Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Témák - Narazaki Amaya

Oldalak: [1]
1
Soul Society / Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Szept. 25, 13:57:42 »
Dühösen indulok haza, könnyeim fátyolként takarják az utat. Az ajkamba harapok, már most megbánom, hogy ott hagytam Mii-chant. Hírtelen haragomban eszembe sem jutott, hogy ő is megsérült, s most, ahogy eszembe jut, azonnal futok vissza, ahogy csak tudok. Magamban szitkozódok, hogy lehettem ilyen idióta. Ott hagytam szegény Mii-chant a sérülésével, és nem is gondoltam arra, hogy esetleg nem csak én vagyok az, akinek fáj valamilye. Ott találtam, ahol hagytam...eszméletlenül. Mellé rogyok, és zokogva átölelem. A pulzusa rendben van, így a kezét a ruhámból kitépett ruhadarabbal látom el egy nyomókötéssel, hogy a vér ne folyjon tovább. Nem tűnik vészesnek a dolog, így kezét átkulcsolom a nyakamon, és kezeim közé veszem, úgy viszem haza, a könnyeimmel harcolva. Nem tér magához. Otthon az az első, hogy levetkőztetem, az ágyra helyezem és vizes ruhával megszabadítom a sok vértől és mocsoktól, miközben egy másik vizes ruhát a sebére teszek, egyet pedig a homlokára, miután az arcát is áttörölgettem. Ezután betakargatom, nehogy megfázzon, és kimegyek a fürdőbe a saját bajomat is lekezelni. Leöntöm hideg vízzel, itt nem bírom ki sikoltás nélkül, mert nagyon fáj. Szívom is a fogam még rá öt perccel is, hiszen tényleg nagyin fáj, de el tudom látni, így a sebeket kötés takarja, ahogy magam is elnyúlok az ágyon, Mii-chan mellett. Nézem, ahogy szuszog, ahogy fentebb, majd lentebb kerülnek a keblei, és csupán az álmosság az, ami visszatart attól, hogy eljátszadozzak kicsit a gondolattal, mi lenne, ha…. De a világ elsötétül, és elalszom.
- Hallasz, Amaya? - figyelek fel Mizushingen hangjára.
- Igen, hallak téged. Mondd! - de addigra saját lelkem világában találom magam. Mizushingen aggódóan pislog rám le a szírt tetejéről. Mint mindig, most is sugárzik belőle a szépség.
- Mii-chanről szeretnék beszélni veled. Nem szeretném, hogy bántson téged.
- Nem szándékosan tette! - védem meg szerelmem.

- Ne áltasd magad kicsi lány! Láttad a szemén, meg sem hatotta, hogy összerogytál, képes lett volna megölni téged. Bolond vagy hát, vagy vak?
- Láttam...de talán segíthetek neki…- suttogom.
- Nem fogom hagyni, higy Mii-chan egyedül szenvedjen! - fakadok ki. A könnyeim záporoznak. Kardom szelleme mellém lép, és letörli azokat.

- Reménytelenül szerelmes vagy, igaz? Hát legyen, de vigyázz magadra is, kérlek. Most menj, úgy hallom, a lány, akit szeretsz, itatja az egereket. Talán mégis van reménye...te megváltoztathatod, képes lehetsz rá.
- azzal kilök a lelkem világából, és kezdek magamhoz térni. Mii-chan ölében találom magam, ami önmagában nagyon kellemes érzés lenne, ilyenkor rendszerint még szorosabban odabújok, hogy érezzem a teste melegét, illatát és puha bőrét, most azonban remeg és sír. Az ajkamba harapok, és úgy fordulok hogy pont találkozzon a tekintetünk. Egy pillanatig attól féltem, megint meglátom azt, amit akkor, de nem így lett. Könnyek áztatják az arcát, én pedig fekszem az ölében, és azon gondolkodom, mi tévő legyek. Felrémlenek Mizushingen szavai...valóban én lennék a reménye? Ösztönből cselekszem, az arcára simul a tenyerem. Lágy mosoly ül ki az arcomra, ahogy hüvelykujjammal letörlöm a csillogó cseppeket az arcáról, majd szép lassan közelebb vonom magamhoz. Egy finom mozdulattal megfordítom a helyzetet, és én kerülök most ő fölé. Egész közel hajolok az arcához, majd szépen lassan egybefonódnak az ajkaink. Csupán gyengéden, kezemmel a derekamra kulcsolom Mii-chan kezét, majd szép lassan vándorlok lentebb a nyakához, majd kicsit fel a füléhez. Mélyen a szemébe nézek, és halkan a fülébe súgom.
- Szeretném elfelejteni ezt a harcot, ahogy te is. Segíts nekem Mii-chan. Felejtsük el azzal, hogy egy sokkal jobb emléket hozunk létre. Mit szólsz, szívem? - azzal egy apró csókot nyomok a nyakára.


2
Soul Society / Elsőbbnél is elsőbb randi ^-^
« Dátum: 2016. Szept. 11, 16:57:16 »
Alig bírok magammal, úgy izgulok. Hiába igyekeztem elterelni a figyelmemet, hogy ne a ma estére gondoljak, de az istenért sem ment, így inkább azzal foglalkoztam, hogy mit vegyek fel, megmossam a hajam, keressek valami szép virágot...egyet a hajamba, és egyet Mii-channek. Pár napja beszéltük meg a ma estét, hogy elmegyünk vacsorázni a Kumo étterembe. Bár egyikünk sem mondta ki, de nyilvánvaló volt, hogy ez egy randi. Ezért is izgulok most ennyire, hiszen még sosem randiztam senkivel, ma pedig esélyem adódik életem szerelmével. Tény, hogy sok időt töltünk együtt, hiszen hacsak lehet, mindig keressük egymást...ám mint shinigamik, feladataink elvégzése természetesen magasabb rendű dolog, így csak a szabadnapokon élvezhetem Mii-chan társaságát. A nők, köztük én is, köztudottan sokat tudnak pepecselni az elkészüléssel, így én erre hajazva kezdtem neki az öltözködésnek...de akárhogy is próbálkoztam, nem sikerült ez a műveletet. Már jóval hamarabb készen voltam, így azóta is itt, a tükör előtt billegek. Ahogy végignézek magamon viszont be kell valljam, hogy remek munkát végeztem. Hajamat szokásosan két copfba kötöttem, s a végére egy-egy masnit biggyesztettem. Hajamban már ott pihent a vörös rózsa, olyan, mint amit Mii-channek viszek kedveskedés céljából. Azt mondják az jelenti a szerelmet. Márpedig én nagyon is szerelmes vagyok. Ruházatom egy fehér blúz, rövid, fekete szoknya és egy citromsárga kis kabátka. Cipőnek most magassarkút vettem fel, hátha így könnyebben érem majd el Mii-chan cseresznye színű ajkait. Mosolyogva forgolódok a tükör előtt, amikor Loki rohan be hozzám. Mindig ezt csinálja, amikor valaki jön.
- Biztos Mii-chan az! - szaladok a bejárat elé, és kinyitom az ajtót, majd egyenesen a lány nyakába ugrok.
- Mii-chan! - csüngök a nyakán, majd egy csókot nyomok a puha ajkaira.
- Ez a tiéd lenne… - nyújtom át szégyenlősen a rózsám, amit nagy gonddal választottam ki. Loki is akcióba lendülve szerelmem lábához dörgölőzött. Egyedül tőle néztem el ilyesfajta közeledést az én Mii-chanem felé. Szemem végigfut a lányon, s egy aprócska mozdulattal igazítok egyet a ruháján, majd egy puszit nyomok a szájára és mosolyogva nézek a szemeibe.
- Mehetünk?

3
Shinigami / Narazaki Amaya
« Dátum: 2016. Aug. 06, 22:26:59 »
Ui: a gyönyörű kódolást Momo~chan készítette


adatlap
❁ Név: Narazaki Amaya
❁ Nem:
❁ Kaszt: shinigami
❁ Születési ideje: 1935. 01. 25
❁ Kor: 81 év
 ● Emberként: 0 év
 ● Lélekként: 81 év


kinézet

Amaya haja szénfekete, a háta közepéig ér, szóval igencsak hosszú. Általában két copfba köti, vagy lófarokba, elengedhetetlen kelléke pedig egy virág a jobb füle mögé biggyesztve. A virág minden nap más, általában a hangulatához választja ki magának. Szemei smaragdzöldek és nagyok. Hosszú szempillájával összepárosítva gyönyörű, zöld szempárt kapunk. Orra kis pisze, arca vonásai lágyak. Vékony és törékeny leány, ennek ellenére alakja nőies. Bőre kissé sápadt és puha, ezzel gyengéd érintést kölcsönözve neki.

jellem

Amaya egy hatalmas szívvel és érdeklődéssel megáldott lány. A világot sajátos módon látja, igyekszik mindenkiben a jót meglátni. Pozitív hozzáállása és kisugárzása másokra is ki tud hatni, igyekszik is mindenkit mosolyra bírni. Van, mikor feleslegesen siet, ilyenkor rendszeresen elszúr valamit, de megesik, hogy pont túl kényelmes. Elsősorban viszont roppant segítőkész és jólelkű, majdnem mindig a jó szándék vezérli tetteit. Ha megbánt másokat, meghasad a szíve, és azt sem szándékosan teszi. Bár könnyen barátkozik, ritkán enged magához közel bárkit is, így akit Amaya megszeret, az életben nem vakarja le magáról a lányt. ^^ Ellenben aki megsérti, el is ásta magát, talán egy életre. Igencsak beszédes, őszinte és egy igazi kis művész. Kedvenc állata a macska. ^w^


előtörténet

Azt hittem, sosem jön el ez a pillanat. Fülig érő mosollyal indultam az új osztagom kapitányához. A szívem majd kiugrott a helyéről, teljesen be voltam zsongva. Alig vettem észre, hogy egy nálam fiatalabb leányka csatlakozik hozzám.
- Szia! - köszönt rám. Majd kiugrottam a bőrömből, úgy megijedtem. Meg is mosolyogta, és én sem bírtam ki nevetés nélkül.
- Szia, neked is! Segíthetek? - érdeklődtem.
- Nem igazán… csupán láttam, milyen boldog vagy, gondoltam csatlakozom. Merre tartasz?
- Az új osztagomhoz! - feleltem büszkén.
- Shinigami vagy? - kérdezte, én pedig az új egyenruhámra hívva fel figyelmét helyeseltem. - Én is shinigami szeretnék lenni! - mondta ki egy kis idő után csillogó szemekkel. Megálltam és összeborzoltam szőke tincseit. Mosolygott, és ez melegséggel töltötte el a szívemet. - Nehéz az Akadémia? Jól oktatnak? Keményen kell tanulni?… - záporoztak a kérdések, amikre tudtam magabiztosan válaszoltam. - Mesélnél nekem kicsit róla? Mondjuk, amiben harc is van!
- Hát jól van. Legyen, ahogy szeretnéd. - mosolyogtam. - Sokan megkérdik, mi motiválja a harcost. Mi az-az indok, amiért képes másokért adni az életét, akár ismerné, akár nem. Nos, nekem egy éjjellel kezdődött.  Az éjszaka hűvöse kellemesen megborzongatott. Egy kisebb szellő belekapott a hajamba, szemembe fújva pár fekete tincset. Egy finom mozdulattal arrébb söpörtem, mire valami másik vaksi nekem jött. Persze minden papírom, tollam és ceruzám a levegőbe röppent, de éppen csak annyira, hogy a gyenge kis szellőcske szanaszét fújja a rajzkupacomat. A tollaim mellém estek, oda ahova én is huppantam. Egy ismeretlen fiúba botlottam, még életemben nem láttam. Rémülten pillantott rám egy pillanatra csak, majd elnevette magát, mikor látta az értetlen és szintén kissé rémült arckifejezésemet. A kezét nyújtotta felém, én pedig elfogadtam.
- De ebben nincs is harc! - szomorodott el a szöszi lány.
- Lesz benne, ne aggódj. - ígértem. - Már egy jó ideje kinn ücsörögtünk a fűben, jól teleszívtam a tüdőmet az éjszaka friss illatával. Nem kis feladat volt összeszedni a szétrepült papírosaimat, de azért megoldottunk, s most békésen ismerkedtünk egymással, nevettünk és eltelt az éjszaka. Úgy eltelt, hogy nem is vettük észre. Arra lettem figyelmes, hogy a nap kúszik fel az égen, és festői napfelkeltét varázsolt nekünk. Felkászálódtam a fűből és leporoltam a ruhámat. Gyorsan arra a következtetésre jutottunk, hogy ideje lenne a szállásra menni, hiszen egy éjszaki kiruccanás nem éppen elnézett dolog, a kínos félreértésekről nem is beszélve. Szemem behunyva nagyot sóhajtottam, majd még egyszer beleszippantottam a friss levegőbe. Mire kinyitottam egy virágot nyújtott át nekem…azt mondta én vagyok a legszebb virág.
- Milyen romantikus!
- Valóban az volt… valóban. A reggelit nyitott szemmel aludtam végig, de nem bántam. A szívem hevesen vert, akárhányszor csak arra a pillanatra gondoltam. „Nekem te vagy a legszebb virág.” Olyan melegséget éreztem magamban, mint még soha… mintha csak egy fél lettem volna, s most ki egy egész. Sokan meg is jegyezték milyen furcsán festek. Nem csoda, hiszen egy pillanatot sem aludtam az elmúlt éjjel, mégis úgy vigyorogtam, mint egy tejbe tök, és ez az álmos fejemmel kombinálva igencsak nevetséges külsőt eredményezett. Az órákon a megszokott szorgalmas Amaya sehol sem volt, vagyis voltam. Az ablakon bámultam kifelé, avagy a ceruzámmal rongáltam a saját felszereléseim egyikét. Mizushima tanár úr hírhedt volt szemének azon adottságáról, hogy azonnal kiszúrta az épp álmodozó tanulót. Csalódottan csóválta a fejét, miután felszólított egy kérdéssel, amit eddig az oda figyelő nebulóknak magyarázott… természetesen fogalmam sem volt, mi a válasz. Az órák végeztével mégsem tértem aludni. Egyenesen a parkba indultam, reménykedve az újabb találkozásban. Nem láttam sehol. Arra gondoltam, biztos csak sok a dolga, avagy órái vannak.
Bekullogtam hát a szállásra, eldőltem, mint egy teli krumplis zsák, és már az igazak álmát is aludtam. Ekkor volt délután négy óra. Csak másnap reggel keltem fel, igencsak korai órában, így volt pár szabad órám az első előadásom előtt. Elindultam hát hova máshova, a parkba. Azt reméltem, hátha találkozom vele, bár nem tűnt ésszerűnek. Valószínűleg alszik, mint bárki más. Ennek ellenére reménykedtem… bár ne tettem volna. Valóban láttam őt, még a diákszálló jobb szárnyában, karddal a kezében. Mintha csak egy pillanat alatt csöppentem volna bele egy rémálomba, ott állt előttem, mellette egy másik diák hevert vérbe fagyva. Azonnal lefagytam. Futni akartam, de a lábaim nem engedelmeskedtek, a torkomban hírtelen egy óriási gombócot éreztem, a gyomrom görcsbe rándult és mindenem reszketett. Alig kaptam levegőt, mintha minden elnehezült volna. A földön heverő fiú megmozdult. Életben van, eszméltem fel. Meg tudnám menteni! Gyerünk már Amaya, mozdulj! MOZDULJ!
Futottam, ahogy csak a lábam bírta, folyosó jött folyosó után. Egy pillanatra sem fordultam hátra, csak kapkodtam a lábam. Még pár méter! Egy bukfenccel kiugrottam a fűbe, és az ég felé tüzeltem. Semmi erő nem volt a varázslatomban, de nem is ez volt a cél. A tanáraink igencsak haraptak a varázslatok nem megfelelő helyen történő használatára. Reméltem, hogy akkor is azonnal kiszúrják, amikor kéne. A hátamon feküdtem, és ő fölém magasodott. A kardja a magasba lendült, én pedig szintén előrántottam a sajátomat. A pengék csilingelve csattantak, szikrát pattintva az egymásnak feszülő felületen. Ő támadt, én védekeztem. Egyik vágását hárítottam, már egy másik tartott felém. Jobbra ugrottam a kard éle elől, de nem voltam elég gyors. Éreztem, amint a fém a húsba hatol. Vér buggyant ki a vágás helyén, én pedig felszisszentem. A seb a lábamon igencsak lelassított, annyira legalábbis mindenképpen, hogy továbbiakat is szerezzek. Térdre rogyva szorongattam a kardom, és kapkodtam egy kis levegőért. Ismét támadásra emelte kardját, én pedig lehunytam a szemem. Felkészültem a halálra. Arra lettem figyelmes, hogy egy ismerős hang töri meg a csendet. „Mégis mi a franc folyik itt! Mire véljem ezt?!” Mizushima tanár úr állt ott, szemében mérhetetlen dühvel. Még sosem örültem neki ennyire. Egy narancssárgás nyúlványszerűséggel megkötözte őt, és egy egyszerű mozdulattal maga elé rántotta. Szemei mégsem a szívem gyilkosára meredtek, hanem énrám. Addig észre sem vettem, mennyi őr jelent meg Mizushima úrral együtt. Átvették a foglyot, míg ő mellém hajolt. Szelíd volt a hangja, és csendben végighallgatta az elhadart regélésemet. Azonnal a sebesült társammal kezdtem a mondandómat. Ekkorra már több orvos és tanár is megjelent. A szerencsétlen diákért küldött orvosokat, majd mellém is rendelt, mielőtt azonban végleg rájuk bízott volna, még egyszer felém fordult, és egy alig látható mosollyal megdicsért. „Igencsak ötletesen használtad a tanultakat, Narazaki. Még lehet is belőled valaki.”  Egy hét eltelte után végre találkoztam a diákkal, akit megtámadtak. Könnyes találkozó volt, valljuk be, nem szikla a szívem. Ő adott nekem célt. Mások életének megvédése, akár a sajátom ellenében. Shinigami vagyok, ez a feladatom, és minden erőmet beleadva fogok megfelelni a jövő kihívásainak. A szívemet, melyet oly könnyedén összetörtek, egy cél ismét összeragasztott, és sok barát egyben is tartja.
- Akkor te egy hős vagy, nem? - nézett rám ismét a nagy kék szemeivel.
- Csak, mint bármelyik, másik shinigami társam. - mondtam. Remek érzés volt „társaknak” hívni őket. Ahogy regéltem, észre sem vettem, hogy igencsak továbbmentünk, az úti célomat magunk mögött hagyva. - Viszont nekem most sietnem kell. - megsimogattam ismét aranyfürtjeit, és már indultam volna, de a ruhám ujjába kapott. Visszafordultam. - Mi a baj?
- Ugye találkozunk még? - kérdezte könnybe lábadt szemekkel.
- Természetesen! Mi, halálistenek tartsunk össze - mosolyogtam. Széles vigyor terült el a kis arcocskáján, és megölelt.
- Viszlát, idegen - integetett.
Ők azok, akik miatt shinigami lettem. Megvédem őket, történjék BÁRMI!


zanpakutou

Neve: Mizushingen (Vízcsepp)

Fajtája: víz

Neme:

Kinézete „ember” alakban: Egy gyönyörű sellő, kinek haja aranyban úszik. Vékony és kecses, bőre hófehér, szemei, mint a rubint.

Személyisége: Egy bölcs, és halk szavú teremtés. Rettentően nyugodt, és szinte lehetetlen kihozni a sodrából. Megfontolt, és nagyon intelligens. Amayát rendszeresen látja el tanácsokkal, és mindig igyekszik a segítségére lenni. Mivel Amaya igencsak érzékeny, sokszor szorul lelki támaszra, amit szelleme biztosít.

Lelkivilága: Ameddig csak a szem ellát, egy hatalmas vízfelület, csupán egy kisebb zátony töri meg az sík vízrengeteget. Szelleme rendszeresen itt található, és Amaya is itt találja magát, amikor belép a lelki világába.

shikai

Szólítás: Mamore! (Oltalmazz)

Kinézet: Shikai alakban, a kard továbbra is egy katana, csupán a markolat színe bővül egy kis kékkel.

ningyou no namida
Miután Amaya aktiválja a képességet, az általa használt víz képes a sebeket ideiglenesen semmissé tenni. A képesség végén a seb ismételten eredeti állapotába kerül. Amaya a képességet zanpakutóra tett pontok/2 kör ideig tudja használni.
1-5 pont - a test 20%-át fedi le
6-10 pont - 40%-át
11-16 pont - 60% - át
17-21 pont - 80%-át
22-24 pont -  a test egészét 
ameonna
Ezzel a képességgel Amaya a parancsszó kimondása után vizet nyer ki a környezetéből, amit ezután szabadon mozgathat. A víz mennyisége függ a zanpakutóra tett pontoktól. Minden 5 pont után a víz mennyisége egynegyeddel növekszik, alapból, tehát 1-5 pont között ez a mennyiség nagyjából 2-3 liter.


szeret-nem szeret
✓ kertészkedni (a virágokat is)
✓ alkotni (rajzolni, festeni stb.)
✓ sütni, főzni
✓ macskaaaa ^w^
✓ az éjszakában sétálni
✗  ha a barátait bántják (testi, lelki)
✗ ha a cuccaihoz nyúlnak
✗ ha zavarják alkotás közben
✗ a semmit tevést
✗ ha a ruhái nem passzolnak egymáshoz




Oldalak: [1]