Üzenetek megjelenítése

Ez a szekció lehetővé teszi a felhasználó által írt összes hozzászólás megtekintését. Vedd figyelembe, hogy csak azokba a fórumokba írt hozzászólásokat látod, amelyekhez hozzáférésed van.


Üzenetek - Narazaki Amaya

Oldalak: [1] 2 3 ... 6
1
Csevegő / Re:Hiányzások
« Dátum: 2016. Okt. 18, 06:51:39 »
Sziamia mindenki :3 ^^

A héten eltűnögélnék icipicit, ugyanis *hatásszünet* Londonban tanulmányi kirándulok *-* aiknek tartozom, sorry :sad: de egy hét remélem nem egy nagy dolog :o és igyekszem majd pótolni ^^ köszönöm a megértést <3

2
Soul Society / Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Okt. 15, 08:08:11 »
Felsóhajtok a gyönyörtől. Érzem, ahogy az ajkai a nyakamat érintik, apró csókokat lehelve oda, amik a gyengémet jelentették. A nyakam nagyon érzékeny pontom, és ezt nagyon is jól tudja Mii-chan is. Karom lábam köré fonódik, ívben megfeszülő testem az övéhez simul, ahhoz a puha, tökéletes testhez, amit annyira csodálok és irigylek. Mert ez az igazság. Kicsit irigyeltem, hogy ő ilyen szép, de sosem adtam ennek az érzésnek hangot, hisz úgyis csak letagadná, vagy olyat mondana, hogy én is milyen szép vagyok. Senki mástól nem hallanék szívesebben ilyet, csak attól még az igazság az, hogy én sokkal szebbnek tartom őt, és magam is olyan szeretnék lenni. Összefonódó ajkaink heves csókot eredményeznek, szorosabban már nem is tudnám szorítani lábaimmal, kezeimmel pedig tovább karmolászom sima hátát, lassan azonban tomporára tévedek, mely oly tökéletes. Nyálam csorog, ekképp bámulok nagy, türkiz szemeibe. Elmosolyodok a válaszán, így fordítom magamra az én kedvesemet. Forró teste nyújtotta melegség olyan ajándék volt, aminél jobbat és szebbet nem is kívánhattam. Ösztönösen összébb húzódtam, hogy biztosan minden pontom a lány teste alá essen, minél több helyen tudjon megmelengetni. Mire csókot váltunk, már nem is érzem a hideget. A hajába túrva sóhajtok bele a csókba, majd mosolyra késztet a tekintete. Nem tudom miért, mégis ezt váltja ki belőlem a tengerszínű tekintete, mely mindig képes elvarázsolni. Úgy mosolyodik el, ahogy azt szeretném. Egy aprócska csókot adok neki, s már látom, ahogy a nyakam felé hajol, már szinte érzem az érintését, akarom… de nem teszi meg. Akaratlanul is elnevetem magam, de megsajnálom, ahogy elpirulni látom, így megsimítom az arcát vigasztalóan. Nevetésem gyorsan abbamaradt, ahogy cirógatni kezdett, valahogy jómagam nem voltam éhes, így erről a problémáról két másodperc alatt meg is feledkeztem. Egészen addig, amíg kis keze útban nem volt. Visszanyomott az ágyra, nem hagyta, hogy ismét ajkaihoz hajolhassak. Még oda is teszi a számhoz a kezét, mire harapdálni kezdem, hátha úgy elenged, bár ezzel csak azt értem el, hogy tiszta nyál lett a szám, az ajkam meg környéke. Függetlenül ettől duzzogva rágcsálom a kezét, persze csak húznám kicsit az agyát, de ez annyira lehetséges, hogy semennyire, úgyhogy engedek neki.
- Saláta? Ahhoz azt hiszem van itthon még alapanyag is. Rendben, legyen az. - mosolygom, majd lecsapok végre az ajkaira. Hosszasan játszadozom vele, csak utána engedem el, ám kiugró szemekkel rántom vissza magamra a takarót, ahogy a hideg késként éri testem minden pontját. Látom ahogy elmosolyodik, látom ahogy nem fázik, és őt, magát is látom, teste minden pontját. Egy helyen megakadok, nagyot nyelek, majd zavarodottan kapom el a fejem, és inkább magamra húzok egy vastag pulcsit. Mii-channek gonoszul olyat adtam, ami nem igazán takar semmi gyönyört, de hát, ha felveszi, akkor én csak örülök. Ha mégsem tetszene neki a kis tréfám, adok neki egy nagyon puha, barna színű poncsót. A derekamat átkarolva vezet ki a konyhába, meg sem lepődök, milyen otthonosan mozog.
- Kell egy nagyobb tál, amibe belepakoljuk a zöldségnek valót, valamint egy kisebb is, csinálok hozzá valami öntetet. Ezen kívül még vágódeszka, meg kés, én addig előveszem a zöldségeket meg a sajtot és egy kis almát is. - mondom el a gyors haditervet, majd egy puszit nyomok az arcára, ahogy elhaladok mellette a hűtő felé. Van itthon minden. Saláta, sajt, alma, répa… minden. Kipakolok az asztalra, majd Mii-chanhez fordulok.
- Felvágod őket? Én addig csinálok egy kis forró teát. Te is kérsz? Milyet szeretnél? - mosolygom, majd a szeme elé tárom a választékot. Van minden, fekete és fehér tea, gyümölcs tea, gyógytea, tea különlegességek… csupa finom lehetőség. Magamnak muszáj csinálnom egyet, márcsak azért is, hogy végre átjárjon a meleg, így Mii-chan válaszától függően egy, vagy két adagra csinálok teát.

3
Soul Society / Re:Elsőbbnél is elsőbb randi ^-^
« Dátum: 2016. Okt. 09, 08:45:25 »
- Persze, hogy csak te láthatod, tudom. - mondom dacosan, de azért hagyom, hogy segítsen. Kezei mindig ügyesek, és finomak, imádom, ahogy hozzám ér, az öltöztetés során pedig ez előfordul, mégha csak “véletlen” is.
- Tudod, nekem is te vagy az első szerelmem. Úgy tartják az különleges, mert az ember mindig emlékezni fog rá. De én nem akarok emlékezni rá szívem. Én örökké érezni akarom, akarlak, téged. Ígérd meg, hogy velem maradsz… - fogalmam sincs, honnan jön ez a kérés, de nagyon komolyan gondolom, egy öleléssel nyomatékosítom is, majd egy puszit nyomok az arcára. Belé karolok, miután végre ruhát öltöttem, és a frizurámat is rendbe szedtem. Arcomon jól látszik, mit gondolok a történtekről, egy rakás szerencsétlenség vagyok. Épp fintorgok, amikor egy csapat huligán rohan el mellettünk. Épp kedvesemre nézek, amikor az egyik kis taknyos az én kincsem fenekére húz egyet. Nekem sem kell több, utána shunpozok. Lendületből elkapom a nyakát, és a földbe vágom annál fogva. A kölyök nyekken egyet, és karjaival az őt szorító kezemet kaparássza, hátha szabadul. A mellkasára térdelek, és a kezéért nyúlok. Képtelen vagyok kontrollálódni, helyettem is megteszi Mii-chan. Elkapja a kezem, és felhúz, én pedig hozzá bújok, elfordulva a taknyos kis huligántól. A gyerek végül megússza egy szidással Mii-chantől, én pedig igyekszem nem azzal foglalkozni, hogy egy perce még simán megöltem volna egy gyereket, csak mert rácsapott Mii-chan fenekére. Ahogy kimondom az önző szavakat, csak utána jövök rá, hogy mit is mondtam. Elpirulva harapok az ajkamba, ám megnyugszom, ahogy ő is a sajátjának titulál, mivel az is vagyok.
- Igen, csak a tiéd. - mosolygom. Aztán felteszem azt a kérdést, ami már nagyon régóta fogalmazódik bennem. Meg is ijedek, ahogy gondolkodik, nem fogom fel hírtelen, hogy csak poénkodik. Talán ezért is ér váratlanul az ölelése a derekamon. Arcom vörös, teljesen zavarban vagyok, mégis olyan jó, ahogy körém fonódnak a karjai. Orra az enyémet cirógatja meg, a háttérben látom, ahogy valaki ránk mutat, de kicsit sem zavar. Tudja csak meg mindenki, hogy én, Narazaki Amaya egy másik lányt, Kawayoshi Natsumit szeretem, és nem úgy, ahogy a lányok szokták egymásnak mondani. A szerelmes szívem csak érte dobog, csókunkba pedig próbálom beleforrasztani ezen érzéseimet. Sok-sok tekintet kísér minket, ahogy kéz a kézben sétálunk hazafelé.
- Nagyon boldoggá tenne. - mosolyodom el, és örülök, hogy randinak nevezte.
- És mire gondoltál, mi legyen a randi? Nekem majdhogynem mindegy, csak veled lehessek.

4
Soul Society / Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Okt. 09, 07:54:25 »
- Nincs más választásod. - mosolyodom el, ahogy ezt suttogom csókunk után. Érzem, hogy kezdi egyre inkább elengedni magát, és én ennek nagyon örültem. Végre visszakapom az én Mii-chanem. Ahogy a nyakam felé terelődik az ajka, érzem, hogy minden a régi. Elengedem magam, nagyokat sóhajtok minden forró csóknál, testem megfeszül az érzéstől, annyira heves érzés kerít el, hogy kezeimmel a hátát karmolászom. Nem dühösen, és talán nem is szándékosan, de ahogy melleim is részesednek a csókokban, elhagy az eszem. Ajkaira tapadok, nyelvemmel a szájába hatolok, majd miután mindent felfedezek, az ajkára harapok. Az a sóhaj olyan mámorítóan hat, hogy nem bírom magam kontrolálni. Kezeim már a hátáról sokkal lentebb csúsztak, dombora tökéletessége  egyértelműsödött. Ahogy elhajolok lihegnem kell, alig kapok levegőt, nyálam rá csorog, figyelem, mit reagál. Valahogy még mindig nem érzem, hogy teljesen elterelődött volna a gondolata, így fájó szívvel, de elvettem a kezem a hátsójáról, és az arcára simítom. Magam felé fordítom, mélyen a szemébe nézek.
- Most ne foglalkozz semmivel, csakis velem. Szeress! - suttogom, majd orrommal megbököm a nyakát és összeszuszogom. Visszafordulok, és elmosolyodom, ahogy a kezei alá nyúlva magamra penderítem szerelmemet. Magamhoz szorítom, hiszen forró teste jelenti számomra a menedéket a hideg elől, a tökéletességet a szememnek, és a vágyat a szívemnek. Oly puha, domború és vékony… nem is létezik nála szebb nő. Ő is magához ölel, érzem, nem is kívánhatnék már mit a világtól, csak hogy örökre egymáséi maradjunk. Senki más, soha nem érdekel már, csupán ő, minden dilis dolgával, minden apró hibájával, minden szeretetével és minden varázsával. Most én sóhajtok bele a csókba, kezeimmel a hajába túrok. Akaratlanul is elmosolyodom. Csodálkozva nézem szeme varázsát, képtelen vagyok rá felkészülni, mindig megbámulom türkiz párját. Nyomok az orrára egy puszit, majd egy csinos mosolyt rajzolok neki, amit meg is tart, így egy csókkal jutalmazom. Látom mire készül, már a szemem is lehunyom, ám forró lehelet és érintések helyett a nyakamon, csupán egy halk morajt hallok Mii-chan felől. Képtelen vagyok megállni, hogy ne nevessek. Kezem rásimul az arcára, és végigsimítja, majd lágyan elmosolyodom, és nyújtózkodás közben érnek el az ujjai hozzám, élvezem még kicsit a simogatást. Közel hajol hozzám, nagyon közel, ám ahogy ajkaiért nyúlok, visszanyom.
- Neked bármit, szívem. - mondom, miközben a számat takaró kezét rágcsálom, hogy végre az ajkaihoz jussak. Persze csak játékosan, hülyeségből nyamnyogtam meg kicsit a kezét.
- És mit szeretnél enni gyönyörűm? - mosolygom. Különben én imádom, mikor Mii-chan eszik, és csak kuncogok, hogy egy deka felesleg sem megy a hasára. Ugyanolyan kecses és vékony marad, egyszer már megállapítottam, hogy minden, amit eszik, a melleire megy. Miután megmondja, mit is szeretne, esélyt sem adva az ellenkezésre, veszem el a nekem járó csókot. Miután elszakadunk egymástól, megvárom míg felkel, ám ahogy lehúzza a takarót, megint a hideg éri a testemet, én pedig vacogva igyekszem visszabugyolálódni. Mii-chan bezzeg kicsit sem vacog, csupán lezseren állja a levegő hőmérsékletét mindenféle ruha nélkül. Szemeim végigfutnak teste minden pontján, nem csoda hát, hogy újra szín kúszik az arcomra. Tekintetem az egyetlen, fel nem fedezett helyen állapodik meg, de zavarodottan el is kapom tekintetem. Ott még senki sem érintett, és a lányon kívül más nem is fog.Végül én is kimászok a takarók alól, és egy vastag pulcsi alá rejtőzöm.
- Akkor dobjunk össze valamit. - mosolygom.

5
Lezárt küldetések / Re:Sakura bűvöletében
« Dátum: 2016. Okt. 04, 18:16:23 »
A nyomok valahogy nem akartak előbújni maguktól. Eddig sem voltak tévképzeteim, tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok egy nyomozó készségeivel megáldva, így ezen a küldetésen eddig nem sok hasznomat vette a kis csapatunk. Teljesen össze voltam zuhanva, felesleges koloncként zavarhattam a társaimat a feladatukban, amely az enyém is lett volna… mégsem tudtam használható mozzanatot produkálni, ami kétséget kizáróan nagyon bántott. Igyekeztem minél jobban összehúzni magamat, nehogy útban legyek… mikor Ishimaru-san sebesen meglódult, hogy megmássza a fát. Éreztem, hogy ez nem éppen a legcélszerűbb mozzanat tőle, és már a hang is kicsúszott a számon, de erejében messze alul múlta az elvárásaimat, így Akira semmit sem hallhatott abból amit motyogtam.
- Talán nem kéne… - de addigra már magasan járt a mászásban. A mellettem álló öreg bácsi kicsit sem volt lenyűgözve a mutatvány láttán, hiszen botjával hadonászva kiáltozott utána. Csöppet sem volt boldog attól, hogy a fát éppen megmásszák, ami valamilyen szinten érthető, akkor is, ha a feladatunkat végezzük… vagyis a többiek, én ugyanis még mindig nem tettem semmi érdemlegeset sem le az asztalra. Odaoldalogtam a bácsihoz, majd igyekeztem megnyugtatni.
- Kérem uram, nézze el… nagyon fontos feladat miatt vagyunk jelen. - de rám sem hederített, tovább szidta Ishimaru-sant. Nara taichou sietett segítségünkre Ayumival az oldalán. Közben famászónk is talajt fogott, így a békítés is könnyebbnek ígérkezett. Legalábbis amíg Ishimaru-san vissza nem szólt a bácsinak. Kicsit sem találtam bölcs tettnek, elvégre ő is, mint mindannyian, idegenek voltunk azon a helyen, és egy közkincsnek bizonyuló fa megmászása nem éppen egy dicsérendő tett, akkor sem, ha a feladat teljesítésének érdekében tette. Főleg, hogy ez egy magán akció volt tőle, semmilyen fajta engedélyt nem kért… márpedig szerintem illene, legalább szólni a felettesünknek. De nem az én feladatom volt ezt megítélni, így csak csendben figyeltem a fejleményeket. Azért kicsit örültem, hogy a kapitány is osztozik azon véleményemen, hogy Ishimarunak nem igazán kellett volna vissza szólnia, hasonló okot felsorolva, mint amire én gondoltam. Ayumi szavára lettem figyelmes, nem igazán tudtam kiről is beszél, még a torkomat is megköszörültem, nehogy megint túl halk legyek, de Ayumi kérés nélkül is felvilágosított, ki is az a Mori bácsi.
- Ha a kapitány is úgy gondolja, szívesen megkérdezem, mit tud a fáról. Bár lehet nem lesz könnyű kikérdezni, biztos haragszik ránk. - ajánlottam fel, annak reményében, hátha hasznomat is vehetik a küldetés során, ám ekkor Kyoko jelent meg, végre. Aggódtam érte, de hála az égnek, megleledzett ő is, így ismét egészben volt a csapat. Épp az említett lányra emeltem tekintetem, amikor valami lepottyant a fáról… egyenesen a nyakamhoz. Rettenetesen megijedtem, ahogy megéreztem nyálkás mivoltát, és sikoltva ráztam le magamról, majd undortól reszkettem még egy darabig. Mint valami sátáni lényre, úgy néztem az apró kártevőre. Aztán csak elkaptam tekintetem onnan, mielőtt még kiszaladtam volna a világból, és csak Nara kapitány szavára lettem figyelmes. Hangja most másképp csengett, fel kellett eszmélnem, hogy körbevettek minket. Voltak fegyveres és fegyvertelenek is a tömegben, és veszélyesen közel hozzám… sőt, egyikük kiesett a látómezőmből, és a hátam mögé került. Nem vettem észre, hiszen Nara taichoura figyeltem, akit egy erőtér ejtett csapdába. Mori bácsi hangjára lettem figyelmes, aki felém ordibált. Pislogva néztem rá, mikor egy bot szorult a nyakamhoz. Két erős kéz szorongatta a fából készült fegyvert, és nem igazán hagyott számomra mozgásteret. Megijedtem, és próbáltam szabadulni, de egyre erősebben szorította a nyakamat, így kezdtem fuldokolni.
- Bakudou 25: Mahou Rippou! - nyögtem, majd a kezéhez nyomtam a kezem, amelyikkel érvényesíteni tudtam a technikám hatását. A dolog bevált, így levegőért kapkodva fogtam a torkomat. Közeledtek felém. Az első támadómat egy Sai-val tettem ártalmatlanná, csupán ezután voltam képes lábra állni. Ezt követően gyorsan helyreállt bennem a rend, így a harcra tudtam koncentrálni. Ide-oda cikáztam, igyekezve a legtöbbjüket harcképtelenné tenni. Kidou tudásom most jól jött, így képes voltam úgy harcolni, hogy nem sebeztem meg komolyabban őket… hiszen mégis csak lelkek voltak. Egyszerű parasztfegyverekkel támadtak ránk, nem is értettem, mit gondoltak. Talán azt hitték dísznek van egyenruhánk?

6
Soul Society / Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Okt. 02, 07:30:57 »
Reszketek. Fázok, egyre jobban remeg a testem a hidegtől, s bár érzem Mii-chan testének melegét, valahogy nem tudok eléggé hozzátapadni annyira, hogy felmelegítsen. Magunkra kanyarintok egy takarót, és igyekszem méginkább szerelmemhez simulni. Elmosolyodom, ahogy simogatni kezdi a hátam, ha képes lennék dorombolni, biztosan csinálnám...meg kéne tanulni. A nyakam mindig is a gyenge pontomul szolgált, így egy aprócska puszi is mély sóhajt vált ki belőlem. Az ajkaira egy aprócska, incselkedő puszit adok...a hatása pedig nagyon is megnyugtató.
- Veled maradok...talán célszerű lenne a hétre szabadnapot kérned. Én is itthon leszek, maradj nállam kicsit. Hátha segít. - mosolygom, hiszen magam sem akarok mást, mint vele lenni. Szerelmem ajkai némítanak el, érzem, hogy elönti a vágy, átadja magát...nekem. Hiszen ő az enyém, csakis az enyém. Nem adom senkinek, önző vagyok és leszek. Ahogy ajkaink összeforrnak, lábaimmal átkarolom a derekát, kezemmel pedig a hajába túrok. A csókkal kezdett fordulni a kocka...vissza, a “régi” kerékvágásba, szerelmem irányítani kezd. Elmosolyodom, ahogy az ajkaink elszakadnak egymástól, majd átadom magam a kényeztetésnek. Mindennél jobban szeretem, amikor a nyakamat csókolja. Egyre inkább úgy helyezkedem, hogy felé nyújtsam a nyakam, testem ívben megfeszül a gyönyörtől, amit érzek. Nagyokat sóhajtok minden egyes érintésnél, majd mikor kebleimhez ér, csókjánál elvesztem önmagam. Tekintetünk találkozik, biztosan látja, hogy nem vagyok önmagam, szavai pedig tetézik ezt az érzést. Vadul csókolni kezdem, az ajkaiba is harapok, noha kicsit sem fájdalmasan, erre ilyenkor is képes vagyok figyelni. Ahogy eltávolodok, lihegek és nyáladzok, nem vagyok ura önmagamnak. Fázom továbbra is, remegek, hiába szereztem azóta még egy takarót, de nem is érzem igazán, hogy fáznék, annyira eltompult az agyam. A szívem a torkomban kalapál, testen remeg. Valahogy úgy festek, mint valami őrült. Tágra nyílt szemekkel lihegek, csorgatva a nyálam, amiben szegény Mii-chan hamarosan úszni tudna. Csupán bámulom őt, kezeim a mellén pihennek, persze nem tétlenül. Továbbra sem bírom felfogni, hogy lehet ilyen gyönyörű lány csakis az enyém. Merthogy én nem osztozom. Aztán abbamarad a nyálcsorgatás, így is úszik benne, és észhez térít a tekintete. Nem tudom, hogyan reagál a most történtekre, de nem is ez ébreszt fel. A kezemen lévő kötés. Talán ez a seb lesz az a jel, hogy nem szabad Mii-chan ellen fordulnom, és, hogy mindig vele legyek. Rápillantok a lányra, majd elmosolyodom. Átnyúlok a hóna alatt, majd fordítok egyet magunkon, hogy az én lehessek alul...ahogy az szokott lenni. Így talán nem fogok fázni. Magamhoz ölelem, érzem, nedves még néhány helyen a kis bambulásom után. Nem zavar. Magamra húzom a lányt, akár egy takarót, hogy érezzem forró teste melegét. Csupán fekszem alatta, hagyom magam...tegyen bármit. Majd egy csók közben átkarolom, és annak végeztével mosolyogva pislogok rá. Most ártatlan, kedves tekintetem találkozik a kékséggel, amelynél sosem láttam szebb szemeket.
- Gyönyörű szemed van. - mondom lenyűgözve, odahajolok és az orra hegyére nyomok egy puszit.
- Hogy érzed magad kicsim? - kérdezem, hangom tele kíváncsisággal. Remélem valóban tudok rajta segíteni, mert meghasadna a szívem, ha az én kicsi szívem szomorú maradna. Ujjaimmal a szájára egy mosolyt rajzolok.
- Ilyen szép mosolyt szeretnék látni. - majd, ha valóban elmosolyodik, megcsókolom.

7
Soul Society / Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Okt. 01, 12:37:00 »
Fáj látni, hogy Mii-chan szomorú. Kezemmel letörlöm a könnycseppeket, nem engedem, hogy távolabb húzódjon, hiába szeretne. Sőt, egyenesen fordítva történik minden. Magamhoz vonom, és felé kerülök, ami egy igencsak furcsa felállás, hiszen nekem szokásom “áldozatot” játszanom. Valahogy Mii-chan most még mozogni sem nagyon akar, így marad ez a verzió. Elnyúlok rajta, bőrünk egymásnak simul. Érzem, mennyire forró a teste, ahogy remeg, s tudom, hogy nem azért, mert fázik. Letakarom a szemét, talán így bátrabb lesz. Ebben reménykedem, és abban, hogy talán jobb érzés az, amikor nem tudod, hova kapod a következő csókot. Elhelyezkedem rajta, lábaimmal átölelem a derekát. Aztán lassan teljesen rásimulok, kebleink összeérnek, a legérzékenyebb ponton, mire sóhajtok egyet. Varázslatos érzés kerít hatalmába, olyan, amitől elvesztem a józan eszem. Fentebb csúszom, de csupán annyira, hogy kényelmesen meg tudjam csókolni. Összeforr a szánk, hosszú, szenvedéllyel teli csók ez. Nyelvem az övét keresi, megtalálja, és “harcolnak” egymás ellen. Lihegve lógatom a nyelvem, s nyál csorog a lány nyakára. Megérintem a nyakát, egy vonalat rajzolva a szájáig, hogy újra egyesülhessennek az ajkaink. Sóhaja csak még inkább elveszi az eszemet, tágra nyílt szemekkel falom a látványt, amit a lány meztelen teste nyújt. Testem még szorosabban simul az övéhez, egyre vadabbul akarom őt. Egyre szaporábban veszem a levegőt, látni akarom a szemét. A szemét is akarom, ahogy minden porcikáját. Leveszem a szeméről a kötést, mosolya picit észhez térít. Elérzékenyülök, újra önmagam vagyok. Mellé bújok, és magunkra húzok egy takarót, mert reszketek a hidegtől. Csókokat hintek a nyakára, ahogy felsóhajt, kezeimmel a melleire tévedek. Jóval nagyobbak, minthogy a tenyerembe férjenek, így csupán egy részén tudom pihentetni a kezem. Ahogy felém fordul, át is nyúlok inkább, és magamhoz ölelem a derekánál, hátha a teste melege nyújt egy kis védelmet a hidegtől. Remélem meg tudom tartani a szemkontaktust. Beletúr a hajamba, és kimondja a szót, amit hallani szeretnék. A fülembe súgja, hogy még kellemesebb legyen. Vacogva bújok még közelebb, közben magunkra kanyarintok még egy takarót.
- Ne köszönd - mosolygom. - inkább ölelj át, mert nagyon fázom. Figyelj, én nem haragszom. Nem te tehetsz a dologról, és azt kell mondjam, a kardod sem. Harcos vagy, cica. - mosolygom, és a hajával kezdek el játszani. Közelebb vonom, majd adok neki egy lágy csókot, most csupán az ajkaimat bevetve. Megcirógatom az arcát, könnyed mosolyom reményeim szerint meglágyítja szerelmemet.
- Kicsim, feledjük...mond, mivel segíthetek neked. Bármit megteszek neked. Segíteni fogok rajtad! - jelentem ki határozottan, mindenféle ellenállást nem tűrő hangon.
- Te egy csoda vagy, kicsim. Egy gyémánt, amit meg kell csiszolni.

8
Shinigami egyletek / Re:A Kardok és Rózsák egylete
« Dátum: 2016. Okt. 01, 11:44:31 »
                    Bújj, bújj szellem

Kómás fejjel ébredek fel, kinn nem éppen a verő fényes napsütés fogad. Valahogy ilyenkor az ember kedve is olyan mint az idő...szürke. Kitekintve az utcára, minden olyan fakó színbe borult, a csend, pedig majd megsüketít. Kitárom az ablakot, a szél beszökik, és megborzongva fúj át a hideg. Gyorsan be is csukom az ablakot, ám egy kis papíros még épp belopja magát a szobába. Egy meghívó volt, kissé elkallódott, gyűrött állapota ellenére könnyen kivehető volt a tartalma. Elolvasva a kis levelet, nem sokat gondolkodok, hogy ugyan mit is csináljak délután, remek edzésnek hangzik a leírtak, ráadásul Shiranui kapitány fog megtisztelni minket azzal, hogy személyesen tartja majd az edzést...ráadásul itt, a mi osztagunk területén. Bolond lennék kihagyni egy ilyen alkalmat, azonnal készülődni kezdek, miután az asztalomra helyezem a kis papírost, ami eme jó hírt tartalmazta.

~ Ez azt jelenti, hogy ismét edzhetünk?
~ csillan fel Mizushingen szeme.
~ Igen, azt. ~ mosolygom. Neki is nagyon tetszik a kiírt program, hiszen pont a kettőnk kapcsolatára erősítő edzésre lettem meginvitálva...még ha véletlen is. Elolvasva ugyanis, benne állt többek között az is, hogy bármely shinigami részt vehet rajta, tehát magam is. Fel is öltöm az egyenruhámat, kardomat óvatosan kivonom, majd végigsimítom a pengét, és óvatosan visszahelyezem a tokjába. Kardom ritkán panaszkodhatna, hogy rosszul bánok vele. Talán pont ezért nem is teszi meg. Oldalamra csatolom Mizushingent, majd ki is sietek az egylet épülete felé...ami bár a mi osztagunk területén kapott helyet, fogalmam sincs, hogy hol. Így hát szokásomhoz híven, most is háromszor kérek útbaigazítást, mire megtalálom az egylet otthonául szolgáló épületet. Izgalom és kellemes bizsergés járja át a testem, nagyon kíváncsi vagyok, vajon miféle edzésen vehetek részt. Úgy tűnik, kivételesen nemhogy nem kések, én vagyok az első érkező. Valóban meglepődök, így nem is igazán tudom, mit kéne most csinálnom. Zavarodottan hajolok meg Shinarui kapitány előtt, aki mosolyogva köszönt viszont. Sokan összegyűlünk, gondolom mindenhova került pár meghívó. Az esetlegesen ismerős arcokra elmosolyodom, de csupán egy biccentéssel, vagy finom kis intéssel köszöntöm, majd a kapitány belekezd az ismertetésbe. Csinos nő, gyönyörű szemekkel és zöld hajjal, ami nagyon különlegesnek tetszik nekem. Hasa kereksége alapján pedig egy életet hord a szíve alatt, ami olyan csodás érzés lehet. Egy pillanatra elkalandozok, milyen érzés is lehet az, ha terhes vagy, és arra jutottam, hogy biztosan a világ egyik legjobb érzése.

- Szerintem is egy gyönyör, ha életet adhatsz valakinek, de most ide koncentrálj, ha megkérhetlek.
- dorgál meg a zanpakutom. Igaza van,n nem ezért jöttem, így figyelmesen hallgatom végig az ismertetőt. Elfog az izgalom, amikor meghallom, hogy egy teljesen új technikát fogunk kipróbálni. Gyorsan szabaddá is teszem a lábam, ahogyan azt kérték, majd a szőnyegre lépek. Minden szavára figyelek a kapitánynak, valóban ott vannak a bemélyedések, így ki is választok magamnak egyet. Az oldalamhoz nyúlok, és finoman leszúrom Mizushingent. Ezután visszalépek a többiekkel a szőnyeg belsejébe. Talán tévedek, de úgy látom, nem én vagyok az egyetlen, aki izgul. Ez pedig megnyugtat kissé. Ő is leszúrja saját lélekölő kardját, majd koncentrálva kántálni kezd. Elkerekedő szemmel figyeltem, ahogy egy lótuszhoz hasonló minta alakul ki a szőnyegen, elérve engem is...mégsem érzek semmi különöset. Meg is lepődök, de nem mozdulok.
- Mamora, Mizushingen! - oldom fel a shikaimat, de az nem úgy oldódik fel, ahogy annak lennie kéne. Maga Mizushingen, gyönyörű sellő alakban jelenik meg előttem. Látszólag ő is meg van lepve, de nem szól egy szót sem, csupán halványan mosolyog. Csupán szemezek Mizushingennel, aki mindig örült, ha láthatott. Sokat hallottam olyanokról, akik háborúban állnak saját kardjuk szellemével...nos én és a kardom nagyon is jól kijöttünk egymással, úgy tekintettem rá, mint egy testvérre. Átgondolom a hallottakat, és egyetértően bólintok Mizushingen felé, hogy tisztában vagyok azzal, mennyire sokat is tesz értem. Sosem titkoltam előtte...sem ezt, sem mást. Őszinte, jó kapcsolatot ápoltunk, így az első próbát magabiztosan fogadom. Felkötöm a kendőt a szememre, a világ sötétségbe borul. A pálya szélére segít Mizushingen, majd fújok egyett. Akármennyire is bízom a kardomban, azért kicsit ijesztő másra bízni magam. Főleg ahogy meghallom a hangokat. Akár a fóbiáim kilencven százaléka itt lehet, így picit remegni kezdek, azonban megnyugtat kardom érintése. A vállamra helyezi a kezét, és óvatosan megsimít. Erre volt szükségem. A szabályokat meghallgatom, majd rábízom magam Mizushingenre. Bár kezem néha egy kicsit visszahúzom, de aztán hagyom, hogy a szellemem a kezemet az érméhez irányítsa. Félek, mihez érek hozzá, de kardom úgy manőverezett, hogy csupán a pénzérmét érintsem meg, majd a vállamat megfogva hátrébb támogat, ahogy azt a kapitány is kérte. Miután megnyugszom, kitapogatom a derekát a sellőnek, majd hálásan átölelem. Megszokta már, hogy ölelkezős vagyok, így csupán viszonozza azt. Ez felér egy néma köszönömmel tőlem, az ő gesztusa pedig egy nincs mit-tel. A következő feladat már bonyolultabbnak tűnik. Nem maga a feladat, hanem annak kivitelezése. Azért remélem ügyesen hajtjuk végre a feladatot, ahogy én kerülök sorra. Mizushingen az általam nem látható lepedőszerű vászonra vezet, majd ő is elhelyezkedik. A gong hallatán érzem, ahogy a kezei a lábamra fonódnak, igyekezve irányítani azokat. Bár próbálok minél inkább engedelmeskedni, kétszer is elbénázom, és megcsíp az áram. Öt perc után azért megizzadok, és nagyon büszke vagyok magunkra. Remek csapatot alkotunk eddig a kardommal, így most is megölelgetem, akárcsak az első próba után. Hálás vagyok neki, hiszen mindig segítette az utamat, sosem fordított hátat. Ezután a próba után muszáj lesz leülnöm beszélni vele, mert van mit köszönnöm számára. Tulajdonképpen ez a próba számomra azért hasznos, mert bár a kapcsolatom nagyon jó a kardszellememmel, de ráébreszt, miért is működik ez olyan jól. Az utolsó feladat nem tűnt nehéznek. Ott, ahol állok, helyben leülök, és koncentrálok. Mizushingen energiáját keresem, s mikor megtalálom, magabiztosan elindulok. Persze kezemmel kapálózok, nem szeretnék átbukfencezni valaki máson. Kitapogatom a kardom, megsimítom rajta az acélt, felcsúszik a kezem a markolatra. Érzem, hogy ő az, és átjár az erő. Hátulról átölel, karjaimat sajátjaiba veszi, úgy irányítja a mozdulataimat. Már könnyedén átengedem az irányítást, sokkalta jobban át tudom engedni magamat, mint az edzés elején. Meglepő, hogy ilyen rövid idő alatt is észrevehető fejlődést tapasztalok magamon. Kecsesen csapok le kardommal. Az első egy vágás, mellyel egészen biztosan lemetszettem valamijét, hallva a halk puffanást, ami a levágott rész földetérését hivatott jelezni. Megpördülök a saját tengelyem körül, és egy alacsonyabb, vízszintes vágással sebzem meg a bábút, majd hátrébb szökellek, és magabiztosan kimondom a képesség nevét.
- Ameonna! - víz jelenik meg körülöttem. Érzem, ahogy libabőrös vagyok, egy mozdulattal táncra bírom a képességem, és egy másikkal a bábú felé küldöm. Észre sem veszem, hogy Mizushingen már rég nem irányít. Recsegést, ropogást hallok, majd Mizushingen hangját.

- Nagyon ügyes.
- dicsér meg, majd segít levenni a szememet takaró kendőt. A fény hírtelen elvakít, így hunyorgom picit, mire ismét megszokom a külvilágot. Széles mosolyt látok az arcán, legalább annyira széles, mint az én arcomon ülő. A kapitány kérésére visszazárom Mizushingent, de előtte még megígérem neki, hogy tartunk majd egy lelkizős, beszélgetős délutánt tartunk. Visszahelyezem a pengét a tokba, majd a kapitány után indulok. Terített asztal vár ránk, én pedig helyet foglalok. Kezembe veszek egy forró teát, és jólesően beleiszom. Átjár a meleg, nagyon kellemes nyugalom vesz körül. Teljesen ellazulok, mintha minden nyűgtől megszabadulnék. Remek érzés kerít hatalmába.
- Nem tudom, hogy vagy vele...de szerintem ez egy nagyon kellemes edzés volt. Mit szólnál, ha azt mondanám, jót tenne nekünk egy ilyen egylet?
- teszi fel a kérdést. Mosolyogva értek vele egyet, úgyhogy el is határozom, hogy odamegyek Shiranui kapitányhoz, és megkérdezem, hogy fogadnának-e tagként.
- Elnézést Shiranui-sama, nagyon tetszett az edzés...és szeretnék csatlakozni az egylethez. - hajolok meg, majd nyugodtan végigmondom amit szeretnék. Kellemes nyugodtság jár át, így nem jövök zavarba, csupán elmondom, amit szeretnék...úgy, ahogy azt mindig is tennem kéne. A kapitány nagyon kedvesen beleegyezik a dologba, így hagyom is, látszik, hogy elfáradt. Miután elfogyasztom a teám, és megköszönöm azt, hogy részt vehettem egy ilyen edzésen, elindulok hazafelé.

9
10. osztag / Re:Edzőterem
« Dátum: 2016. Okt. 01, 10:42:26 »
Faragj belőlem igazi harcost!

Kissé nyugtalan vagyok, hiszen szegény Ayumi csak pislogni tudott, ahogy faképnél hagytam őt és Ishimarut...de lesz ő ezért még hálás...remélem. A vak is látta, hogy Akira randira akarta hívni a lányt, azt viszont nem igazán tudtam eldönteni, vajon ő mit érez. Azután a zavarba ejtő kisnjelenet után afelé hajlok, hogy tetszik neki Akira közeledése, akkor pedig nekem semmi keresni valóm sincs ott. Inkább megkeresem Momo-sant. Egy finom meglepetésem van a számára, ott lapul az epres süti a táskámban, úgy tartok a tizedik osztag épülete felé. Egészen addig meg sem talál a gondolat, hogy fogalmam sincs mi merre van ott, még a saját osztagomnál is képes vagyok eltévedni, míg el nem érem az épületet. El is határozom, hogy hamár itt vagyok, mondom Momo-sannak, hogy tegyünk már ki útbaigazító táblákat nálunk. Ő is sorstársam, abból a szempontból, hogy ő maga is könnyedén eltéved, bár ő sokkalta többször, mint én. Mosolyogva érek az épület bejárata elé, és közlöm az ott álló tisztel ki vagyok, és mi járatban. Kicsit ugyan furcsállom, hogy a kilencedik osztag hadnagya a tizedik osztagnál lakik, de ez egy olyan dolog, amihez aztán végképp nincs közöm, így nem is igazán foglalkozok vele tovább. Ellenben hiába kapok útba igazítást a kapunál álló shinigamitól, hozzám hűen könnyedén eltévedek. Bár eléggé kilátástalan a helyzetem, valahogy nem tudok ideges lenni. A látvány ahhoz túl szép. Hallottam már, hogy a tizedik osztag kertje gyönyörű, de még sosem volt szerencsém megpillantani. Nem jutok szóhoz...még szerencse, mert magamban beszélni őrült dolog lenne. Sajnos egyetlen lelket sem láttam közel, s távol, így a döntésem az, hogy felfedezem magamnak ezt a gyönyörű virágos világot. A levegő tele a különféle virágok illatával, kis tavacska csordogál, melynek hangja kellemesen nyugtató hatású. Varázslatos kis birodalomba cseppentem, hol ide, hol oda kapom a fejem. Leguggolok, és megcsodálok egy ragyogó színekben pompázó virágot. Sosem láttam még ilyet, így nagyon érdekelt, vajon miféle kis növény lehet. Érzem, ahogy a sok virág és a nyugodt kis kert teljesen magával ragad...lassan kezdem érteni, Momo-san miért is lakik itt. Bár ki tudja, ő is nagy csodálója-e a virágoknak, mint én, minden esetre felmerül bennem a hiány, hogy nálunk meg ugyan miért nincs ilyen szép kert. Arról szinte teljesen meg is feledkezek, hogy mit is keresek itt, hiszen Momo-sannal akartam beszélni egy kis süti társaságában, erre meg már ki se lehetne vonszolni a gyönyörű, zöld világból.

10
Soul Society / Re:Elsőbbnél is elsőbb randi ^-^
« Dátum: 2016. Okt. 01, 07:39:10 »
Ahogy Mii-chan belép, már ott is termek, karjaimmal szorosan ölelem magamhoz, és szomorú ábrázatomat a nyakához bújva takarom el. Ha tudná, mennyire sajnálom, ami történt. Biztos nem ez volt a legjobb randija, ami azt illeti ez a dolog fel is kelti az érdeklődésemet. Mii-chan vajon volt már együtt valakivel is? Az is lány volt? Közben mosolyogva lépek arrébb, és szemforgatva eleget teszek a kérésnek.
- Akkor segíts öltözni. - mosolygom, remélve, hogy eleget tesz a kérésemnek. Ha netán nemet mondana, akkor is felkerül rám a ruha, képes vagyok felöltözni, csupán vele sokkal jobb. Miközben öltöztetnek, vagy magam öltözöm hangot adok a gondolataimnak.
- Kicsim, neked volt már régebben szerelmed? Jártál...valakivel? - teszem fel a kérdést, majd elpirulva a hajamba túrok zavaromban. Hiszen mi még hivatalosan nem is járunk. Csak nem hivatalosan majdnem minden este vele alszom...na mindegy. Azért nagyon kíváncsian várom a válaszát, erről nem is beszéltem még vele. Hiszen olyan furcsa volt így is, hogy egy másik lány iránt őrjítő vonzalmat éreztem...mégis, sosem lennék boldogabb, csak is vele. Nyomok egy puszit az arcára, majd mosolyogva, most már ruhában karolok belé.
- Mehetünk? - azzal már húzom is magam után.
- Ha jól emlékszem...ma az enyém vagy. - jelentem ki, biztosan tudva, hogy Mii-chan szabadnapos. Hiszen tegnap mondta. Erre még emlékszem, ekkor még nem ittam.
- Amúgy mi történt tegnap? - bukik ki belőlem a kérdés. Közben ahogy sétálunk az utcán, pár suhanc gyerek fut el mellettünk. Az egyik alig idősebb, mint én, ő az utolsó. Ruháik szakadtak, piszkosak. Olyat tesz, amit sem a jelenlétemben, sem máskor nem tehet meg senki. Hangos csattanással Mii-chan fenekére csap, majd lendületet nem elveszítve fut tovább. Legalábbis próbál. Egy shunpoval termek előtte, és egy mozdulattal elkapom a nyakát, és a földbe vágom az egész kölyköt. Szemem felcsillan, a srác  összepisili magát a tekintettől, amivel farkasszemet kell néznie. Képtelen az idiótája megmozdulni, érzem a tekinteteket magamon. Ajánlatos dolog lenne, ha Mii-chan elkapná a kezem, mielőtt egy mozdulattal eltörném a zaklató kezét, tekintve, hogy ez a célom. Előbb-utóbb muszáj lenne Mii-channek leállítania, ugyanis a kéztörést más is követheti, remélem még minden előtt kézen ragad, és felhúz onnan, futni hagyva áldozatom, valamint engem is észhez térítve.
- Bocsi...dee elszállt az agyam…. - mosolyogom zavaromban...ám csöppet sem ilyen vidám a helyzet. Sosem borult még el az agyam, és megijedtem, hogy mi mindent lettem volna képes megtenni a sráccal, mert rácsapott a szerelmem fenekére.
- Nem igazán tudom, mi ütött belém, de nem adlak senkinek! Az enyém vagy! - jelentem ki makacsan, anélkül, hogy átgondolnám ezeknek a szavaknak a jelentését. Elpirulva harapok az ajkamba, hiszen egy kérdés böki az oldalamat.
- Tudod...hamár mindketten szeretjük egymást...talán lehetnénk egy pár is. Tudod, hogy...járunk...vagyis...járnál velem? Nekem adod a szíved? Vigyázni fogok rá, ígérem. - mondom vörösben úszó képpel. Ha igent mond, átkarolom a nyakát, és kicsit sem érdekel ki látja, ellenzi, de megcsókolom a lányt.

11
Óváros / Re:Geloof kastély
« Dátum: 2016. Okt. 01, 07:05:55 »
Egy myári nap

Miközben helyet foglaltam, igyekeztem végig a titokzatos nőn tartani a tekintetem, és bármelyféle  pillantást próbáltam mellőzni a férfi irányába. Nem kellett nagy zseninek lennem ahhoz, hogy tudjam, valamiért utál engem, amit csak azzal lehet magyarázni, hogy magukat a shinigamikat utálja...mit ne mondjak, felszínes alak. Ám társai sokkal inkább lekötöttek, így amíg meg nem szólalt, addig nem is igazán törődtem vele.
- Köszönöm. - pirultam el halványan a nevem dícséretére. Éppen csak megszínezte bőrömet a halovány vörös, és lágyan elmosolyodtam és kezemmel végigsimítottam a macskát. Meglepődtem, pár másodpercre vacilláltam, hogy mit is tegyek, de aztán újra megsimítottam, majd újra. Jéghideg volt. Tudtam én, hogy nem stimmel valami. Átfutott egy gondolat az agyamon, és meg akartam győződni arról, hogy egyáltalán élnek-e a társaságomban, így Shiou felé fordultam.
- Megengedi Shiou-san, hogy megérintsem? - kérdeztem a legnagyobb komolysággal az arcomon. Tudnom kellett, hogy igaz-e, amit gondoltam. Biztos voltam benne, hogy a kezeim alatt simuló macska nem él, meg akartam nézni, hogy Shiou-sannak milyen meleg az érintése. Ha megengedte, úgy óvatosan a tenyerembe veszem az ő kezét, ha nem, akkor igyekszem bocsánat kéréseimmel kiengesztelni. Ő igazán kedves volt velem, annak ellenére, hogy biztosan neki is komoly fenntartásai lehetnek a shinigamikkal szemben, legalábbis a kezdeti beszélgetésből ezt szűrtem le. Már épp fordultam volna a férfi felé, ahogy Shiou haladt a bemutatással, de az ingerülten felcsattant. Összerezzentem, amit a kis bundás biztosan megérzett, hiszen továbbra is dédelgettem a fekete jószágot.
- Én...hmm, zöldalmásat kérek. - habogtam zavarodottan. Nem igazán az én formám másokat ugráltatni, és ez különösen kényes helyzetnek bizonyult. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, ahogy távozott a férfi, majd felhúztam a szemöldököm a kérdés hallatán.
- Persze, hogy van szabadságunk. - mosolyogtam.
- Ami azt illeti, szabadság nélkül...beleőrülnék a dologba. Így is van elég zakkant nálunk, kell a fenének több. - húztam el a számat. Nem voltam jó véleménnyel a 11. osztag felfogásáról, és a harcról alakított világnézetükről.
- Örömmel hallom Shiou-san. - kuncogtam, ahogy a galambok leszálló pályának nézték szegényt. A fekete kis vadász is munkába állt, kisiklott a kezem alól, és gazdája segítségére sietett. Vicces kis műsor volt, kezemmel ismét vakargatni kezdtem a macska buksiját, miután a madarak jó messze szálltak.
- Nem hallottam még...ugyanis az Akadémián nem tanultunk ilyesmi fogalomról, jómagam pedig nemrég lettem shinigami. - vakartam másik kezemmel a saját fejemet is zavaromban.

12
Város / Re:Unohana és Ukitake Büfé
« Dátum: 2016. Szept. 30, 15:18:07 »
Vadásszunk házinyúlra?

A pulthoz battyogtam, és a kedvesen mosolygó, fiatal eladóra néztem. Egy kis vacillálás után viszonoztam a mosolyt, és rendeltem.
- Hmm, két olyan epres szeletet kérnék, az egyiket becsomagolva. - gondoltam Momora, aki köztudottan imádja az epret. Velem mindig olyan kedves, persze, hogy igyekeztem viszonozni egy kis aprósággal. Az eladó elővette a kést, és szép nagy szeleteket vágott, sokkal nagyobbat, mint szoktak általában. Lerítt róla, hogy nem rég dolgozhat itt. Az újonc eladóknak szokása véletlen nagyobb, de semmi esetre sem kisebb adagokat adni. Amint becsomagolta Momoét, fél füllel meghallottam, hogy miről csevegnek Ayumiék. Visszafordultam az eladóhoz.
-Ezt is legyen szíves becsomagolni, kérem. - mosolyogtam, majd kifizettem amivel tartoztam. Még magam is zavarba jöttem a lány gesztusán, de nagyon aranyosnak tartottam. Elmorfondíroztam. Látszott, hogy ezek ketten flörtölnek. Ishimarura mintha egy táblával lett volna kiírva, hogy miféle érzelmeket táplál Ayumi iránt, azonban a lány szégyenlősen pironkodott, nem tudtam eldönteni, mit is gondolhat. Nem mintha közöm lenne mások gondolataihoz, csupán érdekelt. A táskámba süllyesztem a finomságot kedvenc hadnagyom számára, közben azon gondolkodok, amit hallottam. Akira gyakorlatilag randizni Ayumit, így nem igazán volt maradásom. Csupán azon gondolkodtam el, vissza menjek-e elbúcsúzni, vagy inkább eloldalogjak. Jól neveltségemnek hála az előbbit választottam, így kikerülve pár vásárlót, visszaszambáztam az asztalhoz, azonban nem foglaltam helyet.
- Bocsássatok meg, deee mennem kell. Megkeresem Momo-sant, úgyis beszélni szerettem volna vele. - mosolyogtam. Az az igazság, hogy csak a sütit akartam neki odaadni, de kapóra jött a dolog, megjött a kedvem a beszélgetéshez is. Mindenesetre hallottam, amit Ayumi kérdezett, így mikor odahajoltam, hogy búcsúzóul megöleljem, odasúgtam neki a szavakat.
- Majd máskor elmesélem. - azzal átöleltem, majd egy kedves mosollyal távoztam, egyenesen a tizedik osztaghoz indulva.
- Sziasztok! - integettem még vissza, esélyt sem adva, hogy marasztaljanak.

(Köszönöm a játékot, ez csupán az én záróm, a játék gondolom folyik tovább ^-^)

13
Az én karakterem... / Re:Kérdezz-Felelek
« Dátum: 2016. Szept. 30, 00:25:44 »
Sziamia :3 Nyohh, hamár a user annyira szerette volna...legyen, válaszolok pár kérdésre :3 1. Kedvenc ételed/ italod: vaníliás-karamellás shake
2.Amit soha nem ennél/ innál meg: tengergyümölcse, minden csúszó-mászóból készült "étel"
3. Amit szívesen főzöl: Főképp amit fejből is tudok
4. Kedvenc napszakod/ évszakod: a téli éjjelek, mikor hó szállingózik
5. Kedvenc számod: 8
6. Kedvenc színed: a lila *-* emellett a zöld és a kék
7. Kedvenc ruhadarabod: hmm, szoknya ^-^
8. Amit jelenleg viselsz: Háát...:oopsz: a takarómat...nameg azért alsóneműt, nem hordok pizsamát na ><
9. Amit otthon viselsz: leginkább kopott farmer, valami póló meg egy pulcsi...hideg van ><
10. Amiben alszol: továbbra sem öltöztem túl...de a takaróm vastag :roll: xD
11. Kedvenc alvópózod: nincs ilyen, mivel csak akkor tudok aludni, ha valamit ölelgetek xD
12. Amivel alszol: Párnával, takaróval, Mii-channel *-*
13. Rossz alvási szokásod: lopom a takarót ^^
14. Amivel másokat ébresztesz: attól függ, kicsodát :roll:
15. Amivel könnyen fel lehet ébreszteni: ha ellopják a takaróm T.T
16. Amit elsőként teszel ébredés után: Visszafekszek, és minden lehetőséget megragadva bújok a lehetséges fényforrások elől
17. Amivel eltöltöd a napod: rajzolok, cicázok *w*, ábrándozok, sportolok, elvétve edzem...dehogy is xD
18. Amit szívesen csinálsz a szabadidődben: Mii-channel találkozom *-*
19. Ahova elutaznál nyaralni: Hmm...anglia :3
20. Ahol szívesen élnél: mindegy, csak vegyen körül a természet ^^
21. Legnagyobb álmod: hogy életet mentsek
22. Három kívánságod az élettől: még több kívánság? Tudom...csalok xD de nem baj :P
23. Rituáléd, szokásod: az ajkamat szokásom harapdálni
24. Rossz szokásod: Jaj, nagyon sok van! ><
25. Jó/ Rossz tulajdonságaid: leginkább kedvesnek tartom magam...viszont mindent túlkomplikálok
26. Ami legjobban felbosszant: Bántják, akiket szeretek.
27. Aki legkevésbé hallgat rád: akinek segíteni akarok
28. Aki leginkább ad szavadra: Mii-chan :3
29. Amit teszel, hogy figyeljenek rád: keresem a szemkontaktust
30. Amit teszel, ha nem figyelnek rád: Durcizom
31. Amit teszel, ha ideges vagy: Elvonulok duzzogni.
32. Amit teszel, ha szomorú vagy: telesírom a párnámat, vagy Mii-chant.
33. Ami felvidít: ha megölelnek :3
34. Ami elszomorít: Veszekednek, akiket szeretek.
35. Testrészed, amit szeretsz: a hajam ^-^
36. Testrészed, amivel elégedetlen vagy: szerintem büszke lehetek a testemre, nincs benne kivetni valóm :roll:
37. Amikor legvonzóbbnak érzed magad: amikor Mii-chan karjaiban tart *-*
38. Kedvenc testrészed: keblek
39. Első dolog, amit megnézel másokon: tekintet
40. Nőideálod: gondoskodó, szerető és irányító személyiség
41. Első csókod: feledhetetlen
42. Legkínosabb randid: a bokaszallagom bánta :|
43. Tökéletes randevú: Mii-channel kettesben...bárhol, bármikor
44. Tökéletes lánykérés/ esküvő: Nem gondolkodom ilyesmin. Korai lenne még :o
45. Álmaid családja: a lényeg, hogy szeressük egymást
46. Ami gyerekkorodban szerettél volna lenni: hercegnő *-*
47. Amivel foglalkoznál, ha nem shinigami lennél: diák lennék, hiszen tanulni kell xD
48. Amivé változnál állatként: cica, mi más *-*
49. Amit tennél állatként: lustulnék és minden simire dorombolnék
50. Amit üzensz a kérdéssor olvasóinak: Arigatou! ^-^

14
Csevegő / Re:[Játék] Angyalok és ördögök
« Dátum: 2016. Szept. 29, 20:49:43 »
Ördög :twisted: xDD Nayának egy aprócska, magányos körön keresztül némasági fogadalmat kell tennie ^-^ jó activity-t :3 xDD kézzel-lábbal, ceróval és egyébb mással nyugodtan kommunikálj, de hangot nem szabad kiadnod ^-^  és hamár itt vagyok, angyalt is mondom :3 

15
Soul Society / Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Szept. 26, 07:11:08 »
Sír. Az egész teste remeg az érzelmektől, amiket szabadjára enged...Mii-chan, az én Mii-chanom, aki szinte sohasem szokott sírni. Szüksége van rám, kellek neki. Megvédem őt, még saját magától is! ~ jelentem ki magamban. Hisz retteg. Mikor felkelek, az ölében találom magam, ahogy hozzám bújva sír. Majd meghasad a szívem, hiszen az egész az én hibám. Az én idióta ötletem miatt sír most szerelmem. A szemeibe nézek. Könnyen kiolvashatja, mire gondolok, de azért szavakba öntöm.
- Bocsáss meg...kérlek. - suttogom, és bár hajszál választ el a sírástól, erős akarok maradni. Az ajkamba harapok, ahogy azt szoktam, és kezem Mii-chan arcára simul. Gyengéden cirógatom, majd lassan közelebb vonom. Nem ellenkezik, így egy kis csavart viszek a dologba. Megfordítom a helyzetünket, egy mozdulattal helyet cserélek vele, így most ő fekszik alattam...ami valljuk be, ritka dolog. Mindig ő kezdeményezett, én pedig önző módon csak élveztem a helyzetet. Most én is adni akarok. Mindent! Látom, ahogy elkerekednek a szemei, így inkább finoman lecsukom az ujjaimmal.
- Ne less. - mosolygom. Talán lassan feltűnik neki, hogy teljesen meztelen, kivéve, ha ébredése után fel nem vett valamit. Szorgos kezeim gyorsan megszabadították az esetlegesen általam feleslegesnek nyílvánított ruhadarabokat. Jómagam egyedül vetkőzök le, nem hinném, hogy Mii-chan most képes lenne megtenni nekem ezt. Szemeire helyezem a felsőmet, nehogy kipislogjon, majd elhelyezkedem rajta. Úgy ülök rajta, mint valami macska, amelyik épp becserkészik valamit. Lábaim a derekát fonták körbe, hasam az övére simult, ahogy kebleink is egy ponton érintették egymást...ott ahol megkeményedett. Bizsergető érzés, egyre sűrűbben veszem a levegőt. Fentebb csúszom, hogy az arcát is kényelmesen elérjem, és egy szenvedélyes csókkal lepem meg. Kezeim a szőke tincsekbe túr, lábaim összeszorulnak a dereka körül, mintha egy kígyó szorításába került volna...ám semmiképp sem olyannyira, ami bármiféle fájdalmat okozna, vigyázok, nehogy baja essen az én Mii-chanemnek. Nyelvem utat tör, s az egész száját körbejárja, ha lehet, akkor a párjával. A végletekig csókolom, lógó nyelvvel lihegek, amiről csillogva csorog lefelé a nyál a nyakára. Elmosolyodom, már nem úgy, szerényen...a vágy átveszi az irányítást felettem. Nyelvemmel megérintem a lány bőrét a nyakánál, érzem, hogy élvezi. Egy vonalat írok le, ahogy a nyakától indulok, s végigvezetem nyelvemet az álláig, majd vissza a szájába. Közben kebleink is “harcot” vívnak...a legkellemesebbet, amit eddig valaha éreztem. Egy apróbb pillanatra megállok, hátha Mii-chan felbátorodik. Minden mozdulatára nagyon odafigyelek. Nem bírom tovább, muszáj levennem a pólót a szeméről, látni akarom azokat a szemeket.
- Kukucs. - mosolygom, ahogy rápislogok. Jobban ráhajolok, az arca mellé könyökölök, orrunk összeér, ahogy egyenesen az igéző kék szempárba veszek el. Megbabonáz, mint mindig.
- Szeretlek kicsim...ugye tudod? Rám mindig számíthatsz...mindig, mindenben. Kérlek, engedd, hogy segítsek neked. - nézek rá nagy zöld szemeimmel. A nyakába fúrom az arcomat, testem hozzásimul, és egy takarót húzok magunkra. Választ várok. Csak akkor segíthetek, ha azt ő is akarja, és innen csak akkor szabadul, ha előbb megkér, hogy segítsek neki. Én élvezem, hogy vele lehetek, nem kihívás így maradnom. Nyakát közben teleszuszogom, és csókokkal tűzdelem tele. El akarom feledtetni vele az edzésünket, ahogy magam is el akarom. Nem szabad hagynom, hogy visszazuhanjon. Újra mocorogni kezdek, kezeimmel végigsimítom a testét. Megállapodok az arcán, és magam felé fordítom.
- Ugye szeretsz még?

Oldalak: [1] 2 3 ... 6