A valóságon túl

[Mizushima Hyousuke]

A valóságon túl

Típus: Villámküldetés
Mesélő: Mizushima Hyousuke
Engedély: Shihouin Yoruichi
Résztvevők: Mizushima Setsuko, Maximilian Stoltz, Kane Shinzou, Osaka Makiro, Tachibana Yuuna, Shinraidou Kaito, Ishimaru Akira, Fuchida Ayuta, Nara Shiratori, Satoru Kazura, Cleto Seffira
A küldetés a Mesélő kerestetik felhívás keretei között került elindításra.


[Quincyik és Yuuna]
Mindennapi délelőtti teendőiteket végzitek éppen. Ki-ki munkába, iskolába igyekszik, amennyiben van neki ilyen. Ezúttal azonban némi furcsaság is történik veletek a város forgatagában.

[Maximilian]
Egyszer csak szemed sarkából egy pillanatra, mintha látnád, hogy valami elsuhant a közeledben, de mire odanézel, már hűlt helye. Minden esetre azt kivehetted, hogy nagyjából merre tűnt el, így követheted, ha úgy döntesz.

[Kane]
Furcsa érzésed van, mintha valaki figyelne téged. Nem tudod miért, de nem hagy nyugodni a gondolat, ám akármennyire is próbálnál körülnézni, hogy okot adj megérzésednek, egyelőre nem találsz semmi gyanúsat.

[Yuuna]
Hangos zörrenést hallasz magad mögül. Ha úgy döntesz hátrafordulsz, és megnézed mi volt az, akkor egy bokáig érő szürke köpenyt és csuklyát viselő egyént pillanthatsz meg az utca másik oldalán. Éppen egy köztéri szemetes fedelét igyekszik visszahelyezni - valószínűleg az csapta a zajt - miközben próbál cseppet sem gyanús lenni, miközben egyértelműen az. Eközben azt veszed észre, hogy mintha még eközben is próbálna szemmel tartani, és egy pillanatra le is blokkol, amikor rájön, hogy az ő irányába nézel, majd próbál úgy tenni, mintha ott sem lenne.


[Shinigamik]
Délutánra jár az idő a Seireiteiben, közeledne a szolgálati idő vége, azonban terveiteket egy pokollepke feltűnése zavarja meg. A kis élőlény által hordozott üzenet egyelőre nem részletezte, mi lesz a feladatotok, csak hogy egy sürgős küldetésre lettetek kiválasztva az Emberek Világába, és hogy legyetek útra készen fél óra múlva a központi Senkaimon kapu előtt. Érkezésetek poszt sorrendben történik. A helyszínen kétfős fogadóbizottság vár titeket. Mikor mindenki megérkezik, akkor a helyszínen várakozó magas, kék hajú Ichibantai tiszt névfelolvasással ellenőrzi a jelenlétet, majd lapozva egyet a nála lévő dosszién, megkezdi az eligazítást.
- Üdvözlöm önöket! Nem is húznám is időt sokáig, hiszen minden másodperc számíthat. Feladatuk egy kutató és mentőakció lesz. A ma reggeli órákban háromfős csapat indult útnak. Feladatuk egy feltételezett veszélyes hollow eliminálása volt, azonban már kétszer is elmulasztottak jelentést tenni az előre megbeszélt időközönként. Az aggodalomra azonban mégsem ez adja a legfőbb okot.
Ekkor a mellette álló, kócos, fehér hajú, szögletes szemüveget és a Fejlesztési részleg fehér köpenyét viselő alakra pillantott, átadva neki a szót.
- A Megfigyelő részleg is elvesztette a kérdéses személyek jelét, mintha csak hírtelen elnyelte volna őket a föld. Amit tehetünk, hogy a legutolsó ismert pozíciójuk közelébe küldjük önöket. Kérjük, legyenek nagyon óvatosak.
Ezután megnyílik a Senkaimon kapu, amin miután átkísértek a pokollepkék, egy erdős részre érkeztek valahol Karakura város közelében. A reiatsu érzékelésben kicsit is jártasak (minimum 3 kidou képzettség pont) gyenge shinigami lélekenergia jelenlétét érezhetik, mely beazonosíthatóan, dél felől, a város irányából érkezik. Rajtatok áll, hogy merre indultok: egyenesen a lélekenergia feltételezett forrása felé veszitek az irányt, vagy előbb körbe néztek az erdőben.

[Nara]
A fentebb leírtak rád is igazak, annyi kiegészítéssel, hogy a hozzád érkező pokollepke információi között az is szerepel, hogy téged bíztak meg az összeválogatott csapat vezetésével. A Senkaimonnál történő eligazítás után odalép hozzád a 12. osztagos tiszt és egy lélekmobilt nyújt át neked, azzal a kéréssel, hogy ha van valamilyen fejlemény az eltűnt shinigamikkal, vagy hollow tevékenységgel kapcsolatban, akkor azt ezen a készüléken jelentsd. Ezen felül megkapod tőle az eltűnt személyek adatlapját, melyen szerepel a nevük, osztaguk, illetve egy arckép is beazonosításra. Ezekből mennyit osztasz meg a csapat többi tagjával, rajtad áll.

(click to show/hide)

Morine Yoshiteru	Fuchizaki Naosuke	Mikami Harukichi
11. osztag	4. osztag	2. osztag

[Cleto]
Egy délután folyamán jut a füledbe egy küldönc által, hogy Seth hívat téged, így a trónterem felé veszed az irányt. Megérkezvén ő már vár rád, majd köszönéssel nem foglalkozva rögtön bele is kezd, miért hívatott.
- Furcsa dolgok történnek az Emberek Világában, dolgok, melyekre kémeim nem tudtak magyarázatot találni. Ez tűrhetetlen! Több arrancar is eltűnt, mások nem emlékeznek, mi történt velük. Valószínűsítem, hogy shinigamik állhatnak a háttérben, ezért azt akarom, hogy vizsgáld ki nekem az ügyet. Jelentéseim alapján a várostól északra fekvő erdőben egy háromfős vadász osztag bukkant fel, ám az őrszem, aki a jelentést küldte, nyomtalanul eltűnt. A feladatod, hogy megtudd, mi történt, majd jelentsd nekem.
Mondandója végeztével int egyet lapát kezével, jelezvén, hogy távozhatsz. A helyszínre érkezve egyelőre semmi látható nyoma nincs az említett őrszemnek, avagy shinigami vadász osztagnak, azonban gyenge shinigami lélekenergiát érzel dél-nyugati irányból. Rajtad áll, hogy követed-e a forrását, vagy előbb körül nézel egy kicsit az erdőben.

(click to show/hide)

Az Emberek Világában indulóknak valamivel hamarabb kezdődik a küldetés, ez nem elírás, szándékosan van így. Azt, hogy ki mekkora sikerrel tudta első körben beazonosítani megfigyelőjét, kockadobással döntöttem el.

Poszt sorrend nincs
Határidő: Február 11. 14:00

[Nara Shiratori]

A szokásos papírmunkámat végeztem és már majdnem a végéhez értem, amikor egy pokollepke jelent meg mellettem egy üzenettel, hogy megbíznak egy küldetés vezetésével. Pedig már örültem volna, hogy mindjárt végzek a munkával, erre nem tudom befejezni és még plusz feladatot kapok. Ez az én formám.
Nem vesztegettem az időt, elraktam későbbre a papírokat, majd az oldalamra csatoltam a zanpakutoumat és útnak indultam a Senkaimon felé. Odaérve intettem a már ott lévő két tisztnek, akikkel bevártuk a többi idehívott tisztet. Elég korán ideértem, hiszen nincs messze a 9. osztagtól a Senkaimon, így talán még maradhattam volna befejezni a maradék papírmunkát és akkor későbbre nem maradt volna. Na, mindegy.
- Titeket is a küldetésre hívtak? - veszem észre az osztagom két tagját, ezért beszélgetést kezdeményeztem, majd közösen hallgathattuk meg, hogy mi is lesz a feladatunk, mert még én sem tudok semmit.
Nem kellett beleszólnom a küldetés ismertetésébe, hiszen nem kaptam előzetes ismertetőt. Azt pedig felesleges lett volna elmondani, hogy én vezetem a csapatot, mert elég egyértelmű volt abból, hogy én vagyok a jelenlévő egyetlen kapitány. Más mondanivalóm meg nem nagyon volt, így majd ha valakinek lesz kérdése, majd válaszolok neki, ha tudok.
A tájékoztató után odajön hozzám a 12. osztagos tiszt és átnyújt nekem egy lélekmobilt és az eltűnt tisztek adatlapjait, amikre egyből ránéztem, de egyik sem volt ismerős, ezért elraktam későbbre a telefonnal együtt, majd átléptem a Senkaimonon a többiekkel együtt.
Átérve az emberek Világába egy erdőbe jutottunk, ahol ha nem látok semmi oda nem illőt és a többiek sem szólnak, hogy valamire felfigyeltek, akkor az érezhető lélekenergia felé irányítom a csapatot.
- Arra induljunk el. - szólalok meg és mutatok a lélekenergia irányába, hogy mindenki tudja, merre kell menni, majd el is indulok. Bár elég furcsa, hogy a 12. osztag nem szólt, hogy van a közelben egy shinigami, vagy őt sem érzékelték volna, ahogy az eltűnteket?

[Hirase Keisei]

Megszokott reggeli rutinját végezte. Kifésülte kócos, elaludt haját, hogy azért ne úgy nézzen ki mint egy szénaboglya majd fogat mosott és elkészítette reggelijét. Már-már kezdte unni az egészet amikor eszébe jutott, hogy a mai nap talán mozgalmasabb lesz mint az elmúlt egy-kettő ugyanis most iskola után még dolgozni is elmegy az egyik közelben lévő kifőzdébe. Undorítónak tartotta magát a helyet is nem csak a munkát, de mivel egyenlőre ennél jobbat nem igazán talált beleegyezett és most ott beugró takarító és kasszás is egyben.
Miután a munkára gondolt étvágya szinte egyből el is ment ezért ételét inkább becsomagolta majd óvatosan táskájába helyezte reménykedve abban, hogy nem szabadul majd ki semmi sem a csomagolásból, mert akkor csúnya nyomot hagynának a füzeteken illetve a táskákon is. Csak ez után pillantott az órára és ekkor látta, hogy körülbelül tíz perce úton kellene már lennie, hogy beérjen az iskolába ugyanis mostanában túl sokat hiányzott származásának köszönhetően. Na persze ez nem azt jelenti, hogy németekkel bratyizik, sőt egyáltalán nincsen egy barátja sem. Csak ismerősei, mint az a Kanye gyerek, meg akit még a tetőn ismert meg lány, Loreley vagy ki is lehetett, hirtelen nem jutott eszébe, de nem is volt olyan lényeges.
Sálát a másodperc tört része alatt tekerte nyaka köré majd a sapkáját húzta üstökébe és táskával a vállán száguldott is lefele a tízemeletes panel lépcsőin ugyanis napok óta nem működött a lift valamilyen oknál fogva. Bosszantotta a dolog hiszen ezért is fizet nem csak az ott lakásért, de nem igyekeztek a megjavításával.
Az épület kijáratához érve lihegve állt meg, térdeinek támasztotta mindkét tenyerét. Nem értette, hogy mi van, lehet nem ivott elég folyadékot, vagy legalábbis gondolta Ő. Vett egy nagy levegőt, kifújta majd kiegyenesedve lépett ki az utcára ahol elég sok járókelő volt fellelhető. Undorral és megvetéssel pillantott a vele szembejövőkre ugyanis egyiket sem vélte többre, mint húsból készült céltáblának a lidércek elleni keresztes hadjáratában. Úgy vélte, hogy csak a problémája lehet velük ugyanis semmire sem képesek csak arra, hogy útban legyenek és meghaljanak. Ámbár még Ő sem volt oly erős mint szerette volna, de sikerült valamennyit fejlődnie amiben közrejátszott az a boszorkány is, aki tökfejet csinált belőle egy éjszakára.
Éppen leakart fordulni az egyik utcán amikor szeme sarkából mintha látott volna elsuhanni valamit. Valami amely gyorsabb mint egy ember és még a lélekenergiáját sem lehet érezni. Azonban az is eszébe jutott, hogy lehet csak képzelődik vagy egy motoros száguldozott el, de valamiért nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság ezért gondolkodás nélkül abba az irányba folytatta útját amerre az elmosódott foltot látta.
- Nem vagyok normális… A végén kirúgatom magam az iskolából..- morogta orra alatt miközben a nagy semmit követte illetve kereste, hogy megtudja pontosan mit is látott.

[Tachibana Yuuna]

Ez a napja is úgy indult, mint a többi, azzal a kivétellel, hogy az iskola helyett a jégpálya felé vette az irányt. Nem lógott, erről szó sem volt, igazoltan hiányzott. Edzésre kellett mennie, hiszen az ország eredményes képviselete fontosabb volt, mint az, hogy ne bukjon meg matekból. Legalábbis így látta ő, a környezetében élőket nem különösebben kérdezte meg erről. Mindenesetre, ahogy mondtam, minden normális volt. Azon az útvonalon ment, amint mindig is, nem érzékelt semmi furcsát, de igazából nem is különösebben figyelt a környezetére, csak pont annyira, hogy ne menjen neki senkinek és a nála lévő két táskával ne lökjön fel senkit. Egyébként a telefonjával, azon belül is a temérdek fényképével volt elfoglalva. Nagyban szortírozott, hiszen lesi fotó volt mind, így sajnos egy-két darabot ki kellett törölnie, mivel a fotózandó alanyok belemozdultak a képbe . Talán el is szöszölt volna ezzel a stadionig, kizárva magát a világból, ha egy meglehetősen kellemetlen és nyugalom megzavarására alkalmas hang vissza nem húzza őt a valóvilágba.
Ahogy szemöldök összeráncolva fordult meg a tengelye körül egy férfit vett észre. Viseletét tekintve mások talán furcsának, vagy ijesztőnek is találhatták volna. Az ismeretlen is, meg azt is, ahogy az után viselkedett, amint felfedezte, hogy a lány őt figyeli. Yuuna azonban nem volt normális. Legalábbis nem úgy, mint ahogy azt mások gondolták volna. Pár másodpercig csak telefonnal a kezében, oldalra döntött fejjel figyelte a férfit, majd határozott léptekkel indul meg felé. Ha lenne józan esze, vagy ahhoz hasonló bármije, akkor talán menekülőre fogná, de nem rendelkezik ilyennel. Ahogy beépített vészcsengővel sem, azzal az alapvető reflexszel, miszerint, ha valaki láthatóan megfigyel, akkor távolabb megyünk tőle, nem közelebb hozzá. Tehát Yuuna elindult a férfi felé, akiről szentül hitte, hogy egy homless. Hogy ezt hogyan és miként szűrte le, azt nem tudni, talán ő sem tudott volna rá magyarázatot adni. Bár, de. Miért játszana valaki kukafedőkkel csak úgy?  A kukák büdösek .
A dolog természetesen két esélyes volt. Ha a férfi futásnak eredet, akkor Yuuna annyiban hagyta, nem izgatta a fantáziáját annyira a dolog, hogy különösebben megerőltesse magát. Amúgy is edzésre kellett mennie, nem volt neki ideje hontalanokat üldözni. Azonban, ha megvárta nem futott el a lány elől az határozottan elé állt, egy kedves, de szolid mosoly kíséretében.
- Esetleg egy autógramot szeretne *w*? - vette szinte teljesen egyértelműnek, hogy a férfi pontosan tudja, hogy Ő kicsoda és milyen eredményei vannak. Bele sem gondolt, hogy egy hobó, aminek hitte nem néz televíziót, így inkább akarna tőle ételt és nos… mást, mint autogramot . - Vagy van valami a hátamon >w>? Tudja, nagyon bámult - vonta meg a vállát, mint egy magyarázatképpen, hogy miért ment oda. Ezért cserébe viszont ő is mereven nézett a férfira. Láthatóan várt valamit. Ami pedig nem volt más, mint egy magyarázat, hiszen ő elmondta miért ment oda, a férfi pedig elmondhatja, hogy miért nézett rá úgy. Mert Yuuna látta ám, hogy így volt. Márpedig, amit látott az úgy van, a múltkor is igaza lett Puding exével, látta és ott is volt . Tehát ennek most is így kellett lennie .

[Osaka Makiro]

gave you all I had and you tossed it in the trash
you tossed it in the trash, you did

Pedig ma már tényleg rászánta magát, és megmondta Shikinek, hogy hogy érez iránta. Ezek után, nem tudta magában tartani, és megmondta, hogy már megtanult táncolni miatta, és hogy ő különleges, nem olyan, mint mások számára. Neki nagyon sok fejmosás és erőlködés kellett ahhoz, hogy egyáltalán megszülje ezt a gondolatot, nemhogy még ki is mondja. Shiki pedig csak úgy pakolgatta tovább az iratokat. Semmi pír az arcán, semmi zavar, igazából még talán rá sem nézett. Ő pedig csak figyelte őt, amíg kínossá nem vált a csend. Bár a probléma főként az ő fejében létezett, ugyanis egyedi megfogalmazása miatt Shiki nem értette, mit akar tőle, vagyis mit mondott. Azt sem érezte át, mennyire fontos volt ez neki, és egy hétköznapi csevejként kezelte az egészet. Mostanáig fogalma sincs, hogy összetörte Makiro szívét, és most legalább két kemény napra lesz szüksége ahhoz, hogy összeszedje magát.
Így szabadnapot kért ki, két darabot. Négy hónapja egy nap sem volt, amit ne edzéssel, küldetéssel, munkával töltött volna. Nem lett volna képes a semmittevésre, mindig valamit csinálnia kellett, valamiben benne kellett lennie. Nem bírt csak úgy létezni a világba, de most úgy érezte, hogy szüksége van némi time outra. Ripityára tört szívét úgy döntött, némi alkohollal fogja fertőtleníteni és meggyógyítani. Ugyanis felnőtt férfi létére, már nem is emlékszik, mikor ivott utoljára egy remek szakét, mikor élvezte utoljára, hogy szabad, felnőtt férfi és… tulajdonképpen nem is olyan rossz függetlennek, meg önállónak lenni, nem? Dehogynem!
Így esett a rémeset, hogy a méltán híres, Vörös Fűző bordélyházban kötött ki. Noha sosem volt gazdag, nem is kellett neki a pénz semmire, most legalább végre hasznát láthatta szűkös vagyonának. Nagy mennyiségű alkoholra, pókerre, továbbá csinos lányokra költötte, hogy egy picit kirúgjon a hámból és szórakozzon. Baromi jól esett neki, azonban a Gotei úgy gondolta, neki mégsem lesz ma szabadnapja. A küldetés sürgős volt, ő meg elérhető, semmi dolga nem akadt, így megkapta a csodálatos pokollepkét.
Morgolódva szedte magát össze, megmosta kicsit az arcát, de még mindig piros volt, na meg a tekintete is eléggé fátyolos lett, nehezen fókuszált dolgokra. Aztán úgy döntött, leszarja, hogyan néz ki, Seireiteinek szüksége van rá, hát ő megy! Seireitei nem hideg, nem veri, nem töri össze a szívét! Bizony! Ezután lecseréli Shikit, és a Gotei lesz az igazi szerelme! ˘o˘
– A teringettit, ejj, ejje – mormogja az orra alatt, ahogy meglepően gyorsan az eligazítás helyszínén találja magát. Nem is emlékszik, hogy mikor sietett ennyire, lehet, hogy részegen akaratlanul is shunpozik mindenhova? :/ Nem tudja, inkább nem feszegeti a témát, másodikként érkezik ugyanis a küldetésre, úgyhogy széles vigyorral int a már jelenlévő kapitánynak.
– Szép napppot, Shihiraratotoriiiri-kapitány – köszön neki, és tökéletesen abban a hitben van, hogy ezt ő nagyon is jól mondta, és semmi természetellenes nincs a viselkedésében. Bár tulajdonképpen nem rí le róla, hogy részeg, egyszerűen csak sültbolond is lehet. :/ Ahogy a többiek megérkeznek, az leigazítás el is kezdődik, ő pedig nagyon próbál úgy tenni, mintha éppen odafigyelne, de rendre csukódnak le a szemei, bukik előre a feje az unalmas szövegtől. Úgyhogy egyik kezét átfonja mellkasán, másikkal állát dörzsölgeti, próbálja tekintetét hihetően fókuszálni, bólogatni, hümmögni. Közben végig az jár a fejében, hogy most szedje össze magát, mert elég komolynak tűnik a küldetés.
Az emberek világába érkezve, már meg sem lepi az erdős környezet, de valahogy a közlekedéses dolog megint kiesett nála. Teleportált volna? Nem, csak az agya kicsit szelektálta az unalmas részleteket, mint például a gyaloglás, vagy futás. Hála istennek csodás képességei ismét cserbenhagyják, ő egyáltalán nem érez semmiféle lélekenergiát. Pedig tök hasznos lenne, ha egyszer képes lenne ilyesmire, és ezúttal nem szól a többieknek sem, hogy figyelmeztessék, valahogy szintén az unalmas részletek közé tartozik, amit bódult elméje nem annyira tud felfogni.
– Ejje, ejje, remélem azért vacsorára hazaérünk – mormogja halkan, csak úgy magának, de ha valaki a közelében áll, meghallhatja. Igazából semmi ellenvetése nincs, a kapitányi parancs amúgy is parancs, vagy olyasmi. :/ Annak ellenére, milyen állapotban van, meglepően biztosan áll a lábán, sőt, ha valaki hozzászól, meglepően jókedvű és kedves is, hiszen éppen a búfelejtés volt a cél, nem az orrlógatás, nemde?

[Kane Shinzou]

- BAAAAAZMEEEEEEEG!
Teli torokból ordítva üvöltök miközben, éppen szabad esést végzek a kilencedik emeltről, egészen a másik tetőig ahol körülbelül egy szintkülönbség van. Szerencsére az ugrást nem baltáztam el, és pontosan elérem a tető szélét. Amint földet értem egy bukfenccel igyekszem tompítani az esést, majd a táskát magamra akasztva rohantam is el az üldözőim elől, akik még ennek ellenére pisztollyal lövöldöztek rám. Hát igen, mi futárok sose unatkozunk, és kerülünk ilyen életveszélyes helyzetekbe. De ez azért enyhén túlzás, hogy le akarják durrantani a seggem!
- Na Speedy megvan a csomag?!
Hallom a fülesemen keresztül Mouse hangját miközben halálra futom magam. Az még hagyján hogy kora reggel indulnom kellet a cél felé, és hogy egy nyamvadt mini chippért kockáztatom az életemet, de még is miféle adatok lehetnek abba a nyavalyás kis eszközbe, amiért érdemes egy ember életét elvenni? Komolyan ezért a rendőrök nem szokták lecsukatni őket? Mondjuk, én aztán szövegelhetek hisz én loptam meg őket, de azért úgy gondolom, humánosabb lehetne, ha csak elektromos sokkolóval akarnának leteríteni. Mondjuk, belegondolva az felérne egy kínzással. Mindegy az biztos, nem jó, ha elkapnak szóval nyomás előre!
- Igen megvan! És enyhén szólva nem örültek neki!
- Azt hallom, elég jó a buli mi?!
- Haha, nagyon vicces Mouse! Míg én itt kockáztatom a fenekem, te addig a kényelmes karosszékedben, bent a jó meleg bázisban nézel engem a képernyőkön keresztül!
- Ha tudnád mennyire nehéz feltörni egy bonyolult biztonsági rendszert… szerintem nem nevezném ezt annyira kényelemesnek!
- Mindegy ebbe most ne mennyünk bele! Merre vigyem a csomagot?!
- A koordinátát már betápláltam az elektronikus térképedbe. A futár, akinek elkel vinned Tiger névre hallgat. Amint oda érsz, add oda neki a csomagot!
- Vettem, Au! A francba!
Hirtelen a vállamnál éreztem egy erős éles fájdalmat, és gyorsan fedezékbe vonulok. Megérintem lassan, majd amint a kezem hozzáért a fájdalom területére megvizsgáltam a szememmel a kezemet és sajnos véres volt. Úgy néz ki egy golyó eltalált, bár nem érzem, hogy komoly bajom van, mert nem érzem magam gyengének, de pokolian fáj a vállam most. Francba!
- Speedy itt vagy?!
- Igen itt! Csak bekaptam egy golyót a vállamba!
- Mennyire súlyos?
- Annyira nem! De pokolian fáj baszki!
- Meny mihamarabb Tigerhez, ő majd ellátja a sebedet, amúgy is ért az orvosi cuccokhoz!
- Jó tudni, akkor csipkedem magam! Majd jelentkezem! Speedy vége!
Rendben… akkor, csak meg kell várnom, míg ezek az idióták újra, töltenek. Amint a lövések véget értek, azonnal elrugaszkodok a fedezékből és rohanok, egyenesen a következő tetőhöz majd gyorsan besprintelek egészen az épület vízvezeték csövéhez, majd ezt kihasználva az utca szintjére érkezem, ami egy sikátor lényegében. Amint földet értem, gyorsan újra fedezékbe vonulok, és várok pár percet. Ezután újra kijövök, és körülnézek.
- Tiszta a levegő. Ezaz!
Hirtelen aztán fura érzésem támad, a semmiből. Gyorsan hátra nézek, de nem találok semmit. Felnézek és ott se látok semmiféle furcsa dolgot. Az érzés olyan hirtelen jött, hogy már el is tűnt szinte, hisz bármennyire próbáltam beazonosítani a helyét már késő, kámforrá vált. Lehet, hogy a bekapott golyó meghülyíti az érzékelésemet? Jobb, ha mihamarabb elláttatom magamat Tigerrel! Indulok is hát a cél felé, egyenesen Tigerhez, mimnél hamarabb oda érek annál hamarabb el lesz látva a sebem. Meg amúgy is pokolian fáj baszki!

[Fuchida Ayuta]

Lassan vége a szolgálati időnek. Annyira örülök, hogy Ayumi-val együtt lettünk kiküldve járőrözni, valamint annak, hogy nem történt semmi probléma. Alig vártam, hogy leléphessek edzeni, és majd Ayumi megírja és leadja a jelentést. Úgy is ő jobban ért a dologhoz, mint Én. Sajnos korán örültem, mert egy pokollepket pillantok meg. Próbáltam elhajolni előle, hogy reppenjen tovább, biztos nem minket, nem hogy kifejezetten engem keres, de sajnos csak megtalált. Ha már megtalál, akkor bővebb információt is adhatna, de ez nem így van. Egy sürgős küldetésre hívtak az Emberek Világába, és útra készen a Senkaimon kapunál találkozunk.
- Csak téged hívnak?
- E-szerint! Rád marad a papírmunka.
- Mintha egyébként nem így lett volna. … Ugye nem lesz baj?
- Többen megyünk, és ugyan nem tudom mi lesz, de jövök és megyek. Hiányolni sem lesz időd.
- Roppant magabiztos vagy.
- Természetesen.
Mivel alapvetően nálam volt minden, ezért egyből indultam is. Nem sejtettem, hogy mi lesz, de amikor megláttam Nara Kapitányt, akkor teljesen megnyugodtam és biztosra veszem, hogy betartom Ayumi-nak tett ígéretemet. A többieken is végignéztem, de nem igazán akart senki sem bemutatkozni. Eszerint nem lényeges ki kicsoda, vagy egyszerűen a többiek mind ismerik egymást? Mindenesetre 9. osztagosként igyekszek Nara Kapitány közelében maradok. Az a biztos.
Kétfős fogadósbizottság közül a kékhajú névsorolvasást tartott, így megtudhattam, hogy ki, kicsoda. Üdvözölt minket, majd ismertette a feladatot. Kócos fehérhajú, szögletes szemüveges, laboros figura nem nyugtatott meg. De remélem, arról van szó, hogy eszköz meghibásodásról van szó. A kapu megnyitásával át is érünk a másik Világba. Karakura város közelébe. Makiro-val egyetértek és bólintok is felé, hogy jó lenne még vacsorára hazaérni. Nara Kapitány a küldetés vezetője, így ha azt mondja, hogy arra megyünk, akkor ki vétózná meg azt? Éppen ezért magam sem teszem, mert miért is tenném? Nincs okom másfele menni. Kíváncsi vagyok ugyan, hogy miért arra megyünk, de induljunk meg, hogy kiderítsük, hogy mi történt itt. Egy helyben álldogálva nem jutunk előrébb.

[Ishimaru Akira]

Elég rossz kedvem volt aznap délután, miközben éppen a végéhez közeledett a járőrözési feladatom, ám ekkor meglepett egy pokollepke, amiben hívatnak sürgős küldetésre. Nagyszerű! Egyszerűen fergeteges, hogy pont most hívnak küldetésre, mikor ilyen pocsék egy napom van így is! - Csak fokozta a negatív hangulatom, mert semmi kedvem nem volt ma már semmihez. Majd elindultam a központi Senkaimon kapu felé, ami amúgy sem esik messze az osztagomtól. Elvégre fölöslegesnek tartottam, hogy hazamenjek, ha már úgy is alig adtak időt, és minden fontos felszerelésem nálam volt. Meg is érkeztem hamar a kapuhoz, a többieken nem látszott, hogy be akarnának mutatkozni, pedig egyiküket sem ismerem, és mivel nem voltam jó kedvemben, ezért engem sem érdekelt nagyon a dolog. De, mikor már azt hittem, csak én jövök az osztagomból meglepődtem, mikor megláttam, hogy Ayuta-t is hívatták, de akin még jobban néztem, hogy maga Nara taichou is ott volt, aki egyből észre is vett minket.
- Üdvözletem, Nara taichou és Ayuta-san. - meghajolok nekik, majd folytatom. - Igen, engem is ide hívattak, taichou-sama. Örülök, hogy ön fogja vezetni a küldetést. - Kikövetkeztettem, elvégre nem láttam más kapitányt az összegyűltekből, de nem akartam Nara-t traktálni a hangulatommal, ezért rövidre fogtam a beszédet, meg, amúgy sem akartam magam lejáratni előtte. De tényleg némi örömöt okozott azért, hogy ő is velünk lesz, elvégre a példaképemről van szó. Bármennyire is nincs hangulatom, megteszek mindent önért Nara taichou, mint méltó hatodik tisztje! - gondoltam magamban elhatározottan. Majd az első osztagos kék hajú tiszt elkezdte a beszédét. Veszélyes hollow mi? Na, csak kerüljön a kezeim közé, majd elintézem az új technikáimmal! - Ekkor átadta a szót egy, kócos, fehérhajú embernek. Ne féljetek eltűnt bajtársaink, meg fogunk menteni titeket, aki meg az utamba áll jelenleg, az halál fia! - Majd megnyílt a Senkaimon kapu, és útnak is indultunk, Nara taichou vezetésével. Ahogy megérkeztünk egy erdőbe, azonnal érezni kezdtem dél felől gyenge shinigami lélekenergiát, de mielőtt szóltam volna Nara-nak, már parancsot is adott.
- Igen is, taichou-sama. Hmm, biztosan a kapitányt is érdekli ez a lélekenergia, ezért is adta parancsba, hogy menjünk arra. - El is indultunk a reiatsu irányába, én pedig szorosan a kapitányom mögött haladtam, és figyeltem olykor jobbra-balra, nehogy meglepjen minket valami.

[Cleto Seffira]

Csendben hallgatom végig Seth parancsait, azután egy halk főhajtással távozom a trónteremből. Triviálisnak tűnő feladatot adott, amit egy fracción vagy privaron is játszva elintézne, de persze nem veszem teljesen félvárról. Valószínű az őrszeme meghalt, elég idióta lehetett hozzá, hogy egyedül szálljon szembe három halálistennel anélkül, hogy felmérné a lélekenergiájukat, de lehet persze, hogy mégis többről van szó, mint néhány átlagosnál ostobább arrancar halálánál. Seth mindenesetre minden lehetőséget megragad, hogy potenciális halálomba küldjön. Rövidesen meg kell halnia, mielőtt semmi nem marad a kultúránkból és az otthonunkból.
 Csendesen telik az út a gargantán át, ami újfent felveti bennem, hogy szükségem lenne néhány fracciónra. Természetesen nem csak csevegőpartnereket akarok, soha nem fogadnék el olyat, aki nem képes valamiben a hasznomra lenni, és akinek nem garantált a túlélése legalább közepesen erős halálistenekkel szemben, egyszerűen nem lenne értelme. Persze, nehéz lenne felnőni az elvárásaimhoz, az egyetlen korábbi fracciónom rövid idő alatt bekerült az Espada soraiba.
 Miközben lassan leereszkedek a földre, megigazítom a palástomat, hogy véletlenül se kerüljön a kardom útjába, ha kellene. Nem számítok rá, hogy szükségem lesz rá, mert bár érzem a halálistent, a lélekenergiája alapján meghal magától is. Elképzelhető, hogy Seth katonája is ott lehet valahol, talán még életben is van, de nem sietek különösebben. Egy felderítőnek nem feladata olyan harcokat kezdeni, amiket nem nyerhet meg, tehát ostoba, Las Noches pedig nem veszi hasznát olyanoknak, akik ostobák.
 Miközben áthaladok az erdőn, pesquisával pásztázom a környéket. Nem rejtem el a lélekenergiám, de leszorítom annyira, hogy ne tűnjön sokkal nagyobbnak egy átlagos arrancarénál. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy gyorsan megtaláljam azokat, akik levadásszák a felderítőinket, hogy annak tettetem magam is, és amint megjelenik, kellemetlen meglepetésben részesítem. Kétlem, hogy akár egy másik espada képes lenne megállapítani azt, hogy nem a teljes erőmet érzi, ezért nem kell különösebben aggódnom amiatt, hogy átlát a trükkön. A lélekenergia kezelésem annyira közel van a tökéleteshez, amennyire csak lehet valakié.
 Annak ellenére, hogy szinte lehetetlen, hogy bárki elkerülné a pesquisám figyelmét, azért nyitva tartom a szemem furcsaságok iránt. Hasonlóan a Grantzokhoz, a halálisteneknek is vannak eszes feltalálói, akik kitalálhattak valamit ellenünk, esetleg észrevehetek valamit, aminek már nincs lélekenergiája. Persze, ez az erdő hatalmas, úgyhogy erre igen csekély az esélyem.

[Mizushima Hyousuke]

[Maximilian]
Úgy döntesz, hogy az ismeretlen alak után eredsz. Olyan, mintha valamiféle helyváltoztató képességet használna, ám gyorsaságod látszólag vetekszik az övéével, hiszen minden utcaforduló után újra megpillanthatod egy pillanatra, még végül egy zsákutcában sikerül is csapdába ejtened. Mikor rájön, hogy előre nem mehet tovább, megfordul, majd a lehetőségeit kezdi méregetni kifejezéstelen arccal. Most jobban szemügyre is veheted az alakot, aki szürke utazóköpenyt visel, melynek csuklyája szemét is elfedi, csupán a száját láthatod, mely egyszer csak elégetett vigyorra fakad.
- Maximilian Stoltzhoz van szerencsém? Attól tartok, velünk kell jönnie.
Ekkor hirtelen erős ütést érzel a fejeden hátulról, és a földre zuhansz, amint elveszted eszméleted.

[Yuuna]
A gyanús hajléktalan(?) egy darabig csak tanácstalanul álldogált. Szemét ugyan nem láthattad, mert a csuklya árnyéka eltakarta, de így is könnyen megmondható, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen. Kis idő után megköszörülte torkát, majd végre megszólal.
- Egy autogram elég lenne, azt hiszem…
Egy cetlit vesz elő, majd egy toll kíséretében át is adja. A papíros teljesen átlagos kinézetű, négyzet alakú fehér lap, mely valószínűleg egy jegyzettömbből lett kitépve. A toll szintén fehér színű, oldalán egy leginkább ötágú csillagra hasonlító, fekete ábra található. Miután visszaadtad neki az autogramot, egy újabb csuklyás-köpenyes alak tűnik fel, aki láthatóan nincs a legjobb kedvében.
- Mi tart ennyi ideig? Ő az, akit keresünk?
A másik a kezében lévő cetlire pillant, amin a nevedet olvashatja, majd bólint a másiknak.
- Akkor meg haladjunk. A főnök már vár minket.
Ekkor az előbb érkezett férfi elővesz egy ezüstösen csillogó fém kapszulát, és mielőtt bármit is tehetnél, lepattintja a fedelét és az arcod elé tartja. Először egy nagyon fényes villanást látsz, mely teljesen betölti a látótered, majd szemhéjaid hirtelen elnehezülnek, ahogy álomba merülsz.

[Kane]
Elérkezel a térképeden jelzett találkozási pontra, ám egy árva lelket sem látsz, egészen addig, amég…
- Megvagy!
Érzed, amint valaki oldalról elkap, majd magával hurcol egy közeli fedezékig, mintha csak valami darab táska lennél. Mikor végre ledob, jobban is szemügyre veheted. Egy középkorú nő, vörös pólót és farmert hord, szőke haja lófarokba kötve. Ránézésre nem tűnik kifejezetten izmosnak, mégis saját bőröddel tapasztalhattad nem jelentéktelen fizikai erejét.
- Ne álldogálj csak úgy a nyílt terepen, mint egy darab mamlasz! Úgy könnyű célpontot nyújtasz. A nevem Tiger. Van számomra egy chiped, ha jól sejtem, de előbb hadd nézzem meg azt a vállat, csupa vér.
A nála lévő táskából elővesz egy csipeszt, majd érzéstelenítéssel nem foglalkozva, ellentmondást nem tűrően nekilát, hogy kiszedje a golyót. Miután végzett a fertőtlenítéssel és kötözéssel, éppen rátért volna a csomagra is, ám ekkor szúró fájdalmat érzel a nyakadon. Ahogy odakapsz, egy altató lövedéket szedhetsz ki a bőrödből, majd Tiger kétségbeesett tekintete az utolsó, amit láthatsz, mielőtt elsötétül előtted a világ.

[Maximilian, Yuuna, Kane]
Egy barlangban ébredtek, azon belül is valamiféle központi terem szerűségben. Nem tudjátok, mennyi idő telhetett el, mióta elvesztettétek eszméleteteket. Yuuna ébred fel elsőként, aki a terem egyik végében ül, kezei hátul összekötözve Maximilianéval. Mivel pont a fal felé vagy, háttal a terem közepének, ezért a falra vetett árnyékokon kívül mást nem láthatsz. Mivel nem veszik észre, hogy felébredtél, így még éppen elcsípsz egy szóváltást a teremben tartózkodók között.
- …oh, miért kell nekem ilyen idiótákat eltűrnöm, miért?
- Nagyon sajnáljuk, uram, többet nem fordul elő!
- Maguk szerint, mégis mit kezdjek egy kislánnyal? Nekem a másik Tachibana kell, a quincy!
- Talán felhasználhatnánk, mint csalit, uram.
- Hm… Na látja, ezt már szeretem. Magának most még megkegyelmezek. A másikat vigyék a szemem elől!
Kettőt felismersz a hangjuk alapján, ők azok, akik feltehetően idehurcoltak. Másodikként Maximilian ébredezik, aki éppen annak lehet szemtanúja, amint két ember közrefog egy harmadikat, és kiviszik a teremből egy járaton át. Körbe nézve a teremben több csuklyás alakot is láthatsz, kiknek öltözete megegyezik a korábban látottéval. A terem közepén furcsa, kék tűz ég, mely a fényt szolgáltatja. Körülötte négy testet pillanthatsz meg, közülük három ruházatuk, és nagyon gyengén érezhető lélekenergiájuk nyomán valószínűleg shinigamik lehetnek. A negyedik, egy igen megtermedt férfi, pedig fehér öltözékben hever arccal a földre borulva, felőle nem érezhető reiatsu. Megpillanthatod a terem másik végében ébredező Kanet is, aki pedig egy szőke nővel ül összekötözve a földön. Kane szintén láthatja a teremben lévőket, illetve az egymáshoz kötözött Maximiliant és Yuunát a terem másik végében, Tiger azonban még mindig eszméletlen, így hiába is próbálnál kommunikálni vele, nem érsz el hatást.
- Ne aggódjanak, kedves vendégeim, hamarosan elkezdődhet a ceremónia.
A hang egy összecsukható, tábori széken ülő alaktól érkezik, ki éppen észrevette felébredéseteket. Köpenyét fekete szegély díszíti, csuklyája pedig a többiekénél is jobban arcába volt húzva, így alacsony termeténél többet nem tudtok kivenni. Yuuna, bár nem láthatja, de felismerheti, hogy a hang attól a harmadik személytől ered, aki az előbb is parancsot adott egyik elrablója elhurcolására az iménti beszélgetésben.

[Shinigamik]
Úgy határoztok, hogy a gyengén érezhető shinigami lélekenergia forrása felé veszitek az irányt. Ahogy haladtok, a szemfülesebbek arra lehetnek figyelmesek, mintha valami nem lenne rendjén néhány fával. Törzsükön furcsa, csavarodásra utaló barázdák vannak, mintha valamely erő eltorzította volna, majd azután próbálta úgy visszaállítani őket, mint ahogy eredetileg álltak volna. Egyéb, harcra utaló nyomokat is találtok, mint például megrepedezett talaj és helyenként megégett növényzet, holttesteket azonban egyet sem. Ayuta (kockadobás eredményeként) az egyik bokor alatt egy működésképtelen lélekmobilt pillanthat meg, melynek hátlapján és képernyőjén át egy lyuk tátong, számlapja azonban többnyire sértetlen, így megállapítható, hogy a készülék nyitva volt, amikor a találat érte. Setsuko Makiro egy szögletes szemüveget vehet észre a porban, mely attól eltekintve, hogy ráférne némi tisztítás, szinte teljesen sértetlen. Amennyiben összehasonlítjátok a Nara kapitánynál lévő arcképekével, rájöhettek, hogy ez a szemüveg az eltűnt 4. osztagoshoz tartozik. Ahogy tovább haladtok, kis villanásokra lesztek figyelmesek a talajon. Közelebbről megnézve apró, átlátszó gyöngyöket találhattok, melyeken bizonyos szögből nézve meg-megcsillan a fény. Szinte teljesen szabályos távolságokra helyezkednek el egymástól, mintegy ösvényt alkotva, melynek iránya egybe esik a shinigami lélekenergia forrásával. Követve ezt az irányt rövidesen egy barlang bejáratához érhettek, melynek nyílását sűrű növényzet fedi, így elsőre talán nem is szembetűnő, amennyiben valaki nem keresné. Nyílása igen meredeken kezdődik a mélybe, de még éppen járható. A gyöngyök a bejáraton túl is folytatódnak, illetve az eddig érzett gyenge reiatsu is egyértelműen a barlangból áramlik kifelé.

[Cleto]
Az erdő csendes, talán túlságosan is. Néhány bozótosban meglapuló kistestű állat kivételével nem érzel a közeledben jelentős lélekenergia forrást, még a pesquisával sem, azonban éberséged kifizetődő, hiszen nem kell sokat keresgélned, máris egy nyomra bukkansz. A talaj és az aljnövényzet is arról tanúskodik, mintha valamit, vagy inkább valakit, húztak volna keresztül az erdőn, ki a nyomok mélységéből adódóan igen nehéz lehetett. Ezt a nyomot követve rájöhetsz, hogy iránya egybeesik azzal az iránnyal, ahonnan korábban a shinigami reiatsut is érezted. Pár percnyi sétálás után a nyom eltűnik egy méretes szikla alatt, mely egy kisebb domb oldalában áll. Ránézésre a szikla nem illik a tájba, hiszen a környéken nincsen még csak hasonló képződmény sem, azonban a lélekenergia, mintha mögűle jönne. Amennyiben elpusztítod, vagy bármilyen más módszerrel eltávolítod a helyéről, egy barlang bejáratát fedezheted fel, mely a domb belsejébe vezet. Közvetlen az egykori szikla helye alatt egy törött pengéjű zanpakutout pillanthatsz meg, melynek könnycsepp alakú keresztvasáról egy éles tüske áll ki derékszögben.

Poszt sorrend nincs
Határidő: Február 13. Hétfő 24:00

[Kane Shinzou]

UUuuuh baszki! Ez már tényleg kezd komollyá válni. A vállam csak úgy sajog! Mintha folyton éles tárgy állna ki belőle és folyamatosan csak nyomja össze a húst belülről! Cseszd meg! Remélhetőleg Tigert időben megtalálom, mielőtt itt vérzek el! Bár még nem érzem magam gyengének, de biztos vagyok benne, ha nem láttatom, el időben a sebemet abból viszont súlyos probléma lehet. Egy golyóval a vállamon bizony nem vicces a dolog! Megérkezek a kijelölt helyszínre, lassacskán, de sajnos az illető „Tiger” nevezetű futárt sehol nem látom. Körülnézek, jobban, de senki se jelez, hogy esetleg engem keres. Már pedig a nyílt terepen nem jó sokáig állnom, mert aztán egy zsaru észrevesz, és akkor visz be a dutyiba szélsebesen. Ellenőrzöm az elektronikus térképemet hogy biztos jól helyen járok e, és nem tévesztettem el véletlenül a célt. Sajnos nem, pontosan a megadott koordinátán állok jelenleg.
- A francba merre lehet ez a Tiger?
- Megvagy!
Mire észbe kaphattam volna, hirtelen valaki beránt a sikátorba, olyan erővel, amivel még életembe nem találkoztam. Bárhogyan is ficánkoltam, vagy próbáltam önvédelmi technikákat bevetni, sajnos a hátam mögötti lévő ember sokalltabb gyorsabb és erősebb volt nálam. A földre terülve, tudtam csak jobban megfigyelni még is ki a fene hurcolt be. Ránézésre egy gyenge leányzónak néz ki, szőke hajjal, vörös pólóval, és farmer nadrággal. A kinézetéről nem lehetne elmondani, hogy nagy fizikumi ereje, lenne, de bizony én a saját bőrömön tapasztaltam meg, a súlyos tévedést. Konkrétan mintha egy darab táska lettem volna, felkapott és ledarált a földre.
- Ne álldogálj csak úgy a nyílt terepen, mint egy darab mamlasz! Úgy könnyű célpontot nyújtasz. A nevem Tiger. Van számomra egy chiped, ha jól sejtem, de előbb hadd nézzem meg azt a vállat, csupa vér.
- Áááh minden világos! Szóval te vagy Tiger! De várjunk csak, a futár jelet hol hordod? Hé! Ááá!!!
Vagy nem hallotta a kérdésemet vagy szimplán nem nagyon érdekelte, de Tiger jelenleg a sebemmel foglalkozott és csak arra koncentrált. Ő lenne az a Tiger aki ért az orvosi cuccokhoz ahogyan Mouse is mondta?! Ez a nő nem is használ semmiféle érzéstelenítőt! Mint egy barbár, vagy egy messzi múltbéli sebész úgy végzi a munkáját körülbelül! Ügyet sem vesz, miközben jajveszékelek, a fájdalomtól! Fogja, magát kirántja, a francba a golyót a vállamból majd rögtön fertőtlenít is. Jézusom, remélem nem lesz végtagvesztésem még a mai napon, mert akkor aztán maga lesz az égi pokol, ha ő fogja vissza varrni a helyére! Nincs az az isten, hogy ő műtsön később! Inkább megdöglök, sem mint három órán keresztül, szenvedjek, és lássam, mit csinál a lábammal, vagy esetleg a bensőséges szerveimmel! Uuuuh! Inkább nem! De azért ha már ennyire sietett engem ellátni, azért illene megköszönnöm. Még ha barbár módon is tette. Kezdem érteni vajon miért Tiger a kódneve…
- Köszönöm, azt hiszem most már sokkal jobb!
Magamhoz véve a kabátomat, amit szélsebesen lehúzott rólam, a táska tartalmáról akart rá térni, Tiger, de hirtelen valami szúrást kezdtem érezni, a nyakamon. Odakapva, egy fura dolog állt ki belőle. Gyorsan leveszem, majd rá nézve valami….uuuuh…de hirtelen elálmosodtam….
- T…Tiger…..ooooooh…..ez….altató…..b…baszki….
És hirtelen elsötétült minden. Komolyan mondom, én vagyok a világon a legszerencsétlenebb ember a föld kerekén. Először jó vállon lőnek, majd egy idegbeteg, barbár futár társam az orvosi etikettet leszarva végzi el a páciens ellátását, avagy engem, és utána még be is drogoztatnak. Nagyszerű! Hirtelen egy sötét helyiségben, találom magamat, ahol semmi fény nem szűrődik ki. Megtapogatom magamat, hogy minden rendben van e velem, majd felállva hirtelen egy ismerős alak jelenik meg előttem, reishi formájában. Nem hittem a szememnek…
- Anya…
- Nem vagy biztonságban… menekülj!
- Miről beszélsz anya?! ANYA!!!!
Hirtelen eltűnik, majd újfent kinyitom a szememet, majd érzem, hogy a fejem majd szétrobban, a fájdalomtól. A rohadt életbe! Bizonyára csak egy álom lehetett vagy valami. Lehetséges, hogy az altató mellékhatása lehetett, hogy álmomban még hallucináltam is. Mozdítanám a kezemet, de egyszerűen nem mozdul. Egy idő után rájövök, hogy vajon mitől nem tudom mozgatni. Az arcomról lehetett szerintem látni, hogy marhára nem villanyozott fel, a felismerés… megkötöztek baszki.
- A rohadt életbe!
Hirtelen észreveszem, hogy a hátam mögött, ott van eszméletlenül Tiger, szintén megkötözve. Konkrétan egymáshoz kötöztek minket. Nagyszerű… tehát az idegbeteg futár társam is itt van. Pompás… melyik lehet a rosszabb, hogy az idegbeteg futár társam is itt van, velem megkötözve vagy, hogy egyáltalán meg vagyok e kötözve?! Inkább nem gondolkodom, mert akkor csak jobban fáj a fejem tőle!
- Hé! Tiger! Kelj már fel baszki! Hé Tiger!! Cseszd meg! Ébredj már fel! Hol van az a nagy fizikumi erőd ilyenkor basszameg?! Ááááh… reménytelen! Úgy kiütötték, hogy már lassan téli álmot fog aludni… na, ne már… téged is?!
Az ismerős arc látván bizony egy kellemetlen alak párosult. Az egoista Maxiking! Nagyszerű, bazmeg komolyan ez egyre jobb lesz! Őt is látom alaposan kiütötték a francba. A háta mögött lévő leányzó, bezzeg ahogy látom, már kukorékol. Tényleg… ha ő ébredt fel legelőször, akkor szerintem több információt tudna közölni velem még is hol a fenében lehetünk!
- Hé! Te ott! Fekete hajú! Meg tudnád mondani a nevedet is először? Egyáltalán meg tudod mondani még is hol a fenében vagyunk?! Meg egyáltalán miért hoztak ide minket?!
Remélhetőleg, elég információt fog majd tudni szolgáltatni. Megvárom a lány válaszát, majd ezután Maxikingre szegeződik a figyelmem. Meg kéne állapítani mennyire is szoros a kötés. Ha esetleg van rá mód, hogy tudjunk, rajta lazítani akkor előrébb tudnánk jutni.
- Hé Maxiking! Mennyire szoros a kötés nálad? Tudsz lazítani rajta?
Utána én is azért megpróbálom megállapítani mennyire is laza a kötés, nálam is. Ekkor viszont vettem észre, hogy mások is vannak bent a helyiségben. Három shinigami és egy… arrancar?! Vagy várjunk hol a lyuka? Most jól látom hogy egy arrancar fekszik itt közöttünk, vagy valami más? Baszki!
- Hát ezt baromira nem hiszem el… Remélem ez a fehérruházatú hapek nem egy arrancar mert akkor jó rá basztunk!
Bizony egy arrancar igen veszélyes tud lenni, ha elborul az agya, bár általában véve is életveszélyesek. A rohadt életbe! Szerencsére három shinigami is itt tartózkodik… remélhetőleg előbb ébrednek fel, mint ez az arrancar vagy mi a franc! Bár így belegondolva, ha a shinigamik előbb ébrednének fel mennyivel lesz, az jobb nekünk azt nem tudom, de ha már egy arrancar és egy shinigami között kéne vacillálnom inkább a shinigamik legyenek toppon előbb, biztos, ami biztos. Hirtelen egy fekete szegélyezett csuklyás alak jelenik meg, aki valószínűleg észrevette, hogy felkeltünk.
- Ne aggódjanak, kedves vendégeim, hamarosan elkezdődhet a ceremónia.
- Ceremonia? Na, álljon meg a menet… miféle ceremoniáról van itt szó?
Jó lenne most már mimnél előbb magyarázatot kapnom, mert már kezdek nagyon összezavarodni.
- Kellj már fel a szentségit Tiger! Baszki! Na, jó… hátha ez segít… bocsi Tiger előre is! Kellj, már fel, baszod!
A fejemet jól hátra lendítve megpróbálom összekoppintani a fejemet az övével, hátha attól észhez tér végre. Én ugyan valószínűleg kibírom, mert már sokszor fejeltem meg őrt a fejem hátsó részével, így szóval valószínűleg nem lesz komolyabb bajom most, sem még ha a fejem is roppantul fáj. Max még jobban fog fájni, de a futár társamért ezt most kénytelen vagyok bevállalni. Mi futárok sose hagyunk senkit hátra! Úgy hogy kellj, már fel, baszod!

[Fuchida Ayuta]

Nekem itt valami nem stimmel. A fákon olyan barázdák vannak, amiknek nem kellene ott lenniük. Mintha roncsolódtak volna, de közben meg semmi bajuk. Harcnak nyomát nem látom, így abban reménykedek továbbra is, hogy csak valami meghibásodásról van szó. Ilyen jellegű helyreállító korrekcióról nem tudok. De mintha a levelek is megperzselődtek volna. Épp egy ilyet nézek meg tüzetesebben, amikor meglátok valamit az egyik bokor tövébe. Odamegyek és felveszem. Egy lélekmobil volt, aminek a hátlapján és a képernyőjén át egy lyuk tátongott. A készülék valószínűleg nyitva volt, amikor a találat érte. A tulajdonosa bizonyára kapcsolatot akart létesíteni Seireitei-vel, de igen komolyan kiiktatták a kommunikációt és egyben a helyzet meghatározást is. Forgattam, hogy esetleg találok-e rajta valami olyat, amiből meglehetne állapítani, hogy kihez tartozott. De egyértelműen vittem Nara Kapitányhoz, hogy ezt a nyomot találtam, és nem holmi sima meghibásodásról van itt szó. Setsuko, ha jól jegyeztem meg, egy szemüveget talált, ami ha nem olvasó, akkor valószínűleg a gazdája nem véletlenül hagyta el. Szerencsére sértetlen, szóval ez szerencsésebb kimenetelre utal. Sokkal inkább tűnik váratlan rajtaütésnek és emberrablásnak, mint esetleges leszámolásnak. Holtesteket és vért nem találtunk. De hátha találunk még a környéken valamit. A földön észreveszünk, a fényben felcsillanó gyöngyöket, amik szisztematikusan egy ösvényként van szétszórva. Egyet fel is vettem.
- Nara Kapitány! Úgy hiszem, megvan az útirány. Követnünk kellene.
Szerencsére volt, aki egyből kapcsolt és morzsákat szórt, hogy merre mentek, hogy mi megtalálhassuk őket. Tényleg jó, hogy volt valakinek ennyi jelenléte és eszköze.
~ Így legalább már Te is tudod, hogy merre kell menni.
A gyöngyösvényt követve egy barlang bejáratához érkezünk. Gondolom, az lehet, mert sűrű növényzet rejti el. Ha valaki nem tudja, vagy a gyöngyök nem vezetnének oda, akkor egyszerűen elsétáltam volna mellette. Tökéletes rejtekhelynek mondhatom. Ha szükséges, akkor segédkezem a letakarításnál, hogy szabaddá váljon az út. Befelé nézve pedig tisztán látszik, hogy gyöngyösvény folytatódik. Nem kell óvatosságra intenie senkinek sem, mivel magamtól is pontosan tudom, hogy ellenséges területre tévedtünk. Innentől kezdve ellenségre és csapdára ugyan úgy számítanunk kell. Érdemes a lábam elé nézni.
~ Szégyent is hoznál, ha te lennél az első, aki belelép egy csapdába.
~ Hidd el, Én sem akarom.
Semmi esetre sem akarok felelőtlenül előre szaladni. Majd mennek előre mások. Én magam meg nézek a lábam elé, és a barlangfalát. Nem lehet tudni honnan mi fog majd meglepni.

[Tachibana Yuuna]

Nem különösebben értette, hogy a férfi mit hezitál a válasszal, avagy miért nézett rá kissé furcsán. Hiszen csak feltett pár kérdést és választ várt rájuk. Nem tartotta ezt olyan nagy logikai feladatnak . Már-már azon volt, hogy otthagyja a férfit, hiszen úgy festett, csak órák kérdése, hogy ki találja, mit szeretne. Végül, mikor az ismeretlen homless (?) csak kinyögte, hogy mit szeretne tőle csak bólintott, majd zsebre tette az állandó kiegészítőjeként szolgáló telefont és aláfirkantotta a papírt. Szeme ugyan egy pillanatra megakadt a csillagos mintán, ismerősnek is vélte, de nem foglalkozott vele. Hiszen a csillag eléggé egy általános szimbólum. Az aláírás adás után már ment is volna a dolgára, ha nem jelenik meg egy, az előzőhöz hasonló furcsa alak. Csak felvonta a szemöldökét a szóváltásra.
- Maga is autogramot szeretne ? - hajtotta oldalra a fejét. Nem értette a viselkedésüket, azt meg pláne nem, hogy milyen főnökről beszélnek. De nem is különösebben izgatta a fantáziáját, ment volna a dolgára, edzésre. Ez azonban nem különösebben volt lehetőség számára, mivel az egyik férfi egy ismerős tárgyat kapott elő. Tudta mi volt az!
- Ez egy… - azonban nem sikerült a mondat végére érnie mivel elsötétült előtte a világ. Elaludt és egy meglehetősen kellemes álomba csöppent, melyből nem szívesen ébredt fel. Ahogy kezdte visszanyerni a tudatát, hirtelen nem különösebben értette, hogy miért nem az ágyában aludt és miért ül. Ahogy azonban kitisztult a tudata beugrottak neki a dolgok. A két férfi és minden, mind ezt pedig annak köszönhette, mert meghallotta, amint azok ketten egy harmadik alakkal beszélgetnek, legalábbis a falon látható árnyakból arra következtetett, hogy hárman vannak. Az utóbb megszólaló kifejezetten nem tűnt neki szimpatikusnak >w>. Azonban ennél egy fontosabb kérdés is foglalkoztatta. Mit akarnak ezek Niichantól o-O? Nem tetszett neki, ahogy beszéltek, nem gondolta, hogy a bátyja barátai, főleg azért, mert összekeverték vele. Ő határozottan nem volt sem férfi, sem zöldszemű, sem 25 éves sem pedig magas, sem pedig középiskolai tanár és a harmadik évfolyam osztályfőnöke - ahová amúgy nem járhatott . Tehát röviden: nem egyeztek a főbb paraméterei a bátyjával. Arról pedig, hogy mi az a quincy elképzelése sem volt, de a szó inkább hasonlított egy betegség nevére, mint bármi másra. Azonban Niichan nem volt beteg, arról tudott volna. Így tehát nem tudta hová tenni a szó jelentését. Ezzel azonban nem volt ideje foglalkozni, inkább a zsebe felé nyúlt, telefonálnia kellett. Illetve csak a zsebe felé nyúlt volna, ha tud, ám ez nem kifejezetten akart sikerülni. Yuuna csak ekkor konstatálta, hogy a keze hátra van kötözve, ő pedig valaminek, vagy inkább valakinek neki döntve ül.
Ahogy megnézte az a kis részt, amit látott két dolgot vett bizonyosra. Ez egyik, hogy egy barlangban, vagy legalábbis valami nagyon hasonlóban lehetnek, mivel az előtte lévő falak biztosan nem téglából voltak. Ha csak a tulaj nem volt olyan elmebeteg, hogy hőhatásúra csináltatta meg. Szóval élet a gyanúperrel, hogy egy barlangban ült a földön, egy másik, nála érezhetően magasabb emberhez kötözve. A másik, számára végtelenszer fontosabb dolog az volt, hogy a korábban nála lévő táskákat meglátta a fal mellett *w*. Ez azt jelentette, hogy a korcsolyájával minden rendben van. Egy hatalmas kő esett le a szívéről. Örömködni azonban nem tudott sokáig, mert valaki elkezd kiabálni és… valami Tigrishez beszélni ? Szemöldöke, bár senki sem láthatta, a homloka közepére szökött, mikor Kane hozzá szólt. Legalábbis úgy hitte neki szól a kérdés, de azért várt pár másodpercet a reakcióval, hátha más is magára veszi a dolgot.
- Egy, a hajam sötétbarna, nem pedig fekete - igen, ezt a dolgot már az elsők között tisztáznia kellett, ez fontos volt! - Kettő, ha már valakivel kommunikálni szeretnél, próbálj meg tisztességes hangnemet felvenni, mert ez minden volt, csak az nem :/.  Három, ha tudnám, hol és miért vagyunk, akkor szerteinted én is meg lennék kötözve >w>? - kérdezte, mert számára evidens volt, hogy ha őt elkábították az ide út alatt, akkor mindenkit Hogy miért? Ez rettentő egyszerű. Már a gondolatot is, hogy vele, egy bajnokkal rosszabbul bántak, mint az állatokkal beszélő sráccal felháborítónak, mi több, lehetetlennek találta. - Egyébként, Tachibana Yuuna - sóhajtott egyet miután bemutatkozott. Nem szívesen tette, mindössze úgy érezte, hogy ha a srác újra - remélhetőleg soha többé! - meg akarja szólítani, jobb, ha azt a nevén teszi. A következő „Hé te!” után valószínű hozzávágott volna valamit .
A srác további mondatai és kérdései nem hozzá szóltak, így bár félig-meddig hallgatta a körülötte lévőket lehetőségeihez híven megpróbált körülnézni, hátha talál valamit. Számára talán nem, de a külvilágszámára mindenképpen furcsán hatatott az, hogy mennyire nyugodt volt. Nem sírt, nem hisztizett és nem kérdezgetett. Egyszerűen elfogadta a helyzetet és inkább érzet izgalmat és kíváncsiságot, mint félelmet. Még sosem volt hasonló szituációban, maximum a televízióban látott ilyet. Valamint bár logikai képességei talán nem voltak a toppon, de azt még ő is felfogta, hogy a férfiaknak nem ő kellett, hanem a testévre. Ő csak a csali volt, bár nem értette hogyan, ha Kane nem szólal meg, talán meg is kérdezte volna.  Határozottan nem tartotta jó ötletnek azt a stílust és azokat a szavakat, ahogy a korábbi srác a korábbi nem túl barátságos hanghoz szólt. Bár tény, maga Yuuna is kíváncsi volt arra, hogy miféle ceremóniáról beszél. Ő eddig maximum csak esküvőiről hallott, de a helyszínből és a helyzetükből ítélve úgy érezte, talán - egészen biztosan! - nem erről lehet szó. Azonban a helyzet kezdett meglehetősen kényelmetlen lenni számára, főleg, hogy semmit sem látott, maximum árnyakat, az pedig határozottan snassz volt.
- Ő… Főnük uraság - nem különösebben tudta, hogy hogyan szólítsa meg a férfit, hiszen nem mutatkozott be, de remélte, ez megfelelő lesz - lehetne esetleg, hogy valahogy pozíciót váltsunk? Tök jó az árnyjáték, a falon, de kezd kicsit unalmas lenni, főleg hogy most nincs is, mert senki sem mozog, ahogy látom >w>. Vagyis... nem látom . Valamint esetleg tudnának adni valami párnát is ? Lehet nem tudja, de a földön ülni elég kényelmetlen dolog és a felfázni is elég könnyű - osztotta az észt, mintha azok lennének a legfontosabb teendők, amiket felsorolt. Az ő elméjében ezek is voltak, főleg a látás. Hiszen, ha csak a fallal néz farkasszemet, az se nem túl izgalmas, se nem túl érdekes, se nem túl hasznos. - Egyébként, nem túl otthonos ez a hely és még hideg is. Bár ha azt a csukját viselik és nem a földön ülnek, talán nem fáznak :/. De… miért pont egy ilyen helyen csinálják az ismeretlen ceremóniát ? Drága lett volna valamit kibérelni? - tett fel egy újabb kérdést. Mert tényleg nem értette, hogy miért egy ilyen kellemetlen helyen vannak. Ha ezek a furcsa homeless szerű alakok mindenképpen el akarnak bújni, kereshettek volna más, kényelmesebb rejtett helyet.

[Hirase Keisei]

Ahogyan haladt a férfi után folyamatosan az órájára nézett nehogy elkéssen az iskolából ugyanis nem szívesen hallgatta volna egyik tanár monológját sem újra mint általában minden második napon, de kíváncsi volt, hogy tényleg embert látott e vagy csak a képzelete játszadozott vele. Erre elég hamar meg is kapta a választ ugyanis ahogyan követte a foltot amiről kiderült így, hogy nem autó és nem is motor hanem egy alak volt, aki valamilyen helyváltoztató képességet használd, de Maximilian gyorsasága vetekedett övével ahogyan követte ugyanis egyre közelebb és közelebb ért.
Pár perc elteltével már egy zsákutcában találta magát az emberrel együtt, aki mintha kicsit zavarba jött volna, hogy lebukott, de szinte egyből meg is fordult. Arcát nem láthatta ugyanis a csuklyája a szája kivételével mindent eltakart azonban a széles vigyort ha akarta se tudta volna figyelmen kívül hagyni.
- Igen, én le..- azonban nem tudta befejezni mondanivalóját ugyanis hatalmas ütést érzett tarkóján és szinte egyből el is sötétül előtte minden. Míg teljesen el nem veszítette eszméletét csak azon gondolkozott, hogy vajon ki lehet ez az érdekes alak és, hogy honnan tudja egyáltalán a nevét meg, hogy pontosan miért is kell elrabolni Őt…
Beszélgetés zaja csapta meg a fülét és ez is keltette fel ájulásából. Egyből észrevette, hogy hátra van kötve a keze azonban nem csak az Ő keze volt ott hanem mással volt összekötve. Hátrasandított amennyire csak tudott és hajzuhatagot látott majd meghallotta  a hangját és egyből rájött, hogy egy lánnyal sikerült összekötözni amely kicsit megbotránkoztató volt számára ugyanis soha nem került még ilyen közel egy közönséges emberhez.
Ahogyan körbenézett a helyen ahova szállították szomorúan látta, hogy csak egy lepukkant barlang szerű helyen volt melynek padlózata elég hűvösnek bizonyult még számára is annak ellenére, hogy jól bírta a hideget. Illetve még egy ismerős arcot is vélt felismerni a sok ismerős között akivel éppen a lány társalgott majd be is mutatkozott neki.
- Tachibana? ugye nem azt akarod mondani, hogy Tachibana Satoruhoz van valami közöd? – fakad ki modortalanul minden mást figyelmen kívül hagyva ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy osztályfőnökének valamilyen rokonához van szerencséje.. Így még kínosabbnak érezte a helyzetet ugyanis nem elég, hogy közönséges ember még az osztályfőnökéhez is köze van. Azonban ezen elszörnyülködésében az ismerős figura zavarta meg azzal, hogy megszólította.
- Hát mit ne mondjak elég szorult a helyzet, de amúgy meg Te mi járatban errefelé? – kérdezi meglepődötten Kanet, akivel múltkor éppen azon „vitatkoztak”, hogy szinte biztos, hogy a fiú quincy és csak letagadja, ami Maximilian számára főben járó bűnnek minősült.
- Azt hittem neked semmi közöd a természetfelettihez és csak tetőkön ugrálsz, mint King Kong.. – magyarázza meg gyorsan miért is kérdezett rá ittlétének okára majd egy ismeretlen hangot hallott, ami éppen valamilyen ceremóniáról beszélt.
- Na akkor itt most álljunk is meg egy percre. Több problémám is van ezzel az egész kialakult helyzettel.- ad hangot nemtetszésének ugyanis zavarta a tudat, hogy nem elég, hogy elrabolták, de még rosszul is bánnak vele majd valamilyen ceremónián akarják alkalmazni Őt.
- Először is. Milyen dolog, hogy ketten mennek egy ellen? Elég szánalmas húzás volt, csak nem féltek, hogy a szart is kicsépelem abból a szerencsétlenből, aki volt olyan analfabéta, hogy hagyta, hogy utolérjem miután lebukott a megfigyelésem közben? – hadarja el egyre mérgesebben a kérdést majd vesz egy nagy levegőt és belefog a folytatásba is. – A második problémám az pedig ez az amatőr, retró filmekből lopott emberrablás. Tény, hogy bevált, de csak azért mert többen voltatok. Nézzetek mostani filmeket, sokkal klasszabb emberrablási módszereket mutatnak be. – ad tanácsot elrablóinak majd nem hagyja még ennyiben a dolgot ugyanis volt még mondanivalója..
- A harmadik legnagyobb problémám az, hogy egyáltalán nem vagyunk vendégek. Ha azok lennénk akkor nem összekötözve hevernénk egy elhagyatott barlang hideg padlóján. Ami pedig a ceremóniát illeti köszi, de kihagyom nem szeretem az ilyesfajta rendezvényeket. Főleg, hogy ide ahogy elnézem mindenkit beengednek. – pillantott a színes társaságra, akik a földön fetrengtek meg üldögéltek ugyanis felismert ott halálistent és lehetséges, hogy a fehér ruhás fazon meg egy arrancar volt.
- Na, de itt az ideje, hogy a lényegre térjek. Köszönöm kedves meghívásukat, de nem áll szándékomban semmiben sem részt venni. Szóval elhagyhatnám a helyet úgy, hogy nem mondok senkinek semmit? Be kéne érnem az iskolába. - próbálkozik meg a menekülés egyik legegyszerűbb módszerével, az elkéredzkedéssel.

[Osaka Makiro]

Érdekes dolgokat művel Makiro agya, ugyanis, ahogy megérkeznek az erdőbe, máris megjelenik a közelében Kaito, de neki fel sem tűnik, ellenben Shiratori-kapitányt egyből felismerte, annak ellenére, hogy még soha, életében két szót nem váltott vele. Úgy látszik, a fontos, illetve kevésbé fontos információk szortírozása ilyenkor nem az erőssége. Ayuta egyetért vele, úgyhogy kap egy visszafogott kis hátbaveregetést, amint Makiro beérte őt. Pont akkor indult meg gratulálni a fehér hajú fiúnak, amikor Kaito meg akarta húzni a haját, így tudtán kívül, könnyedén csusszan ki kezei közül. Amikor azonban integet neki, nos, azt már észreveszi, hátra mögött átpillant. Nem érti a helyzetet, de tulajdonképpen ebben az állapotban nem is nagyon várhatunk tőle mást. Amúgy sem egy túl normális, hétköznapi shinigami, ilyenkor viszont nem lehet tudni, mire számítsunk nála. Úgyhogy, magabiztos vigyor ül ajkaira, mutató és középső ujját homlokához emeli, majd egy könnyed mozdulattal int vele az ég felé, miközben tipikus bishounen-ragyogás dereng fel körülötte.
– Szimpatikus vagy, de most nem adok autogramot! – mondja az első dolgot, amit bódult elméje ki tud produkálni, majd visszafordul Ayuta felé, átkarolja a vállát, bizalmasan közelebb hajol hozzá. Így a fiúnak kijut az átható, alkoholos leheletből, ahogy neki suttogja teljesen értelmetlen szavait. – Tudod, mindig ez történik velem, ha kimegyek az utcára, olyan bosszantó… – sóhajt, legalább úgy agonizálva, mint egy tizenéves elkényeztetett popsztár, akinek élete legnagyobb problémája, hogy mások rajonganak érte. Amúgy, jelen pillanatban valószínűleg azt is képzeli magáról, hogy az. „Shihiraratotoriiiri-kapitány” pedig valószínűleg a menedzser szerepében tetszeleg, ahogy vezeti a kis csapatot. Amúgy, ha már ott van, Ayután is hagyja a kezét egy ideig, így, ha esetleg néha kicsit nehezére esne egyenesen járni, szegény fiúcskát használja kapaszkodónak. Nem tudja, miért pont rá esett a választása, valószínűleg azért, mert egyetértett azzal, hogy vacsorázni akar. Ezzel pedig szegény shinigami, mit sem sejtve, megcsinálta magának a bajt, pontosabban a vállára vette a szerencsétlen idiótát. Sajnos, ahogy körbe néz, egyetlen nőnemű sincs a közelben, akinek csaphatná a szelet, hogy enyhítse kicsit a nagy fájdalmát.
– Hogy is hívnak amúgy? – kérdezi meg Ayutát, miután már ennyire összebarátkoztak itt az úton, aztán el is engedi, mert van fontosabb dolga. Látott valami csillogót az egyik bokor aljában, és nagy lelkes „úúúú”-t hallat, amikor odalép hozzá. Felveszi a szemüveget, elég koszoska, de sértetlen. Amúgy is, úgy akart tenni, mint aki józan – csak erről megfeledkezett út közben –, úgyhogy fel is csapja. Majdnem olyan, mint egy napszemüveg, tökéletes alkoholfüggöny. Talán még jobb is, mert mint tudjuk, a szemüvegesek okosabbnak tűnnek. Közben fehér hajú barátja máris találta magának egy mobilt.
– Úúú, de csecse! – indul be nála, a részeg énjére jellemző tarháló-reflex, ahogy meglátja a lélekmobilt. – Na hát ezzel most meg vagyunk lőve – állapítja meg elmésen, mormogva, amikor meglátja rajta a lyukat, és le se esik neki, mennyire borzasztó szóviccet lőtt el éppen. Ayuta ugyan megtalálja a gyöngyöket, felveti, hogy menjenek arra, ő azonban éppen pont nem figyelt oda, mert rájött, hogy ebben a szemüvegben szinte semmit nem lát, és próbált úgy közlekedni a nagyvilágban, hogy azt túl is élje. Körülbelül tíz lépés után a szandálja és a zoknija között kötött ki egy gyöngy, amire rá is lépett első adandó alkalommal.
– Aztakúúúúú – kiált fel, de elharapja a szó végét, egyik lábán ugrál. Úgy érzi, ez rosszabb élmény volt, mintha egy legoval találkozott volna. Amint sikerül kiszednie, a szemüveg alá pillantva megnézi. – Hát ez tiszta Jancsi és Juliska – állapítja meg, ahogy a csillogó, elszórt gyöngyöket látja, és úgy dönt, el is indul, sőt, fel is szed belőle párat, mondjuk minden ötödiket, és zsebre rakja. Egyrészt, a gyűjtögető-reflex, másrészt úgy gondolja, biztos jól jön majd az még valamikor. Amennyiben rajta van még a szemüveg, nem lát semmit, vagyis nem nagyon, azzal próbál tájékozódni, de nem igazán megy neki. Egyszer nekimegy egy fának is, de abszolút rutinosan kezeli, mintha mi sem történt volna. Sőt, utána még egy régi, emberi életéből származó, nyálas popdalt is elkezd dúdolgatni közben…
Egészen addig, amíg a gyöngyök követése közepette, nemes egyszerűséggel eltűnik. A lába alól kifogy a talaj, susognak a levelek, ő pedig seggre ül, és meg is indul nagy lelkesen, lefelé, a meredek lejtőn. A farpofája nem hálás, ugyanis pattog a zötyögős úton, egy két golyó a kelleténél közelebb kerül egy bizonyos testnyílásához, ő pedig bólogat, fogai csattognak, ahogy lejjebb szánkázik, majd végül sikerül megállítania magát. Nagy szemekkel, óvatosan néz jobbra, majd balra az üregben. Megtapogatja a fontosabb szerveit, vajon megvannak-e még, majd eszébe jut valami.
– Fehér nyúl úr, merre tetszik lenni? – kérdezi végül félhangosan, majd hátrapillant az üreg bejárata felé, vajon mit csinálnak a többiek. Makiro Csodaországban.