Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Miwa Kyoko

Oldalak: 1 2 [3] 4 5 6
31
Lélektovábbképző Akadémia / Re:Gyakorlóterep
« Dátum: 2015. Okt. 27, 07:14:39 »
Taichou kidou óráján

Keptön bácsi meglehetősen látványosan kattogtatja a gondolatmeneteit a buksijában; arcát enyhén pituszkálja az ujjával, már-már vakarja, mialatt a távolba réved. Ezalatt pedig egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy célt ért a kétszínű megjegyzésem, miszerint nincsen párom. De mégis mit vártam egy Kapitány bácsitól? Csak nem azt, hogy beálljon játszadozni? DEE~ Bingó :D Hogy lehetek ennyire fafejű, hogy meg sem fordult a buksimban ama egyszerű és kézenfekvő opció, hogy Nara taichou a kisujját is alig mozdítva képes nekem partnert keríteni. Nem mást, mint saját magát. 
Jó, jó eltúlzom a szituációt. Egy kidout alkalmazott, amit egyelőre nem ismertem, de ha ismertem volna sem ugrik valószínű be egy ilyen probléma megoldására. Igazán találó mondhatom :o
Pillanatnyi letaglózottságomból a hirtelen jött felkérés térít észhez, miszerint jómagam leszek a bemutató produkció egyik főszereplője. Lényegében ez egy olyasfajta kijelentés volt, ami csak tudatta velem a szituációt, amiben vagyok, anélkül, hogy lett volna lehetőségem visszakozni. És mégis ki lennék én, hogy visszautasítsak egy kapitányi utasítást? Nos ugyanaz a személy, aki bátorkodott szerencsét próbálni, hátha az előbb említett Kapitány partneréül szegődik. Ahelyett, hogy csendben hagytam volna, hogy szemet szúrjon neki a páratlanságom. Ejnye bejnye. De aki szerencsejátékot játszik, annak esélye van megütni a bokáját, így ezen elindulva akárki arra lyukadhat ki, hogy amúgy meg teljesen megérdemeltem. Nehogy azlegyen már, amit egy egyszerű shinigami tanonc óhajt sóhajt. 
Még mielőtt lényegében lereagálhattam volna ezt a visszautasíthatatlan felkérést, avagy pusztán formalitásképpen beleegyezhettem volna, Nara taichou tapsolt néhányat, hogy az egész csoport figyelme őrá koncentrálódjon. A kialakult párok elkezdtek duruzsolni, miközben felvették a védőfelszerelést, ami egyébként eszembe juttatta, hogy én nem tettem meg ugyanezt, és sürgősen pótolandó! 
Mialatt mondatot intézett a megjelentekhez, én gyorsan, kisebb-nagyobb sikerrel felvettem a mellvértet magamra, és mentálisan felkészülök, mire ismételten felém fordul. Oké talán az is túlzás, hogy felkészültnek nyilvánítottam magamat, mert amikor megkérdezte a nevemet, hirtelen leblokkoltam. 
- M-M-Misa Kyo-ka - Hebegtem habogtam, ami a számra jött, ráadásul teljesen rosszul is. Ennek ellenére ő nem tudhatja, hogy rossz néven mutatkoztam be, mindaddig amíg valaki ki nem javítja a fentebb ejtett hibát - vagy ha hozott magával névsort neadjisten, és belekukkant egy kósza pillanatban, akkor akár rá is jöhet, hogy ilyen diák nincs a csoportban. Reményeim szerint, ha a keresztnevemen szólít hangosan, senki sem fogja elröhögni magát, azért annyira nem lőttem mellé, még becenévnek sem egy utolsó a Kyoka! ˇ^ˇ
Tudomásul vettem az instrukciókat, és megpróbáltam nagyon, nagyon elvonatkoztatni attól, hányan is kísérik figyelemmel a bemutatót. Nagyon nem szeretnék rossz benyomást kelteni a Kapitány bácsiban, de tökéletes se szeretnék lenni, éppen ezért túlságosan is érzem a közönség fürkésző tekintetét, és majdhogy azt kell mondjam: lámpalázas vagyok. 
Mivel az elvonatkoztatás nem járt sikerrel, más irányból próbáltam megközelíteni a megoldást, méghozzá úgy, hogy egyedül az újonnan megjelent Kapitánybácsira figyelek. Talán pont azért, mert a tekintetem annyira, szinte mérgesen tartom a klónon, valószínűleg úgy véli a valódi taichou, ez a jelzésem arra, hogy készen állok. Kiadja az utasítást, és már látom is a klón kezében a sűrűsödő lélekenergiát. 
~ Indul a mandula! ~ Szedem össze magam, immár ténylegesen, és teljesen megfeledkezve a környezetről. Komolyan véve a feladatot, amit elém tettek. Előre lép, majd nekilendül a Klón, én pedig meglepődöm a sebességén. Mit vár tőlem a kapitány bácsi, hogy fénysebességgel érzékelek? >< Azért persze összekapom magam, és ahogy csak birok, elhajolok előle az ellentétes irányba. A gömböt nem dobja el, hanem a markában fogva tartja, így aztán mihelyst kiegyenesedtem már céloz is a másik oldalam irányába. Valami nem volt rendben az egyensúlyommal, ezért az felhasította az egyenruhámat nem sokkal a vállam alatt. Cisszentem egyet, elvégre jött a következő lendületvétel a klóntól, és most még csak egyik irányba sem célzott félre, egyenesen a mellkasomhoz tartotta volna a lélekenergia gömböt, ha nem hajolok el előle, mintha lambóznék, vagy limbóznék.. vagy na, hogy is hívják azt :| ?
Nagyot roppan a hátam, én meg sikeresen hátra is esek, de hálistennek addigra már megállt a mozgásban Nara taichou klónja. Egy erősebb kacajt hallok felzendülni a nézőközönség felől, és legszívesebben velük hahótáznék ezen, mert tényleg vicces, azonban szenvedő alanynak lenni enyhe túlzással is kínos. Egészen belevörösödtem a bénázásomba :$
Viszont most fordul a kocka, nekem kell támadni rá, ehhez pedig elengedhetetlenül össze kell kapnom magamat. Előkészültem, lehunytam a szemem és elképzeltem ahogy egy baseball labdányi méretű energia áramlik a tenyerembe, majd afölött összesűrűsödik. Szép kerekded formát alkotott, igazán büszke voltam magamra, de ez eddig tartott. Ugyanis most következik az, hogy tudatosan elrontok mindent. Mindent, amit még nem tudom hogyan fogok kivitelezni, de megoldom biztosan. Tettetnem kell a bénácskát, mert nem volna túl jó, ha hirtelen mindenkinél száznyolcvan fokos fordulat következne be a rólam kialakult véleményükben. A taichou pedig gondolhat, amit szeretne. Mennyi esély van rá, hogy az ő osztagába kerülök? Egy a tizenháromhoz? Najó annál jóval több, mert vannak olyan osztagok, ahova elvből nem illek be. Fogjuk rá, hogy a bő felében van számomra megfelelő hely, és az Ő osztaga egy ezek közül. Nem vagyok tisztában azzal, hogy mik alapján soroznak oda, vagy mik alapján vetnek el egy-egy jelöltet. Nem tudom mennyire lehet egyébként ebbe beleszólása sem... 
Előre lendültem, de ekkor elveszítettem az uralmat az energia gömböm felett, ami betudható annak, hogy egyáltalán nem koncentráltam az egyben tartására az imént, mialatt a jövendőbeli osztagomon ácsingóztam. Ez lényegében egy jó dolog volt, elvégre az volt a cél, hogy ne lássák rólam, hogy értek a dologhoz. Az viszont bosszantott kicsit, hogy most akaratomon kívül rontottam el.   
- Hupsz. - Pislogtam értetlennek tettetve magamat, majd a Kapitány úrra szegeztem a tekintetemet. - Megpróbálom megint! - Visszasiettem a kiindulópontra, újból túlestem a koncentrációs procedúrán, amit úgy hiszem, tovább tartott, mint kellett volna, viszont biztosra akartam menni. Nekivetettem magamat, és mikor a Klón elé értem, elkezdtem magam előtt lengetni a gömböt, amit éppen szorongattam. Tuti, hogy nem így kell, és talán a Kapitány bácsi is megszimatolta, hogy ez részemről csak színjáték. A legutolsó próbálkozásnál, viszont komolyan vettem a dolgot, és megpróbáltam hasmagasságban eltalálni a Klónt, habár az még így is fényévekkel gyorsabb volt nálam, és elkerülte. Nem tudok mit tenni, elvégre egy kapitány klónjáról van szó, én meg egy kis második osztályos akadémista vagyok. 
Megpróbáltam a figyelmemet nem az erőviszonyokra, sem pedig az osztagokra koncentrálni, hanem inkább azon elmélkedni, ami az orrom előtt van, így pedig rá is bukkantam egy kérdésre, amit, amint mindenkit enged a saját partnerével játszadozni a Kapitány bácsi, fel is teszek neki.
- Nara taichou... létezik valami mód arra, hogy a lélekenergiagömb eldobjuk és ne hulljon szét? -Kis hatásszünetet tartok. - Vagy változtatni a méretén, amikor már stabil a gömb? 
Akármilyen választ kapok is, arra nagyon odafigyelek, néha bólogatok is közben, tudomásul véve az összes részletet.
Mihelyst a tényleges gyakorlás elkezdődik a felek között, én kisajátíthatom - persze kimondottan csak gyakorolni a mozdulatsort!-, a klónt, és mielőtt újból neki kezdenénk a korábbi mutatványnak, közelebbről is szemügyre veszem. Tökéletes hasonmása a Kapitány bácsinak, meg kell hagyni ügyes! 
- Vajon a Kapitány úr hallja, ha valamit neked mondok? - kérdezem a Klóntól, mindeközben sandítva Nara taichoura, hátha mutatja bármi jelét is annak, hogy hallotta, hogy megszólítottam. - Taichou! Nagyon tetszik ez a technika, mármint a klón. Volna ideje rá, hogy esetleg megmutassa? - Mondom ezt a klón mellett állva, a klónnak motyogva, és az amúgy húsvér Kapitány bácsinak célozva. Ha hallja, akkor egyel kevesebb dolgom lesz, mikor befejeződik az óra. Ha meg nem, akkor egyel több titok derült ki a klónról számomra. 

32
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2015. Okt. 25, 00:14:29 »
Edzés a kedvenc Hadnagyommal :o

Az utolsó kérdésemre egyáltalán nem kaptam feleletet rögtönzött Tanárbácsimtól, így továbbra is a sötétben tapogatózok azt illetően, hogy ezt csak most találta-e ki számomra, hogy az idegeimre sétáljon vele, avagy így szokás a pusztakezes harchoz elkezdeni a gyakorlást. Eddig reménykedtem benne, hogy esetleg élesben oktat ki egy-két dologról, de most, hogy kifáradok az ugrabugrálásban talán már az sem lenne jó ötlet. Végtére is ő teljesen kipihent marad amíg felügyeli a mókát.
Végül aztán szól, hogy elég lesz, és én nagy megkönnyebbülés közepette hagyom abba. Mikor felvázolja a következő feladatomat, már-már beletörődök, hogy a mai nappal semmi kimondott mozdulatot, védekezőt vagy támadót nem fog nekem mutatni.
Mikor azt kérte, hogy nyújtsam le a vádlimat egy pillanatra képszakadásom volt.
- De... már bemelegítettem eléggé nem? - Vigyorgok bugyután, mert lényegében már bemelegítettünk futás előtt, aztán futottunk, aztán itt ugráltam kitudja meddig. Ha nem melegedtek be ennyitől az izmaim, akkor nem is fognak még egy kis extra nyújtástól. Persze az sem kizárt, hogy csak azért utasított erre Mina fuku, mert biztosra szeretne menni. És az sem kizárt, hogy ő ezt komolyan is veszi annyira, hogy akármivel is állok elő, muszáj lesz lenyújtanom, de persze csak azután, hogy megmagyarázom neki, szerintem miért felesleges.
Mielőtt nekikezdtem volna annak amire eztán kért, kisebb beszélgetést kezdeményeztem.
- Amúgy mióta nem találkoztunk, azóta ismertem ám meg más shinigamit is! - Kezdek bele úgy, hogy közben a mászókával szemezek, hogy hogyan is volna kivitelezhető ez a felületről való visszarugaszkodós ugrálás. - Például Momot a tizedik osztagból, igazán aranyos! - valami hirtelen felindulásból még egy kérdést intéztem hozzá: - Te nem ismered véletlen? Csinos, tőlem valamivel magasabb, barna hajú és szemű :o
Közben elkezdtem helyben ugrálni a lábamon, nagyobb nyomást engedve a jobbra, ugyanis mint azt fejtegette, igen az az ugrólábam, egyébként meg a bal is van hasonlóan jó. Aztán elkezdtem ugrálni. Eleinte csak annyira, hogy fel, majd le, próbálgatva a stabilitásomat. Mivel még nem fáradtam ki, így nem esett nehezemre, de éreztem, hogy az edzés ezen része erősen szívja elfelé az energiámat. Fel a fokra, majd hátra elrugaszkodok. Kicsit megállok a felfelé ugrálásban, azonban egy helyben folytatom, hogy ne veszítsem el a ritmust, közben pedig korrigálni próbálom a légzésemet, ami miatt azt éreztem, hogy hamarosan becsípődik az oldalam. Aztán újrakezdtem, de most a bal lábammal. Nincs értelme csak egy lábra begyakorolni a mozdulatsort, legalábbis ezen a véleményen vagyok. Nem mindig lesz meg az a luxus, hogy figyelni tudjam, hogy hogyan jön ki a megfelelő lépés.
Amikor a felugrás már problémamentesen ment, és szinte úgy mint a légzés - kis túlzással :$ -, akkor visszaváltottam a jobb lábamra, és elkezdtem úgy rugaszkodni el a fokról hogy Mina fuku felé. Így már egy fokkal nehezebbnek bizonyult a művelet, pláne mert landolás után majd vissza kell fordulnom, és akkor teljesen kiesek a ritmusból, de lényeg a lényeg ez nem egy ismétlendő mozdulatsorozat lenne, hanem csak egy egyszeri, valószínű kis, zárt területen zajló, nagy mozgásigényű harcokra jellemző.
Mikor végre ténylegesen Mina felé fordultam miután elrugaszkodtam a fokról, egész szerencsétlenül sikerült lendületet venni. Sehogy sem tudtam volna a lábamra érkezni, hanem vagy orra, vagy a tanárbácsira, úgyhogy reményeim szerint, annak megfelelően, ahogy eddig mondta, majd elkap valami úton módon :/

33
Karakura / Hölgyeim és Uraim, kezdődjék a műsor!
« Dátum: 2015. Okt. 09, 11:27:33 »
Hölgyeim és Uraim, kezdődjék a műsor!
Játszótársam Berry nyuszi
Helyszín: EV Karakura város, folyóparti rét, Artcirq cirkusz
(megjegyzés: Kyokoval próbálom behozni az 5 évet, ami alatt kijárja az Akadémiát, ezért ő a játék idején 4. évfolyamon van)

 
- Miwa Kyoko, igaz? - Kapok észbe, ahogy az egyik tanár megszólít a folyosón. Rápillantok és úgy tűnik valamin nagyon töri a fejét. Most félnem kéne, vagy futnom? 
- I-igen? - Hebegem a választ rémülten, hogy már megint mit csináltam rosszul. 
- Lenne egy feladat. Annyira nem lehet megerőltető neked. - Nagyot sóhajtok, akkora kő esett le a szívemről, és még egy kisebb mosolyt is megengedek magamnak, mialatt tovább beszél a tanár. - Van egy cirkusz, ahova jó lenne, ha be tudnánk építeni valakit. Nem egy lélek számolt már be furcsaságokról, ott, ahonnan a cirkusz elmegy. De hagyjuk egyelőre a részleteket, érdekel?
- Ühm... persze. - Válaszolok kisebb gondolkodást követően. 
- Remek! - Csapja össze a kezét és úgy tűnik igen vidám lett a válaszomtól. Talán nagyon sokáig kereste rá a megfelelő embert, vagy engem kérdezett meg elsőként és nem várta, hogy belemegyek. De akkor meg honnan tudta a nevemet? - Kövess! - Szorosan a nyomában kezdtem lépdelni, habár a tempó egész gyorssá vált egy idő után. Hosszú lábain úgy szökelt a tanár, mintha legalább bakkecske lenne a felmenői között, nekem meg nehezemre esett a csökött lábacskáimon utolérnem. 
Mikor megérkeztünk az irodájába, nagy lendülettel kivágta az ajtót, és vidáman ugrándozott be rajta. ~ Micsoda fura alak, még jó hogy semmilyen tárgyat sem tanít nekem. ~
- Itt a mappa! - Kiált fel, és tartja az említett tárgyat a magasba, aztán nyújtja át nekem. - Ebben van minden. Kapsz egy kommunikációs készüléket, meg egy gigait. Feltudod venni ugye? Hát persze hogy fel tudod! Hanyadikos is vagy? 
- ...Negyedikes. - Valamiért azt érzem, hogy korán van még ekkora lendülethez, így követni is alig bírom a hölgyet.
- Akkor tuti, hogy tudod! - Egy ruhászsákot nyújtott át, ami elől cipzáros. Ezt gyorsan le is húzza, így látom meg azt a viszonylag semleges külsejű gigait, ami valami friss verzió lehet. - Belebújsz, és olyan külsőt vesz fel, mint a tied! - Visszacipzározza. Átnyújt egy pici karperecet, amin egy csillag van. - Ez a kommunikátor! Telefont nem adhatok, azt elvennék. - Jogos a feltevése. - A mappában van a térkép, azt vidd magaddal! - És úgy tettem, ahogy ezután mondta. 
 
Most átlépek egy hosszú részt, ami röviden tömören arról szól, hogy több órás bolyongással hogyan jutottam el a Senkai kapuhoz, és végül az emberek világának Karakura nevezetű városában, hogyan is leltem rá a térképen jelölt helyre. Ahol amúgy semmit se lehetett látni. Átverés lenne? Térképet sem tudnék olvasni rendesen? Nem tudom :/ 
Már rajtam volt a gigai, és az a pár ruha, amit vettem, lévén akármikor gigaiba kell majd bújnom, szükségem lesz rá. Piros, hosszanti csíkos felsőt vettem, ami nyakig gombolható, de ujja nincsen. Meg egy fekete, szűk nadrágot. Meg cipőcskét, ami már halálom előtt is divatos volt: tornacipő *w*. 

Állok ott, várok, de semmi. A cirkusznak se híre se hamva. Ellenben egy nyuszika alakjára leszek figyelmes nem annyira messze. 
- Az ott... egy... milyen nyúl? Plüss? Létezik...? - Motyogom magam elé, s csak azután leszek figyelmes arra, hogy a lábaim megindultak maguktól, már alig pár lépésre lehettem tőle, amikor valahogyan észrevett. A lélekenergiám, vagy ahogy ropogott a fű a lábam alatt? Azt csak ő tudhatja ><', mindenesetre cseppet sem próbáltam meg lopakodni, vagy valami.

34
Lezárt küldetések / Re:A barlang mélyén
« Dátum: 2015. Okt. 05, 21:06:47 »
Momo, amikor úgy ítéli, hogy semmi olyan nincs a láthatáron, ami feltehetőleg megbolygatná a lelki békémet, végre ismét enged a szememmel érzékelni. Valószínű jobban megijedtem a vakságtól, mint a környezetünkben zajló eseményektől, ugyanis kicsit sem lepődtem meg azon az "ott felejtett" lábon, ami Karen csapdájában maradt. Erről az eszembe jutott egy vicc, amivel oldani kívántam a feszültséget.
- Egyszer az eszét hagyja majd el... - Mondtam mindezt a láb felé fordítva a tekintetemet. 
Taka, látván, hogy a leggyengébb láncszem perpillanat Hira, felkínálja neki a lehetőséget, hogy egyen valami gyomor nyugtatót, mire a szóban forgó egyén mindenkit körbe kínál az édes és mennyei csokival. Soha, de soha nem utasítanám vissza a kínálkozó lehetőséget, azonban kellemesnek egyáltalán nem mondható bűz terjeng körülöttünk. Van egy jó tippem arra, hogy mitől szaglik a környék, viszont hangosan nem mondom ki, egyszerűen visszautasítom a csokit. Ha mogyorókrémes lett volna, nem tudtam volna megtenni. 
- Köszi, majd legközelebb. - Utasítom vissza olyan módon, hogy az azt sugallja, egy későbbi alkalommal ha megkínál, el fogom fogadni örömmel. 
Elindult a csapatocskánk a zombi horda után. Meglehetősen kanyargós itt minden, ritkán elágazásokkal is tarkítva van, ami meglepő módon a turista vezetőinket meg sem érinti. Tudatosan mennek erre, majd arra. Valahol az utunk végén erős, és gyomorforgató bűz csapja meg a nózimat, mire reflex szerűen odakapom a kezem, és összecsípem, hogy még csak véletlen se használjam légzésre. Helyette a számon kezdek el sóhajtozni, ahol valamivel kevesebb ízt érzékelek. Most nem bánom egyáltalán, amiért nem fogadtam el a csokit, lehet visszakéreszkedett volna.
- Undorító. - Közlöm orrhangon, mikor a föld alatti laborba érkezünk meg. Mivel ez meg van világítva, leengedem a lélekenergia gömbömet. 
Az első benyomás enyhén is ocsmány. Kinek lehet ez a hóbortja? Más felől viszont meg is nyugodtam. Ezek szerint asztalon készülnek a lények, és így a lefertőződésnek bármilyen veszélye elszállt a fejünk felől. 
Ahhoz képest, hogy ez nem egy megszokott, minden napi látvány, annyira nem találom rémisztőnek. Mondhatni a csapat elérte, hogy biztonságban érezzem magam. 
Az egyetlen dolog, ami miatt aggódom, hogy a "doktort" semerre sem lehet látni, és nem tudjuk merre lehet, vagy mikor jön vissza.
Az aggályaimnak azonnal hangot is adok, amint feltűnik, hogy a zombik csak úgy, mintha várnának valamire vagy valakire, lézengenek a teremben.
- Van másik bejárat? - kérdezem meg szintén orrhangon, és reményeim szerint ekkor a többiek elkezdenek körbenézni, akármit is találnak, azért felajánlom amit kigondoltam: 
- Ühm... Lehet érdemes lenne eltorlaszolni valahogy azt a bejáratot, ahol jöttünk, talán egy láthatatlanná tett fushibivel, ha visszajönne a kreátor. - Amennyiben valaki nálam képzettebb kidouban, hagyom, hogy elkészítse, de szívesen ajánlkozom fel arra, hogy ha valaki meg tudja csinálni a Fushibit, akkor én arra ráküldöm a Kyokkou nevezetű bakudout. - Minél masszívabb, annál jobb!


(click to show/hide)

35
Lélektovábbképző Akadémia / Re:Gyakorlóterep
« Dátum: 2015. Okt. 04, 13:27:43 »
Taichou kidou óráján

Hazugságok. Mindenhol, mindenki hazudik! Nekem azt mondták, hogy amikor nő az ember lélekenergiája, akkor egyre lassabban kezd el öregedni és fejlődni. Hazugság volt. Szemenszedett hazugság! Az utóbbi négy évben minden téren csak fejlődni látszottam. Nőtt az étvágyam, éppen ezért biztos vagyok abban, hogy nőtt a lélekenergiám is. Nehezebbé vált koncentrálni, viszont egyre több mindenre vagyok képes. De ezekkel egyszerre úgy kezdtem nőni, mint valami bolondgomba... Plusz nyolc centi az valósággal elképesztő. Igen, így már közelebb járok az átlaghoz az új 163 centimmel. Bánatomra a súlyom ezzel arányosan gyarapodott, de azt nem árulom el!
~ Ezek is nőttek... ~ Állok egyszál fehérneműben a tükör előtt, készen arra, hogy felöltözzek, mindeközben pedig a még éppen hogy csak jó cicitartómat próbálom valahogy úgy rendezgetni, hogy kényelmes is legyen. ~ Vennem kell újakat. ~ Kókad le a szám, mert azért valljuk be őszintén, az Akadémistáknak nem jár túl sok költőpénz. Tettem én félre valamennyit, de ezekkel a váratlan kiadásokkal nem számoltam.
~ Hogy sikerült így elhízni?..~
Tettem fel magamnak a költői kérdést, miközben magamra öltöttem az egyenruhámat, ami úgyszintén kicsit paslán áll már rajtam. Bokalengő, és szűk is kicsikét... ilyen az én szerencsém, azt is kérhetek másikat. ~ Lehet egyáltalán diétázni lélekként...? Hmm Hmm...~
~ Eszedbe ne jusson, Kyoko! ~ Hallom egyből a szarvasférfi hangját. ~ Még fejlődésben vagy! Szerintem a lélekenergiád, hogy megugrott, inkább kifejlett nővé válsz, és majd aztán lassul az öregedés. Addig meg viseld már el, és ne hisztizz. És ne mondd nekem, hogy zavar, hogy új melltartót kell venned, eddig az volt a baj, hogy deszka voltál... ~ A monológjának végére rákvörös fejjel csaptam be magam után az ajtót. Nem gondoltam volna sosem, hogy az ennyire intim pillanataimba is betekintést nyer, csak azért mert bennem él.
~ Kukkoló barom! ~ Vágom hozzá, mire kelletlen hördül fel, de aztán ennyiben is hagyja a dolgot. Úgy látszik, tudja, ebből a vitából ő nem jöhet ki győztesként. Az elmúlt négy év arra bőven elegendőnek bizonyult, hogy az Akadémia alaprajzát minimális nehézségekkel átlássam, és segítség nélkül eljussak oda, ahová éppen szeretnék. És ez a mai nappal sem volt másként. Kidouval kezdtünk, azzal ami az erősségemnek bizonyult. Persze, mondhatná bárki, hogy Kyoko nem tud koncentrálni semmire sem, de akkor ismét hazugságokkal találnák szembe magukat. Ugyanis ez az egy a kidou órákra nem igaz. A magyarázat egyszerű: érdekel, fejlődni akarok benne, szeretnék kimagasló eredményt elérni. Ez az elmúlt években egyre nehezebbé vált az egyenetlen lélekenergia növekedésemnek köszönhetően, de csak annál nagyobb a kihívás a célom elérésének érdekében.
Rettenet nagy tumultus volt a gyakorlóterep bejárata előtt. Sok-sok ismeretlen arcot láttam, mindegyik teljesen felvillanyozva. Éppen csak foszlányait kaptam el a pletykának, miszerint a mai kidou óránkat nem más, mint az egyik osztag kapitánya fogja tartani. És ennek érdekében más osztályokból, sőt más évfolyamokról is érkeztek szemfüles, és ambiciózus diákok, csak azért, hogy egy tapasztalt személytől tanulhassanak. Ránéztem az órára, és nyugodtan konstatáltam, hogy ÉN nem késtem egy kicsit se, sőt, vagy húsz perccel megelőztem magamat. Ez perpillanat azt jelenti, hogy be kell furakodnom az osztálytársaimhoz a "fölösleges" diákokon keresztül. Nem lesz valami jó buli... Ekkor viszont a Hakuda edzőt láttam meg közeledni, répavörösfejjel. Nagyon ideges, éppen ezért rémülten összekaptam magamat, és félrehúzódtam, hogy még véletlen se vegyen észre.
- HÁT MI EZ ITT? HOL AZ OSZTÁLYOM? - Ordítja teli torokból. Össze rezzen mind, aki csak úgy idejött, valószínű más órájuk terhére. Közülük válik ki egy bő húsz ember, másodikos formák lehetnek, és ők mennek oda elmagyarázni neki, hogy miért is lézengenek itt. Senseinél valami bekattanni látszik, és elkezd ordítozni, hogy csak a mi osztályunk maradhat itt, aki ennek ellenére sem húzza el a belét, azt elintézi, hogy kirúgják, tíz év újra jelentkezési büntetéssel, amiért engedetlenek. Erre mindegyik szétszéled, és végre én is csak a sajátjaimat látom. A távolban még látszik, ahogy az egyik diákját fülön csípi sensei, valószínű azért, mert az vissza mert neki beszélni. Egyszer már jártam én is hasonlóképpen. Nem sokat kellett várni, hogy a Kapitány úr megérkezzen. Mindenki síri csendben nézte, ahogy belépdelt, majd ösztönösen, és határozottan bemutatkozott. A Kilencedik osztagtól jött. Meg kell vallanom, nem valami sokat hallottam az osztagukról, amiért kár, mert a kapitány úr egyből elnyerte a szimpátiámat. Elmagyarázta a feladatot, ami nem volt túl megerőltető, majd mihelyst mindenki értelmezte, az osztály kisebb susmorgás közepette párokba rendeződött. Észbe se tudtam kapni, már mindenkinek megvolt a maga párja. A kapitány bácsi azt mondta, mindenki a mögötte lévővel legyen... hát én mögöttem nincsen senki se, csak a fal. Kellett nekem ennyire hátra állnom, amikor a hakuda edző megjelent > <'.
Mellkasvédő felszerelést hoztak elő a fiúk, amit gyorsan mindenki el is kapkodott. Én a sajátommal a kezemben megindultam, hogy vakmerően felkérjem a kapitány urat arra, hogy legyen a partnerem a gyakorlat során... mert kitudja hátha :D
- Öhm. Sh-Nara taichou... -nem lett volna szerencsés letegezni, még jó, hogy időben kapcsoltam! - Páratlanul vagyunk :'D... Én kivel legyek párban? - ártatlan kérdés, ugyan kicsit számító tőlem, de csak nem kérdezhetek rá szárazon, hogy legyen a partnerem... :roll:


36
Lezárt küldetések / Re:A barlang mélyén
« Dátum: 2015. Szept. 27, 01:52:07 »
Úgy véltem, mindenki felkészült egy esetleges összecsapásra, még ha az elsődleges cél az az, hogy ezt elkerüljük.   
Hira felvetésére azonnal több magyarázattal tudtam volna előállni, nem egy irányból sántított az elképzelése a zombik "szaporodásáról". A radioaktivitást merő hülyeségnek tartom, amit pedig Momo mondott, meg kell jól rágni. Elvégre mit is lehet tudni a zombikról? Olyasmiket, amiket ötletszegény írók firkantottak papírra, írógépre, avagy laptopra, annak érdekében, hogy még egy és még egy cafatot szakítsanak le a már megtépázott témából. Egyáltalán nem mérvadó az őáltaluk megfogalmazott metamorfózis. Nem értelmezve a kontextust egyből rávágom Momo kérdésére: 
- Szerintem semmiféleképpen nem terjed a levegőben ez a fajta amortizáció. Egyáltalán... lélegeznek, hogy a baci a levegőbe kerülhessen? Úgy hiszem, hogy nyállal vagy testnedvvel terjedhet, még azt sem tartom kizártnak, hogy az átalakuláshoz szükséges volna az alany elhalálozása. Ezt azért is tartom elképzelhetőnek, mert hogy ahhoz képest, hogy a város mekkora lakossággal rendelkezik, ezek az élőhalottak igen csekély létszámmal rendelkeznek. Akármekkora tömeg lehet még mögöttük, azért ennyire masszív lélekszámú eltűnésről nem számoltak be a feladat leírásánál. Engem el se engedtek volna, mint Akadémistát :/ - S csak ekkor esik le, hogy Karen-san helyett beszéltem, feltehetőleg nem teljesen helytálló dolgokat, csak a saját véleményemet. Amikor pedig erre rájövök, még gyorsan hozzáteszem. 
- Elnézést, hogy a szavadba vágtam. - Bólintok egyet, mint bocsánatkérés. Továbbra is várom a reakciókat, majd mint valami költői kérdést, amire nem várok választ, hangosítom ki a gondolataimat. 
- Azért meglepő, hogy fizikai megjelenéssel rendelkező és nem rendelkező egyedek is ebbe az állapotba tudnak kerülni... - Taka javaslatára nagyjából duplájára növelem a lélekgömböm méretét.   
Mindeközben a figyelem középpontja áthelyeződik a zombi seregből leváló két példányra, akik mintha valami romantikus filmből egy újra-találkozós jelenetet játszanának el a való életben, úgy indultak meg a beszorult társukhoz. Talán az öröm apró szikráit véltem felismerni rajtuk, miközben közeledtek. Éppen csak elkaptam még, ahogy egyik-másik karját megragadják, ám ekkor képszakadás. 
Egy hideg kézpár takar el a szemem elől mindent. Mivel így csak a sötétet érzékeli a szemem, így feltehetőleg nagyon ingadozni kezd a kezemben tartott lélekenergia gömb. Remélem nem robbanékony. > <' 
Teljesen értetlenül állok a szituáció előtt, majdhogy tehetetlenül lefagyva, hogy az egyik érzékszervem kiesett a használatból.   
- Mo... Momo? - Kérdezem kissé türelmetlenül. Tagadhatatlanul kényelmetlen helyzetben vagyok. 

 

37
Város / Re:Városi Könyvtár
« Dátum: 2015. Szept. 22, 00:19:09 »
Véletlen találkozó a Barack lánnyal :o

Még mielőtt Momo válaszolt volna, kiegészítette a kérdését, vagy méginkább kijavította. Röviden merengtem így a kérdésen, mikor belém hasított a felismerés, hogy már az előbb is feltette, azonban én butus annyira elmászkáltam a gondolatmenetemben, hogy arra bizony nem adtam neki kielégítő feleletet, majdhogynem semmilyet
- Valójában, amikor éppen meghalni készültem, nem volt szándékos!, akkor ott volt egy shinigami, Meika. Igazán királynak találtam. Úgyhogy, amint felkeltem Rukongaiban, Meika édesanyjánál, szinte rögtön akartam menni az Akadémiára. Az más kérdés volt, hogy fel vagyok e rá készülve, úgyhogy muszáj voltam várni. Meg így utólag hallottam, hogy évente veszik fel a diákokat, és nem akkor amikor odatévednek. - Itt elkuncogtam magamat. - Az akinél laktam rávett, hogy keményen eddzek még egy hónapig, és akkor sikerül bejutnom... cseles volt! Mellesleg nem bántam meg. - Széles vigyor ült az arcomra. - Hát te? :D
Szinte azonnal meg is kaptam a válaszát rá, feltehetőleg levágva belőle sok-sok mindent, de miért is vagyok előítéletes? Lehet, hogy talán tényleg csak őszinte, és ennyi a sztori. Punk tum le van tudva! 
~ Nem olvashatod le mindenki arcáról a múltjukat. ~ Ennél a résznél éppen csak félfüllel figyeltem Kardszellememre, ugyanis a legizgibb részletekbe kapok betekintést egyenesen egy tiszttől. 
- Oh. Csak egy levél? Semmi személyes gratuláció, vagy sorfal ahonnan a Taichouk személyesen válogatják ki azokat, akik kedvükre vannak? - Kicsit elhúzom a számat, valamivel nagyobb parádéra számítottam az osztagba kerülés körül. - Nos, a levél is több, mint a semmi. - Nyugtázom le magamnak. 
- És aztán van bármiféle üdvözlő buli, vagy valami? Gondolom többen is kerülnek az osztaghoz amikor végez az osztály. Valami ivós party van? - Biztos megszeppen a kérdéstől, azért egyikőnkből sem nézné ki az ember sem a partizást, sem az ivászatot. És én sem azért kérdeztem, mert annyira kenyerem lenne, hanem mert érdekel, hogy hogyan tudott beilleszkedni. Persze ahhoz, hogy erről pontos képet kapjak, még konkrét és célratörő kérdésekkel is meg kell dobálnom, de egyelőre csak azt hallgatom ahogy mesél. - Mondjuk, mintha a zanpakutoum hagyná... - Kínos vigyor ült ki az arcomra, ahogy elképzelem mit leművelne a drága apa-pótlékom a fejecskémben, csak hogy elvegye a kedvemet az első néhány kortyocskától. Végső soron az ő döntése, hogy mikor ragad el a belső világomba, nemdebár? 
- Én is hasonlóképpen képzeltem el, na nem mintha felvetne a barátaim mennyisége. - Azt egyáltalán nem mertem közölni vele, hogy ez a mennyiség egy nagyon szép kerek számocska, ugyanis jómagam mindent előrébb helyeztem a kezdeti időszakban, mint a szocializációt, ennek pedig egyenesen az lett az eredménye, hogy a klikkek már kialakultak, én rólam pedig kialakult egy passzív, negatív vélemény, ami úgy tűnik, hosszan előre meghatározza az elkövetkezendő éveimet. Istenem, add, hogy ne legyen túl gyakori a csapatmunka!
- Igen? - Pislogok meglepetten. - Jaj, ne érts félre nem nézel ki öregnek, akarom mondani, annyival idősebbnek nálam! Egyszerűen csak meglepő, hogy pont egy olyan tiszttel futok össze, aki alighogy bekerült a Tizenhárom Védelmi osztagok egyikébe. Friss kezdő szemével látod, de pedig az volt az érzésem, hogy nagyon is bele látsz. - Próbálom valahogyan kimagyarázni magam kínos zavaromból.
- Az a tanár sem néz valami sokra. - Teszek rá megjegyzést, de persze erről valamilyen szinten tehetek én is. Nem megy a legjobban a kardforgatás, vagy a fegyverekkel való bánásmód, de én azért még rá is játszok. Nem egy karmolásnak tűnő hegem van már a karomon azokról az alkalmakról, amikor nálam erősebb partnernek a kardját nem tudtam kivédeni. Még szerencse, hogy csak fakard, és épp csak felkarcolja a bőrfelületet. De valójában az, hogy nem karolják fel a gyengébb de potenciállal rendelkező diákokat, önmagában elég, hogy én magam  - De nem is én vagyok a legjobb diákja, és nem is hajszolom magam túl ezért. - Kacsintok Momora. Ő biztos nem tartotta vissza magát attól, hogy láthassák a tehetségét.
Kicsit visszatérünk a könyvekhez, újult erővel kutatva a címeket. Muszáj voltam megtudakolni, hogy mit keres valójában, mert így legalább ketten nézhetjük kétfelé, és gyorsabban végig haladunk ezen a rendszertelen poklon.
- B-bo-bomba? - Kapom fel a fejemet az érdekes, és egyáltalán magában meglepő kifejezésre. Pont nem Momotól vártam hasonló témakört, nade ismét, nem a borítóról kell ítélni a könyvet, szépen végig hallgatom, és nem elkallódó figyelemmel figyelek rá, amíg meséli a bombás könyv háttérsztoriját, tehát, hogy miként is keltette fel az érdeklődését a téma. Észrevehetetlenül hüledezek magamban, lévén a kiszemelt osztagomról mesél olyanokat, amik miatt felettébb kénytelennek bizonyulok újraértékelni a döntéseimet, ha nem is most rögtön. Azért minden esetre ezügyben tovább fogom faggatni Momot, hiszen tanúbizonyságot tett arról, hogy sokkal tájékozottabb nálam.
- Mesélj még egy picikét a Juunibantairól. Ennyire agresszívek? Vagy mit vétett a Tizedik osztag, hogy ennyire elfajult a helyzet. Koránt sem nevezhető belső békének a bombával való viccelődés!! Baj is lehetett volna belőle! - Megvárom, hátha még több részletet kihúztam ezáltal belőle, majd hozzáteszek még egy kérdést. - Gondolod, ha semlegességre vágyok osztagszintjén, akkor nem a legjobb választás a Tizenkettedik? Persze nem arról van szó, hogy ezáltal megváltozott volna az érdeklődési köröm, csak csupán arról, hogy nem volna jó, ha most megismerlek és jóban leszünk, hogy ha az eddig kiszemelt osztagomba bekerülök és száznyolcvanfokos fordulatot vesz a kapcsolatunk. Nem szeretnélek bántani. Meg úgy senkit se, akit nem ismerek onnan. Nem tartanám helyesnek. Meg ho-ho-hobbinak ma-maradhatna a tanulmányozgatás... - Kicsit túl sikerült ragoznom a történetet a részemről, ami miatt a végére teljesen elpirtyanok dadogás közepette, s hogy ezt köntörfalazzam a könyvek felé fordulok, két oldalt rövidebbre vágott mindkét tincsemet a kezembe fogom, s az arcom elé húzom, hogy a mögül kukucskáljak kifelé csak, tettetve, hogy a címeken futkos a tekintetem. Talán az is rátesz erre a helyzetre egy nagy lapáttal, hogy kicsit elbizonytalanodtam a korábbi döntésemen. Ki tudja ki volt olyan, akinek hangoztattam, és éppen ezért más elgondolása volt rólam, csak azért mert nem tudtam hogy miket makogok össze-vissza.
- Hmm, mi? A zanpakutoura gondolsz? - Mikor helyeselni vélem, picit elmerengek rajta, hogyan is lehetne a leginkább érthetően elmagyarázni számára a kardom és az én kapcsolatomat. Végülis igen, találkoztunk, és mégse ismerjük egymást. Jó, ő engem igen, de ez fordítva korántsem igaz. - Mondhatni igen. Nem is ritkán váltunk néhány szót. Szerintem úgy gondolja, hogy türelmetlen vagyok, éppen ezért - ugyan már tett rá próbálkozást, és akkor nem jött még el az ideje annak, hogy meghallja,-, mostanában egyáltalán nem próbálja a tudtomra juttatni a nevét. Ezt remélem nem hallja, vagy nem használja fel ellenem, de ő ilyen apatípusú személyiség. Aggódik folyamatosan, és villogtatja a bölcsességét. - Persze ezt jogosan teszi, hiszen nagy százalékban bejön, amit mond nekem. Talán látja a jövőt, de nem árulhatja el. Frankó képesség lenne! *-*
- Ha szabad megkérdeznem, a te zanpakutoud is ember alakját ölti? Vagy legalábbis részben emberét? - Meghallgatom, amit mondd Momo, és elfog a türelmetlenség, hogy végre én is megismerhessem a saját zanpakutoumat még jobban és jobban. 
- Jó lenne legalább annyit tudnom, hogy milyen típusú. - Húzok ki egy könyvet közben, aminek a gerincén nincsen cím, csak a borító elején, de sajnos nem az amit bármelyikünk is keres. Így hát reflexszerű csalódottsággal visszatolom, ahol korábban kitudja hány évet állt már a porban, és kitudja ezután mennyi fog még eltelni, mire egy olvasó boldogan a kezébe veszi majd megint. De én most csak tovább haladok, egy polccal feljebb, fürkészve a cifrábbnál cifrább címleteket. - Kitudja mikor talál majd késznek arra, hogy beavasson mindenbe... Mi van ha nem gondolja magát az Akadémia végéig? Azt tudom, hogy ha a felvételit elbukod, akkor újra próbálkozhatsz, de mi van akkor ha nem elég az idő?
~ Olyan feleslegesen aggódsz... ~ Vártam, hogy még mondjon valamit, de vagy visszafogta magát, vagy nem is szándékozott ettől több információ morzsát elhullajtani, azt meg én nem tudhatom, hogy mi játszódik a kobakjában.
- Mit szólnál, ha átmennék a polc túloldalára? - Mosolygok rá Momora, hátha visszatér a derűsség a beszélgetésünkbe, és nem uralja tovább a korábban előidézett depressziós hangulat. Ahogy oldalra léptem egyet, valahogy sikerült megbotlanom a saját lábamban, erre hasra huppantam a porban. ~ A yukatááám Q_Q ~ Kedvtelenül oldalra fordítottam a fejemet, mire egy címrészlet ragadta meg az érdeklődésemet. Egy olyan könyvé, ami nem is függőlegesen van berendezve a többi közé, hanem fektetve vagy tíz-tizenöt vékonyabb másik alá.
- Pri.... robb....*? Ez micsoda?- Nem tudtam kiolvasni, mert annyira poros volt már szegény, és talán kicsit foszlott is a felület, azért mindenesetre még fekvőpozícióban megpróbáltam kihúzni a többi alól, kisebb nagyobb sikerrel. Azért remélhetőleg Momo is segít egy picikét, ha mást nem leemelni a rajta álló könyvekből párat. 
 
*Primitív robbanószerkezetek

38
Lezárt küldetések / Re:A barlang mélyén
« Dátum: 2015. Szept. 16, 13:00:16 »
Alig pillantottuk meg az ismeretlen alakot, Karen azonnal támadásba lendült. Úgy tűnt, a technika amit alkalmazott, sikeresen csapdába ejtette az illetőt. Valamivel közelebb mentünk, hogy jobban láthassuk ki is az, aki elénk került. Én persze csak szorosan Momo mellett maradtam, Takának pedig a válla mellől kukucskáltam kifelé. 
Az emberi formájú lény, amit elkaptunk kevésbé tűnik okosnak, morgott, mint egy állat, és elmenni próbált, holott a lába minden bizonnyal beszorult. Éppen ezért hasra esik, a lába pedig élettelen szögbe fordul. Nem érez fájdalmat? 
- Szerinted tényleg shinigami ez a valami? Nem túl rongyos ahhoz? :/ - nézek fel Momora, aki úgyszintén értetlenül áll a helyzethez. 
Mivel mondhatni hozzászoktunk a kínkeserves zajokhoz, így csak valamivel később tűnt fel, hogy az egye közelebbről hallható. Nagyjából egyszerre vehettem észre az elénk csoszogó, vegyesen emberekből, és shinigamikból, és ha jól tippelem meg arrancarokból is álló sereget.
Mindegyik rongyos volt, testüket sebek borították, néhol már rothadni látszott a seb környéke, de volt amelyikre már rámondtam volna, hogy halálos a seb.
Erőteljesen Momoba karoltam, majd úgy hogy hallhassa suttogtam neki.
- Ezek... élnek még egyáltalán? - Kis hatásszünettel később újabb kérdésem akadt - Élőhalott arrancar tud cerot lőni? 
A társaim felvetették, hogy valamit sürgősen dönteni kéne, ugyanis túl kellene jutnunk rajtuk. Én leginkább annak örülnék, ha nem kellene megküzdeni velük, de ez lehet azért van, mert én vagyok a leggyengébb láncszem.
Félszemmel kukucskáltam csak az ellenség irányába, aki semmi különösebb reakciót nem adott arra, hogy eléjük kerültünk. Úgy tűnt, mintha mindegyikük tekintete a távolba révedne. 
- Talán... csak talán... fel sem tűnne nekik, ha elosonnánk mellettük... - mondtam ki hangosan, amit éppen gondoltam, majd egyből a számra is kaptam a kezemet, de azért fürkésztem a tekintetemmel a társaságot, hogy mire jutnak.

39
Lélektovábbképző Akadémia / Re:Gyakorlóterep
« Dátum: 2015. Szept. 06, 21:34:21 »
Mi okozta a sérülést?
Ez a nap is olyannak indult, mint a többi. Legalábbis sokáig ez a benyomásom volt róla, ugyanis az ébresztő órám még mindig nem tökéletes, és még mindig késni kényszerülök miatta. Kezd felbosszantani, de ennek ellenére az elhatározás, hogy lecserélem egy kakasra, pillanatokon belül elpárolog. Nem sietek túlságosan, bár reggelit elfelejtek elpakolni, és talán a fogmosás is hiányzott a reggeli rutinból. Mindenesetre nem túlzottan nagy késéssel megindulok végre az Akadémia irányába. Kivételesen kitérő nélkül célba is érek - ugye az Akadémiához és nem az aktuális terembe-, mire kiderül, hogy vagyok olyan szemfüles, hogy egy érdekes hirdetményre találjak a falon.
A figyelmemet már lassacskán egy órája leköti a kézzel írott plakát, amely nem mást tartalmaz, mint egy felhívást az Akadémia érdeklődő hallgatói számára, hogy amennyiben szeretnénk (én így értelmeztem a fakultatív szócskát) egy technikát elsajátíthatunk - amire nem csak akkor lehet szükségünk, ha a Negyedik osztagot célozzuk meg, hanem bármikor küldetéseink során-, ráadásul egyenesen a Negyedik osztag kapitányától! Alig olvastam el egyszer, mikor eldöntöttem, hogy menni fogok.
Az információ, amit nem sikerült teljesen abszolválnom, az a "pirkadat után két órával" része az egésznek. Az mikor van? Hogy állítsak neki ébresztőt?
Idővel a gondolataimba olyan szinten belemerültem, hogy már az óráimon csücsültem, de lélekben még mindig ezeken a kérdéseken rágódtam.
A délután folyamára csitult le csak az érdeklődés, ugyan megoldás híján egyelőre, amikor is szerény személyem eldöntötte, hogy meglátogatja a könyvtárat. Nem különösebb okból, mint hogy az orvoslás témaköréhez tartozó szakzsargonnal egyáltalán nem voltam tisztában. Emellett puszta véletlenből találkoztam össze egy képgyűjteménnyel, ami a létező összes látható jelekkel rendelkező, betegség, mérgezés, illetve sérülésről tartalmazott képes dokumentációt, minimális írásos kiegészítéssel. Mivel egyáltalán halvány lila pillangópukim sem volt arról, milyen technikát tanít majd a Kapitány bácsi, így csak felületesen lapozgattam bele az utóbbiba, bár kár volt. Igen, megbántam mindent, és meggyóntam minden bűnömet, amikor a Nyílt törések részhez értem. Szinte imádkoztam, hogy soha de soha ne legyen hasonlóban részem.  Senem gusztusos látvány, senem fájdalommentes, ahogy a többnyire szilánkokban széttört csont áthatol a húson, izomzaton, és a bőrön. Egyébként pedig ezzel egyidőben leróttam a tiszteletemet az összes Negyedik osztagos felé, habár nem hallhatták, hogy ilyesmire merték adni a fejüket. Persze ehhez is külön mentalitás kell, mint a hivatások nagy részéhez. 
Már régen elmúlt éjfél, mikor arra eszméltem, hogy eltelt a nap, s vele együtt már a Diákszállóban a saját szobámban találtam magamat. Rá kellett jönnöm arra is, hogy nem találtam megoldást a korábbi problémára, ezért vergődhetnékem támadt, amit az ágyamban való ide-ode gurulással, és a párnámba való üvöltözéssel sikerült csak csitítanom. 
~ A hülye Agancsos nem szólt... ~ Gondoltam magamban direkt hangosabban, mint egy egyszerű gondolatot. Céltudatosan löktem oda a Zanpakutoumnak a hisztimet, mert azt vártam, hogy ő megoldással szolgál majd nekem. Úgyis okosabb, mint én...
~ Pech Kyoko. Pedig a válasz elég kézenfekvő amúgy. ~ Szinte magam előtt láttam, ahogy meghúzza a vállát, hogy ez annyira nem lepte meg részemről. 
~ Ha te mondod... elárulnád? ~ Ha szemtől szembe lennénk, talán megpróbálkoznék egy albínószerű bociszempárral, de így csak kíváncsian fülelek. 
~ Hát. Én a helyedben nem aludnék, és amikor pirkad, onnantól számolnám azt a két órát. ~
~ Te. Te egy zseni vagy! ~ 
Azonnal meg is indultam a konyhába, hogy egy liter kávét lefőzzek magamnak, aminek a segítségével fenn tudok majd maradni. Hamar megvoltam, és már csak a virrasztás maradt hátra. Erre újonnan elég sűrűn kerül a sor, de hát megbízhatatlanul pontatlan vagyok :/.
A tetőn vártam ki a Nap első sugarait, egy paplanba csomagoltan. A csípős reggeli hideg ellenére, a paplan mélyén jó meleg volt, és nem egyszer volt alkalmam hálát adni annak, hogy kistermetemmel tökéletesen elférek benne.
Úgy tűnt, minden okés, azonban volt még két órám, amivel nem tudtam mit kezdeni. Így esett meg, hogy felkaptam a jegyzetfüzetemet, a tollamat és a szemüvegtokomat, és idejekorán megindultam az Akadémia irányába. Az útvonalat, azidő alatt, mióta a hallgatója vagyok, sikerült megjegyeznem, így legalább már az eltévedés esélye ki van zárva. Micsoda szerencse, hogy a Taichou ilyen figyelmes volt, és nem Seireitei egyéb részére írta a helyszínt! Igazán nagy bajban lettem volna. Illetve nem lettem volna, mert sehova sem kellett felírnom, hogy jönni szeretnék, így nem is számítanak rám, azonban biztos, hogy magam alatt lettem volna, amiért nem tudok jelen lenni. Mindenesetre ezzel kivételesen nem kell most törődnöm, ugyanis kicsit korán ugyan, de a megfelelő helyen voltam. 
Alig, hogy beléptem a gyakorlóterep kapuján hatalmas ládák kupacára lettem figyelmes, és egy nassoló alakra, aki vagy valami tisztje lehet a Kapitány úrnak, vagy maga a Kapitány úr... mindenesetre semmi kedvem nem volt ilyen korán zavarni - te jó isten még egy órám volna! -, ezért a korábbi lendületemmel fordultam is ki a kapun. Hogy észrevett-e, arról ötletem sincs, viszont megpróbálok ezen nem túlon-túl aggódni, mert ha aggódnék, nos, akkor túlságosan zavarba jönnék akkor, amikor végre itt az ideje, hogy a fakultatív órán megjelenjek. És ha észre vett, akkor minden bizonnyal fel is tűnne számára, hogy nem jövök vissza. Ajj >< Annyit kattog az agyam felesleges dolgokon. > <'
A másik lehetőség, ami folyamatosan fennáll még mindig, hogy bemegyek a gyakorlóterep területére, esetleg még beszélgetésbe is elegyedek, számomra azért nem volt opció, mert akik utánam érkeznek, azt hihetnék, hogy protekcióra hajtok, vagy stréber vagyok. Akármelyik, nincs szükségem a macerára. Kivárom az időt, éppen ezért ültem le egy óralappal szembe, valahogy úgy, hogy a kapura is rálátásom legyen, ha majd a többiek szállingózni kezdenek, közöttük besurranhassak.
Valami oknál kifolyólag a várakozás ideje alatt egy érzés avagy kérdés kezdte el egyre inkább fúrni az oldalamat, ami pedig nem más, mint hogy mi volt a ládákban. Nem tudtam eléggé felmérni a nagyvalószínűséggel Kapitány úr környezetét, úgyhogy semmi utaló jelre nem emlékszem, viszont akárhogyan is agytrösztölök rajta, semmi magyarázatra nem jutok a hatalmas ládák tartalmát illetően.
Egy nagyobb csapat érkezett elsőként, nagyjából három négy fővel. Ahogy elnéztem a vegyes társaságot, arra a következtetésre jutottam, hogy ők azok az Akadémisták, akik tudatosan a Negyedik osztaghoz készülnek. Olyan jó, hogy ők tisztában vannak azzal, mit akarnak és mire képesek. Bárcsak én is tudnám. Nagyon sokáig hangoztattam, hogy a Tizenkettedikhez készülök, de ez csak részben volt igaz. Ott el tudnám képzelni magam, de újonnan, hogy másokkal is megismerkedtem, nem tudom mennyire megingathatatlan a kijelentés. Ráadásul mindenki más osztagból volt való. Meg még éveim vannak mielőtt végzek, és addig sok minden fog történni. Példának okáért itt vagyok, hogy a Negyedik osztag Kapitányának képzésére készülök beülni, egy félig meddig gyógyászati technika elsajátításáért, legalábbis így volt beharangozva. 
Amint belépek a kapun, talán azonnal száznyolcvan fokot fordulnak az életcéljaim majd.
Nagyot sóhajtottam, ahogy felálltam az ideiglenes helyemről, és elindultam befelé. Feleslegesen aggódok olyan dolgokon, amit talán nem is vagyok képes irányítani. Elvégre az Osztagoknak több joga van választani magukhoz végzőst, mint a végzősnek dönteni arról, hogy hova vegyék fel. Megdolgozhat érte, hogy a cél-osztag kinézze magának, avagy sodródhat is az árral. 
 
Odabenn soknak nem lehet mondani azt a létszámot, ami összegyűlt, viszont valamiért meglepődtem. Mondhatni megszeppentem a gondolattól, hogy ettől kevesebbet vártam.
Valahova hátra próbáltam meg elhelyezkedni, és ezzel egyidőben felvettem a szemüvegemet is. Aztán a teljes figyelmemet a Kapitány úrnak szenteltem. 
A magyarázatot jól megrágtam. Minden egyes szavát. És persze egyértelmű volt, hogy ez a technika csakis hasznos lehet a számomra. Nem feltétlen azt jelenti az elsajátítása, hogy majd én magam állok neki gyógyítgatni a sérülteket. Akár arra is tökéletes, hogy elővigyázatosabb lehessek. Nem árt tudni, hogy az eszméletlen társakat mi sebesítette meg, ha ők képtelen elárulni. 
Szaladtam egy saját bábúért, majd azt megköszönve, egy távolabbi pontra siettem. Zavart volna a zaj és duruzsolás, és így nem fog elterelni a siker-újongás, vagy a letört sóhajtozások közül egyik sem. 
Komolyan a bábúra néztem, majd megnyomtam az orrát, s ekkor elkezdett alakulni a teste. Egy vágásszerű seb alakult ki a balválla felett, ami erősen vérzett. Ezt egyszerű szemmel is képes voltam megmondani, azonban hogy mitől lehet, ahhoz muszáj volt aktiválnom a technikát, aminek éppen csak a nevét kellett lefirkantanom a füzetembe, egy pillanatokkal korábbi kérdésnek hála. Ami az egyik lánytól érkezett, akit szerintem többször láthattam már az Akadémián, de beszélni azóta sem volt alkalmunk. Ő tette fel azt az igen kézenfekvő kérdést, hogy a technikának csak csupán neve van, avagy rendelkezik idézéssel is. Valószínű nekem csak akkor jutott volna el a tudatomig a probléma, amikor már a bábummal szemben állok. 
- Shikenhou. - Emeltem a kezemet a bábú sebe mellé, majd enyhén aranyszínben felragyogott a tenyerem alatt a lélekenergia, ezt követően pedig szinte áramolni kezdett a fejembe az információ, miszerint ez egy Arrancar zanpakutouval olyan mélyre lett vágva, hogy az artériát érje. Ez megmagyarázta a súlyos vérzést is. Aprócskát lábujjhegyre álltam, amíg a bábú fülébe sutyorásztam a megfejtést. Hosszasan gondolkozott a helyességén, talán nem éppen a legprecízebb volt a megfogalmazásom. Érthető, mivel nem tanultam be a latin kifejezéseket, így csak konyhanyelven és hosszasan tudtam a tudtára adni, amire jutottam.
A többiek talán már nem az első, hanem a sokadik próbálkozásuknál tarthatnak, kisebb nagyobb sikereket elérve, ugyanis a Kapitány bácsi azt adta feladatul, hogy akkor végzünk csak, amikor mindenkinek egymás után négyszer sikerül helyes választ adnia. Belegondolva, hogy talán akad nálam rosszabb diák is a helyszínen, tesztelgetős kedvembe jöttem.
Újból megnyomtam a bábú orrát, mire egy hólyagos-horzsolásszerű seb tűnt fel a bábú jobb oldalán, nagyon hosszan. Ennek az okát már nem tudtam volna megmondani csupán látványból, viszont mivel valami újra készültem, így talán, esély van rá, hogy nem kapok teljesen kielégítő választ a technikától. Nekem kielégítőt.. vagy a bábúnak.. :D
- Shikenhou. - Most a bal kezemet emeltem a sérülés felé, amit tapasztalatból mondom, annyira jól nem vagyok képes használni reiatsu áramoltatásra, mint a jobb kezemet. Nem rossz, csak gyenge és szakaszos. A választ pedig ugyanígy sikerült visszahallanom. Halkan, és néhol teljesen érthetetlenül. Mivel biztosra szerettem volna menni, és nem újra kezdeni a négy helyes válasz adását, így a jobb kezemmel újból megpróbálkoztam a diagnózissal. Ezúttal jólérthetően, és teljes egészben jutott el a tudatomba a nekem szükséges válasz, ami nem volt más, mint egy horzsolás, fagyos talajon. Magamtól meg nem mondtam volna amúgy. Továbbítottam a választ, majd haladtam tovább.
Ezután két nagyon gusztustalan feladat került elém. Az egyiknél az egész karja a bábnak gennyes volt, és cafatokban mállott le a bőr róla. Ráadásul rothadt és égett hús szagát árasztotta magából egyszerre. A jobb kezemet alig mertem felé emelni, illetve megpróbáltam minél távolabb tartani tőle, míg a ballal befogtam az orromat. Azonban, sajnos hamar be kellett látnom, hogy ahhoz hogy effektív legyen a technika, a lehető legközelebb kell emelnem a kézfejemet. Érinteni viszont tilos! Már csak azért is, hogy ne taccsoljak a közönség előtt.
Sokadik próbálkozásra tudtam csak értelmezni, mi is a sérülés oka. Nem különb, mint egy sav típusú zanpakutou. Valahol mélyen fohászkodni kezdtem, hogy Agancsos semmi gusztustalan képességgel ne rendelkezzen. Nem tudnám elviselni.
Az utolsó sérülés pedig a rettegett nyílttörés volt a combban. A fehér-véres csont látványa kicsit megszédített. Sokáig kellett bíztatnom magamat, mire végre egyáltalán oda mertem nézni. Szitkozódtam is rendesen az orrom alá, hogy hogy lehetek ilyen alamuszi nyuszi. Fogok én még ettől sokkal szörnyűségesebbet is látni. Szerencsémre nem reggeliztem semmit, így ha oda is fordulok, epén kívül mást nem tudnék visszaadni, azt pedig feleslegesnek tartom. Kínszenvedés a semmiért. Erőt vettem magamon percekkel később, ráhajráztam az utolsó sikeres válaszra, ezért merészen kinyújtottam a kacsómat, széttártam az ujjaimat. A mostmár teljesen természetes arany villanást követően egy pontos leírás szerepelt a kobakomban, miszerint ezt egy shinigami okozta, és a technika nem más, mint a tesshou, amely ekkorát volt képes ütni a combcsontra. A találat helye a comb belső része, ahol szétdurrant az artéria az ütés intenzivitásától. 
Mint aki jól végezte a dolgát, egyre jobb kedvvel sutyorgom a bábú fülébe a megoldást, és immáron negyedszerre villan fel a zöld szín a homlokán. Valamiért arra jutottam, hogy ez az oktatás, tökéletes edzés volt a gyomrom számára, és úgymond felkészített valamelyest a nagybetűs shinigami életre, ami nem fenékig habostorta, és leányálom. Nagyon reméltem, hogy ha elérem az eddigi célomat, a Tizenkettedik osztagot, akkor annak a laborjaiból csak ritkán kell kivánszorognom terepre. Pláne ilyen súlyos sérültekkel teli terepre. Továbbá hogy a személyi sérülteket nem lesz senki sem olyan merész, hogy ahhoz az osztaghoz vigye a Negyedik helyett. Szerintem még a boncolást is ők szokták végezni, ugyanúgy ahogy a mérgek elemzését is, tehát minden esélyem meg volna elkerülni mindezt, ugye? *-* 
Visszavittem a bábúmat az egyik ládába, az elmúlt néhány óra alatt annyira összebarátkoztunk, hogy szomorú voltam elválni tőle, mindenesetre elvenni sem akartam. Voltak azért rossz közös emlékeink is, amire nem szívesen emlékszem vissza.
Ezután a Kapitány úr felé fordultam, mélyen köszönetképpen meghajoltam neki, mialatt az összes hajtincsem az arcomba hullott. A meghajlás egyfajta elköszönést is jelentett számomra, ugyanis nem volt semmi olyan, amit ne értettem volna, és még meg kellett volna kérdeznem. Beszélgetni és feltartani pedig nem volna illendő, biztos megéhezett ő is, ugyanúgy ahogy én is, és rajztam amúgy is kezd érzékelhetővé válni, hogy szemhunyásnyit sem pihentem az éjjel. Jó lenne, ha sűrűn tartani ilyen technika oktatást, mert nagyon jó oktatónak bizonyult, nem egy professzionális oktatóval ellentétben. És talán ő tudná a leghasznosabbakat oktatni, lévén neki van éles tapasztalata feltehetőleg minden technikáról. 
Mindenesetre egy újabb élménnyel és technikával lettem gazdagabb, ami lényegében lehetne mindennapos célkitűzés is! 
 

40
Lezárt küldetések / Re:A barlang mélyén
« Dátum: 2015. Szept. 01, 18:11:03 »
Teljesen belepirulok a szégyenbe, amit akkor érzek, mikor Shun előhozakodik a lélekgömb ötletével, ugyanis ők még mondhatják rá, hogy jaj de régen tanultam. Én azonban nem. Ez volt az első, amit elkezdtem gyakorolni Koizumi asszonynál, és úgyszintén mérték az ilyesfajta képességeket az Akadémiára való felvételinél. Ráadásul azt sem mondhatnám, hogy olyan hű de rossz vagyok belőle. 
Mielőtt elindulnánk, letisztáztuk az tervet, és miután úgy tűnt, velünk fog jönni, még Karen-san előhívott valami viszonylag kicsi tündér szerű lényt, aki udvariasan köszön nekünk, legalábbis úgy látszik. Én pedig picit meghajlok neki viszonzásképpen. Úgy néz ki ő is velünk fog tartani. Amúgy meg csak pillanatokkal később kezdte el fúrni az oldalamat, hogy Karen-san honnan és hogyan hívhatta elő. Ilyen képessége volna?
Egyébként a terv egyszerű és nagyszerű: párokban kisebb-nagyobb távot hagyva egymás között indultunk befelé, nagyszerű azért, mert nekem hálistennek Momo a partnerem, és középen megyünk, így számunkra a legkisebb a valószínűsége annak, hogy megtámadjanak. Nem mintha meg tudnék nyugodni a sikolyok és hörgések közepette, de ha találgatnom kéne, Momo jelenléte a legmegnyugtatóbb. Persze biztos ő is fél, meg feszült, akárcsak én. Meg nem tudom mondani, mi járhat a fejében, úgyhogy egy picit oldalba bököm, majd bal kezemet közénk emelem egy ökölnagyságú lélekgömbbel. A másikkal azonban ugyanúgy az akadémiai egyenruhámat szorongattam a combomnál. Némely nagyobb sikolynál nagyot ugrottam, ilyenkor az orrom alá pusmogtam.
- Minden okés lesz. ><' - Azért annyira egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni attól a félelemtől, hogy vajon micsoda kínoz éppen kiket, és hogy miért? 
Úgyszintén az egyre erősödő hangzavar miatt sem az előttünk, sem a hátunk mögötti esetleges beszélgetésből nem értettem semmit sem, és mivel nem hallottam őket igazán, sokszor kellett hátra tekintenem, hogy Hira és Shun megvannak-e még.
Nem mehettünk valami régóta a barlangban, amikor egy fekete árnyalakot láttunk jóval előttünk. Momo pedig mintha shinigaminak vélte volna felismerni, ami végülis azért furcsa, mert szó sem volt arról, hogy bárki várni fog ránk... Miért várna amúgy meg a barlangban szenvedéskánonban? 

41
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2015. Aug. 30, 19:10:54 »
Edzés a kedvenc Hadnagyommal :o

- Ő is úgy gondolja, hogy a nekem megfelelő helyre fogok kerülni, tőle függetlenül. Erre értettem, hogy nem e beszéltetek össze. Mellesleg ő könnyen beszél!! Sokkal több mindennel van tisztában, mint én, mármint a zanpakutoumat, őt illetően.
Elkezdtünk futni, és Mina picit mesélni kezdett arról, hogy min keresztül jutott el addig, hogy hadnaggyá váljon. Mivel közben muszáj voltam tartani vele a tempót a csökött lábacskáimon, így nem volt sok alkalmam hüledezni, de meghűlt bennem a vér.  Mindannak ellenére, amit felsorolt, úgy gondolom, egészen nyugis, és barátságos a személyisége, és nem úgy látszik mint aki magába fordulna. Betudtam a pillanatnyi borússágot az arcán annak, hogy azért biztos nem volt kellemes mindezeken keresztül mennie. És talán több is eszébe jutott, amit inkább nem árult volna el, tehát nem tette, viszont azért érzékelhető volt - úgy is hogy mögötte voltam vagy két lépéssel mindig-, hogy nem mosolyog az emlékein. 
Béna próbálkozás-sorozatom legvégén, mint akinek egyáltalán nehezére sem esik, Mina erősen megmarkolta a karomat. A felismerés hidegen futkosott végig a hátamon, hogy teljesen feleslegesen lőttem el a technikát, ő mindvégig tudta mire készülök, merre vagyok. Vagy ennyire erős, csak sokkal gyengébbnek mutatja magát... vagy pedig valami nem stimmel vele, úgy a jó értelmében. Mivel nem most volt itt az ideje ezen rágódnom, félretettem a témát későbbre. Úgyis rákérdezek majd az edzésünket követően. 
Eztán megint egy hosszabb monológba, nem is, inkább dorgálásba, és magyarázásba kezdett bele Mina. A dicséret jól esett, de nem tudtam neki úgy örülni, mintha a világ legjobb dolga lett volna, ez pedig a monológ másik fele miatt volt. Meg sem fordult a fejemben őszintén, hogy Kidout nem volna szabad használnom.. Már mindegy igazából, mert az letisztázott-új játékszabályok mindent letisztáztak, ami valójában felmerülhetett volna. Viszont éppen ezért kezdte el fúrni az oldalamat, hogy akkor mégis milyen az egyensúly-edzés? 
- És akkor a mostani...? - Kérdeztem volna, de hamarabb kaptam választ.
- Értem... - Nyugtáztam le, bár még mindig halvány lila elgondolásom sem volt arról, mit és hogyan szeretne Mina, úgyhogy csak figyeltem, mit csinál. Úgy tűnt a játszótér túlsó fele felé megy, pillanatok múlva már kis távolságban követtem. 
Megállt, megtalálta amit keresett, majd kiadta az instrukciókat. 
Mit ne mondjak hülyének néztem. Pislogtam oda vissza közte, meg a lépcsőfok között.
- Ez most komoly? Azt hittem valami izgibbet fogsz tanítani. - Csücsörítettem a számmal értetlenül. Aztán valami kibúvót keresve néztem szerte.széjjel, mígnem megláttam az enyémhez nagyon hasonló mászókát. 
 - Benne leszek, ha te is csinálod azon ott ni! Ha nagyon látni akarod, hogy rendesen csinálom-e akkor a torony túloldalán van még egy harmadik ilyen mászóka, és át is lehet látni. De az úgy nem járja, hogy te csak állsz és nézel, miközben én itt ugrabugrálok!! - Ezzel próbálom kimagyarázni magam, holott csak zavarban volnék, demeg ki szereti, ha bámulják edzés közben? Mindeközben pedig tömérdek mennyiségben adok hálát azért, mert a mai napon nincs tömeg egyáltalán. 
Meg sem várva, hogy mit lép erre, csípőre téve a kezemet neki láttam az első ugrásnak. Nagy szerencsém volt, hogy a fa lépcsőfok nem volt csúszós egyáltalán, illetve azért is, mert az akadémista lábbeli, az az ilyen balerina cipőszerű, kínai cipellőcske, ami valami vékony, puha bőrhöz hasonló anyagból készül, így a talpa egyáltalán nem merev. ~ Lúdtalpam nem lesz egyhamar az biztos. ~ Gondoltam, mikor éppen hátrafelé ugrottam le a fokról. 
Amikor ezt a procedúrát már tizedjére csináltam meg, akkor elkezdtem érezni a vádlimban, és a fenekemben, hogy meg van erőltetve. 
- Te is így kezdted az edzéseid legelején? Vagy amúgy is tehetséges voltál ezekben? - Intéztem Minának a kérdést, mikor éppen a lépcsőfok tetején számoltam a szükséges másodperceket, akárhol is van amúgy. Nem figyeltem végül mihez kezd magával, ugyanis olyan szinten lekötötte a figyelmemet a fel-le ugrálás, mint azt amikor mondta Mina, hogy ez lesz a feladat, álmodni sem mertem volna. Teljes koncentrációt igényelt tőlem az, hogy pontosan úgy és oda ugorjak, ahogy semelyik irányba sem dőlök el - a lépcsőfok kerek volt!


42
Lezárt küldetések / Re:A barlang mélyén
« Dátum: 2015. Aug. 24, 20:23:55 »
Nemsokkal az érkezésünk után megjelent mellettünk egy tőlem jóval magasabb nő, furcsa, számomra ismeretlen lélekenergiával. Emlékeztetett valamire, de nem jutott eszembe egészen addig, míg Taka ki nem jelenti, hogy lidérchez hasonlít számára a Karen névre hallgató hölgy létezése. Nagyot nyelek és meg próbálom nem bámulni túlságosan feltűnően. Taki kérdésére nem tudok semmit sem mondani, se pro-t se contrát, ha választanom kellene nem úgy néz ki Karen-san, mint aki azért jött, hogy lemészároljon bennünket. Ettől még ugyanúgy tehet keresztbe is :/ Jajjhajj. Tisztában vagyok azzal, hogy lehet akár ellenség is, de az is megeshet, hogy a mostani tisztelettudásomon múlik, hogy hagy e majd meghalni, avagy sem, mégiscsak köszönni kéne vagy mi. Kivártam volna vele a látszólagos tűzszünetet közte és a társaságunk között, de úgy tűnt a sors is ellenem játszik, ugyanis valamitől a hideg kezd futkosni a hátamon. Hamarosan furcsa és rémisztő hangokat kezdek el hallani, és a többiek arckifejezéséből ítélve, nem én hallucinálom őket. A nyögés hörgés kánon lehet akár emberi, akár állati is, sőt. Talán jó nyomon járnánk, ha ezeknek a hangoknak a forrását felderítenénk. Viszont úgy borsózik a hátam és földbegyökerezett a lábam, hogy a többiek után csak Momo kérdő tekintetére indulok meg. Sokkal ijesztőbb lenne itt maradni egymagam, mint követni azokat, akik erősek, netalán még meg is védenének, ha arról lenne szó. Egy frászt akarom én hogy megvédjenek, magamat akarom védeni ><"
~ Bízd rájuk. Ne csinálj hülyeséget, Kyoko. ~ Hallom meg a zanpakutoum utasítását. A hangján csepp kétség sem hallatszik. Sőt... parancsoló hangnemben még sosem szólt hozzám. 
~ O... oké. ~ Szaporáztam a lépteimet, hogy beérjem a számomra legmegbízhatóbbnak ítélt személyt, aki nem más, mint Momo. Mellette legalább megnyugszom annyira, hogy az észérvek hassanak rám. 
Kicsit olyan érzésem van, ahogy a barlang előtt állunk, mint amikor az első és egyetlen horror filmemet néztem meg amíg éltem. Gyanítom, hogy rossz fog történni, és az érzés nem hagy nyugodni.
- Ha számít bármit is, szerintem is érdemes volna bemenni. Akármi adja ki ezt a hangot nem gondolom, hogy szórakozásból teszi. -mialatt kimondtam azonnal jött is a számra a contra: - Ugyanakkor lehet csapda is. Ha Karen-san tudta, hogy itt vagyunk, más is tudhatja. - Húzom félre a számat. Mielőtt bemennénk Taka valami fényforrásfelől érdeklődik, és sajnos a megoldást nem nálam fogjuk meglelni. 
- Fény? Hmmm... Gomen~ Erre nem készültem fel > <"

43
Város / Re:Nyilvános park
« Dátum: 2015. Aug. 23, 01:06:10 »
Edzés a kedvenc Hadnagyommal :o

Ahogy hallgattam Minát, amint a tizenkettedik osztag érdemeit sorolta leesett az állam. Persze, hogy jobban ismeri őket, elvégre régebb óta van itt, mint én, és azért biztos szemet is szúrt neki egy-két dolog. Hogy úgy mondjam, azok alapján amiket felsorolt, én is valamilyen másfajta tiszteletet is elkezdtem érezni a tizenkettedik iránt. Egy lapon említette hasznosságban a negyedik osztaggal, bár az sosem volt a célkeresztemben. A gyógyító technikák persze érdekelnek, mert ki ne szeretne multifunkciós játékos lenni. Nem lehet mindig jelen valaki a negyedik osztagból, és még ha jönnek, úton vannak, akkor se biztos, hogy időben érkeznek meg a helyszínre. Az is biztos, hogy amit csak képes leszek elsajátítani képességet, azt mind magamba próbálom majd szippantani még amíg van rá időm. Sőt, kifejezetten csak a tanulásra kell koncentrálnom, addig mindent megteszek azért, hogy minél kapósabb legyek az osztagok számára, amikor végzek. Tudom, hogy valójában ez a beszélgetés, és talán a Yoriko-taichouval közös elmélkedés is már protekciót ad számomra, mégha csak ajánlást is bárhová, de már jobb pozícióból indulok, mint az osztálytársaim. Persze nem ezért álltam egyáltalán velük szóba, bárki visszaolvashatja, hogy magamtól egyikőjük pozíciójára sem jöttem volna rá ˇ^ˇ. 
De ettől függetlenül ugyanúgy fenn áll a veszélye, hogy nem fogok tudni dönteni. Oké, ha csak egy osztag ajánlja fel, hogy menjek oda, akkor nem sok opcióm van. Amúgy volt egyáltalán példa arra, hogy egynél több osztag kérjen magának végzős diákot? El tudom képzelni, ahogy valami gyűlés félén marakodnak egy zsenin... Hu. Akarom én ezt? Hát persze, hogy nem, de mégis mennyi az esélye annak, hogy az az osztag hív meg magához, amit én kinézek, ha már ki is nézek valamit.
KÁR EZEN AGGÓDNOM >_<'
~ Ühü. ~ Hallottam nagyon halkan, és úgy vettem, ebben egyetértünk Mr. Aganccsal, még akkor is ha megállja, hogy ehhez ne fűzzön hozzá semmit. 
Aztán Mina váltott a következő témára, amit felvetettem. Mesélt a saját zanpakutoujáról. Meglepett a tény, hogy ilyen meggyőzően tudott a zanpakutou lelke hazudni Minának, mik vannak? Az enyémből hálistennek ennyire számító dolgot képtelen vagyok kinézni, hátha igazam is lesz vele kapcsolatban. Mikor mondta Mina, hogy villám típusú képességekkel rendelkezik lélekölője, akarva akaratlanul is elképzeltem a legalapvetőbb villámtechnikákat használva, és be kellett vallanom, hogy én sem tudtam volna jobbat mondani számára, annyira illik hozzá. Ezután megnyugtatott, hogy a zanpakutoum típusa nem fog annyit nyomni a lattba, mint azt én hinném. Ahova szeretnék tartani oda fogok sodródni idővel. Ennél a mondatánál pedig megint helyeslően hümmögött a zanpakutoum.
- Tudod az a legviccesebb, hogy most veled egyetértésben hümmög. Nem beszéltetek össze a hátam mögött, ugye? - kuncogtam kicsit a költői kérdést feltéve. Hát hogy beszéltek volna össze mögöttem? az egyik bennem van, a másikat meg régóta nem láttam a környékemen se. Ez nem úgy működik, hogy mögém áll, és a hátamnak sutyorászik. ˇ-ˇ 
Az edzésre irányuló kérdésemen jót nevet, úgy látszik váratlanul érte. 
- Csak úgy érdekelt, hogy mi az a minta, amit ha követek, akkor esélyem van bármikor is hadnagyi pozícióra 8) - Elkezdtem szép lassan követni Minát, míg erősen érződött az egom a mondaton, de azért azt is ki lehet hallani belőle, hogy viccelődök. Egy akadémista szájából teljesen ártalmatlan egy ilyen mondat. Amikor kikerülök majd az Akadémiáról, a shinigami hierarchia alján fogom találni magamat, mint a zöldfülű, akármilyen protekciót is használok. Sőt. Valójában ha protekcióval megyek bárhová, csak kivívom a társaság ellenszenvét magamnak. ~ Le fogják törni a szarvaimat :/ ~ Apró nyikkanás hallatszik a zanpakutoumtól, mintha megrémült volna. 
Próbáltam tartani a lépést kedvenc Hadnagyommal, de sokkal nehezebb volt, mint annak elsőre tűnt, még akkor is, ha nem ment teljes sebességgel. 
Mikor végeztünk a hatalmas körrel, ugyan nem pihegtem, de teljesen izzadtnak éreztem magamat. Mina a játszótér felé tessékelt volna, de kénytelen volt elől menni, mert nem tudtam, hogy hol találom, akárhogy itt futkostunk körülötte öt perccel ezelőtt. Annyi viszont biztos, hogy akad ilyen a terepen 8)
Azt sugallta, hogy egyensúly fejlesztésről lesz szó a mai napon, vagy csak valamikor a mai nap folyamán, ugyanis a játszótéren semmire sem mászott fel, vagy állt rá, egyszerűen megállt nem messze tőle, egy lezser, nyitásokkal teli pozíciót felvéve, ami szinte sírt azért, hogy neki rontsak. Ettől rosszabb döntést pedig el sem tudtam volna képzelni. 
Elég sokáig méricskéltem, hogy hol lenne érdemes kezdenem rajta, talán zavarba is jött az én precíz, és egyáltalán nem szemérmes tekintetemtől. Persze ágyéknál nem fogom őt szánt szándékkal bántani, mert azzal elveszíteném minden jóindultatát, de kénytelen voltam számításba venni. Biztos nem számítana rá, hogy oda rúgok, éppen azért mert én sem tenném meg. Ennyire kiismerhetőnek még én is tartom magamat. 
Végül az unszolására megunom, hogy döntésképtelenre dermedtem, és megindulok felé. Azt nem mondta, hogy erőset kell ütnöm, és valójában én már a pöckölést is ütésnek veszem. Had tanuljam már eltalálni a pontokat előbb, s majd csak ezután sebezni őket.
Tettettem, hogy az öklömmel készülök gyomron vágni, így azzal egyszerre akartam lendíteni a lábamat, hogy egy kicsi rúgást bevigyek, de még mielőtt bármi történhetett volna, megbotlottam és egyenesen úgy estem volna, hogy Minát mellkason fejeljem. Talán kizökkenthette a védelméből, talán nem, én viszont mindenféleképp elveszítettem a fonalat, és hamarosan a földön találtam magam, fekvőtámaszhoz hasonló pózban. Ebből készültem úgy előre lendülni, mintha valami béka szerű ugrásból, előre nyújtom a lábaimat. Gáncsolni óhajtottam vele, de már közben tisztában voltam ennek a sikertelenségével.
Amikor úgy tűnt, hogy Mina háta mögé kerülök, korai elkeseredettségemben egy kidouhoz folyamodtam. Hallkan mondtam ki a nevét, hátha nem hallja meg.
- Bakudou no nana: Meimei kamen. - Én semmi különösebbet nem éreztem, viszont tudatában voltam annak, hogy a testem perpillanat sokkal kevésbé látható, közelít a láthatatlanhoz. Tisztában vagyok azzal is, hogy a lábam által keltett zajokat, a szuszogásomat, akár még a szappanom illatát is érezni fogja Mina, ha így harcolok vele, de nem vonhattam meg magamtól ezt az apró előnyt.
Oldalra léptem shunpoval, majd onnan Mina irányába úgyszintén shunpot használva. A kezemet ökölbe rendezem, a mutató ujjamat nyújtom csak előre, hátha meg tudom bökni vele az újdonsült mesteremet. 

44
Lezárt küldetések / Re:A barlang mélyén - VILLÁM
« Dátum: 2015. Aug. 21, 12:55:35 »
Az óráimat követően feltűnt, hogy egy pokollepke követ egy ideje. Megfordultam, hogy végre ide tudja adni az üzenetét, ami nem mellesleg valami vezetőségi figurához hívott be az Akadémián.
Mikor végre odaértem - igen! Már megint eltévedtem. Még úgy is hogy a lepke próbált vezetni... -, tájékoztattak róla, hogy egy küldetésre úgy gondolják, nekem is szükséges mennem. hosszú monológot kellett végig hallgatnom arról, mennyire fontos, hogy óvatos legyek, még akkor is, ha amúgy tapasztalt shinigamikkal fogok menni. Na meg azt is kiemelten fontosnak tartotta, hogy ne is hátráltassak senkit. Viszont ahhoz meg elengedhetetlen a küldetésre mennem, hogy fejlődjek is. 
Csak a mondandója végén adta ide az aktát, amiben minden ismert információ le van írva, hozzá tette, hogy engem valamivel hamarabb értesítettek, mint a többieket, így mindenféleképpen tanulmányozzam át. Még ott helyben belelestem, hogy kiknek fogok az agyára menni, de vidáman konstatáltam, hogy köztük van az a lány is, akit a könyvtárban ismertem meg. Meg köztük volt Hira is, akivel egy csoki miatt megkergettük egymást... én őt. Már sokkal jobban vártam az egészet, még ha gombóc nőtt is a hasamba. Valamiért nagyon felkészületlennek éreztem magamat erre, és ezt az érzést folyamatosan el kellett nyomnom. Mielőtt távoztam volna, a kezembe nyomott egy katanát, egy éles! katanát, hogy ne fakarddal menjek már küldetésre kitudja mi ellen. Persze, mert még a zanpum mindig duzzog, és nem hajlandó materializálódni mindaddig, amíg nem hallom a nevét. Hisztis p....
Elköszöntem, illetve visszamentem a diákszállóra. Közben kinn egészen sötét lett, úgyhogy kapkodtam a lépteimet. Az este folyamán egy meleg kakaó mellett tanulmányoztam a mappát. Precízen volt részletezve minden egyes személy, akinek nyoma veszett, de hiába. Vagy legalábbis én nem láttam köztük a kapcsolatot. Ráadásul az is olyan furi volt, hogy nyom nélkül tűntek el... 
Az izgalomtól aznap éjjel nem tudtam elaludni, így másnap nem kellett a pontatlan ébredés miatt megszégyenülnöm. Ellenben a szemeim alatt sötét karikák húzódtak. A fene vigye el, hogy nincs egy deka sminkem se.. ><"
Még a két amput, amit beszereztem nem is olyan régen, felerősítettem a csuklómra illetve a bokámra, hátha ettől kevésbé hátráltatom majd őket, meg ennyivel is nagyobb hasznom lesz.
Lévén szinte tűkön ültem már hajnalok hajnalán, így jóval korábban indultam el a gyülekezési pontra, mint amúgy tenném, éppen abból kifolyólag, hogy mindig olyan sok idő eljutnom mindenfelé. Már kábé mindenki ott volt, akire számítottak... Késtem volna? 
Feltűnt Momo mosolya, és még mielőtt köszönhetett volna, pár apró shunpo lépéssel a nyakában teremtem. 
- Sziaa! ~ - Visszatértem a földre. - Rég láttalak! - Vigyorogtam szélesen, mikor is leesett, hogy már megint nem voltam tiszteletteljes. 
Zavartan meghajoltam mindenki másnak. 
- Szép jó napot! Miwa Kyoko vagyok, az Akadémiáról. °^° - Látszhatott rajtam a feszültség, és az is, hogy zavarban vagyok. Talán az utóbbi jobban zavart, mint maga a tény, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem.
Hirával útközben pacsiztam le, és elmeséltem neki, hogy milyen finom csokit ettem valamelyik nap. Mogyorós körtés, még mindig összefolyik a nyálam ha rágondolok *-,*. Mellesleg megemlítettem neki, hogy óvatosan nyammogjon a csokikból, mert itt is ugyanúgy lehet hízni. 
A Senkai kapunál odajött hozzám a fehér hajú férfi, aki max 10 centivel ha magasabb volt nálam. Bemutatkozott, majd megkérdezte, hogy egy osztályba járok-e Suzu-channal.
Erre én csak értetlenül pislogtam, mert sajnos névről meg nem tudtam volna mondani.
- Umm, nem vagyok benne biztos. Ő nem Első osztályos? - Utalok ezzel az évfolyamon arra az osztályra, aki igazán tehetséges, mert akkor csak évfolyamtársam lenne, hiszen én Második osztályban vagyok, az átlag teljesítményűek között, ahova céloztam felvételikor, hogy ne legyek szem előtt. - Amúgy biztos láttam már, csak nem mutatkoztunk még be egymásnak. Csak nem rokon vagy ismerős? - Mosolygok bíztatóan és valódi érdeklődéssel. 
A negyedik tagot, aki Shun néven mutatkozott be, éppen csak pár pillantással nézem meg, picit meg is rémülök, meg el is csodálkozom az öltözékén. Furi panda maci sapiban van, az egyenruháján pedig egy megszáradt vörös folt éktelenkedik. Bele se merek gondolni, mi lehet az... oO
Mivel féltem attól, hogy Dangaiban is képes volnék eltévedni, Momo kisujja felé nyúltam, hogy arra rámarkoljak, mint valami kisgyerek. >__<' De hatásosnak bizonyult, hiszen nem tévedtem el egyáltalán 8)
Átérve az Emberek világába rá kell jönnöm, hogy mióta meghaltam, azóta nem is jártam itt. Csodálkozva bambulok, amíg el nem indulunk valamerre.   

45
Küldetések / Re: ÁKD - Általános Küldetés Diskurzus
« Dátum: 2015. Aug. 19, 20:34:17 »
Halihó!
Jelentkezni szeretnék A barlang mélyén - REMAKE villámküldetésre! :3

Oldalak: 1 2 [3] 4 5 6