett eljárnom.Eszem ágában sem volt kedvenc második legidősebb húgomat megmérgezni óvatlanságom miatt!
  – Pont most akartunk nekiállni Hanabi-chan! Tudtuk, hogy érkezel, ezért a kedvencedet akartuk elkészíteni ;) – igyekszem elhessegetni kedves húgunk kételyeit.
Meghatódottságomban elmorzsolok egy könnycseppet szemem sarkából.
  – Nem kell féltened húgocskám, habár igazán szívmelengető aggódásod! – fordulok felé, abbahagyva a konyhapultra való mindenféle kipakolását. – Sokkal nagyobb veszélyben vannak a merénylők, ebben biztosíthatlak. ^-^ – Részletekről nem fecseghetek, de ezzel kapcsolatos nyugtalanságát elkergethettem. Így talán nem tűnik fel számára, hogy elhallgattam az apró kérdésére a választ: miféle lelkekről van szó. Nem tagadom, hogy testvéri óvatosság vezérelt erre. Így elkerülhettem, hogy utánuk járjon és bajba keveredjen emiatt. Még csak az hiányzik, hogy kedves húgocskám is bajba keveredjen.
  Aniki mentése kellően elegendőnek tűnt, hogy Hanabi-chan gyanúját elhessegessük a virágok terén. A kínos helyzetben Amatsukazéval takartam arcomat. Érzelmeim túl sokat árultak volna el. Ezt pedig nem engedhettem meg Aniki nagyszerű gondáthidalása után. A végén még miattam vesztette volna el hitelességét a történet.
  – Főzött? És te elfogadtad? Hanabi-chan, semmit nem szabad elfogadni idegenektől – aggódva lépek közelebb húgomhoz. – Nem kifogás, hogy Oni-chan a bátyád! Hol volt akkor, amikor megszülettél, hol volt az elmúlt 160 évben? Oni-chan csak ne próbálkozza lekenyerezni a mi kedves húgunkat ilyesmivel. Te nem olyan lány vagy, aki lefizethető! – kezemet homlokára helyezem óvatosan. – Nem tűnik betegnek...Anikinak címzem megállapításomat. – Aggódom Aniki, szerintem Oni-chan tuti beleszórt valamit az ételbe, hogy Hanabi-chanmaga a démon pártját fogja! :S – legyezőm mögé bújok. Komolyan aggódom Hanabi-chanért, hiszen a húgom! S mi másért beszélne ilyesmit Oni-chanról, ha nem efféle külső tényezők, mely ezt kiválthatták belőle?
  Ismét lepillantok húgocskámra.
  – Hanabi-chan, te sokkal több vagy, mint azaz álnok Oni-chan! – Így lealacsonyítania magát! Ezt nem engedhetjük Aniki!
  – Ne tovább, eleget hallottam! Aniki, nyomás főzni – hessegetem bátyámat a pult irányába. Lehet, hogy az Amatsujik a méregtudók, de mi tudjuk az egyetlen ellenszert az Oni-chan kór ellen!
  – Hehe, Shinri-bácsiról tudnánk mesélni – nosztalgikusan révedek el. – Kora ellenére nem semmi az öreg! – kuncogok fel. – Talán nem néznéd ki első beszélgetésetek után, de rettegésben tartotta a hajdani rémhírű 7. osztag kapitányt!
  Alaposan oda kellett figyelnünk Anikivel. Shinri-bácsi a húzásaival már-már majdnem veszélybe sodorta hírnevünket! De tettei szigorúan a 7. osztag kapitánya őrületbe kergetési akciójára korlátozódott. Így utólag pedig elismerjük próbálkozásait és képességeit, ami nagy szó. Kevesen érdemlik ki ezt. Igaz, most úgy csinál, mint aki nem is emlékszik ezekre a pillanatokra, talán túlságosan is próbál jófiú arcot vágni hozzá. De minket nem ver át! Tudjuk, hogy ott lappang benne is a tréfa ördöge.
  – Hanabi-chan, segítesz a zöldségek előkészítésében? ^-^ – lépek oda a pulthoz jómagam is, ahol Aniki remélhetőleg már serényen nekikészült az étel előállításának. De hiba lenne mindent rá hagyni, mikor mi is itt vagyunk. Húgocskánk pedig igazán konyhatündérkedhet nekünk, ha már megtisztelt bennünket az imádott társaságával. – A késekkel vigyáz, mert nagyon élesek! – figyelmeztetem, mielőtt beütne a baj. A konyhakések rendeltetésében időnként akad kivetnivalóm. Egy-kettő közöttük van olyan éles, melyre elég csak ránézni, s rögtön megvág!

41
Lezárt küldetések / Re:A halál útvesztője
« Dátum: 2016. Jan. 14, 23:36:51 »
  Kétkedve hallgattam végig Oni-chant, amiért olyan sületlenségeket állít, hogy már nehezemre esik felfogni szavait. Ennyire vágyik elorrozni a gólem ölő címet?
  – Nem szokásom elszaladni a baj elől Oni-chan, ne keverj össze magaddal. Amúgy pedig sátánista patkányokkal és kobolddal küzdöttem meg a gólem szeméért, Hebi-chan az aláírója – mutattam a szellemlényre. – De ne aggódj, a Taichou-channak nem mondom el, hogy nem vesszük hasznodat! ^-^ És legközelebb egy köszönöm is elég lesz – veregetem meg a vállát, hogy ne érezze magát túlságosan reménytelennek.
  Hiroshi-aniki felemlegetésére elkomorodok. Inkább nem is próbálom kijavítani, hogy ikerbátyámra gondoltam, nem pedig őrá. Nem fűzöm tovább ezt a témát, rá hagyom. Gondoljon, amit éppen akar.
  – Lay hoe chun ah* – kommentáltam Oni-chan ötletét. Most már nagyon érdekelne, mit csináltak Rin-channal, míg én nem voltam itt. Emiatt a gondolatmenete miatt és a meggyőződése azzal kapcsolatban, hogy ő végzett a gólemmel, arra enged feltételezni, hogy valami nagyon komoly csapás érhette a fejét, vagy legalábbis szipákolt valamit, amit pimasz módon nem óhajt megosztani velem. Bár leginkább a szokásos agybajjal tudom azonosítani az ügyet, mely egyes helyzetekben roppant szórakoztató, de most inkább csak tompa fejfájást tudott okozni nekem.
  Rin-chan tálalása a szörnnyel kapcsolatban nagyon aranyos volt, mindezeket jómagam is észrevettem, de legalább segített Oni-channak. Olyan vénség már, ő már biztosan nem látja ezeket.
  – A távolsági harc is tökéletes, ha le tudod kötni a figyelmét – mondom a leányzónak, hogy ne érezze magát reménytelennek, amiért úgy alakult, hogy nem tud olyan igazán 11. osztagos módon, szemtől-szembe kiállni a fenevad ellen.
  Mikor meghallom a lény hangját, mely olyan nagy áhítattal tett volna el minket az útból korábban, azonnal hollétét keresem. De mivel Oni-chan felől tudom beazonosítani forrását, lett volna egy-két keresetlen megjegyzésem a hasbeszédével kapcsolatban, de nem akartam elrontani a lehetőségünket. Kitudja, talán Oni-chan csinál végre valami hasznosat is és beválik a dolog. :roll:
  A sikertelenség nem igazán lepett meg, de kommentár helyett arra koncentráltam, hogy mielőbb kiiktassuk felbőszült ellenfelünket. Pedig mekkora magas labda lecsapását szalasztottam el! Merem remélni, hogy a karma meghálálja ezt a nemes gesztusomat. Ezt a viszonzott jótettet betudom annak, hogy sikerült a méretes szörny karját lenyisszantanom Amatsukazéval. Kellemetlen lett volna, ha nem jön össze.
  Legszívesebben nevetnék a szánalmas helyzetemen. Pihenni, mi? Elkellene, de nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Hangos szusszanással követem a többieket, csendesen tiltakozva a röpke pihenés lehetősége ellen. Ha most nagyon elkényelmesedem sokkal rosszabb lesz, tapasztaltam már. Különben sem kell aggódnia Oni-channak, nem adom meg neki azt a lehetőséget, hogy a hátán vigyen haza, előbb tévedek el a labirintusban, mintsem ez megtörténjen! :S
  Komoly megkönnyebbülést jelentett számomra, amikor a folyosó túl feléről Taichou-chan vezetésével az elkóricált társaság kisebbik fele bukkan fel.
  – Taichou-chan <3 – fellélegezve az ismerős arcok láttán lépek közelebb az emlegetetthez, hogy megnézzem egyben van-e. – Oni-chan elhagyta a térképet és elvesztette a 11. osztag egyik zsenijét :roll: – sorolom fel nyomban csapatunk élére állt „vezetőnk” bűneit. Azt inkább meg sem említem, hogy élőpajzsnak is gyatra volt.
  Kérésére elújságolom neki, hogy Oni-chan fel akart áldozni, ráadásul, ha a gólemről kérkedik (bár ezt csak halkan jegyzem meg) ne higgyen neki, Hebi-chan a tanúsítója annak, hogy én hajtottam végre ezt a becses feladatot, csupán el akarja orrozni a dicsőséget. Valószínűleg azért, hogy jobb színben tűnjön fel a Taichou-chan előtt, ha már elhagyta egyik osztagtársunkat. A bivalylénynél való gyatra szereplésünket kicsit kifényesítem, hogy ne hangozzon az együttműködéses hadműveletünk előtt tett próbálkozásaink túlságosan szánalmasnak. 
  Az újdonsült folyosón alaposan vizslatok körbe, rejtett csapdákat kutatva. Mikor észreveszem magamat, csupán megmosolygom tettemet. A 2. osztagos szokások rendszeresen kísértenek. Bár palástolhatom azzal az Emberek Világában terjedő bölcselettel, hogy: „Jobb félni, mint megijedni.
  A trón láttán aggódni kezdek, hogy az előbbi fickó tisztel meg minket jelenlétével, akit Oni-chan ostoba módon felbőszített. :roll: De mikor megpillantom, hogy ez nem, ugyan azaz illető, nem tudtam eldönteni, hogy most örüljek, vagy sem. A fekete színt áhítattal imádó vendéglátónk felfegyverkezése láttán, kezemben szorongatott legyezőt arcom elé vezetem.
  – Taichou-chan, a trón mögött – halkan szólok hozzá. Tekintetemmel úgy teszek, mintha a fogadóbizottságot szemlélném, holott a trón és annak környéke foglalt le. Többek között a szék mögött megbújó idegen. A felfegyverkezett társaságunk eleve semmi jót nem tartogatott magában, nem ért meglepetésként, hogy megtámadott minket. Habár okát nem kifejezetten értem.
  – Azt hiszem, ebben az útvesztőben senkinek sem tetszik Oni-chan arca :roll: – vonom le, mint elsődleges problémaforrásunk. Amatsukazéval a Kamitachi no Kaze támadást vetem be, hogy a sziszegők egyikét megszabadítsam fejétől, mielőtt megkóstolna.
  – Hebi-chan, remélem nem a rokonaid – jegyzem meg, majd megkísérelek elsuhanni a fickó mellett, hogy a trón közelébe jutva, az ott lapuló figurához lépjek. Eközben veszem észre a díszes szék mögött húzódó szövegsorokat. Komolyabban megfigyelni azonban nincs lehetőségem.
  – Hát Hebi-chan, ezt igazán mondhattad volna korábban is :| – jegyzem meg, a „nagyhatalmú” varázsló átalakulását látván. Azt inkább meg se kérdezem, hogy vannak pontosan befolyással a környezetükre. A lényeg, hogy nem okos dolog elhagyni Hebi-chant, sajnálnám is, jó kis társaság a kiskrapek. 
  A füst szagot érzékelve sandán lesek le haorim ujjára, mely enyhén szólva kormos lett a kisebb lángtól, mely engem is elért. Habár még nem voltam akkora gázban, mint a mellettem álló. Leporolom ruhámat, majd az elkövetőt bemérve legyezőmet tarkócsapásra készen tartottam. Mire Eiji-chan mellé sikerült evickélnem, végiggondoltam a lehetőségeket. Végülis, talán csak útban voltam a lánglabdájának, mintsem szánt szándékkal nekem szánta.
  – Óvatosabban a gyújtogatással, Eiji-chan ^-^Amatsukazét teljes széltében kinyitva takarom el arcomat, hogy tompítsa hangomat, miközben a kissráccal diskurálok. – Mondd csak, célzottan is ki tudsz füstölni másokat? – sokatmondóan mutatom, hogy kit is gondolok „célzott” személynek. Oni-chan bőven megérdemelte a mai napra. Helyeslő válasza esetén közöltem neki, hogy akkor ne habozzon, cserébe elnézem a haorimat érő apró balesetet.
  Nevethetnékemet alig tudom visszatartani, így is Amatsukazéval kell takarnom vigyoromat, ami a kialakult szituáció okoz. Elégedetten oldalaztam volna vissza előnytelen formába változott varázslóhoz, hogy a körmére nézzek. Azonban nem számítottam tervemet meghiúsító, lábam útjába keveredett kiálló növénydarabra. Kihasználtam a lendületet és egy fordulatot téve a levegőben, lábaimat megtámasztottam a közeli falban, ahonnan újabb lendületet vettem. A közeli tereptárgyakon ugyanezt a mozdulatsort megismételve ugrálok el a Hebi-chanék által gonosz varázslóként emlegetett lény közelébe, hogy a különböző fordulatokkal spékelt gyors közlekedési móddal a mágus hátába kerülve egy jól irányzott, lendületes páros lábú rúgást mérjek derekára. Annak megropogtatása után egy hátra szaltóval kivitelezett könnyed landolással érkezem vissza mögé a talajon.
  Nem számítok a lénytől ilyen gyors reakcióra. Ahogy felszusszantam és megnéztem volna ütésem eredményességét, földből kitörő, kőből álló karóktól kellett menekülőre fognom. Egészen a terem faláig kísértek az éles véggel ellátott nyársak. A falra felfutva, mielőtt a gravitáció engedett volna, hátra irányzott csapással ritkítom meg a cölöphadat a Kamitachi no Kazéval. A szőnyegként kísért karóhad között letisztított terepre landolok, ahol győzöm kipihegni magamat. Ekkor tűnik fel haorim aljában esett kár.
  Hűvös tekintettel mérem be a kártékony varázslót, kit legszívesebben máglyára vetnék vétkéért. Umihebizáért nyúlok szabad kezemmel, hogy kicakkozzam az illetőt. Érzem határaimat a lélekenergia használat terén már egy ideje, de ez felett alig haladhattam el úgy, mintha mi sem történt volna. Komoly reiatsu mennyiséggel ellátott Chigirit indítványozok a haorimban kárt tett bolondra. Ezután futva megyek közelebb hozzá, igyekezvén a vízostort csattogtató kezét kikerülni. A másik irányból cserkészem be, ahol is Amatsukazéval kontra Umihebizával mért újabb Chigirivel igyekszem móresre tanítani az átkozottat. Amatsukazéval eltérítem elemekkel indítványozott csapását. A lélekenergiával átitatott csapást pedig egyenest a lénynek címzem. Váljék egészségére! :x
  Mikor a többiek fényjátékot csinálnak, és megremegtetik a talajt, mely miatt küzdenem kell egyensúlyom megtartásáért. Dühödten veszem tudomásul, hogy haragom fókuszpontja eltűnik előlem, idegesen nézzek a porrá hullott testre.
  – MÉG NEM VÉGEZTEM VELE!! – förmedek az illetőre, ki miatt nyoma veszett az átkozottnak. Remegő tagokkal álltam előtte, jelen helyzetben képes lettem volna a kőnek is nekiugrani, hogy darabokra törjem. Nem érdekelt, hogy a járat pillanatok alatt összeomolhat.
  Taichou-chan közbelépését nem igen tudom hová tenni, hiszen az előbb ő maga is darabokban akarta tudni azt a „nagy” és „félelmetes” varázslót. Mielőtt elhúzódhattam vagy bármiféle tiltakozással élhettem volna már nem voltam ura tagjaimnak. Szavakkal tett tiltakozásomra Taichou-chan füle botját se mozdította.
  A ragyogás, mely körbeölel minket, arra késztet, hogy lehunyjam szemeimet. Lelkem tombolt, amiért nem tudtam befejezni a munkát. Mikor kiértünk és újra volt lehetőségem mozogni, Taichou-chan elé álltam, hogy számon kérjem tettéről.
  – Ez mégis mire volt jó?! Nagyobb büntetést érdemelt volna – haragtól átitatottan gondoltam a lényre, melyet legszívesebben darabjaiban tudnék. Némán hallgatom végig Taichou-chan előadását arról, hogy milyen egy kőbe zárt lény élete. Mély sóhaj tört fel belőlem. Visszacsúsztattam tokjába Umihebizát és Amatsukaze shikai alakját is feloldottam. Most kezdtem érezni igazán, hogy mennyire leterhelt ez az egész.
  – Ne haragudj Taichou-chan, ez a helyzet a legrosszabbat hozta ki belőlem – homlokomat vállára támasztottam pár perc erejéig, hogy összeszedjem magamat. A lélekenergia használatának rémes utóhatásai elevenedtek fel. Az erős émelygést igazán kihagyhatta volna ezúttal.
  A farkas koma történetét az egész helyzettel kapcsolatban, már csak az érdekelt volna, hogy miért nem ezzel kezdte? :/ Odébb léptem Taichou-chantól, küzdenem kellett az ellen, hogy ne dőljek el, mint egy holmi kivágott fa.
  – És Hebi-chanék? Velük mi lett? – kérdezem tőle, kezemet felmutatva, melyen a gyűrű pihent. – Bírtam a krapekot, bánnám, ha nem lebzselne körülöttem ezután. – No meg ki tudná ezután bizonyítani azt, hogy a gólem szemével mi történt, ha nem ő? Enyhén szólva meglepett, hogy erre a szavaimra visszapostázta sziszegő bajtársamat.
  Nem mertem belegondolni abba, hogy mégis mennyi idő telhetett el, hogyha már egy újabb csapatot küldtek a nyomunkba. Szinte éreztem, hogy Ayane-chan alaposan számon fog kérni, ha visszaérünk. Talán el fogja nézni a szuvenírért cserébe, hogy nem jöhetett velem ezúttal. Hoppáré, az ajándék!
  – Taichou-chan, ez a tiéd – fordulok felé, miközben haorim rejtekéből előhalászok egy kristályvirágot, amit még az útvesztőben gyűjtöttem be. – Köszönöm, hogy kihoztál – lapogatom meg a kobakját.
  Megkönnyebbülés volt Anikit látni a felmentő sereg között. Akikről később megtudtam, hogy valójában nem felmentő sereg volt, hanem azok, akiknek eredetileg be kellett mennie az útvesztőbe. Habár Aniki így se maradt le semmiről, töviről-hegyire elmeséltem neki mindent, miközben lopva rátámaszkodtam, hogy ne essek össze. Az roppantul kellemetlen lett volna. :| Többek között Oni-chan legújabb vétkeit is felsoroltam és azt is, hogy egy lehetséges szövetségesre találtam, ha Oni-chanról van szó, méghozzá Eiji-chan képében.


(click to show/hide)

42
11. osztag / Re:Kapitányi Iroda
« Dátum: 2015. Dec. 27, 13:43:48 »
[[ Csak szórakozottan ]]

  Nyugodtan tűröm vissza ruhám ujját, miután kiderült, Taichou-chan csíkos barátja nem óhajt bosszút állni, amiét túl sokat pimaszkodtam vele.
  – Igazán érdekes adottság ez, Taichou-chan. Seireitei környezetében eddig nem tapasztaltam ilyet, pedig elmondhatom, hogy jó pár dolgot megéltem már. – Valóban különlegesnek találtam Taichou-chan zanpakutou szellemekhez való hozzáértését. Nem volt mindennapi dolog, hogy egy lélek látja a másik fél kardszellemeit. Lassacskán így másnaposan is (mármint aznaposan is) kezdtem kapizsgálni, hogy vajon mi okból is lett hát belőle vezető eme osztagnál. Noha sok szempontból különbözött az eddigi Kenpachiktól, bár eléggé hamar vonom le ezt a következtetést, hiszen alig ismerem még. De eme beszélgetésünk alkalmával már most nem tudnám megszámolni ujjaimon a különbséget, melyeket felfedeztem közte és a hajdani Kenpachi között, akit még akkor ismertem meg, mikor Sakura-chan élt. Persze azóta eltelt majdnem kétszáz év és sok minden változott... a személyek, a Gotei 13. Szent Lelkek Királya, kezdek úgy beszélni, mint Oyaji... =_="
  – Oda fogok figyelni erre, Taichou-chan
– bólintok a jó tanácsra. Legközelebb a végén tényleg fél kézzel sétálok ki a kisasszony irodájából, ami nem lenne túl szerencsés. Hiszen akkor meg tudnának különböztetni Anikitől!
  – Taichou-chan… kezdek félni tőled, úgy érzem, hogy nem csak kedves zanpakutou szellemeimben olvasol, hanem bennem is – legyezőmmel leplezem csalafinta mosolyomat, melyet a meglepettség után (melyet aranyos Taichou-chan okozott az imént) öltök magamra. Persze nem gondolom komolyan a félelmet, hiszen egy ilyen szende leányzótól, főleg a Taichoumtól nem látok okot félni. Azoknak kell félnie tőle, akik nem alatta szolgálnak vagy háborgatják!
  – Hai~hai ^-^ – adok hangot annak, hogy tudomásul vettem fegyelmezését a virágokat illetően. Sajnos túl sok hölgyeményt ismerek környezetemben, aki hasonló módon harapni képes a virágjaiért, szóval eszem ágában sincs nem komolyan venni ezt. Ha mégis baleset történne, majd Oyaji kasszájából megajándékozom pár ritkasággal, úgy is akad egy-két érdekes növény odahaza, melyből bizonyosan adományozna kedves Hahaue egy-két szálat a hasonló virágimádóknak, mint amilyen ő és mint kiderült a Taichou-chan.
  – Reméljük igen! ^-^ Ugyanis az irataim úgy néz ki, hogy a 10. osztagnál kóborolnak, már pedig a Juubantai iratimádatáról komoly rémtörténetek terjednek Seireitei falain belül, melyeket a Taichou-chan is biztosan ismer. De bízzunk a legjobbakban! Nem örülnék, ha szárnysegéded erőszakosan lépne fel veled szemben e miatt a kis félreértés okán. – Nem jó érzés az irathajkurászók célpontja lenni, noha bőrömön ritkán tapasztaltam ezt az érzést, azonban Anikit és Oyajit már láttam sunnyogni, nehogy iratokat kelljen kitölteniük. Az ezért felelősök nem könyvelték el túl pozitívan eme húzásukat. Még most is belesajdul a tarkóm, ha csak arra gondok Aniki mekkorát kapott az összehajtott papírstóccal!
  Könnyedén játszadozok a kezemben tartott legyezővel, amikor Taichou-chan igazán érzékeny fogadtatása félbe lett szakítva egy roppant nevetséges közjátékkal. El kell takarnom az arcomat, hogy ne érezze sértésnek újdonsült osztagtársam, amiért kinevetem produkcióját.
  – Köszönöm Taichou-chan a szívélyes fogadtatást, már most nagyon jól érzem magamat, és ha szabad, akkor élnék a hálókörleti szobával. ^-^ – Azt már inkább sejtelmesen megtartottam magamnak, hogy miért. Hiszen van legalább négy hely, ahol bátran eltölthetném az éjszakát, mégis sosem árt, ha van egy újabb lakrész, ahova Anikivel bátran félrevonulhatunk az őrző~védő~számon-kérő pillantások elől. Végtére is, kinek jutna eszébe itt keresni icipici, aranyos kislányomon, Ayane-chanon kívül? ^-^ Ráadásul bűn lenne egy ilyen szórakozott egyén alapos megismerését kihagyni… Azt hiszem, tényleg nagyon jót fogok szórakozni a mai nap.
  – Akkor holnap reggel Taichou-chan, már izgatottan várom <3 – apró kacsintással zárom mondandómat, majd állok fel, hogy aprócska osztagtársam előttem kacsázva megmutathassa a hálókörleti szobát. Noha határozott elképzelésem van arról, hogy melyikre vágyom. Ha nem más, az ott élő illetőt lefizetem, hogy megkaphassam. :roll:
  Aniki, remélem neked is hasonlóan élvezetesen telik első napod az új osztagodban. Nagy kár, hogy ennek a mulatozásnak nem lehetsz a részese! 8)

// Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! *.* //

43
Lezárt küldetések / Re:A halál útvesztője
« Dátum: 2015. Dec. 27, 01:06:57 »
  Mindig öröm a viszontlátás, csak akkor nem, ha a másik fél Oni-chan. :/ Átvettem szegény Rin-chant kezéből, akit véres kardként húrcibált hóna alatt. Szegényke, miket kellett átélnie, míg nem voltam!
  – Rosszul ragoztál Oni-chan, helyesen úgy hangozna, hogy a: „gólem ölőnek”– hívom fel a figyelmét a nyelvtani hibára, melyet ejtett. A mai nap már sokadára! Lehet, hogy kényszeres távollétében elfelejtett helyesen beszélni? Jaj, de szomorú. :roll:
  Felvont szemöldökkel hallgattam meg magyarázatát a térkép „eltűnéséről”. Úgy gondolta, hogy a bizonytalanság és a szavak között hagyott óriási hézagok nyomán nem jövök rá arra, hogy csak füllent? Kicsit korábban kellett volna felkelnie ahhoz, hogy a viccel mestere egyikét át tudja verni. Talán, ha egy korábbi életben született volna le, lenne esélye, így viszont… Oni-chan, Oni-chan, ne tetézd! Ismerd be, hogy nem vagy már a régi. S még te szeretted volna elhitetni a családommal, hogy véletlenül hagytál hátra meghalni? Ilyen gyér képességekkel nem tudnád meggyőzni őket (meg úgy amúgy sem, de ez részletkérdés). 
  – Miről beszélsz Oni-chan? Nekem csak egy bátyám van és nem emlékszem rá, hogy ilyen csúnya lenne. :S – Lehet, kegyetlennek érzi az igazságot, de jobb tisztázni a valóságot: ő nem a bátyám. Ő csak egy célpont, akit örömmel megtréfálok, hogy jókedvem legyen. :) – Szóval elkótyavetyélted – zárom le a gondolatmenetét egy egyszerű szóval. A sületlenségek helyett, melyeket összehordott, elég lett volna csak ennyit mondania. Ugyanis emiatt most elpazaroltunk rengeteg értékes percet! Ráadásul az ehhez társított színművészeti analfabéta előadását nem tudtam végképp hova tenni. Szerencsétlen sárkány!
  – Hát… szerintem hagyjunk neki egy kis teret, mielőtt elkapnánk – súgom Rin-channak, miután két lábra állítom magam mellett. Szavaimmal egyértelműen Oni-chan fertőző ostobaságára gondoltam. Mindeközben Oni-chan épelméjűségével kapcsolatban némiképpen kételkedve vizslatok rokonom felé, szemem sarkából. Habár ebben a pillanatban letagadnám azt a bárminemű vérségi kapcsolatot is, mely közöttünk van.
  – Hebi-chan, fedezz minket, kérlek ^-^ – kérem a szellemet, mely sziszegve kérésem szerint tesz. Jó tudni egy támogatót magunkkal. Nem adott rá okot, mely miatt ne bízhatnék meg benne, mindeddig segített és úgy hiszem, most sem lesz ez másképpen. Biztos voltam benne, hogy szól amennyiben észrevesz valami gyanúsat, melytől óvakodnunk kellene. Így én figyelmemet az elénk tárult folyosószakaszra és a gigászi méreteket öltött, két lábon járó bikára vezethettem.
  Kétségem se fért hozzá, hogy valójában Oni-chan fordult le rossz helyen, miközben a sárkány másfelé ment volna. Az pont rá vallana. :roll: Tehát felesleges a mutogatása, noha kijáratnak tetszik az, ami a szörnyeteg mögött húzódik.
  – Ez igaz, de a kijutásban kételkedem, nem ért a szép szóból – bökök a lény felé, mely makacsul kitart és őrzi a nyílást, mely kivezet innét.
  Megkönnyebbülés volt látnom, hogy Amatsukaze által kölcsönzött erő viszont némiképpen hatással van rá. Ugyan nem röppentette hátra annyira, mint azt terveztem. De működik. Szóval, ha több erőt fektetnék bele, akkor talán a magunk malmára hajthatnám a vizet és úgy is hátrataszíthatnám a lényt a járat bejáratából, hogy a közelébe merészkedek. Annak reményében, hogy a kijárat valójában magasan húzódik és nagyot fog esni. Beütné magát és harcképtelenné tennénk ezáltal a fenevadat. Nem a legbiztosabb megoldás, de ez is valami. Mindenképpen nyernénk egy kis időt. Én legalábbis semmi pénzért sem mennék a méretes alabárd hatósugarába, Rin-chant természetesen visszatartom az esetleges ámokfutásától. Oni-chan viszont eléggé nagyfiú ahhoz, hogy eldöntse, nekimegy vagy sem. Rin-chan természetesen ügyes harcos, de egy csorba karddal kétlem, hogy bármit tudna kezdeni útonállónk alabárdjával szemben. :/
  Újabb három széllöketet küldök a lény felé Amatsukazéval, annak reményében, hogy ezek már kellő erősségűek ahhoz, hogy kilökjék a mögötte lévő nyíláson. Komolyabb reiatsu mennyiséget fektettem bele a csapásokba, melynek hátrányát máris kezdtem érezni. Enyhe szédülés lett úrrá rajtam, ráadásul az eredmény sem nyerte el tetszésemet. Valamiféle erőtér fogta fel a lény esését, mely itt tartotta társaságunkban. Nem mintha nem élvezném, csak… nem élvezem. :/
  – Mit szólnátok ahhoz, ha kevesebb konfrontálódással csak távolsági csapásokat mérnénk rá? – vetem fel ötletemet a díszes társaságnak. – Ostobaság lenne szemtől-szembe nekirohannunk. Használjuk ki előnyünket, ő ekkora monstrumként lassabban mozog, mint mi. A terep nekünk kedvez, butaság lenne elszalasztani a lehetőséget – mutatok rá előnyeinkre. Nem ér a tippek meg nem hallgatásával a 11. osztagos mentalitásra hivatkozni. A Juuichibantaiban remek harcosok vannak, néha kissé hevesek, de nem ostobák. Szóval Rin-chan is biztosan szavaim után meglátja ezeket az előnyöket, amiket valóban ki tudnánk használni és megfontolja tervemet. Oni-channak meg csak-csak van annyi esze, hogy nem rohamozza meg a lényt. :| De ha így kíván tenni szavaim után is, Lelkek Királya mentsen attól, hogy feltartoztassam. :roll:
  – Kerítsük be és iparkodjunk arra, hogy lefegyverezzük és harcképtelenné tegyük ^-^ – zárom le gondolatmenetemet.
  Ha benne voltak az együttműködésben, akkor felvázoltam további ötletemet, miszerint a fegyvertartó kezét lenne szükséges előbb kiiktatni. Ha nem tudja forgatni az alabárdot, kevésbé tud nekünk ártani. Ekképpen is szerettem volna tenni. Mivel az én ötletem volt, magamra vállaltam az első próbálkozást. Habár, ahogy bekerültem a bikafejű támadásának szférájába, máris érezhettem brutális fizikai erejét. Legalábbis nem egyszerűen csak kiropogtatta derekamat az ütéssel, amivel megajándékozott az egyik pillanatban, mikor nem voltam elég gyors ahhoz, hogy kikerüljem csapását. Hanem azon nyomban biztos voltam benne, hogy napokig fogok lábadozni a megrepedt vagy talán törött bordákkal, miután némiképpen nagyobbat nyekkentem a folyosó falán. Hebi-chan volt oly’ kedves, hogy a csattanásomat némiképpen megpróbálta tompítani, de nem próbáltam szépíteni a helyzeten. Elkönyveltem egy 1-0 állást a szörnyeteg javára. 
  – Ha a hátába kerülhetnék… és elvonnátok a figyelmét, akkor lenne egy mód, amivel talán le tudnám fegyverezni – hátrálok meg, miután sikerült összekaparnom magamat a monstrum ütése után. – Ha rátok koncentrál, akkor a hátára nem ügyel. De kéne egy kis segítségOni-chanra nézek, bízok abban, hogy leesik neki, hogy miféle „támogatásra” gondolok ez alatt. :roll:
  Ha számíthatok rá, akkor sebességbeli segítséggel megpróbálok a lény mögé kerülni (ha nem, akkor is megkísérlem ezt), és a Kamitachi no Kaze technikával próbálom meg a fegyverforgató karját levágni. Amennyiben sikerül, akkor már csak a karja elvesztéséből származó fájdalom miatt is könnyű préda lesz innentől Rin-channak és Oni-channak az utunkat álló fenevad. Természetesen, ha elsőre nem sikerült megfosztanom a szélpengével a lényt a karjától, akkor amennyiszer lehetőségem volt rá, megismételtem a támadást. :| Rettenetesen fájt a mellkasom, szóval reménykedtem legalább abban, hogy a csoportfeladatból kivett rész, ha nem is elsőre, de az első egynéhány próbálkozásomban minimum sikerül.
  Mihelyst sikerült a szörnyet lefegyvereznünk és harci kedvétől megfosztanunk (remélhetőleg karjával egyetemben) fáradtan dőltem neki egy pillanatra a folyosó falának. Nehezen sikerült vennem a levegőt, mely nem kifejezetten nyerte el tetszésemet. De ennél jobban zavart a felhasznált reiatsumból származó émelygéssel párosult hányinger. 
  – Nos, merre tovább Oni-chan? – húzom ki magamat, mikor mellém értek a többiek. Megtöröltem homlokomat, hogy eltűntessem az izzadtságot, mely a reiatsuáramoltatásból származó megerőltetés váltott ki. Még csak az hiányzott volna, hogy megjegyzéseket kelljen hallgatnom ezzel kapcsolatban rémséges Oni-chantól.
  A szemből jövő hangok miatt aggodalom fog el, nem érzem magamat annyira a toppon, hogy egy egész hordával kelljen szembenéznünk. Ugyan igyekeztem a lehető legkevesebb jelét mutatni a fáradtságnak, a felszín alatt gyerekesen reménykedtem abban, hogy nem ellenség közeledik. Gyűlölöm ezt az állapotot.


(click to show/hide)

44
Lezárt küldetések / Re:A halál útvesztője
« Dátum: 2015. Dec. 01, 18:55:55 »
  Látványosan forgattam szemeimet Oni-chan elbízott szavait hallva. Célom az volt ezzel, hogy lássa, mennyire nem hiszem, amit mond. Taichou-chan baráti listáján tuti, hogy jóval mögöttem helyezkedik el. Én a tisztje vagyok, Oni-chanOni-chan pedig csak térképhordásra jó és élő pajzsnak. Más okból nem igen hívhatta ide őt Taichou-chan, főleg nem azért, hogy azt a „bensőséges viszonyukat” építsék. Bár szerintem igazán virágzó a barátságuk azzal, hogy Taichou-chan bízik annyira Oni-chanban, hogy tökéletes, egyedüli és utánozhatatlan élőpajzsnak gondolta, csak nekünk. ^-^
  – Szóval már betörőnek is felcsaptál? :S – Ez igazán aggasztó változás lenne! Én ugyanis külön kiemeltem, hogy Seireitei utcái az ismert vadászterülete. De hogy territóriumát szélesebbre terjesztette volna ki, mióta nem láttam, azt nem gondoltam volna. Igazán köszönöm a színvallást Oni-chan, ezzel legalább észhez tudjuk téríteni Youko-neet Anikivel. :roll:
  Pár köhintéssel leplezem nevethetnékemet. Mintha családfősége megállíthatná Hahauét! Már pedig, ha Hahauén nem hat az, hogy Oni-chan játssza éppen a főnököt a Mizushima-ház élén, akkor Oyaji is köpne a dologra. Merné bárki is a családon belül nem azt tenni, amit Hahaue kér?
  – Sajnálom Oni-chan, el kell, hogy keserítselek. De Hahaue még mindig minket szeret jobban. <3 – Még idéznem se kellett, hogy kétszáz év távlatában is „angyalnak” tart minket. Hiszen egy egyértelmű. Ő az egyetlen, aki hisz nekünk, amikor azt mondjuk, hogy semmi rosszat nem tettünk. Ezt pedig Anikivel igazán értékeljük!
  Szavaim után rácsapok Oni-chan kezére az összecsukott legyezővel, mellyel vállamat terrorizálta. Csak, hogy viszonozzam a testvéri szeretetett, amelyet ő is fitogtatott az előbb. :roll:

***
  Nem kifejezetten ilyen könnyű ellenfelekre számítottam. Már-már vártam, hol ütközik ki a küzdelem könnyedsége. Végezetül azonban kiderült, hogy a patkányok nem voltak többek egyszerű patkányoknál. Pedig éppen, hogy kezdtem belendülni! Nem kifejezetten foglalkoztam a túlterhelés enyhe jeleivel, ami a szapora lélegzettel és sűrű izzadással járt. A küzdelem után amúgy is akadt egy-két szabad másodperc, amiben megállhattam kifújni magamat. Így is sokkal hamarabb rendeztem le a társasággal a dolgot, pedig eleinte azt hittem, hogy sokkal tovább fog tartani. De úgy tűnik sikerült a főkolompost kiiktatnom.
  Mihelyst ezután könnyűszerrel magamhoz vehettem a köveket, már semmi sem tartott vissza abban, hogy visszamenjek Rin-chanékhoz. Addig is növeltem a tudásomat Hebi-chan segítségével a kőgólemek gyöngepontjával kapcsolatban.
  – Irányítani? Nem, így nem lehetsssségesssz – kapom meg a szellemlény első válaszát kérdéseimre. – Ha megsssemmissszíted őket, akkor a gólem is össsszetörik.
  – Ejnye, Hebi-chan! Hát miért nem ezzel kezdted? – torpanok meg. Ha valóban megállítható azzal, hogy darabjaira szedem a köveket, akkor ostobaság lenne habozni. Hogyha csak Oni-chanról lenne szó, akkor lehet, hogy húznám egy kicsit a dolgot. De most nem az ő bőre a tét, így kénytelen voltam sebtében cselekedni.
  Volt egy terv a tarsolyomban, csak ehhez az kellett, hogy üresek legyenek a kezeim, és elő tudjam venni Umihebizát a tokjából. Feldobtam a mohaachátokat a levegőbe, hogy szabaddá vált kezeimmel előránthassam Zanpakutoumat. Fejem fölé emeltem a tokjából előhalászott fegyvert, markolatát két kézzel fogtam. Mielőtt lesújtottam volna egy pillantást vetettem a kövek felé, melyek vészesen haladtak a föld felé. Mikor lecsaptam a karddal remélhetőleg sikerült a megfelelő pillanatban használnom a technikát*, melynek hatására a köveket darabjaira hasíthattam. Ha így sikerült megsemmisítenem a köveket, akkor visszaraktam tokjába kedves Umihebizát, ki újfent féltékenykedett Amatsukazéra. Megmosolyogtam szeretetének ilyen intenzív kinyilatkoztatását.
  Hogyha netalántán nem sikerült volna így darabjaira törnöm a köveket más megoldás után néztem. Megkíséreltem puszta kézzel összetörni, vagy ha más nem, egy tetszőleges kődarabbal próbálom meg szétkalapálni őket. Úgy is akad itt elég kisebb-nagyobb kődarab a barlangban. Mielőtt folytattam volna Hebi-chan társaságában az utamat, meggyőződtem róla, hogy a kövek valóban darabjaira hullottak e. Bízok abban, hogy a szellemkígyó nem tévedett és ezzel valóban elhárítottam a kőgólem veszélyt.
  Ezután visszaindultam oda, ahol a többieket hagytam a kőgólem társaságában. Igazi meglepetés volt, hogy félúton szembejöttek velem. Már távolról intettem nekik köszönésképpen. Barátságos mosolyom azonban lefagy, ahogy meglátom Oni-chan kezében apró osztagtársamat.
  – Oni-chan, mégis mit csinálsz Rin-channal? – kérem számon tettéről. Kezemben már ott lapult a nyitott legyező, mellyel eltakartam arcomat, amely elárult volna feltett kérdésem során. Biztosan okból hordozgatja úgy Rin-chant, mint a véres kardot. De miért ne kelthetnék benne bűntudatot annak kapcsán, hogy mégis mit művel? – Hagyd csak Oni-chan, nem kell magyarázkodnod. Inkább azt újságold el nekem, hogy merre kell menni? – Amúgy se hinném el, amit mond. :roll:
  – Nos, Rin-chan, sikerült elbánnotok a kőgólemmel? – kérdezem a leányzótól, míg Oni-chan összeszedi gondolatait és elmondja, merre is tovább. Nem mintha olyan sok választásunk lenne, de hagy érezze hasznosnak magát a térképével. Legalább használjuk, ha már van. :roll: Természetesen készségesen előreengedtem Oni-chant, mint élőpajzsunkvezetőnk. Persze először körülsomfordáltam, hogy tegye le Rin-chant, mielőtt rosszat feltételeznék róla.
  – Látod? Én meg mondtam! Csak arra vár, hogy egyedül legyetek. Legközelebb ne hagyd magadat elkapni – súgom oda a leányzónak egy kósza pillanatban, mikor Oni-chan nem ránk figyel.
  A szörny, amivel újfent szembe kerültünk cseppet sem bizalomgerjesztő, mint ahogyan kőbarátja sem volt az, vagy ama sakálfejű szörnyűség, ki csonthadsereget idomított szabad óráiban.
  – Na, tessék, nézzenek oda. Oni-chan, már megint hová vezettél minket? :roll: – megjátszott sértettséggel teszem fel a kérdésemet. – Szerintetek ért a szép szóból? – kérdezem a többieket, hátha megoldható ez komolyabb csetepaté nélkül is.
  – Kedves bikafejű uraság megtenné, hogy arrébb áll az útból? ^-^ – próbálkozom, hátha beválik. Szívem hasad szét, amiért válasznak egy morcos morranásnál többet nem kapok. Hát szabad ilyen illetlennek lenni? Pedig aztán Rin-chan az elmondhatója, hogy szépen kértem. – Úgy néz ki, rám nem hallgat. Esetleg Oni-chan, te nem szeretnéd fitogtatni diplomáciai készségedet? :roll: – adom át neki a stafétát. Ezután három egymást követő szélorkánt indítok az ajtónállóra Amatsukazéval. Hogyha Oni-chan mindeközben útban volt arról nem én tehetek, miért nem figyelt oda? Ha esetleg számon kérte volna tettemet, ártatlanul emelem szívem fölé kezemet.
  – Én nem csináltam semmit, viszont Rin-chan jó nagyokat tüsszentett az előbb! – magyarázom, minek is a légáramlatait érzékelhette az előbb. Közben lopva néztem a bikafejű lényt, mennyire hatotta meg a legyezővel indított légáramlat.

 
(click to show/hide)

45
Soul Society / Re:Az Amatsuji-ház urai
« Dátum: 2015. Nov. 26, 22:29:55 »
  – Aniki, nekem is pontosan ez fordult meg a fejemben! – adok pontot ikerbátyámnak, amiért tökéletesen leírta gondolataimat. Éppen ideje volt, hogy felfrissítsük a dolgot, hogy Mitsu-chan is lássa, mennyire „hálásak” vagyunk még mindig a múltbéli cselekedeteiért.
  Jó lett volna e percben megbeszélni a részleteket, hogy mielőbb beszerezzük az eszközöket, ami ahhoz a röpke dekoráláshoz szükséges. Persze egyikünk sem számította bele az egyenletbe kedves Hanabi-chant. Sajnos Aniki valamiért pont most döntött úgy, hogy nem óhajtja megérteni titkos kézjelzésünket. Pedig igazán forró volt a talaj, a lebukás közelében álltunk! Egy másik helyzetben természetesen nevettem volna ezen. De most okkal nem tehettem meg.
  – Oh, Oyaji megint kidobott minket otthonról. Pedig nem is tettünk semmit! – panaszos hangsúllyal mondom az alábbit. Noha nem egészen írta le a valóságot. Mégiscsak önszántunkból jöttünk el Oyaji újabb, „Hogyan is viselkedjünk felelősségteljesen” – órája közepette. Még a vacsoránkat is félbe kellett szakítanunk emiatt! T3T – Szóval most átmeneti szálásunkon kicsit besegítünk a házigazdáinknak a rendrakásba. ^-^ – Nem teszem hozzá szívfájdalmamat annak kapcsán, hogy Hanabi húgocskánk megvádolt minket. Pedig igencsak lelkembe taposott ezzel. T^T De biztos voltam benne, hogy Aniki is ugyan úgy érzi ezt a szavakkal tett szíven döfést, mint ahogyan én, és nem hagyja szó nélkül a dolgot! Keltsük csak a bűntudatod kedves és aranyos Hanabi-chanban, amiért ilyen rosszat feltételezett ártatlan bátyjairól.
  – Ki tudja, Hanabi-chan. Manapság a lelkeket nem lehet megérteni – vonok vállat zaklatókkal kapcsolatban. – Tudnék egy-két érdekes példát mondani! Például szegény Taichou-chan ellen is mennyiszer követnek el merényletet. Habár rajta vagyunk már az ügyön, jó pár illetékest sikerült fülön csípnünk.
  – Oi, oi, ne ilyen hirtelen Hanabi-chan! Hiszen már vártuk, hogy jöjj. – Ha kérdezné, mégis honnan tudtam, hogy keresett minket, egyszerűen a bátyói megérzésre hivatkoztam.
  – És milyen volt Oni-channal találkozni, kaptál tőle virágot? – érdeklődöm, Oni-chan nevét nem túl szívélyesen hangsúlyozva. Amennyiben nem kapott szeretett Hanabi-chanunk ajándékot, felháborodva mondom, hogy „Látod? Mi megmondtuk, hogy egy démon! Mégis, milyen testvér az ilyen?” – közben pedig odaaraszoltam a pulthoz. Emlékszem, hogy láttam ott egy vázát, benne szép virágcsokorral. Pontosan kitűnő ajándék lesz imádott középső húgunknak, hiszen nem maradhatunk le Oni-chan mögött. Így hát kihalásztam onnét a növényeket, hogy rögtön át is nyújthassam Hanabi-channak a csokrot. Csak miután átnyújtottam, akkor láttam, hogy valami száraz kórót sikerült magamhoz vennem. Legyezővel rejtem el tanácstalanságomat ez láttán, hiszen nagyon ismerősek voltak ezek a szárított gazok. Nem is olyan rég az egyik fiókban találtam, s az imént hárította el a veszélyeket ikerbátyám, amit ez a pár növénymaradvány okozhatott volna. Hát ez roppant kellemetlen fordulat. Lopva pillantottam Anikire, bíztam abban, hogy valami frappáns dologgal tud előállni ebben az igazán zavarba ejtő szituációban.

Oldalak: 1 2 [3] 4 5