"Jobb hősként elesni, mint megvénülni, elcsúnyulni, nyavalyákat szerezni."
Fon Kouhei szemszögéből

- Fogyjon máááááár elll! - kiáltott fel hangosan miközben egy egyszerű mozdulattal lesöpörte az összes papírt az asztaláról. Mióta kinevezték a Nibantai hadnagyának szinte ki sem mozdult az irodából ugyanis dögivel jöttek a papírmunkák.
- Le merem fogadni, hogy az a semmirekellő az Ő részét is idetolta! - szidalmazta kapitányét akivel szintúgy nem találkozott sokat annak ellenére, hogy ketten vezették az osztagot.
Felpattant székéből és egy kiadós nyújtózkodás után a sarokban található minibár felé vette az irányt, hogy enyhítsen szomjúságán és feszültségén is egy időben. Azonban még mielőtt bármit is tölthetett volna magának egy magányosan repkedő pokollepkére lett figyelmes.
- Remélem valami buli ha már nem ihatok… - morogta miközben a lepke jobb mutatóujján landolt miközben átadta a parancsot.
- Elég fontos megfigyelésről lehet szó, ha a  Keiratai gundanchō is meg lett hívva… - forgatta szemeit miközben csak azért is alapon jó nagyot kortyolt a saket tartalmazó üvegcséből. Ezt követően magára biggyesztette hadnagyi rangját jelző karszalagját majd felkapta lélekölőkardját is és egyenesen a Senkaimon felé vette az irányt.
Mikor odaért pár ismerős fekete ruhába öltözött alak már jelen volt. Ők mind az osztagától érkeztek azon belül is a keiratai tagjai voltak egyenként. Gyorsaságuk meglepte hiszen azt hitte, hogy elsőként fog megérkezni mint vezető, de úgy látszik nem sikerült megvalósítania ezt.
- Ti tuti egész idáig itt vártatok lesben arra várva, hogy történjen valami… >.> -  morogta oda nekik majd az ott jelenlévő Ichibantai tiszt felé fordult.
- Na hadarjad csak el mi a szitu.. - adta neki parancsba hiszen nem kapott meg minden fontos információt amikor idehívatták.
- Hai! A célszemély akit meg kell figyelniük egy eddig halottnak hitt halálisten, aki az eddigi információink szerint a Lelkek Világa ellen szövetkezik mindenféle és fajta lénnyel. A feladatok ezen férfi szemmel tartása és csak legvégső esetben bonyolódhatnak harcba. A lényeg az információszerzés. - fejezte be majd átnyújtott egy elég réginek tűnő fényképet a célszemélyről. Átvette a képet és szemügyre vette, de egyáltalán nem volt számára ismerős a férfi.
- S mégis mióta hitték halottnak a fazont? - kérdezett rá miközben továbbadta a képet.
- Azóta, hogy Önt megmentették… Ez a férfi aznap Önnel volt… - válaszolt egyből neki a tiszt melynek következtében szemei tágra nyíltak a döbbenettől sőt még a szája is tátva maradt…
- Azt akarja mondani, hogy ez a férfi az egyik társam volt akit ott hagytak miközben csak engem mentettek meg? - kérdezte ingerülten miközben keze kardjának markolatát szorongatta. Azonban a tiszt csak bólintott egyet majd köddé vált.
- Nos hallottátok. Csak kukkolunk semmi balhé! - adta parancsba csapatának majd átléptek a korábban megnyitott átjárón, hogy az Emberek Világába mehessenek és kezdetét vegye a megbízatásuk.

Az Emberek Világába érkezvén szakadó eső fogadta Őket. Az ég majdhogynem fekete volt az esőfelhőktől és néha egy-egy villám cikázott át rajta. Kouheinek rossz előérzete támadt és azóta próbált visszaemlékezni, hogy megtudta ki a célszemély, de továbbra sem jutott eszébe semmi.
- Két fős csoportokra bomlunk. Harc csak akkor megengedett ha egy ember vagy Ti életveszélyes helyzetbe kerültök. Ne felejtsétek el, hogy csak megfigyelni jöttünk. - adta parancsba majd miután felvették a parancsba említett formációt egy intéssel jelezte, hogy indulhatnak. Ő maga és társa a Karakura High School felé vették az irányt ugyanis onnan számos ismeretlen, nagyobb lélekenergiát érzékeltek, ami nem emberi volt.
Mikor odaértek megrökönyödve álltak meg. A célszemély is jelen volt azonban társai arrancarok, hollowk, illetve egy-két halálisten volt és az iskola tetején gyülekeztek. - Most azonnal értesítsd a Lelkek Városát és a Főkapitányt, ide erősítésre lesz szükségünk! - adta parancsba a mellette guggoló tisztnek, aki egyből továbbította is azt lélektelefonján.
- Most pedig vissza...- hangos robbanás és vörös fény zavarta meg a parancs kiadását. Azonban még mielőtt megismételhette volna társa holtan zuhant le a földre.
- Azt hittem már sose értek ide.. - kuncogott gúnyosan a csoportosulás vezetője, aki parancsot adott az egyik arrancarnak a cero ellövésére.
- Te mocskos féreg! - préselte ki a fogai között miközben próbálta legyőzni a sípolást füleiben, ami a közvetlen mellette történő robbanás váltott ki. Elővette saját lélektelefonját és tárcsázta a 12. osztagot.
- Itt Fon Kouhei, Nibantai Fukutaichou, kérem a korlát feloldását, vészhelyzet van! - hadarta el gyorsan majd kardjáért nyúlt azonban még mielőtt azt előránthatta volna egy ököl csapódott az arcába iszonyatosan nagy erővel. Az ütés következtében a földre zuhant ahol hangos csattanással és nyögéssel terült el. Forgott körülötte a világ és jobb szemével amit az ütés ért nehezen látott.
- Nocsak Kou-kun… Rég találkoztunk.. Bár amikor utoljára láttalak csak egy szénné égett test voltál… most pedig hadnagyként fekszel előttem a sárban. - nevetett fel hangosan majd elkezdett tapsolni.
- M-m-mi lesz már? - motyogott bele a telefonba, de nem kapott választ a Lelkek Világából. Viszont ellenfele nem tétovázott. Miután abbahagyta a nevetést a másodperc tört része alatt került Kouhei teste mellé és állította annak hasába kardját. Felordított fájdalmában és megpróbált elmenekülni, de  akard átdöfte az egész testét és a földhöz szegezte.
- Mondd, hogy lehet, hogy valaki ennyire gyenge és hadnagyi rangot kap? És Téged mentenek meg csak amikor számos nálad hasznosabb halálistent pedig ott hagytak elpusztulni? - kérdezgette a földön fetrengő férfit miközben forgatta a hasába szúrt kardot. Választ nem kapott csak hangos ordításokat…
- Elég unalmas vagy Kou-kun… ég veled… - mondta lenézően majd  kardját hasában hagyva ellépett a férfitól majd egy legyintéssel jelezte az Őket körülvevő lidérceknek és hollowknak, hogy végezhetnek vele. Abban a másodpercben számos kard, cero és egyéb képességek és fegyverek ékelődtek a mozgásképtelen testbe…
- Fon Fukutaichou, az engedély megadva, tartson ki míg megérkezik az erősítés! Fon Fukutaichou! Halóó! Hall engem? - hallatszott egy kétségbeesett férfi hang a lélektelefonból azonban választ sosem kapott ugyanis Fon Kouhei életét vesztette….



"A bosszú örök köre: fájdalomra válaszul fájdalmat okozunk."
Shihouin Souji szemszögéből

A mai napot pihenéssel tervezte tölteni távol a családi és távol a shinigami dolgoktól. Szeretett volna kikapcsolódni így napjának túlnyomó többségét a családi birtok kert részében töltötte majd később úgy döntött, hogy a városba is kimerészkedik a többi lélek közé. Gentarou jelenleg osztagánál teljesített szolgálatot így a megmaradt, számára ismeretlen kilétű testőrökre bízta magát mikor elhagyta a birtokot.
Célja nem volt, bóklászott csak és nézelődött. Távolról vizsgálta halálisten társainak szokásait, az üzleteket, az éttermeket és lenézően haladt el az ivók mellett ahonnan hangoskodás és tömény alkohol szag szivárgott ki. Ő maga sosem vetette meg az alkoholt, de nem is vitte túlzásba. Nagyon ritkán volt hajlandó inni. Általában nagyobb eseményekkor koccint a jelenlévőkkel és ezzel le is tudja akár hónapokig vagy akár évekig is az alkohol fogyasztást.
Mivel nem bízott teljes mértékben az Őt követő testőrökben zanpakutoja ott lógott oldalán melyre bal kezét rá is helyezte séta közben. Kihúzva magát, szigorú arckifejezéssel rótta az utcákat amikor egy magányos pokollepke libbent vállára. Az üzenet tömör és egyértelmű volt.
- Parancsot kaptunk. Erősítésre van szüksége pár halálistennek az Emberek Világában. - adta tudtára testőreinek majd egyenesen a senkaimon felé vette az irány olyan gyorsan amennyire csak képes volt. - Ilyenkor nem tud jönni az a kölyök… - morgott az orra alatt majd amikor megérkezett a célhoz rajta és testőrein kívül jelen volt még pár halálisten, de nem foglalkozott egyikkel sem. Az ott jelenlévő tiszthez lépett.
- Részletek? - nézett rá szigorúan és várt, hogy megtudja mégis miért kellett riasztani Őt.
- A Nibantai hadnagya és pár tisztje bajba került megfigyelőmunka közben. Egy ideje nem tudunk elérni senkit sem a kiküldött osztagból még azt sem, aki a segélykérést intézte felénk. - hadarta el kétségbeesett arccal a fiatal tiszt.
~ Nem lehet, hogy Kouhei-sannak baja legyen ~ futott át agyán váratlanul ez a gondolat miközben hallgatta a helyzetjelentést. Ezt követően biccentett, hogy tudomásul vette mennyire fontos is sietniük így elsőként ugrott be az átjáróba és indult meg olyan gyorsan amennyire csak tudott. Az érzések melyek benne kavarogtak meglepték és idegenek voltak számára ugyanis hosszú évek teltek el azóta, hogy bárki iránt is aggodalmat vagy más egyebet érzett volna.

Mikor megérkeztek Őket is a szakadó eső és szürkeség fogadta. Rossz érzés kerítette hatalmába melyet egy grimasszal jelzett. Egyből a környező lélekenergiákat kezdte el felmérni, de Kouheinek és társainak semmi nyoma nem volt egy csoport lidérc lélekenergiával szemben, illetve egyetlen egy ismeretlen halálistent is vélt felismerni.
- Ez nagyon nem tetszik… - morogta majd a korábban érzékelt lélekenergiák irányába kezdett el száguldani mint akit puskából lőttek volna ki. A terep teljesen ismeretlen volt számára, de ezzel most nem foglalkozott hiszen testőrei követték bármennyire is volt gyors és az esetleges támadásokat Ők is képesek hárítani ha már egy főnemesi ház testőrségeként élik életüket.
Amikor megérkezett az iskolához csak egy csoport hollowt és arrancart látott akik körbevettek valakit vagy valamit és rugdosták, karddal szurkálták és egyéb dolgokat műveltek vele.
- Hadou 04: Byakurai – lőtte a tömegbe a kidout aminek következtében félreugrottak és láthatóvá vált a földön heverő akármi, ami annak idején egy test lehetett. Testőrei és a többi halálisten egyből a lidércekre és társaikra vetették magukat miközben Ő maga hitetlenkedve ugrott a karddal átszúrt, felismerhetetlenségig vert és szurkált test mellé. Leguggolt és az egyetlen tárgyat vette a kezébe amiből meg tudta állapítani, hogy ki vagy mégis mi heverhet a földön. A 2. Osztag hadnagyi karszalagja enyhén megégve, vértől és sártól mocskosan kevert kezeiben. Arany színű szemei tágra nyíltak és a holttestre vándoroltak… keze elkezdtek remegni, szemei könnybe lábadtak…
- Nem.. nem.. nem.. NEEEEM – ordított torka szakadtából aminek következtében tűz alapú lélekenergiája robbanásszerűen tört elő belőle ezzel hatalmas gőzfelhőt alkotva maga körül és mindent lángra lobbantva, ami csak meg tudott gyulladni szakadó esőben. A kezében tartott rangjelzőt is sikerült felgyújtania, ami másodpercek leforgása alatt szénné is égett. Kezei és lábai remegtek a dühtől. Az ordításon kívül jelenleg több szó nem jött ki száján csak guggolt ott remegve majd váratlanul a földet kezdte el ökleivel csapkodni akkora erővel amekkorával csak tudta.
- Hogy lehetséges ez?? Azt hittem elég erős vagy ahhoz, hogy hadnagy legyél…- csak csapkodott és csapkodott miközben krokodilkönnyek százai hagyták el szemeit és arcát majd váltak eggyé az esővel és vérrel tarkított sárral. Ekkor hangos nevetés törte meg a harc zaját és az Ő sírását. Arca kifejezéstelenné vált, szemeiben azonban égett a tűz a bosszú után…
- A gyengék meghalnak kölyök ez az élet. - hallotta egy férfi hangját. A hang irányába fordította fejét ahol egy kék hajú, vörös szemű körülbelül vele egy magas férfi állt, aki a halálisten lélekenergia tulajdonosa is volt egyben.
- Ezt Te tetted? - kérdezte a férfit ahogyan egyre több lélekenergiát engedett ki magából ezzel táplálva a korábbi tüzet amit okozott. A férfi csak egy kacsintással jelezte, hogy Ő volt a tettes. Souji abban a másodpercben elrugaszkodott és egyenesen a férfira vetette magát. Ütések és rúgások záporoztak közöttük. Mindkét fél adott és kapott is a harc kiegyenlítettnek tűnt.
- Egy szimpla tiszt erősebb lenne mint egy hadnagy? - kérdezte gúnyosan a férfi miközben egy Byakurait intézett ifjú ellenfelére ami elől csak félig tudott kitérni így az súrolta bal vállát.
- Azt hittem halálisten vagy te utolsó féreg.- jegyezte meg a férfinak akinek arcán ennek következtében sátáni vigyor terült el az arcán.
- Akkor azt is tudnod kéne, hogy a kapitányok és hadnagyok ereje korlátozva van amikor az Emberek Világába érkeznek. Ezért csak a mindenkori erejük húsz százalékát képesek körülbelül használni.- mondta undorodva a férfinak, aki továbbra is csak vigyorgott miközben vagy kitért vagy bekapott egy-egy ütést vagy rúgást.
- Olyan régen tartoztam oda, hogy ezt el is felejtettem..- vakarta meg a tarkóját ellenfele majd kitért az összes ütés elől és váratlanul Souji előtt termett közvetlenül. - De meglátszik, hogy csak egy tiszt vagy kölyök..- mosolygott elvetemülten és egy határozott, erőteljes ütéssel gyomorszájon vágta az ifjú Shihouint, aki egyből földre rogyott levegő után kapkodva miközben az aznap elfogyasztott kevés étel is elhagyta gyomrát.
- Meg fogsz halni Te pondró…- mondta vicsorogva miközben kardjára támaszkodva feltápázkodott. Megpróbált sóhajtani… gyomorszája sajgott, gyomra forgott, de most csak az lebegett szemei előtt, hogy kivérezteti akár egy disznót az előtte álló árulót.
- Ugye tudod, hogy ha Te elpusztulsz minden terved oda? - kérdezte mosolyogva majd az egyre fogyatkozó seregére mutatott széles vigyorral az arcán..
- MINDENKIT MEGÖLNI! - ordította el magát majd maga elé tartotta lélekölőjét. - Te sem leszel kivétel…- morogta amire csak egy hangos kacagás volt a válasz.
- Kiyomete, Kagutsuchi? - oldotta fel kardját aminek következtében egy nagyobb adag lángoló lélekenergia tört ki testéből. Kardja eltűnt, átvette helyét a mindkét kezét beborító fekete tűz.
- Nyomod se fog maradni - mondta kuncogva ellenfelének majd a shunpo segítségével egy pillanat alatt a férfi mögött termett és megfogta annak vállát ami egyből lángra lobbant majd bordán vágta aminek következtében az elrepült.
- Pusztulj. - csettintett egyet amivel aktiválta a két ponton is elhelyezett lángokat amik egyből égetni is kezdték a férfi testét.
- Jobb ha tudod, hogy ezek a lángok nem olthatóak el olyan könnyen.. és minden elhamvasztanak amit meggyújtok velük… - mondta majd kitartotta kezeit egyenesen a férfi felé.
- Rengoku. - mondta ki a képesség nevét aminek következtében a kezén elhelyezkedő lángok elszaporodtak majd elindultak a férfi felé. Hangos ordítás jelezte, hogy célba ért, de Souji nem tétovázott és nem bízta a véletlenre sem a dolgokat.
- Kan. - zárta marokba a még kinyújtott jobb kezét aminek következtében a férfira küldött összes láng
egy fekete koporsó formáját vette fel ezzel bebörtönözve azt.
- Hadou 04: Byakurai - lőtt bele a biztonság kedvéért még az imént alkotott láng börtönbe. Ellenfele meg sem próbált kitörni belőle így végül magától oldotta fel a képersséget majd miután a ténylegesen szénné égett test a földre zuhant shikaiat is elzárta majd kardjával a kezében a test mellé lépett.
- Megmondtam. - nézte az elszenesedett testet majd egy egyszerű mozdulattal eltávolította a fejet a testtől ezzel biztosítva győzelmét. Ezt követően körbenézett, hogy társai hogyan is állnak, de minden lidérc és arrancar ki lett irtva vagy elmenekültek annak ellenére, hogy létszámfölénybe voltak. Elkeseredetten tért vissza a Lelkek Városába és még nem tudta, hogy miként is közölje majd Gentarouval a közel sem jó híreket.
 


"A világon nincs jó és rossz. Egy dolog van, a hatalom, és azt a gyöngék nem tudják megszerezni."
Shihouin Souji szemszögéből

Csak két nap telt el Kouhei halála óta, de számára olyan volt mintha egy hét is eltelt volna. Keveset aludt és senkivel sem beszélt. Nem engedett be senkit sem se a szobájába sem pedig dolgozószobájába ahol házának ügyesbajos dolgaival foglalkozik csak. Gentarout azóta nem látta, hogy az megtudta, hogy meghalt unokatestvére, aki tulajdonképpen felnevelte és tanította Őt is.
Most is dolgozószobájában csinált úgy mintha egy fontos papírt olvasna, de valójában csak visszaemlékezett, hogy mennyi mindent is tanult a férfitól és mennyit beszélgetett vele akkor amikor még nem volt élete a családi birtokon kívül. Az emlékek tengeréből hangos kopogás rángatja vissza a valóságba. Arca kifejezéstelen volt mint mindig, letette a papírt az asztalra majd sóhajtott egy nagyot.
- Mi van? - szólt ki komoran aminek következtében az ajtó kinyílt és egy második osztagos, számára ismeretlen alak állt vele szemben.
- Mit akarsz? - förmedt rá közel sem barátságosan hiszen még mindig nem kívánkozott társaságba menni és azt sem tűrte még el, hogy Őt meglátogassák.
- A Nibantai Kapitánya látni akarja magát, Shihouin-dono. - adta át a rövid, de annál lényegretörőbb üzenetet majd köddé vált.
- Ez elég hivatalosnak hangzott… - morgott az orra alatt majd feltápászkodott és egy nyújtózkodást követően el is indult a korábban említett osztaghoz, hogy kiderítse mégis mit akarhat Tőle az a kapitány ilyen váratlanul. Kardjához azóta nem nyúlt, hogy hazatért a harcból és nem is tervezett még jó ideig hozzányúlni ezért azt otthon is hagyta.

Csak az osztag területéig vette igénybe testőreinek kíséretét. Hanyag legyintéssel jelezte, hogy leléphetnek hiszen mégiscsak egy kapitánnyal fog találkozni, aki valószínűleg képes lesz megvédeni ha olyasmi történne.
A kapitányi irodához érve megigazította öltözékét majd határozottan kopogtatott. Egy hangos igen jelezte, hogy beléphet, nem is tétovázott.
- Ohh, Shihouin-dono hát eleget tett a meghívásnak. - tekintett fel rá az asztal másik feléről a kapitány majd az egyik üres szék felé mutatott. - Kérem foglaljon helyet, esetleg egy teát? Vagy valami erősebbet? - kérdezte hízelgően a kapitány miközben Souji szó nélkül lépett az egyik székhez majd leült.
- Nem kérek semmit, köszönöm. Inkább térjünk a tárgyra ha kérhetem, Kapitány. - mondta komoran miközben a férfi szemébe nézett.
- Kouhei-sannak igaza volt amikor azt mondta, hogy maga elég komor egy férfi. - mondta mosolyogva a kapitány miközben magának kitöltött egy csészébe egy kevéske teát.
- S pontosan amiatt a férfi miatt vagyunk most itt. Először is részvétem, a családjaik elég régóta összefonódtak ha jól tudom. - hajolt meg enyhén a kapitány mielőtt visszaült volna székébe.
- A Fon-ház tagjai az Én házam tagjainak testőrei. Ennyi. - mondta továbbra is komoran a kapitánynak, aki érdeklődve hallgatta végig a tömör választ.
- Na akkor térjünk a lényegre, Kouhei-san úgymond végrendeletére vagyis inkább utolsó kívánságára. - mondta a kapitány széles mosollyal az arcán mintha Soujinak erről tudnia kellett volna.
- Mégis miről beszél maga? - kérdezett is vissza egyből hiszen nem értette, hogy mégis mit hord itt össze vissza a kapitány.
- Volt egy kérése felém azután, hogy magam mellé vettem hadnagyként. - kapta is meg a választ egyből, de ettől sem lett okosabb.
- Mégis milyen kérés? - kérdezte egyre türelmetlenebbül hiszen nem tudta elképzelni mégis mit kérhetett korábban Kouhei.
- Azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy ha Vele bármi is történne akkor Én tartsam magán a szemem helyette. - vonta meg a vállait a kapitány. Souji szeme tágabbra nyílik a meglepettségtől hiszen Gentarout adta szárnyai alá a férfi mint testőrt és a testőrség vezetőjét ezért nem igazán tudta felfogni, hogy ez most mégis miért. 
- Már elnézést, de elég sok testőr szokott körülöttem hemzsegni és általában többed magammal közlekedek. Mindemellett képzett halálisten is vagyok. Szóval nem értem mire céloz. - vonta meg a vállait majd mellkasa előtt összefonta kezeit és úgy hallgatta tovább a férfit, aki váratlanul a fiókokat kezdte el áttúrni.
- Egy pillanat, valahol itt kell lennie.. - mondta félig belebújva az asztalba a kapitány majd hirtelen előkerült.
- Kouhei-san kért arra tartsam magán a szemem én pedig mivel kedveltem azt a félnótást eleget teszek utolsó kérésének. - mondta komoly arckifejezéssel a kapitány majd elhelyezett valamit az asztalon.
- Persze ez azon is múlik, hogy maga vállalja e és nem utasítja el a férfi utolsó kívánságát. - mondta továbbra is komoly arccal majd elvette kezét az asztalról ezzel láthatóvá téve, hogy mit is keresett eddig. Egy hadnagyi karszalag hevert az asztalon…
- Ez most valami vicc akar lenni és csak gúnyolódik Kouhei-anon igaz? - bökött rá a karszalagra majd a kapitányra emelte tekintetét.
- Nem, Fon Kouheinek ez volt az egyetlen és egyben utolsó kérése is felém. Tehát, Shihouin Souji vállalja, hogy átveszi a helyét a férfinak és a Nibantai hadnagya lesz? - tolta közelebb a fiúhoz a karszalagot. - Másképp nem tudnám magán tartani a szemem. - vonta meg a vállait majd hátradőlt székében.
- Egy ilyen felkérésre elég nehéz nemet mondani. Más ember biztos átgondolná a dolgot, de az nem én leszek. - mondta kifejezéstelen arccal miközben kezébe vette a karszalagot.
- Vállalom, hogy én, Shihouin Souji, a Shihouin-ház XXIV. feje a Nibantai hadnagya legyek ezzel átvéve Kouhei-san helyét. - mondta komoran majd felkötötte bal felkarjára a szalagot.
- Pompás, akkor a napokban munkába is állhat most pedig nyugodtan menjen haza és pihenjen, van mit feldolgoznia. - engedte útjára a kapitány amire már nem mondott nemet. Szó nélkül állt fel, csak egy biccentéssel köszönt el majd hosszú, magabiztos léptekkel hagyta el az irodát.

 

 NEVE: Kagutsuchi (Mint a Japán mitológiában)
SHIKAI PARANCS: Kiyomete, Kagutsuchi? (Megtisztítanád, Kagutsuchi?)
TÍPUSA: tűz
* reaiatsuja tűz elem típusú

KINÉZETE: Alap kinézetében egy gyönyörűen megmunkált wakizashi. Arany, sárkány formájú tsubája tökéletesen védi forgatójának kezét. Maga a saya és a tsuka fekete és vörös színekben pompázik.
Shikai alakban eltűnik a kard, helyette a használójának mindkét kezét ujjbegyektől egészen a vállig fekete láng borítja be melyeket szabadon tud alakítani kard formára is azonban mivel jobban preferálja a pusztakezes harcmodort sokkal inkább használja az alap lehetőséget. 


PASSZÍV: Amihez hozzáér az lángra lobban azonban Souji dönti el, hogy kiknek vagy miknek okozzon égési sérülést. Ez a zanpakuto pontokon alapszik.

0-5 pontig felületi sérülés (ruha elég, haj, élettelen tárgyaknál már ez is veszélyesen hat mert eléghetnek)
5-10 pontig 1 fokú égési sérülést is okozhat
10-20 pontig 2. fokú égési sérülést is okozhat
20-24 pontig 3. fokú égési sérülést is okozhat

TECHNIKÁK:

• Rengoku (Tisztítótűz): Souji karjaiba összpontosítja reiatsuját majd a parancs elhangzását követően előre tartja a fekete tűzzel borított karjait. Ekkor hatalmasra növekedik a láng és eláraszt mindent maga előtt 4 méteres körzetben. A sebzése itt is ugyan az mint a passzív képességénél. Nehezen irányítható képesség és sok lélekenergiát vesz igénybe ezért csak végső esetben hajlandó alkalmazni.
  
  
• Kan (Koporsó): A képesség elhangzását követően  kezét előre tartja majd szabadjára engedi az ott található lángot. Ezt követően az a célpont felé száguld majd egy fekete koporsó formába zárja az illetőt. Ilyenkor Kagutsuchi az ellenfél lélekenergiájából táplálkozik és táplálja a tüzet nem pedig Soujiiét veszi igénybe. Természetesen nem az összes reiatsuját veszi el csak éppen annyit amennyi ahhoz szükséges, hogy megmaradjon a képesség. Egy kör a hatóideje a képességnek, de felér akár két körrel is a hatása ugyanis míg lecsapolja ellenfelét közben égeti is azt. Ezt Souji akár magán is alkalmazhatja azonban akkor védelemként funkciónál, ami csak a fizikai támadások ellen ad védelmet, bár Tőle is leszívja a reiatsut kardja.