Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Miyake Diran

Oldalak: 1 [2] 3
16
Küldetések / Re: ÁKD - Általános Küldetés Diskurzus
« Dátum: 2018. Ápr. 29, 13:39:43 »
Hali

Ha még beleférek, én is jelentkeznék a küldire.
Azonosító: Agent

17
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2018. Ápr. 23, 22:12:08 »
Úgy tűnik nem lövök túlságosan mellé, mikor az általa választott színből igyekszem megfejteni, hogy ki is ő valójában. Valóban valami igen hatalmas titkot rejtegethet. Talán egy elásott hullát a kertben? Vagy kettőt? Netalán többet? Igencsak fondorlatos lánynak tűnik, így azt, hogy akár egy nagyobb dologról van szó, könnyen el tudom képzelni. Talán egy hozzám hasonlóról van szó? Vagy valami másfajta titok, amit ennyire őrizget?
- Ezt egyelőre még nem tudhatom, elvégre nem tudok gondolatokban olvasni. Hidd el, ha tudnék, igencsak megkönnyítené a munkám. - nevetek fel erőtlenül.
Valóban, ha tudnék gondolatot olvasni, nem kellene annyi kutatómunkát végeznem, egyszerűen csak kinyerném a szükséges információkat játszópajtásaim fejéből, hogy valóban elkövették-e azokat a bűnöket, amiket.. Hova lenne így a vadászat igazi izgalma? Az egyre erősebbé váló késztetés, hogy egy csinos kis asztalhoz kötözzem őket? Valószínűleg nem lenne az igazi…
Úgy érzem nagyon nem akar tágítani ettől a hangszeres témától, így hát kimondom az első nevetséges hangszert, ami az eszembe jut.
- Hát jó… azt hiszem ukulele szívesen lennék. Az egész viccesen hangzik. - merengek el egy fél pillanatra, majd hozzáteszem: - Igen, az ukulele tökéletes hangszer lenne…
Persze természetesen hozzám valami sokkal grandiózusabb hangszer illene, elvégre egy csöppnyi ukulele nem tudná átadni mindazt, ami én vagyok. Én, a Csodálatos Diran, a tökéletesség mintaképe, aki bárkit képes apró, csinos kis darabokra vagdosni, amennyiben az megérdemli. Jó, akadhatnak kivételek is, de csupán csak akkor, ha azok a kivételek az utamba kerülnek, és azok se feltétlen végzik úgy, ahogy a kedves pajtásaim. Ők akár egészben is maradhatnak...
- Érdekes történet. Már csak a csillogó vámpírok hiányoznak belőle. - jegyzem meg a kis vérfarkasos sztorira némi gúnyos felhanggal. Ha tudná, hogy valóban mellette lépdel a farkas, talán nem osztaná meg ennyire nyíltan a kis ötletét. Vagy ki tudja… lehet többet tud, mint gondolnám, és valóban a kettőnk kis sétájáról beszél. Ebben az esetben talán már épp eleget tud, hogy összerakja a képet. Azt, amiből kiderül, ki is vagyok. Hogy éjszakánként nem csupán csak a frissítő, folyóparti séták miatt hagyom el kuckómat.
- Színek nélkül valószínűleg elég üres lenne a világunk, elvégre elég sok mindent tudnak tükrözni. Csak így, a semmiből nem hiszem, hogy megmondhatnánk, hogy egy általam készített festmény milyen színekből állna. Úgy gondolom az aktuális lelkiállapotomtól, kedvemtől függne. - jegyzem meg.
Nem gondolom, hogy számára kielégítő választ adtam, de hogy őszinte legyek, nem túlságosan zavar, sőt. Miközben próbál megfejteni, én is igyekszem őt, s remélhetőleg nekem még épp előtte sikerült megtudnom a féltett kis titkait. Annyit már megtudtam, hogy egy igen makacs lányról van szó, aki szereti irányítani a dolgok alakulását.
- Erről most eszembe jutott valami… - kezdek bele. - Ha tehetnéd, mit változtatnál meg az életedben? Lehet az valami apró, vagy akár egy nagyobb dolog is. - teszem fel a kérdést abban a reményben, hátha elkotyog valami használható információt. Persze ha nem, az se gond, elvégre bármikor egybe tudok olvadni az árnyakkal, és képes vagyok kikémlelni minden mozdulatát, ha ez alatt az egy este alatt nem jövök rá a kis titkára. Időm, mint a tenger...

18
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2018. Ápr. 16, 23:19:19 »
Úgy néz ki a lány személyében egy igen érdekes embert sikerült felfedeznem. Talán mégis érdemes lenne a figyelmemre?
- Érdekes választás. A lila titokzatos, misztikus és fenséges is egyszerre. Ha nagyon bele akarnánk mélyedni a színek jelentésébe és pszichológiájába, elég sok minden kiderülhetne rólad. Például - ami egyébként mindenki által ismert -, hogy igen nagy művészi tehetség és kreativitás lakozik benned, azonban igencsak rejtélyes vagy. A rejtélyek pedig arra valók, hogy megfejtsük őket. - válaszolom rámosolyogva.
Valóban meg kell bizonyosodnom róla, hogy érdemes foglalkoznom a lánnyal és valóban olyan súlyos titkokat rejt, mint amilyenekre én gondolok. Persze ettől még mindig ugyan úgy gyerek, és nem szeretek gyerekeket bántani. Megpróbálhatnám akár jó irányba is terelni, mint ahogy a madárak a fiókáikat, és akkor nem kéne az asztalomon végeznie. Szomorú lenne. Az viszont szemmel látható, hogy szívesen és igen ügyesen csikar ki más emberekből számukra értékes információkat. Már csak az a kérdés, hogy ezekkel mégis mihez kezd.
- Sajnálom, mindig is a tudomány embere voltam, sose érdekelt igazán a spirituális téma. - vonom meg a vállam.
… és ez valóban így van. Sose hittem abban, hogy van egy felsőbb hatalom, aki majd eltörli minden bűnünket, ha meggyónjuk vétkeinket. Mint ahogy abban sem, hogy mindenkinek előre meg van írva előre a sorsa.
A múltbeli események tesznek minket azzá, akik vagyunk, legyen az rossz, vagy jó. Persze nem mindegy, hogy kivé - vagy esetemben épp mivé válunk. Számomra elég szerencsétlenül alakult a múlt, azonban azt hiszem mégis hálás lehetek a történtekért bizonyos szempontból. Na meg… megváltoztatni úgysem tudom, így inkább elfogadom.
Egy újabb kis csapdát vélek felfedezni monológjában, azonban ahelyett, hogy most kitérnék, inkább szépen belesétálok, mindenképp óvatosan, hogy rólam minél kevesebbet, ám én minél többet tudhassak meg róla. Megpróbálom elnyerni a bizalmát azzal, hogy igyekszem őszintének tűnni. Eddig mindig bejött, ha próbáltam összeismerkedni a kis barátaimmal, s talán nála is beválik. Vajon mennyire lehet igaz a megérzésem?
- Egy útvesztőből igen nehéz kitalálni, ha valaki nem ismeri a megfelelő útvonalat, vagy nincs valaki, aki a segítségére lehet és ismeri az utat. Hogy őszinte legyek nem tudom, hogy miért épp ilyenkor kezdtél el sétálni a folyóparton, de ha én a helyedben lennék, engem igencsak megihletne a hold kellemes fénye, ahogy megtöri az ég sötétjét. Kicsit olyan, mintha minden rosszban lenne valami apró jó is, ami a fényével - még ha nem is teljesen - de elűzi a sötétséget. Talán épp ezt keresed. Vagy a víz felszínen fodrozódó fényes hold tükröződését. Őszintén, nem tudhatom. - kezdek bele én is - ... és hogy a hangok mit suttognak? Nos, ha lennének hangok, valószínűleg nem itt lennék, hanem egy csinos gumifalú szobában ücsörögnék egy kényszerzubbonyban. - nevetek fel erőtlenül. - De ha lennének, valószínűleg azt suttognák, hogy sose hibázzak abban, amit csinálok. Mondhatjuk, hogy bizonyos szempontból maximalistának számítok.
Fejezem be végül a válaszadást. Remélem kielégítőnek találja mindazt, amit elmondtam. S ha mégsem, előttünk áll az egész éjszaka, hogy úgy mondjam.
- Ha már itt tartunk… Neked miféléket duruzsolnának a hangok? Persze csak akkor, ha valóban léteznének?

19
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2018. Ápr. 10, 23:48:35 »
Csak nem szállunk le a szín témáról. Nem tetszésemet jelezve mélyet sóhajtva válaszolok végül:
- A piros szín sok mindent jelenthet, és ebből a sok mindenből egész sokkal találkoztam a gyerekkorom alatt.
Talán ennyi elég lesz a számára. A többit a képzeletére bízom, ami felteszem igen élénk lehet, ha már egyszer zeneszerző is. Lassacskán kezdem úgy érezni, hogy kezd kicsúszni a talpam alól a talaj. Vagy legalábbis mintha egy hatalmas mocsárban próbálnék kapálózni, mint valami bolond, aki azt hiszi, hogy minél inkább vergődik, annál nagyobb az esélye. Nos, nem így van. Úgy érzem minél inkább ki akarok szállni ebből a kielemzős pszichológiai mókuskerékből, annál inkább ránt befelé.
- Kezd kicsit unalmas lenni, hogy mindig én válaszolgatok az ilyesfajta kérdésekre - kezdek bele. - Te milyen színnel tudnád jellemezni a gyerekkorod. Vagyis mondhatjuk, hogy a jelenlegi életed.
Itt az ideje, hogy a kezembe vegyem a beszélgetés irányítását. Sajnos egy gyakorlott ember ezekből a kérdésekből is sokmindent le tud szűrni. Bár tény, hogy abból is, hogy megpróbálom magamhoz ragadni a beszélgetés irányítását, de ezt akár annak is be lehet tudni, hogy zavarban vagyok, ha engem faggatnak. Csak egy paranoiás ember gondol egyből arra, hogy talán rejtegetni próbálok valamit. Ami, valljuk be igencsak lehetséges.
Az újabb hangszeres kérdése felett inkább próbálok elsiklani, ha a kikerülése nem sikerült, és inkább egyből a következőre ugrok, amire igazából biológiai szempontból egész egyszerű a válasz:
- Az emberi test elég nagy részét teszi ki a víz. Persze ahogy öregszünk, ez a víz tartalom csökken, azonban mégis fontos része az életünknek. Legjobb esetben is nagyjából 4-5 napot képes egy átlag felnőtt kibírni víz nélküli, mielőtt belehalna. És ezzel igencsak pozitív voltam. Aztán ott vannak a vízi élőlények, akik még ennyit sem.
Igencsak úgy érzem, hogy szükség volt erre az igen frappáns kis poénra a válaszom végén, elvégre elég bután néznének ki szerencsétlen halak, ahogy egy kiszáradt tóban vergődnek az életükért. Egyértelműen teljesen feleslegesen. Minden esetre elengedek egy igen kedves, és természetesen tökéletes műmosolyt jelezve, hogy jómagam igen szórakoztatónak tartom ezt a kis viccet.
Az én tekintetem is a folyóra téved, pontosabban inkább arra, ahogy a csodálatos, játékos és ingen csintalan Hold fénye vetül rá. Szinte hallom a halk suttogását, ahogy könnyed mókázásra invitál, azonban a mai nem az az este. Pláne nem egy kislány társaságában, bár van egy olyan gyanúm, hogy nem szörnyedne el különösebben pár gondosan eltávolított testrésztől. Sőt…
- Szép esténk van… - jegyzem meg - Bár azt hiszem, nem sokat segítek az ihlet gyűjtéshez. Ha jól rémlik emiatt keveredtél errefelé ilyen későn. Vagy pontosan miféle… ihletet keresel?
Szemem sarkából a lányra pillantok, aki mellettem lépdel, majd megállok. Szeretném látni, ahogy válaszol a feltett kérdésre. Bármilyen meglepő, kíváncsi vagyok. Igen kérem, tapsoljunk meg, hiszen képes vagyok emberi érzelem kimutatására. Hurrá.

20
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2018. Márc. 15, 19:15:29 »
Csak nem akarja elengedni a gyerekkor témát… Egy pár pillanatra gondolkodást mímelek, majd végül megadom a választ:
- Azt hiszem...  a piros tudná a leginkább jelemezni … - ...mint ahogy a jelenlegi életemet is, elvégre sorozatgyilkos és vérelemző lennék. Azt azonban, hogy miért is ezt a színt említettem, nem kell tudnia. Valójában a piros bármilyen meglepő, egész sok dologhoz köthető. Szerelem, vér, szenvedély, ilyesmik. Szóval sok sikert a gyerekkorom hátterének kibogozásához. Remélem ezzel sikerül eltántorítanom a téma további bolygatásától. Ha mégsem, akkor egy igencsak szomorú pandamaci leszek, ő pedig elképzelhető, hogy egy lefóliázott asztalon végzi, lekötözve, hiszen szemmel láthatóan valami nem stimmel vele.
- Hidd el, sokféle szörnyeteget láttam az évek során, de egyiknek se volt bája.
Ezzel valójában tényleg egyetértek. Annak nincs bája, ha valakinek olyan életet kell élnie, mint nekem, és folyton érzi a késztetést, hogy valakibe bele kell mártania a kését. Tiszta mázli, hogy vannak bizonyos szabályaim, amiket szeretek betartani. Másként már rég a börtönben ülnék, vagy a játszópajtikhoz hasonlóan a föld alatt hevernék. Akárhogy nézem, egyik se lenne túl örömteli, hiába vagyok pozitív személyiség.
Egy pillanatra elgondolkodom a kérdésén. Valóban… mire való a zene? Önkifejezésre, feszültség levezetésre… mire? Valójában biztos élvezet lehet püfölni az billentyűket a zongorán, és ebből kiadni magunkból az összes mély érzésünket. Kár, hogy nekem egy sincs. Bár az se biztos, hogy ilyen módon fejezném ki. Őszintén szólva… most is kifejezek valamit a hobbim során, bár látni senki se láthatja rajtam kívül. Milyen szomorú.
- Szerintem az önkifejezés egy módja, mint ahogy a művészetek nagy része. - válaszolom. Azt hiszem tényleg így is érzem. Mármint, a művész tényleg ki akar valamit fejezni a művészetével, másként nem csinálná. Bár tény, hogy olykor igen furák a művészek, és egyesek képesek akár az öncsonkolásig is eljutni. Ez mondjuk elég érdekesen hangzik, talán egy ilyen egyszer megnéznék.
- Fogalmam sincs, hogy egy magadfajta lány, miért választja a zenét. Ezért kérdeztem. - válaszolom, miközben tovább lépkedem mellette. A következő kérdése viszont ugyancsask meglep. Mégis ki gondolkodik azon, hogy milyen hangszer lenne? Tömény ostobaságnak tartom, bár szinte biztos, hogy van valamiféle mögöttes jelentése. Péládul ha az ukulelét választod, akkor egy szeletett pancser vagy, de ha a zongorát, akkor egy igen kifinomult művészlélek, aki frakkban jár még a sarkiboltba is.
- Nem szoktam magam hangszerként elképzelni. - válaszolom tömören jelezve, hogy inkább hanyagoljuk a témát. Mondjuk belegondolva elég csinos kis bendzsó lennék, de akár bármilyen más hangszernek igen tökéletes lennék, valljuk be.

21
Óváros / Re:Karakura Town-i temető
« Dátum: 2018. Márc. 11, 17:10:34 »
- Talán elfelejtkezett róla, vagy más dolga akadt.
Valóban fogalmam sincs, hogy miért is nincs itt az üzemeltető. De tényleg. Becsszó. Kivételesen nem hazudok. Az azonban teljesen biztos, hogy én egy ujjal se nyúltam hozzá, elvégre legjobb értesüléseim szerint sem szolgált rá a halálra.
Láthatóan a fedél alá vonulással kapcsolatban feltett kérdése inkább kijelentésnek bizonyul, hiszen már indul is a ravatalozó felé, de cseppet sem zavar. Én se szívesen áznék tovább ebben a kellemetlen időjárásban, ráadásul úgy tűnik, még csak véletlenül se akar elállni az eső. Csendesen indulok meg Shinohara után, hogy aztán a ravatalozó előtt állapodjak meg mellette. Némileg örülök, hogy nem kell tovább áznom, bár ha rajtam múlna a fázást is kihagynám. Ez azonban a jelen pillanatban nem adatik meg. De hát… semmi sem lehet tökéletes, maximum a munkám, amire még sose volt panasz.
Az ügy, ami miatt ilyen időben idemerészkedik, valóban nagyon fontos lehet, vagy csak szimplán a munkája egyben a hobbijai is és bármilyen időben képes űzni. Akárcsak én. Persze… kicsit más értelemben, de minden esetre meglepő, hogy van valaki, akiben sikerül némi hasonlóságot felfedeznem, és nem egy elmebeteg sorozatgyilkos. Persze azt magam is tudom, hogy nincs hozzám fogható, és kivételesen egyedi példány vagyok, ettől függetlenül mégis üdítő a tudat, hogy legalább ebben nem vagyok egyedül.
- Takamura Yoshi? - kérdezek vissza elgondolkodva, hátha ezzel nyerek egy kis időt.
A neve egyérteműen ismerős, hiszen én intéztem a nyomok elemzését, ráadásul némileg utána is néztem a dolgoknak szabadidőmben. Azt, hogy még életemben nem hallottam erről a névről, nyilván azért mégse mondhatom, elvégre köze van egy halálesethez, vagyis a rendőrségnek is foglalkoznia kellett vele. Arról nem is beszélve, hogy én ajánlottam fel a segítséget, így már kénytelen vagyok valamiféle apró információ morzsát elédobni.
Az, hogy az áldozat egy rokona nem fogott padlót a temetés alatt igencsak felkelti a kíváncsiságom. Ami azt illeti, valóban igen nagy tehetség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen eseményen ne mutasson érzelmet, pláne ha rokonról van szó. Azonban az is lehet, hogy pont a tehetség hiányzik belőle, hogy bármiféle érzelmet is mutasson egy hozzátartozója temetésén.
- Sajnos nem jártam a temetés alatt a közelben, viszont találkoztam az aktájával. Gondolja, hogy a rokon végzett vele? - kíváncsiskodom.
Elvégre ha neki lehet, akkor nekem is. Talán mondhat néhány olyan információt, ami akár számomra is hasznos lehet és folytathatunk némi információcserét. Persze ügyelnem kell, hogy semmi olyat ne áruljak el, ami esetleg túlságosan egyszerűvé teszi a dolgát. Hamarosan úgy is itt lesz az ideje, hogy egy újabb játszópajtás után nézzek, és még csak véletlenül se szeretném, hogy valaki más kapja el helyettem. Kénytelen leszek rossz irányba terelni annyira, amennyire csak tudom. Már igencsak kezd hiányozni az érzés, hogy valakibe belemárthassam a késem. Az eszköz, amit a fura kalapos fickótól kaptam, igencsak hasznosnak bizonyult az eddigiek alapján.
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de nem találtunk túl sok nyomot a helyszínen, ráadásul még ennél is kevesebbet tudtunk meg belőlük. Akitől csak lehetett, ujjlenyomatot és mintát vettünk, hátha találunk valamiféle egyezést, de zsákutcába jutottunk. Innentől kezdve megvan kötve a kezünk, hacsak nem találunk valami újat.
Bevallom, kissé zavar, hogy le kell törnöm a lelkesedését. Végre találtam valakit, aki legalább akkora lendülettel veti bele magát a nyomozásokba, mint én, és csalódást kell okoznom neki. Szomorú, de sajnos nincs mit tenni. Muszáj rossz irányba terelnem, nem kerülhet az utamba, máskülönben kénytelen leszek olyat tenni vele, ami cseppet sem lenne az ínyemre. Nekem kell előbb megtalálnom a tettest, és minél előbb ki kell osztanom számára a megfelelő büntetést, hogy aztán valamelyik nem olyan rég kiásott sírgödör alján végezhesse.
- Egyébként érdekes, hogy ennyire érdeklődik az ügy iránt. Mi az, ami ennyire felkeltette az érdeklődését? Mármint úgy értem, hogy rengeteg más, eddig megoldatlan ügyünk van. Miért pont ezt választotta? - próbálok puhatolózni, hátha sikerül belőle kicsikarnom valamit, bármit, akármit. Ha már véletlenül elszólja magát valamiről, ami esetleg hasznos lehet a számomra, már jól járok. Egyelőre még én is sötétben tapogatózom.

22
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2018. Márc. 11, 15:47:50 »
Kezd egyre kevésbé tetszeni az irány, amerre a beszélgetésünk tart.
- Valóban, a gyerekkor igen… meghatározó az ember számára. Az enyém mondhatni egész színes volt.
Valójában nem hazudok, habár csak képletesen értem. A vér vörössége, és a rajtam és testvéremen elterülő zúzódások tényleg igen színes képet festhettek, de persze minderről nem kell tudnia.
- Az igencsak szomorú, ha valakinek nincs büszkesége, elvégre még a legnagyobb szörnyetegeknek akad… Persze feltételezem te nem vagy az - villantom rá legtökéletesebb műmosolyomat. Büszkeségem nekem is akad, akárcsak az említett szörnyetegeknek, hiszen én is afféle lennék. Igencsak kellemetlenül tud érinteni, ha a számomra fontos dolgokról tiszteletlenül beszélnek. Vegyük például a hobbimat. Bár igaz, hogy senki se éri meg, hogy akár csak egy szót is ejtsen róla.
Kezdem egyre kellemetlenebbnek érezni a beszélgetést. Mintha ő akarna irányítani. Nem csak a beszélgetést, de engem is. Talán nem is olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát? Elképzelhető, hogy utána kéne néznem az adatbázisban?
Őszintén szólva nem kéne rajta meglepődnöm, elvégre én is egy báránybőrbe bújt csúnya, gonosz farkas lennék, aki prédára les.
Hogy olyan lenne a munkám, mint a zene? Nos, valójában akár ezt is mondhatjuk, bár én a látványra mondanám, hogy alkalmanként egy igencsak szépen megkomponált mű kerekedne ki a kisebb-nagyobb vércseppekből, vagy épp tócsákból. Azonban szemmel láthatóan még csak némi fintor se fut át a lány arcán, ami csak még inkább gyanússá teszi a számomra. Hozzám hasonlóan őt is hidegen hagynák az efféle dolgok? Ha valóban így van, tényleg rá kéne keresnem, hogy ki is ez a lány, habár gyerekeket sose bántottam, és talán még jó irányba terelhető lenne.
Talán ha vele tartok, ki tudok belőle némi infót szedni.
- Rólam azt hiszem már elég szó esett. Mi a helyzet veled? - jelzem neki, hogy hajlandó vagyok vele tartani, majd ha elindul, mellé szegődöm a sétában. - Úgy veszem észre, hogy még igencsak gyerek vagy, ehhez képest már állításod szerint híres vagy. A szüleid erőltették, vagy te gondoltad úgy, hogy erre a pályára lépsz?

23
Óváros / Re:Karakura Town-i temető
« Dátum: 2018. Jan. 28, 13:11:50 »
Valóban… a holtak olykor tényleg elég beszédesek tudnak lenni. Persze csak akkor, ha hagyják nekik, ami természetesen nem lenne túl okos döntés a részemről. Igyekszem a lehető legkörültekintőbb lenni a hobbimat illetően. A játszópajtásaimat szépen, gondosan letakarítom, hogy még csak véletlenül se maradjon rám utaló jel, nyom, bizonyíték, bármi. A lelkek miatt pedig nem feltétlenül aggódnék, hiszen úgy tudom csak kevés ember számára adatott meg, hogy láthassák őket, vagy beszélhessenek velük. Szerencsére én is megkaptam ezt az adományt, ami igencsak hasznosnak szokott bizonyulni kutatómunkáim során. Egy-kettőnek már szívességet is tettem azzal, hogy a gyilkosukat el tettem láb alól. Vélhetően nem fognak bemártani, ám ha mégis, van erre is egy nagyon jó megoldásom, habár elképzelhető, hogy lesz, aki nem fog örülni neki.
- Javaslom inkább azokkal a testekkel csacsogjon, amik még nincsenek a föld alatt. Ők talán többet mondhatnak - válaszolom az elmerengő kérdésére végül.
Bevallom, kicsit reménykedem benne, hogy még nem találkozott a Dr. Csont című sorozattal, máskülönben akár a csontokból is megpróbálhatna olvasni,, mint valami nagyon menő sámán. Az viszont elég kellemetlen lenne. És nem valószínű, hogy csak nekem.
Az etikai kódex emlegetését hallva kicsit el mosolyodom. Nekem is van egy úgymond etikai kódexem, amit igyekszem lépésről lépésre betartani. Eddig szerencsére egész jól sikerült, viszont ugyan ez nem feltétlen mondható el a szemben álló férfiről - már ha jók az értesüléseim. Pedig a szabályok igencsak fontosak, legalábbis számomra mindenképp.
Óvatosnak kell lennem, ha nem akarok egy koloncot a nyakamba kapni személyében.
- Én az üzemeltető helyében most a puha, meleg ágyamban szuszognék az éjszaka közepén és jó messzire elkerülném ezt a helyet. Vagy legalábbis nem mozdulnék ki ebben az időjárásban. Talán próbálja meg holnap nap közben, hátha itt találja - javaslom.
Kissé furcsának találom, hogy épp az éjszaka közepén szeretne bájcsevegni az üzemeltetővel. Talán valami rosszban sántikál?  Ha igen, arról lehet, hogy nem árt, ha én is tudok. Talán valami számomra is hasznos dolog körül  szimatol.
- Milyen ügy lehet az, ami miatt rászánta magát, hogy ilyen időben a temetőben sétáljon, nyakig sárban?
Valóban érdekel, főként azért, mert talán pont itt talált valamit, ami felkelthette az érdeklődését. Valljuk be, nem lenne egyikünknek se túl jó, ha errefelé szaglászna, és valljuk be, neki igencsak káros lenne az egészségére nézve. Sose kedveltem a rajongókat és mindig is próbáltam magam távol tartani őket magamtól.
- Esetleg én tudok segíteni valamiben? - teszem fel a kérdést. - Egész sokat járok errefelé. Tudja… a testvéremhez.
Végül is valóban egész sokat járok ide, bár nem feltétlenül a tesóm miatt, sokkal inkább a csinos kis csomagok elrejtése miatt. Ezt viszont másnak nem kell tudnia. Lehet, hogy némileg kellemetlen helyzetbe is hozna.

24
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2017. Nov. 29, 22:08:59 »
...hogy mire gondolok épp? Leginkább arra, hogy vajon sikerült-e körültekintően elrejtenem a legutóbbi játszópajtásom maradványait. ...hogy mikor jön el az alkalom, hogy valakinek feltűnik az a plusz pár méter…
- ...épp a gyerekkoromon gondolkodtam - vágtam rá.
Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy nem elmélkednék életem ezen szakaszán. Bár tény, hogy rengeteg olyan dolog történt, ami végül segített, hogy olyanná váljak, amilyen most vagyok. Másoknak átok lehet, de bizonyos szempontból számomra azt hiszem, áldás is lehetne…
- Azt mondtad, hogy megtanultad, hogy védd meg magad. Nem szeretném megsérteni a büszkeséged azzal, hogy rád erőltetem magam. - válaszolom.
Sose értettem, hogy egy Yui korabeli lány miért érzi úgy, hogy minden egyes férfit el kell csábítania a földön.
A vészjelzőm egyre inkább kezd csilingelni a fejemben, mintha valami mást is akarna ez a lány azon kívül, hogy rám erőlteti magát. Persze még mindig elrejtőzhetek valamelyik árnyban, ha esetleg balul ütne ki a társalgás. ...és egyébként is, ha már itt tartunk… Mit keres éjnek évadján errefelé egyes egyedül? Megannyi kérdés, és mind megválaszolatlan. Legalábbis eddig semmi hihetőt nem hallottam.
Nagyon ügyesen ráharapott a megjegyzésemre, de talán én voltam túl ostoba...
- Mondhatjuk, hogy azon kevesek közé tartozom, akik azt mondhatják magukról, hogy a hobbijuk a munkájuk, a munkájuk az életük. A rendőrségen dolgozom, mint törvényszéki szakértő. - remélem ezzel a magyarázattal le is zárhatjuk a témát.
Kezdünk kicsit olyan irányba terelődni, ami nem biztos, hogy jó lesz, és akár a bokámat is megüthetem. De az is lehet, hogy valaki elveszti a fejét ezen az estén.

25
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2017. Nov. 06, 21:42:32 »
Kezdem valóban furcsának érezni a lányt. Cseppet sem értem, hogy miért is akarna itt maradni, hiszen a folyón és a parton kívül nincs itt semmi más. Valószínűleg arról akar megbizonyosodni, hogy nem akarom-e bántani. Őszintén szólva ha bántani akarnám se tudna túlságosan ellenállni. Persze azért arra kíváncsi lennék, hogy miféle önvédelemre tanították otthon. Ma már hogy úgy mondjam semmin se tudnék meglepődni, elvégre igencsak sok furcsa dologgal találtam már szemben magam. És ami azt illeti, az utóbbi időben egyre megszaporodtak az ilyesfajta furcsaságok…
- Én sokkal inkább csak bámészkodtam, felelevenítettem néhány emléket. -jegyzem meg.
Valójában ötleteltem a helyszínen, hogy milyen formás kis raktár lenne, ha nem tudná partra sodorni az áramlat a csomagjaimat. Persze helyezhetnék beléjük köveket is, de az is eléggé feltűnő lenne.
- Ami azt illeti, nekem sietnem kéne vissza az irodába. Sajnos rengeteg munkám van, a főnököm pedig le fogja csapni a fejem, ha nem végzek vele időben.
Valóban nincs túl sok időm, és akadna jobb dolgom is, mint hogy egy gyerekkel bájcsevegjek az éjszaka közepén.
Kissé meglep, amikor áttérünk a zenére, mint témára. Belegondolva sose hallgatok zenét. A többi emberrel ellentétben engem valahogy nem tud megérinteni. Valószínűleg azért lehet, mert nincs mit megérintsen…
- Nem, nem igazán hallgatok zenét - vallom be végül. - A művészeteknek egy teljesen más irányát kedvelem. A festészet és a.... szobrászat sokkal inkább közelebb áll a szívemhez. Ha nagyon távolról nézzük, a foglalkozásom és a hobbim is egyfajta művészet. De ebbe most ne menjünk bele, még túl gyerek vagy hozzá.
Valójában akár tényleg az is lehet.... Számomra legalábbis mindenképp.

26
Óváros / Re:Karakura Town-i temető
« Dátum: 2017. Nov. 05, 23:04:13 »
Felegyenesedve szippantok egy nagyot a levegőből. Illetve ezt tenném, ha nem szakadna az eső, és nem lélegeznék be néhány igen kellemetlen és nagy esőcseppet. Ez az én formám… Egyszer nem ellenőrzöm terepszemle előtt az időjárást és máris térdig gázolok a sárban, és a félig kimosott halottak között. Persze utóbbi talán túlzás, azonban egy temetőben mégiscsak előfordulhat. Természetesen az én pajtásaimat nem hiszem, hogy olyan egyszerűen képes lenne az eső kimosni a csinos kis helyükről, azonban rajtuk kívül még akad néhány igencsak csinos, oszlófélben lévő hulla a környéken. Nem lepődnék meg, ha a szomszéd kutya legutóbb is innen csente volna el azt a lábszárcsontot. Ő valószínűleg nagy örömét látta az elrágcsálásában, a csont tulajdonosát meg már nagy valószínűséggel pont nem érdekelte.
Végig nézve magamon konstatálom, hogy egy igen mocskos, ázott és sáros szörnyeteg képét mutathatom épp, amint magányosan bóklászik egy jelenleg igencsak elhagyatott, és sötét temetőben. Akár egy horrorfilm kezdete is lehetne, amiben én vagyok a csúnya, gonosz bosszúálló, aki szépen, lassan feldarabolja az összes szereplőt csinos kis darabkákra. Valójában nem is hangzik olyan rosszul… Azonban egyelőre a következő játszótársam fekhelyét próbálom jelenleg megtalálni, elvégre lassan itt A Szükség napja, amikor is ismételten megkapja valaki méltó büntetését az eddig elkövetett gaztettei okán. Szinte már látom magam, ahogy valamiféle szuperhős jelmezben, késsel a kezemben tornyosulok felé. Szereznem kellene egy festőt, aki mindezt megörökítheti…
Elégedett mosollyal, komótosan indulok el a kijárat felé, hiszen már megtaláltam a megfelelő helyet. Ráérek a kijutással, hiszen már így is csurom víz és sár vagyok. A kapu felé haladva egy pillanatra megtorpanok, és felfedezem, hogy a kápolnánál, mintha valaki várakozna. Valószínűleg nem a temetőrendező, hiszen ő minden bizonnyal már bement volna. Valaki más lesz, aki… talán már észre is vett. Nem lesz ez így jó, főleg ha kérdések garmadát zúdítja rám. Kellemetlen egy helyzet, de ebből is kivágom magam. Ha kell, akár szó szerint is. Tovább lépdelek az alak felé, aki ugyancsak elindul felém, nyilvánvalóvá téve, hogy már felfedezte jelenlétem. Elszaladni ebben az ítélet időben lehetetlenség lenne, hiszen vagy beleragadok a sárba, vagy pofára esek a csúszóssága miatt, így kénytelen vagyok szembe nézni sorsommal, ami… a nevemen szólít? Miféle mágia ez? Azt hittem azok, akik tudnak a kilétemről már mind halottak, vagy legalábbis annak tűnnek. De ez a valaki határozottan a vezetéknevemen szólít. Közelebb lépve azt is meglátom, hogy ki ez az igen merész ember. Vonásai igen ismerősnek tűnnek, és mintha a neve is rémlene.
- Shinohara Jurou - jelentem ki inkább magamnak, mint üdvözlésképpen.
Ha valakit, hát őt biztos nem szerettem volna, hogy rájöjjön a kis titkomra. Arcomra próbálok némi zavart mosolyt is erőltetni, pont olyat, mintha épp egy rosszalkodó kisfiút csíptek volna fülön valami gaztetten és várja az ejnye-bejnyét. Az tény, hogy rosszban sántikálok, ezt azonban számára nem igazán kell tudnia.
- A testvérem sírjánál voltam. - válaszolom tömören. - Bár ezt ugyan úgy kérdezhetném én is. Mit keres itt ilyen későn, ráadásul ebben az időben? Ha az őrsön nem adtak magának interjút, valószínűleg itt se fognak. Tudja... a lakók elég csendesek...
Próbálom kicsit poénosra venni a dolgot, hátha nem kell belemennem a részletekbe. Legtöbbször ezzel sikerül kivágni magamat, és nem zaklatnak további kérdésekkel, remélem ezúttal is így lesz. Ha mégse így történne, szerencsére akad egy sírkő, amin a Miyake Ichiro név szerepel....

27
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2017. Nov. 05, 22:20:44 »
Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, cseppet sem érdekel, hogy mi lesz a lány sorsa, ha valaki esetleg megtalálja. Maximum abban az értelemben, hogy így legalább eggyel növekszik a jövőbeni barátaim száma, akivel majd néhány igen kellemes órácskát tölthetek egy igen kellemes helyen. Számomra legalábbis mindenképp kellemesnek mondható.
Némileg meglepő, hogy a szülei annyira nem is aggódnak miatta. Ha az én gyerekem kószálna ilyen kései órán az utcán, valószínűleg követném minden lépését egyik árnyból a másikba lépve. Nem azért, mert nem bíznék benne, csupán csak tisztában vagyok azzal, miféle szörnyűségekkel találhatja szemben magát.
Valahogy sose tudtam hova tenni a női csábítási praktikákat, ráadásul reagálni se sikerül rájuk mindig megfelelő módon. Rengeteg műérzelmet sikerült már elsajátítanom, de az ilyen esetekkel előfordul, hogy akadnak problémáim. Kissé zavartan mosolyodom el a szempillarebegtetős jeleneten. Nem tudom, hogy mi lenne ilyenkor a legnormálisabb reakció, hiszen egyrészt furcsa lenne, ha elhívnám kocsikázni és hazavinném, másrészt nem hagyhatom, hogy csak úgy bóklásszon az utcán. Ráadásul az irodába is jó lenne beérnem. Rengeteg munka vár egy igen csúnya ügy miatt, amit szeretnék a lehető leghamarabb letudni.
- Ha gondolod, szívesen hazaviszlek - döntöm el végül. - Az autóm egy közelebbi parkolóban áll.
A parkoló felé mutatva próbálom bizonyítani, hogy legalább azt tudom, merre van a parkoló. Talán nem fogja úgy érezni, hogy meg akarom erőszakolni, majd a testének darabjait szétszórni a város négy sarkában. Elég kellemetlen lenne. Bár mintha valami azt suttogná: nincs rendben valami a lánnyal.

28
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2017. Nov. 02, 20:10:46 »
Mindig meg tud döbbenteni, ahogy az emberek képesek akár a teljesen idegeneket is kérdőre vonni, hogy vajon mit is keresnek egy adott helyen. Nyilván semmi köze hozzá, hogy mit, mikor, és miért is teszem, elvégre én Diran vagyok, akinek nincs szüksége mások engedélyére, jóváhagyására, faggatózására.
- A környéken jártam, és úgy gondoltam, meglátogatom a folyópartot - kezdek bele. - Rég volt, mikor utoljára jártam erre. Nosztalgiáztam kicsit.
Továbbra se gondolom, hogy egy - talán? - középiskolásnak bármi köze is lenne ahhoz, hogy én mit csinálok ilyen késő este a folyóparton, azonban nem szeretnék illetlennek tűnni, hogy csak úgy, megválaszolatlanul hagyom kérdését.
Számomra kissé úgy tűnik, mintha azt várná, hogy a neve alapján majd felismerem valahonnan. Nos… sajnos téved. Nagyon is.
- Örülök, én Miyake Diran vagyok - válaszolom. - És… ne haragudj a kérdésért, de te mi járatban errefelé, ilyen kései órán? A szüleid nem aggódnak, hogy valami igazán rossz ember valami igazán rosszat és csúnyát tesz veled?
Persze elképzelhető, hogy kissé furcsálhatja a kérdést, de lényegében teljesen jogos. Ha én lennék az édesapja, nem engedném, hogy ilyen későn egyedül bóklásszon az utcákon, elvégre tisztában vagyok vele, miféle szörnyetegek sétálgathatnak az utcán és bújhatnak meg sötét, igazán sötét sikátorokban.

29
Karakura / Re:Hangok a fejekben
« Dátum: 2017. Nov. 01, 20:25:54 »
A folyóparton ácsorogva figyelem az áramlást. Milyen nagyszerű rejtekhely lehetne belőle a kis játszópajtásaim számára, sajnos azonban nem elég gyors a sodrása, és bármikor a partra sodorhatja a testeket, ráadásul nem is biztos, hogy változtatnom kéne az eddigi módszeremen. Szívesen kísérletezem, de csak alapos átgondolás után, hiszen minden újdonság újabb lehetőséggel kecsegtet, hogy lebukom. Hiába… a hozzám hasonló szörnyetegeknek se egyszerű az élete. Míg az átlag normális emberek azon morfondíroznak, hogy a nagyobb kiszerelésű WC papírt vegyék-e meg, vagy elég csak egy egyszerű négy darabos, én azon gondolkodom, hogy vajon eléggé élesek-e az otthon lapuló eszközeim. Egyelőre nem is probléma, ha nem, hiszen A Gyönyör Éjszakája épp nem rég volt esedékes, s milyen gyönyörű is volt… Azonban ettől függetlenül még nem árt ellenőrizni majd legalább a legközelebbi eset előtt.
A karórámra pillantva veszem észre, hogy talán kissé sokáig méláztam és már rég bent kéne lennem az irodában. Talán már a forgalom is kissé alább hagyott. Az autóm irányába fordulva a szemem sarkából pillantok meg egy fiatal lányt, amint épp engem figyel. Egy percre megfordul a fejemben, hogy talán sikerült magam igazán leenni a reggeli szendvicsem fogyasztása közben, és talán ez lehet számára ennyire érdekes, de miután ellenőrzöm, rá kell jönnöm, hogy valami más érdekeset találhat bennem. Be kell valljam, némileg ő is elég érdekesnek tűnik számomra.
- Üdv! Szép napunk van, igaz? - lépek oda hozzá legtökéletesebb műmosolyommal. Sokat gyakoroltam, és be kell valljam, senki se csinálja nálam jobban. Már-már büszkének érzem magam, hogy ennyire sikerült tökélyre fejlesztenem. Mintha valóban szívből jövő mosoly ülne az arcomon.

30
Csevegő / Re:Játszanék
« Dátum: 2017. Nov. 01, 14:00:15 »
Halihó~

Imádnivaló szociopata sorozatgyilkosomnak keresnék játszópajtit.
Játék terén nincsenek megkötések, nagyjából bármit szívesen játszhatunk, nyitott vagyok bármire. Ha esetleg érdekel, keress püben, és megbeszélhetjük a részleteket. *>*

Oldalak: 1 [2] 3