Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Miyake Diran

Oldalak: 1 2 [3]
31
Pályázatok / Miyake Diran pályázatai
« Dátum: 2017. Okt. 23, 18:49:11 »
Képesség módosítás
pályázat

Név: A Sötét Utas
The Dark Passenger

Típus: árnyék manipulálás
Elem: árnyék

Név: A sötétség ölelése
The embrace of darkness
Képes egybe olvadni az árnyékokkal, valamint lehetősége van utazni is közöttük. Fontos, hogy saját maga nem képes csak úgy a semmiből árnyékot teremteni, valamint saját árnyékát se képes felhasználni az utazáshoz, eltűnéshez. Ez annyit jelent, hogy például egy olyan helyen, ahol valamilyen oknál fogva nincsenek árnyékok, a képessége használhatatlan.
Abban az esetben, ha az összes árnyék eltűnik valamilyen oknál fogva, amíg Diran az árnyékban tartózkodik, saját technikájában reked addig, amíg a közelben nem talál árnyékot.
Lehetősége van részben, de egészben is elhagyni egy-egy árnyékot, vagyis ahhoz, hogy valakit megragadjon, nem szükséges, hogy előbújjon “rejtekhelyéről”.
Csak saját magát tudja egyik árnyéktól a másikig mozgatni, személyek szállítása ilyen módon nem történhet meg.
A technikával maximálisan (és ez nem is bővíthető) 20 méter tehető meg.

Név: A Sötét Utas fegyvertára
Armory of the Dark Passenger
Az árnyékokba nyúlva képes megragadni azok lényét, és saját akarata szerint formálni, megszilárdítani azokat. Ezzel a technikával képes előállítani egyszerűbb eszközöket, fegyvereket, melyek semmivel se erősebbek, élesebbek vagy ellenállóbbak, mint az eredetiek. Abban a pillanatban, amint átformálja az árnyékot, az eredeti tárgyé eltűnik, vagyis Diran lényegében ellopja azt az aktuális tárgytól. Amennyiben nincs rá szüksége a továbbiakban, vagy valaki megtöri a technikát, mondjuk egy fény elemű technikával, az árny visszatér az eredeti helyére az eredeti formájában.
A fegyver mérete nagyban függ az eredeti árnyék méretétől. Tehát például egy váza árnyékából nem lesz képes készíteni egy pallost, maximum egy kést.
A technika nem alkalmas rá, hogy bármilyen mechanikus, vagy elektromos eszközt létrehozzon.
Nem képes eszközt létrehozni, ha:
  • az árnyék folyton mozog (pl. járművek)
  • az árnyék tulajdonosa élőlény (emberek, állatok)
  • fény, vagy bármi más hatására az árnyék eltűnik
  • az árnyék valami miatt elmozdul (ebben az esetben, ha már részben kész az eszköz, az semmivé válik, az árnyék pedig visszatér az eredeti helyére)
A technika bármilyen fény elemű technikával könnyedén hatástalanítható.

1. szint (1-10 pont) - képes létrehozni kisebb fegyvereket (dobótőr, kisebb kések), ám még nincs felette teljes kontrollja, így bármikor semmivé tud foszlani, illetve a létrehozott eszköz szélei is kissé elmosódottak, látszik rajtuk, hogy a képesség használója még nem tudja teljes mértékben uralni
2. szint (10-20 pont) - a szélek kezdenek határozottan kirajzolódni, a technika magától nem foszlik semmivé, csupán ellentechnika használatával semlegesíthető, ám ebből egy gyengébb is elég lehet.
3. szint (20-30 pont) - már létre tud hozni nagyobb, de kevésbé összetettebb eszközöket is, mint például nagyobb méretű kések, rövid kardok. A szélek már határozottan kirajzolódnak, illetve nem szakad meg random időközönként. A technika közepesen erős ellentechnikával semlegesíthető.
4. szint (30-40) - képes összetettebb fegyvereket, eszközöket létrehozni, azonban a hatástalanításhoz már némileg erősebb fény elemű technika szükséges.

32
Lezárt küldetések / Re:Mesék börtöne
« Dátum: 2015. Okt. 10, 12:15:42 »
Valójában már azon is csodálkozom, hogy még egyáltalán életben vagyunk mindhárman. Kíváncsi vagyok, hogy a többiek is hasonlóan jól szórakoznak-e, mint én…
- A kísérletezésnek megvan a maga helye és ideje. Mondjuk ez most pont nem az - válaszolom egykedvűen.
Egyre kevésbé kedvelem a fickót, és egyre inkább kezdem a türelmemet és hidegvéremet is elveszíteni. Vagy talán pont erre játszik? Ahogy végig mérem, teljesen elképzelhetőnek tartom, hiszen ki tudja, lehet csak megjátssza, hogy bolond, mint ahogy én, hogy normális vagyok.
- Valószínűleg ez a Porondmester jól szórakozik azon, hogy különleges embereket állít feladatok elé úgy, hogy elveszi minden erejüket - válaszolom rá se pillantva ideiglenes társamra.
Jelenleg az, hogy felmérjem a helyet, és valami gyenge pontot találjak, sokkal jobban leköt, mint hogy a ő kérdéseivel foglalkozzak. Az, hogy miért vagyunk itt, kevésbé érdekel, mint hogy kijussak azelőtt, hogy bármi olyat tennék, aminek következményei lehetnek a további életemet nézve. Jól meg kell gondolnom kétszer is, hogy mit teszek, pláne ha már a türelmem végére érek, ami úgy érzem, hamarosan itt lesz.
A macskához szegezett kérdésére csak egy visszafogott kuncogással reagálok. Ha figyelt volna már az első pillanattól fogva, tudhatná, hogy öt kulcsot kell összeszednünk, amiből már kettő megvan. Ebből pedig ha egy kicsit jobban megmozgatja az agyát, talán arra is rájön, hogy már csak háromra van szükségünk ahhoz, hogy tovább juthassunk.
Pár percnyi séta után végül megérkezünk az újabb helyszínre. Az öltözéken már meg se lepődök, valamivel normálisabb, mint az eddigiek.
Szinte még fel se tudom mérni a terepet, Yukezo máris belekezd az emlék meggyalázásába. Kezdem úgy érezni, mintha egy gyerekkel épp a vidámparkban lennék, aki mindent megfog, kipróbál, eltör… Lemondóan kezdek valamiféle nyom után nézni, mikor megpillantom a falon lévő idézetet: “A szerelem legfényesebben a sötétben ragyog”. Már szinte abban a pillanatban el kezd rajta kattogni az agyam.
- Vajon mire gondolhat? - pillantok a kezembe lévő fáklyára, s abban a pillanatban belém üt a felismerés.
Valószínűleg a fényforrásokat kell megszüntetnünk, és sötétben kell tovább kutakodnunk, ám gondolkodást nem tudom túl sokáig folytatni, mert hirtelen valami az arcomba repül, én pedig önkénytelenül fogom meg és hajítom tovább, miközben valaki - valószínűleg Yukezo, hiszen ki más…? - kikapja a kezemből a fáklyát, és sötétet csinál.
- Nem lett volna egyszerűbb csak simán eloltani a fáklyákat? - teszem fel a kérdést kissé bosszúsan.
Ha így tettünk volna, valószínűleg karmolások nélkül is megúsztuk volna a helyzetet, és ráadásul szerencsétlen macskára se hoznánk rá a szívinfarktust. Már most átkozhat mindkettőnket, vagy csak simán ezt a féleszűt. Ráadásul ha megöli, lehet hogy örökre itt ragadunk, vagy veszítünk, és valami sokkal rosszabb sorsnak nézünk elébe. Egyiknek se örülnék túlságosan kifejezetten.
- Ha végre a végére érünk ennek az egésznek, esküszöm, hogy diliházba dugatlak - válaszolom, gyilkos pillantásokkal méregetve társamat, és azt már inkább hozzá se teszem, hogy “...ha túl éljük”, hiszen ha tőle függne ez a dolog, elképzelhető, hogy már az első feladatnál feldobtuk volna a bakancsot.

33
Lezárt küldetések / Re:Mesék börtöne
« Dátum: 2015. Márc. 15, 20:31:39 »
- Próbálkozni lehet… - válaszolom egyszerűen.
Persze, valóban lehet próbálkozni a megölésemmel, viszont az már más kérdés, hogy mennyire hagynám magam… :roll: Kellemetlen a helyzet, de hát nem mindig történhet az, amit én szeretnénk. Minden esetre annak azért örülök, hogy sikerült egy kulcsot megszereznünk. Legalább nem kell üres kézzel távoznunk az első helyszínről.
Pár pillanat múlva egy sivár cellában találjuk magunkat, ami azt jelenti, hogy jön a következő film, mese, vagy akármi. Igazából szívem szerint már mennék haza, de ha ennyire muszáj, hát legyen… Kissé persze meglep, mikor egy hatalmas polippal találom szembe magam a tenger kellős közepén. Kell pár pillanat, amíg összerakom, hogy mi is történik.
Amíg lehetőségem van rá, és amíg kalóznak öltözött társam polipra vadászik, sietve indulok meg a zászlóval megjelölt kulcs felé, hogy megkaparinthassam azt. Sietve felkapom az egyik kötelet, és annak segítségével mászok fel az árbócra. Amint sikerül ezt megtennem, és kezemben tudhatom a kulcsot, máris lemászok, majd elégedetten támaszkodok a legközelebbi korlátnak.
Támadása cseppet sem ér váratlanul, hiszen korábbi fenyegetőzése után már felkészültem efféle akcióra, azonban mégse tartom jó ötletnek.
- Arra még nem gondoltál, hogy ha esetleg megölnél játék közben, talán sose kapod vissza az erődet, mert bent ragadsz a játékban segítség híjján? - teszem fel a kérdést. - Minden bizonnyal elég kínos lenne… - jegyzem meg, miután elugrok a támadása elől.
Persze nem biztos, hogy ez előfordulna, de sosem lehet tudni. Mindenre fel kell készülni. ^.^

34
Lezárt küldetések / Re:Mesék börtöne
« Dátum: 2015. Márc. 06, 15:06:39 »
Csendesen hallgatom a macska válaszait. Valamiért nem vagyok annyira lesújtva, hogy képességeinknek a játék idejére búcsút kell intenünk. Legalább csend van a fejemben...
- Csodálkozom, hogy ezen meglepődsz, de azon nem, hogy beszél... - mondom partneremnek, akinek úgy tűnik igencsak tetszik a macska ajtóbelökős produkciója.
Belépve a fénybe pár pillanat múlva egy füves területen, valami igen nevetséges jelmezben, fegyverrel a kezemben találom magam. Igazából azt hiszem nem is nagyon tudom beazonosítani magam. Nem mintha nagyon próbálkoznék vele...
Hamarosan egy permetező repülő csapódik egy közeli épületbe. Szinte azonnal el is indulok a helyszínre, és odaérkezve valami fura, igen szerencsétlen alakot fedezek fel, aki valamiért nagyon hadakozik az ejtőernyőjével. Csak tudnám, minek nyitotta ki, ha már egyszer gépestől, mindenestől lezuhant... :roll:
A kezemben lévő fegyver egyenesen ráfogom, s kifejezéstelen arccal figyelem, ahogy megszabadul a ponyvátó. Kicsit élvezem a helyzetet, bár be kell valljam, sose tartoztak a lőfegyverek a kedvenc eszközeim közé. Nem tudják átadni azt a kellemesen borzongató érzést, mint az, amikor valakibe belemártom késemet. A macska hiába figyelmeztet, hogy talán nem kéne, mégis... szinte hallom a fejemben az üvöltve kérlelő hangot "TEDD MEG!".
Szememet lehunyva sóhajtok egyet, ezzel kitisztítva fejem. Nem tehetem meg. Még ha megérdemelné is a halált, akkor sem… Túl sok forogna kockán, s ki tudja, hogy ki mindenki tudná meg féltve őrzött kis titkomat. Talán ezért is lehet, hogy hagytam eltávolítani a fegyvert a kezemből. Azt viszont, hogy védtelen kiscicákat terrorizáljon egy pisztollyal már nem hagyhattam, így igyekeztem egy egyszerű, jól irányzott rúgással kirúgni alóla a lábát.

35
Lakások, házak / Re:Diran lakása
« Dátum: 2015. Febr. 27, 22:28:15 »
- Új lakó -

Kell egy kis idő amíg hozzászokok, hogy nem egyedül élek a lakásban. Gondolom ugyan ez a helyzet Chouko-val is, hiszen lényegében egy teljesen idegen ember társaságában kell éldegélnie mindennapjait. Legalábbis egy ideig.
A lány megjegyzése eléggé helytálló. Elég ritka, hogy egy laborost osztanak be egy örző-védő feladatra. Mondhatni nagyjából egyszer se fordult még ilyen elő, hiszen egy egyszerű nyom elemző nem lenne képes megvédeni a lányt, ha esetleg ránk támadna valaki. Gondolják ők... Persze ettől még szemmel tarthatnak minket, és a lakást is, ami csak még inkább megnehezíti a dolgomat. Valahogy, valamivel majd muszáj leszek elterelni a figyelmüket. De ha szerencsém van, talán egy-két nap alatt megunják a várakozást, és inkább beugranak a közeli falatozóba néhány fánkért.
Kissé lemondón sóhajtok, mintha ezzel azt akarnám nyomatékosítani, hogy amúgy halvány lila fogalmam sincs, és hogy egyébként mennyire idióták a kapitáynságon. Mert egyébként így is van… :roll:
- Gondolom arra gondolhattak, hogy így nehezebben találnak rád, elvégre ki számítana rá, hogy egy egyszerű laborpatkányt osztanak a védelmedre, igaz? - végül is, van benne valami logika, még ha elég gyengécske is…
Valóban, sose szerettem a kanapén aludni, de most mégis erre kényszerülök. Ettől függetlenül viszont a jól neveltségemből adódóan, vagy talán valami más miatt egyszerűen nem hagyhatom, hogy vendégem foglalja el a lakás második legkényelmesebb bútordarabját. Szabadkozásán kicsit el is mosolyodok.
- Neked fontosabb, hogy kényelmes helyen aludj, nekem pedig szokásom sokáig dolgozni - zárom rövidre a témát.
Még szép, hogy a vendég alszik kényelmesebb helyen… Persze kicsit talán nehezen válok meg kedvenc fekvőalkalmatosságomtól, de úgy érzem, így lesz a legjobb. ^.^Na meg nem is állítottam valótlant, mikor azt mondtam: szokásom sokáig dolgozni. Sajnos a sorozatgyilkosok élete nem éppen fenékig tejfel, így bizony előfordul, hogy hajnalban kerülök ágyba. :/ Talán egyedül a génjeimnek köszönhető, hogy kevés alvással is beérek. Vagy talán ez is azzal magyarázható, hogy nincs valami rendben a fejemben.
- Sült csirke, ha minden igaz - jegyzem meg kicsit mókásan, miközben kinyitom a sütő ajtaját. A forróság, ami a sütőből érkezik, azonnal megcsap, akárcsak a csirke finom illata. Mélyet szippantok a kellemes illatból, és elégedetten bólintok. Legalább nem égettem meg, és így már csak az íze miatt kell aggódnunk.
Gyorsan el is készítek a konyhapultra valami hőállót, ami talán nem olvad el a tepsi alatt, majd ráhelyezem a forró edényt. Benne pár szelet csirkemell található, mellette pedig sült krumpli, hagyma, és más egyéb finomságok. Minden, ami egy finom és laktató vacsorához kell. ^.^
Mivel étkező asztalom nincs, így jobb híján a pultra helyezem el a tányérokat és evőeszközöket, ahol - hála a bárszékeknek - egész kényelmesen lehet enni. Kissé furcsa, hogy kivételesen nem egy személynek terítek. Habár ha jobban belegondolok, magamnak sose terítettem, elvégre teljesen felesleges. Egyszerűen csak be kapok pár falatot munka közben, és máris meg van oldva a probléma. Ettől függetlenül viszont igencsak kellemes tud lenni, ha az ember nem egyedül fogyasztja el a vacsoráját…
- Mesélj magadról - kérem meg két falat között a társaságomban lévő lányt. Mintha csak egy elfuserált randin lennénk, vagy mintha épp egy pszichomókus próbálná faggatni. A gondolat persze elég röhelyes, de az utóbbiból már minden bizonnyal elege lehet - már ha egyáltalán volt alkalma akár egyel is találkozni. Természetesen beszámolója után - amennyiben lesz - én is megnyílok. Na nem teljesen, hiszen azért mégiscsak vannak titkaim, amit talán nem kellene másoknak is elfecsegnem. Elég, ha csak én, és az alkalmi játszótársam tud arról, ki is vagyok valójában. ^.^

36
Lezárt küldetések / Re:Mesék börtöne
« Dátum: 2015. Febr. 27, 15:52:45 »
Ismét egy csodálatos nap. Avagy mégsem? Szemeimet kinyitva pislogok némileg értetlenül a “plafonra”. Ismeretlen látvány. Pontosabban már láttam az égboltot eddigi életem során, de valahogy cseppet sem emlékszem, hogy mikor jöttem egy efféle helyre. Vajon még álmodom, vagy valaki újfent valami csúnya tréfát űz velem? Legutóbb, mikor ismeretlen helyen ébredtem valami cyber punk próbált szórakozni velem, és azokkal az emberekkel, akiket ugyancsak - mondjuk úgy elrabolt.
Kíváncsian ülök fel, s nézek körbe, próbálok megismerkedni a környezettel. Ismeretlen emberek egy ismeretlen helyen. Vagyis a hely most már annyira nem is ismeretlen. Kissé kótyagosan tápászkodok fel a hideg kőről. Nagyot nyújtózkodva, s mély levegőt véve szívom magamba a friss levegőt, a többi emberről szinte tudomást se véve.
Halvány mosoly jelenik meg az arcomon az ismeretlen hangot, és a tulaj nevét meghallva, s fél szemmel rá is pillantok. Persze minden elhangzott szóra gondosan figyelek. Talán a későbbiekben még jól jöhet egy-egy elejtett kis morzsa.
~ Macskák… ~ jegyzem meg. Sose kedveltem az állatokat, bár tény, hogy sokkal jobban kijöttem velük, mint a kutyákkal. Ők valahogy sose kedveltek… Nem is értem, miért… Talán észre vették a bennem lévő űrt, és megijedtek tőle, vagy esetleg más valamit.
A bizonyos Porondmester eltűnését követően kezemen égető fájdalmat érzek. Azonnal oda kapok, mintha azzal bármit is csillapíthatnék a hirtelen fellépő fájdalmon. Nem igazán siettem párom keresésével, és inkább karba tett kézzel vártam,, hogy ő találjon meg engem.
Partneremet végig mérve sikerül sikerül rájönnöm: nem én vagyok az egyetlen zakkant a csoportban. Kissé valamiféle örömmel is eltölt a helyzet.
- Üdv, Diran vagyok ^.^ - üdvözlöm egy barátságos mosollyal a macsekot, s megvakarom füle tövét. Nem árt, ha kísérőnkkel jó kapcsolatot ápolunk, máskülönben elég csúnyán meg üthetjük a bokánkat.
- Nem szándékozom feldobni a bakancsot… - jegyzem meg a kérdést meghallva.
Túl sok dolgom van még, túl sok szemetet kell kitakarítanom...

37
Küldetések / Re: ÁKD - Általános Küldetés Diskurzus
« Dátum: 2015. Febr. 23, 14:32:45 »
Üdvölet! :o

Mivel kaptam az infót, és engem is elért a reklámozás, ezért szeretnék én is jelentkezni a Mesék börtöne c. küldire. :3

38
Lakások, házak / Re:Diran lakása
« Dátum: 2014. Dec. 09, 21:10:15 »
Új lakó

Ideges lennék? Kétlem. Bár elképzelhető, hiszen jelenleg hatalmas lépésre szánom el magam. Sose hittem volna, hogy egy teljesen idegen lányt fogok magamhoz venni. Innentől kezdve titkaimra még jobban vigyáznom kell, mint ahogy arra is, hogy épp mit hagyok elől, vagy épp mit mondok. Persze mindig igyekszem magam után elpakolni, hiszen sose lehet tudni, hogy épp mikor toppan be egy váratlan vendég.
Egy pillanatra megtorpantam a még zárt ajtó előtt, majd torkomat megköszörülve kinyitottam azt. Az előttem álló lány halk motyogására kissé elmosolyodtam, bár meglepett, hogy egyedül érkezett. Reméltem, hogy legalább egy rendőr kíséri majd el, és nem kell egyedül kóvályognia a városban. Ennyi jó érzés azért lehetne bennük is, hiszen szerencsétlen lány nem rég szabadult egy elmebeteg házából. Arról nem is beszélve, hogy tudtán kívül épp most sétál be egy másikéba. Persze egyszerűbb az íróasztal előtt ücsörögve, miközben jó kedélyűen kávét szürcsölgetnek, és azt az undorító, ragacsos fánkot majszolják.
- Nagyon is jó helyen jársz, Chouko - lépek félre az ajtóból - Gyere csak be. A bőröndöt hagyd csak, majd én behozom.
Arcomról a kedves mosoly egy pillanatra se tűnik el. Kicsit azért valahol mélyen örülök a társaságnak. Amennyiben megengedi, bőröndjét beviszem a lakásba, és az ajtó melletti falhoz helyezem.
- Kicsit korán érkeztél. ...vagy pedig én csúsztam ki nagyon az időből. - vakarom meg kissé zavartan a tarkómat, majd folytatom: - A vacsorára még egy kicsit várni kell. Addig viszont körbe vezetnélek, és egy úttal megmutatom a szobádat is.
Karommal a háló felé mutatva jelzem számára, hogy nyugodtan induljon csak előre. Mégiscsak ő a hölgy a társaságban. Bőröndjét megragadva követem a lányt a szobába. A táskát az ágyra helyezem, hogy nyugodtan ki tudjon pakolni. Direkt szabaddá tettem számára pár fiókot, hogy nyugodtan tudjon pakolászni. Rengeteg hely van a lakásban, ha épp arra van szükség. Maga a "körút" nem mondható hosszúnak. Nincs sok látni és megmutatni való.
- Megkapod a szobámat - töröm meg a pillanatnyi csöndet. - Itt nyugodtan tudsz majd aludni, én majd a nappaliból őrzöm a bejáratot. A fürdőbe a hálóból, és a nappaliból is be tudsz jutni. Két ajtaja van. Nyugodtan használhatsz bármit, amit találsz. Érezd magad otthon.
A lakásnézést egy csengettyűszó szakítja félbe. Kész a hús. Gyors léptekkel sietek a sütőhöz, miután biztosítom Choukot, hogy nyugodtan nézzen körül, ismerkedjen a lakással. Még nekem is ismerkednem kell a társas élettel, sőt magával a gondolattal is, hogy már nem vagyok egyedül. Furcsán meglepő, hogy jelenleg egyáltalán nem hiányzik a magány.

39
Lakások, házak / Re:Diran lakása
« Dátum: 2014. Dec. 03, 20:36:49 »
Új lakó

Furcsa, hogy a Rendőrfőkapitányságon azt gondolják, én vagyok a legmegbízhatóbb, pedig én csak egy egyszerű laborpatkány vagyok - csak hogy az általuk használt kifejezéssel éljek. Talán abban, hogy én lettem a kiválasztott az is közre játszik, hogy 32 évesen nincs barátnőm, egyedül lakok egy kis lakásban és többnyire csak a munkámnak élek. Még macskám sincs, aki enyhíthetné a magányomat. Már ha magányos lennék… Márpedig nem vagyok az. Rengeteg igen érdekes és izgalmas emberrel találkozom a nem mindennapi hobbim során, amiről persze senki se tud. Nem meglepő, ha úgy gondolják, egyedül érzem magam. Sajnos el kel, hogy keserítsem őket: cseppet sem érzem magam egyedül, hiszen Ők minden egyes alkalommal elszórakoztatnak, ráadásul folyton itt ül mellettem drága Sötét Útitársam is, hogy szórakoztathasson. Most mégis egy 16 éves lányt bíznak rám, aki épp nem rég élt át egy igen súlyos traumát. Nem biztos, hogy épp a legjobb ember mellé helyezték. Persze, meg tudom érteni a fájdalmát, és hogy miken ment keresztül, ám átérezni képtelen vagyok. Hiányzik belőlem valami, ami ezt lehetővé teszi. Ettől függetlenül minden erőmmel azon leszek, hogy jól érezze magát otthonomban, még ha ez azt is jelenti, hogy titkaim veszélybe kerülhetnek.
Nem is értem, hogy most miért is állok a konyhában kis köténykében, és főzőcskézek. Valószínűleg ez a normális módja a vendégek fogadásának. Főzünk nekik. Talán az is normálisnak tűnhet, hogy a lakás épp úgy néz ki, mintha most festettem és rendeztem volna be újra. Pedig nem. Csupán szeretem a rendet és tisztaságot magam körül. Én már csak ilyen rendszerető szörnyeteg vagyok. Mióta nincs a nyakamon az a plüss bolha fészek, sikerül rendet is tartanom valamennyire. Néhány bútort azonban muszáj voltam lecserélni. Akárcsak a függönyt és a tévét, amit még beköltözése alkalmával égetett porig... :roll: Talán a nagy rend miatt lehet kissé zavaró az íróasztalon lévő káosz. Az asztallapon pár akta hever, köztük Chouko-é. Azé a lányé, aki hamarosan egy fedél alatt élhet velem. Micsoda mázlista... Ha tudná, kivel is él majd egy fedél alatt... Persze nekem is óvatosnak kell lennem, hiszen egy olyan esemény, amit ez a lány át élt, ráadásul ilyen fiatalon, sokmindent képes előhozni az emberből. Lehet nem akkora probléma, hogy mellém helyezték.
Az ajtón kopogtatás hangja hallatszik.
- Egy pillanat, máris megyek! - kiáltom. Sietve kapom le magamról a kötényt és dobom le a konyha pultra.
Kissé korai még az idő új lakótársam érkezéséhez. Bár lehetséges, hogy megint valamelyik szomszéd idős hölgy próbál elcsábítani. Nem tudom, nekik ez valamiféle hobbi akar lenni? Mindegy is, hiszen jelenleg nem ez a fontos.

40
Lakások, házak / Diran lakása
« Dátum: 2014. Dec. 03, 18:08:20 »
Nem fogom bő lére ereszteni Diran otthonának leírását, ugyanis lényegében nem valami nagy szám. Egy egyszobás bérlakásban lakik, mely számára eléggé megfelel, hiszen nincs élettársa, nem igazán él társas életet, és nem nagyon kopogtatnak nála otthont kereső idős urak, akik plusz egy hálószobát igényelnének. Szóval... van hely.
A lakás kicsi, de kényelmes, és igen otthonos. A bútorok egyszerűek, és praktikusak, némelyiknek még kis rekesze is van. A dolgozószoba, a nappali és a konyha egy térben helyezkedik el. A nappalit, és a dolgozó szobát padlótól plafonig tartó polc választja el, melynek nincs hátoldala, így kényelmesen át lehet kukucsálni az egyik helyiségből a másikba. A nappali rendelkezik egy kanapéval, két fotellel, valamint egy dohányzó asztallal, és egy tévével, mely a dolgozószobából is kényelmesen nézhető. Abban a helyiségben, ahol Diran idejének lényegében legtöbb részét tölti, az a dolgozószoba, azonban itt sincs több minden, mint egy nagyobbacska íróasztal, és szék.
Hálószobájában az ágyán, és a ruhásszekrényén kívül egy hatalmas láda is helyet kapott, mely inkább éjjeliszekrényként funkcionál, azonban senki se tudja, hogy ennek van egy titkos rekesze, ahol "munkaeszközeit" tárolja. Azonban nem csak ennek a ládának van titkos rekesze, ahol "trófeáit" tartogatja. (Igen, utóbbiról se tud senki... :| xD)

A lakáshoz még jár egy úszómedence, melyet a lakótömb összes lakója szabadon használhat. ;)

41
Lezárt küldetések / Re:Ördögi Kűr
« Dátum: 2014. Nov. 01, 22:56:56 »
Érződik, hogy nem én vagyok az egyetlen furcsa ember ezen a helyen. Persze a drága jó látót leszámítva, akinek úgy néz ki, sikerül időben, vagy legalábbis nagyjából időben kezdeni a műsort. Még mindig furcsa belegondolni, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek különös, megmagyarázhatatlan képességei és érzékei vannak...
A fények lekapcsolnak, csak két kisebb reflektor világítja be a színpadot. Mindenkinek szüksége van arra, hogy mutogassa magát. Igaz, nekem ez kicsit másként néz ki. Sajnos én nem élhetek azzal a luxussal, hogy mindenki előtt mutogassam magam. Pláne nem rivaldafényben. Számomra épp elég, ha csak a játszópajtásom látja mindazt, amit látnia kell. Másra nincs is szükségem. Ennyi épp elég.
Lassan valami lilás derengés és némi füst veszi át az uralmat a színpad felett. Mondhatom, igazán horrorisztikus az egész. Mondjuk nekem nem, de valakinek biztosan. Kinek, mi számít ijesztőnek. Én például egész kellemesen érzem magam. Beleolvadok a nézőteret beborító sötétségbe, s szinte láthatatlanná válok, ami némileg meg is nyugtat.
- Nagyon látványos... De komolyan - motyogom unottan a fentről leereszkedő showman-t figyelve. Meglepő, hogy létezik olyan ember, akinek bejön az efféle műsor. Persze... manapság az emberek minden ilyesminek örülnek, így nem kéne meglepődnöm rajta... :roll:

42
Lezárt küldetések / Re:Ördögi Kűr
« Dátum: 2014. Nov. 01, 20:50:44 »
Mindenszentek... Érdekes egy ünnep, az egyszer biztos. Megemlékezünk azokra, akik már nem lehetnek köztünk. Illetve esetünkben ez a bizonyos látó megidézi a holtakat, ami véleményem szerint nem túl bölcs dolog. Pláne ha a foglalkozásomat nézzük. Ki tudja, hogy épp melyik általam megmentett lélek kerül ismét közénk, és fecsegi el ennek a valakinek, vagy bárkinek, hogy mit tettem érte. Tönkre teheti az eddig tökéletesen építgetett kis életemet. Felfedi a titkom, amit pedig nem hagyhatok. Vagy én, vagy a látó... és hogy őszinte legyek, én még szeretnék néhány évig élni. Senki se értse félre. Valójában nincs problémám ezzel a szellem idézgetős dologgal. Úgy általában. Most azonban az én életem is veszélyben foroghat, így kénytelen vagyok tenni ez ellen valamit. Na meg... szívesen bemutatnám a kedves társamat a látónak is... ^.^
A hatalmas sátrat meglátva kissé el is megy a kedvem az egésztől. Túl sok ember, túl sok szemtanú, még több gondolat, ami egyszerre próbál a fejembe tódulni. Csoda, ha nem őrülök meg a műsor végére. Várjunk csak... Már most se vagyok teljesen normális, ha azt nézzük, hogy egy szociopata szörnyeteg vagyok, aki kedvét leli nem épp ártatlan emberek kivéreztetésében és feldarabolásában.
- Százszor szívesebben lennék máshol... - nyögöm az első néhány agyamat ért gondolatroham után, amiben vagy azt taglalták, hogy valami fiú milyen helyes, vagy meg a feleség gondolkodott el azon, hogy miféle pozíciókat próbáljanak ki este a férjével, hazaérkezésükkor. :roll: Fárasztó egy este lesz ez... ._.

43
Küldetések / Re: ÁKD - Általános Küldetés Diskurzus
« Dátum: 2014. Nov. 01, 18:24:55 »
Jelentkezem az Ördögi kűr villámküldire. ^.^

44
Pályázatok / Miyake Diran pályázatai
« Dátum: 2014. Aug. 09, 21:34:59 »
Diran „Lélekölője”


Egy újabb, fárasztó, hullákkal teli nap telt el. Néha még én magam se igazán értem, hogy tudom rezzenéstelen arccal végezni a munkámat. Sokszor hallottam már ahhoz hasonló kérdéseket, hogy „Hogy tudod ezt elviselni?”, vagy „Téged nem ráz meg egy-egy eset?”. Azonban nekem erre mindig csak az a válaszom, hogy: már megszoktam… Hiszen tényleg megszoktam, elvégre a vér a munkám, és az életem is egyszerre. Ma már nem tudnám nélküle leélni az életemet. Túlságosan is hozzám nőtt.
Az ajtón belépve utamat egyenesen a hűtő felé vettem, hogy lehűthessem magam valamivel. Borzasztó, hogy milyen hőség van… A gatya lerohad rólam, szó szerint. A halott barátaimról meg aztán pláne, egy ilyen időben. Azonban semmi gond. Egy pohár jeges narancslé, és probléma megoldva. Máris lehűltem. Azonban amint a frigóhoz értem, meglepetésemre egy cetli várt az ajtaján, melyet az egyik hűtő mágnesemmel fogattak a hűvös fém ajtóhoz. Gyorsan kikaptam a dísz alól, és máris olvasásba kezdtem.

Kedves Miyake-kun!


Szeretettel meghívjuk Önt az Urahara Vegyeskereskedésbe egy kellemes beszélgetésre. Fontos dolgokat szeretnék önnel közölni, tehát nem árt, ha siet.

Üdvözlettel,
Urahara Kisuke

U.i.: A címet a hátoldalon találja.


Több dolog is megfordult a fejemben, miközben végig olvastam az üzenetet is. Először is, honnan ismer, és honnan tudja a nevem? Talán megfigyel? És ha megfigyel, akkor tudja minden… titkomat? Tudja, hogy ki is vagyok valójában? Talán épp ezért akar velem beszélni, hogy elmondja: „Bocsi, beköplek a zsaruknak, aztán majd integetek, ha találkozunk a kivégzéseden”. Ezt nem engedhetem. Azonban előbb kicsit nem ártana körülszimatolni nála, és csak aztán elintézni, örökre.
Gyorsan összekapkodtam a megfelelő dolgokat, amikre esetleg szükségem lehet majd. Tárca, kocsi kulcs, iratok, meg egyebek. Szóval… útra fel. Ha esetleg valami olyat tesz, vagy mond, akkor jöhet a remélhetőleg közelben lévő konyha egyik fegyvere, a konyhakés. Bámulatos, hogy vészhelyzetben mikre lehet használni ezt az igazán klassz eszközt… Nem csak zöldségszeletelésre, de torokvágásra is kitűnően alkalmas élességéből adódóan. Igazán sokoldalú.
A címből ítélve, nem lehetett túl messze ez a bizonyos üzlet. Csupán pár saroknyira volt, így gyalog indultam el. Jó, persze senkinek sincs kedve egy ilyen dög meleg időben elindulni sétálni, de azért még mindig jobb, mint egy autónak nevezett sütőben ücsörögni, míg elérünk A pontból a B pontba. Inkább gyalogolom le a távot, úgy se árt egy kis séta. Legalábbis tudtommal még senkinek se ártott.
Megérkezve az Urahara Vegyeskereskedéshez két gyereket vettem észre, akik önfeledten játszottak. Szeretem a gyerekeket… sose lennék képes bántani őket, nem az én stílusom. Inkább teszem el azt láb alól, aki bántja őket. Az sokkal inkább megérdemelné, hogy az asztalomon végezze, mint egy ártatlan kölyök.
Mindezen sikerült annyira elgondolkodnom, hogy majdhogynem fejbe talált egy labda. Szerencsére még éppen idejében hajoltam ki az orvtámadás elől, így a labda a mögöttem lévő falat találta el. Hátra fordulva igencsak meglepődtem a látottakon. A labda teljesen belefúródott a falba. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt egy gyerek dobta, hiszen ez egyenlő a lehetetlennel. Legalábbis eddig így gondoltam. De most úgy néz ki, tévedtem. Furcsa, hogy újabban mennyi mindenről kiderül, hogy valójában tévedtem, és teljesen rosszul fogtam fel a dolgokat. Lehetséges, hogy ez az… Urahara valójában csak segíteni akar, hogy végleg legyőzhessem Őt, aki folyton csak Azt akarja? Na jó, ez talán kicsit furcsán hangzik…
- Urahara Kisukét keresem. Miyake Diran vagyok. – mondtam a két gyereknek, akik azonnal eltűntek az üzlet ajtaja mögött, majd néhány pillanattal később egy zöld-fehér ruhába bugyolált kergemarhával, aki kalapját kissé megemelve üdvözölt, majd egy barátságosnak tűnő mosollyal beinvitált az üzletbe, és elvezetett az épület hátsó részébe, ahol már várt a forró, gőzölgő tea. Ennyire hitt volna abban, hogy eljövök? Vagy csak mást is várt „megbeszélésre”?
- Kérem, foglaljon helyet, Miyake-kun, aztán máris kezdhetjük – mondta azzal a lassan idegesítően nyugodt mosollyal. Komolyan nem értem, hogy hogy lehet valakinek ennyire zavaró mosolya. Nekem nem ilyen a mű mosolyom…
- Esetleg megtudhatám, hogy ki maga, honnan ismer, és mit akar tőlem? – tettem fel nyugodtan kérdésemet. Igazán érdekelt, hogy miféle ember is ez az Urahara, s ahogy első pillanatra le tudtam szűrni a helyzetet, nos… nem éppen mondható a legőszintébb embernek. Neki is vannak titkai, akárcsak nekem, és fogadok, hogy némelyik nem is olyan ártatlan, mint amilyennek azt bárki is gondolhatná.
Mindent elmagyarázott, amit úgy gondolt, hogy fontos lehet. Elmondta, hogy vannak következményei annak, hogy én önkényesen oltom ki a rossz emberek életét. Mégpedig az, hogy sorra gyártom a dühös lidérceket, akik később tovább ölik az ártatlanokat, hogy táplálékhoz jussanak. Először kicsit furcsának találtam ezt az egészet, de elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy valaminek azért mégiscsak kell történnie azokkal is, akikkel én végzek, saját kezeimmel. Mesélt a halálistenekről, valamint a funkciójukról. Arról, hogy ők tartják fenn az egyensúlyt a világok között azzal, hogy megtisztítják a hollowok lelkét. Mindez hihetetlennek tűnt elsőre, de jobban belegondolva lehet van benne valami. Elvégre volt már néhány alkalom, hogy fura, fekete ruhás alakokat láttam ide-oda rohangálni. Nem tudtam őket hova tenni, de úgy gondoltam, hogy csak képzelődöm.
- Tehát, mint ahogy azt említettem, a legtöbb emberből, akit megöl, lidérc, vagyis hollow lesz, akik tovább pusztítják az Ön által annyira védett ártatlanokat. Ha megengedi, ebben nyújtanék segítséget egy aprósággal, melyet én magam készítettem. Természetesen arra is megkérném, hogy néha azért látogasson meg minket, esetleg vásároljon. A törzsvásárlók kedvezményt is kapnak minden alkalommal. – mondta, majd felállt az asztaltól, és az egyik közeli kis komódhoz lépett, melynek tetején egy ládikó feküdt. A ládát felemelte, majd átnyújtotta nekem. Kíváncsian emeltem fel a tetejét, és amit láttam benne, az igencsak meglepett. Egy kés volt benne, melynek pengéjén furcsa mintázatok voltak. Mintha… fából készült volna. Értetlenül pillantottam a zöldruhás ipsére, magyarázatért könyörögve.
- Ez egy különleges kés, melybe ha belevezeti lélekenergiáját, és beleszúrja áldozatába, annak azonnal elkezdi lebontani a lelkét apró részecskékre. Minél nagyobb a másik fél lélekenergiája, annál több energia kell az Ön részéről, és annál több időbe telik. Ha akarja, akár nevet is adhat neki. – mondta további mosolyok zuhatagával, majd nagy meglepetésemre elkezdett kitessékelni, mintha legalábbis nem ő hívott volna. Cöh... milyen faragatlan emberek vannak manapság… :/



Név: Yami no Ryoukaku no Sesakukougu (Sötét Utas Eszköze)
Kinézet: Egy egyszerű vadászkésre hasonlít, azonban annyiban tér el tőle, hogy pengéje famintázatú. Nyele sötétbarna színű.
Képessége: Képessége csupán annyiban rejlik, hogy képes a lelkeket szemcsékké porlasztani, ha Diran elegendő lélekenergiát vezet bele. Ez azonban beletelhet akár percekbe, akár órákba (sőt hetekbe!) is, ha az alany lélekenergiája magasabb Diranénál. Minél magasabb a lélekenergiája a játszópajtásának, annál nagyobb az esélye, hogy a porlasztás elhúzódik, esetleg meg sem történik. Előfordulhat, hogy a lelken egy karcolást se tud vele ejteni, vagy olyan is megtörténhet, hogy csupán kismértékben rongálja azt. Ha nem vezet bele lélekenergiát, ugyanúgy működik, mint bármelyik más vadászkés.

45
Ember / Miyake Diran
« Dátum: 2014. Aug. 09, 21:26:52 »
Jelszó: törölve - Ootoribashi Roujuurou
Név: Miyake Diran
Kaszt: Ember
Foglalkozás: Törvényszéki szakértő/Sorozatgyilkos
Nem: Férfi
Kor: 28
Felszerelések: helyszínelemző felszerelés
Család: Cedric Yoshigana unokatestvére
Születési dátum: Április 12.




Kinézet: Körülbelül 175 centi méter magas, vagyis nem éppen kosárlabdázó alkat. Súlya ~75 kg. Haja rövid, vöröses-barna, szeme kékes-zöldes árnyalatú.
Jellem: Kedves, barátkozó ember, akit jó humorral áldottak meg, emellett még igen udvarias, és türelmes is. Vagyis inkább próbálja ezt mutatja a külvilág felé több, kevesebb sikerrel. Valójában azonban zárkózott, nehezen enged közel másokat magához, de szeretné mindenkinél fenntartani azt a látszatot, hogy könnyen barátkozik. Életét leginkább gondolataiban éli meg, hiszen csak és kizárólag magához tud őszinte lenni, csak magában tud megbízni. Notórius hazudozó, mesterien tud másokkal elhitetni dolgokat, valamint sokat titkolózik. Nem rendelkezik bűntudattal, így könnyedén végezheti „másodállását”. Nem szereti, ha irányítják, viszont ha úgy érzi fontosnak, szívesen manipulál bárkit. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy ő szeretné, pánikba esik, esetleg dührohama lesz, amit próbál mindaddig visszafojtani, amíg egyedül nem lesz. Nem szereti másoknak kimutatni az effajta érzéseit. Igazi valóját csak a szellemek és áldozatai ismerhetik meg.
Létezik egy úgymond sötét énje, aki bizonytalan időközönként kényszeríti arra, hogy öljön. Egy hang, mely különböző dolgokat suttog Dirannak. (Ne gondoljatok rosszra, kedves perverzek… >.>) Igazából mondhatjuk egy másik személyiségnek, mely sosem veszi át az uralmat, csupán a hátsó ülésről figyeli az eseményeket, és onnan osztogatja a parancsait.
Képesség: Gondolatolvasó. Néhány méteren belül, bárkinek képes letapogatni az agyát, azonban olykor elég nehéz különválasztani az emberek gondolatait, vagy épp kikapcsolni a képességét, hiszen az erősebb gondolatok akkor is megtalálják, ha épp nem akarja.




~ Előtörténet ~

Sosem szerettem az érzelmeimről, és az életemről beszélni, azonban most mégis megteszem. Beszélek, mert úgy érzem ettől majd minden egyszerűbb lesz. Majd megnyugszom, és végre jól érzem magam. Tényleg remélem, hogy így is fog történni, s végre kibeszélhetem magamból mindazt, ami felgyülemlett bennem apám halála óta. Minden apróbb sérelem valami nagynak, valami egészen másnak a részévé vált. Valami olyannak, melyet már nem tudtam egymagam irányítani, s melyhez már kénytelen voltam segítséget kérni. Pontosabban nem is igazán kértem: magától jött.
Apa halála után minden megváltozott. Habár nem sokra emlékszem, de még így is rossz érzés fog el, ha visszagondolok arra az időszakra. Egyrészt dühös voltam amiért magamra hagyott, másrészt boldog voltam, hogy végre egy jobb helyre került. Egy ennél sokkal jobb helyre távol attól, aki árthatna neki. Attól, aki lényegében segített életem tönkretételében, s akinek köszönhető, hogy azzá váltam, amivé. Igazából valamilyen szinten hálás vagyok az anyámnak és a mostohaapámnak, hiszen sikerült elérnie, hogy teljesen másként gondoljak a világra. Akármerre néztem, mosolygós, vagy épp szomorkodó embereket láttam, azonban egyszerűen képtelen voltam velük érezni. Üresnek éreztem magam, s már kezdtem azt érezni, hogy ki halt bennem valami, amikor megjelent Ő. Igaz, még a mai napig se vagyok vele igazán tisztában, hogy ki is ez az „Ő” pontosan. Ettől függetlenül azonban még most is hallom, ahogy néhanapján szörnyű dolgokat sustorog. Azon a napon is sustorgott, amikor majdnem megtettem… amikor majdnem megöltem azt, aki tönkre tette az egész életem, aki kiölte belőlem az összes érzelmet, értelmes gondolatot. Csupán 15 éves voltam ekkor.
Nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni, hiszen épp egy elég csúnya veszekedésen voltunk túl. Nem tudtam egész éjszaka aludni, s mikor már nem tudtam megálljt parancsolni a hang folytonos susogásának, elindultam a konyhába, és magamhoz vettem a fiókból az egyik konyhakést. „Szüleim” szobája felé haladva azon gondolkodtam, hogy vajon mi fog történni velem, ha megteszem. El is hessegettem az ezekkel kapcsolatos gondolataimat, mondván megérdemli, s ha megteszem, nyugodtabb életem lehet. Mostohaapámat nem állt szándékomban bántani, hiszen ő lényegében semmit se tett ellenem. Egyik kezemben a kilincset, másikban a fagyosan csillogó kést szorongattam. Egy pillanatig haboztam, majd lenyomtam a kilincset, s az ajtó kinyílt. Mindketten aludtak. Úgy aludtak akár a tej. Haragom szinte azonnal megkétszereződött. Láttam, ahogy anyám melle le-fel mozog a takaró alatt, akárcsak a mostohaapámé. Láttam, milyen békésen alszanak. Úgy, mintha semmi se történt volna. Úgy, mintha nem veszekedtünk volna néhány órája…
Mikor átléptem a küszöböt, valaki megfogta a csuklóm, s kirántott a szobából. A mostohabátyám volt az. Az egyetlen ember, aki mellettem állt, s mikor tudott, kiállt értem. Igazából sose értettem, hogy miért, de hálás voltam érte. Mereven figyeltem az arcát, miközben ő próbálta kitalálni, mint is akartam tenni. Nem lehetett nagy rejtély kezemben a késsel, hiszen azonnal érte nyúlt. Azonnal átadtam neki, fejemet lehorgasztottam és vártam, hogy leszidjon, de semmi… Csuklómat fogva kivitt az udvarra. Amint kiléptünk az ajtón, máris faggatózásba kezdett.
- Meg mondanád, hogy mégis mi a fenét akartál azzal a késsel apáék szobájában? – kérdezte idegesen. Valahogy egy szót se voltam képes kibökni, nem jöttek a szavak. A szemébe nézve láttam a kétségbeesettséget, valószínűleg ő se gondolta volna, hogy idáig fajulnak a dolgok.
- Én csak… úgy éreztem, hogy muszáj megtennem… - mondtam magam elé meredve. Még csak lelkiismeret furdalást sem éreztem azzal kapcsolatban, amit tenni akartam. Miért is éreztem volna, hiszen tudtam, hogy megérdemelte volna… Mégis milyen szülő kezeli úgy a saját gyerekét mint egy senkiházi rabszolgát? Már az is csoda volt, hogy nem a kutyaólban kellett aludnom.
Kazunak mindent elmondtam, amit fontosnak véltem, s amit úgy gondoltam, hogy megoszthatok vele. Beszéltem Róla, és arról, hogy mikre „kényszerít”. Nem volt más, akiben megbízhatnék. Nagy nehezen sikerült lebeszélnie tervemről, így anyám tovább keseríthette az életemet, azonban megbeszéltük, hogy muszáj meg tanulnom irányítani azt a valamit, ami bennem van, s ami arra kényszerített, hogy megöljem tulajdon anyámat. Elhatároztuk, hogy szabályokat alkotunk, melyek elengedhetetlenek lesznek majd a későbbiek során ahhoz, hogy ne bukjak le az esetleges, és minden bizonnyal bekövetkező gyilkosságok után. Már számtalanszor mentették meg az életemet ezek a szabályok. Hálás vagyok érte Kazunak, hogy segített, támogatott.


~ ° ~

Az évek során egyre több furcsaság történt velem. Olyat kezdtem látni, amit mások nem. Átlátszó embereket, akik délibábként tűnnek fel, majd el. Eleinte féltem tőlük, a későbbiekben azonban már akár órákat is el tudtam tölteni velük. Beszélgettünk, játszottunk, vagy épp arról meséltek hogyan haltak meg, s váltak szellemmé. Ekkor határoztam el, hogy miféle séma szerint fogom elkövetni a gyilkosságokat, mellyel kielégíthetem Őt. Néhány szellem segítségével azt is kiagyaltam, hogy miként „rejtsem el” a hullákat. Vicces, hogy épp ők segítenek az efféle munkában…
Így kezdődött hát a másodállásom, mely immáron féltve őrzött titkommá vált. A segítőkész lelkek segítségével elintézem azokat, akik valamiféle halálos bűnt követtek el. Nem tartom magam Istennek, hogy mások élete felett ítélkezzek, csupán úgy gondolom, hogy ideje valakinek eltakarítani az emberiség mocskát. Ideje végre elsöpörni a föld színéről néhány olyan alakot, aki megérdemli, hogy úgy végezze, ahogyan az áldozatai.
Egyik nap, amikor felébredtem rájöttem, hogy hallom mások gondolatait. Természetesen mindez nem egyik percről a másikra történt, hiszen az lehetetlen lenne. Eleinte csak eredetileg el nem hangzott kérdésekre, megjegyzésekre válaszoltam, majd feltűnt, hogy valami nem stimmel. Furcsán néztek rám családom tagjai, s én nem is értettem, hogy mire fel, majd lassacskán rájöttem: hallom, s olykor látom is mások gondolatait. Először utáltam ezt a képességet, de természetesen csak az után, hogy elkezdtem utálni. Egyszerűen idegesített a gondolat, hogy már nem csak nyíltan, de gondolatban is tudom, hogy mennyire utál a tulajdon anyám.
Ahogyan teltek a hónapok, egyre jobban összebarátkoztam képességemmel, s szinte már teljesen tudtam uralni, így bármikor, bárki gondolatait képes voltam kiolvasni. Persze azért mindig akadt ezzel kapcsolatban problémám…
Lassacskán kijártam az egyetemet. Idő közben rájöttem, hogy ha nem úgy viselkedek, mint bárki más, akkor könnyen kiközösíthetnek, s így akár gyanúsabbá is válhatok, így szokásommá vált, hogy minden apró kis érzelmet megjátszok. Elvégre ki ne nézne csúnya szemmel egy olyan személyre, aki teljesen érzelem mentesen hajt végre mindent?
A Karakurai Rendőrségen kaptam állást, mint törvényszéki szakértő, így hozzáfértem minden aktához, ami a gyilkosságiaknál volt. Ez jól is jött, hiszen fontos, hogy meggyőződjem az alanyok valódi bűnösségéről. Nem hagyatkozhatok csupán a szellemek értesüléseire, bosszúvágyára. Ha így tennék, már rég a fejetetejére borult volna az egész rendszer, mely szerint élek. Ha pedig így történt volna, már rég a halálos injekciómra várnék. Hát… nem lenne kellemes, annyi biztos, de legalább az emberiség egy szörnnyel kevesebbel számolhat, ha elkapnának. Az, hogy elkapjanak természetesen lehetetlen, hiszen minden eszközt megragadok, hogy ez ne történjen meg. Habár majdnem minden alkalommal elküldök egy darabkát az aktuális játszópartneremből, eddig még nem sikerült elkapniuk. Volt, hogy egy csinos kis lábat, esetleg egy kezet küldtem nekik, csak hogy kicsit feltüzeljem őket, de mindannyiszor lezárták a nyomozást arra hivatkozva, hogy semmilyen nyomot nem találtak. Szánalmas, nemde? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan is lehetnek ennyire bamba borjúk a zsaruk, hogy még azt se veszik észre, hogy a szemük előtt vagyok. Nem hiába lehetséges, hogy nem gyanakodnak rám, hiszen úgy viselkedem, mint bárki más. Ugyan úgy, ahogy bármelyik munkatársam az épületben.


~ ° ~

Valódi énemről igazából áldozataim tudnának mesélni, azonban ők már csak puszta emlékek egy két üveglap között. Rég el vannak temetve valahol az erdő, esetleg a temetők mélyén. Ahhoz képest, hogy megszokásaim rabja vagyok, elég sűrűn váltogatom játszópajtásaim lakhelyeit. Így legalább nem találják meg az összes darabját a kirakósnak, s így még játszani is tudok, kiélvezni annak örömét.
Eszközeim, és a kis viskót az erdő szélén ugyan olyan tisztán tartom, mint kis lakásomat. Egyszerűen nem tehetek róla, hiszen már annyira belém ivódott, hogy nem tudnék más életet élni. Igazság szerint nem is igazán akarok. Jó ez így nekem… Súlyos, és nehéz titkokkal a vállamon, melyek akár a halálomat is okozhatnák. Hatalmas kockázatot vállalok ezzel az életmóddal, de számomra ez a tökéletes, habár néha, ha alkalmam nyílna rá, szívesen megváltoztatnám, azonban nem lehet… Ő nem engedné, hogy nyugodt, békés életet éljek. Ő mindig ott lesz, hogy szörnyű, gonosz dolgokat suttogjon, s rákényszerítsen olyan dolgokra, melyekért nagy árat is fizethetnék.


~ ° ~

Alig öt éve azonban az az ember is elhagyott, akiben bíztam. Kazut egy autó gázolta halálra, miközben átsétált az úton. Rettentően összetörtem, s teljesen kizökkentem mindenből, amiből csak lehetséges. Mindent összekevertem, és ha még lehet ennél is rosszabb, még ez egyik alanyom is elszökött, miközben az eszközeim között keresgéltem. Hetekig kutattam, mire végre megtaláltam, s elintéztem. Onnantól fogva ismét visszakerült minden a helyére, és ugyan úgy éltem az életem, ahogy előtte. Csupán egyvalaki hiányzott: a mostohabátyám, Kazu.


Mindenkinek vannak sötét titkai a mai világban. Titkai, melyeket nem oszthat meg mással s melyekre ha fény derülne mindent megváltoztathatnának. Titkai, melyeket akár a saját, s mások élete árán is megvédene. Nos, nekem is van egy ilyen titkom. S hogy mi lenne az? Nem az vagyok, akinek képzelsz…

Oldalak: 1 2 [3]